SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

V. FEJEZET.
A főpapok, városok és világi urak műalkotásai.

Szécsi Dénes és Vitéz János épitkezései. Báthori Miklós épitkezéseinek emléke. Proszniczi Filipecz János. Nagylucsei Orbán. Bakócz Tamás kápolnája. A rozsnyói templom diszkapujának részletei. Bakócz emlékérme. Pécsi épitkezések. Thurzó Zsigmond püspök palotája Váradon. A gyulafejérvári kápolna. A bácsi vártorony renaissance stilű maradványai. A szepesi káptalan székesegyházának újraépitése. A garammelléki Szent-Benedek-rendi apátság temploma. A gyulafejérvári székesegyház előcsarnoka. A segesvári dominikánusok temploma. Főpapi székhelyek műemlékei. A kassai dóm. Épitésének története. Épitészei. Nagysága. Belső diszitményei. Szárnyoltára. Festményeinek szerzője. A dóm későbbi viszontagságai. A bártfai plébánia templom. Épitői. Belső berendezése és bútorzata. A templom könyvtárának régi könyvszekrénye. A bártfai városház. Bútorzata. A plebániai templom tornyának külső falfestményei. A Szepesség épitészeti emlékei. A lőcsei plebánia-templom. Lőcsei származású festők. A beszterczebányai Boldogasszony-egyháza. Szobrászati műemlékei. Kápolnái. A pozsonyi plebániai templom. A Szent-Klára-apáczák temploma. A soproni plebánia-templom. A soproni minoriták temploma. A kis-szebeni plebánia-templom diszkapuja. A pesti belvárosi plebánia-templom. Pastophoriumai. A selmeczi templom. A kolozsvári, nagyszebeni, brassai templomok falfestményei. Stuoss Vid fiai. A világi urak műpártoló szelleme. Hunyadi János. A vajda-hunyadi kastély épitése. A vár épitőmestere. A tövisi Pálos-rendi kolostor. A maros-szentimrei és dévai templomok. A gyulafejérvári templom. Hunyadi János és testvérének sarcophagja. Hunyadi László siremléke. A trencséni vár. A szepesi székesegyház kápolnája. Zápolyai István és Imre siremlékei. A csütörtökhelyi kápolna. A nagyvázsonyi pálosrendi kolostor és templom. Főrangu családok műpártoló hajlamai. A héthársi templom. A berzeviczi templom. Siremlékek. Corvin János és Kinizsi sirja. Szentgyörgyi György gróf siremléke. A fönmaradt siremlékek történeti jelentősége. Szobrászok. Hazai művészek. A nemzeti szellem nyilvánulása

A monumentális épitészet műveinek létrehozására leginkább a főpapoknak nyilt alkalmuk. S e tekintetben a legtöbben, az országos zavarok és válságok közepett is, buzgón igyekeztek nemes hivatásuknak megfelelni.

Szécsi Dénes primás az esztergomi székesegyház ujraépitésére vállalkozott, és azt 1453 november 18-kán fölszentelte. Utódja Vitéz János, ki mint váradi püspök Szent-Lászlónak tűzvésztől elpusztult egyházát régi fényébe visszaállitotta, az érseki palotában eszközölt nagymérvü új épitkezéseket. Bonfin megemlékezik a vörös márványból épült kétemeletes nyilt folyosóról (loggia); az ebédlő teremről, melynek falaira a magyar királyok és a római Sibillák képei voltak festve; a várhegy oldalán elterülő kertekről, melyeket folyosók, oszlopcsarnokok, kerti házak diszitettek. Regiomontanus, a hires csillagász, Vitézről, kinek gyakran vendége volt, följegyezte, hogy Esztergomban nagy költséggel új erőditményeket emelt.¹

Báthori Miklós váczi püspökről barátja Galeotto irja, hogy „a székesegyház és a püspöki lak nagyszerű megujitására Olaszországból épitészeket és mesterembereket hozatott: költséget nem kimélt, hogy nagy lelkének az épületek méltó emlékei legyenek.”² Ezen emlékekből hirmondóul csak egy márványtábla maradt meg, mely a Báthoriak czimerét tünteti föl. A pajzst körülövedző babérkoszorú, lebegő szalagjainak alakitásával és elrendezésével, a renaissance-stilre vall, igazolván Galeottonak olasz mesterekről szóló elbeszélését. A táblán látható 1485-iki évszám az épitkezések időpontját pontosan meghatározza.³

A morvaországi származású Proszniczi Filipecz Jánosról Mátyás király, váradi püspökké kineveztetése alkalmával, a pápához intézett levelében (1467 elején) különösen kiemeli, hogy mint buda-felhévizi prépost a romlásnak indult prépostságot „czélszerűen és diszesen helyreállittatta, úgy hogy e tekintetben elődei annyit, mint ő, régtől fogva nem tettek.”⁴

Az esztergomi Bakócz kápolna belseje.
Rajzolta Dörre Tivadar.

Nagylucsei Orbán győri, majd egri püspökről Bonfin irja, hogy „templomokat és nagyszerű épületeket emelt; székesegyházait épitkezésekkel, ékszerekkel, drága öltönyökkel gazdagitotta.” Győrött a székesegyházat, melyet még XIII. századbeli alakjában talált, csúcsives izlésben átalakíttatta, a püspöki lakban diszes kápolnát épittetett, melynek egyik támfalán az 1485. évszám látható.⁵ Egerben a régi székesegyház szentélyének újraépitéséhez fogott, s mit utóda Bakócz Tamás 1494-ben fejezett be, ugyanott a Boldogságos-Szűz tiszteletére kápolnát épittetvén.⁶

Mig az egri székesegyház teljesen elpusztult, épségben maradt fönn az a kápolna, a mit Bakócz Tamás, mint esztergomi érsek, szintén a Boldogságos-Szűz tiszteletére az esztergomi székesegyház mellett emelt, és a renaissance-izlés épitészeti emlékei között Magyarországban a legkiválóbbnak tekint a műtörténelem.

A kápolna, a főpárkányon végig húzódó felirat tanúsága szerint, 1507-ben készült el. Épitészét nem ismerjük. Valószinü, hogy Peruzzi Boldizsártól, a hirneves római mestertől vagy egyik tanitványától származik a tervrajz.

A kápolna keresztalakú épület alaprajzát tünteti föl, melynek központi részét kupola födi. A sarkokban álló két-két korinthusi pilléren nyugszik a főpárkány, melyről a kupola viselésére hivatott kupolaszeletek (pendentivek) emelkednek. Ez utóbbiak közeit mindegyik oldalról félkörű iv tölti be, melyekből három oldalt ablakok nyilnak. A kupola-szeletek közül kettőben az alapitónak, kettőben a királynak és Szakmári György pécsi püspöknek czimerei vannak alkalmazva. A kupola menyezete, mely szemtanúk leirása szerint „aranyozott domborművekkel ékeskedett” és „a kagyló alakra épitett külső tető, melyet ezüstözött cserepek födtek,” elpusztultak.

Ellenben csonkitatlanul megvan a kápolnának porphyrszerű veres márványból készült belső burkolata. A négy kereszt-kar egyike a székesegyház felé nyitva áll és bejáratul szolgál; a másikban márvány karosszékek vannak elhelyezve; a harmadikból két ajtó nyilik s fölöttük félkörü ivben a chorus magas nyilása tünik elő.

Bakócz Tamás emlékérme.
Előlapján a bibornok mellképe. THOMAS CAR(dinalis) STRIGON(iensis) • VNGAR(ie) • PRIMAS körirattal. A hátsó lapon Fortuna alakja, a tenger hullámain, delphinen állva, kezében kedvező széltől dagasztott vitorlával; körirata: SVM • DEA • VIRTVTI • IVRE LOCTA • COMES. Egyetlen példánya a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárában.

A keletre fekvő, negyedik keresztkarban három lépcső az oltárhoz vezet. A vörös márványból készült oltár hátterét fehér márványlap födi. Rajta domború vésetü gyümölcs-füzérekkel diszitett talapzatról négy pillér emelkedik. Közöttük három fülke nyilik, melyekben a Boldogságos-Szűz és két női szent szobrai állottak egykor, de elpusztultak; Mária szobra elé Bakócz a saját térdelő alakját faragtatta ki, a mely, bár rongált állapotban, megvan. A középső, magasabb fülke oldalán, a két alacsonyabb fülke fölött, a mezőket az evangelisták domborművű félalakjai töltik be. E fölött szépen tagozott párkány táblán szép és erőteljes dombormű az angyali üdvözletet ábrázolja, jobbról-balról bőségszarvból kiemelkedő sphynx-alakoktól környezve; fölül diszitményektől körülvett angyal-fő látható; a párkány két végén égő szövétneket tartó géniuszok térdelnek.

A három főszobor elenyésztét annál nagyobb veszteségnek tekinthetjük, mert elsőrangú művész vésőjének műve volt: a Flórenczben dolgozó Ferucci Andrásé, kinek nevét flórenczi, fiesolei, pistojai, imolai és nápolyi templomok számára készitett faragványai tették hiressé. Éppen nagy elfoglaltsága miatt, a magyarországi megrendelést csak későn végezhette. Tizenhét évvel a kápolna elkészülte után küldte Bakócz olasz udvari orvosát Flórenczbe, hogy a szobrokat Esztergomba szállitsa. A kápolnában fönnmaradt szobrászati részek szintén jeles mesterek kezére vallanak; rajz és kivitel tekintetében ama fejlett izlésü kor legsikerültebb alkotásaihoz közel állanak.⁷

Bakócz egy másik épitészeti alkotásának csekély maradványa jutott ránk Gömörmegyében, az érseki kegyurasághoz tartozó rozsnyai templom olasz renaissance-stylü diszkapujának részleteiben, melyek között kiválóan magára vonja a figyelmet a babérkoszorúval környezett, két angyaltól tartott czímerpajzs, az épitkező bibornok czimerével.⁸

Bakócz Tamás a renaissance műizlés iránti érzékének bizonyitékát hagyta hátra az emlékéremben is, a mit veretett. Az előlapra helyezte a művész arczképét durva, de erőteljes vonásaival; a hátulsó lapon pedig a szerencse isten-asszonyát ábrázolta, a mint delphinen állva, kedvező szelektől dagasztott vitorlával kezében, háborgó tengeren, szirtek között biztosan halad előre. A képet ez a körirat magyarázza: „Sum dea virtuti jure locata comes.” „Az erény mellé méltán kisérőül rendelt istennő vagyok.”⁹

Pécsett Erneszt Zsigmond püspök 1498-ban a városból a várba vezető uton tornyot építtetett; 1500-ban pedig a régi román székesegyház ujraépitését tervezvén, VI. Sándor pápához folyamodott, hogy Jakab épitészt, a Szent-Benedek-rend szerzetesét meghívhassa, és egy esztendeig magánál tarthassa. Utódja Szakmári György Lőcséről hivatott meg egy Zimmermann György nevezetü épitőmestert. Ezen korbeli épitkezésnek a székesegyházban nincs nyoma. De az északnyugati toronyban és a levéltári helyiségben látható falfestmény-maradványok a XVI. század elejére vihetők vissza. És a templomban vörös márványból renaissance-izlésben készült diszes oltár Szakmári czimerét viseli.¹⁰

Váradon Thurzó Zsigmond püspök palotát építtetett, melynek renaissance-izlésű töredékei legujabban napvilágra kerültek.¹¹

Gyula-Fejérvártt Várdai Ferencz püspök a székesegyház mellett Szent-Anna tiszteletére kápolna építéséhez fogott, a melynek befejezésére 1524-ben készült végrendeletében 500 forintot hagyományozott és káplánok ellátására alapitványt tett.¹²

A gyulafejérvári templom renaissance előcsarnoka.
Rajzolta Dörre Tivadar.

A kalocsai érsekek bácsi székhelye, a török hódítás idejében szenvedett pusztulása daczára, megőrizte a XVI-ik század elejéről főpapjai művészeti tevékenységének érdekes maradványait. A várpalota öreg-tornyának (donjon) egyik ablaka a tiszta renaissance-stil jellemét tünteti fel, s az ország czimerével van ékesitve. A kápolna vagy diszterem menyezetét ékesitő agyagból égetett három rosette és erkélytámoknak vagy faldiszeknek szolgáló faragványok, melyek a hetvenes évek elején foganatositott ásatások alkalmával kerültek napvilágra, a renaissance stilnek olyan finom alkotásai, milyeneket Flórenczben s Rómában szoktunk csodálni. Ezen maradványok között találtatott Tomori Pál érsek czimertöredéke, vörös márványból készült szép dombormű,¹³ mely arról tanuskodik, hogy még ez a főpap is, kiről azt hihetnők, hogy egész figyelmét és összes jövedelmét a török elleni harcz vette igénybe, időt és eszközöket talált arra, hogy a művészet érdekeit fölkarolja.

A prépostok és apátok követték az érsekek és püspökök példáját.

A szepesi káptalan régi székesegyházának nagyobb méretekben újra épitését Stock János prépost kezdte meg; utódja, Back Gáspár, a lelkészkedő papság hozzájárulásával fejezte be, úgy hogy azt 1478-ban felszentelhették. Nevezetesek a főoltár festményei, melyek a Szepesség védszentjeinek élettörténetéből vett jeleneteket ábrázolnak és a templomi székek, Késmárki Tamásnak 1478-ban készült remekművei.

A garam-melléki Szent-Benedek-rendi apátság templomát 1442-ben a tüzvész elpusztitván, a század második felében méltó diszszel újra fölépittetett, a szentély 1483-ban, a Krisztus szent vére kápolnája 1489-ben szenteltetett föl. Az utóbbi országos kegyelet tárgya volt. Hunyadi László, mielőtt hóhér bárdja alatt vérét ontaná, megemlékezett róla és gyászistentisztelet czéljaira rendelt miseruhát hagyományozott számára. A templom XV. és XVI. századbeli szárnyoltárainak nagy részét birja ma is; és az egész országban egyedül őrizte meg a gót stylü diszes koporsót, melyben nagypénteken a keresztre feszitett Megváltót az ájtatoskodó hivek hódolatának szokták kitenni.¹⁴

*

Lázó János erdélyi főesperes a gyulafejérvári székesegyház északi kapuja előtt kiválóan díszes előcsarnokot épittetett.

Az előcsarnok ajtaja, melyhez hat lépcső vezet föl, a székesegyház északi oldalának közepén nyilik. Jobb és baloldalán pillérek állanak, melyeket renaissance-diszitmények lepnek el; legalúl Medusa-fej, e fölött váza, melyből virágfüzér fut föl, s ennek indái között Janus-fejek, szárnyaikkal összefogózkodó madarak, angyalfejek kandikálnak ki, legalúl vadember arcza. Az ajtó félkörű béllése gazdagon tagozott. Félkörének közepén szép Krisztus-fej áll, széles dicskörrel, s azon az ismeretes krisztusi monogrammal. A fejhez két oldalról két-két angyal fej csatlakozik, mindegyik két-két pár szárnynyal, melyekből kettő-kettő az angyalok nyakát kecsesen takarja. Az ajtó ive fölött, négyszögű mezőben diófából faragott főpapi czimer áll, melynek pajzsát két szépen vésett szárnyas angyal tartja; a fölötte levő fölirat szerint Geréb László erdélyi püspöké, a ki iránt a kápolna alapitója kegyeletét kivánja megörökiteni. A Geréb-czimertől jobbra és balra római stilü oszlopfejek emelkednek, mindegyiken két-két genius egyik kezével czimerpajzst, a másikkal a pajzs alatt virágfüzért tart. Az egyik czimer II. Julius pápáé, a másik Mátyás királyé. Mindezt a szobrászati diszt dúsan tagozott, erősen kiugró párkány koronázza, melyet gyöngyfüzér, kilencz angyal-fej és tojás-disz ékesitenek. A párkány fölött az ajtó oldalpilléreivel egy vonalban ismét két alacsonyabb pillér emelkedik, melyek között kagylódisztől fedezett fülke nyilik. Ez most üresen áll; hajdan kétségkivül Szent-Mihály főangyal szobrát fogadta be. A fülke fölött gerenda párkányzat fut körűl, melyen Mátyás király, Bakócz primás, a Zápolyiak, Perényiek, Sankfalvi Antal nyitrai püspök és Budai Udalrik erdélyi kanonok czímerei vannak alkalmazva és föliratok olvashatók. Az utóbbiak között az egyik hirdeti, hogy az előcsarnokot 1512-ben Lázó János a maga és jótevői lelkiüdvéért Szent-Mihály főangyal tiszteletére emelte.

A gyulafejérvári templom előcsarnokának ajtaja.
Rajzolta Cserna Károly.

Az előcsarnok belső boltozata csúcsives stílben készült, de a legtisztább renaissance-izlés egyik kiváló alkotása az ajtó, mely a székesegyházba nyilik. Az ajtófelek mellet két pillér emelkedik, melyeknek szembe néző oldalait gazdag levél- s virágfüzérek, továbbá nagy rózsák köré csavarodó lánczdisz boritják. A pillérek fejét két-két szárnyas angyalfej képezi, csokorba kötött levéldiszt véve közbe. A gerendázat párkánya egyszerű sima, csak a középső tagon van sodronydisz. A frizen gazdag szobrászati ornamentika van alkalmazva: balról két czethal, jobbról két griff-fejjel egymásnak fordúlva, a fejek között egy-egy faun arcza, közepett pedig a czethal és a griff farka palmettás rozettává fonódik össze; a többi végtagok és a faunok szakálla szintén virág-ornamentikába mennek át. A fríz fölött a főpárkány szökell ki, melyen egymásután következnek a leveles, fogas, tojás, ismét fogas és leveles diszü tagok. Ezen a főpárkányon két alacsonyabb pillér emelkedik, oldalain két-két nagy rózsával, melyeket lecsüngő szalagdisz köt össze. A pilléreken ismét gerendázat és párkány fekszik, e fölött félkörivü lapos kagylódisz emelkedik, melynek félkörét egymással összekötött négy rózsa veszi közre, a két középső rózsa felett nagy és szép akrotéria magaslik fel a csúcsives hálóboltozatig. A két pillér között nyiló mezőben van a portálénak és az egész előcsarnoknak legérdekesebb szobrászati disze. Kagylódisz alatt Szűz-Mária ül, fején, a hosszan leeresztett hajzaton virágkoszorúval s feje körűl széles dicskörrel; ölében a kis Jézust tartja; előtte fedetlen fejű, körhajú, borotvált képű férfiú térdel, vállaira bő redőzetü, csuklyás köpeny borúl, melynek alja hosszan terül el a földön; alsó-ruhájának bő újjaiból két keze tünik elő, amelyeket egymásra fektetve keblén tart, hódolatteljes mozdulatban, míg arczával a szűz anya és fia felé áhitattal tekint. Nem merülhet föl kétség az iránt, hogy az előcsarnok nemes izlésü alapitójának alakját örökitette meg a szobrász.¹⁵

A segesvári domonkosrendiek temploma és zárdája késő gót izlésű épületében nemcsak az épitkezés idejét jelöli meg a többször előforduló (1508) évszám, hanem a szerzetesek tanácskozó termében alkalmazott felirat Antal és Servetus szerzetesekben az épitést vezető mesterekkel is megismertet.¹⁶

A főpapi székhelyek mellett a városok képezték a cultura legkiválóbb telepeit. És ezek amazoknál szerencsésebbek voltak abban, hogy műemlékeik jelentékeny részét megőrizték, sőt levéltáraikban a műemlékek létesűlésére és mestereikre vonatkozó följegyzéseket is tartottak fönn.

Ilyen városok az ország nyugati részében: Pozsony, Nagy-Szombat és Soprony; északon a szepesi városok: Lőcse, Késmárk stb., az abaúj-sárosmegyei városok: Kassa, Eperjes, Kis-Szeben, Bártfa, a bányavárosok: Beszterczebánya, Selmecz, Körmöcz stb.; keleten az erdélyi részek városai: Nagy-Szeben, Brassó stb.

A gót épitészeti korszakból hazánkban fönmaradt emlékek sorában a műtörténelem legelső helyre teszi a kassai dómot.

Kassa városának a XIII. század második felében Thüringiából bevándorolt megalapitói új telepükön, hazájuk szent fejedelemasszonya, a magyarországi Erzsébet tiszteletére diszes egy-hajós templomot épitettek. Mikor ezt egy század múltával (1380-ban) tűzvész elpusztitotta, a város elhatározta, hogy helyén nagyobbat és fényesebbet emel. Az új épités 1398 táján indúlt meg és egy századon át folyt. Ki volt tervezője és első épitőmestere, arról az emlékek nem tudósitanak. De kétségtelen, hogy mintaképeit francziaországi dómokban kereste. 1446-ban az épités vezetését Krom István kőfaragó mester vette át, kihez 1459-ben testvére Ágoston csatlakozott. 1472-ben, Mátyás király a város részéről fizetendő új-esztendei adót tiz esztendő tartamára az épitkezés költségeire ajánlotta föl. A templom legszebb és legdúsabb részei ekkor készűltek el. Mátyás halála idején az épités még folyamatban volt. 1491-ben, mikor Albert lengyel herczeg mint trónkövetelő a várost ostromolta, az épület tetemes károkat szenvedett. Az 1490–1500. évkörben István és Ágoston mesterek mellett Tyma Miklós kőfaragó mester fordúl elő sűrűn a város számadási könyveiben. A templom nyugati karzatán alkalmazott fölirat pedig 1497-ben a sziléziai Krompholz Miklós mestert nevezi meg, mint az épités vezetőjét.

A műtörténészek osztatlan elismeréssel nyilatkoznak alaprajzának mesteri szerkezetéről, az arányok kivételes szépségéről, külső és belső diszitményeinek gazdagságáról és művészi kiviteléről.

A templom hazánkban a csúcsives szentegyházak között a legnagyobb. Térfogata 1200 négyszögű méter, 1800 ember befogadására alkalmas. Belső területének hossza 54 m., szélessége 29 1/2 m., legnagyobb magassága 42 m.

Főhomlokzata két toronyra terveztetett, de teljes befejezést egyik sem nyert. A déli, mely Mátyás korában épült, több műértésről, pontosságról és fényüzésről tanúskodik, mint az éjszaki. A templomba egy főkapú és két mellékkapú nyilik. Mindannyi jeles faragványokkal van diszitve. A nyugati kapú fölött három dombormívű kép van alkalmazva; legfelül a pietà, a Boldogságos-Szűz, ölében tartva a kiszenvedett Üdvözitőt, alatta Veronika az Üdvözitő ábrázolatát feltüntető kendővel, legalúl Krisztus az olajfák hegyén. A déli kapunak dúsan kidolgozott baldachinjai alatt a szobrok sorozata állott; de ezek elenyésztek. A legdíszesebb az éjszaki kapú, mely szintén domborművü képeket mutat föl; élükön Krisztus a feszületen, a két latortól környezve látható; az utóbbiak a halál pillanatában vannak ábrázolva, amint a megtértnek lelkét az angyal, a megátalkodottét az ördög veszi át; alatta az Üdvözitő az utolsó itélet napján az üdvözűltek és kárhozottak táborait választja el egymástól. Két oldalról; a kapufal előszökő homlokzatának négy lapján, Szent-Erzsébet életének jelenetei vannak ábrázolva. Az életteljes és alakdús előállitás a gyengébb műkezelés és helytelen arányok mellett is mély benyomást tesz. Kevésbbé gazdagon vannak a mellékkapuk diszitve; faragványaik Krisztus kinszenvedésének jeleneteit ábrázolják.

A kapuk fölött három csúcsives ablak emelkedik, s ezek fölött karzat fut végig a tornyok között. A középső kapú és ablak fölötti felső emelet falterét egy szélesebb ablak töri át, és gazdagon ékesitett ormozat zárja be.

A templom három hossz-hajóra, egy kereszt-hajóra és szentélyre volt felosztva. Mikor az oldalhajók épitésénél tiz méter magasságig jutottak volt el, észrevették, hogy a déli kereszt-hajó homlokfala kitolódott, azon nyomás következtében, a melyet a helytelenűl vont kereszt-hajóbordák fejtettek ki. Ezért a déli kereszt-hajóhoz előcsarnokot és az oldalhajók elé két kápolnát épitettek. Az egyik kápolna falán látható 1477. évszám meghatározza az épités időpontját. A déli előcsarnok fölött gazdagon diszitett kápolnát (királyi oratorium) és ehhez a templom belsejében különösen szerkesztett ékes feljáratot épitettek: egymással találkozó két csigalépcsőt, melyek diszesen áttört kőfalakon belűl négyszeri csavarodással a kereszthajó homlokzatából messze kiugró erkélyre s innen a kápolnába vezetnek.

A templom belső diszitményei között leginkább a szentségház vonja magára a figyelmet, kivételes (16 méternyi) magasságával, nyulánk idomaival, művészi kivitelű vas rácsozatával.

Ezen az egymást keresztező vaspántok szegei rózsákat ábrázolnak, a melyekben szinezett kis vértek vannak alkalmazva, Mátyás és Ulászló királyok, a Csákyak, Drugethek, Garaiak, Forgáchok, Perényiek, Szapolyaiak és más családok, úgyszintén Kassa város czimereivel, a melyhez hasonló czimersorozattal egész múltunk egyetlen monumentális emlékében sem birunk.

A főoltár a magyarországi szárnyoltárak között kétségkivűl a legértékesebb. A középső szekrényben Szűz-Mária mint a menyország királynéja, koronával fején, királyi pálczával kezében, a gyermek Jézussal karján van ábrázolva. Jobbfelől a magyarországi Szent-Erzsébet, balfelől Keresztelő-Szent-János anyja, Erzsébet áll. Az arczkifejezések a művészet legnemesebb alakitásaihoz tartoznak; kevésbbé sikerűlt az öltözetek túlerős, mesterkélt redőzete. A szárnyoltár felső ormozata elpusztúlt; a szobortöredékek, melyek a pusztulást elkerűlték, arra utalnak, hogy a toronykákban, a menyezetek alatt Magyarország védszentjei és első apostolai foglaltak helyet. A predellán (az oltár-szekrény talapzatán) a domborfaragványok két sorozata van alkalmazva; az egyiknél, a koporsóból feltámadó Krisztust szemlélő Szűz-Mária és Szent-János arczán a meghatottság érzése rendkivüli tökélylyel van kifejezve; a másik sorozat a tiz okos és tiz balga szüzet ábrázolja, a szunnyadást és virrasztást jellemző arczkifejezéssel.

A kassai dóm a restaurálás előtt.
Rajzolta Cserna Károly.

Ezen faragványoknál még nevezetesebb a szárnyakat díszitő képsorozat. Összesen 48 képet foglal magában, melyeken Krisztus kinszenvedésének történetéből 24, Szűz-Mária életéből 12 és Szent-Erzsébet életéből 12 jelenet van előállitva. Az utóbbiak a legkiválóbbak. Figyelemre méltó, hogy a szent királyleány születését ábrázoló képen atyja II. Endre király Hunyadi Mátyás arczvonásait tűnteti föl.

A festmény több helyén mestere W. jegyet alkalmazott, amiben a kassai dóm első történetirója, Henszlmann Imre, a nürnbergi Wolgemut, Dürer nagyhirű mestere nevének kezdőbetűjét látta, sőt a képsorozat több alakjában Wolgemut arczvonásait vélte fölismerhetni. Azonban Wolgemut műveinek legavatottabb ismerője, Thausing, azt a véleményét fejezte ki, hogy a kassai oltárképek inkább Schongauer Márton sváb festői iskolájának jellemét viselik magukon. „Az alakok kifejezése és testalkata – úgymond – finomabb, szebb és érzékenyebb a kassai képeken, mint Wolgemut festményein.” Szerinte „a képek nyilván Magyarországban készültek, mit több nemzeties vonás árúl el; minélfogva arra lehetne következtetni, hogy a XV. századbeli sváb iskolának Magyarországban élő kitünő mesterétől származik.”¹⁷

Ezt a vélemény megerősiti az a körülmény, hogy Kassa város számadási könyveiben Wolgemut neve nem fordúl elő; pedig azok az oltárkép költségeire tett fizetések számos tételét (összevéve 190 3/4 forintot) tartalmazzák az 1474 és 1477 évek között. Ezen fizetések egy része Lőrincz ötvösmester részére történt. Abban az időben gyakori eset volt az, hogy a mesterek egyidőben a művészet többféle terén alkottak jelentékeny műveket; nem valószinűtlen tehát az, hogy éppen Lőrincz mester volt tulajdonképen a kassai oltárképek festője. Hogy Kassán kiváló festészeti iskola virágzott, s igy a város művészeti igényeit saját polgárai kielégithették, bizonyitja az a tény, hogy Bártfa városa plébánia templomának művészi kivitelű szárnyoltárait 1466-ban Miklós és Jakab kassai festők készitették.

Egyik mellékoltárnak fönnmaradt értékes festménye, mely a Boldogságos-Szűz körűl csoportosúló szentek nagy sorozatát tünteti föl és az 1516. évszámot s Kassa városnak, úgyszintén a kép alján lefestett donátornak és elhunyt nejének két czímerét tünteti föl, szintén magyar nemzetiségű jó mester műve.¹⁸

A templom diszét és hatását falfestmények és az ablakokban alkalmazott üvegfestmények emelték. A számadási könyvek Helt Istvánban és Pergat Miklósban megőrizték az ablakok mestereinek nevét; de műveiknek csak csekély töredékei maradtak fönn.

A templom sok viszontagságon ment keresztül. 1556-ban tűzvész következtében falai megrepedeztek. A XVII. század elején Bocskay ostroma idején sokat szenvedett. A jelen században a Hernád áradása talaj-süppedéseket okozott. 1857 és 1863 között Fábry Ignácz kassai püspök nagy áldozattal megujíttatta; de nemes szándékát avatatlan kezek meghiúsitották. A repedések betőltése és a megrongált kőburkolatok helyreállitása helytelen módon hajtatott végre. 1877-ben a kormány vette kezeibe az épület stilszerű helyreállitását; de 1884-ben az észak-nyugati négy pillér repedése az egész épületet veszélylyel fenyegette. És mivel kitünt, hogy a kereszthajó falának sekély alapozása okozta a repedést, az egész hajó újjáépitése mutatkozott szükségesnek. Ez alkalommal az épités vezetője abból a feltevésből indúlván ki, hogy a templom eredetileg öt hajóra volt tervezve, visszatért ehhez a tervhez. Az épitkezési munkálatok 1895-ben fejeztettek be.

*

Bártfa város a XV. század közepétől élénk művészeti élet szinhelye. A város 1448-ban egyik polgárával Miklós kőfaragó mesterrel (magister lapicida), szerződést köt a XIV. század közepe táján épűlt plebánia-templom szentélyének, nagyobb méretekben új fölépitése végett. A városi számadási könyvekben 1459 és 1458 között az épitkezésekre kifizetett tetemes összegek fordúlnak elő. 1464-ben a rosszúl épitett szentély-boltozat lebontása és újraépitése vált szükségessé. Ezzel a munkálattal a város István kassai kőfaragó-mestert bizta meg, a ki feladatát még ugyanazon évben sikeresen megoldotta. Két évvel utóbb készűlt el az új főoltár. 1483 és 1486 között Orbán kőfaragó-mester a templom három kápolnáját épitette föl, részben a város, részben egyes polgárok költségén. Ugyanezen időtájt vétetett foganatba a XIV. század közepe óta csonkán álló torony kiépitése is. E végből Németországból az ansbachi Frankin János mester hivatott meg, ki Orbán mester közreműködésével 1497-ben fejezte be az épitést.

A templom belső berendezését és bútorzatát kivételes szerencsével tartotta fenn. Tizenkét gót szárnyoltára van, a mennyit Lőcsén kivűl hazánk egyik városa sem mutathat föl. A főoltár, mely csak töredékesen maradt meg, nem volt olyan nagyszerű, mint a kassai és lőcsei, de műértékre megközelitette ezekét. A város számadási könyveiből tudjuk, hogy 1466-ban Miklós és Jakab kassai festők készitették. Kétségkivűl az ő műveik a mellékoltárok is, melyek épségben élték túl négy század viszontagságait. Méretei és műbecse tekintetében egyaránt legkiválóbb az Úr születésének tiz és fél méter magas oltára.

Ezen a szekrény talapzata gót architekturában készült három fülkére van osztva, melyekben az angyali üdvözlet, Mária látogatása és a három király hódolata vannak faragványokban előállitva. A gazdagon profilirozott keretbe foglalt oltárszekrény az Üdvözitő születésének jelenetét domborműben tünteti elő; a háttér távlatában magas tornyokkal ékeskedő város, hegyes vidék, juhokat legeltető pásztorok, az Úr születését hirdető angyalok láthatók; az előtér közepén térdel Szűz-Mária, bő redőzetű hosszú palástba öltözve, gazdagon aranyozott haja szép hullámvonalokban folyik vállaira, előre hajlott arczán a szerénység és szelidség kifejezése honol, szépen metszett szemeit újszülött gyermekére irányozza. Az éneklő angyaloktól körűlvett kis Jézus nyilt istállóban fekszik, melynek fonott keritésén át öszvér és ökör lehelletükkel melegitik. A művészi ihlettséggel és tökélylyel készűlt csoportozat alakjait olasz befolyásra utáló természetesség jellemzi. Mesterük valószinűleg német iskolában nyerte kiképeztetését, de az olasz művészet alkotásait szintén tanulmányozta.

A középszekrényt mindkét oldalról mély horonyok szegélyezik, melyeken csinos fejezetű oszlopocskákon, toronyfiakkal ellátott mennyezetek alatt, Szent-Ágnes, Margit, Borbála és Rozália kitünően metszett alakjai vannak elhelyezve. Az oltár felső rakványában is hasonló tornyocskák alatt szobrok foglalnak helyet; közepén Szent-László nemestartású alakja tünik föl életteljes arczkifejezésével; feje fölött lebegő két angyal koronát tart. Jobbján és balján Szent-Adalbertnek és a templom védszentjének Szent-Egyednek szobra különösen művészi kivitelű; a test helyes arányai, az arcz és a kezek természetessége, a ruharedőzet elrendezése jeles mesterre vallanak.

Az oltár ajtószárnyain tizenkét festmény van alkalmazva, melyek az Üdvözitő és a Szent-Szűz élettörténetéből vett jeleneteket ábrázolnak. A képek a fatáblákra arany alapon vannak festve, a nürnbergi Schongauer Márton hires rézmetszetei után. Ezekből az előképekből a művész megtartotta az alakok helyzetét és állását, a szinezéssel életet öntött azokba; de perspectivája hiányos és hibás.

A templomnak a XV. század második feléből származó műtárgyai között különösen figyelemre méltó az úgynevezett diadalfeszület.

A középkori egyházakban a szentélyt a hajótól elválasztó boltivről – melyet diadalivnek neveztek – rendszerint nagy méretű feszület függött. Ilyenek más városokban is (Eperjesen, Lőcsén és Kassán stb.) maradtak fent, de a bártfai nagyságra és művészi kivitelre nézve megelőzi azokat.

A templom diadalivének nyilásában, a padló fölött hetedfél méter magasságban függő gerenda közepén áll a nyolcz méter magas feszület, melyen a Megváltó alakja negyedfél méter magas. Tövis-koszorút viselő feje jobb vállára hajlik, hosszú haja elváló fürtökben hull nyakára és mellére; a zárt szem, a kissé nyitott száj a beállott halált jelezik; a fájdalom és nyugodt megadás kifejezése honol az arczon. A test kidolgozása természethű. A kereszt alatt áll jobb felől szűz Mária majdnem harmadfél méter magas szobra; fájdalmas arczát, könnytelt szemeit ég felé emeli; leeresztett kezei imára vannak összekulcsolva; fejét fátyol födi, hosszú palástja szép redőzetben simúl testéhez. Balfelől Szent-Jánosnak szintén mesteri kivitelű alakja emelkedik; fiatal arcza mély fájdalmat fejez ki; sűrűn göndörözött haja vállaira omlik; mig bal keze a hosszú köpeny redőit fogja össze, jobb kezében csattos könyvet tart. Mellettük mintegy négy méter magas kereszteken függ a két lator, arczukon a halálküzdelem borzasztó kifejezésével. Ezek a szobrászati művek feltünően hasonlitanak a főoltár maradványain és az Úr születésének oltárán látható faragványokhoz: igy tehát valószinűleg ugyanazon mester művei, és szintén 1466 táján készűltek.

A bártfai templom nevezetességét nem kevéssé emelik a XV. századbeli butorzat maradványai. Ezek közé tartozik a városi tanács ülőhelyéűl szolgáló széksorozat. Készitése időpontját a rajta látható évszám (1483) pontosan megjelöli. Tizenkét ülőhelyre van osztva. Felűl gót menyezet ugrik ki, melyet minden egyes ülőhelynek megfelelő toronyfiak diszitenek. Architekturai műrészletei, a levélcsomók és keresztvirágok nagy ügyességgel s finom izléssel vannak kifaragva. A pad egyik oldaldeszkáján a kivésett diszitmények, ágak, indák, levelek annyira ki vannak dolgozva, hogy helyenként az alaptól egészen elválnak; a diszitmény ormán csinosan alakitott pajzson a város czímere látható. A pad hátulsó deszkafalán az ülőhelyek fölött a czímerpajzsok hosszú sorozata van alkalmazva. Európa különböző államainak terv és gondolat nélkűl egymás mellé állitott czímerei között találjuk Magyarország czímerét, mely csak a nyolcz pólyát viseli és külön Mátyás király czímerét.

A bártfai plebánia-templom.
Myskovszkí Viktor rajza után.

A templom könyvtárának régi könyvszekrénye a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. A hat osztály kétfelé nyiló ajtaját remekművű vaspántok, zárlapok és gyürűk díszitik. A vaspántok liliomvégű levéldiszben végződnek; a gyürűk alsó lapja pedig keresztalakú, liliomvégű díszitménynyel van ellátva. Hogy a vasmüvek áttört díszitményei az alapból még határozattabban váljanak ki, helyenként piros és zöld hártyalap van alájok helyezve. A szekrény egyes osztályait szépen tagozott léczek választják el, melyeken ág körül csavarodó levéldiszitmény van alkalmazva. A szekrény felső szélén rovátkos koronázó párkányzat fut végig. Ez alatt metszett és élénk szinekkel szőnyegszerüen befestett díszitmény látható, melyen rosetták, liliomok, s halhólyag alakú czellákban hosszúszárú lóhere levelek váltakoznak; a fekete alapszinen a virágok tarka szinezete kellemes összhatásba olvad össze. Ez a díszitmény a renaissance befolyását tűnteti föl, mig a szekrény szerkezete és vasmüvei egészen gót-izlésüek. A mű a XV. század végén vagy a XVI. első éveiben készült. A könyvkészlet, melynek befogadására volt rendelve, részben még megvan, közte néhány XV. századbeli szertartásos könyv, hártyára irva, festett kezdőbetükkel és lapszegélyekkel.

Bártfa város nagymérvű fejlődése, polgárságának vagyoni gyarapodása és műizlése következtében a régi középkori városház szüknek és szegényesnek mutatkozván: a XVI. század hajnalán új monumentális épület épitése határoztatott el. A lengyelországi szomszéd Szandecz városban müködő Tamás épitőmester már 1501-ben ajánlkozott az épités elvállalására. De a megbizást egy Sándor nevű mester kapta, a ki 1505-ben fogott hozzá az épitéshez, a mely olyan serényen folyt, hogy 1507-ben a főfalak a koronázó párkányzatig készen állottak. Ekkor a város szerződést kötőtt János épitőmesterrel a két csúcsfal épitése és Elek kőfaragómesterrel az ablakok épitése tárgyában. Az ablakok idomát a szerződés szövege „olaszos” (fenestre ytalicales) jelzéssel határozta meg. 1509-től kezdve Teofil mester festő a csúcsfalak festésével volt elfoglalva. 1511-ben az épités be volt fejezve.

A bártfai plebánia-templom XV. századi könyvszekrénye.
Myskovszky Viktor rajza után.

A város tágas főterének közepén álló épület magas csúcsfalaival és erkélytornyocskájával a gót-stíl jellemével bir; de számos műrészleteiben a renaissance befolyását tünteti föl. Legszebb és legérdekesebb része a keleti hosszfalból három oldalával kiszökő két emeletes erkély, melynek alsó része nyitott, a felső pedig ablakoktól bezárt fülkét képez. Mindkét emeletet gót profilú párkányzat koronázza, melynek mély horonyában renaissance-stilű féldombormüvü diszitmények vannak alkalmazva: babérlevél-csomók, csigák, gránát-almák. A párkányzatok alatt nemes értelmű latin feliratok vannak kőbe vésve. Ezen kivűl az erkélyt az ország, a város és több tanácsnok czimere disziti.

A városház déli és északi homlokzatán magas csúcsfalak emelkednek. Széleik gót-stílü kőpárkányzattal szegélyezvék, melynek köveiből virágok és emberfők vannak kidolgozva. Az ormokra keresztvirágot helyezett az épitész.¹⁹

Kiváló gazdagsággal van kidolgozva a főhomlokzat koronázó párkányzata, melynek hazánkban párja nincs. Sajátságos alakú féldombormüvek sokféle és változatos alakitásai, compositio és kivitel tekintetében a tervező épitész vagy szobrász dús képzelőtehetségéről tanúskodnak. Ember- és állatfők, baglyok, halak, serlegek, gyöngyfüzérek, égi jegyek mellett a városi polgárság egyes csoportjainak, a különböző czéheknek jelvényeit találjuk. Minden egyes alakból kitünik, hogy a mester egyénitésre és természethüségre törekszik, s a mellett képes a köznapi élet tárgyait művészi formába öltöztetni.

A bártfai városháza.
Myskovszky Viktor rajza után.

Az „olaszos” ablakokból öt eredeti alakjában van meg. A négyszegletü ablaknyilás díszesen tagozott bélletének, a kőkeresztnek és a párkányzatnak horonyában gránátalmák, gyöngyök, korsócskák és sajátságos alakitású ökörszemek vannak díszitésül alkalmazva. A párkányok a fal sikjából hatásosan szöknek ki. Ezen architekturában a gót stíl motivumai teljesen hiányoznak; a tagozatok és diszitések egészen a renaissance stil igényeihez alkalmazkodnak.

Ugyanez áll a diszkapuról. Az ajtónyilás egyenes zárású; párkányzata gazdagon van diszitve gránát-almákkal, babérlevél-kötegekkel és bogyókkal, melyek közé a zarándokcsiga szép idomú teknői vannak helyezve. A következő fölirat intelem gyanánt szólott a belépő tisztviselőkhöz: „Priusquam incipias, consulto.” (Mielőtt valamihez kezdesz, fontold meg.) Az épület emeletén a tanácsteremnek szintén gazdagon diszitett ajtaja fölött álló fölirat a nemes emberbaráti érzés szózatát hangoztatja: „Justum est auxiliari pauperi.” (Igazságos dolog a szegénynek segitségül lenni.)

A városház épitésével egyidőben készűlt bútorzatnak néhány darabja fönmaradt. Legnevezetesebb ezek között a levéltári szekrény, melynek négy ajtaja diszes kivitelű, ónozott felületű vaspántokkal, czimerpajzs alakú zárólapokkal, müvészi kivitelű gyűrűkkel van ellátva. Az ajtótáblák szép erezetű kőris- és diófából készültek; különböző szinű fadarabokból jó izléssel összeállitott diszitményeket (intarsia) viselnek. A szekrény, melyet János mester 1511-ben tizedfél forintért készitett, gót stílű. Ellenben egy másik szekrény, melyen az 1525 évszám látható, renaissance izlésben készült, és különösen gazdag szinezésével tünik ki.

A városház épitésének befejezése után a bártfai tanács a város diszét azzal is akarta emelni, hogy 1521-ben a plébánia-templom tornyát kivülről nagyméretű falfestményekkel látta el. Az első emelet egész felületét veressel szegélyezett fekete sávok két mezőre osztják. Az egyikben Szent István király őszbe vegyült hosszú szakállal és hosszú hajjal van ábrázolva; fején liliomos koronát visel; aranyos virágokkal ékeskedő piros brokát palást festői redőzetben veszi körűl jól rajzolt alakját. Jobbján Szent-László, pánczélba öltözve, hosszúnyelű bárdra támaszkodik; balról Szent-Imre herczeg fiatal alakja, fedetlen fővel, kezében hosszúszáru liliommal van festve. A csoportozat alatt két térdeplő angyal táblát tart, melyen az 1521. évszám olvasható.

Mig ez a kép a város polgárainak a magyar királyság nemzeti emlékei iránti hódolatát fejezte ki, a polgárok német őshazájából hozott és századokon át megőrzött hagyományos cultusról tanúskodik a másik mezőn Szent-Kristóf óriási alakja, amint a gyermek Jézussal vállán, gyökerestől kiszakitott fára támaszkodva a vizen átgázol; a világ folyamán a Megváltó szellemében átvonuló egyházat jelképezve.

A város számadási könyveibe föl van jegyezve, hogy ezért a két festményért Imrefi János és Krausz János festők részére 1521-ben 35 forint fizettetett ki.²⁰

A Szepesség a XV. század folyamán Német- és Lengyelországgal folytatott élénk kereskedelmi összeköttetéseinél fogva magasfokú jólét és cultura szinhelye volt. Ez az épitészeti tevékenységben is nyilvánúlt. Erről fogalmat nyújt az a körülmény, hogy jelenleg még 67 helyen találkozunk a XV. században és a XVI. század elején létesűlt épitészeti emlékekkel.²¹ És jellemző e tekintetben egy szepesszombati épitőmesternek (Meister Jörge Steinmetzer) 1466-ban Bártfa város tanácsához intézett levele, a melyben szolgálatait felajánlván, elmondja, hogy ő maga Lőcsén „szép iskolát” és az ispotályban templomot, Késmárkon városházát, Leibiczban „szép tornyot” és a szepesszombati templomban „gyönyörű szentélyt” épitett.²²

A fönmaradt műemlékek között legelső helyen áll a lőcsei plébániatemplom, mely hazánk legnagyobb egyházi épületei közé tartozik. A XIII. század második felétől a XIV. elejéig épűlt a csúcsives-stil formáiban. De a város polgárai azzal az igyekezettel, hogy diszét elmeljék, soha sem szüneteltek.

A XV. század utolsó negyedében épült a déli előcsarnok, melylyel a templom a kereszt alakját nyerte; a XVI. század első negyedében pedig a templom főhajójának nyugati oldalán emelkedő karzat, a melyen a kartám középső ékes kiszökésén Magyarország és Lőcse város czimere mellett II. Ulászlóét és II. Lajosét is látjuk.

Ezen korszakba esik a templomnak páratlanúl álló belső diszitése. Főoltára méretek tekintetében a legelső Magyarországban. Egész magassága 18•32 méter, a melyből a középszekrényre 4•10 méter jut. Ezen a középszekrényen, szélessége harmadrészének terjedelmében, tornyocskákból, fülkékből, kanyarivekből és keresztvirágokból álló gazdag tetőzet vonúl el. Magában a középszekrényben 2•52 méternél magasabb szobrok állanak: Mária, körűlvéve a templom védszenteitől, Szent-Jakab és János apostoloktól. A Szent-Szűz mint a menyország királynéja van előállitva; fátyollal fedett feje fölött két angyal áttört müvű koronát tart; arczának finom és nemes vonásain gyengéd kifejezés ül; karjaiban a meztelen kisded Jézus kitünően van alakitva, olyan mozdulatban, mintha le akarna szállani; Mária lábai alatt a lefelé forditott félhold mintegy zsámolyul szolgál. Szent-Jakab szakállas arcza erőteljes kifejezésű; zarándokruhába öltözött alakja könnyű lépéssel emelkedik ki a háttérből. Szent-János, ki baljában a méreg-serleget tartja, gyengéd ifjú gyanánt van ábrázolva. Mind a három szobor arányai kifogástalanok, élethiven és gondosan vannak kidolgozva; a hagyományos ruházat gazdag redőzete fővázlatában nagyszerünek mondható, ámbár egyes részleteiben szögletes törések mutatkoznak. A szekrény alatt egész szélességében mély fülke nyilik, melyben Krisztus és az apostolok az utolsó vacsorát ülik; éppen azt a pillanatot jelezi a müvész, amikor a Megváltó a székén nyugtalanúl ülő Júdást megszólitja. Az apostolok naiv és fesztelen magaviseletével szemben az Üdvözitő méltóságos nyugalma nagy hatást tesz. Az egyes alakok 1•27 méter magasak. A szekrény hatalmas szárnyainak belső oldalát csinosan faragott keret veszi körűl; négy mezőben Jakab és János apostolok életéből vett jelenetek domborműben vannak előadva. Különösen az első vonja magára a figyelmet élénkségével és naiv felfogásával: szép tájkép előterében láthatni az apostolokat, a mint Szent-Pétertől, kezét csókolva, búcsúznak, azután párosan indúlnak útra a távolban mutatkozó városok, bérczek, ligetek felé. A szárnyak külső oldalán Krisztus szenvedésének történetéből vett jelenetek vannak festve; a művész alapul Kranach Lukács 1509-ben közzétett hires fametszeteit használta; s ezek földolgozásában szögletességüket, durvaságukat el tudta kerülni, sőt művét drámai élénkséggel hatotta át.

Az oltár gúla idomú rakványa a szentély boltozatának zárókövéig nyúlik föl. Szélességében öt osztályból áll, melyek közől a középső három emeletes, a mellette levő kettő két emeletes, a két legszélső egyemeletes. Mindegyik emeleten dísztetők (baldachinok) állanak, melyek alákanyarodó ágakból és diszes lombozatból összeállitott gyámokra az apostoloknak, részben csaknem életnagyságú szobrai vannak helyezve. Ezen elrendezés hatásosságát még öregbiti a diszitmények gazdagsága; minden fokozaton finom és változatos oszlopkák és tornyocskák szöknek ki; a tetőzeteket keresztvirágok és lombozatcsokrok boritják, melyek közől egynémelyik olyan finom, hogy érczlemezből kivágottnak látszik. Mindezen számtalan részlet a legszebb arányokban fokozatosan száll föl. Az óriási mű pedig az öszhangzó szabályosság, az aranyozás és dús szinezés alkalmazásával az élénk változatosság benyomását teszi.

Az oltár mesterének nevét a templomban levő egyik siremlék tartotta fent. Pál mester valószinűleg a nürnbergi hires Stuoss Vid mester tanitványa volt Krakóban, hová ez 1477-ben költözött. A több esztendőre terjedő munkával 1508–1516 között készűlt el, amire II. Ulászlónak és II. Lajosnak az oltáron alkalmazott czimerei utalnak.

Egy másik oltáron, mely Szűz-Mária tiszteletére volt alapitva, a szárnyoltár magassága 12,65 méter. Középszekrényében a Szent-Szűz életnagyságú szobrán feltünően szépek a gyengéd testalkat arányai; a legapróbb részletek is nagy gonddal vannak kidolgozva. Mellette az oldalfülkékben négy női szentnek nagy szobra, az oromzat fülkéiben pedig számos kisebb szobor áll. Nevezetesek a két szárny festményei: mintázott arany alapon a Szent-Szűz életéből jeleneteket ábrázoló tizenkét kép. Mély vallásos érzés uralkodik bennök. Különösen az angyali üdvözletben a Szent-Szűznek egyszerű vonásokkal rajzolt arczán a szende megadás kifejezése mesteri ecsettel van előállitva. A látogatás jelenetében Mária arczán a gyöngédség, Erzsébetén az öröm érzete megragadóan nyilatkozik. Krisztus születésénél kitünők az angyalkák csinos fecskeszárnyaikkal, gyönyörűen redőzött öltönyükkel, naiv mozdulatukkal. A három király szerencsésen választott arczképeket tüntetnek föl. Kiemelendő a kezek igen jó rajza, ami ebben a korban ritkán észlelhető; de a mellékes tárgyak is: ruhák, fegyverek, ajándékok rajza „olyan csodálatos szabatossággal és correctséggel van befejezve,” hogy Henszlmann a képeket Dürer hires fametszetei mellé helyezhetőknek itéli.

Művészét nem ismerjük; az oltár készitésének korát jelzi Lengyelországnak rajta látható czimere, mely valószinűleg Zsigmond lengyel királynak 1494-ben Lőcsén tartózkodásával áll összefüggésben; sőt talán éppen a király költségén készült az oltár.

A Szent-János-oltár érdekes példája annak, hogy a csúcsives elrendezés miképen kezd helyet adni a renaissance izlésnek. A szekrényt felűl antik alakú párkányzat szegélyezi, alatta diszes friz, fölötte pedig fülke, melyben az úgynevezett egyptomi Mária áll, mindegyik oldalán egy-egy delphin, lombozatba végződő farkkal. A rakvány tetejét fehér angyal foglalja el. Egyik képen a keresztfán függő Krisztus előtt fekete talárba öltözött pap térdel, alatta tekercsen alkalmazott föliratból megtudjuk, hogy az oltárt 1520-ban Henckel János plébános, utóbb Mária királyné udvari papja emelte. A festmények a müvész névjegyét (H. T.) viselik; de ezt megfejteni ekkorig nem sikerült.

A Lőcsén ilyen nemes alkotásokat gyümölcsöző művészeti mozgalom az egész Szepességre kiterjesztette hatását. A szepesi székesegyházban, Késmárkon, Iglón, Poprádon, Szepes-Szombaton, Csütörtökhelyen, Markusfalván, Káposztásfalván, Néhrén, Felső-Répáson²³ stb. a XV. század végéről és a XVI. század elejéről nagy számban találunk szárnyoltárokat és egyéb fafaragványokat, falfestményeket.

Poprádon a szárnyoltár egyik képe az 1484-iki évszámmal fönntartotta a festőnek, Lőcsei Miklósnak nevét, a ki kétségkivül szülővárosában és egyebütt is dolgozott. Más lőcsei származású festőknek nevével is találkozunk, nem ugyan müveikben, hanem egykorú számadásokban és irományokban. Ilyenek Pál (1437–50), János (1469–82), Gáspár (1489–93), János (1511–17), Teofil (1512–23).²⁴

Beszterczebányán Boldogasszony egyházát a XIV. század elején kezdették ujra épiteni; a szentély s az oldalhajószerű kápolnák a XV. században a késő gót izlésben épültek; 1453-tól 1502-ig folytonosan találhatók a város levéltárában az épitkezésről szóló adatok.

Hazánk nagyobb városai gót templomainak mintájára, hosszúra nyúló szentélylyel alkotva, dús és nagy ablakokkal ellátva, kevéssé tág hajóját több oldalkápolna, és az emeleten nyiló felső csarnokok egészitik ki. A boltozaton a csúcsivezet mesterséges háló- és csillaggerinczei alkalmaztattak.

A templom különösen gazdag diszitményekben és szobrokban. Külső oldaltámjain, sokszoros pusztitások és hanyag gondatlanság daczára, egykori szobrászati remekeinek, a hét főbünt ábrázoló emberi és állati alakoknak töredékei maradtak fönn. Itt-ott még a mondatszalagok feliratai is olvashatók. Egyiken áll: „Stuosz mich nicht, denn ich stuosz dich.” Az egymással küzdő szörnyalakok talán a kevélységet vagy irigységet jelölik.

A támokról letörtek már a párkányzatok diszes koronái, a karcsú toronykák és a menyezetek, melyek a szobrokat födték. Csak egy ilyen csinos alkotás maradt meg hirmondóúl, egy menyezetes toronyka, alatta a fülkével, melyből lakója, a szobor hiányzik. De ilyen szobrok is láthatók a templom és egyik közeli bástya tornyába befalazva: a Szent-Szűz, meghajlott állásban; egy apostol, modorosan göndöritett hosszú szakállal, dús redőzetű öltönyben.

Valóságos műremekeknek mondhatók a gót izlés legkésőbbi korából való azon nagyobbszerű szobrászati művek, melyek a templom déli külső oldalfalán, a csúcsivezet ágas tagozásával képzett hajlékban, az Üdvözitőnek az olajfák hegyén kiállott szenvedését állitják elő; s a melyhez hasonló müvel hazánk más templomai is (Kismartonban, Szent-Benedekben, Nagy-Szebenben stb.) dicsekednek. A beszterczebányai, a hanyatló izlés daczára, ügyes technikával és mély érzéssel van kidolgozva. A háttér dombormüve Jeruzsálem városát ábrázolja; azonban valószinűleg Beszterczebánya középkori képe szolgált a müvésznek mintáúl. Az előtér alakjai életnagyságuak: a kertben Krisztus imádkozik, előtte sziklatetőn angyal jelenik meg, közelében három apostol álomba merülve fekszik; Judás a kertbe nyomúl; az őt kisérő fegyveresek közöl egyik földre bukik, magával ragadja a letörött kerités egy faágát, s könyökén kettészakadt ruhájára mutat, egy másik pedig a menekülő tanitványt palástjánál megragadva visszatartja. A mozgékonyság, a felfogás és kifejezés naivsága életet önt a műbe. Sajnos, az eredeti festés helyét kontár kéz ügyetlen mázolása foglalja el. A hajlék ivén látható czimer arra mutat, hogy a mű Beszterczebánya egyik gazdag és műpártoló polgára, Königsberger Mihály költségén, a XV. század utolsó vagy a XVI. első éveiben készült, kétségkivűl Stuoss Vid krakói és nürnbergi iskolájának egyik tanitványától.

Krisztus az olajfák hegyén, a beszterezebányai székesegyház domborműve.
Az Archaeologiai Értesitő reproductioja után.

A templomot környező kápolnák is a város polgárainak műpártoló áldozatkészségéről tanúskodnak. A XV. század második felében kiállitott pápai búcsú-levelek tanúsága szerint Orbán beszterczebányai aranyműves Szent-Antal tiszteletére; Kálmán János Keresztelő Szent-János tiszteletére, Königsberg Mihály Szent-Mihály tiszteletére, Platth Miklós tanácsnok Szent-Borbála tiszteletére alapitott kápolnát.

Az utóbbi – melynek nemcsak leirását, hanem stilszerű restauratióját is nagynevű püspökének, Ipolyi Arnoldnak köszönheti Beszterczebánya városa – több tekintetben az érdekesebb műemlékekhez tartozik. Az alapitó és családja tagjainak műérzékéről és emelkedett hazafias értéséről egyaránt tanuskodnak a gyámkövek szoboralakjai, melyek Magyarország védszenteit tüntetik föl. Ezek kitünő szobrász-mesterek művei, de az akkor uralkodó német műizlés és iskola realisticus irányának jellegét tüntetik föl.

Ez az iskola a régibb typicus felfogástól, mely szigorúan meghatározott alakban és kifejezéssel állitá elő a szentek képeit, elfordúlván, a köznapi életből vette és természet után másolta a valóságnak megfelelő képeit; a természetben talált anyagias kifejezésű, minden bájt nélkülöző alakokat, sőt a torzalakokat sem mellőzte a szentek képeinek előállitásában; minélfogva az egyházi művészet magasabb követeléseinek nem felelhetett meg.

A beszterczebányai szoborművek az akkori népélet alakjainak félreismerhetlen utánzásai. Például Szent-Adalbert erős vonású arczképe inkább egy beszterczebányai polgárnak arczkifejezésére emlékeztet, mintsem hogy a lelkesült vértanúnak és hittéritőnek typusa lehetne. Hasonlóképen Szent-Imre herczegnek az élet után másolt elhizott fiatal arcza távol áll attól a szűzies és jámbor kifejezéstől, a mit az ő képében keresünk.

Műértékre ezen szobrok fölött magasan kiemelkedik a kápolnának 1502-ben készült szárnyas szekrény-oltára, mely hazánk e nemű legnevezetesebb műemlékeinek egyike. Szobrain, domborművein és festményein az ügyes technika és az arczok megragadó kifejezése egyaránt csodálatot kelt.

A város számadási könyveiben a XV. század végén több kiadási tétel fordúl elő egy István nevű kőműves és egy István nevű kőfaragó részére történt fizetésekről. Valószinűleg két különböző mesterről van szó, s bennük a beszterczebányai egyházi épitkezések vezetőit láthatjuk.²⁵

Pozsonyban a Szent-Mártonról czimzett plebániai egyház – melyben a társaskáptalan is végezte az isteni tiszteletet – a XV. század második felében úgyszólván egészen újra épült. 1452-ben a hosszhajó felszenteltetett. A szentély még később épült, záróköveibe az 1476. és 1487. évszámokat találjuk bejegyezve. Ugyanezen záróköveket Magyarország és a Mátyástól meghóditott külső országok, Mátyás és Beatrix, a Nagylucseiek, Bánffiak és Czoborok czimerei diszitik. Az egész XV. század folyamán pozsonyi polgárok végrendeleteiben sűrűn fordúlnak elő a dóm épitési czéljaira szánt hagyományok.

A dóm főékessége volt a szentségház, mely a múlt században elpusztúlt; hátúlsó részének maradványai nyomán a két évtized előtt foganatositott restauratio alkalmával új művet állitottak helyébe. Ennek csak a vasajtaja régi; a rajta levő felirat tanusága szerint a XV. század hatvanas éveiben Fischer Zsigmond bécsi lakatosmester készitette; izléses rajza és finom kivitel tekintetében egyaránt remekmű.

A dóm déli előcsarnoka a XV. század utolsó évtizedeiben végbement stilbeli átalakulás példáját nyújtja; keleti kapuja egészen renaissance-jellegű; oldalpilléreit rosetták és korinthusi oszlopfők diszitik; a főivezet és a pillérek által képezett sarkokban a renaissance egyik kedvencz diszitményét, a szárnyas angyalfőket találjuk.

A pozsonyi Szent-Ferencz-rend temploma mellett fennálló Szent-János kápolna, mely 1361-ben alapittatott, szintén a XV. század második felében építtetett újra, és pedig oly diszszel, hogy hazánk legszebb műemlékei között foglal helyet.

A kettős kápolnának alsó csarnoka, mely főképen sirboltnak volt rendelve, egyszerübb alkotás; ellenben a felső kápolnát az épitész pazarúl halmozta el diszitményekkel. A falak hosszában kőpadok állanak. Ezek mögött és fölött a faltért három- és négyosztályú árkádok töltik be; az osztályokat pálczatagok választják el egymástól, mindegyiket fölűl lóherelevél- és rózsa-diszitmény zárja be. Az árkádok fölött a falat három- és négyosztályú ablakok törik át, melyeknek egyes osztályait három- és négylobos lóherivek zárják be. Az ablakok között karcsú faloszlopok nyúlnak föl. A faloszlopok közepe táján három kisebb oszlop emelkedik, melyeknek az volt rendeltetésük, hogy toronymennyezet alatt szobrokat hordjanak. A boltgerinczek a szentélyzárásban félcsillagot, a hosszhajó mindegyik osztályában egyszerű keresztboltot képeznek; a keresztezés pontján a zárókövek Pozsony város és a Rozgonyiak czimerét viselik.

E kápolna a gót stil mintaszerű példánya; ugyanis alsó falpárkányzatán kivűl oldalfalainak egész területe tagozva van, és a tagok egymásból fejlődnek. És az épület, mely a gotika legfőbb problémáját szerencsésen megoldotta, minden belépőben a magasztosnak érzetét kelti föl.

Mellette a XVI. század legelején Szent-Sebestyén tiszteletére kis kápolna épült, melyet az 1502-ben dúló pestis alkalmából tett fogadalom következtében a város alapitott.

Ugyanezen időre esik a Szent-Klára-apáczák templomának befejezése. Mig tervrajza és falteste a XIV. század műve, felső része a csúcsives stil hanyatlásának korára utal. Szintén ebben az időben épült az ötszegletű, karcsú torony, melyhez hasonló másutt aligha létezik. Nevezetessége abban a körűlményben áll, hogy nem fundamentumból emelkedik föl, hanem részben a templom két falára, részben a külső két támfalra van elhelyezve. Az épitész elmés és biztos tervezéssel ritka föladatot oldott meg; valószinűleg versenyezni óhajtott a Szent-Ferencz-rend templomának XIV. századbeli ritka szépségű tornyával, melyet műértékre meg nem közelit ugyan, de plasztikai diszének gazdagságával túlszárnyal. Három emelete közől a középső a legékesebb; itt gyámköveken a három király tisztelgését ábrázoló szoborkák állanak, melyek a hazai szobrászat legkitünőbb műveihez tartoznak; a szobrok fölött kettős disztetők pompáznak. A középső emelet fölött lombozatos és rózsákkal diszitett széles fríz fut végig. A legfelső emeletből csinos karcsú ablakok nyilnak. A toronyra legujabb időben helyezett izléstelen rézsisak sem képes a szép mű előnyös hatását megrontani.

A világi középületekben is folytonosan találtak foglalkozást a művészek és mesteremberek. Igy a város számadásaiból tudjuk, hogy az Anjouk idejében épült monumentális városház erkélyei és legfelsőbb emeletének ablakai 1496-ban készültek.²⁶

Sopronban a Szent-Mihályról czimzett plébániatemplom két korszak épitkezéseit tűnteti föl. A hossz-hajó és a torony alja a XIII. századból valók. A kereszthajó és a szentély 1482 táján épültek. A sekrestye és a kincses kamara boltozatán és ajtaja fölött az 1482. és 1483. évszámok olvashatók. Az orgona-karzatot viselő boltozaton az 1489. évszámot találjuk; valószinűleg ekkor készült a torony felső része.

A templomnak három hajója és kereszt-hajója van, kiszökő szentélye nyolczszög három oldalával záródik, a nyugati homlokzaton középmagasságú torony szökik ki. Az egész hossz-hajó a XIII. században épült. A XV. század vége felé a templomot kelet felé meghosszabbitották, kereszthajóval, sekrestyével, hossz-szentélylyel és ennek zárásával bővitették. Mig a délnyugati kapu az első épitkezés maradványa, a kereszt-hajó kapuja az átalakitás idejében készült. Amannak felső mezejében elhelyezett falfestményén Krisztus sirbatétele van ábrázolva, compositioja nemes felfogásra vall. Domborműben Krisztust a keresztfán, oldalán anyját és Szent-Jánost, a kereszt tövénél pedig térdelve a felajánló alakját látjuk előállitva.

A templom hajója aránytalanúl hosszú, szélessége rendes. Feltünő a kereszt-hajónak rövid kiterjedése; mert ez rendesen a hossz-hajó falain kiszökik, a mi itt nem fordúl elő. Az új épitkezésnél, a helyett hogy a kereszthajónak a szokásos kifejlődést megadták, vagy a hossz-hajót kelet felé meghosszabbitották volna: a szentélyt nyújtották ki kelet felé; ami azért meglepő, mert plébánia-templomnál nem kellett nagyobb számú papság elhelyezésére gondolni, mint a székesegyházaknál vagy zárdáknál; valószinű tehát, hogy a város előljárósága, tanácsa számára készűltek az itt látható csinos kőülőhelyek, melyek a szentély alsó falrészét jól diszitik. A székek fölött egyszerű mell-párkány vonúl végig; valamivel alatta kezdődnek a hossz-szentély faloszlopai, melyek a bolt gerinczeit hordják; ellenben a szentély-zárás egyszerűbb féloszlopai a párkányzat előtt futnak le a padozatig. Az oszlopfők alakitásában a régi hossz-hajó idomaihoz való alkalmazkodás tünik föl. Az ablakok kétosztályúak, csak a szentélyzárásban háromosztályúak.

Az 1489-ben készült orgonakarzat alacsony és egyszerű; az alatta nyiló ív a középhajóban nagyon tompa.

A templom belseje csaknem egészen falfestményekkel volt diszitve; melyeket a templomnak 1863 és 1864-ben foganatositott stílszerű restauratiojánál annak lelkes vezetője Storno Ferencz, maga is soproni polgár, fölfrissitett. A főhajóban a zárókövek és gerinczek is festve voltak. Különösen magára vonja a figyelmet a torony-csarnok déli falán levő nagy képen János evangelista, kinek Krisztus a felhőkből tekercset nyújt; alatta húsz táblán a tizparancsolat megtartása és áthágása van előállitva. Az orgona-karzaton, kilencz boltozat-szelvényben láthatók a legszebb képek; hétben szentek képei, a nyolczadikban a város czimere, a kilenczedikben a templom gondnoka „Wolfgang Raaber” neve és az 1489. évszám.

A templomnak hajdan szőnyegdiszitményű festett ablakai is voltak, melyeknek azonban csekély töredékei maradtak fönn. A torony nagy harangján szintén az 1489-ik év olvasható. A templom kincsei között egyik aranyozott ezüst feszület az 1492-ik évvel van jelölve. A legrégibb sirkövek 1481- és 1510-ből valók.

Sopronban a minoriták temploma, mely a jelen század kezdete óta a Szent-Benedek-rend birtokában van, a XIII. század végén, a kora gót izlésben és pedig a francziaországi iskolákban képződött épitész terve szerint épült, a mely kiváló rendszeresség, szabályosság és harmónia előnyeivel dicsekszik.

Azonban ezen templomon is későbbi, XV. századbeli átalakitások mentek véghez. A templom egyik oszlopához csatolt kis szentségház tanúskodik erről, melyen az 1491. évszám látható. És ezt egyáltalán nem tekinthetni egy régebben fönnálló oszlophoz később hozzáragasztottnak. Az egész hossz-hajó, valószinűleg tűzvész pusztitásai következtében, 1490 körül új boltozatot nyert, a mely alkalommal az eredeti oszlopoknak csak alja volt megtartható; az oszlopfők a szentély féloszlopainak kapiteljeitől lényegesen különböznek és a német iskola befolyására utalnak. Figyelemre méltók ezen oszlopfők annyiban is, hogy az egy oszlopra támaszkodó gerinczek mindegyikének van külön oszlopfeje, mely majd természetes, majd torzitott emberfőket tűntet föl; ezeknek egyike jellemző magyar arczvonásokat ábrázol. A falból csekély magasságban kiszökő szónoki szék is ebből a korból való.²⁷

Kis-Szeben városa, 1513 táján, Ragusai Vincze épitész renaissance izlésű remekművével gyarapitotta a nagy gót plébánia-templom ékességét. A diszkapú ez, melynek egyenes zárású nyilását erősen tagozott keret veszi körűl, merészen kiúgró párkányzatának gerendáján zsoltár-fölirat van alkalmazva; tympanonját, mely üres, de valószinűleg féldomborművel vagy festménynyel volt betöltve, gazdagon diszitett félkörivű párkányzat fogja be, felső részén két fejjel lefelé forditott delphinnel. A hatodfél méter magasságú kapu valóban monumentális hatású, és a mester alkotó tehetségét egész erejében tünteti föl.²⁸

A kisszebeni plebánia-templom diszkapuja.
A felirat olvasása: BEATI QVI HABITANT IN DOMO TVA DOMINE IN (?). Myskovszky Viktor rajza után.

Egyéb városaink is műtevékenységük számos emlékeit tartották fönn a Hunyadiak és Jagellók korából.

Példáúl Selmeczen a plebániai templom, mely 1443-ben földrengés következtében romba dőlt, a következő esztendőben újra fölépült; de már 1462-ben megkezdődtek a nagyobbitására czélzó munkálatok, melyek 1491-ig folytak. A templom 1500-ban ünnepélyesen fölszenteltetett.

Kolozsvárt a főegyházban Krisztus szenvedésének jeleneteit ábrázoló falfestményben az 1450–1481 között működő Slewnig György plébános czimere látható.

A nagyszebeni templomot 1445-ben az erdélyi Rosenaui János mester ékesitette falfestményekkel, melyeknek egyikén, a Krisztus keresztrefeszitését ábrázoló képen, a feszület alá Szent-István és Szent-László királyok alakjai vannak az ország czimerével helyezve.

A brassai templom déli kapuján látható festmény, mely Máriát a gyermek Jézussal Szent-Katalin és Borbála között ábrázolja, a XV. század utolsó negyedében készült. Mátyás és Beatrix czimerét látjuk rajta, diszes keretbe foglalva.²⁹

Nagyrévi Endre püspök pastophoriuma a budapesti plebánia-templomban
Rajzolta Cserna Károly.

Beregszászon a XVI. század elején gót izlésben templom épült. Ekkor ott a németországi hires Stuoss Vid szobrász egyik fia János műhelyt állitott föl festményei és szobrai készitésére. Onnan később Erdélybe, Segesvárra költözött, hol az épülőben levő gót templomon 1530-ban bekövetkezett haláláig dolgozott. Testvére Márton, szintén festő és szobrász, Meggyesen telepedett le családjával.³⁰

Pest város, a mai belváros plebánia-temploma, a XV. század utolsó éveiben épült újra, csúcsíves izlésben, a mint az mai napig fönmaradt. Azonban belső díszítésében a renaissance művészetének jelentékeny része volt. Tanúskodik erről a teljes épségben megőrzött két pastophorium (szentség-tartó), amely a szentély két oldalfalán – a feliratok tanúsága szerint – 1507-ben alkalmaztatott; az egyik Pest város, a másik az azonkori plébános, Nagyrévi Endre thermopylei czimzetes püspök czimerét viseli. Alakjuk a renaissance korban divó épitészeti kapúformát tünteti föl. Talapzaton emelkedő két pillér kereteli be a kapúnyilást, e fölött párkányok és fríz, majd kiugró párkányok következnek, és legfelül félkörivű tympanon (homlokmező) fejezi be a művet.

Pastophorium Pest város czimerével, ugyanott.
Rajzolta Cserba Károly.

Az utóbbiban a középtért három dombormű foglalja el. Az egyikben Krisztust, ki a sirból kiemelkedve sebes kezeit széttárja, két felől egy-egy angyal imádja. A másikban a szenvedő Krisztus összekötött kézzel áll, mellette a lándzsa és a spongyát viselő pózna, jobbról szakállas férfi és balról polgárasszony néz feléje; mindkettő a kor öltözetében, arczképszerű vonásokkal, fénykör nélkül; valószinűleg az akkori városbirót és nejét ábrázolják. A tympanon keretét, a pilléreket és a frízt remek domborművek ékesitik: pálmalevelek közé helyezett angyalfejek sorozata, szalagokon csüngő gyümölcsfüzérek, kandeláberek, edények, maszkok, virágkosarak, csokrok, madárkák a legváltozatosabban vannak összerakva.

Ugyancsak a XVI. század elején készült persely és szenteltviz-tartó is fönmaradt, valamint hat pillértöredék, a melyek szintén kiváló ügyes tervező rajzát és gyakorlott kéz munkáját tűntetik föl; minden rajtuk ábrázolt tárgyat a renaissance friss forma érzéke hatja át.³¹

*

A világi urak között, kik műizlésük emlékeit és műpártoló szellemük bizonyitékait hagyták ránk, Hunyadi János áll a legelső helyen. Az ő fogékony szellemére a monumentális épületek, melyeket – nyugati Európa legmüveltebb országait Zsigmond király kiséretében bejárva – meglátogathatott, mély benyomást tettek. Mikor az ország kormányzójává megválasztatott, kötelességének ismerte, hogy állása igényeivel öszhangzásban álló diszes otthont alkosson családjának. És Hunyad várában, a mai Vajda-Hunyadon új kastély épitésére határozván el magát, mintaképek gyanánt azok a várlakok lebegtek szemei előtt, melyek három évtized előtt, (1416-ban) Avignonból Párisba menet, a Loire partjain, magas támoszlopokon merészen emelkedő kecses erkélysorozataikkal, mint a finom izlés és a biztos szilárdság frigyének szülöttei, figyelmét különösen megragadták.

Vajda-Hunyad vára a lovagteremmel.
Rajzolta Cserna Károly.

A lovagterem egyik oszlopfején a következő fölirat olvasható latin nyelven: „Nagyságos Hunyadi János úr, Magyarország kormányzója készíttette ezt a müvet, az Úr 1452-ik esztendejében.”

Az épület geniális restaurátorának, Schulcz Ferencz épitésznek tanusága szerint „a legnemesebb és legszebb” részletek Hunyadi János korában készültek el. Ilyen az ugynevezett ország-ház, mely egymás fölé helyezett két lovagteremből áll, mindegyik hatalmas oszlopoktól két hajóra osztva; továbbá a várkápolna, melyet Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet czimerei diszitenek, a Capistrano János lakóhelye gyanánt megjelölt gyönyörü szoba, és az emeleten levő négy igen diszes erkély. Mindez a teljesen kifejlődött gót stíl szép idomaiban épült.

Részletek a vajdahunyadi várból.
Rajzolta Cserna Károly.

„Ha a történelem lapjai – jegyzi meg Schulcz – nem jegyezték volna föl, hogy Hunyadi János kora eszméit jóval meghaladott férfiú volt: eléggé bizonyitaná azt maga ezen kővé vált eszméje, mely nagyszerüségében és pompájában majdnem pár nélküli.”

Arra a kérdésre, hogy ki volt a vár épitőmestere, biztos feleletet Schulcz sem adhatott. Mert Hunyad vára főelrendezésében és részleteiben minden más vártól eltér; csak Francziaországban, a Loire völgyében vannak várak, melyeken „körül-belül hasonló támoszlopokon nyugvó erkélysorozat szemlélhető.” De csak a terv származhatott franczia épitésztől. Hogy a kőfaragó munkások bécsi épitészeti páholyok tagjai voltak, bebizonyitható. A középkorban minden kőfaragó, felszabadulása idején, bizonyos jelet kapott, melyet az általa földolgozott kövekre vésett. Vajda-Hunyad kövein százával találhatók kőmüves jelek, melyek a bécsi Szent-István-dómon szintén előfordulnak.³²

Ezt konstatálva Schulcz fölveti a kérdést, hogy ha a franczia volt a tervező, ha németek voltak a munkások, „lehet-e nekünk magyaroknak örömünk ezen müemlékben?” Felelete igy hangzik: „Már az is elég jele a haladásnak és érettségnek, ha olyan hazának polgára, melyben még kevés müvészet honos, elég magas látponton áll arra, hogy a külföldi müvészt, kit eszméje létesitésére fölhasznál, jól képes megválasztani.” És azután kiemeli, hogy ilyen nagy épületet csupán idegenek nem épithetnek, azokat a befolyásuk és vezetésük alatt képződő hazai munkások támogatják, majd egészen pótolják.

Az 1455-ik évben az épitkezési munkálatok annyira haladtak volt, hogy Hunyadi János családja beköltözködhetett. De az ő halála után az özvegyre még nagy munka várakozott. Ő épittette egyebek között a hatalmas kaputornyot és az erkélyeket összekötő loggia-szerű gót folyosót, melyet diszesen kifestetett.³³

A festőmüvész – miként a fönnmaradt részletekből következtetni lehet – a középkor szerelmi költeményeiből kölcsönözte tárgyát; valószinüleg a legnépszerübb lovagkori románcz, Tristan és Isolda történetének jeleneteit állitotta elő. Az ívezet szelvényein és szegélyein, diszes lombozat között, Magyarország és a legelőkelőbb magyar családok czimereinek sorozata van elhelyezve.³⁴

A kastély, ámbár XVII. századbeli birtokosainak átalakitásai és kegyetlen rombolásai következtében sokat szenvedett, olyan állapotban maradt fent, hogy 1868-ban a magyar kormány legalább egy részének eredeti alakjában és régi fényében helyreállitását rendelhette el, a mely munkálatok immár befejeztettek.

Hunyadi János müérzékének ez a kastély nem egyetlen emléke. Hunyadon a Szent-Ferencz-rendnek, Tövisen a Pálos-rendnek kolostort alapitott és Maros-Szent-Imrén templomot épittetett. Déva városában, a jelenleg a helv. hitvallásu felekezet birtokában levő templom boltivein látható Hunyadi- és Szilágyi-czimerek arra utalnak, hogy ez is Hunyadi János és neje költségén létesült és Nagybányán az egykori Szent-Istvánról nevezett plébánia templom egyetlen maradványáról, a toronyról szintén azt tartja a hagyomány, hogy Hunyadi fejezte be épitését.

A gyulafejérvári székesegyházat 1439-ben Hunyadi János a hagyomány szerint a törököktől nyert zsákmányból fényesen ujraépítette, és dús egyházi öltönyökkel ajándékozta meg.³⁵ Temetkezési helyűl is választotta ezt a templomot, mely az ő, egyik testvére és fia László síremlékeit ma is őrzi. Középen, magas sarcophagon Hunyadi János alakja nyugszik, fejedelmi palástban, kócsagos kalpaggal, egyszerüen átövezett sürű gombos hosszú dolmányban. Az arcz nagy része, a szemek, orr, száj tetemesen megsérültek; de a körvonalak, a teljes sürű szakáll és a bajusz jól kivehetők. Jobb keze hiányzik, a bal a mellette fekvő kardon nyugszik; lábai alatt oroszlán, a hősi bátorság jelképe fekszik. A sarcophag mindkét oldalát domborművek boritják. Az egyiken egymásra rohanó magyar és török lovascsapatok ütközete látható. A másikon az ütközetből győzedelmesen visszatérők menete van ábrázolva; a menet élén lovagló vezérben Hunyadi Jánost, a mellette levő kisebb alakban fiainak egyikét ismerhetjük föl utánuk magyar lovasok török foglyokat kisérnek; a rajz világos és jellemző, a római diadalmenetek képeire emlékeztet.³⁶

A maros-szentimrei templom.
Rajzolta Székely Árpád.

Ezen sarcophag mellett egy másik, egészen hasonló áll; rajta Hunyadi János hasonnevű testvérének, az 1434-ben elesett János vitéznek szobra van. Az alak csonka, derekán pánczélt visel, feje és lábai oroszlánon pihennek. A ravatal mindkét oldalán gót diszitmények között a Hunyadiak és az ország czimere látható. A harmadik sarcophagon Hunyadi László fiatal karcsú alakja, palástban, pánczélban nyugszik. Az arczvonásokat itt sem lehet többé kivenni; a vállig érő tömör hajfürtök meg vannak. A lábak alatt szintén oroszlán hever, a mely kinjában mintegy harapni látszik.³⁷

Valószinüleg egyidőben készült mind a három siremlék, Hunyadi János özvegyének megrendelésére.

Jellemző, hogy e monumentális alkotások terén a Hunyadiak nyomaiba leginkább a Zápolyaiak léptek, azokban a politikai hatalom kiküzdésének és megtartásának tényezőjét ismervén föl.

A trencséni vár, mely Zápolyai Istvánnak és később Jánosnak, a leendő királynak főszékhelye vala, csak roppant kiterjedésű romjaival hirdeti egykori nagyszerüségét. Ellenben a Szepesség – melynek grófjaivá emelte őket Mátyás kegye – két nevezetes épitészeti müemléket bir tőlük.

Zápolyai István a szepesi székesegyház déli oldalához 1498-ban az Úr teste tiszteletére kápolnát építtetett, melyet családja számára temetkezési helynek jelölt ki. Épitészeti részletei helyes elrendezése tekintetében a csúcsíves stíl késő korszakának méltó alkotása. Különösen déli fala nyer nagy elevenséget a faltömeget egészen eltüntető négy széles ablak által, melyeket fialákban végződő támpillérek választanak el. Az ablakbordák és a párkányok finomúl vannak profilirozva. Emeli a kápolna szépségét a meleg barnaszinű homokkő.

Diszes szárnyoltárának középső szekrénye az Atyaisten és a Megváltó közt térdelő Szűz-Máriát művésziesen faragott szoborcsoportozatban tünteti föl; magasba törő architekturájának fülkéiben Szent-István, László és Imre finom kivitelű szobrai állanak.

Az egyik oldalfalhoz támaszkodik Zápolyai István sirlapja, mely vörös márványból készült. Zápolyai István zömök és széles vállú alakja oroszlánon állva, féldombormüben van előállitva. Fején nyilt sisakot, testén szépen diszitett pánczélt visel, jobb kezében zászló rudját tartja, balkeze a derekához szijjal csatolt egyenes pallos markolatán nyugszik, lábain szijjal megerősitett hosszú csillag-sarkantyút visel. Az alak mindkét oldalán angyalok állanak és gazdagon diszitett szőnyeget tartanak, mely a háttért képezi. A sirlap alsó részén szintén két angyal két feliratos czimer-pajzsot tart. Ehhez hasonló testvérének, Zápolyai Imrének siremléke.³⁸

Ez a kápolna stílus és technika tekintetében eltér a többi szepesi műemlékektől, ellenben, rokonságban áll a Zápolyai István özvegyétől, Hedvig tescheni herczegnőtől Csütörtökhelyen építtetett Boldogasszony-kápolnával.

A Lőcse közelében, magas dombon emelkedő kápolna, mely a vidéket uralja és szép idomaival a távolból magára vonja a figyelmet, a magyarországi csúcsíves építészet legdíszesebb alkotásaihoz tartozik.

A XIII. századból származó plebánia-templomhoz van hozzáragasztva. Két részből, alsó és felső kápolnából áll. Mind a kettő egy hajós épület, három oldalú szentélylyel, öt ablakkal. Az alsó egyszerűen, disz nélkül épült; nyugati falteréről lépcső vezet a felső kápolnába. Ennek hossza 40, szélessége 20, magassága 42 láb. A hajó háló-diszítésű boltozatát két egész és egy felezett pillér-pár hordja. Öt ablakából három szélesebb a déli falba, két keskenyebb a szentélybe nyilik. A padló fölött 10 láb magasságban kezdődnek, és a pillérek közötti egész területet betöltik; különösen a déli oldal ablakjainak dimensiói jelentékenyek: 28 láb magasak, 7 láb szélesek. Gazdag mérművek, ívek és toronykák élénkitik keretüket; az építészeti diszítés az ablakok alatt a padlóig folytatódik. A nyugati faltért középső oszlop osztja el és kis kerek ablak töri át; az éjszaki falon egy hozzá támaszkodó pillér, a plebánia-templomba nyiló ablak és abba vezető ajtó van alkalmazva.

Az építészeti arányok szépek, a pillérek ritka karcsuságukkal tünnek ki; mivel a külső támpillérekben kellő támaszuk van, könnyen és szabadon emelkedhetnek. Az ivek finom bordázatai szintén az elegáns könnyűség jellemét viselik magukon. A kápolna belső felszerelésének tárgyai: oltárok, szobrok, sajnos, mind elenyésztek.

A kápolna belsejénél talán még vonzóbb képet nyújt külseje. A belső pilléreknek megfelelő és több mint három lábnyira a falból kiszökő és mesteri fejlődést feltüntető támpillérek a legszebb arányban vannak a támogatott építészeti részekkel; tornyocskákkal, baldachinokkal gazdagon lévén elhalmozva, ezeknek életteljes diszítése és az egyszerű falterek közötti ellentét hatásosan nyilvánul. Figyelmet érdemel az anyag gondos feldolgozása: az alig két méternyi vastagságú tornyocskákban és az egyszerű, nagy négyszögkövekben egyaránt; az utóbbiak olyan ügyesen vannak összeillesztve, hogy az épület egy kőtömegből kifaragottnak látszik. Ezt a hatást a kőnek a századoktól nyert meleg hangulata még fokozza.³⁹

A csütörtökhelyi templom és kápolna.
Myskovszky Viktornak a műemlékek országos bizottsága részére készitett rajza után.

A Mátyás királytól, szintúgy mint a Zápolyai-testvérek, alacsony sorsból felemelt Kinizsi Pál a veszprémmegyei Nagy-Vázsonyban a Pálos-rend számára nagyszerű kolostort és templomot épittetett, a szerzeteseket mind maga, mind neje Magyar Benigna jószágadományokkal bőkezüen látta el.⁴⁰

Más főrangú családok is, a régi templomok helyett nagyobbakat és fényesebbeket épitve székhelyükön, vallásos buzgóságukat és műpártoló hajlamaikat egyaránt kitüntették. Igy például a Zólyomiak 1460 táján Székelyhidon, a Veresek 1473 táján Farnoson, Drágfi Bertalan 1482-ben Erdődön, a Bánffiak 1483-ban Bánffi-Hunyadon, Telegdi István 1507-ben Telegden emeltek szentegyházakat.⁴¹

Sárosmegyében, Héthárson Tarkő várának ura, Tárczai István, plebánia-templomot építtetett, a mint ezt ott elhelyezett, 1493-ból való siremlékének fölirata hirdeti. Kevéssel utóbb, valószinüleg tüzvész pusztitotta el a templomot. Tárczai Miklós a XVI. század elején vállalkozott helyreállitására. Ő már a renaissance-stil barátja volt és a munkálatok vezetésére Ragusai Vincze épitőmestert hivta meg, ki a szülővárosában uralkodó közép-olaszországi müvészeti iránynak hódolt. Ő épitette az oszlopos orgona-karzatot, melyen a Tárczai család féldomborműben kidolgozott, babérkoszorúval körülfogott czimerpajzsa van alkalmazva. A mellvéd balusterei egyszerű és szép alakitásukkal a legjobb olasz mesterek alkotásai mellé helyezhetők. Figyelemreméltó az a renaissance-stilű architektura, melylyel a szentségfülke régi gót nyilását diszité. Talapzatán (stilobatum) az Üdvözitő féldombormivű alakja, kezeiben a kínszenvedés eszközeivel, a koporsóból emelkedik ki. Fölötte merészen kiugró párkányon finom tagozatú két félpillér áll, attikai lábon; fejüket levél- és csigadisz környezi. A pilléreken nyugvó főpárkányzat félkörives tympanont hord, a melyben szárnyas angyalfő látható.

A héthársi templom szentségtartó fülkéje.
Myskovszky Viktor rajza után.

Ugyanattól a mestertől való a templom két díszkapuja. Az egyiken érdekes felirat megnevezi a templom épittetőjét és megjelöli az épités időpontját 1513-ban. Ennek a kapúnak keretét két karnistól elválasztott architravszerü szalag képezi; ezt csatornaléczből, függőlapból és karnisból alakitott, merészen kiugró párkány koronázza. A másik diszajtó párkánya fölött félkörives tympanonban két álló angyaltól tartott czimerpaizs van elhelyezve.

A Tárczaiak müpártoló példáján fellelkesülve, a rokon Berzeviczyek családjuk ősi fészkének templomát szintén ékessé kivánták tenni Ragusai Vincze müveivel. Tőle való a templom egyik kapuja, mely egyszerű, nemes renaissance izlésben épült. Szegélye élénk sötét azur-kék alapon aranycsillagokkal van behintve; a párkányzaton a görög épitészet trigliph-diszitménye van alkalmazva; az ajtó alapszine sötétzöld, melyből festett rosetták előnyösen válnak ki.⁴² Désházi Mihály 1514-ben Menyőn (Szilágymegyében) és Drágfi János 1519-ben Szilágycsehin épitettek vagy restauráltak templomokat. Ezek közül a menyői templom renaissance-izlésben került kapujának és márványból faragott keresztelő kútjának mesterét ismerjük. Flórenczi János az utóbbin megörökitette nevét.

A főpapok és világi urak müérzékének jellemző nyilvánulása a siremlékek állitása. Míg főpapjaink siremlékei közül a XV. század második feléből csak kevés maradt fönn (Szécsi Dénes és Vitéz János esztergomi érsekeké Esztergomban, Thúz Osvát zágrábi püspöké Zágrábban, Sirokai László egri segédpüspöké Sirokán, Schönberg György pozsonyi préposté Pozsonyban) s ezek sem mérveikkel, sem műbecsükkel nem tünnek ki és többnyire csonka állapotban maradtak fönn: a világi urak siremlékei nagyobb számban maradtak ránk.

A három Hunyadi és a Zápolyaiak sarcophagjairól már szólottunk. Corvin János sirja fölött a lepoglavai pálos-templomban emelt egyszerű sirtábla csak megcsonkitott állapotban maradt fönn, vértbe öltöztetett alakjával, anélkül, hogy arczvonásai felismerhetők volnának.

Ugyanez a sors érte Kinizsi Pál siremlékét, melyet özvegye a nagyvázsonyi pálos-templomban helyezett el.

Az ilynemü hazai müemlékek között müérték tekintetében a szakférfiak legelső helyre teszik az 1467-ben elhunyt Szentgyörgyi György grófnak a pozsonymegyei Szentgyörgyön, a plebániatemplomban levő siremlékét.

A szakálltalan és bajusztalan, szabadon dolgozott, hoszszú hajzattal födött fej tökéletesen, finomul bevégzett arczkép. A mester, kora igényeinek megfelelően, kiváló szorgalmat forditott a fegyverzet hű és pontos ábrázolására, úgy hogy annak még apróbb szögeit is meg lehet számitani. A munka finomsága leginkább szembetünő a sodronyos ingen, mely a testet a mellvért alatt födi, úgyszintén a mellvérten, az apró lemezekből összeállitott könyök- és térdvéden, a vaskeztyün és czipőn. A fegyverzet fölött az alak pompás palástot hord, mely nyaka alatt czifra zsinórral van összekötve. Különös idomú, csaknem négyszögletü sapkáján kiszökő hatszirmú rózsáról három bojt- és gyöngysor függ le. A kard, a mit visel, hosszú, egyenes és czifra. A gróf emelt jobbjában zászlót tart, melyen czimere egyszerű kivitelben látható. A bal lábánál elhelyezett czimerpajzsot pompás sisak födi. Mindkét lába hatalmas oroszlánon nyugszik. Az alak, kora más sirkövein látható szokás szerint, úgyszólván kettős helyzetben, állva és fekve van ábrázolva. A vánkos a feje alatt fekvést jelez, az oroszlánra lépő lábak álló helyzetben vannak fölfogva. A lovag nem holt, hanem élő alakban, nyitott szemekkel áll előttünk.⁴³

Szentgyörgyi György siremléke a szentgyörgyi plebánia-templomban.
(Leirását l. a 630–631. lapon.) Az ezredéves országos kiállitás történelmi főcsoportjában kiállitott gipszöntvény után rajzolta Mühlbeck Károly.

Fönmaradt még Szürthei család egyik tagjának síremléke, a XV. század közepéről Szürthén, Ujlaki Miklósé (meghalt 1476-ban) Ujlakon, Frangepán Bertalané (1474) és Mártoné (1479) Terzáton, Tárczai Tamásé (1493) Héthárson, Máriássy Istváné (1510) Markusfalván, Kamizáczi Horvát Márk báné (1512) Nagy-Vázsonyban, Telegdi Istváné (1514) Telegden, Perényi Imréé (1519) Terebesen, Pálóczi Antalé és Mihályé (1519) Sárospatakon, Warkocs Kristófé (1520) Késmárkon, Ujlaki Lőrinczé (1525) Ujlakon.

Ezekhez járul három női siremlék: Zápolyai István leányáé, Margité Trencsénben, Bánffi Magdolnáé Turnicsén és Königsberger Mihály nejéé (1513) Beszterczebányán.⁴⁴

Ezen siremlékek nagyobb része magyarországi vörös márványból készült; néhány a Sárosban és Szepesben, szépen erezett finom barna márványból van faragva. Érczből öntöttet egyetlen egyet sem ismerünk; pedig kétségtelen, hogy ilyenekkel is ékeskedtek székesegyházaink. Igy tudjuk, hogy ilyent emelt az egriben Nagylucsei István szerémi püspök bátyjának, Nagylucsei Orbánnak sirja fölött.⁴⁵ A siremlékek elénk állitják a történelem több kiváló alakjának arczvonásait, a miket más emlékek meg nem őriztek; egyszersmind megismertetnek a kor ruházatával és fegyverzetével. Míg a régibb századokban a pikkelyes pánczél, bő palást, alacsony föveg általános, a XIV. század végétől a XVI. közepéig rendszerint a nehéz vértezet, a lemezes pánczélöltöny födi az egész testet, a sisak pedig többnyire felül és alul lebocsátva csak a félarczot engedi látni. Magyar nemzeti ruhát ebben a korban csak egy siremléken, a legnagyobb magyar hadvezérnek szobrán találunk.

Hunyadi János, Ujlaki Miklós és a főpapok, kik a XV. század hetvenes évei előtt haltak meg, szakállal és bajuszszal vannak ábrázolva. Később a Zápolyaiak, Telegdi István, Ujlaki Lőrincz siremlékén leborotvált arczot látunk; ugyanis az egyházi és világi urak egyaránt, Mátyás példáját követve, olasz divat szerint, szakállt és bajuszt többé nem viseltek A hajzat hosszú, hátra simitott, vállig érő fürtökben omlik alá. A világi urak lábainál rendszerint oroszlán, a főpapok lábainál kutya látható, mint a bátorság és a hűség jelvénye.⁴⁶

A mesterek, kik ezen siremlékeket faragták, biztosan egy esetben sem határozhatók meg. Kétségkivül azok a kőfaragó mesterek voltak, kik a templomok és paloták épitésénél találtak foglalkozást. Ilyenek Mátyás király szobrásza: Traui Jakab, II. Lajosé: Márton mester; a kassai dóm kőfaragó mesterei: István, Simon, Ágoston, Tyma Miklós és Plattfusz János; Jodok mester, a beszterczebányai keresztelő medencze készítője, 1475-ben; Ragusai Vincze mester, Poroszországi Márton érczöntő, Demeter pécsi szobrász; Dénes és Vincze budai pálosok; Antal, Orbán, Szervét és Zágor György domonkosrendű szerzetesek.

Ezeknek a szerzetes-müvészeknek nevei arról tesznek tanuságot, hogy a magyarországi szerzetes-rendek házai élénk müvészi élet szinhelyét képezték. A pálosok régi kolostorai és templomai úgyszólván mind elpusztultak és a XV. századbeli pálos-rendi müvészek alkotásaiból semmi sem maradt ránk.

Hogy a magyarországi mesterek közül számosan külföldi mühelyekben képezték ki magukat, nemcsak fönmaradt müveikből következtethetjük. Érdekes bizonyitékot találunk erre nézve Boroszló város festőczéhének jegyzőkönyvében, mely a mi korszakunkból magyarországi származású festősegédek neveit is tartalmazza.⁴⁷

Kétségkivül számosan jártak Bécsbe és Krakóba, Nürnbergbe és Kölnbe, hogy ott hirneves müvészek: Stuosz Vid, Schongauer, Wolgemut és mások vezetése alatt magukat kiképezzék. A jelesebbek közülök ezután hazánkban Kassán, Lőcsén, Beszterczebányán iskolákat létesitettek, a melyek élénk mütevékenység központjaivá váltak.⁴⁸

Müveikben azonban a hazai légkör befolyását csak annyiban észleljük, hogy magyarországi arcztipusokról és viseletről kölcsönzött vonásokat fedezhetünk föl.

A nemzeti szellem a müvészet terén legfőképen a magyarországi szentek cultusában nyilvánul. Olyan városokban is, melyeknek lakossága kizárólag német volt, alig van templom, melynek egyik-másik oltárát Szent-István, Szent-László, Szent-Imre szobrai nem diszitenék. Erdélyben és az ahhoz közel eső vidékeken Szent-László király különös tisztelet tárgya lévén, az ő alakjának és az életéből vett jeleneteknek dombormüvű vagy festett ábrázolásai minden régi templomban feltalálhatók.⁴⁹

1. Vitéz János élete, 165. 246.^[VISSZA]
2. XXXI. fejezet.^[VISSZA]
3. A márványlap a Magyar Nemzeti Múzeumban őriztetik. Miskovszky, id. h.^[VISSZA]
4. Mátyás király levelei, I. 361.^[VISSZA]
5. Henszlmann, Magyarország csúcsives stilü műemlékei. (Budapest, 1880.) 20-24.^[VISSZA]
6. Ipolyi, Az egri egyházmegye régi székesegyháza az egri várban. (Az 1865-ik évi Egri emlékkönyvben és Kisebb munkái IV. kötetében.) Bakócz Tamás számadási könyveiből vett építkezési adatok az Archaeologiai Értesitőben, X. 102.^[VISSZA]
7. Erdődi Bakócz Tamás élete. (Budapest, 1889.) 179–183.^[VISSZA]
8. Myskovszky Viktor ezt a diszajtót Ragusai Vincze mesternek, a héthársi és berzeviczei renaissance-emlékek épitőmesterének tulajdonitja. (Archaeologiai Értesitő, 1887. 214.) Ezen az alapon érdemes volna azt a kérdést tanulmányozni, vajjon Ragusai Vinczének az esztergomi kápolna épitésében nem volt-e szintén része?^[VISSZA]
9. Az érem egyetlen ismert bronzpéldánya a Magyar Nemz. Muzeum régiségtárában van.^[VISSZA]
10. Henszlmann, Pécsnek középkori régiségei, I. 5.^[VISSZA]
11. Bunyitay, A váradi püspökség, III. 432.^[VISSZA]
12. Bunyitay, A gyulafehérvári székesegyház későbbi részei. (Budapest, 1893.) 9.^[VISSZA]
13. Myskovszky ismerteti idézett akadémiai értekezésében. Rajzát 1. e kötet 498. lapján.^[VISSZA]
14. Knauz, A Garam melletti szent Benedek apátság. Budapest, 1890.^[VISSZA]
15. Bunyitay, A gyulafehérvári székesegyház. 10 és köv. l.^[VISSZA]
16. Ipolyi, Adalékok a magyar domonkosiak történetéhez. (Magyar Sion, V. 495.)^[VISSZA]
17. Ipolyi, Beszterczebánya műveltség története. Századok, 1874.^[VISSZA]
18. Ezt elárulja a szentek fénysugarába beírt nevek helyesirása: „Pongraenis” Pancracius helyett, „Sebestianus” Sebestianus, „Bartoloneus” Bartholomeus helyett.^[VISSZA]
19. A Roland-szobor 1641-ben helyeztetett az egyik oromra.^[VISSZA]
20. Myskovszky Viktor, Bártfa középkori műemlékei. I. kötet: Szent Egyed templomának műrégészeti leirása. II. kötet: A városház és a város erőditményeinek műrégészeti leirása. (Budapest, 1879, 1880.)^[VISSZA]
21. Vajdovszky kimutatása. Archaelogiai Értesitő, 1888. 152. 178.^[VISSZA]
22. A levél a bártfai levéltárban. Közli Myskovszky, Bártfa középkori műemlékei, II.^[VISSZA]
23. A szepeshelyi és csütörtökhelyi műemlékekről más helyen szólunk.^[VISSZA]
24. Henszlmann, Lőcsének régiségei. (Budapest 1878.) Ipolyi, Kisebb munkái. I. 79. 160. Báró Nyáry Albert közleményei a Századok 1875. évfolyamában. 134.^[VISSZA]
25. Ipolyi, A beszterczebányai egyházi műemlékek története és helyreállitása. (Budapest, 1878.) és Beszterczebánya műveltségtörténete.^[VISSZA]
26. Ortvay, id. m. II. 237. I. 354. és köv. 1.^[VISSZA]
27. Henszlmann, Magyarország csúcsíves stilű műemlékei. 31–76.^[VISSZA]
28. Ragusai Vincze – mint alább látni fogjuk – Sárosmegyében több jeles művet alkotott. Myskovszky, Archaeologiai Értesitő, 1887. 224.^[VISSZA]
29. Rómer, Régi magyar falfestmények. 114, 140.^[VISSZA]
30. Ipolyi, id. m. 84.^[VISSZA]
31. Némethy Lajos ismertetése az Archaeologiai Értesitő 1890. évfolyamában.^[VISSZA]
32. „Vajda-Hunyad váráról” czimü értekezése a Századok 1869-iki évfolyamában.^[VISSZA]
33. Schulcz a Hunyadi János halála után történt épitkezéseket Mátyás királynak tulajdonitja. Azonban Hunyad vára soha sem volt a király birtokában. Azt az özvegy birta 1484 táján bekövetkezett haláláig, a mikor Corvin János örökölte. És Hunyad várában mig Huayadi Jánosné czimerével sürün, Mátyáséval sehol sem találkozunk.^[VISSZA]
34. Rómer Floris, Régi falképek Magyarországban. (Budapest. 1874.) 146.^[VISSZA]
35. Rupp, Magyarország helyrajza, III. 189, 239. Bunyitay, A gyulafehérvári székesegyház későbbi részei. (Budapest, 1898).^[VISSZA]
36. Rajzát l. e kötet mellékletei között.^[VISSZA]
37. Ipolyi, id. m. 196.^[VISSZA]
38. Archaeologiai Értesitő, 1888. 210.^[VISSZA]
39. Wenzel Merklas, Die Marienkapelle in Donnersmark in Ungarn. Mittheilungen der k. k. Central-Commission, 1860.^[VISSZA]
40. Rupp, Magyarország helyrajza, I. 345.^[VISSZA]
41. Archaeologiai Értesitő, 1887. 263. Bunyitay, A váradi püspökség, III. 316–431. és Szilágymegye középkori műemlékei. (Budapest 1857.)^[VISSZA]
42. Myskovszky, Archaeologiai Értesitő, 1887. 214.^[VISSZA]
43. Henszlmann, id. m. 197.^[VISSZA]
44. Ezen siremlékek rajzai az Archeologiai Értesitő és a Turul folyamaiban s a Győri Történelmi és Régészeti füzetekben láttak napvilágot.^[VISSZA]
45. Ipolyi, Egri Emlékkönyv. 138.^[VISSZA]
46. Ipolyi, Kisebb munkái, I. 201.^[VISSZA]
47. Ilyenek: 1465-ben Rosenauer Miklós, 1484-ben Niclaus der Unger, 1505 táján ugyanazon nevü festő, 1512-ben a pozsonyi Blömlein Simon. Ipolyi, Beszterczebánya. 83.^[VISSZA]
48. Ezeket a szobrászati és festészeti iskolákat alapos tanulmány tárgyává tette Ipolyi „A beszterczebányai müemlékek” czimü többször idézett munkájában.^[VISSZA]
49. Huszka József közleményei az Archaeologiai Értesitőben, 1885. 212. 1886. 113.^[VISSZA]