XVI. századi hadi emlékek.
(Zay Ferencz lobogója, mozsara és fegyverei.) A gróf Zay Albert birtokában, Zay-Ugróczon levő eredetiekről rajzolta Dörre Tivadar
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
János király halálának következményei. A helyzet kulcsa a barát kezében. Tervei. Verbőczy Konstantinápolyban. Intézkedések a belső béke helyreállitására. Izabella királyné. Árulók a budai udvarban. Frangepán és társai levele V. Károlyhoz. Balassa Menyhért. A polgárháború veszedelme. János király temetése. János Zsigmond királylyá választása. Szulejmán és az új helyzet. Ferdinánd hadi készülődései. Kettős politikája. Salm küldetése Izabellához. Ferdinánd ajánlatai. Zsigmond lengyel király közbelépése. Egyesség Izabella és Ferdinánd követei között. Ferdinánd és hivei ellenszenve Izabella és a barát irányában. Thurzó titkos terve Buda bevételére. Fels Lénárd hadi vállalata. A szultán beavatkozása. Laszky konstantinápolyi követségének kudarcza. Magyarország védelmének kérdése a regensburgi birodalmi gyűlésen. A török had az országban. Pest ostroma. Rogendorf Budát vívja. Kudarcza. Szulejmán Buda alatt. Hóditási tervei. A csecsemő és gyámjai a szultán sátorában. Buda várának elfoglalása. Szulejmán Nagy-Boldogasszony templomában. Franczia-török szövetség. Ferdinánd követei a szultánnál. Szulejmán hazatérése
XVI. századi hadi emlékek.
(Zay Ferencz lobogója, mozsara és fegyverei.) A gróf Zay Albert birtokában, Zay-Ugróczon levő eredetiekről rajzolta Dörre Tivadar
ZÁPOLYAI JÁNOS halálától várták ellenségei a még megmaradt magyar államterület egységének helyreállitását. Mihelyt tehát az utolsó nemzeti király behunyta szemét, igyekeztek örökébe helyezkedni s nem vették észre, hogy elhamarkodásuk olyan bajt hoz az országra, mely állami lételét végkép halomra döntheti. Egyedül a barát ismerte föl a veszély egész nagyságát s emberfölötti erőlködésekkel igyekezett elháritani. De nem hallgattak szavára. Ujra kitört a polgárháború, s mig a magyarok egymás vérét ontották, a török kardcsapás nélkül vette el tőlük őseik dicső örökét, Buda várát s vele az ország legjobb, legmagyarabb részeit. A barát szeme a jövendőbe látott s János király halála pillanatától kezdve a török beavatkozás megelőzésén dolgozott. Már a király halálos ágyánál tisztában volt teendőivel, magatartása irányával és czéljaival. Folytatni akarta az eddigi politikát, mely két éven át eléggé biztositotta az ország békéjét a nélkül, hogy Ferdinánd jogait és érdekeit kárositotta volna. Fenn akarta tartani a váradi békét, de mint eddig, úgy ezután is csak elvben, hogy végrehajtása akkorra maradjon, mikor előföltételei teljesitvék, vagyis mikor Ferdinánd az ország megvédésére kellő haderővel rendelkezik, másrészt meg kiadni képes Izabella királynénak és a csecsemő királyfinak a szerződésileg biztositott családi örökséget. Addig a meglévő helyzetet semmi esetre sem akarta megváltoztatni, hogy a töröknek ürügyet ne szolgáltasson a beavatkozásra. Czélja volt elhitetni Szulejmán szultánnal, hogy János halálával Magyarországon minden a régiben maradt, mert csak személyváltozás történt és János király helyét fia foglalta el. Hogy a portán hitelt adjanak szavának, János árváját csakugyan királylyá akarta kikiáltatni, a mi a legkevésbbé sem gátolta a váradi békének a maga idejében való végrehajtását, mert a választott király bármikor lemondhatott e méltóságáról. Hogy Ferdinándot is megnyugtassa s bebizonyitsa neki, hogy a királyválasztás csak formaság, mely egyedül a portára való tekintetből történik, a csecsemő királyt nem akarta megkoronáztatni, noha birtokában volt Szent István koronája, s igy ezt is megtehette volna. A királyfi megkoronázása azonban már nagyon összebonyolitotta volna a dolgot s kétségkivül nehezitette volna a váradi szerződés esetleges végrehajtását. A barát egyenesen kizárta tehát tervezgetéseiből a csecsemő megkoronázását.
Szándékaiból, politikájából egy pillanatig sem csinált titkot, hanem kellően megokolva tárta föl ama levélben, melyben János király elhunytát Zsigmond lengyel királynak jelentette. Felkérte a lengyel királyt, hogy leánya és unokája javára járjon közben Károly császárnál, ez meg Ferdinánd királynál, hogy akadályt ne görditsen azon intézkedések elé, melyeket a királyfi, egyszersmind azonban Ferdinánd érdekében tenni fog; különösen ne nehezitse a tervezett királyválasztó gyűlés megtartását, viselje magát békén, s „szokása szerint” ne törjön az országba,1 hanem várja be azt az időpontot, mikor a viszonyok a váradi béke végrehajtására s a török veszedelem elháritására kedvezőknek bizonyulnak.
Ugyanakkor (július 18-ikán) Eszéky János pécsi püspököt a jelzett politikának megfelelő utasitásokkal, pár nap mulva meg a portán nagy tekintélyben álló Verbőczy Istvánt, a kanczellárt Konstantinápolyba küldte. Más intézkedéseket is tett az eddigi állapot fentartására. Hogy a főváros rajtaütés ellen védve legyen, egyik hű emberét, Horvát György váradi kapitányt vagy 1000 főnyi csapattal Budára2 rendelte, s 400 embert a várban, a többit a városban helyezett el.3 Maga egyelőre Erdélyben maradt, hogy először ott csináljon rendet, melyet a lázadó Maylád az erős Fogaras várából folyton a legkomolyabban fenyegetett. A várat ostrom alá vétette, János király holttestét pedig Déva várába vitette s a lepecsételt kincstárral együtt Bebek Imre és Ráskay János őrizetére bizta. E közben a rendeket a királyfi hűségére eskette s összehivta az országgyűlést.
De még mielőtt a gyűlés megnyittatott, Magyarországban komoly veszedelem támadt s sürgőssé tette a barát visszatérését. Minden irigye, ellensége, rosszakarója felhasználta az alkalmat, hogy ellene mesterkedjék s e törekvések az ifjú királyi özvegyben kész támaszra találtak. A fiatal, életvidám, élvvágyó királyné már férje, a sokkal idősebb János király mellett sem igen jól érezte magát Budán, s elégedetlenségét házassága első hónapjaiban idegenek előtt sem titkolta el.4 Még kevésbbé volt inyére a rideg, komoly kötelességérzetében mindenkihez nagy igényeket emelő barát, kinek összes nyilt és titkos ellenségei megmozdultak, hogy János király halálával megfosszák eddigi befolyásától. Mind az özvegy királyné körébe siettek, ki sugásaiknak készségesen megnyitotta fülét. Igy elejétől kezdve félreértések, csakhamar összeütközések támadtak az uralkodni vágyó Izabella, s ama férfiu közt, a kire János király özvegye és árvája védelmét bizta. A mig a barát Erdélyben fáradozott Izabella érdekében, a helyzet urai a budai udvarban a barát ellenségei voltak, kik leghelyesebb, leghalaszthatlanabb intézkedéseit szándékosan félremagyarázták, s a királyné ellen intézetteknek mondották. Azt, hogy Buda várába a megbizható Horvát György váradi kapitányt küldé, úgy szinezték ki a királyné előtt, mintha „tisztességes fogságra” akarná vetni. Maga Horvát tiltakozott a legerélyesebben e gyanusitás ellen, s elmondotta, hogy, mihelyt megérkezett, ő is, katonái is hűségesküt tettek Izabellának. De Frangepán Ferencz, Perényi Péter, Bebek Ferencz, a Balassák mind azt hangoztatták, hogy addig nem jönnek Budára, mig a vár a királyné kezén nem lesz. Ez azonban csak ürügy volt azon szándékuk takargatására, hogy Ferdinándhoz pártoljanak át. Ez urak már augusztus 30-ikán levelükkel keresték föl Károly császárt. Mind János király alattvalóinak mondották magukat, sőt látszólag ugyanazt sürgették, a mit a barát; a váradi béke végrehajtásának előföltételeit akarták a Habsburgokkal megalkottatni. Felkérték őket, elégitsék ki János király özvegyét és fiát s teljes erejüket az ország védelmére forditsák, mert eddigi eljárásuk semmit sem ér. Különösen a császárt kérték, kössön minden áron békét a szultánnal és a franczia királylyal, mert a mi területet ez utóbbinak átenged, azt busásan pótolja egész Magyarország birtoka. Ha azonban a váradi béke végrehajtásának előföltételeit a jelzett módon megalkotni nem képes, az isten szerelmére kérték, vegye rá öcscsét Ferdinándot, mondjon le Magyarországról, hogy a magyarok maguk próbálhassák meg hazájukat igy vagy amugy megtartani. Az urak e lépése magában véve még nem volt elpártolás, de minden esetre a János király által halála előtt alakitott kormány ellen irányult. Egységes állami politikát csinálni az esetre, ha a hatalmasok külön, vagy apróbb csoportokban, a saját szakállukra dolgoztak, egyáltalán nem lehetett. Különben is az augusztus 30-iki levél aláiró ez időben legalább lelkileg már elváltak János király fiától. Sőt a Balassák már előbb sem csináltak titkot elpártolásukból, hanem elfogták Izabella egy emberét, ki atyjától leveleket hozott, melyeket elszedtek tőle. Balassa Menyhért, a vitéz, de minden erkölcsi érzés nélküli rabló lovag már akkor az erőszakoskodás, a dúlás és fosztás utjára lépett s azon ürügy alatt, hogy szomszédait Ferdinánd pártjára akarja hódoltatni, a legszörnyebb dolgokat követte el. Maga Ferdinánd volt kénytelen komolyan meginteni s figyelmeztetni, hogy az ő nevével ne éljen vissza s ne üldözze személyes ellenségeit oly kifogással, hogy az ellenpárthoz tartoznak.5 A polgárháború heves megujulása állt tehát küszöbön. Izabella maga azt sem tudta, mihez fogjon, mert nemcsak tanács, hanem minden anyagi segélyforrás nélkül állt a veszélyekkel szemben. Udvari embereivel felnyittatta ugyan János szekrényeit, de nehány aranyozott ezüst edényen s egypár ócska ruhán kivül semmi értékeset nem talált bennük.6
Balassa Menyhért aláirása 1553-ban kelt levelén.
Olvasása: Melchior Balassa ma(nu) p(ro)p(ri)a. Majláth Béla „Maylád István” (Tört. Életrajzok, 1889.) cz. művének reproductioja után
E zűrzavarban a barát sem maradhatott tovább Erdélyben, hanem megindult a király holttestével és kincseivel, s Déváról Lippán át Budára7 vonult. Két ezer, – nagyobbára rácz – katona kisérte a holttestet, mely szeptember 15-ikén érkezett a fővárosba, hol nagy tisztelettel és megilletődéssel fogadták. A gyászmenetet az özvegy királyné a vár kapujánál várta. Budáról a holttestet királyaink ősi temetkező helyére, Székes-Fejérvárra szállitották, hol szeptember 24-ikén, Máté napja utáni pénteken8 temették el. Az egybegyültek visszatértek Budára, s a Rákoson9 a királyfit, ki a keresztségben János Zsigmond nevet nyert, királylyá kiáltották ki, az ország kormányzatát meg, János végintézkedéseihez képest, Izabellából, a barátból, Török Bálintból s Petrovics Péterből álló regensségre bizták.
E közben Eszéky és Verbőczy Konstantinápolyban igyekeztek a portát a status-quo fentartásának megnyerni. Igen előzékenyen fogadták őket. A szultán János király fiának10 adta az országot, s igy belenyugodott az eddigi állapot fenntartásába. Ezzel a török támadás veszélye el volt háritva, s ha sikerül Ferdinánd királylyal is megegyezésre lépni, az ország megmaradhatott volna az olyannyira szükséges béke élvezetében.
Ferdinánd király az év legnagyobb részét messze Németországban töltötte s ott a császár megbizásából a protestáns és katholikus rendekkel béketárgyalásokat folytatott, melyek július 28-ikán eredménytelenül végződtek. Már e gyűlésen – Hagenauban – hirét vette János nehéz betegségének, s nyomban katonai készülődéseket tett a János-párti ország birtokba vételére.11 Maga is haza sietett, s hajón Bécsbe érkezve, augusztus 10-ikén kezdte meg intézkedéseit. Mint 1527-ben, most is fegyverrel akart czélt érni. Pénze a hadjáratra most sem volt ugyan, de azért az első percztől kezdve kardcsörtetve, fenyegetőzve követelte a váradi béke végrehajtását, a nélkül, hogy a váradi szerződésben megállapitott kötelezettségeknek megfelelt volna. Pénz hiányában a szepesi herczegséghez tartozó javakat nem váltotta ki s a királyi özvegynek és fiának a szerződésszerü javadalmazást megadni nem is készült. A helyett, hogy e legelső föltételnek tett volna eleget és legalább azt a csekély pénzt, melyet nagy nehezen szerzett, Izabella kielégitésére forditotta volna, az 1527-iki politikát elevenitette föl. Igéreteket tett és fenyegetőzött egyszerre. A szultánhoz követet küldött, a pápától 100,000 arany segélyen kivül az ellenpárti főpapok erélyes megintését kérte.12 A baráthoz, Frangepánhoz, Törökhöz s másokhoz levelet vagy követet küldött s eget-földet igért mindenkinek, ha támogatja. De fenyegetőzött is és katonai készülődésekre forditotta azt a 119,000 forintot, melyet nagy nehezen kölcsön kapott.13 Nyomban Bécsbe érkezte után Salm grófot Budára inditotta,14 hol Izabella nyilvános és titkos kihallgatáson fogadta. A követ nyilvánosan Ferdinánd részvétét s azon üzenetét adta át, hogy az ő és fia védője és gyámja lesz, a titkos kihallgatáson pedig Buda és az egész ország átengedését kérte tőle. Salm jó hirekkel tért meg utjáról s azt mondotta, hogy a királyné kész végrehajtani a váradi békeszerződést s magát fiával Ferdinánd oltalma alá helyezni.15 Erre Ferdinánd felkérte Zsigmond lengyel királyt, hasson oda, hogy leánya a kedvező hangulatban megmaradjon. Titkárja, Bornemissza Pál meg a barátot kereste föl, mikor ez királya holttestével Budáról utban volt Székes-Fejérvár felé. A barát a temetés előtt tárgyalni sem akart, de már akkor figyelmeztette a követet, tartózkodjék Ferdinánd minden támadástól, különben rá zuditja a szultánt Magyarországra. A temetés után Bornemissza ismét fölkereste. Előbb fényes igéretekkel próbált reá hatni. Biztositotta, hogy Ferdinánd meghagyja összes állásaiban, hogy 15,000 frt évi jövedelmet ad s a császárral a bibort szerezteti meg neki. Mikor mindez nem fogott, Bornemissza fenyegetőzni kezdett s követelte a baráttól, adja át az országot, különben Ferdinánd haddal foglalja el. A barát e tapintatlanságon annyira felboszankodott, hogy szóba sem állt többé Bornemisszával, hanem azt irta (szeptember 27-ikén) Bécsbe, hogy, ha tárgyalni akarnak, eszesebb embert küldjenek hozzá. Jöttek is egymásután az új követek. Október 4-ikén megérkeztek Budára Thurzó Elek és Révay Ferencz s arra kérték Izabellát, utasitsa a barátot és Petrovicsot, menjenek Visegrádra, hol Ferdinánd értekezletet akart az ország és a királyné ügyeiben tartani. Ugyanekkor közvetlenül Bécsből is jött követ, a spanyol Cotta, s tudtára adta a királynénak, hogy Ferdinánd kész mindenre, s ha máskép nem megy, fegyveres erővel veszi birtokba az országot.16 Később Salm másod izben is eljött Izabellához, ki hajlandó volt egyezkedni, ámbár óvatosságból hűségére esketteté az urakat és Buda polgárait. Mihelyt ezt Ferdinánd megtudta, november 9-ikén ismét felkérette Zsigmond lengyel királyt, hasson leányánál oda, hogy a váradi szerződést végrehajtsa. Zsigmond követe, Czarnkovszki András utján csakugyan ily értelemben működött s Izabella hajlott is szavára, sőt kész volt távozni az országból. Magyar tanácsosai azonban azt ajánlották neki, hogy legalább addig ne döntsön, mig a portai követek vissza nem érkeztek. Ferdinánd követei a baráttal szintén tanácskoztak, ki a legteljesebb őszinteséggel tárta fel előttök politikáját. Nem szünt meg őket a veszedelmekre figyelmeztetni, melyekbe a király fegyveres föllépése az országot dönteni fogja. Hogy Ferdinándnak oka se legyen ily fellépésre, a barát kész volt a békés egyezségre. Csak azt kivánta, adja ki Ferdinánd a Zápolyaiak családi javait, mire szent esküje kötelezi. Ha pedig ezt nyomban nem teheti, hagyja meg a királynét az ország birtokában mindaddig, mig ama kötelezettségét teljesiteni képes. Viszont a barát kötelezi magát, hogy rábirja a szultánt a béke megtartására s gondja lesz, hogy a magyar és erdélyi terület kárt ne szenvedjen, hanem a maga idején háború nélkül Ferdinándra szállhasson. De a követek fél kezükben – mondja a barát17 – kenyeret, a másikban követ tartottak. A barát legalább 22 napi fegyvernyugvást kért, hogy nyugodtan meghányja-vesse a dolgot s kezességül Buda és Temesvár várait át is akarta adni. Sőt novemberben Izabella és Ferdinánd követei közt tényleg egyezség létesült, mely a királynénak és fiának 32,000 arany évdijat, Nagy-Szombatot és Trencsént biztositotta s jövendőbeli lakóhelyévé Pozsonyt tüzte ki. Rendben lett volna tehát minden. Csakhogy időközben Bécsben ismét forditottak egyet a dolgon. A Maylád-féle zendülés megujulása Ferdinándban azon hitet kelté, hogy az özvegy és a csecsemő uralma úgy is tarthatatlan. Mikor meg hire jött, hogy Szulejmán szultán szintén Maylád felé hajlik, Bécsben biztosra vették, hogy Izabellának vége van. A király udvarában az a nézet volt tulnyomó, hogy a szultán erős gyülöletet táplált már János király ellen s meg akarta a tróntól fosztani; most pedig elejti fiát s igy Izabelláék minden kárpótlás nélkül Lengyelországba vagy királyi területre lesznek kénytelenek menekülni.18 A király különben is ugyanazt az ellenszenvet táplálta Izabella és a barát, mint addig János király iránt. Nem tartotta őszintének azt a kifogást sem, hogy a török emelne akadályt a váradi béke végrehajtása ellen. Ebben a hibás föltevésben adta ki a parancsot, hogy hadai Buda ellen induljanak, pedig hivei körében is tudták, hogy szép szóval és pénzzel többre lehetne menni, mint katonával.19 A barát nem szünt meg a királyt tévedésére figyelmeztetni s óva intette a fegyveres föllépéstől. Jogosult ez a fellépés csak az esetre lett volna, ha Ferdinánd 100,000 főnyi haddal s egy nagy háború viseléséhez szükséges pénzzel rendelkezik. Ez esetben párbajra hivhatta volna ki a szultánt, hogy megvivjon vele Buda és Magyarország birtokáért. De az adott viszonyok közt 8–10,000 főnyi hadra támaszkodva, a szultánt ingerelni valóságos istenkisértés volt. A király azonban mégis elkövette a végzetes politikai hibát, melyet a magyar nemzet évszázadokon át megsiratott. Kétségtelen azonban, hogy e hibáért őt magát csak igen kevéssé terheli a felelősség s magyarjai nem is tőle kérték számon Buda elvesztét. Maga is a háborút akarta ugyan, az bizonyos. De hogy épen akkor, midőn Izabellával új alkura lépett s Felsnek csak néhány ezer embert adhatott rendelkezésére, Buda vivását elrendelte, abban magyar és német tanácsosai, kiket mindig követni szokott, a hibásak.
Ferdinánd harczkedvét s a barát iránti ellenszenvét, mint az egykoruak mondják, főleg Thurzó Elek, a királyi, és Révay Ferencz, a nádori helytartó, régi, kipróbált hivei szították. Legnagyobb részt az ő kezükön volt a Zápolyaiak családi vagyona s igy természetszerűen arra sarkalták a királyt, hogy fegyverrel vegye meg Budát, mert ekkor nem lesz kénytelen a szerződések azon pontjainak eleget tenni, melyek Izabella és fia kártalanitására vonatkoznak. Ugyanoly szellemben befolyásolták többi hivei,20 kiknek száma immár tetemesen megszaporodott. Frangepán Ferencz, kalocsai érsek és egri püspök,21 Perényi Péter,22 Bebek Ferencz, Ráskay István és a Balassák átállottak hozzá, Erdélyben pedig Maylád István, alighogy a barát eltávozott, ujra föléleszté a lázadást s noha a töröktől magának hérte Erdélyt, nyiltan Ferdinánd zászlaját lobogtatta. Uj hivei közül nem mind ajánlották ugyan az erőszakot, mint Thurzó és Révay, kik egyszerüen ki akarták az országból üzetni Izabellát és fiát. Frangepán átpártolásakor határozottan sürgette kielégitésüket. Egy tekintetben azonban a király régi és új hivei egyetértettek; gyűlölték a barátot, élesztették Ferdinándban az iránta való bizalmatlanságot. A tulbuzgók pedig mint 1530-ban, azzal ámitották, hogy a főváros várva várja hadait, melyek a barát zsarnoksága alól fölmentsék, s hogy a csekély német had is elég lesz Budát elfoglalni, mert ellenállással sem találkozik. Sőt Thurzónak titkos terve volt, hogyan lehet könnyü szerrel Budát bevenni, s titkát sietett Felssel közölni. Másrészt az erdélyiek, kiket biztatott, ne féljenek a töröktől, mert a császár a pápával, a franczia királylyal s a német rendekkel szövetkezni készül Magyarország megmentésére, azt üzenték a királynak, hogy csak akkor csatlakozhatnak hozzá, ha megszerzi Budát. Igy tehát a legkülönbözőbb részről ösztönözték a döntő lépésre, mire októberben Felset jelentéktelen haddal Magyarországba küldte, utóbb meg Buda megvételére utasitotta. Fels ultimátumot intézett Izabellához s felhivta, hogy haladéktalanul távozzék Budáról, különben fegyverrel fogja kiüzni. Ezt könnyebb volt kimondani, mint megcselekedni. Fels különben is ama pártfogolt tábornokok egyike volt, a kik nem a harczmezőn aratott győzelmekkel, hanem a védtelen szegénység megzsarolásával tették nevüket emlékezetessé. Esztergomból indult Budának, de aprólékos dolgokra, Visegrád alsó várának elfoglalására pazarolta az időt. Ekkor 450 nehéz, 2500 könnyü lovasa, 4500 gyalogja s 1000 naszádosa volt.23 Nyáry Ferencz és más magyarok szaporitották ugyan hadát, de inkább csak bajt okoztak, mert ekkor még több embert kellett élelmezni. Ez pedig nehéz egy dolog volt, mert a királyi had, mint rendesen, minden pénz nélkül hagyatott, a lakosság meg szerteszét futott előle. A 32 naszádból és 13 más hajóból álló flotta átszállitotta a hadat a Duna jobbpartjára, hol Vácz kardcsapás nélkül nyitotta meg kapuit.24 Mindezt Bécsben nagy sikernek keresztelték el s bizton várták a további győzelmeket.25 Fels Váczról Pestnek indult s meg is szállotta. Ugyanezt tette Ó-Budával, de már Buda ellen nem birt boldogulni. A fővárost a barát védte. Volt benne 1000 magyar lovas, 1000 rácz, 1000 más fogadott zsoldos s az oda menekülő parasztságot is fölfegyverezték.26 A védelem erélyesen folyt tehát s Fels nemsokára belátta, hogy Buda „nem neki való falat”.27 Fel is hagyott az ostrommal. Pesten 2000 morva s Bebek 300 lovasa nagy számú tüzérséggel maradt, hogy a törököknek, kiket a barát segitségül hivott s kik deczember elején meg is érkeztek, ellenállhassanak. Fels maga Tata ellen fordult s azt megvevén, Székes-Fejérvárt szállta meg, hol 500 németet s Perényi csapataiból 500 magyart hagyott. De mikor Pápa ellen akart indulni, megbetegedett s fölmentését kérte a királytól.
Thurzó Elek.
A lőcsei plébánia-templomban levő siremlékének domborműve. Az ezredéves országos kiállitás történelmi főcsoportja részére készitett gipszmásolatról rajzolta Mühlbeck Károly
Ezzel véget ért a hadjárat, mely a csekély sereghez képest épen nem mondható meddőnek, mert néhány igen fontos helyet juttatott Ferdinánd kezére. De mindez semmivé törpül azzal az óriási veszedelemmel szemben, melyet Ferdinándra s egész Magyarországra felidézett. Igazolta a barát jóslásait; a szultán csakugyan beavatkozott. Ferdinánd még János király életében28 a portára akarta küldeni Laszkyt, hogy a váradi békéhez kinyerje Szulejmán beleegyezését. Laszky azonban csak később indult el s október 31-ikén érkezett a török fővárosba, Vielieglovszky Gáspár lengyel nemes kiséretében. Nagy előzékenységgel fogadták, mert nem is sejtették, hogy Ferdinánd megbizásából jött. Ellenben azok, kik terveibe be voltak avatva, azt mondták: „Minthogy elkéstél (a szultán ekkor már a királyfinak adta az országot), jobb lett volna, ha mindjárt hadsereggel jöttél volna!” Csakugyan, alig kezdett Ferdinándról beszélni, a pasák félbeszakitották, ajánlatát pedig, hogy Ferdinánd egy milliót fizet az országért, megbotránkozva utasitották el. Azt kivánták tőle, irjon Ferdinándnak, vonja vissza seregét Buda alól. Hiába esküdözött Laszky, hogy Ferdinánd nem a török ellen harczol. A szultán haragjában kisérőjével együtt elfogatta s halálra itélte.29 Nagy nehezen kegyelmet kaptak ugyan, de szabadságukat csak a következő nyáron nyerték vissza.
Ferdinánd elvesztette tehát a portán a játékot. Franczia részről is új háborúra ösztönözték a szultánt, ki még 1540 telén elhatározta, hogy jövő évben teljes erővel indul Magyarországba. Laszky jelentései alapján ezt Bécsben is jól tudták, s a higgadtabbak, például a pápai követ, eléggé sajnálták a budai kalandot. Ferdinánd készülni kezdett a nagy mérkőzésre. Pozsonyba tanácskozásra hívta össze főbb magyar híveit, s velük a német fejedelmekhez fordult segélyért. A protestáns rendek készek voltak bő katonai és pénzsegélyt adni, ha a császár meg a vallásügy terén tesz engedményeket. Mikor tehát 1541 februárban a birodalmi gyűlés Regensburgban Károly személyes jelenlétében megkezdte működését, a magyarok követei: Frangepán érsek, Nádasdy Tamás, Batthyány Ferencz bán s még ketten, vérmes reményekben ringatták magukat. Ferdinánd király nem mehetett a gyűlésre, bár magyarok és németek folyton sürgették megjelenését. De a hadműveleteket a tél sem szüntette meg; a török már februárban ujra mozgott, s Ferdinánd nem távozott közvetlenül fenyegetett örökös tartományaiból. A magyarok minden bizalmukat a császárba vetették. Ez azonban hamar kiábránditotta őket, mert a protestánsok vallásügyi kivánságai és sérelmei nagyon idegessé tették. A magyar követeket, noha figyelmeztették, hogy a legnagyobb segély is kárba vész, ha nem adatik idején, s szavaikat a törökök hadműveletei tökéletesen igazolták, Károly a birodalmi gyűlés elé sem bocsátotta. Azt felelte, hogy neki sok országa van, s nem ér reá mindenre, úgy hogy a magyarok reménye hamar csüggedéssé változott a császárral folytatott beszélgetések után. Csak június derekán juthattak a gyűlés elé. Főszónokuk Frangepán Ferencz volt. Előadta, hogy immár nem arról van szó, hogy a németek idegen országot védjenek, hanem arról, hogy Németországot magát oltalmazzák Magyarországban. Ferdinánd időközben szintén megérkezett, s minthogy a protestánsoknak is tétettek engedmények, a gyűlés csakugyan rögtöni segélyt szavazott meg. Sőt nagyobb hadjáratban való részvételét is kilátásba helyezte, de erre nézve a végleges döntést a jövő januárban Speierben tartandó gyűlésre hagyta.
XVI. századi magyar naszád.
Hufnagel egykorú rajza után, a Brawn György „Urbium praecipuarum mundi Theatrum” (Köln, 1573.) cz. munkája V. kötetéből
E közben itthon folytak a kűzdelmek. A török had, mely deczemberben Buda felmentésére sietett, Kalocsa vidékén telelt s Pestet tartotta szemmel. Mihelyt az időjárás engedte, már februárban (1541) megkezdte a magyar hadokkal egyesülten a támadást. Váczot Petrovics megvette s 1500 foglyot ejtett. Noha ezzel Pest megtartása nagyon meg volt nehezitve, az ottani őrség nem vesztette el bátorságát, s visszaverte a törököt. De sürgős segélyre volt szüksége s Ferdinánd nagy erőködéseket tett megsegitésére. Április elején Salm vezetése alatt 50 naszádból álló hajóhadat küldött Magyarországba, hogy a komáromi naszádosokkal egyesülve, a szintén ott összpontosuló szárazföldi sereg műveleteit támogassa. Komáromnál a flotta 24 gályára, 80 naszádra és 100 sajkára szaporodott és teljesen uralkodott a Dunán. A szárazföldi sereg a 2000 naszádos nélkül 12,000 gyalogból és 6800 lovasból állt, hatalmas tüzérséggel. Perényi 2000 emberrel szaporitotta a hadat, melyhez 6000 más magyar lovas is csatlakozott. Tekintélyes volt tehát a haderő s gyors cselekvéssel, ügyes vezetés alatt kétségkivül sikert érhetett volna el. De vezére a 60 éves, elaggott Rogendorf Vilmos volt, ki e tisztet egyáltalán nem akarta elfogadni s csak királya egyenes parancsának engedett. Egy egész hónapig eltartott, míg seregét Komáromból Buda alá szállitotta s a vár vívását meg tudta kezdeni. Előbb azonban szétverte a vár fölmentésére siető török hadat.30 A vár még nem heverte ki a legutóbbi ostromot; készlettel sem volt kellően ellátva, őrsége csak 2200 katonából állt. De a polgárok és zsidók is résztvettek a védelemben.31 Az élelmi szerekben hamar szükség állt be, és ismét lóhússal kellett táplálkozni. Mindezeknél sokkal nagyobb veszedelemmel járt az Izabella és a barát közti egyenetlenség. Az ifjú királyi hölgy szeszélyessége nagyon megnehezité a védelmet. Minden pillanatban mást akart; hol az ellenállásra, hol az egyezkedésre határozta el magát. Még az ostrom előtt, február elején ismét érintkezésbe lépett Ferdinánddal Buda átadása iránt s február 6-ikán Bebek Imrét küldé feltételeivel hozzá. A barát ellenben ekkor hallani sem akart Buda átadásáról. Őt sem a királyné, sem a csecsemő érdekei nem vezették: egyedül Magyarország érdekét tartotta szem előtt.32
Izabella csakhamar engedett a barát sürgetésének,33 s a török segély megjötte után országgyűlést akart tartani, mely a trónkérdést végképen eldöntse. Csakhogy e közben megkezdődött a főváros ostroma s így e terv dugába dőlt. De az ostrom folyamán a királyné ismét megneheztelt a barátra s titkos érintkezésbe lépett a budai polgársággal, mely egyrészt az eleséghiány miatt, másrészt, mert az ostrom alatt sokat szenvedett, szintén elégedetlen volt. A királyné biztatására Pálczán Péter biró, ki 500 ember élén a belső kapuk őrzését szokta végezni, hat más polgárral alkudozni kezdett Rogendorffal s a táborában levő magyarokkal a vár átadása iránt. Abban állapodtak meg, hogy éjnek idején nagyobb számú ellenséges katonát bocsátanak Budára, kik egész csöndben megszállják a fontosabb pontokat, s lehetetlenné téve az ellenállást, a várat a benne levőkkel Rogendorf kezébe juttatják. A terv sikerének alapföltétele az volt, hogy az éj leple alatt a várba lopozó csapat magyarokból álljon, kik ruházatra sem különböznek a várbeliektől s ide- vagy odamenetelükkel nem keltenek figyelmet, mert azok, kikkel esetleg az utczán találkoznak, az őrséghez tartozóknak fogják őket gondolni. Pálczán és az összeesküvés tagjai e körülményt különösen lelkére kötötték Rogendorfnak, ki azonban semmi szín alatt sem akart magyarokat küldeni, mert árulástól félt. Sőt az 500 főnyi német élére sem oly embert állitott, ki Budán már járt és a helyi viszonyokkal ismerős lett volna. Fiára, Kristófra, egy léha, könnyelmű ifjúra34 bizta a vezetést, hogy övé legyen Buda megvételének dicsősége. Június 13-ikán éjjel35 az összeesküvők csakugyan bebocsátották a németeket, kik észrevétlenűl jutottak el a Viziváros piaczára. Itt azonban idegen ruházatuk és beszédük felébreszté egyes járó-kelők figyelmét. Zaj támadt, mire a németek fejüket vesztve, gyáván kifutottak a hatalmukban levő városból. A barát erre ismét erős kezébe vette a gyeplőt, maga ott harczolt a bástyákon, sikeres kirohanásokat tett, s megvédte a várat mindaddig, míg a kért török segély meg nem érkezett. Rogendorf heteken át tudta, hogy jön a török, de csak augusztus 21-ikén határozta el magát a visszavonulásra, midőn útját a budai oldalon már elállta az ellenség. Seregét tehát a pesti oldalra akarta hajóhidon átszállitani. De már késő volt. Éjjel tiz órakor kezdte meg az átkelést. Ki volt adva a rendelet, viseljék magokat a csapatok csendesen, hogy az ellenség észre ne vegye a hátrálást. Egy ideig jól is ment minden. Csakhamar azonban a nyugtalan katonák a hajóhidra tolongtak, miből nagy zürzavar és zaj támadt. A török s a várbeliek figyelmesekké lettek, megrohanták a tábort s felkonczolták a budai parton levőket. 7000 német esett el s az egész podgyász, 30 nehéz és sok könnyebb ágyú, minden puskapor s más készlet a törökök kezébe került. 600,000 frtra becsülték az elvesztett hadiszer értékét.36 A tiroliak négy zászlóalja az utolsó emberig lekaszaboltatott. Maga Rogendorf is súlyos sebbel menekült s pár nap mulva meghalt.
Öt nappal később a szultán is Buda alatt állt, hová a diadal biztos reményében két fiát, Mohammedet és Szelimet is magával hozta.37 Ekkor már azért jött, hogy „Buda városát az iszlam egyik székházává tegye,” s Magyarországot tényleg elfoglalja.38 Nem volt többé oka régi tervei valósitását elhalasztani. Ismerte Magyarország gyöngeségét, megoszlását, ismerte Ferdinánd tehetetlenségét; a csecsemő királyfi iránt különös kiméletre nem volt kötelezve, s a mi a leglényegesebb, Budát a török birodalomból a legkényelmesebben meg lehetett immár védeni. Régi vágyát végre kielégitette tehát, és pedig ravasz fondorlattal. Magához kérette a csecsemő királyfit, hogy meggyőződjék, fiú-e vagy leány, s oda rendelte gyámjait is, hogy közölje velük, mit tervez a királyfival. Izabella királynét nagyon megrémitette a szultán kivánsága s attól félt, hogy magával viszi gyermekét Konstantinápolyba. De a szultán óhaja parancs volt s merő képtelenségnek látszott akaratával szembe szállani. Török Bálint azonban vonakodott a többi tanácsosokkal a táborba menni, mert tudta, hogy a török régóta neheztel reá.39 Mig az urak lenn járnak, ő Batthyány Orbánnal és Podmaniczky Jánossal Budán akart maradni, hogy a vár biztosságán őrködjék. A barát azonban ragaszkodott hozzá, hogy a királyfi gyámjai mind tisztelegjenek a szultánnál.40 Nagyobb szolgaszemélyzet kiséretében augusztus 29-ikén csakugyan útra is keltek. Nyomban a szultán szine elé bocsáttattak, ki gyorsan végzett velük. Aránylag rövid idő mulva a tanácsosok Török Bálint kivételével mind kijöttek a szultán sátrából41 s őrizet alá helyeztettek, mert a barát később ismételve mondotta, hogy ő is, Petrovics is török fogságban voltak. Mikor azonban a csecsemő, ki dajkáival este felé érkezett a táborba, ismét hazavitetett, Török Bálint kivételével a magyarok mind elbocsáttattak.42
Az egykori fejérvári kapu Török Bálint monogrammjával.
Rajzolta Dörre Tivadar
De Buda, a hová igyekeztek, nem volt az övék többé, hanem a szultáné, mert a török időközben lopva, vér nélkűl, birtokába vette Mátyás király hires városát. Mig az urak és a királyfi fényes kisérettel a török táborba vonúltak, a kiváncsi városi nép a festői látványban gyönyörködve kiözönlött a szabadba, a török tábor közelébe. Egyes török katonák látszólag szintén csak kiváncsiságból meg fölmentek a városba és a várba, hol senki sem állta útjokat. Számuk egyre szaporodott, s midőn lassankint egész tömeggé nőtt, az ártatlan nézőkből hirtelen fegyveresek lettek, kik megszállották a fontosabb pontokat, s Buda várát és városát a szultánnak foglalták el. A mint ennek hirét este felé Szulejmánnak jelentették, nem volt többé oka a királyfit és gyámjait fogságban tartani s Török kivételével haza is mehettek. Mikor Budára érkeztek, már nem otthonukba, hanem a szultán várába tértek be, melyet a török sietett keresztény jellegéből kivetkőztetni. A templomokat és zárdákat mecsetekké, vagy katonai raktárakká alakitotta át, a lakosság nagy részét meg kiűzte. Az átalakitás oly gyorsan ment végbe, hogy a szultán már szeptember 2-ikán bevonulhatott Budára, s ott a török mecsetté lett Nagy-Boldogasszony templomában végezhette imáját. „A harangok hangjához szokott vidékeken ezentul a muezzin éneke” hangzott. A szultán Buda első török pasájává Szulejmánt,43 a magyarok főbirájává meg Verbőczy Istvánt, a nagy jogtudóst nevezte ki. Mindketten csakhamar áldozatul estek a pestisnek,44 ellenben Magyarország ősi fővárosa végképen török pasa kormányzata, s vele az ország nagy része közvetlen török uralom alatt maradt. A kettéoszlást immár a három részre szakitás váltotta fel. Mihelyt Szulejmán Budát elfoglalta, Izabellát, a barátot, Petrovicsot 40 főnyi kisérettel s minden podgyászukkal útnak inditotta, 4000 törököt rendelve melléjük fedezetül; Zsigmond lengyel király követét meg azzal bocsátotta haza, mondja meg urának, ne aggódjék leánya miatt, kit biztos helyre szállittatott.45 A lengyel király követén kivül megjelentek táborában Ferencz franczia király, sőt Ferdinánd követei is. A franczia követ, Paulin de la Garde kapitány azért jött, hogy Károly császár ellen támogatását kérje; a szultán megkötötte a szövetséget s tetemes segélyt igért a franczia királynak.46 Ily viszonyok közt Ferdinánd követei, Salm és Herberstein,47 kik nem kevesebbet kértek a szultántól, mint adó fejében Budát – mikor útra keltek még nem tudták, hogy a szultán magának foglalta – és az országot, sehogysem boldogulhattak. Azt hiszik talán – mondották nekik, – hogy a szultán megbolondult, s elajándékozza azt, a mit kardjával harmad izben megszerzett? A szultán nemcsak semmit sem adott, hanem visszakövetelte Esztergomot, Visegrádot, Székes-Fejérvárt, János király egykori birtokait. Ez áron akkor talán Ferdinánd békét szerezhetett volna. De nem fogadta el a feltételeket, mert, mint mondá, e helyek átengedése megnyitná a töröknek az utat Ausztria szivébe.
A szultán szeptember második felében diadallal tért vissza Konstantinápolyba. A miért ősei száz éven át annyi vért ontottak hasztalan, azt immár ő játszva valósította meg. Csak most tépte le a mohácsi győzelem gyümölcsét. Úgyszólván áldozatok nélkül hullott ölébe Buda ősi vára s védtelenűl feküdt lábánál egész Magyarország.