A nagydisznódi szentségmutató.
Az ezredéves országos kiállitás történelmi főcsoportjában kiállitott eredetiről rajzolta Székely Árpád.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Magyarországi egyházak gazdagsága. Ötvösök az Árpádok korában, Kolozsvári ötvösök czéhszabályai. Beszterczebányai ötvösök. Estei Hippolyt megrendelése hazai ötvösöknél. II. Lajos. Magyar ötvösművek mennyisége és műértéke. Magyar műirány hiánya. A zománcz. A bizanczi sejtes zománcz. Szent-László ereklyetartó mellszobra. A sodronyos zománcz keletkezési helye. Az egyes műtárgyak kora. A bajmóczi szentségtartó. A zágrábi és nagydisznódi szentségtartó. Széchy Dénes kelyhe. A bars-szent-kereszti kehely. Bakócz Tamás kelyhe. A szepesi székesegyházi és a poprádi kehely. A nagydisznódi feszület. A váradi ampolna. Thúz Osvát és Perényi Ferencz főpásztori botjai. Bakócz Tamás nyakláncza és keresztje. A főrangú körök fényűzése. Drágfi Mária kelengyéjének magyar jegyzéke. Nyakdíszek és násfák előállitása. Díszövek. Gyűrük. II. Lajos pecsétgyűrüje. Arany és ezüst edények. Mátyás ebédlő termének felszerelése. Bakócz Tamás hagyatéka. Az esztergomi főegyház olajtartó szarui. Fedeles serlegek Bécs-Újhelyen és az Esterházyak fraknói kincstárában. Magyar ötvösök a külföldön. A Dürerek. III. Iván moszkvai nagyfejedelem felszólitása Mátyás királyhoz. Magyar műbefolyás Oroszországban. III. Iván aranypénzei. Symonds nyilatkozata a renaissanceról. Magyarország szerepe az új eszmék szolgálatában. Kiváló szellemeinek törekvése és iránya. A nemzeti műveltség és izlés fejlődésének hatása és eredményei
Az ötvösség hazánkban a legrégibb időktől fogva nagy virágzásnak örvendett, a mit, a nemzet fényüző hajlamai mellett, a templomok ékesitésében és felszerelésében kifejtett pazar bőkezüség magyaráz meg.
A magyarországi egyházak kincseiről az emlékek Szent-István király idejétől fogva szólanak. Hogy azok milyen dúsan halmozódtak össze, tájékozást nyujt, például, IV. László királynak 1276-ban kelt oklevele, melyben elmondja, hogy a veszprémi székesegyházat pártütők feldúlván, kincseiben ötvenezer márkára becsült kárt szenvedett; és az elrablott tárgyak között gyöngyökkel és drágakövekkel ékesitett 15 aranykelyhet, 20 ezüstkelyhet, 20 aranyfeszületet, 4 arany és 11 ezüst ereklyetartót, stb. sorol fel.1
A mükincsek egy része kétségkivül külföldről: Görög- vagy Olaszországból került hozzánk. Azonban már Árpádkorbeli oklevelekben találkozunk a székesegyházak és monostorok körül megtelepedett iparos nép soraiban aranyművesekkel (auri faber). Mikor pedig a városok megalakultak és szervezkedtek, az ötvösök (arany- és ezüst-művesek) mindegyikben külön czéheket alkottak. Az 1473-ik esztendőből fönmaradtak a czéhszabályok, melyekben a kolozsvári ötvösök részletesen megállapitják, hogy annak, ki a czéhbe mint mester belépni óhajt, a vésésben, vertmű készitésében és a drágakő-foglalásban való jártasságát milyen módon kellett mesterremekek készitésével bebizonyitani. Ezen időből három kolozsvári ötvös-mester: Zömör, Honuschek és Goldtschmidt nevét ismerjük.2
Beszterczebánya városában, egyik évi számadási könyv tanusága szerint, 1480-ban nem kevesebb mint hat ötvös dolgozott.3 A korponai Jakab ötvösmesternél rendeltek kupákat a bányavárosok Beatrix királyné zólyomi várnagya részére. Estei Hippolyt esztergomi érsek arany- és ezüst-edények, serlegek, boglárok készitése végett nem fordult Olaszországba, hanem Budán, Körmöczön, Nagybányán tett megrendeléseket. A leltáraiban felsorolt műkincsek között több darab erdélyinek van jelezve. II. Lajos király az udvaránál megforduló külföldi követeknek ajándékul szánt műtárgyakat Budán készittette.4
Jogunk van ezek után föltenni, hogy azon mennyiségre és műértékre nézve egyaránt jelentékeny ötvösművek, melyek a XIV–XVI. századokból hazai egyházainkban és műgyüjteményeinkben fönmaradtak, túlnyomó részben magyarországi mesterek alkotásai.
Ezen kincsek beható és összehasonlitó tanulmányozásából kitűnt, hogy az egyes vidékeken szétszórt műkincsek bizonyos rokon vonásokat tüntetnek föl, melyek arról tanuskodnak, hogy közös vagy legalább közel egymás mellett működő, ugyanazon hagyományos, mintegy czéhszerű iránynak hódoló műhelyekben készültek; ámbár a műtárgyak értéke és mestereik képességei tekintetében természetszerűen a legnagyobb különbözetek észlelhetők, és a mester genialitása a hagyományos műgyakorlat békóiból kiszabadulván és saját geniusa sugallatait követvén, nem egyszer valóságos műremekek alkotásának magaslatára emelkedett.5
Miként a művészet más ágaiban különleges magyar műirányokról szó nem lehet, a magyar ötvösség is mind a formák, mind a technika tekintetében német, olasz és franczia minták befolyása alatt állott. Azonban, különösen a zománcztechnika kifejlesztésében, a középkori magyar ötvösség olyan eredményeket ért el, melyek műveinek e téren az elsőséget biztositják.
A zománcz – fémfestékporból ragasztékokkal készült üveges folyadék, mely a fémmel egyesülni képes – arra van hivatva, hogy az arany és ezüst egyhangú csillogását megtörje, a nemes fémeken a szines rajzok művészi hatását érvényesitse. A legrégibb kortól fogva, a legkülönbözőbb országokban, az izlés és művészet magas kifejlődése magával hozta a zománczozás fölvirágozását is. Chinában és Japánban, Egyptomban és Etruriában, a rómaiaknál és Byzanczban, az araboknál és a nyugat-európai kolostorokban a legdrágább tárgyak főékességét képezte.
A zománcz-technika egyik legművészibb alakitása a bizanczi sejtes zománcz (émail cloisonné), mely abban áll, hogy a fémlapra forrasztott vékony lemezek az alkalmazandó rajznak mintegy körvonalait képezik, s azok közé öntetik a zománcz, ennek megerősödése után pedig a lemezek lecsiszoltatnak, úgy hogy az egész kép mozaikszerűen, a legfinomabb alakzatban és legdúsabb szinpompában áll elő. Magyarországban ennek a sejtes zománcznak egy módositott formája különös előszeretettel műveltetett. A fémlapra lemezek helyett csavart, tekert, szemecses (filigrán) sodronyok forrasztattak, melyek a zománcz beöntése és megerősödése után nem csiszoltattak le, hanem kissé kiemelkedve diszes körvonalakat képeztek.
Ilyen sodronyos-zománcz műemlékeink legelső és legkiválóbb eddig ismert példánya Szent-László király monumentális nagyszerűségű ereklyetartó mellszobra, mely a váradi székesegyház számára készült, a honnan a XVI. században a győri székesegyházba került.6 Rajta az egész királyi öltöny sodrony-zománczczal van szinezve. 1406-tól fogva szólnak róla az emlékek, igy tehát a XIV. században készült. A XV. századból templomaink már számos kelyhet őriztek meg, melyek a kupa alján és a talapzaton ilyen sodrony-zománczos diszitményekkel vannak boritva. A diszitmények többnyire a zománcz természetének megfelelő leveleket, virágokat, czimereket, ritkábban szent képeket állitanak elő. A sodrony és zománcz különböző combinatioi szerint, amint majd az egyik, majd a másik lép inkább előtérbe, többféle változatok alakulnak. A sodrony leggyakrabban csak szegélyezi a zománczmezőket. De egy-két kelyhen a zománcz csak arra szolgál, hogy a sodronyokból képzett (filigrán) virágok kelyhét, szirmait, bogyóit, leveleit szinezze.
A zománcznak ez a faja az 1867-ik évi párisi világkiállitáson bemutatott magyarországi kelyheken vonta legelsőben magára a szakférfiak figyelmét, a kik azt a véleményt nyilvánitották, hogy a sodrony-zománcz olyan műgyakorlatnak tekintendő, mely Magyarországban keletkezett és kizárólag itt műveltetett. Azóta a műtörténeti kutatás arra az eredményre jutott, hogy előzményei Bizanczban találhatók föl, és hogy ismeretes volt Európa más keleti s északi országainak ötvös-műhelyeiben is. Mindazáltal kétségtelen, hogy ezt a műgyakorlatot a magyarországi ötvösök emelték a legmagasabb tökélyre, a miben a magyar nemzeti izlés sajátságos szinhangulatainak nagy része van.7
A magyarországi ötvösség fönnmaradt műtárgyai készitésének korát a megrendelők és tulajdonosok czimere, vagy a rajtok levő évszám ritkán engedi pontosan meghatározni. A stil és a technika e tekintetben biztos vezérfonalul nem szolgálhatnak, mert azok hosszú időn át változatlanok maradtak.
Mindazáltal mindjárt a legelső alkalommal, mikor (1876-ban) a magyar ötvösművek összehasonlitó tanulmányozása lehetővé vált, feltünt, hogy azok legnagyobb részben a XV. századból és a XVI. elejéről valók, és a késő gót izlés formáiban készültek, a melyekhez ötvösműhelyeink még akkor is ragaszkodtak, mikor a renaissance más téren már uralomra emelkedett.
Az isteni tiszteletre szolgáló szerek között az Úrmutató, vagy szentségtartó nyujtja az ötvösnek a legjobb alkalmat, hogy alkotási tehetségét érvényesitse, mert az alakot teljes szabadsággal választhatja meg és nincs az egyházi szabályoktól megkötve; egyedűl arra kell figyelnie, hogy az Úr teste üveggel elzárva és látható legyen. A középkori magyar ötvösök majdnem kizárólag az épitészeti idomoktól vették mintáikat, s ezeket gyakran túlhalmozva használták föl. A XV. század második feléből származó szentségtartók közől a 120 centiméternyi magas bajmóczi egyaránt kitünik rendkivüli méretei, körvonalai egyszerű nemessége és kidolgozásának gondossága által.
Talpának alaprajza négyes karéj, melynek szögleteiből egy-egy hegyes csúcs szökellik ki; az egész talpat díszesen áttört párta fogja körül. Szárán, hatszögletü csonka gulákból alakitott két gomb közé áttört csúcsives ablakokat feltüntető tornyocska van helyezve. A felső gombból nyulánk csonkagula és rendkivül gondosan mintázott két bogáncsszár indul ki. Ezeken nyugszik a szentségház talapzata, a mi áttört pártával és levélindákkal van diszitve.
A nagydisznódi szentségmutató.
Az ezredéves országos kiállitás történelmi főcsoportjában kiállitott eredetiről rajzolta Székely Árpád.
Maga a szentségház hatszegletes; elő- és hátulsó oldala valóságos ablak gyanánt szolgál, melyeken keresztül az ostyatartó félhold látszik; a négy mellékoldalon a mester vésett vonalakkal csúcsives ablakokat ábrázolt; két oldalt három támpillér két-két fülkét képez, melyekben egykor szobrocskák állottak. A levéldiszitményekkel koronázott szentségházon karcsú csúcsivekből épült három emeletes torony áll, felül is hat aranybetű van, a melyeknek alakjukat nehéz kivenni. A kehely négy fülkével; a legfelső üres, a középsőben Szent-János apostol, a másik kettőben Szent-Borbála és Szent-Katalin szobrocskája áll. Az oromzatra a keresztet a mult századbeli restauráló ötvös helytelenül tette.8
A zágrábi székesegyháznak a XV. század végéről származó (76 cent. magas) szentségtartója a milyen egyszerű, olyan szép; a czifraságok mérsékelt alkalmazása kiváló nemes jellemet kölcsönöz neki; a részletek erőteljesen vannak kidolgozva.9
A rendes alakitásoktól merészen, de szerencsésen eltér az erdélyi nagydisznódi (66 cent. magas) egyház szentségtartója, a XV. század végéről, melyet „a legszebb hazai eredetű emlékek egyike” gyanánt magasztal a műtörténelem. Talpa nyolczkaréju, a melyekből négy félköralakú, négy pedig hegyes szögletben végződik; pereme sima, pártája hármas karéjokkal van áttörve; a talp felső mezői simák. A talpat a szártól hatszögletes, alul-fölül hármas karéjokkal áttört gomb választja el. A szárat áttetsző sötétkék zománczalapon aranyozott felirás ékiti. A gombot áttört ablakokkal ellátott torony képezi. A henger alakú kristályüveges szentségház talapzatát alul hatoldalú, támpilléres, áttört ablakokkal és oromzattal diszitett torony képezi, ezen csonkakup áll, melyből kétoldalt fogasélü lemezek nőnek ki, végeiken hárfát tartó két szirén ül, s rajtok két angyal térdelve az Úr testét imádni látszik. A talpazat legfelső része vastag sodronynyal és lefüggő levélkoszoruval van diszitve. Ezt a szentségház hasonló födelével liliomsoroktól beszegzett pánt köti össze. A szentségház tetején kúpalakú torony áll, melyet hat csúcsiv, ugyanannyi ablak és gerincz diszitenek. Az ormon Szűz-Mária és János apostol között feszület áll. A legértékesebbek ezen részletek között az angyal-alakok, melyek a rendes decoratio szinvonalán felülemelkedve, művészi módon vannak kidolgozva. Az egész elsőrangú művész munkája.10
Középkori kelyheink az alapformát tekintve egyenlők, de constructiv részleteik és diszitményeik, főleg a zománcz alkalmazásával elért szinhatás tekintetében, nagy változatosságot tüntetnek föl. A hazai ötvösség önálló művészi munkálkodásáról tesznek tanuságot, sőt kimagasló remek alkotásokat is mutatnak föl.
Első helyen emlitendő az esztergomi kehely, melyről megrendelőjének, Szécsi Dénes primásnak (1440–1465) czimere nyomán biztosan tudjuk, hogy a Hunyadiak korának elejéről való. Talpa hat körte alakú, sodronyoktól befoglalt mezőre van osztva, a melyek egyikén a czimer, a többin sodrony-zománczos rózsák és háromlevelű lóherék vannak előállitva; a talapzatot épitkezési diszitményektől kölcsönzött, áttört pártázat szegi be. A kehely szárán a gombot tizenkét sodronyzott levél veszi körül, élét hat kék zománcz-szirmú és arany-szivü rózsa ékiti; a gombon alul is, kupáját körülsodronyzott és sodronyvirágokkal diszitett hat lemez környezi, felső szegélyét pedig finomul kidolgozott liliom-sorozat képezi.
A sodronymű s a zománczozás ritka finomsága, a részek szép aránya és összhangja, az egésznek nemes alakja a kelyhet az ilynemü művek legjelesbjei közé helyezi.11
Közel egykorú ezzel a bars-szent-kereszti kehely. Talpa hat karéjra oszlik, alsó részét áttört művü párta képezi, melyre a karéjok összeszögellésénél levelek hajlanak alá; e karéjok felső mezőire csavart sodronynyal szegélyezett vastag lemezek erősitvék, melyekre virágok és levelek vannak zománczolva. Hatoldalú nyelét a gomb két részre osztja, minden oldalát áttetsző zománczczal készitett virágok diszitik. A gombon tizenkét levélalakú mező látható, felváltva áttört és sodronyzománczos diszitményekkel A kupa zománczos virágokkal czifrázott kosárban nyugszik, ezt vastag sodrony hat mezőre osztja; felül fenyütobozokból és levelekből alkotott koszorú övezi. A mester a zománczdiszitéseken kevés szinnel elégedett meg; de az áttetsző bibor-ibolya, barna, sötét-zöld és az át nem látszó vörös és fehér zománczczal a legváltozatosabb s legösszhangzóbb hatásokat érte el, a melyek minden szemet gyönyörködtetnek.12
Szécsi Dénes kelyhe.
Az esztergomi főegyház kincstárában. Rézmetszet után.
A XVI. század elejéről való Bakócz Tamás primás kelyhe, mely az Erdődy grófok galgóczi kincstárában őriztetik. Talpa hatkaréjú, pereme sima, pártája áttört; a karéjok összeszögelléséből egy-egy levél hajlik föl; a vastag sodrony a talp felső részét tizenkét mezőre osztja; az elsőn a primás czimere, zománczozva áttetsző zöld alapon, áttetsző sötétkék szinben van előállitva; nyolcz mezőn sodronyzománczos, hárman pedig sodronyból és gombokból készitett virágok diszlenek. A talpat a szártól párkányos tag választja el. A gömbalakú vastag sodronynyal keretelt czikkelyeken váltakozva sodronyzománczos virágokat és sodronyos köröket láthatni; a czikkelyek közeiben hatszirmú virágok nyilnak, váltakozva kék és zöld zománczczal boritva. A kupának levélkoszorúval szegélyezett kosarán vastag sodrony hat, váltakozva sodronyzománczos és sodronyos virágokkal diszitett nagyobb mezőt, és hat kisebb háromszögletes mezőt képez, melyekre háromszinű virágok vannak vésve.13
Szintén a XVI. század elejére helyezik a szepesi székesegyház azon kelyhét, melynek talapzatán és kupáján sodrony-zománczos virágok között az ország és a megrendelő czimere van elhelyezve. Ebben a műtörténészek annak legjellemzőbb példáját látják, hogy a sodrony és zománcz együttes felhasználása a középkor magyar ötvöseinek milyen szerencsés vivmánya; s hogy a sodrony-zománcz a legkülönfélébb művészi hatások kiapadhatatlan forrását nyitja meg.14
Meg kell még emlékeznünk a poprádi áttört és vertmivű kehelyről, mely a maga nemében egyetlen. Ugyanis gyönyörű lombozattal áttört talapzatán mesteri vertműben a templom védszentje, Szent-Egyed legendájának vadászata ábrázoltatik, a vadászok, ebek és szarvasok alakjaival, mig kupája sodrony-zománczczal van diszitve. Rajta a régi középkori s az ujabb renaissanceba átmenő művészeti izlés szépen egyesül. Kétségkivül elsőrendű magyarországi művész remeke.15
Az isteni tiszteletnél használt feszületek között szokatlan alakjával leginkább magára vonja a figyelmet a nagydisznódi egyházé, mely szintúgy, mint ezen egyháznak fentebb ismertetett szentségtartója, jeles mestertől ered.
A 64 1/2 cméter magas, aranyozott ezüstből készült feszület talpa nyolcz karéjú, fele félkör alakú, fele hegyes szögletü; pereme tagolt, pártája áttört. A talp felső mezőit ezüst lemezek boritják, melyekre áttetsző zománczczal boritott lapos domborművek vannak vésve. A domborművek Szent-Mihályt, a mint a sárkányt leszurja, Szent-Katalint, Szent-Pétert és más meg nem határozható szenteket ábrázolnak, zománczozott föliratokkal, melyeknek csak töredékei vannak meg. A szár tagjait nyolczoldalú gombok képezik. Ezek fölött két csonka gula közt álló nyolcz támpilléres, csúcsives, áttört hátú oromzatos torony emelkedik, a melynek fülkéiben aranyozatlan ezüst-szobrocskák állanak, a támpillérek közé beillesztett mondatszalagokkal. A kereszt karjai hármas karéjokban végződnek, melyekben elől, sodronynyal beszegett aranyozatlan lemezre erősitve, a négy evangelista domború, aranyozott jelvényei láthatók; hátul pedig a sodronynyal szegélyezett lemezen fehér gombok, arany sugarak és csillagok, középen liliom-koszorus foglalásban csiszolt kristály díszlenek. A kereszt előlapjára feszület van vésve, mely igazgyöngy-füzérekkel van kirakva. A Megváltó dombormivű szobrán a sebet rubint példázza. A kereszt két oldalából ágak nőnek ki, melyeknek végén Szent-János és Magdolna szobrai állanak. A kereszt karjai közt fölül kétoldalt egy-egy liliom áll, melyeknek belső szirmait áttetsző kék zománcz boritja. A kereszt hátulsó oldalán kék-zománczos levelekből kinövő zöld zománczos ágak vannak, kék zománczos virágokkal, közepén négyszegletes kristály. Az ormon vastag sodronyból és levélkoszoruból alkotott fészekben hat kis pelikán ül; közepén hatszögletü kristályoszlop emelkedik, s azon mellét tépő pelikán áll.
Az egész műben a compositio eredetiségével és leleményességével összhangzásban áll a művészi kivitel, az öntés és ciselirozás tökélye, a mintázás erőteljessége.16
Mig az ilyen feszületek elég nagy számban maradtak fönn, nagyon ritkák az ampolnák a miséhez szükséges bor és viz számára. A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtára egy szép példányt mutathat föl, mely állitólag egykor a váradi székesegyház kincstáráé volt. Nemes körvonalok, változatos részletek jellemzik. Abban a korban készült, mikor a müvész nem volt kénytelen az épitészet merev alakzataihoz ragaszkodni, hanem realisticus ötleteket testesithetett meg.
Hat karéju, változatosan tagolt, áttört pártával szegélyezett talpán körték vannak felhalmozva, melyek közül a finom sodronyhálóval födött karcsú nyél emelkedik föl. Lapitott gombalaku hasát két sorban elhelyezett körték képezik. A sorokat lombos ág választja el, melynek levelei a közöket kitöltik; mindegyik körte hegyén hat sziromba egy-egy gránát van foglalva. A nyak teljesen hasonló a nyélhez, csakhogy levelekkel ékes párta által két részre van osztva. Sodronyhálóval födött kupolaalaku födeléről talpazat emelkedik, melyen keresztvirág s rajta gyermek-alak ül. Az ampolna füle és csöve a test közepétől indulnak ki; az utóbbi sárkánynyakat példáz, szájául a szörny feje szolgál. A két ampolna fedelének belsején, áttetsző kék zománczos lemezen, két betü (A. és V.) fénylik, melyek arra szolgálnak, hogy mindegyiknek rendeltetését, a bor és viz befogadására jelöljék meg.17
A fönnmaradt pásztorbotok között legszebb Thúz Osvát zágrábi püspöké (1466–1499), mely a zágrábi székesegyház tulajdona. A két méter magasságú, aranyozott ezüstből készült pásztorbot szára egyszerű, de izléses mű; hatoldalú párkányos gyűrűk négy részre osztják; oldalait gotikus és renaissance-stílü, szépen vésett diszitmények boritják: mókusok, madarak, díszedények, lomb- és gyümölcsfüzérek, indák; alsó végének a művész a rendes tövis helyett szokatlan alakot adott: sárkányfejben végződő csonka gúlát. A nódus (gomb) kétemeletes épület, melyen gót ivekkel és sárkányokkal ékeskedő támpillérek és magas ablakok tünnek föl. A gomb talpához elől-hátul pajzsot tartó angyal van erősitve, a pajzson Thúz Osvát püspök czimerével. A görbület nyakán növény-inda körül hajló levelek láthatók; visszahajló végén kis talapzaton az angyali üdvözlet van előállitva; a görbület élén a gotika kedvencz czifraságai, fodros levelek vannak alkalmazva.18
Éppen korszakunk végén, a gyászos 1526-iki évben készült egy szintén kiváló értékű pásztorbot.
Perényi Ferencz váradi püspök főpásztori botja aranyozott ezüstből való öntött, vert és vésett mű; szárát rávésett körték és pikkelyek diszitik; legalsó végén a következő föliratot viseli: „1526 Jesus Maria.” A kampó alatt a bot nyaka acanthus levelek között kétoldalú oszlopot képez s az oldalakon, levélcsomókkal diszitett ivek alatt a következő jelenetek vannak domborműben előállitva: Szent-Joakim és Anna találkozása, az angyal üdvözlete, Szűz-Mária látogatása Erzsébetnél, Szűz-Mária a templomban, Jézus a jászolban, Jézus a templomban, Jézus az irástudók között. Maga a kampó nyolcz oldalú; hátulsó oldalán levél-indák között Jézus királyi őseinek tizenkilencz koronás mellképe ül, a mellékoldalon a tizenkét próféta szobrocskája van, a többi oldalakat virág- és lombdiszités födi. A kampó végéből gránátvirág nyilik, mely fölött lángoló és sugárzó dicskörben Szűz-Mária félalakja emelkedik, jobbjában jogart s balján a gyermek Jézust tartva, fején koronával. A szent szűz háta megett, vastag sodronykeretben a Perényiek czimere áll, mely körül sárkány tekerődzik és fölötte püspöki föveg emelkedik.
Thúz Osváth pásztorbotja.
A zágrábi székesegyház kincstárában.
Fénykép után.
A pásztorbot jelenleg a nyitrai székesegyház kincstárában őriztetik.19
Azon értékes nyaklánczokból és keresztekből, a miket a középkori magyar főpapok viseltek, csak egy maradt fönn, Bakócz Tamás primásé. A mult század első felében az esztergomi várhegyen, az ő kápolnája helyén eszközölt ásatások alkalmával került napvilágra. A kereszt szokatlanul kis mérvü (4 centim. magas, 3 centim. széles); de annál inkább kelt csodálatot az ötvösmester művészete, a mit a parányi téren kifejteni képes volt. A szépen rajzolt, gazdag változatú idomokat kedves összhangzású zománczszinekkel boritotta el, nemes foglalású drágakövekkel ékesitette. Keretelt háttérből emelkedik ki a kereszt felülete, a mit laposra csiszolt rubinok, gyémántok és smaragdok boritanak. A kövek eszerint a nemzeti szineket tüntetik föl, és egyúttal az egyházi symbolica felfogása szerint a hitet, reményt és szeretetet jelzik. A köveket sima felületü aranyos tokszél kereteli be; az egyes kövek foglalmányai tornyocskák formájára épültek. A keresztet feketére zománczolt szélének ékes vonalú rajza hatásosan emeli ki a dús tagozású és domborművekkel ékeskedő keretből, melynek kecses hajlású csigavonalai, szalagos tekercsei, gulái és bogyói ötféle zománcz szinpompájában ragyognak. A kereszt hátlapjának lemezét, fehér zománcz közepett, keleti minták után komponált, vonalas diszitményü rajz boritja.
A kereszthez méltó a nyakláncz, melyben vésett gerinczű karikák és hosszukás szemek váltakoznak; amazokat világoskék és fehér zománcz boritja, ezeket szalaggal körülvett korong két részre választja, és a hozzájuk simuló zománczolt gerezdek, szalagok, gyümölcsök diszitik.20
Bakócz Tamás mellkeresztje.
A Magyar Nemzeti Múzeumban. Rajzolta Mühlbeck Károly.
A magyar ötvösművészet hasonló remekművü előállitására gyakori alkalmat talált az előkelő világi urak és hölgyek használatára szánt ékszerekben.
Arról a fényüzésről, a mit a magyar főrangú körökben kifejtettek, tájékozást nyujt egyebek között Drágfi Mária, Drágfi János királyi főasztalnok huga kelengyéjének 1516-ban készitett jegyzéke, melynek becsét sokszorosan emeli az a körülmény, hogy magyar nyelven van irva. Ime közöljük egyes részeit:
„Egy násfa (nyak-ék) kiben egy rózsa diamánt vagyon, egy smaragd, egy gyöngyszem, két rubint rózsa. Más násfa, egy rózsa diamánt, egy leán (t. i. leány-alak), három gyöngyszem, egy smaragd, két rubint, gyöngyös levegővel (t. i. rezgővel). Harmad násfa, egy saffil (t. i. zafir), egy jáczint, három rózsagyöngy, két rózsa rubint, egy leán, egy férfió az násfában, gyöngyös levegővel. Nyakára való gyöngyöt ötvenkettőt. Egy arany nyakbavető, köves, kiben hat balaz (t. i. rózsavörös rubin) vagyon, hat saffil, egy jáczint, ötvenkét gyöngyszem; egy aran függő rajta, kiben egy balaz vagyon, két rubint, egy öreg (t. i. nagy) saffil, két gyöngyszem, egy öreg ametiszt, két kisebb ametiszt. Egy aran kereszt, kiben négy rubint, egy diamánt vagyon. Egy kis aran láncz. Egy aran gyűrőt, kiben egy saffil vagyon. Egy aran gyűrőt, kiben vagyon rakott diamánttal Mária. Harmad aran gyűrő, saffil. Negyed aran gyűrő, kiben két hegyes diamánt vagyon. Egy rubintos aran gyűrő. Egy smaragd gyűrő. Egy aran gyűrő, kiben egy emberfő (valószinüleg camea) vagyon. Egy párta-ő (öv, fej-ék) ezüst, kiben nyolcz gira.”21
A legnagyobb művészeti gondot a jegyzék élén felsorolt női nyakdiszeknek és násfáknak vagy kösöntyüknek előállitására forditottak a magyar ötvösök. Az apró ékszerek idomainak kigondolásában változatos és szeszélyes leleményességnek jeleit adták. A szinhatás biztositására a zománcz és a drágakövek ragyogása szövetkezett. Az 1884-ik évi kiállitáson nem kevesebb, mint 69 ilyen násfa volt kiállitva a XVI. és XVII. századokból. A díszitmények rendszerint emberi vagy állati alakokhoz simulnak. Némelyekben szentek (Mihály arkangyal, Szent-György, Szent-Hubert, Szent-Borbála stb.), másokban mythologiai alakok és jelenetek (nyilazó Ámor, Apolló, az atyját emlőin tápláló Pera stb.), phantasticus alakok (p. o. a szarvastehénen ülő gitározó nő) és madarak (hattyu, papagály) stb. képezik a központot.22
Násfa a XVI. század elejéről.
A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárában. Rajzolta Mühlbeck Károly.
Alig lehetséges megállapitani, hogy melyek készültek a mohácsi vészt megelőző időkben; miután a renaissance-izlés formái, melyeket föltüntetnek, úgyszólván két századon keresztül használatban maradtak.
A nemzeti díszöltöny lényeges kiegészitő részét képezte az öv, a melyet szintén pazar fénynyel igyekeztek előállitani. A legrégiebbekhez és leggazdagabbakhoz tartozik Nemzeti Múzeumunk kincseinek egyike, mely a kora-renaissance idejében készült, és a melynek díszitéseiben edényből kinövő virágtövek indái és ágai összefüggő egészszé egyesülnek, minden virágtő között pedig gránáttal vagy gyöngygyel ékesitett zománczos rózsa nyilik.23
A késő-gót és a kora-renaissance kor ötvösei a gyürük készitésénél is érvényesitették finom izlésüket, csodálatot keltő ügyességüket. Korlátolt helyen sok szép részletet tudnak felhalmozni. Az egyszerű pecsétgyűrük mellett, melyeknek fejét vésett czimer vagy ó-kori camea képezi, találunk sodronyos munkával czifrázottakat, melyeknek fejében drágakő van elhelyezve, és olyanokat is, melyeken egymásba font szalagokon virágok, angyal-fejek, griff alakok a zománcz meleg szineit és a drágakövek csillogását tüntetik föl. A fönmaradt régi gyűrük közül megemlitjük II. Lajos király pecsétgyűrüjét, melynek zománczos abroncsa két fej-alakzattal végződik és a melyben az aranyba foglalt magyar czímert „Ludovici II. regis” körirat környezi.24
Az étkező termek diszitésére szolgáló és az asztalnál használatban levő arany-ezüst edények gazdag készletéről, mely a királyi udvarnál, az egyházi és világi urak palotáiban felhalmozva volt, a hazánkban megfordult idegenek jelentései és a leltárak gyakran szólanak. Emlitést tettünk Mátyás király ebédlőtermének fölszereléséről. Egy olasz fejedelem követének 1521 július 29 én kelt jelentésében Bakócz Tamás primás hagyatékának elárusitásáról a következőket olvassuk: „Három napon át az ezüstedényeket úgy hurczolták ide-oda, akárcsak cserépedények lettek volna. Némelyek szerint háromszáz mázsát tett ki sulyuk. Egy aranyműves állitotta, hogy száz mázsánál mindenesetre több volt. Látni lehetett szarvasokat, madarakat és szarvakat ábrázoló asztaldíszeket, roppant nagyságú edényeket, melyek császári udvartartáshoz sem lettek volna méltatlanok.”25
Ezekből a régi edényekből, kupákból, serlegekből, tálakból és tányérokból alig maradt fönn egy-kettő. Azok, a mik az országos és magángyüjteményeket ékesitik, gyér kivétellel mind a XVI. század közepén innen készültek.
Éppen azok a díszedények, a mik művészeti jellegüknél, vagy a rajtok alkalmazott czímereknél fogva a XV. századba helyezendők, Mátyás királylyal hozatnak kapcsolatba. Azonban ezekre nézve kétség merül fel, vajjon nem korábbi eredetüek-e, és vajjon Magyarországban készültek-e?
Mátyás király ajándékából vagy kincstárából bir az esztergomi főegyház három szarv-edényt, vagyis diszitményekkel és födéllel ellátott szarvakat. A legnagyobbiknak alakja majdnem félkört képez. Födele hat domború hólyagra van kiverve, a melyek közül egy csúcsos emelkedik ki, tetején gömbbel. A hólyagokon felváltva fekete kétfejü sast és kétfarku cseh oroszlánt feltüntető czimerpajzsok vannak alkalmazva. Nyakán zománczos mezőkön karczműben oroszlánforma szörnyeteg és vad ló van ábrázolva, hátukon gyermekekkel. Derekán diszes ezüstövön a cseh oroszlán és egy férfialak koronával lábánál van zománczozva. Hegyén gót tornyocskának hat fülkéjében pajzstartó alakok állanak, a pajzsokon a német és cseh czimerekkel. A fülkék fölött és alatt az épületeken alkalmazni szokott vízhányó torzalakok vannak ábrázolva. A tornyocska tetején Szent-György szobra állott, a mely most már hiányzik, csak a megölt sárkány hever a zöld zománczos mezőn s körüle szétriasztott apró kölykei szétfutnak. Az egész kürtön négy lóheres gerinczdiszitmény huzódik végig. Szárán két angyal ül meghajolva, az egyik kézben siphangszert, a másikban három vonalas hangjegyet tartva; mellettük két sárkány áll. A hatkaréjú talpon a két sárkány, a kétfejü sas és a derekán látható férfialak ismétlődnek.26 A czimerek kétségtelenné teszik, hogy Zsigmond király megrendelésére készült; de a fedél határozott renaissance-modorban van alakitva s talán Mátyás királytól ered.27 Ez és két más hasonló szarvedény régi idő óta az esztergomi székesegyházban az olajszentelésnél használtatnak.
Olajtartó szaru.
Az esztergomi főegyház kincstárában.
A párisi Firmin Didot kiadóczég reproductioja után.
A Bécs-Ujhely város kincstárában őrzött fedeles serleg Mátyás király és Frigyes császár czimereit, úgyszintén az 1462. évszámot viseli, a miből azt a következtetést vonhatni le, hogy a jelzett esztendőben létrejött békekötés alkalmából, annak emlékeül készült, talán Vitéz János váradi püspök megrendelésére, ki a béke létrejöttének főtényezője volt.
Ehhez hasonló serleget tartott fönn az Esterházy herczegek fraknói kincstára. A fedelének belsejében látható zománczos Hunyadi-czímer nem egykorú, később, a XVII. században alkalmaztatott reá; de a serleg kétségtelenül XV. századbeli mű. Talpa hét karélyos, pártája áttört mű, felső mezején hét hólyag van kiverve, közöttük zománczos virágokkal. A nyél közepére áttört lombkosár van erősitve, közvetlen alatta zöld zománczos levelek hajlanak le a nyélre, melyet vörös és zöld levelekből font koszorú övez. A hólyagosra kivert serleget a szár fölött szintén koszorú veszi körül, mely zöld levelekből, vörös szirmú és aranyos bibéjü virágokból áll; felső szélét áttört párta és erős sodrony szegélyezi. Kerek fedele két sor hólyagot mutat. A csúcson kereszt-virágpárta fölé helyezett zöldleveles koszorúból szabadon álló galy nő ki, melyen két pofázó mókus, két kakas és egy sas tanyáznak; tetején gránátalma nyilik, ebből ismét kis galyacska emelkedik s rajta sólyom ül. Compositioja és kivitele egyaránt kitünő mester művének hirdeti.28
A magyarországi ötvösség magasfokú fejlettségénél fogva nemcsak művei kerültek külföldre, hanem mesterei közül is többen Európa nagyobb városaiban megtelepedtek és tekintélyes állást küzdöttek ki maguknak.
Igy tudjuk, hogy a békésmegyei Gyuláról Miklós ötvös mester (Niklas der Unger) Kölnbe jutott el és ott a város polgárai sorába vétetett föl. Egyik rokona pedig, a békésmegyei Ajtós községből származó Dürer (Thürer=Ajtós) Albert, szintén ötvös mester, 1455-ben Nürnbergbe költözött, ott házasságra lepett és polgárjogot nyert. Az ő fia volt az ifjabb Dürer Albert, hirneves festész, ki a német művészet történetében új korszakot nyit meg.29
III. Iván moszkvai nagyfejedelem, „egész Oroszország ura,” a ki uralkodása elején (1468) Olaszországból hivatott meg épitészeket és művészeket, húsz évvel utóbb a tőle búcsút vevő magyarországi követnek (1488 július 29-én) a következő megbizást adta:
III. Iván moszkvai nagyfejedelem aranya.
Előlapján Szent-László király álló alakja és (Knez velki Ivan Vazilje = Vasziljevics Iván nagyfejedelem) körirat. A hátsó lapon Mátyás király czimere: négyelt pajzs 1. mezejében a nyolcz pólya, a 2. mezőben a kettős kereszt, a 3-ikban a cseh oroszlán, a 4-ikben a Hunyadiak gyűrüs hollója. Körirata: (Knezja Velkog Ivana Ivanovi vszeja Rusz = Ivanovics Iván egész Oroszország nagyfejedelme) Rupp Jakab reproductioja után.
„Kérd meg a mi testvérünket Mátyás királyt, mutatná meg hozzánk való barátságát és küldene nékünk ágyúöntő mestereket, a kik értenek ágyúkat önteni és a kik értenek az ágyúkból való tüzeléshez és a városok megszállásához; és küldene hozzánk mestereket, a kik értenek az érczmunkához az arany-, ezüstművességhez és az ércznek a földtől való elválasztásához, mert az én földemben arany és ezüst ércz ugyan van, de azt a földtől elválasztani nem tudják; azután küldjön nekünk ezüstműveseket, a kik tudnak jó ezüst edényeket késziteni, végre kőmives-épitőket, a kik értenek templomokat, palotákat emelni és városokat épiteni. Amire, pedig a mi testvérünknek, Mátyás királynak, a mi földünkön szüksége lesz azt a mi testvérünktől mi sem vonjuk meg.”30
Arról, hogy Mátyás király ezen felszólitásnak megfelelt-e, magyarországi mesterek és munkások Oroszországba mentek-e, a történeti emlékek nem szólanak. Arra nézve pedig, vajjon a magyarországi sodrony-zománczos ötvösművekhez hasonló oroszországi edények és ékszerek technikája magyarországi vagy pedig közös keleti befolyásokra vezetendő-e vissza, a műtörténeti szakférfiak nézetei eltérők.
Azonban a magyarországi műbefolyásnak Oroszországban fönnmaradt ép oly kétségbevonhatatlan, mint meglepő emlékét birjuk III. Iván nagyfejedelem aranypénzeiben. Ezeknek előlapján Szent-László király alakja tünik föl, a nimbussal feje körül, a bárddal és az ország almájával kezeiben; a hátsó lapján pedig Mátyás czimere: a magyarországi pólyákkal, a kettős kereszttel, és a kettős farkú csehországi oroszlánnal. Csakis a két orosz nyelvü körirat hirdeti, hogy a „nagy Iván” pénze az.31
És a magyar műtörténetiró a pénzt forgatva önelégülten megjegyzi, hogy rajza és verete távol áll a magyarországi minta tökéletességétől.32
*
Az angol Symonds, a renaissance egyik legavatottabb történetirója, a nemzetek „lampadophoriájának” (fáklya-versenyének) nevezi azt a látványt, amit az emberiség művelődésének története nyújt, amikor „az antik műveltség szent tüzét a haldokló Hellas kezeiből Olaszország átveszi, és azután az észak nemzeteinek adja tovább.”
Az észak ezen nemzetei között – mint láttuk – a magyar volt legelső, mely ezt a tüzet Olaszországtól átvette, hogy lángját szorgosan élesztve, fényének terjesztésében hathatósan közreműködjék.
Nemzetünk művelődési története nem mutathat föl az irodalom és művészet terén olyan nagy neveket, milyenekkel Olaszország kérkedhetik; de a XV. század második felében és a XVI. század első negyedében szellemi élete ugyanazon eszmék szolgálatában, ugyanazon aspiratiok uralma alatt állott, melyek az olaszországi renaissance-ot megalkották és az újkor szellemének tartalmát képezik.
A művelt köröket, egyháziakat és világiakat, egyaránt nálunk is megragadta a „szépnek cultusa” és az „egyéniség felszabadításának” vágya; nálunk is a legkiválóbb szellemeket foglalkoztatta az nagy probléma: az emberi műveltségnek egy évezreden át uralkodó tényezőjével, a kereszténységgel, öszhangzásba hozni a classicus hagyományokat.
Vitéz János a rhetorikában, Janus Pannonius a költészetben, Hunyadi Mátyás a politikában, Werbőczi István a jogtudományban, és mindanynyian, mint műpártolók, a művészek birodalmában erőfeszítéseket tettek az ellentétes irányok kiegyenlítésére.
Ezen törekvésnek talán legjellemzőbb kifejezését és emlékét őrizte meg éppen renaissance-korbeli műkincseink legbecsesebbike, Mátyás király föntebb ismertetett kálváriája, mely kétségkívűl minden részletében a nagy király utasitása szerint készűlt, és a melyen a megváltás történetének legfenségesebb jelenetei a pogány mythologia alakitásainak talapzatára helyezve szemlélhetők. Szintúgy, a mint a Vatikán egyik termében, II. Julius pápa megrendelésére, a nagy Rafael ecsete az oltári szentség diadalát ábrázoló remekműve mellé az Apollo körűl csoportosúló Parnassust, a Platot és Aristotelest környező athénei iskolát helyezte el.
Azonban az a lendület, amit az új eszmények, a műveltség és ízlés fejlődése a szellemi életnek kölcsönöztek, miként Olaszországban, úgy hazánkban sem bizonyúlt képesnek, hogy a nemzet politikai hanyatlását, az ország feldarabolását, az idegen befolyás uralomra jutását feltartóztassa.
A nemzeti élet talajából sarjadzó eszmék és vágyak hatalmának volt fönntartva az a hivatás, hogy Magyarországot az enyészettől megóvja, állami önállóságát biztosítsa és politikai súlyát visszaállitsa.
Czimert tartó sphinx Mátyás király kálváriáján.
Rajzolta Cserna Károly.