Győr a XVI. század végén.
Hufnagel egykorú rajza után. Brawn idézett munkájából
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Az hadjárat folytatása 1597-ben. Az 1598-iki győzelmek. Győr visszafoglalása. Buda ostroma. Várad védelme. A diplomatiai helyzet előnyei. Rudolf politikájának hibás iránya. Az 1599-iki harcztér. Pálffy és Schwarzenberg merész tervei. Pálffy és a hajduk. Az 1600-iki hadjárat. Pálffy és Schwarzenberg halála. Kanizsa elveszte. Béketárgyalások. Székes-Fejérvár bevétele. A kanizsai vereség. Az 1602-iki hadjárat. Mercoeur halála. Ali budai pasa elfogatása. Székes-Fejérvár ujra török kézre jut. Buda és Pest ostroma. Az 1604-iki béketárgyalások. A hadjárat folytatása. A Muraköz elpusztulása. Vácz, Hatvan és Pest elveszte. III. Ahmed. A pusztulás képe az országban. A népesség leapadása. A szabad hajduk.
A keresztesi végzetes csata fordulatot jelez a hosszu háboru folyamában, mert a küzdő felek mindegyikét fölöttébb kimeritette, erejét és harczkedvét egyaránt ellankasztotta. 1597-ben nem is történt jelentősebb fegyvertény. Sem német, sem török nagyobb sereg nem jött az országba. A királynak nem volt pénze, a szultánnak meg Kis-Ázsiában támadt baja, hol veszedelmes zendülés tört ki. A magyarok csaknem egészen saját magukra maradtak, s nem foghattak fontosabb műveletbe. Kisérlet történt ugyan Győr visszavételére, de elégtelen erővel és hasztalan. Még Tatát sem birta a király megtartani, melyet Pálffy szerencsésen megostromolt. Zrinyi György másokkal egyesülve Pápát, ellenben a török Váczot foglalta el. Az erdélyi sereg Temesvár ostromával próbálkozott meg, de ismét sikertelenül. Kedvetlenség, levertség uralkodott a kedélyeken s a nyomasztó hangulatot csak valami fényes fegyvertény oszlathatta el. Sokáig tartott, 1598 tavaszáig, de végre bekövetkezett ez is és ujra felvillanyozta a lelkeket. Pálffy és Schwarzenberg visszavették a „mi Győrünket”, honnan az ellenség állandóan fenyegette a még megmaradt királyi területet, sőt Bécs városát is. Előre tolt fekvésénél fogva, főleg mióta Esztergom a király kezére jutott, a várat a török igen nehezen birta ugyan élelmezni, de fontosságához képest megfelelő gondozásban részesitette s bőven ellátta mindennel, eleséggel, hadi szerrel és őrséggel, hogy rajtaütés vagy ostrom ellen egyaránt védekezhessék. Az őrség száma 5–6000 főre ment. Csakhogy a katonák egy része családos ember volt, s családjuk kint élt a falvakon. Minthogy a korai évszak mellett senki sem gondolt támadásra, a török őrségből igen sokan kimentek övéikhez, s márcziusban is a váron kivül mulattak. Pálffy, ki Győrt folyton szemmel tartotta, erről értesülvén fel akarta használni az alkalmat, Schwarzenberg Adolf, a királyi hadak fővezére, készségesen támogatta törekvéseit. Egész csöndben megfelelő hadat gyüjtöttek homáromban s meghányták vetették a rajtaütés tervét, melyet szabatosan megállapitottak az utolsó részletig, s minden egyes csapatnak előre kijelölték a maga feladatát. Márczius 27-ikén indultak el „kevés vitézlő néppel, melyet ő felsége itt hagyott telelni, s egy nehány végbeli vitézekkel”.1 Lehetőleg csöndben haladtak, hogy észre ne vegyék őket, s a márczius 28–29-iki közti éjjel értek Győr alá. Törökül tudó huszárok közeledtek a várkapuhoz, s törököknek adva ki magukat, az ott levő őrséggel beszédbe ereszkedtek. E közben észrevétlenül hatalmas petardát, melynek használata ez időben jött divatba Németalföldön s onnan hozzánk is eljutott, illesztettek a kapuba. A petárda felrobbanván, széttörte a kaput, mire a csapatok benyomultak a várba, s tervszerüleg elfoglalták kijelölt állásaikat. A zajra az őrség fölébredt s fegyvert fogott. Kemény, véres harcz támadt, s öt óráig tartott az öldöklés. Végre az ellenállás megtöretett, és Győr óriási zsákmánynyal visszakerült a király birtokába. A fejérvári kapuban a győzők egy követ találtak, s rajta következő feliratot: Győr vára kulcs, melylyel a török a kereszténység összes várait ki fogja nyitni. A vizi kapu tornyán meg érczkakas állt, melyet a törökök azzal tettek oda, hogy a magyarok akkor kapják vissza Győrt, ha ez a kakas megszólal. Immár megszólalt, s Győr várán ismét a magyar király zászlaja lobogott.
Győr a XVI. század végén.
Hufnagel egykorú rajza után. Brawn idézett munkájából
Az örömhir Európaszerte lelkesedést keltett, egyházi és világi ünnepélyekkel ülték meg a nagy eseményt. A strassburgi magyar tanulók diszelőadást tartottak s örömverseket nyomattak ki. Ausztriában az utak mentén iratos kőkereszteket állitottak emlékéül annak, hogy ez a tartomány immár megszabadult a török veszélyes szomszédságától. Pálffy és Schwarzenberg iránt szintén sokfélekép nyilvánult a hála és elismerés, így Alsó-Ausztria rendei a hős magyar vezért remek serleggel tisztelték meg.
A diadalmas vezérek folytatták a harczot, és Tatát, Veszprémet, Palotát, és számos erődöt messze földdel visszafoglaltak. Sőt csakhamar Buda ellen indult a királyi sereg. Azonban sajnos, későn (október 3-ikán) fogott a nehéz munkához, mely nem is sikerült. Az ostromot, melyet Mátyás főherczeg vezetett, egy hónap mulva abban kellett hagyni. Szerencsére a török is épen oly hasztalan vivta Nagyváradot, melyet ugyanez időben támadott meg. A várat Nyáry Pál és Rödern Menyhért2 vitézül védték, mig a rossz időjárás az ellenséget távozni nem kényszerité.
Pálffy Miklós serlege.
Pálffy Miklós herczeg kincstárában. Fényképfelvétel után
Ismét fényes sikerekkel végződött a hadjárat s a diplomatiai helyzet is kedvezően alakult Rudolf királyra. Még 1597 nyarán a perzsa sah követe jelent meg udvarában, hogy szövetség iránt alkudozzék vele. Győr visszavétele után a pápa pedig fölveté az eszmét, hogy keresztény liga alakittassék. Másrészt a szultán erejét a kis-ázsiai lázadások kötötték le, s a magyar harcztéren 1595 óta feltünően ellankadt a török hadviselés. Erdély, Moldva és Havasalföld pedig teljesen széttéptek minden hűbéri kapcsot, a nélkül, hogy a portán csak kisérletet tehettek volna megfenyitésükre. Igy a helyzet Rudolf királyra nagyon előnyös volt s könnyen a török uralom teljes megtörésére vezethetett volna, ha a király kezet fog népeivel s egész erejüket a török ellen mozgósitja. De Rudolf és gonosz tanácsosai tudatosan nem tették ezt. Nem a török, hanem saját alattvalói ellen fordult az udvari politika. Az örökös tartományokban már ekkor megkezdte a protestánsok kiirtását s a jobbágynép kegyetlen üldözését. Mindenütt hatalmas parasztlázadások támadtak s elfojtásuk azon hadak java részét igénybe vette, melyeknek a török ellen kellett volna harczolniok. Az örökös tartományok véres parasztlázadásai megakadályozták a királyt abban, hogy Magyarországban is már ez időben életbe léptesse az önkényuralmat. De a török ellen sem aknázta ki a kedvező helyzetet. 1599-ben nem küldött az országba nagyobb idegen hadat. Annál lelkesültebben teljesitették kötelességüket a végbeli őrségek s a többi magyar csapatok, és folytonos támadásaikkal roppant kárt okoztak az ellenségnek. Pálffy és Schwarzenberg, – ezt a török fapuskás vezérnek nevezte, mert a várak megvivásánál lehetőleg a petardát szokta alkalmazni, – a legmerészebb tervekre vállalkoztak. Áprilisban rajtaütéssel akarták Buda várát megvenni, mi nem sikerült ugyan, de a törökben sok kárt tett. Májusban megrohanták Székes-Fejérvárt, de csak a városba juthattak be, melyet kiraboltak és felgyujtottak. Augusztusban Schwarzenberg ujabb próbát tett Buda megvételére s Szulejman budai pasát, a ki csekély kisérettel kémszemlére indult, a gyors lábu hajduk elfogták. De Buda ostroma ezuttal elmaradt s Schwarzenberg Pest ellen fordult. Itt is petardával próbált szerencsét, mely azonban nem sült el, sőt maga a fővezér is megsebesült. Már azelőtt, júniusban Pálffy a Dunán naszádon leküldte a hajdukat, kik az összes eddigi küzdelmekben is kiváló részt vettek. De igazán meseszerüek a harczok, melyeket e rendetlen csapatok a Közép-Dunán s a partjain fekvő területen vivtak. A hajdu tömegek a háboru folyamán szertelenül megszaporodtak, mert az 1594 óta állandóan dúló tatárok száz meg száz falut fölperzseltek, s a lakosság azon részéből, mely előlük menekülni tudott, házatlan vándor nép, a férfiakból pedig más kereset hiján hajdu lett. A nyáron Pálffy a török kézen levő Duna vidékére inditotta őket, hogy feldúlják, s lehetetlenné tegyék a budai pasának, hogy e részekből élelmezze magát, minthogy az eleség Buda környékén a tatárdúlás következtében fölöttébb megszükült. A hajduk lehatoltak a Dunán, két erős török hajórajt, mely kellő fedezet alatt eleséget vitt, megsemmisitettek, elkalandoztak Valpóig, s az eszéki hidat is megpróbálták felgyujtani. Egész Belgrád közelébe terjesztették ki portyázásaikat. Harczaik közt a június 20-iki volt a legsikeresebb. Akkor négyannyi törököt, mint a hányan maguk voltak, valami 8000 embert vertek meg s 20 ágyút, 58 megrakott gimbliát s 60 terhes hajót ejtettek hatalmukba. Július 7-ikén Földvárnál vereséget szenvedtek ugyan, de egész éven át ők uralkodtak a Közép-Dunán, szétrombolták a török hídjait, akadályozták a közlekedést és rengeteg zsákmánynyal tértek meg; egyre-egyre 1000 tallér érték esett.3
Pálffy Miklós.
A pozsonyi székesegyházban levő siremlékének domborműve. Az ezredéves országos kiállitás történelmi főcsoportja számára készült gipszmásolatról rajzolta Cserna Károly
E közben az országban telelő tatárok apró vereségeik daczára szörnyű dúlást vittek véghez, Ibrahim pasa alatt pedig új hadsereg érkezett Budára, de főleg gyűlevész rabló nép, mely kegyetlenül pusztitott ugyan, támadni azonban nem mert. Czélja inkább az volt, hogy megijessze a királyt és hajlandóvá tegye a békére. Meg is indultak a béketárgyalások, de nem vezettek eredményre.4 A török vezér csak rombolt, azután haza vonult: ő is, a tatár is megszámlálhatatlan rabot hajtott magával s ez egyetlen évben az ország minden részében sok száz falu pusztult el.
Még szerencsétlenebb volt az 1600-iki hadjárat. Pápán a fizetetlen vallon őrség fellázadt s a török kezébe akarta a várat játszani.5 Valóságos ostrom alá kellett őket fogni, melynek folyamán (július 29-ikén), a derék Schwarzenberg Adolf életét vesztette. Megelőzte a halálban (ápril 23-ikán) a hős Pálffy,6 s igy a királyi had rövid idő alatt két kiváló vezérét vesztette el. Mercoeur herczeg, szintén jeles katona, lépett ugyan helyükre; de hasztalan sürgették a magyarok, tulságos óvatosságból nem mert a nagy török sereggel megvivni, mely szeptemberben Kanizsát, a főfontosságu végvárat ostromolni kezdte. Október 22-ikén7 Kanizsát idegen kapitánya, Paradeiser György gyávasága, melyért utóbb életével lakolt, a török kezébe juttatta. Kanizsa a maga vidékén ép oly fontos erősség volt, mint Eger, s területéből a török szintén külön tartományt alakitott, melynek élén beglerbég állt. A vár leginkább Stiriát, s ezzel Krajnát és Karintiát őrizte, s megvételével nyitva állt az ut az Alsó-Mura völgyébe, hová a török a következő években csakugyan ismételve betört.8
Schwarzenberg Adolf.
Egykorú metszet után. Körirata: ADOLPH(us) GRAVE VND HERR ZV SCHWARCZENBERG KA(iserlicher) : MAI(estät) : KRIGSOBRIST. Alúl: OCCVBVIT XXIX IVLII | A(nno) • MDC • Ortelius krónikája idézett kiadásából
A török jól tudta, hisz már Szulejman szultán mondotta, hogy Magyarországon csak úgy lehet igazi, döntő sikert elérni, ha a hadsereg nagyobb része, a fővezér pedig okvetlenül magyar földön telel, s már a tavasszal megkezdheti a műveleteket. 1600 végén azt sürgették tehát a magyar pasák, hogy Ibrahim fővezér a magyar tartományban töltse a telet. Ő azonban haza kivánkozott9 s béketárgyalásokat kezdett, melyek sikertelenek maradtak, mert mindkét fél egyaránt teljesithetetlen kivánságokat emelt, s például a király Kanizsa, a török meg Esztergom, Fülek s más várak visszaadását követelte. Rudolf király nagyon fájlalta Kanizsa elvesztét s ismételve segélyért fordult a külföldhöz, hogy visszavegye. Maga is erősen készülődött s két felől akart a törökre támadni. Székes-Fejérvár és Kanizsa visszavételét tüzte ki az uj, 1601-ki hadjárat czéljául s Fejérvár ostromával Mercoeur herczeget bizta meg, ki későn kezdte ugyan, de sikerrel vezette a műveleteket. Szept. 6-án érkezett Székes-Fejérvár alá. Csakhamar be is vette Sziget külvárost, mire a török a többi külvárosokból is a várba vonult, melyet az ostromlók erősen vivtak s szept. 20-án rohammal vettek be. A török vitézül védekezett s ellenállás közben röpitette levegőbe a királyi palotának nevezett házat. A régi templomok szintén ekkor pusztultak el, mert a török puskaport tett beléjök, s mikor az ostromlók behatoltak, a port felrobbantották. De sokkal barbárabbul viselték magokat a győztes zsoldosok; betörtek a régi királyi sirboltba, felnyitották a koporsókat, szerteszét hányták a szent csontokat. Mercoeur herczeg nyomban intézkedett, hogy a kisebb szomszédos palánkok és várak, Simontornya, Koppány, Adony és Földvár megvétessenek. Utóbb Csókakő és Csákvár is a királyiak kezébe került, s a közlekedés és összeköttetés Győr és Fejérvár közt kellően biztosittatott. A törökök nem birtak Fejérvár elvesztébe belenyugodni, mert Buda birtokában is fenyegetve látták magokat. Azt mondták, hogy Fejérvár megvételével levágták jobb kezüket. A budai pasa megkisérté tehát visszavételét. Hadai október 9-ikén Adony felől érkeztek meg s vivni kezdték a várat. Ekkor Mátyás főherczeg valami 13,000 emberrel a várostól még csupán egy mértföldnyire táborozott. Apróbb csatározások után október 13-ikán a török heves támadást intézett a táborra s eleinte oly sikerrel harczolt, hogy a pasa elbizakodva mondotta, hogy egyetlen keresztény sem fog megmenekülni. De Rusworm és Mercoeur véres küzdelem után visszaüzték a támadókat. Erejük azonban ezzel sem volt megtörve s csak október 25-ikén mondtak le a reményről, hogy Fejérvárt visszavegyék s az nap éjjel Budára hátráltak.10
Fejérvár ostromával párhuzamosan folyt Kanizsa vivása. Stiriai Ferdinánd főherczeg saját tartományai érdekében sem nézhette nyugodtan, hogy e várban a török megfészkelje magát. Készületeket tett tehát visszavételére s a pápától, az olasz és német fejedelmektől kért vállalatához segitséget. Kapott is igen nagy arányu pénzbeli és katonai támogatást, sőt fölmerült az a terv (Mátyás főherczeg eszméje), hogy a király összes hadai egyesüljenek, vivják meg Budát s a békében cseréljék el Kanizsáért. Nagy haderő gyült össze, melynek élére Ferdinánd maga állt, s augusztus 19-ikén végrendeletet is tett. Augusztus 23-ikán a nuntius szentelt zászlót adott át a főherczegnek, kinek serege 23,000 gyalogból, s 4–5000 lovasból állt. Magyarok nem voltak a seregben, az egykoruak szerint azért nem, mert a németek meg akarták mutatni, hogy magok is elég vitézek s nem szorultak a magyarra.11 A sereg szeptember 10-ikén kezdte Kanizsát ostromolni. A főherczeg sátorát egy puszta templom mellett ütötte fel, melyben a vitéz Tury György tetemei nyugodtak. Ferdinánd nem levén katona, természetesen csak névleg vitte a fővezérséget s mindent az egyes csapatok parancsnokaira bizott, kik katonák voltak ugyan, de rossz, tudatlan katonák. Az ostrommunkák igen lassan s helytelenül folytak, s Hasszán pasa, a török parancsnok, – kis vagy opiumivó Hasszánnak nevezték, – törhetetlen bátorsággal és sikerrel vezette a jól fölszerelt vár védelmét. Golyóval felelt a hozzá intézett felszólitásokra; szóba sem állott az ostromlókkal, kik nem ismerve a terepet, a várat megközeliteni sem tudták. Másfél hónapig (október 18-ikáig) tartott, mig az első, de sikertelen rohamot megindithatták. A főherczeg a fejérvári tábortól kért segélyt, honnan Rusworm 8000 főnyi haddal indult Kanizsa alá s november 14-ikén odaérkezett. Csakhogy e közben az időjárás egészen téliesre fordult, s november 17-ikén az ostrom félbeszakitására kényszeritette a főherczeget, ki maga is sirva fakadt a kudarczra. De vállalata végzetessé csak a visszavonuláskor vált, mely vad futássá fajult. Még a betegeket, sebesülteket, az ostromszert, 47 ágyut, 14,000 puskát, sőt a főherczegi kocsikat és ezüst evőeszközöket is cserben kellett hagyni.12 Óriási nagy volt a kár, még nagyobb a szégyen és keserüség, melyet a vereség keltett.
Székesfejérvár elfoglalása.
Egykorú metszet után. Aláirása: WAHRE CONTRAFACTVR DER KÖNIGLICHEN STAT STVLWEISENBVRG WIE DIE VON CHRISTEN EROBERT WORDEN. AN(n)O 1601. den 20. Sept(ember). Ugyanonnan
A következő 1602-iki hadjárat vezetését Rudolf ismét a derék Mercoeur herczegre bizta, de a herczeg (február 19-ikén) meghalt, épen mikor Magyarországba készült. Ekkor Basta és Gonzaga Ferdinánd versenyeztek a fővezéri állásért, de Rudolf Ruswormot nevezte ki, csakhogy kevés hadat s még kevesebb pénzt adhatott melléje. Másrészt az olaszok Mátyás főherczeg támogatásával mindenképen oda igyekeztek, hogy az uj vezér ne arathasson sok babért. Gonzaga nem akart neki engedelmeskedni, sőt egy izben az összes ezredesek Rusworm ellen lázadtak. Ez állapotoknak megfelelő volt azután a hadjárat sikere is.
Apró harczok, a hajduk egy pár vakmerő csinja nyitották meg a küzdelmet. Májusban a hajduk a Dunán Buda alá lopóztak, meglesték Ali budai pasát, heves ellenállás után hajójával és kiséretével együtt elfogták és Győrbe vitték. Ez azonban nem ijesztette meg a törököt, mely Székes-Fejérvár visszavételére tett széleskörü előkészületeket. Az ostromot a nyáron a kanizsai Hasszán pasa kezdte meg. Rusworm (augusztus végén) ellátta ugyan a várat eleséggel, de megmenteni nem tudta. A török vitéz ellenállás után megvette a külvárosokat, mire Isolani gróf kapitány az erős várba vonult vissza, melyet a friss hadakkal szaporodott ellenség hevesen vivott. Augusztus 25-ikén a védők visszaverték ugyan az ostromot, de a harczban Isolani megsebesült, mire az elcsüggedt őrség megadta magát.13 A vár mindennel bőven el levén látva, roppant készlet, sőt 10,000 frt készpénz került az ellenség kezébe.
E súlyos csapást Mátyás főherczeg és Rusworm úgy akarták ellensúlyozni, hogy a késői évszak daczára Buda megvívására indultak, hová a szárazföldi és vizi had október 2-ikán érkezett. Az ostrom olyan időben vette kezdetét, mely eleve kizárta a sikert. Nem is vezetett czélhoz s az egyetlen eredmény, mely a vállalatot kisérte, az volt, hogy a vitéz Nádasdy megvette Pestet. Buda ostromának hírére a törökök új hadat gyűjtöttek és Pestet kezdték vívni. Igy tehát egy időben a királyi sereg Budát, a török meg Pestet ostromolta. De egyik sem boldogult s előbb a török, november derekán meg Mátyás főherczeg volt kénytelen a vívást abbanhagyni. Pesten és Adonyban azonban erős őrség maradt.
Kanizsa ostroma.
Egykorú metszet után. Aláirása: WAHRE CONTRAFACTVR DER BELEGERVNG DER VOESTVNG CANISCHA IN NIDER VNGERN ANNO CHR(isti.) 1601. Ugyanonnan
A hadjárat kedvezőtlen eredménye az olasz-német ellentéteket a hadseregben még inkább elmérgesitette s annyira fejlesztette, hogy Rusworm Bécsben leszúrta Dentice hadi tanácsost, az olasz párt egyik vezérét. Pesttel a király mindenesetre fontos hadállás birtokába jutott, melynek azonban csak az esetben lehetett hasznát venni, ha a következő, 1603-ik évben a hadjáratot mielőbb megkezdik és Budát támadják meg. Ezt sürgették a magyarok szakadatlanul. Csakhogy pénz hiányában lanyhán folytak a hadi készülődések. Rudolf erőszakosságai a vallásügy terén nagyon elkeseritették az örökös tartományokat s az elégedetlenség áthatott magára a hadseregre.
Az apró harcz korán megkezdődött, főleg a pesti őrség és a török közt gyakran voltak csatározások változó eredménynyel. Hajóikon a pestiek még a budai partra is átcsaptak, s egy izben az ottani török meleg fürdőt lepték meg. Az ország más vidékeit tatárok dúlták, Kollonics Szigfrid pedig Kanizsa ellen portyázott s felgyujtotta, de meg nem vehette. A sok baj, mely birodalma minden részében támadt, magát a szultánt is megrémitette, megpuhitotta. Foglyát, Isolani grófot, Fejérvár volt kapitányát küldé Rudolfhoz, azon békeajánlattal, hogy Pest, Esztergom és Erdély a királyé, Eger és Kanizsa a szultáné maradjon. Minthogy e közben hadi készületeket is tett s Nándor-Fejérvártt 40,000 embert gyűjtött, gyanú támadt szándékainak őszintesége iránt. A harczok tovább folytak, a hajduk ismét lekalandoztak Tolnáig és dus zsákmánynyal érkeztek Pestre. Ellenben Mátyás főherczeg megint csak nagyon elkésve inditotta meg a mindenfelől sürgetett műveleteket Buda ellen. Valami 30,000 főnyi gyalog és lovas haddal indult el augusztus 21-ikén Esztergomból. Budán ekkor igen zavarosak voltak a viszonyok. A vidék elpusztult, Pest német kézen volt s így a várat az Al-Duna vidékeiről, Szerbiából kellett élelmezni, mi a kóborló hajduk miatt nagy nehézséggel járt. Az eleség gyakran elfogyott s az éhező őrség fellázadt, rátört a pasára, kirabolta lakását s nem igen birt lecsöndesedni. Alighogy Mátyás főherczeg Buda alá érkezett, kémei értesitették, hogy Belgrádból új eleségszállitmány indult útnak. Kollonicsot és Sulzot küldé tehát a kipróbált hajdukkal a szállitmány elé. A hajduk ismét Eszékig nyomultak, felgyujtották a hidat s nagy kárt tettek a törökben, de maguk is sokat szenvedtek. A vállalat nem sikerült s a kudarczért a két vezér Ruswormot okolta, ki a hajduk mellé nem adott német lovasságot, s igy lehetővé tette, hogy a török bevigye Budára a szállitmányt. Szeptember 29-ikén Rusworm a Duna egy szigetén 9000 emberből álló török hadat megsemmisitett ugyan, de október 2-ikán a várbeliek törtek ki, egy sánczot elfoglaltak, a benne vitézül védekező hajdukat leölték vagy a Dunába szoritották. Magát Kollonicsot csak ügygyel-bajjal mentette meg néhány elszánt hajdu. Mindazáltal a török had megveretett s 4000 főnyi veszteséggel a várba szorittatott vissza. Sikereit azonban Rusworm nem tudta kiaknázni. Folyton ivott, kártyázott, a hadjáratban 8000 aranyat vesztett s ismerőseitől volt kénytelen kölcsönt kérni, hogy a pesti őrséget legalább részben fizethesse. Noha azt a kevés eredményt is, melyet elért, a seregében levő magyarok vitézségének köszönhette, a legdurvábban szidta, gyalázta, sőt a harczban ismételve cserben hagyta őket. Mint maga, úgy katonái is hitvány iszákosak voltak, s megtörtént, hogy a török egyik kirohanásakor összes tüzérei a sárga földig lerészegedtek s nem birtak egyetlen lövést sem tenni. Ily körülmények közt Buda ostroma sem vezethetett sikerre. A sereg elvonult s Hatvan megvételével a hadjárat véget ért.
Buda és Pest ostroma.
Egykorú metszet után. Aláirása: WAHRE CONTERFACTVR DER STADT OFEN VND PEST WIE ES VON DEN CHRISTEN BELEGERT WORDEN ANNO 1602. Ugyanonnan
A következő 1604-iki év béketárgyalásokkal kezdődött. A török Esztergomot kérte s helyette Kanizsát vagy Egert akarta visszaadni. A pápa és a spanyol király azonban a háboru folytatására ösztönözték Rudolfot, ki azt mondotta, hogy maga áll seregei élére. Hogy minél nagyobb hadat gyűjthessen, fűhöz-fához fordult pénzért. De a mily kevéssé volt komoly az, hogy személyesen száll táborba, oly lanyhán folyt be a külföldi segély. Ez időben a király önkényuralma már mindenütt éreztette romboló hatásait. Mátyás főherczeggel pedig viszálya annyira elmérgesedett, hogy nem neki, hanem Miksa főherczegnek ajánlotta fel a fővezérséget. Miksa csak az esetre volt hajlandó elvállalni, ha a zsoldfizetésre elég pénzt kap s ha Rusworm helyett Basta adatik melléje. Végre is Mátyás főherczeg és Basta lettek a vezérek, de a csekély haddal nem sokra tudtak menni, ámbár a hajduk ezúttal is kitettek magukért s egész Nándor-Fejérvárig kalandoztak. Másrészt a török május derekán eleséggel látta el Kanizsát, azután megtámadta Szécsi-Szigetet, Dobri erődöt meg teljesen elpusztitotta és sok foglyot ejtett. De Szemenye várát nem tudta megvenni s az árvizes időjárás általában hátráltatta műveleteit. Mindazáltal roppant kárt tett s ez időben a Muraköz – akkor Zrinyi-Szigetnek is nevezték – jóformán egészen elpusztult.14
A nagy veszteségek azonban csak ezután következtek, mert Vácz és Hatvan is elvesztek. Pestről a török közeledtére a 3000 főnyi német őrség olyan hirtelen kifutott, hogy még az erőditményeket sem rombolta szét, amin Rudolf nagyon megütközött, mert állitása szerint, Pest maga négy milliójába került.15 Basta tétlenül nézte a várak elvesztét, mert ezredeseivel örökösen czivakodott és táborában teljes fejetlenség uralkodott, sőt a török elbizakodottsága annyira ment, hogy Esztergomot, melynek birtokára a legfőbb súlyt helyezte, ostrom alá merte venni, ámbár éppen nem volt a vivásra kellően felkészülve. Ezuttal nem is birta a várat megvivni. De a királyt a hadjáratban sulyos veszteségek érték, mi annál meglepőbb, mert a török birodalom belső és külső bajai ez évben még nagyobb arányokat öltöttek. A lázadásokhoz immár a perzsa háboru járult. A sah követe útján kérte föl Rudolfot, ne kössön békét a szultánnal, mit a király nem is tett, de a hadjárat nyomatékos folytatásáról sem gondoskodott. Ekkor már új szultán ült a trónon. III. Mohamed 1603 végén meghalt és helyét III. Ahmed foglalta el, gyönge, tudatlan ember, kinek uralkodása első éveiben a birodalmat a felbomlás veszedelme fenyegette. Ismételve kezdett béketárgyalásokat. Rudolf nem hajlott a békére, de nem a török, hanem Magyarország ellen forditotta erejét, hogy végkép leigázza a hosszu háboruban szörnyen kimerült, kizsarolt, elnéptelenedett országot. El sem képzelhető az a pusztulás, mely ez időben az ország minden részét sujtotta. Győr vármegye, mikor Győr vára 1594-ben török kézre került, annyira tönkre ment, hogy 1609-ig nem akadt benne adózó lakosság.16 „Mivel hogy Győr vármegyébe – irják róla 1604-ben – mióta fogva Isten keresztény kezekbe adta Győrt, még igen kevesen jöttek meg nemes uraimból, a parasztságiak is igen kevesek, akik megjöttek ide Győr vármegyébe lakni, mert a mit egy esztendőben épitnek, aztat más esztendőben a németek és vallonok pusztitják el.”17 Ugyanily állapotban volt Esztergom vármegye. Sopronról 1604-ben azt irják: „A mi kicsiny vármegyénk most csak 16 faluból áll, annak is harmada puszta, a többi közt is van olyan, melyben csak 6–7 ház van. Az óvári tartományt (a Magyar-Óvárhoz tartozó községeket) ezelőtt tiz évvel elszakitották ő felsége tiszttartói vármegyénktől.”18 Nyitra vármegyében lángok martaléka lett 65, pusztán maradt 32 község. Hont vármegyében 1598-ban az Ipoly mentén teljesen elpusztult 17 község.19 Szabolcs vármegyében, mely 1594–95-ben szörnyű romlás szinhelye volt, az 1596-iki adóösszeirás szerint 106 község pusztult el,20 némelyik teljesen, másokból a lakosság szétfutott, nagy része meg tatár rabságba került. E községek közül sokan csak évek multán, mások – a Debreczen és Szoboszló körüliek – soha sem épültek fel ujra. De egyetlen vármegyéje sem volt az országnak, mely a hosszu háborut szertelenül meg ne sinylette volna. Még Árvában is, hol 1598-ban 1169 adózó házat irtak össze, 1604-ben már csak 553 ily házat találtak. Pozsonyban az adózó házak száma 11,360-ról 3542-re, Nyitrában 17,909-ről 3692-re, Hontban 4420-ról 845-re, Trencsénben 9622-ről 3207-re, Vasban 9456-ról 2270-re, Zemplénben 10,293-ról 3019-re, Szatmárban 10,037-ről 599-re, Szabolcsban 3998-ról 161-re, Ugocsában 2232-ről 203-ra, Abaujban 7368-ról 2302-re, Tornában 1179-ről 267-re, Gömörben 4518-ról 1849-re, Borsodban 2997-ről 337-re hanyatlott.21 Mig 1598-ban, noha már évekig dúlt a háború s roppant kárt tett, 160,000 adózó jobbágy- és zsellérházat irtak össze, 1604-ben ugyanazon magyar és horvát vármegyékben már csak valami 65–66,000 adózó ház akadt. A többiből szétfutott a lakosság, s ha visszatért is bele, végtelen szegénysége miatt adót nem birt fizetni.22 Elpusztultak a harcz folyamán az Erdélyhez tartozó, de ez időben visszacsatolt vármegyék, kivált Bihar és Máramaros, sőt valósággal sivataggá változott az addig meglehetősen érintetlen török terület is. Még a tatárok sem kimélték, a hajduk meg elkalandoztak mindenhová. Békés vármegyét 1596-ban és 1598-ban a tatárok dúlták fel, noha török terület volt, 1600-ban s 1604-ben pedig a hajduk meglepték s elpusztitották Gyula városát.23 A Tisza-Duna közt Buda messze vidéke legnagyobb részt feldúlatott. A Buda és Esztergom közti föld már 1598-ban teljesen pusztán hevert s az összes községekből szétfutott a nép.24 Ez okozta, hogy Buda török őrségét éveken át Belgrádból kellett élelmezni.
Miksa főherczeg aláirása 1581 augusztus 8-ikán kelt oklevelén.
Olvasása: Maximilianus mp. Az irat eredetije az országos levéltárban
Különösen a magyarság érezte a sors kezét s veszett el tömegesen. Ellenben ez időben25 kezdtek elszaporodni az addig kevés számmal levő oláh falvak a hegyvidéken, s a hegyek közt lendületet vett a gazdálkodás, mig a sik föld a sokféle csapás miatt mindinkább elnéptelenedett. Ahová az ellenség eljutott, ott letarolt mindent, s amit meghagyott, vagy ahová el nem jutott, azt az idegen zsoldos és a hajdu tette tönkre. A nép annyira rettegett tőlük, hogy arra a hirre, hogy katonaság jön, a falvakból a hegyekbe és erdőkbe menekült s oda vitte mindenét. E futás még inkább növelte a bajt, s elősegitette a rablást. A katona pénzen sem kaphatván eleséget, az üresen álló házakat verte föl; a mit talált, elvitte, s ha nem talált semmit, dühében üszköt vetett a faluba. Évről évre fokozódott embertelenségük s 1604-ben maga a haditanács volt kénytelen elismerni, hogy a magyarok, akár nemesek, akár jobbágyok, az idegen zsoldosoktól e télen még többet szenvedtek, mint bármikor annak előtte. Fokozták az inséget, főleg 1600-ban, a pestis pusztitásai, s a szűk termések. Senki sem akart, senki sem mert többé dolgozni, mert a közbátorság teljes hiánya mellett úgy sem magának dolgozott volna. Évről évre jobban elszaporodtak a szabad hajduk, kik „azokból támadtanak vala a jobbágyságból, a kiknek hazájok elpusztittatott vala a hadak miatt.”26 Tömegesen csatlakoztak hozzájuk a fizetetlen végbeliek. A hajduk első sorban az ellenségen igyekeztek élni; folytonos betöréseket tettek a török területre, Tolnát, Baranyát ismételve fölverték, megrohanták és kirabolták Eger és Gyula városát, „nagy vitézséget cselekedtek ő magoktól, szabad akaratjokból”. Igazi csodákat, szemkápráztató hőstetteket műveltek. De a török földön való zsákmányolás nem fedezhette a töméntelen, ezernyi kóbor nép szükségleteit. Egy részük – talán nagyobb részük – ama földet élte ki tehát, hová a török elől menekült s hol ép oly lelketlenül bánt a lakossággal, akár a tatár. A nemességet sem kimélte, mely kegyetlen törvényekkel igyekezett „kiirtani”. Ellenben a katonai kormány, mely ismerte hadi értékét, védeni, foglalkoztatni, s ezzel fegyelmezni igyekezett a hajduságot, mely ez időben német párti volt és szivesen szolgált a német vezérek alatt. A hajduk tömegesen pusztultak el, mert török és magyar egyaránt kegyetlenül irtotta őket. Szörnyen bánt velük mindenki, akinek hatalmába kerültek, s egyes török bégek országos hirre vergődtek a hajduk iránti kegyetlenségükkel. Némelyikük a fogoly hajdut elevenen megnyúzatta, két fához köttette, melyeket földig hajtatott, hogy a közéjük kötött ember teste kettészakadjon. Mások a holtra gyötört foglyot üres hordóba dobálták, mely hegyes szeggel volt kiverve. Mikor egy ilyen bég 1599-ben a Dunán a hajduk kezébe került, ezek forbátot gyakoroltak rajta s válogatott kinzások közt végezték ki. Egy gerendára kötözték, minden egyes fogát külön kitörték vagy kihúzták, hosszú szakálát szálanként kitépték, s minden csontját összetörték. De a nemesek és városok sem kimélték a hajdut. Úgy bántak vele mint útonállóval, s ha ellenség ellen nem mehetett, csakugyan az volt, amint egyikük a sárvári siralomházban éneklé:
Nem szánja szegénynek, gazdagnak marháját,
Gyakorta magának koldusnak is házát;
Soha sem kiméli az urak majorját,
Tolvaj megkerüli polgár istállóját.27
Hajdu.
XVII. századi billikom alja a nürnbergi német múzeumban. Az eredetiről rajzolta Túry Gyula