SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

III. FEJEZET.
A két király kűzdelmei. A polgárháború.

Mária királyné mint Ferdinánd helytartója. Törekvései János hiveinek megvesztegetésére. Várday Pál és Verbőczy hűsége Jánoshoz. Fegyverkezés. János hivei megkezdik a támadást. A trencséni egyezkedési kisérlet. Fegyverszünet. Ferdinánd ügyének erősbödése. Török Bálint és Perényi Péter titkos árulása. A fekete ember. V. Károly pénzsegélye. Az olmüczi béketanácskozás kudarcza. Ferdinánd bejövetele és első sikerei. János király elhagyja Buda várát. Ferdinánd Budán. János üldözése. A tokaji ütközet. János Erdélybe menekül. A szlavóniai harcztér. A tokaji győzelem hatása. Ferdinánd hiveinek országgyűlése Budán. Ferdinánd megkoronázása. János Erdélyből szervezi az ellenállást. A szászok és székelyek lázadása. János Debreczenbe vonul. György barát első fellépése a történelemben. Küldetése Lengyelországba. János hadi ereje szaporodtával meginditja a támadást. Ferdinánd Budán országgyűlést tart és sereget küld János ellen. A szinai ütközet. János Lengyelországba menekül. Lépései Velenczénél és a pápánál. Szövetsége Ferencz franczia királylyal. Ferdinánd távozása s ennek következményei. A polgárháboru az egész ország nyugalmát feldúlja, és általános fejetlenségre vezet

Látszólag Mária volt a Pozsonyban székelő magyar kormányzat feje, de tényleg mindenben a bécsiektől függött. Másrészt meg pénze sem volt, hogy a kormányzat szükségleteiről s a Ferdinánd által a magyar uraknak szerződésileg biztosított fizetésekről gondoskodjék. De azért a legnagyobb buzgalommal és ügyességgel dolgozott bátyja érdekében s kezében összpontosultak ama törekvések, melyek János híveinek megnyererésére irányultak. Főügynöke Podvinyay Tamás, naszádos kapitány volt, ki a naszádosok nagy részét megnyerte Ferdinándnak. Érintkezésbe lépett továbbá Beriszló István rácz despotával, Keglevich Péterrel, Kenderessy Jánossal, Podvinyay Pállal, Apaffy Ferenczczel és Bethlen Elekkel, kik mind készek voltak megfelelő adományok fejében Ferdinándhoz csatlakozni. Mária nagy súlyt fektetett az utóbb nevezett erdélyi urakra s általában Erdélyre, hol annál könnyebben vélt pártot szervezni, mert úgy értesült, hogy az erdélyi vármegyei nemesség 2–3 ember után indul. Csak e kolomposokat kellett tehát megnyernie, hogy mindnyájan Ferdinándhoz álljanak. A mi a székelyeket illeti, ezeket értesülései szerint 4000 aranynyal meg lehetett nyerni, míg a szászok semmit sem kértek, mert nemzetiségi és vallási tekintetekből úgyis a német királyhoz hajoltak. A Dunán inneni nemesség szintén kész volt elpártolni, mihelyt Ferdinánd haddal jelenik meg az országban. Mária felhatalmazást kért tehát bátyjától, hogy az illetők megnyerésére megtegye az intézkedéseket. Ferdinánd február 3-ikán örömmel hatalmazta fel nővérét a további munkára s valami 79 levelet küldött neki, hogy bele irva a czímet és keletet, azokat a szükséglethez képest uraknak, főpapoknak, nemeseknek, városoknak szétküldje.


Mária királyné, II. Lajos özvegye.
Sichen egykorú metszete. Aláirása: MARIA REGINA HONGAR(ie). GVBER(natrix). BELGII, SOROR IMPERAT(oris) CAROLI QVINTI. A bal sarokban a művész jegye: K. Sichen sculp(sit) et excud(it). Ernst Lajos gyüjteményének eredeti példányáról

E levelek utóbb az egész országban el is terjesztettek s Ferdinánd annyira meg volt győződve, hogy a kisértésnek senki sem fog ellenállani, hogy Verbőczy István és Várday Pál megnyerését is lehetségesnek tartotta. Nemcsak arra akarta őket birni, hogy pártjára álljanak, hanem arra is, vegyék rá Jánost, ejtse el „éretlen” kisérletét s mondjon le a koronáról. De sem Várdaynál, sem Verbőczynél nem ért czélt. Verbőczy lelke egész nemes hevével utasította el a kisértést. Levélben felelt méltóságosan és határozottan. Kijelenté, hogy mindenben kész Ferdinándnak szolgálatára állni, csupán saját ura ellen nem, ki királylyá koronáztatván, király is marad, s kell, hogy az maradjon. Máskülönben kész volt mindent elkövetni, hogy Ferdinánd és János közt béke létesüljön. Sőt kifejezte abbeli hajlandóságát, hogy alkalmas helyen felkeresi Ferdinándot s személyesen értekezik1 vele a béke ügyében.

Ez a találkozás nem jött ugyan létre, de Ferdinánd nemsokára kanczellárját küldte Verbőczyhez, mert Pozsonyban az az aggodalom támadt, hogy János szakít eddigi tétlenségével s támadólag fog fellépni. Hire járt, hogy 10,000 embert gyűjt, s mikor hívei Thurzó Elek várát, Temetvényt, csakugyan megvették, Frangepán Kristóf meg Szlavoniából Vasmegyébe nyomult, sőt János huszárjai egész Stiriába elkalandoztak, Pozsonyban nagy rémület támadt. Mária királyné sem érezte többé magát biztosságban, s arra kezdett gondolni, hogy máshová, esetleg Bécsbe tegye át székhelyét.


Ferdinánd aláirása 1529 november 7-ikén kelt oklevelén.
Olvasása: Ferdinand(us). Az irat eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában

Gondoskodni kellett tehát a komoly veszély elhárításáról, s minthogy Ferdinánd Csehországban időzött, hadserege pedig még nem volt, a bécsi tanácsosok, hogy időt nyerjenek s Jánost a fegyveres föllépéstől visszatartsák, új alkudozásokat kezdtek. Harrach Lénárd, Ferdinánd főkanczellárja, még februárban Trencsénben találkozott Verbőczyvel s abban állapodott meg vele, hogy a keresztény vér ontásának kikerülése, s a két király kibékítése érdekében formaszerű értekezlet tartassék. Sőt megállapították azon általános elveket is, melyek alapján az értekezlet a végleges békeföltételeket kidolgozza, s így a két király viszályát békésen kiegyenlítse. Ez elvek a következők: 1. János király nőül veszi Mária özvegy királynét. 2. Morvát, Sziléziát, Luzsiczát Ferdinándnak engedi át és lemond a 400,000 arany váltságdíjról. 3. Ha János fiörökös nélkül hal meg, Magyarország koronája Ferdinándra száll.2 Ez alapon János király szivesen megegyezett volna ellenfelével, s azon meggyőződésben, hogy Harrach ezt a békealapot ura nevében ajánlotta vagy legalább fogadta el, kész volt egyelőre fegyverszünetre lépni. Rokonát, Zsigmond lengyel királyt maga sürgette, vegye kezébe az ügyet, s abba is beleegyezett, hogy a trónviszályban a békebiró szerepe Zsigmond királyra ruháztassék. Ezt Ferdinánd annál inkább elfogadhatta, mert eleve tudta, hogy a gyámoltalan lengyel király soha sem fog választott birói itéletének karddal nyomatékot és érvényt szerezni. Zsigmond kanczellárját, Sziedloviczkyt Prágába küldé, hol Ferdinánd márczius 26-ikán a következő megegyezésre lépett vele: június első napjáig minden ellenségeskedés szünetel, s János sem Mária, sem összes hívei jószágait bántani nem fogja. Ellenben június 1-én Olmützben a lengyel király, mint döntő biró és „közvetítő” követeinek elnöklete alatt a két fél követei a végleges béke ügyében megkezdik a tanácskozásokat, melyek két hét alatt minden esetre befejezendők. János király az egyezséget ápril 14-ikén3 azon biztos tudatban irta alá, hogy az olmützi értekezlet a Trencsénben megállapított feltételek alapján fog tanácskozni, s hogy ama feltételek elfogadása a lengyel király követeinek elnöklete mellett kétségtelen. Bizalommal nézett tehát a jövő elé, abba hagyta a fegyveres támadást, midőn győzelme bizonyosnak látszott, sőt nagyobb királyi haderő szervezéséről sem gondoskodott, mert teljesen át volt hatva ama meggyőződéstől, hogy ellenfele ép úgy békésen akarja a trónviszályt elintézni, mint ő maga.


Zsigmond lengyel király emlékérme.
Körirata: D(omini) SIGIS(mundi) I R(egis) P(oloniae) P(atris) P(atriae) EF(figies) AD VIVAM IMAGI(natus) AETA(tis) 60. Az Acta Tomiciana reproductioja után.

Ferdinánd azonban most még kevésbbé gondolt a békére, mint valaha. Császári bátyjától, kiről az udvarában levő lengyel követ nem rég azt irta, hogy a támogatás, melyben öcscsét magyar vállalatában részesítheti, a „semmi” szóban foglalható össze, épen ez időben kapott nagyobb pénzsegélyt. Ügyei Csehországban is kedvező fordulatot vettek s őszinten megirta Máriának, a kit a kérdés személyesen érdekelt, hogy eszeágában sincs békét kötni, s a fegyverszünetet csupán azért fogadta el, hogy híveinek biztonságot szerezzen, hadi készülődéseit meg zavartalanúl folytathassa.4 Készült is buzgón, dolgozott minden irányban, s az idő, melyet nyert, magában véve is bomlasztólag kezdett hatni ellenfelére. Minél inkább teltek tétlenűl a hónapok, annál jobban kialudtak a János király s a nemzeti ügy iránti lelkesedés lángjai a nép szivében. A budai országgyűlés ajánlotta adó, mely a teljesen üres királyi kincstárnak a kellő pénzbeli segélyforrásokat volt hivatva megnyitni, azok sorában, kik fizetni tartoztak, élénk elégedetlenséget okozott. A békepolitika a nemzet erősen németellenes s harczvágyó szelleme mellett szintén nem keltett visszhangot, s a fegyverszünetben János gyöngeségének bizonyítékát kezdték látni. Mindez azokra, kik a lelkesedés első pillanatában meghajoltak a nemzet akarata előtt, de különben Ferdinándhoz szítottak, bátorítólag hatott. Ily elemek pedig egyes állhatatlan urakon kivül is nagy számmal voltak az országban. Ide tartoztak a déli megyékben, általában a ráczok, a magyarországi városok és Erdély német lakói, kik nyelvi és nemzetiségi tekintetből Ferdinándhoz hajlottak.5 De a vallás ügyében is vele rokonszenveztek, s nálunk akkor általánosan azt hitték, hogy a német király a német vallást, – Luther hitújítását – fogja az országba behozni. Ferdinándnak Pozsonyban levő hadában a lutherség, az új hit, csakugyan el volt terjedve s összeütközésekre vezetett a magyar katonasággal. A hazai németség, mint a hitújítás híve, már ez okból is Ferdinándhoz hajlott tehát, ámbár addig, míg János trónja erősnek látszott, nem mert nyiltan állást foglalni. Az erdélyi szászok és a felvidéki városok megjelentek a budai országgyűlésen, noha az utóbbiak Thurzó Elek útján már 1526-ban titkos érintkezésben állottak az ellenpárttal. Az erdélyi szászokkal azonban a távolság és a földrajzi fekvés miatt bajos volt összeköttetésbe lépni. Ferdinánd kémei és titkos ügynökei már a budai országgyűlés idején megnyertek ugyan egyeseket. Hogy azonban az egész szászságot elvonja Jánostól, Ferdinánd Reichersdorfer Györgyöt küldé oda, még pedig Moldván át, melynek vajdáját – noha eleinte nevét sem tudta – szintén meg akarta nyerni s a János elleni mozgalomba bevonni. Több követe járt a török hűbéres fejedelemségben, hogy ott igéretekkel – pénztelensége mellett még ajándékot sem küldhetett – párthíveket szerezzenek a vajda udvarában. Ez volt feladata Reichersdorfnak is, ki Moldvából Erdélybe ment a szászok közé s ott Ferdinánd egyik legtevékenyebb ügynöke lett.

Ezzel párhuzamosan folytak az erőfeszítések, hogy János főhíveit és hadainak vezetőit elcsábítsák. Várday érseket márcziusban Batthyány Ferencz bán kereste fel, de akkor sem tudta megtántorítani. Ellenben a többi főurak közt sikerrel folyt a titkos munka. Török Bálint, a temesi gróf és Perényi Péter, az erdélyi vajda, mindketten könnyelmű ifjak, de roppant vagyonuknál és váraik nagy számánál fogva főfontosságú politikai tényezők, nem sokáig álltak ellent a csábításnak. Csakhogy nem szakadtak el nyiltan, mert Ferdinánd egyenesen azt kivánta tőlük,6 hogy mindaddig, míg hadaival Magyarországba nem érkezik, le ne vessék az álarczot s Jánosnak sejtelme se legyen arról, hogy támadás esetén nem számíthat rájok és hadaikra.

A királyi haderő alkatelemét, úgyszólván magvát ez időben a délvidéki ráczok tették. Ezek főleg török földről menekülve hozzánk, inkább nomád életet folytattak s rablásból és katonáskodásból éltek. Egy részük a naszádos hadban és a várakban állandóan szolgált, más részökből, minthogy fel voltak fegyverezve, a szükséghez képest bármikor nagyobb sereget lehetett toborzani. A mohácsi csata után sok ezer fegyveres verődött össze, s fejévé, despotájává a „fekete ember”-t, – Mária királyné egy ízben szerecsennek nevezi – Ivánt választotta, kit némelyek a Csernojevicsek szerb uralkodóháza ivadékának, mások csaló kalandornak tartanak.7 Fekete embernek azért nevezték, mert szemöldökétől arczán s egész testén át fekete sáv húzódott végig. Eleinte a fekete ember János híve volt. De már 1527 február elején Ferdinándhoz pártolt át,8 ki egyik agyafúrt ügynökét, zalatnoki Hoberdanácz Jánost küldte hozzá ajándékkal, nagy pecsétes levéllel, melyben nagyságos úrnak czímezte, s a legkápráztatóbb igéretekkel kecsegtette. Azóta a fekete ember Ferdinánd nevében dúlta az alvidéket, Szegeddel és Békés vármegye nyugati széleivel együtt. Vele elpártoltak a naszádosok is, ámbár kapitányuk, Radisa Bosics, kit a magyarok Boszilkó papnak neveztek, valamint egyes szerb vitézek és csapatok megmaradtak János hűségében. Csakhogy a vizi haderő majdnem teljesen, a szárazföldinek pedig egyik legfontosabb eleme még a döntő küzdelem előtt az ellenséghez állott. Meg voltak tehát ásva az aknák minden irányban, s csak Ferdinándtól függött, hogy felrobbantsa azokat. Ferdinánd azonban nem sietett. Egyrészt tudta, hogy minél tovább vár, annál inkább előre halad a bomlás folyamata János táborában. Másrészt még mindig nem volt pénze. Tartományai nagy összegeket szavaztak ugyan meg, melyek azonban vagy egyáltalán nem, vagy csak elkésve folytak be, úgy hogy az a csekély had is, melyet magyar földön tartott, mindig fizetetlen maradt és lázongott. Fűhöz-fához fordult ugyan kölcsönért, de rossz fizető hírében állván, nem igen volt hitele. Pozsonyi hívei azt ajánlották neki, tegye zálogba valamelyik örökös tartományát, s a pénzen magyar lovasokat, a szegény nemeseket fogadja zsoldjába, kik vármegyéiket is az ő pártjára fogják vonni. Valamivel javult ugyan helyzete, mikor márcziusban megkapta Károly császár első nagy pénzsegély-küldeményét, 50,000 aranyat. De még mindig késett a hadjárat megindításával. Hívei sorában már-már attól tartottak, hogy be sem jön az országba, hanem kibékül Jánossal, mely esetben ők, kik mindenöket koczkára tették, a legnagyobb veszélybe jutnának. Thurzó Elek útján felkérték tehát, mondja meg őszintén, megkezdi-e a tavaszszal a háborút? „Tudnunk kell ezt” – irta Thurzó – „hogy ehhez a szélhez alkalmazhassuk vitorláinkat.”9 Ferdinánd biztatólag felelt; tudtukra adta a híveknek, hogy a távolban is gondja van rájuk, s csakugyan szivós kitartással, rendületlenűl ragaszkodott ahhoz, a mit egyszer elhatározott, bármi aránytalanoknak látszottak a czél nagyságához képest az eszközök, melyekkel rendelkezett. Nagy nehezen a nyár folyamán végre pénzt is kapott. Sikerült vagy 300,000 frtot szereznie s megkezdhette a hadfogadást, mire elérkezettnek látta az időt, hogy Jánossal végképen szakítson. Erre az olmützi béke tanácskozást szemelte ki, mely a kitűzött időben, június elején csakugyan megtartatott. A megállapodáshoz képest a lengyel király, a választott biró követei elnököltek és a tárgyalások megnyitásakor felkérték Ferdinánd meghatalmazottait, hogy elfogadható, mérsékelt feltételeket hozzanak javaslatba. János részéről kétségkivül az ismert trencséni megállapodásokat várták. De kegyetlen csalódásban, kínos meglepetésben részesültek. Ferdinánd követei azzal álltak elő, hogy János mondjon le a királyi koronáról, 300,000 arany kártérítést fizessen, Máriának pedig az özvegyi javakban okozott kárt pótolja s a behajtott országos adót Ferdinándnak szolgáltassa át. Ha mindezt megteszi, Ferdinánd kész a történteket elfelejteni. János követei megütközve utasították vissza e szertelen kivánságokat. Azt felelték, hogy Ferdinándnak annyi joga sincs a magyar koronára, akár egy indusnak, vagy egy babiloniainak. Reá családi szerződések sem terjedhetnek ki, mert nem is német, hanem spanyol születésű. Ez ellentétes felfogás mellett a tárgyalásokat természetesen folytatni sem lehetett, s az olmützi értekezlet még annyi ideig sem tartott, a meddig Ferdinánd óhajtotta volna, hogy hadi készülődéseit befejezze.10 Hogy a tanácskozásnak eredménye nem lehetett, azt Ferdinánd kezdettől fogva tudta, s már május 28-ikán11 irta, hogy két hét mulva Bécsben lesz, s megy fegyverrel meghódítani Magyarországot. Mikor azonban az olmützi értekezlet hamarabb dugába dőlt, mint hitte, még mindig nem volt kész a háború megkezdésére. Csakhogy a koczka el volt vetve, ámbár a két ellenfél egyelőre csak papiroson folytathatta a harczot. Ferdinánd bejelentette jövetelét, s proklamácziókban csatlakozásra hívta fel a nemzetet. János hasonló irattal felelt; azzal vádolta, hogy kiirtani jön a magyar nemzetet, s lelkes szavakban buzdítá híveit az ellenállásra. De a veszélyekről, melyek környezik, az árulásról, mely táborában kisértett, még ekkor sem volt sejtelme. Bízott mindenkiben s ügyének győzedelméről, főleg mikor Czibak Imre megverte a fekete embert, ki csakhamar nyomorúan elveszett, a legteljesebben meg volt győződve.12 Még külföldiek is a „legszebb” hadseregnek nevezték13 Budán levő hadi népét.


Naszádos a XVI. századból.
Brodarics István II. Lajostól 1517 márczius 25-ikén kapott czimeréből. A czimerlevél eredetije a báró Tallián család levéltárában

Ez a város volt Ferdinánd politikai és katonai műveleteinek végczélja. Terve az volt, hogy ugyanakkor, mikor maga és hadai Magyarországba érkeznek, mindazok, kiket titokban megnyert, elszakadjanak Jánostól, hadaikkal Buda ellen menjenek, hová védtelen ellenségét beszorítani s ott teljesen megsemmisíteni, esetleg elfogni törekedett. Nem akaratán, nem is a János körében szitott áruláson mult, hogy ez a terv nem mindenben sikerült. A hadjárat meginditása folyton újabb akadályokba ütközvén, egyes aknák hamarább felrobbantak, mint a hogy meg volt állapitva. A fekete ember sorsa előbb beteljesedett, mint Ferdinánd képzelte. Másrészt Révay István, kit, mint a vizen való harcz legjelesebb szakértőjét, a hozzá pártolt dunai naszádosok élére állított, azon hitben, hogy a német had a megállapitott időben bejön az országba, már júliusban megkezdé a harczot. Elzárta a Dunát, akadályozta János hívei közt a közlekedést, sőt 23 naszáddal és 900 emberrel a Csepelszigethez nyomult, s közvetlenül Buda közelében foglalt fenyegető állást. A főváros alatt azonban ellenállással találkozott, s azon szándékát, hogy elhaladjon alatta s Ferdinánd hadaival egyesüljön, nem valósíthatta meg. A király a hadsereghez csak július végén csatlakozott, ámbár fővezére, Kázmér, brandenburgi őrgróf, 12,000 gyalog és 6000 lovas haddal már július 8-ikán Dévény megvételére indult. Ekkor Mária királyné Pozsonyból, melynek vára még mindig semleges állásban maradt, Bécsbe költözött át.14 Egy hét mulva azonban Pozsony vára és Dévény, mely az ottani őrségnek kirendeltsége volt, megadta magát. Mindazáltal a hadműveletek még mindig lanyhán folytak s Ferdinánd maga csak július végén lépett magyar földre. Köpcsény és Nemesvölgy közt az ország határán ma is állnak ama régi őrtorony romjai,15 mely mellett július 31-ikén Ferdinánd hadai élén az eléje siető magyar híveket fogadta, kiknek nevében Szalaházy püspök üdvözölte. Csak ekkor kezdődött meg kellő nyomatékkal és gyorsasággal a hadjárat, melynek sikere ügyesen elő volt készítve ama titkos munkával, mely János hívei körében megelőzte. Győr, Komárom, Tata, Esztergom városa, Visegrád alsó vára úgy szólván harcz nélkül csakugyan Ferdinánd kezébe került.


Ujságlap I. Ferdinánd 1527-iki bejöveteléről.
Felirata: Warhasst anzengen kü | niglicher Manestet zu Hungern und Be | heim (e)tc(etera). Hőrzug von Wneu ausz inn Hungern | bisz auff ein halb menl under Ofen und | gen Stulwenssenburg (e)tc(etera). Anno (e)tc(etera). XXVII. A bécsi udvari könyvtár eredeti példányáról

János király e közben Budán ült s hasztalan hívta az urakat a fenyegetett városba. Urak és főpapok közül nem jött senki, sőt az a szép sereg, mely még pár héttel azelőtt köréje gyűlt, lassankint szintén eloszlott. Igy az elhagyatott király nemcsak az ellenség feltartóztatását nem próbálhatta meg, hanem Buda megvédésének tervét is elejteni kényszerült. Hogy a gyorsan előnyomuló németek s a Buda közelében álló rácz naszádosok el ne vágják visszavonulásának útját a tiszai részekbe, augusztus 12-ikén16 a pesti partra költözött át. Onnan fordult követeivel és leveleivel a lengyel királyhoz, hogy a „végveszedelemben” megsegítse. De Zsigmond ismét cserben hagyta,17 az urak csapatai szintén elmaradtak, s Ferdinánd már augusztus 20-ikán ellenállás nélkül bevonulhatott Buda várába.

Buda megvétele katonai és politikai tekintetben egyaránt fontos esemény volt ugyan, de a hadjárat sorsát mégsem döntötte el. Ferdinánd különben is érezte, hogy a vér nélküli diadal hatása könnyen is elenyészik. Neki karddal szerzett győzelemre, nagy katonai sikerre volt szüksége, hogy egyéniségének, uralmának tekintélyt adjon. Erélyesen folytatta tehát a hadjáratot. Maga Budán maradt ugyan s ott heteken át remény és kétség között leste a hadi tudósitásokat. De serege nagy részével Salm Miklós, a jeles hadvezér, ki a sulyosan megbetegedett Kázmér őrgróf († szeptember 21.) helyére lépett, János üldözésére indult. Pozsonyból hozott hidhajókból hajóhidat vertek,18 melyen Salm átvezette hadait s megszállta Egert, mely akkor még nem volt erős vár. János erre Bakics Pállal, Bodó Ferenczczel, Kismarjay Lukácscsal és Erdődy Simon püspökkel Tokaj felé hátrált. Salm Sajó-Ládnál egy kisebb csapatot szétvert, s Tarczalnál ütött tábort, hol szeptember 26-ikán Bodó és Kismarjay megtámadták. Eleinte nekik kedvezett a szerencse, de Kismarjay a csatában elesvén, csapatai végül szétverettek. Salm a kedvező körülményeket felhasználva, másnap Tokajnak nyomult s megkezdte a támadást. János hadának egy része meghátrált, mihelyt az ellenség megtámadta; sőt a Tisza túlpartjára menekülve, szétszedette maga után a hidat. Bodó azonban vitézűl ellenállt, mig meg nem sebesűlt, mire az ő serege is futásnak indult. De a Tiszán már át nem kelhetett s lekaszaboltatott vagy a folyóba veszett. János egész tüzérsége és podgyásza a győztes Salm kezébe került, Tokaj, csakhamar Regécz és Boldogkő várával együtt,19 úgy hogy Jánosnak e vidékről Váradra, onnan meg Erdélybe kellett menekülnie.

Ugyanekkor a Dráva mellékén is folyt a küzdelem. Batthyány Ferencz, Báthory György, Móré László s más urak benyomultak Szlavóniába, hol Frangepán Kristóf magára hagyatva vette föl velök a harczot. Minthogy Jánostól nem kaphatott segélyt, kincseit Velenczébe küldte, hogy pénzzé tegye és hadat fogadjon, mert, mint mondá, magára hagyatva is teljesiteni akarja kötelességét királya iránt, s János szolgálatában ezer haláltól sem riad vissza.20 Ez a halál nem sokáig váratott magára. Varasdot ostromolva a hős katona szeptember 27-ikén halálosan megsebesült s másnap visszaadta lelkét teremtőjének.21

A tokaji győzelem22 nemcsak katonai, hanem politikai és erkölcsi tekintetben is fölötte fontos eredményekre vezetett. Csak ekkor vált lehetővé Ferdinándnak olyan országgyűlést tartani, melytől bizton várhatta, hogy minden irányban teljesiti óhajait. Már előbb, szeptember 8-ikán Budára hivta össze az országgyűlést, mely azonban elmaradt, mert mig a csatatéren el nem dőlt a koczka, a rendek nem igen akartak benne részt venni. Csak a tokaji győzelem után lehetett oly gyűlést tartani, mely országgyűlés nevet érdemel, s melytől remélhető volt, hogy Ferdinánd akaratának és érdekeinek megfelelően végezi teendőit. E diadal után azok a főurak, kik eddig leginkább passivitásukkal támogatták Ferdinándot, most már nyiltan hozzá csatlakozhattak. A vármegyék is ezt tették, de merő kénytelenségből, az urak nyomása alatt. Több vármegye értesitette Jánost, hogy, ha vissza nem foglalja Budát, kénytelenek lesznek az ellenpárthoz állani s résztvenni az országgyűlésen.


Frangepán Kristóf és neje.
Frangepán breviariumának fametszete, mely a két alakot a Boldogságos Szüz koronázási jelenete alatt térdelve ábrázolja, fejük felett mondatszalagon: CHRISTOFORVS és APOLONIA felirattal. A Velenczében, 1518-ban nyomatott breviariumnak a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárában meglevő példányából

A győzelmi hirek hatása alatt Ferdinánd bizalommal nézett a tanácskozások elé s nem csalatkozott, mert az október 6-ikán kezdődő gyűlés addig sem tartott, a meddig ő várta, egy hétig. Három-négy nap alatt el volt intézve minden. Urak és nemesek egyértelemmel elismerték Ferdinánd választásának törvényességét, koronázását pedig november 3-ikára tűzték ki, s felhivták Perényi Péter koronaőrt, hogy a koronával Székes-Fejérvárt megjelenjék. Várday Pál, kit János tett esztergomi érsekké, ki azonban már szeptember 3-ikán23 hűséget fogadott Ferdiándnak, a főrendek nevében János királylyá választását törvénytelennek jelentette ki, mig a nemesség szónoka Jánost egyenesen a haza ellenségének nyilvánitotta.

Ferdinánd azonnal a tokaji győzelmi hirek vétele után Budára hivta nejét, Annát s nővérét Máriát, kik az országgyűlés eloszlása után érkeztek meg. Anna királyné biborral bevont, dúsan aranyozott, Mária királyné özvegyi állapotához képest fekete gyászba boritott hajón jött, melyeket gazdagon fellobogózott naszádos osztály kisért. A királyi pár október utolsó napján tartotta fényes bevonulását az ősi koronázó városba, Székes-Fejérvárba. A koronázás ünnepélyein régi hivei mellett ott voltak azon egyházi és világi urak majdnem mind, kik egy évvel azelőtt János király koronázásán megjelentek. November 3-ikán ment végbe Ferdinánd, másnap pedig Anna királyné koronázása, mire a rendek adót szavaztak meg, János adományait és rendeleteit érvényteleneknek nyilvánitották, az egyetlen püspököt, Erdődy Simont s négy világi főrendű (Bánffy János és Antal, Tahy János és Homonnay Ferencz) hivét név szerint, a többieket pedig általánosságban felszólitották, tegyenek hűségesküt Ferdinándnak, különben hűtlenség bűnébe esnek.

A koronázással Ferdinánd királysága megkapta teljes törvényszerűségét.24 De nem kapta meg az egész országot, melynek egy része kitartó hűséggel ragaszkodott János királyhoz, ki ép oly törvényesen választott és koronázott király volt. Egyszerre két királya támadt tehát Magyarországnak. Ferdinánd nem ismerve a hazai viszonyokat, s eddigi gyors sikereitől elkapatva azt hitte ugyan, hogy legfölebb öt hónap lefolyása alatt az egész magyar „csete-patét” szerencsésen bevégzi,25 mire Olaszországba vezetheti hadait, hová Károly császár már Buda megvétele után hivta. E néhány hónapot az országban akarta tölteni, mi nagy előnyére vált ugyan, de vérmes reményeit nem valósitotta meg.

János királyt nemcsak katonailag, hanem erkölcsileg is teljesen lesujtották a lezajlott események. Nem egy könynyen birt felocsúdni a széditő csapás alól, melyet az urak szinváltozása, gonosz árulása mért reá. Becsületes lelke fel sem tudta fogni, hogy előkelő emberek oly kevésbe vegyék a tisztességet, a becsületet, a jó hirnevet és annyira túltegyék magokat az erkölcs és a törvény minden parancsán. Különösen fájt szivének az „első apostolok Péter (Perényi) és Pál (Várday) hitszegése”. Maga is menteni igyekezett őket, s környezetében azt mondották, hogy árulásukat nem is az emberi rosszaság, hanem valami „isten-átok” okozta.26 Ügyét azonban a vereség közepette sem tartotta elveszettnek. Őszszel Erdélybe sietett, hogy onnan szervezze az ellenállást. De újabb keserű csalódás várt reá. Ott is fejére gyujtotta a házat az árulás. Ferdinánd igéretei és győzelmei megtették hatásukat Erdélyben. A szászok Reichersdorfer György bujtogatására kitüzték a lázadás zászlaját, a székelyek szintén elpártoltak, a vármegyéket egyes urak János ellen vezették, kinek csak a kincses Kolozsvár nyitotta meg kapúit. De ott sem volt maradása. Debreczenbe huzódott tehát, a tél elején át ez volt főhadiszállása. Hiveit oda rendelte s mindent megpróbált, hogy megfelelő hadat gyűjtvén, újra megkezdhesse a háborut és esetleg Buda visszafoglalását is megkisértse. Emberei, Frangepán Ferencz, kit kalocsai érsekké nevezett ki és Brodarics püspök Zsigmond lengyel királynál, más hivei a legyel uraknál jártak, pénzt, ágyút, hadiszert kértek és katonát fogadtak.

Ügynökei közűl ez időben tünik fel egy férfiú, a ki utóbb trónjának oszlopa lett s Magyarország sorsának alakúlatára irányadó befolyást gyakorolt. Ez Utjesenovics György, anyja nevén Martinuzzi, vagy a mint maga nevezte magát s kortársai is mindig nevezték: György barát vagy egyszerűen a barát. Szegény horvát nemesi család ivadéka, ki egész ifjan magyarok közé szakadt, s az élet nehéz iskoláján ment át. Sok hányatás után, mint nem egy más nemesebb érzésű kortársa tette, az élet keservei elől a zárda csöndjébe menekült. Pálos rendű szerzetes (fehér barát) lett, ráadta magát a tanulásra, eszével, erélyével és sokoldalú ismereteivel magyar és lengyel földön elterjedt szerzetében nagy tekintélyre emelkedett s a mohácsi csata idején a sajó-ládi klastrom főnöke volt. Mikor János király Ferdinánd hadai elől hátrálva Borsodba érkezett, magához kérette a perjelt, kit már előbb ismert, s ekkor szövődött a király és a barát közt az a viszony, mely utóbb a magok és hazájok történetében örök emlékezetüvé lett. Királya érdekében a barát is lengyel földre sietett, s ott hatalmasul izgatta a tömeget, mely mindig melegen rokonszenvezett János ügyével. Az utczán, a szabadban tartotta lelkes szónoklatait. Figyelmeztette a lengyeleket, mennyi bajt okoztak nekik is a németek, s hogy a magyarok és lengyelek milyen régi jó szomszédok. Szavainak hatása óriási volt, mert mint Zsigmond királynak jelentették, nemcsak a hallgatóságot, hanem a követ is meg tudja inditani.27 Zsigmond azonban megmaradt régi tétlenségében, de legalább nem akadályozta a hadfogadást, s Magyarországba folyton mentek lengyel zsoldosok, kiket Statileo a határon várt, s onnan János táborába inditott. A király hada lassanként valami 13,000 emberre szaporodott fel. Ez a had a Buda elleni támadásra nem volt ugyan elég, de az éjszakkeleti vármegyéket vissza lehetett vele foglalni, s az áruló Perényit meg lehetett fenyiteni. János még a téli évszakban, február elején meginditotta a támadást, elfoglalta Tokajt, Sárospatakot és Ujhelyt,28 s Kassát akarta megvivni. Seregét ekkor 14–15,000 emberre és 60 ágyúra becsülték.29


György barát ellenjegyzése, János királynak 1533 május 14-ikén kelt oklevelén.
Olvasása: Fr(ater) Georgius Her(emi)ta. Az irat eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában

Ferdinánd királyt, ki Esztergomban telelt, a háború ez újra föléledése nagyon kellemetlenűl érintette. Volt elég baja saját zsoldosaival, kiket a két fővárosban, Váczott s a felvidéken szállásolt el. Minthogy pontatlanúl fizette őket, a fegyelem nagyon meglazult soraikban s rendetlen életök miatt olyan nagy volt köztük a halandóság, hogy azt hiresztelték, hogy a magyarok szüretkor a mustot megmérgezték. A nehéz viszonyok közt Ferdinánd még 1528 január végén Budán országgyűlést tartott. Segélyt kért adóban és katonában, de ez utóbbi tekintetben csupán az egyházi és világi urak segitségét akarta igénybe venni, mert a megyei kis nemességben még mindig nem eléggé bizhatott a János elleni harczban. Csak az esetre, ha a török betör, kivánta az egész nemesség táborba szállását. A rendek teljesitették óhajait s viszont arra kérték, hogy, ha külföldre utazik, Mária királynét nevezze ki helytartójává, ki a nádorral és a többi magyar tanácsosokkal Buda fővárosából vezesse az ország ügyeit. E gyűlésen leginkább urak voltak jelen, s a tanácskozásokban erősen János-ellenes hangulat nyilvánult. Mindenfelől sürgették Ferdinándot, hogy döntő csapást mérjen reá, s Ferdinánd is belátta, hogy, mielőtt valósitja abbeli szándékát, hogy külföldre megy, itthon nagyobb győzelemmel kell veszélyeztetett ügyét megszilárditania. Kazianer Jánost, a felföldön álló hadak vezérét, Kassa biztositására s János előnyomulásának megakadályozására utasitotta tehát. Kazianerhez siettek az országgyűlés határozata értelmében a magyar urak, Török Bálint, Pekry Lajos, Perényi Péter és mások, mig János serege magyarokból, ráczokból, lengyelekből állt s a Hernádon átkelve Kassának nyomult. A két sereg Szinánál (Abaujban) találkozott, s ott márczius 8-ikán30 megvivott egymással. A harczban János személyesen részt vett, s a legnagyobb veszélynek tette ki magát, mert emberei mellette hullottak el. Vitézül küzdtek a lengyelek, s a gyalogság egy része. Mindazáltal a csata a magyarok teljes vereségével végződött, s maga János király csaknem foglyul ejtetett. 300 lengyel katona holtteste boritotta a csatatért, több zászló, nehány lengyel ágyú, töméntelen szekér és podgyász jutott a győztesek kezébe. Ezek folytatták az előnyomulást, miközben márczius 25-ikén Török Bálint és Pekry Lajos31 János csapatait újra megverték. Az utak rosszasága, az ostromágyúk hiánya, a katonák fizetetlensége miatt Kazianer a sikert egész nagyságában ki nem aknázhatta ugyan, s Kassán vesztegelve, lemondását is beadta. De a győzelem nemcsak megszilárditá és kiterjeszté Ferdinánd király uralmát a felföldön, hanem lehetetlenné tette János királynak az ott maradást. Személyének biztossága a legnagyobb mértékben veszélyeztetve volt, s a király megmaradt hiveinek kis csapatával lengyel földre, előbb Zamoszk32 és Kamenicz, azután Tarnov városába volt kénytelen menekülni.

Ezt a várost, mely 1528 májustól33 kezdve nyolcz hónapon át székhelye volt, Tarnovszky János előkelő lengyel főur ajánlotta fel neki s alkalmas szállásul rendezte be, ott a szükségesekkel ellátta, a város polgárait, alattvalóit pedig utasitotta, hogy Jánosnak készségesen szolgálatára legyenek.34

E határszéli városból János király élénk összeköttetésben maradt magyar hiveivel. Már május elején fölkereste Dóczy János, később Báthory István (a nádor hasonnevű rokona) és Jakcsy Mihály. Másrészt az ő megbizottai, köztük a fáradhatatlan barát ismételten bejöttek az országba s kitartásra buzditották a hiveket. A király maga több izben gondolt a visszatérésre, de nem volt pénze a hadfogadásra. Ismét a Habsburgok ellenségeihez fordult tehát. Velenczében kölcsönt igyekezett kötni, melyet szarvasmarhával akart törleszteni. De a signoria; noha a franczia követ is támogatta János kérését, nem akarta a saját zsebét megnyitni, hanem a szlavon urakkal próbált valami titkos megegyezésre lépni.35 Fordult Kelemen pápához s a bibornok testülethez,36 de szintén sikertelenűl. Ismét alkudozni kezdett Ferencz franczia királylyal, de némi gyakorlati eredménynyel e tárgyalások is csak később jártak. János Tarnovból Statileo erdélyi püspököt küldte Ferenczhez, ki végre formalis szövetségre lépett vele, melyben örök időkre barátságot kötnek s kölcsönös segélyt igérnek egymásnak. János kötelezte magát, hogy hadat visel Ferdinánddal mindaddig, mig a franczia király ki nem szabaditja spanyol fogságban levő gyermekeit, sőt Ferenczet esetleg könnyű lovas haddal is segiti, fiát, Henrik orleansi herczeget fiává, s ha magának gyermekei nem lesznek, örökösévé fogadja, s ezt az örökbefogadást az országgyűléssel is szentesitteti. Másrészt Ferencz pénzsegélyt igért,37 s csakugyan küldött 30,000 aranyat, de csak a télen, mikor János már otthon volt. Ellenben Henrik angol király, kit Statileo szintén fölkeresett, sem akkor, sem később szép szónál nem adott egyebet. E közben Ferdinánd király is távol volt az országtól. Alighogy a szinai győzelem hirét vette, márczius második felében s igy még János távozása előtt, külföldre ment, hogy örökös tartományaiban s a német birodalomban eszközölje ki a segélyt magyarországi terveihez. 1528-ban az országnak két királya volt tehát, de az év nagyrészét mindketten idegenben töltötték. János törvényes helyettest sem hagyott, a ki távollétében ügyeit vezette volna. Ferdinánd ellenben, az urak kivánságához képest, hugát, Máriát akarta az ország kormányzójává kinevezni. De Mária a nehéz tisztet nem fogadta el, s az ország belső ügyeinek vezetése a nádorra, a Budán alakitott helytartóságra, s a királyi kamarára bizatott, melyeknek azonban sem tekintélyük, sem pénzük, sem másnemű segélyforrásaik nem voltak ahhoz, hogy az ország minden részét birtokba vegyék, s a tömegekkel az új uralmat megkedveltessék. Még akkor, midőn Ferdinánd az országban időzött, csaknem általános lett itt a fejetlenség és a zűrzavar. Mikor a tokaji győzelem után Salm Budára vezette vissza a német zsoldosokat, s a nagy háború megszünt, ezzel a belső béke és a nyugalom éppen nem állt helyre. Ellenkezőleg csak akkor kezdődött a polgárháború. A nagy hadjárat helyét a kis harcz foglalta el. A háború valósággal decentralizáltatott, s az ország legtávolabbi részeiben folyt szakadatlanúl. Legrombolóbb alakját éppen akkor öltötte, vért, vagyont tömegesen emésztett s teljesen felforgatta az állami rendet. Most már nem Ferdinánd és János, hanem hiveik küzdöttek egymással; egymást akarták megsemmisiteni, egymás jószágainak birtokába igyekeztek jutni. Nem közös terv szerint müködtek, hanem a saját kezére dolgozott mindenki. Minthogy pedig alig volt vidék, hol a két királynak hive nem lett volna, a küzdelem általános lett s a nép elijesztő kegyetlenséggel marczangolta szét önönmagát. Árva, Trencsén, Turócz és Liptó megyékben több erős vár a lengyel Kosztka Miklós és Péter kezén volt, kik sokáig sikerrel birták ellensulyozni a Ferdinándpárti Thurzó Elek és a Révayak törekvéseit. Szepesben Késmárk valóságos háborut folytatott az ellenpárti Lőcsével s megyeszerte dúlt a küzdelem a két király hivei közt. Ugyanez történt a Dunántúl, Erdélyben s a Maros mentén. Mihelyt Ferdinánd Budát megszállotta, ama várak őrsége is pártjára állott, melyek azelőtt is hiveinek tulajdonában voltak, de az ország belsejében feküdvén, eleinte semlegesek maradtak a nemzeti mozgalommal szemben s nem akadályozták, hogy a lakosság János királyhoz csatlakozzék. Ilyen várak voltak Gyula Békésben, Vajda-Hunyad pedig Erdélyben, mindkettő György brandenburgi őrgróf kezén. Az őrgróf külföldön lakott ugyan, de váraiban megbizható őrséget tartott, mely magára hagyatva eleinte nem avatkozott a politikába. Mihelyt azonban Ferdinánd Budára érkezett, az őrgróf utasitotta tiszteit, hogy Ferdinándhoz csatlakozzanak, s ha kell, fegyverrel támogassák. Igy a jól felszerelt, ámbár nem nagy őrséggel ellátott két vár egy-egy középpontja lett a János és hivei elleni küzdelemnek. Különös fontosságot nyert Gyula, mert közelében feküdt Világos vára a nádor, Boros-Jenő vára a pankotai és déznai kastélyokkal Losonczy Antal birtoka. E három várra támaszkodva, a Ferdinándpárti urak kerekedtek felül Békés és Zaránd vármegyékben.

A kis nemesség általában Jánossal rokonszenvezett ugyan, de a kicsinyeknek nem volt szavok s a nagyokhoz voltak kénytelenek alkalmazkodni. Az őrgróf parancsára a gyulai kapitány valóságos szövetséget kötött Világos vára és Boros-Jenő tiszteivel s a vidék többi Ferdinánd-párti nemeseivel,38 s a szövetség csakhamar teljesen ura lett a helyzetnek. Békés-, Zaránd-, Arad-, Csanád-megyék nemeseit gyűlésre hivta (1528 január 10.) s a Ferdinándhoz való csatlakozásra kényszeritette. Hogy Jánost a Körös-Maros közéből kizárja, szétszedette a hidakat s őrt állitott a révekhez, az e vidéken megtelepedett ráczokat, János hiveit pedig egyszerűen ki akarta irtani. Erre nézve meg is egyezett a temesvári, karánsebesi és lugosi párthivekkel. Bosics, a ráczok vezére, meghiúsitotta ugyan e magas szárnyalású tervet, de a béke nem állt helyre. Ugyanígy folyt a harcz Szepesben,39 Borsodban, Hevesben még a télen át is. Mikor Salm befejezte a hadjáratot, Ferdinánd Török Bálintot és Pekry Lajost küldé a felföldre, János hivei ellen. Ezek meg Bodó Ferencz vezetése alatt megvették Eger városát s gyönge várát. De az ellenpárt csakhamar kiűzte belőle. Bodó deczember harmadik hetében40 újra Egernek indult, de Török és Pekry Keresztesnél megverték és elfogták. Karácsonykor Egerben volt, hol szavát adván, hogy meg nem szökik, elég szabadon mozoghatott. Egy este Török Bálintnál vacsorált, honnan holt részegen vitték haza. Otthon egyik szolgája lóra kapott s Gyöngyösre menekült vele. Mikor Bodó kijózanodott s megtudta, mi történt, adott szavát megtartandó, önkényt visszatért Egerbe.41 Innen Esztergomba Ferdinánd királyhoz szállitották, ki kész volt szabadságát visszaadni, ha hozzá csatlakozik. De Bodó ekkor s később is mindig azt felelte, hogy Jánosnak esküdött hűséget s esküjét meg nem szegheti. Hűségének, adott szavának áldozataképen német-ujhelyi fogságában halt meg. Erdélyben hasonlókép dúlt a polgárháború. Itt Reichersdorfer, Ferdinánd ügynöke, még 1526 őszén, valóságos rémuralmat léptetett életbe s rabolta-gyilkolta ellenfeleit, úgy hogy végül a közvélemény ellene zúdult. Az általános felháborodás vihara elől maga is elmenekült Erdélyből, de három czinkostársát a nádor Budán kivégeztette. Helyette Gerendy Miklós erdélyi püspök és Perényi Péter vajda vették át az ügyek vezetését s 1527 tavaszán egész Erdély, sőt a Tisza és Erdély közötti föld is meghódolt Ferdinándnak. Másutt azonban folyt a harcz tovább, s ámbár a szinai győzelem menekülni kényszerité Jánost, hiveit még sem törte meg. Ferdinánd fizetetlen zsoldosai nem engedelmeskedtek a budai kormány rendeleteinek, s egyaránt dúlták ellenség és jóbarát birtokait. Még olyankor sem akadtak a János-párti várak megvételére indulni, mikor pénzt kaptak, hanem akkor is tétlenül lopták a napot.42 Igy tehát az ország egyre mélyebben az anarchia örvényébe sülyedt s öngyilkos küzdelmekben vesztegette el vérét és vagyonát. Az, hogy a két király egyike sem oly hatalmas, hogy a másikat megtörje, megsemmisitse, s hogy küzdelmöknek az ország kettészakadására kell vezetnie, már ez időben mindinkább nyilvánvalóvá lett.


Gerendy Miklós aláirása 1538 május 10-ikén kelt levelén.
Olvasása: Nicolaus de Gerend Tr(ansilvanensis) manu p(ro)pr(ia). Az irat eredetije az országos levéltárban


  1. Február 20-ikán Ferdinándhoz intézett levele.[VISSZA]
  2. Minthogy a trencséni titkos találkozást most is homály borítja, egész biztosan nem tudni, ki tette a javaslatokat, Harrach-e vagy Verbőczy? A lengyel iratokból (Acta Tomic.) csak az bizonyos, hogy már 1527 első két hónapjában János körében a három feltétel alapján lehetőnek tartották a békét. Hogy a fentebbi javaslatokat maga Harrach tette, az valószinü, mert Logschau, Ferdinánd krakói követe június 9-ikén azt irja Harrachnak, hogy a lengyel udvarban beszélik, hogy ő (Harrach) irt volna Verbőczynek levelet, melyben kéri, birja rá Jánost, vegye nőül Máriát. János – folytatja Logschau – ez ügyben a lengyel királyhoz fordult tanácsért, megirva neki, hogy noha Mária első férjét papucskormány alatt tartotta s különben sem várhatni, hogy gyermeke lesz, mégis kész a házasságra is, csakhogy a drága keresztény vér ontásának elejét vegye. Buchholtz, Gesch. Kaiser Ferdinands.[VISSZA]
  3. Acta Tomic. IX. 127–9.[VISSZA]
  4. April 7-iki levele Gévaynál.[VISSZA]
  5. János király 1527 deczember 5-iki levelében (Tört. Tár, 1893. 378–9.) azt irja Bártfáról, hogy „odio linguae et nationis ungaricae” pártoltak Ferdinándhoz.[VISSZA]
  6. Ápril 11-ikén Perényihez intézett levele.[VISSZA]
  7. A fekete emberről a legújabb irodalom: Smolka czikke a Századok 1883. évi folyamában, Szentkláray, A dunai hajóhadak tört., Czimer Károly, Hadtört. Közl. 1892. Karácsonyi, Békésvármegye tört. I. 89–90., valamint Smolka id. czikke az Archivban. Reá vonatkozó fontos okmányokat közöl Szentkláray: Tört. Tár, 1885.[VISSZA]
  8. Ezt úgy látszik, nem is Ferdinánd felszólítására, hanem önként tette, mert az eddig ismert okiratokból az tűnik ki, hogy Ferdinánd február 3-ikán utasította ugyan pozsonyi híveit, nyerjék meg a fekete embert, (Smolka, Századok, 1883), de még február 19-ikén sem tudta, hogy átpártolt, hanem felhívta a nádort, fürkészsze ki, hogyan lehetne Ivánt megnyerni.[VISSZA]
  9. Smolka id. m. közli a levél e részét.[VISSZA]
  10. Az olmützi békealkudozásokról sok okmány és követjelentés maradt fent. L. Acta. Tomic. IX., Pray, Annales, V., Sitzungsber. der k. Akademie, VI. és a M. Tud. Akadémia. tört. bizottságának másolatai közt.[VISSZA]
  11. Brüsszeli Okmánytár, I. 52.[VISSZA]
  12. Brodaricsnak, kit a franczia királyhoz küldött, részletes jelentést adott a viszonyokról.[VISSZA]
  13. A június 20-ikán Velenczébe érkező jelentések Marino Sanutonál, XLV. 360–61.[VISSZA]
  14. Wallop június 11-iki levele Bécsből. Calendar.[VISSZA]
  15. Major P., Mosonmegye. II. 125–26.[VISSZA]
  16. Frangepán Kristóf szeptember 2-iki levele a tört. bizottság másolatai közt.[VISSZA]
  17. Zsigmond Ferdinánd sürgetésére azt is megtiltotta alattvalóinak, hogy János szolgálatába lépjenek zsoldosul. De a tilalom ellenkezett a közvélemény hangulatával s mint Ferdinánd követei június–augusztusi jelentéseikben irták, igen sokan jöttek Magyarországba János zászlai alá. Mikor Rincon franczia követ Krakóba érkezett, onnan hadi szert, lándzsát, dárdát, nyerget stb. szekér számra küldött neki.[VISSZA]
  18. Király: Pozsonyi vám.[VISSZA]
  19. A bécsi hadi levéltár jelentései alapján a hadjáratot leirja Neuwald: Graf Niklas Salm. 67–68.[VISSZA]
  20. Szeptember 2-iki levele a tört. bizottság másolatai közt.[VISSZA]
  21. Acta Tomic. IX. 325.[VISSZA]
  22. Ferdinánd oly fontosnak tartotta, hogy október 3-ikán közölte örökös tartományaival s elrendelte, hogy örömtüzet gyújtsanak, hálaadó istentiszteletet, körmenetet s más ünnepélyeket tartsanak mindenütt. Rendeletét közli Neuwald, id. m. 114.[VISSZA]
  23. Nyilatkozata a bécsi állami levéltárban.[VISSZA]
  24. De a közvélemény a két király koronázását mégsem tekintette egyenértékűnek. Egy régi krónika azt mondja, hogy Jánost „az ország fogadása szerint”, Ferdinándot ellenben „egy nehány urak” koronázták meg. Emich G., Két magyar krónika. Tört. Tár. 1891. 61. Egy másik régi krónikás, Borsos Sebestyén szintén azt mondja, „János vajda Magyarországban mind az egész országtól királylyá választaték”, ellenben Ferdinándról csak azt: „nehány uraktól behozaték Magyarországba a királyságra.” Mikó, Erdélyi Tört. Adalékok I. 12.[VISSZA]
  25. Szavahihető emberek jelentése szerint Ferdinánd ezt irta november 27-iki levelében nagynénjének, Margit főherczegasszonynak. Calendar.[VISSZA]
  26. Laszky október 18-iki levele Kolozsvárról. Acta Tomic. IX. 315–18.[VISSZA]
  27. Ferdinánd követeinek deczember 27-iki jelentése. Közli Schuller: Archiv für sieb. Landeskunde XXI. 229.[VISSZA]
  28. E helyek már február 19-ike előtt kezében voltak. Tört. Tár. 1895. 291–92.[VISSZA]
  29. Velenczei kémek jelentései a tört. bizottság másolatai közt.[VISSZA]
  30. A csata napját Kazianernek a hadi levéltárban levő jelentései alapján hitelesen megállapitotta Bergmann: Medaillen stb. I. 245.[VISSZA]
  31. Levelük a bécsi áll. levéltárban.[VISSZA]
  32. Már ápril 13-ikán innen ir levelet a német fejedelmeknek.[VISSZA]
  33. Már május 3-ikán Tarnovból ir Tomiczkynek. A levél a tört. bizottság másolatai közt.[VISSZA]
  34. János 1528. szept. 29-ki kiváltságlevele, melyben hálája jeléűl a tarnovi polgároknak évi 500 frt összegig vámmentességet adományoz Magyarországgal folyó ki- és beviteli kereskedésökben. Közli Kwartalnik Hisztoryczni 1893. évf. 625–27.[VISSZA]
  35. János király követének, Bonzagnonak küldetéséről számos okmány a tört. bizottság másolatai közt. Ugyanott Danoli velenczei ügynök april 13-iki jelentése a szlavón urakkal való tárgyalásokról.[VISSZA]
  36. Levele Theinernél: Mon. Hung. I.[VISSZA]
  37. A franczia királytól a szerződés ratificált példányait 1529-ben Rincon hozta el, s János a budai táborban 1529 szeptember 1-én hagyta jóvá. Az illető okmányokat l. Archiv für siebenb. Landeskunde, II. 324–28.[VISSZA]
  38. Bő tájékozást ád e viszonyokról Karácsonyi: Békésvármegye tört. I.[VISSZA]
  39. Sok ide vonatkozó adalékot közöl Berzeviczy Egyed: Századok, 1894. 741–42., valamint Sváby Frigyes: A 13 szepesi város tört., és a Dunántulról Martonfalvay Imre deák emlékirata, (kiadta Nagy Imre: M. Tört. Emlékiratok és Naplók.)[VISSZA]
  40. Neuwald id. műve, a bécsi hadi levéltár adatai alapján.[VISSZA]
  41. Megszöktetése körülményeit Neuwald id. m. 69, a hadügyi levéltár egykorú jelentései alapján mondja el. A sok verzió közt ez látszik hitelesnek.[VISSZA]
  42. Ezt Pempflinger István, a budai kamara elnöke, ápril 12-iki levelében irja. Archiv für siebenb. Landeskunde. 1895.[VISSZA]