Mária királyné.
A bécsi udvari műtörténeti múzeum ambrasi arczképgyüjteményében. Az udvari műgyüjtemények évkönyveinek reproductioja után.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Burgio pápai nuntius nyilatkozata az ország helyzetéről. Zápolyai János hatalmi állása. Az új párt uralomképessége. Báthori István torzsalkodása Werbőczivel a királyi tanácsban. A kalandosok társulatának szervezése. A királyi pár kétszinű magatartása. Az új királyi tanács működése. A Fugger ház igényei. Az adófizetés megtagadása. A régi érczpénz beváltásának halogatása. Titel pusztulása. Tomori lemondása. Werbőczi sikertelen fáradozásai. A nemzet szükkeblüsége. Werbőczi itélete az Ujlakiperben. Az itélet súlyos következményei. Werbőczi vallási túlbuzgósága. A királyné neheztelése. Luther követőinek üldözése Beszterczebányán. A horvát rendek ingadozó hűsége: Ferdinánd főherczeg törekvése. Tahi János horvát bán elmozditása. Frangepán és Szalkai összevesznek. II. Lajos király zágrábi utiterve. Jajcza helyzete. A szlavón rendek kőrösi gyűlése. Batthyány Ferencz bán. A horvátokat Ferdinánd főherczeg veszi pártfogása alá. Szalkai László kapzsisága. A pápai nuntius szemrehányásai. Burgio jelentése a pápához. A kanczellári hivatal betöltése ügyében folytatott tárgyalások. Brodarics kanczellárrá kineveztetése. Tárgyalások a kincstári hivatal újból való betöltésére. Burgio jelentése. Törökországból érkező fenyegető hirek. Bakics Pál rácz vajda Budán. Tudósitásainak hatása. Burgio jelentései a helyzetről. VII. Kelemen pápa gondoskodása. A pápai követ fáradozásai. Az udvar tétlen közönye. Szegénysége. Tomori Péterváradot fölszereli. Lemondási szándéka. Kötelességérzete. Pétervárad. Báthori és párthivei. Készülődések az ujabb országgyűlésre. Zápolyai magatartása. Országgyűlés Werbőczi lemond a nádori tisztről. Vád alá helyezése. Elitéltetése. A köznemesség elvtagadása. A királyi tanács szervezete. A köznemesség hatalmi törekvéseinek elejtése. Adó. Honvédelmi intézkedések. A végzések bemutatása a királynak. A király válasza
A hatvani gyűlés Werbőczit az ország első zászlósurává magasztalta föl, de az ország valódi uralkodójává Zápolyai Jánost tette. A pápai nuntius a hatvani gyűlés után a helyzetet úgy látta, hogy János vajda „hatalma ezentúl nagyobb lesz mint a királyé; a nádor – úgymond – az ő teremtménye, az esztergomi érsek egészen tőle függ; kincstartó az lesz, a kit ők akarnak; a királyi tanács köznemes tagjai a vajda hivei; a megválasztandó vármegyei kapitányok a nemességet állandóan az ő pártjához csatolják; a vajda tehát, ha nem is kiáltatja ki magát királylyá, tényleg király lesz.” És éppen azért, mivel inkább Zápolyai hatalmi törekvéseit, mint a nemzeti párt zászlajára irt eszméket látta Hatvanban diadalmaskodni, kedvező fordulatot a közállapotokban nem várt. „A végeredmény az lesz, – ezek szavai – hogy ezt a szegény országot ezentúl még jobban fogják nyúzni és koppasztani, mint ekkorig.”1
És ahhoz a felfogáshoz, hogy az új párt az önzetlen hazafiság és áldozatkészség szellemét, a romlás szélére jutott ország megmentésének első föltételét, sem lesz képes uralomra juttatni: az az aggodalom csatlakozott, hogy a legyőzött párt a szenvedett megalázásért boszút áll, a hatalom visszaszerzése végett elkeseredett harczot indit, és igy a pártküzdelmek tüze új lángra lobban.
Már a királyi tanács legelső ülése (július 11-ikén) kinos jelenetre adott alkalmat. Báthori István megjelent ott, és régi helyét, mely a nádort a király jobbján megilleti, el akarta foglalni; a mit Werbőczi nem engedett. Heves szóváltás támadt közöttök. Báthori követelte tőle, hogy adja elő az okokat, amelyek miatt elmozdittatott; Werbőczi azt válaszolta neki, hogy forduljon fölvilágositásért az ország rendeihez, a kik őt letették. Sem a király, sem a tanácsosok nem mertek közbelépni, egymás után elhagyták a tanácstermet, Báthori kijelentette, hogy hivatalától csak akkor válik meg, ha a hűtlenség bünét rábizonyitják; fenyegetődzött, hogy a királyhoz hű rendekkel egy más országgyűlést tart, a mely a hatvani gyűlés végzéseit érvényteleneknek és vezetőit lázadóknak nyilvánitja.
Csakugyan azonnal hozzálátott a „kalandosok”társulatának szervezéséhez, mely régi vallásos egyesületektől kölcsönzött ártatlan elnevezés alatt2 a hatvani végzések megsemmisitését tüzte ki czélul, és július végén már mintegy kétszáz urat s előkelő nemest számitott tagjai között.3
Báthori és barátai leplezetlen gyülöleténél a Zápolyai-pártot még nagyobb veszélylyel fenyegette a királyi pár kétszinűsége. A gyenge és ingatag uralkodóról nem lehetett föltenni, hogy őszintén csatlakozik azokhoz, a kikben gyermekségétől fogva megszokta személye és koronája ellenségeit látni. Mária királyné rokonszenvét sem nyerhette meg az a párt, mely háza örökösödési igényeinek meghiusitását tűzte ki czélul, kedvelt udvari embereit és császári bátyja követeit elüzte. A félelem vitte volt őket Zápolyai pártjára és kényszeritette a lealázó szerep eljátszására. Még Hatvanban, július 5-én, a pápai nuntius és a lengyelországi követ előtt kinyilatkoztatta a király, hogy az engedményeket a nemesség fenyegető magatartása erőszakolja ki tőle. Tiz nappal utóbb, Buda várában, a királyné, a lengyelországi követ és Bornemisza János jelenlétében ezt a nyilatkozatot azzal a hozzáadással ismételte, hogy a hatvani végzésekben a királyi tekintély ellen intézett merényletet lát, és azokat csakis azért hagyta helyben, hogy a lázadás kitörését megakadályozza. A lengyel királyhoz küldött üzenetben pedig előadta, hogy országai, az ő állása, sőt élete is veszélyben forognak, a melytől csak a lengyel király segitségével szabadulhat, a miért is szükséges, hogy királyi nagybátyjával mielőbb személyesen találkozzék. Ennek a találkozásnak részletei és czéljai iránt Szalkai primás adott neki felvilágositást. De a lengyel király nem mutatkozott hajlandónak, hogy ilyen államcsinyben közreműködjék.4
Mária királyné.
A bécsi udvari műtörténeti múzeum ambrasi arczképgyüjteményében. Az udvari műgyüjtemények évkönyveinek reproductioja után.
A külső segitséghez csatolt remények meghiusulása után a király és neje a kalandosok társulatába helyezték bizodalmukat, a melyet titkon támogatásukról biztositottak. Közvetítők gyanánt Szalkai prímás és Thurzó Elek szolgáltak, ugyanazok, kik a királyné és Werbőczi között nem rég létre hozták a közeledést.5
E szerint a hatvani országgyülésen megalakult kormány alatt, alig hogy működését megkezdette, a talaj már alá volt aknázva.
Az új királyi tanács mindenekelőtt a Fuggerek és Thurzók számadásait vette vizsgálat alá, hogy földeritse a csalásokat és sikkasztásokat, a mikkel azok vádoltattak, és egyúttal a kártérités czimén várható összegekkel fedezhesse a kincstár szükségleteit. Azonban a vádlók nem birták állításaikat igazolni, a vizsgálat hosszura nyúlt, és ez alatt a kincstár üresen állott, Miután Dóczi János, az új kincstartó, a legmagasabb kamatokat igérve sem tudott kölcsönt szerezni, a királyi tanács augusztus 26-ikán Thurzó Elekkel és a Fuggerek ügynökével egyességre lépett, melynek értelmében ezek a számadás terhe alól felmentetvén, a beszterczebányai bányák kivételével, lefoglalt javaik visszaadásáról biztosittattak; ők viszont a királynak kölcsön adott összegeket elengedték, és ezenfelül négy részletben kétszázezer forint fizetését igérték. De ezen összegből csak az első részlet fizettetett le; mert a Fugger-ház a szerződést meg nem erősitette, sőt a szenvedett károk megtéritése czimén harmadfélszázezer forintnyi összegre támasztott igényt, a melynek érvényesitése végett a pápa, a császár és a lengyel király közbenjárását is kieszközölték.6
Ennek következtében a kincstár újból nagy zavarba jutott; mert csakhamar kitünt, hogy a hatvani vivmányok a nemzet áldozatkészségére befolyást nem gyakoroltak. A megszavazott adó behajtásánál több megyében ismét ellenszegült a nemesség, azon ürügyet használván föl, hogy a király sem teljesitette igéreteit, a németeket udvarából mind el nem távolitotta. „Németek, külföldiek javára nem fizetünk!” volt a jelszó.7 Sok helyen a jobbágyok tagadták meg az adófizetést. „Valóban, nem tudom – irja egy gazdatiszt az ő földesurának – ez a nagy szabadság milyen módon jutott uralomra. A királyi felségnek és nagyságodnak rendeleteit semmibe sem veszik.”8 Az eredmény az volt, hogy – amint a következő országgyülésen megállapittatott – a hatvani adómegajánlásból várt öszszegnek fele sem folyt be.
Nagy zavarokat okozott az, hogy mivel a régi érczpénz beváltása sokaknak tetemes veszteséget okozott volna, a királyi tanács az új érczpénz veretését halogatta. A régi érczpénzt ellenben a katonák nem akarták elfogadni és fenyegetőztek, hogy inkább leteszik a fegyvert.9
Ilyen körülmények között az ország védelme érdekében semmi sem történhetett. Tomori tétlenségre volt kárhoztatva; katonáinak egy része, mivel a zsold rendetlenűl fizettetett, szétoszlott; és mikor egy portyázó török csapat Titelt fölgyujtotta és a városból mintegy száz foglyot hurczolt el, Tomori ezt sem megakadályozni, sem megboszulni nem volt képes. Mivel pedig ugyanekkor Balibég, a belgrádi parancsnok, Pétervárad ostromára tett készületeket, Tomori, ki a sikeres ellenállásra szükséges intézkedések megtételét hasztalanúl sürgette, az 1526-ik év első napjaiban a királyi udvarnál megjelenvén, a főkapitányi tisztről újból lemondott.10
Thurzó György.
XVI. századi vizfestmény a Fugger-család aranykönyvében, az augsburgi Fugger herczegi palotában. Thurzónak a családi czímerpajzs mögül féltesttel kiemelkedő alakja vörös dolmányban, prémes, hasított ujju sötétszürke mentében van ábrázolva, mellén arany lánczczal, két kézre fogott gerezdes buzogánynyal, fején aranyos sárga föveggel. Feje felett mondatszalagon: Der Fidel und Best Herr Georg Turso von Betlahe- | msdorf, Roniglicher wirdin zu hungern Camergraf | auf der Cremnik, in dem Ronigreich hungern, welcher | hernach zu Augspurg gewonet und mit herren Ul- | richen Luggers reliche tochter Anno • 1497 • hochkeit gehabt, mit welcher Gr funf Rinder Fielichenn er- | keuget hat. Stirbt Anno 1521. A czímerpajzs felső vörös mezejében az osztásból kiemelkedő koronás arany oroszlán, az alsó arany mezőben három (2, 1.) piros rózsa látható. Az eredetiről másolta Túry Gyula.
Eszerint egy félesztendő múlt el azóta, hogy az új kormány az ország ügyeinek intézését átvette, a nélkül, hogy a honvédelem és a pénzügyek terén a javulás jelei mutatkoznának. Werbőczi a nádori tiszt kötelességeit buzgón és lelkiismeretesen igyekezett teljesiteni; lelke sugallatát követve, nem hiú tetszelgésből „az ország szolgájának” czimét vette föl.11 És joggal irhatta, hogy „éjjel és nappal folytonosan arról elmélkedik, hogyan biztosithatná az ország javát, becsületét, békességét.”12 De fáradozása meddő maradt. Szava elég erős volt arra, hogy az ország egyik szélétől a másikig lelkesedést és gyülöletet támaszszon; de tehetetlennek bizonyúlt az áldozatkészség erőfeszitéseire birni a nemzetet. A pápai nuntius, a szükkeblű önzés által teremtett válságos helyzet tanúja, fölháborodásában súlyos itélettel sújtja a nemzetet. „Ha Magyarországot – úgymond – a veszélyek örvényéből három forint árán ki lehetne ragadni: azt hiszem, három ember sem találkoznék, a ki magát elszánná erre az áldozatra!”13
Werbőczi, úgy látszik, rövid idő alatt maga is meggyőződött arról, hogy tekintélye és ereje a pénzügyek és a honvédelem terén elhatalmasodott zavar megszüntetésére elégtelen. A politikai ügyektől mindinkább távol tartotta magát; az ország első birájának hatáskörébe vonúlt vissza, és abban keresett megnyugvást, hogy a jog és igazság eszményének legalább e téren szolgálhat.
Werbőczi István nádori aláirása 1526 június 27-ikén Kis-Szeben városhoz intézett levelén.
Olvasása: St(eph)anus de Werbewcz regni Hungarie servus etc(etera) A levél eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
Egy nevezetes esetben csakhamar alkalma nyilt fényes bizonyságot tenni független igazságérzetéről.
Ujlaki Lőrincz 1524-ben gyermektelenül szállott sirba. Gazdag hagyatéka hires pert támasztott. Ugyanis a herczeg fiatal korában Zápolyai Istvánnal kölcsönös örökösödési szerződésre lépett, melyet II. Ulászló megerősitett. Utóbb lázadása miatt jószágvesztésre itéltetvén, kegyelmet azon föltétel alatt kapott, hogy halála után birtokai a koronára szálljanak. Mikor halála bekövetkezett, II. Lajos az uradalmak egy részét kedvenczeinek – Németujvárt Batthyányi Ferencznek, Galgóczot Thurzó Eleknek – adományozta, a többit ideiglenesen az özvegy kezei között hagyta, mig az ő és a leányág igényei fölött a törvényszék dönt. De a Zápolyai testvérek is előállottak a három évtized előtt kötött örökösödési szerződéssel. Az ügy a királyi törvényszéken az 1525-ik év tavaszán tárgyaltatott, és az ő javukra döntetett el; de a koronaügyész módot talált a per megujitására. A hatvani gyűlés – mint láttuk – azt a kérelmet intézte a királyhoz, hogy a pert szüntesse meg. Ennek daczára 1526 február havában Werbőczi elnöklete alatt a törvényszék az Ujlaki és Zápolyai István között létesült örökösödési szerződést érvénytelennek tekintvén, az Ujlaki örökséget a koronának itélte.14 Ezen itéletnek súlyos következményei voltak Werbőczire, ki azzal ellenségévé tette a Zápolyaiakat, anélkül hogy kiengesztelte volna a Báthori-pártot.
Ugyanekkor felidézte maga ellen a királyné neheztelését. Mária ugyanis most a lutheránus mozgalmakat, mind Morvaországban és Sziléziában nyiltan pártfogása alá vette; sőt – mint 1526 tavaszán az esztergomi érsek a pápai nuntiusnak jelentette – Lutherrel összeköttetésbe lépett.15 Ellenben Werbőczi az ő hatalmát az új tanok terjedésének meggátlására kivánta fölhasználni. Kétségkivül az ő befolyásával történt, hogy Buda birái már néhány héttel a hatvani gyülés után egy „lutheránust” halálra itéltek. Ez kínpadra vonatván, számosakat nevezett meg, kik szintén Luther követői, köztük Szerencsés Imrét és a királyné egy bizalmas emberét, kire a Fuggerek eltávolitása után a bányák igazgatását bizta. A kormányférfiak a vizsgálatot ezek ellen is meg akarták inditani. De a királyné ezt meg tudta akadályozni és a halálitélet sem hajtatott végre.16
Ennek daczára Werbőczi éppen a királyné kezei között levő bányavárosokban kiméletlen szigorral lépett föl a lutheránusok ellen.
Ujlaki Lőrincz siremléke az ujlaki ferenczrendiek templomában.
A vörös márvány sirkőlapon az elhunyt egész alakja látható, teljes fegyverzetben, jobbjában zászlós kopjával, balját kardjának markolatára támasztja, lábai alvó oroszlánon nyugszanak. Körülötte négy czímerpajzs: 1. Három korona. 2. Az Ujlakiak bővített családi czímere: négyelt pajzs 1. és 4. pajzsfős mezejében pólya, a 2. és 3. mezőben két oroszlán koronát tartva, a pajzson sisak, koronájából kiemelkedő páros zárt sasszárnynyal; 3. 11 küllőjű kerék alatt félhold, szarvai között csillaggal. 4. Czölöppel hasított czímerpajzs jobb mezejében pólya alatt vártorony, a bal mezőben szintén pólya alatt fokával balra fordult nyeles fejsze. Felirata: HIC EST SEPVLTVS ILLVSTRIS D(omi) N(u)S LA | AE(n)CIUS • DVX • DE WILLAR • FILI(us) • OLIM • SERENISSIMI D(omi)NI NICOLAI REGIS BOZNE • VNACV(m) | CO(n)SORTE SVA D(omi)NI KATHEAINI...... [PONGR]ACZ • QVl • OBIIT • AN(n)O • MCCCCC... Az Archaeologiai Értesitő reproductioja után rajzolta Csema Károly.
Az úgynevezett alsó-magyarországi bányavárosokban (Körmöczön, Selmeczen, Beszterczebányán stb.), amióta a bányákat a XVI. század elején az augsburgi Fuggerház bérbe vette, a bányaipar nagy lendületet nyervén, Németországból számos bányatiszt és munkás telepedett meg. Ezeknek körében, az 1525-ik év tavaszán, zavargások keletkeztek. A rosz érczpénz volt az elégületlenség egyik okozója. És a munkások, Luther hivei lévén, a város egyházi és világi hatóságaival összeütközésbe jöttek. A király kevéssel a hatvani gyűlés előtt Korlátkövi Péter főudvarmestert bizta meg a rend helyreállitásával, a ki többeket az izgatók közül börtönbe vetett. A következő év márczius elején mintegy négyezer munkás verődött össze, a kik a kamarai tisztviselőknek és a lelkészeknek az engedelmességet felmondván, fenyegető magatartásukkal bérük fölemelését igyekeztek kierőszakolni.
Fugger Antal.
Az előbbi vizfestmény párja ugyanott. Fugger puffogó ujju sötétszürke köntöst s e felett ugyanily szinű, prémes kabátot visel, fejét lapos föveg fedi, jobbjában papirlapot tart. Feje felett mondatszalagon: Der Wolgeboren Herr Anthoni Fugger, welcher | Herren Georgen Fuggers dritter Velicher Sone gewesen, und dieser zeit noch in gluckselige(n) leben | der auch etliche vil kinder Velichen erkeuget hat. A négyelt czímerpajzs 1. ezüst mezejében koronás női alak, fehér szegélyü és bélésü fekete köntösben baljában püspöksüveget tart. A 2. és 3., kékkel és aranynyal osztott mezőben két, a mezővel ellenkező szinű liliom; a 4. vörös mezőben három egymás felett fekvő ezüst vadászkürt. Az eredetiről másolta Thúry Gyula.
Ennek a mozgalomnak Werbőczi olyan nagy fontosságot tulajdonitott, hogy elfojtására (1526) április elején, személyesen megjelent Beszterczebányán. Zólyom vármegye nemeseiből rendkivüli törvényszéket alakitott, a mely az ő elnöklete alatt a mozgalom vezéreit maga elé idézte és számos tanut hallgatott ki. A vizsgálat folyamán kiderült, hogy a bányamunkások panaszai és kifogásai részben alaposak; de ennek daczára az erőszakos föllépést a törvényszék büntetésre méltó merényletnek nyilatkoztatta és a mozgalom vezéreit halálra itélte; ellenben a „műveletlen tömegnek,” mivel az izgatók ármányos rábeszéléssel és halálos fenyegetéssel csábitották lázadásra és „a lutheránus eretnekség befogadására,” bocsánatot helyezett kilátásba, ha esküvel kötelezik magukat, hogy a király és tisztviselői, a városi hatóságok és a katholikus lelkészek irányában köteles engedelmességet fognak tanusitani, hogy jövőre semmiféle összeesküvésben részt nem vesznek, és a lutheránus eretnekségről lemondanak.
A lázadás vezérein, a kik kézre kerültek, a halálbüntetés azonnal végrehajtatott, azoknak, a kik elmenekültek, vagyonuk koboztatott el. A munkások a tőlök követelt esküt készséggel letették; viszont Werbőczi méltányos kívánataik teljesitéséről gondoskodott.17
*
A magyar korona hatalmában Mátyás halála után bekövetkezett hanyatlás gyászos következményeihez tartozott az a tény is, hogy a kötelék, a mi Horvátországot a magyar államhoz csatolta, mind lazább lett. A horvátországi rendek hűsége nem állotta ki a válságos idők tűzpróbáját. Majd a Habsburg ház politikai hatalma és a velenczei köztársaság gazdagsága gyakorolt rájok vonzó erőt, majd kétségbeesésükben török fenhatóság alatt keresték a biztosságot, a mit a magyar király nem volt képes nekik nyújtani. Sőt olyan tünettel is találkozunk, a mely arra utal, hogy a magyar faj irányában ellenséges érzület kezdett náluk tért foglalni.18
Mig a velenczei köztársasággal a horvátországi urak századok óta összeköttetésben állottak, Ausztriával való politikai érintkezésük kezdetei II. Lajos uralkodásának második felére esnek. Ferdinánd főherczeg az 1523. év nyarán, kétségkivül a horvátországi urak megkeresésére, azt a felhivást intézte Lajos királyhoz, hogy Horvátországot engedje át neki. De ezt a tervet a magyar urak visszautasitották.19
Ferdinánd ekkor más útat választott, hogy a tartomány fölött hatalmát megalapitsa. Egyes horvát urakat zsoldjába fogadott és váraik átengedésére birt rá. Ilyen viszonyba léptek vele gróf Zrinyi Miklós, – a szigetvári hősnek atyja – gróf Korbaviai János és Kobasics János. Az 1524 év nyarán pedig a főherezeg készületeket tett, hogy a törököktől elfoglalt horvátországi végvárak visszaszerzésére hadjáratot indit; de ebben a császár és a franczia király között kitört háború megakadályozta.20
Az a két magyar úr, kik a báni tisztet ez időben Horvátországban viselték, Batthyányi Ferencz és Tahi János, nem voltak alkalmasak arra, hogy a magyar uralom iránt rokonszenvet keltsenek;21 különösen az utóbbi erőszakos, önkényes eljárásával gyűlöletessé tette magát. A hatvani gyűlés a horvátországi rendek panaszai alapján Tahi elmozditását sürgette és kieszközölte, utódjává pedig a leghivatottabb horvátországi urat, gróf Frangepán Kristófot, Jajcza megmentőjét kivánta kineveztetni. De Szalkai primás, ki vele régtől fogva ellenséges viszonyban állott, az ügy elintézését megakadályozta. Emiatt az (1525) augusztus 30-ikán tartott tanácsülésben heves szóváltás támadott közöttök, a melynek folyamán Frangepán, elragadtatva indulatától, az ország első főpapját arczul ütötte. A király büntetésűl a csonka toronyba záratta, de néhány nap mulva a királyné és a pápai nuntius közbenjárására szabadon bocsátotta, azon föltétel alatt, hogy a primástól bocsánatot kér. Az ellenségek kiengesztelődtek, de Frangepán előre látván, hogy Szalkai nem fogja feledni a szenvedett sérelmet, az udvarból távozott. A báni tisztre való kineveztetése ezzel el volt ejtve.22
A király ekkor, a horvátországi rendek megnyugtatása és a tartománynak a török támadások ellen megoltalmazása végett, személyesen keszült Zágrábba. Ezt a látszólag helyes és üdvös tervet azonban a pápai nuntius határozottan ellenezte, mert tudta, hogy a király saját bandériuma zsoldját és udvari személyzetének illetményeit kifizetni képtelen lévén, illő kiséret nélkül volna kénytelen útra kelni; és attól is tartott, hogy a törökök a király utazása felől értesülvén, Szlavóniába betörést intéznek, mire a király szégyenteljesen térne vissza; azt tanácsolta tehát, hogy a király maradjon Budán, és az urak bandériumait, a melyek Zágrábba kisérnék, küldje a véghelyekre. Az utiterv elejtetett, de az urak bandériumaiknak véghelyekre küldését különféle ürügyek alatt megtagadták.
Október elején a jajczai bánok és katonák küldöttei érkeztek Budára, és bejelentették, hogy ha rögtön segitséget nem kapnak, a reménytelen ellenállással fölhagyva a várból kivonulnak. A királyi tanács nagy zavarban volt; Jajcza szükségleteire az erdélyi királyi jövedelmek egy részét szánta, de ezek behajtásának siettetésére a kincstartó csak most indúlt Erdélybe. Ekkor a pápai nuntius és az esztergomi érsek előlegeztek néhány ezer forintot, s igy Jajczának élelmi szerekkel ellátása lehetségessé vált.
Ugyanakkor a horvátországi urak, kiknek körében most Frangepán Kristóf is a Magyarországtól való elszakadás szószólója lett, még fenyegetőbb üzeneteket küldöttek: hogyha továbbra is elhagyatva maradnak, egyességre lépnek a szultánnal, kitől azon föltétellel, hogy területükön hadai számára szabad átvonulást engedjenek, kedvező ajánlatokat kaptak. Deczember elején pedig Horvátország összes rendei bejelentették elhatározásukat, hogy ha rögtön segitséget nem kapnak, a törökök ajánlatait elfogadják. A király mást nem tehetett, mint hogy türelemre, kitartásra intette őket, a jövő országgyűlésig, a mely minden bajon segiteni fog. A horvát urak ekkor a következő (1526) év január 25-ikén Kőrösön tartandó gyűlésre hivták meg a szultán követeit, hogy velük az alkut megkössék. A király Batthyányi Ferencz bánt utasitotta, hogy siessen Kőrösre, és ott a magyar korona érdekeit igyekezzék megóvni. De ez leplezetlen cynismussal azt válaszolta, hogy a gyűlésen olyan fényt kell neki kifejteni, mint a török követeknek, addig tehát, mig e czélra harmadfél ezer forintot ki nem fizetnek neki, nem indúl meg! A kincstár ezzel az összeggel nem rendelkezett, és igy a kőrösi gyűlésen a király nem volt képviselve. Szerencsére a török követek sem jelentek meg, és igy az egybegyűlt rendek arra a kijelentésre szoritkoztak, hogy mivel védelmükről a magyar király nem gondoskodik, föl vannak jogositva olyan uralkodót keresni, a ki őket megoltalmazza.23
Ekkor Ferdinánd főherczeghez folyamodtak, hogy vegye tartományukat pártfogása alá. A főherczeg az ajánlatot örömmel elfogadta, sőt azzal a gondolattal foglalkozott, hogy Bosnyákország királyának czimét veszi föl. A pápának is bejelentette, hogy Horvátország megoltalmazását magára vállalja.24
*
Annak a szomorú ténynek, hogy az ország kormányában a hatvani gyűlésen véghezvitt nagy átalakulás után sem következett be javulás egyik oka az volt, hogy Szalkai László a kanczellári hivatalt, a melyről már a rákosi országgyűlésen lemondott, és a melyre a hatvani rendek Várdai Pált ajánlották, megtartotta, amennyiben ki tudta vinni, hogy utódját a király nem nevezte ki. A pápai nuntius erre a fontos állásra Brodarics István prépostot ajánlotta, ki a pártok mozgalmaitól távol állott, és diplomatiai küldetésekben kiváló műveltségével, tiszta jellemével köztiszteletet vivott ki. De éppen ezért sem a primás, sem a királyné, kik mindenre kész eszközt kerestek, nem támogatták az ő jelöltségét. Ámbár maga a pápa meleg hangon irt levelekben ajánlotta Brodarics kinevezését, Szalkai módot talált arra, hogy azt is megakadályozza.
A nuntius emiatt éles szemrehányásokkal illette őt és egy izben nyiltan szemére vetette, hogy az országban uralkodó rendetlenségnek ő az oka. „Ne vegye a dolgot tréfára – mondá – mert a leghosszabb türelemnek is vége szakadhat.” A primás mentegetődzött és igérte, hogy néhány nap mulva okvetetlenül lemond. De hetek multak el ismét, anélkül hogy igéretét teljesitené. Ugyanis lemondásáért jutalmul a bibornokságot akarta kieszközölni. A királyt rábirta, hogy tegyen ez ügyben a pápánál lépéseket.
Azonban Burgio méltatlannak itélte őt erre a kitüntetésre. Jelentésében kiemeli, hogy a primás „Magyarországnak korlátlan ura,” de hatalmát nem az ország javára használja föl, hanem főgondja az, hogy a királyné kegyeit és barátjai támogatását biztositsa magának; egyúttal megjegyzi, hogy „az egész ország gyűlöli őt,” és felmagasztaltatása általános elégületlenséget szülne.25
Ezen jelentés hatása alatt a pápa nem határozhatta el magát arra, hogy Szalkait az egyház legmagasabb méltóságára emelje; de szükségesnek látta, hogy a hatalmas főpapot, ki a kereszténység ügyének nagy szolgálatokat tehetett, kimélje. Ezért a királyhoz intézett válasziratban azzal a kitérő nyilatkozattal él, hogy a bibornoki testület hozzájárulása nélkül új bibornokokat nem nevezhet ki. Az érsekhez irt levele pedig az atyai gyöngédség szózata, a melybe a legfőbb pásztor szigorú szemrehányásai és komoly intelmei vegyülnek bele. „Soha sem hihettük el, – úgymond – hogy te... a közjót magánérdekeidnek feláldozod, a mi valóban méltatlan eljárás volna. De mivel naponkint érkeznek hozzánk tudósitások arról, hogy majd egy vár vagy város az ellenség hatalmába került, majd másféle csapás érte az országot, de a veszélyek elháritására, ami a te bölcseséged és tekintélyed föladata volna, kevés gond fordittatik: ne csodálkozzál afölött, ha mindezt rosz néven vettük, mert tudjuk, hogy te, ha rajta vagy, sok bajon segithetsz... Őszintén bevalljuk, hogy ellened sokféle panaszok jutottak hozzánk; nem mintha a bajok szerzője volnál, amit soha sem hihetnénk el; hanem, hogy a bajok orvoslását, bár hatalmadban áll, elmulasztod. De ha alapos is ez a vád, nem akarunk téged végképen elitélni és eltaszitani, csak javulásodat kivánjuk; ha pedig alaptalan, úgy légy azon, hogy jövőre a bün látszatát is, nemcsak a bünt, kerüljed.... A mikor azután erényeid az egész világ előtt tündökölni fognak, amit könyen elérhetsz, meg fogsz győződni arról, hogy méltóságod és tekintélyed gyarapitására gondunk van.”26
Ezalatt a kanczellári hivatal betöltése ügyében a tárgyalások és cselszövények nem szüneteltek. Szalkai ugyanis azzal az igénynyel lépett föl, hogy mielőtt lemond, a király kilenez hónap előtt szenvedett sérelemért, nyilvános elégtételt adjon neki. A király ezt sem tagadta meg tőle. Január 28-ikán magához hivatta a fővárosban tartózkodó urakat. Mikor mindnyájan együtt voltak, az esztergomi érsekhez fordult, hűséges ragaszkodását és jó szolgálatait magasztalásokkal halmozta el, és azután azt a kérelmet intézte hozzá, hogy a kanczellári tisztet, a mit soha sem vett el tőle, hanem ő maga önszántából tett le, újból vállalja el. A primás szabadkozott, a király ismételte kérését, a primás végre kijelentette, hogy a parancsnak hódol és a királyi pecsétet átveszi.27
Szalkainak ezen izetlen bohózat eljátszása után, az előleges megállapodás szerint, a kanczellári hivatalt csak néhány napig kellett volna megtartani. De eltelt két hét, és igéretét nem váltotta be. A nuntius sürgetéseire maga a király is türelmetlenkedni kezdett. „Miután – igy szólt Szalkaihoz – mindazt, amit az érsek úr becsülete kivánt, megtettem, most a saját becsületem megóvásáról kell gondoskodnom.” Szalkai nyugodtan felelte, hogy a király érdekében tartotta meg eddig a hivatalt, és „az alkalmas időpontot” várja. Végre márczius 4-ikén a királyi tanács ülésében bejelentette, hogy hivatalát leteszi, és a királyi pecsétet átszolgáltatta. Egy héttel utóbb Brodarics kanczellárrá, egyúttal szerémi püspökké neveztetett ki.28
Brodarics István aláirása a pápához 1526 július 27-én intézett levelén.
Olvasása: S(tephanus) Broderic(us) can(cellarius.) A levél eredetije a vatikáni levéltárban. Töredék Lajos király számadáskönyvéből. Olvasása: Circa festum nativitatis domino St(ep)hano Maylad | dispen(satori) regie maiestatis ad c(on)servationem | coquinarum sue maie(s)t(a)t(is) medio r(everendiss)imi | domini ep(iscop)i Agriensis dati sunt fl(oreni) | c. A kézirat eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
A nuntius ennél az eredménynél nem állapodott meg. A kincstartói hivatalnak is megbizható, alkalmas egyénnel betöltésére irányozta gondoskodását, mivel a hatvani gyűlés után kinevezett Dóczi János működésével senki sem volt megelégedve. A legelső kelléknek „az elidegenitett királyi jövedelmek visszaszerzésére való bátorságot” tekintette. Ezt föltalálta Thurzó Elekben, a kit rokoni összeköttetése a Fuggerekkel ajánlani látszott; de mivel a királyné legbensőbb hiveihez tartozott, a nuntius attól félt, hogy a királyi jövedelmek, a melyek az urak kezeiből kiragadtatnak, a királyné kezeibe kerülnek, a ki olyan tékozló, hogy két ország jövedelme sem volna neki elegendő. Bornemisza János kiváló mértékben birta az erély és a tiszta jellem tulajdonságait; de magas kora és emlékező tehetségének gyengülése miatt közhivatal viselésére képtelenné vált. Igy tehát a nuntius Tomori Pálra irányozta figyelmét. Azt irja róla Rómába, hogy a kalocsai érsek hű és megbizható, a kincstár ügyeibe azon időtől fogva, mikor Bornemisza szolgálatában állott, be van avatva, nagy tekintélynek örvend és olyan népszerű, hogy az adót, a mit ő fog javasolni, a rendek készséggel megszavazzák és meg is fizetik, mig ekkorig a kivetett adót soha sem sikerült tényleg behajtani; tehát az ország pénzügyeiben a rend helyreállitására ő a legalkalmasabb. Burgio e szándékát, mely Brodarics és Bornemisza helyeslésével találkozott, közölte Tomorival, a ki azonnal kijelentette, hogy az újabb teher elvállalására képtelennek érzi magát. Mindazáltal a nuntius a határozott nyilatkozat daczára sem mondott le tervéről. Remélte, hogy a pápa parancsának és az ország rendei kéréseinek Tomori nem fog ellenszegülni. Legelsőben a pápához fordúlt. Előterjesztésében kifejtette, hogy Magyarország megmentése három személytől: a nádortól, a kanczellártól és a kincstartótól függ; mivel pedig a kanczellári tisztnek czélszerű betöltése már sikerült, Werbőczit pedig könnyű lesz rábirni, hogy a kanczellárral és kincstartóval összhangzásban járjon el: most csak a kincstartóról kell gondoskodni. Fölkérte tehát a pápát, hogy parancsolja meg Tomorinak a kincstartói hivatal elvállalását.29 Azonban ez a terv nem valósulhatott meg. Az események csakhamar úgy alakultak, hogy Tomorit az ország megvédelmezésének nagy feladata egészen lekötötte.
Az 1525-ik év november havától kezdve, a legkülönbözőbb utakon, a legváltozatosabb formákban folytonosan érkeztek keletről tudósitások a nagy kiterjedésű fegyveres készületek felől, melyek a török birodalomban a Magyarország ellen intézendő hadjárat czéljaira folynak. A legbiztosabb és legrészletesebb ilyen tudósitást 1526 elején Bakics Pál hozta Budára, az a gazdag rácz vajda, a ki a porta neheztelését vonván magára, családjával és kincseivel Magyarországba jött s itt állandón megtelepedni kivánt. Ő szintén hivatalos volt a szultán tanácsába, a mikor a jövő tavaszszal meginditandó hadjárat czéljául Budavára megvivását tüzte ki, és megállapittatott, hogy a török hadsereg a Száván és Dráván keresztül veszi útját. Jelentésének hitelességét a portáról visszatérő lengyel követ és Tomori kémei megerősitették.
A királyi tanácsban mindazáltal senki sem akarta fölismerni a veszély nagyságát. Ezért Burgio jelentései Rómába a kétségbeesés hangján szólanak. „Ez az ország – irja 1526 január 18-ikán – önmagát megvédeni nem képes, az ellenség kényétől függ. Mikor a véghelyek őrségét nem birják zsolddal ellátni, hogyan várhatnók, hogy a szultán egész hatalmával szembefognak szállani! A király olyan szegény, hogy gyakran élelmi szerekben is hiányt szenved. Az urak egyenetlenségben élnek, a nemesség pártokra van oszolva. De ha egyetértés uralkodnék is körükben, hadi készületek nélkül semmire sem mehetnek. Egy ütközetet vivhatnak, és ha elvesztik, nincs egyetlen erősségük, amelybe visszavonulhatnának, hogy a segitséget bevárják. És segitséget honnan várhatnának? Németország zavarok szinhelye és a magyar nemzet természetes ellensége; Lengyelország pedig a törökökkel békét kötött. Hadi dolgokban kevés tapasztalásom van, de az a kevés elegendő annak fölismerésére, hogy ha a szultán erős hadsereggel jön, nincs remény az ország megmentésére!”
VII. Kelemen pápa, a mikor február első napjaiban ezt a levelet megkapta, a külhatalmak követeit magához hivatván, közölte velök a török támadás biztos hirét és főlhivta őket, hassanak oda, hogy uralkodóik késedelem nélkül küldjenek segitséget Magyarországba, igérvén, hogy ő maga mindent megtesz, ami hatalmában áll. Néhány nappal utóbb a magyar királyt a tett lépésekről értesitvén, a nemzetet áldozatkészségre és kitartásra serkentette. Ezt a levelet Burgio márczius első napjaiban mutatta be a királyi tanács ülésében; egyúttal esdekelve kérte a jelenlevőket, hogy viszálkodásaikkal hagyjanak föl, és hazájok megmentésén egyesűlt erővel munkálkodjanak. A gyülekezet mélyen meg volt hatva, a szemekben könnyek ragyogtak. Az urak a pápa atyai gondoskodásáért, a nuntius fáradozásáért hálájukat fejezvén ki, megfogadták, hogy kötelességüket ők is fogják teljesiteni. Elhatározták, hogy a főpapok és ország nagyok bandériumaikat felerészben márczius 25-ig a véghelyekre küldik, felerészben pedig maguk vezetik Szent-György napján Szegedre vagy Pécsre, hol az országgyűlés megtartatik. A király kinyilatkoztatta, hogy a sereget személyesen vezeti a török ellen és a keresztény fejedelmeket segélynyújtásra kéri föl.30
Azonban a tanácsülés végzései ismét a pillanatnyi lelkesedés fellobbanásának bizonyultak. Csak egy határozat foganatosittatott: a király leveleket irt a fejedelmekhez. És majdnem négy hét kellett, mig a nuntius sok sürgetés, utánjárás után a levelek megiratását és elküldését kieszközölte. „A léhaság és álmosság ennyire erőt vett a királyi udvaron!” kiált fel jelentésében.31 Márczius vége közeledett, és még az sem volt eldöntve, hogy Szent-György napján az országgyűlés hol tartatik meg. Ugyanis a király a fegyveres országgyűlés elé aggodalommal tekintett; attól félt, hogy a fölfegyverzett nemesség elégületlensége nyilt lázadásba tör ki. A nuntiussal beszélgetve, egy izben elárulta, hogy „a magyarországi törököktől jobban fél, mint a törökországiaktól.” Mire Burgio bátor nyiltsággal megmagyarázta neki, hogy akkor van leginkább oka félnie, ha az ország dolgait elhanyagolja, ellenben ha táborba száll és az ország kivánságát teljesiti, ellenségeit elnémitja.
De egy más nehézség is forgott fönn. A királynak arra, hogy banderiumát fölszerelje, húszezer forintra volt szüksége; és ezen összeg előteremtése, miután már asztali ezüstjét is zálogba adta volt, és konyhája napi szükségleteire apró kölcsönöket kényszerült fölvenni, lehetetlennek látszott.
Lajos a márczius 26-iki tanácsüléssel azt a határozatát közölte, hogy a tábori országgyűlés tervét elejti és az ország rendeit Budára hivja össze. A tanácsosok pedig megdöbbentő egykedvüséggel, óvás alakjában kinyilatkoztatták: ha az ország elvész, őket felelősség nem terheli; mert ők mindig jó tanácscsal szolgáltak ő felségének!32
Töredék Lajos király számadáskönyvéből. (A kézirat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.)
Tomori ekkor még Budán volt. A főkapitányi tisztet, a melyről január elején lemondott, újból vonakodott átvállalni, miután fegyveresei és sajkásai tizenegy hónapi elmaradt zsoldját hasztalanúl sürgette; csak arra vállalkozott, hogy a nuntiustól kapott pénzzel Péterváradot fölszereli. Márczius végén Budáról távozván, útközben Kalocsán megállapodott, hogy a husvéti ünnepeket érseki székhelyén töltse. Itt szomorú hireket kapott Péterváradról; egyebek között arról értesűlt, hogy a sajkások végrehajtották fenyegetésüket és szétoszoltak. A főpap lelkét kétségbeesés szállotta meg; most már nemcsak a főkapitányi tiszttől, hanem az érseki méltóságtól is meg akart válni. Lemondását a pápának bejelentette. „Nékem – úgymond – ezen egykor dicső, hatalmas és erős, most pedig a folytonos ellenséges támadások következtében a romlás szélére jutott ország megvédelmezésére sem elegendő erőm, sem vagyonom nincs. Nehogy tehát ma-holnap kevés érdemmel és sok bünnel kelljen az örökkévalóságba költöznöm, szentséged lábaihoz borulok, és az Üdvözitő szent sebeire kérem, ekkorig rám halmozott kegyeit tetézze azzal, hogy érseki hivatalomtól fölment és visszabocsát szerzetembe, a hol hanyagságom mulasztásait kipótolva, rövid életem hátralevő napjait imádságban és elmélkedésben tölthetem.”33
Azonban két-három nappal ezen sorok megirása után biztos hirt kapott arról, hogy a szultán már megindúlt Konstantinápolyból Magyarország meghóditására. Ezen megrenditő tény, a helyett hogy elhatározásában megerősitené, arra késztette, hogy nemes következetlenséggel elejtse visszavonulási szándékát. A kötelességérzet sugatlatai a csüggedés és elkeseredés kisértéseit leküzdötték. Április 13-ikán éjfélkor Budán termett, és másnap a pápai nuntiussal Esztergomba sietett. A királyt, ki ott mint az érsek vendége mulatott, rábirták, hogy azonnal a fővárosba tért vissza. Itt megindúltak a tanácskozások. A legelső teendő volt: Péterváradot olyan állapotba hozni, hogy a török sereg előnyomulását föltartóztathassa. A pápai nuntius ötszáz gyalogot és kétszáz huszárt harminczhat kis ágyúval rögtön Tomori rendelkezésére bocsátott; egyúttal azt az ezüst koporsót, amit Anna királyné Szent-Gellért ereklyéi számára készíttetett, de e czélra még nem használtak föl, pénzverdébe küldte s az abból veretett pénzt szintén az érseknek adta át. A királyi tanács huszonötezer forinttal látta el az érseket, ki április 25-ikén indúlt Péterváradra, hova éppen még jókor érkezett, hogy a város és vidéke megrémült lakóit, kik menekülni készültek, maradásra bírja.34
*
Ez alatt Báthori István és a hatvani gyülésen hivataluktól, befolyásuktól megfosztott többi urak buzgó tevékenységet fejtettek ki, hogy a Szent-György napján tartandó országgyülésen pártjuknak a győzedelmet biztosítsák, és evégből számos köznemest fogadtak szolgálatukba.
Terveiket, igyekezeteiket a király és királyné titokban támogatták; de egyszersmind attól féltek, hogy az ellenpárt részéről erőteljes ellenállással fognak találkozni. Márczius elején Lajos a pápai nuntiussal közlé, hogy az erdélyi vajda az országgyülésen nagy haderő élén készül megjelenni és magát kormányzóvá szándékozik megválasztatni.35
Általános volt az a hiedelem, hogy a pártok mérkőzése az országgyülésen elkeseredett küzdelmeket fog előidézni és polgárháborúvá fajul el. Több olasz kereskedő, életét és vagyonát féltve, idejekorán elköltözött Budáról.36
Azonban másképen történt. Zápolyai János és Werbőczi István kisérletet sem tettek arra, hogy a köznemesség tömegeit, melyek őket Hatvanban környezték, a Rákosra vezessék. Ellenfeleik erőfeszitéseivel szemben teljes tétlenségben maradtak.
Az erdélyi vajda az országgyülésre meg sem jelent. Magatartásának megmagyarázására a történeti emlékek támpontot nem szolgáltatnak. Nem dönthető el, vajjon hazafiui érzés tartotta-e vissza attól, hogy a török támadás előestéjén az országot belső harczok szinhelyévé tegye; vagy pedig azt remélte, hogy a bonyodalmak, melyeket a Báthori-párt diadalra jutása támasztani fog, a királyi tekintélyt mélyebben megalázzák, mintsem azt ő maga tehetné támadó fellépésével, és kormányzóvá megválasztatását biztosithatják.
Szulejman.
Egykorú fametszet. Felirata: SVLEYMAN • IMPERATOR TVR(corum.) A kép alján: De(n) groote(n) turc kenser va(n) co(n)stant(inopel.) Grote G. reproductioja után.
Előre láthatta ugyan, hogy támogatását Werbőczitől megvonva, ez magát fentartani nem lesz képes; de, úgy látszik, a benső viszony, mely közöttük két évtized óta fönnállott, most felbomlott, miután Zápolyai meggyőződött arról, hogy az ő személyes érdekeit a nádor nem habozik magasabb politikai eszményeknek feláldozni, és odaadással szolgál a királynak, a kiben ő csak vetélytárst látott.
Werbőczi pedig, csalódva saját pártjában, és a diadalához csatolt reménységek meghiusulását szemlélve, újabb küzdelmekre a szükséges lelkesedést és önbizalmat nélkülözte. A csüggedés érzése vett erőt rajta, és a vágy töltötte be lelkét, hogy a közélet küzdterét mielőbb elhagyhassa.
Ily körülmények között az országgyülés megnyitásakor a Báthori-párt volt a helyzet ura. És alighogy a tanácskozások megkezdődtek, Werbőczi megjelent a király előtt, hogy lemondását a nádori méltóságról bejelentse, mire Budáról távozott, és ipja, Zobi Mihály kiséretében zólyommegyei birtokára vonult.
Ekkor Lajos király nyiltan állást foglalt a Báthoriak mellett. Ápril 29-ikén a Rákosra küldött biztosai által előadta, hogy a hatvani gyülés végzéseit, a miket kényszerítve erősített meg, érvényteleneknek nyilvánitja, Werbőczit, ki menekülésével magát bünösnek ismeri el, a nádori méltóságtól megfosztja, és Báthori Istvánt visszahelyezi.
A köznemesség ezt az üzenetet ép olyan lelkesedéssel fogadta, mint tiz hónap előtt Báthori letételét. Mire tömegesen Budavárába vonult föl, hogy ott az országos ügyeket a királylyal és az urakkal együttesen tárgyalja. Itt azután többi kivánatai közé azt is beiktatta, hogy a király Werbőczit és Zobit az országgyűlés szine elé idézze meg, s ha meg nem jelennek, vagy pedig magukat a vádak ellen igazolni nem képesek, honárulóknak nyilvánitsa. A király a vádlottakat harmad napra idézte meg, s ámbár meg nem jelentek, május 4-ikén, az ország rendei gyűlésében, törvényt ült fölöttük. A királyi személynök fölolvasta a vádló levelet, amely „a királyi tekintély és az ország szabadságai ellen” elkövetett vétségek hosszú lajstromát tartalmazta; egyebek között azzal vádolta őket, hogy az 1525. év tavaszán tartott rákosi országgyűlés eredménytelen feloszlását okozták; a hatvani gyűlést „a király parancsa és úgy szólván az összes rendek akarata ellen” hozták létre; a királyt biztositó levelekkel és fenyegető üzenetekkel birták rá, hogy Hatvanban megjelenjen; végre ők voltak a főtényezők abban, hogy a hatvani gyűlés Báthori Istvánt a nádori méltóságról letette és új nádort választott.
Az ország rendei osztoztak abban a felfogásban, hogy a felsorolt tények „a korona tekintélye és az összes rendek régi szabadságai ellen” intézett merényleteknek tekintendők, és hogy a vádlottak meg nem jelenésükkel bünösségüket beismerték. Minden további birói eljárást szükségtelennek tartván, az itéletet azonnal meghozták. Werbőczit és Zobit „a király és a korona ellen támasztott lázadásuk, úgyszintén egyéb vétkes és tiltott, méltatlan és vakmerő cselekedeteik miatt békeháboritóknak és az ország ellenségeinek” nyilvánitották és mint hűteleneket, jószágvesztésre itélték. Az itéletlevél a rendek nevében számos példányban állittatott ki, a király, a nádor és az országbiró pecsétével erősíttetett meg.37
A köznemesség, amelynek politikai jellemére sötét árnyat vet bálványozott két vezérének föláldozása, eddigi programmjához is hűtelenné lett. Olyan végzésekhez adta hozzájárulását, a melyek homlokegyenest ellentétben állottak évtizedeken át folytatott küzdelmeinek czéljával, és a kiküzdött eredményeket megsemmisitették, a királyi hatalom korlátozására hivatott intézmények lerombolásával a korlátlan királyi hatalmat szentesitették. Ugyanis az ország rendei végzeményük élén a királyhoz azt a kérelmet intézik, hogy az ország kormányzásában „éljen tekintélyével és hatalmával,” s úgy a királyi jövedelmek szaporitását és kezelését, mint az ország szabadságát, védelmét és összes szükségeit illető ügyekben, érett megfontolás után, maga rendelkezzék. Kijelentik, hogy a nádor kivételével minden más tisztviselőnek megválasztása a királyhoz tartozik, a minél fogva a tényleg hivatalban levő tisztviselőket tetszése szerint megtarthatja, vagy helyettük másokat rendelhet. Az összes nagyobb egyházi javadalmak adományozását is az ő hatásköréhez tartózónak nyilvánítják. (I., II., XXI.)
II. Lajos pecsétje.
Zárt koronával fedett négyelt pajzs 1. és 4. mezejében a magyar pólyák, a 2. és 3. mezőben a cseh oroszlán, a szivpajzsban a lengyel sas. Körül hat kisebb pajzsban jobbról 1. a kettős kereszt, 2. a dalmát leopárdfejek, 3. a kumániai oroszlán, balról 1. a bosnyák korona, 2. a szlavóniai menyét, 3. a sziléziai sas. Körirata: + S(igillum) ** SERE(nissimi) ** PRIN(cipis) ** D(omini) ** LODOVICI ** DEI ** GRACIA + REGIS ** HUNGARIE ** BOHEMIE ** DALMACIE ** CROACIE ** ETC(etera). A bécsi állami levéltár eredeti példányáról rajzolta Ströhl H.
A királyi tanács szervezetére vonatkozó czikkely igy hangzik: „Mivel a főpapok és országnagyok a királyi felség tanácsosai, ő felsége tetszése szerint tarthatja magánál azokat a kiket kiván; de a nemesek és országrendek közől is válaszszon nyolczat, kik a tanácsülésben jelen legyenek.”38 (XXXI.) Ennek a homályosan és hiányosan fogalmazott végzésnek értelme az, hogy a régi rendszer állittatik vissza, amely szerint a főpapok és országnagyok a király született tanácsosai, a kik közül azokat hivhatja meg a tanácsba, a kik bizalmát birják, a nélkül hogy intézkedéseinek jogérvényességéhez akár bizonyos meghatározott számú tanácsosoknak meghivása, akár a meghivottaknak hozzájárulása szükséges volna. A régi rendszertől eltérés annyiban történik ugyan, hogy nyolcz köznemesnek a tanácsosok sorába fölvétele ezentul is kivántatik, de megválasztásuk a királyra van bizva, és részükre a tanácsban csak az „ülés”, a szavazás joga nélkül, biztosittatik.
A régi rendszerhez való visszatérésnek és a köznemesség hatalmi törekvései elejtésének jele az a czikkely is, a mely megállapitja, hogy a nemesség csak „nagy szükség esetén” hivassék egybe; mivel „az országgyűlések folytonos tartása következtében a szegény nemesek teljesen ki vannak merűlve, sőt sokan közülök a nagy költségek miatt, melyeket viselniök kellett, jószágaikat elzálogositván, paraszt állapotra jutottak.” (XVI., XV.)
Az országgyűlés, mig a királyi hatalom visszaállitása tekintetében az udvar kivánatait készséggel teljesitette, áldozatkészségében igen tartózkodó volt. Csakis félforint adót szavazott meg, és a hatvani gyűlésen megszavazott egy forintnyi adó hátralékainak behajtását rendelte el. Azt a felfogását fejezte ki, hogy a rendes királyi jövedelmek az ország védelmének költségeire elegendők lesznek. E miatt nagy súlyt helyezett arra, hogy a király kincstartóvá „hű és buzgó, igazságos és állhatatos férfiut” tegyen, a kinek föladata lesz a véghelyek ellátásáról gondoskodni, a tiszteket és katonákat fizetni, hadikészletet beszerezni, a királyi banderiumot fentartani és az udvart ellátni. (III–VII.)
A török támadásra való tekintettel határoztatott, hogy a király, a főpapok és országnagyok lehetőleg számos fegyvereseket gyűjtsenek össze; a nemesek a király zászlaja alatt mielőbb fejenként jelenjenek meg; végre az összes birtokosok olyan előkészületeket tegyenek, hogy a király parancsára a jobbágyok ötödrészét, sőt, ha kivántatik, az összes jobbágyakat is táborba küldhessék. (VIII–XII.)
Az országgyűlés a királyt fölkérte, hogy „mivel általános hadjárat főkapitány nélkül nem inditható meg, egy vagy két alkalmas főkapitányt válaszszon;” emellett hadi dolgokban jártas néhány férfiut vegyen magához, a kikkel a hadjáratra vonatkozó ügyeket tárgyalja.” (XIII–XVIII.)39
A végzéseket az országgyűlés küldöttei május 14-ikén mutatták be a királynak, a ki őket a pápa, a lengyel király és Ferdinánd főherczeg követeinek jelenlétében fogadta. A szónoki tiszt a köznemesség egyik tagjára bizatott. Ez előadta, hogy az ország rendei a királyi tekintély sértetlen fönntartásáról gondoskodtak; a jövedelmi forrásokat, melyek a közszükségek fedezésére bőven elégségesek, kijelölték; most már a király föladata élni a hatalommal, és kellően fölhasználni a rendelkezésére bocsátott eszközöket; ha tehát az országot veszedelem érné, a felelősség a rendeket nem terhelheti, a mire nézve a külhatalmak követeinek szine előtt óvást emelnek.
A király erre azt felelte, hogy a rendek jóakaratának nyilatkozatait szivesen fogadja, de az ország és a királyi tekintély megoltalmazása sok pénzt követel s a rendek túlbecsülik a királyi jövedelmek értékét; ő mindent megtesz, a mi hatalmában áll, de a lehetetlenre nem kötelezhetik; minélfogva arra az esetre, ha az országot veszedelem éri, a felelősséget ő is elháritja magától.”40
A külhatalmak követei, kik előtt ez a méltatlan jelenet lejátszódott, ebből azt a meggyőződést merithették, hogy ha az ország a veszedelmet ki nem kerüli: a felelősség súlya a nemzetet és királyát egyaránt terheli.