IV. Sixtus pápa.
Melozzo da Forli falfestményén, a Vatikánban. Fénykép után másolta Handmann Adolf.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Mátyás külügyi politikája. Szövetkezése Frigyes ellen a pártütő osztrák rendekkel. IV. Sixtus pápa békitési kisérletei. A betörő lengyel hadak visszaverése. Fegyverszünet Ulászlóval. Ali végszendrei pasa elpusztitja Váradot. A vár sikertelen ostroma. Kázmér és Ulászló királyok szövetkezése a császárral Mátyás ellen. Országgyűlés. Mátyás sziléziai hadjárata. Hadvezéri talentuma, A három uralkodó összejövetele. A fegyverszünet megkötése. Mátyás szövetségesei. A budai országgyűlés határozatai. Uzon Hasszán perzsa fejedelem és a moldvaországi vajda segélyajánlatai a török ellen. Mátyás hadi készülődései. II. Mohamed szultán békeajánlatai. Szabács megvivása. Beckensloer hűtlensége. Nagyravágyása. Egyetemes zsinat összehivásának terve. A moldvaországi hadjárat. Bazarád vajda letétele. Mátyás házassági frigye Beatrix nápolyi herczegnővel. Menyegzői ünnepély. A királyné megkoronázása
Mátyás külső politikája az 1471-ik évi események után nem változott. Csehország ellen támadó föllépésre nem gondolt ugyan, de a császárral tárgyalásokat folytatott az iránt, hogy őt Csehország királyává elismerje. Evégből nyomást gyakorolandó reá, a pártütő osztrák rendeket, kik hozzá pártfogásért folyamodtak, előzékenyen fogadta, s velük szövetséget kötött.
Azonban Frigyes ennek daczára a kért megerősitést állhatatosan megtagadta, sőt ellenkezőleg, a lengyel királyt és fiát arra igyekezett birni, hogy Mátyás ellen támadólag lépjenek föl.1
Ezen törekvéseit ellensúlyozta ugyan IV. Sixtus pápa, ki unokaöcscsét, Barbo Márk bibornokot, mint legátust küldötte, hogy közbenjárásával állandó békét hozzon létre; de czélt nem ért. Több összejövetel eredmény nélkül oszlott szét. És az 1473-ik év második felében lengyel hadak törtek Magyarország felső részeibe, hol több várat hatalmukba ejtettek. Mátyás személyesen kényszerült ellenük sereget vezetni, és csak véres küzdelmek után űzte ki őket az országból.2
IV. Sixtus pápa.
Melozzo da Forli falfestményén, a Vatikánban. Fénykép után másolta Handmann Adolf.
Ekkor azután a béketárgyalások is kedvezőbb fordulatot vettek. Az 1474 február havában Ófalun, a lengyel-magyar határszélen Mátyás és Ulászló között három évre terjedő fegyverszünet, Magyar- és Lengyelország között pedig „örök béke” köttetett meg.3
Mátyás ekkor azt remélte, hogy Magyarországot nyugat és észak felől ellenséges támadások ellen biztositván, a nemzet óhajtásának megfelelhet és a törökök ellen fordulhat.
Éppen az ófalusi tárgyalások idején egy hihetetlennek látszó, kalandos vállalat, a mit a törökök véghezvittek, szembetünővé tette annak szükségességét, hogy a király meg ne szünjék figyelmét a kelet felől fenyegető veszélyre irányozni.
Az 1471-ik év elején Ali vég-szendrei pasa néhány száz vitézével fölkerekedett, hogy Magyarországnak védtelenül álló déli részeit bekalandozza. Ellenállással sehol sem találkozván, február 7-ikén egész Váradig jutott, melynek kincsekben gazdag egyházai és palotái vonzották. Az üresedésben levő püspökség bandériuma kétségkivül a király mellett táborozott és igy a törökök a várost könnyü szerrel hatalmukba ejtették. Ekkor azután a várat kezdték vívni és épületeire égő nyilakat röpitettek, hogy a tűzvész következtében beálló zavart kizsákmányolják. Azonban a várparancsnok azonnal elrendelte az épületek fedelének lebontását, a mit ezernyi kéz buzgón végrehajtott. A törökök hasztalan törekedtek egész nap s a következő éjszakán, hogy a várba jussanak. Másnap Ali bég fáradsága sikertelenségéről meggyőződvén és felmentő sereg érkezésétől félvén, az ostrommal felhagyott. De a mi kincs volt a városban és vidékén, mindent összeszedtek fegyveresei, az öregeket és gyermekeket leölték, férfiakat és nőket rablánczon hurczoltak magukkal. Mire útközben ugyanigy járván el, szerencsésen visszatérhettek Szendrőbe, a nélkül, hogy bárki feltartóztatásukra csak kisérletet is tett volna.4
Szent-László városának pusztulása és a törökök merész kisérletének sikere bizonyára országszerte megrenditő hatást gyakorolt. Mátyás a szégyen érzetétől és a megtorlás vágyától késztve, nagy készületeket tett a török birodalomba vezetendő hadjáratra. A pápához és a német birodalom fejedelmeihez is segitségért fordult.5
Azonban a mikor figyelme újból egészen országa és a kereszténység megvédelmezésének föladatára összpontosult, ezen munkásságából kiragadta őt a politikai hűtlenségnek egy ténye, a melyet meglepő vakmerőség tekintetében a váradi kaland mellé helyezhetünk.
Kázmér és Ulászló királyok, kik február második felében Mátyással örök békét, illetőleg három évi fegyverszünetet kötöttek, márczius első felében a császárral szövetségre lépnek oly czélból, hogy Mátyást egyesült erővel megtámadják, trónjától megfoszszák; és tervüket nem átallják azzal okadatolni, hogy a magyar király utat nyit a törököknek Ausztriába.6 Abban állapodtak meg, hogy hadi munkálataikat Szilézia visszafoglalásával kezdik meg.
Erről Mátyás csak több hónap múlva, a nyár folyamán értesült. Ámbár ugyanazon időben a törökök újabb betöréséről, a Száva és Dráva között véghezvitt dúlásaikról érkeztek hirek,7 ellenük irányzott készületeivel felhagyván, szellemének egész energiájával látott hozzá, hogy hóditott tartományait a hármas támadás ellen megoltalmazza. Július végén Sziléziába távozott. És a szeptember végére egybehivott magyar országgyülésre maga helyett biztosokat küldött.
Azt a tekintélyt, a mit ő magának Magyarországon kikűzdött volt, talán semmi sem világitja meg élénkebben, mint az a tény, hogy mostani magaviselete az ország rendei részéről neheztelést és megrovást nem idézett föl. Senki sem merészelt fölszólalni a miatt hogy idegen tartományok megtartására nagyobb súlyt helyez, mint hazájának megoltalmazására. Sőt az országgyülés a rendkivüli adót készséggel megszavazta, csak azt kötötte ki, hogy a befolyó jövedelem a törökök ellen, nem pedig „valamely más czélra” fordittassék.8
Mátyás e szerint meg lehetett nyugtatva az iránt, hogy Magyarországban sem a rendek elégületlenségének nyilatkozatai, sem a török betörések a hármas szövetség elleni küzdelmében megzavarni nem fogják.
A császár a tőle elvállalt kötelezettségeknek ez alkalommal sem felelt meg, azonban Kázmér és Ulászló nagy hadsereget, nyolczvanezer fegyverest állitottak ki, és azt október havában személyesen vezették Sziléziába; úgy hogy nyilt ütközetben – mivel Mátyás alig tizezer embert állithatott volna csatatérre – biztos győzedelemre számithattak.
Ezt a veszedelmet Mátyás éles szemei azonnal felismerték. Előre látta, hogy ellenségei, ha erejüket apró csatározásokban kénytelenek fogyasztani, és a hadjárat hosszura nyulván, az élelmezés nehézségeivel állanak szemben, kikerülhetetlen romlás elé mennek. Ezért arra szoritkozott, hogy seregét a sziléziai városokba és várakba kisebb csapatokban osztván szét, az ellenséget folytonosan nyugtalanitotta, és Lengyelországból érkező nagy szállitmányait elfogta. Igy történt, hogy a lengyelek és csehek már néhány hét mulva szükséget kezdettek szenvedni élelmi szerekben és takarmányban. A két táborban az egészségtelen és elégtelen táplálkozás következtében, majd még inkább az őszi esőzések beálltával, betegségek léptek fel, a lehangoltság és csüggedés uralomra emelkedett.
Mátyás hadvezéri tehetségeinek ily módon kitüntetett fölényétől, mely őt a legnagyobb veszedelemtől megmentette, a megalázott nemzetek legkiválóbb ujabbkori történetirói sem tagadhatják meg elismerésöket. A cseh Palacky úgy nyilatkozik, hogy Mátyás a hadi művészet és tapasztalás minden előnyével dicsekedhetett és szerencsés ösztön sugallatára több olyan elvet ismert föl, a mely általános elfogadtatásra csak a jelen században talált.9 A lengyel Caro pedig megjegyzi, hogy „Mátyásban a tehetség és tetterő frigye soha dicsőségesebben nem nyilvánult, mint ezen alkalommal, mikor a nagy veszedelem elháritására aránylag csekély eszközökkel rendelkezett.”10
A kivivott előnyöket Mátyás sietett kellően értékesiteni. Mikor a lengyel király a szükségtől kényszeritve békét kért, azért a sok megaláztatásért, a mit részéről szenvedett, magának és nemzetének megfelelő elégtételt szerezett. Azt követelte, hogy Kázmér és Ulászló személyesen megjelenvén előtte, maguk kérjék a békét. A Boroszló közelében kijelölt találkozási helyen, november 15-én reggel, három ezer pánczélos lovastól környezve várakozott ellenfeleire és mikor Kázmér egyedül jött, őt kitüntetőleg fogadta ugyan, de kijelentette, hogy a béke-ügy tárgyalásába csakis Ulászló jelenlétében bocsátkozhatik. Kázmér azt válaszolta, hogy óhajtása másnap teljesülni fog; csak arra kérte, hogy éhező seregeik számára az élelmiszerek beszerzését ne akadályozza.
A következő napon a három uralkodó több órán át tanácskozott, és abban állapodott meg, hogy a béke megkötésére mindegyik négy biztost küld Boroszlóba. De a tárgyalások kimenetelét be nem várva, a cseh és lengyel hadak azonnal kivonultak Sziléziából.11
A szerződés, mely deczember 8-ikán iratott alá, harmadfél esztendeig tartó fegyverszünetet létesitett, olyképen, hogy ezen idő alatt a cseh korona területén mind Mátyás, mind Ulászló megtartja azt, a mit a hadjárat kezdetén birt.
Mind a három uralkodó befoglalta a fegyverszünetbe a maga szövetségeseit. A magyar biztosok ekkor nem csekély meglepetést idéztek elő uruk szövetségeseinek fölsorolásával. Kitünt, hogy Mátyás összeköttetéseinek szálai Brüsszeltől Poroszország keleti széléig nyulnak. A sorozatot Burgundia hatalmas fejedelme, Merész-Károly nyitotta meg s egy szerény állású porosz főpap neve zárta be; ez Tüngen Miklós ermelandi herczeg-püspök volt, ki ez időben úgyszólván magára hagyatva folytatta a régi harczot Poroszország és a német lovagrend függetlensége érdekében a hóditó Lengyelország ellen. Ezen szövetségi viszony leleplezése – irja Lengyelország legujabb történetirója – elárulja azt, hogy „Mátyás keze a poroszországi viszonyokba is belenyult; és a szerencsétlen hadjárat szomorú eredményeit még egy keserü tapasztalással tetézte.”12
A sziléziai hadjárat dicsőséges befejezése után Mátyás nem sietett vissza Magyarországba. Az 1475-ik év márczius elejéig Boroszlóban időzött. Azután több hetet Morvaországban töltött. Brünnből márczius 22-én Magyarország rendeit ápril 25-én Budán megnyitandó országgyülésre hivta egybe.
A meghivó irat szokatlanul bőven szól a helyzetről. „Immár – igy szól – a csehországi háborut, a mit akaratunk ellen, azoknak tanácsára és akaratából, a kik akkor tanácsunkban és intézkedéseinkben részt vettek, úgyszintén a császár fölszólitására, a vele fennálló szerződések kötelező erejénél fogva, és az apostoli szentszék parancsának hódolva, a mai napig végtelen fáradsággal viseltünk, és a melytől, ha becsületünk sérelme és országunk veszélyeztetése nélkül tehetjük, már korábban szivesen kibontakoztunk volna, – hosszú fegyverszünet megkötésével befejeztük, és reméljük, hogy attól örök békesség megállapitásával végképen megszabadulunk.”
„Ezek után arra határoztuk el magunkat, hogy országunk óhajtását és a mi saját régi vágyunkat meghallgatva, a mi és országunk természetes ellensége, a török ellen fegyvert fogunk, Isten segitségével rajtuk oly módon állunk bosszut, hogy többé a nekünk okozott károkon ne örvendezhessenek.”
„És mivel lelkünk nagy fájdalmára értesültünk, hogy távollétünk alatt részint saját tisztviselőink, részint más vakmerő emberek számos és különféle elnyomást, erőszakoskodást és hatalmaskodást vittek végbe, sőt számos nemest életétől fosztottak meg: az ország nyugalmas és békés állapotának, a kormányzás kellő módjának megállapitása végett sokféle javitásra lesz szükség.”13
Az ország rendei bizonyára kivételes örömmel fogadták ezt a királyi nyilatkozatot. A kitüzött napon az országgyülés megnyilt és szokatlanul soká tartott; csak május 29-én fejeztetett be.14
A boroszlói városháza.
Rajzolta Dörre Tivadar.
Mindazonáltal az alkotott végzések száma szokatlanul csekély. Öszszesen tizenegy czikkely került a végzeménybe.
A országgyülés újból azzal a kéréssel fordult a királyhoz, hogy tartsa meg a koronázása alkalmával alkotott törvényeket; és ezen kivánsága teljesülésének biztositékát abban vélte föltalálhatni, hogy az 1464-ik évi országgyülési végzeményt a király külön okiratban erősitse meg, és ezt az okiratot küldje meg minden vármegyének, szükségesnek látván még azt is kiemelni, hogy az okirat példányainak kiszolgáltatása „díj nélkül” történjék.
Ezen általános végzés mellett külön megállapittatik, hogy a városok a régi törvények rendelkezéseinek megfelelő állapotban tartassanak fönn; hogy a király zsoldos hadai a rendek birtokain károkat ne okozzanak, a nemesek házaiban ne szálljanak meg, hanem magukat zsoldjukból lássák el; hogy a jószágok, a miket a király birtokosaiktól egyszerü panaszra elvett és jogtalanul eladományozott, a törvényes birtokosoknak adassanak vissza, „még ha azokat saját udvari embereinek adományozta volna is!”
A rendek ez alkalommal is bebizonyitották áldozatkészségüket. Minden jobbágytelek után, a kamara-nyereség beszámitásával, egy forint adót ajánlottak meg.15 Ezt az ajánlatot, mint a mult években, most szintén föltételekhez kötötték; hogy t. i. a befolyó összeg „semmiféle más czélra, egyedül a törökök és szövetségeseik ellen inditandó háborura fordittassék;” a rendek egy esztendőn át legyenek a táborozás kötelességétől fölmentve, kivéve azt az esetet, ha a török császár személyesen vezetne az országba sereget; a király országgyülést egy esztendőn át ne hivjon egybe; jövőben pedig, az egy esztendő letelte után, a régi törvények és szokások értelmében a rendek táborozási kötelessége újból érvénybe lépvén, a király ezentúl a rendeket „régi szabadságaikkal ellenkező adókkal ne terhelje”. Azt a korábbi végzést, hogy a megajánlott adó a király és anyjának jószágain is hajtassék be, most ismételvén, azzal okadatolták, hogy az urak és nemesek jobbágyai különben az adótehertől szabadulandók, a király és az özvegy Hunyadi Jánosné jószágaira menekülnek, a mi az adójövedelem csökkenését és egyuttal a birtokok pusztulását vonja maga után; a miért is kérték, hogy az ilyen menekülő jobbágyokat ne fogadják be a király és anyja uradalmaikban. Végre a rendek az egytelkes nemeseket, az egyházi nemeseket és azokat, kiknek birtokát a királyi zsoldosok elpusztitják, az adó fizetésétől ez alkalommal fölmentették.16
Az országgyülés alatt Mátyás előtt a távol keletről, Perzsiából Uzon Hasszán fejedelem követei jelentek meg, azzal az ajánlattal, hogy egy időben intézzenek a törökök ellen támadást. Kevésbbé fényes és meglepő, de biztosabb és értékesebb volt a moldvaországi vajda üzenete, a mely szerint késznek nyilatkozott arra, hogy a magyar korona fönhatóságát elismeri és egész haderejével a királyhoz csatlakozik. Mátyás viszont biztositotta őt jóakarata és támogatása felől; oklevelében kijelentette, hogy „a magyar koronának tartozó hűségre visszatérő, a magyar királynak, mint az ő természetes urának meghódoló” vajdát fiaival együtt kegyelmébe fogadja, őket eddigi hűtlenségükért bocsánatáról biztositja, egész erejével, és ha a szükség kivánja, személyes megjelenésével is megoltalmazza; ha tartományukból netalán kiüzetnek, visszafoglalására nekik segitséget nyujt, és a mig ez sikerül, őket országába befogadja.”17
Ezalatt Mátyás hadi készületeit oly nagy kiterjedésben tette meg, mint azelőtt soha. Ő maga közölte a velenczei követtel, hogy hatvanezer fegyverest állit ki, és a sereg számára az élelmet ezer szekér meg száz hajó fogja szállitani. Óriási méretü ágyukat és ostromgépeket készittetett, a melyekről a Budán jelenlevő pápai követ jelentéseiben a csodálat szavaival emlékezik.18
II. Mohamed szultán a fenyegető veszély felől értesülvén, a királynak azon esetre, ha hosszabb fegyverszünetet köt, előnyös ajánlatokat tett. De Mátyás ezeket visszautasitotta. „Ha életemet kell is feláldoznom, – igy szólott – harczolni fogok. Ám tudja meg a világ, hogy a kereszténység megmentése nem rajtam mult!”
Október közepén indult meg, s ez alkalommal távollétének idejére helytartót rendelt, Zápolyai Imre személyében, kit teljes hatalommal ruházott föl.19 A hadjárat legelső föladatául a szultántól a Száva partján négy év előtt épitett Szabács vára megvivását tűzte ki, mivel ez a törökök pusztitó kalandozásainak egyik kiinduló pontja, a keresztény foglyok börtöne volt, a rablott kincsek tárházául szolgált, és Nándor-Fejérvár biztosságát szüntelenül fenyegette.
Az ostrom az 1476-ik esztendő első napjaiban kezdődött. Az 1200 fegyverest számitó őrség erős ellenállást fejtett ki, és csak miután a felmentésére küldött sereg, a nélkül hogy megütköznék, elvonult, nyitotta meg február 15-én a vár kapuit, s a király elé járulván, azt a kegyelmet kérte, hogy szolgálatába léphessen.
Mátyás, miután az erősség kijavitásáról és fölszereléséről rendelkezett, Budára ment, azzal az elhatározással, hogy nem sokára visszatér és a háborút folytatja. De ezen szándék végrehajtását a váratlan események egész sorozata megakadályozta. A mikor márczius első napján fővárosába érkezett, azzal a meglepő hirrel fogadták, hogy legbizalmasabb tanácsosa, Beckensloer János, az ország primása, egyházát hűtelenül elhagyta és azon ürügy alatt, hogy Aachenbe zarándokol, eltávozván, Bécsben állapodott meg, a hol magát a császár védnöksége alá helyezte. Ezzel szökésének ténye jelentékeny politikai esemény természetét öltötte magára.
Szabács vár romjai.
Pržiæ Sándor rajza után.
Frigyes császár ugyanis nem szünt meg Mátyás ellen ármányokat szőni: Az 1474-ik évi sziléziai hadjárat szerencsétlen kimenetele után is szivós kitartással fáradozott Mátyás megbuktatásán. Miként a külhatalmak között szövetségeseket, úgy Magyarországban mindig talált eszközöket. Ezekhez tartozott Beckensloer is. Ámbár a magyarországi katholikus egyház fejét fényes állása és dús javadalma mindennemü kisértés csábjai ellen megoltalmazhatta volna, de a szerencse páratlan kedvezéseitől elkényeztetett főpap nagyravágyását az, a mit elért, nem elégitette ki. Mintha Mátyástól a legmagasabb czélpontok kitüzését eltanulta volna, minden jel oda mutat, hogy a pápai trónra való fölemelkedés vágya ragadta meg lelkét. És ennek betöltésére nyujthatott neki kilátást a császár, a ki a franczia királylyal és a burgundi fejedelemmel az egyetemes zsinat összehivása, épen ez időtájt a katholikus egyház reformjának keresztülvitele, IV. Sixtus letétele és egy új pápa választása tárgyában folytatott alkudozásokat.20
Mátyás ezen tervekről értesülvén, a pápát tántorithatatlan hűségéről biztositotta; neki „a kereszténységet romlással fenyegető botrány elháritására” közbenjárását és fegyverét fölajánlotta. „A szentszék, vagyis Isten ellenségeivel – irja levelében – épen olyan elszántsággal fogok küzdeni, a milyennel az eretnekek és a pogányok éllen harczoltam!”21
A császár és a franczia király terveinek meghiusitása végett azon fáradozott, hogy a pápa elnöklete alatt álló nagy ellenszövetséget hozzon létre. De a két ellentétes irány összeütközése elmaradt, mert a császár az actiót nem inditotta meg. És igy Mátyásnak sem nyilt alkalma, hogy a világegyház nagy függő kérdéseinek megoldására befolyását érvényesitse.
Szabács megvétele.
Schedel világkrónikája 1493-iki nürnbergi kiadásának 253. lapja. (Olvasását l. a kötet végén)
Ezen bonyodalmak azt eredményezték, hogy Mátyás a török ellen tervezett hadjárat meginditását elhalasztotta, ámbár költségeire a pápától is hetvenezer aranyat kapott.
Ezalatt a szultán nyár elején Bazarád oláh vajdával szövetkezvén, Moldvaországba tört és (1476) július 26-ikán István fejedelem seregét megverte, a mely csatában maga a fejedelem is elesett; mire a várakat vette ostrom alá. A tartomány meghóditását Mátyás közbelépése akadályozta meg. Moldvaországba küldte egész seregét, melynek közeledéséről a szultán hírt vevén, sietve vonult ki, úgy hogy táborát és ágyui egy részét is zsákmányul hagyta. A magyar hadak ekkor Oláhországba nyomultak, Bazarád vajdát megverték és elüzték, a fejedelmi székre Mátyás hivét Drakul vajdát helyezvén be.22
Nyugaton és keleten kiküzdött ezen diadalai után nemzete hő óhajtását azzal is kielégitette, hogy tizenkét évig tartó özvegységének végét szakitva, újból házasságra lépett. Igyekezete, hogy a Jagelló ház egyik herczegnőjét nyerje hitvesül, meghiusulván, az 1474-ik év folyamán egy régibb és hatalmasabb dynastiánál, a Spanyolországban és Olaszországban uralkodó Aragoniai háznál jelentkezett, mint leánykérő. Nápolyba küldött követeit király szives fogadtatásban részesitette és leánya Beatrix herczegnő kezét ajánlotta föl neki.
Azonban a politikai viszonyok a házassági frigy megkötését csak két esztendő mulva tették lehetővé.
Beatrix királyné ifjúkori mellszobra
Dreyfuss Gusztáv gyüjteményében, Párisban. Aláirása: DIVA BEATRIX ARAGONIA. A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárában meglévő gipszöntvény után.
Az 1476-iki május elején Mátyás a császárhoz, Német- és Olaszország fejedelmeihez követeket küldött, a kik a menyegzőre a meghivásokat szétvitték. Ugyanakkor utnak inditotta a követséget, mely Beatrix herczegnőt Nápolyból új hazájába kisérendő volt. A fényes követség a váradi püspök vezérlete alatt állott s a király két unokatestvére, Geréb Péter és Pongrácz János, Frangepán Bernardin és Szentgyörgyi János grófok voltak legelőkelőbb magyarországi tagjai. Csehország és Szilézia részéről a boroszlói püspök, a ratibori, oppelni és münsterbergi herczegek csatlakoztak hozzájuk. Nyolczszáz lovas kisérte őket, köztük húsz török vitéz. A mint pompás öltözetben, ragyogó fegyverzetben Olaszország városain átvonultak, mindenütt bámulat tárgyát képezték. Nápolyba szeptember elején érkeztek. Egy hónappal utóbb a fejedelmi menyasszonynyal hajóra szállottak. A nápolyi érsek, Aragoniai Péter, Ferdinánd király természetes fia, számos előkelő olasz úr és hölgy kisérték Beatrixot. A ferrarai herczegség egyik kikötőjében elhagyván a hajót, útjokat szárazföldön folytatták. Krajna és Stiria tartományokon keresztül deczember első napjaiban Szlavónia határszélére, Pettauba érkeztek. Itt Hunyadi János agg özvegye fogadta menyét, és Székes-Fejérvárra kisérte, hol Mátyás várakozott rá, több német fejedelemtől, a külföldi követektől és magyar uraktól környezve.
A találkozás deczember 10-én történt, a város falain kívül, hol szabad mezőn pompás sátrak voltak felállitva. Beatrix hat lótól vont hintón érkezett meg; a mint kiszállott, térdre akart ereszkedni, de a király előzékenyen karját nyujtá neki. Magyarország részéről olasz nyelven Veronai Gábor egri püspök és kanczellár, a német fejedelmek nevében a pfalzi fejedelem követe üdvözölte.
Beatrix érme.
A királyné mellképe, DIVA BEATRIX HVNGARIAE REGINA körirattal. A Magyar Nemz. Múzeum régiségtárában levő egyetlen példányról.
Harmadnapra a királyné koronázása, deczember 15-én pedig az ünnepélyes bevonulás Budavárába tartatott meg. A menetet ez alkalommal lovas csapat nyitotta meg; utána a külföldi követek, a magyar főpapok és urak haladtak; következtek a király kamarásai és apródjai, mindnyájan előkelő urfiak, pompás öltözetben, nemes lovakon, melyeknek szerszámait drága gyöngyök ékesitették. De mindezeket – irja jelentésében a pfalzi követ – túlragyogta a fehér paripán ülő király, kinek fövegét, arany palástját és saruit a drágakövek és gyöngyök egészen elboritották. A királyné szintén fehér paripán lovagolt, fejét korona fedte, sárga selyem palástja alatt aranynyal átszőtt kék ruhát viselt. A menetet nyolcz aranyos díszkocsi zárta be, melyek mindegyikébe hat fehér ló volt befogva; ezekben a király anyja és az előkelő hölgyek ültek. A főtemplomban tartott hálaadó isteni tisztelet végeztével Mátyás hitvesét a királyi palotába vezette, mely épitészeti diszével és berendezésének fényével a nápolyi királyleány igényeit is kielégithette.23