SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

II. FEJEZET.
A velenczei háború. Hervoja bukása.

Velencze terjeszkedése az olasz félszigeten. A magyar és a német birodalmi érdekek sérelme. XXIII János pápa kibékitési kisérletei. A háború kitörése. Friaul megszállása. Ozorai Pípó. A magyar sereg a Marca Trivigianaban. A friauli harcztér. Frirgyes osztrák herczeg Velencze pártján. Béketárgyalások. A háboru megujul. A mottai ütközet. Sebenico árulása. Zsigmond táborba száll. A szepesi városok elzálogosítása. A téli hadjárat Friaulban és a trevisoi tartományban. Velencze és nápolyi László. Zsigmond belefárad a hadakozásba. A békepárt. A fegyverszünet. Hervoja kétes magatartása. A török trónvillongások. Hervoja és Hranics Sandalj. Hervoja szövetsége a törökökkel. Büntetése. Spalato visszacsatolása.

Abban a kűzdelemben, mely Magyarország és a velenczei köztársaság között évszázadok óta folyt Dalmáczia birtoka felett, Velencze lett a győztes. Nem fegyverei hatalmával vivta ki a diadalt. Aknamunkájának, cselszövényeinek, miket a turini békekötés óta lankadatlan kitartással végzett az adriai partokon, méltó befejezését képezte az a mód, a mivel Zára birtokába jutott. S hogy e czélját elérte, félretett minden titkolózást; elég erősnek érezte immár magát, hogy nyilt ellenségként léphessen fel ismét a magyar király ellen. Megtagadta az évi adót és egyenesen Magyarország megcsufolása szinét viseli az az ajánlata, hogy a magyar királynak egyszer mindenkorra 50,000 aranyat s azonfelül évenként egy fehér lovat takaróval, vagy aranyos szövetet ad Dalmáczia birtokáért, de ezért aztán minden talpalatnyi helyet magának követel a dalmát tengerparton. S mikor Zsigmond ezt az ajánlatot kereken visszautasitotta, leplezetlen folytatta tovább terjeszkedési kisérleteit. Sandalj vajdától, kit 1411 elején polgárai közé felvett, megvásárolta Osztrovicza várát, Sebenicot ostrom alá vette és árulás árán igyekezett birtokába keriteni Traut és Knin várát.1


Velencze a XV. században.
Részlet Jacopo de Barbari 1500 körül készült fametszetéről

Az ellentétet Magyarország és Velencze között e kérdésben csupán fegyverrel lehetett kiegyenliteni. A magyar kormány, mely oly sikeres működést fejtett ki a délszláv hűbéres tartományok meghóditásában, nem nézhette nyugodtan annak a tartománynak elvesztését, mely a magyar korona birodalmának integrans részét képezte. Zsigmondot a boszniai hadjárat befejezése után csupán a római királyválasztás ügye tartotta vissza a háború meginditásától. S mikor e kérdés szerencsésen eldőlt, mint római királynak, kétszeres oka volt Velencze irányában a sértett fél szerepére. A köztársaság az utolsó évtizedben elüzte Veronából és Padovából a Carrarákat és Scaligereket, a kik a várósokban császári helytartói czimmel gyakorolták a hatalmat, s több várost elfoglalt a Gian Galleazzo tartományából, a kit Venczel király tett meg császári helytartóból Milano első herczegévé. Az elfoglalt területek névleg a római szent birodalomhoz tartoztak s Brunoro della Scala és Marsilio Carrara Zsigmondhoz, mint a birodalom fejéhez fordultak segitségért elvesztett birtokaik visszaszerzésére. Az aquilejai patriarchával, Teck Lajossal mesterségesen felidézett viszály azonkivül kedvező alkalmat nyujtott Velenczének, hogy foglalásait Istriára és Friaulra is kiterjeszsze. Michel Steno doge megválasztásakor (1410-ben) Velencze a Terra fermán jelentékeny terület felett uralkodott, s az új doge nyiltan bevallott politikája az volt, hogy a köztársaságot Felső-Olaszország legnagyobb szárazföldi hatalmasságává tegye. Velenczének e terjeszkedésében Zsigmond birodalmi politikája érdekeit látta veszélyeztetve. Magyarország s a német birodalom tekintélye egyaránt követelték Velencze tulkapásainak megfékezését.

A háború kitörését nagy diplomatiai actio előzte meg. Zsigmond leveleket intézett a nyugati hatalmakhoz, a birodalom és Olaszország fejedelmeihez s feltárta előttük az okokat, melyek a hadviselésre kényszeritik. A franczia király és a burgundi herczeg, kik a nikápolyi foglyok váltságdijáért lekötött adó kérdésében maguk is érdekelve voltak, erős szemrehányásokkal halmozták el a köztársaságot; XXIII. János pápa pedig békebiróul lépett fel és mindkét felet követek küldésére szólitá fel, kiknek jelentéséből meggyőződhessék az ügy állapotáról.2 A signoria el is küldte követeit a pápához, de a nekik adott utasitásban kereken kijelenté, hogy semmi szin alatt nem mond le foglalásairól. Dalmáczia, – úgymond – már veszve volt Zsigmondra nézve s nekik meg kellett akadályozni, hogy az idegen kézre jusson. A mikor megszerezték, nemcsak saját érdekeiket tartották szem előtt, hanem biztositották Zsigmond helyzetét is, lehetetlenné téve nápolyi László visszatértét; visszaszerezték a tengeröböl biztonságát s visszaállitották a rendet Dalmácziában, mely az utolsó időszak zavarai alatt rablók és latrok barlangjává változott.3

János pápa mindazonáltal nem mondott le a reményről, hogy a viszály békés uton is elintézhető lesz. 1411 őszén saját unokaöcscsét, Orsini grófot küldte Zsigmondhoz a béke fentartása érdekében. De mire a követ Magyarországba ért, Zsigmond már meginditotta seregeit Velencze ellen.

A támadás két felől indult meg. Dalmácziában Eberhard zágrábi püspök s unokaöcscse Medvei Petermann bán vezették a magyar hadakat; Eberhard Sebenico oltalmát vállalta el s a bán védelmi állapotba helyezte Brebirt néhány más erősséggel. A hadviselés igazi szinterét mindazáltal az istriai félsziget és Friaul képezte. 1411 szeptember 24-én már azt a hirt kapják Velenczében, hogy a magyar csapatok Cividale alatt vannak. Ez még csak előportyázás számba ment. November 3-án azonban Zsigmond Ortemburg Frigyes grófot, Stibor vajdát és Ozorai Pípót formaszerüleg megbizta, hogy Friaulba és az aquilejai patriarchaság területére bevonuljanak s a tartományt nevében a birodalom részére birtokba vegyék.4

A magyar sereg tulajdonképeni vezére Ozorai Pípó volt, a ki Szent-Márton napja körül szállott táborba. November 28-án Cividaleban találjuk; nehány hét alatt egész Friault meghóditotta s deczember utolsó napjaiban Sacile és Conegliano között áttörte a Livenza gályáit, megverte a velenczei sereget és 19 elfoglalt zászlót küldött Budára, hova azok 1412 vizkereszt napján érkeztek meg.5


Ozorai Pipó pecsétje.
Négyes karajban jobbra dőlt pajzs, három haránt-pólyával; a pajzs balszegletére sisak támaszkodik, oromdiszében hajfonatos női fejjel. Kétfelől P(ipo) S(colari) betük.
A gróf Teleki család marosvásárhelyi levéltárának eredeti példányáról rajzolta Dörre Tivadar

Velenczében csak akkor ismerték fel az ellenség erejét, mikor az közvetlen szomszédságukban, a trevisoi tartomány, a Marca Trivigiana területén táborozott. Carlo Malatestát, Rimini urát havi 1000 arany fizetéssel hadaik főkapitányává választották s a hozzá küldött követet felhatalmazták, hogy Malatesta emberei közül 1–2000 lovast és 500–1000 gyalogost fogadjon fel a köztársaság zsoldjába.6 De Malatesta vitézsége és hadvezéri talentuma sem volt képes a magyarok győzelmeit megakadályozni. Belluno, Feltre, Seravalle, Ceneda, Oderzo s a tiroli havasok és a lagunák közt fekvő terület legfontosabb helyei egymásután estek Ozorai Pipó kezébe. 1412 január második felében Istriában, Friaulban és a trevisoi márkában közel 70 város, vár és kisebb erősség volt a magyarok birtokában, és Pípó a tartomány fővárosát, Trevisot vette ostrom alá. De a velenczeiek minden erejüket megfeszitették, hogy e helyet megvédhessék. A magyar sereg a város falai alatt érzékeny vereséget szenvedett és Pípó megbetegedve, február elején elhagyta a háború szinhelyét, a miért kortársai közül többek részéről a megvesztegettetés gyanuját vonta magára.7

Ez alatt Friaulban is fordulat állott be a magyar fegyverek sikereiben. Az ortemburgi gróf és Blagai László vitézül védték az elfoglalt várakat. A velenczeiek egy nagyobb serege Udine alatt Blagaival megütközve, vereséget szenvedett és vezérét is elvesztette,8 de a velenczeiek hathatós segitségre tettek szert Frigyes osztrák herczeg, Tirol grófja személyében, ki az aquilejai kérdésben az ő pártjukra állott. Zsigmond hasztalan tiltakozott a német fejedelmekhez intézett levelében a beavatkozás ellen; segélykérő szózata is süket fülekre talált a birodalomban.9 A tél végétől kezdve a magyar seregek operatiója ugy Dalmácziában, mint Istriában és Friaulban csupán az elfoglalt területek védelmezésére szoritkozott.

Mialatt a háború folyt, János pápa nagy igyekezetet fejtett ki, hogy a hadviselő feleket kibékitse egymással. Felszólitására Zsigmond elküldte hozzá követét s a velenczeiek is reá szánták magukat a követküldésre. De a pápának Zsigmondhoz küldött követét, Orsini grófot nem engedték át területükön s a curiához küldött követeik, Marco Dandolo és Lorenzo Bragadino által ismételtették, hogy mindenáron ragaszkodnak Dalmáczia birtokához. Egyidejüleg pedig felszólitották Ulászló lengyel királyt, hogy lépjen velük szövetségbe Zsigmond ellen. Láttuk fentebb, hogy a tárgyalások a signoria és a lengyel király között már a magyar-lengyel háború meginditásakor folytak a szövetkezés ügyében. Az első ajánlatot Ulászló tette az 1410. év tavaszán egy Krakóban tartózkodó velenczei polgár utján. Velencze akkor nem fektetett nagy sulyt ez ajánlatra, de most ő maga vette fel az elejtett fonalat, bárha ekkor már fegyverszünet jött létre Ulászló és Zsigmond között. A velenczei nagy tanács 1411 január 23-án kelt üzenetében azzal kecsegtette a lengyel királyt, hogy, ha egyesült erővel sikerülni fog megakadályozniok Zsigmond koronázási utját, a birodalom fejedelmei megsemmisitik megválasztatását s akkor Ulászlónak reménye lehet a római királyi méltóság elnyeréséhez. Ilyen hiú igérettel azonban nem lehetett a tapasztalt Jagellót felültetni. A két uralkodó között a teljes kibékülés nemsokára létre jött s Velenczének az egész actióból annyi eredménye volt, hogy Ulászló Kassáról felajánlotta közvetitését a viszály kiegyenlitésére. Velencze ápril 14-én Tommaso Mocenigo procuratort és Antonio Contarenot küldte Budára. Záráért s a szigetekért 100,000 forintnyi végkielégitést ajánlott meg Zsigmondnak és 200,000 forint zálogösszeget Trau és Sebenico birtokáért; de követelte, hogy Zsigmond mondjon le úgy az évi adóról, mint a felső-olaszországi városokhoz római királyi minőségben táplált igényeiről. A béke ily alapon természetesen nem jöhetett létre. Hasztalan fáradozott Ulászló magyarországi időzése alatt az ellentétek kiegyenlitésén; a signoria utóbb benne is elveszté bizalmát s idegenkedéssel fogadta azt az eszmét, hogy ő legyen közöttük a békebiró. A követek május 21-én félbeszakitották a tárgyalásokat, eltávoztak a budai udvarból s azzal az értesitéssel mentek haza, hogy a magyar királynak eltökélt szándéka a háborut mielőbb megujitani.10


Ozorai Pípó.
Andrea Del Castagno falfestménye Flórenczben, a nemzeti múzeumban. A fresco, mely eredetileg a Villa Rinuccini diszitésére szolgált Legnaiaban, a vitézt teljes pánczélzatban ábrázolja sisak nélkül, két keze között görbe karddal. Aláirása: … INVS PHILIPPVS HISPANVS DE SCOLARIS RELATO[r] VICTORIE THEVCRO[rum.]
Eugène Müntz után

A béke Lengyelországgal helyre állván, Zsigmondnak most már semmi sem állott útjában, hogy teljes erejét a velenczei kérdés megoldására forditsa. A signoria tudta ezt és június 5-én tartott ülésében elhatározta, hogy 1000 lándzsányi lovas csapattal és 1000 gyalogossal szaporitja hadi erejét. Egyidejüleg pedig Zsigmond régi vetélytársánál, László nápolyi királynál tett lépéseket segitségének megnyerésére.11 Zsigmond Marczali Miklós erdélyi vajdát, Csupor Pál szlavón bánt és Blagai Lászlót, ki az udinei győzelem után hazatért, 40,000 főt meghaladó sereggel küldte Friaulba; s ugyanekkor Sebenico és Trau védelmére is tett intézkedéseket.12 Sebenico sokat szenvedett a velenczeiek ostroma alatt s a köztársaság titkos cselszövényei nagy pártot teremtettek a polgárság körében mely meghódolással akart véget vetni a város szorult helyzetének. A velenczei párt május elején forradalmat idézett elő és elüzte a Magyarországhoz hű tisztviselőket; de a királyi hadak kapitánya és Nelipics János elfojtották a lázdást s annak fővezéreit május 7-én lefejeztették. Osztrovicza visszafoglalását is hihetőleg Nelipics támogatása tette lehetővé a királyi hadaknak.13 Ez alatt Marczali és társai átkeltek Istrián és Friaulban több apró győzelmet arattak. De a nyár heve nem volt alkalmas a harczi kedv ébrentartására; a sereget sokan elhagyták és visszatértek Magyarországba; úgy hogy Zsigmond Budáról augusztus 8-áról kelt rendeletében nemességvesztés és számüzetés büntetésével fenyegette a szökevényeket.14 Blagai László Istriában Bula várát felszabaditotta az ostrom alól s Bulsát elfoglalta, majd Friaulba átmenve, egyesült Marczali seregével. A velenczeiek Mottát ostrommal fenyegetvén, Blagai vette át a vár védelmét, mialatt Marczali annak közelében táborozott. Az ostromló hadat Malatesta vezette. Blagai a várból erős rohamot intézett az ostromlók ellen, kik más oldalról Marczali által is megtámadtatva, futásban kerestek menedéket. A királyi seregben harczoló kunok kapzsisága azonban megforditotta a helyzetet; az ellenség üldözése helyett ugyanis a hátrahagyott sátrak fosztogatásában töltötték el idejüket, miről a velenczeiek értesülve, visszatértek s megujiták az ütközetet. Marczali a viadalban elesett, Blagai a nagy zavarban katonáitól elhagyatva, alig tudott visszajutni a várba. Malatesta most tovább folytatta Motta ostromát s a falakat romhalmazzá lövette. Blagai egy utolsó kirohanásban megsebesülve, a velenczeiek fogságába jutott s csak 10 hónap mulva, 6000 arany váltságdij árán nyerte vissza szabadságát.15 Sebenicoban a magyar ellenes párt kerekedett felül, s az árulás 1412 október 30-án megnyitotta előttük a város kapuit, melyet oly sokáig ostromoltak eredmény nélkül. Most már csak Trau maradt meg a magyar korona hűségén, de a doge Sebenico birtokba vétele napján már e város polgáraival is meginditotta a tárgyalásokat, hogy a sebenicoiak példájára tüzzék ki falaikra a köztársaság zászlaját.16


Olasz harczosok a XV. században.
Részlet Luca Signorellinek a montolivetoi kolostorban látható falfestményéről.
Eugéne Müntz után

Sebenico elvesztének hire nagy megdöbbenést idézett elő a magyar királyi udvarban. Zsigmond már az év eleje óta biztatta harczoló seregeit, hogy személyesen is részt vesz a háboruban.17 Hadba szállását most már nem lehetett tovább halasztani. Hogy a hadviseléshez szükséges költségeket előteremtse, uj szövetségeséhez, a lengyel királyhoz fordult s a kölcsönkért nagy összegért 16 szepesi várost ajánlott fel neki zálogul. November elején létrejött az alku; 7-én Zsigmond már Zágrábban volt s innen tudatta a trauiakkal közeledését. Másnap, minden szentek nyolczadán foglalta irásba a zálogszerződést, melyben Lubló, Podolin és Gnézda szepes-vármegyei városokat s a vármegyétől független 24 szepesi városból 13-at, úgymint Bélát, Lubiczát, Poprádot, Ménhárdot, Strázsát, Iglót, Olaszit, Ruszkinóczot, Felkát, Szepes-Váralját, Matheóczot, Szepes-Szombathelyt és Durándot 88,000 magyar forintért a lengyel koronának adja zálogba.18 A király kiséretében levő főemberek: Kanizsai érsek és János győri püspök, Garai nádor, Rozgonyi Simon országbiró, Bebek János tárnokmester, Ujlaki László mácsói bán, Perényi Péter és testvére Imre titkos kanczellár, Rozgonyí János, Pálóczi Mátyus, Bebek László, Cseh János és Czudar Benedek pecséteikkel megerősitve az oklevelet, hozzájárultak az ország egy tekintélyes területének oly módon való elidegenitéséhez, melyet csak az általa elérni remélt czél fontossága képes némileg menthetni. A dalmát kérdés a magyar korona tekintélyének kérdése volt és az országnak semmi áldozattól nem volt szabad visszariadni midőn e tekintély megóvásáról volt szó. Sajnos, hogy Zsigmond ezt a czélt ezuttal nem tartotta eléggé szem előtt s nem sokára kiderült, hogy koronázási utjának biztositását fontosabbnak tartotta, mint Dalmáczia visszaszerzését. A helyett, hogy hadi erejét a dalmát tengerparton érvényesitette volna, megelégedett azzal, hogy a genovai Ugolino Doriát a traui hajóhad parancsnokává nevezte ki s Hervojának megparancsolta, hogy Spalato kikötőjét zárja el a velenczeiek elől.19 Ő maga azonban deczember közepén 40,000 főnyi seregével20 Friaulba ment, hova Ozorai Pipót már előbb előre küldte. A Pipóval levő hadak Mottánál a Carlo Malatesta által vezérelt velenczei seregtől vereséget szenvedtek, de ez nem gátolta meg Pipót az előnyomulásban és Zsigmond jövetele uj életet öntött a magyar seregbe. A hadviselés mindkét fél részéről nagy kegyetlenséggel folyt. A mottai vereség után Ozorai állitólag 180 velenczei fogoly jobb kezét levágatta s úgy küldte át őket a velenczei táborba. Zsigmond a karácsonyt Udineban tölté. Carlo Malatesta a mottai ütközetben megsebesülvén, testvére, Pandolfo, Brescia ura állott a velenczei seregek élére s több erődöt elfoglalva Friaulban, Udineig nyomult elő, hogy Zsigmondot biztos helyéről kizavarja. Pipó január elején megverte, visszaszoritotta a trevisoi tartományba és Vicenzát ostrom alá vette. Marsilio Carrara és Brunoro della Scala, a kik Zsigmondot e hadjáratára elkisérték, kisérletet tettek, hogy egykori alattvalóikat Velencze ellen fellázitsák s magyar segélycsapatokkal Veronáig s Padováig nyomultak, abban a reményben, hogy a polgárok meg fogják nyitni kapuikat előttük. Velencze azonban vérbe fojtotta az árulási szándékot és Pipó seregei Vicensa ostromában kifáradva, február elején kivonultak a Marca Trivigianából. Zsigmondnak is el kellett hagyni Udinét. Erős őrséget hagyott hátra Friaul fontosabb váraiban és Istriába vezette seregét, hol ő maga is részt vett néhány erősség ostromában. Muglia és Valle d’Istria a magyarok kezébe estek; Capo d’Istriát, Parenzot, Polát nem tudták elfoglalni, de környékükön nagy pusztitásokat vittek véghez.21


A szepes-váraljai székesegyház.
Fénykép után

Velencze komolyan el volt szánva a hadviselés folytatására. Megujitotta tárgyalásait nápolyi Lászlóval, a ki még 1412 végén követet küldött hozzájok a szövetség megkötésének szorgalmazása végett. A hadi tanács egyes tagjai még a török segitségül hivásától sem rettentek vissza, de ez a terv a többség ellenzése miatt jóformán tárgyalás alá sem került. Annál nagyobb igyekezetet fejtettek ki a nápolyi király megnyerése érdekében. A tárgyalások folyamán felmerült László igénye a magyar trónra és a köztársaság hosszas tanácskozások után határozott igéretet tett a felől, hogy őt hadi erejével segiteni fogja, ha Zsigmond távollétét felhasználva, újból meg akarná kisérteni Magyarország elfoglalását. László azonban okulva a tapasztaltakon, nem vállalkozott erre s a köztársaság törekvése azontul csak oda irányult, hogy 1000, vagy legalább 500 lándzsányi haderőt kapjanak tőle, késznek nyilatkozva ugyanannyival segiteni őt, ha Zsigmond által megtámadtatnék.22

A hadviselés ez alatt változó szerencsével folyt tovább, de míg a velenczeiek minden erejüket annak folytatására összpontositották, Zsigmond majdnem tervszerüleg kerülte a döntő mérkőzést. Ő maga, úgy látszott, már belefáradt a kedve ellenére kezdett hadakozásba s a velenczeieknek nem adott alkalmat erejük kifejtésére. Mi volt ennek valódi oka, nem tudjuk, de a jelek arra mutatnak, hogy Zsigmond környezetében egy nagy párt keletkezett, mely a háboru folytatása ellen foglalt állást és titkos kezek működtek a béke vagy fegyverszünet létrehozásában. Cillei Hermanntól még Zsigmond utrakelése előtt követ járt Velenczében, kinek elejtett szavai által a signoria feljogositva érezte magát, hogy a grófot közte és Zsigmond között közbenjáróul kérje fel.23 Akkor a harczias párt győzött. De Cillei nem hagyta annyiba a dolgot. A tavaszszal Budán járt követek november elején felkeresték őt Cilli várában s mialatt a háboru Friaulban javában folyt, formális béketárgyalások indultak meg Cillei közvetitésével Zsigmond és a köztársaság között. A király apósának békéltető szerepe legalább is nagyon gyanus világitásban tünteti fel Zsigmond hangulatát s midőn Garai nádor is a békepárthoz csatlakozott, senki sem kételkedhetett abban, hogy maga Zsigmond az, a ki a békét akarja. A helyzetet teljesen megvilágitotta Hédervári Lőrincznek Borbála királyné főasztalnokának titkos küldetése Velenczébe, a ki tudtára adta a signoriának, hogy minden közbenjáró mellőzésével legjobban teszi, ha egyenesen Zsigmonddal inditja meg az alkudozásokat.24

Időközben Zsigmond kibékült Frigyes herczeggel s ez gyorsitá az egyesség létrejöttét Velenczével, melynek ez oldalról nem volt többé segitségre kilátása. A velenczei köztársaságnak semmi oka sem volt előbbi követeléseiről lemondani; mindazáltal jelentékeny engedményeket tett, a mik lehetővé tették a magyar királynak, hogy méltósága sérelme nélkül véget vessen az ellenségeskedésnek, mely oly nagy akadályokat gördit internationalis politikai tervei elé. Dalmácziáért 100,000 frtnyi kárpótláson kivül évi 7000 frtot ajánlott meg a magyar király fenhatósági jogai elismeréseként s hajlandónak nyilatkozott a turini békében kikötött évi adó fizetésére is, azzal a kikötéssel hogy az elmaradt összeget nem tartozik megtéritni. Sőt a felső-olaszországi városokra is kész volt a birodalom jogczimét elismerni és Zsigmonddal mint római királylyal szemközt mindazon kötelezettségeket elvállalni, a miket e városok előbbi urai teljesitettek a birodalom irányában.25

A köztársaság azt remélte, hogy ezen az alapon végleges békét köthet és ebben az irányban igyekeztek befolyásukat érvényesiteni János pápa követei: Branda bibornok, Orsini Berthold gróf és Bene Fülöp. Zsigmondnak ekkor már csupán koronázási utja és az attól várt nagy világpolitikai sikerek lebegtek szemei előtt. De nem feledkezett meg a kötelességről, mivel Magyarország irányában tartozik. Tudta jól, hogy Dalmáczia birtokáról nem szabad véglegesen lemondani. Mint Lengyelországgal szemközt történt, a legalkalmasabb megoldásnak itt is az mutatkozott, hogy a vitás terület felett való kérdés megoldása későbbre, kedvezőbb időre halasztassék. A békekötés helyett tehát öt évi fegyverszünet jött létre a hadakozó felek között. A fegyverszünet pontjai szerint mindkét fél megmaradt eddigi foglalásai birtokában. Dalmáczia és az évi adó kérdésében XXIII. János pápa kéretett fel békebiróul. A velenczei köztársaság szabad utat biztositott Zsigmondnak Olaszországba s a királynak csupán egy hónappal előbb kellett jövetelét bejelentenie. Zsigmond e pontokat Castelletoban, friauli területen 1413 ápril 17-én foglalta irásba.26

Velencze tehát megtartotta Zárát és Sebenicot; a magyar királyt már csupán Trau uralta néhány szomszédos erősséggel, és közvetve birtokául tekinthette még Spalatot, a királyság legszebb városát, a három szigettel, hol Hervoja herczeg az ő adományából magyar fenhatóság alatt gyakorolta fejedelmi hatalmát. A signoria a béketárgyalások alatt joggal vetette szemére Zsigmondnak a könnyűséget, melylyel Dalmáczia legértékesebb részéről lemondott, midőn azt a bosnyák vajdának adományozta. Spalato és vidéke Hervojánál épen nem volt megbizható kezekben. A spalatoi herczeg csak addig volt megbizható vazallus, a míg érdekei urához csatolták. Mihelyt ettől nem volt többé mit várnia, megfeledkezett köteles hűségéről és a maga kezére folytatta régi, megszokott politikáját. E politika főczélja volt, mint tudjuk, a pártokra szakadt, függetlenségétől megfosztott Boszniában saját magának biztositani a főhatalmat. De régi vetélytársa, Hranics Sandalj vajda nem akart kitérni utjából, sőt ez is ujból azt az utat választotta a maga helyzetének megerősitésére, a mely Hervojánál oly sikeresnek vált be. A ki nem rég Osztroviczát még az ellenség kezére játszotta, 1412 elején visszatért Zsigmond hűségére és, a mint láttuk, elment Budára, hogy a fejedelmek találkozóján jelenlétével tegyen bizonyságot megtérése őszinteségéről. A budai ünnepélyeken részt vett Hervoja is, de boszus érzelmekkel tért haza, midőn látta a kitüntetéseket, a mikben ellenlábasát részesitik. A magyar főurak közül is többel viszályba keveredett. Garai János, Csupor Pál és Maróti János gyanus szemmel nézték a bosnyák úr hatalmát, a ki Zsigmond udvarában a trón hű támaszát játsza, de azért titokban Velenczével is összeköttetésben állott s a spalatoi herczegségről megerősitő oklevelet kért a köztársaságtól.27

Az 1412–13. években véres testvérharczok állták utját az ozmánok terjeszkedésének, miket Bajazid trónjának örökösei, Szolimán, Muza és Mohamed az egyeduralomért vivtak egymással. Szolimánt egy vesztett csata után, midőn a görög császárhoz akart menekülni, utközben Muza hivei meggyilkolták. Annál elkeseredettebb lőn a küzdelem az életben maradt két testvér között. A harczokban a Balkán-félsziget keresztény fejedelmeinek is részt kellett venni. Muza eleinte a szerbek segítségére támaszkodott, de utóbb a hozzájuk füzött reményekben csalatkozva, ellenük fordult.28 Zsigmond 1413 elején a hű vazallust, Sandaljt küldte Lázárevics István segitségére, kivel a vajda második neje utján sógorságban állott. Hervoja csak erre várt. Sandalj távollétében reá tört ennek birtokaira s több várait elfoglalta. Ezzel nem elégedett meg: a törökkel szövetkezett és egyesült erővel pusztitották Sandalj tartományát.29

Valószinü, hogy Hervoja maga nem látott olyan nagy hűtlenséget ebben a tettében, de a magyar urak szemében a törökkel való szövetkezése elég volt, hogy bünei lajstromát betöltöttnek tekintsék. Borbála királyné felhivására, ki nemrég tért haza Zsigmond táborából, Garai János, Maróti János és Csupor Pál május havában Pozsega kivételével Magyarországon birt összes javait elfoglalták. A meghökkent Hervoja követeket küldött a királynéhoz és magát a hűtlenség vádja ellen tisztázni igyekezve, mint a sárkányrend tagja, azt követelte, hogy ügyét a király, Albert osztrák herczeg, a lengyel király és a sárkányos vitézek vegyék vizsgálat alá. Védő iratából, mely egyuttal panasz is megtámadói ellen, az a remény világlik ki, hogy jószágainak elfoglalása nemcsak a király tudtán kivül, de akarata ellenére is történt. Keservesen kellett csalódnia, midőn Zsigmond június havában a Hervojától elfoglalt Száva-menti birtokokat a Blagaiaknak adományozta és a spalatoiakat feloldta a herczeg iránt tartozó hűségük alól.30

Spalato polgárai nagy örömmel ragadták meg az alkalmat, hogy a bosnyák úr kormánya alól felszabaduljanak. Már június végén elüzték az általa kinevezett előljárókat, ostrommal bevették erősségeit és kimondták, hogy visszatérnek a magyar király védő szárnyai alá.31

Hervoja elárasztotta Zsigmondot és a főurakat leveleivel és azzal fenyegetőzött, hogy végleg átpártol a törökhöz. Minden fáradsága hasztalan volt. Zsigmond 1413 augusztus elsején Botzenben kelt oklevelében felsorolva a bünöket, mikkel magát a királytól nyert kitüntetésekre méltatlanná tette, a spalatoi herczegi méltóságtól és összes birtokaitól megfosztotta, kitörülte a sárkányrend lovagjainak sorából és semmisnek nyilvánitotta azt a kapcsot, mely őt mint Erzsébet herczegnő keresztatyját a királyi családhoz füzte.32

Spalato városa visszakebeleztetett a magyar szent korona közvetlen kötelékébe; a király a spalatoi herczegi czimet eltörülte s megigérte, hogy a várost a koronától soha többé nem fogja elidegeniteni. Curzola, Lesina és Brazza szigeteket már előbb, június 17-én Ragusa kormányára bizta, mely azokat július 13-án birtokba is vette.33


  1. Monum. Slavor. Merid. IX. 94. 108. 118. 124. 127. 128. 147. 163. 177–180.[VISSZA]
  2. U. ott, IX. 108. 119. 129.[VISSZA]
  3. U. ott, 135.[VISSZA]
  4. U. ott, 185. 186. 198. 199. Zala vm. Oklt. II. 272. Wenzel, Stibor vajda. 145. Gr. Zichy cs. Okmt. VI. 155.[VISSZA]
  5. Deutsche Reichslagsakten, VII. 181–183. Mon. Slav. Merid. IX. 202.[VISSZA]
  6. Mon. Slav. Merid. IX. 205.[VISSZA]
  7. E háboru történetének főforrásai: Andreas de Redusiis, Chronicon Tarvisinum, (Muratorinál, Script. Ital. XVII.) 833 s köv. és Verci, Storia della Marca Trivigiana, XIX. A Pipo által elfoglalt várak jegyzékét közli Fejér, Codex Dipl. XIV. 248. és Windeck i. kiadás 25. V. ö. Aschbach I. 337–349., hol az egykoru források legnagyobb része fel van sorolva, és Huber, Gesch. Österreichs. III. 523–525.[VISSZA]
  8. Zsigmond 1424 január 25-iki adlev. a gróf Blagay cs. sajtó alatt levő oklevéltárából, melynek felhasználását Thallóczy Lajos és Barabás Samu szerkesztők szivessége tette reám nézve lehetővé.[VISSZA]
  9. 1412 január 30. Deutsche Reichstagsakten. VII. i. h.[VISSZA]
  10. Mon. Slav. Merid. IX. 209. 211. 215. 224. 240. 243. 260. 262.[VISSZA]
  11. U. ott, 262. 264. 280.[VISSZA]
  12. Windeck (id. kiad. 17.) a sereg számát 44,000-re teszi.[VISSZA]
  13. Fejér, Codex Dipl. XV. 333. 387.[VISSZA]
  14. Gr. Zichy cs. Okmt. VI. 183.[VISSZA]
  15. Zsigmond id. adlevele a Gr. Blagay cs. okltárában. Fejér, Codex Dipl. XV. 805. 806. V. ö. Windeck, id. kiad. 17.[VISSZA]
  16. Mon. Slav. Merid. IX. 287., 288. Fejér, Codex Dipl. X/V. 389.[VISSZA]
  17. Február 12-én felszólitotta az akkor még királypárti Sebenicot, hogy hozassa jó karba az utakat, melyeken át fog vonulni. Mon. Slav. Merid. IX. 229.[VISSZA]
  18. A záloglevelet közli Fejér, Codex Dipl. X/V. 297. Az összeg 37,000 hatvanad (sexagenarius, schock) garasban van kifejezve. Egy schock a szepes-szombati krónika szerint 60 magyar garast ér, a miből viszont 25 tesz ki egy magyar forintot. V. ö. Demkó Kálmán A szepes-szombati krónika. Lőcse, 1892.[VISSZA]
  19. 1412 nov. 15. Fejér, u. ott. 306.[VISSZA]
  20. Windeck, id. kiad. 10.[VISSZA]
  21. Verci és Andreas de Redusiis, i. h. V. ö. Monum. Slav. Merid. XII. 68., 93. Windeck, id. kiad. 25. Fejér, Codex Dipl. X/V. 455.[VISSZA]
  22. Monum. Slav. Merid. XII. 28. 39. 42. 61. 65.[VISSZA]
  23. 1412 szept. 8. és 9. Monum. Slav. Merid. IX. 277. 278.[VISSZA]
  24. Id. m. IX. 279. 281. XII. 66. 67. 71. 72.[VISSZA]
  25. U. ott. XII. 1. 32–36. 83–87. 90. 94.[VISSZA]
  26. „In patria Foroiulii apud Castelletum.” Mon. Slav. Merid. XII. 104.[VISSZA]
  27. V. ö. Klaiæ, i. m. 316.[VISSZA]
  28. Ragusai okltár. 225. 226.[VISSZA]
  29. Fejér, Codex Dipl. X/V. 404. V. ö. Klaiæ, i. m. és Thallóczy, Hervoja herczeg és czimere. Turul, 1892. 5.[VISSZA]
  30. A június 16-án Feltrén kelt adománylevél a Gr. Blagay cs. Okltárában. V. ö. Fejér, Codex Dipl. X/V. 384. 877.[VISSZA]
  31. Ragusai oklt. 221.[VISSZA]
  32. Fejér, Codex Dipl. X/V. 404.[VISSZA]
  33. Ragusai oklt. 226–228. Fejér, i. m. X/V. 411.[VISSZA]