SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

V. FEJEZET.
Nápolyi László fellépése.

László trónigényei. Késedelmező politikája. Hervoja. A dalmát városok és Bosznia. Zára meghódol Lászlónak. Zsigmond folytatja könnyelmű politikáját. Ujabb hibái. Szövetsége az osztrák herczegekkel. A pozsonyi örökösödési szerződés. Zsigmond távozása az országból. A nápolyi párt nyilt fellépése. A csehországi hadjárat. Ujabb törvénysértések. A forradalomkitörése. A váradi detronisatio. A délvidéki csatatér. A zalatnoki gyülés. Garai Miklós nádor Csehországba megy. Zsigmond első intézkedései. A főurak követsége Nápolyba. IX. Bonifácz László pártjára áll. Acciajuoli bibornok pápai legátus. A forradalom és a magyar papság. Zsigmond hivei. László Zárában. Megkoronáztatja magát. Zsigmond hazatér. Győzelmet arat a lázadók felett. Esztergom ostroma. Visegrád; tüntetés a zárai koronázás ellen. László habozásának következménye. Az erdélyi vajdák leteszik a fegyvert. Amnestia. A tiszamenti lázadás. Debrői és Ludányi Tamás Erdélybe menekülnek. A fő pártosok meghódolnak. László hazatér Nápolyba. Vésztörvényszék. Tállya. Eger ostroma. Szlavonia pacificatiója. Bebek Imre ujabb lázadása. Vilmos osztrák herczeg. A lázadás végleges elfojtása. Az 1404-iki pozsonyi országgyülés. Megtorlási politika IX. Bonifácz ellen. Az elkobzott javak kérdése. Zsigmond magatartása a pártosok irányában.

A számos kudarcz daczára, melyet a nápolyi király hivei éveken keresztül szenvedtek Magyarországon, még mindig tekintélyes számban voltak, a kik Lászlót tekintették a magyar korona törvényes örökösének. A ritka szivósságról tanuskodó párt nem kevesebb táplálékot meritett abból a körülményből, hogy Mária és Hedvig halála óta Kis-Károly fia volt az Anjou-ház jogainak egyedüli képviselője, mint a Zsigmond személye iránt támadt népszerütlenségből, mely a törvényes király tekintélyét teljesen aláásta és lassankint előkészitette a hangulatot az általános kitörésre.

Az 1401-iki összeesküvés és Zsigmond fogságba vettetése, – történelmünkben páratlan esemény – a forradalom első jele volt, s ha a nápolyi párt eléggé siet a helyzet kizsákmányolásával, Zsigmond valószinüleg soha sem nyerte volna vissza koronáját. A nápolyi király késedelmét a külső politikai helyzet csak némileg magyarázza meg. Lászlónak, miután IX. Bonifácz részéről jóindulatu semlegességre tarthatott számot, első törekvése az volt, hogy Velencze barátságát nyerje meg; nem merve e nélkül actióját a dalmát partokon megkezdeni. De a míg ez irányban határozott lépésre szánta el magát, Zsigmondot hivei kiszabaditák a fogságból s visszaültették a trónra. S miután a velenczei köztársaság a nápolyi udvar szövetkezési kisérleteit visszautasitotta, László nem tehetett egyebet, mint nyugodtan várta az ujabb alkalmat a fellépésre.

A régóta senyvedő tüz azonban ujból fel volt gyujtva, s hogy ki ne aludjék, arról gondoskodott Hervoja bosnyák vajda, a ki, mint László helytartója, mindinkább megfészkelte magát a Boszniával szomszédos dalmát partvidéken. A bosnyák föld, mint eddig, most is biztos mentsvára volt a nápolyi párt menekültjeinek, s Osztoja király, a kit a bosnyák főurak Dabisa kiskoru fia mellőzésével a trónra emeltek, Tvartkó példáját követte, a mikor a pártkirály zászlaja alatt igyekezett uralmát Dalmácziára kiterjeszteni. Ennek a politikának főrésze volt abban, hogy a dalmát városok, melyek a bizonytalan helyzetben 1401 végén még Velencze fenhatóságától reméltek oltalmat, a következő év tavaszán egymás után elküldték követeiket a bosnya királyhoz, s általa közvetve a nápolyi Lászlót ismerték el uruknak.1

László ezen felbuzdulva, elhatározó lépésre szánta magát. 1402 június 17-én Aldemarisco Alajos tengernagyot Magyarországban s a dalmát-horvát-szlavón részekben helytartójává nevezte ki s mint ilyet, majdnem teljhatalommal felruházva, Dalmácziába küldte, hogy a felkelés ügyét kezébe vegye s László bejövetelét előkészitse. Aldemarisco augusztus 27-én 5 gályával és egy brigantinoval megérkezett Zárába, melynek tanácsa egy héttel később ünnepélyesen letette a hűségi esküt László királynak.2 László követei időközben már egész határozottan feltették a kérdést Velenczének: minő álláspontot fog elfoglalni uruknak a magyar korona megszerzéseért inditandó háborujával szemközt? S bár a köztársaság óvakodott a határozott választól, azzal a tettével, hogy régi viszályuk tárgyáért, Corfu szigeteért megadta a László által kért 30,000 arany kárpótlást, hallgatólag megértette a nápolyi királylyal, hogy vállalkozása nincs ellenére.3


Garai Miklós nádor pecsétje.
Hatos karajjal határolt pecsétmezőben, háromszögü pajzsban, négyszer kanyarodó, országalmát harapó kigyó. Körirata: S(igillum) • NICOLAI • PALATI(ni) • IVDICIS • COMAN(orum) • FILII • Q(uon)D(am) NICOLAI. •
Az országos levéltár eredeti példányáról rajzolta Mühlbeck Károly

Ezt a fordulatot Velencze politikájában kétségtelenül Zsigmond magatartása idézte elő, a mely arról tanuskodott, hogy a könnyelmü király nem sok tanulsággal hagyta el fogságát, s az eszes velenczei diplomatákat kevés bizalommal tölté el helyzetének biztossága felől. Zsigmond, alig hogy kiszabadult fogságából, folytatta előbbi életmódját. Igéretét, hogy az összeesküvés részesein nem áll bosszut, nem tartotta meg teljesen: Bebek Detrétől elvette a nádorságot s Garai Miklósra ruházta azt; s ezen kivül egész sorozata a személyváltozásoknak tanuskodott a király nehezteléséről. S mialatt a mellőzöttek és érdektársaik bosszuérzete az általános elégületlenség növelésében talált kielégitést, Zsigmond ismét családi politikájának szentelte egész tevékenységét. Tél derekán elhagyta az országot és Csehországba ment, azzal a szándékkal, hogy az ott uralkodó zavarokat felhasználva, bátyja országainak kormányát magához ragadja.4 A pénzt e vállalatához a Brandenburghoz tartozó Neumark elzálogositásával szerezte meg, melyre 1402 elején Stibor vajda közvetitésével 63,000 frtot vett fel a német lovagrendtől.5 Venczel még jövetele előtt, január 1-én megerősitette őt birodalmi helytartói méltóságában.6 De ezzel már nem elégedett meg, s kevéssel megérkezte után, Königgrätzben február 4-én nyilatkozatot erőszakolt ki Venczeltől, melyben ez majdnem teljes királyi hatalommal Csehország kormányzójává nevezi őt ki,7 s midőn Venczel kisérletet tőn ily módon eljátszott királyi jogai visszaszerzésére, márczius 6-án Prágában elfogatta s a Hradsinban őrizet alá helyeztette.

Ez az erőszakos fellépés nagy visszatetszést szült még Venczel ellenségei részéről is, és Zsigmondnak szövetségesek után kellett nézni, hogy czélját elérhesse. A városok felkelését fegyverrel fojtva el, az ellenpárthoz szító Prokópot csellel hatalmába keritette s augusztus elején Bécsbe ment, a fogoly Venczelt magával vitte és az osztrák herczegek őrizetére bizta, ujabb szövetkezésre szólitva fel őket. Augusztus 16-án jött létre a szerződés Zsigmond király s IV. Albert, Vilmos és Ernő herczegek között, melyben ez utóbbiak a királynak a cseh korona megszerzésére irányuló törekvéseiben támogatásukat megigérik. A szövetségnek azonban nagy árat szabtak: Zsigmondnak kölcsönös örökösödési szerződésre kellett lépni a Habsburgokkal, s ebből kifolyólag megigérni, hogy az esetre, ha férfiivadékai nem lesznek, az osztrák herczegek közül választ utódot magának.8

Zsigmond erre országgyülésbe hivta Pozsonyba a rendeket, s elébük terjesztve az osztrák herczegekkel kötött szerződést, ezuttal már határozottan megnevezte Albert herczeg személyében a magszakadása esetére kijelölendő trónörököst, érvénytelennek nyilvánitva az egykor Józsa őrgróffal kötött hasonló örökösödési egyességet. A 110 egyházi és világi főur és nemes s a két szabad királyi város: Pozsony és Sopron követei, kik az országgyülésen jelen voltak, szeptember 21-én függő pecsétükkel ellátott oklevélben adták hozzájárulásukat e kötéshez, és Zsigmond a következő napokban Albertet távolléte idejére az ország kormányzójává, továbbá születendő gyermekei gyámjává nevezte ki, s neki e czimen 12,000 arany forintnyi évi tiszteletdijat rendelt.9

Zsigmond java erejében levő fiatal ember volt, mikor ezt a szerződést megkötötte; vőlegénye egy életkedvtől duzzadó ifju leánynak, kivel a házasságot csak ez utóbbinak fiatalsága késleltette. Az örökösödési szerződésnek tehát nem volt actualis jelentősége, s hihetőleg ennek tulajdonitandó, hogy az ország legelső egyházi és világi főméltóságai látszólagos ellenmondás nélkül járultak annak megerősitéséhez. De a könnyü szer, a melylyel Zsigmond a korona felett, mint valami családi örökség felett, nemzet utólagos jóváhagyására számitva rendelkezett, kétségkivül nagy visszatetszést idézett elő azok között is, a kik a szerződést törvény erejére emelték. A nápolyi király hiveire nézve pedig kedvező alkalom volt az a nyilt felkelésre, melyhez ily módon a nemzet sarkalatos jogainak megvédése adja meg a szentesitést.

Míg Zsigmond az országgyülés befejezte után szinte feltünő sietséggel hagyta el az országot, Vrána kaput nyitott Hervoja és Aldemarisco bosnyák és nápolyi csapatai előtt. A Horvátiék lázadásából hirhedt hely elfoglalása nagy jelentőséggel birt a nápolyi párt felkelésére. A perjeli tisztet az egykori országbiró, Bebek Imre viselte, s az ő elszakadása volt az első hang a pozsonyi szerződés ellen, a melyhez sem ő, sem testvére, a volt nádor, nem adták hozzájárulásukat. A Bebekek a szlavóniai és a felvidéki nemesség jelentékeny részét vonták László pártjára, míg Dalmácziában a forradalom oly nagy arányokat öltött, hogy Trau, Sebenico és Spalato november folyamán egymás után ujiták meg László helytartója előtt hódolati nyilatkozatukat s karácsonykor a dalmát városok ünnepélyes követséggel hivták meg Lászlót Magyarország elfoglalására.10

Zsigmond semmibe sem vette a dalmácziai eseményeket. Bécsben, uj szövetségesei társaságában, a Csehországba inditandó hadjárat szervezésével volt elfoglalva; a sereggyüjtés felemésztette a Neumark elzálogositásából kapott pénzt, s Albert herczeg egy régi 16,000 frtnyi követelésének kiegyenlitését sürgetvén, a pozsonyi és soproni harminczadot zálogba adta neki, magát Pozsony várát és városát kötve le biztositékul az iránt, hogy ez összeg a harminczadokból tényleg meg fog térittetni a herczegnek.11 Majd egy hónappal később a budai pénzverő-kamara jövedelmét adta idegeneknek zálogba.12

A törvénysértések hosszu sorozata után, ugy látszik, az országos jövedelmek ez elidegenitése volt az utolsó csepp, a melytől a csordultig telt pohár kiömlött. Az ország javát szivükön hordozó főurak, a kik 1401-ben nem riadtak vissza a király elfogatásától, elérkezettnek látták az időt, hogy végleg leszámoljanak a királylyal. Karácsony táján, vagy talán 1403 január elején Váradon összegyültek s a székesegyházban, Szent-László ereklyéi felett megesküdtek, hogy Zsigmondot többé nem ismerik el királyukul s László nápolyi királyt emelik a megürült trónra.13

Ama jelenetek egyike lehetett ez, a minők a nagy forradalmak kitörésére adják meg a jelt. S jelentőségét félreismerhetetlenné tette az, hogy az összeesküvés élén Kanizsai János a primás, a király főkanczellárja, s az ország legtekintélyesebb főpapjai és zászlós urai: Szepesi János kalocsai érsek, Szántódi Lukács váradi, Ludányi Tamás egri, Upori István erdélyi püspökök, a Bebekek, Kanizsai Miklós és István, Csáki Miklós és Marczali Miklós erdélyi vajdák, Csáki György a székelyek ispánja, Debrői István, Zsigmond egykori kincstartója, az Alsólindvai Bánfiak, a Homonnai Drugethek, a Rosályi Kunok állottak. Az ország valamennyi vidékének legtekintélyesebb alakjai szerepelnek e névsorban. A Kanizsaiak és Alsólindvai Bánfiak, a Rohoncziak a Dunántul nemességét csoportositák zászlaik alatt; a vajdák Erdélyben és a Temesközben tüzték ki a lázadás zászlaját; Ludányi Tamás és Debrői István, Bebekék, a Drugethek az északkeleti megyéket szólitották fegyverbe. Míg az eddigi kisérletek alig lépték át a délszláv tartományok határait, s az 1404-iki felkelés inkább palotaforradalom jellegével birt, ezuttal országos mozgalommal van dolgunk, mely az országszerte elharapózott elégületlenségben birta gyökereit s melyről Zsigmond eddigi hű támaszai, a velenczeiek is meg voltak győződve, hogy lefolyása uralkodóváltozást fog előidézni Magyarországon.14

A lázadás tüze természetesen a kiindulási ponton, a délvidéken lobogott legmagasabbra; s itt került legelőször csatára a dolog a pártütők és Zsigmond hivei között. A vránai perjel és Hervoja emberei január havában Bihács alatt győzelmet vívtak ki Ezdegei Bessenyő Pál bán csapatain s Bebek Imrének hamis igéretekkel sikerült a bánt is hatalmába keriteni.15 Kiszabaditására Garai Miklós és Maróti János fogtak fegyvert, de a perjel közeledésükre foglyával együtt Zárába menekült. Garai a lázadók jószágainak elpusztitásával vett elégtételt, s Maróti János Torvát, a vránai perjel várát ostrom alá fogta, de életveszélyes sebet kapván, kénytelen volt az ostrommal felhagyni.16

Február folyamán már az egész Szlavónia fegyverben állott, s a pártütő főurak, a kiknek Zsigmond távollétében könnyü volt a kormányt magukhoz ragadni, lassanként mind jobban közeledtek a déli határ felé, hogy László megérkezését bevárják s őt seregeik élén az országba behozzák. Utközben gyüléseket tartottak és erélyes rendeleteket bocsátottak ki az ország lakosaihoz. Hedreh községében márczius 23-án tartott gyülésükből megparancsolták az ország összes hatóságainak, hogy az adót Debrői István kezébe szolgáltassák.17 Zalatnokon, Szlavóniában ápril 4-én a lengyel nemzet küldötteivel védő és támadó szövetséget kötöttek, melyben megigérték, hogy az uj király Lengyelországgal jó barátságban fog élni. Az erről kiadott oklevelet 54 jelenlevő fő- és köznemes látta el pecsétjével.18

Zsigmond ez eseményekről Albert osztrák herczeg utján értesült, a ki kormányzói tisztjéből kifolyólag körlevelekben szólitotta fel a vármegyéket a királyhoz való hűség megtartására s egyuttal követeket küldött Zsigmondhoz, kik őt sürgősen haza hivják.19 A király kezdetben nem tulajdonitott nagy jelentőséget a mozgalomnak; csak mikor maga a nádor kereste fel a morvaországi harcztéren, akkor látta be az erélyes rendszabályok szükségét. Első rendeletei a lázadók jószágainak elkobzásáról intézkednek. A megtorlás e szigoru eszköze egyuttal a hivek buzditására is szolgált, a kik e javakra adományleveleket kaptak; és Zsigmond az oklevelekben Kanizsai Jánosról úgy emlékezve meg, mint volt esztergomi érsekről, elég érthető jelét adta annak, hogy a pártosok ellen a legnagyobb szigorral készül eljárni. Egyelőre azonban – bár a hadviselést a morva őrgróf ellen beszüntette – jobbnak látta a határon maradni, s Garai Miklóst küldte haza, hogy a lázadást elfojtsa s a visszatérés utját biztositsa számára.20

Ezalatt a felkelők Pozsegán ujból gyülést tartva, ismételték Lászlóhoz intézett meghivásukat s János kalocsai érsek nehány főurral személyesen is Nápolyba ment, hogy a királyt gyors fellépésre birja. A hangulat országszerte oly egyértelmüséggel nyilatkozott mellette, hogy maga a római szentszék is kilépett tartózkodó álláspontjából. Az egyházszakadás kérdésében felidézett neheztelésén kivül egyéb okai is voltak a haragra Zsigmond ellen, a ki a papi tized és az egyházi biráskodás kérdésében az egyház régi kiváltságait megsértette s több püspöki szék betöltésénél határozottan ellene szegült a pápa akaratának. Érthető tehát, hogy IX. Bonifácz teljesen elfordult a magyar királytól s tekintélye egész sulyát védencze, nápolyi László érdekében vetette mérlegbe.

A pápa ez állásfoglalása kora tavaszszal történt. A magyarországi ügyekben márczius havában kiadott apostoli levelek már nem vesznek tudomást Zsigmond királyságáról. Ápril 18-án a pápa a Zsigmondhoz szító András spalatoi érseket érsekségéről elmozditva, a samariai püspöki székre helyezi át, s Pellegrino de Aragonia minorita atyát nevezi ki spalatoi érseknek; a kinevezést az illető egyházi forumokon kivül László királylyal is közölvén, bár Jeruzsálem és Sicilia királyának czimezi őt, közvetve mégis elismerte jogát a magyar koronára. Nehány nappal később „országai visszaszerzésére” a nápolyi királyság papi tizedét neki engedi át. Innentől már csak egy lépés hiányzott László magyar királyságának elismerésére, s ez meg is történt június 1-én, midőn a pápa a Vaticanban tartott titkos consistoriumból Acciajuoli bibornokot apostoli követül küldte Magyarországba, azzal az utasitással, hogy László királyt „a magyar királyság visszaszerzésében” minden rendelkezésére álló anyagi és erkölcsi eszközökkel támogassa.21


IX. Bonifácz pápa ólompecsétje.
A pecsét előlapja, három sorban elhelyezett BONIFATIVS : P(a)P(a) : VIIII. körirattal.
Az országos levéltár eredeti példányáról rajzolta Mühlbeck Károly

Ekként ismétlődött a száz évvel előbb lejátszott jelenet hazánk történelmében, midőn az Anjou-ház utolsó férfisarja a pápai szék áldásával indul harczba a magyar korona megszerzésére. De a szentszék támogatása száz év előtt is az utolsó volt azok között a tényezők között, melyek Róbert Károlyt trónra juttatták; most, az Anjouk utolsó expeditiójakor határozottan inkább kárára, mint hasznára vált az ügynek. A nápolyi párt élén álló főpapok örömmel és lelkesedéssel fogadták Róma pártfoglalását, s a lelkesedés elterjedt az egész ország egyházaira, hol a pápai bullát kihirdetve, körmenetekben, a szentséggel és a szentek ereklyéivel együttesen hordozták körül László király liliomos zászlaját. A forradalom ezzel egyházi szentesitést nyert. De épen ebben rejlett bukásának oka. A magyar nemzet zöme, mely legszigorubb vallásosságában sem feledkezett meg soha politikai függetlenségéről, nem nézte jó szemmel Róma beavatkozását az ország belügyeibe. Ha a király, a ki külföldiekkel környezte magát, népszerütlenné vált előtte, még kevesebb népszerüségre tarthatott igényt egy uj király, a ki papi befolyás segitségével készül trónját elfoglalni. A buzgalom, melylyel László emberei Róma tekintélyét értékesiteni igyekeztek, megkönnyitette azok feladatát, a kik a törvényes király uralmának visszaállitását tüzték ki feladatukká.

László király még nem is hagyta el nápolyi királyságát, midőn Zsigmond hivei, a Garaiak, Cillei Hermann, Stibor, Maróti János, Perényi Péter egész erejükkel hozzáláttak a lázadás elfojtásához. Az actio az ország északnyugati részéből indult ki. Garai Miklós még kint járt a királynál, midőn Stibor a nyitrai püspökkel szövetkezve, a Vág völgyét biztonságba helyezte, majd hajókon leereszkedve a Dunán, Győrt szárazon és vizen kiostromolta és Garai János kezébe szolgáltatta. A Kanizsaiak, Marczali Dénes, Felsőlindvai Szécsi Péter (a kit Herczegnek is neveztek), Alsólindvai Bánfi László, István és János, Ostfi Ferencz, Rohonczi András s a Dunántul többi előkelő urai sietve gyüjték össze seregeiket, s egyesülve a László király zászlaja alatt bejött nápolyi és egyéb olasz fegyveresek csapataival, a Rábaközben Sebesnél, Pápócz közelében ütöttek tábort. Stibor azonban nem várta meg, a míg a Dunán átkelnek; a Csehországból visszatérő Garai Miklóssal és ennek testvérével együtt rajtuk ütött, az egész sereget szétverte, s Rohoncz várát s a környék több kastélyát hatalmába keritette. Egyidejüleg Szántói Laczkfi Jakab és testvére Dávid megszállották Komárom várát és Székesfejérvárt; Stibor és a Garaiak pedig a sebesi ütközet után diadalmenetben nyomultak elő Buda váráig, megerősitve a város polgárait Zsigmond iránt tartozó hűségükben.22 Visegrádot a szent koronával együtt Garai hihetőleg már előbb biztonságba helyezte; s a korona, a királyi székhely és a koronázó város birtokában Zsigmond hivei immár nyugodtan készültek a mérkőzésre az ellenkirálylyal.


László nápolyi király.
Summonte rézmetszete után

Hogy az ellenforradalom ilyen gyors sikert ért el, abban igen sok része volt a nápolyi király késedelmező politikájának. László júniusban még mindig a nápolyi királyság területén tartózkodott; július 9-én érkezett Zárába 12 gályán az első nagyobb hadierő Nápolyból s maga a király csak 16-án szállott a viestii kikötőben hajóra és 19-én érkezett a pápai legatus kiséretében 7 gályával s öt kisebb hajóval Zárába. A királylyal jött Johanna herczegnő is, Vilmos osztrák herczeg menyasszonya, az amalfii herczeg, a ciprusi királyi ház egy rokona, Acciajuoli Benedek, Bigilli és Troja grófjai s számos nápolyi főnemes; a legatus kiséretében volt a tarantoi érsek, a zenggi püspök s még mintegy 10 előkelő egyházi méltóságot viselő pap.23

Az érkező királyt Hervoja és más bosnyák főurak fogadták Zárában. Az esztergomi érsek, Bebek Detre, a kalocsai érsek, a győri és veszprémi püspökök s a többi magyar urak július 21-én értek Zárába. A király és a legatus emberei a város falain kivül messzire kimentek fogadásukra; maga László a város kapujánál lóháton várta az érkezőket, kik lovaikról leszállva gyalog siettek királyuk üdvözlésére.

Másnap nagy tanácsülés tartatott, melyen a nápolyi főurak is részt vettek. Kanizsai János biztositotta Lászlót úgy a jelenlevő, mint az elmaradt főurak hűségéről s a felől, hogy egész Magyarország várja bejövetelét, nagyon kevesen vannak Zsigmond „őrgróf” pártján, kiről egyébként az a hir is elterjedt, hogy a csehek fogva tartják Prágában. Ily körülmények között Lászlónak habozás nélkül utnak kell indulnia, hogy magát a szent koronával megkoronáztassa.24

Az ország belsejéből érkező hirek azonban nem adtak igazat a primás biztatásainak s a nápolyiak megdöbbenve értesültek a felől, hogy a korona és az ország legfontosabb várai az „őrgróf” hiveinek kezei között vannak. Bárha a dunántuli főnemesség tovább folytatta az ellenállást s a tiszai részeken és Erdélyben Debrői István és a vajdák László közeli megkoronáztatásának hirdetésével tarták ébren a mozgalmat,25 a helyzet épen nem volt biztató. Az előnyomulást különösen az nehezitette meg, hogy a zágrábi püspökség egész területe Eberhard püspök kezei közt volt, s ez rokonaival a Medveiekkel,26 Cillei Hermann a Zagorje ura és Maróti János bán a szlavóniai részeken éberen őrizték Zsigmond érdekeit. László megriadt az utja elé gördülő akadályoktól; talán atyjának szomoru végzete jutott eszébe s attól tartott, hogy ő reá is hasonló sors várakozik Magyarországban. Az utat elzárva látván maga előtt, lemondott arról a reményről, hogy a szent koronát fejére tétethesse. Mindazonáltal ragaszkodott ahhoz, hogy ünnepélyes megkoronáztatásával erősitse meg igényeit a magyar trónra. A primás, Bebek Detre, a ki nádorként szerepelt László udvarában, s a többi főurak nem sok értelmet tulajdonitottak az ilyen szükségbeli koronázásnak, melyet nem a szent koronával hajtanak végre. Jobb szerették volna, ha az ifju király seregeik élére áll és fegyverrel küzdi ki magának a koronát. De László és udvara sürgetésére s a pápai legatus közbelépésére, bár kelletlenül, beleegyeztek az álkoronázásba, a mit Kanizsai János a pápai legatus által megáldott koronával augusztus 5-én hajtott végre.27 A koronázáson jelen voltak Vilmos osztrák herczeg követei is, s ezek aztán Johanna herczegnőt urukhoz vitték Bécsbe, hol esküvőjük augusztus 28-án tartatott meg.

A míg Zárában ezek történtek, Zsigmond július 24-én megérkezett Pozsonyba. Itt értesült a felől, hogy ellenfele a római szentszék támogatásával indult trónjának elfoglalására. Bonifácz pártfoglalására nem késett a felelettel. A nélkül, hogy az ellenpápához csatlakozott volna, megtagadta az engedelmességet Bonifácz pápától, s augusztus 9-én rendeletet adott ki, melyben a pápai kamarának járó egyházi adókat beszüntette, s megtiltotta alattvalóinak, hogy a szentszéktől vagy követeitől bármily ügyben rendelkezéseket fogadjanak el. Hasonló rendeletet bocsátott ki csehországi helytartói minőségében is, ekképen Csehország részéről is kimondva a szentszékkel való összeköttetés megszakitását.28 Egyidejüleg elrendelte a felkelésben részes püspökök s más egyháziak javadalmainak lefoglalását. Ugyanily erélyes rendszabályokhoz nyult a világi főurakkal szemben, s a vármegyék nemességét körrendeletben szólitotta fel a fegyver letételére.29 A Garaiak és Stibor eléje siettek és seregeikkel fedezték utját Budára, hova augusztus második felében érkezett meg. A király ez utat fenakadás nélkül tette meg; csupán Budánál talált fegyveres ellenállásra. A vár és az alsó város polgárai ugyan távol tartották magukat a felkeléstől, de annál nagyobb támaszt talált az Makrai Benedek, az óbudai egyetem jogtanára személyében. Makrai, úgy látszik, az egyetem tanuló ifjuságából toborzott sereget s ezzel akarta megakadályozni Zsigmond bevonulását. Midőn pedig ez nem sikerült, csapataival átkelt a Duna balpartjára s a pesti polgárok között igyekezett a forradalomnak hiveket toborzani. Garai Miklósnak és Jánosnak meglehetős erőfeszitésébe került Makrai seregének megfékezése; a sereget szétverve s Pest polgárait lecsillapitva, a lázadó tudóst bilincsekben vitték Budára, hol nehéz fogsággal bünhödött pártütéseért.30


Johanna, Vimos herczeg neje.
A bécsi udv. könyvtár egykoru miniatureje után

Budáról Zsigmond Esztergom ostromára indult. Az ostrom alatt jött a hir, hogy a felkelők Zárában Lászlót Magyarország királyává koronázták. Nehogy ez actus valódi jellege felől téves hirek terjedjenek el az országban, Zsigmond Visegrádra sietett s az ott őrzött szent koronát felmutattatta a vele lévő országnagyoknak, majd egész kisérete jelenlétében fejére helyezteté azt, válaszul a zárai koronázásra.31

A történtek után valóban senki sem kételkedhetett a felől, kicsoda Magyarország igazi királya. Esztergom néhány heti ostrom után megadta magát; a primási székhelylyel a fölkelés legerősebb bástyája került Zsigmond kezébe. Zárában tanácstalanul nézték Zsigmond gyors sikereit. László nem mozdult ki a városból. A pápai legatus megelégedett azzal, hogy egyházi átkot mondott ki az esztergomi érsekség javainak pusztitóira, a Zsigmonddal tartó püspököket egyházi fenyitékekkel fenyegette, Eberhardot a zágrábi püspökségtől elmozditotta és Szepesi Jánost helyezte át saját kivánságára a megürült püspöki székre, a kalocsai érsekséget Chrysogon traui püspöknek adományozva.32 Mindez nem változtatott a nápolyi párt helyzetén. A felkelés csupán az ország keleti részében tartotta még magát. Hatvan alatt az erdélyi és alvidéki nemesség nagy serege állott táborban Csáki Miklós és Marczali Miklós vajdák vezérlete alatt; Egerből a „vasfejü” Ludányi Tamás püspök szította a lázadást, míg Debrői István és társai a Felső-Tisza vidékének nemeseit gyüjtötték zászlóik alá. De a vajdák Pest és Esztergom eleste hirére nem mertek előre nyomulni és Zsigmond Esztergom alól egyenesen ellenük vezeté seregeit. A nádor közbenjárására sikerült elejét venni az összeütközésnek. A két vajda letette a fegyvert Zsigmond előtt, ki megelégedett azzal, hogy a vajdaságot elvette tőlök, s Budán október 8-án közbocsánatot hirdetett mindazoknak, a kikért az erdélyi vajdák 30 napon belül névszerint kezességet vállalnak; majd az amnestiát kiterjesztette a fölkelés összes részeseire, a kik az anyaországban 8, a drávántuli részekben 15, Erdélyben 20 nap alatt leteszik a fegyvert, s ha főnemesek, karácsonyig, a köznemesek egy év leforgása alatt megjelennek a király szine előtt s a hűségesküt leteszik.33

Debrői és az egri püspök a tiszai részeken az amnestia daczára tovább folytatták az ellenállást, mignem Perényi Péternek és Imrének Pataknál heves küzdelem után, melyben mindketten megsebesültek, sikerült Debrői seregét megverni.34 A vezér Erdélyben keresett menedéket, s oda futott nem sokára Ludányi is, nem érezve magát biztonságban az egri vár falai között. A Zárában időző fővezérek is visszautasiták kezdetben Zsigmond kegyelmét, de midőn hire jött, hogy a király sereggel készül ellenök, meghasonlás támadt soraikban. Bebek Detre és Imre s az esztergomi érsek testvéreivel együtt október végén Székesfejérváron személyesen tették le Zsigmond lábaihoz hódolatukat. A király készséggel fogadta őket s összes embereiket kegyelmébe, de az érsektől elvette Esztergom várát s Bebek Imrétől a vránai perjelséghez tartozó birtokok egy részét.35

László király, legerősebb támaszaitól elhagyatva, november 7-én a pápai legatussal együtt visszatért Nápolyba. Vele együtt Szepesi János, Chrysogon kalocsai érsek és György veszprémi püspök is elhagyták az országot.36 De a forradalom még nem volt teljesen elfojtva. Az Alsólindvaiak, a Szécsiek, a Rohoncziak s mások megvetették a nekik kinált kegyelmet; maga Bebek Imre is rosszul eltitkolt elégületlenséggel tért vissza perjelségébe. Debrői rokonai is még mindig erősen tartották magukat a Tiszán túl, Erdélyben pedig az oda menekült pártvezérek bujtogatása uj lángra lobbantotta az alig elfojtott tüzet. Mialatt Zsigmond Székesfejérváron, hiveitől környezve, vésztörvényszéket ült a renitensek ellen s az elitéltek vagyonából dús adományokkal jutalmazta azokat, kik a válságos időkben megőrizték iránta hűségüket,37 Perényi Péter tovább folytatta a harczot a lázadók ellen; Tályát, Debrői atyafiságának biztos menedékét bevette s Egert ostromolni kezdte.38 Dalmácziában a rend helyreállitását Ragusa vállalta magára, melynek körültekintő rectora nápolyi Lászlót királyként üdvözölte ugyan jövetelekor, de ovakodott magát érette exponálni s most fegyveres gályáival szétküldött üzenetben szólitotta fel a partvidék lakosait, hogy térjenek vissza Zsigmond hűségére.39 Szlavóniában ez alatt Cillei Hermann, Eberhard püspök, a fogságából kiszabaditott Bessenyő Pál és Gorbovai László bánok és Ders Márton, mint Zsigmond biztosai, szigoru vizsgálatot eszközöltek a lázadás részesei ellen, s a bünösöket minden vagyonuktól megfosztották. Kiméletlen fellépésük ujabb forrongást idézett elő a kedélyekben. Bebek Imre tudva azt, hogy a lázadás még az északkeleti országrészben sincs elnyomva, ujból kisérletet tett László ügyének felelevenitésére. Az elégületlenek élére állva, összeköttetésbe helyezte magát Vilmos osztrák herczeggel, a kit most már, mint Johanna férjét, sógorsági kötelékek csatoltak a nápolyi királyhoz. Zsigmond kimondatta az országos tanácscsal az általános felkelést, azzal a kijelentéssel, hogy a sereg szükség esetén az ország határain kivül is tartozik harczolni;40 Marótit küldte Szlavóniába, s ő maga személyesen ment a tiszamenti mozgalom elfojtására. Marótinak nem volt nehéz Szlavóniában rendet csinálni; innen Vilmos ellen ment, de a herczeg jobbnak látta közeledésére visszavonni hadait az osztrák határról. Győzelmesen visszatérve, Zsigmond rendeletére egyenesen Ludányi Tamás megfékezésére indult, Perényi Péter és az ostromban 400 lovassal résztvevő Rozgonyi Simon segitségével bevette Egert és Szarvaskőt, s Erdélybe nyomulva, ez országrészben is helyreállitotta a nyugalmat.41 Debrői István kevéssel jövetele előtt meghalt, s az egri püspök, kit kortársai makacsságáért vasfejünek neveztek, Lengyelországba szökött a reá váró büntetés elől.

Helyreállván ekként a nyugalom, Zsigmond 1404 husvét ünnepére Pozsonyba országgyülést hirdetett, melynek feladatát a forradalom után fenmaradt megoldatlan kérdések elintézése képezte. Az első intézkedés e gyülésből azok ellen irányult, a kik Zsigmond szemében az egész felkelésért a felelősség terhét viselték. A római szentszék és az annak eszközeül szolgáló főpapok ellen szigoru rendelet adatott ki, a melyben a király egyenesen őket téve felelőssé a lezajlott forradalomért, a pápát s legatusait megfosztja az egyházi javadalmak adományozásának évszázadok óta gyakorolt jogától, s ezt kizárólag a királyi hatalomnak tartja fenn; ép így eltiltotta a főpapságot a kisebb egyházi javadalmak adományozásától s végül érvénytelennek nyilvánitott a pápa, a bibornokok, a pápai követek s egyéb tisztviselők által kiadott s ezután kiadandó bármely iratot, vonatkozzék az akár a javadalmak betöltésére, akár peres, vagy bármi más ügyekre, hacsak azok kihirdetésére a király különös engedélyt nem ad.42


Cillei Hermann kis pecsétje.
Strucztollas forgóval diszitett sisak, két csillag között.
A Magyar Nemz. Múzeum levéltárának galvanoplasztikus lenyomatáról rajzolta Malachovsky Nándor

Ez az intézkedés szükségképeni kifolyása volt Zsigmond 1403 augusztus 9-iki rendeletének, a melylyel az összeköttetést IX. Bonifáczczal mint a trónkövetelő pártfogójával megszüntette. Felfüggesztvén ez által a pápa hatáskörét a magyar egyház ügyeiben, a királyi hatalmat állitotta helyére; az önálló magyar katholikus egyház csiráit rejtette magában e rendelkezés, melynek következetes keresztülvitele mélyreható következményeket von maga után. De Zsigmondot nem egyházpolitikai reformeszmék vezették annak kibocsátásában. A királyi tekintély megszilárditásának kétségkivül igen hatalmas eszköze rejlett a legfelsőbb kegyuri és ellenőrzési jog határainak ily nagy arányu kiterjesztésében. A rendelet valódi czélzatát azonban a gyakorlati érvényesitésében követett mód árulja el. Zsigmond a forradalomban résztvevő főpapokat, a kik nem vették igénybe a közbocsánatot, megfosztotta javadalmaiktól s főpapi székeiket megüresedetteknek tekintette. Igy tett a kalocsai és a zárai érsekekkel, Ludányi Tamás egri, György veszprémi, Miklós váczi püspökökkel s a dalmácziai püspöki székek tulajdonosainak legtöbbjével. Az ily módon üresedésbe jött javadalmakat, a mennyiben hatalmi körébe estek, lefoglaltatta s jövedelmeiket világi főuraknak engedte át.43

Az országgyülés egy másik fontos intézkedése az elkobzott nemesi jószágok kérdésével foglalkozott. A tömeges proscriptiók igen sok olyan embert fosztottak meg javaiktól, kik később megtértek Zsigmond hüségére s a királytól kegyelemlevelet kaptak. Voltak olyanok is, a kik ártatlanul keveredtek a lázadás gyanujába. A minden oldalról felhangzó panasz szükségessé tette ez ügy részletes szabályozását. Az 1404 ápril 18-iki rendeletben tehát kimondatott, hogy a birtokaiktól megfosztott nemesek azokat, a kik a jószágokra királyi adományt nyertek, törvény elé idézhetik, és ha az illető vármegyékben eszközölt vizsgálat kideriti ártatlanságukat, vagy ha a királytól fejükre és jószágaikra nyert kegyelmet a kellő alakban kiállitott oklevéllel igazolják, visszakapják javaikat, a nélkül, hogy a másik fél ezért a királytól kárpótlásra tarthatna igényt.44

Ez intézkedések iránya a győztes nagylelküségéről látszik tanuskodni. Zsigmond tényleg megbocsátott a megtérőknek. De nem szünt meg haragjával üldözni azokat, a kik vonakodtak magukat az amnestia feltételeinek alávetni. Hogy ilyenek nagy számmal voltak, azt az elkobzott birtokok felől még a késő években is kiállitott adománylevelek sokasága mutatja. S a bünbocsánat daczára sem menekedtek meg teljesen pártütésük következményei elől azok, a kiknek hütlenségét a hálátlanság büne tette a király szemében sulyosabbá. Zsigmond a nápolyi párt régi tagjaival nem járt el oly szigoruan, mint királyságának egykori támaszaival, a kik legujabban fordultak el tőle.

Csáki és Marczali helyét az erdélyi vajdaságban csakhamar Laczkfi Jakab és Tamási János foglalták el. Kanizsai János, az esztergomi érsek, megfosztatott a főkanczellári méltóságtól, melyet a király Eberhard zágrábi püspökre ruházott át. Esztergom vára a király kezén maradt s még az is kimondatott, hogy ha az érsek a várban levő székesegyházban az istentiszteletet akarja végezni, vagy az ott tartózkodó király látogatására megy, csak annyi kisérőt vihet magával, a kiknek száma a vár megtartását nem veszélyezteti.45 S a bizalmatlanság legnagyobb fokáról tanuskodott a primással szemben Zsigmondnak az a későbbi intézkedése, hogy a főkanczellársága idején reá bizott királyi pecséteket összetörette, uj pecséteket készíttetett s elrendelte, hogy minden adománylevél, mely e pecsétekkel volt ellátva, valódiságának megállapitása és megerősités végett elébe terjesztessék.46


  1. Fejér, Cod. Dipl. X/IV. 159. 801.[VISSZA]
  2. Mon. Slavor. Merid. IV. 463. Fejér, i. m. X/IV. 162–163. V. ö. Szalay József, Nápolyi László trónkövetelése és Velencze. Századok. 1882. 648 s köv.[VISSZA]
  3. Mon. Slavor. Merid. IV. 468–469. 471.[VISSZA]
  4. 1402 január 22-én még Skaliczban van, a morva határon; január 27-én már Olmüczből keltezi oklevelét.[VISSZA]
  5. Dogiel Cod. Dipl. Poloniae. I. 590. Fejér, Cod. Dipl. X/IV. 147. 149. V. ö. Wenze Gusztáv, Stibor vajda. 20. és Caro, Gesch. Polens. III. 250.[VISSZA]
  6. Fejér, i. m. X/VIII. 450.[VISSZA]
  7. I. m. X/IV. 99.[VISSZA]
  8. I. m. X/VIII. 452.[VISSZA]
  9. I. m. X/IV. 130. 134. 140. 144.[VISSZA]
  10. Szalay József, i. m. Századok, 1882. 653.[VISSZA]
  11. 1402 okt. 2. Bécsi állami ltár. V. ö. Fejér, Cod. Dipl. X/VIII. 452.[VISSZA]
  12. Fejér, i. m. X/IV. 152.[VISSZA]
  13. A váradi összeesküvés emlékét Zsigmondnak a Garaiak részére 1404 decz. 13-án és 1406 aug. 1-én kelt adománylevelei őrizték meg. Az utóbbi szövegét l. hazai Okmt. VII. 432.[VISSZA]
  14. Mon. Slav. Merid. IV. 473.[VISSZA]
  15. Február 4-én viszik Bessenyőt Zárába. Fejér, Cod. Dipl. X/IV. 199. 724.[VISSZA]
  16. Adománylevél Maróti részére, 1403 nov. 5. Müncheni kir. ltár. Hazai Okmt. VII. 432. Fejér, i. m. X/IV. 295.[VISSZA]
  17. Kovachich, Supplementum ad Vestigia comitorum. I. 301.[VISSZA]
  18. Fejér, Cod. Dipl. X/IV. 196. V. ö. Karácsonyi János, Magyarország és a nyugati egyházszakadás. 31.[VISSZA]
  19. 1403 február 21. Albert levele Vasvármegyéhez, a hg. Batthyány cs. körmendi ltárában.[VISSZA]
  20. Eredeti oklevelei a hg. Batthyány cs. körmendi ltárában. Hazai Okmt. i. h., Fejér, i. m. X/IV. 200. 243. és 670. Gr. Teleki cs. Oklt. I. 291.[VISSZA]
  21. Monum Vaticana I/IV. 509. 516. 519. 531–567. V. ö. Karácsonyi, i. m. 35.[VISSZA]
  22. Fejér, Cod. Dipl. X/III. 140. X/IV. 318. 660. Hazai Okmt. VII. 432. 1403 nov. 30. adlev. Laczkfi Jakab részére. Orsz. ltár, Dipl. 9114. és 8923. V. ö. Wenzel, Stibor vajda. 23. Garai június 28-án már Budán van s a lázadó Marczali Miklós vajdának a mindszentutczában fekvő házáról De Nassis Joel budai várnagy részére állit ki adománylevelet. Orsz. ltár, Dipl. 8887. Az egész északnyugati hadjárat tehát május és június havában ment végbe.[VISSZA]
  23. Mon. Vat. I/IV. 612. 613. V. ö. Szalay, i. m. Századok. 1882. 654.[VISSZA]
  24. Mon. Vat. i. h.[VISSZA]
  25. Június 21-iki levelöket közli Bunyitay, A váradi püspökség története. I. 221.[VISSZA]
  26. Az Albenek igy nevezték magukat, a mióta Medvevár birtokába jutottak.[VISSZA]
  27. László e napon kelt levele a velenczei köztársasághoz. Monum. Slav. Merid. IV. 479. V. ö. Mon. Vat. i. h.[VISSZA]
  28. A két rendelet közül csak az utóbbit, a cseh rendekhez intézettet ismerjük; de már Karácsonyi János kimutatta id. művében, hogy ugyanakkor Magyarország részéről is kellett Zsigmondnak hasonló rendeletet kibocsátani. V. ö. Fraknói, A magyar királyi kegyuri jog. I. 90.[VISSZA]
  29. 1403 aug. 19. Kassa vs. lt. Fejér, Cod. Dipl. X/IV. 201.[VISSZA]
  30. Makrai lázadása oly jelentékeny epizódja az 1403-iki eseménynek, hogy Zsigmond maga feltünő nyomatékkal emlékezik meg annak elfojtásáról a ragusaiakhoz intézett levelében (Ragusai oklt. 846. V. ö. Hazai Okmt. VII. 442) s Windeck is szükségesnek találja a felkelésről adott, különben szükszavu elbeszélésében megörökiteni. V. ö. Fraknói, Nyomozások egy középkori magyar tudós élete felderitésére. Századok, 1894.[VISSZA]
  31. Zsigmond id. levele a ragusaiakhoz, 1403. szept. 30.[VISSZA]
  32. Fejér, Cod. Dipl. X/IV. 253. V. ö. Fraknói, A magyar királyi kegyuri jog. 88.[VISSZA]
  33. Fejér, i. m. X/IV. 225. Ez események legrészletesebben a Garaiak részére adott oklevelekben vannak elbeszélve. Hazai Okm. VII. i. h. V. ö. Fejér, i. m. X/IV. 225.[VISSZA]
  34. 1405 márcz. 8. és 1411 július 13. Br. Perényi cs. ltára. Gr. Zichy cs. Okmt. V. 346.[VISSZA]
  35. Fejér, Cod. Dipl. X/IV. 218. 230. Hazai Okmt. i. h.[VISSZA]
  36. Szepesi János 1407-ben csakugyan elnyerte a nápolyi érsekséget és 1409-ben bekövetkezett haláláig viselte azt. V. ö. Fraknói, i. m. 92.[VISSZA]
  37. Október 26–nov. 9. közt kelt oklevelei az orsz. ltárban, a M. Nemz. Múzeum levéltárában, a gr. Batthyány cs. körmendi ltárában stb. V. ö. Hazai Okmt. II. 173. 751. Fejér, i. m. X/II. 761. X/IV. 293. 385. Gr. Károlyi cs. Oklt. I. 524. Gr. Sztáray cs. Oklt. II. 31.[VISSZA]
  38. 1049 szept. 8-iki oklevél a Br. Perényi cs. ltárában.[VISSZA]
  39. Ragusai okltár. 117. 124. 143.[VISSZA]
  40. Gr. Zichy cs. Okmt. V. 352.[VISSZA]
  41. Eger ostroma Kassa város levéltárának 1404 márczius 9-iki oklevele szerint ez időtájt történhetett. V. ö. a Rozgonyiak részére 1410 május 29-én kelt okl. Orsz. ltár, Dipl. 9059. Fejérnél, Cod. Dipl. X/II. 748. hibásan 1400 évszámmal közölve. Maróti szereplésére vonatkozólag l. a már idézett adományleveleket. V. ö. Fejér, i. m. X/II. 385.[VISSZA]
  42. Pray, Specimen Hierarchie Hung. I. 92. V. ö. Fraknói, i. m. 92 és Karácsonyi, i. m. 41.[VISSZA]
  43. V. ö. Fraknói és Karácsonyi i. m.[VISSZA]
  44. Corpus Juris Hung. nagyszombati, 1751-iki kiad. I. 176. E rendelet Zólyomban, 1404 decz. 21-én szószerint megujittatott. Orsz. ltár. Dipl. 8997.[VISSZA]
  45. Fejér, Cod. Dipl. X/IV. 219.[VISSZA]
  46. I. m. 491.[VISSZA]