SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

I. FEJEZET.
II. Mátyás. Khlesl. Illésházy nádorsága.

A közhangulat II. Mátyás irányában. A király magyarbarát politikája. Egyéni tulajdonságai. Tanácsadói. Khlesl bibornok. Politikai tervei és Magyarország. Illésházy István, az új nádor. Mátyás visszamegy Illésházyhoz. Az új nádor vallási és pénzügyi politikája. Diplomatiai munkássága. Szerepe az ausztriai vallásszabadság kérdésében. A magyar-osztrák morva rendek szövetsége. Zierotin Károly és a morvák. Az új morva alkotmány. Az alsó- és felső-ausztriai bonyodalmak. Tsernembl. Az inzersdorfi templom ügye. A horni szövetség. A magyar rendek álláspontja az osztrák ügyekkel szemben. A Habsburg-ház ellenségei. Illésházy közbenjárása Mátyás és az osztrák rendek közt. Az osztrák kérdés megoldása. Illésházy halála

NEM CSEKÉLY várakozások füződtek Mátyás trónra léptéhez. Végre oly királya volt az országnak, a ki nem rejtőzött el termeiben, a ki látszólag érdeklődött alattvalói sorsa iránt. A magyarok már régebben ismerték. Látták országgyűléseiken s a hazai csatamezőkön. Még mint főherczeg, azon volt, hogy népszerűséget szerezzen magának Magyarországban. Ünnepélyes alkalmakkor nem egyszer jelent meg magyar ruhában. Egy országgyűlésen kinyilatkoztatta, hogy gyermekkorától fogva szereti a hőslelkű magyar nemzetet, a melynek kedvéért büszkén viseli nevét.1

Türelmetlenül várta azt a perczet, midőn dicső névrokona koronáját fejére teheti. Mert e korona birtokában ősei többi trónjához is nyitva volt előtte az út. Pedig Mátyás, ki harmadik fia volt Miksa császárnak és királynak, első ifjuságában nem igen remélte, hogy reá fognak szállani családja legfőbb méltóságai s már-már beérte volna a csekélyebb díszszel és jövedelemmel is. De azért ne higyjük, hogy emelkedését erélyének köszönheti. A körülmények segitették és környezetének erélye egyengette számára az útat. Jól mondja Grillparzer Rudolfja Mátyásra czélozva: „Egyikünk sem örökölte atyáink tetterejét.”

Csakhogy Mátyás jobban válogatta meg tanácsosait, mint szerencsétlen bátyja. Több érzéke volt az államférfiúi érdem s megbízhatóság iránt és hiven ragaszkodott kipróbált embereihez. Igaz, hogy e hűségben teljes önállótlanságának is nagy része volt, de alattvalói szerencséjüknek tekinthették, hogy önállósága nem párosult szeszélyességgel. Inkább névleg uralkodott. Fő tanácsadója hiában figyelmeztette arra, hogy csak erélyes elhatározások teszik nagygyá az uralkodót, hogy foglalkoznia kellene az ügyekkel, ismernie kellene az embereket s élénk tevékenységet kell kifejtenie, mert különben nem serkentheti munkára környezetét s nem szerezhet fejedelmi tekintélyt. Mátyás megelégedett a tekintély látszatával. Nagy örömét lelte a külső fényben, mely irigyelt méltóságát megillette. Birodalma súlyos bonyodalmai nem zavarták meg nyugalmát s nem boritottak felhőt nyájas arczára. Szerette nézegetni a bátyjától gyüjtött drágaságokat. A zenét is kedvelte s talán még több öröme volt az udvari bolond tréfáiban. Pontosság és egyformaság jellemezték szokásait. Fiatalságában némi hajlamot mutatott az eretnekek tanai iránt, de midőn ötvenkét éves korában uralkodó lett, egyháza engedelmes hivének bizonyult s készséggel hallgatta meg az egyházi tanácsadók intéseit.2


II. Mátyás király.
Bél Mátyás „Notitia Regni Hungariae Novae” (Bécs, 1735–42) cz. munkájának metszete után.

E tanácsadók közűl Khlesl püspök volt a legbefolyásosabb. A velenczei követ szerint Lermának sem volt akkora befolyása III. Fülöpre, mint Khleslnek Mátyásra. Khlesl, ha jónak látta, megváltoztatta a titkos tanácsnak már ura aláirásával ellátott határozatait és a saját előterjesztését aláiratta a királylyal a tanácsosok hire nélkűl. A jezsuiták tanitványa volt; eleintén az egyház jogait makacsúl védte az államhatalom ellen, de midőn hatalomra jutott, az állami érdeket meg akarta óvni a nemzetközi katholiczizmus törekvéseivel szemben. Politikája nem tetszett a pártoknak. A protestánsok gyűlölték benne vallásuk veszedelmes ellenségét, a katholikusok pedig vallási hévből vagy hatalmi érdekeik szempontjából nem helyeselték azt, hogy ura hatalmának szilárditása kedvéért a protestánsokra is támaszkodott. Nehéz volt félre nem érteni szövevényes, legtöbbször inkább furfangos, mint okos politikáját. „Supra ingenium Germanorum,” mondja róla a pápai nuntius.

A bécsi pék fia nagy javadalmú egyházi méltóságokat szerzett, majd mindenható miniszterré s bibornokká lett. Büszke volt hatalmára, nem értett ahhoz, hogy alázattal kibékitse ellenfeleit. Mátyásnak is sok kemény igazságot mondott, a király nem az udvar sima emberét szerette benne, hanem a leleményes és fáradhatatlan tanácsost, a kinek vezetése alatt biztosságban érezte magát. És Khlesl nem fizetett hálátlansággal e bizalomért. Mátyással együtt emelkedett, Mátyás szerencséjéhez volt kötve az ő szerencséje is. Magyarország nem csekély szerepet játszott Khlesl politikai terveiben. Eléggé érezte, hogy a császári hatalom ellenfelei folytonos bátoritást és erőt meritenek a magyarországi zavarokból. De hogy jól választotta-e az eszközöket a magyarországi zavarok elnyomására, arról még szólnunk kell.3


II. Mátyás koronázási diszben.
Kilián Lukács 1610-iki rézmetszete.
Felirata: SERENISS(im)o et POTENTISS(im)o PRINCEPI ac D(omi)NO. D(omi)N(o). MATTHIAE II. REGI HVNGARIAE, | DALMAT(iae). CROAT(iae). SLAVON(iae). CORONAT(o). BOHEMIAE DESIGNAT(o). ARCDIDVCI AUSTRIAE | DVCI BVRGVNDIAE, STIRIAE, CARINTHIAE, CARNIOLAE etc(etera) MARCH(ioni). MORAVIAE etc(etera) REGI | AC D(omi)NO SVO CLEMENTISS(imo) | humil(iter) et subiectiss(ime) consec(rat) Lucas Kilianus Chalcog(raphus) | civ(is) Aug(ustae) Vindel(icorum). M. DCX.
Ő Felsége hitbizományi könyvtárának példányáról.

Khlesl nem intézkedhetett oly korlátlanúl a magyar dolgokban, a mint szerette volna. Mert most negyvenhat évi időköz után újra nádora volt az országnak. Illésházy István már befejezte élete legnagyobb munkáját, midőn a nemzet bizalma a nádori méltóságra emelte. Már sokat dolgozott, küzdött és tapasztalt, midőn hatvanhét éves korában az a súlyos feladat várt reá, hogy az 1608-iki törvényeknek érvényt szerezve, önállóvá tegye a közigazgatást s egyszersmind új erőre segitse a kimerült országot. E munkában biztos talajon akart állani, azért rajta volt, hogy megszilárditsa Mátyás trónját, melyet belső zavarok, a külső ellenség s a megsértett prágai udvar cselszövényei ostromoltak.

Illésházy e törekvését osztrák történetirók úgy magyarázzák, hogy Mátyás a nádori méltóság odaigérésével, nagy összeg pénz és birtokok ajándékozásával kötelezte le magának a gazdagodni vágyó főurat.4 Kétségtelen, hogy Illésházy felhasználta a jó alkalmat vagyona gyarapitására, mint mások is, és talán több sikerrel, mint mások, de Mátyás trónjának szilárditása oly világos s az országra nézve oly hasznosnak bizonyult alapgondolata volt politikájának, hogy ehhez képest személyes érdekeinek szempontja ugyancsak eltörpül az utókor előtt.


Khlesl bibornok.
Merian Máté egykoru metszete után.
Körirata: RE(verendissimus) ET ILL(ustrissimus) D(omi)N(us) D(omi)N(us) MELCHIOR KLESEL D(ei) G(ratia) EPIS(copus) VIENNENSIS etc(etera) SAC(rae) CAES(areae) MAI(estatis) MATHIAE I. et(cetera) ARCANORVM CONS(iliorum) DIRECTOR, PRAESVL DIGNISSIMVS S(anctae) R(omanae) E(cclesiae) CARD(inalis).
A „Theatrum Europaeum” (Frankfurt, 1672.) czímű munkából.

Kortársaival azonban meggyűlt a baja nagy jövedelmei miatt. Forgách érsek még a bibornokok collegiuma előtt is panaszt emelt azért, hogy a kormány az érsekséget illető szentgyörgyi és bazini tizedeket bérbe adta Illésházynak, még mikor az esztergomi érseki szék nem volt betöltve és Mátyás király nem akarta a nádort kárpótolni más jövedelmekkel.5

Sok más panasza is volt az érseknek Illésházy ellen. Rendkivül haragudott, midőn a nádor az 1608-iki országgyűlés végén Lippay János személynököt a szélütötte Istvánffy Miklóshoz küldötte, ki ekkor tanúk előtt dadogva vallotta, hogy az Illésházy ellen hozott itéletet birói pecsétje alatt az ország világos törvényei s szokásai ellen volt kénytelen kiadni. Forgách azt hitte, hogy a nagy történetiró nem tett volna ily vallomást, ha szellemi erejét meg nem töri a betegség és a maga részéről ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy Illésházy hasonló vallomást nem fog tőle kicsikarni. A bibornok kérte a királyt, hogy ne engedje meg a vallomásnak hiteles formában való kiadását a nádor részére, mert ez az egész dolog Rudolf császár s az itéletet hozó birák becsületét sérti s Illésházy ezzel csak új zavart akar támasztani az alighogy lecsendesült országban. Ugy látszik, hogy ekkor a bibornok valóban megakadályozta a vallomásnak hiteles levélben foglalt kiadását. Pedig Illésházy bizonyára nem gondolt új országos zavarok támasztására, hanem igazságtalan biráit akarta megalázni s talán arra is gondolt, hogy utódjainak esetleg szüksége lehet arra a bizonyságlevélre. Halála után két évvel özvegyének valóban kiadták Istvánffy vallomásáról a hiteles bizonyságot.6

Természetes volt, hogy a bibornoknak útjában állott a protestáns nádor, ki hatalmas befolyásával érvényt szerzett a vallásszabadságról alkotott legújabb törvényeknek. „Illésházy” – irja Asztalos András, a buzgó nagyszombati polgár – „mig élt, jó patronusa volt a religiónak s addig békeségben oltalmaza minket.”7


Illésházy István nádor.
Egykoru olajfestmény az Esterházy herczegek fraknói várában.
Felirata: C(omes) STEPHANVS IL | LYESHASI R(egni) H(ungariae) PA | LATINVS 1608.

De nemcsak a protestánsok emlékeztek meg róla hálásan. A ki oly jól értett vagyona gyarapitásához s gazdasága rendbentartásához, egyszersmind hű és gondos sáfárja volt az állam vagyonának. Az elmult zavarok alatt sok állami birtok került magánosok kezére. A nádornak gondja volt arra, hogy azt a sok száz falút, „kit mód nélkül birnak az emberek, az ország szükségére,” foglalja le a kamara. A pénzügyi igazgatásra nézve az volt a terve, hogy a portákra kivetett adó ne a kamarához kerüljön, hanem a megyéktől egyenesen a végbeliek kezébe jusson a pénz az ő nádori intézkedései szerint. Ezt a tervét ugyan nem valósithatta meg, de mégis gondja volt arra, hogy a közjövedelmeket mindenekelőtt a végbeliek fizetésére forditsák s ebbeli intézkedéseit a hozzáértők még évek mulva is követendő mintáúl ajánlották.8


Illésházy pecsétje.
Körirata: STEPHANVS : ILLESHAZY : PALATIN(us) : REGNI : HVNG(ariae).
Az országos levéltár eredeti példányáról rajzolta Cserna Károly.

A diplomatia terén otthon érezte magát. Régebbi mondása volt az, hogy „az okos halász is, ha hálója megakad, nem egyszerre rántja ki, mert elszakadna, hanem enged s lassacskán rántja ki.”9 Később még gyakorlottabb volt az okos halász teendőiben.

Diplomatiai munkásságának nyomaival még találkozni fogunk, itt csak arról a tevékenységről akarunk megemlékezni, melyet az ausztriai vallásszabadságnak nagy jelentőségű ügyében fejtett ki.

Már emlitettük azt a szerződést, melyet a magyar, az ausztriai s a morva rendek 1608 június 29-én irtak alá a sterboholi táborban. Rövid volt a szerződés, de nagy dolgokról intézkedett s úgy látszott, hogy hatásosan. A három ország rendei kötelezték magukat, hogy el nem hagyják egymást a vallásszabadság ügyében s a mig a szövetkező országok valamelyikében a lelkiismeret szabadsága fenyegetve van, addig egyikük sem hódol meg az új fejedelemnek. A szerződő felek bizonyára komoly elszánással kötötték meg a szövetséget, de midőn az annyira féltett jogok biztositására került a sor, kiki sietett magán segiteni s arra vigyázott, hogy a szomszédbeli tűznek oltása minél kevesebb áldozatába kerüljön.

Először is a morvák hódoltak meg Mátyásnak. Itt Zierotin Károly volt a rendek vezetője, a bölcs és mérsékelt szellemű főúr, ki hazája s a szövetséges országok érdekében is mindenekelőtt az új uralkodó hatalmát kivánta megalapitani. Tudta, hogy a vallásszabadság dolgában valamit engednie kell, mert különben az oly nagy bajjal kivivott új állapotokat komoly zavarok fenyegetnék. Beérte azzal, hogy kivivhatta a nemesek és alattvalóik vallásszabadságát és megnyugodott abban, hogy Mátyás a királyi városokban nem engedte meg a protestáns istentiszteletet. De annál messzebb ment a rendi szabadságok biztositásában. Jól látta, hogy itt kevesebb ellenállásra számithat. Az 1608. évi augusztus utolsó napjaiban tartott brünni országgyűlés egész terjedelmükben felújitotta a régi rendi szabadságokat; még a fegyveres ellenállás régi joga is felelevenült. Jól mondja egy morva történetiró, hogy a velenczei aristocratia is szivesen elfogadta volna az 1608-iki morva alkotmányt.10

De Alsó- és Felső-Ausztriában súlyos bonyodalmak akasztották meg az új kormány első lépéseit. Itt nem Zierotin volt a rendek vezére, hanem Tsernembl Erasmus, az alkuvást nem ismerő kálvinista, ki elméleti meggyőződései s heves természete miatt veszedelmes ellenzéki vezér volt. A népfelség tanához ragaszkodott, szerinte a nép választja fejedelmét s igy joga van őt megfosztani méltóságától. Csakhogy ő a nép alatt a nemességet értette. De annyiban democraticusabb volt Zierotinnél, hogy a protestáns városok ügyét nem akarta feladni.11

A vezetése alatt álló felső-ausztriai rendek kijelentették, hogy addig nem hódolnak Mátyásnak, mig meg nem adja a teljes vallásszabadságot. Sőt tovább mentek, elfoglalták Linzet s mint souverain urak igazgatták az országot.

Az alsó-ausztriaiak eleintén nem voltak ily merészek. Hanem a midőn Geyer lovag kinyittatta a protestánsok számára a még Rudolf rendeletére bezárt inzersdorfi templomot és Mátyás kormánya újra bezáratta azt, sőt a lovagot éjnek idején ágyából a börtönbe hurczoltatta, az alsó-ausztriaiak is követelőbben léptek fel. Kijelentették, hogy meg nem hódolnak, mig Mátyás irásban nem biztositja őket, hogy sérelmeiket orvosolja és szabadságaikat tiszteletben tartja. Majd Bécsből Hornba vonultak, szövetkeztek a felső-ausztriaiakkal s velük együtt fegyveres ellenállásra készültek. De jól tudták az elégületlen rendek, hogy magukra hagyatva nem sokra mennének. Külföldi segitségre gondoltak s egyebek közt a sterboholi szövetségesekre számitottak. Fontos volt reájuk nézve a magyarok magatartása.

Követeik arra kérték a magyar rendeket, hogy adjanak fegyveres segitséget, támogassák kivánságaikat Mátyás előtt s ha kell, még a koronázást is halasszák el. Nagyon rosszúl esett a horni elégületleneknek az a hir, az 1608-iki országgyűlés Mátyást mégis királylyá koronázta. Úgy hitték, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie az ő sérelmeik kedvező elintézése előtt. De azért tovább is sürgették a magyarok közvetitését, melynek már volt is némi eredménye, midőn Thurzó 1608 november 29-én tudósitotta az osztrákokat, hogy Illésházy nádorrá lett s hozzá kell ezentúl fordulniok.12

Az ügy, melynek vezetését Thurzó ekkor Illésházyra hagyta, nem csupán Magyarországot s Mátyás uralma alatt egyesűlt szövetségeseit érdekelte, hanem európai jelentőségű volt.

A Habsburg ház ellenségei élénk figyelemmel kisérték az ausztriai zavarokat. Tsernembl összeköttetésben állott a német birodalmi protestans rendek uniójával. Az unió központja volt mindazon európai törekvéseknek, melyek az ausztriai ház gyengitésére irányultak. Igaz, hogy a Francziaországgal, Velenczével és a nem-német protestans hatalmakkal való szövetség még nem volt megállapitva, hanem mégis tervbe volt véve. És voltak, kik a haragvó Rudolf bosszúvágyát is fel akarták használni Mátyás gyengitésére, hogy újra feléledjen a testvérek viszálya a spanyol és katholikus érdekek nem csekély ártalmára.

Illésházy a spanyol és katholikus hatalmi törekvéseket szivéből gyűlölte ugyan, de mindamellett az ausztriai zavarok csillapodását óhajtotta, nehogy e szikrán oly tűz lobbanjon fel, mely Mátyás hatalmát elhamvaszsza. Nem játszott vezérszerepet a közvetités munkájában, egyrészt nagy elfoglaltsága s beteges állapota miatt. De másrészt megnyugodott Zierotin tevékenységében, nem mintha függött volna a morva rendek vezetőjétől, mint Tsernembl kedvetlenűl megjegyzé,13 hanem mivel nagyra becsülte Zierotint és tudta, hogy e kérdésben a morva és magyar érdekek azonosak.

De azért ő sem maradt egészen tétlenül. Mindenekelőtt békére intette az elégületleneket, úgy hogy ezek közűl némelyek már hitszegéssel is vádolták.14 A sterboholi szerződésnek azt az értelmezését, hogy a magyarok kötelesek volnának az osztrákokat országos határozatokkal vagy épen fegyverrel segiteni, nem fogadta el, mivel a szerződés általánosságban volt tartva s különös sérelmekről nem emlékezett meg. Mindamellett segiteni akart a szövetségeseknek. Midőn 1609 első napjaiban bizonyos magyar dolgokban Bécsben járt, latba vetette tekintélyét az ausztriai vallásszabadság érdekében. Nagyon erélyesen nyilatkozott Mátyás előtt. Tanácsolta neki, hogy kerülje a vérontást, mert ha még sokáig halasztaná a rendek kivánságainak megadását s csatára kerülne a dolog, vajjon mit nyerne vele? Ha Mátyás lenne a győztes, saját országát tenné tönkre s kiirtaná azt a nemességet, mely a király őseiért mindenkor vérét ontotta. Ez esetben a papság maradna meg, melylyel ugyancsak kevés csatát vivhatna ő felsége. Ha pedig a király vesztene, a szerencsétlenség így sem volna kisebb. A magyarokra ne számitson a király, mert azok egyik félnek sem segitenek s ha már az országba jönnek, inkább a rendekhez csatlakoznának. Hallotta ugyan Illésházy Khleslnek azt a tanácsát, hogy a felség inkább egy fehér pálczával vándoroljon ki országából, semhogy megadja az osztrákoknak a vallásszabadságot. De a nádor ily tanácsot nem adna, mert az országok kapnak urat és királyt, de a király országot nem fog kapni. Gondolja meg a felség, hogy az ausztriai főherczegségről van szó, a melyből származik s a melynek nevét viseli. Különben is jobb, ha nem háborgatja a hitet; senki sem száll a szomszédja helyett a menybe vagy a pokolba.


Khlesl bibornok aláirása 1618 január 20-ikán kelt iratán.
Olvasása: Card(ina)l(i)s Kleselius mp.
Az irat eredetije az országos levéltárban.

Illésházy érvei hatottak Mátyásra. Úgy látszott, hogy már oly engedményekre hajlandó, melyek nem állanak távol a horni elégületlenek kéréseitől. Csakhogy a katholikus tanácsosok ugyancsak lerontották Illésházy beszédének hatását. Ezekkel is értekezett a nádor bécsi tartózkodása alatt. Kérte őket, hogy ne izgassanak s legyen gondjuk arra, hogy a mit a király megerősit, azt meg is tartsa mindenki. Egy fiatalabb s előkelő tanácsos erre azt felelte, hogy a horniak kérését csak vérrel lehet megerősiteni. „Fiam uram – válaszolá a nádor – a te véred nagyon kevés arra, hogy mindezt megerősitse.”15

Illésházy távozása után még két hónapig alkudoztak a rendek Mátyással, mig ez végre, különösen Rudolf udvarának cselszövényeitől tartva, megnyugodott a márczius 19-iki resolutioban, melyet Tsernembl is elfogadott. E resolutio épen csak a városok vallásszabadságáról nem nyilatkozott határozottan, pedig nagyrészt e pont körül forgott a hosszú vita. Mátyás e tekintetben csak a morva követség előtt tett szóbeli nyilatkozatára hivatkozott, melyet Tsernembl a maga felfogása szerint jóra magyarázhatott.


Illésházy István szobra.
A bazini templom sekrestyéjében levő síremléken. Az ezredéves országos kiállitás történelmi főcsoportjában kiállított gipsz-másolatról rajzolta Mühlbeck Károly.

Illésházy nem sokáig örülhetett a béke helyreálltának. Gyomorbaja miatt Bécsbe vitette magát, az ottani orvosoktól remélve segitséget, de midőn oda ért, igen rosszúl érezte magát. A királyhoz izent, engedelmet kérve arra, hogy evangelikus pap jöhessen hozzá, mert papjai közül egyet sem hozott magával – fösvénységből, mint némelyek mondák. Az izenetet későn adták át s midőn a pap megérkezett, a nádor már haldokolt. Május 5-én halt meg, hatvannyolczadik évében s augusztus 5-ikén temették el Bazinban.16


  1. Károlyi Árpád, Magyar Országgyűlési Emlékek. VIII. k.[VISSZA]
  2. L. Ger. Soranzo jelentését Fiedlernél, Die Relationen der Botschafter Venedigs. Fontes Rerum Austr. II. XXVI. Hammer, Khlesl’s des Cardinals Leben, III. 382. sz. Ritter, Matthias. (Allgemeine Deutsche Biographie. XX.)[VISSZA]
  3. Hammer már idézett munkája még mindig a főforrás Khlesl életére nézve. Kerschbaumer könyve: Cardinal Khlesl (Wien 1865.) használható, de nem oly gazdag levéltári anyagban, mint Hammeré. V. ö. még Soranzo id. jelentését, Ranke kitünő jellemrajzát: Zur deutschen Geschichte vom Religions-Frieden. (Sämmtliche Werke, VII. 217.) s Ritter életrajzát. (Allgemeine Deutsche Biographie, XVI. 167.)[VISSZA]
  4. L. Hammer, Khlesls Leben, II. 129. s Gindely, Rudolf II. I. 269, továbbá Chlumeckyt s Hubert műveit; Horváth Mihálynál (V. 66.) szintén nagyon ki van emelve a Hammertől felfedezett kétszázezer forintnyi ajándék. V. ö. még Szalay László, Magyarország tört., IV. 501.[VISSZA]
  5. Paria Litterarum ad Sacrum Collegium Illmi ac Revmi Dni, Contarini május 2-iki római dispaccioja mellett, a M. Tud. Akad. Tört. Bizottságának gyűjteményében és Forgách levele a bécsi kamarához a M. Nemz. Múzeum levéltárában, Fol. Lat. 145.[VISSZA]
  6. L. Forgách levelét a királyhoz, Pozsony, 1608 decz. 18. az orsz. levéltárban, (Orsz. Tört. Eml.) s a királyi bizonyságlevelet, Károlyi Árpádnál, Illésházy hűtlenségi pöre 163.[VISSZA]
  7. Ipolyi, Veresmarti Mihály megtérésének históriája. (Budapest 1875.) 269. Ipolyi kézirat után idézi a levelet, melyet Lichner már kiadott a pozsonyi ágostai főiskola 1861–62-iki értesitőjében, 14. I.[VISSZA]
  8. Levele a kamarához, Hodolin 1609 január 12. (Orsz. levéltár, Kamarához intézett levelek). Relatio Commissionis Cassoviensis 1612. (M. Nemz. Múzeum, Fol. Lat. 2186.) és Illésházy levele Preinerhez, Bazin, 1609 márcz. 7. (Országos levéltár, Act. Thurz. Fasc. 69. No. 35.)[VISSZA]
  9. Károlyi Árpád, id. m. 152.[VISSZA]
  10. Chlumecky, Carl von Zierotin, (Brünn, 1862.) 516. 519. 520.[VISSZA]
  11. L. róla Jodok Stülz értekezését, Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen, IX. 159.[VISSZA]
  12. L. Katona, Historia Critica Hung. XXIX. 107. 157. s Hevenessy kéziratait, XLIX. 381.[VISSZA]
  13. M. Ritter, Die Union und Heinrich IV. (Briefe und Acten zur Geschichte des dreissigjährigen Krieges, II. 187.)[VISSZA]
  14. Tsernembl levelét: „Der Illésházy ist nit so schuldig, wie mein Herr Vetter maint.” lásd Hevenessynél, XLIX. 352.[VISSZA]
  15. L. Eyzing Erasmus jelentését Hevenessynél, id. h. 425. V. ö. Gindely, Rudolf II. I. 286. Gindely a jelentést a müncheni levéltárban látta.[VISSZA]
  16. Katona, id. m. XXIX. 225. 228. Pompejus de Paar levele Thurzóhoz, Pozsony, 1609, május 22. az orsz. ltárban, (Act. Thurz. Fasc. 48. No 7.) Illésházy sirkövének feliratát közli Concilia Emil, Történelmi Tár, 1884. 579.[VISSZA]