SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

X. FEJEZET.
A bécsi és zsitvatoroki béke.

A bécsi tárgyalások. Mátyás közeledése a magyarokhoz. A békepárt erősbödése. A magyar püspöki kar és a kiegyezés. Bocskay biztosai Bécsben. A kiegyezés akadályozói. Mátyás főherczeg ajánlatai. Az ezek által keltett resensus. Illésházy nehéz helyzete. A felkelők válasza Mátyás ajánlataira. A második bécsi tárgyalás. Mátyás Magyarország kormányzója. Rudolf cselszövényei Mátyás megbuktatására. Az uralkodó család szövetkezése Rudolf ellen. Rudolf letételének terve. Az érdekközösség Mátyás és a magyar felkelők között. A bécsi béke. A békeszerződés megerősitése. A vallásgyakorlat szabadságáról szóló czikk. A kassai gyűlés. A török béke ügye. A zsitvatoroki béke. Az első itthon kötött török-magyar békeszerződés. Az ország három részre oszlásának új alapjai. Bocskay politikájának diadala. A fejedelem betegsége. Végrendelete. Halála

A bécsi értekezletek idején a kiegyezés esélyei némileg megjavultak, mert Mátyás főherczeg már deczemberben kezdte belátni, hogy nem maradhat meg eddigi rideg álláspontján a magyarok irányában. Politikai tekintetek, kivált azonban a gyűlölködő bátyja részéről folyton megújuló személyes sérelmek és sértések hatottak lelkére. Számba kellett vennie, hogy viszálya Rudolffal a végletekig elmérgesedhetik, mely eshetőséggel szemben nem látszott czélszerűnek a magyarok iránt engesztelhetetlen politikát folytatni. Különben is szaporodtak körében a kiegyezés barátai s a többi főherczegek s más befolyásos világi egyéniségek, sőt egyes osztrák püspökök is a békét ajánlották. Ez a békepárt mindinkább meggyőződött, hogy a háboru folytatása az uralkodó családot végromlásra juttathatja. Még Prágában is volt békepárt, bárha bármi rosszra fordult a helyzet Magyarországon, az udvaronczok nem sokat bánkódtak, hanem ittak és mulattak, mintha semmi baj sem volna.1 A kiegyezés ellenségei leginkább a magyar főpapság sorából kerültek ki s Forgách Ferencz nyitrai püspök vezetése alatt leveleikkel és emlékirataikkal ostromolták az udvart, ne tegyen engedményt az eretnekeknek. Azt mondták, hogy az eretnekekre a törvény halálbüntetést szab, s így olyan embereknek, kikre halálbüntetés van szabva, jogot adni nem lehet. Bocskay hiveit általában „rablóknak, apagyilkosoknak” nevezték, „kik a felség országai pusztitására törökkel-tatárral szövetkeztek.” Ilyen és hasonló érvekkel küzdött a főpapság a kiegyezés ellen s a békepárt daczára csakugyan roppant akadályok állották útját a kilátásba vett bécsi tárgyalások sikerének.

Mindazáltal Illésházy és Mladossevics, az ország és a fejedelem képviselői 1606 január 7-ikén 8 hintón 60 huszár kiséretében megérkeztek Bécsbe. Mindjárt másnap megkezdték a tárgyalásokat, melyeket Bocskay siettetni akart, hogy idejében készülhessen az új hadjáratra, ha az alkudozások meghiúsulnának. De épen azért, mert a magyarok gyorsan akartak végezni, Bécsben nem találták sürgősnek a dolgot. Sőt Mátyás főherczeg Forgách Ferenczet, a harczias nyitrai püspököt, a magyar protestánsok kérlelhetetlen ellenségét nevezte ki egyik biztosává, a mi már eleve kizárta, hogy a bécsi értekezlet sikerre vezessen. Többi magyar és német tanácsosai szintén nem igen buzgólkodtak a különben is tömeges akadály elháritásában, hanem inkább új nehézségeket emeltek. Akadékoskodtak, vádaskodtak a magyarok ellen, a mi Illésházynak sok szép és találó megjegyzésre adott alkalmat, a kiegyezést azonban nem vitte előbbre. Beleavatkozott a „geréczi asszon” is, a hitbuzgó stiriai Mária főherczegné, s a jezsuiták azzal fenyegetőztek, hogy a pápa kiátkozza Mátyás főherczeget, ha a magyaroknak megadja a vallásszabadságot. A főherczeg meghökkent, ingadozott, lelkiismeretébe ütközőknek találta a magyarok vallásügyi kivánságait. Másrészt láthatta – császári bátyját éppen ez időben is figyelmeztette rájuk – a roppant veszélyeket, melyek a Habsburg-uralmat közeli összeomlással fenyegették, ha a magyar kiegyezés létre nem jön. Személyesen békitő befolyást gyakorolt tehát biztosaira s mérsékelte túlbuzgalmukat. Ellenben ezek oly kivánságokat emeltettek vele, melyek sem időszerűek, sem igazoltak nem voltak. A főherczeg a többek közt Érsekujvár visszaadását sürgette, hogy német őrséget tehessen belé. Bocskay méltán azt felelte, hogy a magyarok éppen azért fogtak fegyvert, hogy a német őrségek az összes magyar várakból kivitessenek. Ily ellentétes felfogások közepett a kiegyezési kisérletnek meg kellett hiusulnia s február 9-ikén csakugyan befejezték a tárgyalásokat. Egyesség nem létesült s Bocskay megbizottainak „olyan válaszszal kellett eljönniök, a minemű eleikbe adatott”.2 Ez a 15 pontból álló válasz pedig a Bocskay által előterjesztett s a korponai országgyűlésen végleg megállapitott kiegyezési feltételek csaknem minden lényeges pontjával homlokegyenest ellenkezett. A mit a főherczeg ridegen vissza nem utasitott, azt a jövő országgyűlésre hagyta, vagy olyan kikötésekkel látta el, melyek örökös összeütközésekre vezettek volna. Kész volt ugyan a huszonkettedik articulust eltörölni, de a vallásszabadságot megtagadta, s csupán annyi engedményt tett, hogy a vallásügy olyan állapotban maradjon, mint volt Ferdinánd és Miksa korában. Körülbelől abban az állapotban akarta hagyni az ország kormányzatát is, a mi a legjobb esetben sem jelentett egyebet, mint hogy minden a régiben marad s Rudolf király, mihelyt akarja, s a viszonyok engedik, újra kezdheti a rémuralmat. A főherczeg Bocskaynak sem akart többet adni a tulajdonképeni Erdélynél, sőt ezt is terhes föltételek mellett. Az egyetlen új dolog javaslataiban az volt, hogy ő neveztessék ki a király távolléte idején Magyarország kormányzójává.

Ez alapon egyezkedni nem lehetett s noha fegyverszünet volt, Bocskay ismét készülődni kezdett. Immár Pozsonyt szemelte ki hadműveletei tárgyául s e czélra a török segélyét is fel akarta használni. Másrészt azonban még egy kisérletet tett a békére. A tavaszszal Kassára hivta a rendeket s eléjük terjesztette a pontozatokat, melyeket Illésházy Bécsből hozott. Nemcsak e pontozatok, hanem maga Illésházy ellen is erős kifakadások hangzottak a rendek körében. Szemébe mondották – s ő szellemesen védekezett a rágalom ellen, – hogy a főherczeg 200,000 frttal vesztegette meg s hogy „nem kellett volna a hit dolgát oly könnyen végezni.”3 Azt is felhozták, hogy nem kellett volna az országgyűlésre hagyni semmit, mert „sokszor végeztek Pozsonyban s osztán Prágában meg nem állották.” A hajduknak és másoknak sem kellett a békesség. Az alföldiek azt mondották, készebbek meghalni, „hogy nem mint is meginten Basta Györgynek az ő kegyetlen birodalma alá jutni”. Illésházy óriási erőlködéseket tett, hogy a szélső elemeket elnémitsa, engedékenységre birja. „Ha hazám javába nem járna, – irta nejének, – ilyen nagy munkát csak üdvösségemért kellene fölvennem. Itt is én vonszom a napnak terhét.” Igyekezetének volt is foganatja; a legtöbb úr és vármegye békére hajlott. De, mint Bocskay, akképpen a rendek is elfogadhatatlannak találták a főherczeg ajánlatait, s azok mindegyik pontjára megtéve észrevételeiket, mindegyiknél világosan, bőven előadták a maguk álláspontját. A béke ugyanazon szelleme hatotta át őket, mint a fejedelmet, s újabb előterjesztésük komoly, jól indokolt munkálat volt, mely lényegileg a korponai határozatokat ismétli, új kivánságokat nem emel s mindent mellőz, a mi a kiegyezést nehezitené. Ellenben Mátyás főherczeg amaz új tervébe, hogy helytartó álljon az ország élén, nem akartak egyezni. Ők az országválasztotta nádort óhajtottak, ki a magyar kormányzatot vezesse s méltán attól féltek, hogy a helytartó vagy kormányzó – ilyet, mondották, a magyar törvény csak a király kiskorúsága idején ismer, – a nádorral összeütközésbe juthat, s törvényes hatáskörét korlátolni fogja. Arról sem akartak hallani, hogy feltételeik és kivánságaik nagy része a pozsonyi országgyűlésre maradjon. Találóan emelték ki, hogy mig a kiegyezés létre nem jön, a király országgyűlésére el sem mehetnek, mert addig hittel kötelesek fejedelmüknek, Bocskaynak.

Május 12-ikén kelt válaszukat Illésházy, Vizkelethy Tamás, Osztrosics András és Apponyi Pál vitték föl Bécsbe, hogy ez alapon folytassák Mátyás főherczeggel a tárgyalásokat. Mikor erre a második bécsi tárgyalásra a fejedelem megadta Illésházynak a felhatalmazást, egész világosan állt előtte a helyzet. A töröktől és a császáriaktól egyaránt kellett félnie. Szövetséges és ellenség egyaránt agyon nyomhatta. „Azért teljes tehetségünkkel és ügyekezetünkkel – irta – azon kell lennünk, hogy a bizonyos és állandó békesség igen hamar, csak e néhány napokon végeztessék közöttünk.”4

Bécsben is kedvezőbbre fordult a hangulat, mert időközben Rudolf király és Mátyás főherczeg viszonya még inkább elmérgesedett. Rudolf márcziusban a főherczeget Magyarország kormányzójává nevezte ugyan ki s teljes felhatalmazást adott neki a magyar békeügyben, a mi a főherczegnek csakhamar nagy hasznára vált. De ugyanakkor olyan titkos terveket kovácsolt, melyek Mátyást egyszerűen meg akarták fosztani trónörökösödési jogaitól. A király úgy tett, mintha házasodni akarna és szándékát hónapokon át hiresztelte.5 Nősülése ellen a főherczeg természetesen nem emelhetett kifogást. De a császár csak mondta, hogy házasodni akar. Tényleg azonban sokkal nagyobb fába vágta fejszéjét. Nehéz lelki beteg, beszámithatatlan emberről levén szó, nem tudhatni ugyan biztosan, hogy új tervét mennyiben vette komolyan s mennyiben inkább Mátyás főherczeg bosszantására főzte-e ki. De tényleg foglalkozott az eszmével, hogy megváltoztatja a trónörökösödés rendjét, s a törvényes örökös, Mátyás mellőzésével Lipót stiriai főherczeget teszi utódjává. E kényes kérdés fölvetésével saját állásának alapjait ingatta meg. Az államcsinyre, melyet tervezett, Mátyásnak előbb utóbb a maga módja szerint kellett felelnie. Az ő részén volt a jog s erélyesebben kezdte azt alkalmazni. Újra összegyűjté családja tagjait, Miksa, Ferdinánd és Miksa Ernő főherczegeket, kikkel ápril 25-ikén szerződést kötött, melyben a család kimondja, hogy Rudolf nincs annyira lelki és erkölcsi erejének birtokában, hogy országairól elhárithatná a végveszedelmet. Minthogy pedig a trónutódlás ügyét sem rendezte, a főherczegek Mátyást nyilvánitották a családi örökösödési rend értelmében a család fejének s kimondották, hogy mindenben támogatni fogják.


Mátyás főherczeg érme.
(Az török háboru emlékére készült ezüst érem előlapja.) A főherczeget lovon, magyar diszben ábrázolja; körirata: MATTHIAS D(ei) G(ratia) ARCHID(ux) AVST(riae) ETC(etera) SVPR(emus) EXERC(itus) BEL(li) IN HVN(garia) INFER(iore) DVX. Alúl: * MILITEMVS * 1601. A ló lábai alatt a véső nevének kezdőbetüi: M(arcus) S(adeler). A Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányáról

A két testvér személyes czivakodásából immár családi viszály lett, főfontosságú politikai háttérrel. Amint Rudolf fölvetette azt az eszmét, hogy öcscsét megfosztja örökösödési jogától, nyomban fölmerült az a másik eszme is, amit a magyar hajduk különben rég hirdettek, hogy az uralkodásra képtelen Rudolfot kell az uralomtól megfosztani. Mátyás főherczeg nem az erély, nem a gyors elhatározás embere volt, de már ez időben okvetetlenül foglalkoznia kellett testvére esetleges letételének gondolatával. Tényleg kardot rántani azonban ekkor még nem akart, s csak arra szoritkozott, hogy a maga jogait biztositsa bátyja önkénye ellen. Attól kellett tartania, hogy úgy jár, mint a magyarok, s a császár éppen úgy lábbal tapodja az ő törvényerejű jogait, mint a magyarokét. Ez a veszedelem minden esetre hatással volt Mátyás főherczeg magyar politikájára s a kiegyezés terén elfoglalt álláspontjára. Közelebb hozta az alkudozó feleket s érdekközösséget támasztott köztük egy harmadik fél ellenében. Mindazáltal a második bécsi alku szintén sok nehézségbe ütközött, s Prágában júniusban azt hitték, hogy teljesen meghiusul.6 Mátyás főherczeg a magyarok óhajára mellőzte ugyan Forgách Ferenczet, a kiegyezés fő akadályát, csakhogy többi tanácsosai szintén húzták-vonták az ügyet, sőt Mátyás főherczeg békés hajlamait is ellensúlyozták. Mindnyájan gyűlölettel, bizalmatlanul álltak szemben a magyarokkal, s egymásra is féltékenykedtek, egymással is czivakodtak. „Nem egyeznek – irta róluk Illésházy – egyik másikra irigykedik, veszettül vannak.”

A tárgyalások lassú folyama a magyarok sorában erős elégedetlenséget keltett, s a kiegyezés ellenségei ismét szaporodni kezdtek. Izgatottság, nyugtalanság támadt, sőt fölmerült a gyanu, hogy Illésházy túlságos engedményeket tehet s nem fog az udvari befolyásoknak eléggé ellenállani. Június 14-ikén több előkelő úr és nemes megbizottat küldött tehát Bécsbe s figyelmeztette Illésházyt, hogy utasitásaihoz szilárdan ragaszkodjék. Ennyi sokféle nehézség daczára, a politikai helyzet nyomása alatt Mátyás főherczeg mégis csak rászánta magát az engedményre; június hó 23-ikán maga és biztosai, valamint Bocskay meghatalmazottai aláirták az új kiegyezést, mely a bécsi békekötés czimén a magyar politikai szellem egyik legnevezetesebb alkotása. Rudolf király önkényuralma helyére ez a szerződés vissza igyekezett adni Magyarországnak régi kormányzatát, s új alapokra fektette Habsburg-királyaink viszonyát a nemzet uralkodó rétegeihez. Lényegileg a szerződés Bocskay ismert feltételeit, közjogi és vallásügyi követeléseit valósitotta meg, de sokféle fentartással és korlátolással. A bécsi békeszerződés elismerte a rendek szabad vallásgyakorlatát, ámbár azzal a hozzáadással, hogy a római katholikus vallás rövidsége nélkül”. A kormányzat élére a nádort állitotta, hogy a király távollétében a magyar tanácscsal vezesse az ország összes ügyeit. Kimondotta, hogy e tanácsba az egyháziak közül csupán megyés püspökök nevezhetők ki, ellenben kamaraelnök csakis világi ember lehet. Általában a győri és komáromi várkapitányságokon kivül mindennemű hivatalban kizárólag magyarok alkalmazandók, és pedig valláskülönbség nélkül; jószágok szintén csak magyaroknak adományozhatók; Bocskay nemesitései érvényben maradnak, adományai azonban a jövő országgyűlésen felülvizsgálandók, s azok, melyek igazoltaknak találtatnak, végérvényesen megerősitendők. Általános amnestia adatott, Bocskay megkapta Erdélyt ugyanazon joggal, mint egykor Báthory Zsigmond birta, s hozzá Szatmárt és Tokajt, Ugocsát és Bereget. Megállapodás történt az iránt, hogy a törökkel béke köttetik, s a kiegyezés megtartásáért az örühös tartományok vállalnak kezességet.


A bécsi béke okiratának utolsó lapja.
Az 1606 június 23-ikán kelt oklevél eredetije a bécsi állami levéltárban.

nominis et patriae hostem, secundum decreta et constitutiones regni pari | alacrit(a)te et promptitudine, absque vlla tergiuersatione ad contestandam eorum fide | lit(a)tem procedent. Quod si vero secus fieret, contrariu(m) facientes eo ipso notam perpetue infidelit(a)tis | incurrent. Acta et conclusa sunt haec Viennae Austriae, vigesimo tertio | die mensis Junij, anno mill(esi)mo sexcentesimo sexto. | Matthias. (P. H.) | Paulus Sixt(us) Trauthson g(raf) vnd f(rei)h(er)r (P. H.) Carolus a Liechtenstein (P. H.) St(epha)nus Ilieshazy m(anu)p(ro)p(ri)a (P. H.) Ernestus a Molart (P. H.) S(igfridus) Preiner mp. (P. H.) Thomas Vizkelethy mp. (P. H.) Tho(mas) Erdeody comes p(er)petuus montis Claudij mp. (P. H.) Georgius Thurzo comes perpetuus de Arwa m(anu)p(ro)p(ri)a (P. H.) Andreas Ostrossyth m(anu)p(ro)p(ri)a (P. H.) Sigismundus Forgach de Gimes m(anu)p(ro)p(ri)a (P. .H)W (dalricus) a Kremberg mp. (P. H.) Paulus Apponi mp. (P. H.).

A bécsi béke végleges érvénye attól tétetett függővé, hogy Rudolf király és Bocskay fejedelem szintén megerősitik. Ez iránt azonban nehézségek merültek föl mindkét részen. Bocskay már augusztus 17-ikén megerősitette ugyan a szerződést, de hivei megnyugtatására Mátyás főherczegtől a vallásügyi czikkely azon pontjának módositását kivánta, hol a protestánsok szabad vallásgyakorlatának biztositásához hozzá van téve, hogy a katholikus vallás kérelme nélkül. Minthogy augusztus 6-ikán a bécsi békét Rudolf is szentesitette, Mátyás főherczeg a szerződésen módositást többé nem tehetett, hanem szeptember 29-ikén ünnepélyes nyilatkozatot állitott ki, melyben kijelentette, hogy a kifogásolt szavak mögött nem rejlik rosszakarat s csak azért vétettek be, hogy egyik fél se háborgassa a másikat vallása gyakorlatában vagy templomai birtokában. E nyilatkozat tudomásul vételére deczember 13-ikán Bocskay Kassán új gyűlést tartott. A rendek még sok panaszt és kifogást emeltek ugyan, de végre megegyeztek abban, hogy minden további kérdés megoldása a legközelebbi országgyűlésre maradjon. Minthogy a szomszéd örökös tartományok eközben már elvállalták a kiegyezésért a jótállást, még csak Rudolf hozzájárulása s a török béke volt hátra. A török birodalom akkor veszélyes mozgalmak, nagyarányu lázadások szinhelye volt, s különösen a perzsa háboruban szenvedett a szultán roppant veszteségeket. A portán melegen óhajtották tehát a békét Magyarországgal, s áldották Bocskayt, hogy létrejöttét kezébe vette. Rudolfban azonban nem biztak, de már októberben hirét vették s megörültek neki, hogy Mátyás főherczeg lesz magyar király s maga rendezi a török békét s a vallásszabadság ügyét.7 Csakugyan ezekben rejlett a kiegyezés veleje, s rajtuk készült az egész kiegyezési mű megfenekleni. Rudolf arra a hirre, hogy nagy török had közeledik, már augusztus 6-ikán megerősitette ugyan a bécsi békét, de csak bizonyos fentartásokkal. Sőt két nappal később határozottan tiltakozott a vallásügyi engedmények ellen. Még kevésbbé akart békét a törökkel. Olasz részről minduntalan érkeztek jelentések a szultán ázsiai vereségeiről és bajairól, és még Bécsben is azt mondották, hogy ki kell a helyzetet használni, mert a török uralom összeomló félben van. Méltán felelte erre Bocskay, hogy ha a szultánnak van is baja, abból sok haszon a császárra nem háramolhat, „mert nem egy napra, sem kettőre való olyan hatalmas monarcha birodalmának elfordulása”.8 Mátyás főherczeg nem is osztozott bátyja harczias terveiben s október végén kirendelte követeit, hogy a békét a törökkel megkössék. A tárgyalások szinhelye Komárom alatt, a Zsitva vizének a Dunába való torkolatánál levő nyilt mező volt, hol Bocskay és a szultán követei is megjelenvén, sátorban folyt a tanácskozás. Eleinte nehézkesen9 haladtak a tárgyalások, de Illésházy s a magyarok igen jó közvetitők voltak s diplomatiai ügyességük közelebb hozta a közvetlenül érdekelt feleket. Csakhamar teljes siker kisérte igyekezeteiket; november 11-ikén a török béke is létrejött s a 20 évre szóló szerződés magyar, török és latin nyelven aláiratott. Ez a béke az első, melyet Habsburg királyaink saját országukban kötöttek meg, nem pedig török földön, hol követeik annak előtte könyörögni s nagy pénzen vásárolni szokták a békét. A zsitvatoroki sikon a magyar király és a szultán mint egyenrangú felek tárgyaltak egymással. Szerződésük teljesen egyenranguaknak ismerte el őket a jövőre is, sőt felmenté a magyar király az adófizetés megalázó kötelezettségétől. Olyan megállapodás létesült, hogy a király egyszer s mindenkorra 200,000 forint értékű ajándékot küld a szultánnak, de többé sem adózni, sem ajándékot adni nem tartozik. Maga a békeszerződés a tényleges birtokállomány alapján köttetett. Ezzel Fülek, Somoskő, Ajnácskő, Dévény, Szécsény, Gyarmat, Palánk, Nógrád és Vácz a király kezén maradtak, s e várak összes tartozékai felszabadultak a hódoltság alól. A török viszont megtartotta Egert és Esztergomot, s azok a községek, melyek eddig e várakhoz szolgáltak, tovább is meghagyattak a hódoltságban. A szintén török kezén maradó Kanizsához csatolt falvak tárgyában biztosok küldettek ki, hogy a hely szinén határozzák meg, mely községek tartoznak a várhoz s melyek maradnak a magyar földesurak kezén.


I. Ahmed szultán meghatalmazása Bocskayhoz a béke megkötésére.
Az 1606 augusztus 5-ikén kelt okirat eredetije a bécsi állami levéltárban

A zsitvatoroki béke, mely az úgynevezett hosszu háborunak véget vetett, s vele a bécsi béke, mely Erdély területi viszonyait rendezte, ismét új alapokra fektette a három részre oszlást. Erdély megmaradt a magyar korona tartománya, de török hűbér is. Megkapta a tiszai részeket, ámbár Kassát Bocskay vissza tartozott adni a királynak, de tényleg 1606 végén még az ő kezén volt. Egészben a magyar államterület akkori kiterjedését 5163 négyszög mértföldnek véve, ebből a királynak 1222, a töröknek 1859 és Bocskay erdélyi fejedelemnek 2082 négyszög mértföld jutott.10

Bocskay István nem küzdött tehát hasztalan. Kibékitette nemzetét a koronával, véget vetett a tizenöt évi török háboru szörnyű pusztitásainak, megtörte az idegen uralmat s Erdélyben az egész magyarságnak erős védbástyát teremtett. A háborunak vége volt, kielégitő, mindegyik félre tisztességes béke létesült, s immár Bocskay nyugodtan élvezhette nagy munkája gyümölcseit. De a sors máskép határozott róla. Amint művét elvégezte, élete fonala is ketté szakadt. A fejedelem már 1606 májusban „nagy hirtelen” életveszélyesen megbetegedett, de május 24-ikén állapota jobbra fordult.11 Élete ellen törtek, s ugyanakkor, midőn meghatalmazottait másod izben Bécsbe küldötte, hogy békét kössenek, ellenségei őt magát igyekeztek eltenni láb alól. Megmérgezték. Kitől indult ki a bűntény s hogyan hajtatott végre, azt még mindig a titok leple boritja. De a fejedelem gyanuja később12 bizalmas kanczellárja, Kátay Mihály ellen irányult, kiről azt mondotta, hogy betegségének „főauctora, vagy köztársa”, kit el is fogatott, de, sajnos, nem állitott birái elé.13 Ez idő óta a fejedelem teljesen föl nem épült többé, hanem szakadatlanul gyöngélkedett, s a kór minduntalan ágyba fektette. Voltak ugyan jobb napjai, mikor azt irta, hogy a „békó oldozódik lábunkról”, s ilyenkor még nősülésre is gondolt. Csakhogy a javulás rendesen pár napig tartott, mire a baj megujult, s mindinkább elgyöngitette a beteget. Mindenfelől hivta magához az orvosokat, de a méreg benn maradt szervezetében, s hasztalan kerestek ellene irt. Egy zsidó orvos már az őszszel menthetetlennek mondotta; a baj csakugyan folyton fokozódott, és Bocskay lett a kiegyezés első áldozata, életével fizetvén meg békés törekvéseit. Deczember 17-ikén elkészité végrendeletét,14 nemes lelkének, politikai éleslátásának és bölcseségének egyik örökemlékű bizonyitékát. Állapota azután mindig aggasztóbbá lett s deczember 29-ikén, pénteken reggel virradóra, öt órakor halt meg székhelyén, Kassán. A gyászhir bánatot és siralmat keltett a magyar haza minden vidékén. Az elhunytat a magyarok Mózesének, megszabaditó, megváltó fejedelmének nevezték, és holttestét általános gyászban kisérték Gyula-Fejérvárra, hol János király fia mellé temették. De nem élt hasztalan, s hogy Magyarország megmaradt magyarnak, abban Bocskay Istvánnak is örök emlékű része van.


Magyarország a bécsi béke korában.
(1606.) Egykorú hivatalos adatok alapján tervezte dr. Acsády Ignácz

A fejedelem korai halála egyszerre gyökeresen átalakitotta a helyzetet és teljes romlással fenyegette magát a nagy munkát, melyet alkotott. Mindazok az elemek, melyek a bécsi és zsitvatoroki békét ellenezték, mindazok, kik halászni akartak a zavarosban, nyomban megmozdultak s az új viszonyok ellen fordultak. Az önzés, a birvágy, a türelmetlenség, a bosszuállás érvényesülni igyekezett és megjelent a politika szinpadán. Alulról és felülről egyaránt féktelenül dolgoztak az új rend felforgatásán. Rudolf és prágai tanácsosai kezet fogtak a magyar elégedetlenekkel s megkezdődött a harcz a bécsi és zsitvatoroki béke ellen. Rudolf ismét forradalomba akarta a tömeget hajtani, a török ellen meg a háború folytatását tervezte. Erdélyben szintén megindult a belvillongás s a trónkövetelők egymásután jelentkeztek. Úgy látszott, hogy összeomlik minden, s a királyi önkény és a polgárháboru iszonyai ismét rá zúdulnak a szerencsétlen országra.

E nehéz napokban hamar megérezte a magyarság, mit vesztett Bocskayban s minő megbecsülhetetlen értékű az örökség, melyet reá hagyott. Ez örökséget védeni, a kiegyezést s a török békét fenntartani lett a Bocskay nyomdokain tovább haladó nemzeti párt, a rendiség mérsékeltebb, politikailag iskolázottabb részének jelszava. Valósággá tenni a bécsi és zsitvatoroki békét, volt a politikai jelszó, mely a józanabb elemeket egyesitette, egyrészt Rudolf kényuralmi törekvései, másrészt a társadalom szélső, radikális elemei ellen. A két békeszerződés, melyhez Mátyás főherczeg állhatatosan ragaszkodott, s melyet, habár utólag megtagadta, vagy visszavonta, Rudolf szintén szentesitett, volt az egyedül sziklaszilárd pont a zűrzavarban. Ez alapon a nemzeti pártba olvadhattak azok is, kik eddig Mátyás főherczeg köré sorakoztak. Katholikusok és protestánsok hivei lettek a pártnak, mely egyedül volt czéljainak tiszta tudatában. Vezére Illésházy István lett. A zászlót, mely kiesett Bocskay kezéből, ő ragadta föl. Ő volt a fejedelem legkiválóbb munkatársa s most ő lett politikájának örököse, folytatója. Mindkét békének ő levén értelmi szerzője, elszántan állt azok élére, kik a bécsi békét – s ez alatt a közvélemény mindig a zsitvatorokit is értette – végre akarták hajtani s minden jogot, melyet benne az ország szerzett, tényleg és meghamisitatlanul érvényesiteni igyekeztek.


Kátay Mihály aláirása Bocskay Istvánnak 1605 szeptember 5-ikén kelt oklevelén.
Olvasása: M(ichael) Kathay p(ro)p(ri)a (manu) canc(ellarius). Az irat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában

E törekvésnek legfőbb ellensége Rudolf király volt, talán nem annyira a békeokmányok tartalma miatt, mint inkább azért, mert a szerződéseket Mátyás főherczeg kötötte, kit a beteg király immár egész a beszámithatatlanságig menő vak szenvedélylyel gyűlölt. Rudolf úgy fogta föl Mátyás szereplését, hogy magyar koronájától akarja megfosztani. Ez az agyrém rég üldözte, de a béke után még inkább uralkodott rajta. Rudolf 1606 deczember 9-ikén megerősitette ugyan a zsitvatoroki békét, de csak kénytelenségből, nem azért, hogy megtartsa. Meghagyta tehát Mátyás főherczegnek, hogy a szentesitett szerződést ne küldje el a töröknek. De a főherczeg akkor kapta e rendeletet, mikor az okiratot már elküldte a budai pasának. Ebben Rudolf szándékosságot látott s még jobban haragudott öcscsére. Csakhamar, még deczemberben embereit Bécsbe küldte a főherczeghez s igen lealázó követeléseket intézett hozzá. Mátyás bátyja kivánságait határozottan elutasitotta s csupán arra kötelezte magát, hogy bármikor hivja, személyesen megjelenik prágai udvarában. Rudolf zavaros agyában ismét a legkalandosabb tervek czikáztak s megint Lipót főherczeget akarta örökösévé tenni. Lipót öcscse voli stiriai Ferdinándnak s már 21 éves korában a passaui püspökséget viselte. De az egyházi pálya az életvidám, élvhajhászó ifjúnak nem tetszett, és szivesen fölcserélte volna a trónörökösi állással. Csakhogy Rudolf a trónkérdésben ép úgy nem tudta magát tettre szánni, mint a török háborúra nézve. Erre is folyton készülődött, de (1607) áprilban ujra megerősitette a zsitvatoroki békét, mert a morva és ausztriai rendek, kik rettegtek a háborútól, megvesztegették komornyikját, Lang Fülöpöt, a ki mindenható befolyást gyakorolt a császárra. De alighogy az okmány Bécsbe érkezett, Rudolf visszakövetelte. Mátyás személyesen Prágába sietett, hogy bátyját eljárása végzetes következményeire figyelmeztesse. A beteg azonban nem engedett, hanem egyre készült a háborúra. Ez a gondolat az adott viszonyok közt maga is egyszerű őrültség volt, mert a császár e czélra semmiféle pénzbeli segédeszközzel nem rendelkezett. Adósságai 16 millióra nőttek s ezek kamatai, valamint az udvartartás szükségletei minden befolyó jövedelmet elnyeltek, úgy hogy a háborúra egy garasa sem maradt. Kamarája épen ez időben számitotta ki, hogy a véghelyek kijavitása és a változott területi viszonyok folytán szükséges új várak felépitése legalább 2 1/2, az őrségek eltartása csaknem 3 milliót igényel. Ezenkivül háború esetén legalább 4000 lovas és 24,000 gyalogból álló mezei had kellett, melynek öt havi eltartása csaknem négy millióba került. A háboru rengeteg összegeket kivánt tehát, melyekből semmi sem állt rendelkezésre. De a kétségbeejtő pénzügyi helyzetet Rudolf ép oly kevéssé vette számba, mint a nemzetközi viszonyok kedvezőtlen alakulását. A pápa és a spanyol király a két testvér viszályában Mátyás főherczeg pártját fogták. IV. Henrik, Francziaország királya, hosszú fáradozásaival és üdvös reformtevékenységével begyógyitva azokat a sebeket, melyeket a vallásharczok ütöttek nemzetén, országát ismét nagyhatalommá tette s ujra fölvette a küzdelmet a Habsburgokkal. Henriknek magas szárnyalásu tervei voltak; meg akarta fosztani a Habsburgokat a német, a magyar és a cseh koronáktól s az osztrák tartományokkal megnagyobbitott Magyarországot, önálló választó királysággá akarta tenni.15 Ez és más efféle tervei csak felvillantak ugyan agyában s pár év mulva, halálával örökre sirba szálltak. De a franczia politika ez időben kétségkivül ismét igen tevékenyen dolgozott a Habsburgok, első sorban Rudolf ellen. Voltak szövetségesei Németországban, kiknek közvetitésével fondorlataiba bevonta a cseheket és az alsó-ausztriaiakat. E kétségbeejtő helyzetben prágai hadi tanácsa elég lelketlen volt a beteg Rudolf harczias törekvéseit táplálni, azon indokolással, „hogy a háború nyujtja a legjobb alkalmat, hogy az alattvalók engedelmességre, a lázadó magyarok hódolatra szorittassanak s az ország alkotmánya tetszés szerint módosittassék.”16 Ez lett Rudolf politikai programmja. Bármi zavaros volt agyveleje, harcziassága a török iránt csak azon törekvésének leplezésére szolgált, hogy a magyar kiegyezést, a gyűlölt Mátyás főherczeg művét megsemmisitse. De ezzel felidézte magára a végzetet, azt az emlékezetes viszályt, mely végül magyar koronájába került.


  1. Roncaroli irja 1606 ápril 24-ikén. A tört. bizottság másolatai közt.[VISSZA]
  2. A kassai gyűlés 1606 május 12-iki nyilatkozata. Chorebo, Sylloge act. pub. 20.[VISSZA]
  3. E mozgalmakról Illésházyné ápril 16-, 28- és május 15-iki levelei. Magyar Hölgyek Levelei, 167–71.[VISSZA]
  4. Tört. Tár, 1878. 273.[VISSZA]
  5. Egy június 12-iki prágai jelentés is szól róla. A tört. bizottság másolatai közt.[VISSZA]
  6. Prágában azt is hiresztelték, hogy Bocskay megőrült s őrjöngésében maga tépte ki nyelvét. Különben ugyanekkor Bécsben is holt hirét költötték. Június 12-iki és 26-iki jelentések a tört. bizottság másolatai közt.[VISSZA]
  7. Ezekről, s a török birodalom belső bajairól l. Gontaud-Biron, Ambassade en Turquie 1605–10. A franczia követ ez időbeli jelentései.[VISSZA]
  8. Október 18-iki levele. Szilágyi, id. m. 593.[VISSZA]
  9. Illésházy s többi társai részletes jelentése október 30-ikáról a fejedelemhez. Történelmi Tár, 1878.[VISSZA]
  10. Ez a Fesslerben (Gesch. der Ungern, VII. 603.) található számitás nem pontos ugyan, de némi képet mégis ad az államterület felosztásáról.[VISSZA]
  11. Május 25-iki levele. Szilágyi, id. h. 274.[VISSZA]
  12. Szept. 7-iki levelében határozottan kimondja. U. ott, 326.[VISSZA]
  13. Bocskay halála után a hajdúk felkonczolták.[VISSZA]
  14. E végrendelet közli Chorebo, id. m. és Rumy, Monumenta, II.[VISSZA]
  15. E tervekről csak Sully tesz emlitést. Mások nem tudnak róla semmit. L. Cornelius czikkét, Münch. Hist. Jahrbuch, 1866.[VISSZA]
  16. Gindely, Kaiser Rudolf, I. 93.[VISSZA]