SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

II. FEJEZET.
Küzdelmek a pártütőkkel és a császárral. Háborúk a török ellen.

Mátyás uralkodói feladatának nehézségei. Magyarország belállapota. Mátyás erélyes föllépése Ujlaki és Giskra ellen. Háborút üzen Frigyesnek. Az országgyűlés határozatai. Gara megfosztatása a nádori méltóságtól. Szilágyi, Gara és Ujlaki összeesküvése. Szilágyi kibékülése. Lemond a kormányzóságról. Ujabb elégedetlensége. Elfogatása. Mátyás tapintatossága. Szegedi országgyűlés. Bosnyákország. A pártütők a magyar trónt Frigyesnek ajánlják fel. Németújvári gyűlés. Mátyás föllépése a pártütők ellen. II. Pius pápa. Carvajal buzgólkodása. Podjebrád törekvései. Szilágyi Mihály halála. A mantuai congressus. Bessarion. Béke Frigyessel. A gráczi béke föltételei. A budai országgyűlés. Vlád oláh vajda letétele. Bosznia. Országgyűlés Tolnán. Készülődés a török ellen. Jajcza megvívása. Podjebrád Katalin halála. Mátyás megkoronázása. Az országgyűlés végzései. Podjebrád világpolitikai tervei. A török sikertelen ostromolja Jajczát. II. Pius halála. Bosnyákországi hadjárat. II. Pál pápa. Mátyás politikai czéljai. Házassági tervek. Podjebrád viszonya a szentszékhez. Mátyás eljárása a pártütőkkel szemben. Fáradozásai a török ellen birodalmi segélyhad létrehozása érdekében. A korona rendes jövedelmei. A kamara-nyereség és harminczad eltörlése. Új adók. Erdélyi lázadás. Moldvai hadjárat. Bánfi Miklós vitézsége

A feladat, a mely Mátyásra trónraléptekor várakozott, nehézségekben gazdag volt.

Magyarország mint független állam jutott az ő jogara alá; de az önállóság előnyeit az elszigeteltség hátrányai ellensulyozták. A szomszéd uralkodók közül csakis Podjebrád Györgynek jóakaratára számithatott, ki ekkortájt (1458 márczius 3-ikán) Csehország királyává választatott; ellenben biztos lehetett a felől, hogy a császár és a lengyel király ellenséges indulatot fognak iránta táplálni. A török birodalom trónján pedig még mindig Byzancz meghóditója ült, ki most már Magyarországot fenyegette.

Az ország belső állapota olyan volt, hogy Mátyás, mikor nehány évvel utóbb a viszonyokat, a mik között a kormányt átvette, jellemezni akarta, a hasonlatokat a szétrongyollott ruhától, a sebekkel boritott testtől, a romba dőlt háztól kölcsönözte.1 A rend föltételei: a tekintély és törvény tisztelete, a hatalom biztositékai: a pénz és hadsereg – mind hiányzottak. A királyválasztó országgyülésen határtalan lelkesedés nyilatkozott, de áldozatkészség nem. A nemesség – mint láttuk – uralkodóját félreértést kizáró nyiltsággal figyelmeztette, hogy vérét és pénzét érette áldozni nem hajlandó. És mivel a szent korona Frigyes kezeiben volt, Mátyásnak azt az erőt is nélkülöznie kellett, a mit a koronázás nyújthatott volna.


Mátyás király arczképe.
Állitólag egykorú miniature a londoni British-Museum Horatius Flaccus verseit, Juvenalis és Persius satiráit tartalmazó Corvin-codexében.

Pedig alighogy trónját elfoglalta, a legelőkelőbb magyar urak léptek föl ellene. A nádor, Garai László, miután leányának kezét Mátyás visszautasitotta, a szegedi szerződés meg nem tartása következtében feljogositottnak tekintette magát, hogy Mátyást királynak el ne ismerje. Szövetségese, Ujlaki Miklós, az egyik erdélyi vajda is hozzá csatlakozott. Ugyanakkor a cseh Giskra, ki Straszniczban, Podjebrád közbenjárására Mátyásnak meghódolt, a lengyel királytól megnyerve, csakhamar elpártolt Mátyástól és az ő hiveit támadásaival háborgatta.2

Az ifjú király, a nemzet tulnyomó részének ragaszkodásában bizva,3 a vész közepett nem ingadozott. Kisérleteket tett, hogy ellenségeit igéretekkel és biztositó okiratokkal lefegyverezze; de miután az nem sikerült, fenyegetésekhez és fegyverhez fordult. „Már is világosan látjuk, – irja márczius 15-én a cseh királynak – hogy Ujlaki úr a mi béketűrésünket megveti és velünk játékot üz. Mivel pedig az ilyen pártütők ellen, főképen uralkodásunk küszöbén, kötelesek vagyunk országunkat erélyes föllépéssel megoltalmazni, ne vegye rossz néven, ha Miklós vajdát valami baj érné.”4 Ujlaki, bizonyára sógorától az őt fenyegető „bajra” figyelmeztetve, csakhamar meghódolt.5

Giskra ellen pedig a király Rozgonyi Sebestyént fegyveres erővel küldötte és ez Sárospatak mellett győzedelmes ütközetet vivott, mire a cseh kapitány fegyverszünetet kért és kapott.


Mátyás gyűrűs pecsétje.
Nyolczszögű pecsétmezőben nyilt korona alatt a magyar pólyák. A bécsi állami levéltár eredeti példányáról rajzolta Fahrnbauer J. G.

Mátyás ugyanakkor a császárral szemben is erélyes magatartást követett. Miután az országgyüléstől küldött követség Frigyest a korona kiszolgáltatására reábirni nem tudta, mert föltételeit – egyebek között előbb kétszázezer, utóbb nyolczvanezer arany forint váltságdijat követelt – elfogadhatatlannak találta: Mátyás háborut üzent neki, és Kanizsait négyezer ember élén az osztrák határszélekre küldte.6

Ezalatt Szent-György-napra országgyülést hivott egybe, a melyet azonban ismételten elhalasztani kényszerült és július második felében tartott meg.7

Hogy az ország rendeit magának lekötelezze, nagy áldozatokat hozott; azokat a kötelezettségeket, a miket nevében a királyválasztó országgyülésen nagybátyja elfogadott, jóváhagyta, sőt megnyugodott abban, hogy azok még sulyosbittassanak.

Ugyanis az a végzés, a mely a nemességnek fegyverre szólitását csak végső szükség esetén engedte meg, azzal egészittetett ki, hogy a nemesség ily esetben is legfölebb az ország határáig vezethető, és ott, a mennyiben az ellenség közeledéséről biztos hir nem érkezik, tizennégy napnál tovább táborban nem tartható.8 Emellett a király esküvel fogadta,9 hogy az ország régi törvényeit és szokásait visszaállitja, „a behozott ujitásokat” megszünteti; névszerint az egy forintnyi vagy fél forintnyi adót, a mit elődei időnként kivetettek, még a legnehezebb körülmények között sem fogja kivetni; hanem a kamarai nyereség nevezetü régi adóval és a rendes királyi jövedelmekkel megelégszik. Ez a kamarai nyereség Magyarországban, az ötvened Erdélyben, a nyest-adó Szlavóniában a Lajos király uralkodása alatt szabályozott módon fog behajtatni; a pénzverés a Zsigmond királytól megállapitott eljárás szerint történik; az ezüst és arany pénz tényleges értékviszonyait „a főpapok, zászlós urak és nemesek tanácsa nélkül” a király meg nem változtathatja. Ugyancsak az ország rendeinek tanácsával kellett a királynak élni „az ország véghelyeinek és határainak védelmét, megtartását és visszaszerzését illető” intézkedésekben. Ellenben az országos hivatalokat és méltóságokat magyar honfiakkal egészen függetlenül, mások tanácsának kikérése nélkül, saját tetszése szerint töltheti be, a mi két czikkelyben mondatik ki: az egyik a királyi jogot az országos tanácscsal szemben, a másik a nemzet jogát az idegenekkel szemben van hivatva biztositani.10

Az idegenek elleni védekezés ezt az országgyülést még inkább foglalkoztatta, mint a megelőzőt. Erre vonatkozó rendelkezéseket hat külön czikkelyben találunk. Nagy részletességgel állapitották meg, hogy „hivatalok, várak, erősségek, véghelyek, birtokok, méltóságok, főpapi javadalmak, zászlós uraságok, főispánságok és bármilyen más, akár nagyobb, akár kisebb egyházi és világi méltóságok csakis magyaroknak adományoztassanak, külföldieknek soha, még ideiglenesen sem. Főpapok és zászlósurak udvaruknál idegeneket és külföldieket, főképen olyanokat, kik az országnak kárt okoznak, ne tartsanak, vagy ha tartanak, azokra hivatalokat ne ruházzanak.” Továbbá még külön rendelték, hogy a király jószágokat csakis „az ország érdemes lakosainak és a korona alattvalóinak” adományozzon; „a harminczadokat, a kamarai nyereségeket, a bányákat, a pénzverést, sókamarákat és egyéb közjövedelmeket csakis a magyar korona alattvalóinak11 kezelésére bizhassa, vagy adhassa haszonbérbe.” A külföldi kereskedőknek Magyarországban való tartózkodása csakis azon helyeken engedtetett meg, a melyeket részükre egykor Lajos király jelölt ki. Külföldi pénznek és sónak behozatala föltétlenül eltiltatott.12

Mátyás ezen engedményekkel a rendek ragaszkodását megszilárditván, elég erősnek érezte magát arra, hogy Garai Lászlóval kiméletlenül éreztesse haragját. Megfosztotta őt a nádori méltóságtól, és helyébe Hunyadi János egyik barátját, Guti Ország Mihály főudvarmestert nevezte ki.13

De Garait a megaláztatás, a mi ekként érte, arra ösztönözte, hogy a szenvedett sérelmekért bosszut álljon. Meg tudta nyerni Ujlaki Miklóst, ki az által, hogy a nádori méltóság nem neki adományoztatott, szintén sértve érezte magát. És a Hunyadi-ház ezen régi ellenségei most éppen abban találtak szövetségesre, ki ekkorig annak legerősebb támasza volt. Szilágyi Mihály, mivel a kormányzói tisztnek csak czimét hagyta meg neki Mátyás, hatalmát pedig teljesen elvette tőle, mélyen el volt keseredve; indulataitól elragadtatva, meghallgatta Garai és Ujlaki ajánlatait, kik talán azzal kecsegtették őt, hogy segitségükkel ő maga emelkedhetik a trónra, a mit háládatlan unokaöcscsének ő szerzett meg.

A három főur július 26-án, a Garaiak tolnamegyei várában, Simontornyán „fölbonthatatlan örök frigyet” kötött egymással; esküvel erősitett fogadást tettek, hogy egymást mindennemü veszélyek közepett, „bárkinek részéről” fenyegetnék őket, összes erejökkel támogatni fogják; ha valaki személyüket és becsületöket, javaikat és hiveiket megtámadná, az ellen, „bármilyen magas méltóságban álljon is,” fegyvert fognak. Garai ebben az okiratban az ország nádorának czimezi magát; a mivel az ő letételét és Ország Mihálynak nádorrá kineveztetését az ő két szövetségese törvénytelennek nyilvánitja.14

Ez a szövetkezés valóságos összeesküvés, sőt nyilt hadüzenet volt a király ellen; mert a szövetségesek terveiket nem titkolták, ellenkezőleg úgyszólván tüntetőleg hozták köztudomásra. A szövetség megkötéséről már negyednapra a királyi udvarnál értesülve voltak.15

Mátyás, hogy a polgárháborut, mely testvérháborúnak lett volna mondható, elháritsa, Vitéz János váradi püspököt Szilágyihoz küldte. És a főpap ügyessége ez alkalommal sem vallott kudarczot. Szilágyit reábirta, hogy királyi öcscsével személyesen találkozva, igyekezzenek a felmerült nehézségeket kiegyenliteni.

Mátyás ekkor nagybátyjának azt az elégtételt adta meg, hogy anyjától és nagyszámú főrendektől kisérve, ő ment eléje. Augusztus 8-án találkoztak. Több napon át folytatott tanácskozások után a kibékülés létrejött. Szilágyi meghozta azt az áldozatot, hogy a kormányzói méltóságról lemondott. Viszont a király ráruházta a beszterczei örökös főispánságot, és a Hunyadi-ház uradalmainak nagy részét átengedte neki. Mire együtt tértek vissza Buda várába.16

Néhány nappal utóbb hire jött, hogy a törökök Szerbországba törtek és Galambócz várát megvivták. Mátyás rögtön közfelkelést hirdetett és a fővárosban levő csapatok élén már másnap (augusztus 25-én) személyesen indult Szerbország felé. Példája nagy hatást gyakorolt. A harczosok tömegesen gyülekeztek. „Ebben az országban – jelenti a velenczei követ – ilyen harczias hangulat emberemlékezet óta nem mutatkozott, és ilyen jelentékeny sereg nem gyült össze, a mit részint a szeretet, részint a félelem hatásának kell tulajdonitani.”17

A király közeledésének hirére a törökök visszavonultak; de üldözőbe vétetvén, ütközetet kényszerültek vívni, és vereséget szenvedtek.18 A király maga október elején Nándor-Fejérvárt táborozott, és itt nagy hadjárat előkészitésével foglalkozott. Azonban terveit el kellett ejtenie.

Szilágyi újból ármányt szőtt ellene s összeköttetésbe lépett Garaival és Ujlakival.19

Mátyás most kimélet nélkül bánt el vele. Fejedelmi kötelessége, trónja szilárdságának és a haza békességének érdeke követelte, hogy a kegyelet sugallatait elnémitsa, ellenségeit megrenditse, barátait bizalommal töltse el, és mindenkit meggyőzzön arról, hogy az ország hajójának kormányát erős kéz tartja, mely vész és vihar közepett is biztos révpartra vezeti azt. Október 8-án Szilágyit elfogatta, és azzal fenyegette, hogy a törvény teljes szigorát alkalmazván, fejét véteti.20


Mátyás nagy pecsétje. (Előlap.)
Gót stilű menyezetes trónszéken a király ülő alakja, fején koronával, jobbjában királyi pálczát, baljában az ország almáját tartva: a trón menyezetét fent Szent-István, Szent-Imre és Szent-László szobrai díszitik; jobbról és balról 3–3 czimerpajzsban 1. kettős kereszt, 2. a szlavóniai menyét, 3. a cseh oroszlán, 4. a magyar pólyák, 5. a bosnyák korona, 6. a dalmát leopárdfejek, a trón zsámolya alatt a Hunyadi ház hollós czímere láthatók. Körirata: sigillum maiestatis • mathie • dei • gracia • hungarie • dalmacie • croacie • rame • seruie • galicie • ladomirie • rhomanie • bulgarieq(ue) • regis • Az országos levéltár eredeti példányáról.

Nem hihető, hogy szándéka lett volna anyjának testvérét, jótevőjét kivégeztetni. Bizonyára csak a hatás fokozása végett mutatta magát néhány napig kérlelhetetlennek. És mikor a pápai követ közbenjárt, ezt az alkalmat szivesen megragadta, hogy azon ürügy alatt, mintha az egyház tekintélye előtt hajolnék meg, saját szive szózatára hallgasson.21 Szilágyi életét megkimélte; azonban őt Világos várában őrizet alá helyezze.

És czélját igy is elérte. Az a néhány sorból álló levele, melyben az ország rendeit értesité, hogy nagybátyját „bizonyos észszerü okok miatt, a miket maga idején köztudomásra fog hozni,” elfogatta,22 mindenfelé mély benyomást gyakorolt. A tömegek itéletüket uralkodójuk értéke felől nem az elvek mértékével gondosan mérlegelt tények hosszú sorozatából vonják le; rendszerint egy-egy feltünő cselekedetre alapitják, a mely képzeletüket megragadja. És ilyen volt Mátyás eljárása, mikor arra, a ki anyja után hozzá legközelebb állott, büntető karjával kimélet nélkül lesujtott.

A megelégedés érzéséhez, a mi az alsóbbrendüeket megszállja, mikor tapasztalják, hogy a nemezis a hatalmasakat is utóléri: az a megnyugtató gondolat csatlakozott, hogy az uralkodó erős karja a gyengébbeket a hatalmasok tulkapásai ellen megoltalmazni képes és kész is lesz. Mátyás magával hozta a trónra a népszerüséget, a mit nevének köszönhetett. Most az igazságos uralkodó dicsfényével övezte magát és a tekintély sulyát küzdötte ki.

Erre nézve jellemző tanubizonyságot találunk Pozsony város magatartásában. Szilágyi elfogatásának idején találkoztak, a kik azt hiresztelték, hogy a pozsonyi polgárok Mátyás irányában ellenséges érzületet táplálnak, tőle elszakadni szándékoznak. A mikor erről Pozsonyban értesültek, azonnal a legünnepélyesebb formában rosszakaratú rágalomnak bélyegezték a forgalomba hozott hirt. November 12-én a város birája, polgármestere és tanácsosai a káptalan színe előtt megjelenvén, a város egész közönségének nevében jegyzőkönyvbe iktatták óvásukat, a melyben „szivök végtelen szomoruságában” szokatlan melegséggel és határozottsággal kijelentik, hogy az ország királyától és koronájától elszakadni soha nem szándékoztak, és hogy miként Hunyadi János kormányzó irányában teljes tiszteletet, hódolatot és engedelmességet tanusitottak, ugyanezen érzelmektől áthatva vettek részt Mátyás megválasztásában, és fognak neki mint uralkodójuknak szolgálni.

Ehhez a nyilatkozathoz a káptalan tagjai azt a bizonyitványt csatolták, hogy ők a város őszinte hűségének és állhatatosságának szüntelenül tanui, és a város azon szándékáról, hogy az országtól elszakadni óhajtana, a mi „képtelenség és lehetetlenség is volna, soha sem is hallottak.”23

A népszerüséggel frigyesült tekintély kiváltsága, hogy az áldozatkészség szellemét föl tudja ébreszteni. Ezt Mátyás is tapasztalhatta.

Néhány héttel Szilágyi elfogatása után, deczember 6-ikára Szegeden tartandó országgyülést hirdetett, főképen azzal a szándékkal, hogy a honvédelem ügyében alkotott korábbi törvények megváltoztatását eszközölje ki, és a hatalmi eszközöket, a mikre trónja és országa megoltalmazása végett szüksége vala, megszerezze.24 Ámbár ez a tárgy a legnagyobb fontossággal birt és legközelebbről a köznemességet érintette, ezt nem személyes megjelenésre szólitotta föl, hanem a vármegyéket utasitotta, hogy mindegyik teljes hatalommal fölruházott négy követ által képviseltesse magát.25

Az ország rendei a király kivánatait készséggel teljesitették és a honvédelem kötelességének terhét, a mit a korábbi országgyülések szükkeblű magatartása egészen a királyra háritott, a korona és a nemzet között igazságosan megosztották.

A király, a főpapok és zászlós urak bandériumaiból álló rendes sereg, valamint a rendkivüli esetekben elrendelhető nemesi közfelkelés föntartása mellett egy új haderő szervezése határoztatott el. Az ország világi birtokosai, zászlós urak és köznemesek egyaránt, minden húsz jobbágytelek után egy jól fölfegyverzett lovas kiállitására köteleztettek.

A jobbágytelkek összeszámitása és a kiállitandó lovasok számának megállapitása a királytól minden vármegyében kijelölendő nemesekre bizatott. A kiállitandó lovasok mindegyik vármegyében külön bandériumot fognak képezni, melynek élére kapitányt a király nevez ki. Valahányszor a király a maga, a zászlós urak és a főpapok bandériumaival táborba száll, a megyei bandériumok is kötelesek lesznek a király rendeletére huszonöt nap alatt a kijelölt helyen megjelenni, és évenkint három hónapon keresztül nemcsak az ország területén, hanem – a mi világosan kimondatott – határain kivül is szolgálni. A nemesi közfelkelésre nézve az a régi gyakorlat, a mely szerint az ország határain túl a királyt követni nem köteles, föntartatott; de másrészről megállapittatott, hogy a király mellett az ország határain belül addig tartozik fegyver alatt állani, „a meddig ezt a szükség követeli”.

Az országgyülés végzései sulyos büntetéseket szabtak azokra, a kik a legapróbb részletekig szabályozott honvédelmi kötelezettségnek teljesitése körül mulasztást vagy visszaélést követnek el.26

Ahhoz a nagy horderejü vivmányhoz, a melyet Mátyásra nézve ezek az országgyülési végzések képeztek, egy másik is járult, a mely alkalmas volt, hogy az ő tekintélyét az országban és az országon kivül megszilárditsa. Szegeden megjelent Osztoja Tamás, Bosnyákország vitéz királya, a ki Mátyásnak, mint hűbérurának hódolatát bemutatta, és közreműködését a törökök ellen inditandó háboruban fölajánlotta. Mátyás, hogy őt magának lekötelezze, Szerbországot, melynek fejedelme, az 1457 elején elhunyt Brankovics György fia Lázár, néhány hónapra terjedő uralkodás után, fiörökös nélkül halt el, István bosnyák királyfinak adományozta, ki Lázár leányát nőül birta. És igy a két melléktartománynak a magyar koronához tartozása ünnepélyes módon kifejezést nyert.27

Mátyás megválasztatása óta még egy esztendő sem telt le, és uralma már is mély gyökeret vert a nemzet ragaszkodásában, úgy, hogy mikor az első nagy zivatar kitört, képes volt ezzel daczolni.

Garai és Ujlaki meggyőződvén arról, hogy pártütő terveik a nemzet kebelében sikerre nem számithatnak: támogatást a külföldön kerestek. A magyar trónt a császárnak ajánlották föl.

III. Frigyes Mátyással szemben trónralépése után nem foglalt el ellenséges állást; sőt követeit, kik a korona visszaadásának kieszközlésére jöttek hozzá, szivesen fogadta, és a megindult tárgyalásokban csakis az a czél állott előtte, hogy lehetőleg nagy váltságdijat eszközöljön ki; és mivel erre nézve Mátyás kész volt igényeit kielégiteni, az egyezség november havában létrejött.28

De politikájában Mátyás ellenségei ekkor fordulatot idéztek elő. Biztositották, hogy a magok erejéből a magyar trónra emelik; sőt azzal hitegették, hogy vele szemben Mátyás a trón megtartására kisérletet sem tesz, hanem „illő ellátás” mellett önkényt visszalép. Ilyen körülmények között a császár a pártütők ajánlatát elfogadta.29

Mátyás ezen tárgyalások felől az 1459-ik év január havának második felében értesült. A lemondás gondolata egy pillanatra sem fordult meg elméjében. Ellenkezőleg, el volt szánva, hogy trónját a császár hatalma ellen is megoltalmazza. Hogy tisztába jőjjön az iránt, kikre számithat, és kik ellen kell küzdenie: az ország előkelőit Budára hivta meg. Ezek nagy számban gyűltek egybe; a főpapok az erdélyi püspök kivételével mindanynyian, számszerint tizenketten, a világi urak sorából harminczhatan, köztük a nádor, az országbiró, Erdély két vajdája, Horvátország és Dalmáczia bánjai.

Mindannyian ünnepélyes esküvel erősitett nyilatkozatban tettek tanuságot hűségük és ragaszkodásuk állandóságáról: „Isten, az ő dicsőséges anyja a szüz Mária és Szent-Péter apostol, az ország szent királyai, Istennek minden szentjei és választottja, minket úgy segéljenek és üdvözitsenek, a hogy fenséges királyunkhoz Mátyáshoz életfogytiglan ragaszkodunk, neki úgy, mint Magyarország királyának, engedelmeskedünk és hódolunk, tőle el nem pártolunk, mást az ő életében királyunknak el nem fogadunk, neki lázadók és vetélytársak ellen erőnkhöz képest segitséggel, az ő és országunk ügyeiben tanácscsal, tehetségünk szerint, hűségesen szolgálunk.”

Viszont irányukban Mátyás szintén esküvel kötelezte le magát: „A mindenható Isten, az ő anyja Mária, az ország szent királyai, Isten összes szentjei és választottjai minket úgy segitsenek és oltalmazzanak, a hogy hiveinket jogaikban és szokásaikban megtartjuk és másoktól megtartatjuk, lázadók és hatalmaskodók ellen megvédjük; a régi jogok megváltoztatását pedig, a mennyiben az ország java követelné, csakis az ő tudtukkal és hozzájárulásukkal foganatositjuk.”30

Hét nappal később – február 17-én – a pártütők Németujvárt tartottak gyülést. Összesen csak huszonöten voltak. Élükön állott Garai László, ki magát folyvást nádornak czimezte; vele voltak Ujlaki Miklós erdélyi vajda és szlavóniai bán, Kanizsai László, ki Mátyás megválasztásában a legbuzgóbbak egyike volt és tőle erdélyi vajdává neveztetett ki, Vitovecz János szlavóniai bán, négy Szentgyörgyi gróf, Frangepán István gróf, Bánfi Pál és mások. Figyelemre méltó, hogy a főpapok rendjéből csak egyetlenegy csatlakozott hozzájuk: a külföldi származásu erdélyi püspök.


Ujlaki Miklós.
Az ujlaki ferenczrendiek templomában levő vörös márvány siremléken. A díszes pánczélba öltöztetett, pallost viselő alak nyugvó oroszlánon áll, baljában almát tart, feje párnán nyugszik. Jobbról s balról két-két czímer: 1. Háromszögű pajzsban oroszlán. 2. Három liliomos korona egymás felett. 3. Dobor pajzsban két egymás felé helyezett korona, a felső liliomos, az alsó ormozott, ú. n. bástyakorona, ez alatt két fej között villás galy. 4. Czímerfős pajzsban az Ujlakiak pólyája. Az Archaeologiai Értesitő reproductiója után rajzolta Cserna Károly. Fénykép után.

Csekély számuk daczára, és ámbár a jogosultság látszatát is nélkülözték, vakmerő lépésre határozták el magukat: Frigyes császárt Magyarország királyává választották meg. Az erről kiállitott oklevélben elmondják, hogy V. László király halála óta gyakran elmélkedtek arról, mily módon tudnák megakadályozni, hogy az országot, mely koronás király nélkül szükölködik és fejetlenül áll, nagy veszedelem érje; e végből Frigyes császárhoz folyamodtak és őt az ország királyi méltóságának elfogadására fölkérték, tekintetbe véve erényeit, hatalmát, császári méltóságát és azt is, hogy elhunyt királyukkal rokonságban állott, utána a tőle hátrahagyott többi fejedelemségekben örökösödött, az ország szent koronáját hiven megőrizte és ma is kezeiben tartja. Mire Frigyes császár magyar királylyá megválasztatásához, koronázásához és a kormány átvételéhez beleegyezését adta, a mivel őket, az ország összes rendeivel és lakóival együtt, nagy hálára kötelezte le. Ezen választásnak a kellő állandóságot biztositandók, esküvel kötelezik magukat, hogy egész erejükkel, mind halálig, oda fognak működni hogy a császári felség megkoronáztassék és az ország birtokában fentartassék; e végett őt mindazok ellen, a kik neki mint törvényes királynak az engedelmességet megtagadják, támogatni fogják.

Ugyanezen okiratba fölvétetett a császárnak az az igérete, hogy az országot és a rendeket „kiváltságaikban, jogaikban és dicséretes szokásaikban megtartja.”31

Frigyes a magyar király czímét azonnal fölvette; de koronázását jónak látta akkorra halasztani el, a mikor az ország birtokába jut.

Mátyás, a mint a németujvári királyválasztásról értesült, Fridriket bitorlónak, „a magyar faj és magyar nyelv ellenségének” nyilvánitotta; s „a magyar név” megoltalmazása végett közfelkelést hirdetett.32 De a nemesség egybegyülését be nem várván, királyi dandárát Nagy Simon mácsói bán vezérlete alatt a pártütő urak ellen a Dunán túlra küldötte. Ez ápril 7-én Körmend mellett megütközvén, vereséget szenvedett ugyan, ezt a csorbát azonban néhány nappal utóbb fényes győzedelemmel köszörülte ki.


Mátyás király 1462 február 10-iki oklevele.
Eredetije az országos levéltárban. Szövegét átirta és forditotta Dr. Dézsi Lajos

Az oklevél olvasása és fordítása.

A polgárháború szerencsére nem tartott sokáig. Garai Lászlónak ez időben bekövetkezett halálával Frigyes pártja vezérét vesztette el. És a király a hűségére visszatérőknek bünfeledést biztositván, Garai László özvegye, Ujlaki, a Kanizsaiak és mások is meghódoltak.33

Frigyes pedig egyáltalán nem tett kisérletet, hogy az ország tényleges birtokába lépjen.

A helyzet ilyetén alakulására döntő befolyást gyakorolt a római szentszék magatartása.

III. Calixtus pápa, a Hunyadi-ház nemes szellemű pártfogója, az 1458-ik év nyarán meghalt. Utódjává Piccolomini Enea Silvio bibornok választatott meg, ugyanaz, ki még három esztendő előtt a császár bizalmas titkára és tanácsosa volt. A pártütő magyar urak és Frigyes arra számitottak, hogy az egyház feje egykori urát a magyar trón megszerzésére czélzó törekvéseiben hathatósan támogatni fogja. Csalódtak.

II. Pius az ozmánok ellen az összes keresztény uralkodók közreműködésével támadó hadjárat inditását tüzte ki feladatául, és e végett Mantuába congressust hivott egybe, a melyre személyesen megjelent. A tervezett hadi vállalatban Mátyásnak és a magyar nemzetnek nagy szerepet jelölt ki, a mit már az üdvözlésére Rómában megjelent magyar követekhez intézett válaszában hangsulyozott.


II. Pius pápa érme.
Az érem előlapja, a pápa mellképével és ENEAS PIVS SENENSIS PAPA SECVNDVS • körirattal. Aloiss Heiss reproductioja után.

„Ámbár – igy szólott – a római egyház a keresztény királyokat és fejedelmeket különbség nélkül tisztelni és támogatni köteles, kiváló kedvezésekhez van joga Krisztusban szeretett fiunknak, Mátyás királynak... Az ő nemes és nagy kiterjedésü országa több mint hetven esztendő óta a katholikus hitért a török néppel folytonosan háboruskodik, a keresztény hitnek kelet felé védpajzs gyanánt szolgál.... A király atyja, Hunyadi János a keresztény vér dicsőségeért gyakran vívott csatákat a törökök császárával.... És a mikor vereséget is szenvedett, az ellenségnek mindig sulyos áldozattal kellett a győzedelmet megvásárolnia. Legutoljára Nándor-Fejérvár alatt Mohamed császárt, ki roppant hadseregében elbizakodva, barbár dölyfében az egész keresztény világot fenyegette, legyőzte, megszalasztotta és annyira megsemmisitette, hogy életveszély között kellett birodalmába futnia. Ez a diadal hosszú időre elzárta a kaput, a melyen át a törökök a keresztény országokba juthatnának. Maga Mátyás is, ki ifjú korban hivatott meg a trónra, atyja példáját követvén, a kereszténység oltalmazásának ügyét buzgón felkarolta. A török hadat, mely a Dráván átkelni merészkedett, megverte és tönkretette. A vitézség ezen nyilatkozatával atyja dicsőségének magaslatára emelkedett. Méltó tehát az apostoli szentszék kegyére, a miben őt szivesen fogjuk részesiteni. A mantuai gyülést főképen azért hivtuk egybe, hogy a szenvedett sulyos veszteségektől meggyengült Magyarországnak segitséget nyujthassunk; hogy a küzdő magyaroknak biztositandó támogatás iránt a keresztény fejedelmekkel értekezzünk. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a magyarokat és a többi keresztény népeket a törököktől megszabaditsuk. A belső viszályokat pedig, a mik a magyarok és más népek körében dúlnak, alkalmas eszközök felhasználásával meg fogjuk szüntetni. A népeket, a melyek a közös ellenséggel szembeszállani hivatvák, belső sebeikben elvérezni nem engedhetjük!”34

II. Pius tehát, a mikor értesült, hogy a Frigyes császárhoz csatlakozott pártütő urak részéről Magyarországot a polgárháború veszélye fenyegeti, mely a törökök elleni háboruban való részvételét lehetetlenné tenné: követét felhatalmazta, hogy mindazokat, a kik Mátyást a tróntól megfosztani igyekeznek, egyházi büntetésekkel sujthassa; és utasitotta, hogy a császár és a magyar király között a béke létesitésére hasson.35

Carvajal (1459) ápril végén Bécsújhelybe ment, hogy a császárt a magyar koronáról való lemondásra késztesse. Frigyes ezen alkalommal előadta az okokat, a mik őt a felajánlott magyar korona elfogadására birták. Azt hozta föl, hogy Mátyás megválasztatása, mert Szilágyi erőszakkal vitte ki, törvényesnek nem tekinthető; különben is ősi szokás szerint a magyar trón azt illeti meg, a ki a szent koronát kezei között birja; végre nem engedheti, hogy Magyarországot más foglalja el, mert ebből a kereszténységre nagy kár háramolnék.

A bibornok ezekre igy válaszolt: „A szeretet és tisztelet, a mit felséged iránt táplálok, kötelességemmé teszik, hogy nyiltan szóljak. Mátyás király minden szükséges kellék megtartásával, számtalan urak jelenlétében törvényesen választatott meg, a miről a velenczei köztársaság ügyviselője, a ki szintén ott volt, tanúságot tehet. A nemzet őt szabad akaratból, nem erőszaknak engedve, emelte trónra. Ezért felségednek, mielőtt azokat az urakat, kik őt az uralkodástól meg akarnák fosztani és ellene különféle panaszokat emelnek, meghallgatná, előbb alaposan meg kellett volna vizsgálnia, vajjon előadásuk hitelt érdemel-e. Felséged azt állitja, hogy az uralkodásra az van feljogositva, a ki a koronát tényleg birja; de ha valaki a császári koronát magához ragadná, felséged bizonyára nem engedné, hogy azt császárnak ismerjék el. Végre attól, hogy Magyarországot más valaki ejti hatalmába, felségednek félnie nem kell. Ezeknél fogva kérem felségedet, ne háborgassa a magyar királyt, a kinek elmozditása a kereszténység javát veszélyeztetné, a miért is ő szentsége szükség esetén még fegyverrel is kénytelen volna őt megoltalmazni.”

De kérelmei, érvei és fenyegetései hatástalanok maradtak. Eredménytelenül kellett távoznia.36 Bécsújhelyből Csehországba ment, hogy Mátyástól legalább azt a veszélyt, a mely Podjebrád részéről fenyegette, háritsa el.


Podiebrad György arczképe.
A laxenburgi Franzensburg kastélyban. Aláirása: GEORGIVS • XVI • REX • BOEM(iae).

A cseh király, kiben a politikai lángész kivételes lelkiismeretlenséggel egyesült, attól fogva, hogy a császár és a magyar király mint ellenfelek állottak szemközt, vakmerő tervet karolt fel. Mindkét fél irányában a barátság külszinét fentartván, köztük az egyenetlenség lángját szította, hogy a mikor erejüket felemésztik, mindkettőnek koronája után nyujtsa kezét. Hatalomsovár szelleme Zsigmond császár állása után vágyott; három birodalom fölött uralkodva, a keresztény világ sorsát kivánta intézni.37

Mig Mátyásnak felajánlotta közbenjárását a császárral való kibékitésére és köztük fegyverszünetet hozott létre, ugyanakkor a császárral titkos szövetséget kötött és kötelezettséget vállalt, hogy a fegyverszünet letelte után vele együtt Magyarországra támad.38

Mátyás helyzetét ekkor még válságosabbá tette nagybátyjának a világosvári fogságból kiszabadulása; mert Szilágyi Mihály ekkor a bosszú vágyától vezetve, öcscse ellenségeit a maga körébe csoportositotta és fegyvereseket gyüjtött. A polgárháború megujulását csak a pápai követ és a primás közbenjárása akadályozta meg. Ezek (1459 szeptember elején) az ép oly ingatag jellemü, mint szenvedélyes főurat reábirták, hogy a történteket feledve, királyi öcscsével kiengesztelődjék; majd elkisérték Budára, hol Hunyadi Jánosné, a kalocsai érsek és az országbiró ünnepélyesen fogadták és a királyi palotába vezették. A király azzal az igérettel elégítette ki őt, hogy a szerb fejedelemséget, mihelyt a törököktől visszahóditaniok sikerül, ráruházza.39

Szilágyi Mihály azonnal Szerbországba nyomult. De alig hogy Szendrő közelébe ért, nagy számú török csapatoktól körülvétetett, vitéz küzdelem után foglyul esett, és Konstantinápolyban lefejeztetett. Ekként viszontagságteljes életpályája szerencsétlen, de nem dicstelen véget ért.

Ezalatt a Mantuába hirdetett congressus az 1459-ik év őszi hónapjaiban megtartatott. II. Pius pápa személyesen ott volt; de az uralkodók csak követek által képviseltették magukat. Mátyás követei azt az ajánlatát jelentették be, hogy a hadjáratban Magyarország tizenhétezer lovassal fog részt venni. De a császári követek azzal a követeléssel állottak elő, hogy a pápa Mátyást magyar királynak ne ismerje el. A német birodalom fejedelmeinek követei a tervezett hadi vállalatban közreműködésük föltétele gyanánt követelték, hogy Mátyás a trónról megfosztassék; mert – szerintök – sem Mátyás a német sereget Magyarországon átvonulni nem engedné, sem a német fejedelmek nem koczkáztathatnák azt, hogy Magyarországban ellenség gyanánt fogadtassanak, a hol – mint állitották – a Nándor-Fejérvár felszabaditására küldött német keresztes hadakkal még a törököknél is rosszabbul bántak.

A pápa a németek követeléseit nem teljesitette, és a nehézségek elháritása végett Német- és Magyarországba Bessarion bibornok személyében külön követet küldött, a ki arra volt hivatva, hogy Frigyes császár és Mátyás király között egyezséget, és a német birodalom gyülésén a török elleni hadjárat ügyében végleges megállapodást hozzon létre.40

Bessarion bibornok nem volt szerencsésebb, mint Carvajal. Frigyes vonakodott lemondani Magyarországra táplált igényeiről; és ámbár ő maga képtelen volt támadólag föllépni, az ő ösztönzésére Giskra és a Magyarország felső részeiben megfészkelt cseh kapitányok az ország nyugalmát folytonosan háboritották.

Az 1460-ik év tavaszán Mátyás a csehek megfékezését tüzvén ki feladatául, a felsőmagyarországi megyék és városok követeivel tartott gyülésben a hadi műveletek költségeinek fedezésére rendkivüli adó megajánlását eszközölte ki41 s a cseh rablóvárak megvivására egyidőben több sereget küldött. Az egyik Rozgonyi Sebestyén erdélyi vajda és Pálóczi László országbiró vezérlete alatt Pata várát, a Mátra tövében, vette ostrom alá; az őrség vitéz ellenállást fejtett ki és csak a mikor Mátyás személyesen vette át a vezérletet, bocsátkozott alkudozásba, és nyitotta meg a vár kapuit. Ezt a sikert azután több más borsod- és gömörmegyei erősség megvívása követte.42

Mátyás ugyanekkor azon volt, hogy a cseh királyt a császártól elszakitsa, és a maga részére vonja. A straszniczi szerződés megkötése óta több mint harmadfél esztendő mult el, a nélkül, hogy végrehajtására a szerződő felek gondoltak volna. Az 1461-ik év első napjaiban Vitéz János vezetése alatt Olmützbe küldött követek a házassági frigy megkötése iránt egyezségre léptek, május havában pedig Katalin herczegnő Budára jött és a házasság megköttetett.

Mátyás a cseh király támogatására vagy legalább semlegességére számithatván, készületeket tett, hogy a császárt békekötésre és a korona átadására fegyverrel kényszeritse. Erre kedvező alkalmat nyujtott neki Albrecht osztrák herczeg, ki császári bátyjával ellenségeskedésben állván, személyesen Budára jött és Mátyással szövetségre lépett. Ennek értelmében 1461 nyarán Ország Mihály nádor vezérlete alatt ötezer emberből álló magyar sereg Ausztriába ütött. Azonban Podjebrád a császár érdekében közbelépett és Albrecht herczeget arra kényszeritette, hogy a császárral fegyverszünetet kössön, a melybe a magyar királyt is befoglalta.

Mátyás kezdetben fel volt háborodva amiatt, hogy a háborut, a melynek szerencsés kimenetele bizonyosnak látszott, abba kellett hagynia. De elégületlensége csakhamar más irányt vett. Ugyanis arról értesült, hogy Podjebrád összeköttetésben áll az elégületlen magyar urakkal, kik a koronát az ő fiának, Viktorin herczegnek ajánlották fel. Ezért most, mikor II. Pius követe, Lando Jeromos kretai érsek által, a császárral való kibékülésre ujból felszólitotta, felajánlott közbenjárását örömmel fogadta, és Vitéz János püspököt a császár gráczi udvarába küldötte. Itt nehány napi tanácskozás után (1462 ápril 3-án) a békeszerződés föltételei iránt megállapodás jött létre. E szerint a császár a koronát és Soprony városát kiszolgáltatja, Mátyást fiának fogadja és minden vállalatában, különösen a törökök ellen, hathatósan támogatja; viszont a király a koronáért 80,000 forint váltságdíjat fizet, és megnyugszik abban, hogy a császár (Soprony kivételével) a kezei között levő magyarországi várakat és városokat, ugyszintén a magyar király czímét is megtartja.

És ezeknél lényegesebb engedményt is tartalmazott az egyezség: az örökösödési jogot Frigyes részére biztositotta. Ez a nevezetes czikkely így hangzik: „Hogy a császári felségnek Mátyás király és országa iránt viseltető atyai szeretete megszilárdittassék és viszonoztassék, úgyszintén azért is, hogy a császári felség az ország érdekei és java gyarapodásának előmozditására serkentessék, intézkedni és gondoskodni kell arról, hogy a mikor az ország trónja Mátyás király halálával, avagy más módon megüresedik, anélkül, hogy figyermek maradna utána: a császári felség, vagy tőle kijelölendő figyermeke, a mennyiben pedig a trónüresedés a császári felség halála után következnék be és ő több figyermeket hagyna hátra, ezek közől az, a kit az ország választ, Magyarország élére teljes hatalommal helyeztessék.”43

Azonban ez a szerződés jogérvényességet csak úgy nyerhetett, ha Mátyás az ország rendeinek hozzájárulását kieszközli.

„Mivel – irja a király a meghivólevélben – a korona ügye és a sulyos bonyodalmak megszüntetése az ország összes rendeinek szabadságát, az egész ország állapotát érinti; nem tartjuk elégségesnek és nem akarjuk, hogy a körünkben levő főpapok, főurak és nemesek tanácsával határozzunk; a közjót érdeklő ügyeket közakarattal illő elintézni.” Az országgyülésre, mely Budán 1462 május 9-ikén volt megnyilandó, a köznemességet fejenként hivta meg. De a törvényeket, melyek a meg nem jelenőkre büntetéseket szabtak, erre az esetre felfüggesztvén, a megjelenést mindenkinek szabadságára bizta.44


Az 1462-iki békekötés emlékserlege.
A bécsújhelyi városi kincstárban. Az eredetiről rajzolta Dörre Tivadar.

Az országgyülés tárgyalásai csak május 20-ikán vették kezdetöket. A gráczi békeföltételek erőteljes ellenzésre nem találtak. A császári trón öröklési jogának elismerése a négy esztendő előtt diadalra vezetett nemzeti politika föladását képezte ugyan, de ama jog érvényesülésének eshetősége, mikor a trónon huszonkét esztendős erőteljes király ült, annyira valószinűtlennek és távol fekvőnek tűnhetett föl, hogy arra nagy sulyt senki sem helyezett; különben is ezen kor politikusai – mint gyakorta láttuk és ismételten látni fogjuk – a szerződések megkötésében szintúgy, mint fölbontásában feltünő könnyelmüséggel szoktak eljárni. Mivel általános volt az az óhajtás, hogy a koronázás Mátyás uralmát véglegesen megszilárditsa, és a császárral való kibékülés a török háború meginditását lehetővé tegye: a súlyos föltételek elfogadásától az ország rendei nem riadtak vissza.

A békeszerződésnek az ország nevében megkötésére küldöttséget választottak; a váltságdij lefizetésére rendkivüli adót, minden jobbágytelek után egy forintot, szavaztak meg.45

Viszont Mátyás ünnepélyes igérettel lekötelezte magát, hogy jövőben ilyen rendkivüli adó megszavazását az országgyülésektől kivánni nem fogja. És mivel igéretében a köznemesség elegendő biztositékot nem látott, megnyugtatására beleegyezett abba, hogy érette a legelőkelőbb urak, kilencz főpap és tizennyolcz világi országnagy kezességet vállaljanak. A nagyfontosságú nyilatkozat, amit kiállitottak, igy hangzik:

„Mivel mi jelen országgyülésünkön, az ország szent koronájának kiváltása végett, az összes nemes rendek egyértelmű akaratából, a jelen esetben, ezen egy izben fizetendő egy forint adót szavaztunk meg, és mivel továbbá ezen ország fenséges fejedelme Mátyás Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország stb. királya, a mi legkegyesebb urunk, nekünk és ezen ország összes rendeinek megigérte, hogy ezentúl soha semmiféle adó fizetésére minket és az ország rendeit nem kényszerit, nem szorit, de még fel sem kér, hanem inkább mindazon régi szabadságokban és kegyelmekben, a mikben királyi elődei minket és az országot megtartottak, ő is tényleg megtart: mindezeknél fogva egyértelmü elhatározással, urunkért Mátyás királyért, igaz szavunkra és tiszta keresztény hitünkre fogadjuk és igérjük, hogy soha semmiféle adó fizetésére minket és az ország rendeit nem kényszerit, nem szorit, hanem az előrebocsátottakat hathatósan megtartja. Mi pedig kijelentjük, hogy soha semmiféle adót nem fizetünk, sem behajtatni nem engedünk.”46

Ebből a nyilatkozatból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a köznemesség a huszonhét egyházi és világi úr fogadásában nagyobb biztositékot látott, mint a királyi igéretben. Sőt maguk a királyért kezességet vállaló urak is szükségesnek látták arról az eshetőségről gondoskodni, ha mindezek daczára a király mégis adót vet ki, vagy az országgyülést adó kivetésére „fölkéri, kényszeriti.” Erre az esetre fentartották maguknak azt a jogot, hogy a királyi rendelet végrehajtását megakadályozhassák.

Jellemző, hogy a királyi előterjesztés alapján, a békeszerződés és adó megajánlás tárgyában hozott végzések, úgyszintén a királytól adott alkotmányjogi biztositó nyilatkozatok a végzeménybe nem foglaltattak. Abba csak az ország rendei kezdeményezésére tárgyalt magánjogi vonatkozású megállapodások vétettek föl.47

Az országgyülésen a Frigyes császárral megállapitott békeföltételek alapján a végleges szerződés megkötésére választott országos küldöttség tagjai: a kalocsai érsek és a váradi püspök, Ujlaki Miklós erdélyi vajda, Pálóczi László országbiró és Zápolyai lmre kincstárnok választattak, kik megbizatásukban csak a következő évben jártak el. Sopronban, 1463 július 19-én az előleges szerződést mind a király mind „az ország főpapjai, zászlósurai, előkelői és nemesei nevében” elfogadták és szentesitették.

Eközben, az 1462 tavaszán tartott országgyülés után, Mátyás a magyar korona veszélyeztetett melléktartományainak megmentésére irányozta figyelmét. 1462 szeptember második felében hadait Erdélybe vezette, hogy innen Oláhországba nyomuljon és Vlád vajdát, kit a törökök a fejedelemségtől megfosztottak, visszahelyezze. De brassai táborában megjelent a törököktől behelyezett új fejedelem Radul vajda, és a magyar korona fenhatóságát elismerni késznek nyilatkozott; a kiséretében levő bojárok és az erdélyi urak pedig előadták, hogy Vlád kegyetlenségeivel vonta alattvalói gyűlöletét magára; ily körülmények között Mátyás méltatlan védenczét elejtette, sőt Budára fogságba küldötte, Radult ellenben a fejedelmi méltóságban megerősitette. Igazságos eljárásával saját tekintélyének és a korona hatalmának sulyát gyarapitotta.

A fővárosba visszatérvén, készületeket tett, hogy a következő év tavaszán az ország egy másik melléktartományát a török hóditástól megmentse.

Boszniában Tamás királynak 1461 nyarán bekövetkezett halála után fia István lépett a trónra. Ez a Mátyástól nyert kedvezményekről hálátlanul megfeledkezvén,48 a törökökkel kezdett alkudozni. Majd a pápához fordult; és azzal az igérettel, hogy népével együtt a keleti egyházból a rómaiba lép át, kieszközölte, hogy udvarában pápai legátus jelent meg, a ki őt királylyá koronázta. Mátyás a hozzájárulása nélkül foganatositott koronázás miatt Rómában óvást emelt; de a pápa közbenjárására, István királynak megbocsátott, és őt kegyelmébe fogadta.49

Mig akként a magyar korona fenhatósági jogai fölött féltékenyen őrködött, azokkal kapcsolatos kötelességeit is komolyan vette Arról értesülvén, hogy a török szultán Bosnyákország meghóditását tüzte ki feladatául, ennek meghiusitására nagy sereg létesitését tervezte, s e végett az ország rendeihez fordult.

Az országgyülést ez alkalommal nem a fővárosban, hanem Tolnán, 1463 márczius második felében tartotta meg. A köznemességet ide fejenként hivta meg, és pedig a magyar korona egész területéről. Jellemző, hogy a végzeményt „Magyarország, Dalmáczia, Horvátország, Szlavónia és az erdélyi részek főpapjai, zászlós urai és nemesei” alkották.

Ez alkalommal a tanácskozásoknak nem királyi előterjesztés adott irányt. Mátyás úgy intézte a dolgot, hogy a kezdeményezés az országgyülés, névszerint a köznemesség köréből történt. Az ország rendei a végzemény élén azt mondják, hogy „veszedelmes helyzetüket és a folytonos háborgatásokat, a miket részint a törökök betörései, részint más okok következtében szenvednek, fontolóra vették,” s bizonyos végzésekben állapodtak meg, a miket a királynak terjesztenek elő.

És pedig abban állapodtak meg, hogy az országnak a törökök ellen megoltalmazására „egyetemlegesen hadjáratot inditanak.” E czélból a vármegyei dandárok kiállitására vonatkozó 1458-ik évi végzéseknél még tovább mentek, magukat még nagyobb áldozatokra szánták el. Mig öt esztendő előtt a birtokosok minden húsz jobbágy telek után egy lovas kiállitására köteleztettek, most határoztatott; hogy azok a birtokosok, a kik tiz jobbágyteleknél többet nem birnak, csak személyesen, a többiek pedig minden tiz jobbágytelek után kiállitandó egy-egy lovassal szintén személyesen tartoznak táborba szállani. Ezen kötelezettség az ország minden birtokosára: névszerint a királyra, a királynéra, a király anyjára, a főpapokra és zászlós urakra, városokra és mezővárosokra kivétel nélkül kiterjesztetett, úgy hogy attól a király senkit föl ne menthessen. Minden vár őrizetére a várnagy és még 3-4 nemes maradhatott; de ezek magukért helyettest tartoztak küldeni.

A jobbágytelkek után kiállitandó fegyveresek összegyüjtésével vármegyénként a fő és alispánok bizattak meg, a kik mellé a vármegye közönsége a maga köréből egy nemest mintegy ellenőrül választ. Az ország rendei ugyanakkor a főpapoknak, egyházi testületeknek és a zászlósuraknak bandériumaik kiállitására vonatkozó kötelezettségét épségben tartották; a királyra nézve is kimondották, hogy „a táborozásban jövedelmeihez képest lehetőleg nagy számú bandérium élén részt legyen köteles venni.” A főpapokra és zászlós urakra, kik bandériumaikat ki nem állitják, azt a büntetést szabták, hogy a mulasztásukkal megtakaritott költség kétszeresét tartozzanak megfizetni, s ennek fejében a király az ő jószágaikat foglalhassa le. Sőt ehhez a köznemesség azt a nyilatkozatot csatolta, hogy ha a király, a főpapok és a zászlós urak a törvény értelmében zászlóaljaikat ki nem állitják, „akkor – úgy mond – mi rendek is régi szabadságaink határain túl szolgálatot tenni ne tartozzunk.”

A seregnek gyülekezési helyül Péterváradot, határidőül pünkösd ünnepét tüzték ki; és megállapitották, hogy a sereg három hónapon át köteles szolgálni.

A király ezt a végzeményt márczius 29-én megerősitette.50

Pünkösd ünnepe, a melyen a seregnek az alsó Duna tájain egybe kellett gyülekezni, ezen esztendőben május 29-ére esett. A király nem adott alkalmat rá, hogy az ő késedelmezését a köznemesség okul használja föl arra, hogy kötelezettségei alól szabadúljon. Saját dandárának létszámát ötezer gyalogra és kétezer lovasra emelte. Ezzel már május első felében Báttán táborozott. Azonban arról, hogy a vármegyei bandériumok mily módon állittattak ki, tudomásunk nincs.

A szultán azon czélból, hogy őt Bosnyákország elfoglalásában Mátyás meg ne akadályozza, Magyarországba Alibég vezérlete alatt erős sereget küldött, mely a Szerémség gazdag területén pusztitva vonult végig. A király unokatestvérét Pongrácz András főpohárnokot küldötte ellene, a ki őt megverte és visszaszoritotta. Ali bég kevéssel utóbb Temes megyébe nyomult; de itt ismét Pongrácz János erdélyi vajdától szenvedett vereséget, és serege maradványával átvonult a Száván. Ekkor maga Mátyás vette őt üldözőbe és végső csapást mért rá; mire Szerbországnak a törököket uraló részét dulta föl és tizenötezer keresztény fogolynak szabadságát szerezte vissza.

Azonban a szultán ezalatt elérte czélját. Seregeivel Bosnyákországot elárasztván, a Kljucs várában elzárkózott István királyt megadásra kényszeritette, lefejeztette, és az egész tartományt összes váraival hatalmába ejtette. Mindazáltal Mátyás azt a könnyebb feladatot, hogy a bosnyák királylyal karöltve Bosnyákország meghóditását megakadályozza, meghiusitva látván, attól a nehezebb vállalkozástól, hogy a tartományt a hóditó kezeiből kiragadja, nem riadt vissza.

Október második felében kezdette meg a hadjáratot. A kalocsai érsek, a váradi és pécsi püspökök, a nádor, Ujlaki Miklós erdélyi vajda, gróf Frangepán István horvát bán, Zápolyai Imre kincstárnok és más főurak kisérték. A Száván átkelvén, a Szanna folyó mentében vezető régi római uton nyomult előre. Ellenállással nem találkozva jutott el Jajczáig, melyet Bosnyákország kulcsának tekintettek. A várat két oldal felől a magas sziklafalak medrében folyó Verbász és az abba szakadó Pliva megvivhatatlan természetes vizárokkal és a harmadik oldalról a Borek kopár hegysége zárják el, csak keskeny utat hagyván nyitva. És a hatalmas védművekkel megerősitett vár erős török őrséggel volt ellátva, melynek élén vitéz parancsnok Haram bég állott.

Mátyás, bár a támadás nehézségeit az őszi évszak még sulyosbitotta, el volt tökélve, hogy a vár megvivása előtt nem távozik. Az ostromot maga csüggedetlen kitartással intézte. Élete többször veszélyben forgott. Példájával seregében a bizalmat és lelkesedést ébren tartotta. A küzdelemben részt vett és a magyar urakkal vitézségben vetélkedett Koszacsics László herczegovinai fejedelem, ki szolgálatainak méltó jutalmát látta abban, hogy a magyar zászlósurak sorába emeltetett.51


Jajcza, az előtérben magyar és török zászlókkal és fegyverekkel.
Rajzolta Dörre Tivadar.

A magyarok ágyuitól és ostromgépeitől összerombolt erősség tarthatatlanná válván, Harambég alkudozásba bocsátkozott. Szabad elvonulást kért, a kezei között levő foglyokkal együtt. „Emberekért, nem falakért küzdünk – üzente neki Mátyás; – a legutolsó szolgát sem hagyhatom kezeitek között; foglyaitok megszabaditásáért utolsó csepp véremet kész vagyok ontani!”52 A várparancsnok végre megelégedett azzal, hogy a maga és a török őrség életét megmenthette. Karácsony ünnepén vonult ki négyszáz fegyveressel. Mátyás kegyelmesen bánt velök, úgy hogy a legtöbben közülök önkényt szolgálatába léptek.53

A király a visszatérésre még ekkor sem gondolt. A hadi műveleteket folytatta. Több erősséget vivott meg. Még csak a felső Boszna völgye és az alsó Drina vidéke maradt a törökök kezeiben, mikor január közepén, Magyarország felső részeiből a csehek megújuló garázdálkodásai felől érkező tudósitások arra kényszeritették, hogy diadalai szinhelyét elhagyja. De azzal az elhatározással távozott, hogy mielőbb visszatér, s ezt a pápának be is jelentette.54

Miután a szent korona már a megelőző év nyarán a császártól a magyar országos küldöttségnek átadatott, Mátyás most márczius 25-ikére az ország rendeit Székes-Fejérvárra hivta egybe, hogy körükben magát és nejét megkoronáztassa.55 De alighogy február 13-ikán a fővárosba ünnepélyes bevonulását megtartotta, az öröm napjait kettős gyász zavarta meg. A királynét szerencsétlen szülés következményei az újszülött gyermekkel együtt sirba vitték.56

A koronázás ennek daczára nem halasztatott el. Márczius 29-én Székes-Fejérvárt, a Szent-István sirja fölött emelkedő fényes szentegyházban, az agg Szécsi Dénes a diadalkoszorus ifjú király fejére tette a szent koronát.

És mikor, az egyházi szertartás végeztével, Mátyás a város falain kivül emelkedő magaslatról Szent-István kardjával négy felé csapást mért, a jelenlevők lelkét hat év eseményeiből meritett megnyugtató érzés töltheté be, hogy a fejedelem kardja az országot csakugyan meg tudja oltalmazni, bárhonnan fenyegesse ellenség támadása!

„De a fejedelmek a gondjaira bizott népet nemcsak fegyverrel erőteljesen védelmezni, hanem egyuttal jogaiban, szabadságaiban és hasznos törvényeiben fentartani kötelesek.” Ezen sorokkal nyitja meg Mátyás a koronázási országgyülés végzeményét, a melyben az ország rendei kérésére II. Endre, Lajos és Zsigmond királyok privilegiumait, úgyszintén az országgyülésen alkotott végzéseiket megerősitésével látta el.

Az új végzések élén áll a király azon nyilatkozata, hogy a szent korona elidegenitésének jövőben megakadályozása végett „a főpapok, zászlós urak és nemesek beleegyezésével, a koronának a szokott helyen, alkalmas egyének által való kellő őrizetéről fog intézkedni.”

Nagy jelentőségü az a biztositás, a mit a király az ország rendeinek arra nézve nyujtott, hogy „senkit közülök a főpapok és zászlós urak tanácsa nélkül hütlenség büntényében el nem marasztalhat;” továbbá, hogy saját jogigényeit is csak a törvényes formák megtartásával érvényesiti, és egyszerü panaszra, törvényes itélet nélkül, senkinek jószágát le nem foglalja. Emellett több végzés gondoskodott arról, hogy a király az igazság szolgáltatás rendes folyamát kivételes intézkedésekkel meg ne akaszthassa.

A királyi sóbányákból származó jövedelmek végett a sónak külföldről behozatala tiltatik. A király kötelezi magát, hogy a Zsigmond uralkodása alatt forgalomban levő pénzzel egyenlő értékü új pénzt veret s azt uralkodása egész tartama alatt változatlanul forgalomban hagyja.

Elrendeltetett, hogy az Albert király halála óta épitett várakat hat hét lefolyása alatt le kell rombolni, azok kivételével, melyeket az ország alsó részeiben a török ellen oltalmul épittettek. Az Albert halála óta önkényesen, jogtalanul lefoglalt jószágokat két hónap lefolyása alatt vissza kell adni. A koronázás előtt kiállitott adományleveleket pedig ezeknek birtokosai kötelesek egy év lefolyása alatt megerősités végett bemutatni, különben azok elvesztik érvényüket. Ezzel az ország rendei azt a jogelvet hirdették, hogy a király csak a koronázással nyeri el az uralkodói hatalom teljességét.57

Mátyás, a mikor uralmát Magyarországban a koronázás által biztositva láthatta, ugyanakkor alkalmat talált, hogy a világpolitika nagy mozgalmainak tényezőjévé legyen.


Mátyás király arany pecsétje.
Előlapján a király trónszéken ülő alakja, a királyi jelvényekkel; lábai előtt czimerpajzs a kettős kereszttel. Körirata: DOMINVS • DEVS • ADIVTOR • MEVS • Hátlapján nyilt koronával díszített pajzsban a magyar pólyák és +++ (Sigillum) MATHIE • D(ei) • G(ratia) • REGIS • HVNGARIE • ETC(etera) körirat. A Sopron város levéltárában levő eredeti példányról rajzolta Dörre Tivadar.

Ezen a téren a vezérlő szerepet a cseh király ragadta magához. A koronázásakor elvállalt kötelezettségeket nem teljesitvén, a szentszékhez feszült viszonyba jutott, mely nyilt harczra volt vezetendő. Ezért Franczia-, Lengyel-, Cseh-, Magyarországot és a velenczei köztársaságot nagy coalitióban tervezte egyesiteni, a melynek a török ellen inditandó támadó hadjárat képezné nyiltan bevallott föladatát, de titkos czélja az volna, hogy a középkori államrendszer két fő tényezőjét, a pápát és a császárt a vezérlő állástól, a mit két évszázadon keresztül elfoglaltak, megfoszsza.58 Egy kalandor szellemü ügynök, Marini Antal, ki Podjebrád megbizásából 1461-től kezdve járt-kelt az európai udvaroknál, 1464 márczius havában Budára jött, és Mátyást a franczia és cseh királyokkal való szövetkezésre, az egyetemes zsinat összehivásához hozzájárulásra hivta föl; egyúttal egy franczia herczegnőt ajánlott neki feleségül.

A király éles szeme az előterjesztés jelentőségét és a hátterében lappangó czélokat azonnal fölismerte.

Válaszában megütközését fejezte ki a fölött, hogy a cseh király a szövetség tervéről csak most értesiti, és az ő nevében is tárgyalt a franczia királylyal. „Magyarország – úgy mond – független állam, melynek saját külön érdekei vannak;” s ezért bár hálásan fogadja a franezia királylyal való szövetkezésre vonatkozó ajánlatot, mégis, mielőtt erre nézve kötelezettséget vállalna, előbb meg kell régi szövetségeseit, a pápát és a császárt kérdeznie. Az egyetemes zsinat összehivásának terve fölött pedig mindjárt rosszalását fejezte ki; mert a zsinat összehivására és az egyház reformjának foganatositására hivatottnak a pápát, mint Isten földi helytartóját tekinti. Végre a házassági ajánlatról kitérőleg úgy nyilatkozott, özvegysége első heteiben új frigy kötésére gondolni a tisztesség és illendőség tiltja.”59

Ez a válasz a cseh királyt meggyőzhette a felől, hogy vele Mátyás olyan actióban, mely a pápa és a császár ellen irányul, közreműködni nem fog És a magyar királynak ez a magatartása a szövetségi terv megbuktatására jelentékeny befolyást gyakorolt.

Ellenben Mátyás Frigyes császárral a létrejött jó viszonyt ápolni és szorosabbra fűzni igyekezett. Az 1462-ik évi szerződés első pontját, melyben a császár őt fiának fogadja, komolyan vette; azt az üzenetet küldi néki, hogy jövendő hitvese megválasztását reá bizza. Mivel a császárnak leánya nem volt, a vele rokoni és szövetséges viszonyban álló német fejedelmi házakkal indultak meg tárgyalások.60

A szentszékkel hasonlóképen szoros összeköttetésben állott. II. Pius pápa, hogy személyes önfeláldozásának példájával a keresztény uralkodókat közönyösségük és tétlenségük álmából fölriaszsza, állására és hanyatló erejére nem tekintve, az olasz államok hajóhadát személyesen készült Konstantinápoly alá vezetni, Mátyással pedig megállapodásra jutott az iránt, hogy ugyanakkor ő a török birodalomba nyomul.61


II. Pius pápa.
Pinturicchionak a sienai székesegyház Piccolomini-könyvtárában levő falfestménye után, mely a pápának Anconába való bevonulását ábrázolja. Rajzolta: Handmann Adolf.

A magyar haderő: 14,000 lovas és 8000 gyalog (1464) május elején indulásra készen állott. De hónapok multak el a nélkül, hogy az olasz hajóhad megindulása felől a türelmetlenül várt értesités megérkeznék. Ez alatt a szultán hatalmas sereg élén Bosnyákországba vonúlt és Jajczát ostrom alá vette. Mátyás ekkor a pápának szemrehányásokat tett. „Az ellenség – úgy mond – immár fölismerte, hogy a keresztények mozgalmaiban több a tüntetés, mint a komolyság... Ha tehát hajóhad vagy sereg létezik, ám mutassa magát, és az eddigi hanyagságot buzgalommal, a késedelmet gyorsasággal pótolja. Én részemről kötelességemet hazám és hitem iránt mindenesetre teljesitem.”62

És csakugyan Jajcza fölmentésére sietett. Utközben értesült arról, hogy II. Pius Anconába ment, az ottan egybegyült pápai és velenczei hajóhadak vezényletét személyesen átveendő. Egyuttal azt az örvendetes tudósitást is vette, hogy a török sereg a Székely János vránai perjeltől hősiesen védett Jajcza alól elvonult. Ekként lehetővé vált neki eredeti tervéhez visszatérni. A pápának tudomására hozta, hogy a támadó háborut a török ellen meginditja.

De néhány nap mulva gyászhir állitotta meg. A pápát, mikor Anconában a szemei előtt horgonyzó hajóhadat indulásra már készen látta, sorvasztó lázak augusztus 15-én sirba vitték. A tengeri hadjárat abba maradt; a pápai kincstárban talált pénzösszeg a magyar királynak küldetett meg.

Mátyás, bár most magára volt hagyatva, október elején a Száván átkelt, hogy Bosnyákországnak azt a részét, a mely még a törökök kezében volt, visszafoglalja. A Drina partján erdők sűrü rengetegei között nyomult elő. Mig egy hadosztály Szrebernik várát és a közelében fekvő gazdag ezüst bányákat hatalmába ejtette, Mátyás maga Zvornikot vette ostrom alá, mely a Drina mindkét partján emelkedő hegyektől képzett útszorosban áll, de az őrség erős ellenállása és az élelmi szerekben beállott hiány arra kényszeritették, hogy november második felében az ostrommal felhagyjon és visszatérjen Magyarországba.


Mátyás király Jajczán 1463 deczember 24-én kelt levelének záradéka.
Olvasása: Datum in civitate n(ost)ra Jaycza, in vigilia festi nalivitat(is) domi(ni) | anno eiusd(em) millesimo quad(ringentesi)mo sexa(gesi)mo tertio. | Mathyas rex p(ro)p(ri)a manu (e)tc(e)t(era.) Az oklevél eredetije az országos levéltárban.

Az új pápának, II. Pálnak, ki jelentékeny segélyösszeget küldött neki, bejelentette, hogy a hadjáratot a következő évben folytatja. 1465 szeptember elején seregével Budáról kiindult ugyan, de ez alkalommal csak a Száva partjáig jutott. A pápához intézett levelében kijelenté, hogy magára hagyatva, a többi keresztény hatalmak közremüködése nélkül, támadó hadjáratot nem koczkáztathat; ha a jövő esztendőben elégséges segitségben részesül, a Hellespontusig fog nyomulni; ellenkező esetben „az ég és föld szine előtt kinyilatkoztatja, hogy a törökök kiüzése Európából másokon, és nem rajta mult.”63

*

Mátyás lelkén, mely magas eszményi czélokért hevült de a személyes becsvágy minden kisértése előtt is megnyilt, az a tény, hogy két hadjáratból eredmény nélkül, úgyszólván kudarczczal tért vissza, mély sebet ejtett. De a szomorú tapasztalatok nem vonultak el hatástalanul fölötte. Fölismerte azokban a történeti fejlődés törvényeit, melyek a magyar állam életfolyamát irányozzák.

Amióta a hatalmas ozmán faj a görög birodalom romjain uralmát megalapitotta, az új alakulás egyik következménye volt, hogy a keleti és nyugati császárságok közé beékelt Magyarország – az anyagi és erkölcsi erők dús tőkéi daczára, melyekkel rendelkezett, – egymagában, elszigetelten megállani, hivatását betölteni többé képes nem lehetett. Ennek tudata Nagy-Lajost a Lengyelországgal való szoros kapcsolat létesitésére késztette; majd a magyar nemzetet arra inditotta, hogy IV. Károly császár és cseh király fiát Zsigmondot királyul elfogadja, és a császári korona megszerzésében támogassa; ez a felfogás egyengette a Habsburg Albert és V. László királyoknak, ugyszintén a Jagello Ulászlónak az utat Szent-István trónjára.

Mátyás megválasztásánál a magyar nemzet szakitott a történeti hagyományokkal, a melyek pedig a nemzetek szervezetében lappangó életszükségletek kielégitésének titkát őrizik. De még egy évtized sem mult el, és az illusiók ködfátyola szétfoszlott. Mátyás lelkében ekkor az az elhatározás fogamzott meg, hogy a diadalra jutott nemzeti törekvések sikereit az európai helyzet igényeinek kielégitésével biztositja; azt a veszteséget, amit az ország hatalmi állása szenvedett, mikor a nemzet olyan királyt választott, kit más ország nem ural, pótolni fogja.

Erre a czélra volt irányozva a császárral kötött szövetség, a mely azonban meddő maradt, mivel Frigyes sem képes, sem hajlandó nem volt a német birodalom erejét Magyarország javára értékesiteni. És ezért Mátyás csakhamar azt a merész gondolatot karolta föl, hogy ő maga igyekezik a német birodalom trónjára fölemelkedni.

A császári méltóság hajdani fényéből és sulyából sokat vesztett volt. De a humanistáktól fölelevenített classicus emlékek Nagy-Károly koronáját újból a régi római imperium varázsával környezték. És erre a koronára, melyet ekkorig a német nemzet kizárólagos örökségének tekintett, most Európa minden részéből hatalomsóvár tekintetek irányultak. Mátyásnak három kortársa: Francziaország, Csehország és Burgund fejedelmei világuralmi ambitiójuknak a császári trónban kerestek talapzatot. Ahhoz, hogy ebben a versenyben egy hunyadmegyei köznemes unokája részt vegyen, és a győzedelem reménységével kecsegtesse magát, az önbizalom kivételes mértéke kivántatott; azonban a nyugati kereszténység megmentőjének fia és missiójának örököse joggal méltónak tekinthette magát arra, hogy a nyugati keresztény világ élére állittassék.

A conceptió merészségének szinvonalán áll a leleményesség az eszközök megválasztásában, s az óvatosság az alkalmas pillanatok bevárásában, a biztosság ezek megragadásában.

Tervei valósitását a férfikor delén álló császár haláláig nem halaszthatta; a császár megbuktatásának megkisérlése – mint Podjebrád czélba vette – sikerre kilátást nem nyujtott. Czélját a császár életében, a császár segitségével óhajtotta elérni; oly módon, hogy magát a német választó fejedelmektől római királylyá választatja meg, s igy a trónörökös igényeivel a társuralkodó jogait nyeri el, a melyeket olyan passziv természetü uralkodó mellett, a milyennek Frigyest ismerte, egész kiterjedésökben érvényesithetne.

Ezzel eredeti czéljához, mely nem volt más, mint Magyarország hatalmi állásának megszilárditása, hű maradt; csak az útról tért el, melyen ekkorig czélja felé a nemzeti politika haladott. Mig ekkorig a nemzet egyik legfőbb föladatát abban látta, hogy a német befolyást Magyarországtól távol tartsa: most Mátyás azon volt, hogy a magyar befolyást Németországban uralomra emelje.

Nézeteivel és hajlamaival nem állott elszigetelve. Visszhangra találtak legbizalmasabb tanácsosainál. Vitéz Jánost, kit 1465 elején, Szécsi Dénes halála után, az ország primási székére emelt, és ennek unokaöcscsét, Csezmiczei János pécsi püspököt, ki Janus Pannonius név alatt mint költő nagy hirnek örvendett, classicus műveltségük kiválóan alkalmasakká tette arra, hogy a nemzeti politika feladatait magas európai álláspontról tekintsek, névszerint a magyar és német elem között meggyökerezett bizalmatlanság és ellenszenv jogosultságának kérdését elfogultság nélkül vizsgálják. Hozzájuk két főpap csatlakozott, kiket származásuk utalt arra, hogy lelkesedéssel lépjenek az új irány szolgálatába. Az egyik az osztrák Schönberg György, pozsonyi prépost, kit mint idegent és V. László hű emberét, Mátyás uralkodása első hónapjaiban egyházi javadalmától megfosztott, de abba csakhamar visszahelyezett, és fontos diplomatiai küldetésekre használt. A másik a sziléziai Beckensloer János, ki fiatal korában a váradi és pécsi püspöki udvarokba került, majd a Frigyeshez csatlakozott pártütők táborába ment át, de csakhamar Mátyáshoz tért vissza, kinek figyelmét tehetségével és ügyességével magára vonván, az udvari kanczelláriánál nyert alkalmazást, és Vitéz János előléptetése után váradi püspökké lett.


Csezmiczei János aláirása az 1464 márczius 31-én kelt királyi oklevelen.
Olvasása: Emendata in can(cella)ria | in dictione: pridie. | Jo(annes) e(piscopus.) Az oklevél eredetije a gróf Forgách család levéltárában, a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A négy főpap körül a Szentgyörgyi grófok, a Monyorókeréki Elderbachok, a Bánfiak, Kanizsaiak csoportosultak, kik az Ausztriával és Stiriával határos részeken birták uradalmaikat s az osztrák ház fejedelmeivel régtől fogva szoros kapcsolatban állottak.

Ezekkel szemközt a főpapok és főurak tulnyomó része a régi nemzeti irányhoz ragaszkodott, és a császárral való szövetséget ellenezte. Élükön állottak: Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajda, a király unokatestvére és Zápolyai Imre, a király legbizalmasabb embere, kit kegyeivel elhalmozott, Bosnyákország kormányzójává, Horvátország és Szlavónia bánjává, majd szepesi örökös főispánná nevezett ki. Az udvarnál a király anyjában, országszerte a köznemességben birtak hatalmas támaszt.

Az ellentétes két irány legelső mérkőzésére a király házasságának ügye szolgáltatott alkalmat.

A mikor Mátyás néhány hónappal első neje halála után a császárt fölkérte, hogy rokonai köréből ajánljon neki hitvest: az a brandenburgi ház két tagjának, Frigyes választó-fejedelem és Albrecht őrgróf leányaira irányozta figyelmét. Ezzel a tervvel szemben a magyar urak többsége ellenséges állást foglalt el. Mátyás ekkor nem látta czélszerünek, hogy velök szembeszálljon. Tanácsukat követte, a megkezdett tárgyalásokat félbeszakitotta, és Olaszországban keresett házastársat.64

Milanoba fordult, melynek fejedelme, Sforza Ferencz, Hunyadi Jánosnak egykor nagy tisztelője, hatalmas állást foglalt el. Túróczi Benedek királyi főlovászmester 1464 végén, azon ürügy alatt, hogy egy hirneves orvos tanácsát óhajtja kikérni, Milanoba utazott, hol a fejedelem előzékenyen fogadta, és Mátyásnak Ippolita herczegkisasszony kezét felajánlotta. Azonban a velenczei köztársaság, mely a magyar királynak Milanoval való szövetkezésében veszélyt látott, a házassági tervet a szentszék magyarországi követének közreműködésével meghiusitotta.65

Mátyás ekkor visszatért eredeti szándékához. Az 1465-ik év nyarán lépéseket tett, hogy a császár nővérét, Margit, szász választó-fejedelemné egyik leányát kapja nőül. Ezt a tervet ismét a magyar urak hiusitották meg.66

A két ellentétes irány csakhamar egy nagyobb jelentőségü politikai ügy terén mérkőzött meg.

Podjebrád György a római szentszékkel trónraléptétől kezdve feszült viszonyban állott, mivel a husszita felekezet kiirtására segédkezet nyujtani vonakodott, sőt a katholikus egyházat sokféle sérelemmel illette. II. Pál pápa, az elődjétől tanusitott kiméletet félretéve, határozottsággal lépett föl ellene. Az 1465-ik év nyarán a maga itélőszéke elé idézte, és azzal fenyegette, hogy ha magát alá nem veti, trónvesztettnek nyilvánitja. Ugyanakkor Mátyást felszólitotta, hogy a mennyiben a szükség követeli, a szentszék itéletének végrehajtására vállalkozzék.

„Én magamat – igy hangzott a király válasza – a római szentszéknek és szentségednek egészen felajánlottam volt. Isten és az ő földi helytartójának parancsát, mint üdvöst és szentet, mindig, főképen ha szent hitünk oltalmáról, a hitetlenek megfenyitéséről van szó, bármilyen nehéz legyen is az, félelem nélkül teljesitem. Sem az ellenség hatalma, sem régi szövetség, amitől az apostoli szék fölmenthet, nem tart vissza. Akár csehek, akár törökök ellen van reám szüksége szentségednek engem országommal mindig készen talál!”67

Ilyen vállalat tervének a nemzeti párt hivei egész erővel ellenszegültek, mert előre látták, hogy az a királyt a törökök elleni harcztól elvonja, és az országra idegen érdekekért sulyos áldozatokat ró. Azonban Mátyás most már velök nyiltan szembeszállott; és azokkal, kik utjába akadályokat görditettek, kimélet nélkül bánt el. Zápolyai Imrét, egykor atyjának is kedves emberét, méltóságaitól megfosztotta, Pongrácz Jánost az erdélyi vajdaságból a jelentéktelenebb szörényi bánságra helyezte át, Túróczi Benedeket az udvartól eltávolitotta.

Ellenben azokat, kik terveinek szolgálatában eszközökül kinálkoztak, fölmagasztalta. Erdély vajdaságát Elderbach Berthold, Szentgyörgyi János és Zsigmond grófokra ruházta; Kanizsai Lászlót főlovászmesterré, Bánfi Miklóst pozsonyi főíspánná és főpohárnokká nevezte ki; Zápolyai Imre örökségét pedig új emberek között osztotta meg: Disznósi László és Szobi Péter együtt Bosnyákország, Horvátország és Dalmáczia bánjaivá lettek.

Ettől fogva zavartalanul szőhette nagyszabású politikájának szálait. A császárhoz való viszonya mind bensőbb alakulást vett. Ennek a helyzetnek jellemző tünete az az állás, a mit báró Grafeneck Ulrik osztrák főur foglalt el, ki ugyanakkor a császári főkapitány tisztét viseli, és Mátyás szolgálatában is áll; az 1466-ik év őszén tartott német birodalmi gyülésen a császár és a magyar király biztosa gyanánt működik.


Elderbach gróf pecsétje.
Négyelt czimerpaizs, koronás sisakkal, melynek oromdiszét két tülök között keresztes országalma képezi; körülötte mondatszalag, melynek elmosódott felirásából csak a név vége: derpach vehető ki. Az országos levéltár eredeti példányáról.

Mátyás ugyanis azon fáradozott, hogy a német fejedelmek lelkéből a magyarok iránt uralkodó elfogultság gyökereit kiirtsa. Ezért, mikor most a törökök ellen közreműködésüket kérte ki, a legmeszszibbre menő engedményeket és biztositékokat ajánlotta nekik. Megegyezett abban, hogy a 20,000 emberből álló birodalmi segélyhad vezérének a magyar királyi dandár is alá legyen rendelve; sőt attól sem idegenkedett, hogy az alsó Duna mellékén a legfontosabb végvárak, Belgrád, Zalánkemén és Orsova, a hadjárat alatt német őrséggel láttassanak el.68

Ezzel egyidőben Mátyás a nagy európai politika eszközeinek megszerzéséről: jelentékeny hadseregnek szervezéséről és a királyi kincstár gyarapitásáról gondoskodott.

A korona rendes jövedelmei, melyek V. László uralkodása alatt százhúszezer arany forintra szállottak le, Mátyás uralkodásának ötödik esztendejében sem haladták meg a kétszázezeret. Ez az összeg, ha egészen zsoldosok fizetésére fordittatik is, alig volt elegendő tizezer lovasnak félesztendeig eltartására.69 Mikor az országgyülés az egy forintnyi adót minden jobbágytelek után megszavazta, ebből kétszázezernél jóval nagyobb összeg folyt be. De mint láttuk, Mátyásnak esküvel kellett magát arra kötelezni, hogy ennek az adónak megajánlására az országgyülést fölszólitani soha sem fogja. Ennek következtében folytonosan pénzzavarokkal küzdött.70 Gyakran kölcsönökkel segitett magán; vagy pedig a zászlós uraknak és a kapitányoknak a csapatok zsoldjával adós maradt. Az ilyen hitel pedig drága volt. A tartozást várak és uradalmak adományozásával vagy elzálogositásával kellett leróni.71

Különben is Mátyás az uralkodóhoz illő bőkezüséget nagy mértékben birta; és helyzetének rendkivüli körülményei kétszeresen szükségessé tették, hogy igyekezzék hiveit bírvágyuk kielégitésével lekötelezni. Nem szoritkozhatott a koronához tartozó vagy arra szálló birtokok adományozására; elődeinek hibás nagylelküségét, egyes uraknak közterhektől való felmentését folytatnia kellett.

Az állandó közterheknek két faja volt Magyarországban elfogadva; az egyik a közvetlen, a másik a közvetett adózás természetével birt. A „kamara-nyereség” minden jobbágytelekre húsz dénárt, vagyis ötre egy forintot rótt. A „harminczad” czime alatt az áruczikkek után vám volt fizetendő. A kiváltságok, a mikben nemcsak egyesek, hanem egész országrészek és nemzetiségek részesittettek, azt eredményezték, hogy a két forrásból a kincstárba csekély jövedelem folyt be.

E szerint a pénzügyi bajok orvoslására az adó- és vámmentességi kiváltságok megszüntetése hathatós gyógyszernek kinálkozott. S ezt Mátyás az 1467 márczius havában tartott országgyülésen alkalmazta is.

Előterjesztése azt a leleményes javaslatot tartalmazta, hogy a kamaranyereség és a harminczad eltöröltetvén, a kincstári adó és korona-vám elnevezéssel új közterhek állapíttassanak meg, a melyekre nézve a régi kiváltságok érvényessége megszünik. A kincstári adó ezentúl is minden jobbágytelek után húsz dénár maradna, de ha egy telken két vagy több jobbágy lakik, ezek együttvéve harmincz, illetőleg negyven dénárt fizetnének; és ezt az adót a földmüveléssel foglalkozó összes jobbágyok, a király, az egyházi és világi urak jobbágyai, a jászok, kúnok, oroszok és tatárok, sőt még a jobbágytalan várnemesek és egyházi nemesek is fizetni kötelesek. A korona-vámot pedig az áruk után, a mik az országba behozatnak, vagy innen kivitetnek, a megállapitandó dijszabály szerint, a nemeseket kivéve, ez ország minden lakosa és minden külföldi fizetné úgy azonban, hogy a király ezt a vámot csak saját tisztviselői által szedethetné be, és nem volna feljogositva eladományozni vagy bérbe adni.


Szentgyörgyi Zsigmond gróf pecsétje.
Két grif által tartott pajzsban hatágu csillag, a pajzsot sisak fedi strucztollbokrétában végződő császári koronával és oromdíszként a csillaggal. Körirata: s(igillum) • sigifmundi : comitis d(e) sancto georgio: et bazin. Az országos levéltár eredeti példányáról.

Ez a javaslat, a közteherviselés elvét, a mennyiben a középkori államrend és az uralkodó jogfogalmak keretében lehetséges volt, érvényesitette. Ugyanis az adóteher nemcsak a jobbágyak vállaira, hanem uraikra is nehezedett. A föld értéke és jövedelmezősége a jobbágyok mennyiségétől és minőségétől függött; igy tehát az adómentesség hasznát a földesur szintén élvezte, a mennyiben az a szabad költözködés jogát élvező jobbágyokra nagy vonzerőt gyakorolt.

Sikerült a királynak ezeket a javaslatokat az országgyüléssel elfogadtatni és törvény erejére emelni.72 Mire a végrehajtást szokott türelmetlenségével és erélyével foganatositotta.73 Azonban, mivel az adóreform által a földesurak súlyos sérelmet szenvedtek, nagy nehézségek keletkeztek; a királyi tisztviselők túlbuzgó vagy kiméletlen eljárása ellenszegülést és zavarokat támasztott. A felmerülő panaszok megvizsgálásában és elintézésében Mátyás szigorú igazságosságot tanusitott; a mikor azok jogosultsága felől meggyőződött, nem habozott megsemmisiteni tisztviselőinek intézkedéseit.

Igy az erdélyi szászok azon előterjesztésére, hogy a király emberei az ország területén vásárolt és elárusitott czikkek után is behajtják a vámot, Mátyás a törvény lelkiismeretes megtartását rendelte el.74

Szlavóniában a zágrábi püspökség nemesei azon az alapon, hogy kiváltságleveleik értelmében az országos nemesek minden jogát élvezik, igényt emeltek az adómentességre. A király a tartományi gyüléshez azt a kérdést intézte: vajjon a báni törvényszék a zágrábi egyházi nemesek tanuságtételének az országos nemesekével egyenlő jogerőt tulajdonit-e, és mikor igenlő választ kapott, kinyilatkoztatta, hogy a zágrábi egyházi nemesek a kincstári adó fizetésétől föl vannak mentve.75

Ellenben Zala vármegye rendeivel, mert az új adó kivetését és a korona-vám behajtását meghiusitották, haragját sulyosan készült éreztetni; és csak az alatt a föltétel alatt kegyelmezett meg nekik, hogy az ellenszegülésökkel okozott kárt megtéritik s a megsértett királyi tisztviselőknek elégtételt szolgáltatnak.76

A közterhek viselése tekintetében Erdély lakói a legtöbb kedvezést élvezték volt. Mátyás tehát el volt rá készülve, hogy körükben az új intézkedések kedvezőtlen fogadtatásra találnak. Ezért külön levélben igyekezett őket meggyőzni, hogy „az országgyülési végzések a közszabadság fentartására, nem csorbitására czéloznak; az ország oltalmának és jólétének biztositása végett állapittattak meg, a mire Erdélynek, még nagyobb szüksége van, mint az ország más részének.”77


Mátyás ifjúkori képe.
Egykorú római falfestmény után. A kép Mátyást lóháton ábrázolja, teljes pánczélban, jobbjában vágásra emelt egyenes karddal. Feje felett koronát tartó angyal lebeg; két oldalt feliratos tábla, melyek felett jobbról angyal, balfelől az ördög alakjai láthatók, A táblák feliratai jobbról: RELICTO COELO MATTHIA INVICTE |...... DELICIO IN TERRIS V(i)RTVS | TVENDA TENET. HANC VICTOR | DEFENDE DIV COELV(m)Q(ue) MERERI | MORTAL... QVA MET... | LOCI; balról: TARTARA TE CVPIVNT, SED TE | SIBI VENDICAT AETHER... | ADEO VIRTVS, REX BENE, CARA TVA | EST, DVM NEQ(ue) TE SPERANT IN EA | REGNA, NEQ(ue) ASTRA EXPOSCVNT | INPERIO, TERR... INTER VTRVNQ(ue) | REGE. Eugéne Müntz reproductioja után.

Azonban szép szavak, bölcs figyelmeztetések a sértett érdekek fölindulását elnémitani nem birják. Erdélyben általános elégületlenség és elkeseredés jelei mutatkoztak. Ezt a magyarországi urak, kik Mátyás politikájával ellentétes állást foglaltak el és ezért – mint láttuk – méltóságaiktól megfosztattak, éleszteni és kizsákmányolni igyekeztek; annál inkább, mert arra, hogy királyuk ellen a nyilt lázadás merényletét készitsék elő, a külföldről is nyertek biztatást.

A cseh király, kit 1466 végén a pápa egyházi kiközösitéssel sujtott és országától megfosztottnak nyilvánitott, mivel attól kellett tartania, hogy ellene Mátyás háborut indit, ezt megelőzni, és Mátyást a tróntól megfosztani, vagy legalább a saját országában elfoglalva tártani iparkodott. A lengyel király pedig, ki V. László halála óta a cseh és a magyar koronákra igényt tartott, szívesen ragadott meg minden alkalmat igényei érvényesitésére.78

Az 1467-ik évi országgyülést követő tavaszi hónapokban Mátyás ellen széles kiterjedésü összeesküvés jött létre, a melyben számos főur és több főpap vett részt.79 A nemzeti párt vezéreihez Zápolyai István és Imre grófokhoz, az új politika legkészségesebb hivei is csatlakoztak, névszerint az a három főúr, kikre Mátyás Erdély igazgatását bizta volt. Az eszközökre, a mikkel őket megnyerték, világosságot vet az a tény, hogy Szentgyörgyi János grófnak „Erdély királyává” megválasztatását helyezték kilátásba.80

Az összeesküvés fejei abban állapodtak meg, hogy a lázadás zászlaját legelőbb Erdélyben tüzik ki, és a mikor elfojtására Mátyás Erdélyben megjelenik, Magyarország több részében egyszerre ragadnak fegyvert.

Az erdélyi magyar nemesség legelőkelőbb tagjai, a székelyek és szászok küldöttei augusztus 18-án gyülést tartottak, és a kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvébe a következő nyilatkozatot iktatták be:

„Meggondolván azt az elnyomatást, a mit ők és velük egész Magyarország lakói szenvednek, úgyszintén azt az alkalmatlan és gyalázatos állapotot is, a mit a régi szent királyoktól eredő kiváltságok eltörlése maga után vont: elhatározták, hogy mindenki ellen, bármilyen rendhez, nyelvhez vagy álláshoz tartozzék, országuk szabadságait és kiváltságait föntartják, megvédelmezik, megóvják, a jó és boldog állapot visszaállitása végett az ellenszegülőkkel szemben erőhatalommal lépnek föl. Ezért Szentgyörgyi Jánost és Zsigmondot, Elderbach Bertholdot, Zápolyai Istvánt és Imrét igazgatóikká, előljáróikká választják meg, a kiknek engedelmeskedni, adót fizetni készek, és a mikor a királylyal szembe kell szállaniok, táborukba kitelhetőleg nagy számmal fognak gyülekezni.”81

A táborba szállás szüksége csakhamar beállott. A király az erdélyi mozgalmakról értesülvén, elfojtására, a primás, több főpap és főur kiséretében, augusztus 19-én megindult Budáról.82 Váratlan gyorsasággal jelent meg Erdélyben, és Kolozsvár mellett, a Szentgyörgyi János gróf vezérlete alatt álló felkelőkkel – kiknek számát egykori irók ötvenezerre teszik – megütközött. Rövid harcz után megverte és széjjel üzte őket. János gróf a további ellenállás gondolatáról mindjárt lemondott; a király szine előtt megjelenvén, ép oly oktalan, mint hűtelen merényletéért bocsánatot kért, s ezt meg is nyerte.83 Mátyás másokat is, kik vezérük példáját követték, kegyelmessége kedvezesében részesitett. De egyuttal szükségesnek látta, hogy elrettentő példát állitson. Többeket jószágaiktól fosztott meg, számüzött vagy kegyetlen módon kivégeztetett.84

Ez alatt, a megállapitott terv szerint, a Zápolyaiak a Szepességben és Gömörben, Elderbach pedig Szlavóniában fegyvert ragadtak.85 De az erdélyi lázadás gyors elnyomatásának hirére ezek a mozgalmak is csakhamar lecsillapodtak. A király annyira biztosságban érezte magát, hogy seregeit Erdélyből Moldvába vezette, melynek vajdája, Bogdanovics István, a magyar koronától elpártolt, a lengyel koronának hódolt meg, és a törökökkel is czimborált.86 Mátyás szokása szerint nem gondolt az akadályokkal és nehézségekkel; a hadjáratot a legkedvezőtlenebb évszakban, november végén inditotta meg. Az eltorlaszolt gimesi és ojtozi szorosokon utat tört, Moldvát tüzzel-vassal pusztitotta és több várost elhamvasztott. Moldvabányán a vajda követei békeajánlatokkal keresték fel. De a tárgyalások alatt, deczember 15-ikének éjszakáján, tizenhétezer oláh fegyveres észrevétlenül a város alá gyült, és mig a lakosok a fából épült házakat több ponton felgyujtották s az ekként okozott zavart fölhasználván, az utczákat elárasztották.

A gyanútlanul pihenő magyar vitézek sebesen felkészülvén, a király köré sorakoztak. A lángok világánál öldöklő viadal fejlődött ki. Mátyás is részt vett benne és nagy veszélyben forgott; a reámért kardcsapásokat Bánfi Miklós fogta föl, a kinek önfeláldozó ragaszkodását királyi adománylevelek magasztalják. De a nyilak zápora, a lándzsák erdeje ellen sem ő, sem a többi vitézek védpajzsul nem szolgálhattak. A király egyik karján lándzsától sebesült meg, vállába nyil fúródott. Nehogy megsebesülésének híre a seregre leverő hatást gyakoroljon, fájdalmán uralkodott, és a nyilat saját kezével akarta kitépni, de csak nyelét törte le, mig háromfelé ágazó hegye a testben maradt. Az ütközet négy óra hosszan tartott, és mindkét fél kimerülésével végződött. Mátyás a szenvedett súlyos veszteség miatt a hadjárat folytatásáról lemondott. Elhagyta Moldvát, beteg állapotban, hordszéken követve seregét.87

A szerencsétlen eseményekben gazdag 1467-ik esztendő utolsó napját Brassóban töltötte; s ott virradt rá az új esztendő, a mely őt a dicsőséges események hosszu sorozatával kárpótolandó volt.

Legelső terveit a bosszuvágy sugalmazta. Új sereggel Moldvába készült. A mig a saját és a nemzet hirén ejtett csorbát ki nem köszörülte, nem akart fővárosába visszatérni. Ezért a közelebb eső Váradra hivta egybe az ország zászlós urait, hogy őket bandériumaik kiállitására birja.88

Azonban, a mikor (1468) január második felében Váradon megjelent, terveiben, elhatározásában lényeges fordulat következett be.


  1. 1464 január 27-ikén a pápához intézett levelében. Mátyás külügyi levelei. I. 48.[VISSZA]
  2. Giskra magatartását megvilágitják Mátyás 1458 márczius 27. és 28-án Podjebrádhoz irt levelei. Külügyi levelek. I. 2. 3.[VISSZA]
  3. Milano fejedelmének a császári udvarnál levő követe márczius 11-én jelenti, hogy néhány ur elégületlen Mátyással, de az ország nyolcz tizedrésze vele tart.[VISSZA]
  4. Mátyás külügyi levelei. I. 2.[VISSZA]
  5. Mátyás nehány hét mulva mint követét küldi Csehországba.[VISSZA]
  6. A császári udvarnál levő milanoi követ 1458 márczius 13. május 8. június 23., a magyar udvarnál levő velenczei követ május 13-iki jelentései.[VISSZA]
  7. A meghivó iratokat nem birjuk. Csak egy május 13-án Bártfához intézett királyi rendeletet birunk, a melynek végén Mátyás a várost június 5-ikére az országgyülésre meghívja. (Kovachich, Vestigia. 297.) Az országgyülés ismételt elnapolásáról tudósit Velencze magyarországi követe ápril 12. 24. és július 8-iki jelentéseiben. Ez utóbbiban emliti, hogy az országgyülésre még senki sem jelent meg. Augusztus 8-án kelt oklevélben már hivatkozás történik az országgyülés végzéseire.[VISSZA]
  8. Igy értelmezem ezt a végzést, mely nem egészen világos: „Nobiles regni exercitu generali non ulterius quam usque ad confinia et metas regni exercitualiter proficiscantur, ubi si nuncii defuerint (?) solummodo per XIV dierum spatia et non amplius in exercitu tali moram facere teneantur, antiqua consvetudine regni requirente.”[VISSZA]
  9. A végzésben világosan mondatik: „prout dominus rex praestitit juramentum.”[VISSZA]
  10. Érdekes egymás mellé állitani ennek a két czikknek a szövegét: „Honores seculares, absque consilio regni, Hungaris et non advenis, dandi rex habeat facultatem.” – „Honores et officia regia dominus rex illis regnicolis Hungaris, quibus maluerit, iuxta consvetudinem regni ex tempore Sigismundi conferat.”[VISSZA]
  11. A végzésekben háromféle kifejezés használtatik: „Hungaris” – „Incolis regni et corone subditis” – „Hominibus corone Hungarie suppositis.”[VISSZA]
  12. Az országgyülési végzeményt, mely hiányosan van datálva (duodecimo die) kiadta Kovachich, Vestigia. 297.[VISSZA]
  13. Egy 1458 július 27-én kelt oklevélben Ország Mihály már nádornak czimeztetik. Hogy őt Mátyás nevezte ki és Garai letétetett, egy későbbi oklevél világosan kiemeli: „Honore palatinatus ab eodem Ladislao de Gara per regiam clementiam ablato, et Michaele Orzagh in eundem honorem sublimato.” (Országos levéltár.)[VISSZA]
  14. A szövetséglevél Gróf Telekinél, id. m. X. 593.[VISSZA]
  15. Thomasi már 1458 augusztus 1-jén jelentést küld róla Velenezébe.[VISSZA]
  16. Thomasi augusztus 13. és 23-iki jelentései.[VISSZA]
  17. Thomasi 1458 szeptember 13-án Velenczébe küldött jelentései.[VISSZA]
  18. Thomasi 1458 október 1-én és 9-én kelt jelentései.[VISSZA]
  19. Hogy Szilágyi újból Mátyás ellenségeivel szövetkezett, azt egy későbbi 1462-ik évi nuntiusi jelentés és II. Pius pápa egyik munkája (Commentaria XII. 327.) emliti. Bonfin azt irja, hogy az elfogatás okát nem tudni. Teleki föltevése, hogy Szilágyi az erdélyi szászokon elkövetett kegyetlenségével vonta magára a király haragját, alaptalan; ezeket Szilágyi egy esztendő előtt követte el.[VISSZA]
  20. Erről az 1462-ik évi nuntiusi jelentés tesz emlitést.[VISSZA]
  21. Carvajal bibornok közbenjárásáról az idézett nuntiusi jelentés szól.[VISSZA]
  22. Az 1458 október 8-án Nándor-Fejérvárt keltezett iratnak az erdélyi szászokhoz intézett példányát kiadta Katona, id. m. XIV. 161.[VISSZA]
  23. A pozsonyi káptalantól 1458 november 12-én kiállitott okirat egy eredeti példánya Pozsony város levéltárában.[VISSZA]
  24. A Bártfa városához intézett kétrendbeli meghivólevél Katonánál, XIV. 166. 168.[VISSZA]
  25. Ezt az országgyülési végzemény bevezetése emliti.[VISSZA]
  26. A végzemény ki van adva Kovachichnál, Vestigia, 335. és Katonánál, XIV. 175.[VISSZA]
  27. Ezekről az eseményekről a bosnyák király szól 1459 február 10-én Vitéz Jánoshoz és május 1-én a milanoi fejedelemhez irt leveleiben. Fontes rerum Austr. XX. 171. Diplomacziai emlékek. I. 49.[VISSZA]
  28. A tárgyalásokról részletes tudósitásokat tartalmaznak azok a jelentések, a miket a milanoi fejedelem bécsújhelyi követe 1458 márczius 11., május 5., június 22., július 25., augusztus 14. és november 22-én Milanoba küldött.[VISSZA]
  29. A pártütő magyar urak 1459 február 17-én kelt nyilatkozatukban maguk hirdetik, hogy a császárt a magyar trón elfogadására kéréseikkel ostromolták. (Kovachich, Vestigia. 348.) A milanoi fejedelem bécsújhelyi követe márczius 2-án irja, hogy a császár Mátyás követeit várja, kik lemondását bejelentik. Később is, a Frigyes és Podjebrád között létrejött szerződésekben, szó van Mátyás lemondásának eshetőségéről.[VISSZA]
  30. A két eskü szövege 1459 február 10-én kelt okiratba foglaltatott. Kovachich, Vestigia. 352.[VISSZA]
  31. Az oklevél Kovachichnál, Vestigia. 348.[VISSZA]
  32. A Budán levő velenczei követ 1459 márczius 14-iki jelentése.[VISSZA]
  33. Gróf Teleki, id. m. X. 616. A gróf Károlyi-család oklevéltára, III. 236.[VISSZA]
  34. A beszédet – a mely történetiróink figyelmét kikerülte – kiadta Mansi, Pii II. Orationes. (Lucca. 1757.) II. 213.[VISSZA]
  35. A pápának az 1459. és 1460. években Carvajalhoz intézett nagyszámu levele. Kaprinai, id. m. II. 276–396. Theiner, id. m. II. 318.[VISSZA]
  36. Carvajal bécsújhelyi működéséről egy 1459 május 23-án kelt levél kimeritő tudósitást tartalmaz. Diplomacziai emlékek, I. 51.[VISSZA]
  37. Podjebrád György politikájának ez a czélja élesen kiemelkedik az ujabb történetnyomozás eredményeiből. V. ö. Bachmann, Deutsche Reichsgeschichte im Zeitalter Fridrich III. und Max I. (Lipcse, 1884.)[VISSZA]
  38. Palacky, Geschichte Böhmens, IV/II. 105.[VISSZA]
  39. Thomasi 1459 szeptember 13-iki jelentése. Pest város jegyzőjének 1460 február 10-én Bártfa városhoz irt levele. Diplomacziai Emlékek, I. 64. És Kaprinai, II. 391.[VISSZA]
  40. A mantuai congressusra vonatkozó érdekes iratok és feljegyzések gyüjteményét tartalmazza a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának 1560 fol. lat. jelzetü egykorú codexe. A pápának záróbeszédét közli Mansi, id. h. 81.[VISSZA]
  41. A királyi meghivólevél Kaprinainál, II. 152. Az adó megajánlásáról emlitést tesz Mátyás király 1460 október 7-én kelt okirata az országos levéltárban.[VISSZA]
  42. Ezen hadjárat részleteit Mátyás király maga beszéli el Rozgonyi Sebestyén javára kiállitott adományleveleiben. Az országos levéltárban.[VISSZA]
  43. Hogy már ekkor az előleges békeszerződés formaszerüen megköttetett, bizonyitja annak a pápa részéről 1463 május 5-ikén történt megerősitése. Theiner, id. m. II. 375.[VISSZA]
  44. Katona, id. m. XIV. 505.[VISSZA]
  45. Az országgyülés tárgyalásai felől csak a velenczei követ 1462 május 27. és 29-iki jelentései tartottak fönn némi részleteket. A királytól május 29-ikén kiállitott biztositó okiratot közli Kukuljevics, Jura regni Croatiae. I. 206.[VISSZA]
  46. Az 1462 május 31-ikén kiállitott okirat ugyanott, 207.[VISSZA]
  47. A végzemény a Corpus Jurisba föl van véve.[VISSZA]
  48. „Evidenter se erigens contra statum publicum regis et corone.”[VISSZA]
  49. Mátyás királynak ez ügyben a pápához irt levele és Rómába küldött követe részére adott utasitása: Mátyás külügyi levelei, 1. 32. Epistolae Mathiae Corvini, l. XXX. sz.[VISSZA]
  50. Kiadta Kovachich, Sylloge Decretorum. I. 178.[VISSZA]
  51. Emliti Velencze magyarországi követe 1463 deczember 13-iki jelentésében.[VISSZA]
  52. Az 1463 deczember 6-ikán kelt királyi oklevél Katonánál, id. m. XIV. 657.[VISSZA]
  53. Bonfin elbeszélése.[VISSZA]
  54. Ezt maga Mátyás beszéli, a pápához irt levelében.[VISSZA]
  55. 1464 január 27-én kelt levele, id. h. I. 45. Mátyás külügyi levelei, I. 47.[VISSZA]
  56. Palacky, IV/II. 302. Jankovics Miklós a koronás női tetemben, melyet 1827-ben Budán felástak, Katalin királynét vélte fölismerni. Tudományos Gyüjtemény, 1827. évf. 59.[VISSZA]
  57. A végzeménynek a Corpus Jurisban közzétett szövege csak is V. László király adományleveleiről szól. Kétségtelen azonban, hogy a Mátyás koronázás előtti adományleveleire vonatkozó mondat a másoló hibájából kimaradt. Mátyás ugyanis az ő megerősitő záradékaiban ismételten utal az országgyülés végzésére: „quod litterae... Ladislai regis... atque nostrae ante coronationem nostram datae” megerősittessenek. Kovachich, Supplementum. 170. 171.[VISSZA]
  58. Markgraf, Über Podjebrads Plan eines christlichen Fürstenbundes. (Sybels Historische Zeitschrift. LXXI.) Bachmann, id. m. 91. 142. 216. 485.[VISSZA]
  59. Mátyás válasza Marini előterjesztésére. Epistolae Matthiae Corvini. I. LXII. sz. Bachmann, id. m. 457. 542.[VISSZA]
  60. A császári udvarnál levő brandenburgi követ 1464 márczius 20-iki jelentése. Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen, VII. 26.[VISSZA]
  61. II. Pius terveiről és készületeiről, új levéltári kutatások alapján, tüzetesen ir Pastor, Gesch. der Päpste, II. 217–258.[VISSZA]
  62. 1464 július havában. Mátyás külügyi levelei, I. 53.[VISSZA]
  63. 1465 október 2-ikán. Ugyanott, I. 105.[VISSZA]
  64. Albrecht brandenburgi őrgrófnak a császári udvarnál levő követéhez 1454 ápril 30. és május 12-én írt levelei. Archiv, VII. 32. És Milano velenczei követének 1465 deczember 23-án kelt jelentése. Diplomacziai Emlékek, I. 381.[VISSZA]
  65. A milanoi herczeg 1465 január 19. és 24-ikén kelt utlevelei. A velenczei dogénak 1465 február 17-én magyarországi követéhez intézett jelentése. Milano velenczei követének 1465 deczember 23-iki jelentése.[VISSZA]
  66. Milano velenczei követének 1465 október 12., 19., november 5., 21. és deczember 23-iki jelentései. A harmadik és negyedik kiadatlan; a többit 1. Diplomacziai Emlékek, I. 357, 362, 381.[VISSZA]
  67. Az 1465 október 2-án kelt levél id. m. I. 45.[VISSZA]
  68. Mátyás királynak 1467 január 17-én és Grafeneck Ulriknak január 31-én Nürnberg városhoz intézett levelei, ugyszintén a birodalmi gyülés végzései: Müller, Reichstags-Theatrum, II. 227–233.[VISSZA]
  69. Ezt emliti Velencze magyarországi követe 1462 május 28-iki jelentésében. Diplomacziai Emlékek, I. 143.[VISSZA]
  70. Ezt emliti a pápai legátusnak Magyarország állapotáról 1462-ben irt tudósitása. Kovachich, Scriptores minores, II. 5–14.[VISSZA]
  71. Erre nézve érdekes esetekkel találkozunk Mátyás 1460 október 7., november 17., 1464 ápril 7-iki adományleveleiben. Országos levéltár.[VISSZA]
  72. Sajnos, ezen nagyfontosságu országgyülés lefolyásáról egyetlen adat, a törvénykönyvből egyetlen eredeti példány sem maradt fönn. A törvénykönyvnek csak töredékét birjuk a pozsonyi káptalan egy XV. századbeli codexében. Kiadta (hibásan) Kovachich, Supplementum, II. 182.[VISSZA]
  73. Erről az 1467 márczius 25., ápril 1. és 17-én kelt királyi rendeletek tanuskodnak. Wagner, Diplomatarium Sarosiense. 236. Kovachich, Vestigia. 377. Gróf Teleki, XI. 437.[VISSZA]
  74. Az 1467 május 30-án kelt rendelet gróf Telekinél, XI. 264.[VISSZA]
  75. Az 1467 június 10. és július 30-iki rendeletek Kovachichnál, Supplementum. II. 185.[VISSZA]
  76. Az 1467 július 28-iki rendelet ugyanott, 193.[VISSZA]
  77. Epistolae, I. LXIV. sz. (Tévesen 1463-ra téve.)[VISSZA]
  78. Ennek a két uralkodónak a magyarországi elégületlenekkel való összeköttetését mind Palacky, IV/II. 445., mind Caro V. I. 289. állitja; a forrásokra azonban nem hivatkoznak. A cseh királynak a Szentgyörgyi grófokkal való összeköttetéséről emlitést tesz maga Mátyás király 1467 augusztus 17-én Kostka Alberthez irt levelében. Teleki, XI. 339.[VISSZA]
  79. Kétségkivül túlzottak voltak az Olaszországban elterjedt hirek, a melyek szerint az esztergomi érseken és a pécsi püspökön kivül a többi főpap mind elpártolt volna Mátyástól. De hogy az összeesküvésnek részese több főpap is volt, kétségtelenné teszi Mátyásnak 1468 ápril 30-án a pápához irt levele.[VISSZA]
  80. Turóczi krónikája emliti, hogy az erdélyiek „uj fejedelmet választottak.” Bonfin a választást részletesen beszéli el. Carbo csak annyit tud, hogy „János grófot Erdély királyának nevezgették.” Mátyás 1471-ben az 1467-iki erdélyi lázadásról szólván, emliti, hogy az összeesküvés fejei „királyi czimre vágytak.”[VISSZA]
  81. A konvent hiteles kiadványának egykoru példánya a bécsi állami levéltárban.[VISSZA]
  82. Két nappal előbb Podjebrádot fölkérte, hogy a Szentgyörgyi grófok lázadását ne támogassa s igérte, hogy ő is lelkiismeretesen megtartja a Csehországgal fennálló békességet. Ezt a levelet nem birjuk; utal rá a király Kostka Alberthez intézett, fentebb érintett levelében.[VISSZA]
  83. Túróczi, Ranzan, Carbo szólnak e győzedelemről. Csak Bonfin adja elő ugy a történteket, hogy János gróf harcz nélkül hódolt meg.[VISSZA]
  84. A Kolozsmegye javára 1467 október 3-án kiállitott megkegyelmező irat Katonánál, XV. 229. Több erdélyi nemes részére kiállitott bünbocsátó levél, és az erdélyi nemesektől elvett jószágokról szóló nagyszámu adománylevelek az országos levéltárban. A számüzetések és kivégzések felől szólnak Carbo és Bonfin, ugyszintén egy 1467 deczember 28-iki florenczi tudósitás, Diplomacziai Emlékek, II. 336. és Verancsics 1540 október 31-iki levelében. Összes munkái, VI. 164.[VISSZA]
  85. Ezen mozgalmakról szól Mátyás 1467 október 1., 8., deczember 31., 1468 január 27. és 1474 ápril 10-én kelt okirataiban. Országos levéltár.[VISSZA]
  86. Ezt Mátyás maga adja elő 1468 tavaszán a lengyel rendekhez irt levelében.[VISSZA]
  87. A hadjáratról a budai krónika, Turóczi, Bonfin, Ranzan, Carbo, Dlugoss és Cromer munkái eltérő följegyzéseket tartalmaznak. Milano velenczei követének 1468 február 21. és márczius 21-iki jelentései a hitelesség nagyobb biztositékát nyujtják. Diplomácziai Emlékek, II. 75, 96. A király 1469 május 17-iki adománylevele Bánfi Miklós hősi tetteit dicsőiti. Országos levéltár.[VISSZA]
  88. Mátyás 1468 január 3-iki okirata gróf Telekinél, XI. 300. A lengyelországi rendeknek 1468 márczius 16-án Mátyáshoz irt levele. Monumenta Poloniae. 241.[VISSZA]