Bánffy János aláirása 1526 szeptember 11-ikén kelt levelén.
Olvasása: Johannes Banffy (e)t (cetera). Az irat eredetije az országos levéltárban.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
A török támadás eredménytelenségének hatása az európai hatalmak magatartására. A Habsburgok világpolitikájának diadala. Európai szövetség a török ellen. János király egyházi átok alatt. Országgyűlés Budán. Bánffy János nádor. János király szegénysége. A pénzhiány bomlasztó hatása a pártra. Várday Pál közvetitő szerepe a két király között. Ferdinánd és az ország megosztásának eszméje. A poseni értekezlet. Ferdinánd kisérletei a szultán szövetségének megnyerésére. Buda ostroma. A visegrádi fegyverszünet. Az uti possidetis elvének kimondása. Gritti Magyarországon. Kormányzósága. Szulejmán tervei V. Károly ellen. János békés szándékai. A béketárgyalások meghiusulása. Lamberg és Nogarola követsége a szultánhoz. Szulejmán visszautasitja Ferdinánd békeajánlatait. Hadüzenet V. Károly és Ferdinánd ellen. Kőszeg ostroma. Jurisich Miklós. V. Károly Bécs alatt. Szulejmán Kőszeg alól visszatér
Nem csupán a magyaroknál, hanem Európaszerte mély hatást keltett a török támadás eredménytelenségének, a szultán visszavonulásának hire. Szulejmán hadvezéri koszorúját nagyon megtépte a bécsi kudarcz és a török hatalom ez időtől fogva mindinkább elveszté régi félelmetességét. Velencze külön követtel fejezte ugyan ki örömét és szerencsekivánatait a portán. De tisztában volt a helyzettel; tudta, hogy a hadjárat meddő maradt s a szultán roppant pénz- és véráldozatát nem jutalmazta eredmény.1 Igyekezett tehát békét kötni a Habsburgokkal. Ezt Kelemen pápa s csakhamar Ferencz franczia király is megtette, sőt Ferencz kötelezettséget vállalt, hogy részt vesz a török ellen inditandó európai háborúban. A pápa viszont V. Károly kivánságára Jánost és hiveit a törökkel való szövetkezés miatt egyházi átokkal sujtotta.2 Nem szivesen tette, csak a kényszernek, a politikai nyomásnak engedett, midőn 1529 deczember 21-ikén az erre vonatkozó bullát kiadta. A mélyen vallásos és rendületlen katholikus érzelmű Jánost kinosan érinté az egyház fejének ez eljárása. Méltóságosan és erélyesen felelt a pápának. Ugyanezt tette a kalocsai érsek, kitől rossz néven vették, hogy Jánost a török táborba kisérte és kezet csókolt a szultánnak. A nagyeszű püspök azzal védekezett, hogy a szultán is fejedelem, s ha szabad bizonyos előnyök kedvéért a pápa lábát megcsókolni, nem lehet tilos annyi emberélet megmentéséért a szultánnak kezet csókolni. 1529-ben a másik érsek, Várday is járt a szultán táborában. Mindkettejük ezer meg ezer keresztény lélek életét mentette meg.3 De azért ez önfeláldozó tettüket sokféle gyanusitással illette a politikai elfogultság és pártszenvedély. Mindketten védekezni voltak kénytelenek s a kalocsai érsek önérzetes méltósággal azt felelte a rágalmakra, hogy bizton hiszi, hogy az Isten a menyországgal fogja tettét jutalmazni.
Mielőtt Szulejmán Magyarországból távozott, János védelmére 3000 főnyi török segélyhadat hagyott Budán. Ott maradt Gritti is, ki a szultánt Magyarországba kisérte ugyan, de Velencze óhajához képest csak Budára s nem a bécsi táborba. Minthogy magánérdekei a török fővárosba vonzották, mert ez időben is kereskedő és állami adóbérlő volt, Budán a hadjárat befejeztével kétségkivül János óhajára maradt, a ki még a szultán hazatérése előtt kincstartójává s egri püspökké nevezte ki.4 A kincstartóságot minden esetre azért bizta reá, hogy a pénzügyi dolgokban járatos s különben is erélyes ember hirében álló olasz, rendet hozzon az államháztartásba, mely a legteljesebb zűrzavarba hanyatlott. Csakhogy az olasz kalandor sem birta az üres kincstárt megtölteni. Minden katonai és pénzügyi segélyforrások hiján és az ellenpártiak fenyegető mozgalmai következtében János Grittit csakhamar Konstantinápolyba volt kénytelen küldeni, hová 1530 januárban el is indult. Ugyanekkor János saját alattvalói támogatását akarta igénybe venni s februárban Budán országgyűlést tartott, mely készségesen ajánlott meg adót nemcsak a jobbágyok, hanem a földesurak terhére, sőt az utóbbiak az adó behajtását és beszolgáltatását is magukra vállalták. Ugyanez az országgyűlés a király óhajára Alsólindvai Bánffy János személyében nádort választott s igy két királya mellett két nádora is lett az országnak. A rendek a honvédelem érdekében s különösen a közjövedelmeket annyira kárositó hamis pénzverők ellen szigorú törvényeket hoztak. De a király helyzetén mindez keveset lenditett; azután sem volt pénze és katonája, hogy valamibe foghasson. A tavaszszal hire járt ugyan, hogy nagyobb török had fenyegeti Pozsonyt,5 de e támadásnak nem lett következménye.
Bánffy János aláirása 1526 szeptember 11-ikén kelt levelén.
Olvasása: Johannes Banffy (e)t (cetera). Az irat eredetije az országos levéltárban.
Jánosnak a nehéz viszonyok közt az volt egyedüli szerencséje, hogy Ferdinándot szintén tökéletesen kimeritette a mult évi hadjárat s nagyobb műveletekbe ő sem bocsátkozott. Egyetlen jelesebb vezére, gróf Salm Miklós különben is megbetegedett s igy a tavaszszal szünetelt a fegyver, sőt az év nagyobb része is azzal telt el, hogy két király hivei kölcsönösen pusztitották egymás birtokait. A szepesi német kapitányok 1600 zsoldossal megkisérlették ugyan az előnyomulást s elfoglalták Tokajt két más kisebb várral: de a halál szörnyű öldöklést végzett a katonák sorában, csak valami 600-an tértek meg Szepesbe s azt állitották, hogy a magyarok mérgezett borral itatták őket.6
Mindazáltal János helyzete Budán egyre tűrhetetlenebbé, kétségbeejtőbbé alakult. Az adóból, noha hivei bőkezűen szavazták meg, úgy látszik, semmi sem folyt be s a királyi udvar a tavaszszal olyan inségbe jutott, mely hihetetlen lenne, ha szavahihető szemtanuk nem emlitenék.
„Soha ennél szertelenebbül még nem volt János mind néppel és mind költséggel, mind Budán, mind annak kivüle, mint most; semmi nincsen, még annyi is nincs, hogy úgy koplal, mint szegény ember.”7 Batthyány Ferencz horvát bán, János régi ellensége, „Jankulá”-nak gúnyolja s szintén azt mondja, hogy nagy szegénységben sinylődik. Tényleg úgy állt a dolog. Brodarics, a hű szerémi püspök, ki az inség e nehéz napjaiban a királynál időzött, szintén azt irja, hogy János csaknem éhen hal, maga meg szomorú napokat él és gyakran éhezni kénytelen.8
A szegénységet mindenféle erkölcsi baj, az általános bizalmatlanság, gyanakodás és gyanusítás kisérte. Senki sem bizott többé társában, hanem félremagyarázta minden cselekedetét s gyanúsitotta a legkipróbáltabbakat is. Aki Budáról jószágaira vonult, arra ráfogták, hogy Ferdinándhoz állt. Nádasdy Tamás, Gritti elutazása után az ország kincstartója, haddal ment Serédy Ferdinánd-párti kapitány ellen. Nyomban ráfogták, hogy a kincstárral – pedig ez üres volt – Ferdinándhoz szökött. Másrészt a Ferdinánd-pártiak, főleg Török Bálint egész Budáig kalandoztak s lelketlenül dúlták ellenfeleik jószágait. János a szendrői basához fordult védelemért, ki őszszel (szeptemberben) 25,000 emberrel meg is jött s esküvel kötelezte magát, hogy a magyar földet nem bántja, hanem Morvát és Ausztriát fogja pusztitani. János király kalauzt adott melléje, ki oda elvezesse. Útközben azonban a basa meggondolta a dolgot s kényelmesebbnek találta a védtelen magyar földet dúlni, mint Ausztriában próbálni szerencsét. Elpusztitotta tehát az ország azon vidékeit is, melyek addig meg voltak kimélve. Hetednapra háromannyi fogolylyal tért meg Budára, mint ahány török volt hadában. Azzal mentegetőzött, hogy nem János, hanem az ellenpárt hivei, Thurzó, a nyitrai püspök, az esztergomi érsek és Ráskay Gáspár jószágait pusztitotta. Egyetlen rabot sem akart kiadni, pedig számukat János király töméntelennek mondotta, sőt mások9 50,000-re becsülték s hozzátették, hogy egy német sincs köztük.
Ferdinánd, kit magyar hivei kellően tájékoztak János helyzetéről, a körülményeket természetesen a maga javára igyekezett értékesiteni. Újra megpróbálta János hiveit megtántoritani s környezetébe becsempészni az árulást. Serédy Gáspár Nádasdyval alkudozott, ki azonban ekkor még erélyesen ellenállt a kisértésnek.10 Ellenben Laszky – eddig János király trónjának egyik oszlopa – maga kereste az érintkezést Ferdinánddal, ki azonban nem bizott benne s különösen azért a vakmerőségért haragudott reá, hogy 1528-ban háborút mert neki üzenni.
Mindez János királynak különben is békére hajló lelkére nem maradhatott hatás nélkül. Midőn tehát több felől ajánlották neki, próbáljon Ferdinánddal békésen megegyezni, készségesen hajlott a tanácsra, noha az előbbi évek keserű tapasztalatai után kevés jót várhatott tőle. Különösen Várday érsek működött a béke érdekében. Az érsek ez időben a két király küzdelmeiben lehetőleg semleges állást foglalt el. Egyikhez sem csatlakozott, hanem az ország nyugalmának visszaállitása érdekében becsületes alkuszképen kibékitésükön munkálkodott. Csakhogy nemes törekvéseivel hamar ferde helyzetbe került. Ez az idő az elkeseredett pártoskodás kora volt, melyben csak a föltétlen pártember érvényesithette magát. Aki nem volt az, az két szék közé jutott, s e sorsot Várday sem kerülte ki, mert mindkét király ellenségének tekintette s kiméletlenül bánt vele. De 1530 nyarán János még hallgatott szavára, főleg mivel ugyanazon eszmékért apostolkodott, melyek az ő lelkét is áthatották. Egyébiránt még a szultán sem ellenzé a béketárgyalást, ámbár tudtára adta Jánosnak, hogy kész a háborúra is.
Ferdinánd király sem utasitotta ridegen vissza a kibékülés eszméjét, de fentartotta cselekvése teljes szabadságát s mindig azt tette, amit a maga érdekében épen czélszerűnek látott. Politikája nem lehetett tehát következetes, hanem a helyzethez képest minduntalan változott. Mikor 1529-ben ahhoz a megkésett kisérlethez folyamodott, hogy a hadai élén közelgő szultánt megengesztelje, tényleg szakitott Magyarország állami egységének eszméjével. Követét Jurisicsot akkor felhatalmazta, hogy végszükség esetén a tényleges birtokállomány alapján s évi adófizetés kötelezettsége mellett kössön békét a törökkel.
János ez időben még egy irányban sem ment ennyire.11 Nem mondott le az államterület egy foszlányáról sem s nem akart a szultán adófizető hűbérese lenni. Ellenben Ferdinánd a viszonyok kényszere alatt már akkor beletörődött az ország feldarabolásába s meg akart Magyarország azon részével elégedni, melyre örökös tartományainak védelme és biztonsága szempontjából leginkább szüksége volt. Már akkor hangsúlyozta, hogy a törökkel szemben Ausztria lett a határország12 s hogy Magyarországnak, vagy legalább némely részének, azért kell osztrák főherczeg vagy mindenesetre német fejedelem kezén13 maradnia, hogy Ausztriát meg lehessen oltalmazni. Ezzel magyar politikája gyökeresen megváltozott s most már János királylyal is alkudozhatott azon békefeltételek alapján, melyeket a szultánnak maga ajánlott fel. Különben sem volt pénze vagy serege a háborít erélyes folytatására. A törököt sem akarta ingerelni, hogy háboritlanul szentelhesse magát a németországi ügyeknek. Azon fáradozott, hogy római királylyá választassék, mi azonban nagy nehézségekbe ütközött. Nemcsak a protestáns, hanem az egyes katholikus választó-fejedelmek is ellene voltak. 1531 január 6-ikán megválasztatott ugyan, de a fejedelmek egy része törvénytelennek nyilvánitotta a választást s kevéssel azelőtt, közös védelem czéljából, Schmalkalden városában formális szövetséget kötött, mely csakhamar Ferencz franczia királylyal is érintkezésbe lépett. Ily körülmények közt, s hónapokon át a messze távolban időzve, Ferdinánd sem ellenezte a békealkudozásokat. János csak azt kötötte ki, hogy Ferdinánd megbizottait ne magyar hivei, „e furiák” közül vegye, kik minden baj okai s most is meg fogják a tárgyalásokat hiusitani. János több elfogulatlanságot remélt Ferdinánd német tanácsosaitól, kiknek részvételével az értekezletek novemberben, Posen lengyel városban csakugyan megtartattak. János királyt Frangepán érsek, Verbőczy kanczellár, Laszky és Homonnay képviselték. Megjelentek az ily tárgyalásokról elmaradhatatlan lengyel királyi követek is, sőt a jó ügy előmozditására, György szász herczeg sem késett követeit elküldeni.
Egyik fél sem foglalt el többé oly merev állást, mint annakelőtte. De mig János ragaszkodott az ország egységének fentartásához, Ferdinánd és Zsigmond a kettéosztás elve alapján keresték a megoldást. János belenyugodott, hogy Ferdinánd megtartsa a királyi czimet, hogy örökösödési jogai, az esetre, ha maga fiutód nélkül hal meg, érvényben maradjanak, hogy Morva, Szilézia és Luzsáczia a váltságösszeg kifizetése nélkül végleg reá szálljon. Ezenkivül Mária özvegy királynét hitbére fejében 100,000 aranynyal akarta kielégiteni. E nagyarányú engedményekért ellenben azt kivánta, hogy Ferdinánd adja vissza mindazt, ami a magyar állam területéből ez idő szerint kezén van.
Ferdinánd azonban meg akarta tartani mostani birtokállományát. Kilátásba helyezte ugyan, hogy bizonyos idő multán igen nagy váltságösszegért ezt is visszaadja, de követeinek ez ajánlata nem volt őszinte. Másrészt János a szultán akaratához képest egy talpalatnyi magyar földet sem engedhetett át s igy a poseni értekezlet is meghiusult. Laszkynak más megoldási terve volt. E szerint János mondjon le Magyarországról s Lengyelországban vagy Francziaországban nyerjen kárpótlást. De ezt a képtelenséget komolyan nem is tárgyalták, ámbár Ferdinánd felkapta az eszmét, hogy János királyt, ha Magyarországról lemond, külföldön kész kárpótolni. Egészen meddő azonban a poseni értekezlet nem maradt, mert a küzdő felek közt egy évi fegyverszünetet létesitett.
Rogendorf Vilmos.
Egykorú festményről, a Heldenbuch reproductioja után
A poseni béketárgyalásokkal párhuzamosan Konstantinápolyban is folytak alkudozások. Oda Ferdinánd Jurisics Miklóst és Lamberg Józsefet küldé azon ajánlattal, hogy Magyarországért bizonyos évi adót vagy ajándékot fog fizetni, Jánost pedig külföldön kárpótolja. A követséget előzékenyen fogadták, de azt felelték neki, hogy a szultán egész Magyarországot János királynak adta s aki János ellen fegyvert fog, az a szultánt támadja meg. Ferdinánd a porta e felfogásáról azelőtt is értesülve volt, mert a szultán még a nyáron megirta a lengyel királynak, hogy a János elleni támadásra hadüzenettel fog felelni. Mindazáltal ugyanakkor, mikor követei Posenben és Konstantinápolyban a békéről tanácskoztak, nagyobb katonai műveletre határozta el magát. Vezérét, Rogendorf Vilmost elég tekintélyes vizi és szárazföldi sereggel Esztergom és Buda megvivására inditotta. Rogendorf először Esztergomot vette ostrom alá, melynek vára Várday érsek semleges magatartásának megfelelően nem akarta kapuit a németek előtt megnyitni. Az érsek maga nem volt a várban, hanem egyik jószágán feküdt betegen.14 Az őrség Jánostól remélte a fölmentést. A király a Gellérthegy alatti kikötőből csakugyan elküldötté kis naszádos hadát, de Lábatlan és Nyerges-Újfalu közt a német hajóraj szétverte. Erre a vár is megadta magát s Rogendorf, kinek táborában több magyar úr volt, folytathatta az előnyomulást. Október 31-ikén ért Buda alá s szárazföldről és a Dunáról egyaránt vivni kezdte. De János sem nézte összetett kézzel a vihar közeledését. Budát, mióta másodszor kezébe jutott, jelentékenyen megerősitette s védelmi állapotba helyezte. Másrészt sajátkezű leveleket küldött az urakhoz, Budára rendelve őket. „Ha hiveim vagytok, – irta nekik – siessetek.”15 Jöttek is mindenfelől, ámbár az ostromzár miatt csapataikat a várba be nem vihették. De Nádasdy Tamás, Szerecsen János és a török Kaszon vajda álutakon mégis eljuthattak a királyhoz, kinek sürgetésére Belgrádból nagyobb török naszádos had sietett Buda alá. Szárazon és vizen heves harczok folytak. A német flottának az volt feladata, hogy Komáromból eleséget szállitson a táborba, a bombázást és rohamokat pedig a folyamról támogassa. A magyar-török naszádosok azonban végül oly alaposan tönkre verték, hogy csak 13 naszádja maradt.16 Eközben azonban Buda is sokat szenvedett s a bombázás nagy kárt ejtett a bástyákban és falakban. Másrészt elfogyott az eleség s a védők már lóhússal táplálkoztak, sőt egyesek szökni kezdtek a várból.17 Szerencsére Rogendorf helyzete is egyre kedvezőtlenebbé vált. Mióta naszádosai megverettek, ő sem tudta kellően élelmezni katonáit, kiket járványok is öltek. Másrészt neszét vette, hogy Bánffy nádor hadat gyűjt s nagyobb török sereg siet János király segélyére. Rogendorf abbanhagyta tehát az ostromot s Esztergomba vonult vissza. Igy a támadásnak e vár megvétele volt az egyedüli eredménye. Annál komolyabb következményei lettek azonban diplomatiai tekintetben. Mikor Esztergom megvételét a portán megtudták, ott a legnagyobb elkeseredés támadt Ferdinánd iránt. Követeit nem bocsátották haza,18 a szomszéd basákat pedig utasitották, hogy Jánost teljes erejükkel segitsék. Maga a szultán is elhatározta, hogy még a folyó 1531-iki évben egész erejével meginditja a háborút Ferdinánd ellen.19
Egyelőre azonban a hadműveletek Buda ostromának félbeszakitásával ép oly hirtelen véget értek, amily váratlanul kezdődtek. Sőt január 21-ikén Visegrádon három hónapra fegyverszünet köttetett, mely azután minduntalan meghosszabbittatott. A visegrádi egyezség kiváló figyelmet érdemel, nem azért, mert félbeszakitotta a hivatalos háborút. Azt a czélját, hogy az országnak visszaadja a nyugalmat, egyáltalán el sem érte. Azért nevezetes az, mert az uti possidetis, az államterület kettéosztásának alapján létesült. Kimondotta, hogy ama területeken, melyek tényleg kezén vannak, mindegyik fél kizárólag maga parancsol s az adót magának hajthatja be. Ha valamelyik helység hovátartozása iránt kétség támad, a kérdést a vármegye kiküldöttei döntik el. Örökösödési s más régi perekben az itélethozatal általában elhalasztandó, de, amennyiben a két fél hivei közt új perek támadnak, mindegyik fél főispánja vegyen részt az itélethozatalban. 1531 januárban tehát jogilag is ketté oszlott az államterület. A felosztás még csak ideiglenes jelleget viselt, provisorium volt ugyan, de mint olyan, nagyban előkészitette az ország végleges ketté oszlását.
Gritti Alajos.
Michael Benther von Carlstatt baseli 1582-iki fametszete. Ő Felsége hitbizományi könyvtárának eredeti példányáról
A visegrádi fegyverszünet Gritti, vagyis a török hozzájárulásával létesült. Gritti még az ostrom előtt Budára érkezett, ezúttal mint a szultán követe, kinek hivatása volt a jövő évi hadjáratra az előkészületeket megtenni. A vár védelmében a magyar urakkal ő is kitüntette magát.20 Ez érdemeiért, vagy talán azért, mert érezte, hogy erőskezű emberre van szüksége, János király már deczember 26-ikán az ország kormányzójává s Máramarosvármegye főispánjává, fiát Antalt pedig egri püspökké nevezte ki. Minthogy a nádori méltóság be volt töltve, a kormányzóság megalkotása minden esetre rendkivüli intézkedés volt, s nem igen tetszhetett a magyaroknak. Még kevésbbé lelkesedtek azonban az új kormányzóért, ki idegen volt, kinek szándékait nem ismerték, kivel az érintkezés is nehézségekbe ütközött, mert sem latinul, sem magyarul nem tudott. Külön okmányban, melyet 39 úr, a legelőkelőbb köztisztségek viselői, irtak alá, hűséget fogadtak ugyan neki. Ezt tette Nádasdy is, de már az alkormányzói állást nem akarta Gritti mellett elfogadni. Pedig ennek szüksége volt helyettesre, mert noha Magyarország kormányzója lett, folyton Konstantinápolyba vágyódott vissza s működésének súlypontja továbbra is a török főváros maradt. Már februárban oda sietett s ott benső barátja, a nagyvezér kegyelméből még inkább előtérbe lépett, mint annak előtte, csakhogy ebből Magyarországnak, vagy János királynak vajmi kevés haszna volt. 1531-ben a szultán nem is inditotta meg a tervezett háborút, mert birodalma más ügyei elvonták figyelmét Magyarországról. De azért készült az új hadjáratra, melyre ekkor már Ferencz franczia király teljes erővel ösztönözte. A szultán más külföldi szövetségeseket is keresett s a velenczei doge utján Fülöp hesszeni tartománygrófot igyekezett megnyerni, mert támadása nem is Ferdinánd, hanem V. Károly császár és spanyol király ellen irányult, ki különféle nyilatkozataival folyton ingerelte és sértette. „A spanyol király – mondotta a szultán – már négy éve hirdeti, hogy háborut akar ellenem viselni. Hadd jöjjön tehát, megvívok vele, ha pedig nem jön, úgy küldjön adót.” De nem küldött még követet sem, ámbár épen ekkor kerülni igyekezett a törökkel való összeütközést. Azt ajánlotta Ferdinándnak, kössön békét Jánossal, de hozzá tette, hogy azért ne mondjon le Magyarországról, legalább ne a birtokában levő területekről. Ily módon azonban János nem egyezkedhetett, mert a török nem engedte. Kelemen pápa olyan alapot keresett tehát, melyen a béke minden esetre létrejöhetett. Azt tanácsolta Ferdinándnak, vegye számba a szultán óhaját s engedje át az egész országot Jánosnak. Ez viszont három évi fegyverszünetet eszközölne ki a portán és segitené Ferdinándot ama területek visszaszerzésében, melyek egykor a birodalom és a Habsburgok kezén voltak, most pedig a velenczések által bitoroltatnak. A lengyel király szintén azt ajánlotta Ferdinándnak, mondjon le az országról, mert csak ezzel veheti elejét a háborunak. De Ferdinánd nem birta magát erre elszánni. A császár a fenyegető veszedelmekkel szemben inkább a német protestánsoknak tett engedményt, kik szavaztak is meg neki segitséget a török ellen, noha addig folyton azzal biztatták Jánost, hogy nem a Habsburgokat, hanem őt fogják segiteni.21 János király még a szertelenül kiélesedett helyzetben is új tanuságot akart békés szándékairól a keresztény világ előtt tenni, s ismét az áldatlan kezű Zsigmond lengyel királyt kérte fel, hogy Károly császárt ujabb béketárgyalásokra ösztönözze. A császár hajlandónak mutatkozott s Pettaut tüzte ki a tárgyalás szinhelyéűl, mig János valamelyik lengyel várost, főleg Krakkót óhajtotta. Károly azonban, mikor János óhajáról értesült, már szétküldte a meghivókat, s minthogy a meghivottak, a pápa s más fejedelmek meg kijelölték követeiket, a császár nem akarta a tanácskozást más helyre áttenni. Hetek multak el, s a két fél még mindig azon vitatkozott, hol tartsák az értekezletet.22 János a hely kérdésében azért nem akart engedni, mert okulva a tapasztalatokon, tudta, hogy, ha az értekezlet német földön tartatik, ott a Habsburgok emberei viszik a főszót, s újra túlzott feltételekkel állanak elő. Méltán tarthatott attól, hogy Pettauban épen úgy kijátszák, mint Posenben tették. Gyanakodott a császár szándékainak őszinteségében, s hogy nem ok nélkül, kitünik abból, hogy Károly csakhamar azt is szemére hányta, hogy maga kérte a tárgyalások megkezdését, sőt Laszkyt, János király követét még fogadni sem akarta, hanem Ferdinándhoz utasitotta. Másrészt azt az eszmét penditette meg, bizza ügyét János a pápa eldöntésére. A pápa azonban ekkor a császár hatalmában volt, vagy, mint János mondá, a császár terrorismusa alatt állt, annyira, hogy a királyi czimet is megtagadta tőle, noha azelőtt elismerte királynak. Választott birónak tehát épen a pápa volt a legkevésbbé alkalmas. A lengyel király még júniusban is buzgólkodott a császárnál s békülékenyebb magatartásra igyekezett birni. Károly hangoztatta ugyan békés szándékait, de ugyanekkor (július 10.) a zágrábi püspököt, Batthyány Orbánt s még öt urat Ferdinándhoz való átpártolásra csábitotta. Igy a megegyezésnek János minden jó szándéka daczára meg kellett hiusulnia s a Habsburgok, semhogy Jánosnak engedményt tegyenek, inkább a szultánhoz fordultak békeért. Új követség indult Konstantinápolyba, nem ugyan, mint a porta kivánta, a császár, hanem Ferdinánd nevében, ki 1532 tavaszán (májusban) a szultánhoz inditotta Lamberg Jánost és Nogarola Lénárdot. Fel voltak hatalmazva a következő alternativ ajánlatokat tenni. Ha Ferdinánd megkapja az egész országot, fizet 100,000, ha megtarthatja azt, a mi most a kezén van, 50,000 arany évi adót. Ha a szultán sem az egyik, sem a másik ajánlatot el nem fogadja, Ferdinánd kész az egész országot Jánosnak átadni, kivéve Pozsony, Magyar-Óvár, Dévény, Sopron, Szombathely, Győr, Komárom várakat a Csallóközzel, s nehány horvát-szlavón véghelylyel, melyeket örökös tartományai érdekében meg akar tartani. Ha pedig a szultán ezzel sem elégszik meg, a követek végre kivághatják a nagy tromfot. Kijelenthetik, hogy Ferdinánd kész egész Magyarországról lemondani, csak azt köti ki, hogy János halála után ő legyen örököse, s ugyanoly feltételek mellett birhassa az országot, mint János birta. Ferdinánd kimondta tehát a nagy szót, kész volt Magyarországot Jánosnak átengedni. Előkelő kortársak nézete szerint ez alapon okvetetlenűl békét lehetett volna nyerni, ha Ferdinánd idejében teszi meg az ajánlatot. De mikor követeit utnak inditotta, már késő volt, az eldöntés már megtörtént. A szultán elindult Konstantinápolyból, s a követek Nisben találkoztak a nagyvezérrel. Eleinte azonban neki is csupán annyit mondottak, hogy Ferdinánd kész engedményeket tenni, a min Ibrahim nagyon megbotránkozott. Azt felelte: „Magyarország határa Brucknál végződik; két király egy országban nem lehet. Budán csak egy királyi szék van, csak egy ember ülhet benne.” Azután hozzá tette: „Veletek nem lehet tárgyalni, mert uratok nem tartja meg szavát, s követei mindig mást mondanak; az egyik fenyegetőzik, a másik békeért rimánkodik.” Mikor a követek végre előadták, hogy Ferdinánd kész lemondani az egész országról, ez a nagyvezérre sem maradt hatás nélkül. Azt felelte, bejelenti a dolgot a szultánnak. Meg is tette. De Szerbiából a szultán vissza nem fordulhatott többé s egyedül a kard hozhatta meg immár az eldöntést.
Szulejman, okulva az utolsó háború tapasztalatain, valamivel előbb, április 25-ikén indult el fővárosából. De roppant hadával mégis csak lassan haladt előre. Június végén ért a szerémi sikra s ott fogadta bucsukihallgatáson Lamberget és Nogarolát. Szemkápráztató pompát fejtett ki. Mikor a követeket maga elé bocsátotta, négy oszlopon nyugvó arany trónuson ült, mellette kis széken ragyogott a császári korona, mely 115,000 aranyba került és Velenczében készült. A trón két első oszlopának mindegyikén remek és drága arany szablya, kézi ij és tegez függött. A két kard hüvelye, valamint az oszlopok drágakővel, nagy gyöngygyel voltak hüvelykujjnyi sorokban kirakva. A szultán diszruhája szintén ragyogott a sok drágakőtől s a trón és a ruha értékét a követek 1.200,000 aranyra becsülték. Itt tisztelgett nála egy franczia követség, valamint Perényi Péter, ki Ibrahim nagyvezérnek dús ajándékot adott át. Ez azonban nem menté meg a fogságtól, mert Gritti sulyos vádakat emelt ellene, melyek alapján letartóztatták.23 De Ferdinánd követeit sem bocsátották el, noha még ott megkapták a szultánnak urokhoz Eszéken július 17-ikén intézett válaszát a tulajdonképeni hadüzenettel. Szabadságukat azonban csak a hadjárat vége felé, Kőszegnél nyerték vissza.
Az 1532-iki hadjárat.
Részlet a Wahrhaftige beschreibung der andern Zugs in Oesterreich wider den Turcken . . . vergangens 1532 Jahres thatlich beschehen czimü Nürnbergben, 1539-ben Formschneider által kiadott füzet nagy fametszetéből. A bécsi Albertina eredeti példányáról nagyitva
A szultán határozottan azt hirdette, hogy Károlyt és Ferdinándot saját országaikban fogja fölkeresni. Mindenütt azt hitték tehát, hogy egyenesen Bécs megvivására megy, ámbár a bajor herczegek már júliusban oly értesitést vettek,24 hogy a török ezuttal Bécset nem bántja, hanem Bécs és Német-Ujhely közé hadat téve, Morvát, Sziléziát és Ausztriának a Duna túlpartján levő részét akarja pusztitani. A hadjárat lefolyása e hadi tervet látszik igazolni. A szultán Eszékről a dunántúli vármegyéken át haladt Ausztria felé. Csapatait magyar kalauzok vezették25 s előhadai augusztus 5-ikén érkeztek Kőszeg városa alá, mely akkor Ausztriába volt kebelezve. A szultán is német birtoknak, Ferdinánd városának nevezi, ki 1528-ban Jurisics Miklósnak26 adományozta. Jurisics Ferdinándot 1522 óta szolgálta s Horvátországban uralma megalapitásának és fenntartásának fő tényezője volt. Első sorban katona, a kard embere, de mint diplomata is kitünt. Mikor 1529–30-ban Konstantinápolyban járt, ott nemcsak a legjobb benyomást tette, hanem a nagyvezérrel személyes barátságba lépett, a mi most, Kőszeg megoltalmazásában kétségkivűl nagy előnyére szolgált. Jurisics, mihelyt Kőszeg birtokába jutott, kijavittatta az erőditményeket s igy a vár, noha kicsiny és jelentéktelen volt, mégsem fogadta készületlenűl az ellenséget. A törökök közeledtére a vidéki lakosság, asszony, gyerek és öreg ember nagy számmal Kőszegre özönlött. Jurisics készségesen adott nekik menedéket s már ez okból is el volt tökélve várát megvédeni. Ez azonban mégis csak másodsorban befolyásolta elhatározásait. Az ellenállással főleg azt akarta elérni, hogy a szultán előnyomulását feltartóztassa s Károly császárnak és szövetségeseinek, kik mint rendesen, ezuttal is megkéstek, időt szerezzen a hadi készületek befejezésére. Gyakorlott katonája kevés volt; fölfegyverezte tehát a polgárságot és parasztokat s 700 emberre emelte a vár őrségének számát. Mikor Szulejmán a kőszegi táborba megérkezett (augusztus 16-ikán), már nagyban folytak az ostrom előkészületei, melyeket azonban a gyakori eső rendkivül hátráltatott. De még több bajt okozott Jurisics ébersége, ki a török aknákat, melyeket 19-ikén akartak felrobbantani, elrontotta, a török rohamát pedig vitézül visszaverte. Augusztus 23-ikán mégis sikerült felrobbantani egy aknát, mely a várfalban nagy rést tört. Erre hatalmas roham következett, melyet azonban Jurisics ismét visszavert. A török ostromzár daczára sem szakadt meg minden érintkezés a vár és a Bécs körűl álló császári hadak közt. Jurisics több levelet küldött oda és segitséget sürgetett. Ferdinánd kitartásra buzditotta s egy emberével, ki töröknek öltözve bejutott a várba, s átadta a király levelét, új lelket öntött a már nagyon szorongatott őrségbe.27 A vár helyzete mindazáltal napról napra kétségbeejtőbbé alakult. A török teméntelen fát hordott össze, hogy a vár árkait betömje s augusztus 27-ikén az összehordott fa már egy szinben volt a vár falaival. Kétségtelennek látszott tehát, hogy a megszámlálhatatlan törökség elözönli s elfoglalja a várost a legközelebbi rohamban. De Ibrahim nagyvezér, mielőtt az utolsó rohamot elrendelte, augusztus 28-ikán alkudozni kezdett Jurisicscsal. A vitéz katona, látva helyzete reménytelenségét, nem ellenkezett s ama jó viszony, mely a nagyvezér és Jurisics közt fennállt, nagyon megkönnyitette, hogy oly megegyezés létesüljön, mely mindegyikök becsületének megfelelt. Jurisics beleegyezett, hogy török zászló tüzessék Kőszeg falára annak jeléül, hogy a vár meghódolt, viszont Ibrahim megigérte, hogy mihelyt a zászló kitüzése megtörtént, a török had végképen elvonul a vár alól.28 Ez egyesség végre is hajtatott s a szultán augusztus 30-ikán eltávozott Kőszeg alól, hol hadai négy hétig vesztegeltek. Ezzel ennek a hadjáratnak sorsa is eldőlt s Jurisics hősiessége eltávoztatta a veszedelmet a császári táborról. Nehány száz parasztjával több sikert vivott ki, több dicsőséget aratott, mint V. Károly császár ama korban szokatlanul nagy haderejével, melynek számát Ferdinánd 80,000 gyalogra és 6000 lovasra teszi. Századok óta nem látott együtt ily hadat Németország.29 Bécs és Német-Ujhely közt helyezkedett el a roppant sereg, mely németekből, magyarokból, csehekből, spanyolokból, a pápa által küldött olasz hadakból állt, európai hirű vezérek alatt. Az volt a megállapodás, hogy, ha a török támad, a jobb szárnyat maga Károly császár, a bal szárnyat meg Ferdinánd fogja vezetni. De nem került csatára a dolog, mert Károly nem akart támadni, s a kőszegi kudarcz után Szulejman sem vágyott az ellenséggel megmérkőzni. Betört ugyan Ausztriába, de aztán délnyugatnak fordult s Stirián át pusztitva vonult vissza. E közben roppant veszteségeket szenvedett, mert egyes csapatosztályok, köztük Bakics Pál huszárjai, üldözésére indultak s sok ezer emberét leölték.
Jurisics Miklós czimere, Jurisics gyermekeinek, Ádám és Annának 1538-ban készült sirkövén. A czimer négyelt pajzs 1. és 4. aranynyal és feketével vágott mezejében fent fekete hollót, alant arany skorpiót, 2. és 3. kék mezejében tornyos várfalat ábrázol; a pajzsot két koronás sisak fedi, a jobboldali oromdisze két sasszárny között fekete holló, a baloldalié strucztoll bokrétán arany skorpió. A sirkő a kőszegi Szent-Jakab templomban. A Turul reproductiója után
Mig a török Kőszeg alatt vesztegelt s egyes csapatai Sárvár ellen intéztek támadást, János király Grittivel Esztergom visszafoglalását próbálta meg, sőt katonái egész Óvárig kalandoztak. Szeptember második hetében hajóhada – 68 naszád – egy vihar alkalmával Komárom alatt tönkre verte ugyan a németek 49 naszádból álló flottáját, melyből csak 16 maradt meg,30 de Esztergomot nem tudta visszavenni. Másrészt meg Károly császár teljesen tétlenűl maradt, pedig seregének fele is elég lett volna Magyarország elfoglalására.31 A császár magatartása annál meglepőbb, mert hajóhada a jóniai vizeken szintén megverte a törököt, s több szigetet és várost, igy Moreában Coronet megvivta. De sem e kedvező hirek, sem Ferdinánd esdeklései nem tudták tettre birni.32 Alig hogy a török veszedelem elvonult, feloszlatta seregét s Olaszországba ment. A protestáns rendek és a bajorok, kik Ferdinándot magyarországi terveinek keresztülvitelében egyáltalán nem akarták támogatni, szintén haza siettek. Még az örökös tartományok hada is eltávozott s Ferdinándot pénztelenségéről annyira ismerték Európaszerte, hogy a 9000 főnyi olasz had sem akart szolgálatába lépni. Ő sem aknázhatta ki tehát a szultán visszavonulását, s a remények, melyeket szövetségeseibe vetett, teljesen meghiusultak.
Ekképen az új hadjárat sem hozta meg az eldöntést Magyarország sorsa felett. A hatalmi és a birtokviszonyok legkevésbbé sem változtak s az egyedüli eredmény az volt, hogy Magyarország Budáig teljesen elpusztittatott.33
Kőszeg.
Rajzolta Cserna Károly