SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

III. FEJEZET.
Készületek a védelmi harczra.

A törökök gyors terjeszkedésének magyarázata. A Balkán-félsziget államai. Esztelen politikájuk. Zsigmond balkáni politikájának kudarcza. Vlad havasalföldi vajda árulása. A törökök betörése Erdélybe. A szörényi bánság pusztulása. Brankovics megtér. Tvartkó Szura elűzetése Boszniából. A török elleni védelem szüksége. Mulasztások. A honvédelmi rendszer. Zsigmond reformtörekvései. Az 1433-iki tervezet. Alapelvei. Jelentősége. Garai nádor halála. Pálóczi Mátyus. Fordulat a huszitizmus ügyében. A nemesség harcza a táboritákkal. Győzelme Lipannál. Zsigmond hazatérése. A husziták kiűzése. Az 1435-iki országgyülés. A nagy törvénykönyv. A honvédelmi törvények. Magyarország hadiereje. Elhelyezési rendszere. A hadsereg száma.

A törökök gyors terjeszkedesének titkát fegyvereik hatalma mellett a Balkán-félsziget feldarabolt állapota s egyes államainak versengése magyarázza meg. A megvénhedt görög császárság köteléke alól felszabadult szláv népek folytonos harczban állottak egymással az uralomért, a nélkül, hogy bármelyikükben is meg lett volna az államalkotó erő egy erős délszláv birodalom alapitására. E harczok által megakadályozva fejlődésükben, a magyar birodalom védőszárnyaival cserélték fel Byzancz gyámságát. Bolgárország, Szerbia, Bosznia, egyes becsvágyó uralkodók császári álmainak kudarcza után, állami életüknek fejlettebb stadiumában is kénytelenek voltak ismételten visszatérni a magyar szent korona fenhatósága alá s a két oláh vajdaság egyenesen a magyar király istápolásának köszönhette alakulását. De a hűbéri kötelék, mely ez országokat a magyar birodalom kiegészitő részévé tette, magától felbomlott, midőn egy nagyobb, erősebb hatalom nyujtotta ki kezeit az egykori kelet-római birodalom öröksége után.

Magyarország egész erejéből iparkodott megvédeni a déli országokat a törökök ellen. Hogy ez nem sikerült, azért első sorban az országok fejedelmeinek esztelen politikáját éri a szemrehányás. A Balkán-félsziget uralkodói akkor sem ismerték fel a veszélyt, mikor az már országaik függetlenségét fenyegette. Egymással folytatott versengéseikben maguk vitték a törököt vetélytársaik ellen; ez segitette őket, de aztán a nyakukon maradt s darabonként olvasztotta be a szerencsétlen országokat birodalmába. A fejedelmek előtt aztán csak két út állott. Vagy a magyar királynál keresik a késő segitséget, vagy szaporitják Magyarország ellenségeinek számát: csatlósaivá szegődnek a győztesnek és maguk nyitják meg az utat egykori hübéruruk országába.


Zsigmond császár mint nap.
A „Liber de septem signis” czimű kéziratból. A kép a Zsigmondot lóháton ábrázolja, pánczél felé öltött lengő ujju ruhában, fején a királyi koronával, kezében a nap jegyét viselő zászlóval, baljában kurta pálczával, melylyel lovát rohamra nógatja. A ló fejét tollas fejvédő takarja. A felirat: Cesaris su(m)pmi vexillu(m) sum diade(ma). | Aureus m(ihi) color sum(m)us instat do(m)in(at)us. |Ortus solus m(ihi) q(uo) g(ener)o lumi(n)a terre, | Sola michi domus cor e(st) severi leo(n)is. | Trecent(is) sexagenis et quinq(ue) díeb(us) | Ac horis sex zodiacu(m) sol p(er)volat onmne(m). | Benignus, clarus solis nat(us) est amand(us), | Nuncq(uam) tristis talis, pulch(er), bon(us), religiosus. | Crispos h(abe)t pilos, p(ar)uos nares sup(er)addes. | Magnus huic nasus si sonit pisse q(u)o(que) man(us), | Bt nat(us) q(uem) gignit sol, loquax et sapiens fit. A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának fényképmásolata után

Ezt a nagy fordulatot a török kérdésben épen azok az eredmények siettették, a miktől Zsigmond a balkáni politika megerősbödését remélte. A szerb várak átvételével maga Magyarország tette nyilvánvalóvá, hogy a szerb állam nem képes többé feladatának betöltésére. Magyarországnak nem maradt egyéb teendője, mint a felbomlásnak indult országból megmenteni a maga részére azt, a mi menthető volt. A szerb határ katonai megszállása féltékenynyé tette a törököt s az első összecsapás, a mit e kérdés előidézett, a magyarok erős vereségével végződött. A török most sietett megelőzni a magyar nemzetet Havasalföldön a térfoglalásban. Vlad vajdát, a ki Zsigmond segitségével nyerte el a vajdaságot, teljesen megfélemlitette óriási erejével, s az álnok vajda azzal akarta megvásárolni a szultán kegyelmét, hogy országán keresztül szabad átkelést engedett a magyar területre betörő török seregnek. Ez volt Oláhország köszönete azért a sok áldozatért, a mit a magyar nemzet hozott önállóságának védelmére. A törökök meg sem várták a fegyverszünet végét. 1432-ben Vlad csapataival megerősitve betörtek Erdélybe s a keleti országrésznek most lőn először alkalma teljesen megismerkedni a félelmes ellenség erejével. A török sereg feldulta a Bárczaságot, a királyföld egy részét és a székelyek földjét, ostrom alá vette Nagy-Szebent és Brassót s a védtelen lakosságot rablánczra füzve hurczolta el a falvakból. A szász földön a nép a templomok falai között keresett menedéket. A hirtelen összeszedett nemesi hadak egész erejére volt szükség, hogy az ellenséget kiűzzék határaik közül. Egy más csapat Vlad személyes vezérlete alatt Szörény vidékére tört be s a német lovagokat megverte, Szörény várát Redwitz Miklós bántól elfoglalta s alapjában megsemmisitette az egész telepitvényt, mely hivatva lett volna az alvidéket a törökök ellen megvédeni.1 Murád egyidejüleg Szerbia ellen is meginditotta a háborut, azzal az elhatározással, hogy a fejedelemséget teljesen bekebelezi birodalmába. Brankovics már előbb is az évi adó felemelésével s végül saját leánya, Mara kezével igyekezett a fenyegető vészt országáról elháritani, de ez nem sikerült; s midőn Isabég Kruzseváczot elfoglalta és Szreberniczát ostrom alá vette, a despota előtt nem állott más menekvés, mint azok karjaiba vetni magát, a kiket nem rég megtagadott. Cillei Hermann fiának, Ulriknak közvetitésével, kinek Katalin nevü leányát adta nőül, sikerült Zsigmondot maga iránt kiengesztelni. Szerencséjére a karamáni lázadás terjedése arra kényszeritette a szultánt, hogy Kis-Ázsiába vonja össze hadierejét. Felhasználva a kedvező alkalmat, újból alávetette magát a magyar korona fenhatóságának és viszonzásul a Lázárevicstól örökölt magyarországi birtokokhoz újabb nagy kiterjedésü uradalmakat kapott az országban, melyek minden eshetőségre megfelelő menedéket igértek neki s családjának.2


Zsigmond császár.
Túróczi krónikájának brünni kiadásából

A déli hübéres tartományok veszedelmét Tvartkó Szura bukása tetőzte be. Osztoja törvénytelen fiának, Radivojnak támadásai lehetetlenné tették a bosnya királynak, hogy trónját és királyságának végső maradványait megerősitse. A pártütők ellen folytatott küzdelmei erejét teljesen fölemésztették, s mikor 1433-ban Hranics Sandalj vajda is ellene fordult és Brankovics Györgygyel megbuktatására szövetkezett, a szerencsétlen király trónjától, birtokától megfosztva elhagyta országát, és annak kijelölt örökösénél, Cillei Hermann grófnál keresett menedéket.3

Azt a politikát, hogy a délvidéki hűbéres tartományok a magyar koronához közelebbi kapocsba hozva, erős védbástyájául szolgáljanak a magyarságnak és a nyugati civilisatiónak, nem lehetett többé folytatni. A magyar államot nem éri e tekintetben a mulasztás vádja. Végzetük volt ez apró balkán-félszigeti országoknak, hogy belviszályokban emészszék fel erejüket, a mikor már ki volt mondva felettük a halálos itélet. Magyarországnak többé nem volt mit számitni reájuk: a jövő feladata az volt, hogy saját erejét készitse elő a nagy védelmi harczra.

*

A török ellen viselt háboruk eredménytelenségének egyik főoka abban rejlett, hogy a nemesség nem részesitette kellő támogatásban a királyt, a ki amúgy is ezernyi más ügygyel volt elfoglalva és nem fordithatta egész erejét az országot fenyegető vész elháritására. A részvétlenség magas fokáról tanuskodik hogy épen akkor, midőn a huszitizmus Csehországban önmagát készül felemészteni, a husziták egy maroknyi csapata megfészkeli magát az északnyugati határon s az ország hadereje nem képes őket kiüzni az elfoglalt várakból és városokból.

Abban a honvédelmi rendszerben, mely a várszerkezet helyére lépve, az Anjou-királyok alatt a banderialis rendszerré fejlődött ki, a király és a nemesség egyaránt osztozott az ország védelmének terhében. Logikai kifolyása volt ez annak a feudalis alapon nyugvó elvnek, mely a magyar nemeseket egyenként a szent korona tagjának s összeségükben a királylyal együtt a korona által képviselt államhatalom birtokosának tekintette. A földterület összesége teszi az országot; a kik e területet birják: a király, az egyház, a nemesség, a nemesi személyek jogaival felruházott királyi városok s mindazok a testületek, melyek tagjai személyenkint vagy együttesen nemesi kiváltságokat élveztek, képezik együtt a magyar nemzetet. E nemzet minden egyes tagja részesedik a politikai jogokban, részt kell tehát vennie az abból kifolyó kötelességekben is. Annyira természetes ez, annyira bele van gyökerezve a nemzeti köztudatba, hogy feleslegessé válik a belőle kifolyó következtetéseket törvénybe iktatni. Csak akkor vált az szükségessé, midőn a királyi hatalom tekintélye nem volt többé elég erős arra, hogy ez intézmény szellemét megőrizze; midőn a királyság rovására megerősödött oligarchia kezdett megfeledkezni az államnak tartozó kötelességéről; midőn a király hosszas távolléte következtében az országban egy neme az aristocraticus köztársaságnak kezdett kifejlődni, melynek ha nem is vezetőiben, de tagjaik többségében elejétől fogva megvolt a hajlandóság, hogy a maguk hasznát elébe tegyék az ország érdekeinek.


Részlet Nagy-Szeben régi bástyájából.
Régi festmény után rajzolta Székely Árpád

Mikor a török uralom gyors terjeszkedése és a husziták betörései egyaránt nagy veszedelemmel fenyegetik az országot, Dalmácziát egészen elfoglalja a régi vetélytárs és észak felől a lengyel nemzettel viszálykodás váltja fel a régi barátságot: a nemesség még mindig azon az állásponton van, hogy az ország védelme a király kötelességét képezi és csak ha nagy veszély fenyegeti a hazát, melynek elháritására a királyi sereg képtelen, akkor tartoznak az országnagyok és a nemesek, a határokon belül, fegyvert fogni az ország védelmére, s akkor sem kötelesek 15 napnál tovább a táborban maradni.

S ennek a kötelezettségének is csak vonakodva tett eleget. A háború meginditását késő megjelenésévél akadályozta meg; a főnemesek nem állitották ki teljes számmal zászlóaljaikat, a kisebb nemesség közül pedig a szegényebbek többnyire fegyver nélkül, gyalogszerrel, egy szál bottal jelentek meg a táborban.

Zsigmondnak régi törekvését, hogy ezen a helyzeten változtasson s a honvédelem rendszerét általánosabb alapokra fektesse, a temesvári országgyülés végzéseitől kezdve számtalan általános jellegü vagy egyes esetekre vonatkozó rendelete és intézkedése bizonyitja.4 E kérdés megoldását nem lehetett többé halasztani, midőn a cseh rablók betörése az ország északnyugati részét állandó nyugtalanságban tartá s más oldalról az a feladat várt Magyarországra, hogy egy félelmes ellenség invasiójától védje meg saját területét s vele az európai keresztény civilisatiót.

Az 1432- és 1433-ik években, valahányszor a főurak az országos ügyek elintézése végett Budán összegyültek, a tanácskozások tárgyát mindig első sorban a honvédelem kérdése képezte.5 A kormány sürű érintkezésben állott a külföldön tartózkodó királylyal, és vele egyetértésben 1433 elején részletesen kidolgozott javaslatot terjesztett az egybegyült rendek elé, melyek a banderialis rendszer alapelveinek törvénybe iktatásával voltak hivatva az eddigi mulasztásokat jóvá tenni.6

E javaslat alapelvét az képezi, hogy bár az ország védelmére első sorban a királyi rendes haderő van hivatva, a főpapok és világi főurak is tartoznak ahhoz teljes erejükkel hozzájárulni és nagy veszedelem idején az egész nemesség köteles fegyvert fogni az ellenség ellen.


Zsigmond császár a kölni dóm Szent-Ágnes-kápolnájának oltárképén.
Festette 1444 körül a konstanczi születésü Lochner István. A három tábláju oltárkép középső táblája a napkeleti királyok hódolatát, az oldalszárnyak Szent-Orsolyát és Szent-Gereont ábrázolják. A boldogságos szűztől jobbra térdelő Zsigmond a királyok elsejét személyesiti. Úgy ő, mint kisérete koruk lovagi viseletében vannak ábrázolva.
Massau Ferencz rézmetszete után

A banderialis rendszerben, a mint az Nagy-Lajos alatt kifejlődött, a király és a királyné a maguk jövedelméből, a főpapok birtokaik és a tized jövedelme fejében, az erdélyi vajda, a székelyek ispánja, a bánok a kormányzatukra bizott országrészek jövedelméből állitották ki zászlóaljaikat; e banderiumok együtt véve alkották a rendes hadi erőt. Ehhez járultak a főuraknak azon csapatai, melyeket – akár viseltek országos méltóságokat, akár nem – birtokaik jövedelme arányában állitottak ki, s végül kiegészitette az egész hadi erőt a nemesség személyes felkelése, melynek kötelezettsége alól az ország egyetlen nemesi lakosa sem vonhatta ki magát. Ötszáz katona képezett együtt egy zászlóaljat; a gazdagabb birtokosok egy egész zászlóaljat, esetleg többet is állitottak ki, a kevésbé gazdagoknál a létszám százas egységekben állapittatott meg; a ki egy ötödrész banderiumot szerelt fel, azt saját zászlai alatt személyesen vezethette a háboruba. Az ekként kiállitható hadsereg kiegészitő részét képezte az általános felkelés, mely minden fegyverfogható nemes embert talpra állitott az ország védelmére.

Az új javaslat első sorban ezt a nemesi felkelést vette revisio alá; kimutatta annak hiányait s a fegyverforgatástól elszokott, sokszor kellőleg fel sem szerelt nemesek csapatai helyett előnyt adva a vármegyék banderiumainak, kimondotta annak szükségét, hogy a szegény, birtok nélküli nemesség mentessék fel a személyes hadakozás kötelessége alól s e helyett az összes vármegyei nemesség tartozik birtoka arányában, minden száz jobbágy után három lovas katonát teljesen felszerelve, rendes csapatokat kiállitani, melyek vármegyénkint a főispánok vezérlete alatt szálljanak táborba s a királyi sereggel, az egyházi és világi főméltóságok s a főnemesség banderiumaival együtt az ország derékhadát képezzék.

A további intézkedések a sereg pontos megjelenésének, a fegyelem fentartásának, a rablások és szökések meggátlásának, a zsold megállapitásának részleteivel foglalkoztak; de ezeken kivül két fontos kérdés várt szabályozásra, melytől a nemesi hadi erő felhasználásának értéke volt függővé téve. Az eddigi gyakorlattal szemközt, mely szerint a nemesség csak 15 napig tartozik királyát a hadba követni, a javaslat hangsulyozta annak szükségét, hogy a nemesi hadak e határidőn túl is, addig, a míg reájuk szükség van, a meddig a király és a fővezérek szükségesnek tartják, táborban maradjanak.

Ép ily fontos kérdés volt a hadakozás területi határainak megállapitása. Azt a régi sarkalatos kiváltságot, hogy a nemeseket az ország határain kivül nem lehet hadakozásra kényszeriteni, a kormány nem merte megbolygatni, de tapintatos uton iparkodott a dolgon segiteni: azt a tételt állitotta fel, hogy miután Dalmáczia, Bosznia, Szerbia, Halics és Lodoméria, Havasalföld s Bolgárország nem rég, Lajos király s részben még Zsigmond alatt is Magyarországhoz tartoztak, részben most is tényleg ide tartoznak, e területeket úgy lehet tekinteni, mint az anyaország területét s így a nemesség hadkötelezettsége kiterjed azok külső határáig.

A javaslat kétségkivül az országban készült, de mielőtt tárgyalás alá került volna, a kormány vezetői megküldték azt Zsigmondnak, a ki akkor Sienában időzött. A király magáévá tette annak minden pontját s azzal a meghagyással küldte vissza, hogy azt előzetesen közöljék a vármegyékkel s adjanak alkalmat a nemességnek, hogy a javaslatban foglalt ujitásokat a vármegyei gyüléseken szabadon tárgyalják, nézeteiket felette korlátozás nélkül nyilvánithassák s a vármegyék kellő utasitásokkal ellátva küldhessék fel követeiket az országgyülésre, mely az új rend végérvényes megállapitására hivatva lesz.7 Egyuttal szükségesnek látta tudatni az ország rendeivel azon intézkedéseket, melyeket hazajövetele után a törökök és a husziták ellen szándékozik tenni. Reméli – úgymond, – hogy a baseli zsinatnak sikerülni fog a huszitákat az egyházzal kibékiteni s akkor Magyarország vérontás nélkül megszabadul tőlük. De ha ez nem történik meg, kötelességének fogja tartani hazatérése után fegyvert fogni ellenük, s Nagy-Szombatot, Szakolczát és a többi várakat visszafoglalva, az ország minden talpalatnyi földjét megszabaditja tőlük. A nemesi haderő tehát legyen készen, hogy, mihelyt a király viszszatér, vele Nagy-Szombat elfoglalására indulhasson, s addig is kövessen el mindent a husziták hatalmának megtörésére s az általuk elfoglalt részek visszafoglalására. Ép így tartsa kötelességének a török ellen gondoskodni a déli határszélek védelméről.8


Zsigmond kardja.
A drezdai királyi múzeumban. A sodrony-zománczos hüvelylyel ellátott, egyenes, vége felé keskenyedő kardot Zsigmond ajándékozta Frigyes meisseni őrgrófnak, midőn őt 1425 augusztus 1-én Budán a választófejedelmek sorába iktatta. A kard markolatának hegyi kristályból készült gombját egyik oldalon a birodalmi sast viselő czimer disziti, a másik oldalon ennek megfelelőleg négyelt czimer pajzs látható, a magyar csíkokkal és a cseh oroszlánnal.
Fénykép után rajzolta Passuth Ödön

A királyi helytartók Zsigmond utasitásához képest megküldték a javaslatot a vármegyéknek és a király olaszországi utjának bonyodalmai közepette is éber figyelemmel kisérve a magyarországi eseményeket, türelmetlenül várta annak sorsáról a tudósitásokat. Igéretét azonban, hogy Olaszországból haza jön és személyesen áll az ország hadi erejének élére, nem váltotta be. A császári koronázás után még hosszú időt töltött olasz földön s miután sikerült Eugen pápát a zsinat iránt kiengesztelni, utját a svájczi havasoknak véve, 1433 október 11-én Baselbe érkezett, hogy a kibékités munkáját befejezze. A reformok ennek következtében halasztást szenvedtek; a király útközben nehány concret ügy elintézése kapcsán ismételten serkentette alattvalóit a husziták elleni védelem folytatására,9 de az országos tanácskozások, melyeket a főurak a nyár folyamán több izben tartottak, a honvédelem ügyét semmivel se vitték előbbre.

Nem valószinütlen, hogy e fontos ügyben észlelhető pangást Garai nádor betegsége s 1433 végén bekövetkezett halála idézte elő. Garai Miklósban a korszak egyik vezéralakja, Zsigmond legbensőbb tanácsadója tünt le az élet szinpadáról. A nádori méltóságot három évtizeden át viselte; a királyné testvérét birván nőül, a sógorság köteléke kapcsolta királyához s már e réven is rendkivüli befolyást gyakorolhatott Zsigmondra; az ország kormányának vezetésénél a király jelenlétében is övé volt a döntő szó, hosszas távolléte alatt pedig az országos tanácsban az uralkodó akaratát képviselte, irányt adott Magyarország politikájának. Zsigmond nagy fájdalommal értesült hű támaszának elhunytáról. Utódját Pálóczi Mátyusnak, az esztergomi érsek testvérének személyében találta meg, a ki ifjú korától fogva fontos országos tisztségeket töltött be, 1425 óta az országbirói tisztet viselte és királya iránti hűségéről nem egyszer tett bizonyságot. Baselben, 1434 január 17-én kelt rendeletében a szent koronát, melyet távozása előtt Garainak adott át megőrzés végett, a két Pálóczi őrizetére bizta,10 s még ez évben Pálóczi Mátyust nevezte ki, az országnagyokkal egyetértésben, Magyarország nádorává.11

Az 1434-ik év elején a huszitizmus ügyében nagy fordulat állott be. A cseh nemességnek az a része, mely a compactatumokat elfogadta, belátta, hogy az ország békéjének hozott áldozat hasztalan mindaddig, a míg a táboriták s a többi radicalis csoportok szabadon folytatják garázdálkodásaikat. Az aristocratia már régebben felismerte a veszély nagyságát, a helylyel a democraticus elemek forradalma fenyegeti, s most a cseh nemzet legjobbjai egyesültek a forradalom elfojtására.

Mialatt a baseli zsinat új hadi adót vetett a hivekre és a német birodalom fejedelmeit fegyverre szólitotta azok ellen, a kik a compactatumokat nem akarták elfogadni, a cseh nemesség és a prágai ó-város polgárai fegyverszövetségre léptek egymással, kimondták, hogy az ország békéjét nem engedik tovább megzavartatni és a táboriták rabló csapatait felszólitották a fegyver letételére. Prága új-városának bevétele és a husziták által 10 hónap óta ostromolt Pilsen felszabaditása adott e felhivásnak nyomatékot; de a radicalisok sokkal jobban biztak fegyvereik hatalmában, hogysem engedelmességre gondoltak volna. Mindkét fél élet-halálharczra készült. A döntő ütközetben, mely Lipan falú mellett, május 30-án folyt le, a Borzsek Dénes által vezetett nemességé lőn a diadal. A táboriták 13,000 embert vesztettek. Prokóp és Prokupek elestek, a foglyokat, a kik a nemesek hatalmába estek, a győztes ellenség elevenen megégettette, a többiek, a hatalmas sereg roncsai a hegységek között kerestek menedéket.

Ugyanakkor Magyarországon is megindult a harcz a nyugati határszél városait elfoglalva tartó huszita csapatok ellen. Zsigmond császár ápril 8-án kelt rendeletében megsürgette a huszita-adó behajtását, a befolyt összeget sereggyüjtésre rendelte forditani és a sereg fővezéreivé Lévai Cseh Pétert és Stibort nevezte ki. Ausztria rendei is elhatározták a háború folytatását és seregeiket a morva határon fekvő Laa alá rendelték.12 Blaskó Nagyszombat falai között nem érezte magát biztosnak s augusztus 18-án Pozsony városával Szent-Egyed napjáig tartó fegyverszünetre lépett, melyet e hó 31-én négy heti felmondással Zsigmond hazajöveteléig meghoszszabbitott.13 Zsigmond június 4-én hagyta el Baselt; Ulmban birodalmi gyülést tartott és október 6-án érkezett Pozsonyba. Már ekkor javában folyt itthon a háború; Lévai Cseh Péter Tapolcsány várát ostromolta.14 A császár Pozsonyban tanácskozásra gyüjté össze a főrendeket, megujitá a huszita-adó behajtásának megsürgetését és újévre tüzte ki a határidőt, a mikor személyesen táborba száll, hogy az országot a huszitáktól megtisztitsa.15 Erre azonban nem volt szükség, mert a Cseh Péter és Stibor vezérlete alatt álló hadi erő nagy szerencsével végezte feladatát, Nagy-Szombatból Blaskót kiszoritotta s a többi városokat is egymás után visszafoglalta az ellenség kezéről.

1435 tavaszán az országos rendek teljes számban gyültek össze Pozsonyban, hogy hosszú utjából megtért királyukat mint római császárt üdvözöljék. Az igazságszolgáltatás rendezésére irányuló nagy törvénykönyven kivül, melynek bevezetésében Zsigmond büszke öntudattal tekint vissza császári koronázására, mint világpolitikájában elért sikereinek betetőzésére, a honvédelmi intézkedések képezik az országgyülés legfontosabb alkotását. Ez intézkedések kizárólag a cseh-morva határszél biztositására irányultak, de az alapot az 1433-iki propositiók képezték hozzájok s azok szelleme érvényesült abban az országgyülési törvényben, melyet Zsigmond 1435 márczius 12-én Pozsonyban erősitett meg és a mely Zsigmond ötödik decretuma czimén nyert a Corpus Jurisba beigtatást.16 A király beismerte, hogy ez országrész kulcsát képező városok és váraknak: Pozsonynak, Nagy-Szombat, Szakolcza városoknak, a trencséni várnak és a Vág völgye többi erőditéseinek fentartása és védelme első sorban az ő feladatát képezi, de kimondatta, hogy ha a királyi haderő az ellenséggel nem képes megmérkőzni; a megtámadott országrész főpapjainak banderiumai s a vármegyei nemesség hadai a főispánok vezérlete alatt tartoznak fegyvert fogni. A nemesség hadainak kiállitásánál, úgy mint a propositiók tervezték, a jobbágyok száma vétetett alapul akként, hogy minden 33 jobbágytelek után egy, vagyis minden száz után három lovas katonát kell, íjjal, karddal és csákánynyal felszerelve, kiállitani. A törvény tehát a telekkatonaságot, az ú. n. portalis militiát tette a nemzeti haderő alapjává, fentartotta azonban továbbra is a nemesség személyes hadkötelezettségének elvét és a jobbágy nélküli, elszegényedett nemeseket arra kötelezte, hogy vagy a főurak zászlai alatt, mint azok fegyvernökei, vagy a vármegyei főispánok vezérlete alatt személyesen vegyenek részt a felkelésben. A jobbágytelkek összeirása és nyilvántartása a szolgabirák és a melléjük vármegyénkint választott biztosok feladatává tétetett, a kik tartoznak az áltáluk készitett lajstrom másodpéldányát a főispánnak bemutatni. Különös súlyt fektetett az új törvény a felkelés határidejének megtartására; a kik a kihirdetett időre nem jelennek meg, vagy a háboruban résztvenni vonakodnak, vagy a tábort engedelem nélkül elhagyják, birtokukat vesztik.


Zsigmond római császári diszben.
A császár kétfejü sasok között emelkedő magas trónon ül, országainak czimerei által környezve; jobbról fent a kétfejü sasos császári czimer, alatta a cseh oroszlán, balról fent a kettős kereszt, alatta a magyar csíkok, a trón talapzatán a Luxemburgok családi czimere: kilenczszer osztott pajzsban jobbra forduló koronás arany oroszlán láthatók.
A német birodalmi nagy pecsétről rajzolta Székely Árpád

Rövid, de világos és minden kétséget kizáró szavakkal a magyar nemesi hadviselés alapelveit találjuk meg e törvényben, mely biztos alapul szolgált a honvédelem további kifejlődéséhez. Igaz, hogy az eredmény még mindig nem az, a mire az országnak e válságos idők küszöbén szüksége lett volna. Bárha a török és huszita háboruk egyaránt megtanithatták a nemzetet arra, minő nagy előnyöket rejtenek magokban a rendszeres gyalog csapatok a lovasság felett, a magyar honvédelem ennek daczára továbbra is a lovagkor elavult eszközére, a lovasságra helyezte a fősúlyt. A puskapor is mindinkább elfoglalta az őt megillető helyet a háború eszközei között, de e nagyfontosságú találmány gyakorlati alkalmazásának nagy hordereje sem látszik az új intézkedéseknél kellő módon érvényesülni. A nemzet a századokon át sikerrel érvényesitett hadakozási alapelveket akkor igyekezett törvénynyel állandósitani, mikor egész Európa harczrendszere gyökeres átalakulás előtt állott. De a legutolsó évtizedek iránya után így is nagy vivmány volt annak az elvnek visszaállitása és törvénybe iktatása, hogy a magyar nemesség teljes erejével tartozik királyát támogatni az ország védelmében. A reform-törekvések legnagyobb eredménye pedig az a tervezet, mely az 1432-iki királyi propositiók kapcsán az ország haderejét vármegyénkint és az ország védelmi területei szerint összeirta s nemcsak a felkelhető fegyveres erő létszámát tünteti fel, de megállapitva, hogy melyik országrészben micsoda csapatok tartoznak támadás esetén fegyverbe állani, az egész védelem rendszeréről hű és világos képet tár elénk.17

Magyarország hadi erejének elrendezése korszakunk utolsó évtizedében két ellenség, a török és huszita ellen való védő, esetleg támadó háború követelményeire van alapitva. Két hadsereg áll készenlétben, egyik délen, a másik északon, az ország határainak védelmezésére. A déli hadsereg védelmi területe öt kerületre oszlik fel. Horvátországban és a még magyar kézen maradt dalmát partvidéken a királyi sereg két, a horvát bán, Nelipics Iván, a corbaviai gróf és a Frangepán család egy-egy banderiummal védik a határt, nem számitva Ragusa, a horvát vármegyék s az ott lakó oláhok hadi erejét. Az Unna folyó vidékén a szlavón bán, a vránai perjel, a zágrábi püspök, Tót Lőrincz és a Blagaiak egy-egy zászlóalja, öszszesen öt banderium van elhelyezve; külön kerületet képez a horvát és szlavón nemesség, továbbá a megmaradt boszniai terület 18 zászlóalja (= 9000 lovas), Verőcze, Somogy, Zala, Baranya, Bács, Pozsega, Valkó, Bodrog, Szerém és Tolna vármegyék nemességével, melyek vármegyénkint 2–6 zászlóaljat, összesen 3500 lovast tartoznak fegyverbe állitani. A védelem központját Uszora vidéke képezi. Itt a szerb despota egymaga 8000 lovast, a bolgárok 4000 lovast, Maróti János 1000-et, Thallóczi Matkó ugyanannyit, a pécsi püspök, Garai János, Lévai Cseh Péter és János, a Gergely fia egy-egy banderiumot, a mácsói bán 400 lovast, s öt más, névszerint felsorolt főúr együtt 500 lovast állitanak fegyverbe. A Temesközt, az ú. n. alvidéket, a királyi dandár 1000 lovasán kivül a kalocsai érsek és a váradi püspök egy-egy banderiuma, a csanádi püspök 200, az oláhok, kúnok és jászok 200, Temes, Keve, Zaránd, Arad, Csanád, Torontál, Krassó és Csongrád vármegyék együtt 1400 lovassal, Erdélyt, Moldovát és Havasalföldet a királyi dandár és a vajda 1000–1000, a két oláh vajda 10,000, a székelyek és szászok 4000, a magyar nemesség 3000, az erdélyi püspök 500 lovassal, Bihar, Békés, Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Mármaros, Bereg, Kraszna, Külső- és Belső-Szolnok vármegyék nemességei összesen 1650 lovassal védik.

Az északi hadsereg nincs kerületekre osztva; itt a király személyesen 4000, az esztergomi érsek, az egri püspök és Stibor 1000–1000, Szentgyörgyi gróf 500 lovast vezet a husziták ellen; 32 főur van névszerint felsorolva, kiknek hadi ereje 2150 lovast tesz ki, s végül a vármegyék Soprontól kezdve egészen Zemplénig 4475 lovassal vesznek részt Felső-Magyarország védelmében. Pozsony vára külön kerületet képez s védelmére a győri és veszprémi püspökök egy-egy, a Héderváriak két, a pannonhalmi apát fél zászlóaljat állitanak ki.

A török ellen e szerint a banderialis rendszer közepes számitással – mert a jegyzék épen nem mondható teljesnek – 60,000, a husziták ellen, betudva a pozsonyi véderőt is, 17,000 lovast szólithatott fegyverbe s ha ide számitjuk azoknak a főuraknak banderiumain kivül, a kik a reánk maradt jegyzékből kimaradtak, a gyalogságot és a királyi városok hadi erejét, a nemzet körülbelől 120,000 főnyi rendes hadsereget volt képes az új honvédelmi törvény alapján kiállitani az állam területének védelmére.

  1. Windeck, id. kiad. 332. V. ö. Pesty, A szörényi bánság tört. I. 40. és Kupelweiser id. m. 44.[VISSZA]
  2. Kupelweiser, id. m. 45.[VISSZA]
  3. Klaiæ, id. m. 355.[VISSZA]
  4. V. ö. Horváth Mihály, A honvédelem történeti vázolata az Anjouk országlatától a mohácsi ütközetig. Kisebb munkái, I. 177. s köv.[VISSZA]
  5. L. János zágrábi püspök 1432 aug. 25-iki levelét Zsigmondhoz Fejérnél, Codex Dipl. X/VII. 438.[VISSZA]
  6. E javaslatot Kovachich teszi közé, Supplem, ad Vestigia Comitiorum. I. 344. Magyar forditását l. Hadtört. közl. 1992. 592. Keltezése hiányozván, szövegének történelmi vonatkozásaiból lehet következtetni, hogy 1433 elején, még a husziták követeinek a baseli zsinaton való megjelenése előtt készült. V. ö. Salamon, Magyarország a török hóditás korában, id. kiadás. 19. s köv.[VISSZA]
  7. 10. pont.[VISSZA]
  8. 17, és 22. pontok.[VISSZA]
  9. Fejér, Codex Dipl. X/VII. 453. 455. 460. X/VIII. 632. 633.[VISSZA]
  10. Fejér, id. m. X/VII. 532.[VISSZA]
  11. Pálóczi kinevezése idejének pontos megállapitásához a közelebbi adatok hiányoznak. A legelső oklevél, melyben nádorként szerepel, Zsigmond hazajövetele után, de a nap megjelölése nélkül, 1434-ből kelt. Fejér, id. m. X/VIII. 564.[VISSZA]
  12. Fejér, Codex Dipl. X/VII. 548, 552, 919.[VISSZA]
  13. Eredeti oklevelek Fraknói Vilmos gyüjteményében.[VISSZA]
  14. Gr. Zichy cs. oklt. VIII. 477.[VISSZA]
  15. U. ott, 537.[VISSZA]
  16. Id. kiadás 189–191.[VISSZA]
  17. V. ö. Horváth Mihály és Salamon id. m.[VISSZA]