Az Lándor-Fejérvár elveszésének oka.
Zay Ferencz följegyzése Nándor-Fejérvár 1521-iki bevételéről. A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában őrzött eredeti kézirat czímlapja. Szövegét átirta Dr. Dézsi Lajos
A szöveg kiejtése.
A szöveg olvasása.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Szulejman szultán trónralépte. A török követ Budán a fegyverszünet meghosszabbitását kéri. A velenczei köztársaság magatartása. Az országgyűlés szétoszlása. A fegyverszünet megkötésének elhalasztása. Szabács ostroma. Az őrség hazafias önfeláldozása. Zimony vára. Nándor-Fejérvár veszedelme. A király készülődései. A tolnai magyar tábor. Zápolyai István magatartása. A nádor késlekedése. A hadjárat elhalasztása. Nándor-Fejérvár elvesztésének hatása. A budai országgyűlés. A kivetett ujabb adók. Az adó behajtatára vonatkozó intézkedések. A kincstári jövedelmek szaporitása. Hadügyi reformok. A vétkesek megbüntetése. A törvények végrehajtásának biztositása. A tárgyalások befejezése. A király koronázási esküje. Mária királyné megkoronázása. Lajos király Prágában. A törvények végrehajtásának akadályai. Lőcse város tanácsa. Sikkasztások. Török beütések. V. Károly császár segélyigérete. Birodalmi segély. A birodalmi gyülésbe küldött követség tagjai. Az országgyűlés határozatai. A nürnbergi birodalmi gyülés. A csehországi helyzet. A magyar országgyűlés elhalasztása. A budai országgyűlés. Báthori nádor letétele. Honvédelmi intézkedések. A királyi hatalom emelése
Szelim szultán 1520 szeptember 21-ikén meghalt és fia Szulejmán követte őt a trónon. A magyar királyi udvarnál azt hitték, hogy a beállott változás kedvező alkalmat nyújt az elvesztett melléktartományok és végvárak visszaszerzésére. A másfél esztendő előtt megkötött fegyverszünetben nem láttak akadályt. Az a fölfogás uralkodott, hogy a szultán halálával a vele kötött egyesség fölbomlott.1 Ezért a király Pozsonyból Budára tért vissza, és az urakat s megyéket fölszólitotta, hogy hadaikat szereljék föl, és az ország határszéleire küldjék.2 More Fülöp pécsi prépost által a velenczei köztársaságnak, Werbőczi István és Balbi Jeromos pozsonyi prépost által a német birodalom fejedelmeinek bejelentette, hogy támadó háborúra készül és pénzsegitséget kért.3
Eközben török követ érkezett Budára; azt az üzenetet hozta, hogy az új szultán kész akár a fegyverszünetet meghosszabbitani, akár állandó békét kötni. A királyi tanács attól tette függővé elhatározását, hogy a keresztény hatalmak milyen segitséget ajánlanak meg. A török küldött addig Budán visszatartatott.4
A velenczei köztársaságtól a magyar követ előterjesztésére csakhamar megjött a válasz. A signoria azt ajánlotta, hogy a magyarok a törökökkel a fegyverszünetet hosszabbitsák meg; de egyúttal inditsanak tárgyalásokat a pápával és a császárral az összes keresztény hatalmak közös hadjáratának létrehozására. A pénzsegély tárgyában pedig kufár alkudozásokat kezdett; a magyar követek a köztársaság régi tartozásai czimén nyolczvanezer aranyat követeltek, a signoria ellenben csak tizezeret ajánlott.5
A német birodalom wormsi gyűlése pedig, melynek figyelmét a vallási ügyek, a Luther Márton föllépésével támasztott mozgalmak a török veszélytől teljesen elvonták, általánosságban tartott igéretekre és biztatásokra szoritkozott.
Ezalatt a királyi tanács harczias szándékai a magyarországi rendek részéről sem találtak támogatásra. Az országgyűlés, mely május havában tartatott, a köznemesség és az urak között megújult egyenetlenség miatt szétoszlott, anélkül, hogy végzéseket alkotott és adót ajánlott volna. A királyi tanácsban ekkor az határoztatott, hogy augusztus 2-ikára ujabb országgyűlést hivnak össze, amely dönteni fog afölött, vajjon a király a törökkel békét kössön, avagy a háborút meginditsa.6
De ezt a kérdést ekkor már megoldotta Szulejmán, ki sértve érezvén magát azáltal, hogy ajánlatára hónapok óta hiába várja a választ, és a magyarok készületlenségéről is tudomást szerezvén, (1521) június elején két hadosztályt inditott meg Szabács és Nándor-Fehérvár megvivására.
Az országnak ez a két nagyjelentőségű végvára, ámbár a közelmúlt esztendőkben ismételve volt támadásoknak kitéve, az ellenállásra teljesen készületlenűl állott. Hédervári Ferencz, a nándorfehérvári bán, Sulyok István és Balázs szabácsi bánok Budára jöttek, hogy régi követeléseik kielégitését és a várak ellátására szükséges költséget sürgessük. És miután a kincstartó pénzt nekik nem adhatott, állomásukra vissza sem tértek, a gondjaikra bizott erősségek védelmét alantas tiszteikre hagyták.
De Szabács helyettes bánjai, Logodi Simon és Torma Endre, a hazafias önfeláldozás tényére szánták el magokat és példájuk utánzására az őrséget is föllelkesitették. Mindnyájan ünnepélyes esküvel fogadták, hogy a várat mind halálig védelmezik. Fogadásukat beváltották. Ahmed pasa nagy sereggel vette körül a várat és június 20-ikán kezdte meg az ostromot. A külső vár néhány nap mulva hatalmába került. Az őrség a felső várba vonulván vissza, folytatta az ellenállást, és mikor a lőporkészlet kifogyott, akkor sem gondolt arra, hogy a Száván a túlsó partra meneküljön. Hatvan vitéz – ennyire olvadt le száma – július 7-ikén a vár piaczán várta be az ellenség benyomulását, s ott hősiesen harczolva, utolsó szálig elesett; úgy hogy dicső küzdelmük és haláluk hirét is csak a csodálatra ragadott győzők elbeszéléséből tudhatta meg nemzetük.7 Az ostrom alatt maga Szulejmán szultán is megérkezett, és tanúja volt annak, hogy milyen drága áron kellett a romhalmazzá lett várat megszereznie.
A szabácsi őrség dicsőségében osztozik az a negyedfélszáz vitéz, a kik Szkublics Markó parancsnoksága alatt Zimony várát a szultán egész hadserege ellen védelmezték és kilencz napi ellenállás után (augusztus közepe táján) szintén mind egy szálig elestek.
Legtovább, teljes két hónapig daczolt a törökök ostromával és rohamaival Nándor-Fejérvár. Ennek őrsége is, ámbár sem fölmentő sereg érkezésére, sem ellenállásának sikerére nem számithatott, el volt szánva életét föláldozni. De parancsnokuk, More Mihály, árulóvá lett, a török táborba szökött; a vár gyenge oldalait az ellenségnek megjelölte, és az őrséget is föladásra csábitotta. Oláh Balázs hadnagy, ki a parancsnokságát átvette, több napon át visszautasitott minden ajánlatot; csak augusztus 29-ikén, mikor legénysége hetvenkét emberre olvadt le és ezek is úgyszólván mind megsebesültek, nyitotta meg, szabad elvonulás föltétele alatt, a vár kapuit.
Szabács, Zimony, Nádor-Fejérvár őrségei magukra hagyatva vivták hősi harczukat; és a várak elestek anélkül, hogy az ország hadereje a küzdelemben részt vett volna!
A királyi udvarnál a veszély nagyságát csak június végén ismerték föl, a mikor a hir megjött a törököknek Szabács alá érkezéséről. A király ekkor rendeletet bocsátott az urakhoz és vármegyékhez, hogy hadaikat késedelem nélkül Tolnára vezessék, hol ő maga is személyesen megjelenik. Közfölkelést hirdetett. A véres kardot körül hordoztatta. A hadi készületek költségeire pénzt a legkülönfélébb forrásokból meritett. Bakócz Tamás primásnak, ki éppen ekkor (június 16-ikán) kimúlt, hagyatékát lefoglaltatta, és kölcsönöket vett föl.8
Július közepén indult meg a tolnai táborba. De egész banderiuma kétszáz lovasból állott. „Látni akarja – irja róla a velenczei követ titkára hogy vajjon a főpapok és urak közől ki fogja követni. De senki sem követi, mert nagy viszályok uralkodnak közöttök, ezenfelül a jobbágyok gyűlöletet táplálnak uraik ellen, úgy hogy az ország az örvény szélén áll.”9 A király Tétényben állapodott meg és ott hosszabb ideig tartózkodott. Csak augusztus 22-ikén érkezett Tolnára, hol több főpap és főúr bandériuma s néhány ezer cseh és német zsoldos vette körül.
Az Lándor-Fejérvár elveszésének oka.
Zay Ferencz följegyzése Nándor-Fejérvár 1521-iki bevételéről. A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában őrzött eredeti kézirat czímlapja. Szövegét átirta Dr. Dézsi Lajos
A szöveg kiejtése.
A szöveg olvasása.
Ezalatt Báthori nádor az ország alsó részeinek hadaival Péterváradnál és Zápolyai János az erdélyiekkel Lippánál táborozott, hogy a nádorral egyesüljön és együtt induljanak Nándor-Fejérvár fölszabaditására; de mivel gyűlölt vetélytársával közös actiora nem volt hajlandó, a parancs végrehajtását mindenféle ürügy alatt késleltette. Magatartásával azt a gyanút keltette, hogy a törökkel egyetért és a király ellen lázadást tervez.10 És azok is, a kik a nyilt árulás tényére képtelennek itélték, föltették róla, hogy nem bánná, ha az országot nagy veszedelem érné, a melyből azután ő kimentené és magát megválasztatná királylyá.11
Nándor-Fejérvár bevétele a törökök által.
1522-iki nürnbergi szinezett fametszet, Resch Farkas fametsző müve. A bécsi Albertina metszetgyüjteményének eredeti példánya után. (Szövegének olvasását l. a kötet végén)
A király szeptember elején Tolnáról Báttára vonulván le, itt értesült Nándorfehérvár elestéről. Ekkor kijelentette, hogy most már a sereget a törökök ellen meginditja, megütközik és a saját életét is koczkára teszi.12
Nándor-Fejérvár 1521-ben.
A belgrádi múzeum állitólag egykorú rézmetszete. Tittelbach L. másolata után.
Evégből mind a nádort, mind az erdélyi vajdát táborába hivta meg, hogy velök a hadjárat tervét megállapitsa. Zápolyai János csak szeptember 20-ikán érkezett meg. A nádor nem mozdult táborából. A király ekkor Drágfi Jánost küldötte hozzá, azzal a rendelettel, hogy „katonai dolgokban jártas néhány hadnagyával” siessen Báttára, és a péterváradi táborban egybegyült hadakat bizza Drágfi parancsnokságára. A király a nádor érzékenységét kimélni óhajtván, levele végére ezt a megjegyzést iktatta: „Ne gondolja hűséged, hogy intézkedésünkkel becsületét és tekintélyét akarjuk sérteni. És Drágfi János a parancsnokságot csak úgy veszi át, ha ahhoz a ti akaratotok is hozzájárul; ellenkező esetben tetszéstek szerint bárki másra bizhatjátok azt a tisztet.”13
A nádor végre megjelent Báttán. A tanácskozások arra a határozatra vezettek, hogy miután a szultán seregével Bolgárországba visszatért és csak húszezer embert hagyott hátra, Belgrád visszaszerzésére haladék nélkül kisérletet kell tenni, mielőtt azt a törökök megerősithetnék. De a fővezérlet kérdésében az ellentéteket kiegyenliteni nem sikerült, és abban történt megállapodás, hogy mind a nádor, mind az erdélyi vajda a királyi főkapitány tisztét fogja viselni.14
A legközelebbi napokban úgy látszott, mintha a hadjárat csakugyan létrejönne. Zápolyai János Ujlakig vitte le táborát. A király szeptember 29-ikén Mohács mellett táborozott.
Azonban a vajda nem gondolt támadó föllépésre, csak arra szoritkozott, hogy a törökök betöréseinek útját állja. A király pedig, kinek táborában lázak kezdettek dúlni, s a ki maga is megbetegedett, október elején hadai nagy részét elbocsátotta, esküvel kötelezvén őket arra, hogy a következő év márczius első napján ismét megjelennek. Erre visszatért Budára.15
Nándor-Fejérvár eleste és a felszabaditására meginditott hadjárat szégyenteljes eredménytelensége megrenditő hatást gyakorolt az országra és az udvarra. A király még a pécsi táborból országgyűlést hirdetett november 19-ikére Budára, oly czélból, hogy a szükséges intézkedések Nándor-Fejérvár visszafoglalására haladék nélkül megtörténjenek. És a válságos pillanatban a pártérdekek sugallatai elnémultak; a király és az ország rendei régóta nem tapasztalt áldozatkészséggel gondoskodtak azon eszközök előállitásáról, melyek alkalmasak voltak a kitűzött czél elérését biztositani.
Az ország rendei ez alkalommal a részvét meleg hangján szólanak jobbágyaik szomorú sorsáról, kiket szivesen kimélnének, ha a végső szükség nem kényszerítené arra, hogy újabb terheket rójanak rá. És most saját magukat sem haboztak megterhelni. A főpapok, urak és birtokos nemesek egy esztendei mindennemű jövedelmük felerészét, a lelkészek és kisebb javadalmasok birtokában levő ezüst- és aranyszerek értékének tizedrészét ajánlották föl. Emellett fogyasztási adókat hoztak be, melyeknek fizetésére nemeseket és nem-nemeseket egyaránt köteleztek. Az ország mindegyik nem-nemes lakosára – legyen az városi polgár, jobbágy vagy zsellér fejenként egy forint adót vetettek ki s a kamarai nyereség neve alatt ismeretes rendes adót húsz dénárról huszonötre, az országból kivitt marhák vámilletékét huszonötről ötvenre emelték föl.
Az adók behajtására és kezelésére nézve kivételes szabályokat állapitottak meg. Minden vármegye közönsége két megbizható nemest választ meg adószedőkké, kik tisztükben a legnagyobb szigorral kötelesek eljárni, és hogy erre a saját érdekük által is ösztönöztessenek, felhatalmaztattak, hogy mindazokat a tárgyakat, a miket birtokosaik a megadóztatás alól elvonnak, lefoglalhassák, eladhassák, értékükben az alispánokkal és szolgabirákkal osztozzanak. A megyei adószedők az adóból befolyó pénzösszeget az országos kincstárba szolgáltatják, mely az ország közepén valamelyik erős várban helyeztetik el. Ezen kincstár kezelésére négy országos kincstartó választatik, kettő az urak és kettő a köznemesek köréből, kik esküvel kötelezik magukat arra, hogy a pénzt csakis az ország hadi szükségeire forditják.
A rendek ugyanakkor a királyi kincstár jövedelmeinek szaporitására is kiterjesztették figyelmüket. Mivel a királyi jövedelmek nagy részét tényleges birtokosaik a bácsi országgyűlés végzései daczára sem bocsátották ki, fölszólitották a királyt, hogy a jogos követeléseket elégitse ki, azoktól pedig, kik ilyeneket nem mutathatnak föl, a kezükben levő királyi jövedelmeket kárpótlás nélkül vegye vissza; az elhanyagolt állapotban levő sóbányákat hozza rendbe, és a sónak külföldről behozatalát tiltsa el.
A pénzügyi intézkedéseknél nem kevésbbé lényegesek a reformok, a miket a hadügyi téren foganatositottak. Az utolsó hadjárat alkalmával tett tapasztalatok mindenkit meggyőztek arról, hogy a nemesi közfelkeléssel az országot a török ellen megvédelmezni nem lehetséges. Későn látták be most, hogy milyen hiba és szerencsétlenség volt Mátyás katonai intézményeit megsemmisiteni; új kisérletet tettek állandó zsoldos sereg létesitésére. Az országos kincstár összes jövedelmeit zsoldos hadak fogadására szentelték. Ellenben az urakat és nemeseket fölmentették honvédelmi kötelezettségeik alól és bandériumok kiállitására – tizedjövedelmeik czimén – csak a főpapokat és a végvárak parancsnokait kötelezték.
Az ország rendei elismerték ugyan, hogy a hadak fogadása és vezérlete a király hatalomköréhez tartozik de fölkérték, hogy mivel „mindent maga végezni nem képes,” egy vagy két főkapitányt nevezzen ki, s ezek az ő nevében fogadják föl a hadakat, lássák el a véghelyeket őrséggel, vezéreljék a sereget háború idején; a kincstárnokoknak pedig kötelességükké tették, hogy a hadakat zsolddal lássák el, azok fölött szemlét tartsanak, létszámukat és felszerelésüket vizsgálják meg.
A bácsi országgyűlésen megszavazott adó behajtása körül és az utolsó hadjárat alatt tapasztalt több rendbeli visszaélés a rendeket arra késztette, hogy a vétkesekre szigorú büntetéseket szabjanak. Leginkább azok ellen fordult haragjuk, a kiknek bűnös hanyagsága okozta Szabács és Nándor-Fejérvár elestét. A királyt fölkérték, hogy a bánokat, kik az ostrom idején a gondjaikra bizott vártól távol voltak, amennyiben magukat nem tudják kimenteni, jószágaiktól foszsza meg, és ezeket olyanoknak adományozza, kik jó szolgálataikkal érdemeket szereztek.
A korábbi országgyűléseken gyakran merült föl az a kérdés, hogy milyen módon kelljen az alkotott törvények végrehajtását biztositani? Ez alkalommal a köznemesség azt kivánta, hogy fogadják az urak a törvények lelkiismeretes megtartását keresztény hitükre; a király pedig fejedelmi szavára és oklevélben is igérje meg, hogy a törvényeket mindenkivel megtartatja; végre az országos főkapitányoknak kötelességükké tette, hogy azokat, a kik a törvényeket megszegik, mint „a közjó és az egész kereszténység ellenségeit” fegyver hatalmával fékezzék meg és birtokaiktól foszszák meg.16
A Werbőczitől fogalmazott és a köznemességtől megállapitott ezen végzéseket az urak kezdetben vonakodtak elfogadni; de a tömeg fenyegető magatartása reábirta őket, hogy azokhoz hozzájáruljanak.17 Mire a király is szentesitette azokat és a két főkapitányt azonnal kinevezte. Választása a köznemesség két vezérférfiára: Zobi Mihályra és Paksi Jánosra esett.18 Az országos kincstartók egyike Werbőczi István volt.19
Az országgyűlési tárgyalások befejezése után az összes rendek, a főpapok, világi urak és nemesek deczember 8-ikán Székes-Fejérvárra vonultak, hogy jelen legyenek a királyné koronázásán. Itt váratlanul egy fontos kérdés merült föl.
A köznemesség körében az az óhajtás nyilvánult, hogy a király, a ki koronáztatása alkalmával – két esztendős gyermek lévén – az ország szabadságaira meg nem esküdhetett, az esküt most tegye le. Ezt az udvar hivei ellenezték; arra hivatkoztak, hogy Lajos nevében atyja tette le az esküt, a mi őt csak úgy kötelezi, mintha személyesen tette volna le. A vitatkozás nagy szenvedélyességgel folyt; a külföldi diplomaták, kik nem voltak ilyen zajos tanácskozásokhoz szokva, zavarok kitörésétől tartottak. A nyugalmat a király azon üzenete állitotta helyre, hogy kész az esküt letenni. És másnap, deczember 10-ikén a koronázási esküt ünnepélyesen letette. Mire Mária Magyarország királynéjává megkoronáztatott.20
A királyi pár visszatért Budára, hol frigyük a következő év január 15-ikén az egyház áldásában részesült.
A csehországi rendek követei, kik a koronázási ünnepélyen megjelentek, fölkérték a királyt, hogy ismételten előterjesztett óhajtásukat teljesitse, jőjjön körükbe, és nejét Prágában koronáztassa meg. De távozását a magyar urak most is ellenezték; többi közt azt hozták föl, hogy mivel jövő tavaszszal a török háború megújulása várható, a király elutazása szökés látszatát viselné magán, a mi a törökökre bátoritó, a magyarokra leverő hatást gyakorolna és az adók behajtását is nehezitené. Néhány hét mulva négy cseh főúr jött Budára, kik a török ellen jelentékeny segitséget igértek, ha a királyt az urak Csehországba bocsátják. Ekkor Lajos, hosszas tanácskozások és élénk viták után, főképen Mária sürgetésére kijelentette, hogy február második felében Csehországba megy, de onnan husvétra visszatér.21
Magyarországon Báthori István nádort rendelvén helytartóul, február 24-ikén csakugyan utra kelt nejével. Szalkai kanczellár és több magyar úr kisérték. Utközben Holicsról márczius 16-ikára Prágába országgyűlést hirdetett, melynek hármas feladatot tüzött ki: az ország belső ügyeinek rendezését, a török ellen segitség ajánlását és a királyné megkoronázását. Az országgyűlés ápril második felében megtartatott; de a török ellen segítséget nem ajánlott meg.22
Mária királyné érme.
Leone Leoni műve. Az érem előlapja, a királyné mellképével és MARIA • HVN(garie) • BOH(emie) • REG(ina) • MDXXI • körirattal. Az Archaeologiai Értesítő reproductioja után.
Ezalatt Magyarországban a novemberi országgyűlésen alkotott törvények végrehajtására került a sor. Mivel a feladat éppen azokra bizatott, a kik a törvények megalkotásában főtényezők voltak: azt kellett várni, hogy a kijelölt gyógyszerek ez alkalommal az elhatalmasodott bajok orvoslására sikeresen fognak alkalmaztatni. Azonban a lelkesedés pillanatnyi föllobbanása után most is a szűkkeblü önzés emelkedett uralomra. Mindazok a visszaélések, melyek az adók behajtásánál korábban is tapasztalhatók voltak, most még nagyobb mértékben jelentkeztek.
A vármegyék már az adószedők kiküldésében késedelmesek voltak. És mikor tavasz nyiltával az adószedők föladatuk megoldásához láttak, mindenfelől nehézségekre, ellenszegülésre találtak. Május közepén a nádor kénytelen volt a vármegyéket felszólitani, hogy az adófizetést megtagadó urak és nemesek jószágait foglalják le; az esztergomi érsek pedig a papsághoz fenyegető iratokat intézett.23 Sok helyen a rendek nyilt ellenállás helyett oly módon igyekeztek könnyiteni az elvállalt terheken, hogy az adószedőkkel alkura léptek és őket apró összegek lefizetésével elégitették ki.24
Például Lőcse város tanácsa az adószedőknek kijelentette, hogy sem a polgárokat, sem a város jószágain a jobbágyokat egyenként megadóztatni nem engedi, hanem hajlandó bizonyos átalány-összeget a város pénztárából megfizetni. Az adószedők erre ráálltak, a polgárok adója fejében 400, a jobbágyoké után 18 forintot követeltek. A tanács ezt sokalta, és összesen 175 forintot ajánlott, amit az adószedők elfogadtak. És a polgárok még ezzel az eredménynyel sem voltak megelégedve és eljárásáért élesen megtámadták a tanácsot, a mely lemondását benyujtotta, de ezt a közönség nem fogadta el. Alig állott helyre a nyugalom a városban, amikor az adószedők másodizben jelentkeztek, és előterjesztvén, hogy a tanács őket félrevezette, még 170 forintot követeltek, a mit a tanács nehézség nélkül kifizetett, mivel az a két összeg a törvény értelmében elvállalandó adóteher csekély részecskéjét képezte.25
Sűrűn fordultak elő sikkasztások, a melyekben az adószedőkön kivül a fő- és alispánoknak is volt részök; mert az adószedők a behajtott pénzösszegeket nem mint a törvény megszabta, egyenesen az országos kincstárba, hanem a vármegyéhez szolgáltatták be.26 A kinevezett főkapitányok pedig a rájuk ruházott nagy hatalmat egyáltalán nem használták föl a törvények végrehajtásának biztosítására. Igy történt, hogy a megszavazott adókból a várt három millió forint helyett27 ezen összegnek alig tizedrésze folyt az országos kincstárba.28
Ily körülmények között a tervezett nagy zsoldos hadsereg felállitásáról szó sem lehetett. A végvárak ellátásáról sem birt a kormány gondoskodni. És Keglevics Péter jajczai bán, ki eddig vitézül állotta meg helyét, mivel pénzt az őrség fizetésére kapni nem tudott, lemondását bejelentette.29 Szerencsére a keletről érkezett tudósitások, a melyek szerint Szulejmán az év folyamán Buda vára megvivását tűzte volna ki feladatául,30 alaptalanoknak bizonyúltak. A szultán Rhodos sziget elfoglalására vezette hadait. De ezért a határszéli basák minden oldalról pusztitó betöréseket intéztek az országba; Erdély, Horvátország és a Szerémség egyaránt ki voltak téve dúlásaiknak. És az alsó Dunánál Orsovát, Dalmácziában Scardonát hatalmokba ejtvén, mind tovább terjesztették hóditásaik határvonalát. Némi kárpótlást szerzett az országnak Zápolyai János azzal, hogy Oláhországba nyomúlván, Mehemet béget, ki a tartományt a múlt évben meghóditotta, kiűzte, az oláhoktól választott Radul vajdát, miután a magyar korona fenhatóságát elismerte, a fejedelemségbe beiktatta.
Ezalatt a törökök ellen inditandó hadjárat ügyében tárgyalások folytak a német birodalommal.
V. Károly császár igéretet tett, hogy a huszonötezer emberből álló haderőt, a mit a birodalmi gyülés neki olaszországi hadmenetére felajánlott, Ferdinánd főherczeg vezérlete alatt Magyarországba küldi, sőt szükség esetén saját hadserege élén személyesen jő az ország megvédelmezésére.31 Ennek következtében a zenggi püspök és Désházi István a nürnbergi gyülésre küldettek, hogy a birodalmi sereg útnak inditását kieszközöljék. Azonban a gyülés egyelőre csak háromezer gyalog kiállitását határozta el és Lajos bajor herczeg elnöklete alatt bizottságot választott, mely Bécsben a magyar és lengyel uralkodókkal s a magyar és cseh rendek küldötteivel a hadjárat tervét megállapitsa, egyúttal biztositékokat szerezzen az iránt, hogy a német segélycsapatok Magyarországban barátságos fogadtatásra számithatnak. Ugyanis Németországban az a hír terjedt el, hogy a magyarok a Nándor-Fejérvár felmentésére küldött idegen csapatokat nem akarták az országba bebocsátani, egy Németországból küldött fegyverszállitmányt a Dunába vetettek, sőt hogy többen úgy nyilatkoztak volna, hogy készebbek a töröknek meghódolni, mintsem országukat németek segélyével menteni meg.32
Ujságlap a törökök pusztitásairól.
Czíme: Ein Crmanung wider | Die Turden Bud wie so die Christen | durchechtent. Im laud Ungern. | A czímkép alatt, mely azonos a Túróczi-krónika brünni kiadásának a magyarok bejövetelét ábrázoló fametszetével: Im far * MDXXII. * A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának eredeti példányáról.
A birodalmi bizottság június elején érkezett Bécsbe. Lajos király országa legelőkelőbb férfiait küldötte oda: a primást, a nádort, az országbirót, magyar és cseh főudvarmesterét, továbbá Werbőczi Istvánt, Désházi Istvánt és Balassa Ferenczet. Ezek mindent megtettek, hogy a Németországban elterjedt hirek alaptalanságát kimutassák és az aggodalmakat eloszlassák. Mire a német bizottság késznek nyilatkozott, hogy a nürnbergi gyülésen felajánlott háromezer gyalogost a horvátországi végvárakba küldi, oly feltétel alatt, ha a csehországi rendek is ugyanannyi gyalogost állitanak ki, a magyarok pedig ezer lovast rendelnek a németek mellé, s ezeknek kellő ellátásáról, szives fogadtatásáról gondoskodnak. Nagyobb segélyhad kiállitása iránt a tárgyalások a szeptember elején Nürnbergben tartandó ujabb birodalmi gyülésre halasztattak.33 A háromezer német gyalog ezután csakugyan megjött s néhány horvátországi végvárban helyeztetett el.34
A magyar urak szükségesnek látták, hogy az a követség, mely Nürnbergben Magyarországot fogja képviselni, országgyülésen választassék meg. Ezt, mivel a királyt a csehországi ügyek a nyár folyamán is távol tartották, a nádor hirdette ki augusztus 10-ikére, Budára. Itt a követség tagjaivá két főpap, két országnagy és négy köznemes – köztük ismét Werbőczi – választatott meg. Ezek utasittattak, hogy Nürnbergbe menve Prágának vegyék utjokat, a királyt felkérendők, hogy mielőbb térjen vissza, és tartson Szent-Márton napján országgyülést, a melyen a nürnbergi gyülés végzései alapján a török elleni hadjárat ügyében határozatokat hozzon.
Az ország rendei ez alkalommal a mult évi végzések foganatositása érdekében is rendelkeztek. De a fogyasztási adókat, a jövedelmek tizedeit szóba sem hozták. Csak az egy forintnyi adó behajtását sürgették; az adószedőket jószágvesztés terhe alatt kötelezték, hogy a kezeikhez befolyt összegeket szeptember elejéig az országos kincstárba szolgáltassák be; a vármegyéket utasitották, hogy mindegyik négy választott nemessel az adószedők eljárását vizsgáltassa meg, és az előfordult visszaéléseket deritse föl.
V. Károly császár.
Az aranygyapjas-rend XVI. századi statutumainak miniatureje. A codex eredetije a bécsi udvari könyvtárban. Az udvari műgyüjtemények évkönyveinek reproductioja után.
Az országos kincstárnokoknak meghagyták, hogy a már fogadott zsoldosokat az ország határszéleire küldjék. De előre el voltak készülve arra, hogy ezen ujabb rendelkezések után sem lesz az adóból befolyó öszszeg a zsoldosok fizetésére elégséges; ezért elhatározták, hogy szükség esetén a nádor ujabb gyülést hirdessen, mely a hadak fizetéséről és az ország védelméről gondoskodjék.35
A magyar követek, kikhez Horvátország részéről Frangepán Bernardin gróf csatlakozott, november hó első felében érkeztek Nürnbergbe.36 Itt az ő jelenlétükben Chieregati Ferencz pápai nuntius Magyarország segélyezésének ügyét a birodalmi gyülésnek melegen figyelmébe ajánlotta.37 Utána Frangepán Bernardin Horvátország szomorú helyzetét élénk szinekkel ecsetelve, igyekezett a birodalmi gyülésre hatni.38 A magyar követség szónoka, Macedóniai László szerémi püspök, csak tiz nappal később szólalt föl. Beszédében előadta, mennyit szenvedtek és áldoztak a magyarok az egész kereszténységért, mely ekkorig őket magokra hagyta. Itt az ideje, hogy a közös veszély elháritására Németország is feszitse meg erejét; mert ha Rhodos és Magyarország a törökök hatalmába kerültek, támadásaik Németország ellen fognak irányulni. Azon kell lenni, hogy a szultán kénytelen legyen Rhodos előtt összpontositott haderejét megosztani. Ez legbiztosabban úgy érhető el, ha a keresztény hatalmak Nándor-Fejérvár visszaszerzésére hadjáratot inditanak, és a német birodalom a császárnak felajánlott huszonötezer embert Magyarországba küldi.39
A birodalmi gyülés, hosszú halogatás után, deczember 22-ikén hozta meg határozatát. Mivel – igy hangzik ez – a huszonötezer emberből álló egész sereg meginditása a jelen körülmények között Németországra nézve nem lehetséges, egyelőre 4000 gyalogból álló hadosztályt ajánl föl, mely a jövő esztendő május 25-ikén Sopronba érkezik, hogy fél éven át a magyar- és horvátországi végvárakban szolgáljon; időközben, a nagy hadjárat meginditása iránt a tárgyalások folytattatni fognak.40
Mig ekként a német birodalom segitségéhez kapcsolt remények meghiusultak, Lajos király Csehországban szintén hasztalan fáradozott. Itt ugyanis a pártviszályok épp olyan elkeseredetten folytak, a pénzügyi zavarok épp olyan súlyosak voltak, és a királyi tekintély épp olyan mélyen sülyedt mint Magyarországon. A csehországi urak valóságos oligarchiai kormányzatot honositottak meg és a királyt saját érdekeik kielégitésére eszközül kivánták felhasználni. Gyakran kényszeritették, hogy rendeleteket irjon alá, melyeknek tartalmát nem ismerte. És a magyarok irányában ellenséges érzületet tápláltak, mely nem egyszer gyülöletes nyilatkozatokban tört ki.41
Az 1523-ik év elején Lajos királynak sikerült a helyzetben kedvező fordulatot létesiteni. A január 22-ikén Prágában tartott országgyülésen, a köznemesség segitségével, olyan végzéseket alkottatott, melyek lehetővé tették, hogy a féktelen urakat hivatalaiktól elmozdítsa, helyükbe hiveit nevezze ki. De Magyarország javára csak általánosságban tartott és kétes értékü végzés hozatott: hogy, ha a szultán támadást intéz, a csehországi rendek fejenkint fegyvert fognak és a magyarok segitségére vonulnak.42
Nürnberg.
XV. századi tusrajz a nürnbergi német nemzeti múzeumban. Grote G. reproductioja után.
Ez alatt Lajos király, kinek visszatérését a magyarországi urak türelmetlenül sürgették, az országgyülést, a minek Szent-Márton napján kellett volna megtartatni, előbb (1523) január 6-ikára hirdette ki, de csakhamar bizonytalan időre elhalasztotta.43 Ezzel az utóbbi rendelkezéssel elkésett; az ország rendei közül január elején már számosan megjelentek volt Budán, és körükben a király eljárása élénk elégületlenséget szült.
Ártándi Pál Prágába küldetett, hogy győzze meg Lajost visszatérésének és az országgyülés megtartásának sürgős szükségességéről. Lajos ekkor az országgyülés megnyitására február 14-ikét tüzte ki határnapul, de ezt később újból ismét ápril 23-ikára halasztotta el.44 Végre május 2-ikán Budára érkezett, a hol az ország rendeit csekély számban találta együtt; a személyes megjelenésre felhivott köznemesség számos tagja, hogy a megjelenés terhes és költséges kötelezettségétől meneküljön, a fő- és alispánoktól csekély dij lefizetése mellett fölmentő iratokat eszközölt ki.45
Az országgyülést május 4-ikén Lajos személyesen nyitotta meg. Előterjesztésében a rendek figyelmét fölhivta a keletről érkező tudósitásokra, a török birodalomban Magyarország ellen folyamatban levő nagy előkészületekre. Azután előadta egyrészről a nürnbergi és prágai gyülések határozatait, másrészről a lengyel király tanácsát, hogy Magyarország a törökkel kössön békét. A gyülést felhivta, nyilatkozzék: háborut kiván-e vagy békét; de ha az előbbit kivánja, a szükséges áldozatokat is hozza meg.46
A köznemesség, mielőtt a fölvetett fontos kérdést tárgyalás alá venné, az ország bajaival kivánt foglalkozni, a melyeknek megszüntetését a legsürgősebb feladatnak tekintette. Ezekért a bajokért a felelősséget a nádor személyére háritotta, ki tizennégy hónapon át a helytartó tisztét viselte. Súlyos vádak emeltettek ellene: hogy az országos kincstárba befolyt hétszázezer forintból az ország védelmére csak ötszáz lovast tartott; hogy testvére, András szatmári főispán az ő tudtával hamis pénzt veretett; hogy a szultánnal titkos összeköttetésben áll, és nemrég török kém időzött a házánál. Ezek a vádak, ámbár kósza hirekre támaszkodtak, hitelre találtak. A köznemesek azt követelték, hogy a király foszsza meg Báthorit a nádori méltóságtól, és kényszeritse az elsikkasztott pénzek megtéritésére; kijelentették, hogy csak ha ez megtörtént, szavaznak meg adót.47
A király engedett. Báthorit a Zápolyai-párt gyülöletének feláldozta és a nádori méltóságtól megfosztotta.48 De egyuttal Zápolyait, a ki bizonyosan arra számitott, hogy utódjává választatik meg, kijátszotta azzal a nyilatkozatával, hogy a nádor hatáskörébe tartozó teendőket maga fogja végezni.49 A miben az országgyülés megnyugodott.
A köznemesség, mely Báthori elmozditásában diadalmaskodott, a béke és háború kérdésének eldöntésében szintén mérvadó tényező volt. A béke kötés gondolatát visszautasitotta, és hogy a háború viselését lehetővé tegye, ismét jelentékeny adót szavazott meg, füstönkint (minden jobbágyház után) két forintot, melynek fele azonnal, másik fele pedig félesztendő mulva volt fizetendő. (XXIII.)
Az 1521-iki országgyülésen megszavazott adó behajtása körül követett eljárás megvizsgálása, a hátralékok beszedése, az elsikkasztott összegek megtéritése tárgyában újból több végzés alkottatott. (II-VII.)
Az ugyanezen országgyülésen felfüggesztett honvédelmi kötelezettségek (a bandériumok kiállitása, a birtokos nemesek részéről minden tiz jobbágytelek után egy lovasnak fölfegyverzése és a személyes fölkelés) visszaállittattak. (XVIII. XIX. XL–XLII.) Minden vármegyében a királytól kinevezendő kapitányra bizatott az a feladat, hogy gondoskodjék a megyei hadak, kiállitásáról, felszereléséről, fizetéséről és a királyi táborba vezetéséről. Külön czikkelyben kimondatott, hogy ezek a kapitányok „csak is ő felségének, és senki másnak szolgái ne legyenek,” és ezen kivül más hivatalt ne viselhessenek. (XLIII. XLIV.)
A királyi hatalom és tekintély megszilárditására irányuló törekvés figyelemreméltó nyilatkozatát találjuk a következő végzésben: „Ha a hatalmasok közül (si quis potentium) bárki a királyi felség ellen fellázad, vagy neki ellenszegül, és megbüntetésére ő felsége személyesen táborba szállana, ebben az esetben is mindnyájan kötelesek fejenként, kapitányuk vezérlete alatt, a királyi felség mellett megjelenni.” (XLV.) A mely czikkely kétségkivül a letett nádor ellen irányul, és azt az aggodalmat árulja el, hogy boszuvágya nyilt lázadásra csábithatja.