Békés Gáspár aláirása 1574 május 27-ikén kelt levelén.
Olvasása: Bekes Gáspár m(anu) p(ro)p(r)ia. Az irat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
János Zsigmond betegsége 1567-ben. Az erdélyi trónutódlás. János Zsigmond jelöltjei. Békés Gáspár. Befolyása János Zsigmondra. Házassági terv. Békés bécsi küldetése. A speieri egyesség. János Zsigmond lemond a királyi czimről. Az újabb házassági terv meghiusulása. János Zsigmond halála. Jellemzése. Viszonya a szultánhoz. Vallásos elvei. Az unitáriusok Erdélyben. Blandrata György. Dávid Ferencz. Küzdelem a kálvinisták és unitáriusok között. A váradi hitvita. A vallási türelmetlenség. A fejedelem halála válságba viszi az országot. A testamentumos urak. Báthory István fejedelemmé választása. Az új fejedelem hűséget esküszik Miksának. Báthory politikai iskolája. A bécsi udvar féltékenysége. Békés Gáspár titkos üzelmei. Menekülése Erdélyből. Betörése. A kerellőszentpáli ütközet. Báthory felszabadul Miksa fenhatósága alól. Politikája a török irányában. A lengyel trónjelöltség. Báthory lengyel királylyá választatása. Rövid uralkodásának nyomai Erdélyben. Tolerans vallási elvei. Műveltsége, tudományszeretete. Tudósok Báthory udvarában. Brutus János Mihály. Forgách Ferencz. Báthory lengyel királyi politikája és Erdély
A drinápolyi béke kiterjedt ugyan Erdélyre, de azért évekig eltartott, mig Miksa király és János Zsigmond fejedelem közt végleges béke köttetett. 1567-ben első sorban János Zsigmond súlyos megbetegedése szüntette meg a háborút. A fejedelem olyan veszélyesnek hitte állapotát, hogy végrendeletet tett, s a trónutódlás kérdését országgyűlés elé vitte. A rendek elhatározták, hogy üresedés esetén szabad választás útján, még pedig a János Zsigmond végrendeletében körülirt politika figyelembe vételével, töltik be a fejedelmi széket. János Zsigmondnak magának nem volt határozott jelöltje s hol egyik, hol másik tanácsosára, egyszer Hagymássy Kristóf váradi kapitányra, másszor Békés Gáspárra gondolt, mig a közvélemény figyelme mindinkább Báthory Istvánra fordult, ki diplomatiai és katonai téren egyaránt odaadással szolgálta urát. Mint jó katholikust ekkor még Bécsben is őt óhajtották fejedelemnek.1
Őszszel János Zsigmond állapota tetemesen megjavult ugyan, de végrendeletét érvényben hagyta s bizalmas hiveit, Hagymássyt, Békést, Csáky Mihály kanczellárt és Nisovszky Szaniszlót, az úgynevezett „testamentumos urakat” nevezte ki végrendelete végrehajtójává. Nehány fontos várat is rájuk bizott, hogy kellő hatalommal léphessenek föl. Báthory István nem volt a testamentumos urak közt. Ez időben Bécsben szenvedett fejedelmeért fogságot. Távolléte alatt versenytársa, Békés Gáspár2 teljesen befurakodott János Zsigmond kegyébe, s mindinkább döntő, kizárólagos befolyásának vetette:alá. A fejedelem a betegség hatása alatt nagyon megváltozott. Testi ereje ez időtől fogva, úgy látszik, megtört, mi lelkére is átalakitó benyomást tett. Önállósága egészen eltűnt, vezetőre szorult, s a ki vezette, azt vallásos és politikai terén egyaránt vakon szokta követni. 1565 óta vezetője Békés lett, inkább komornyik-természet, mint politikus. 1520-ban született, s Petrovics kegyelméből kezdett emelkedni, ki halála előtt Izabellának ajánlotta. Igy került (1557-ben) az erdélyi udvarba, hol fényes pályát futott meg s mint a tizedek bérlője nagy vagyont gyüjtött.
Békés Gáspár aláirása 1574 május 27-ikén kelt levelén.
Olvasása: Bekes Gáspár m(anu) p(ro)p(r)ia. Az irat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában
Megszerzé Görgény és Fogaras várakat uradalmukkal s ezzel Erdély első nagybirtokosa lett. János Zsigmond politikai mindenesévé tette s mikor Báthory Istvánt, a fejedelem Bécsben letartóztatott követét, Miksa végre szabadon bocsátotta, a haza érkezőt Békés teljesen kiszoritotta a fejedelem kegyéből és udvarából. Maga lett a külügyminiszter is és kizárólag ő vezette a külpolitikát. De éppen erre termett legkevésbbé, mert nem volt határozott vezéreszméje. Ide-oda kapkodott nyughatatlanul, s egyik végletből a másikba, s valamint egyik vallásból a másikba, akképpen a török politikából a németbe vitte a fejedelmet. Egy ideig harczias, kihivó magatartást követett Miksa irányában s háborúra tüzelte fejedelmét. Maga ment be (1569-ben) Konstantinápolyba, egyrészt hogy a hadüzenethez engedélyt és segitséget nyerjen, másrészt hogy rávegye a portát, kérje meg a fejedelemnek Valois Margit franczia herczegnő kezét. Ez utóbbira nézve kedvező választ kapott, s török részről külön követ ment Francziaországba. De Békés áldatlan házasságközvetitő volt s mindig onnan kért fejedelmének feleséget, a hol biztos megkosarazás várta. A tervezett házasság nem illett a franczia politika számitásaiba, s nem is jött létre. Pedig Békés olyan biztosra vette a dolgot, hogy ösztönözésére a fejedelem a rendekkel is közlé nősülési szándékát. Az ország csakhamar az igéret beváltását sürgette. De minthogy János Zsigmond alattvalói közül hitvest venni nem akart, a Habsburg-ellenes külföldi uralkodóházak herczegnői közt pedig nem igen volt választása, Békés hirtelen egyet forditott politikáján, s Bécsre irányozta a fejedelem és a rendek figyelmét. Az eszme általános visszatetszést keltett. Attól féltek, hogy a török rossz néven veszi e házasságot, s alkalmilag nagy veszedelem származhatik belőle az országra. Békés azonban furfanggal és kitartással végre mégis kivitte, hogy a fejedelem a kellő felhatalmazással a királyhoz küldte, hogy békét kössön s feleséget keressen udvarában. Békés követségének puszta hire nyugtalanságot keltett a portán s a szultán külön követtel figyelmeztette János Zsigmondot, ne tárgyaljon Miksával, hanem bizzék benne s várja be türelmesen, mily elégtételt nyujthat neki a sérelmekért, melyeket a németektől szenvedni kénytelen. Egyszersmind igérte, hogy franczia, dán, vagy svéd herczegnőt szerez neki feleségül. Eközben Békés Prágában, azután Speierben nagy buzgalommal folytatta, s 1570 szeptember 16-ikán be is fejezte a tárgyalásokat, melyekben a lengyel király követei támogatták.
A speieri egyezség szerint János Zsigmond lemond a választott magyar király cziméről s fenséges fejedelem czimet nyer; Erdélyen kivül megtartja Bihar, Közép-Szolnok, Kraszna és Máramaros vármegyéket, a Szatmáron és Erdődön inneni – Erdély felé néző – földet, de Debreczen Miksa fenhatósága alatt is marad úgy, hogy a királyi, erdélyi és török főuralom egyaránt kiterjed rá. Miksa egyik unokahugát, Máriát, Albert bajor herczeg leányát szerzi meg feleségül a fejedelemnek, kivel külön titkos véd- és daczszövetség is köttetett a török ellen.
Báthory István aláirása 1574 május 6-ikán kelt levelén.
Olvasása: Stephanus Bathorj de Somljo m(anu)p(ro)p(ri)a. Az irat eredetije a budapesti egyetemi könyvtárban
Őszszel érkezett haza Békés a tervezettel, mely közmegütközést keltett mindazoknál, kik tudomást nyertek róla. „Mint a pestistől”, úgy irtóztak tőle. Mindazáltal Békés és egy ideig szövetségese, Csáky kanczellár kivitte, hogy a rendek megbizottai (a három nemzet 30 tagu bizottsága) elfogadta a speieri szerződést. Arra azonban senki sem akart vállalkozni, hogy a jóváhagyott okiratot megvigye Miksa király udvarába. Békésnek magának kellett kiutaznia, pedig a furfangos ember nem szivesen távozott a betegeskedő fejedelem köréből. Talán sejtette, hogy időközben meghal, de mindenesetre attól félt, hogy távollétében a németellenes irány ujra felülkerekedik s megronthatja művét. Mielőtt útra kelt, valóságos erkölcsi vesztegzár alá, úgyszólván szobafogságba helyezte tehát a fejedelmet. Megigértette vele, hogy, mig ő oda lesz, senkire nem hallgat, sőt Báthory Istvánt és testvérét, Kristófot, valamint Forgách Ferenczet, ki időközben ott hagyta a czimzetessé lett váradi püspökséget s a fejedelem szolgálatába lépett, fogadni sem fogja, előkelőbb állást be nem tölt s egyetlen egy falut nem adományoz el. Ismerve a fejedelem gyöngeségét, még ezzel sem elégedett meg, hanem a hű embereiből összealakitott fejedelmi őrségnek megparancsolta, hogy az emlitett urak közül senkit a palotába ne bocsássanak s a kapukat gondosan őrizzék. Csak ezek után indult el (1570 végén) Miksához. E közben a török neszét vette a dolognak s azon hitben, hogy János Zsigmondot a király egyik leányával akarják összeházasitani, a mi ismét csak ürügy lesz arra, hogy Miksa majdan elfoglalja Erdélyt, kérdést intézett a fejedelemhez. Ez azt felelte, hogy a szultán tudta nélkül nem akar nősülni, s hogy nem Miksa leányáról, hanem egy bajor herczegnőről van szó.3 Nem is a török hiusitotta meg a házasságot. Békésnek szerencsétlen keze volt mindenben, a mi a köznapi élelmességen kivül esett. Mire a jóváhagyott egyezménynyel Prágába érkezett, annak végrehajtása egy lényeges pontjában kivihetetlenné vált, mert időközben Mária, bajor herczegnő Károly stiriai főherczeggel, a császár öcscsével jegyzé el magát. Igy tehát megint nem volt menyasszony s ujról kellett gondoskodni. Midőn végre egy jülichi herczegnőben ezt is megtalálták s Miksa (márczius 15-ikén) a maga részéről végleg szentesité a speieri szerződést, végrehajtása ismét lehetetlenné vált, mert e közben meg a vőlegény, János Zsigmond halt meg (márczius 14-ikén) s a Zápolyaiak családja befejezte történelmi szereplését.
János Zsigmond szerencsétlen csillagzat alatt született. Atyját nem ismerte, anyja meg korán belesodorta saját hányatásaiba s olyan nevelésben részesitette, mely nem engedte meg természeti tehetségeinek teljes kifejlődését. Mindazáltal uralkodása első felében, midőn komoly, tapasztalt tanácsosokra, főleg Báthory Istvánra és Nisovszky Szaniszlóra hallgatott, elég jól vitte a kormányzatot. Később azonban valóságos játékszer lett mindenható kegyencze, Békés kezében, ki reá és országára a legnagyobb megpróbáltatásokat idézte volna fel, ha korai halála más irányba nem tereli Erdély sorsának további menetét.
János Zsigmond4 siremléke a gyulafejérvári székesegyházban.
Az eredetiről rajzolta Cserna Károly
János Zsigmond középtermetü, szikár, szőke, kékszemü férfi volt, magas homlokkal, fehér arczbőrrel, finom metszésü orral, hosszukás állal. Arcza egészen csupasz maradt s bajusza csak néhány szőke szálból állt. Finom keze inkább női, mint férfi kéz volt s egész egyénisége inkább nőies benyomást kelt, ámbár kedvelte a férfias mulatságokat. Derék lovas és vadász, kitünő czéllövő volt, nyíllal és puskával egyaránt ügyesen bánt, s más testgyakorlatban is jeleskedett. Szerette a zenét, udvarába sok lengyel és olasz zenészt gyüjtött s maga is kitünően pengette a lantot. Természettől vidám, kedves volt, de a sok sorscsapás és örökös izgatottság, kétségkivül a gyakori betegség is, mindinkább mélabússá tették. Kereste a vig társaságot s társait azzal szokta megtréfálni, hogy leitatta őket. Maga azonban keveset ivott, csakhogy az erős, nehéz borokat szerette. Annál többet evett, a mi nagyon ártott gyönge szervezetének s minduntalan beteggé tette. Végre azt mondták róla, hogy „teste egy nagy betegség”.5 Pedig máskülönben rendes életet folytatott s a szerelemben a legnagyobb tartózkodást követte. A magyaron kivül tudott olaszul, lengyelül, németül, oláhul, latinul, valamit görögül és törökül. Összes évi jövedelmeit 4–600,000 forintra, a hadat, melyet védelmi czélra kiállithatott, 60–70,000 emberre becsülték. Ez a had nagyobbára lovas volt, mert gyalog szolgálni senkinek sem volt kedve. Még 500 főnyi testőrsége is csupa lovasból állt, leginkább lengyel vagy olasz, eleinte azonban főleg lengyel zsoldosból. Csupa válogatott szép legények voltak, kik nem idegen, hanem magyar egyenruhát viseltek. Rendesen dinom-dánommal, eszem-iszommal töltötték az időt, de mikor kellett, kötelességüket is tudták teljesiteni. A testőrségen kivül a fejedelem más idegen hadat, valami 2000 lengyel katonát tartott. Igen szerette az olaszokat s nyelvükön, melyet anyjától sajátitott el, nagyon jól beszélt. Nemcsak olasz énekesek és zenészek, hanem katonák is nagy számmal álltak szolgálatában, igy Gromo András,6 Grisone Péter, ki testőrkapitánya volt s 1567 tavaszán Olaszországba küldetett, hogy 300 testőrt fogadjon fel.7 Sőt a fejedelem nagyobb számmal akart olaszokat Erdélyben megtelepiteni.
Viszonya a szultánnal mindvégig zavartalan maradt, habár a király konstantinápolyi követei – mint annak idején János királyról, most meg fiáról – folyton azt jelentették haza, hogy a portán gyülölik és el akarják csapni. Pedig ilyesmire soha még kisérlet sem történt, sőt még lengyel királylyá is szivesen megválasztatták volna. A török világbirodalom politikájában a kis Erdély alárendelt pont volt ugyan, de sohasem tévesztették egészen szem elől s ügyeltek reá, hogy tulzott igényekkel, mint 1551-ben tették, a németek karjába ne hajtsák fejedelmét.
János Zsigmond a katholikus vallásban született és neveltetett, de mint unitárius fejezte be életét, s e vallás egyszerü szertartásai szerint temették anyja mellé, a gyulafejérvári székesegyház sirboltjába. Egy ideig volt kálvinista is s igy hitbeli meggyőződései sokat változtak. Ennek megfelelően vallásügyi törvényhozása is sajátos fejlődést vett. A vallás kérdése egyre hevesebb mozgalmakat keltett s mindinkább elmérgesedett, minek árát először a különben is megfogyott katholikusok adták meg. Kétségkivül nem csupán az új felekezetek izgatásai vitték rá a fejedelmet és a rendeket, hogy már 1566-ban az összes katholikus egyházi személyeket kitiltották Erdélyből. E szigorú intézkedésre bizonyára befolyással voltak amaz üldözések, melyeket a királyi területen egyes főpapok a protestánsok ellen inditottak. Egy idő óta azonban új felekezet jelentkezett Erdélyben: az unitárius. Az új tant az olasz Blandrata György, kit János Zsigmond 1563-ban Lengyelországból orvosául hivott meg, hozta be és terjesztette. Blandrata csakhamar egyházi és politikai téren nagy befolyásra tett szert. Megnyervén eszméinek a lutheránusból kálvinistává lett Dávid Ferencz püspököt, 1566-ban megalapitotta vele a magyar unitárius egyházat. Dávid Ferencz ritka eszü és tudományú, elragadó magyar és német szónok, hatalmas izgató és szervező tehetség volt, kinek alakjára a vallásalkotók glóriájának és szenvedéseinek egy sugara esik. Magyar volt, igaz magyar vallást és egyházat akart alkotni, melynek érdekében szóval és tollal apostolkodott fáradhatatlanul. Tevékenysége Erdély határain túl is hatalmas visszhangot keltett, ámbár a legteljesebb sikert hihetetlenül gyorsan szülőföldjén aratta, hol több város, Torda és Kolozsvár, a legtöbb uri és nemesi család, a fejedelem legkiválóbb tanácsosai: Nisovszky, Hagymássy, Békés s végül maga János Zsigmond is, hozzá csatlakoztak. Minthogy az urak jobbágyaikat magukkal vitték az új egyházba, ez öt év folyamán valóságos hatalommá szilárdult. A visszahatás nem is Erdélyből, hanem a kálvinisták erős várából, Debreczenből indult ki, mely már ekkor „a mennyei tudományban mint egész Magyarországnak és Erdélynek” „kis világositó lámpása” volt.8 Melius Péter püspök szónoklataival és könyveivel ostromolta az új tant, melynek követőit, mint a katholikusokat, tűzzel-vassal akarta irtani. Nem talált ellenük elég szigoru fenyitéket a magyar törvénytárban, hanem az ó-testamentum félelmes büntetéseivel akarta őket sujtani. János Zsigmond, a béke és engesztelődés embere, a küzdelemnek békésen óhajtott véget vetni. Lelkében erős visszhangot keltett Dávid Ferencz azon törekvése, hogy a különböző új felekezeteket egységes, magyar, nemzeti egyházzá forraszsza össze s véget vessen a vallási viszálynak, mely anynyira megbénitotta a magyarság erejét. Váradon 1569-ben a kálvinisták és unitáriusok kibékitésére nagy hitvitát rendezett. De a lelkek tüzes szenvedélyeit a legjobb igyekezettel sem birta mérsékelni s megelégedett azzal, hogy törvény utján biztositotta (1571 januárban) az unitáriusoknak is vallásuk szabad gyakorlatát. „A mi birodalmunkban – mondotta – mi azt akarjuk, hogy szabadság legyen. Továbbá tudjuk, hogy a hit Istennek ajándéka és a lelkiismeret erőszakkal semmire sem vitethetik.”9 E fenkölt szavak, melyek különben is csak az új felekezetekre vonatkoztak, még ezek közt sem enyhitették a végletekig elmérgesedett küzdelmet. Sőt a bevett felekezetek törvénybiztositotta joga is sajátos módon nyert értelmezést. A vallásszabadság akkor nem azt jelentette, hogy a bevett felekezetek tagjai országszerte bárhol bántatlanul gyakorolhatják vallásukat. A törekvés oda irányult, hogy az egyes politikai községek területén lehetőleg csak egy felekezet tagjai lakjanak. Kolozsvár, midőn 1568-ban unitárius lett, egyszerüen elüzte kebeléből mindazokat, kik más hitvalláshoz ragaszkodtak. A tanács felhivta a lutheránusokat és katholikusokat, még az apáczákat is, hogy vagy fogadják el az új vallást, vagy távozzanak a városból.10 Csak a többségnek volt tehát szabad vallásgyakorlata még a bevett felekezeteknél is, ellenben a kisebbség ritkán élvezhette a törvény adta jogot, mi ismét sok üldözésre, gyűlöletes összeütközésre vezetett.
Blandrata György aláirása 1575 november 20-ikán kelt levelén.
Olvasása: G(eorgiu)s Blandrata D(octor) | et legatus. Az irat eredetije ugyanott
Mikor János Zsigmond meghalt, országa nemcsak a vallásviszály miatt volt erős izgalomban. A fejedelem az országra nehéz örökséget hagyott egyrészt az általa elfogadott speieri szerződésben, másrészt végrendeletében s a végrehajtóivá kinevezett testamentumos urakban. Nyilvánosságra hozni a speieri szerződést azok sem merték, a kik megkötötték s személyes érdekből ragaszkodtak hozzá. Ezek a testamentumos urak voltak, kiknek a fejedelem bizonyos összegben a fontos Huszt várát is lekötötte. Törvényes hatalmuk ez uraknak nem volt, de volt tényleges hatalmuk, egyrészt magánjavaikban, másrészt felekezeti összeköttetéseikben, főleg a megizmosodott unitárius egyházban. Egy ideig csakugyan valóságos mellékkormány, camarilla szerepét játszották s mindenképen bénitani igyekeztek a hivatalos hatalom működését. De tehetetlenségük és népszerütlenségük az első pillanattól kezdve kitünt s főleg a fejedelemválasztásnál bizonyosodott be. Hogy ki lesz János Zsigmond utóda, az iránt egy perczig sem lehetett kétség. Nem is a személy, hanem egy fontos elv körül forgott a küzdelem. Az volta kérdés: szabad választó fejedelemség-e Erdély vagy pedig a fejedelmet – mint ekkor az állás méltóságának csorbitására mondották: a vajdát – a török vagy a német nevezi-e ki? A szultán, mint hűbérúr, a tényleges hatalom birtokában, Miksa király a speieri szerződés alapján, melyet azonban soha sem mertek kihirdetni, ámbár mégis hire terjedt s közfelháborodást keltett. A rendek a kényes helyzetből nagyon ügyesen vonták ki magukat. Május 25-ikén egyhangulag megválasztották Báthory Istvánt s csak a választás után olvasták fel a szultán rendeletét, mely Báthoryt ez állásra kinevezi. Ezzel megmentették az elvet, a nélkül, hogy a szultán akaratával összeütközésbe jutottak volna. Másrészt az új fejedelem vagy vajda a speieri szerződés alapján, a legnagyobb titokban ugyan, de tényleg hűséget esküdött Miksa királynak.
Báthory István.
A bécsi udvari műtörténelmi múzeum ambrasi arczképgyüjteményében. Az eredetiről rajzolta Túry Gyula
Az új fejedelem ősrégi, nagy vagyonu nemzetség sarja volt, ki új hivatásához méltó nevelésben részesült. Páduában látogatta az egyetemet, bejárta a külföldet s mint katona és diplomata fejlesztette dus természeti tehetségeit. Ismerte az embereket és a viszonyokat s ritka körültekintéssel látott uralmának szilárd alapra fektetéséhez. Némi megszakitással negyven évig Báthoryak ültek ezután Erdély trónusán, mindaddig, mig két ágban virágzó nemes nemzetségüknek magva nem szakadt. Ez a trónszerző István érdeme. Szerette „jól megvetni ágyát” mindenben, s a mily szellemi fölénynyel készitette elő a portán s az annyi vallásos és politikai ellentétektől dult Erdélyben egyhangú megválasztatását, olyan óvatosan, észszel és tapintattal tette sziklaszilárddá trónusa alapjait. Hogy a békét ne zavarja, teljesitette a testamentumos urak azon törvény által nem igazolt, a soha el nem fogadott speieri egyezményre fektetett kivánságát, hogy hűséget esküdjék a magyar királynak. Titokban kellett ezt tennie, mert különben okvetetlenül magára idézi a porta haragját s fegyveres támadását. De megtette; kétségkivül hatottak rá az egykori államegység halványodó emlékei, s nem habozott jelezni, hogy a török felsőbbség daczára Szent-István koronája alkatrészének tekinti Erdélyt. Miksa királyra ez értékes diplomatiai siker volt, mely sem pénzébe, sem katonájába nem került, sőt az új fejedelem még német herczegnővel sem akarta magát boldogittatni. Igy a király minden áldozat nélkül elérte azt, a mit atyja annyi vér árán sem birt állandóan elérni; Erdély elismerte felsőbbségét s az új fejedelem az ő nevében gyakorolta a közhatalmat.
Báthory István hitlevele.
Az 1571 május 25-ikén kelt irat eredetije a bécsi állami levéltárban.
Ego Stephanus Bathory de Somlyo, vayvoda Transsil- | vanus, et comes Siculoru(m), iuro per deum vivum etc(etera), | quod ser(enissi)mo et potentissimo principi et domino, d(omi)no Maximiliano, electo Rom(anorum) imperatori semper augusto | ac Hungariê, Bohemiê, Dalmatiê, Croatiê, Sclavoniê, etc(etera) | regi, archiduci Austriê, etc(etera) domino meosemper clement (issim)o, | eiusdemq(ue) heredibus et successoribus, legitimissc(ili)c(e)t Hungar(ie) | regibus, a modo imposterum (igy), fidelis, obediens ac subditus, | atq(ue) in hoc vaivodatus mei officio, hostibus sue m(aiesta)tis hostis, | amicis amicus ero. Arces et bona suê m(aiesta)tis, que manib(us) | meis fuerint tradita, pro sua m(aiesta)te et eiusdem succesorib(us) | legitimis, v(ideli)c(e)t Hungariae regibus fideliter conservabo, | et conservari curabo, omnes status et ordines regni | Transsilvaniae in suis iuribus et libertatibus tenebo et | tam contra internos, quam externos hostes, pro iuribus | defendam. Omnibus coram me causantibus rectum et verum indiciu(m) et iustitiam administrabo, prece, premio, | odio, favore, amore, et complacentia semotis, ac quando- | cunq(ue) per eandem Caesaream et regiam m(aiesta)t(e)m prefatum | officium vaivodatus unacum arcibus et bonis fidei | meê concreditis a me repetetur, idem libere, sine omni | difficultate et subterfugio eidem sue m(aiesta)ti, vel cui eadem | iusserit, restituam et assignabo, ita me deus adiuvet. | Acta sunt hec die vigesima quinta mensis Maii, Albê Juliae, | anno domini millesimo, quingentesimo septuagesimo primo.
(P. H.)
Idem Stephanus Bathory
de Somlyo manu p(ro)p(ri)a.
Mikor Miksa király János Zsigmond halálának hirét vette, pillanatnyilag azon tünődött, nem foglalhatná-e el Erdélyt fegyverrel, hogy egyik fiát nevezze ki vajdának. Szóba került, hogy a pápa, a spanyol király és Velencze a tengeren foglalkoztassák a törököt, mig a német hadak Erdélyt megszállják. De a király félt egy új török háborútól s belenyugodott Báthory István megválasztásába. A spanyol követ ismételve jelenté haza, hogy Miksa nagyon örvend Báthory vajdaságának s csupán a porta miatt nem meri mutatni megelégedését. Sőt ugyane követ szerint az udvar később is meg volt Báthoryval elégedve, ki igen jó katholikus és a bécsi rendfőnöktől nemrég már jezsuitákat kért, hogy Erdélyben támogassák.11 Csakhogy ez a jó viszony hamar megbomlott. Bécsben fölülkerekedett a régi gyűlölködés, melyet Erdélyből is folyton szitottak. A testamentumos urak, első sorban Békés, mindenképen neheziteni igyekeztek az új fejedelem helyzetét, kivel, Huszt és Fogaras erős várai birtokában, daczolni mertek s Miksa köréből biztatásban, erős erkölcsi támogatásban részesültek. Békés nem birta feledni, hogy Báthory István elhalászta előle a fejedelemséget, melynek megszerzésén évek óta ravaszkodott. Most is kész volt bármikor fegyvert fogni s folyton biztatta a királyt és felvidéki főkapitányát, Rueber Jánost, hogy törjenek be Erdélybe. A király (1572 február havában) várakozásra, türelemre inté, de máskülönben jóakaratáról biztositotta. István fejedelem tájékozva volt ez üzelmekről. Hangsulyozta hűségét a királynak, de nem habozott figyelmeztetni azokra az előnyökre, melyek a jelen helyzetből reá hárulnak, valamint arra, mennyire nem áll érdekében a mostani állapotot megbolygatnia. Bécsben azonban féltek az erős Erdélytől, mely az idegen hóhérai által elnyomott, kifosztott királyi Magyarország oltalmazó pajzsa lehetne. Féltek Báthorytól s nem akarták, hogy állása szilárduljon s esetleg a magyar ügyekbe avatkozhassék. Különben sem voltak az erdélyi viszonyokról tájékozva s készpénznek vették Békés ama jelentéseit, hogy ott általános az elégedetlenség s az urak nagy részén kivül a szászok, a székelyek, az oláhok mind Miksával tartanak s készek István fejedelmet bármikor megbuktatni. Miksa ezt szivesen látta volna, de, a töröktől félve, nem mert cselekedni, hanem azt tanácsolta Békésnek, maradjon veszteg, folytassa Báthory irányában a szinlelést, majd eljön a tettek ideje is. 1573 őszén azonban intézkedett, hogy Békést megsegithesse s az erdélyiek közül nagy igéretekkel csakugyan többeket pártjára vont. De Báthory is átlátott a szitán; tájékozva volt az üzelmekről s nyugodtan, hideg vérrel tette meg előkészületeit. Egy egész fejjel magaslott ki ellenfelei közül s hirtelen, mint prédájára a sas, csapott le közibük. Mielőtt Békés csak sejtette volna, rábocsátotta hadait. Békés annyira megrémült, hogy még az erős Fogarasból is kifutott s fiát és kincseit a várban hagyva, Magyarországba, onnan Prágába menekült. Fogaras csakhamar megadta ugyan magát, de Békés idegenből folytatta üzelmeit, egyrészt a portán, a hol biztatták, de csak azért, hogy Konstantinápolyba csalják s ott ártalmatlanná tegyék, másrészt meg a székelyek közt, kik régi szabadságaik romjain keseregve csakugyan hallgattak csábitó szavára. Reájuk és a szászok csatlakozására számitva, Békés a királyi területen megkezdte hadi készületeit s 1575 nyarán (június végén) betört Erdélybe. Meg akarta lepni a fejedelmet, ki azonban készen várta, s már július 9-én Kerellő-Szent-Pálnál, a Maros mentén, teljesen megverte. Ezzel Békés eljátszotta szerepét Erdélyben.12 Minthogy a többi testamentumos urak már előbb vagy meghaltak, vagy Báthoryhoz álltak, a fejedelem immár e mellékkormánytól végkép megszabadult. De megszabadult a speieri szerződéstől is, mely megalkotója, Békés bukásával örökre eltemettetett. Fegyvereinek sikere Istvánt ugyanazon fejedelmi hatalom és önállóság birtokába juttatta, minőt azelőtt János Zsigmond élvezett.
A kerellő-szentpáli kastély.
XVII. századi festmény után, mely a kastélyban őriztetik, rajzolta Dörre Tivadar
A portán nagy benyomást tett a fejedelem gyors és teljes diadala. Mihelyt fényes győzelméről értesültek, vasra verték Békés követét s utóbb a fejedelemnek szolgáltatták ki. Báthoryt magasztalásokkal halmozták el, de úgy tüntették fel a dolgot, mintha győzelmét török segélynek köszönné.13 Hogy a portán teljesen megszilárditsa állását, Báthory meg az eddigi 10,000 forint adó helyett kész volt 15,000 forintot fizetni, s a nagyvezért gazdag ajándékkal kenyerezte le. Ügyessége, tapintata megtette a kivánt hatást. A szultán külön követtel fejezte ki szerencsekivánatait a diadalhoz, s aranyos öltözetet és diszkardot küldött neki. A követ utasitva volt, hogy Erdélyből Lengyelországba menjen, s ott Báthory királylyá választása ügyét támogassa.14 A szultán maga is levelet intézett a lengyelekhez: válaszszák meg Báthoryt, különben megérzik haragját.15 Mert e közben már olyan kérdés foglalkoztatta a fejedelmet, mely családja szempontjából még sokkal jelentősebb volt, mint az erdélyi trón. Mikor Henrik franczia, anjoui herczeg önkéntes lemondásával a lengyel királyi szék megüresedett, Báthory István lengyel barátai, az udvarában szolgáló Blandrata s mások összeköttetései segélyével beállott a trónkövetelők sorába. Ellenjelöltje Miksa király maga volt, s igy a császár lenézett, százszor megsértett kis vasallusával állott szemben. Főfontosságú politikai érdekek is belejátszottak a kérdésbe. A Habsburgok már régóta keresték az összeköttetést Oroszországgal, mely ama században kezdett ázsiai jellegéből kivetkőzni s európai szerepet játszani. Miksa még Henrik franczia herczeg megválasztásakor kinyujtotta kezét a lengyel koronára, de ekkor csak habozva. Most teljes erővel munkához látott, mely ha sikerül, Lengyelországot alighanem Magyarország sorsára, kétszáz évvel előbb a földarabolás nyomorúságába juttatja. A lengyel tömegek érezték a veszedelmet, s Báthory István köré csoportosultak. A főurak egy részét azonban nem birták magukhoz vonzani, s Lengyelországban ugyanaz történt, ami 1526-ban Magyarországban. A pártos főurak Miksát, a tömegek Báthory Istvánt választották királylyá. Kétségkivül itt is kitör a polgárháború, ha István király gyorsan és hatalmas erélylyel meg nem ragadja a kormány rúdját. Segitette a véletlen is, mert túlélhette az ellenkirályt. Megszabadulva tőle Báthory István, új hazájának egyik legnagyobb uralkodója, Lengyelország régi fényének megujitója lett.
Mintalap Brutus János Mihály magyar történelmének Báthory István által tervezett első kiadásához.
Czíme: IO(annis) MICHAELIS BRVTI | VNGARICARVM RERVM | LIBER PRIMVS. Egyetlen példánya a lengyelországi pápai nuntiatura 1585. évi irományai között, a vatikáni levéltárban
Erdélyben is nyomokat hagyott rövid uralkodása. Helyreállitotta a fejedelmi tekintélyt, megfékezte a békétlenkedő elemeket, rendbe hozta a pénz- és hadügyet. Minthogy a politikai ellentétek abban az időben vallásos és felekezeti lobogó alatt működtek, s Békés fölkelésének különösen hitfelei, az unitáriusok adtak nyomatékot, e felekezet túlsúlyát Erdély közéletében is megingatni igyekezett. Maga a fejedelem rendületlen katholikus volt ugyan s szivén viselte egyháza érdekeit, de csak a fennálló törvények keretében. Bölcsen tartózkodott minden lényegesebb ujitástól, számba vette a viszonyokat, s még az unitáriusokat sem vallásuk miatt bántotta, mert a négy vallás egyenjogúságát későbbi törvények is elismerték. Sőt a medgyesi gyűlésen (1576-ban), midőn a katholikusok erőszakosabb fellépésre nógatták, azt felelte: „hármat tartott fenn magának az Isten: 1. semmiből teremteni valamit, 2. a jövőt előre tudni és 3. a lelkiismereten uralkodni; a lelkiismeret az Isten dolga, melybe nem avatkozhatok.”16 Nagyon jól megfért azon más vallású tanácsosaival, kik hiven szolgálták. Maga is tanult, nagy műveltségű ember, szerette a tanult, tudós férfiakat, s udvarába vonzotta őket. Forgách Ferenczet, a történetirót Blandratát, Kovacsóczy Farkast s másokat nagyon megbecsülte s fontos állásokba helyezte. Sőt külföldi tudósokat is udvarába igyekezett édesgetni. Kevéssel trónfoglalása után Brutus János Mihályt, a jeles irót, Erdélybe hivta, ki 1574-ben csakugyan oda költözött. Ott gyűjtötte az anyagot értékes magyar történelmi művéhez, melyet utóbb lengyel földön készitett el. A fejedelem különösen érdeklődött a történetirás iránt s nemcsak az olasz Brutust vette maga mellé, hogy vele Magyarország XVI. századi történetét megirassa, hanem Forgách Ferencznek a saját munkájához fölötte fontos okiratokat adott át, melyeket később (1577-ben) csak nagy nehezen birt az elhunytnak hagyatékából, Páduából visszakapni. István, akkor már lengyel király, titkárát, Zamoiszky Jánost küldte Páduába az okiratokért, onnan pedig Rómába, hogy a pápa levéltáraiban lengyel és magyar történelmi okiratokat másoltasson azon történeti munkákhoz, melyek megirásával István több tudóst megbizott. Báthory azonban nemcsak a pápához, hanem a konstantinápolyi patriarkához is fordult történelmi anyagért. Minthogy egykor a magyarság a Balkán összes népeivel érintkezésben állt, mindnyájuk multja érdekelte s a rájuk vonatkozó összes anyagot le akarta másoltatni.17
Forgách Ferencz aláirása 1572 ápril 1-én kelt levelén.
Olvasása: Franciscus Forgach de Gimes mp. Az irat eredetije az országos levéltárban
Báthoryból egy új Hunyadi Mátyás válhatott s bérczes hazájában messze kiható világosságot gyújthatott volna, ha a gondviselés oly hamar más, előkelőbb szinpadra nem helyezi át. Onnan is szeretettel vezette ugyan Erdély sorsát. Testvérét, Kristófot, erdélyi vajdává választatván, maga továbbra megtartotta a fejedelmi méltóságot, s az erdélyi ügyek vezetését azután is lehetőleg kezében összpontositotta. Udvarában külön erdélyi kanczellária működött, Erdély meg adóval és katonával segélyezte orosz háborúiban. Mihelyt azonban Lengyelországba ment, István király testestül-lelkestül lengyel király lett, kit kizárólag lengyel állami érdekek vezettek. Politikája minden izében lengyel nemzeti volt, s habár Bécsben a magyar koronát féltették tőle, István király egészen a lengyel ügyeknek szentelte magát. Szerette szülőföldjét és nemzetét. „Azt szokta vala irni és mondani: ha én nemzetemnek szolgálhatnék, a halál is édes volna nekem.”18
De lengyel királyi politikájában Erdély esak mellékes szerepet játszott, s ez időt az a furcsaság jellemzi, hogy a három részre oszlott magyar államterület mindegyikét messze idegenből, Bécsből és Prágából, Konstantinápolyból és Varsóból kormányozták.