Miksa magyarországi hadjárata.
Bren György egykoru ónrajza; felirata: Kauser Maximiliani Ungerisch Krieg. A rajz eredetije a müncheni kir. metszetgyüjteményben. A Dörnhöfer Frigyes bécsi műtörténetiró által átengedett fénykép után.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Ulászló kétszinű politikája. A János Alberttel kötött egyesség. Miksa római király foglalásai. A pozsonyi béke. A budai országgyűlés. A köznemesség ingerültsége. A békét megerősitő oklevelek. Zápolyai István nádorrá választása. A köznemesség érdekében hozott törvény. Honvédelmi rendszer. Országgyülési végzemények. Kinizsi győzelme a törökök felett. A fekete sereg feloszlatása. Horvátországi csata. Ulászló szövetsége János Alberttel. Az 1493-ik évi országgyűlés kifakadásai a király ellen. Új adókivetés. Erdélyi lázadás. Ujlaki Lőrincz megfenyitése. Frangepán Bernandin lázadása. Szövetkezése Corvin Jánossal. A gyülekező hadak szervezése. A köznemesség és oligarchia küzdelme. Az 1495-iki országgyűlés végzései. A királyi hatalom megszorításának czélzata. Az országgyűlések megtartásának szabályozása. A köznemesség kivivott jogai. Újabb országgyűlés. A nemzet kivánságai az országgyűlés tartására vonatkozólag. Köznemesek fölvétele a királyi tanácsba. A trónöröklés elve. A hóditott tartományok biztositása. Az ország oltalmára tett intézkedések. Corvin János sérelmei. Vádirata. Ennek következményei. Werbőczi István. Származása. Tanulmányai. Nádorválasztó országgyűlés. Geréb Péter. Országgyűlési végzések. Ellenséges érzület a főpapok iránt. Az ország külső politikája. XII. Lajos franczia király. Hármas szövetség. Előkészületek a török ellen inditandó háborúra. Corvin győzelme a törökön Jajczánál. Kisebb hadjáratok. A királyi hatalom gyengesége. Ulászló házassága. Békekötés a szultánnal. A király tehetetlensége. Perényi Imre nádorrá választása. Az adókivetés meghatározása. A főpapság ellen emelt panaszok. Corvin János halála. Zápolyai Istvánné nagyravágyó tervei. Zápolyai György eljegyzése Hunyadi Erzsébettel. Zápolyai János sikertelen kisérlete Anna herczegnő kezének elnyeréséért. A köznemesség magatartása az 1505. évi országgyűlésen. A fegyveres összeütközés elháritása. Zsigmond herczeg. Miksa császár hadüzenete. Ujabb országgyűlés. A nemzeti királyság visszaállitását czélzó határozatok. Zápolyai János tekintélye. Szövetsége az udvari párttal. Adókivetés Werbőczi megjutalmazására. Békekötés Miksával. Ulászlónak fiú-gyermeke születik. A Zápolyai párt törekvései. Törvényczikkelyek. Lajos királylyá koronázása. Zápolyai hatalmi törekvéseinek meghiusulása. György brandenburgi űrgróf
Ugyanaz a gyenge és megaláztatásokkal járó politika, a mit Beatrix irányában követett Ulászló, jellemzi magatartását két vetélytársával szemben. Miként amazt házasság igéretével, úgy ezeket a trónöröklésre nyújtott kilátásokkal igyekezett lefegyverezni.
Öcscsével János Albert herczeggel 1491 február 20-ikán kötötte meg az egyességet. Szileziában több herczegséget engedett át neki, és mig ezeket tényleg átszolgáltathatja, Eperjes és Kis-Szeben városokat kezei között hagyta. Emellett megállapittatott, hogy ha Frigyes császárt és Miksát bármily módon rá lehet venni, hogy a magyar koronára igényelt örökösödési jogaikról lemondjanak, és az okiratokat, amikben részökre ez az örökösödési jog biztosittatott, kiszolgáltassák, abban az esetben „Magyarország főpapjai, országnagyai és egyéb lakói beleegyezni kötelesek abba, hogy Ulászló királynak törvényes fiörökös nélkül bekövetkező kimulása esetén királyuknak János Albert herczeget választják.”1
Miksa római király, ki 1490 őszén a dunántúli országrész legjelentékenyebb városait, Sopront, Kőszeget, Szombathelyt, Veszprémet, sőt Székes-Fejérvárt is elfoglalta, mivel zsoldosait fizetni képtelen volt, csekély őrségeket hagyván hátra, az év végén Ausztriába visszavonúlt; mire Báthori István és Kinizsi Pál ama városokat Ulászló részére visszaszerezték. De ennek daczára az 1491 november 7-ikén létrejött békekötés Miksának nagy előnyöket biztositott. Ulászló kötelezte magát, hogy mindazt, a mi az osztrák örökös tartományokban Mátyás hóditásaiból még magyar kézen van, kiszolgáltatja, arról az összegről, amivel Frigyes császár Mátyásnak adósa maradt, lemond, és a hadi költségek megtéritése fejében még százezer aranyat fizet, végre Miksát feljogositotta, hogy a magyar király czimét megtarthassa. A békekötés pontjainak egész sorozata foglalkozik a Habsburg ház trónörökösödési igényeinek biztositásával. Ezek szerint az ez ügyben kötött régibb szerződéseket Ulászló király és az „egész ország” kötelesek megerősiteni. A legközelebbi országgyülésen pedig az ország rendei egyenként, a magok s örököseik nevében kiállitott oklevélben, úgy szintén Miksa követeinek kezeibe letett esküvel kötelezni fogják magukat, hogy Ulászlónak fiörökös nélkül bekövetkező halála esetén Miksát, vagy ha ez előbb elhalt, fiai közöl azt, a kit nekik választani tetszik, „törvényes és kétségtelen királyuknak elfogadják, az ország birtokába nehézség nélkül bebocsátják és bevezetik.” Mivel pedig a legközelebbi országgyűléstől sokan elmaradhatnak, a pünkösd táján egybehivandó második országgyűlésen Ulászló ezt a békekötést újból kihirdetteti, és az összes jelenlevőkkel Miksát, illetőleg örököseit, arra az esetre, ha ő fiörökös nélkül múlik ki, „jövendő magyarországi királynak” elfogadtatja. Továbbá mindegyik főpap, zászlós úr és előkelőbb főhivatalnok, mielőtt javadalmába, méltóságába belép, esküvel kötelezi magát Miksa örökösödési jogának tiszteletben tartására. A koronaőrök pedig ezenfelül, amikor hivatalba lépnek, esküvel fogadják, hogy a jelzett eset bekövetkezvén, a szent koronát és Visegrád várát Miksának, illetőleg örököseinek kiszolgáltatják.
És Miksa mivel házának örökösödési igényeit még azon esetre is fönn akarta tartani, ha Ulászló fiörököst hagy hátra, kikötötte, hogy Ulászló minden utódja a trón elfoglalása alkalmával ezt az egyességet megerősiteni tartozik. A miben az mondatott ki, hogy bármikor talál Ulászló fiága kihalni, a magyar trón a Habsburg ház fiágára száll.
Miksa magyarországi hadjárata.
Bren György egykoru ónrajza; felirata: Kauser Maximiliani Ungerisch Krieg. A rajz eredetije a müncheni kir. metszetgyüjteményben. A Dörnhöfer Frigyes bécsi műtörténetiró által átengedett fénykép után.
A magyar biztosok, mig Miksának ilyen sokféle biztositékokat nyújtottak, a békekötésbe két czikkelyt vétettek föl, a melyek a Habsburg ház trónrajutása esetén, az ország jogait és érdekeit megóvni voltak hivatva. „A mikor Magyarország örökségül a császári vérre száll, az, a ki békekötés föltételei értelmében az ország rendeitől királynak elfogadtatik vagy megválasztatik, nem fegyveres haddal, ellenség módjára vonul az országba, hanem az ország határainál bevárja, őt az ország főpapjai, zászlósurai és más rendei tisztelettel fogadván az országba bevezetik, akkor azután elődeinek példájára fogadást tesz, hogy az ország régi megerősitett jogait és szabadságait tiszteletben tartja, az ország rendeit jogaikban, szabadságaiban és megerősitett szokásaikban fönntartja,” és „az ország megvigasztalása és megoltalmazása véget legalább az esztendőnek nagyobb részén át az országban lakik.”
A magyar biztosok eszerint a Habsburg ház örökösödési jogát biztositó 1462-ik évi szerződés érvényességét elismervén, megújitván és kitelhetőleg körülbástyázván, ellentétbe helyezték magukat azokkal az elvekkel, amik a nemzetet alig másfél esztendő előtt a királyválasztásnál irányozták. Ezen merész politikai tény szerzői Bakócz Tamás győri püspök, Báthori István, Ország László és Rozgonyi László voltak. Jellemző, hogy a három világi úr közül irni egyik sem tudott, és a békekötési oklevelet az egyik helyett öcscse, a másik kettő helyett Bakócz püspök irták alá.2
Az 1491-iki pozsonyi béke okiratának záradéka.
Az 1491 november 7-én kelt oklevél erdetije a bécsi állami levéltárban. Szövegét átirta és forditotta Dr. Dézsi Lajos
Az okirat olvasása és fordítása.
A négy békebiztos előre látta, hogy az ország rendeinek, különösen a köznemességnek körében a békekötés föltételei nagy visszatetszést fognak szülni. Ezért ahhoz a szokatlan eljáráshoz folyamodtak, hogy eleve nyilatkozat kiállitására birtak nyolcz főpapot és hét világi urat, melyben azok a békekötés föltételeihez hozzájárulnak, és igy a felelősséget velük megosztják.3
Mire a király, anélkül hogy az országgyűlést bevárná, a békekötést megerősitette, és magát föltételeinek lelkiismeretes megtartására kötelezte.4 Ugyanakkor Ulászló a következő év február 2-ikára Budára országgyűlést hivott egybe, a meghivólevélben kiemelvén, hogy a rendek ott a Miksával kötött béke „föltételeit és módozatait meg fogják hallani.”5
II. Ulászló pecsétje.
A hetes karámmal határolt pecsétmező közepén zárt koronával fedett négyelt pajzs 1. és 4. mezejében a magyar pólyák, a 2. és 3. mezőben a cseh oroszlán, a szivpajzsban a Jagellók lengyel királyi sasa, körül hat kisebb czimerpajzsban jobbról 1. a kettős kereszt, 2. a három dalmát leopárdfej, 3. a kumániai oroszlán; balról 1. a bosnyák korona, 2. a szlavóniai menyét, 3. a sziléziai sas. Körirata: * S(igillum) * SERE(nissimi) * PRIN(cipis) * D(omini) * WLADISLAI * D(ei) * G(ratia) * REGIS * HUNGARIE * BOHEMIE * DALMACIE * CROACIE * ETC(etera) * A bécsi állami levéltár eredeti példányáról rajzolta Fahrnbauer J. G.
Ezek a föltételek az országgyűlésre egybegyűlt köznemességet nagy mértékben felháboritották. Több szónok elkeseredésében úgy nyilatkozott, hogy „készebb ezerszer halált szenvedni, mint a németek szolgaságába jutni!” Mások a biztosokat hazaárulóknak bélyegezték, és követelték, hogy fővesztésre itéltessenek. Attól lehetett tartani, hogy az elégületlenség nyilt lázadásban tör ki. Miksának az országgyűlésre küldött követei életüket fenyegetve látván, a királyi palotába menekültek.
Azonban a királynak sikerűlt a mozgalmat lecsillapitani, s a rendeket megnyugtatni. Milyen módon és milyen igéretekkel érte el ezt a czélt, arról a történeti emlékek nem szólanak.6
Valószinűleg az ország belső békességének helyreállitása érdekében hozták meg a rendek az önmegtagadás áldozatát; s abban a meggyőződésben éltek, hogy a mint az 1462-ik évben Frigyessel kötött szerződés Mátyás halála után Ulászló megválasztatásának utját nem állotta, úgy Ulászló halála után is a nemzet túlteszi magát a Miksával kötött szerződésen. Annyi bizonyos, hogy márczius 7-ikén két oklevél állittatott ki, a melyeknek egyikében Magyarország rendei, a másikban Horvátország, Szlavónia és Dalmátia rendei a békekötést megerősitik. Amaz hatvanhét, ez hatvankét függő pecséttel ellátva mai napig a bécsi állami levéltárban őriztetik. Sőt több főúr – köztük Corvin János, Zápolyai István és Kinizsi Pál – még személyenként is külön állitottak ki okleveleket, melyekben a Miksa részére biztositott örökösödési jogot ünnepélyesen elismerik.7
II. Ulászló aláirása a farkashidai hitlevelen.
Olvasása: Wladislaus rex manu p(ro)p(ri)a.
Ulászló király azt a kedvezőtlen hatást, amit a Miksával kötött béke az ország rendeire gyakorolt, azzal igyekezett ellensúlyozni, hogy minden más kivánságaiknak eleget tett. Első sorban a több év óta üresedésben levő nádori méltóság betöltéséhez beleegyezését adta, és pedig olyképen, hogy az 1439-ik évi törvény értelmében a nádort a király „a főpapok, országnagyok és nemesekkel együtt válassza.”8 Zápolyai István választatott meg.
A köznemesség „középsorsú és szegény” tagjai érdekében külön törvény alkottatott, mely azoknak az országgyűléseken a törvényhozói munkásságban való részvételét megkönnyitette. Megszüntette ugyanis azt a visszaélést, a mely szerint az országgyűlés megnyitására kitűzött határidő letelte után heteken át kellett a késedelmes főpapokra és urakra várakozni, a mely idő alatt a középsorsú és szegény nemesek költségből kifogyván, elszéledtek. Határoztatott, hogy a tanácskozások a meghivólevélben kitűzött határidőn túl négy nap mulva, tekintet nélkül a távollevőkre, megkezdendők. (CVIII.)
És a király az ellen sem tett kifogást, hogy a Mátyás halála után uralomra jutott visszahatás vezérférfiai az állami életet új alapokra fektették. Mátyás – mint láttuk – a nemzetet honvédelmi kötelezettségeitől fölmentette, adó fejében, amelynek jövedelméből állandó zsoldos sereget tartott. Most a nemzet az adófizetés kötelezettségét elháritotta magától és a régi honvédelmi rendszert állitotta vissza. Az adófizetést már a választási föltételek kizárták. A honvédelmi rendszer tekintetében a rendek visszatértek lényegileg azokhoz az intézményekhez, melyek Mátyás uralkodásának elején állottak fönn. E szerint az ország megoltalmazására első sorban a király van hivatva, saját bandériumával és az ország zászlósurainak bandériumaival, melyeknek eltartására a királytól zsoldot húznak. Csak amennyiben ezek elégtelenek az ellenség visszaverésére, szólithatja a király táborba a főpapok, világi urak és vármegyék bandériumait. Azok a főpapok és világi urak, kik egy egész vagy fél bandériumot (400, illetőleg 200 lovast, fele részben nehéz pánczélos lovast, fele részben könnyű huszárt) kiállitani kötelesek, ezeket saját zászlójuk alatt vezetik a táborba; a többi rendek minden húsz jobbágytelek után egy, az egytelkes nemesek pedig tizenketten együtt szintén egy lovast a vármegye zászlaja alá küldenek táborba. De az ország határain kivül hadakozni sem a főpapok és világi urak, sem a megyék zászlóaljai nem kötelesek, hanem csak azok, a kik katonákat a királytól nyert fizetésből tartanak. (XVIII–XXL)
A végzemény, mely ezen országgyűlésen alkottatott, terjedelemre, a czikkelyek számára nézve, egyike a legnagyobbaknak, a melyeket törvényeink gyűjteménye felmutat. Mig Mátyás 1486-ik évi úgynevezett nagy végzeménye 78 czikkelyt tartalmaz, az 1492-iki 108-at foglal magában.9 Ezeknek túlnyomó része az igazságszolgáltatás ügyével foglalkozik, és éppen az 1486-ik évi végzeményből van szóról szóra átvéve. Jellemző, hogy a nagy királytól „örök időkre” szentesitett végzések érvényességének föntartása végett már hat évvel utóbb szükségesnek látszott azokat utódának végzeményébe újból beiktatni.10
Ezalatt az országot a törökök újból fenyegették; a félelmes király halála, ennek gyenge utóda, a visszavonás és a külföldi trónkövetelők hadi vállalatai azt a hitet keltették föl a portánál, hogy Magyarország most már könnyű zsákmányúl kinálkozik. De csalódniok kellett. Az 1490-ik év október havában a bosnyák területet pusztitó csapatokat Derencsényi jajczai bán visszaverte.11
Az 1491-ik év tavaszán egy török hadosztály Magyarországba tört, és majdnem Nagyváradig nyomult előre; de Kinizsi Pál ott termett és dicsőségét újabb diadallal tetézte. Ugyanő a következő év tavaszán Szörény várát, melyet a törökök vivni kezdettek, fölmentette. Az 1493-ik év elején pedig az Erdélyben pusztitó Ali béget Telegdy István alvajda verte meg.
De a mig a Mátyás iskolájában nevelkedett hadvezérek az országot szerencsésen megoltalmazták, a nagy királytól alkotott hadseregnek legjelentékenyebb elemét: a cseh, morva, lengyel zsoldosokból álló fekete sereget a kormány tehetetlensége megsemmisülni engedte.
A Szeged táján táborozó fekete sereg, mely a kincstár zavarteljes helyzetében zsoldját régóta nem kapta meg, pusztitással és rablással kárpótolta magát. A király a hozzá érkezett panaszokat megsokalva, 1492 év nyarán Kinizsit bízta meg a rakonczátlankodók megfenyitésével. Ez mintha a török ellen készülne, nagy hadat gyűjtött, és az alföldi népet kaszákkal felfegyverezve magához rendelte. Ekkor a Halas mellett táborozó fekete sereget csellel kicsalta a megerősitett táborból, és minden oldalról körülfogván, megadásra kényszeritette. A vezérek közől többeket kivégeztetett, a hadat pedig feloszlatta; egy része a király, a nádor és más országnagyok bandériumába vétette föl magát; mintegy háromezeren Ausztriába mentek, hol rablásaikat folytatván, csúfos véget értek.
Már a következő év nyarán érezhető volt a magyar haderő ellenállási képességének csökkenése. Jakub bosnyák bég nyolczezernyi lovassággal Horvátországot dúlta föl, és innen Karinthiába tört; a mikor visszatért, a horvátországi urak egyesült erővel útját állották, de az ütközetnek, mely itt kifejlődött, szerencsétlen kimenetele volt: ötezer magyar és horvát vitéz teteme boritotta a csatatért; a vezérek: Derencsényi és Frangepán Miklós fogságba hurczoltattak.12
Csata a törökökkel Horvátországban.
Beck Leonhardnak Miksa császár Weisskunigjához készitett rajza. Az eredeti fametszet-dúcznak a bécsi udvari műgyüjtemények évkönyveiben közzétett lenyomata után.
A király, parancsainak feltétlenül hódoló haderő hiányában, fokozott mértékben érezte annak szükségét, hogy külföldi segitségre számithasson. Ezért öcscsével János Alberttel, ki atyjuk halála után a lengyel trónra lépett, az 1492-ik év végén titkos szövetséget kötött, mely őket nemcsak külső ellenségek, hanem saját alattvalóik ellen is kölcsönös oltalomra kötelezte. A frigylevél erre vonatkozó érdekes helye igy hangzik:
„A jelen titkos egyességgel megállapitottuk, hogy azon esetre, ha valamelyikünk alattvalói fellázadnának és a törvényes engedelmességet megtagadnák, jövedelmeinket vagy a királyi jogokat illetéktelenül magukhoz ragadnák, a jog és tisztesség sérelmére bitorolnák és elfoglalva tartanák, és ezen alattvalóinkat megfenyiteni és megfékezni, jogainkat visszaszerezni szándékoznánk, egymást egész erőnkkel és hatalmunkkal, személyesen is, ha a veszély nagysága követelné, a vállalat szerencsés kimeneteléig segiteni fogjuk; az engedetleneket és lázadókat pedig pártfogásunkba nem veszszük, országunkban meg nem tűrjük”.13
Ulászlónak elég oka volt attól tartani, hogy saját alattvalóival szemben testvére segitségét igénybe kell vennie. Csakhamar meggyőződött arról, hogy a Mátyást megelőző állapotok visszahelyezésének jelszava alatt az olygarchia magát a korona és a törvény hatalma alól emancipálni törekszik, és ha érdeke kivánja, kész a királylyal daczolni, szembeszállani. Váradi Péter érsek egyik levelében a magyarországi állapotokra alkalmazza azt, a mit Cato saját koráról mond: „Olyan szabad államban élünk, amelyben mindenkinek, a mi neki tetszik, szabad.”14
Már az 1493-ik évi országgyűlésen kiméletlen támadásoknak volt Ulászló kitéve. Azzal vádoltatott, hogy az ország ügyeivel semmit sem gondol, idejét hivalkodva tölti, a közjövedelmeket haszontalanságokra forditja, Morvaországot és Sziléziát nem magyarokkal kormányoztatja.
Ulászló válaszában viszont az urakra háritotta minden bajért a felelősséget, mert az ország védelmére semmit sem tesznek és a közjövedelmeket magukhoz ragadták. Elmondta, hogy mióta a magyar trónt elfoglalta, kincstárába alig negyvenezer arany folyt be, minélfogva udvartartásának és az ország védelmének költségeit is nagyrészt Csehország jövedelmeiből födözi; ő tehát kész a törökök ellen bármikor személyesen táborba szállani, csak nyujtsák neki a szükséges eszközöket.15
A király, miután ezen felszólitása eredménytelen maradt, az 1494-ik év tavaszán merész tényre határozta el magát; Mátyás nyomdokaiba lépve, önhatalmulag vetett ki adót. De a nemesség az adó behajtását megakadályozta s az adószedőket több helyen agyonverték. Erdély valóságos lázadás szinhelye lett, a melynek lecsillapitása végett a király személyesen elment oda. A nyugalmat Drágfi vajda kegyetlen szigor alkalmazásával állitotta helyre.
Majd Ujlaki Lőrincz idézte föl az országra a polgárháború veszedelmét. Ez a hatalmas főúr féktelen zsarnok módjára viselte magát, a királyi tekintélyt megvetette, az ország törvényeit semmibe sem vette, Ulászlót gyalázó kifejezésekkel illette; a kalocsai érsek, a pécsi és szerémi püspökök jószágain szüntelenül hatalmaskodásokat követett el; sőt arra a gyanúra szolgáltatott okot, hogy a törökökkel egyetértésben van.
A király maga elé idézte őt, s mivel nem jelent meg, megfékezésére az erdélyi vajdát küldötte. Ez valóságos hadjáratot viselt ellene és több várát megvivta. Ekkor Zápolyai István nádor, ki Ujlakival kölcsönös örökösödési szerződést kötött volt, lépett föl érdekében; a királyt fölhívta, hagyjon föl Ujlaki zaklatásával, s ha panasza van ellene, terjeszsze a rendes törvényszék elé. De Ulászló most hajthatatlan maradt. A háborút Ujlaki ellen az 1495-ik évben is folytatta, és őt magát Németújvárban Somi Józsa temesi főispán által ostrom alá vétette. Ujlaki ekkor elszánta magát arra, hogy a királyi kegyelemért folyamodik. Biztositó levél mellett márczius végén megjelent a Pécsett tartózkodó király előtt, a ki neki megkegyelmezett.
A következő év elején Horvátország leghatalmasabb férfia, Frangepán Bernardin gróf tűzte ki a lázadás zászlaját. Családfájának gyökerei a római császárság koráig nyúltak le; ősei az Árpádok óta a magyar birodalomban elsőrangú állást foglaltak el; ő maga anyja által a ferrarai herczegekkel, neje által a nápolyi királyi házzal s igy a Hunyadiakkal is rokonságban állott. Mátyás halála után Miksa pártjához csatlakozott: később meghódolt Ulászlónak, de nem tudott kibékülni azokkal, kik helyette az országot kormányozták; a hatalmas olygarcha Bakóczban a jobbágy fiát, Zápolyai nádorban az egykori tiszttartót látta. Frangepán meg tudta nyerni Corvin Jánost is, kinek sok oka volt a kormányt vezető urak iránt ellenséges érzületet táplálni. Az ifjú herczeg, miután a milanoi udvar tőle Bianca kezét megtagadta s ez Miksa császár neje lett, Frangepán Bernardin leányai közül választotta hitvesét.
Frangepán Bernardin pecsétje.
Osztott pajzs felső mezejében hatágu csillag, az alsó mező üres. Az országos levéltár eredeti példányáról rajzolta Dörre Tivadar.
Közös követeik megjelentek a velenczei senatus előtt és Miksa császárnál, hogy Ulászló ellen tervezett vállalatuk számára segitséget kérjenek. Lengyelországban is gyűjtöttek hadakat.
Mi volt vállalatuknak tulajdonképeni czélja, vajjon Bakócz eltávolitása csupán, vagy Ulászlónak a tróntól megfosztása, biztosan nem állapitható meg. Ulászló király 1496 január 18-ikán Bártfa városához intézett levelében erről szólván, csak annyit mond, hogy Corvin János Magyarországot ellenség módjára megtámadni, itt rablásokat, dúlásokat, gyújtogatásokat és más mindenféle gonosztetteket szándékozik elkövetni.16 A király a fenyegetett országrészek védelmét a nádorra bizta, a kinek sikerült a Lengyelországból gyülekező hadakat szétverni, mire a fegyveres mozgalom Horvátország területére szoritkozott s nagyobb jelentőségű kitörést itt sem eredményezett.17
Az oligarchia és a királyi hatalom között megindult küzdelemhez csakhamar az oligarchia és a köznemesség mérkőzése járult.
A köznemesség ugyanis meggyőződvén arról, hogy a magas czélokra zsarnoki hatalommal törekvő király helyett most sok önző zsarnokot ural, kik elég erősek arra, hogy büntetlenül garázdálkodhassanak, de gyengék arra, hogy az országot a külső ellenségek támadásai ellen megoltalmazzák: igyekezeteit oda kezdte irányozni, hogy azoknak hatalmát korlátozza és az ország kormányára magának minél több befolyást biztositson.
Ennek a kettős harcznak első csatatere az 1495-ik évi országgyűlés volt. Ez munkásságát sajátszerű formában fejtette ki. Az utolsó (1492-iki) országgyűlési végzeményben maradt hézagok pótlását tűzte ki föladatául; kiterjeszkedvén a királyválasztási föltételekre is, melyek az 1492-ik évi végzeménybe voltak iktatva.
Corvin János báni kiadványának kezdősorai.
Olvasásuk: Nos Johannes Corvinus Oppavie Lipthouieq(ue) dux n(ec)non regno(rum) Dalmat(ie), | Croacie et Sclavonie banus etc(etera). Damus p(ro) memoria, q(uod) nob(is) nobilis | stb. 1498 május 30-án kelt oklevél eredetije a Kállay család levéltárában, a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Ezen pótlékok között több czikkely a királyi hatalom megszoritásának czélzatát árulja el. Igy például a választási föltételek tizenegyedik pontja szerint száz jobbágyteleknél nagyobb jószágokat a király csak a főpapok és országnagyok hozzájárulásával adományozhatott; ehhez most a királyi tekintélyt nem kevéssé lealázó rendelkezés csatoltatott, hogy az ilyen adományozások, a melyeket a király a főpapok és országnagyok hozzájárulása nélkül eddig tett és jövőben tesz, érvényteleneknek tekintendők. (II.) Az 1492-ik évi XIII. czikkely megállapitotta, hogy a király a hűtlenség bűnében csak a főpapok és országnagyok hozzájárulásával itélhet; most a hűtlenség bűnében való elmarasztalás jogát az országgyűlés magának tartotta fönn, és a király köteleztetett, hogy valahányszor a rendek közül valaki ellen a hűtlenség vádját emeli, hivja össze az országgyűlést, és idézze meg arra a vádlottat. (III.)
Az országgyűlések hatáskörének ilyen kiterjesztése mellett a végzemény az országgyűlések megtartásának szabályozásában is tovább ment egy lépéssel. Ugyanis 1492-ben csak az a visszaélés orvosoltatott, a mely a főpapok és országnagyok késedelmes megjelenéséből keletkezett. Most a köznemesség részéről panasz emeltetett, hogy a főpapok, országnagyok és királyi tanácsosok országgyűlési tanácskozásaik alkalmával „az egész napot szóbeszéddel töltik be, és azután határozat nélkül oszolnak szét; a miből az következik, hogy az országgyűlés hosszasan elhúzódik, minélfogva a középsorsúak és szegények elkedvetlenedve vagy távozni, vagy haszontalanul költekezni, és végtére is költségből kifogyva haza térni kénytelenek.” Ilyen esetek ismétlődésének meggátlására határoztatott, hogy a király az országgyűlés kihirdetése előtt, az ott előterjesztendő ügyeket a főpapok, országnagyok és más tanácsosok gyülekezetében tárgyalhassa; ilyen előkészület után az országgyülés gyorsabban végezhet. (XXV.)
Ennél lényegesebb az a végzés, amely szerint a király, a mikor országgyűlést hirdet, a nemességet ne szólitsa föl megyénként követek küldésére, hanem „a főpapokat, országnagyokat, előkelőket és nemeseket fejenként hivja meg, a kiknek közös tanácsával határozza el azt, ami az ország javára és hasznára alkalmasnak látszik.” (XXVI.)
Ez a végzés a köznemességnek az oligarchia fölött kivivott győzedelmét jelezi. Ugyanez a jelentősége van annak a végzésnek, a mely a királyt kötelezi, hogy a nyolczadi törvényszékek ülésszakaiban a főpapok és országnagyok sorából hármat-hármat, a köznemességből pedig tizennégyet ülnökökké válaszszon, és ezeket illő fizetéssel lássa el. (VIII.)
Szintén ezen irányzatnak nyilvánulását láthatjuk abban a fölhivásban, amit az egyik czikkely a királyhoz intéz, hogy „méltóztassék évenkint mindegyik tisztviselőjét számadásra vonni;” (XXXIV.) a mely végzést azonban általános, mondhatjuk, felületes fogalmazása értéktelenné tett.
A köznemességnek az oligarchia korlátozásánál nem kevésbbé szivén feküdt a nemzeti érdekeknek az idegen elemekkel szemben megóvása. A választási föltételek az egyházi javadalmakból az idegeneket nem zárták ki teljesen; a főpapok és országnagyok hozzájárulásával idegeneknek egyházi állásokra emelését megengedték. Most ellenben a törvény világosan kimondotta, hogy semmiféle egyházi javadalmat külföldieknek, idegen nemzetbelieknek adományozni nem szabad; azok a külföldiek pedig, a kik ekkorig javadalmat adományul nyertek, a mennyiben külföldön tartózkodnak és a kitüzendő határnapig az országban meg nem jelennek, javadalmuktól megfosztandók. És egy másik czikkely még különösen megállapitotta, hogy a főpapok helynökükké külföldieket, névszerint olaszokat nem rendelhetnek, mert az ilyenektől hozott itéletek érvényteleneknek tekintendők. (XXX., XXXII.)
Ezzel kapcsolatban egy még keményebben hangzó czikkely formuláztatott, hogy azok a külföldiek, kik mástól, mint az illetékes kegyúrtól javadalmat szereznek, „az ország közszabadságának ilyetén megzavarásáért vizbe vettessenek.” (XXXI.) A czikkely szövegében megemlittetik, hogy azt „a főpapok és más egyházi férfiak ellenszegülése daczára az országgyűlésen jelenlevő országnagyok, királyi tanácsosok és többi rendek” alkották.
Ez a végzés azon jogigények ellen irányult, a melyeket a római szentszék az egyházi javadalmak adományozására időnként emelt: ámbár félszázad óta a pápák magyarországi javadalmak adományozására csak ritka esetben tettek kisérletet. A közvetlen inditó ok, a mely az országgyűlést erre az erélyes fellépésre ösztönözte, nem ismeretes. Mondani sem kell, hogy ez a végzés soha sem foganatosíttatott!
Általán a törvények iránti tisztelet mindinkább hanyatlott, mondhatnók teljesen kiveszett; minek következtében nem egyszer olyan törvények alkottattak, a melyekről mindenki eleve tudta, hogy végrehajtatni nem fognak. Maga Ulászló király is nagy elődjének nyomaiba lépett e tekintetben. Néha öntudatosan, meglepő merészséggel teszi magát túl a törvényeken. Például egy alkalommal olasz papnak fölhatalmazást ad, hogy az országban bármilyen javadalmat szerezhessen és birhasson: „annak daczára, – úgymond – hogy az ország főpapjainak, országnagyainak és egyéb nemeseinek minap kibocsátott végzeményében, az ország egyházi javadalmainak külföldiek részére adományozása végképen el van tiltva.”18
És ámbár éppen az 1495-iki végzeményben meg volt állapitva, hogy az országgyűlésre a köznemesség mindig fejenként hivassék meg, már a következő (1496) év nyarán az országgyűlést oly módon hirdette ki, hogy minden megyét két követ küldésére szólitotta föl. És nem kevéssé feltünő az, hogy a köznemesség ezen rendeletnek meghódolt.
Azonban a királynak az a reménye, hogy a kisebb számú gyülekezetet rendkivüli adó megajánlására könnyebben rábirhatja, meghiusult.
Az ország rendei a pénzügyi helyzetet szigorú birálat tárgyává tették. Azt a változást, a mi Mátyás halála óta az ország viszonyaiban bekövetkezett, szembetünőbben semmi sem mutatja, mint a közjövedelmek csökkenése. A velenczei köztársaság magyarországi követei közül az, a ki 1516-ban a magyar királyi udvarnál tartózkodott, az ország jövedelmét Mátyás alatt 940,000, Ulászló alatt 219,000 arany forintra teszi.19
Fönmaradtak Erneszt Zsigmond királyi kincstárnok számadási könyvei éppen az 1494. és 1495. évekből. Ezek szerint a bevétel az egyik évben 177,305, a másikban 136,634 forint volt; a kiadáshoz képest az egyik évben 19,628, a másikban 2250 forint hiány mutatkozott. Jellemző a közjövedelmek kezelésében követett eljárásra az, hogy – a számadási könyvek tanusága szerint – az adóból 1494-ben 206,579 forintnak, 1495-ben 219,582 forintnak kellett volna befolyni; de csak 106,158, illetőleg 125,637 forint folyt be. Az adójövedelemnek tehát úgyszólván felét részint a király elengedte, részint az urak önkényesen visszatartották.20
Most az 1496-ik évi országgyülésen a rendek panaszt emeltek, hogy ámbár ősi szokás szerint a rendes adó minden jobbágytelek után csak húsz dénárt tesz, a király több izben száz dénárt, egy forintot vetett ki, sőt előfordult eset, a mikor ilyen adót egy esztendőben kétszer hajtott be. Hárommillió hatszázezer forintnyi összegre tették azt, a mit a király az ő számitásuk szerint hat év lefolyása alatt bevett, a „nélkül, hogy valaki megmondhatná, hogy ezt az összeget hová forditotta.” Követelték tehát, hogy a király inditson vizsgálatot azok ellen, a kik az ország adójából befolyt pénzt elsikkasztották; és fenyegetőztek, hogy ha a király ettől az urak iránti kiméletből vonakodnék, ők maguk fognak a sikkasztók megbüntetéséről intézkedni. Egyébiránt kijelentették, hogy készek évenkint kétszer, sőt akár háromszor behajtandó adót megszavazni, és a királynak zsold nélkül szolgálni; azonban biztositékot kivánnak a felől, hogy az adójövedelem csonkitatlanul a király kezeibe kerül.
A király Erneszt Zsigmond pécsi püspököt, ki a kincstartó tisztét viselte volt, rendkivüli törvényszék elé állittatta, melynek tagjaivá a váradi és nyitrai püspököket, az urak közül Losonczi Lászlót, a köznemességből Bornemisza Ferenczet nevezte ki és mivel ezek a számadásokban hiányokat födöztek föl, helyettesével, Dombaival fogságba vetette, a mit a nép élénk örömmel üdvözölt.
A püspök a rá nehezedő gyalázat sulyától megtörve, magát bünösnek vallotta, és késznek nyilatkozott, hogy a birságot, a mit rá rónak, bármilyen nagy legyen, megfizeti. A király a birságot négyszázezer forintban állapitotta meg, és a püspököt szabadon bocsátotta; ellenben Dombait élethossziglan tartó börtönre itélte.21
Az országgyülés alatt az ország fővárosa komoly természetü zavarok szinhelye volt, melyek a zilált viszonyokra élénk világot vetnek. Estei Hippolyt primás helynöke Arezzoi Donát Esztergomból 1496 augusztusi 2-ikán jelenti Ferrarába, hogy a közelmult napokban a főpapok, urak és az ott időző idegenek nagy veszedelemben forogtak; a dolog azon kezdődött, hogy utczai gyerkőczök Pesten a piaczon a gyümölcsárusokat megrohanták és kifosztották, majd a csőcselék a zsidók házait rabolta ki, a mely alkalommal sok sebesülés és haláleset is fordult elő; ekkor a felbőszült tömeg az olaszok és csehek, sőt némely főpapok ellen is akart fordulni, de ezek idejekorán a budai várba menekültek.22
Veszélyesebbek voltak a mozgalmak, melyek a következő országgyülésen támadtak, melyet a király 1497 november 11-ikére hirdetett ki. A köznemesség, mely fejenkint hivatott egybe és tömegesen jelent meg, elkeseredett és elszánt hangulatát már legelső tényével elárulta. A Rákos mezején, a tanácskozásokra szolgáló téren, hatalmas fatörzset, melybe véres bárd volt belevágva, körülállva, esküvel fogadták, hogy az, a ki egyenetlenséget támaszt közöttük, az alatt a bárd alatt fejét veszti.
Azután megindult a tanácskozás. Több szónok sulyos vádakat emelt a nádor ellen; felhozták, hogy a koronához tartozó uradalmakat ragadott magához, és közpénzeket tulajdonitott el; megemlitették azt is, hogy Ulászló halála esetén fiát készül trónra emelni.
Néhány nappal utóbb – november 24-ikén, – mikor a király a Rákoson megjelent, a köznemesség a panaszok és kérelmek hosszu sorozatával állott elő. Egyebek között azt kivánta, hogy a szent koronát a király vegye ki a nádor és az egri püspök kezei közül, és a köznemességből választandó négy koronaőrre bizza; továbbá, hogy egyházi férfiak világi hivatalt egyáltalán ne viseljenek, és ezért Bakócz egri püspök a kanczellári tisztet hagyja el; a főpapok állandóan egyházmegyéjükben tartózkodjanak s egynél több javadalmat ne birhassanak.
A király, ámbár a nemesség arra kérte, hogy elhatározását rögtön közölje, azt felelte, hogy az előadottakat komolyan meg kell fontolnia, és visszatért Budavárába. Azonban szükségesnek látta, hogy a forrongó tömeg lecsillapitása végett áldozatot hozzon. Bakócz Tamást a kanczellárságtól, és mind őt, mind Zápolyai Istvánt a koronaőr tisztétől elmozditotta. Bakócz a királyi pecséteket azonnal átadta, majd két nap mulva a nádorral számos nemes kiséretében Visegrádra ment, honnan a szent koronát Budavárába szállitották. Bakócz ezután még a titeli prépostságról is lemondott, s mintha a közélet terét végképpen el akarná hagyni, egri székhelyére vonult vissza. A köznemességet azonban mindezzel nem elégitette ki; soraiból az a követelés hangzott föl, hogy az egri püspökségtől és magánbirtokaitól is meg kell fosztani. A király erre nem állott reá és a köznemesség előterjesztésének többi pontjaihoz sem volt hajlandó hozzájárulni.
Zápolyai István pecsétje.
Angyal által tartott pajzsban félhold és csillag által kisért, hármas halomból kiemelkedő farkas; körirata: S(tephani). de zapolia co(m)itis. Az országos levéltár eredeti példányáról rajzolta Dörre Tivadar.
A köznemesség ekkor költségből és türelemből kifogyván, a tárgyalásokat megszakitotta; de elhatározta, hogy a jövő évi Szent-György-napi országgyülésen „köteles minden egyes nemes halálbüntetés terhe alatt megjelenni,” és szétoszlott.23
Azok, a kik azt várták, hogy az országgyülés zajos jelenetei a királyra és politikájára tartós hatást fognak gyakorolni, csalatkoztak. Ulászló csakhamar tüntető módon köztudomásra hozta, hogy bizalmát és kegyeit Bakócz Tamás nem vesztette el.
Ugyanis már régóta tárgyalások folytak az iránt, hogy Estei Hippolyt primás az esztergomi érsekségről Bakócz javára mondjon le, és kárpótlásul az egri püspökséggel elégedjék meg. A csere valósitását sokféle nehézségek késleltették. Most néhány nappal az országgyülés befejezése után, a király magához hivatta az Olaszországban időző primás esztergomi helynökét, és közölte vele azt a kivánságát, hogy a tárgyalások mielőbb befejeztessenek. „Ezt követelik – úgymond – lelkiismeretem sugallatai és kanczellárom érdemei, kinek irányában az országom és személyem javára tett hűséges szolgálatokért hálára vagyok kötelezve.”24
Bakócz Tamás a következő év tavaszán az esztergomi érsekséget csakugyan elfoglalta. Sőt módot talált arra, hogy az egri püspökséget is megtarthassa, a mennyiben ennek javait Hippolyttól két esztendőre bérbe vette. Előre láthatta, hogy ily módon ellenségeit még inkább fölingerli. De ő rettegés nélkül nézett a következő támadások elé. És nem habozott a nemzeti közvéleményt mintegy czélzatosan maga ellen zuditani, a menynyiben Hippolyt érseki helynökét Arezzoi Donátot hivatalában megerősitette, ámbár az 1495-ik országgyülés egyik végzése olasz helynökök alkalmazását tiltotta.25
Ilyen tények nem voltak alkalmasak arra, hogy a nyugalmat az országban helyreállitsák. „A nemesség – irják ekkor Esztergomból Olaszországba – természeténél fogva gyülöli a főpapokat és urakat, folytonosan ujitásokon töri fejét, és legjobban szeretné, ha minden esztendőben urat cserélhetne.”26
A következő (1498.) évben tartott országgyülés lefolyása is viharos volt. A köznemesség olyan hatalommal lépett föl, hogy az ország többi rendeit is magával sodorta. Mindannyian testületileg megjelentek a király szine előtt, hogy „szivük keserüségét” kiöntsék. Előadták, hogy ámbár a király koronázása alkalmával az ország szabadságainak fentartását és helyreállitását igérte volt, számosan vannak kik magánérdekeiknek a közjót alárendelvén, a királyi igéretek teljesülését megakadályozzák, különösen a mult évi novemberi országgyülés eredménytelen szétoszlását idézték elő; ennélfogva, az Endre királytól és más régi királyoktól biztositott szabadságokra vonatkozó végzéseiket azzal a kéréssel mutatták be neki, hogy „elnyomatásukat tekintetbe véve, a törököktől és más ellenségektől zaklatott ország nyugalmának és szabadságaiknak helyreállitásáról gondoskodjék.”
Erdődi Bakócz Tamás misekönyvének egyik lapja.
A codex eredetije a zágrábi főkáptalan kincstárában. A canon kezdetét tartalmazó lap kezdőbetüjének miniatureje a miséző Bakóczot ábrázolja; a lapszéli diszités alsó szegélyében jobbról és balról a főpapnak két angyal által tartott czimere: püspöksüveggel fedett pajzsban fél kerékből kiemelkedő szarvas látható.
A szöveg olvasása
A nemzeti kivánságok sorozatának élén az állott, hogy a király a következő négy esztendő folyamán minden esztendőben, azontúl pedig három esztendőnkint, Szent-György napjára a Rákos mezején tartandó országgyülést hívjon egybe, a mely tizenöt napnál tovább ne tartson; az összes főpapok, országnagyok, nemesek és birtokos országlakosok kötelesek legyenek megjelenni és a tizenöt napon át az országgyülésben részt venni és azok, a kik meg nem jelennek, az országgyülés megnyitása után érkeznek és bezárása előtt távoznak, ha főpapok és országnagyok, 800, ha „előkelőbb, középsorsu vagy alsóbbrendü nemesek,”27 400 aranyforint birságban marasztaltatnak el. A megjelenéstől csak a végvárakban és külföldi követségekben alkalmazottak, a betegek, vakok, sánták és azok, kik nagy szegénységök miatt nem jöhetnek, vannak felmentve. Az osztatlan birtokon élő apa és fiuk vagy testvérek közül elég, ha egy jelenik meg; az egytelkes nemesek tizen küldhetnek egy képviselőt. A fő- vagy alispánok, kik a személyes megjelenésre kötelezetteknek az elmaradásra engedélyt adnának, 400 arany forint birság fizetésével bünhődnek. (I.)
Ezen végzés rendeltetése az volt, hogy a köznemességnek a tömeges megjelenéssel az országgyülésen a döntő befolyást biztositja. De előre volt látható, hogy a szigorú rendszabályok végrehajtására senki sem fog gondolni. És nem is találjuk nyomát, hogy a birságok behajtására valamikor kisérlet történt volna.
A köznemesség a korábban kivívott előnyöket ezen országyülésen ujabbakkal gyarapitotta. A nyolczadi törvényszékek főpapi és uri ülnökeinek számát hatról négyre szállitotta le, a köznemesekét tizennégyről tizenhatra emelte föl; és ezeknek megválasztását, „a királynak és az országnak” együttesen vagyis az országgyülésnek tartotta fönn.28
Még nagyobb horderejü volt az a végzés, mely a köznemes ülnökök előtt a királyi tanácsot megnyitotta; elrendelte, hogy az összes ülnökök fele felváltva az udvarnál tartózkodjék, és a királyi tanácsba, az egész országot érdeklő ügyek tárgyalására meghivassék (II., VII.) A köznemesség ezzel a végrehajtó hatalomra is döntő befolyást nyert.
Magyar nemes a XVI. század elején.
Egykorú fametszet ő felsége hitbizományi könyvtárában.
A köznemesség ugyanekkor a nemzeti királyság eszméjéhez való ragaszkodásának kifejezésére is alkalmat keresett. Megállapitotta, hogy valahányszor a király halála után fiörököse nem marad, a királyválasztó országgyülésen külhatalmak követei nem jelenhetnek meg, mivel ezek „az urak és egyéb hazafiak elcsábitásán szoktak munkálkodni.” (XLV.) Ezen végzés magában foglalja a trónöröklés elvét, a mely oly mélyen gyökeredzett a köztudatban, hogy a nemzeti dynastia megalapitására irányuló aspiratiókat is képes volt elfojtani. De egyszersmind azt a felfogást is jelezi, hogy a Habsburg ház trónöröklését biztositó szerződést a nemzet érvénytelennek tekinti, és ha Ulászló fiörökös nélkül halna el, a királyválasztás jogát korlátlan szabadsággal gyakorolhatja.
Az országgyülés a Mátyás királytól meghóditott külső tartományok: Morvaország, Szilézia és Lausitz területének a magyar korona részére leendő biztositását is megkisérlette. A királytól oklevélbe foglalandó nyilatkozatot kivánt arról, hogy neki ezen tartományok rendei a hűség esküjét nem mint a cseh korona alattvalói, hanem mint Magyarország hűbéresei tették le. (XXIV.)
A köznemesség az ország megoltalmazásáról buzgón gondoskodott; főképen oda irányozta figyelmét, hogy egyházi és világi urakat honvédelmi kötelezettségeik teljesítésére szoritsa. Erre nézve a végzemény ritka szabatossággal és tüzetességgel fogalmazott czikkelyek egész sorozatát tartalmazza. (XV–XXII.)
A köznemesség az oligarchia ellen folytatott harczában ezen országgyülés alatt hatalmas szövetségest nyert Corvin Jánosban, ki mivel egyéb sérelmek után, néhány hét előtt a szlavóniai bánságtól megfosztatott, most a kormány élén álló főpapokon és urakon boszut állott. Az országgyülésre három megbizottat küldött, a kik emlékiratot nyujtottak be, melyben előadta az atyja halála óta szenvedett jogtalanságokat. Vádjai az esztergomi érsek, a pécsi és zágrábi püspökök, Bóth András, Haraszti Péter, Tárnok András és más urak ellen fordultak, kiknek jóindulatát jószágokkal és kincsekkel kényszerült megvásárolni, de a kik ezzel meg nem elégedvén, a Hunyadi-örökség maradványaitól perek utján próbálták őt megfosztani.
Az ország rendeinek megkeresésére a király ezen ügy tárgyalására külön biróságot küldött ki; de a vádlott főpapok és urak módját találták, hogy az ügy elintézését halaszszák, mig az teljesen feledésbe ment.29
Corvin János vádirata más irányban súlyos következményeket vont maga után. A Bakócz primás és püspöktársai ellen emelt vádak a köznemesség körében az egész egyházi rend iránt ellenséges hangulatot keltettek; a múlt országgyűlésen hangoztatott kivánatok oly erőteljesen ujultak meg, hogy azoknak törvény erejére emelkedését a főrendek nem voltak képesek megakadályozni.
Megállapittatott, hogy egyházi férfiak koronaőri tisztet nem viselhetnek, főispánságot is csak azok, kiknek érsekségéhez vagy püspökségéhez ama méltóságot a „szent királyok” egyike csatolta; továbbá, hogy sem maguk, sem egyházuk részére jószágokat nem szerezhetnek, és a szerződések, melyekben világi urak magtalan haláluk esetére jószágaikat egyházi férfiaknak kötötték le, érvényteleneknek tekintendők, még ha a királyi jóváhagyást is elnyerték volna (XXV., LV., LVI., LXV.)
Azonban másrészről a köznemesség a katholikus egyház iránti tiszteletét meg tudta őrizni, és bebizonyitotta, hogy a vallás szolgái tekintélyének fentartása és hatásuk biztositása iránt őszintén érdeklődik. Az országgyűlés ugyanis rendelkezett, hogy világiak egyházi javakat ne bitorolhassanak, egyházi javadalmakat még rövid ideig se birhassanak, és azok, a kik szerzetes prépostságok és apátságok birtokában vannak, köteleztessenek egy esztendő alatt az illető szerzetbe belépni. Azon visszaélést, a mely szerint az egyházi férfiak egynél több javadalmat birnak, és fiatal, tudatlan egyének javadalmakat nyernek, megszüntetendő, a királyt fölkérte, hogy az egyházi javadalmakra érdemes egyházi férfiakat alkalmazzon, a főpapokat, hogy az egyházi törvények szellemében az erkölcsiség emelése, a visszaélések megszüntetése czéljából” zsinatot tartsanak. (LVII–LIX., LXVII., LXVIII.)
Ezen országgyülés végzeményét kitünő történetirónk Szalay László „egy hatalmas értelmiség” művének jellemezte és szerzőjét Werbőczi Istvánban ismerte föl.30
Werbőczi beregvármegyei köznemes családból származott. Gyermekévei, tanulmányai felől semmit sem tudunk; de kétségtelen, hogy jogi tanulmányait külföldi egyetemen végezte. A hazai törvények és jogi szokások, a kánoni és római jogtudomány terén szerzett alapos ismeretek mellett széleskörü általános műveltséget sajátitott el. Az ó-kori classicus irodalomban otthonos volt; görögül, latinul, németül folyékonyan beszélt. Éles ész, tiszta felfogás, a tömegeket elragadó szónoki hatalommal, merészség új eszmék hirdetésében óvatos számitással, eszményi lelkesedés gyakorlati érzékkel egyesült benne.31
A királyi törvényszéknél talált alkalmazást: soká szerény állásban, mint jegyző müködött,32 és csak 1498-ban emelkedett az itélőmesteri hivatalra, melylyel az országgyüléseken a jegyzői tiszt volt összekapcsolva, s igy megnyilt előtte a politikai közélet tere, a melyen – mint látni fogjuk négy évtizeden keresztül vezérlő szerepet fog játszani.
Az 1498-ik évi végzemény értelmében a legközelebbi négy esztendőben évenkint kellett országgyülésnek tartatni. A következő két esztendőben az országgyülés csakugyan megtartatott. Az elsőnek sem végzeménye, sem más emléke nem maradt fön.33 A második, a mely az 1500-ik év tavaszán tartatott meg, Zápolyai Istvánnak 1499 végén történt kimulta következtében a nádori méltóság betöltésére volt hivatva és utódjává Geréb Péter országbirót választotta meg, kinek a köznemesség szemeiben legfőbb érdeme kétségkivül az volt, hogy a Hunyadi házzal közel rokonságban állott. Corvin János, a ki a választásban részt vett, valószinüleg azért nem került szóba, mert őt a köznemesség trónjelöltnek tekintette arra az esetre, ha Ulászló – ki még mindig nőtlenül élt – örökös nélkül talál meghalni;34 és kivánatosnak látszott, hogy ezen esetben rokona vezesse, mint nádor, a királyválasztást.
Ezen országgyülés a törvénykezés körébe tartozó számos végzést alkotott. A királyi tanács és törvényszék ülnökeinek választása tárgyában pedig új intézkedés történt, megállapittatván, hogy azokat az országgyülés mindig három évre válaszsza, de ha valamelyik közülök időközben meghal, helyét a király és a többi ülnökök haladéktalanul töltsék be. (X.)
A főpapok irányában az ellenséges érzületnek – bár a korábbiaknál enyhébb – tüneteivel ezen országgyülés végzeményében is találkozunk. Egyik czikkelye a főpapokat megrója azért, hogy tizedeik beszedésére plébánosaikat küldik ki, s a mig ezek megbizatásukban eljárnak, hiveik gyónás és áldozás, a csecsemők keresztség nélkül halnak el; ennél fogva a főpapokat eltiltja attól, hogy a plébánosokat tizedek beszedésére vagy hasonló ügyeik végezésére alkalmazzák. (XXXVI.) Egy másik czikkely a tüzvész vagy ragályos betegségek következtében elpusztúlt községekben a főesperesi illetékek behajtását tiltja. (XXXVI.) A korábbi végzések, melyek szerint a főpapok helynökökké csak magyarokat nevezhetnek ki és egynél több javadalmat nem birhatnak, megujíttattak. (XXXI., XXXV.)35
*
A köznemességnek az országgyűléseken és a királyi tanácsban kiküzdött uralkodó állása az ország külső politikájára is visszahatott. Az 1498-ik év tavaszán Francziaország trónját új uralkodó, XII. Lajos foglalta el. Elődeinek ambitióját örökölve, Milano és Nápoly meghóditását tervezte; egyszersmind a kereszténység javára teendő nagy szolgálatokkal, a török birodalom hatalmának megtörésével, Európában vezérlő állást óhajtott kivivni. Mind a keleti, mind az olaszországi politika sikerének érdekében súlyt helyezett arra, hogy Magyarország közreműködését magának biztositsa. Alig hogy a kormányt átvette, II. Ulászlóval érintkezésbe lépett és nőül ajánlotta neki egyik rokonát. A mikor pedig (1499 ápril 15-én) VI. Sándor pápával és a velenczei köztársasággal szövetséget kötött, mind a hárman csatlakozásra hivták föl és azon voltak, hogy őt a törökök ellen támadó föllépésre birják. Előterjesztéseikre a király válasza akkép hangzott, hogy csak úgy képes fegyvert fogni, ha pénzbeli segitségben részesül és a többi hatalmak a hadjáratban részt vesznek.
Ugyanekkor a hármas szövetségtől fenyegetett uralkodók: Miksa császár, a nápolyi király és a milanoi herczeg hasonlóképen lépéseket tettek, hogy Magyarországot a maguk részére vonják. A szultán pedig előnyös föltételek alatt békét ajánlott.
Míg a török békeajánlatok visszautasíttattak, 1500 július 14-én Budán Magyarország és Lengyelország királyai XII. Lajossal szövetséget kötöttek, a mely főfeladatául a kereszténységnek a törökök ellen való megoltalmazását jelölte ki; a velenczei köztársaság évi százezer arany forint fizetésére kötelezte magát; a franczia királytól nyújtandó segitség megállapitását a liga az ő tetszésére bizta.36
Ezen tárgyalások végét be sem várva, Ulászló július 27-én rendeletet bocsátott ki, hogy a főpapok és urak bandériumaikkal és a nemesek fejenként felfegyverkezve Szent-Mihály napján Bácson jelenjenek meg, a honnan őket a törökök ellen vezeti.37
Október 9-én ötszáz lovas élén, több főpap és világi úr banderiumától kisérve, Budáról Bácsra indult, a hol november 9-én tiz-tizenkétezer lovas fölött tarthatott szemlét. De ennek daczára a nagy garral hirdetett hadjáratból semmi sem lett. A király, a beköszöntött téli évszakot ürügyül használván, a háború meginditását a következő év tavaszára halasztotta, és november végén visszatért Budára.38
A tél folyamán török csapatok fenyegették Jajcza várát, és Corvin Jánost, a ki ellenök indult, jelentékeny veszteséggel visszaszoritották.39
Végre az 1501-ik év őszén a magyar hadak ismét támadólag léptek föl. Somi Józsa temesi főispán Nándorfehérvárnál a Dunán átkelvén, szerb földre nyomult. Corvin János, kinek zászlaja alá sereglettek a Frangepánok, Korbáviaiak, Zrinyiek és a nádor csapatai is, Jajcza felszabaditására indult; deczember elején a vár alatt táborozó Iszkender pasát több óráig tartó csatában megverte, az egész tél folyamán pedig Boszniában több kisebb erősséget elfoglalt. A törökök boszuból 1502 márcziusban Szlavóniába törtek, és a herczeg uradalmaiban nagy pusztitást vittek véghez; de Corvin János fegyveresei a rablóknak utját állották, megszalasztották, és az elhurczolt zsákmányt visszaszerezték.
VI. Sándor pápa.
Egykorú olajfestményről, a Fraknói Bakócz Tamás cz. művében közölt reproductio után.
A tavasz folyamán (1502) egyszerre három magyar sereg szállott táborba. Szentgyörgyi Péter gróf erdélyi vajda Bolgárországba tört, Viddint elfoglalta és Nikápoly külvárosait elpusztitotta. A mikor pedig visszatért, Somi Józsához és Corvin Jánoshoz csatlakozott. A három hadtest, mely velenczei tudósitások szerint, több mint hatvanezer emberből állott, Boszniába nyomult; de közeledtükre Iszkender pasa Vrboszna várába zárkózott. Jajcza megerősitésén kivül kisebb kalandok és néhány helység elpusztitása volt a hadjárat eredménye.40
Mindazáltal ezen dicsőséges küzdelmek közepett, a királyi hatalom gyengeségének következményei mind inkább érezhetők lettek. A helyzetet hiven jellemzi a királynak 1502 július 6-án a nádorhoz intézett levele. Bizonyára, – úgymond – értésére estek azok a hatalmaskodások, a miket némely vármegyék közönsége elkövetett. Ezek közé tartozik Bihar vármegye, a melynek rendeit, ha bocsánatot nem kérnek és engedelmességet nem igérnek, kemény büntetéssel sújtotta volna. Ezeket a háborgásokat annál inkább restelli, mert hirük a külföldre is eljutott. Három nap előtt érkezett meg a pápa követe, ki azért küldetett, hogy lássa, miképen állanak itt az ügyek, és igaz-e, hogy a magyarok lázongnak. A pápa segedelmet ajánlott neki, mivel nem engedheti és a keresztény világ sem türheti, hogy ez az ország, mely a kereszténység védpajzsa, belső háborukban pusztuljon el. Szégyenli, hogy ilyen hirek a külföldön elterjednek. Ezért a nyugtalanságokat többé nem türi.
Továbbá emlékezteti a nádort, hogy a vármegyék a királyi parancsokkal nem törődve, hadaikat Jajcza segedelmére küldeni elmulasztották. Ezeket büntetlenül hagyni nem akarja, mert – igy szól – „ha mi folytonosan irogatunk, büntetések terhe alatt parancsolgatunk, és rendeleteink végre nem hajtatnak, az ország veszedelembe jut.” Azonban nem a szegény nemesek a hibásak, mert ők javaik után a hadi adót megfizették; de vétkesek a pénztárnokok, adókivetők és más tisztviselők. Ezért elhatározta, hogy a hadak küldésében hanyagságról vádolt vármegyék közönségét kimélve, az előkelőbbeket és hatalmasabbakat fenyiti meg és jószágvesztésre itéli. „El vagyunk tökélve, – úgymond – hogy alattvalóink ilyen vakmerőségét és engedetlenségét többé büntetlenül nem hagyjuk.”41
Azonban a király önérzetének és erélyének ez a fellobbanása hamar elmuló szalmaláng volt, mely nyomokat nem hagyott.
A helyzetben változás akkor sem állott be, mikor a király, tizenkét évig tartó habozás után, az 1502-ik év nyarán Anna franczia herczegnővel, XII. Lajos király nejének rokonával, művelt szellemű és szilárd jellemű fejedelmi hölgygyel házasságra lépett.42
Anna királyné pecsétje.
Nyilt korona alatt hosszában kétfelé osztott pajzs jobb fele négyelve; az 1. és 4. mezőben a magyar pólyák, a 2. és 3. mezőben a cseh oroszlán, a szívpajzsban a lengyel sas; a pajzs bal fele hasonlókép négyelve, az 1. mezőben a navarrai rostély, a 2. mezőben az aragoniai czölöpök, a 3-ikban két tulok, a 4-ikben a franczia liliomok, a mellékágat jelző töréssel; a szívpajzsban két oroszlán. A pajzs jobb felén W(ladislaus), balján A(nna) betük. A körirat, mondatszalagon: ** ANNA ** DEI ** GRACIA ** REGINA ** HVNGARIE ** BOEMIE ** ET C(etera.) A bécsi udvari levéltár eredeti példányáról rajzolta Fahrnbauer J. G.
Sőt Ulászló király végkép lemondott arról a szándékról, hogy a törökök ellen nagyobb erővel föllép. És mivel a velenczei köztársaság 1502 végén a szultánnal békére lépvén, a segélypénzek fizetését beszüntette: ő is 1503 február 22-én hét évre terjedő békét kötött a szultánnal.
Ugyanekkor Geréb Péter halála és a nádori méltóság megüresedése újabb alkalmat szolgáltattak a belső viszályok megujulására. Corvin János kivánt utódja lenni. Az udvari párt mindent megtett, hogy igyekezeteit meghiusitsa. Viszont a köznemesség az 1503-ik év tavaszán tartott országgyülés eredmény nélkül való feloszlását idézte elő. Azt a tehetetlenséget, a mit a király ez alkalommal elárult, éles vonásokkal jellemzi egyik cseh titkára, kinek 1503 július 10-én kelt levelében a következőket olvassuk:
„Mi itt az arany és ezüst halmai közepett szegénységben, inségben élünk és élni fogunk továbbra is. Sőt félek, hogy ő felsége, miután a baj egyre nő, s mind sulyosabban nehezedik ránk, rövid időn kénytelen lesz ezt az országot velünk együtt elhagyni és máshová elvonulni. Az eléggé népes országgyülésen, a mely e napokban tartatott, a maga ügyeiben semmit sem tett, semmit sem rendelkezett. Ha már magáról nem gondoskodik, legalább nejéről és születendő gyermekéről kellene gondoskodnia. Azoknak, a kik a király ügyeit megzavarják és háborgatják, ő felsége előtt szemükbe megmondatott és tanukkal bebizonyittatott, hogy ezt és ezt cselekedték; minél fogva a királynak módjában állott volna, hogy őket megrója és megfenyitse, de még csak száját sem akarta kinyitni. Igy azután az országgyülés szétoszlott, a nélkül, hogy a törökökkel hét évre kötött fegyverszüneten kivül valami határoztatott volna.”43
A következő (1504) év tavaszán tartott országgyülésen az udvari párt kivitte, hogy Perényi Imre választatott meg nádorrá; de a köznemesség más téren a királylyal és az urakkal szemben erőteljesen lépett fel. Szónokai különös hévvel támadták meg a király eljárását, a mely szerint a vármegyéket országgyülésen kivül szólitja föl adó megajánlására, a mi zavart és visszavonást idéz elő; egyúttal megbélyegezték a király környezetében levő urakat, kik az adókivetés ezen törvénytelen módját javasolják, de a saját jobbágyaik részére az adófizetéstől fölmentést eszközölnek ki.
Az országgyülés ennek következtében szabatosan formulázta azt az alkotmányos alapelvet, hogy adót csak az országgyülés szavazhat meg. És megállapitotta, hogy az a vármegye, mely „az ország régi szabadságának sérelmére” a szokásos kamarai nyereségen felül rendkivüli adót szavaz meg és fizet meg, az esküszegés büntetésében, becsületvesztésben marasztaltatik el és az ország többi nemességének kebeléből kizáratik. (I.)
Egyik végzésben az ország rendei a királyt megrótták azért, hogy az ország régi dicséretes törvényeinek megsértésével Sopron várost és vármegyét, úgyszintén Bártfa városát külföldieknek zálogositotta el;44 továbbá hogy morvaországi urak, Mátyás király halála után, Magyarországban foglalásokat tettek, és nagy területeket a saját uradalmaikhoz szándékoznak csatolni;” fölkérik, hogy az elzálogositott javakat váltsa vissza és az ország határainak kiigazitása iránt rendelkezzék. (XXII.)
A főpapság ellen pedig panaszt emeltek a miatt, hogy őket és jobbágyaikat a tizedek behajtásában sokféleképen zaklatják, jogtalanul terhelik, és ha ellenszegülnek, egyházi kiközösitéssel sujtják. Ezért megállapitották, hogy ily esetekben sérelmeik orvoslásáért a királyhoz fordulhatnak, a ki az ügyben haladék nélkül itéletet hoz a főpapokra vagy tisztjeikre, birságot ró reájuk. (XXIII.)
Egy másik panaszuk az volt, hogy a főpapok a nemesek plébános-választási jogát nem tartják tiszteletben. Elhatározták, hogy azon községek, melyekbe a főpap a plébánost a kegyúr hozzájárulásának kieszközlése nélkül iktatja be, köteles tized-jövedelmét a végvárak föntartásának czéljaira forditani. (XXVI.)
Corvin János siremléke a lepoglavai templomban.
A sirkőlapon a herczeg egész alakja látható, pánczélban, jobbjában pajzsot tart, balját kardjára támasztja. Körirata olvashatatlan. Az eredetiről rajzolta Cserna Károly.
*
A politikai élet, mely hosszú időn át az egyes néposztályok ellentétes érdekeinek és igényeinek mérkőzésében összpontosúlt, az 1505-ik évben magasabb czélok felé irányult.
Corvin János az 1504-ik év őszén kimúlt, két kiskorú gyermeket, Kristófot és Erzsébetet hagyván hátra. A mig ő élt, a köznemesség tőle várta a nemzeti királyság visszaállitását, és épen azért az 1497-ik évi országgyülésen – mint láttuk – kiméletlenül megtámadta Zápolyai Istvánt, ki a saját családjának igyekezett az útat Magyarország trónjára előkésziteni. A nádor neje, Hedvig tescheni herczegnő buzgón karolta föl ezeket a nagyravágyó terveket, és férje halála után rendkivüli ügyességgel használta föl mindazokat az eszközöket, a mikkel valósitásukat biztosithatta. Megragadta tehát a kedvező pillanatot, mely reá nézve Corvin János halálakor beköszöntött. Megnyerte a köznemesség vezéreit, kik most már a nemzeti eszmények megtestesitése érdekében szolgálataikat a dúsgazdag Zápolyai háznak szivesen ajánlották föl; annál inkább, mert éppen ezen időben Ulászló egészsége szélhűdés következtében annyira megrendült, hogy a királyválasztás közeli eshetőségére lehetett számitani.45
A herczegnő ugyanakkor azzal a merész gondolattal foglalkozott, hogy mind a királyi házzal, mind a Hunyadi családdal, házassági frigyek útján benső érdekszövetségbe lép. Idősebb fiát Jánost a király egyetlen gyermekével, a két esztendős Anna herczegnővel, az ifjabbat, Györgyöt, Hunyadi Erzsébettel óhajtotta összeházasitani. Ajánlatait Corvin János özvegye előzékenyen fogadta; az 1505-ik év február havában az eljegyzés megtörtént, és szerződés jött létre, melynek értelmében Kristóf herczeg halála esetén a Hunyadi ház összes birtokai Erzsébetre és férjére voltak szállandók. S a szerződés a herczegnek néhány hét mulva bekövetkezett halálával még nagyobb jelentősége nyert.46
Ugyanekkor Zápolyai János, ki ekkor tizennyolczadik esztendejét érte el, mint kérő lépett föl a királyi udvarnál. Azonban Ulászló szilárdul ragaszkodott az 1491-ik évi szerződéshez, és a Habsburg-ház örökösödési igényeinek megsemmisitésére czélzó törekvésekben közreműködni vonakodván, leánya kezét János gróftól megtagadta; ellenkezőleg, Annát Miksa egyik unokájának szánta nőül s ilyen módon kivánta családjának a magyar trónt biztositani.
A köznemesség az 1505-ik év február havában tartott országgyülésen kiméletlen módon fejezte ki neheztelését a király magatartása fölött. A szónokok erőteljesen hangoztatták, hogy Ulászló halála után utódját a nemzet a maga köréből fogja választani. Sőt találkoztak, a kik azzal fenyegetőztek, hogy a tehetetlen király kezeiből a királyi hatalmat kiveszik, vagy őt az országból elűzik és Zápolyai Jánost kormányzóvá vagy királylyá kiáltják ki.
Özvegy Zápolyai Istvánné, Hedvig tescheni herczegnő emlékczímere
A fakorong közepét renaissance modoru pajzsban a tescheni herezegi czímer: fehér sas foglalja el. A körirat * arma * illustris * d(omi)ne hedvig * ducisse * teschenie(n)sis * quo(n)da(m) * spectabilis * et magnifici * domi(ni) * stefani * de * zapolia * comit(is) * p(er)petui * et * palatini * relicte. A báró Máriássy János ny. altábornagy tulajdonában levő eredetiről rajzolta Handmann Adolf.
És a köznemesség a nélkül, hogy más ügyek tárgyalásába bocsátkoznék, elhatározta, hogy július 25-ikén Székes-Fejérvárt külön fegyveres gyülést tart, amelyre a birtokos nemesek fejenként, minden húsz jobbágy után kiállitandó egy lovas és egy gyalog kiséretében tartoznak megjelenni.47
A király ekkor, hogy a hozzájárulása nélkül hirdetett gyülést meghiusitsa, június 24-ére Budára hivta egybe az ország rendeit. A hozzá ragaszkodó főpapokat és urakat felszólította, hogy lehetőleg nagy számú fegyveresekkel jelenjenek meg; a csehországi uraktól, Miksa királytól és a velenczei köztársaságtól is segitséget kért.48
Azonban mig ekként a fegyveres mérkőzésre készületeket tett, meg akarta kisérleni, hogy elháritsa annak szükségességét. Legifjabb testvéröcscsét, Zsigmond herczeget használta föl közbenjáróul. Ez a korábbi években gyakran hosszabb ideig tartózkodott udvaránál, hol lovagias föllépésével, megnyerő modorával közkedveltségre tett szert, Zápolyai Jánossal is baráti viszonyba lépett és nővérét hitvestársul szemelte ki. Június második felében Magyarországba jött. Feladatát szerencsésen oldotta meg, a válságos összeütközést elháritotta és Zápolyai Jánost a királylyal kiengesztelte.49
Ennek következtében a köznemesség Fejérvárt gyűlése nem jött létre, és a király szeptember végére új országgyűlést hirdetett, melyre a nemességet fejenkint hivta meg, azt a reménységét fejezvén ki, hogy a gyülés „teljes nyugalomban, fegyverzaj nélkül” fog lefolyni, és hogy „valahára a gyakori, terhes és költséges országgyülések tartásának vége szakad, vagy legalább némi szünet áll be, és az ország a visszaállitott békességet élvezheti.50
Azonban Miksa császár a viszonyok ilyetén alakulásával nem volt megelégedve, és attól tartott, hogy Ulászló király engedékenységében a pozsonyi egyességet föláldozta. Ennek következtében örökösödési jogai érdekében fegyveres föllépésre határozta el magát. Július végére a Kölnben egybegyült birodalmi rendeknek azt a szándékát jelentette be, hogy az „István szepesi gróf” részéről fenyegetett magyar király segitségére sereget vezet, és a birodalom részéről 4000 fegyveres megajánlását kérte, – viszont igérte, hogy Magyarországot, ha trónját elfoglalja, a birodalomhoz csatolja; sőt kilátásba helyezte, hogy ezt a kapcsolatot maga Ulászló is létrehozza, ha veszélyes helyzetéből kiszabadúl és lázadó alattvalóit megfékezheti.51
A gyűlés a kivánt segitséget megajánlotta.52 Mire Miksa a magyarországi rendeknek, kik „őt örökösödési jogától és uralkodójukat a tróntól meg akarják fosztani,” szeptember 13-ikán háborút üzent.53
Azonban mig támadó föllépésre a birodalmi segélyhad kiállítása körül támadt nehézségek miatt képtelen volt; hadüzenete azt eredményezte, hogy az örökösödési igényei ellen Magyarországban támasztott mozgalom még nagyobb kiterjedést nyert és leplezetlen nyiltsággal indult meg kitűzött czélja felé.
Az országgyülés megnyitása előtt a vármegyék hadakat fogadtak, oly czélból, hogy azokat az országgyülésre küldvén, Zápolyai János rendelkezésére bocsássák.54 Ő maga kétezer fegyveres élén jelent meg az ország rendei körében.55
És most az országgyülés a nemzeti királyság visszaállitására irányuló közóhajtást ünnepélyes nyilatkozatban formulázta, a mely egyszersmind Ulászló személye és kormányzása fölött kemény itéletet tartalmazott.
Hazájuk „rémséges szétrongyollásának és csufságos pusztulásának, a melléktartományok és végvárak elvesztésének” legfőbb okait az idegen származású királyokban látják, kik „a szittya nép erkölcseit és szokásait meg nem tanulták,... örömestebb adták magukat dologtalan nyugalomra, mint fegyverforgatásra,” sőt olykor „kegyetlen ellenség módjára irgalmatlanul dúltak a hazafiak ellen, a népet tenger gyalázatba sülyesztették;” ellenben azok, kik „a magyar nemzet törzsökéből emelkedtek királyi polczra, az ország hasznát és gyarapodását eszközölték.” „Nehogy tehát – igy szólanak – ha mostani kegyelmes urunk a világból fiörökös nélkül talál kimulni... az országot idegen fejedelem bitorolja, és minket örök szolgaságra juttasson,... mostantól fogva örök időkre rendeljük, hogy valahányszor a király meghal, a nélkül hogy fiörököst hagyna maga után, kire törvény és szokás értelmében az ország szállhatna, királyunkká külföldit egyszer sem választunk, hanem csakis magyart, a ki ilyen hivatalra képes és alkalmas, fogadunk. Ha pedig idegen fejedelem kisérletet tenne, hogy a trón birtokába fegyver hatalmával helyezkedjék be, ellene az egész ország köteles fegyvert fogni; s a kik ezen végzések ellen cselekednének, mint hűtelenek és az ország ellenségei örök szolgasággal lakolnak.”
A nemzeti párt az országgyülésen olyan félelmes hatalommal lépett föl, hogy minden ellenszegülést és ellenmondást lehetetlenné tett. A határozat az összes rendek nevében formulázott okiratba foglaltatott, melynek élén a jelenlevők hosszú névsorában ott találjuk a főpapi rendből Bakócz Tamást, utána a kalocsai érseket, az erdélyi, váradi, győri, csanádi, váczi, szerémi püspököket és a vránai perjelt; a világi urak sorában együtt vannak a nádor, az országbiró és Zápolyai János, ki ámbár közhivatalt nem viselt, a harmadik helyet kapta; őt követik a többi zászlós urak, az országnagyok, főispánok, a királyi törvényszék tagjai, szám szerint ötvenen; a sorozatot ötvenegy vármegye képviselői zárják be. Az egyházi és világi országnagyok pecsétüket függesztették az okirat alá.56
Egyébiránt Zápolyai János azon volt, hogy Ulászlót megnyugtassa és biztositsa a felől, hogy személye és állása ellen merénylet nem terveztetik. Ugyanazon napon, a melyen a köznemesség nagy vivmánya okiratba foglaltatott, az udvari párt legelőkelőbb tagjaival, Bakócz Tamással, a nádorral és több más országnagygyal szövetséget kötött, a melynek értelmében mindannyian arra kötelezték magukat, hogy a királyhoz s a királynéhoz hűségesen ragaszkodnak, rendeleteiket, a mennyiben az ország szabadságával nem ellenkeznek, lelkiismeretesen végrehajtják.57
A nevezetes végzés megalkotása után az országgyülés minden jobbágytelekre, 52 dénár adót vetett ki, ötvenet az ország közszükségeinek fedezésére és kettőt nemzeti ajándékul, Werbőczi Istvánnak.58 Az adomány pénzértéke mintegy nyolczezer forintra tehető. De valódi jelentősége abban rejlik, hogy Werbőczi az egyetlen magánszemély, kinek jutalmazására a magyar országgyülésen külön adót szavaztak meg.59 A jogczimet a rendek hálájának és ragaszkodásának ilyetén nyilatkozatára kétségkivül azzal szerezte, hogy a nemzeti király választásáról szóló végzést ő fogalmazta és egyhangu elfogadtatását neki lehetett köszönni.
Az 1505 október 14-án kelt rákosi végzés kezdősorai.
Az oklevél eredetije a bécsi állami levéltárban. (Szövegének olvasását l. a kötet végén.)
Ulászló a személye és politikája ellen irányzott merész actiónak tétlen, néma tanúja maradt ugyan, de mig avval nyiltan szembe szállani óvakodott, sikerének meghiusitására nem csekélyebb merészséggel tett titkos lépéseket. Deczember hó folyamán titkon követeket küldött Miksához,60 hogy a családi szövetség létrehozása iránt 1504-ben megkezdett tárgyalások fonalát újból fölvegye. Az 1506-ik év márczius havában létrejött az egyezség, melynek értelmében Ulászló leányát Miksa egyik unokája veszi nőül, és ha az áldott állapotban levő magyar királyné fiúgyermeket szül, ez Miksa unokájával, Mária főherczegnővel lép házasságra. Ulászló ezt a szerződést megerősitvén, egy másik okiratban halála esetére a római császárra bizta gyermekei fölött a gyámságot.61 Sőt előkészületeket tett, hogy Miksával személyesen találkozik és vele a szövetséget még szorosabbra fűzi.62
Ezek a tárgyalások nem maradhattak titokban. Az ország rendei körében, kik 1506 ápril végén Budán együtt voltak, nagy ingerültséget támasztottak, mely tetőpontjára emelkedett, mikor két császári követ jelent meg, kik az 1505-ik évi végzés megsemmisitését követelték, és hire jött, hogy német hadak Magyarországba törtek.
A rendek elhatározták, hogy június 24-én Székes-Fejérvárt fegyveres országgyülést tartanak, a királyt pedig arra kényszeritették, hogy Miksának háborút izenjen és rögtön sereget küldjön ellene. Ez Hédervári István vezérlete alatt Ausztriába tört és ott kegyetlen pusztitásokat vitt véghez.
Miksa ekkor személyesen vezette seregét Magyarországba. Június első felében Sopront elfoglalta, Vasvárig nyomúlt, majd éjszak felé fordulván, Pozsony és a Csallóköz területét hatalmába ejtette.63
Ezalatt a fejérvári országgyülés határideje elérkezett, a nélkül, hogy a magyar rendek májusi határozatuk végrehajtására gondoltak és felfegyverzett jobbágyaik kiséretében harczra készen egybegyültek volna. Igy tehát a király feljogositva tekintette magát arra, hogy Miksához békealkudozások végett követeket küldjön.
A tárgyalások kedvező menetét előmozditotta az a körülmény, hogy a királyné 1506 július 2-ikán fiúgyermeket szült. A július 19-ikén létrejött békekötés értelmében mindkét fél hadait visszavonja, az elfoglalt helyeket visszaadja és megbocsát elpártolt alattvalóinak.
Miksa azonban kinyilatkoztatta, hogy jogigényeit Magyarország trónjára föntartja, a mi ellen a magyar biztosok óvást emelni feleslegesnek tartották.64
A magyar követek Miksánál.
Ismeretlen művész rajza I. Miksa császár Weisskunigje számára. Az eredeti fametszet-dúcznak a bécsi udvari műgyűjtemények évkönyveiben közzétett lenyomata után.
A király örömét fia születése és a béke helyreállitása fölött bánatra változtatta a királynénak 1506 július 26-ikán bekövetkezett halála. Hitvesének elvesztése mélyen megrenditette. Erélytelensége úgyszólván érzéketlenséggé fokozódott. Egyetlen vágya volt még fiának, ki a keresztségben a Lajos nevet nyerte, koronázás által biztositani a trónörökösödést. A csehországi rendek az ő felszólitását be sem várták és az 1506-ik év végén maguk fordultak hozzá azzal a kérelemmel, hogy fiát a legközelebbi prágai országgyülésen koronáztassa meg.65
De Magyarországban a Zápolyai-párt ezután sem hagyott föl az 1505-ik évi végzésben kifejezett törekvéseivel. Az 1507-ik év január 25-ikén Lomniczi János, Morvaország főkapitánya, a cseh urakat arra szólitja föl, hogy mivel a király és gyermekei nagy veszedelemben forognak, Szent-György napján, a magyar országgyűlés idején, mennél nagyobb számban jelenjenek meg és a magyarokat jószerivel vagy kényszeritő eszközökkel Lajos megkoronázására bírják.66 A következő hónapban tartott prágai országgyülés Lajost a cseh korona örököséül nyilvánitotta, és Budára küldöttséget bocsátott azzal a megbizással, hogy a herczeget a koronázás végett Csehországba kisérje. De a magyar rendek nem engedték, hogy a gyermek trónörökös Csehországba vitessék. Még határozottabban nyilatkoztak az ellen, hogy Lajos magyar királylyá koronáztassék.67
A Miksával kötött egyesség miatt Ulászlónak kiméletlen megrovásokat kellett hallani.68 És a Velenczébe érkezett tudósitások azt jelentették, hogy a nemesség Ulászló halála esetére, Lajos mellőzésével, magyar urat szándékozik királylyá választani.69
A köznemesség ezen az országgyűlésen ismét egy jelentékeny lépést tett előre politikai súlyának gyarapitása érdekében. A királyi tanács ülnökeire vonatkozó régibb végzések megújittatván, a királynak kötelességévé tétetett, hogy a köznemesség köréből választott ülnököket a tanács mindegyik ülésére hívja meg és az ország összes közügyeit az ő hozzájárulásukkal intézze el; sőt kimondatott, hogy az ő mellőzésükkel hozott határozatok érvényteleneknek tekintendők. (III., V., VII.)
Egyik törvényczikkely szokatlan kiméletlenséggel fordul az oligarchia ellen. „Némely hatalmasok” ellen azt a vádat emeli, hogy „az ország törvényeit nyilván és vakmerően sérteni nem átallják.” Megállapitja, hogy jövőben az ilyen hatalmaskodók, „mint a király és az ország iránt hűtelenek, száműzettessenek, az egyháziak javadalmuktól, a világiak jószágaiktól fosztassanak meg.” És a mennyiben a király elmulasztaná a vétkeseket megbüntetni, ezek ellen a fő- és alispánok, ha pedig olyan hatalmasok volnának, hogy velük egy vármegye nem bir, az országbiró vagy az országos főkapitány vezessenek sereget. (VIII.)
Azonban mig az országgyülésen nyilatkozó nemzeti akarat érvényesitésére senki sem gondolt, az országgyülés eloszlása után az udvar zavartalanul szőtte tovább politikájának szálait. A szövetséget az osztrák házzal még szorosabbra füzte az 1507 november 12-ikén kötött újabb szerződés, mely a kettős házasság föltételeit részletesen szabályozta.70 Ugyanekkor a Budán egybegyült magyar urak és tanácsosok a király előterjesztésére elhatározták, hogy a jövő év tavaszán tartandó országgyülésen Lajos herczeg magyar királylyá koronáztassék;71 s igy beleegyezésüket adták ahhoz, a mit az országgyülés megtagadott.
Frangepán Beatrix.
Egykorú festmény, melynek hollétéről nincs tudomásunk. Mogyoróssy János reproductioja után.
Ulászló, a tanácsülés határozatára hivatkozva, 1506 márczius 12-én szét küldözte meghivóleveleit, a melyekben az országgyülést, egyenesen a koronázás végrehajtása végett, május 13-ikán Budára kihirdette.72
Miként a vármegyékben, úgy az országgyülésen egyetlen hang sem emelkedett a koronázás ellen.
A király előterjesztésében az ország rendeihez azt a kérelmet intézvén, hogy „járuljanak hozzá” fia megkoronázásához, a Mátyás halála után bekövetkezett válságos eseményekre utalt, és az ország szabadságának és nyugalmának biztositása szempontjából tüntette föl kivánatosnak a trónörökös megkoronázását.
Ámbár az 1505-ik évi végzés is a trónöröklés elvének álláspontját foglalta el, és sem a királyi meghivólevél, sem az országgyűlési előterjesztés Lajos herczeg királylyá választásáról egyáltalán nem tesz emlitést, a királyi előterjesztés szövegét az a felfogás hatja át, hogy a király figyermekének örökösödését teljesen csak a koronázás biztosithatja.
Az ország rendei válaszukban kijelentették, hogy „hódolatuk, engedelmességük és háladatosságuk sugallatára” a király kérését és óhajtását szivesen teljesitik; de „jövendő biztosságuk, nyugalmuk és szabadságuk érdekében” igéretet kivántak tőle, hogy ő maga és fia a rendeket és az egész országot törvényeikben és „a tőle engedélyezett szabadságokban” megtartják; továbbá, hogy Lajost Miksa császár vagy valamely más külföldi fejedelem kezeibe nem szolgáltatja, kormányzása vagy gyámsága alá nem bocsátja, hanem Magyarországban, a rendek kezei között és gondviselésök alatt meghagyja.
A király erre kinyilatkoztatta, hogy fia koronázásával csakis országainak javát, hasznát és örök békéjét óhajtja biztositani, szemei előtt magánérdek nem lebeg; minélfogva a maga, fia és összes örökösei s utódai nevében királyi szavára fogadja, hogy az ország törvényeit és szabadságait sértetlenül megtartja, mind fiával, mind az ország rendeivel megtartatja; sem életében, sem halála óráján fiát nevelés és kormányzás végett a római királynak vagy más, külföldi fejedelemnek át nem adja, az országból el nem távolitja, hanem az ország rendeinek kezei között az országban hagyja; végre kötelezettséget vállal az iránt, hogy fia, a mikor az érett kort eléri, az ország szabadságainak tiszteletben tartására igéretet tesz, s csak ezen igéret után léphet a királyi hatalom birtokába.
Ez a nyilatkozat május 27-ikén okiratba foglaltatott.73 Mire a koronázás megtartására az előkészületek haladék nélkül megtétettek. Ulászló a főpapok, urak és nemesek kiséretében mindkét gyermekével Székes-Fejérvárra vonult, hol a koronázás június 4-ikén ünnepélyesen végrehajtatott.
A két éves Lajost Bakócz Tamás primás a koronázási mise közben szentelt olajjal felkente; azután a zászlósurak egymásután eléje járultak, hogy a kardot, a jogart és az országalmát néki átnyujtsák. Evangélium után, ősi szokás szerint, a nádor ajkairól háromszor felhangzott a kérdés: „Akarjátok-e, hogy Lajos herczeg királylyá koronáztassék?” A jelenlevők lelkesen válaszolták: „Akarjuk.” A gyermeket ekkor a trónra ültették, a primás és a nádor a koronát a fejére helyezték, majd aranyos kocsin a város falain kivül Szent-Miklós egyháza elé vitték, és lóra helyezték; a kardcsapásokat nevében a nádor végezte. A szertartás alatt a boldog apa elérzékenyülten örömkönnyeket hullatott. De a megrémült gyermek többször baljóslatu jajgatásban tört ki.74
A Zápolyaiak a koronázás megakadályozására nem tettek kisérletet. Hatalmi törekvéseikben ugyanakkor más téren is súlyos vereséget szenvedtek. János grófnak nemcsak magának le kellett mondani a királyleány kezéről, hanem az a reménysége is meghiusult, hogy a Hunyadi ház nevének varázsából és vagyoni gazdagságából várt előnyöket családjának biztosithassa. Corvin János özvegye – bizonyára az udvar kedvéért – a leánya és Zápolyai György között létesült eljegyzést felbontotta, és Hunyadi Erzsébetet 1507 végén Palóczi Mihálylyal jegyezte el.
De a gyermek mennyasszony már néhány hét mulva meghalt.75
A király ekkor nővérének fiát, György brandenburgi őrgrófot hívta meg udvarába, és az 1509-ik év elején Corvin János özvegyével házasitotta össze; miután pedig a következő esztendőben ez is kimult, a Hunyadi ház összes várait és uradalmait unokaöcscsének adományozta, a mi által őt az ország egyik leggazdagabb birtokosává tette. A rokoni érzés sugallatai mellett kétségkivül az a szándék vezérelte, hogy fiának az őrgrófban támaszt, szükség esetén szemben a nemzeti párttal oltalmat biztositson.