Lapszéli díszités és kezdőbetű a thorni gymnasiumi könyvtár Corvin-codexéből.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
A Hunyadi család népszerűsége. Hunyadi Mátyás trónjelöltsége. Külföldi trónkövetelők. Albert király leányai: Anna és Erzsébet. A Hunyadi ház híveinek magatartása. Mátyás Podjebrád Györgynél. Podjebrád tervei Leányát eljegyezteti Mátyással. Garai László és a Hunyadi-párt kibékülése. A királyválasztó országgyűlés összehivása Budára. Szilágyi magatartása. Carvajal pápai követ közreműködése Mátyás megválasztása érdekében. Mátyás királylyá kikiáltása. A nemzet öröme. Tárgyalások Frigyessel a korona visszaadása iránt. A budai országgyűlés végzései. A köznemesség. A magyar küldöttség tisztelgése Mátyás királynál. A Podjebráddal kötött szerződés megújitása. Mátyás szabadon bocsáttatása. Az új király neveltetése. Jelleme. III. Calixtus üdvözlő irata. Ünnepélyes bevonulás Budavárába
Lapszéli díszités és kezdőbetű a thorni gymnasiumi könyvtár Corvin-codexéből.
CSODÁLATRAMÉLTÓ törvénye az emberiség fejlődésének, hogy népek lelkében megfogamzott új eszmék és vágyak, mikor a fejlődés természetes folyamatában megérlelődtek, ellenállhatatlan erővel törnek uralomra; az erőszakos kezek, melyek eléjük akadályokat görditenek, ezzel diadalukat siettetik.
Igy a budai vérpad, a mely arra volt hivatva, hogy a Hunyadi-ház hatalmának és az ahhoz csatlakozó nemzeti aspirátióknak ravatalát képezze, talapzattá lett, a melyen a visszaállitott nemzeti királyság épülete fölemelkedett.
Azóta, hogy az Árpádtól megalapitott magyar uralkodóház utolsó koronás sarja sirba szállott, másfél század mult el. Ezen idő alatt Magyarország koronáját idegen dynastiák tagjai viselték volt. Közülök kettő: Károly Róbert és Nagy-Lajos, fényes tettek és maradandó alkotások dicsőségével környezték nevüket. De utódaik nem voltak képesek az országot sem a belviszályok zaklatásaitól megóvni, sem a külső ellenségek támadásai ellen sikeresen megvédelmezni. Az utolsó, V. László, Ausztria, Csehország, Morvaország és Szilézia fölött uralkodott, a német császárnak öcscse, a lengyel királynak sógora volt. És mindezen összeköttetésekből a magyar nemzetre haszon nem háramlott, sőt az idegen gyámság és rokonság következményei veszélyes bonyodalmakat támasztottak.
Ugyanezen időben a hazának egyik fia, úgyszólván magára hagyatva, az országot megvédelmezte, ellenségeit visszaverte, a magyar névre örök dicsőség fényét árasztotta.
Ilyen körülmények között a nemzet minden rétegében az a felfogás vert gyökeret, hogy a haza sorsában szerencsés fordulat csak úgy állhat be, ha ismét magyar fejedelmet fog uralni; az az elhatározás sarjadzott, hogy V. László halála esetére utódját saját köréből fogja megválasztani.
Hunyadi Jánosban és fiaiban tisztelőik rokonszenve és ellenségeik irigysége régtől fogva trónjelölteket látott.
Néhány év multával az udvarnál szájról-szájra járt az az elbeszélés, mely mese hüvelyében a valóság magvait rejti, hogy Capistrano János atya, mikor a Hunyadi-család körében időzött, minden alkalommal az ifjabbnak, Mátyásnak engedett bátyja fölött elsőbbséget, és feltünést keltő viselkedését úgy magyarázta, hogy Mátyásra a királyi korona várakozik.1
És mig a szent szerzetes a jövendőbe látnoki szemekkel tekintett, Carvajal bibornok, pápai követ, a diplomata éles szemeivel figyelve meg a nemzeti élet tüneteit, ugyanarra az eredményre jutott. Kétségkivül az ő jelentései alapján fejezte ki III. Calixtus pápa, mindjárt Hunyadi László kivégeztetése után, magán társalgásban és ünnepélyes nyilatkozatokban azt a meggyőződését, hogy „Krisztus dicső hősének méltatlanul meggyalázott családja a csodákat művelő, igazságos Isten kegyelméből meg fogja érni a fölmagasztaltatás napját, el fogja venni a Hunyadi János érdemeiért megillető jutalmat.”2
III. Calixtus pápa Sano di Pietro festményén
Fénykép után másolta Handmann Adolf. A kép eredetije a sienai szépművészeti akadémia képtárában.
És másrészről éppen az a cultus, a melynek tárgyát a Hunyadiak képezték, kölcsönözte a felmagasztaltatásuk eshetőségétől félő Cilleiek és Garaiak azon vádjának, hogy Hunyadi János és fiai a trón birtokára áhitoznak, a valószinüség némi látszatát De annál a tanácsnál, a mit a nemzeti irány ezen ellenségei adtak a királynak, az idegen uralom meggyülöltetésére nem lehetett hatásosabb eszközt kigondolni. Az üldözés, a mit a Hunyadiak szenvedtek, tetőpontjára emelte népszerüségüket.
Hunyadi János dicső alakja a nemzet szemei előtt még ragyogóbb fényben állott, a mióta egyik fia gyalázatos halállal múlt ki, a másik ártatlanul börtönbe jutott. A háladatlanságnak példátlanul álló nyilatkozatai közfelháborodást idéztek elő. A Hunyadiak barátai érezték, hogy a nemzet kötelessége: a holtak emlékének elégtételt, az élőknek kárpótlást szolgáltatni, és V. László halála után Hunyadi Mátyást habozás nélkül trónjelöltnek tüzték ki.
Hunyadi Jánosné ezt a tervet az anyai sziv büszkeségével és rajongó szeretetével karolta föl. Áldozatkészségét, mely eddig a boszú művének szolgálatában állott, fokozott lelkesedéssel szentelte annak a vállalatnak, mely fia fölmagasztalásával elhunyt szerettei emlékezetének is az elégtételt meg volt adandó.3
A választás biztositására hivatott párt szervezésében és a fegyveres. erő gyarapitásában a vezérlő szerep Szilágyi Mihálynak jutott, ki föladatában erőszakos természetének a boszuvágytól élesztett egész szenvedélyességével járt el. Mint mérséklő elem, állott mellette Vitéz János, a váradi püspök, kit V. László Magyarországból távozásakor szabadon bocsátott és ki az államférfiú nyugodt fölfogását, a diplomata ügyességét hozta segitségül.
A szeretet, erő és ész ezen frigyének a körülmények kivételesen kedvező alakulása biztos sikert igért.
A külföldi fejedelmek soraiban nem hiányoztak ugyan, a kik a magyar koronára igényt támasztottak, vagy elnyerésére reménységet tápláltak de sikerre egyik sem számithatott.
Albert király két leánygyermeket hagyott hátra, kik most testvérük halála után országai örökösének tartották magokat. Az idősebbik Anna herczegnő, Vilmos szász herczeg neje, mindjárt „Magyar- és Csehország királynéjának, Ausztria herezegasszonyának” czimét vette föl;4 férje pedig azonnal lépéseket tett, hogy igényeit érvényesitse. Ezzel a szándékával azonban ellenségévé tette Frigyes császárt, ki a Habsburg-ház régi családi szabályaira támaszkodván, V. László osztrák örökségére rátette kezeit; egyszersmind a magyarországi rendek közül is maga ellen ingerelte mindazokat, a kik már 1440-ben a leányág örökösödése ellen nyilatkoztak. Ezenfelül a legszerencsétlenebb eszközhöz nyult czélja elérésére azon férfiú megválasztásában, kit megbizott, hogy a magyar urakat az ő pártjára vonja. Ez Boldizsár radmansdorfi plébános volt, kinek Cillei Ulrik gróf, az Erzsébet királynétól ráruházott kegyuri joggal élvén, a zágrábi püspökséget adományozta, de a ki elismertetését sem Rómában, sem Magyarországban kieszközölni nem tudta, s mint Cillei Ulrik kegyencze, gyülöletessé tette magát.5
Albert király ifjabb leánya, Erzsébet herczegnő, Kázmér lengyel király neje, sem volt szerencsésebb. Ő Frigyes császárra támaszkodott, a kinek pártfogását azzal nyerte meg, hogy jogigényeit Ausztriára ki nem terjesztette.
Frigyes ugyanis maga nem csatlakozott a trónkövetelőkhöz. A magyarországi hangulatot jól ismervén, ezúttal nem gondolt a magyar trón megszerzésére. Mikor Sopron városa hozzá azt a kérdést intézte, hogy a királyválasztásnál milyen állást foglaljon el, csak is azt a kivánságát fejezte ki, hogy „az ő tudta és hozzájárulása nélkül az ország királyt ne válaszszon: hanem a választás az ő tudtával és tanácsa szerint történjék;” a mely kivánságát arra alapitotta, hogy az elhunyt királynak ő a legközelebbi rokona, és az ország „szent” koronája az ő kezei között van.6
Ezt a befolyást, a mire jogczimet vélt birni,7 Kázmér javára érvényesitette. A magyarországi rendeket fölhivta, hogy a lengyel királyt válaszszák meg, a kit neje után a korona örökösödési jogon megillet, a miért is ő minden más választást érvénytelennek tekintene.8 Ilyen nyilatkozat, a nemzet szabad választási jogát megtagadván, nem lehetett alkalmas arra, hogy Kázmér ügyét népszerüvé tegye.
VII. Károly franczia király, kinek leánya V. László jegyese volt, hajlandónak nyilatkozott, hogy egyik fiát a magyaroknak királyul átengedi, vagy ha a választás másra esik, leánya kezét az új királynak adja.9 Azonban a Valois-dynastia a korábbi magyar uralkodóházakkal rokoni kapcsolatban egyáltalán nem állott és a magyarokra nézve teljesen idegen, ismeretlen volt; minélfogva a nemzetet sem érzelmei, sem érdekei nem vonzották hozzá.
Igy történt, hogy az idegen trónkövetelők egyike körül sem csoportosult párt. Emlékeinkben nem akadunk annak nyomára, hogy a magyar főurak közül csak egy is nyiltan kitüzte volna egyiknek vagy másiknak zászlajat. A korábbi udvari párt vezérei és a Hunyadi-ház hivei hallgatagon, összebeszélés nélkül találkoztak abban a megállapodásban, hogy idegent nem emelnek a trónra.
A nemzet régi aristocratiájának köréből ketten emelkedtek ki mások fölé, és számithattak arra, hogy a nemzet tekintettel lesz reájuk a trón betöltésénél.
Garai László nádor, kinek atyja és nagyatyja szintén viselték volt az első országos méltóságot, családi összeköttetéseinél fogva legközelebb állott a trónhoz. Anyja, Cillei Anna után László király nagybátyja volt; neje pedig a sziléziai herczegek családjából származott.
Rangra nézve mindjárt utána következett Ujlaki Miklós erdélyi vajda és horvátországi bán, roppant vagyon ura, ki őseinek érdemein kivül azokra a szolgálatokra is hivatkozhatott, a miket egykor Hunyadi János oldala mellett harczolva, hazájának tett; és az ő családi összeköttetései szintén az ország határain túl terjedtek: leányát Podjebrád György csehországi kormányzó egyik fiával házasitotta össze.
De ez a két főur, a kik körül hatalmas barátok és számos párthivek csoportosultak, a trónhoz vezető utat elzárták volt maguk előtt azzal, hogy Hunyadi László kivégeztetésében főtényezők gyanánt szerepeltek, s igy magukat a nemzet legnagyobb részének szemeiben gyülöletessé tették; minél fogva előre volt látható, hogy akár az egyiknek, akár a másiknak trónra emelését a Hunyadi-párt engesztelhetetlen gyülölete nem fogja megengedni.
Úgy látszik, maguk és hiveik is korán lemondottak arról a reményről, hogy czélt érhetnek; annál inkább, mert egymással való versengésük is megkönnyithette a Hunyadi-pártnak diadalát.
És mig ekként a viszonyok minden tekintetben a legkedvezőbben alakultak a Hunyadi-pártra nézve, Mátyásra nézve még fogsága is előnyös következményeket vont maga után. László király kevéssel kimulta előtt Bécsből Prágába hozatta őt, a hol most Podjebrád György kormányzó kezeibe került. Ennek sem joga, sem oka nem volt rá, hogy őt tovább fogságban tartsa. De az éles látásu politikus a szerencse kedvezését, a mely az egyik magyar trónjelöltet az ő kezeibe szolgáltatta, értékesiteni kivánta. El volt tökélve, hogy magát Csehország királyává megválasztatja. Ezen czél elérése lehetetlenné válik, ha a magyar trónra külföldi fejedelem lép, a ki Csehországra is igényt támaszt; ellenben, ha a magyar koronát nemzeti király nyeri el, és ő ennek szövetségével dicsekedhetik: a siker az ő részére is biztositottnak látszott.
Ő tehát arra határozta el magát, hogy Mátyást a korona megszerzésében támogatni fogja, vele szövetségre lép, és mindjárt fölajánlotta neki leánya kezét.
Mátyás, mikor az ő trónrajutása szóba hozatott, legkevésbbé sem volt meglepetve. A jóslatot, hogy Magyarország királyává lesz, őszinte jóakarók és közönséges hizelgők ajkairól gyakran hallhatta. Lelke egyensulyát a sors váratlan fordulata, mely börtönből a trónra készült őt emelni, nem zavarta meg.
Felismervén Podjebrád szövetségének értékét, mind a királyválasztásnál, mind pedig később a német császárral előrelátható összeütközések esetén, hálásan fogadta ajánlatát, és leányát, Katalint eljegyezte. Erre a fontos lépésre anyja és nagybátyja, jóakarói és hivei tanácsát, hozzájárulását ki nem kérve, függetlenül határozta el magát; a mi önérzetének és érettségének legelső megnyilatkozása volt.10
Nehány nappal utóbb érkezett Prágába a váradi püspök, azzal a megbizatással, hogy eszközölje ki Mátyás szabadon bocsátását. De bár tetemes váltságdijat igért, Podjebrád súlyt fektetett rá, hogy a királyválasztásig Mátyás az ő udvaránál maradjon; a miben Vitéz János is megnyugodott.
A prágai Hradsin. Rajzolta Dörre Tivadar.
Podjebrád szövetsége Mátyásra többféle előnyöket biztositott. A hatalmas cseh kapitányok, köztük Giskra csatlakozását és meghódolását helyezte kilátásba; egyszersmind arra is reményt nyujtott, hogy Ujlaki Miklós, mint a Podjebrád-család rokona, Hunyadi trónra emeltetését nem fogja akadályozni, vagy legalább könnyen megnyugszik a bevégzett tényben.
Ilyen körülmények között Garai Lászlónak is azt sugalmazta érdeke, hogy ha a trónt maga el nem foglalhatja, legalább annak jövendő birtokosával igyekezzék lehetőleg benső viszonyba lépni. Azok a gyakori meglepő változások, a melyek a magyar uraknak csoportosulásában egy évtized óta előfordultak, az a könnyű készség, melylyel halálos ellenségek a legsulyosabb sérelmekre „a feledés fátyolát boritják”, érthetővé teszik azt, hogy Garai László és az özvegy Hunyadi Jánosné most egymáshoz közeledtek, és – bizonyára hosszú tárgyalások után – egyezségre, szövetségre léptek. Az egyik fél ambitióját, a másik boszuvágyát némitotta el, mindkettő az érdek szavát hallgatta meg.
Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály Szegeden személyesen találkozván Garai Lászlóval és nejével, január 12-ikén kölcsönösen megállapodásra jutottak. A nádor kötelezte magát, hogy Hunyadi Mátyás királylyá megválasztását hathatósan előmozditja; mindazok ellen, akár hazafiak, akár külföldiek legyenek, a kik mást akarnának megválasztatni, egész hatalmával föllép; Buda várát és városát Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály előtt megnyitja, őket a vár és város fölött birt jogainak felerészben osztályosaivá teszi.
Viszont Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály a sérelmekért, a miket bármiképen, különösen pedig Hunyadi László halála alkalmából szenvedtek, a nádort, nejét és az ő pártfeleiket – kik közül Miklós pécsi püspök és Bánfi Pál királyi főudvarmester névszerint is emlittetnek, – bocsánatukról biztositják, és velük örök békességet, felbonthatatlan szövetséget kötnek. Egyszersmind eskü alatt igérik, hogy Hunyadi Mátyás a nádor leányát, Annát, nőül veszi, királyi hitves gyanánt tekinti, a nádort mint atyját fogja tisztelni, őt méltóságaiban, a kezei között levő királyi várak birtokában, összes magánjavaiban megtartja és mindenki ellen megoltalmazza.
Az egyezségben arról az esetről is gondoskodtak, ha Mátyásnak trónra emelése „megakadályoztatnék vagy halasztást szenvedne”; kijelentették, hogy a „barátság és sógorság” akkor is fenntartatik.
Az 1458 január 12-iki egyesség oklevelének kezdősorai.
Olvasásuk: Nos Elizabet relicta c(on)dam spectabilis et magnifici Johannis gubernatoris de Hwnyad comitis Bistriczien(sis) ac Michael Zylagy de Horogzeg banus Machovien(sis) | et capitaneus castri Nandoralben(sis) notum facim(us) tenore p(re)sentium, significantes, quibus expedit, universis, quod cum dudum al(ia)s inte(r) nos ab una et magnificu(m) Ladisla(u)m | de Gara hui(us) regni Hungar(ie) palatinu(m) et illustrem d(omi)nam Allexandrina(m) c(on)sortem eiusdem ab altera p(ar)tibus diversis occasionib(us) ac special(ite)r p(re)textu mortis condam | Az oklevél eredetije az országos levéltárban.
Végül egyrészről Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály, a magok és Mátyás nevében, másrészről a nádor, neje és örköseik mindennemü ellenségeikkel szemben kölcsönösen támogatást és segitséget igértek egymásnak. Kivétel csakis Miklós pécsi püspökre és Ujlaki Miklós vajdára nézve történt, a kikkel a nádor korábban szövetségi viszonyban állott. Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály kijelentették, hogy ha azok ellen kellene fellépniök, a nádort segélynyujtásra nem szoritják; de viszont a nádor sem nyujt azoknak segitséget.
Mindkét félnek tudomása volt arról, hogy Mátyás már eljegyezte a cseh országi kormányzó leányát. Anyja és nagybátyja mindazáltal abban a hitben éltek, hogy azt a házassági ígéretet Podjebrád a fogoly ifjutól kierőszakolta, s hogy ez mint kiskorú fiú, anyjának beleegyezése, mint leendő király, az országos tanács hozzájárulása nélkül ilyen igéretet tenni feljogositva nem volt; és azt a reménységet táplálták, hogy Mátyást a gyermeki kötelesség, a maga és az ország érdeke a prágai eljegyzés visszavonására fogja birni.
De Garai László ez irányban nem volt egészen nyugodt; az anya és nagybátya bizodalmában nem osztozott föltétlenül. Kellő biztositékokat kivánt tőlük. Esküvel kellett magukat arra kötelezniök, hogy Mátyást sem az ország, sem az atyjáról örökségképen rászállott uradalmak birtokába lépni nem engedik mindaddig, a mig a nádor leányával a házasságot meg nem köti és tényleg végre nem hajtja.
A szerződő felek az egyezséget a legünnepélyesebb módon, a szent evangéliumra letett esküvel, erősitették meg; és ezenfelül még azt is elhatározták, hogy maguk az esküt Carvajal bibornok pápai legátus és Szécsi bibornok primás előtt, mihelyt a körülmények engedik, megujitják; Hunyadi Mátyás pedig Magyarországba visszatérte után huszonöt nap lefolyása alatt ugyanazt az esküt leteszi.11
Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály családjuk legfélelmesebb ellenségével és a leghatalmasabb trónkövetelővel az érdek-solidaritás viszonyába lépvén, a királyválasztás elé bizalommal nézhettek.
Az országos tanács, mely V. László kimulta után a kormányt átvette volt, már nyolcz nappal a halál bekövetkezte után rendelkezett a királyválasztó országgyűlés összehivása iránt. A meghivó levelet 1457 deczember első napján az ország primása, az egri, győri, váczi és boszniai püspökök, Garai nádor, Ujlaki Miklós és Rozgonyi János erdélyi vajdák, Perényi János tárnokmester, Ország Mihály főudvarmester, Marczali János és Czudar Simon a maguk, úgyszintén „a Budán egybegyült többi főpapok és országzászlósok nevében” bocsátották ki, feltünően rövid és száraz formulázásban. Korábbi levelükre hivatkoznak, melyben „a király fájdalmas elhunytát” köztudomásra hozták.12 „Hátra van most, – igy folytatják – hogy az új király megválasztásán egész buzgósággal fáradozzunk; a mely választásnak egyértelmü foganatositása végett Pest városában január első napján országgyülés megtartását határoztuk el.”13
A köznemesség, ősi szokás szerint, fejenkint való megjelenésre szólittatott föl,14 és az egyes vidékeken nagyobb tekintélyben álló urakhoz csatlakozva, tömegesen, de a kitüzött határidőnél jóval későbben gyülekezett az ország fővárosába.
Január 20-ikán tartotta bevonulását Szilágyi Mihály, a ki Rozgonyi Sebestyén, Kanizsai László, Szentmiklósi Pongrácz és más urak kiséretében jött. A hozzájok csatlakozott köznemesek és a rendelkezésükre álló fegyveresek számát az országgyülésen jelenlevő velenczei követ tizenötezerre teszi.15
Ujlaki Miklós és azok az urak, a kik a Hunyadi János ellen szőtt ármányoknak és Hunyadi László kivégeztetésének részesei voltak, aggódva tekintettek a választás elé. És mivel Mátyásnak a Garai-párttól támogatott jelöltségével szemben nyiltan állást foglalni nem mertek: azzal az ügyes fogással éltek, hogy a Hunyadi-párt körében zavart támasztandók, azt a hirt terjesztették, hogy Szilágyi Mihály saját magát akarja, erőszak alkalmazásával, királylyá megválasztatni.
Szilágyi erről értesülvén, a Budán tanácskozó urakhoz és a Rákoson tanyázó köznemességhez követeket küldött, a következő üzenettel: „Saját biztossága és az ország becsületének megóvása végett hozott magával fegyveres erőt. Arra, hogy magát királylyá választassa, nem gondol, és magát a korona viselésére méltatlannak ismeri el. De a magyar faj becsületének érdekében óhajtja, hogy a trónra magyar ember emeltessék. Ha ez megtörtént, haderejét az ország szent koronájának és elvesztett melléktartományainak visszaszerzésére fogja fölhasználni. A választás szabadságát korlátozni nincs szándékában; mindazáltal az ország rendeit emlékezteti Hunyadi János érdemeire, a miket dicsőséges győzedelmeivel szerzett és a mikért háládatlanságot aratott; most tehát az ország rendeinek alkalmuk van, hogy az általa megmentett ország trónjára fiát emelve, az ő emlékét is megdicsőitsék!”16
Ugyanakkor az urakat egyenként megnyugtatta az iránt, hogy a történtekért sérelmet, bántalmat szenvedni senki sem fog. Többek részére, a kik kivánták, a maga, testvére és öcscse nevében, biztositó okiratokat állitott ki.17
Szilágyi tapintatos tevékenységét Carvajal bibornok, a pápai követ buzgón és sikeresen támogatta. Szécsi Dénest, az ország primását, a szentszék tekintélyének felhasználásával megnyerte Mátyás jelöltségének, a Hunyadi-ház ellenségeinek aggodalmait teljesen eloszlatta, és a kiengesztelődést ünnepélyesen szentesitette. Január 23-án az ő miséjén megjelentek a két párt vezérférfiai, és egymással kezet szoritva, áldásában részesültek. Mire, ősi szokás szerint, – valószinüleg a nádor házánál – lakomára gyültek össze, melynek vigsága közepett az urak, kik eddig mint halálos ellenségek állottak egymással szemben, kölcsönösen örök barátságot fogadtak.18
Kezdősorok Carvajal bibornok okleveléből.
Olvasásuk: Johan(n)es miseratione divina sancti Angeli sacrosancte Romane eccle(s)ie diacon(us) cardinalis... | et terras Turchis subiectas et illis finitimas apostolice sedis de latere legat(us) magnificis viris Joha(n)ni... | Georgio et Possink ac eo(rum) uxorib(us) nobis in Ch(ris)to dilectis salutem in domino sempiternam. Benigno sunt illa... | Az 1458 márczius 9-ikén kelt oklevél eredetije az országos levéltárban.
Ilyen előzmények után Kázmér lengyel király követe, a ki az országgyülesen, a császár ajánlóleveleivel ellátva, megjelent, lemondott arról, hogy uralkodójának igényeit és ajánlatait az ország rendei elé terjeszsze, Csüggedve távozott.19 A szász herczeg, ki január 13-ikán Weimarból keltezett levelekben az egyes egyházi és világi urakhoz, ugyszintén az országgyüléshez felhivásokat intézett,20 szóba sem jött.
A január 23-iki kibékülési ünnep után Mátyás egyhangú megválasztása biztositva volt. Csak formaszerü kihirdetése maradt hátra. A következő napon a főpapok és zászlós urak Buda várában a választási föltételek megállapitásáról tanácskoztak. A köznemesség pedig lázas türelmetlenségtől megszállva, a Rákos mezejét elhagyta és a keményen befagyott Duna jégpánczélján, a vár alatt foglalt állást, hogy az urak megállapodásai felől késedelem nélkül értesüljön. Mivel pedig erre órákon át hiába várakozott, soraiban az az aggodalom merült föl, hogy talán a megválasztandó személy iránt eltérő nézetek küzdenek egymással. Az izgalom nőttön-nőtt és mind sürübben, mind erőteljesebben hangzottak föl a Mátyást, mint Magyarország királyát éltető kiáltások.
Ekkor az urak tanácskozásaikat befejezték, a köznemesség szine előtt kihirdették, hogy egyértelmüleg Hunyadi Mátyást ajánlják királynak. Erre negyvenezer ajakról hangzott föl: „Éljen Mátyás király!” A nemzeti akarat lelkes nyilatkozása a főrendek javaslatát az ország határozatává emelte.21
Mátyás arczképe és a királylyá választásáról szóló fejezet Túróczi krónikájának augsburgi kiadásában. (Szövegének olvasását I. a kötet végén.)
Mint a mikor erős zivatar lecsillapodása után az elvonuló sötét felhők közül a nap fokozott hévvel bocsátja le sugarait, szintúgy Magyarországban a legnemesebbek életére törő pártszenvedély ádáz merényleteire a rég nélkülözött testvéri egyetértés ünnepe következett.22
És miként a magyar faj, a magyar nemzetiség, a magyar nyelv nevében inditotta meg – mint láttuk – Szilágyi Mihály az ő actióját, most a kivívott sikerről, mint a magyarság diadaláról szól azon levelekben, miket az ország rendeihez és a külső hatalmasságokhoz intéz.
„Magyarország összes főpapjai, zászlós urai, főrendei és nemesei – igy ir az erdélyiekhez – az egész nemzetnek, a melyhez ti is a vér erejénél fogva tartoztok, legnagyobb előnyére és örök dicsőségére,... a mi szeretett öcsénket egyértelmü akarattal királylyá megválasztották… Ti, kik a fenséges Mátyás urat körötökben születni, nevelkedni és felserdülni láttátok, őt inkább mint mások, a magatokénak nevezhetitek. Ezért most nyissátok meg a közvigság forrásait, örvendjetek, vigadjatok, ujongjatok országrészetek felmagasztaltatásáért, és adjatok hálát a jóságos nagy Istennek a diszért és üdvösségért, melyben a magyar nemzet részesült.”
Mátyás szülőháza Kolozsvártt.
Rajzolta Cserna Károly.
És Milano fejedelmét a választásról tudósitván, hangsulyozza, hogy Isten „az ő irgalmas tekintetét a sokféle viszontagságoktól megzavart Magyarországra vetvén, ezen országnak és a mi magyar nemzetünknek rég letünt boldogságát visszaállitotta.”23
Jellemző, hogy ez a nemzeti mozgalom az ország német nyelvü polgárságának körében is rokonszenves viszhangra talált. A városok követei nem a helyzet kényszerüségének engedve, hanem őszinte lelkesedéssel járultak Mátyás megválasztásához.24
A megválasztott király ekkor életének tizenhetedik esztendejét töltötte be.25 Az azon korban általánosan elfogadott jogi elvek alapján képes volt az uralkodás tényleges átvételére. I. Ulászló és V. László, mikor az ország kormánya kezeikre bizatott, fiatalabbak voltak. Mindazáltal ez alkalommal az országgyülés öt esztendő tartamára kormányzót választott. A választás a király nagybátyjára, Szilágyi Mihályra esett.
Lehetséges, hogy erre az elhatározásra azok a gyászos tapasztalatok gyakoroltak befolyást, a miket a nemzet V. László kiskorusága alatt tett. De valószinü, hogy a kormányzóválasztás a Garai Lászlóval kötött szegedi egyezségnek volt következménye. Miután ugyanis Szilágyi Mihály arra kötelezte magát, hogy Mátyást csak a Garai Annával tervezett házasság végrehajtása után bocsátja trónjának és atyai örökségének birtokába; ennek a kötelezettségnek csak úgy felelhetett meg, ha addig a főhatalmat a maga kezei között birja.26
A koronázás határidejét az országgyülés nem tüzte ki. A szent korona ugyanis még Frigyes birtokában volt. Az 1440-ik évi országgyülés elhatározta, hogy a mikor ez a korona idegen kezekben van, helyette a Szent-István ereklyetartóját diszitő korona használtassék; de az ebben a végzésben nyilatkozó nemzeti akarat képtelennek bizonyult a nemzeti hagyományok hatalmával szemben érvényre emelkedni. Ulászló koronázása – mint láttuk – a nemzet szemeiben a jogi erő teljességét nélkülözte volt. És most többé senki nem gondolt arra, hogy Mátyás koronázása ugyanazon módon hajtassék végre. Ellenkezőleg abban történt megállapodás, hogy Frigyes császárral a korona visszaszerzése végett tárgyalás, és ha ez eredményre nem vezet, ellene háború indittatik.27
Ugyanazon napon, a melyen a király és a kormányzó megválasztattak, az országgyülés több törvényczikkelyt alkotott, a melyek mintegy irányt jelöltek ki az új király kormányzásának.
Mátyás király érme.
Az érem előlapja, Mátyás király mellképével és MATHIAS REX HVNGARIAE körirattal. A Magyar Nemz. Múzeum régiségtárának eredeti példányáról.
A köznemesség nemzeti érzése, kegyelete és rokonszenve emelte Mátyást trónra. Azok, kiknek a törvények alkotásában döntő szavuk volt, uralmának a legfőbb támaszt a köznemességben kivánták biztositani. És ezért kisérletet tettek arra, hogy az országgyüléseken a köznemesség fejenként való megjelenésének nemcsak jogát biztositsák, hanem kötelességét is szentesitsék. Az erről szóló végzés elrendeli, hogy az ország összes rendei és birtokosai minden esztendőben, pünkösd táján, Pesten fejenként tartoznak egybegyülni, úgy hogy attól, a ki alapos ok nélkül elmarad, jószágait a kormányzó, illetőleg a király elfoglalhatja.
Azonban ez a kisérlet a siker föltételeit, mondhatnók a komolyság kellékeit nélkülözte. Előre kellett látni, hogy a köznemességnek minden esztendőben fejenként összegyülekezése és az alapos ok nélkül meg nem jelenőknek jószágvesztésre itélése a kivihetetlen dolgok közé tartozik.
Mig ez a végzés a köznemességnek az ország ügyei intézésében döntő szerepet jelölt ki, két más czikkelynek az volt a rendeltetése, hogy a köznemességet az ország megoltalmazása kötelességének terheitől szabaditsa meg. Ezek szerint az országot mindennemü ellenséges támadás ellen megoltalmazni a király az ő rendes királyi jövedelmeiből föntartandó haderejével köteles; csak ha arra ő maga nem képes, van joga a főpapokat és zászlós urakat bandériumaik kiállitására utasitani; a nemesek és más birtokosok személyes fölkelését pedig egyedül végső szükség esetén rendelheti el.
Az országyűlés mindazáltal elmulasztotta biztositani e végzés életbeléptetését, mert annak eldöntését, hogy a király hadereje az ország védelmére mikor elégtelen, és a végső szükség esete mikor áll be: a királyra hagyta.
Világosabb és szabatosabb volt az a czikkely, a mely kimondotta, hogy adót a király és a kormányzó a nemesektől és ezek jobbágyaitól „soha, semmiféle ok miatt, még a legnehezebb körülmények között sem követelhet.”
Az országgyülés még a nemzeti király megválasztásában sem látott elég foganatos óvszert az ellen, hogy idegenek az ország hivatalaira fognak alkalmaztatni; szükségesnek látta külön végzést alkotni arról, hogy a király egyházi méltóságokat, világi hivatalokat és jószágokat idegeneknek nem adományozhat, sőt az idegenek részére régebben adományozott várakat és jószágokat tartozik visszavenni.
Hasonlóképen nem látta feleslegesnek az országgyülés a királyt és a kormányzót külön kötelezni arra – a mi az uralkodó legelemibb kötelességének látszhatik – hogy mindenkinek „még rokonaikkal és hiveikkel szemben is” igazságot szolgáltassanak; bárkit elnyomni „még rokonaiktól és hiveiktől se” engedjenek.28
Az országgyülés bezárása után fényes küldöttség indult útnak, hogy a megválasztott királyt üdvözölje és fővárosába kisérje. Maga a kormányzó vezette; tagjai a váradi és váczi püspökök, Rozgonyi János és Sebestyén, Ország Mihály, Marczali János, Hédervári Imre és Báthori István voltak. A király anyja is hozzájuk csatlakozott.
A mint a királyválasztás hirét Prágába gyorsfutár meghozta, Podjebrád György, több előkelő cseh és morva főur kiséretében, Mátyással azonnal megindult. Február 5-ikén érkeztek Magyarország határszélére, a Morva folyó partján fekvő Strasznicz várába, hol a magyar küldöttség várakozott rájok.
Az üdvözlés ünnepélyességeit, a viszontlátás megható pillanatait csakhamar nehéz kérdések tárgyalása követte.
Ugyanis Podjebrád azt kivánta, hogy az urak hagyják jóvá a leánya és Mátyás között történt eljegyzést. Ellenben Hunyadi Jánosné és Szilágyi Mihály, a négy hét előtt esküvel erősitett szerződés értelmében, Mátyást rá akarták birni, hogy a prágai eljegyzést bontsa föl és jegyesül Garai László leányát fogadja el.
A fiatal király kinos helyzetbe jutott. A személyesen elvállalt kötelezettséggel szemben állott az az igéret, a mit az ő nevében anyja és nagybátyja tettek. Mindegyikkel jelentékeny politikai érdekek állottak kapcsolatban. Podjebrád ellenséges indulata Ujlakit és Giskrát fegyverezhette föl ellene. Garai Anna kezének visszautasitása a nádorban és az ő barátaiban a gyülöletnek alig elfojtott tüzét új lángra éleszthette.
A kötelességek és érdekek ezen összeütközésében szive Mátyást nem befolyásolta. Podjebrád Katalin, a fejletlen, beteges gyermek bizonyára nem hóditotta meg. Mindamellett inkább hajolt atyja szövetségesének, mint bátyja gyilkosának leánya felé. És attól a gondolattól, hogy uralkodói pályáját a szószegés tényével nyissa meg, lovagias szelleme és önérzete szükségkép visszariadt.
Bármennyire fájdalmas lehetett rá nézve, hogy anyjára és nagybátyjára az esküszegés súlyát háritsa, kivánatuk teljesitését megtagadta. Ezeknek az ő határozata előtt meg kellett hajolniok; sőt arról is, a mire magukat Szegeden kötelezték, hogy Mátyást az ország és atyai örökség birtokába nem bocsátják, teljesen megfeledkeztek.
Mátyás, straszniczi tartózkodásának ötödik napján, február 9-ikén következő nyilatkozatot állította ki:
„Miután abból a fogságból, a melyben néhai fenséges László királytól az ő halála napjáig tartattunk, utóbb nagyságos kunstadti Podjebrád György úr, Csehország kormányzója kezeibe kerültünk, György kormányzó úr minket szabadon bocsátott, barátságos és testvéri jóakaratban részesitett, sőt a mennyiben tőle függött, azon volt, hogy a királyi méltóságra megválasztassunk; mi ezt a jóakaratot viszonozni, a vett jótéteményeket meghálálni kivánván, még mielőtt a királyi méltóságra megválasztattunk, igéretet tettünk neki, hogy vele a felbonthatatlan barátság, testvériség és sógorság viszonyába lépünk. Most tehát György kormányzó urat meggyőzni kivánjuk arról, hogy a királyi méltóságra megválasztatásunk után, korábbi szándékunkat és akaratunkat meg nem változtattuk.” Ezért „teljes szabadságának birtokában,” György kormányzóval és fiaival az örök barátság, testvériség és jóakarat szövetségére lép, úgy hogy őt tanácscsal és tettel támogatni, mindazok ellen, kik őt háboritani, elnyomni vagy kárositani akarják, segiteni fogja; barátainak barátja, ellenségeinek ellensége lesz; leányát, Katalint eskü alatt magának hitvestársul eljegyzi, őt legkésőbben egy esztendő alatt udvarába hozza, és a maga megkoronáztatása után királynévá koronáztatja; vele, mihelyt tizenhetedik évét betöltötte, egybekél.
Mátyás király aláirása 1489 július 24-ikén kelt oklevelén.
Olvasása: Mathias rex manu p(ro)p(ri)a. Az oklevél eredetije az országos levéltárban.
Viszont Podjebrád György a maga és fiai nevében szintén kinyilatkoztatta, hogy Mátyással az örök barátság, testvériség és jóakarat szövetségére lép, őt tanácscsal és tettel támogatni, mindazok ellen, kik háboritani, elnyomni, kárositani kivánnák, segiteni, fogja; néki leányát, Katalint, eljegyzi, és legkésőbb egy év alatt Pozsonyban tényleg átadja.
De a szerződő felek kibuvó ajtót tartottak fönn magoknak. Mátyás arra az esetre, ha „idő folyamán, bárkinek tanácsára szándékát megváltoztatná és az eljegyzést felbontaná, a megvetésért, a mit ily módon a kormányzó és leánya iránt tanusitana”, százezer magyar forintnyi birság lefizetésére kötelezte magát. Hasonló kötelezettséget vállal el Podjebrád György is arra az esetre, „ha bárkinek tanácsára, leányát Mátyásnak házas társul átadni nem akarná vagy elmulasztaná.”
A Mátyástól kiállitott okiratot anyja, nagybátyja és nyolcz magyar úr, Podjebrádét tizenegy cseh és morva úr pecséteikkel erősitették meg.29
Mátyás ekként kettős eredményt vivott ki. Podjebrád György leányával kötött eljegyzését megujitva és leendő apósával szövetséget kötve, a maga akaratát érvényesitette, egyszersmind tényleg az uralkodó hatalom teljességének birtokába jutott.
Ez nem lephette meg azokat, a kik szellemi fejlődését figyelemmel kisérhetvén, tudták, hogy elméjét és jellemét gondos nevelés és a válságos viszonyok idő előtt megérlelték.
Nevelésére a legműveltebb magyar humanista és politikus, Vitéz János irányadó befolyást gyakorolt. I. Ulászló király egyik hirneves tanitója, a lengyel Sanocki Gergely volt első gyermekkorában mestere. Az ő vezetésük alatt kiváló tehetségei gyorsan és összhangzó módon fejlődtek. Könnyű felfogással és éles itélettel hű emlékezetet párositott. Nála a lángelme abban a kivételes alakban jelentkezett, mely az eszmék világának magas regióiba emel föl, a nélkül, hogy az élet gyakorlati föladatainak megoldására alkalmatlanná tenné.
Jelleme Róma és Hellas nagy alakjainak csodálásában, de még inkáb az élet iskolájában képződött. Atyjának példája is szükségkép mély hatást gyakorolt fogékony lelkére.
Már tizenegy éves korától fogva a politikai mozgalmak tényezője volt, és megtanulta, hogy a szív érzéseit és hajlamait az érdekek követeléseinek igájába kell hajtani. 1451-ben atyja esküdt ellenségeinek leányával, illetőleg unokájával jegyezték el. Négy esztendő mulva a királyi udvarhoz került, hogy ott mintegy kezes gyanánt szolgáljon azok megnyugtatására, kik atyját méltatlanul gyanusitották. Majd a megrenditő események szakadatlan lánczolatban következtek egymásra: jegyesének kora halála, atyjának kimulása, ipjának megöletése, testvérének kivégeztetése, az ő elfogatása és a kiszabaditásáért inditott polgárháború!
Az erős lelkek kiváltsága, hogy a csapások meg nem törik, le nem sujtják; inkább megedzik és fölemelik. Mátyás jelleme a csalódások és szenvedések izzó tüzében megaczélosodott. A vele született lovagias bátorsághoz a büszke önérzet járult, a mely a megaláztatás óráiban a kihivó dacz alakját veszi föl. Bécsi fogságában, mikor őrei magyar királynak csufolták, egyideig elfojtott haragja abban a jellemző mondásban tört ki: „Várjatok, még a ti királytok is leszek!”
Nemcsak neve, hanem egyénisége is méltóvá tette őt arra, hogy nemzete trónra emelje, és uralkodásához a jobb jövő reménységeit csatolja. Ezekben osztozott III. Calixtus pápa is, ki magyarországi követének jelentéseiből a fiatal uralkodó kiváló tulajdonságait ismerve, megválasztatásának hirét élénk örömmel, mondhatnók elragadtatással fogadta.
„A mikor – irja a Mátyáshoz intézett üdvözlő levélben – a török zsarnok fenyegető készülete és a keresztény fejedelmek vészteljes hanyagsága lelkünket a legnagyobb aggodalommal töltötték el, éppen akkor tünt föl az a szerencsés nap, a melyen magyar királylyá megválasztatásod felől tudósittattunk. A vigságnak és megelégedésnek, a mit érezünk, tolmácsolására a nyelv elégtelen.... Fenségedben ugyanis Isten küldöttjét üdvözöljük, ki ifjú korában a trónra azért emeltetett, hogy országában a belső viszályokat leküzdve, erejét a mohamedán felekezet kiirtására fordithassa.... Atyádnak, Krisztus győzhetetlen athletájának örök dicsőséggel környezett emlékezetét fölidézve, azt a meggyőződést tápláljuk, hogy... Te az ő dicsőségét nemcsak eléred, hanem felülmúlod... Ennélfogva neked, saját magunknak és az egész kereszténységnek szerencsét kivánhatunk. Egyuttal arra buzditunk téged, hogy a hit védelmére és a hitetlenek kiirtására azzal a buzgalommal működjél, a mit tőled, kit isten különös rendelkezése úgy teremtett, hogy az egész kereszténység bizalommal tekinthessen rád, elvárhatunk.”30
Mátyás 1458 február 12-ikén kelt első rendelete.
Eredetije Sopron város levéltárában. (Szövegének olvasását l. a kötet végén)
Mátyás 1458 február 14-ikén tartotta ünnepélyes bevonulását Buda várába. Hat nappal utóbb az ország rendeihez intézett iratban köztudomásra hozta, hogy a kormányhatalmat az országgyüléstől megválasztott kormányzóra ő maga is átruházza.31 Már ezzel a ténynyel is azt hirdette, hogy nem kiskorú uralkodónak tekinti magát, és Szilágyi Mihályban helytartóját, nem pedig gyámját kivánja látni. Ezt még inkább bizonyitják azok a rendeletek és adománylevelek, a miket a maga nevében folytonosan, egyebek között Szilágyi Mihály javára is, kibocsátott.32 A kormányzó pedig azzal, hogy Mátyástól ilyen adományozásokat elfogadott, elismerte, hogy ő az uralkodó jogainak gyakorlására jogositva van; sőt, mikor néhány hét mulva, márczius közepe táján, a véghelyek megoltalmazására az alsó vidékre távozott, az ország kormányát egészen öcscsére hagyta.