II. Lajos király.
A Dietrichstein menyegzőjét ábrázoló festményről.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Zápolyai pártja. A kormányzóválasztás kérdése. Országgyűlés a Rákoson. Az udvari és nemzeti párt compromissuma. Királyi tanács szervezése. II. Lajos király. Neveltetése. Képességei. Kedélye. Erkölcstelen környezetének rontó befolyása. Brandenburgi György. Az oligarchia erőszakos politikája. Zápolyai félrevonulása. Bakócz és Beriszlói Péter versengése. Országgyűlési pártküzdelmek. A köznemesség távozása az országgyűlésről. A főrendek tárgyalásai. Végzések. A királyi tanács szervezetének megállapitása. A végzések eredménytelensége. A köznemesség tolnai gyűlése. Honvédelmi végzései. A király megerősíti a végzéseket. A törökök részéről fenyegető veszély. Velenczei követ. A bácsi országgyűlés. Az alkotott végzések. A kincstár rendezése. Az elzálogosított királyi javakra vonatkozó intézkedések. A királyi tanács előbbi szervezetének visszaállitása. Tagjai. Az új királyi tanács kormányzása. Bornemisza és Korlátkövi ellenszegülése. A köznemesség ingerültsége. A zavar növekedése. A köznemesség vezérszerepe. Miksa császár halála. A II. Lajos király császárrá választása érdekében tett lépések. Werbőczi velenczei követsége. A követség fogadtatása Rómában. A törökkel kötött fegyverszünet. Perényi Imre nádor halála. Zápolyai István jelöltsége. Az udvari párt magatartása. Báthori István nádorrá választása. Károly spanyol király római császárrá választása. György őrgróf külföldi útja. Lajos király uti készülődései. Ingerültsége a tanácsurak ellen. Pozsonyi tartózkodása. Anna és Mária főherczegnő
Az a párt, mely az 1505-ik évi országgyülésen a legünnepélyesebb formában kimondta határozatul, hogy II. Ulászló utódját a nemzet a saját kebeléből fogja választani, a király halálakor hatalma tetőpontján állott. Egyik vezére, Zápolyai János, a pórlázadás leküzdésével, a másik, Werbőczi István, a Hármaskönyv megalkotásával újabb jogczimeket szereztek, hogy a köznemesség ragaszkodására föltétlenül számithassanak. Azonban a legitimitas elve és a szent korona eszménye iránt a tisztelet a nemzet lelkében olyan mélyen bocsátotta le gyökereit, hogy a királyi gyermek trónöröklési jogainak megtámadására senki sem gondolt. A hatalomért való versengés és az idegen befolyás elleni küzdelem más téren indult meg.
A nemzetet két táborra osztotta az a kérdés, hogy a tiz éves gyermek helyett az országot ki kormányozza?
Azok az urak, kik a Habsburg házzal kötött szerződések létesitésére befolytak, az udvari párt vezérei oda törekedtek, hogy az elhunyt király rendelkezései tiszteletben tartatván, Lajos a császár és a lengyel király gyámsága alá helyeztessék; az ország kormányát pedig Lajos nagykoruságáig Bakócz bibornok, György őrgróf és Bornemisza János vezessék.
Ellenben a nemzeti párt idegen fejedelmeknek nem volt hajlandó a királyra és az országra befolyást engedni. E tekintetben nemcsak az 1486-ik évi törvényre hivatkozhatott, hanem Ulászló király ünnepélyes igéretére is, a mit Lajos koronázása alkalmával tett, hogy fiát idegen fejedelem gyámságára nem bizza. De eljárásában szintén nem a törvény vezérfonalát követte. Ahelyett, hogy a nádorban látná a kiskorú uralkodó gyámját, azt tűzte ki czéljául, hogy a király kiskorúsága idejére teljhatalmú kormányzó, milyen Hunyadi János volt, választassék. A jelölt természetesen Zápolyai János volt.
A fontos kérdés eldöntésére az országnagyok (1516) ápril 25-ikére országgyűlést hirdettek, a melyre a köznemességet fejenként meghivták.
Mindkét párt erősen fölkészülve és jól szervezve jelent meg a Rákoson. Ezért a döntő mérkőzésre a pillanatot alkalmasnak egyik sem találta. A primás és társai a külföldi gyámok elismerését nem erőszakolták; a Zápolyaiak a kormányzó-választást nem inditványozták. Compromissum jött létre. Abban állapodtak meg, hogy a királyt, ámbár még csak tizedik évét volt betöltendő, valóságos, nagykorú uralkodónak tekintik, a kinek oldala mellett az ügyeket a királyi tanács intézi. A tanács oly módon szerveztetett, hogy az országgyülésen évenkint választandó hat főpap és hat országnagy mellett tizenhat köznemesből fog állani, a kiknek fele része fölváltva hat hónapon át állandóan az udvarnál tartózkodik. Igy tehát a túlsúly biztositva maradt a köznemességnek.1
Azt a fictiot, hogy a tiz éves gyermek a nagykorú királyt megillető helyet foglalja el, egész komolysággal életbe léptették. Lajos azonnal mind a tanács, mind a királyi törvényszék ülésein átvette az elnöklést, külföldi követeket kihallgatáson fogadott. És a velenczei követnek 1516 végén irt jelentéséből tudjuk, hogy Lajos nehéz helyzete igényeinek meglepő ügyességgel tudott megfelelni, „komoly méltósággal” tudott szólani.2
Ez a tény arra utal, hogy azok, a kik ekkor már kiváló tehetségeket ismertek föl benne, nem hizelgés sugallta valótlanságot állitottak.
Lajos mint koraszülött jött világra, és az életképességet nélkülözni látszott. De a mint két éves korát betöltötte, testileg erősödni kezdett és szellemi tekintetben is kedvező fejlődésnek indult. Első tanitója kiszemelésében atyja nem volt szerencsés. Választása egy hirneves olasz humanistára, Balbi Jeromosra esett, a ki sokféle hányattatás után került hazánkba. A nyugtalan szellemű, ambitiosus költő a fejedelmi gyermekszobában nem érezte magát jól; szivesebben keresett foglalkozást az udvari cselszövények és diplomatiai alkudozások terén.3 Helyét 1515-ben egy másik koszorús költő, az erdélyi, megyesi származású Piso Jakab foglalta el, kiről nagynevű kortársa, Rotterdami Erasmus egyik levelében azt a magasztaló nyilatkozatot teszi, hogy a magyar királyt inkább tartja irigylésre méltónak tanitójáért, mint koronájáért.4 Ez növendékével meg tudta kedveltetni a tanulást, és fölébresztette benne a kötelesség érzetét. Uralkodása első esztendejének végén Lajos maga irja a lengyel királynak, hogy a mit eddig mulasztott, fokozott szorgalommal pótolja.5 Csakugyan a jeles mester vezetése alatt tanulmányaiban nagy eredményt mutatott föl. Hat nyelven beszélt; előkelő és könnyű előadást, értelmes és szabatos irályt sajátitott el.6
A fegyverek kezelésében és a lovagi gyakorlatokban is ügyesnek mutatkozott. Jól lovagolt, biztosan használta az íjat. Már tizenhárom éves korában résztvett a nyilvános tornákban, a mire korát meghaladó magas és erőteljes testalkata, karcsú termete képessé tette. Ereje, ügyessége és bátorsága által a nézők tapsait vivta ki és a hozzáértők tanúságot tettek arról, hogy „a tökéletes lovag minden kelléke meg van benne.” A zenében gyönyörködött, játszott a lanton, és domborművek faragásával szivesen foglalkozott.
Derült kedélyű, nyájas és jólelkű volt. Az egyik velenczei követ „angyali jóságu”-nak, egy másik „kimondhatatlanul kegyes”-nek mondja. Sértés és bántalom nem lobbantotta haragra, még kevésbbé ingerelte boszúállásra. Mindenki iránt jóindulatot tanusitott, és bőkezű szeretett lenni.7
E szerint a gyermek-király minden tulajdonságot birt arra, hogy jeles és népszerű uralkodó váljék belőle. És bizonyára azzá vált volna, ha szerencsétlen befolyás alá nem kerül. Az agg Bakócz Tamást hanyatló életereje távol tartotta az udvartól; a becsületes Bornemisza János az országos ügyeknek szentelte idéjét. A király személyét Brandenburgi Györgyre bizták. Ez a könnyelmű, gyönyörvadászó és tékozló fejedelem teljesen meghóditotta és saját mintájára idomitotta királyi öcscsét Lovagi játékok és vadászatok, lakomák és tánczvigalmak szünet nélkül követték egymást. Léha ifjak lettek a király társai és barátai, kik az udvart nem egyszer illetlen kicsapongások szinhelyévé alacsonyitották le. Az egyházi férfiak aggódva észlelték, hogy a király az ájtatossági gyakorlatokat elhanyagolja, ünnepi napokon zajos mulatságokban vesz részt; komolyabb udvarnokok azon botránkoztak meg, hogy egészsége veszélyeztetésével és az udvari illemszabályok sérelmére társaival órákat tölt a fürdőben, velök fürdés közben lakmározik.
II. Lajos király.
A Dietrichstein menyegzőjét ábrázoló festményről.
Ez az életmód és ez a környezet a komoly munka szeretetét és az ország ügyei iránt való érdeklődést mindinkább kiirtotta lelkéből. Részvétele a közügyek intézésében a helyett hogy emelkedett volna, évről-évre csökkent; a tanács üléseiben néma tanuja volt a tárgyalásoknak; a bonyodalmak és veszélyek csekély benyomást tettek rá.8
Ilyen körülmények között az oligarchia önző és erőszakos politikáját, a két párt egymással való versengését akadálytalanul folytathatta; mig az ország védelme érdekében semmi sem történt.
A királyi tanácsban a köznemes ülnökök többségben voltak ugyan, de Bakócz Tamás és Bornemisza János a vezérlő szerepet kezeikbe tudták ragadni és háttérbe szoritották Zápolyai Jánost, ki már 1517-ben duzzogva félrevonult, és több párthivével együtt kijelentette, hogy mig Bornemisza befolyásos állását (a budai várparancsnok és a királyi uradalmak felügyelője tisztét) megtartja, ők az udvarnál és a tanácsban meg nem jelennek. Ugyanakkor gyülöletes meghasonlás támadott Bakócz és egyik főpapi társa, Beriszló Péter között. Ez előkelő bosnyákországi család sarja, ifjú korában a primás kegyeltjeihez tartozott, kinek pártfogásával a királyi titkár hivatalát nyerte el és fontos diplomatiai küldetésekkel bízatott meg. 1512-ben veszprémi püspökké és horvátországi bánná neveztetett ki. Ettől fogva egészen a déli részek megoltalmazása nagy föladatának élt; nemcsak távoltartotta a török rablócsapatokat, hanem ismételten török területre tört be, és onnan diadalmasan tért meg. X. Leo pápa a szentelt kard megküldésével jutalmazta hősi tetteit, és (1515-ben) pénzt, ágyúkat, lőport, gabonát küldött néki. 1517-ben a zágrábi püspökség Bakócz Tamás egyik unokaöcscsének lemondása következtében megüresedvén, Beriszló azon volt, hogy ezt a javadalmat ő nyerje el, mivel az helyzeténél és gazdag jövedelmeinél fogva az ő politikai és katonai hivatásának betöltését jelentékenyen megkönnyithette. De Bakócz Tamás a püspökséget egy másik unokaöcscse, Erdődi Simon részére szerezte meg. Beriszló méltó fölháborodásában, a királyi tanács ülésében éles kifakadásokat, fenyegető nyilatkozatokat hallatott a primás ellen; izgalmas jelenetek folytak le közöttök. Az ellenségeskedés olyan fokra hágott, hogy az 1518-ik év nyarán egymás ellen nyilt háborút készültek viselni és e czélra már fegyverkeztek.9
Az 1518-ik év Szent-György napjára összehivott országgyűlés elkeseredett pártküzdelmek szinhelye volt. A király azt a kivánatot terjesztette elő, hogy az ország védelmének czéljaira minden jobbágytelek után egy forint rendkivüli adó szavaztassék meg. Azonban a köznemesség „a jobbágyok szegénységére és elnyomott állapotára” hivatkozva, csak félforintot ajánlott meg, és pedig azon föltétel alatt, hogy az egybegyült urak az országgyűlés végzéseinek megtartására személyenként esküvel kötelezzék magukat. Az urak erre nem állottak reá. Mire a köznemesség abban állapodott meg, hogy a tárgyalásokat megszakitja, és július végén Tolnán külön gyülést tart, a melyen maga gondoskodik az ország bajainak orvoslására alkalmas gyógyszerekről, és ezen határozat meghozása után szétoszlott.10
A köznemesség távozása után tizenhárom főpap és harmincz világi úr, köztök Zápolyai János is, együtt maradt. Ezek a tárgyalásokat folytatták, országgyűlési végzéseket alkottak. Az első czikkben megemlitik, hogy a köznemesség csak félforintot ajánlott meg, de ennek daczára „a főpapok, országnagyok és előkelők” arról győződvén meg, hogy a félforint az ország és a véghelyek megoltalmazásának költségeire elégtelen, ámbár „az urak” az ő mindenfelől terhelt jobbágyaikat szintúgy, mint a „rendek” kímélni óhajtják, nem engedhetik, hogy gondatlanságuk miatt az országot veszedelem érje. Egyúttal azt a reményt fejezik ki, hogy „az urak ezen rendelkezéséhez a rendek hozzájárulnak és tőlük el nem szakadnak.” (IX.)
Az adóból befolyó pénzösszeg a véghelyek ellátására és a királyi banderium kiállitásának s föntartásának költségeire rendeltetett. A királyi kincstárnoknak az urak szine előtt esküvel kellett magát arra kötelezni, hogy ezen pénzösszegből a királyi tanács határozata alapján, csakis a kijelölt czélokra fog utalványozni. (VIII.)
Egyúttal elhatározták, hogy a király, a főpapok, világi urak és vármegyék július 2-ikáig bandériumaikat, illetőleg csapataikat jól fölfegyverezve a véghelyekre küldik. (X.)
Azonban az urak ezen alkalommal olyan végzéseket is alkottak, a melyekkel a köznemesség korábbi vivmányait megsemmisitették. A királyi tanács szervezetére nézve megállapitották, hogy állandó tagjai: a kanczellár, a kincstartó és a királyi udvarmester; ezek mellé a főpapok közől négy, az országnagyok közől négy tanácsos „választatik.” Feladatuk az, hogy a királynak hűséges tanácsot adjanak, és ne engedjék, hogy „ő felségének még ifjú lelkét bárki hiú és haszontalan rábeszéléssel ide-oda hajlitsa; őrködjenek a király becsülete és udvarának disze fölött; végre gondoskodjanak, hogy minden rendelkezés az ország javára szolgáljon; különösen a királyi jövedelmek visszaszerzése és helyes kezelése érdekében intézkedjenek, vizsgálják meg és irányozzák elő a kiadásokat. (XII–XIV.) A tanács hetenként háromszor tart a király elnöklete alatt ülést. A király a koronára szálló javakból kétszáz jobbágyteleknél nagyobbat csak a királyi tanács meghallgatásával adományozhat; várakat, városokat és nagyobb jelentőségű mezővárosokat a jövő országgyűlésig egyáltalán ne adományozzon; a megüresedő érsekségeket és püspökségeket, a bánságokat és a végvárak tisztségeit a királyi tanácsosok meghallgatásával alkalmas és érdemes férfiakra ruházza; a király követeket akár külföldi uralkodókhoz, akár alattvalóihoz csak a tanácsosok meghallgatásával küldhet, és a külföldi uralkodók követeinek előterjesztéseire a választ csakis a tanácsosok jelenlétében adhatja meg. Nehogy a titkárok és más előadók téves és eltérő előterjesztésére a király jogsértő és ellenmondó okiratokat állitson ki, „a mi gyakrabban megtörtént,” jövőben minden beérkező kérvényt vagy levelét a királyi tanácsosok jelenlétében a kanczellár vagy a királyi titkárok egyike olvassa föl, és az elintézés módját a tanács döntse el. (XII–XX.)
Mindezekre a végzésekre nézve kimondatott, hogy csak a következő év Szent-György napján tartandó országgyűlésig maradnak érvényben, a mely azokat megerősitheti vagy módosithatja.11
Ezen országgyűlési végzések teljesen eredménytelenek maradtak. A hadakat július másodikára nem állitották ki. Az adót a királyi kincstárnoknak nem szolgáltatták be. A király július 16-ikán kelt rendeleteiben az adó behajtását és beszolgáltatását sürgetvén, előadja, hogy a végvárak már a legsúlyosabb veszedelemben forognak, mert a kapitányok, kiket eddig is nehezen lehetett állomásaikon megtartani, ha fizetésüket mielőbb meg nem kapják, minden esetre elhagyják állomásaikat. „Ha ez megtörténik, – jegyzi meg naiv hangon a királyi irat – mindenki megitélheti, hogy abból mi következik!”12
Ez a királyi rendelet, szintúgy mint a Szent-György-napi országgyűlés végzeménye ignorálja a köznemességnek a tolnai gyűlésre vonatkozó elhatározását. Ez a gyűlés július végén csakugyan létrejött. A nemesség azonban nem fejenként jelent meg, hanem minden vármegyéből követeket küldött. A király és az urak Budán várták be tárgyalásaik eredményét.13
A gyűlés mindenekelőtt az ország védelmének ügyét tette tanácskozás tárgyává. „Minden ország – igy hangzott a Werbőczitől fogalmazott végzemény bevezetése – két eszközzel igazgattatik és tartatik fenn: törvénynyel és fegyverrel. Magyarországban most mind a kettő hiányzik.” Az országot ennek következtében fenyegető veszélyek elháritására a rendek elhatározták, hogy a bandériumok és megyei hadak rögtön a véghelyekre küldessenek; szeptember 29-ikére pedig az összes főpapok, urak és nemesek, személyesen, az urak állásukhoz képest lehetőleg nagy számú fegyveresekkel, a nemesek pedig minden hisz jobbágy után kiállitandó egy lovassal, Bácson jelenjenek meg, oly czélból, hogy nagy támadó hadjáratra induljanak. A király részére, hogy bandériumát kiállithassa és vele Bácson megjelenhessék, minden jobbágytelek után félforint adót szavaztak meg (I–IX.)
A királyi kincstárnoktól, a ki ezen adó behajtására és kezelésére volt hivatva, a gyűlés azt kivánta, hogy a király és a gyűlés küldöttsége előtt esküvel kötelezze magát arra, hogy a befolyó pénzt nem forditja régi adósságok kiegyenlitésére, hanem hadak fogadására az erdélyi vajdának, temesi ispánnak és horvátországi bánnak fizeti ki, a végvárak parancsnokait kellő pénzösszeggel látja el, és a királyi bandérium fölszereléséről gondoskodik.
Az adó kivetésében és behajtásában a minden vármegyében választandó nemesek és a kincstárnok megbizottja járnak el. A bécsi országgyűlés a kincstárnokot megszámoltatja, a főispánokat és alispánokat, kiknek hanyagsága miatt hátralék marad, hivataluktól rögtön elmozditja és velük a hátralékot megfizetteti. Ugyanott a régibb adókról és a királyi jövedelmekről vezetett számadások szintén megvizsgáltatnak, és a királyi jövedelmek tárgyában olyan rendelkezések tétetnek, hogy a király az országgyülést rendkivüli segély megajánlására fölszólitani, a „nyomorult és elnyomott jobbágyokra” terheket róni többé ne legyen kénytelen. (X–XVII.)14
Ezen végzéseket ötven tagból álló küldöttség vitte Budára, és mutatta be megerősités végett a királynak, a ki az udvarnál egybegyült urak tanácsára a megerősitést megadta.15
Ez a határszélekről érkező tudósitások nyomása alatt történt. A törökök egyidőben fenyegették Jajczát és Belgrádot. „Kevésbe múlt, – jelenti a velenczei követ Budáról – hogy Belgrád az ellenség kezeibe nem került, a mi ha bekövetkezik, az ország romlását vonta volna maga után.”16 És csakhamar még aggasztóbb hirek érkeztek. Szeptember 2-ikán a velenczei követet Szalkai László váczi püspök, a királyi kanczellár ezekkel a szavakkal fogadta:
„Rosz hireink vannak; maga a török császár jön ellenünk. Tegnap érkezett ő felségéhez a havasalföldi vajda követe, azzal az üzenettel, hogy a török császár Konstantinápolyból megindult, és nagy sereggel jön tartományának meghóditására. Félő tehát, hogy ez a vajda elpártol a koronától, a mi nagy csapás volna, mert igéretet tett, hogy minden hadjáratban nyolczvanezer emberrel vesz részt.”
A velenczei követ azon kérdésére, hogy a király milyen előkészületeket szándékozik tenni, a kanczellár igy válaszolt:
„Szent-Mihály napján Bácson országgyűlést tartunk, és ott elhatározzuk, mit tevők leszünk. Követeink pedig nyolcz nap alatt a császárhoz és a pápához útra kelnek.” De csüggedten hozzá tette: „Azt hiszem, az orvosság későn készül el.”17
A követek nem utaztak el, a bácsi országgyűlésen sem jelent meg a király; a főpapok és urak is legnagyobb részben távol tartották magukat. A köznemesség ellenben tömegesen gyült egybe;18 de a helyett, hogy a tolnai gyűlés szándéka szerint, a bácsi táborból a hadi munkálatok tényleg megkezdetnének, ismét csak végzések alkotásához fogtak, a melyek a nemzet erkölcsi és hatalmi mély sülyedésének szomorú képét örökítik meg. Ezt a képet a végzemény bevezetésében Werbőczi sötét szinekkel rajzolja. – „Ekkorig – úgymond – gyakran sok jó és üdvös törvény alkottatott, melyek az ország javát, nyugalmát és ő felsége hatalmának gyarapodását illették. De soha nem tartattak meg, soha nem hajtattak végre, mindig hasztalanok maradtak. Ennek következtében számtalan végvár elveszett, s azok a melyek megmaradtak, romokká lettek. Megszámlálhatlan azoknak sokasága, a kiket honfikéz ölt le, vagy ellenség fogságba hurczolt. A királyi felségnek több izben megszavazott adóból kevés haszon származott. Röviden, az ország és az állam ügyeiben, a honvédelem és az igazságszolgáltatás terén egyaránt, zavar és rendetlenség honosult meg.”
A bajok kútforrását a kincstár szomorú állapotában találván, a bácsi gyűlés első sorban ennek rendezésével foglalkozott. E tekintetben rendkivüli áldozatkészséget tanusitott. Az ország védelmének czéljaira két forintot, a király részére egy forintot és húsz dénárt szavazott meg jobbágytelkenként, a mely összeg két éven át, két részletben volt fizetendő. Mivel két megelőző országgyűlés kisérlete, hogy a királyi kincstartót külön esküvel az alkotott végzések megtartására, kötelességeinek teljesitésére késztessék, nem hozta meg a várt eredményt, a rendek most más eszközhöz folyamodtak. Az országos jövedelmek kezelésére a nemesség köréből két kincstartót választottak meg: Szobi Mihály és Paksi Mihály személyében.19 Ezek egyszersmind azt a megbizást is kapták, hogy a rendeket honvédelmi kötelezettségeik pontos teljesitésére szorítsák; fölhatalmaztatván, hogy az ellenszegülőket fegyver hatalmával fékezzék meg. De a gyűlés viszont őket is azzal fenyegette, hogy ha hűteleneknek vagy hanyagoknak bizonyulnak, a következő országgyűlés fővesztésben fogja elmarasztalni. (I–VII.)
Elhatározták továbbá a rendek, hogy az elzálogositott királyi javakat és jövedelmeket a tényleges birtokosok azonnal adják vissza, a zálogösszegek pedig lassanként törlesztessenek. Kivétel (mint 1514-ben) egyedül Zápolyai János javára történt, oly módon, hogy a zálogösszegeket, a miket ő követelhet, a király mindjárt törleszsze. A gyűlés az ellen, hogy a királyi javakat és jövedelmeket ezentúl is a királyi kincstartó kezelje, kifogást nem tett, azonban oldala mellé a királyi tanács köznemes tagjai közűl egy ellenőrt rendelt, a kinek tudta nélkül a kincstartó semmiféle kiadást sem tehet; különben ha pap, javadalmától, ha világi úr, birtokaitól fosztatik meg. (VIII, XX.)
Szelim török szultán.
XVl. századi rézmetszet. Felirata: SELIMUS • TURC(orum), IMPER(ator). Ő felsége hitbizományi könyvtárának eredeti példányáról
A királyi tanácsnak az a szervezete, a mit az 1516-ik évi országgyűléstől kapott, visszaállittatott; vagyis négy főpapból, négy világi úrból és tizenhat köznemesből alakittatott meg. A gyűlés a tanács tagjaivá megválasztotta az egyházi és urak sorából az esztergomi és kalocsai érsekeket, a pécsi és erdélyi püspököket, a nádort és országbirót, az erdélyi vajdát és a temesi főispánt; a köznemesek közől Szobi Mihály, Paksi János, Bodó Ferencz, Maczedóniai Miklós, Pogány Zsigmond, Perneszi Miklós, Ártándi Pál, Glésán Miklós, Kenderesi Mihály, Fajszi János, Csányi Balázs, Turóczi Miklós, Kutasi Lukács, Derencsényi György, Amade István és Sittkei György választattak meg. (XI.) A névsor a köznemesség vezérférfiait mutatja be. Werbőczi Istvánt nem találjuk közöttök; hogy azonban ennek az országgyűlésnek is ő volt vezérlő szelleme, az a tény hirdeti, hogy neki „sokféle munkájára, fáradságára és költségeire való tekintettel” minden jobbágytelek után fizetendő öt dénár külön adó szavaztatott meg.20
A király a bácsi végzéseket is megerősitette. Az ország kormányát az új királyi tanács átvette. A köznemesség ülnökei egészen magukhoz ragadták a hatalmat; különösen Glésán Miklós volt az, a kinek szava a legnagyobb nyomatékkal birt.21 Nagy erélylyel láttak hozzá az elidegenitett királyi javak visszaszerzéséhez. Az elsők egyike, ki a bácsi végzéseknek megfelelt, Bakócz Tamás volt, ki visszabocsátotta Esztergom városát, a mit tizenhat esztendő óta zálog-czimen birt. Példáját követte a nádor, Kis-Szeben város átengedésével.22 Most mindketten a nemzeti párthoz csatlakoztak és a bácsi határozatok foganatositása érdekében nagy buzgalmat fejtettek ki,
Bornemisza János és Korlátkövi Péter voltak úgyszólván az egyedüliek, kik az uralomra emelkedett új rendszerrel szemben nyilt ellenállást merészkedtek tanusitani. A királyi tanács felszólitására, hogy Tata, Komárom és Munkács várakat kezeikből bocsássák ki, tagadólag válaszoltak; arra hivatkoztak, hogy Ulászló királynak tett esküjök értelmében azokat a várakat a király nagykorúságáig másnak nem adhatják át. Mikor ez az ügy a királyi tanácsban tárgyaltatott, Lajos király az ő álláspontjukra helyezkedett. Ezért az agg primás fenyegető nyilatkozatra ragadtatta el magát: „Ha ő felsége nem teljesiti azt, a mit a törvény követel, az ország elüzi és mást választ helyébe!” Később enyhiteni igyekezett szavait s oda magyarázta, hogy ő felsége ellenszegülése a rendeket kormányzó választására kényszerithetné.”23 És csakugyan Bornemisza ellenszegülése nagy felháborodást támasztott a köznemesség körében.
Egy napon a primás gyengélkedő állapota miatt a királyi tanács az ő budai házában gyűlt egybe. Bornemisza is megjelent, mert ismét az ő ügye tárgyaltatott. Ekkor nagyszámú fölfegyverzett nemesség gyűlt a ház elé és erőhatalommal be akart nyomulni, hogy Bornemiszát hatalmába ejtse és rajta boszuját töltse. Ekkor a bibornok hordszéken levitette magát a zajongó tömeg közé, melyet esdő szavaival lecsillapitott és távozásra birt.24
Azonban az új kormánynak nem volt elegendő tekintélye és ereje, hogy az országban elhatalmasodott önző közönyösség álmából a nemzetet fölriaszsza, az áldozatkészség szellemét fölébreszsze, és a közpénzek kezelésében lelkiismeretes eljárást honositson meg. A királyi tanács ülnökei egyik levelükben panaszolják, hogy a megyékben az adó behajtásából befolyt pénzzel könnyelműen bánnak, és alig fele jutott az országos kincstárba.25 A végvárak elhagyatott állapotban, a királyi udvar szegénységben maradtak, a milyenben a bácsi országgyűlés előtt voltak.26
A választott országos kincstárnokok a törvények végrehajtására képteleneknek bizonyultak.
Ezalatt a köznemesek, kik a királyi tanácsban helyet foglaltak, a hatalmat, a mit kiküzdöttek, arra használták föl, hogy a diplomatia terén is magukhoz ragadják a vezérszerepet. A lengyel királyhoz Ártándi Pál és Kenderessi Mihály küldettek. A velenczei köztársasághoz és a pápához bocsátott követség élére Werbőczi állittatott. A bácsi országgyűlés határozatából föladatuk az volt, hogy az új kormányrendszer behozatala következtében az európai udvaroknál netalán keletkezett aggodalmakat oszlassák el és Magyarország részére segitséget eszközöljenek ki.27
Közvetlenül elutazásuk előtt egy fontos esemény hire érkezett, mely alkalmul szolgált, hogy megbizatásuk körébe más föladat is bevonassék. Ugyanis 1519 január 12-ikén Miksa császár meghalt, és a királyi tanács abban állapodott meg, hogy Lajos királynak császárrá választatása érdekében lépéseket tesz. Ámbár erre alapot és jogczimet a Miksa császártól négy év előtt kiállitott biztositó oklevél nyujtott, a tanács elárulta teljes tájékozatlanságát az európai helyzet és a német birodalom viszonyai körül azzal a reménységével, hogy a választófejedelmek, kiknek szavazataiért Franczia- és Spanyolország hatalmas uralkodói versenyeztek, a szegény és gyenge magyar király jelöltségét fogják fölkarolni.
I. Miksa császár.
Dürer Albert szénrajza. Felirata: Das ist Reiser Maximilian den den hab ich Ulbrecht Dürer ziu Ungspurg hoch obu aiuss | der Bsalb in seine(r) fleinen stuble fonterfet | da man zalt 1518 am Mandag nach Johannir Taiusser.
Ez alatt Dürer A és D betükről összeállitott ismeretes monogrammja. A bécsi Albertinában őrzött eredeti után.
Az Olaszországba küldött követek márczius 22-ikén érkeztek Velenczébe és fényes fogadtatásban részesültek. Ez alkalommal az az érdekes dolog történt, hogy Werbőczi, ámbár a latin nyelvben mesteri jártassága volt, az üdvözlő beszédet magyar nyelven tartotta, és tolmácscsal fordittatta latinra.
Előterjesztésükre a doge azt válaszolta, hogy Magyarország a török elleni küzdelemben a köztársaság segitségére mindenkor számithat, továbbá, hogy a királynak a császárválasztásnál sikert kiván, de mivel a választófejedelmekkel összeköttetései nincsenek, érdekében semmit sem tehet.28 Ezzel a szintelen válaszszal megelégedve, a magyar követek folytatták útjokat Rómába.
Itt a fogadtatás, a mi reájuk várakozott, nem volt kedvező. Ugyanis megelőzte őket a Magyarországból érkezett tudósitás, hogy időközben II. Lajos a török császárnak Budára küldött követeivel három esztendőre fegyverszünetet kötött. X. Leo pápa kijelentette, hogy ilyen körülmények között segélynyujtás szüksége nem forog fönn; a császárválasztás tekintetében sem helyezte kilátásba támogatását.29
Az udvari párt Werbőczi távollétét arra használta föl, hogy a török követekkel a tárgyalásokat siettesse és a fegyverszünet megkötését létrehozza, a mi a tolnai és bácsi országgyűlések politikai programmjával homlokegyenest ellentétben állott és Európa szine előtt nem kevéssé compromittálta a nemzetet, mely a törökökkel, mikor ellenük segitséget sürget, békét köt. Arra nézve, hogy Lajos király, a királyi tanács köznemes tagjainak hozzájárulását mily módon eszközölte ki tájékozva nem vagyunk. De némi világot vet rá egy fönmaradt oklevél, melyből tudjuk, hogy II. Lajos a Thurzó Gáspár magvaszakadtával a koronára szállott összes birtokokat ekkortájt a köznemesség egyik vezérének, Ártándi Pálnak adományozta.30
Werbőczi távolléte alatt a köznemesség politikája más téren is jelentékeny vereséget szenvedett.
Perényi Imre nádor 1519 február 5-ikén bekövetkezett halálával a nádori méltóság betöltésének szükségessége merült föl. A köznemesség Zápolyai Jánost tüzte ki jelöltjéül. Az udvari párt nem számithatván arra, hogy ha választásra kerül a dolog, más jelöltnek többséget biztosithat, azon volt, hogy a nádori méltóság hosszabb ideig üresedésben hagyassék;31 miután pedig ez a terv kivihetetlennek mutatkozott, Báthori István temesi főispánt tüzte ki jelöltül, és mig egyrészről különféle cselfogásokat használt, hogy pártját szaporitsa, másrészről tetemes fegyveres erőt gyüjtött össze Budára, hogy azzal az ellenpártot megfélelemlitse.32
Az országgyűlés május második felében tartatott meg. A köznemesség, mely nagy számban és szokás szerint fölfegyverkezve gyült egybe azt kivánta, hogy a király és az urak, a kik Buda várában tanácskoztak, a Rákosra jőjjenek, és ott mielőbb történjék meg a nádorválasztás. A király erre nem állott reá, és a nemességet fölszólitotta, hogy a várba jőjjön föl, de fegyvereit a Rákoson hagyja. Ez a kivánság a köznemesség körében nagy fölháborodást idézett elő az urak ellen, a kikről többen azt hirdették, hogy a királyt erőszakosan tartják vissza. Mintegy háromezer köznemes fölkerekedett és fegyveresen Buda vára felé vonult, hogy kivánságuk teljesitését sürgessék; a vár kapuját, mely közeledésükre elzáratott, ostromolni kezdették. Ekkor Tomori Pál, Bornemisza János hadnagya, – ugyanaz, aki néhány évvel utóbb a kalocsai érsekséget nyerte el – bátor föllépésével elháritotta a veszedelmet. Néhány ágyút süttetett el a levegőbe és az őrség élén a megnyitott kapun az ostromlókra tört, kik a nem várt erélyes föllépés által megriasztva, vad futásban menekültek.33
Ez a kudarcz egészen megzavarta a nemességet, mely teljhatalmú megbizottakat választva szétoszlott. Mikor május 28-ikán a választásra került a dolog, a többséget Báthori István nyerte el.
Ebben a köznemességnek a királyi tanácsban ülésező tagjai megnyugodtak. És Werbőczi István sem tett kisérletet, mikor június elején követségéből visszaérkezett, hogy a választás törvényességét megtámadja. Egyébiránt az új nádor azon volt, hogy a köznemesség bizalmát megnyerje. A királyi tanács ezentúl is a bácsi országgyűlés szellemében kormányozta az országot, és ismételten tett lépéseket arra, hogy a végzéseknek foganatot szerezzen.34
Egy hónappal a nádorválasztás után történt a császárválasztás. II. Lajos, ki mint Csehország királya a választófejedelmek sorába tartozott, Brandenburgi György őrgrófot küldötte maga helyett. De ez a választók közül egyet sem tudott megnyerni, és ő maga is Miksa unokájához, Károly spanyol királyhoz csatlakozott, ki egyhangúlag választatott meg. György őrgróf „jó szolgálatait” az új császár 3000 forint évdij utalványozásával jutalmazta.35
Perényi Imre sirköve a terebesi templomban.
A sirkőlapon az elhunyt egész alakja látható, teljes fegyverzetben; jobbjában czimeres zászlót tart, balját kardjára támasztja, lábai oroszlánon nyugosznak. Jobb és balfelől egy-egy angyal által tartott czimerpajzs, a jobbfelőliben koronából kiemelkedő szárnyas férfifej (ugyane czimer látható a zászlón), a baloldaliban jobbra néző oroszlán. Az Archaeologiai Értesitő reproductioja után.
György őrgróf külföldi útjáról a magyar udvarhoz visszatérve, Bornemisza Jánossal szövetkezett, hogy a köznemesség befolyását ellensúlyozzák és a királyt a tanács köznemes tagjainak hatalmából kiragadják. Ennek következtében a köznemes tanácsosok az ő eltávolitásukat követelték a királytól, a ki azonban vonakodott kivánságuknak eleget tenni, és azzal az igérettel nyugtatta meg őket, hogy az országos ügyeket a tanács üléseiben fogja elintézni.36 Mindazáltal csakhamar a tanács gyámsága aló tüntető módon emancipálta magát.
Lajos az 1520-ik év tavaszán a királyi tanács beleegyezésével igéretet tett a csehországi rendeknek, hogy egyidőre Prágába megy. Elutazását az a körülmény késleltette, hogy udvari kiséretének fölszerelésére és a hátralékos fizetések kiutalványozására szükséges összeget a kincstárnokok nem teremthették elő. A tanács ismételten biztositotta a királyt, hogy a pénzt rövid idő alatt rendelkezésére helyezi, a nélkül, hogy szavát beválthatná. A július 17-ikén tartott ülésben a király a tanácsosok gondatlanságát éles szavakkal megrótta, és kijelentette, hogy haladék nélkül útra kél, ámbár azt a fényt és diszt, a mi a magyar királyt megilleti, nélkülöznie kell. A tanácsosok kérték, hogy csak néhány napig legyen türelemmel; de ő hajthatatlan maradt. Fölháborodását nem titkolva távozott, s a palota udvarán lóra ült, hogy a csapataikkal rá várakozó György őrgróf és Bornemisza kiséretében Pozsony felé induljon. Zsámbékról, a hol néhány napra megállapodott, gúnyos üzenetben köszönetét fejezte ki a tanácsnak azért, hogy emberei és szolgái nélkül kellett távoznia; ha majd Isten segitségével jó egészségben Budára visszatér, – úgymond – olyan hálás lesz a magyar urak iránt, amilyen buzgóságot az ő részükről tapasztalt.
Anna, Ferdinánd neje.
A Dietrichstein menyegzőjét ábrázoló festményről.
A király váratlan elutazása és üzenete a tanácsosokat megdöbbentette. Az agg primást küldötték hozzá, hogy őt megengesztelje. Egyszersmind azonnal megkezdték az udvari emberek követeléseinek kielégitését.37
Lajos Pozsonyba ment és csehországi utazásának tervét elejtvén, ott hosszabb ideig tartózkodott. Onnan az új császárral tárgyalásokat inditott meg az 1515-ik évi egyességben megállapitott kettős házasság végrehajtása iránt. Ezeknek eredménye az lett, hogy II. Lajos nővérével, Anna herczegnővel, Károly császár testvéröcscse, Ferdinánd főherczeg, ki a Habsburg ház osztrák tartományait örökölte, 1521 május 26-ikán a menyegzőt megülte; Mária főherczegnő pedig, Károly és Ferdinánd nővére, ugyanakkor Magyarországba jött. A menyegzőt azonban válságos események több hónapig késleltették.