SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

V. FEJEZET.
Rémuralom Erdélyben.

Mihály vajda moldvai kudarcza. Az erdélyi nemesség fölkelése. Basta Erdélyben. Csáky István. A miriszlói ütközet. Báthory Zsigmond a határon. Mihály távozása Erdélyből. Ungnad Dávid királyi biztos. A nemesség magatartása a prágai udvar irányában. A németes és törökös pártok. A kolozsvári országgyűlés. Báthory Zsigmond visszahelyezése a trónra. Basta elfogatása és menekülése. Mihály vajda Prágában. Egyesülése Bastával. Titkos tervei. Mihály vajda és Basta hadjárata. A nagygoroszlói ütközet. Basta bosszúja. Viszály Basta és a vajda között. Báthory Zsigmond visszatérése. Basta és a szászok. Fegyverszünet Zsigmond és Basta közt. Zsigmond negyedszeri lemondása és végleges távozása. A rémuralom kezdete. Erdély mint meghódított tartomány. Az absolutismus. Székely Mózes betörése. Fejedelemsége. Eleste. Bethlen Gábor fejedelemmé választása. Basta megtorlási politikája. A gráczia-levelek. A zsarolás. A vallásüldözés. Terv Erdély elnémetesitésére. Az 1604-iki országgyűlés. Tömeges kivégzések. A hajduk rablásai. Az általános pusztulás képe. Basta szekere, Basta ekéje. Éhinség, emberhúsevés

Gyorsabban, mint a hogy megalkotta, rombolta szét maga Mihály vajda erdélyi fényes uralmát. Nem tudott a szerencse szekerén okosan ülni. Vérengzései, pusztitásai lassankint tűrhetetlenné váltak, s erdélyi hivei rémülten menekültek környezetéből. A rémület áthatott azokra is, kik seregében szolgáltak, s tömegesen szökdöstek zászlai alól. Másrészt Moldva meghóditásával magára idézte Lengyelország haragját. III. Zsigmond király családi összeköttetései által erősen Habsburg-párti volt ugyan, de nem tudta megakadályozni, hogy a lengyelek Mihályt meg ne fenyitsék. Zamoyszky János kanczellár, a Báthoryak rokona, boszuló hadjáratra indult, s kiverte Moldvából az oláh hóditót.1 A moldovai kudarcz természetesen Erdélyben is megingatta Mihály állását. Saját vezére, Székely Mózes lépett érintkezésbe Báthory Zsigmonddal, hogy visszahelyezését előkészitse. Erről Mihály tudomást nyert s oktalan szigorral igyekezett a veszedelmet elháritani. Többeket kivégeztetett, a mi azt a hitet kelté, hogy az egész nemességet ki akarja irtani. Igy a végveszedelem elháritására a nemesség fegyvert fogott. Tordán gyűlt össze s ellenállásra készült. Mihály hadainak egy része szintén hozzá állt s a nemesség nagy ügyességgel és tapintattal toborzott mozgalmának hiveket. Tudta, hogy a székelyekben rejlik Mihály vajda ereje, s hogy a helyzet kulcsa az ő kezükben van. El akarta tehát vonni őket a vajdától, ki akart velük békülni, a mi csak ugy történhetett, ha maga is elismeri a székelyek régi szabadságát. Megtette. Ünnepélyesen biztositotta a szabadságot azoknak a székelyeknek, kik a nemességhez csatlakoznak. Ez intézkedésnek megvolt a kivánt sikere; megfosztotta a vajdát leghivebb szövetségesétől, s ha nem is fegyverezte le teljesen, de minden esetre nagyon megbénitotta erejét. A nemesség a Szatmáron álló Bastával szintén érintkezésbe lépett s Erdélybe hivta, hogy segélyével űzze ki Mihályt s vegye át Rudolf számára az országot. Mihály a veszedelmes helyzetben (1600 augusztus 14-ikén) szintén Bastánál keresett támogatást. De Basta gyűlölte; Erdélybe sietett ugyan, csakhogy nem Mihály, hanem a fölkelt nemesség segitségére. Mint a patkányok a sülyedő félben levő hajóról, ugy menekültek immár Mihály köréből azok az urak, kik megfelelő jutalomért eddig nemcsak buzgón szolgálták, hanem rombolásaiban is egész kegyetlenséggel vettek részt. Csáky István kevéssel azután, hogy Mihály rendeletére Bánffy-Hunyadot (július 4-ikén) fölperzselte, átállott a nemességhez.2 Csáky az önzés és az élelmesség egyik tipikus alakja, a ki egyébre sem gondolt, mint jószágszerzésre, vagyongyűjtésre s minden nemzeti szerencsétlenséget fel tudott önzése kielégitésére használni. Ösztöne mindig megsugta neki az alkalmas pillanatot, melyben a legtöbb haszonnal cserélhet pártot és meggyőződést. Végig szolgálta az utóbbi évek összes fejedelmeit és rendszereit, Zsigmondot, Endrét, Mihályt s most a nemességhez állt, mert sejtette, hogy Mihály uralma bukó félben van. Csakugyan veszve volt az, mihelyt Basta a maga hadait a nemességgel egyesitette s átvette a vezetést. Az egyesült had valami 18,000 emberből állt. Mihály serege jóval nagyobb volt ugyan, de szeptember 18-ikán Miriszlónál3 mégis teljes vereséget szenvedett. Ezzel egy csapásra megtört a vajda egész hatalma. Mindene, még élete is veszélyben forgott. Egyszerre azonban ez idők rémalakja, Báthory Zsigmond újra megjelent a szinen, egyelőre csak Moldvában, a lengyel hadakkal. De ez is elég volt, hogy elháritsa Mihályról a végcsapást. Az új veszélylyel szemben Basta és az urak békét kötöttek Mihálylyal, ki lemondott Erdélyről s örült, hogy legalább élve kimenekedhetett belőle. Október 7-ikén távozott s mihelyt Erdélyt elvesztette, kitünt semmisége. A lengyelek október 20-ikán tönkre verték, s Havasalföldéről is elűzték. Bujdosóvá, hontalanná lett; elvesztette minden jelentőségét és csupán váratlan események hozhatták ismét felszinre.


A miriszlói ütközet helyrajza.
Egykorú felvétel után. Tarducci Achilles „Successo delle fattioni occorse nell’ Ongaria” (Velencze, 1601.) czimű munkájából. A képen látható betük magyarázata (az eredeti olasz szöveg szerint:) A. Nagy vizi árok, mely mögött erősen elsánczolva várták az oláhokat. B. Erdő, melyet az oláh nagy számmal szállt meg. C. Miriszló nagy falú 2 mértföldnyire Gyula-Fejérvártól. D. Basta tábora szeptember 17-ikén. E. Magyar őrség, fedezve a templom és magaslat által. F. Erdélyi őrség. G. Német őrség az összes jól elsánczolt tüzérséggel. H. Itt 500 lépésnyire a falutól állottak meg szeptember 18-ikán az oláhok egy vonalba felállított csatarendben. I. Itt állott meg Basta, látva azokat 500 lépésnyire megállni és arczczal fordúlva felállította csatarendjét. K. Országut, mely a falun és a patak hídján keresztül Gyula-Fejérvárra vezet. L. Maros, hajózható folyam, mely a székely földön Erdélyen keresztül folyik, Lippa alatt halad el s a Tiszába ömlik. M. Hegyes domblánczolat, mely a folyam mentén kisebb-nagyobb távolban huzódva egyenetlenűl határolja a legnagyobb szélességben 500 lépésnyi síkot, ahol Basta megütközött

Ezek a váratlan események hamar bekövetkeztek, mert azt erdélyi nemesség fejeveszetten hajtotta malmára a vizet. Az ország a miriszlói győzelemmel Rudolf, illetve Basta birtokába került. Basta a diadalt nagy részt a nemességnek köszönvén, teljes bizalommmal és rokonszevvel volt iránta. Jóindulattal akarta az új szerzeményt a királynak megtartani s a követendő politikára nézve Ungnad Dávid királyi biztossal, ki szigort kivánt, erősen összetűzött. Basta megmaradt az engesztelékenység utjain s az erdélyiek közt elég népszerűségre tett szert. Annyira bizott bennük, hogy a nemességnek visszaadta a hatalmat, sőt, hogy a fosztogatás véget érjen, elbocsátotta hadait s maga igen kis kisérettel maradt Kolosvártt. A nemesség azonban sajátszerű módon élt a reá bizott hatalommal. Meghódolt ugyan Rudolf királynak s arra kérte, hogy Miksa főherczeget állitsa Erdély élére. Ugyanakkor azonban elszakadását készitette elő s különböző izgatások folytak körében. Egy részük attól félt, hogy rájuk is az a sors vár, mint Felső-Magyarországra, melyet a németek teljesen elpusztitottak.4 A török is megkezdte csábitásait, Báthory Zsigmond meg újra a trón visszaszerzésén fáradozott. A törökös urak titkon érintkezésbe léptek vele, mig a németes urak Basta köré gyültek, de nem is sejtették, minő veszélyes fondorlatok folynak az országban.

Igazán végzetessé azonban a nemesség politikája más tekintetben vált. Ugyanakkor, midőn a királylyal új összeütközésre készült, a hatalmat, melyet Bastától nyert, irgalmatlanul használta fel a bosszuállásra. Ő is számüzte Erdélyből Bocskay Istvánt s lefoglalta vagyonát, hogy megosztozzék rajta. A rendszabályt a Báthory Zsigmond és Bocskay közötti viszonynyal indokolta, noha Bocskay rég szakitott Zsigmonddal s éppen a nemesség kezdett vele ujra fondorkodni. De még súlyosabban érezték a szegény székelyek az urak kezét. Alighogy székely segélylyel Mihály megveretett, a nemesség Léczfalván összegyült, visszaállitotta a székelyek rabszolgaságát, érvénytelennek nyilvánitotta a csak nem rég tett igéreteket, sőt még a fegyverviselést is megtiltotta nekik. „Esmét jobbágyság alá hajtá őket.”5 Ezzel a socialis küzdelem megujult s a rendi reactio elvakultságában maga egyengette Mihály visszatérésének utját.


Csáky István aláirása 1596 ápril 4-ikén kelt levelén.
Olvasása: Stephanus Chiaky de Kereszeg m(anu) p(ro)pria. Az irat eredetije az országos levéltárban

E közben a nemesség és Báthory Zsigmond közt folytak az érintkezések s visszahelyezésére széleskörű összeesküvés alakult, melynek élére az önző Csáky István lépett. Minthogy dicsvágyó terveit Rudolf segélyével, kitől nagy jószágokon kivül herczegi rangot s Erdély kormányzóságát kérte,6 nem tudta valósitani, a fejedelemséget ismét a Moldvában levő Báthory Zsigmondnak ajánlotta föl. Kolozsvárra (1601) január 21-ikére országgyűlést hivott össze, hogy Zsigmondot fejedelemmé választassa. Minthogy azonban Basta is Kolozsvárt volt s az urak egy része hiven ragaszkodott a királyhoz, nagy óvatossággal kellett eljárnia. A gyűlés csak január 25-ikén nyilt meg s a rendek nem a szokott módon tanácskoztak, hanem inkább magánértekezleteket tartottak. Végre február 3-ikán tettre határozták el magokat. Elfogatták a németes urakat, szám szerint hetet, s másnap egyhangulag fejedelmükké választották Báthory Zsigmondot, kinek megjöttéig Csáky Istvánt tették az ország kormányzójává s egyszersmind megujitották a szövetséget a törökkel.7

Az államcsiny idejében az erdélyi rendek egy küldöttsége volt Prágában, hogy Miksa főherczeg behozatala tárgyában alkudozzék. Mindazáltal az összeesküvők Zsigmond megválasztása előtt nemcsak a németes urakat, hanem magát a semmit sem sejtő Bastát is elfogták.8 Éjjel lakásán megrohanták, őrségét lefegyverezték s ágyából kiragadva börtönbe vitték, sőt az egykorú jelentések szerint meg is bilincselték.9 Február 7-ikén szabadon bocsátották ugyan s megpróbálták kiengesztelését – jószágot igértek neki, ha az országban marad s Zsigmondhoz csatlakozik, – de a bizalmában csalatkozott, becsületében megalázott Basta bosszútól lihegve, a nemességet s az egész országot engesztelhetetlenül meggyűlölve sietett Kővárra, onnan meg Szatmárra, ostromolva a királyt segitségért, melylyel Erdélybe törjön s a hűtleneket megfenyitse. Ez időtől kezdve lett Basta az a rémalak, minőnek történelmünk ismeri.

Körülbelől az erdélyi vészhirekkel egy időben (márczius 23-ikán) érkezett a bujdosó Mihály vajda mintegy 50 főnyi kisérettel Prágába. Havasalföldéről elüzetvén, Váradon húzta meg magát, honnan 1600 végén Bécsbe ment s engedélyt kért, hogy a császárnál tiszteleghessen. Rudolf azonban akkor szóba sem akart vele állani, mert az erdélyi dolgok igen jól folytak s januárban a rendek küldöttsége kereste föl. Még Prágában volt a küldöttség is, mikor a kolozsvári államcsiny hire megérkezett, mely gyökeres változást idézett elő az udvar politikájában. Ismét földerült a Mihály napja. Megkapta az engedélyt, hogy Prágába jőjjön, hol szivesen fogadták és dús lakmározással ünnepelték. Hamar megegyeztek vele az Erdély elleni támadás ügyében s mikor áprilisban visszatért Bécsbe, ott Mátyás főherczeg is kitüntetéssel fogadta.

Mihály Bécsből Magyarországba ment s nyomban munkához fogott. A magyar urak, Rákóczy Lajos, Sennyei Miklós, Homonnay Bálint, Zólyomi Miklós s mások támogatták hadak fogadásában. Július 10-ikén egyesitette táborát Szatmárnál a Bastáéval, ki onnan készitette elő a bosszúálló hadjáratot. Erdélyben a székelyek is megmozdultak s értesitették Bastát, hogy nekik sem kell Báthory s 6000 lovassal és 8000 gyaloggal készek a királyi hadakhoz csatlakozni.

Mihály vajda azonban nem Rudolfnak, hanem önmagának akart dolgozni. Ugyanakkor, mikor a király és a magyar urak segélyével fegyverkezett, titokban érintkezésbe lépett a törökkel is. Bécsi és prágai mulatása idején megismerte Rudolf embereit. „Hitvány, semmirekellő, tehetetlen,” képtelen népnek nevezte őket, s megigérte a szultánnak, hogy immár az ő védszárnya alá helyezkedik. Kassáról májusban bojárjainak azt irta: „Nem maradhatok tovább ez esztelen, ostoba nép közt. A császár féleszű, ugyanazok a főherczegek, környezete, hadvezérei semmire valók, nem férfiak, hanem asszonyok, gyávák, elpuhultak.” Levelei azonban az erdélyiek kezébe kerültek, kik megküldötték Rudolfnak, hogy gyönyörködjék bennük. De e leleplezések ép oly kevéssé vonták el bizalmát a vajdától, mint egyes tanácsosainak figyelmeztetései. Thurzó György határozottan azt ajánlotta, ne bántsa a király Erdélyt, hanem egyezzék meg Zsigmonddal. A német Rottal, ki a magyarokról igen rossz véleményt táplált, szintén csak feltételesen, ha a megegyezés nem sikerül, volt a háboru mellett. Még a török is megbotránkozott rajta, hogy a király ismét rábocsátja a vérengző vajdát Erdélyre, s békebiztosai Pezzen és Nádasdy előtt leplezetlenűl fejezte ki felháborodását.10 Rudolf azonban haladt a maga útjain. Midőn lengyel követ érkezett udvarába, szivélyesen fogadta. De alig hogy Zsigmond érdekében s a vajda ellen kezdett beszélni, Rudolf hirtelen félbeszakitotta.11 Inkább a törökkel akart kibékülni, mint Zsigmonddal, ki ellen szabad kezet engedett Bastának és Mihály vajdának. Ezek valami 22,000 emberrel, nagyrészt magyar hajduval, megkezdték az előnyomulást. Zsigmond fejedelem, a ki visszatérése után meg is betegedett, rimánkodva kérte Bastát, ne bántsa, mert meg akar a királylyal egyezni. Az erdélyiek magok már az államcsíny után bocsánatot kértek Rudolftól s elszakadásukat a helyzet kényszerűségével mentegették. De Basta szivéből immár eltünt az irgalom. Büntetni akart s előrenyomult. Zsigmond nagy nehezen összehozott vagy 20,000 főnyi hadat, melylyel Basta feltartóztatására indult. Augusztus 3-ikán Nagy-Goroszlónál állt szemben az idegen és az erdélyi sereg. Ez utóbbiban kezdettől fogva hiányzott az egyetértés. Csáky István és Székely Mózes versengtek a fővezérségért. Csáky István ősi származására hivatkozott, mire Székely Mózes azt felelte, hogy őt sem a gólya költötte s e mellett van katonai tapasztalata. Vezérnek azonban egyik sem volt való, s mindketten egyaránt hozzájárultak, hogy a goroszlói csata az erdélyiek teljes vereségével végződjék. Maga Zsigmond vitézül harczolt hadai élén, de a végzetet elháritani nem tudta. Teljes vereséget szenvedett s podgyászát, tűzérségét, zászlai nagy sokaságát elvesztette, Csákyval Moldvába menekült, mig Székely Mózes Erdélyben maradt, hogy a szétvert hadat összegyűjtse.


Báthory Zsigmond czímere.
Az aranygyapjas rend 1615-iki albumában. Az aranygyapjas rend jelvényével körített pajzsban kétfejü sas, ennek mellén négyelt pajzs 1. mezejében az erdélyi czímer, a 2-ikban csillag és félhold között a moldvai ökörfej, a 3-ikban a havasalföldi sas, csőrében kereszttel, a 4-ikben félhold és csillag kiséretében, lombozatos fa alatt két alak, egymás felé nyujtott karokkal; a szívpajzsban a Báthoryak sárkányfogai. A pajzsot sisak födi, koronájából kiemelkedő két sasszárnynyal; a szárnyakon és köztük látható R. A. A. betűk értelme ismeretlen. Az album Ő Felsége hitbizományi könyvtárában

Basta nyomban a csata után megkezdte a büntetést s a foglyok közül többeket embertelen módon kivégeztetett. Ugyancsak még a harczmezőn tűzött össze Mihály vajdával, ki iránt régi gyűlölete ismét lángot vetett. Mihály is, Basta is maga akarta a zsákmányúl ejtett zászlókat Prágába küldeni. E csekélységen végképen összevesztek. De fontos politikai ellentétek is forogtak fenn köztük. Mihály nem mondotta ugyan, de minden cselekedete elárulta, hogy ismét a maga hatalmába akarja Erdélyt keriteni. Basta ellenben az országot a császár birtokának tekintette s ismételve felhívta a vajdát, menjen Havasalföldére, a saját országába, melynek visszaszerzésében kész volt fegyverrel segiteni. Mihály nem ment s végre azt felelte, hogy a király Erdélyt is neki adta. Bastában ekkor fölmerűlt az a gyanú, hogy Mihály összejátszik a törökkel. De még kisebb dolgok is közreműködtek a két győztes vezér közötti ellentétek kiélesitésén. Basta maga megtorlást gyakorolt ugyan a legyőzötteken, hadai pedig szörnyű pusztitást vittek véghez. De azok a baromi kegyetlenségek, azok az oktalan rombolások, melyekre a vajda vetemedett, még az ő zordon lelkét is felháboritották. Ő csak megsarczolta a városokat, de Mihály felgyujtotta és kirabolta Tordát, Nagy-Enyedet, Gyula-Fejérvárt, hol martalóczai kifosztották nagyjaink sirjait s szélnek eresztették haló poraikat.

Basta a városok felgyujtása ellen erősen tiltakozott s újra távozásra utasitotta a vajdát. Ez azonban büszkén, daczosan felelt, mire Basta röviden végzett vele. Vallon katonái augusztus 19-ikén sátrába törtek s megölték. Igy alig két héttel a goroszlói győzelem után Erdély végkép megszabadult a vajdától. De nem a további kűzdelmektől. Báthory Zsigmond augusztus végén (1601-ben) visszatért s sokan, még Brassó is mellé álltak s a város vagyonos polgársága tetemes pénzsegélylyel támogatta.12 El lévén zárva a keresztényektől, a fejedelem a törökhöz fordult, ki csakugyan némi hadat küldött táborába. Csakhogy kevés hasznát vehette s a törökség, noha jó barátként jött, folytatta Basta és Mihály művét, dúlta az országot s 7000 rabot hajtott el.13 Több erőt meritett a székelyek csatlakozásából, mert a fejedelem végre okult a multon s a székelyekkel megbékülni igyekezett. Csik, Gyergyó és Háromszék összes jobbágy sorsra jutott székelyeinek vissza adta ősi szabadságukat,14 s a székely városokat is kegyeivel halmozta el. Ellenben Basta Szebenre s más szász városokra támaszkodott. Ezeket nemzetiségi tekintetek vitték táborába, melyekre Rudolf már 1600-ban hivatkozott, midőn azt irta a szászoknak, hogy „nyelvre és eredetre is, s a mi fő, lelketek tisztességére németek, a mi fajunkhoz tartozók vagytok”.15 Mindazáltal Zsigmond ügye elég kedvezőn alakult, de a beszámithatlan ember egyszerre megint elvesztette akaraterejét. Csáky István Sáros és Szádvár uradalmait igyekezvén Rudolftól kiérdemelni, rábeszélte a fejedelmet, egyezzék meg Bastával s hagyja újra cserben szerencsétlen alattvalóit, kik érdekében fegyvert fogtak. Zsigmond (1602) február 13-ikán két havi fegyverszünetre lépett Bastával s megkezdé vele az ország teljes átengedése iránt az alkudozásokat. Ezek már áprilban sikerre vezettek; az új egyességet a fejedelem tanácsosai elfogadták, Basta pedig 30,000 főnyi sereggel igyekezett érvényre emelni s átvette Zsigmondtól a főbb erősségeket. De az egyezség hirére a nemesség, mely félt Basta boszújától, fegyvert fogott, s Székely Mózes alatt valami 9000 gyalogot és 3000 lovast gyüjtött össze. Rajtaütést tervezett a német tábor ellen, hol azonban megtudták s meghiúsitották szándékát. Basta megelőzte Székelyt,16 s Tövisnél (július 2-ikán) megrohanta és megverte. A menekülő nemesek egy része a német uralom elől török földre vonult, hol tekintélyes számú erdélyi emigratio gyűlt össze. Ellenben Zsigmond lemondott a fejedelemségről s júliusban örökre eltávozott Erdélyből. Rudolf egy jezsuitával útiköltségül 10,000 tallért küldött neki.17 Az ország maga Basta kezén maradt s valóságos rémuralom alá helyeztetett.

A rendek már augusztusban, Medgyesen tartott országgyűlésükön megismerkedtek az új uralommal. Midőn Rudolf azon irásbeli igéretére hivatkoztak, hogy megtartja az országot eddigi szabadságában, Basta kereken kijelenté, hogy a legutóbbi zendülés semmissé tette a király ez igéretét. Maga Rudolf is meghóditott, fegyverrel szerzett tartománynak tekinté Erdélyt s úgy akart vele bánni, mint a török a maga hóditásaival, vagy legalább Alba herczeg a németalföldiekkel. Szándéka az volt, hogy sem az ország, sem a rendek jogait nem kiméli, a régi közintézményeket eltöröli s ujakkal pótolja, sőt a magánjogot, a birtokviszonyokat sem tartja tiszteletben. Erdély kapcsolatát a szent koronához egyszerüen ketté tépte. 1603-ban meghivta ugyan a pozsonyi országgyűlésre, de tanácsosai már akkor azt mondották, hogy Erdély külön tartomány, melyhez Magyarországnak semmi köze, mert a király magának szerzé meg. 1604-ben a prágai udvari kamara még azt is ellenezte, hogy Erdély a magyar országgyűlésre meghivassék, mert – mint mondá – a király a maga és Ausztria pénzén, hóditás utján jutott birtokába, s a fegyverjogon szerzett tartománynak külön kormányt és külön udvari kanczelláriát kell adni.18 Rudolf ez értelemben tényleg meginditotta az ország ujjászervezését s Basta mellé csupa német biztosokat rendelt. Ezek 1603 januárban megérkezvén, azzal kezdték működésüket, hogy egyszerüen elutasitották a rendek amaz ujabb kérését, hogy a király erősitse meg az ország régi jogait. Azt felelték, hogy most mások az idők, s Erdély ő felsége hatalma alá nem oly módon került, mint régebben. Semmisnek nyilvánitották a rendek törvényhozó jogát is. Kijelentették, hogy a rendek többé articulusokat nem alkothatnak, vagyis törvényt nem hozhatnak, hanem legföllebb kéréssel járulhatnak a felség elé. A biztosok újabb javaslatokat tettek a királynak Erdély végleges szervezése iránt, melyek a régi alkotmány egyszerü felforgatására, a merő önkényuralomra irányultak. Országgyűlést egyáltalán nem akartak többé tartani s a közigazgatás teljes államositását ajánlották, annyira, hogy még az alispánt is a király nevezze ki. Egyszerre azonban Székely Mózes török és tatár hadakkal betört az országba s a biztosok minde tervezgetését halomra dönté. Április derekán (1603-ban) már erdélyi földön állt, hol tömegesen csatlakoztak hozzá mindenfelől. Csakhamar fejedelemmé választatott s elfoglalta Fejérvárt. Basta sietve távozott Magyarországba, hogy onnan új hadat hozzon. E közben, a szászok kivételével, az ország legnagyobb része, Kolozsvárral, Székely Mózeshez állt, sőt egyes szász városok is támogatták. Mindazáltal az ő fejedelmi széke, mint az egykoru krónikás mondja, „igen puszta szék volt”. Kegyetlenül bánt ő is a föld népével,19 de mivel székely ember volt, Maros- s Aranyos-széknek egy része mellé állt. Ellenben a többi székelység Radul oláh vajdához fordult segitségért. Radul csakugyan nagy haddal tört be s júliusban a fejedelmet Brassó közelében megverte. A harczban Székely Mózes is elesett s Erdélyt ismét oláh uralom fenyegette. Bethlen Gábor, Rhédey Ferencz, Borbély György, az öreg vitéz s mások török területre menekültek, hol török segélyben bizva, Bethlent fejedelemmé választották. Csakhogy Erdélyben ismét Basta uralkodott ki a nemességet a „háromszoros esküszegés”-ért már nemcsak büntetni, hanem teljesen megtörni, megsemmisiteni igyekezett. Gyűlésre hivta a rendeket s azon kérdést intézte hozzájok: mit akarnak, igazságot vagy kegyelmet-e? A megfélemlitett rendek kegyelemért könyörögtek. Megkapták, de nagy áron, vagyonuk negyed részét kellett érte áldozniok. Ezzel is csupán jószágaikat váltották meg, ellenben összes jogaikat végképpen elvesztették. A ki hűséget fogadott, az gráczia-levelet kapott. Mindig magánál kellett hordania, mert a vallon, német, hajdu vagy rácz katona megkérdezte akárkitől, a kivel találkozott: „hun a gráczia?” Erre az illető „megütötte mejjét és azt mondotta: ehon itt”, mely esetben bántatlan maradt. „Mikor elméne a hire az országban a Básta grácziájának, minden ember, a ki házából ki akart mozdulni, grácziát váltott.” Basta zsarolásai leginkább a városokat sujtották; közülök azok, melyek az utóbbi mozgalmakban az ellenfélhez pártoltak, különösen megérezték boszuját. Brassóra 80,000, Kolozsvárra 70,000 frt sarczot vetett. Megindult a vallásüldözés is, mert VIII. Kelemen pápa felhivta Rudolfot, állitsa vissza Erdélyben a katholikus vallást.20 A király és biztosai meg is kezdték a vallásügy ujjászervezését s a hütlen városokban csakis a katholikus vallás gyakorlatát engedték meg. E közben töméntelen kivégzést s óriási jószágelkobzásokat eszközöltek. Hogy a királyi uralmat szilárd alapra fektesse, az új kormány Erdélyt teljesen el akarta németesiteni s e czélból, a szászok kiváltságainak megerősitésén kivül, nagy arányu német telepitést ajánlott. A következő javaslatokat terjeszté a király elé: kiszolgált német katonáknak Erdélyben jószágot kell adományozni; a német katonát lehetőleg magyar feleséggel kell összeházasitani; Németországban ki kell hirdetni, hogy Erdélyben a bányászattal foglalkozók nagy kiváltságokat nyernek; a német tartományokat rá kell venni, hogy pénzt fektessenek, embereket költöztessenek be s a bányákat műveljék; minden német kézművesnek, a hol megtelepszik, több évi adómentességet kell biztositani; a városokban a németségnek széleskörü kiváltságokat kell adni s biró vagy a tanács tagja csak német lehessen.21 Basta politikája már határozottan nemzetiségi politika volt, nem pedig olyan, mint Mihály vajdáé. Hogy minden ellenállást megtörjön s a félelem eszközeivel a legkonokabbakat is megpuhitsa, 1604 januárban új országgyűlést tartott, melyen a nemességnek fejenkint meg kellett jelennie. Még az özvegyeket is berendelte, gyermekeikkel együtt. Általános rémület támadt, mert azt hitték, hogy mindnyájukat ki akarja irtani. A gyűlés azonban nagyobb baj nélkül folyt le s csak azután következtek az akasztások. Az egybesereglettek csupán Basta külön engedélyével távozhattak. Sokan meg kapták az engedélyt, ellenben egész sereg ember fogatott el s került bitófára. Ily módon készitették elő az összes birtokviszonyok teljes felforgatását. Ki akarták mondani, hogy a kard joga alapján minden földbirtok a császárra szállt, ki visszaadja ugyan a hűségben maradt birtokosoknak, de csak megfelelő váltságdijért. Ugyanekkor az ellenreformácziót még a szászok közt is megkezdték.


Székely Mózes arany érme.
Előlapján két oroszlán, félholdak és csillagok által kisérve, kivont pallost tart, melyre korona van feltűzve; körirata: MOISES ZEKEL DE SEMIENFALVA VAIVODA TRANSILVANIAE ET SICVL(orum) COMES. Hátlapján: DOMINVS PROTECTOR MEVS felirat és a körirat folytatása: ANNO DOMINI MILLESIMO SEXCENTESIMO TERTIO. CLAVDIOPOLI. A Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányáról

Leirni azt a szörnyű pusztulást, melybe a föld népe ez események következtében sülyedt, emberi toll valóban képtelen. A nyomor már a német zsoldosok, a magyar hajduk és az oláh hadak első megjelenésekor kezdődött, de csak a goroszlói csata után öltött hihetetlen mértéket. Mihály vajda Magyarországban a hajdukat tömegesen vette szolgálatába, s „nekik adta volt szabad nyereségül az országot, de főképen a nemességet.”22 Kolozsvárról bocsátotta szét az „angyalokat” (a hajduk később Bocskay angyalainak nevezték magukat) a vidékre, melyet annyira feldúltak, hogy Basta sem nézhette tovább s kisérleteket tett a hajdúk megfékezésére. Sennyey Miklóst e végből nevezte ki kapitányukká, de hasztalan. E rémes idők egyik krónikása, Mikó Ferencz egyenesen kimondja: „Azt pedig a hallatlan kegyetlenséget a magyar hajdu cselekedte. Óh átkozott nemzetség! Úgy kellett neked ok nélkül bánnod a te felebarátoddal, a ki neked sohasem vétett, kenyeredben sem ett, szemmel sem látott.”23 „Oláh, rácz és magyarországi ebeknek” nevezi őket egy másik egykorú, Erdélyi Pál.24 „Nagyobb része – folytatja – mind ama Kőrös-, Maros-melléki-féle magyar vala, kik minthogy török birtokában vannak, nagyobb része mind török és tatár természetűek, kiknek sem papjuk, sem istenek nincsen. Azért bizonyosan mondhatjuk, hogy sem oláh, sem rácz, sem német, sem vallon, sem pedig tót oly nagy kegyetlenséget nem cselekedett Erdélyben, mint ezen gonosz, korcsos magyarok, kikben nem volt semmi irgalmasság.” Leirja, hogyan törték fel a sirboltokat, hogyan zuzták szét a kőkoporsókat s dúlták fel a fejérvári öreg templomot. Midőn e dúlást utóbb egy török pasa látta, eliszonyodott ez istentelenségen. Maros-Vásárhelyt a lakosok rimánkodtak hozzájuk, ne bántsák őket, „hiszen mi is magyarok és keresztények vagyunk.” Erre azt felelték: „ti hajas törökök vagytok, ebek vagytok ti, nem szánunk. Az istentől pedig mi semmit is nem félünk, mert a Tiszán túl hagytuk.”25


Basta György.
Custos Domokos egykorú metszete Achen János udvari festő festménye után. Körirata: † GEORGIVS BASTA D(o)M(i)N(u)S. IN SVLT. EQVES AVRAT(us). SAC(rae). CAES(areae). MA(iesta)T(is). AC CATHOLICI REGIS HISPANIAE CONSIL(iarius). BELLICVS NEC NON PARTIVM REGNI HVNTG(arie) SVPERIORIS GENERAL(is) PROCAPITAN(eus). A kép bal szegletében: Eid(em) Ill(usstrissimo) HEROI Dominic(us) Custos eiconog(rafus) | Civis Aug(ust)ae Vindelicor(um) | humill(ime) D(e)d(ica)t. A jobb szegletben: S(acrae) | C(aesareae). M(aiestatis). Pictor Ioan(nes). ab Ach(en). pinx(it).

1603-ban még könyörtelenebbül folyt a rombolás. „Nincs oly nyelv, ki azoknak a kegyetlenségeket megirhassa.” Mikor a lakosok Bástához panaszra mentek, csak azt kérdezte: „Magyar-e, a ki azt művelte?” „Magyar, nagyságos uram – mondotta a szegény panaszló. – Mikor német jő, az mégis hágy valamit, de a magyar semmit sem hágy, mind elviszi.” A panaszló sirni kezdett, Basta is sirt vele, de kijelenté, hogy a magyarral ő sem bir. „Ő eleibe egy koldus is bemehetett,” – mondja az egykorú. Küldött is rendeleteket, sőt katonát a szegénység védelmére, de hasztalan. Igy a föld népét katonái, a városokat meg – ezek s a nemesség ellen volt könyörtelen – maga Basta és tisztei juttatták végső nyomorra. Nincs a zsarolásnak olyan módja, melyet nem alkalmaztak s kölcsön, vagy sarcz czimén roppant összegeket sajtoltak ki belőlük. Basta csupán Brassónak s a Bárczaságnak, noha már 1602-ben meghódoltak, 365,000 forintjába került. Voltak tisztei közül némelyek, kik rengeteg összegeket, – egyetlen egy maga 361,161 forintot – harácsoltak össze. Az oláhok annak idején szintén elvittek mindent, a mihez férhettek, s csak marhát valami 100,000 darabot – magából Brassóból 8000 lovat – hajtottak el. Mikor Székely Mózes segitségére a tatárok bejöttek, ezek is megtették a magukét s a kit le nem öltek, azt rabszijon hajtották el, egyszer öt-, máskor tizezer rabot. Pedig róluk az irgalomnak legalább egy tényét jegyezték fel az egykorúak. Mikor Székely Mózes megszállta Kolozsvárt, a lakosok kiverték körükből a jezsuitákat, kik óriási záporban, hajadon fővel, felső ruha nélkül menekűltek. A város alatt táborozó tatárok meglátván a futókat, azt kérdezték, micsoda emberek azok? Megtudták, hogy papok. „Melyet hallván a tatár, csudálkozott rajta, miért kellett annak úgy lenni? És köpönyeget reájuk adtak és a táborra elkisérik őket.”26

Az emberek rablásait és rombolásait betetőzte a pestis, a rossz termés, az inség s az óriási drágaság. „A sok háboru és változás – irják Basta és a biztosok 1603 szeptember 14-ikén a királynak – egészen feldúlta és pusztává tette az országot. A mezővárosok és falvak leégtek, a legtöbb ember és marhája leöletett, elhajtatott, elhullott, tönkre ment elannyira, hogy keveset lehet szántani. Ennélfogva a dézma keveset hoz, a harminczad, út- és hidvám alig jövedelmez, mert az ipar és kereskedés nagyot hanyatlott. A bányák elpusztitvák, elhagyatvák, munkás kéz nincs.” De ez csak halvány lenyomata a valóságnak. Ekkor nevezte el a minden igás marhájától megfosztott nép a taligát, melyet maga húzott, Basta szekerének, a kapát meg Basta ekéjének. A földet nem lehetett művelni, a gabona ára 13, sőt 25 forintra, akkor a mainál mintegy tizszerte nagyobb értékre szökött fel. A nép fahajból és korpából vegyitett, kenyérnek nevezett eledelből táplálkozott, sőt elterjedt az emberhús-evés. Az éhezők gyermekeiket ölték le, a holttesteket felfalták s Enyeden nyilvánosan mérték az emberhúst, mit külön törvénynyel kellett megtiltani és fenyiteni. 1604-ben a nép testileg-lelkileg meg volt törve. Minden elveszettnek látszott, s még a bujdosók is kegyelemért folyamodtak. De nem kaptak; az új hatalmasok nem tűrték, hogy haza jőjjenek s itthon esetleg bajt okozzanak. Basta annyira biztositottnak tekintette a király uralmát a puszta országban, hogy április 7-ikén eltávozott s Alsó Magyarországban vette át a fővezényletet. Tönkre tette Erdélyt, mely félholtan, rablánczra verve feküdt Rudolf lábainál.


I. Rudolf király.
Egykorú metszet ismeretlen szerzőtől. Aláirása: RODOLFO SECONDO AVGVSTISSIMO IMPERATOR DE ROMANI etc. Ernst Lajos gyűjteményének eredeti példányáról

  1. Moldva és Lengyelország ez időbeli viszonyaira némi világot vet Schmidt Vilmos czikke: Századok, 1887. 14–35.[VISSZA]
  2. Deák Farkas, Adatok a „nagy” Csáky István életéből. Nagynak az egykorú krónikások nem azért nevezik, mert kiváló egyéniség volt; e jelzővel csak családja többi hasonnevű tagjától különböztetik meg.[VISSZA]
  3. Szádeczky Lajos. A miriszlói ütközet. Hadt. Közl. 1893.[VISSZA]
  4. Székely Mihály és Kornis Gábor levelei. Tört. Tár, 1894. 748.[VISSZA]
  5. Nagy Szabó Ferencz Mikónál, id. h.[VISSZA]
  6. Gömöry Gusztáv, Az 1601/2-iki erdélyi hadi események. Hadt. Közl. 1897. 70.[VISSZA]
  7. A kolozsvári eseményeket egykorú hivatalos jelentések alapján ismerteti Gömöry, id. helyen, 65–66.[VISSZA]
  8. Hogy őt is elfogták, azt határozottan mondják Corazzani velenczei követ prágai jelentései február 2-ikáról és február 26-ikáról, mely utóbbi Basta jelentései alapján készült. Gömöry, id. m. az elfogatás részleteit is elmondja.[VISSZA]
  9. Gömöry, id. h. 69.[VISSZA]
  10. Szádeczky, id. m. 390–91.[VISSZA]
  11. Corazzani június 25-iki jelentése a tört. bizottság másolatai közt.[VISSZA]
  12. E viszonyokról l. Mika Sándor, Weisz Mihály. (Tört. Életr. 1893.)[VISSZA]
  13. Prágai jelentés 1601 deczember 31-ikéről a tört. bizottság másolatai közt.[VISSZA]
  14. 1601 deczember 31-iki kiváltságlevele. Székely Okltár. IV. 150–54.[VISSZA]
  15. Tört. Tár, 1894. 748.[VISSZA]
  16. Július 22-iki prágai jelentés a tört. bizottság másolatai közt.[VISSZA]
  17. Július 1-én kelt prágai jelentés u. ott.[VISSZA]
  18. Károlyi Árpád, Magyar Országgy. Emlékek. XI. 13.[VISSZA]
  19. Nagy Szabó Ferencz Mikónál, id. m. I. 75.[VISSZA]
  20. 1603 január 15-iki levele a bécsi áll. levéltárban.[VISSZA]
  21. Basta s a két másik biztos, Molart és Burghaus 1603 szeptember 14-iki jelentése. Archiv für sieb. Landeskunde, Régi folyam, IV.[VISSZA]
  22. Nagy Szabó Ferencz, Mikónál, id. h.[VISSZA]
  23. Mikó feljegyzései id. h. 151. Magyar Tört. Emlékek, Irók, VII.[VISSZA]
  24. Mikó, id. m. I. 202.[VISSZA]
  25. Nagy Szabó Ferencz, id. h. I. 72.[VISSZA]
  26. Nagy Szabó Ferencz, Mikónál, I. 78.[VISSZA]