II. Ulászló korabeli czímerlevél diszitése.
A Gersei Petheő-család czímeres leveléről másolta Cserna Károly.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Mátyás halálának hatása. Beatrix királyválasztó országgyűlést hiv össze. Az országnagyok háladatlansága. Trónkövetelők. Miksa római király. Örökösödési jogigényei. János Albert herczeg és Ulászló cseh király. Ulászló kilátásai. Proszniczi Filipecz János buzgólkodása. Ulászló párthivei. A királyválasztó országgyűlés. Az országnagyok és a köznemesség. János Albert herczeg pártjának kisérlete. A királyválasztási föltételek. Ezek közjogi jelentősége. A főrendek osztálya. A János herczegnek tett ajánlat. A herczeg fegyveres kisérlete a trón elnyerésére. Hiveinek magatartása. A Corvin-párt elhagyja Buda várát. A csontmezei diadal. Corvin János jelöltségének elejtése. Ulászló kilátásai emelkednek. Beatrix házassági igényei. Ulászló pártjának politikája. A Beatrix királynéval folytatott tárgyalások. Ulászló megválasztatása. Miksa király követeinek nyilatkozata. Corvin János magatartása. Ulászló fogadtatása Magyarországban. János váradi püspök üdvözlő beszéde. Bevonulás Buda várába. Ulászló helyzete. János Albert herczeg és Miksa támadásai. Pénzügyi helyzet. Az európai politika iránya. János váradi püspök lemondása. Bakócz Tamás befolyása a királyra. Ulászló szinlelt házasságkötése Beatrix királynéval. Az ebből eredő nehézségek
II. Ulászló korabeli czímerlevél diszitése.
A Gersei Petheő-család czímeres leveléről másolta Cserna Károly.
AZ ÖNKÉNYES URALOM, a népek történetének tanúsága szerint, a szűkkeblű önzésnek, a megbizhatatlanságnak és a cselszövényeknek melegágya. Mátyás uralkodása alatt ezek a bűnök mély gyökeret vertek a trónját környező egyházi s világi urak lelkében, és halála után mérges gyümölcseik termését bőségesen meghozták.
A nagy király halála kétségkivül mélyen megrenditő hatással volt a nemzet minden rétegére. Egy nagy alak eltűnése a legérzéketlenebbeket sem hagyhatja érintetlenűl. De ha az első perczben mindenki csak arra gondolt, hogy az ország mit vesztett, csakhamar sokaknál az a gondolat tolakodott előtérbe, hogy maguk mit nyerhetnek.
Mig Mátyás a halállal küzdött, és az ő kimultát követő első napokban, a Bécsben egybegyült országnagyok ismételten biztositották Corvin Jánost, hogy hozzá hűségesen fognak ragaszkodni, és őt királylyá megválasztják. Azonban mindjárt legelső politikai tényükkel elárulták, hogy Mátyás intézkedései és szándékai iránt kegyeletet tanusitani nem hajlandók.
Az ő törekvése élete utolsó éveiben oda irányult, hogy Beatrix igényeit a trónöröklésre és a trónüresedés idején a kormányzóságra meghiusitsa. E végből az 1486-ik évi törvényekben a királyválasztó országgyülés összehivásának és vezetésének jogát a nádor részére biztositotta. A nádori méltóság most üresedésben volt; de a mennyiben netalán ezen jog gyakorlása a nádori helytartót, Nagylucsei Orbán egri püspököt nem illette volna meg, az a magyar alkotmány szellemében az országos tanácscsá alakult országnagyokra szállott.
Ezt a jogot az országnagyok most a királynénak engedték át. Mikor Mátyás tetemét Bécsből Fejérvárra kisérték, utközben Komáromban megállapodván, innen ápril 17-ikén Beatrix úgy, mint „Isten kegyelméből Magyarország királynéja,” hívta egybe a királyválasztó országgyülést. A környezetében levő országnagyok a meghivó-levelet csak ellenjegyezték.1
És az országnagyok hangulatát, hogy úgy mondjuk, programmját semmi sem jellemzi hivebben, mint az a felszólitás, a mit egyikük két héttel Mátyás halála után az ország rendeihez intéz: „Immár arról elmélkedjünk, hogy Magyarországot a szorongattatástól és elnyomatástól, a mit ekkorig szenvedett, megszabaditsuk, régi szabadságába visszahelyezzük.”2 A mely szavak annak a Zápolyai Istvánnak tollából folynak, a kit Mátyás alacsony sorsból a legmagasabb állásokra emelt, fejedelmi uradalmakkal adományozott meg, Sziléziában és Bécsben helytartójává rendelt.
És hogy ő és társai az „ország szabadságát” helyreállitani milyen módon szándékoztak, azt azon nyilatkozatuk illusztrálja, a mely szerint olyan királyt kivántak választani, „a kinek üstökét markukban tarthatják,” vagyis a ki az ő önkényüknek korlátokat nem szab, a kinek neve alatt ők uralkodhatnak.
E szerint a kegyelet sugallatai elől elzárkózva, azokkal a kötelezettségekkel, a miket Corvin János javára vállaltak volt el, nem gondolva, magasabb eszményi czélok iránti lelkesedés nélkül vették fontolóra azt a kérdést, hogy országuk trónjára kit emeljenek. Trónkövetelőkben, kik Corvin János vetélytársai gyanánt léptek föl, nem volt hiány.
Ugyanis a magyar korona, melynek megszerzésére már a XIII. század vége óta a leghatalmasabb dynastiák szüntelenül sovárogtak, értékében Mátyás uralkodása alatt még jelentékenyen emelkedett.
A Habsburg-ház jelentkezett igényeivel legelsőbben. Miksa római király már tizenkét nappal Mátyás halála után Magyarország rendeihez nyilt iratot intézett. Ebben előadta, hogy atyja, ki 1459-ben magyar királylyá megválasztatott, mivel inkább a népek jólétét, mint a maga érdekét tartotta szem előtt, a koronáról lemondott, de az örökösödés jogát, Mátyás törvényes fiörökös nélkül bekövetkező halála esetére, magának és utódainak az ország rendeitől megerősitett szerződésben fentartotta. Ezen az alapon igényt emel arra, hogy a magyarok őt királyuknak elfogadják. Egyúttal biztositja őket, hogy az ország szabadságait tiszteletben tartani, sőt gyarapitani is, és a mennyiben megcsonkittattak, helyreállitani kötelességének tartja, ellenségeinek megtörésére pedig egész seregét föl fogja használni.3
Ugyanakkor Rudolf anhalti herczeg vezetése alatt követséget küldött Magyarországba, mely arra volt hivatva, hogy ott az ő érdekében működjék. A megbizólevélben, a mit részükre kiállitott, arra hivatkozik, hogy atyja reáruházta jogait, és beleegyezik, hogy a fennálló szerződések értelmében ő „mint a császári felség fia, Magyarországot birhassa, kormányozhassa, igazgathassa.” Teljes hatalommal látta el a követeket, hogy nevében kötelezettségeket vállalhassanak, Magyarország rendeit már eleve biztosithassák, hogy jogaikat és kiváltságaikat mint magyar király tiszteletben tartja, őket „a méltánytalanul rájuk rótt terhektől megszabaditja,” háborút megegyezésök nélkül nem visel, magyar tanácsosokkal veszi magát körül, a hivatalokat magyarokkal tölti be; Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot a magyar koronának megtartja; Moldvát Lengyelországtól visszaszerzi; Magyarország és a német birodalom között örök békességet létesit; a török ellen a saját országai és a keresztény hatalmasságok részéről segitséget eszközöl ki. Ellenben kinyilatkoztatta, hogy ha őt mellőzik, a császár kénytelen lesz fegyver hatalmával érvényesiteni jogait.4
A Mátyás és III. Frigyes között kötött 1462-iki szerződés nyomtatott kiadásának czímlapja.
Olvasása: Capitula concordie dudu(m) inter glo- | riasissimu(m) principe(m) d(omi)n(u)m Fridericu(m) | Rom(a)noru(m) imperatore(m) semp(er) augu- | stu(m) etiam p(ro) suis heredib(us) expresse no(m)inato | inclitissimo Romanoru(m) rege necno(n) cia- | re memorie Mathia(m) hu(n)garie rege(m) ac | regni hu(n)garie prelatos et p(ro)ceres super successio(n)e in eadem regno r(on)ciusa hincin- | de acceptata et bulle co(n)firmatorie, fe(licis) re- | (cordantionis) pii p(a)pe secu(n)di infrascripte inserta. A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának eredeti példányáról.
Miksa, hogy örökösödési jogigényeit mind a magyar rendek előtt, mind a külföldi udvarok előtt igazolja, az 1462-ik évi szerződés szövegét kinyomatta és példányait elterjesztette; a mely eljárás a sajtónak politikai czélra való felhasználása tekintetében bizonyára a legelső kisérlet volt.5
A Jagelló ház Mátyás uralkodása alatt, mint láttuk, szintén örökösödési jogon emelt a magyar trónra igényt, a mit Kázmér herczeg mint Albert király leányának fia vélt birni. Kázmér nem volt többé életben. Most két testvére, Ulászló, Csehország királya és János Albert herczeg tettek lépéseket a magyar korona megszerzésére.
A magyar főpapok és a világi urak túlnyomó többsége ezen trónkövetelők között oszlott meg. Magatartásukra kétségkivül befolyást gyakorolt Corvin János törvénytelen származása. Ehhez járult az az aggodalom, hogy atyjának önkényes uralomra törekvő hajlamait örökölte, és atyjának külső politikáját folytatva, tőlük szintén súlyos áldozatokat fog követelni.
De azok is, kik a helyzet igényeit magasabb szempontból vették fontolóra, arra az eredményre jutottak, hogy az ország érdekei Corvin János mellőzését kivánják.
Mátyás uralkodása idejében újból bebizonyosodott, hogy Magyarország elszigetelten megállani és föladatát megoldani még a legnagyobb fejedelem alatt sem képes; a mint hogy Mátyást a szomszéd országok megszerzésére a viszonyokban rejlő szükségesség érzete, nem az egyéni ambitio szeszélye késztette. Már pedig kétségtelennek látszott, hogy Corvin János a magyar trónra emelkedve, nem lesz képes atyja hóditásait, Ausztriát, Morvaországot, Sziléziát megtartani; ellenkezőleg az ország a trónjára vágyó két uralkodóház részéről támadásoknak lesz kitéve, melyek hatalmi állását megingatják és ellenállási képességét a törökökkel szemben csökkentik.
A külföldi két uralkodóház közül a viszonyok a Habsburgoknak kevésbbé kedveztek. Frigyes császár magaviselete, a mit félszázados uralkodásának ideje alatt tanusitott, nem volt arra alkalmas, hogy neki a nemzet rokonszenvét megszerezze. És Miksa római király azzal, hogy az örökösödési jog alapjára helyezkedvén, a nemzet királyválasztási jogát megtagadta, népszerütlenségében atyja részesévé lett. Csak egyetlen főpap, Vitéz János csatlakozott pártjához, mely a Dunántúl és Szlavónia néhány előkelő családjában, a Bánfiakban és Kanizsaiakban, a Frangepánokban és Thallócziakban birta legfőbb támaszait.
III. Frigyes császár.
A bécsi Szent-István-templomban levő síremléken. A sírkőlap domborműve Frigyest császári díszben, országai czímereivel környezve ábrázolja. Körirata: FRIDERICVS • TERCIVS • ROMANOR(um) • IMPERATOR • S(em)P(er) • AVGVST(us) • AVSTRIE • STIRIE • KARINTHIE • ET • CARNIOLE • DVX • D(omi)N(u)S • MARCHIE • SCLAVONICE • AC • PORTVS NAONIS • COMES • HABSPVRG(i) • TIROL(is) • PHERRET(i) • ET • INBVRG • MARCHIO • BVRGOVIE • ET • LANTGRAVI(us) • ALSACIE • OBIT • AN(n)O • D(omi)NI • M° CCCC°. Grote G. reproductioja után.
A Jagelló ház ez alkalommal nem léptette örökösödési jogait előtérbe. Mind a két testvér az ország rendeinek választásától várta czélja elérését. Az ifjabbikban, János Albert herczegben a Báthoriak, Perényiek, Rozgonyiak Mátyás király legméltóbb örökösét látták; mert alig egy esztendő előtt a tatár seregeket, melyek Litvániába törtek volt, megsemmisitvén, mint diadalmas hős ünnepeltetett. De kiváló egyéni tulajdonságai nem pótolták azt a fogyatkozást, hogy országa nem volt és atyja halála után sem számíthatott biztosan a lengyel trónra, melynek betöltése szintén szabad választástól függött.
Ellenben bátyja Ulászló Csehországot birta s igy biztos kilátásba helyezhette azt, hogy ha magyar királylyá megválasztatik, Mátyás hóditásaiból legalább a cseh koronához tartozó Morvaországot és Sziléziát a magyar koronának megmenti.
Ulászló abban az előnyös helyzetben is volt, hogy a trónkövetelők között a legtekintélyesebb és legbuzgóbb ügynököt birta a morvaországi származású Proszniczi Filipecz János váradi püspökben, ki Mátyás utolsó éveiben a kanczellári tisztet viselte volt. Ez megnyerte Bakócz Tamás győri püspököt azzal az igérettel, hogy kanczellárrá fog kineveztetni; továbbá a hatalmas Zápolyai Jánost, kinek irányában Ulászló május 7-dikén kiállitott oklevéllel azt a kötelezettséget vállalta el, hogy ha megválasztatik magyar királylyá, egy év lefolyása alatt Lubló és Podolin várakat, ugyszintén a Lengyelországtól visszaszerzendő tizenhárom szepesi várost neki adományozza; végre Beatrix királynét is, kilátást nyújtván arra, hogy Ulászló őt nőül veszi.
Filipecz János aláirása Mátyás királynak 1488 május 7-ikén kelt oklevelén.
Olvasása: Joh(an)n(e)s ep(iscop)us eccl(es)ie Varadien(sis) etc(etera) can(cellarius.) Az oklevél eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
Mindezen érdekek szövetkezése azt eredményezte, hogy az egyházi és világi urak körében csakhamar Ulászló pártja emelkedett túlsulyra.
Az országgyülés megnyitása május 17-ikére volt kitűzve. De a határidő rövidsége miatt csak május végén kezdtek Pestre és Budára gyülekezni az egyházi és világi országnagyok, kik többnyire a hozzájuk csatlakozó nagyszámú köznemességtől kisérve jöttek. Az első volt Báthori István, ki az erdélyi urakkal és nemesekkel május 28-ikán érkezett. Június első napjaiban a főpapok teljes számban együtt voltak, élükön a gyermek primással. Nem hiányzott Váradi Péter kalocsai érsek sem, kit néhány nap előtt Corvin János a visegrádi börtönből szabadon bocsátott. A világi urak soraiból egy június 9-ikén kiállitott oklevél tanúsága szerint azon napon csak 19 magyarországi és 9 szlavóniai volt jelen: a Báthoriak, Bánffiak, Szentgyörgyiek, Kinizsi Pál, Geréb Péter, Ország László és mások. Néhány nappal utóbb jöttek Zápolyai István és Magyar Balázs. A Rákoson táborozó köznemesség számát a diplomaták jelentéseikben kilencz-tizezerre becsülték.
Régi szokás szerint az uraknak kellett a királyválasztás ügyében az első lépést megtenni. Négy pártra oszolva, bármennyire ellentétesek voltak czéljaik és érdekeik, mindannyian találkoztak abban a gondolatban, hogy a trónüresedés időpontját, a trónkövetelők versengésével nyújtott kedvező alkalmat föl fogják használni politikai állásuknak a koronával szemben megszilárditására, – a mint ők mondották – arra, hogy „az országot a Mátyás király előtt élvezett szabadságába visszahelyezzék”. Ezért elhatározták, hogy a királyválasztás előtt megállapitják a föltételeket, a miket a megválasztandó király elé terjesztenek.
Időközben, június 7-ikén és a következő két napon az urak átmentek a Rákosra, hogy a köznemesség körében meghallgassák Miksa és Ulászló királyok, János Albert és Corvin János herczegek megbizottait, kik küldőjüket a magyar trónra ajánlották.
Corvin János pecsétje.
Angyal által tartott pajzsban a gyűrüt tartó holló, csillag és félhold által kisérve, és × IONANES (így) × CORVINVS × NATVS × S(erenissimi) × D(omini) × MAT(hie) × RE(gis) × HVNGAR(ie) × BOHEM(ie) körirat. A bécsi állami levéltár eredeti példányáról rajzolta Fahrnbauer J. G.
De ezen ünnepélyes cselekmények után napok multak el, a nélkül, hogy az urak a királyválasztásra nézve előterjesztést tettek volna. A köznemesség türelmetlenkedni kezdett. Ezt a helyzetet felhasználták János Albert pártjának vezérei arra a kisérletre, hogy, mint 32 esztendő előtt Mátyás választásánál történt, nyomást gyakoroljanak az urakra s néhány vármegye nemességével a lengyel herczeget Magyarország királyának kikiáltatták. Azt a reményt táplálták, hogy visszhangra találnak és a többi megyék nemessége is hozzájuk csatlakozik. Azonban rosszul számitottak, mert a vakmerő eljárás közelégületlenséget idézett elő, és annak komoly jelentőséget maguk, a kik rendezték, sem tulajdonitottak. Csak János Albert látott néhány száz nemes éljenzésében törvényes választást, és „Isten kegyelméből Magyarországnak a Rákos mezején tartott országgyülésen megválasztott királya” czímét vette föl.
Corvin János aláirása 1490 deczember 24-én kelt levelén.
Olvasása: Johannes Corvinus dux manu p(ro)p(ri)a etc(etera). A levél eredetije a herczeg Bathyány család körmendi levéltárában.
A Rákoson a nyugalom csakhamar helyreállittatott; sőt bizonyos egykedvű közönyösség emelkedett uralomra. A köznemesség, a helyett hogy a királyválasztás megejtését sürgetné, megnyugodott bizonytalan időre elhalasztásában, és lemondott arról, hogy a választásban testületileg részt vegyen. Megyénként választott két teljhatalmú követre ruházván át jogait, június közepe táján szétoszlott.
Ekkor az urak és a megyei követek Pest város egyik templomában közösen vették tárgyalás alá a választási föltételeket. A megállapított okiratban a megválasztandó királynak köteleznie kellett magát arra, hogy az országot és az összes rendeket az ősi jogok, kiváltságok és szabadságok élvezetében megtartja; azokkal ellenkező újitásokat, mint Mátyás király tette volt, semmi szín alatt be nem hoz; „a fenséges Mátyás királytól behozott újitásokat, különösen az egy forint adó kivetését eltörli;” a régtől fogva megszokott rendes királyi jövedelmeken felül többet nem igényel; a Mátyástól, Beatrixtől, vagy bárki mástól „helytelenűl és jogtalanúl elfoglalt” jószágokat törvényes birtokosuknak visszaadja; kihallgatás nélkül és a törvényes formák mellőzésével senkit sem büntet meg; a bírákat arra, hogy itéletükben az igazság követeléseitől eltérjenek, soha sem kényszeriti.
Ezek a követelések, a mellett hogy részint nyiltan, részint hallgatagon Mátyás emlékezete ellen a legsulyosabb vádakat emelik, arra voltak hivatva, hogy a korona hatalmát megszoritsák, a nemzet terheit könynyitsék. De mig ezekben az urak és a köznemesség óhajtásai és érdekei találkoztak, az urak a választási föltételek további pontjaiban saját különleges czéljaikat helyezték előtérbe; a királyi hatalom ellenőrzésének teendőit és jogait a főpapok és országnagyok részére biztositották. A hitlevél ugyanis követeli, hogy a király a koronát és a visegrádi várat a főpapok és országnagyok gondviselése alatt hagyja, és a tőlük választandó koronaőrök őrizetére bizza; Ausztriát a császárnak csakis a főpapok és zászlósurak hozzájárulásával bocsássa vissza; az Ausztria, Morvaország és Szilézia visszabocsátása esetében az ország részére fizetendő összegeket „a főpapok és országnagyok határozata szerint” az ország védelmére forditsa; az érczpénz veretése tekintetében csak „a főpapok és országnagyok megegyezésével” tegyen új rendelkezéseket; száz jobbágyteleknél terjedelmesebb jószágokat csak „a főpapok és országnagyok tanácsával” adományozzon.
A választási föltételek nemcsak a jövendő király állását szabályozták, hanem a magyar állami élet fejlődésében egy új iránynak uralomra jutását jelezik.
A magyar közjognak a köztudatban élő alapelve volt: hogy Magyarországban egyféle nemesség, a nemességnek egyetlen osztálya létezik, minélfogva a hatalmas zászlósurak és az egytelkes köznemesek közt az alkotmányos jogok tekintetében különbség nincs. Tényleg az életben a főpapok, zászlósurak és más országnagyok a királyi tanácsban helyet foglalván és az országgyűlésen külön tanácskozván, a közügyek intézésére jelentékenyebb befolyást gyakoroltak, mint a köznemesség; de ezen kedvezményeket részükre semmiféle törvény sem biztositotta.
Most először ismeri el törvény a főpapokat és zászlósurakat külön rendnek, melyre bizonyos jog- és hatalomkört ruház a köznemesség kizárásával. Ezzel megszületik a főrendek osztálya, az aristocratia, mely azonban már ekkor, a fogantatásánál közreműködő önző érdekek hatása alatt, magával hozza a világra olygarchiává elkorcsosodásának elemeit; és utóbb, míg egyrészről a korona tekintélyét aláássa, másrészről a köznemesség ellenséges érzületét idézi föl maga ellen.
A megállapított választási föltételek egyaránt voltak egy nemzeti származású és egy külföldi uralkodó elé terjeszthetők. De több pont világosan hirdette, hogy a kik azokat formulázzák, már el vannak tökélve, külföldit és pedig olyant választani meg, a ki más országban tényleg uralkodik. Ugyanis a leendő királytól követelik, hogy az esztendő nagyobb részét Magyarországban töltse; kizárólag magyar tanácsosokkal és udvari emberekkel vegye magát körül; világi méltóságokat és jószágokat kizárólag érdemes magyaroknak, egyházi javadalmakat pedig külföldieknek csakis „a magyar főpapok és országnagyok jóváhagyásával” adományozzon.
Ezzel elárulják, hogy Ulászló cseh királyra, vagy Miksa római királyra gondolnak. Azonban mielőtt a választást végrehajtanák, szükségesnek látták, hogy Corvin Jánost megnyerjék és lefegyverezzék. Közöttük néhányan bizonyára megőrizték a hála és a kegyelet érzelmeinek sugallatai iránt a fogékonyságot. De a legtöbben kétségkivül leginkább arra helyeztek súlyt, hogy az országot a belső villongásoktól megóvják és biztositsák azt, hogy a herczeg a kezei között levő királyi koronát és kincstárt, Buda várát a többi királyi várakkal a jövendő királynak ellenszegülés nélkül adja át. Ennek a czélnak elérése végett készek voltak neki mindent megadni, a mit a királyi méltóságon kivül nyujthattak. De ezen czél felé nem egyenes úton indultak. A helyett, hogy elhatározásukat nyiltan közölnék vele, olyan előterjesztést intéztek hozzá, a melyben a királyválasztás kétes kimenetelére utalva, azt a szándékukat fejezték ki, hogy atyja iránt érzett hálájuktól késztetve, arra az esetre, ha nem ő választatnék meg, gondoskodni kivánnak róla.
Ajánlatukat a következőkben formulázták: János herczeg, ha „Isten akarata vagy emberek végzése” úgy hozná magával, hogy Magyarország királyává meg nem választatik, a jövő királytól koronázása után három vagy négy nap mulva Bosnyákország királyává koronáztatik; ezenfölül a szlavóniai herczegséget, mint a magyar királynak alárendelt „fejedelem,” és a horvátországi bánságot, mint a magyar király tisztviselője, fogja birni; az ezen állásokhoz kapcsolt rendes jövedelmeken fölül évi tizenkétezer arany forint fizetést húz; az atyjától örök adományúl vagy zálogczímen nyert várakat, városokat és uradalmakat megtartja; Pozsony, Komárom és Tata várakért a jövő királytól negyvenezer arany forint váltságdíjat kap; ellenben a magyar koronát, mihelyt az egyezség megköttetik és az okirat kiállittatik, a főpapoknak és országnagyoknak, a koronához tartozó várakat, városokat és uradalmakat, melyek jogczím nélkül tényleg kezei között vannak, szintúgy az ausztriai, stiriai, karinthiai, krajnai, sziléziai és lausitzi herczegségeket, várakat és városokat, a troppaui herczegség kivételével, mely örökös birtokába megy át, a jövő királynak átadja.
Az urak kijelentették, hogy a mennyiben János herczeg ezt az ajánlatot elfogadja, a megválasztandó királyt mindaddig az országba be nem bocsátják, mig ezt az egyezséget meg nem erősíti.
János herczeg az ajánlatot elfogadta; hozzájárulását június 13-ikán élőszóval és kézszoritással nyilvánitotta ki. Azonban a helyett, hogy az elvállalt kötelezettségek teljesitéséhez látna és a királyválasztást nyugodtan bevárná, már néhány nap mulva mást gondolt, és habozás nélkül megragadta a magyar trónnak fegyver hatalmával kiküzdésére kinálkozó alkalmat.
Ugyanis június közepe táján Ujlaki Lőrincz herczeg, Erneszt pécsi püspök, Beriszló szerb despota, kik sok nemessel, néhány ezer felfegyverzett jobbágy élén, az ország déli részeiből elkésve érkeztek, Corvin Jánosnak ajánlották föl szolgálatukat. Ez megnyitotta előttök a budai várat, és innen támadást terveztek a Pesten tanácskozó rendek ellen. Ezek megnyugtatandók Corvin Jánost az iránt, hogy a tőle elfogadott ajánlatukat az ő hűtlensége daczára föntartják, az egyezséget június 18-ikán ünnepélyes oklevélbe foglalván, szentesitették;6 de ugyanakkor Báthori Istvánt, Kinizsi Pált, Drági Bertalant jelentékeny haderő élén a budai partra küldötték át, azzal az utasitással, hogy a várat vívják meg.
Az összeütközés most még nem következett be. Corvin János fegyverszünetet kért, hogy annak tartama alatt a királyválasztás ügyében új tárgyalásokat indithasson. A fegyverszünet három napra köttetett meg, majd három izben, utoljára július 2-ig, meghosszabbittatott. Ezen idő alatt a budai Szent-Zsigmond-kápolnában Nagylucsei Orbán püspök és Báthori István az országgyülés, Erneszt Zsigmond és Ujlaki Lőrincz a herczeg részéről ismételten összejöttek, de tárgyalásaik eredményre nem vezettek.
Corvin Jánost és hiveit ekkor az a veszedelem fenyegette, hogy ellenfeleik őket a fegyverszünet letelte után Budavárában körülzárják. Ezt megelőzendők, abban állapodtak meg, hogy az ország déli részeibe vonulnak vissza, a hol haderejüket szaporithatják. Június utolsó napján hagyták el Buda várát, a honnan Corvin János az egész királyi kincstárt kocsikra elhelyezve magával vitte. Azonban a herczeg csakhamar megbánta elhatározását; sirva kérte pártfeleit, engedjék visszatérni, „mert jól tudja, hogy különben veszve van.” A vezér tehetetlenségének méltó mellékképe hiveinek cynismusa. Azt a választ kapta: „Ám térjen vissza, ha neki úgy tetszik, de kincseit nem viszi magával.” És a herczeg velük maradt.
Báthori és Kinizsi az országyűlés rendeletéből üldözőbe vették és július 4-ikén a Sárviz partján utolérték. Az ütközet ily módon kikerülhetetlenné lett.
János herczeg a Szabaton falú határában fekvő Csonthegyen foglalt állást. A csatát Báthori és Kinizsi kezdették meg, kik a lejtő alatt elterülő térségen, a Csontmezőn táboroztak. A két sereg, mely számra majdnem egyenlő volt, jó ideig egyenlő elkeseredéssel és kitartással küzdött; mig Corvin János részén több előkelő vezér eleste és elfogatása csüggedést és zavart idézett elő. Ekkor Ujlaki és Erneszt a csatát elveszettnek tekintvén, magukkal ragadták a herczeget és a koronával s a kincsek egy részével futásnak eredtek Pécs felé; mire példájukat az egész sereg követte.
A győzők, a honfi vért kimélni óhajtván, az üldözéstől tartózkodtak és visszasiettek Pestre. Az egri püspök pedig a csontmezei diadal hirére támadást intézett Buda vára ellen, melynek őrsége a kapút rövid ellenállás után megnyitotta.
Az országgyűlésnek most már nem kellett tekintettel lenni a királyválasztásban János herczegre, ki megszégyenitve, legyőzve, elkeseritve félrevonúlt.
A nagy többség ekkor Ulászlónak adott a külföldi trónjelöltek közül elsőbbséget; a lengyel-cseh szövetség eszméje népszerűbb volt és nagyobb előnyöket látszott az országnak igérni, mint az osztrák; emellett Miksának az urak között nem voltak oly hatalmas és befolyásos ügynökei, milyeneket vetélytársa a váradi püspökben és Zápolyai Istvánban birt. Ulászló már június közepe táján biztosnak tekintette megválasztatását, és 23-ikán tizenötezernyi sereg élén Prágából megindúlt Magyarország felé, hogy a magyar trón elfoglalására és megoltalmazására készen álljon. Előre küldötte bizalmas kanczellárját Schellenberg Jánost, ki július első napjaiban Pestre érkezett teljhatalommal fölruházva, hogy a királyválasztás föltételei és módozatai iránt a magyar rendekkel megállapodásra lépjen.
Beatrix készséggel járult hozzá Ulászló kijelöltetéséhez, azon föltétel alatt, hogy őt nőül vegye. Ennek biztositása végett nemcsak a magyar urakat igyekezett megnyerni, hanem közvetlenűl Ulászlóhoz is fordult.
Egyebek között kilátásba helyezte neki, hogy jegyajándokul kétszázezer aranyat fizet, és ezenfelül is a Miksa ellen viselendő háború czéljaira nagy áldozatokat hoz. Ellenben fenyegetődzött, hogy ha kezét visszautasitja, a maga és öcscse, az esztergomi érsek várait Miksának megnyitja, és a Mátyással kötött házassági szerződésében részére biztositott nagy összegek kifizetését követelni fogja.
Ulászló a házassági kérdésben a döntést egészen a magyarországi rendekre bizta. Nem az első eset volt ez, hogy házassági ügyben a politikai érdekek vezették elhatározásait. 1476-ban házassági szerződést kötött Brandenburgi Borbálával, a glogaui herczeg özvegyével, hogy ily módon a glogaui herczegséget megszerezze; de mivel ezt az özvegy kevéssel utóbb elvesztette, Ulászló a házassági tervről lemondott, és az egybekelést különféle ürügyek alatt halogatta.7
A magyar országgyűlésnek kellett tehát, a királyválasztás előtt, Beatrix házassági igényei tárgyában dönteni. Mátyás özvegyének a rendek között kevés őszinte hive és sok ellensége volt. Az utóbbiak azt óhajtották, hogy az ország a királynétól mielőbb szabaduljon. Fennen hirdették, hogy a kérlelhetetlen, szenvedélyes és uralomravágyó asszony Mátyásra vészteljes befolyást gyakorolt és őt sok gyűlöletes cselekedetre birta. Utaltak arra, hogy pazarló hajlamainak hódolva, külföldi zenészekre, énekesekre, szinészekre és tánczosokra tizszer annyit költött, amennyi jegyajándékot hozott magával. De a legfőképen arra fektettek súlyt, hogy magtalan, és igy második házasságából sem várhatna az ország örököst.
De mivel a válságos helyzet Beatrix elutasitását nem engedte, Ulászló pártjának magyarországi vezérei és az ő csehországi kanczellárja kétszinű politika követésére határozták el magukat: arra, hogy most a házasság megkötését a királyválasztás föltétele gyanánt állapitják meg, de a házasság létrejöttét utóbb meghiusitják.8
Beatrix.
A bécsi udvari könyvtár Agathias De bello Gothorum czímü Corvin-codexének miniatureje.
Ennek következtében július 14-ikén a királyné palotája méltatlan játék szinpadja lett. A főpapok és urak Beatrix előtt megjelenvén, hozzá azt a kérelmet intézték: „adja beleegyezését ahhoz, hogy Ulászló Magyarország királyává választassék, és férjül fogadja el őt;” s egyúttal kinyilatkoztatták, hogy Ulászlót, ha netán „ördögi kisértéseknek engedve” a házasságot végrehajtani vonakodnék, mindannyian elhagyják, és „asszonyuk, királynéjuk” mellé állanak. Beatrix azt válaszolta, hogy az ajánlott házasságban megnyugszik, az Ulászló részéről tett házassági igéretet elfogadja, és beleegyezését adja, hogy az országgyűlés „Ulászlót királylyá, őt királynévá kiáltsa ki.”
A következő napon, július 15-ikén, az országgyűlés a budai Szent-György-templomban ünnepélyes ülést tartott, melyre a pápa és a külföldi fejedelmek követei is meghivattak. Szent mise meghallgatása után, Nagylucsei Orbán egri püspök, mint nádori helytartó, elfoglalta az elnöki széket. Magyar nyelven tartott beszédben előadta a királyválasztás ügyében a trónjelöltekkel és az özvegy királynéval folytatott tárgyalások menetét, és a főpapok s urak nevében azt a javaslatot terjesztette az országgyűlés elé, hogy Ulászló csehországi király Magyarország királyává választassék meg, azzal a föltétellel, hogy a választási föltételeket erősitse meg, Beatrix királynét vegye nőül és fogadja uralkodótársul.
A gyülekezet egyhangú helyesléssel fogadta az inditványt. Mire az elnöklő főpap a végzést kimondván, az új királyra, az országra és az egész kereszténységre Isten áldását esdette le.9
A következő napokban az országgyűlés Miksa követeit bucsú kihallgatáson fogadván, az egri püspök kifejtette az okokat, amik a rendeket a választásban vezérelték.
„A magyar koronára – igy szólott – többen tartottak igényt: a cseh király, Albert lengyel herczeg, Corvin János herczeg, sőt talán némely magyar urak is. A magyar rendek alapos megfontolás után arra az eredményre jutottak, hogy országuk érdekében leghasznosabb a cseh király megválasztása, mert országa Magyarországgal határos, körülményei megengedik, hogy Magyarország területén tartózkodjék, Morvaország és Szilézia megtartását a magyar korona részére biztosithatja. Ellenben ő felségeiket a római császárt és a római királyt mellőzniök kellett, főképen azért, mert jogaikra hivatkozva igenyelték a koronát; már pedig a rendek a királyválasztás jogától, amelylyel elődeik minden időben éltek, magukat megfosztatni nem engedhetik; annál kevésbbé, mert ők a császári felség örökösödését biztositó szerződéshez nem járultak, sem azoknak, kik azt megkötötték, felhatalmazást nem adtak. Ő felségeiket tehát arra kérik, hogy a megtörtént választást fogadják jó néven; különben is a cseh király, akire a választás esett, ő felségeik szeretett vérrokona, és ereiben az osztrák ház vére foly; remélik tehát, hogy felmagasztaltatását épen olyan kedvesen veszik, mintha ő felségeik egyike választatott volna meg”.
Miksa egyik követe válaszában a beszéd minden pontjára észrevételeket tett. Előadta, hogy Ausztria, csak úgy, mint Csehország, szomszédja Magyarországnak; hogy ő felségeik a császár és a király készek minden erejükkel segiteni az országot; és abból, hogy időnként a német birodalomban tartózkodnak, Magyarországra haszon háramolnék, mert onnan segitséget annál biztosabban kapna. Azután kiemelte, hogy ő felségeik nem egyedül a szerződéseken alapuló jogokra hivatkoztak, hanem a rendek jóakaratát is kikérték; hogy jogaikat nem hallgatták el, azt „minden okos ember természetesnek fogja találni; mert a szerződés az egész ország nevében köttetett meg s így érvényessége megtámadhatatlan.”
Ugyanakkor írott nyilatkozatot nyújtottak be, mely igy hangzik: „A válaszból, amit hosszú idő előtt tett előterjesztésünkre kaptunk, sajnálattal értesülünk, hogy főtisztelendő és nagyságos uraságtok ő felségeik a császár és a római király kétségtelen világosságú jogainak, az igazságnak és a szerződéseknek sérelmére mást választottak meg és kiáltottak ki Magyarország királyává. Elvárhattuk volna, hogy ezen jeles ország békességéről és nyugalmáról bölcsebben fognak gondoskodni, és a keresztény vérnek ily módon bekövetkező ontását el fogják háritani. Helye és ideje nincs többé annak, hogy ő felségeik jogait vitassuk. Egyebet immár nem tehetünk, mint hogy a megtörtént választás ellen tiltakozzunk. A mit láttunk és hallottunk, bejelentjük uralkodóinknak, hogy a körülmények követeléséhez képest a kellő intézkedéseket tegyék meg.”10
Ezen fenyegető nyilatkozat a háborút a császárral és fiával biztos kilátásba helyezvén, az országra és az új királyra nagy mértékben előnyös volt az ujabb fordulat, a mely Corvin János magatartásában beállott. Követeket küldött az országgyűlésre, azzal a kijelentéssel, hogy ha a vele kötött egyesség föntartatik, Ulászló királynak meghódol. Ajánlata készséggel fogadtatott, és a június 18-iki egyesség érvényben levőnek nyilváníttattott.
Ekkor az országgyűlés küldöttséget választott, mely az új királyt az ország határánál fogadván, a választási föltételek és a János herczeggel kötött egyesség megerősitését eszközölje ki. Azonban Ulászló ezt be nem várván, az ország határait átlépte és a főváros felé sietett. Farkashidán, Nagyszombat és Sempte között, július utolsó napján találkozott a Pest felől jövő küldöttséggel, melynek a váradi, győri, csanádi és szerémi püspökök, Zápolyai István, Báthori István, Szentgyörgyi Zsigmond, Ország László voltak legelőkelőbb tagjai.
Nevükben János váradi püspök tartotta az üdvözlő beszédet, melyben a királynak a választási föltételeket tudomására hozta, és egyúttal jelenté, hogy az ország mit vár tőle. „Azt óhajtjuk – igy szólott – hogy igazságos királyunk, kegyelmes fejedelmünk, jóságos atyánk légy; nem pedig zsarnokunk, kegyetlen urunk, hatalmaskodó kormányzónk.” Az ország gazdagságának, a nemzet erejének magasztalása után, buzditja, hogy a törökök elleni harczot tekintse legfőbb feladatának. „Tudjuk – igy folytatja – hogy körültekintő és igazságos, szent erkölcsű és vallásos vagy”. De ezután meglepő fordulattal igy szól: „Most, amikor a zord és harczias magyar nép kormányát átveszed, ne feledd, hogy azt szigorral, nem engedékenységgel kell hajlékonynyá tenned; vaspálczával, nem kegyességgel és elnézéssel tarthatod csak engedelmességben.”
A király erre a választási föltételeket és a János herczeggel kötött egyességet megerősitette. A házasság ügyében hivatalos nyilatkozattól tartózkodott; bizalmasan megnyugtatta az urakat, hogy Beatrixot nőül venni nem hajlandó, de a vele megkezdett játékot folytatni fogja.
Augusztus 9-ikén vonult be Budavárába. És szeptember 18-ikán Székes-Fejérvárt a Corvin Jánostól átadott szent koronával ünnepélyesen megkoronáztatott.
*
Az új király nehéz körülmények között kezdte meg uralkodását. Már a koronázás előtt komoly veszélyek felhői tornyosultak feje fölött. Testvéröcscse János-Albert herczeg be sem várva a királyválasztást, hadak élén Magyarországba tört, hogy a koronát fegyver hatalmával küzdje ki. Ellenállást nem találva Pest közeléig nyomult, hol már augusztus 8-ikán, tehát egy nappal Ulászlónak Budára érkezése előtt, tábort ütött. Ulászló személyesen fölkereste öcscsét, hogy őt vállalata jogtalansága és reménytelensége felől meggyőzze. De czélt nem ért.
Corvin János és az Ulászló-párti főurak 1490 augusztus 18-iki szövetséglevelének záradéka.
Az oklevél eredetije az országos levéltárban. Szövegét átirta és forditotta Dr. Dézsi Lajos.
A szöveg olvasása és fordítása.
Ámbár csak a Duna választotta el a két testvér táborát, egyik sem akarta a vitás kérdés eldöntését fegyverre bizni, János Albert néhány hét mulva a Tisza vidékére vonult vissza, majd Kassát vette ostrom alá.
Ezalatt Miksa római király Ausztriát, melynek megoltalmazására Zápolyai kisérletet sem tett, elfoglalta, és szeptember második felében Magyarországba vezette seregét.
A farkashidi oklevél záradéka.
Az 1490 július 31-ikén kelt oklevél eredetije az országos levéltárban. (Olvasását l. a kötet végén.)
Ulászló helyzetének nehézségeit növelte az a körülmény, hogy a kincstárt üresen találta, és a korona rendes jövedelmei a rendkivüli szükségek födözésére elégtelenek voltak. A helyzetet semmi sem tünteti föl oly sötéten, mint az a körülmény, hogy Magyarország királya a leendő hitvesétől várható jegyajándékra volt kénytelen számitani. Szeptember első napján, a Nagylucsei Orbán kincstárnoknál tartott értekezleten került szóba az, hogy pénzhez legkönnyebben úgy lehetne jutni, ha a király a gazdag milanoi herczegnőt, Corvin János jegyesét venné nőül. Néhány nappal utóbb a váradi és győri püspökök a milanoi udvarnak bizalmasan tudomására hozták, hogy Ulászló, mihelyt állása megszilárdult, mint kérő fog jelentkezni.
Egyébiránt ebben az elhatározásban az európai politikai helyzet is mérvadó volt. A Habsburg és Valois dynastiák, Német- és Francziaország nagy küzdelme az európai hegemoniáért s az uralomért Olaszország fölött a kitörés küszöben állott. E szerint Francziaországnak érdekében állott megakadályozni azt, hogy az osztrák ház Magyarország trónjára lépjen, és azt is, hogy a magyar király Beatrixxal házasságra lépvén rokoni kapcsolatba kerüljön az aragoniai házzal, melynek nápolyi trónjára VIII. Károly franczia király igényt tartott.
A franczia politikának legbuzgóbb, ámbár ekkor még titkos hive Sforza Lajos herczeg volt, a ki testileg, lelkileg gyenge unoköcscse nevében uralkodott Milano fölött. Igy tehát a magyar király, ha Beatrix kezét elutasitja és milanoi herczegnőt vesz nőül, a franczia politika érdek-körébe lép. Az osztrák ház elleni küzdelemben Milano és Francziaország természetes szövetségesek gyanánt kinálkoztak.
Ebben a nehéz pillanatban a királyt elhagyta legbizalmasabb, legőszintébb tanácsosa: János váradi püspök, ki egyházi javadalmáról, kanczellári tisztéről lemondván, a szent-ferenczrend ruháját öltötte magára és egy morvaországi kolostorba vonult vissza. A kanczellári tisztet Bakócz Tamás kapta meg, ki ekkor az ország kormányának vezetését egészen magához ragadta, s azt a király haláláig kezeiben megtartotta. Erős uralkodók hajlékony eszközöket keresnek, gyengék szilárd támaszra szorúlnak. Az államférfiak sorában az utóbbiak ritkábbak mint az előbbiek; de legritkábbak azok, kik mindkét szerepre egyaránt alkalmasak. Ilyen Bakócz. Rabszolgája volt Mátyásnak; uralkodott Ulászló fölött. A prestige, a mely őt mint a nagy király bizalmas tanácsosát, titkainak letéteményesét környezte, nagy előnyére szolgált. Széles látkör, éles elme és kivételes leleményesség egyesültek benne. A legbonyolúltabb helyzetek igényeinek kielégitésére, nehézségeik elháritására mindig talált módot; az eszközökben nem válogatott, a lelkiismeret aggályaira nem hallgatott, a világ itéletével nem törődött. Ezt csakhamar bebizonyitotta. Beatrix türelmetlenül sürgette a házasság megkötését; Ulászló pedig azt az időpontot, amikor két vetélytársa az országban táborozott, nem találta alkalmasnak arra, hogy a királynéval szakitson. Bakócz ekkor nem habozott uralkodóját a szinlelés utjára vezetni; a királyi méltóság megalázásától, az egyházi szertartások profanálásától sem riadt vissza.11
Ulászló a királynénak értésére adta, hogy kész a házasságot megkötni, de fontos okok miatt a szertartásnak titokban kell történni. Beatrix ármányt nem gyanitva, beleegyezett, hogy lakásán, néhány bizalmas ember jelenlétében, történjék a frigy megáldása.
A király ellenben október 4-ikén összehivta tanácsosait, és ünnepélyes óvás alakjában kinyilatkoztatta, hogy a házassági igéretet, melylyel, a viszonyok kényszerűsége előtt meghajolva, magát leköti, szándékában nincs végrehajtani s előre érvénytelennek nyilvánitja. Ezután az egri és győri püspökök, Báthori, Kinizsi és a cseh kanczellár kiséretében a királynéhoz ment át, a kit udvari emberei és a nápolyi követek környeztek. A kölcsönös üdvözlés után, a király és a királyné a győri püspökkel a terem egyik szegletébe vonultak. A beavatottak körülvették őket úgy, hogy a többieknek a történendőkről tudomásuk ne lehessen. Ekkor a püspök, összefogva Ulászló és Beatrix jobb kezét, az előbbihez azt a kérdést intézte: „Felséged akarja-e az itt jelenlevő királyné ő felségét, a római egyház rendje szerint, törvényes hitvesűl fogadni?” „Igen,” volt a válasz. Azután a királynéhoz fordult: „Felséged akar-e az itt jelenlevő király ő felségének, a római egyház rendje szerint, törvényes hitvese lenni?” „Akarok,” volt a válasz. A főpap a fejedelmi párra adta áldását. Ulászló pedig megujitván kérelmét, hogy a történtek „bizonyos akadály elháritásáig” titokban maradjanak, búcsút vett és nyugodtan visszatért a királyi palotába. Előleges óvására és Brandenburgi Borbálával fennálló házassági szerződésére támaszkodva, a kötött frigyet semmisnek tekintette. És ezért nem késett a milanoi házassági terv megvalósitására a tárgyalásokat meginditani.
De a szinlelt házasságkötés nagy nehézségek forrásává lett. Beatrix ugyanis most folytonosan sürgette az egybekelést, és mivel azt Ulászló különféle ürügyek alatt halogatta, a pressio legvégső eszközéhez folyamodott. Az 1491-ik év tavaszán Esztergomban, ahová átköltözött volt, vendégül fogadta a királyt, és távozása után örvendezve jelentette be atyjának, hogy a házasság végrehajtatott. A nápolyi udvar pedig a házasság létrejöttét az olaszországi udvaroknak, többi között a milanoinak is hivatalosan bejelentette. Ennek daczára Ulászló a Mátyás özvegyével kötött házasságot elismerni, ünnepélyes menyegzővel szentesiteni állhatatosan vonakodott.12