Mátyás arczképe.
A bécsi udvari könyvtárnak Szent-Jeromos munkáit tartalmazó Corvin-codexében.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Mátyás külügyi politikája. Uralkodásának jellemzése. Elégületlenség. Vitéz János és Csezmiczei János kegyvesztése. Beckensloer János. A Vitéz által szőtt összeesküvés. Mátyás magatartása. A budai országgyűlés határozatai. Kázmér lengyel herczeg manifestuma és emlékirata. A magyar rendek ragaszkodása Mátyáshoz. Kázmér betörése Magyarországba. Egyezség Vitéz Jánossal. Kázmér visszavonulása. Vitéz esztergomi érsek elfogatása. A pécsi püspök menekülése. Mátyás levele a szász herczegekhez. Vitéz szabadon bocsáttatása. Halála. Fegyverszünet a lengyel királylyal. A budai országgyűlés végzései
Mig Mátyás király csehországi hadjárataival, a nemzeti hagyományoktól eltérő külső politikájával magyarországi hivei közül sokakat elidegenitett magától: belső politikájának irányával szintén mindinkább terjedő elégületlenséget támasztott.
Egyaránt birta a lángeszű uralkodóknak fényes tulajdonságait s végzetes hibáit. Szellemi felsőségének tudata, a szemei előtt lebegő nagy czélok varázsa azt a meggyőződést érlelték meg benne, hogy eszményei valósitására alkalmas eszközök megválasztásában semmi sem korlátozhatja. Azt hitte, hogy a nemzet, majd mikor a tőle kitűzött czélokhoz eljutott, nem fog azzal gondolni, hogy jogai és szabadságai romjain keresztül vezették el oda. Korának általános szelleme sem kedvezett az alkotmányos intézményeknek; inkább erős monarchiák szervezésére késztette a népeket.
Igy történt, hogy a magyar nemesség ősrégi jogai között alig volt egy is, a mely sértetlenül maradt. Mátyás adókat vetett ki, a melyeket az országgyűlés meg nem szavazott; nemeseket törvényes eljárás mellőzésével elfogatott, száműzött, jószágaiktól megfosztott; birói itéletek végrehajtását meggátolta; törvénybe ütköző rendeleteket állított ki, idegeneket és nem nemeseket főispánokká, várkapitányokká nevezett ki; a katonaság kihágásaival szemben elnéző volt és tűrte, hogy az a nemesek és papok házába szálljon, templomokba és kolostorokba betörjön. Az adószedők, harminczadosok és sótisztek erőszakoskodásait büntetlenül hagyta.1
Az elégületlenség ezen általános forrásaihoz járultak a személyes sérelmek, a melyekkel a király épen azokat idegenitette el magától, a kik legközelebb állottak hozzá: Szilágyi Mihály és Zápolyai Imre után Vitéz Jánost és Czezmiczei Jánost. Ez a két főpap, kétségkivül a külső politika irányára nézve felmerült ellentét következtében, az 1470-ik év tavaszán elvesztette Mátyás kegyeit.
Külföldön forgalomba hozott hirek szerint, – a melyeknek alaposságához azonban kétség fér – a primás és uralkodója között heves jelenetek merültek föl, és egy alkalommal az országos tanács ülésében, mikor Vitéz az urak nevében kijelentette, hogy „idegen országért pénzüket költeni, vérüket ontani nem hajlandók”, Mátyás az indulattól elragadtatva, az ország első főpapját, ki egyúttal atyai barátja volt, arczul ütötte.2 Abból az egyezségből, a mit később Mátyás és Vitéz kibékülésük alkalmával kötöttek, csak annyit tudunk meg, hogy köztük viszályok támadtak, s hogy azoknak tartama alatt a király az esztergomi érsek rokonait és hiveit is üldözte, ellenük pereket inditott, és a királyi törvényszéken elmarasztaló ítéleteket hozatott.
Mátyás arczképe.
A bécsi udvari könyvtárnak Szent-Jeromos munkáit tartalmazó Corvin-codexében.
Az is bizonyos, hogy Mátyás a pécsi püspököt és Thuz Jánost a szlavóniai bánságtól megfosztotta s az utóbbit fogságba vetette.
Ellenben a sziléziai Beckensloer Jánost a király teljes mértékben megajándékozta bizalmával és kegyelmekkel halmozta el. Mátyás a váradi püspökségről a gazdag egri székre helyezte át, Váradon pedig utódjává egyik fiatal rokonát nevezte ki, a szintén idegen származású Stolcz Miklóst, a ki még tanulmányait sem végezte el, és befejezésük végett mint váradi püspök, nevelő kiséretében (1471) a bolognai egyetemet kereste föl.3 És a királyi kanczellár tisztére egy egészen ismeretlen új embert, Gábor budai plébánost emelte, ki azután később a kalocsai érsekséget nyerte el.4
A mellőzött és megsértett két főpap, kiknek személyes sérelmekből fakadó elkeseredését a közállapotokkal való elégületlenség élesztetette, Szilágyi Mihály és Zápolyai Imre útjára sodortatott. Maguk köré csoportositották mindazokat, kik hasonló érzéseket tápláltak, és Mátyás külső ellenségeihez fordultak.
Az 1471-ik év kora tavaszán, a legszorosabb titok leple alatt, tárgyalásokba bocsátkoztak a lengyel királylyal, és másodszülött fiának, a tizenhárom éves Kázmér herczegnek ajánlották föl a trónt.5 Ugyanekkor a Kuttenbergbe királyválasztásra egybegyült csehországi rendekkel is összeköttetésbe léptek, arra intvén őket, hogy Mátyást, a kitől maguk is készülnek elpártolni, királyuknak meg ne válaszszák.6
Kázmér király, neje és fia Kázmér herczeg.
Fametszet Gundel „De Jagellonum familia” czímű, 1521-ben Krakóban nyomtatott munkájában. Felirata: Casmriius (így) dux. Casimirus rex. Elisabeth fi(lia) Alber(ti) uxor.
Mátyás mindezekről sejtelemmel sem birt, mikor 1471 május második felében, Iglau morvaországi városban tartózkodása alatt azt a tudósitást kapta, hogy „a török császár nagyobb haderővel, mint valaha Magyarország végvárainak megvivására indult és előre küldött vezére Nándor-Fejérvártól egy napi távolságban táboroz.” Azonnal közfelkelést rendelt és igérte, hogy mielőbb visszatér az országba; addig is az ország védelmére czélzó intézkedésekkel, mintegy a helytartói teendőkkel, több főurat megbizván, élükre Vitéz János primást helyezte.7
Csak egy hónap mulva értesült az összeesküvésről, mely trónját fenyegette.8 Ekkor a válságos helyzetben mesteri önuralom és eszélyesség bizonyitékait adta. Nehogy erőszakos föllépéssel a lappangó mozgalom kitörését siettesse és állhatatos hivei körében csüggedést támaszszon, úgy viselte magát, mintha nem volna tudomása a magyarországi összeesküvés és a lengyel udvar tervei felől.
Az olmüczi püspököt Lengyelországba küldte, azzal az ajánlattal, hogy kész akár a csehországi korona fölött a döntést a pápára bizni, akár Ulászlót fiává fogadni és magával egyidőben cseh királylyá megkoronáztatni; egyszersmind újból megkérte a lengyel király leányának kezét, és igérte, hogy, a mennyiben frigyükből fiörökös nem származnék, a trónöröklést Magyarországon is Kázmér király fiainak biztositja.9
Mátyás július második felében Budára érkezett. Itt sem árulta el, hogy a veszélyről, a mi fenyegeti, tudomása van. Mikor Boroszló város tanácsától azt az értesitést vette, hogy a lengyel király nagy sereget gyüjt, melylyel fiát Magyarországba készül küldeni, azt a választ adta, hogy „sörházakból kikerülő kósza hirekkel ne alkalmatlankodjanak”.10 A felsőmagyarországi városokat felhivta ugyan, hogy a lengyel betörés eshetőségére készen álljanak, de a tervezett betörést úgy tüntette fel, mintha az Ulászló cseh királyságának érdekében történnék.11
Időközben a főpapokat és urakat, kiket udvarához meghivott, s közöttük azokat is, a kikről tudta, hogy az összeesküvés részesei, előzékeny nyájassággal, kitüntetésekkel és adományokkal igyekezett lekötelezni. Igy például Geréb Péternek visszaadta Fogaras várát, a mit tőle – mint az oklevélben mondja – „bizonyos okok miatt” elvett.12 Ujlaki Miklós ingadozó hűségét azzal szilárditotta meg, hogy régi vágyát teljesitvén, Bosnyákország királyává nevezte ki, s megengedte, hogy magát Jajczában megkoronáztathassa.13
Ugyanakkor szeptember elejére országgyülést hirdetett, s arra a köznemességet fejenként hivta meg.
Az ország rendei köréből a király önkényes kormányzata, a királyi tisztviselők erőszakos tettei, az igazságszolgáltatás hiányai, a katonaság kihágásai, a megelőző országgyüléseken alkotott törvények meg nem tartása miatt elkeseredett panaszok emelkedtek. Mátyás mindazáltal mindenkit meghóditott és lefegyverezett egyéniségének varázsával. Igéretei és az alkotandó törvények végrehajtása iránt bizalmat tudott kelteni.
A nemzet kimerithetetlen türelemmel gyengéd kíméletet párositott. A sérelmek orvoslására czélzó végzések alkotásának szükségességét az országgyülés azzal okadatolta, hogy a korábbi törvényekben „bizonyos szabadságok és kiváltságok talán nem elég világosan vannak kifejezve”. Daczára ennek a most alkotott végzések is feltünő módon szenvednek a világosság és szabatosság hiányában.
Élükön az a czikkely áll, a mely megállapitja, hogy a király minden esztendőben, Krisztus mennybemenetele ünnepének táján országgyülést hirdessen. De ezt a végzést egy közbetoldott mondat („a mennyiben a főpapok és zászlósurak tanácsára szükségesnek fogja látni”) megfosztotta értékétől.
Ezután következnek a köz- és magánszabadság biztositására hivatott végzések.
A király, az ország birái, a főpapok és zászlósurak törvényes eljárás nélkül nemes embereket le nem tartóztathatnak, azt az egy esetet kivéve, ha urak szolgálatában álló nemesek a kitüzött határidő előtt akarnának a szolgálatból távozni.
A király egyszerü panaszra senkit jószágaitól meg nem foszthat; a jószágok lefoglalásában az ország szokásai szerint, törvényes uton köteles eljárni. Azok, a kik tőle olyan jószágokra nyernek adományt, a melyek még régi birtokosaik kezén vannak, ezeket a birói itéletig el nem foglalhatják. A jogtalanul elfoglalt jószágokat a tényleges birtokos tartozik visszaadni a korábbi birtokosnak.
A király az országos törvényszék itéletét meg nem semmisitheti; ha valakinek meg akar kegyelmezni, az ügyet a legközelebbi nyolczados törvényszéken vizsgáltassa meg, a mely a korábbi itéletet vagy megsemmisiti, vagy megerősiti; a mennyiben pedig ekkoráig eltérő módon járt el, intézkedéseit vonja vissza. A törvény és régi szokás ellenére kibocsátott királyi rendeletek érvényteleneknek tartandók, és azokat az ország birái büntetlenül mellőzhetik.
Királyi tisztviselők az urak jószágain és a vásárokon az illő ár lefizetése nélkül semmit sem követelhetnek. A királyi hadak az élelmiszereket illő áron kötelesek vásárolni; a tőlük netalán okozott károkért a király kárpótlással tartozik. Azok, a kik táborozás idején, vagy egyéb alkalmakkor nemesek és egyházi férfiak házában az ő akaratuk ellenére megszállanak, károkat okoznak, templomokba és temetőkbe törnek, a legelső nyolczados törvényszék elé idéztessenek meg.
A király a rendes kincstári adón kivül más adót a rendek akarata ellenére és beleegyezésük nélkül semmiféle ok miatt sem vethet ki. Egyházi személyek ezentúl nem kötelezhetők adófizetésre, ellenben honvédelmi kötelezettségük teljesitésére szoritandók. Főispáni hivatalt csak nemes ember viselhet. Várkapitányokká, az idegenek kizárásával, csak érdemes és alkalmas magyarok nevezhetők ki.
A honvédelmi kötelességekre, és pedig mind a bandériumok kiállitására, mind a nemesi közfelkelésre nézve a Zsigmond király idejében megállapitott gyakorlat fenntartása határoztatott.
Az országgyülés ezen végzésekben a régi törvények alapján állott. Ellenben egyházi vonatkozású megállapodásaival rendelkezési jogát új téren érvényesitette. Mivel a hiteles helyi teendőket végző káptalanok és konventek magán kegyurai befolyásukkal a rendek hátrányára gyakran visszaéltek, fölhivta a királyt, hogy azoktól a kegyuraságot vegye el, és tartsa meg a korona részére.
Továbbá „az országnak Szent-István korától fogva sértetlenül megőrzött szabadságát”, a melynél fogva pereket a római szentszék elé csak felebbezés után szabad vinni, biztositani kivánván, azokra, kik azt megsértik, súlyos büntetéseket szabott: és pedig a javadalmasokra javadalomvesztést, másokra fejvesztést. Javadalomvesztéssel fenyegette a káptalanok és konventek tagjait is, kik a Zsigmond király idejében megállapitott dijaknál többet követelnek.
A tizedek behajtását szabályozó régi törvények pedig megtoldattak azzal az intézkedéssel, hogy minden vármegye a püspöki tisztviselő mellé egy nemes embert és egy plébánost rendelhet ellenőrök gyanánt.
Az országgyülés ezen alkalommal fölhagyott az 1468-ban és 1470-ben tett, de hasztalannak bizonyult kisérlettel, a mely szerint egyházi és világi urak a királyért kezességet vállaltak; e helyett egy másnemü biztositékról gondoskodott. Ez a király részéről a végzésekhez csatolt nyilatkozatban állott, a melyben most már nem szoritkozhatott arra, hogy a végzések megtartását igéri, hanem arról az előrelátható esetről is rendelkezik, ha a végzéseket meg nem tartja, „A mennyiben – úgymond – tőlünk bárki a maga javára a jelen végzemény czikkelyeibe ütköző rendeletet eszközöl ki, annak senki se engedelmeskedjék. A főispánok, alispánok és szolgabirák pedig, a kik a mi rendeleteink alapján a jelen végzemény czikkelyeibe ütköző cselekedeteket visznek véghez, a királyi törvényszék elé megidéztetvén, a hatalmaskodás büntetésében marasztaltassanak el.”14
Ez a végzemény a király méltóságának és személyének jelentékeny megalázását foglalja magában.
De Mátyás annak árán trónját mentette meg. Az őt fenyegető veszély elháritására a nemzet nemcsak a védelem anyagi eszközeit adta meg, adót szavazván meg,15 hanem még értékesebb erkölcsi elégtételt nyujtott neki vetélytársaival és ellenségeivel szemben.
Az ország rendei ugyanakkor, a mikor a tőle szenvedett sérelmeket nyiltan föltárták és orvoslásukról gondoskodtak, a személyéhez való ragaszkodásról ünnepélyes nyilatkozatban tettek tanuságot.
Ugyanis az országgyülés idejében érkezett meg Budára az a hadüzenő manifestum, a mit a lengyel királyi udvarnál szeptember elején kibocsátottak. Ebben Kázmér herczeg magát „Magyarország természetes urának és örökösének,” Mátyást pedig „a királyi czimet bitorló zsarnoknak” nevezi; előadja, hogy a magyar koronára örökösödési jogait, melyek őt, mivel Zsigmond és Albert királyoktól származik, megilletik, ekkorig kiskorusága miatt nem érvényesithette; most azonban Mátyásnak és párthiveinek a békességet felmondja. „Neked – úgymond – a dölyfös, törvénytelen uralkodónak és mindazoknak, kik téged segitenek, de nem az ország nagyjainak és lakosainak, hadat üzenünk!”16
Ezt a manifestumot kiegészitette egy emlékirat, mely hivatva volt bebizonyitani, hogy Mátyás a magyar trónt jogtalanul foglalta el. Azt fejtegette, hogy Magyarországon a korona örökösödés útján száll az egyik uralkodóról a másikra. Ezenfelűl Mátyás megválasztatását az ő nagybátyja fenyegetésekkel erőszakolta ki; ő pedig alattvalóit elnyomva és zsarolva, az országot végromlás szélére hozva, magát a koronára méltatlannak bizonyitotta. Igy tehát, mig egyrészről a trón törvényes örököse föl van jogositva arra, hogy örökségét követelje és a bitorlót elüzze, másrészről az ország lakosai a bitorló és zsarnok részére tett hűségi esküt érvénytelennek tekinthetik.17
Ezzel szemben a magyar rendek azt hangoztatják, hogy Magyarországban a fennálló törvények értelmében az uralkodók leányait a trónöröklés joga nem illeti meg, s igy Mátyást királylyá jogosan és törvényesen választhatták meg. Kijelentik, hogy hozzá és örököseihez minden időben hűségesen fognak ragaszkodni, és őt „végső lehelletükig, akár az egész világ ellen is” támogatni fogják. Ezért a lengyel királyt fölkérik, hogy a „könnyelmü és önző pártütőkre”, kik őt tévútra vezették, ne hallgasson. Ők viszont szivesen ajánlkoznak, hogy Magyar- és Lengyelország között a régi barátságot és szövetséget megujitják.
Ez a nyilatkozat tiz főpap és harminczhat világi úr pecsétjével ellátva Krakóba küldetett.18 De itt a várt hatást nem tette meg. Kázmér király válaszában ragaszkodott ahhoz a felfogáshoz, hogy a magyar trónörökösödési jog a leányágra is kiterjed: egyúttal a magyar rendeknek immár tudomására hozta, hogy fiát sereg élén Magyarországba küldte.19
Kázmér herczeg október 2-ikán tizenkétezer fegyveressel Magyarország elfoglalására megindult. Lassan haladt előre, hogy igy a magyarországi elégületleneknek a csatlakozásra időt engedjen. De a mikor október 29-ikén Sáros vára alá érkezett, csak Rozgonyi Rajnáld és a Perényi testvérek várták nehány felvidéki nemessel. Ennek következtében sem Kassát ostrom alá venni, sem a fővároshoz közeledni nem merészelt. Hatvannál hosszabb ideig táborozott, majd a Cserháton keresztül az Ipoly völgyébe s innen Nyitra felé vonult, a melynek várába elzárkózott.
Nem kevéssé feltünő, hogy őt Mátyás az országon végig vonulni hagyta, és föltartóztatására kisérletet sem tett. Vakmerőséggel határos bátorság helyett, elhatározásaiban a hidegen számitó ész, a körültekintő óvatosság vette át a vezérletet.
Valószinüleg bizalmatlanság vert lelkében gyökeret azok irányában, kik hűségüket és ragaszkodásukat a leghangosabban hirdették. És míg attól félhetett, hogy egy szerencsétlen ütközet esetében mindenki elfordul tőle, s biztos lehetett afelől, hogy, ha az alkalmas pillanatot türelemmel bevárja, megsemmisitheti az ellenséget.
Egész fegyveres actiója arra szoritkozott, hogy Vitéz Jánost esztergomi várában körülzáratta és megakadályozta abban, hogy esetleg a lengyel trónkövetelőhöz csatlakozzék. Majd vele tárgyalásokat inditott meg, melyek vezetésével a kalocsai érseket és az egri püspököt, a nádort és Zápolyai Imrét bizta meg. Ezek a következő föltételeket állapitották meg:
Az esztergomi érsek Mátyást az ország törvényes uralkodójának elismeri és egész erővel támogatja; váraiba megbizható magyar kapitányokat rendel, kik a királynak is hűségi esküt tesznek, és valahányszor a király kivánja, királyi őrséget fogad; a király engedélye nélkül épitett várakat lerontatja; azon lesz, hogy Nyitrát a lengyelek kezeiből visszaszerezze.
Viszont a király az érseknek jövedelmei csonkitatlan élvezetét biztositja; az érsekség jogait, kiváltságait, szabadságait és az érsekre ruházott kegyúri jogokat tiszteletben tartja; azokat a pereket, a mikben a közöttük támadt viszály idejében a törvénynek az érsek rokonai és hivei ellen itéletet hozott, új elbirálás végett a legközelebbi törvényszék elé terjeszti; azt a kétezer forintnyi összeget, a mit tőle kölcsön vett, a jövő nagybőjt közepéig visszafizeti.
Emellett a négy főur az érseket biztositotta a felől, hogy az ő személye, állása és becsülete ellen a király soha semmit sem fog cselekedni; valahányszor a királynak az érsek ellen kifogása lesz, alkalmat nyújt neki, hogy magát a királyi tanácsban igazolhassa, sőt még ha kétségbevonhatatlan bizonyitékokkal támogatott vádak emeltetnek is ellene, feje és személye biztonságban maradván, az ország szokása szerint csak javaiban büntettetik.
Viszont az érsek, ha panaszra lesz oka, ezt egyenesen a király elé tartozik terjeszteni, a ki kellő elégtételben részesiti.
Mátyás király 1472 márczius 25-iki levele a szász herczeghez.
Eredetije a drezdai állami levéltárban. Szövegét átirta és forditotta Dr. Dézsi Lajos
A levél olvasása és fordítása.
Mindez deczember 19-ikén kelt oklevélbe foglaltatott, a mely alá a király és az érsek egyforma nyilatkozatot iktattak. E szerint „a főpapok és zászlósurak megállapodásaihoz megegyezésükkel járulnak, és keresztény hitükre fogadják, hogy az azokban foglalt pontokat lelkiismeretesen megtartják.20
Uralkodó alattvalójával ilyen egyezséget aligha kötött valaha. Mint két egyenrangú hatalom szerződnek. De a szomorú benyomást, amit ez az okirat tesz, fokozza a körülmény, hogy abban az ország és az egyház érdekei teljesen mellőztetnek; az egyezség tárgyát tisztán személyes, s ezek között teljesen kicsinyes érdekek képezik.
Kázmér herczeg, a mikor erről a kibékülésről értesült, az 1471-ik esztendő utolsó napjaiban serege nagy részével Lengyelországba viszszatért s egyedül Nyitra várában hagyott őrséget. Ez a vár sem tartotta magát soká. Mátyás személyesen vezette alája seregét, és az 1472-ik év első napjaiban a Nyitrát védelmező pécsi püspökkel egyezségre lépett, ki a várat megnyitotta előtte.21
Azonban Mátyás és a két főpap között a jó viszony nem állott helyre. Ezek alig két hónap mulva okot szolgáltattak arra, hogy ujabb árulás büntényével vádoltassanak. Mátyás ekkor a mult évi egyezség megállapodásaival nem törődve, Vitézt elfogatta, Visegrádon őrizet alá helyeztette, és várait megszállotta.22 A pécsi püspök ugyanezt a sorsot menekülésével kerülte el. A király azt hitte, hogy Szászországnak vette utját s ott hadakat készül ellene toborzani. Ezért Erneszt szász választófejedelmet és Albrecht szász herczeget fölkérte, hogy a mennyiben „az áruló főpap” csakugyan az ő területükön tartózkodik, fogják el és küldjék vissza Magyarországba.23
Vitéz János.
A bécsi udvari könyvtár Plautus Comoediáit tartalmazó Vitéz-codexének czimlapján.
Ez a levél márczius 25-ikén van keltezve. Nyolcz nappal utóbb Mátyás a pápai követ és több magyar úr közbenjárására szabadon bocsátotta Vitézt, sőt biztositó oklevelet állitott ki részére, amely azonban a három év előtt kötött szerződéstől lényegesen különbözik. Mátyás most a föltételeket maga szabta meg. Ezek szerint Vitéz az ő egyházi és világi joghatóságát csorbitatlanul gyakorolhatja, lefoglalt birtokait és jövedelmeit visszakapja; de az esztergomi várat és az érsekség többi erősségeit Beckensloer egri püspök veszi át, a kinek maga az érsek is felügyelete alá helyeztetett.24
A pécsi püspök nem német földre, hanem a zágrábi püspökhöz menekült, s annak egyik erősségében, Medvevárában lappangott.25
Mindketten csak rövid ideig élték túl a második catastrophát. Fényes pályájukat dicstelen halál fejezte be, a melynek bekövetkezését az önvád és a megaláztatás kinjai bizonyára siettették.
*
Úgy látszott, hogy Mátyás fölött a válságos idő nem vonult el tanulság nélkül. Önkényes hajlamait korlátozni igyekezett. Az alkotmányos tényezők iránt kellő figyelmet tanusitott.
Mikor a lengyel király fegyverszünet megkötése végett követet küldött, ezt a Budán egybegyült egyházi és világi urakhoz utasitotta, a kik vele a föltételek iránt nemcsak tárgyalásba bocsátkoztak, hanem egyezségre is léptek és arról az okiratot a maguk nevében, pecséteik alatt állitották ki.26
Majd ápril második felében Budán országgyülést tartott, a melyen a köznemességet megyénként küldött tiz-tiz követ képviselte.27 Ez alkalommal is felhívta a rendeket, hogy sérelmeiket, panaszaikat és az azok orvoslására alkalmas végzéseket maguk terjesszék elő.
A rendek a gyakori csalódásoktól meg nem ingatott bizalommal, ki nem meritett türelemmel ismételték a megelőző országgyüléseken hangoztatott kivánataikat, a melyek egy részének teljesitésére azonban most a lehető legrövidebb határidőt tüzték ki.
A május elsején szentesitett végzések értelmében az önkényesen elfoglalt várak és jószágok törvényes birtokosaiknak június 24-ig visszaadandók; a királytól adományozott várak és jószágok adományosai, kik azoknak birtokába a törvényes formák mellőzésével léptek be, kötelesek azokat elhagyni és igényeiket birtokon kivül törvényes úton érvényesiteni; ugyanazon napig a királyi engedély nélkül épitett várak is lerontandók.
A közterhek behajtása körül elhatalmasodott zaklatások megszüntetése végett az ország rendei a végzésekbe a királynak azt a feltünő módon fogalmazott igéretét iktatták: hogy ezentúl „a királyi jövedelmeket a sókamarák tisztviselői, az adószedők és harminczadosok által, igazságosan, az igazi régi szokás szerint, jó módon, nem pedig zsákmányolva (per spolia), a szegények elnyomásával hajtatja be.”
Egyúttal kimondatott, hogy a király a főpapokat, zászlós urakat és nemeseket „régi szabadságaikban megőrzi,” az egyházi javadalmak adományozásában és a végvárak ellátásában „a régi gyakorlat szerint jár el”, és a koronázás alkalmával alkotott végzeménybe foglalt czikkelyeket, „melyek az ország szabadságait és szokásait a legvilágosabban tartalmazzák” sértetlenül fentartja.
Ezek után nagy mértékben feltünő az a végzés, a melyben az ország rendei maguk állapitják meg, hogy „mivel a gyakori országgyülések az ország rendeit sulyosan terhelik, a jelen végzemény keltétől számitandó két esztendő lefolyása alatt országgyülés ne tartassék.”
Az országgyülések megtartásából rájok nehezedő terhek alatt a rendek bizonyára nem az utazás és a fővárosban való időzés költségeit értették, hanem a rendkivüli adót, a melynek megszavazását a király minden országgyülésen kieszközölte. De bármilyen ok vezérelte őket, az alkotmányos érzék meggyengülésének szembetünő nyilatkozata az, hogy mig nehány év előtt az országgyülésnek évenkinti megtartását követelték, most annak két éven át meg nem tartásában különös kedvezményt látnak.
Ezen kivül az országgyülési végzeménynek van még egy nem kevésbbé jellemző részlete. A király azt megerősitésével látván el, ígéri, hogy az abban foglalt végzéseket, a mikből – úgymond – „az országra és lakóira nem közönséges haszon fog háromalni, lelkiismeretesen megtartja.” Ezután következik a keltezés, a dátum. És utána az okiratot, úgyszólván utóirat gyanánt, a király a következő nyilatkozattal toldja meg: „Továbbá (igérjük) hogy egyébiránt a rendeket akaratuk ellen meg nem adóztatjuk.”
Mintha a végzemény szentesitése után a rendek körében az az aggodalom merült volna föl, hogy az országgyülésnek két éven át elmaradásából semmi hasznuk sem lesz, ha a király országgyülésen kivűl vet ki rendkivüli adót. Ezen aggodalom eloszlatására látszik czélozni a végzeményhez utólagosan csatolt királyi igéret.28