Mátyás főherczeg.
Egykorú metszet után. Körirata: VON G(ottes) G(naden) MATTHIAS ERTZHERTZOG IN OESTERREICH HERZ(og). IN BVRGVND etc. Ortelius krónikájának idézett kiadásából
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
A korszak hadviselése. Az időszaki hadakozások. A hosszu háboru jellege. Fővezérei. Mátyás és Miksa főherczegek. Illésházy István jellemzése Mátyásról. Ferdinánd stiriai főherczeg. Károly burgaui őrgróf. A valóságos vezérek. Pálffy Miklós. Mansfeld Károly. Schwarzenberg Adolf. Mercoeur herczeg. Rusworm. Ellentét a német és olasz vezérek közt. A tisztikar. A várak őrségei. A mezei hadak. Magyarok a hadseregben. A szabad hajduk. Az 1594-iki hadjárat Nógrád megvivása. Esztergom ostroma. Balassa Bálint halála. Szinán diadala. Győr eleste. Komárom ostroma. Mátyás seregének gyöngesége. A cseh segitség késedelme. A tatárok pusztitása az alföldön. A horvát-szlavón harcztér. VIII. Kelemen felhivása Rudolfhoz. Az 1595-iki hadjárat. Esztergom elfoglalása. Báthory Zsigmond csatlakozásának hatása a háboru folytatására. Az erdélyiek Lippát beveszik. Szinán pasa Havasalföldön. Báthory Zsigmond havasalföldi hadjárata. Miksa főherczeg sikerei Felső-Magyarországon. Szolnok ostroma. Az 1596-iki hadjárat sikertelensége. Hatvan bevétele. Temesvár ostroma. III. Mohamed Magyarországon. Eger bevétele. A mezőkeresztesi ütközet. A szultán hazatérése
A háborúban, melybe a török elbizakodottság Rudolf királyt sodorta, maga a porta lépett föl támadólag. A nagyvezér sokáig készűlt és roppant sereggel jött az országba. Tett is némi hóditást, de az eredmény nem állt arányban a rengeteg áldozattal, melybe kerűlt, s az 1593-iki hadjárat mérlege egészben jóval kedvezőbb volt a királyra, mint a törökre. A szultán birodalmának elgyöngülése, a török hadszervezet bomlása nyert kifejezést a kudarczban, mely döntővé válhatott volna, ha a király a télen át is folytatja a háborút. Téli háború azonban akkor nem dívott sehol. Sem a keresztény, sem a török vezérek nem ismerték, s az akkori véderő téli háború viselésére fel sem volt szerelve. A fogadott katonaság, s nem az állandó hadsereg, mely mindig rendelkezésre áll, vitte a háboruban a főszerepet. Ez pedig csak nehány hónapi harczra szerződött. Volt ugyan mindenütt állandó katonaság is, de ez a várak helyőrségeül szolgált. Ellenben a mezei had, a tulajdonképeni működő sereg rendesen novemberben, a töröknél Szent-Demeter napján, (november 10-ikén) haza kivánkozott, s a télies idő beállta véget is szokott a nagyobb műveleteknek vetni. Télen át csak portyázások, apróbb csatározások folytak, s még a nagyobb várak vivása is szünetelt. Kikeletkor azután ujra élénkülni kezdett a harcztér, de a tulajdonképeni háború csak a nyári évszakkal, néha még későbben, szeptemberben vette kezdetét. Soha sem levén elég pénze, a király csak lassan birta a szükséges hadat összetoborzani, s a hosszu háború folyamán sokszor nagyon későn, „német módra” – mondták az egykoruak – inditotta meg a műveleteket.
Ez a hosszu háború nem modern módra vezetett háború volt, mely folyik szakadatlanul, mig a küzdő felek egyike végkép ki nem merül s békét kötni nem kénytelen. Az önálló hadjáratok egész lánczolata az, melyeknek nem a küzdő felek kimerűltsége, nem is a katonai érdek, hanem tisztán az idő, a téli évszak beállta vet véget. Akkor mindegyik fél téli szállásra küldi, rendesen egyszerűen elbocsátja seregét s igy a megvert fél időt nyer vereségét kipihenni s új segélyforrásokat nyitni, melyekkel a jövő nyáron ujra kezdheti a harczot. Ennek megfelelően változik a siker; mindegyik hadjárat más-más eredménynyel végződik s hol az egyik, hol meg a másik fél kerekedik felül. Nagy, döntő csatákat mindegyik lehetőleg kerűl s inkább egyes várak megvételével igyekszik ellenfelét kimeriteni. Ilyen lefolyást vett a hosszu háboru is. Mindegyik hadjárat egészen önálló háború, külön katonai actio s a végeredmény úgyszólván mindegyik évben máskép alakult. Hol a király, hol a szultán emelkedett túlsúlyra, hogy a következő évben ismét elveszitse.
Az eredmény a hadvezénylettől s a rendelkezésre álló katonai anyagtól függött. Ez pedig szintén minden évben változott. A fővezérségben Mátyás és Miksa főherczegek osztozkodtak. Hol az egyik, hol a másik volt a névleges fővezér. Egyik sem katona, egyik sem hadakozó természet. Méltán mondta az egykorú Illésházy István,1 – különben Mátyás főherczegnek lelkes hive – hogy Mátyás nemcsak „tudatlan a hadviselésben, de természet szerint puha és lágy ember és gondviseletlen”. Még fegyelmet sem tudott tartani, s táborában botrányos állapotok fejlődtek, „egy nap sem volt, hogy magyart nem öltek; paráznasággal, részegséggel, kalmár árúval, udvari pompával úgy annyira rakva vala a tábor, hogy nem a szent Istennek, de még a jámbor embereknek is iszonyu vala benne maradni.” A mellé rendelt hadi tanácsosok részegesek, haszonlesők, gyakran olyanok voltak, kik azelőtt soha ellenséget nem láttak. A kapitányok egész nap lakmároztak, s holtrészegen keltek föl az asztaltól. A katonák meg nem hadakoztak, hanem a békés lakosság kifosztását tekintették fődolguknak. Ez a jellemrajz Mátyás főherczeg egyik legkiválóbb magyar hivétől szárrnazik. De a legilletékesebb külföldiek is megerősitik minden egyes részletét. Mátyás egyik legjelesebb hadvezére, Mansfeld Károly gróf, halálos ágyán (1595-ben) oda nyilatkozott: „Ismerem alacsony voltomat, de inkább tizszer meghaltam volna, semhogy megtűrjem, mit a főherczeg két éven át a legnagyobb életveszélyben eltűrni kényszerűlt” az idegen zsoldosoktól.2 Miksa főherczeg, ki Mátyást időnkint felváltotta, szintén „igen tudatlan ember”, sőt „szerencsétlen vala a hadakozáshoz”. Csakugyan üldözte a végzet mindenben, a mihez kezdett, nemcsak Magyarországon, hanem külföldi vállalataiban is. Még egy harmadik főherczeg neve is szerepel a háborúban. Ez a „geréczi (gráczi) herczeg” stiriai Ferdinánd, kit a pápa 1594 elején felszólitott, fogadja el a török elleni fővezérséget. Szerencsére nem tette, s csak később vezetett egy nagy katonai műveletet, de a legteljesebb kudarczczal. Ő, a ki annak idején lángra lobbantotta a harmincz éves háborut, mely sok millió embert vitt sirba, és sivataggá tette Közép-Európa nagy részét, még kevésbbé volt seregvezetésre alkalmas, mint a másik két főherczeg. Az egykorú iró szerint „a hadakozásban is inkább mindenkor a jezsuitákkal tanácskozik”.3 Szerepelt végre az uralkodóház még egy rokona a hadjáratban, Károly burgaui őrgróf, tiroli Ferdinánd főherczeg és Welser Filippina fia, elég jó katona, de minden hadvezéri tehetség nélkül.
Mátyás főherczeg.
Egykorú metszet után. Körirata: VON G(ottes) G(naden) MATTHIAS ERTZHERTZOG IN OESTERREICH HERZ(og). IN BVRGVND etc. Ortelius krónikájának idézett kiadásából
Szerencsére a főherczegek rendesen csak névleg viselték a fővezérséget, s legtöbbször mások végezték helyettük a fővezéri teendőket. Magyar azonban sohasem, pedig éppen ez időben voltak a magyarságnak nemcsak hősei, elszánt, életüket és vérüket mindig feláldozni kész kapitányai és vitézei, hanem jeles hadvezérei is, és őket illeti a hosszu háboru babérjainak legtöbb és legszebb levele. Ama kisebb feladatok megoldásában, melyekkel megbizattak, hadvezéri képességük fényes tanubizonyságot nyert. De első helyre sohasem állitották őket, még azokat sem, kiknek hűsége, megbizhatósága iránt a legcsekélyebb kétség sem támadhatott. Mindnyájan kitűntek még az előbbi évtized harczaiban, s főleg Pálffy Miklós, Nádasdy Ferencz, Zrinyi György voltak dicsőséges alakjai a hosszu háborunak is. De csak mellékalakok maradtak, mert politikai tekintetekből nem állitották őket első helyre, sőt szavukat sem igen vették figyelembe. Még a legtöbbet hallgattak Pálffyra, minthogy „a császárnak udvarában nevelkedett fel és komornyikja is volt és felesége is német nagy nemzet (Fugger-leány) volt; ennek mégis többet hittek, de a többi magyarnak senkinek sem hittek”.4 E helyett idegenből hozták a hadvezért, s ez az import a véletlen szerint hol kitünő, hol fölötte silány volt. Egyes idegen vezérek kétségkivűl kiérdemelték nemzetünk örök háláját. Legelől áll közöttük Mansfeld Károly gróf, az „igen tudós és bölcs hadakozó ember”, ki jeles katonai erényeivel és nemes jellemével egészen elbűvölte a magyarokat. Kipróbált katona volt, s a német és hollandi harczokban dicsőséggel övezte nevét. Ismerte a hadszervezet minden nyomorúságát, s erős kézzel igyekezett rajta segiteni. Védte a katonát tisztei, a népet meg a katona visszaélései ellen. „Azért vagyunk itt, – mondá – hogy hadakozzunk, s nem azért, hogy űzérkedjünk.” Mikor 1595-ben átvette a fővezérséget, a táborban oly fejetlenséget talált, hogy a kik ismerték, meg voltak győződve,5 hogy hamar elmegy a kedve, s pár nap mulva faképnél hagyja a fegyelmezetlen hadat. De alighogy megjelent körében, ez a sereg mintegy varázsszóra ki volt cserélve; a fosztogató csőcselékből ismét hadsereg lett. „Semmi dúlást tenni nem engedett, s csak kicsiny kárért is megöleti vala a rossz németeket.”6 Éjjel-nappal nyitva állt sátra a panaszosok előtt. Az utolsó paraszt is hozzá férhetett és megkapta igazságát. Fényes hadi pályáját hazánkban fejezte be, s a magyarok annyira megszerették, hogy hazájuk földjében akarták eltemetni.
Nyomdokaiban járt Schwarzenberg Adolf, ki szintén magyar földön halt meg. Épp oly jó emléket hagyott nálunk Mercoeur herczeg, a ki „igen alázatos és istenfélő ember vala, semmi prédán nem kapott, vitéz ember és jó hadviselő”.7 Kevésbbé mondható ez Rusworm Kristóf Árminról.8 Ez már nyers, iszákos, lelketlen ember, de amellett vitéz katona volt, nem hadvezéri tehetség nélkül. E jelesek vagy jelesebbek mellett azonban sok más jelentéktelen, gonosz, csak a maga hasznát leső ember működött a fontosabb állásokban. Sőt a vezérek közt valóságos nemzeti ellentétek fejlődtek, mert a németek mellett a hadseregben és az udvarban egyaránt elszaporodott az olasz elem. Rudolf király a németekkel tartott s nem szerette az olaszokat. Ellenben Mátyás főherczeg az olaszokhoz hajlott, kik utóbb Basta György köré sorakozva, teljesen felülkerekedtek s a háború utolsó éveiben az összes főbb állásokat maguknak kaparitották meg. De már a háboru elején megvolt az ellentét s a vezető elemek torzsalkodásai sokszor hátráltatták a hadmüveleteket, az irigység pedig gátolta az elért siker kiaknázását, sőt néha egyenesen vereségekre vezetett.9
Maga a tiszti kar és a sereg Európa minden nemzetének vegyüléke volt. Hazafiság, eszményi érzelmek nem fűzték őket a földhöz, melyen életüket koczkára tették. Földrészünk különböző országaiból toborzották őket, s nem volt köztük sem nyelvi, sem vallási egység. Szokásaikra, felszerelésükre, sőt hadi szabályzataikra is nagyon különböztek. Csak az év egy bizonyos részén át akartak szolgálni, hogy szerződésük letelvén, mennél nagyobb vagyon birtokában térjenek haza övéikhez. Szolgálatuk természetéből folyt tehát, hogy ellenséget és jóbarátot egyaránt raboltak s minél több prédát igyekeztek összeharácsolni. De nem a legénység állt az erkölcsiség legalantabb fokán. Tisztei rendesen még romlottabbak, még falánkabbak, még lelketlenebbek voltak s nemcsak a népet, hanem a katonát magát is csalták-lopták hihetetlen agyafurtsággal. A királyi kincstár rendesen üres levén, a zsoldoshad sohasem kapta pontosan fizetését, sőt nem kapta akkor sem, ha a kincstár a pénzt kiszolgáltatta. Egy részét a tisztek vágták zsebre, sikkasztották el. A német kapitányok a legtöbb esetben sem a várakban, sem a mezei hadban nem szoktak annyi katonát tartani, a mennyit számadásaikban kimutattak, hanem bezsebelték a többletet. Néha azonban tényleg hónapokon át nem kaptak pénzt, s igy a szolgálatban álló katonaságot sem fizethették, mely gyakran a legnagyobb nyomorba jutott, s kénytelenségből a lakosságot rabolta ki. A várak állandó, akár magyar, akár német őrsége gyakran kényszerült az ilyen rablásra vetemedni. De Magyarországnak igazán egyiptomi csapása a mezei had, az évenkint becsődülő zsoldoshad lett s „emberi nyelv le nem describálhatá az ő fertelmes, utulatos hadba jövéseket,”10 azt a bestialis rablást és pusztitást, melyek szörnyű rajzai ez időszak országgyűléseinek okirataiban s más emlékekben mindig ismétlődnek. Fosztogatásaik nem a hadjárat folyamán, hanem később, télviz idején érték el tetőpontjukat. A zsoldosok ugyanis a hadjárat befejeztekor csak az esetben távoztak az országból, ha a kincstár ki tudta hátralékos zsoldjukat fizetni. Rendesen azonban nem teljesithette a fizetést, hanem azon csapatokat, melyeknek zsoldkövetelésük volt, magyar földön téli szállásra küldte, míg a kellő pénzt összegyűjtheti. Ezzel kiszolgáltatta az elégedetlen, gyakran éhező, rongyos katonák barbárságának és zsákmányszomjának ama vidékeket, melyek téli szállásukul rendeltettek. A katonák egész zsoldjukat később sem kapták meg; a kincstár lealkudta harmad-, negyedrészét, mire a rászedett, felbőszült zsoldosok a népre vetették magukat s annak vagyonából igyekeztek kárpótlást szerezni.
Mansfeld Kárly.
Egykorú metszet után. Körirata: CAROLVS FVRST VND GRAVE ZV MANSFELDT KAY(serlicher) : MA(iestät) : KRIGSOBRISTER. Alul: OBIIT. XlIlI AVGVS(ti) | A(nno) MDXCV. Ugyanonnan
Az idegenek mellett az összes hadjáratokban igen nagy számmal szolgáltak magyarok. Egy részük állandó őrségét tette a végeknek, másik része, mint mezei had, néhány hónapra volt felfogadva. Végül voltak irregularis csapatok, a szabad hajduk, kik rendes zsoldot sem kaptak, hanem abból éltek, a mit ellenséges földön szereztek. Mivel a magyar csapatok ép oly rendetlenűl kapták fizetésüket, mint az idegenek, kénytelenségből ők is sokat garázdálkodtak, sőt a szabad hajduk olyan tettekre vetemedtek, hogy a törvény egyszerű kiirtásukat, elpusztitásukat rendelte el.
Ilyen volt a katonai elem, melylyel a király a háborut viselte s ennek felelt meg a háború eredménye is. Győzelem és vereség gyorsan váltakoztak. Ha az egyik hadjáratban győzött, a következőt ismét érzékeny veszteséggel zárta le. Igy történt ez mindjárt a háboru elején s az 1593 iki szép sikereket a következő évben súlyos csapások követték. Az új, 1594-iki hadjáratra alkalmas hadvezérről sem gondoskodtak s az alsómagyarországi sereget Mátyás, a szlavóniait Miksa főherczeg vezette. Mátyás mellett voltak ugyan magyarok, kik ez évben is kitüntették magukat. De a főherczeg leginkább gróf Hardegg Ferdinándra hallgatott, ki pedig rossz hadvezér, sőt hitvány katona volt. A műveletek ezúttal szokatlanul korán kezdődtek, de épen ez évben volt igen esős a tavasz; a folyók szertelenül megdagadtak s nagy árvizek nehezitették a közlekedést, különösen az ágyúszállitást. Mindazáltal a küzdelem kedvezően indult meg, mert Pálffy Miklós megvette Nógrád várát,11 melylyel messze föld, sok ezernyi lakos szabadult fel a török járom alól. A vereség megrémitette a törököt, a budai pasa felköttette a nógrádi béget, az esztergomit pedig utasitotta, készüljön a védelemre, mert azt hitte, hogy a győztes sereg nyomban Esztergom ellen indul. Sebtiben védhető állapotba is helyezték a várat s megerősitették a Szt-Tamáshegyet.12 Mátyás főherczeg valóban Esztergom alá nyomult, de csak áprilisban, mikor a török már készen várta. Noha a városban lakó ráczok támogatták, az ostrommal nem igen boldogult, s még a vizi város elleni rohamok sem sikerültek. E rohamok egyikében – május 19-én – Balassa Bálint, a költő is halálosan megsebesült. „Te benned bizom, Uram, a te katonád voltam, a te seregedben jártam,” mondotta gyóntatójának, Dobokay Sándor jezsuitának, s csakhamar (május 26-ikán) befejezte küzdelmes pályáját. Mátyás főherczeg sem folytathatta az ostromot, mert a nagyvezér készülődéseiről értesült, s ámbár saját serege ellenezte a hátrálást,13 Győrbe vonult vissza.
Szinán pasa nagyvezér csakugyan nagy arányokban inditotta meg a támadást. Megvette Tatát és Szent-Mártont s egyenesen Győrnek ment, melynek környékén július második felében kezdődtek az apró csatározások. Mikor Szinán Győr alá ért, Mátyás főherczeg a főfontosságu várat emberrel, eleséggel, lőszerrel bőven ellátta s védelmét kegyenczére, gróf Hardeggre bizta, maga pedig a Szigetközben ütött tábort. Győr vára, mint Bécs kapuja s az osztrák tartományok pajzsa, az ország leghatalmasabb erőssége volt, melyre mindig nagy gondot viseltek, nem Magyarország, hanem Ausztria érdekében. Ezuttal azonban rossz kézbe került, s mikor a török a Szigetközből hosszas harcz után kiűzte Mátyás főherczeget, s seregét megverve roppant zsákmányt ejtett, gróf Hardegg szeptember 29-ikén átadta a várat a töröknek.14 Az ország egy eddig eléggé védett vidéke jutott ezzel ozmán uralom alá.
Szinán pasa.
Egykorú metszet. Felirata: Wahre Abcontersentung desz Unmenschlichen Wüterichs und Thrannen Sinan Bassae So ein An sänger und Ursacher ist, alles dieses jetzigen erbärmlichen | und verderblichen Kriegswesen in Ungarn | unnd Siebenbürgen. Ernst Lajos gyüjteményének eredeti példányáról
A mint Szinán pasa Győrt bevette, szandzsák székhelyévé tette, s a budai vilajetbe kebelezte. Nagy őrséget, 3000 jancsárt, 1000 lovast, 300 tüzért s 2000 más katonát rakott belé egy pasa vezetése alatt. A templomokból mecset, a székesegyházból meg fegyver- és lőporraktár, részben istálló lett.15 Győr bukása után Szinán Komáromot kezdte vívni, mely nagy veszélyben forgott, mert nem volt eleséggel ellátva. A főherczeg utasitotta tehát Pálffyt, szállitson a várba élelmi szert és más készletet. Pálffy az előbbi harczokban megsebesült, s még mindig nem gyógyult meg teljesen. Mindazáltal gyorsan és sikerrel oldotta meg nehéz feladatát, ámbár a rendelkezésére bocsátott csapatok sem akarták a vállalatban kisérni. De a hős vezér neki lelkesitette embereit s Gutáig vizen, onnan meg szárazföldön vitte be szállitmányát Komáromba,16 melynek őrsége elszántan védte a várat a török ellen. Október végén Szinán abba is hagyta az ostromot, s a szorongatott Komárom felszabadult, mit a spanyol követ valóságos csodának nevez. Ha Szinán önkényt nem távozik – irja haza – Mátyás főherczeg nyomorult serege bizonyosan nem mentette volna meg.17 A sereg valóban nyomorult volt. Csehországból 2000 lovas és 16.000 gyalog indult ugyan segélyére, de csak október 3-ikán érkezett Pozsonyba. Sőt a morva és ausztriai segélyhadak be sem jöttek, hanem saját határaik védelmére szoritkoztak, melyeket pedig az ellenség nem fenyegetett. A csehek szintén tömegesen maradoztak el, s néhány nap alatt kétezeren szöktek meg, mire november 3-ikán az egész tábor feloszlott.18
Komárom a XVI. század végén.
Hufnagel egykorú rajza után. Felirata: COMORRA. Brawn György idézett munkájából
A Duna menti harczokkal egy időben az ország más részében is folytak csatározások. A nyáron Huszt felől sok ezernyi tatár özönlött az Alföldre. A felvidéki urak ismételve csatároztak velök s meg is verték őket. De mivel Teuffenbach Kristóf főkapitány „rákháton” járt, a tatárság zöme lejuthatott a síkságra, s Kecskemét, Tur, Hatvan, utóbb Győr vidékét egész a határig, a Mátyus földét, végül még Debreczen táját szörnyen feldúlta, ugy szólván sivataggá tette.
Miksa főherczeg a horvát-szlavón végekben szintén kevés babért aratott. Júliusban érkezett oda 12–16,000 főnyi haddal s visszafoglalta Petrinját, honnan a török Turmezejét szokta dúlni. Az ellenség Gorát és Sziszeket is pusztán hagyta. De már Kostajniczát a főherczeg nem merte ostrom alá venni, mire a boszniai pasa ismét megszállotta a puszta Petrinját, és Miksa főherczeg eltávozott a harcztérről.19
A hadjárat balsikere, kivált Győr elveszte, nemcsak a magyarok közt, hanem külföldön is rémületet és elkeseredést keltett, s mindenütt azt követelték, hogy szakitani kell a hadviselés eddigi módjával. A pápa, Rudolf leghűbb szövetségese, utasitotta követét, Conti herczeget, hasson oda a királynál, álljon az ügyek élére s csináljon rendet, különben teljesen tönkre megy. A magyar nép – mondta a pápa, – harczias, s hozzá van szokva, hogy vitéz fejedelmek kormányozzák. Menjen tehát a király legalább Bécsbe, s onnan igyekezzék megmenteni azt, a mit még lehet.20 A pápa Ausztria papságának meghagyta, támogassa pénzzel a királyt s hadi költségre külön tizedet fizessen. Külföldi szövetségeseket is igyekezett neki szerezni, s az orosz czárhoz ismételve küldött követet, hogy a török elleni háborunak megnyerje.
Magát Rudolfot beteges tétlenségéből nem lehetett ugyan felrázni, de legalább annyit tett, hogy a jövő évre hadvezérről gondoskodott. Ezuttal szerencsés volt, mert választása gróf Mansfeld Károlyra esett, ki a sereget hamar rendbe szedte. A legteljesebb egyetértésben járt el Pálffyval, s már eleve értesitette, hogy a király utasitásához képest mindent vele együtt akar intézni.21 Egyetértésük üdvös eredményre vezetett, s a magyarokkal nagyban szaporodott sereg hamar megkezdhette a támadó fellépést. Ez azonban nem az erős Győr, hanem a szintén erős Esztergom ellen irányult. A vár birtokában a királyiak nagyon megnehezithették a töröknek Győr megtartását. Mansfeld Esztergom ellen indult tehát s július 1-én kezdte meg az ostromot, melynek folyamán Pálffy vitéz katonái a jól megerősitett Párkányt22 foglalták el. Esztergomban azonban a török vitézül ellenállt, s a budai pasa nagyobb hadat igyekezett felmentésére gyűjteni, mi azonban hetekig tartott. Július végén a török csakugyan közeledett a várhoz, s augusztus 4-ikén megkezdte a támadást. De Mansfeld és Pálffy kitünő intézkedésein minden erőlködése meghiusult, s a csata a török had teljes vereségével végződött. Roppant veszteséggel, egész táborát cserben hagyva menekült Budára, s óriási zsákmány jutott a győztesek kezébe. Elesett Ozmán pasa, a győri vár parancsnoka is, a legvitézebb törökök egyike, a ki csapatával lesbe került23 és lekaszaboltatott. A veszteség azonban nem törte meg az esztergomiak ellenállását. Az ostrom tovább folyt, miközben Mansfeld súlyos betegségbe esett s augusztus 14-ikén meghalt. A vezetést ismét Mátyás főherczeg vette át s folytatta a harczot mindaddig, mig a hosszas ostromban kimerült őrség át nem adta a várat. Szeptember 3-ikán vonultak be a királyiak Esztergomba, mire Visegrád és Vácz is hatalmukba került. A magyarok, Pálffy és Nádasdy, kiket a siker oroszlánrésze illetett, Buda megvívását sürgették. Mátyás főherczeg hajlandó is volt a vállalatra, melyhez azonban Miksa főherczeg, a felső-magyarországi hadak vezére nem akart csatlakozni. Igy Mátyás főherczeg csakhamar befejezte a hadjáratot.
Hasszán budai pasa elüzetése Esztergom falai alól 1595. augusztus 4-ikén.
Felirata: Die stat und schlos Gran. A kép alatt: Was die Christen fur schaden han | An Raab, ersuchen sie an Gran, | Belegrens, Der Turch macht sich auff | Zwanttzig tausent brengt er zu hauff, | Noch vier tausent pferdt woll gerst, | Die Christen setzen drinn mit lust, | Kriegen beut dreh tausent Camel, | Heladen mitt profiandt fiel. | Von vier und zwanzig tausent man | Seindt ihr weinigh khommen daruan. | Des dank Gott alle Christenheit, | Der uns den sieg hat vorbereit. Anno domini 1595. den 4t(en) Augusti. Ernst Lajos gyüjteményének eredeti példányáról
A királyi sereg e sikerében a jó hadvezéren kivül még egy más körülmény is közrejátszott. Báthory Zsigmond elvonta a török főerőt a dunai részekből s ezzel ujra föltárta Erdély rendkivűli katonai jelentőségét a török-magyar harczokban. Zsigmond fejedelem megkötvén a szövetséget Rudolffal, moldvai és oláh vajdáival együtt nyiltan elszakadt a töröktől. Szinán pasa fölismerte ez esemény nagy jelentőségét s első dolgának tartotta, visszaállitani e részekben a szultán uralmát. Magyar földön töltötte a telet, hogy mielőbb feladata megoldásához foghasson. Ugyanitt teleltek a tatárok, hogy korán megkezdhessék rombolásaikat. Szinán vállalata azonban balul ütött ki s az ifjú fejedelem az öreg katona babérait kegyetlenül megtépte.
A háboru már a tavaszszal megkezdődött a temesi tartományban, hol az erdélyiek Borbély György alatt sok fontos hóditást tettek, sőt az erős Lippát is bevették.24 Szinán pasa maga valami 100,000 emberrel Havasalföldére nyomult, hogy ezt a tartományt megfenyitve, Erdélyt is engedelmességre kényszeritse. Eleinte jól ment minden s az egyesült oláh-erdélyi had Mihály vajda és Király Albert vezetése alatt nem birta előnyomulásának utját állani. Igy az akkori oláh főváros, Tergovist, azután Bukarest s az ország nagy része Szinán kezébe került. Ekkor azonban Báthory Zsigmond nagy haddal nyomult ellene. Visszaadva régi szabadságukat, 20,000 székely csatlakozott hozzá, mire október 3-án oláh földre lépett s ott Mihály vajdával egyesülve, megvivta Tergovistet. Szinán nem mert csatát elfogadni, hanem meghátrált és sietve igyekezett a Duna túlsó partjára eljutni. De Zsigmond és fővezére, Bocskay István nyomában voltak, hada egy részét utolérték, tönkre verték s elfoglalták Gyurgyevot. Ez események hire Európaszerte lelkesedést keltett s ünnepeltté tette Báthory Zsigmond nevét. Valóban a csodával látszott határosnak, hogy ugyanakkor, mikor Győr török kézen volt, magyar csapatok átvitték a harczot a Balkán aljára s olyan vidékek lakóit rettegtették, melyek száz év óta nem láttak ellenséget.
Esztergom ostroma.
Egykorú metszet után. Aláirása: WAHRE CONTRAFACTVR DER BELEGERVNG GRAN SAMPT DER SCHLACHT SO DARBEI GESCHEHEN DEN 3. AVGVSTI AN(n)O 1595. Ortelius krónikájának idézett kiadásából
Miksa főherczegnek, a felső-magyarországi sereg fővezérének, a török főerő távolléte szintén lehetővé tette, hogy némi sikert vivjon ki. Rakamazi táborából csapatai Hatvanig portyáztak, Szolnok külvárosát felgyujtották, Gyula vidékén 36 falut perzseltek föl s roppant zsákmánynyal tértek meg. Szeptember elején 1000 kozák, 4500 magyar s valami 2000 német volt táborában, mig 1500 németet Erdélybe küldött Zsigmond fejedelemhez. Ekkor Mátyás Esztergomból azt ajánlotta öcscsének, hogy egyesült erővel Buda vagy Pest vivására induljanak. De Miksa nem akart Felső-Magyarországból távozni, mig a havasalföldi hadjárat sorsa el nem dől. Hidat veretett Csegénél a Tiszán s október 17-ikén átkelve rajta, Török-Szent-Miklós ellen nyomult, melyet őrsége felgyujtott és pusztán hagyott. Miksa onnan csapatait török földre inditotta, hol Szarvas, Békés és Erdőhegy erődöket bevették s feldulták. Erre a főherczeg Szolnokot kezdte vivni, de az őszi idő, a pénz- és eleséghiány miatt november elején abbahagyta az ostromot. Visszavonulásakor a török egész a Tiszáig üldözte s a sebesülteket az utóhaddal együtt felkonczolta.25 Ezzel a felvidéken is véget ért a hadjárat, mely mindenütt sikeres volt s a kisebb-nagyobb várak egész sorának visszavétele, kivált azonban Szinán pasa veresége méltán azon reményt kelté a közvéleményben, hogy a következő, az 1596-iki hadjárat az ország legnagyobb részének felszabaditására vezet. De füstbe ment minden remény s az 1596-iki hadjáratban több veszett el, mint a mennyi az előbbiben nyeretett. Rudolf nem gondoskodott hadvezérről, hanem a főparancsnokságot a szerencsétlen kezü Miksa főherczegre bizta. Ezzel mindent koczkára tett. Miksa tudta ugyan s maga mondotta, hogy a legtöbb török várban igen csekély az őrség s nem birna támadásnak ellenállani. Tudományát azonban bölcsen magának tartotta s nem sietett a kedvező körülményt felhasználni. Csak július második felében érkezett a táborba s akkor sem, mint a magyarok sürgették, Pestet, hanem Hatvant támadta meg. Ide menekült az egész vidék töröksége s keményen ellenállt. Miksa azonban nem tágitott s szeptember elején rohammal vette meg a várat. A benne levőket, férfit, nőt és gyermeket kegyetlenül leölték az elkeseredett katonák. A főherczeg nem szállta meg Hatvant, hanem széthányatta az erőditményeket s Váczra vonult vissza. E közben Báthory Zsigmond a Temesközben harczolt a törökkel, de szintén csekély eredménynyel. Fölmentette ugyan Lippát, melyet Borbély György védett a nagy számu török had ellen, sőt vivni kezdte Temesvárt is: de mult évi szerencséje cserben hagyta s végre sietve kellett a mindennel bőségesen ellátott erősség ostromát abban hagynia.
Miksa főherczeg.
A bécsi udvari műtörténelmi múzeum ambrasi arczképgyüjteményében. A udvari műgyüjtemények évkönyveinek reproductioja után
Miksa főherczeg és Zsigmond fejedelem visszavonulását egyaránt egy egészen új tényező, a szultán megjelenése idézte elő. Harmincz év óta nem járt szultán Magyarországban. Mint uralkodók, sem Szelim, sem Murád nem keresték föl akár békésen, akár hadaik élén, magyar tartományaikat. De Murád meghalt s helyét 1595 óta fia, III. Mohamed foglalta el. Az új szultán különösen gyülölte Báthory Zsigmondot s személyesen akarta megfenyiteni. 1596-ban maga állt hadai élére. Hasztalan igyekezett édes anyja otthon maradásra birni. Hasztalan próbálta, mikor maga czélt nem ért, egyik kedvencz odaliszkje által szándékától eltériteni. A szultán, mihelyt a leány az otthon maradást szóba merte hozni, oly haragra gyuladt, hogy a tündérszép odaliszket saját kezével ölte meg.26 Mikor útra kelt, Konstantinápolyban azt hitték, hogy Temesvár felmentésére megy. Minthogy azonban nagy hadával lassan haladt előre, Drinápolyból, hová július 1-én érkezett, a szomszéd pasáknak megüzente, hogy fejükkel lakolnak, ha Temesvár elvész. A belgrádi pasa nagy készületeket is tett Temesvár fölmentésére, mire az erdélyiek abban hagyták az ostromot. A szultán maga Eger megvételét tűzte ki czéljául. Serege nagy volt ugyan, de leginkább hitvány népből állt; szörnyü rendetlenség uralkodott a táborban, mely a tevék és más teherhordó állatok töméntelen sokaságától mozdulni is alig tudott.27 Egész szeptember 20-dikáig28 tartott, mig a sereg Eger alá érkezett. A várban Nyáry Pál parancsnoksága alatt 3400 főnyi, mindenféle nemzetiségü őrség volt, mely több rohamot vitézül visszavert. E közben maga is sulyos veszteségeket szenvedett s létszáma felényire olvadt. Ekkor a török hat nyelven felhivást intézett az őrséghez, adja meg magát, mert ha még egy rohamot bevár, kardélre kerül. Az idegen zsoldosok elvesztették bátorságukat s át akarták adni a várat. De Nyáry és néhány más tiszt erélyesen szembe szálltak velük, mire katonáik megrohanták, megkötözték őket, tiz embert pedig a török táborba küldtek, hogy az átadás feltételeit megállapitsák. A török azonban nem akart a küldötteknek hitelt adni, hanem azt kivánta, hogy a maga részéről szintén 10 ember mehessen be a várba s ott meggyőződjék, csakugyan kész-e az őrség a fegyvert letenni. Kivánságuk teljesült s a tiz török a várba bocsáttatott. A fejetlen őrség azonban nem gondoskodott arról, hogy a várat legalább az egyezség megkötéseig kellően őrizze, hanem nyitva, felügyelet nélkül hagyta a kapukat. Ezt felhasználta az ellenség s kis csoportokban belopódzott a várba. Mikor elég számosan voltak benne, elfoglalták s az őrséget levágták. Egyedül azok kaptak kegyelmet, kik török hitre tértek. Valami 300 vallon, német és magyar ily módon mentette meg életét. Nyáry Pál, három cseh s egy olasz tiszt, kiket az őrség megkötözött volt, ily állapotban estek török fogságba.29 Ez október 13-ikán történt, éppen mikor Miksa főherczeg tetemesen megszaporodott seregével a török táborhoz közeledett. Heteken át készült Eger fölmentésére, de csak akkor kezdte meg az előnyomulást, midőn a fontos várat többé meg nem segithette. Táborában voltak Teuffenbach felvidéki főkapitány csapatai s Báthory Zsigmond a maga seregével. Szokatlanul nagy had, 40–60,000 ember állt vezetése alatt. Az elpusztult Mező-Keresztes közelében találkozott először a szultán s a király hada s ott fejlődött ki az a három napi harcz, melyet az egykoru iró „hallatlan csodá”-nak nevez s mely valóban csodálatos lefolyást vett.30 Az első mérkőzés október 23-ikán folyt, mikor a kisebbségben levő török – még csak az előhad állt tűzben – vereséget szenvedett. Harmad nap azonban Eger alól megérkezett a szultán s az egész török sereg, mely rögtön harczba bonyolódott az ellenféllel. A török intézkedések oly hiányosak voltak, hogy maga a szultán is a királyiak lőtávolába került s jó ideig életveszélyben forgott. Végül a török meghátrált, de Miksa nem üldözte s a csata eldöntetlen maradt. A királyi vezérekre a két napi siker különböző benyomást tett. Egy részök azt ajánlotta, hogy nem kell ujra támadni, mert a megfélemlitett török magától eltávozik s akkor Egert teljes biztossággal vissza lehet foglalni. Pálffy és mások ellenben azt vitatták, hogy ki kell a helyzetet aknázni; a diadal biztos s ők másnap a szultán sátrában akarnak megvacsorálni.31 Igy a döntő csata szombaton, október 26-ikán vivatott meg. A tények igazolták Pálffy felfogását legalább annyiban, hogy a török nemcsak vissza nem vonult, hanem maga kezdte meg a támadást. A királyi hadak lassan bontakoztak ki, de annál erőteljesebben vetették magukat az ellenségre, melyet csakhamar páni rettegés szállott meg. Futottak a legvitézebb katonák is, s a királyiak egész a szultán sátoráig ronthattak. Ott azonban a török megemberelte magát. Egy csapat védekezni kezdett s a katonák egyre számosabban siettek a szultán oltalmára. Másrészt a győzők a török tábort fosztogatták, miközben a még szét nem futott törökség rájok vetette magát s lekaszabolta vagy visszaűzte őket. A királyi sereget, melyben minden fék és fegyelem megbomlott, egyszerre épp oly rémület fogta el, mint pár órával előbb a törököt. Noha kezében volt a diadal, vad futásban keresett menedéket. Nem is táborába, mely mindenestül a török kezébe került, hanem szanaszét futott s töméntelenen pusztultak el. Mint egy régi krónikás mondja, a csatatéren „tiz esztendő mulva is ugyan fejéredett az embercsont és a sok sisak és fegyverderék”.32 A szultán három napig pihent váratlan győzelme szinhelyén s azután Konstantinápolyba sietett. Megelégelte a személyes harczba szállást, mely menthetetlenül vesztét okozza, ha a királyi sereg élén hadvezér áll. De csak Miksa főherczeget találta útjában, melyet fényes diadallal fejezhetett be. Övé maradt Eger vára is, melynek bevétele, mint az egykorú török iró mondotta, egy nagy ország meghóditásával fölér.33 A török független kerületté, vilajetté alakitotta s élére beglérbéget állitott.34
Eger ostroma.
Egykorú metszet után. Aláirása: WAHRE CONTREFACTVR DER VOESTVNG ERLA IN OBER VNGERN WIE DIE VOM TVRCKEN BELEGERT WORDEN ANNO CH(rist)I. 1596. Ortelius krónikájának idézett kiadásából