SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

V. FEJEZET.
Az 1613-iki országgyűlés.

Az erdélyi zavarok alatt részgyűlések határoztak országos érdekű ügyekről. Kassán, Eperjesen vagy Trencsénben a rendek egy része véleményt mondott az erdélyi dolgokról és segitséget szavazott meg a hajdúk vagy mások ellen. Ez nem volt törvényes eljárás. A megyék tiltakoztak is ellene. Határoztak ugyan az eléjük terjesztett pontokról, de „protestatiokkal” élve. A trencséni határozat szavai szerint „az által szabadságunkat és régen országunkban megtartott szokást ne láthassunk violálni, hogy particulariter végeztünk effelől.”1 A nádor vezette e részgyűléseket s ezért hitte akkor a közvélemény, hogy ő is helyesli a háború s béke eldöntésének ilyen módját. Pedig a nádor sürgette az országgyűlés összehivását, de nem birta legyőzni Mátyás ministereinek ellenzését,2 a kik szerették elodázni a rendi hatalom nyilvánulásait.

Az országgyűlés összehivása már azért is szükséges volt, mert az 1609-iki országgyűlés csak két évre szavazta meg az adót. Az 1612-ik évre már nem járt a dica; a magyar tanács előterjesztésére a király felszólitotta a megyéket, hogy „nem annyira adó, hanem inkább ezen egy évre nyujtandó segélyképen annyit praestáljanak, mint egy esztendőbelidica lönne.”3

Ez ideiglenességet meg akarták szüntetni, a királynét is meg kellett koronáztatni s mivel Khlesl remélte, hogy ügyességgel, reábeszéléssel, vagy talán a koronázó ünnep hatása alatt az udvar a magyar rendeket oly határozatokra birhatná, melyeket a nemsokára következő birodalmi gyűlésen felhasználhatna a császári hatalom fejlesztésére, február 24-ére még is csak összehivta a király a rég halasztott gyülést.


II. Mátyás és neje Anna.
Isselburg Péter rézmetszete Weyer Gábor rajza után.
Feliratai: MATTHIAS D(ei). G(rati)A. ROM(anorum) IMP(erator). SEMPER AVG(ustus). GERM(aniae). HVNG(ariae). BOH(emiae). ETC(etera). REX ARCHID(ux). AVSTR(iae). és ANNA D(ei). G(ratia). ROM(anorum). IMP(eratr)ix. SEMPER AVG(usta). GERM(aniae). HVNG(ariae). BOH(emiae). ETC(etera). REGINA. ARCH(iducissa). AVST(riae). És alul: G(abriel) Wyer figuravit. Pet(rus) Isselburg sculpsit. Balth(asar). Caymox Excudit.
Eredeti példányról.

Ha a királyi előadásokat olvassuk, alig szerezhetünk fogalmat arról, hogy mi volt a kor egyik legégetőbb kérdése. Az udvar nem akarta a vallás ügyének erősebb bolygatásával szitni a tüzet, mert más téren várt a rendektől engedményeket. Csak oly kivánságai voltak, melyek méltányosságát a mérsékeltebb protestánsok sem tagadták. Már a múlt országgyűlés intézkedett a Bocskaytól eladományozott vagy elzálogositott jószágok ügyében. A király a még vissza nem adott egyházi vagy világi jószágok haladéktalan visszaadását kivánta s a rendek e kivánságot törvénybe iktatták. Összefüggött e határozattal az egri káptalan sorsa. A múlt országgyűlés a káptalan székhelyét egyháza területétől távol eső helyre, Nagy-Szombatba tette át, hol a káptalan többnyire a kamara kegyelmére volt utalva. Az országgyűlés most Jászót rendelte székhelyéül és a nádor az 1613-iki törvény alapján visszakövetelte Rákóczy Györgytől, Lórántffy Mihálytól s másoktól a káptalan elfoglalt javadalmait.4


Anna királyné.
A bécsi udvari műtörténeti múzeumbaa levő egykoru ezüstérem után rajzolta Dussek Ede Adorján.

Csupán e két pontban érintik a propositiók az egyházi ügyeket. De a rendek annál szenvedélyesebben tárgyalták a vallásszabadság kérdését egész terjedelmében. Mind a két felekezet arra hivatkozott, hogy a bécsi béke meg van szegve. A protestánsok panaszkodtak, hogy a győri evangelikus lelkészt még most sem bocsátják be a várba; hanem a katonák a falakon kivül kénytelenek hallgatni a prédikácziót. A szakolczai protestánsokat is zavarják vallásos szokásaikban. Végül a zsolnai zsinat határozatainak végrehajtását kivánták a protestáns rendek az 1608-iki törvény alapján s szerették volna, ha az országgyűlés törvényczikkei újra megerősitenék a bécsi béke érvényét.

A katholikusok sérelmi lajstroma gazdagabb volt. Megújitották tiltakozásukat az 1608-iki törvények ellen. Szerintük a protestánsok sértették meg a bécsi békét, mert Tepliczen s másutt a jobbágyok nem kaptak a földesuraktól katholikus lelkészt s a protestánsok több vidéken eltiltották az egyházi körmeneteket.5 A tepliczi sérelem hatásának lerontására a protestánsok talán fölemlitették Nagy-Sarlót, a hol a jobbágyok földesuruktól, Forgách primástól 1610-ben ily választ kaptak prédikátoruk ügyében irt kérelmükre: „Látszik bizony, hogy török közt laktok, mert kevés vagyon az keresztyénségben nálatok, nem ebben tartottak ugyan az érsekek meg, mert hírek sem volt efféle prédikatoroknak, én azt semmiképen ott nem akarom, hogy maradgyon, az mi papjaink kezöl vigyetek be, ha különben lesz, bizony meg siratjátok.”6

Panaszkodtak a katholikusok, hogy papjaik a protestánsok gyűlölete miatt veszélyben forognak; többen bántalmakat szenvedtek, néhányan meg is ölettek. A protestánsok superintendenseik számára foglalták le a census cathedraticust s a katholikus főespereseket akadályozták az egyházak látogatásában. A superintendensek a szentszékek elé tartozó házassági ügyekben biráskodni merészelnek s új törvényszéket állitnak fel az országban. A protestánsok nem adtak vissza minden elfoglalt templomot, sőt újakat is foglalnak el. Minden isteni és emberi joggal ellenkezik a jezsuiták ellen hozott törvény. Vajjon mit mondanának a protestánsok, ha ő felsége ép a Wittenbergben és Heidelbergben képzett papokat és tanitókat tiltaná ki az országból, mert hitfeleik ezek ügyességét becsülik a legtöbbre? A katholikus rendek tehát arra kérték a királyt, hogy a Bocskay idejében elvett túróczi prépostságot adja vissza a jezsuitáknak. A protestáns rendek is kérték a túróczi prépostság visszaadását, de nem a jezsuitáknak, hanem valamely érdemes magyar egyházi férfiúnak.7 Kérésük szerint alakult a XXXII. törvényczikk. Különben a jezsuiták munkássága az 1609-iki országgyűlés óta egyre élénkebbé lett az országban, ha nem is telepedhettek le saját házukban. Már 1609-ben téritettek Nyitravármegyében. Még nagyobb eredménynyel buzgólkodtak Alsó-Lendván Bánffi Kristóf pártfogása alatt. Jelentéseik szerint az alsó-lendvai vállalat 1610-ben hatszáztizennégy, 1611-ben háromszáz, 1612-ben még több eretneket téritett meg. Ugyanez esztendőben az Erdélyből kiűzött jezsuiták egyikét Dóczi András Szatmárba fogadta. A páter magyar öltözetben jutott a várba, hogy a hajdúk meg ne ismerjék. Itt azután a főkapitány oltalma alatt szónokolt és téritgetett. A zágrábi tartományi gyűlés tekintélyes összeget szavazott meg 1610 őszén a jezsuiták számára, sőt megigérte, hogy ingatlan birtokot szerez a társaságnak s igy nyilt ellentétbe helyezte magát az 1608-iki törvényekkel. A pozsonyi missio Nagy-Szombat és Sellye környékén is dolgozott. Homonnán Homonnai György hatalmas támogatásával a jezsuita missio három év alatt tömegesen hóditotta a földesúr alattvalóit, úgy hogy Homonnából a prédikátornak menekülnie kellett.8

Ezek a körülmények is meggyőzték az udvart arról, hogy az ellenreformácziónak útat törhet az 1608-iki törvények alapján is, vagy ha kell, a törvények ellenére. A király elismerte a katholikus sérelmek jogosságát, elfogadta a zsolnai határozatok katholikus értelmezését s nem akarta orvosolni a protestáns sérelmeket. Hanem az 1608-iki törvényeket nem próbálta megváltoztatni, valamint újabb törvényekkel sem akarta megerősiteni a bécsi béke határozatait. E tekintetben semleges maradt, hogy el ne veszitse a méltányosság színét.9


A nagyszombati jezsuita-templom.
Rajzolta Dörre Tivadar.

Nagyobb szabadságot engedett a király a rendeknek az igazságszolgáltatás szabályozásában. A két előbbi országgyűlés fontos törvényeket hozott az erőszaktételekről és birtokelfoglalásokról. Ezek alapján az alispán rövid úton itélhetett. Az elégedetlen fél a megyei törvényszékhez felebbezhetett, de ezentúl a vesztes már csak birtokon kivül folytathatta a pert. Úgy látszik, hogy a nagyobb befolyású urak a megye segitségével felhasználták e törvényt oly esetekben is, a melyekre nem voltak alkalmazhatók. A király a fölmerült panaszok következtében felszólitotta a rendeket, hogy vizsgálják meg a szóban forgó törvények czélszerűségét. A rendek azonban csak néhány részlettel bővitették az 1608-iki s 1609-iki czikkeket, gondoskodva a helytelen panaszt emelőknek ugyancsak a rövid úton való megbüntetéséről. Ez országgyűlés általában a megyei biráskodás fejlesztésére törekedett. A XXIV. törvenyczikkben elrendelte, hogy a megye a rendes esküdteken kivül rendkivülieket is válaszszon a megyei törvényszékek tagjaivá. E rendkivüli esküdtek voltak a későbbi táblabirák s e törvényczikk alapján alakult meg végleg a megyei rendes biróság.10

A király ez intézkedést jóváhagyta, de a bányavárosok ügyeiben való biráskodásra nézve nem értett egyet a rendekkel. A nádor a Szent-Lukács ünnepi nyolczados törvényszéken az 1609. XLIV-ik törvényczikk alapján 2000 magyar forintnyi birságot szabott Beszterczebányára, mert a magyarokat és tótokat kizárta a tanácsból. Ez itélet nem tetszett az udvari köröknek. Attól tartottak, hogy az ily itéletek lassanként megtörik a németség uralmát a városokban. Általában nem tetszett az alsó-ausztriai kamarának, hogy a magyarországi urak és hatóságok beavatkoznak a bányavárosok dolgaiba. Úgy látszik, hogy Khielman András bányapolgár, a kinek bányáit a király 1611-ben lefoglaltatta, a magyar hatóságok segitségéhez folyamodott. Az alsó-ausztriai kamara jónak látta a királyt figyelmeztetni arra, hogy a bányapolgárok ügyeiket a városi tanácstól a hét szövetséges bányaváros székéhez s onnan a personalis székéhez felebbezhetik. Most azonban egyes polgárok kikerülik a hét város törvényszékét. Általában a nádor nem tiszteli a bányakamarák önállóságát. A királyi előadások figyelmeztették is a rendeket a királyi városok szabadalmainak tiszteletére. Ezzel szemben a rendek panaszkodtak az alsóausztriai kamara ellen, mely szerintük meghagyta a bányavárosoknak, hogy ne hajtsanak a magyar bírák parancsaira. A király nem engedett s igy az országgyűlés megerősitette ugyan az 1609. XLIV. törvényczikk intézkedését, de a Beszterczebányára kiszabott büntetés végrehajtását a király további rendeletéig felfüggesztette és külön törvényczikkben elismerte a városokra vonatkozó régi törvények érvényét.11 Pedig a Beszterczebányát sujtó itélet törvényen alapult, ha netalán a magyar hatóságok meg is sértették a bányavárosok bírói jogait.

Még élesebb volt az ellentét a rendek s az udvar közt a jószágelfoglalások kérdésében. A rendek panaszkodtak, hogy a kormány rendeletekkel akadályozza az igazságszolgáltatást. Ily módon foglalta el a kamara a rudabányai, görömbélyi és paskaházi birtokokat egy nemesi család magvaszakadása czímén. E birtokok visszaadását követelték a rendek. Csakhogy azok már a császár pártját támogató hajdúkapitányoknak voltak szánva. A panasznak törvényczikk volt az eredménye, mely az ily jogtalanságoknak elejét óhajtja venni.12

Viszont az udvar is szemére hányta a rendeknek, hogy jogtalanúl kárositják az országos jövedelmeket. A főpapság ez országgyűlésen is hiában követelte az egyházi bíráskodás helyreállitását a tizedek ügyében. Hivatkozott a számos visszaélésekre, melyek a nádort s a kamarákat is bosszantották, mivel a kincstár a tizedek nagy részének bérlője volt. Maga a nádor emliti, hogy az egyes földesurak a tized szedése idején jobbágyaik júhnyájait saját aklaikba hajtják, hogy megmentsék alattvalóikat a tizedfizetéstől. Mások a kúriákhoz tartozó szántóföldeket a jobbágyoknak osztják, a jobbágyföldeket pedig lefoglalják, hogy mind a két területet felszabaditsák a tized terhe alól. Némelyek az elhagyott telkeket jobbágyaikkal műveltetik s innen a maguk számára szedik a tizedet a kilenczeddel együtt. A jobbágyföldeket művelő „czímeres” nemesek megtagadják a tizedfizetést. Másutt a földesurak nem engedik, hogy a tizedelők vigyázzanak a szüretre, hanem a földesúr beszedeti a kilenczedet s a kilenczedszedő czédulát ád a tízedelőnek a neki járó jutalékról. Igy azután nem hajthatja be a kellő mennyiséget s különben is az alját kapja. Ez a czédularendszer nagyban elősegiti a tizedelők sikkasztásait.13 Mind e visszaéléseken segitettek is a rendek, a mennyiben törvényczikkekkel segithettek rajtuk.

A királyi előadások a harminczad jövedelmének csorbitását is felemlitik. A kereskedők mellékes útakon, nem eléggé ismert gázlókon viszik ki árúikat, különösen a marhakupeczek addig időznek az ausztriai és morvaországi legelőkön és réteken, a mig el nem adhatják az átcsempészett marhát. Az ily visszaélések ellen a rendek elégségesnek tartották a régi törvények végrehajtását. De nevezetes határozatot hoztak, midőn a nádornak azt a rendeletét, mely a felsőmagyarországi borkivitelt eltiltó 1609-iki törvényczikket érvénytelenné tette, törvényesen is megerősitették. „Mert” – igy szól a törvényczikk – „észrevették a rendek, hogy a borkivitel szabadsága hasznára van ő felsége jövedelmeinek.” De ne higyjük, hogy e törvény a szabad kereskedelem elvi diadalát jelentette. A szabad kereskedelmet gátló vagy előmozditó rendszabályok nem is igen kerültek a törvényhozás színe elé. 1609-ben az udvari kamara eltiltotta a lengyel só bevitelét Magyarországba és Morvaországba a belföldi só keletének érdekében. Bártfa tanácsa panaszkodott e tilalom miatt, „mert az kősót ide nem igen hozhatják”, s a kamara is megérezte a harminczad-jövedelem fogyását. 1610-ben egy királyi rendelet megtiltotta a dunántúli határszélről a gabona kivitelét Stiriába és „Bécsországba”. Mivel ekkortájt a borkivitelt is eltiltották azon a tájékon, a dunántúliak nagyon meg voltak akadva. A kormány ily módon olcsó gabonát akart szerezni a végbeliek számára s egyes stájer földbirtokosoknak is akart kedvezni. De nem vette számba, hogy a határszéli osztrák tartományokban a dunántúliak sót, vasat, faggyút és fűszert vásároltak a gabonán s igy mind a két részt sujtotta, pénzt azonban még igy sem birt előteremteni a végbeliek gabonájára.14

Itt volt az akkori viszonyok sarkalatos baja. A nádor sokat fáradozott, hogy a jövedelmeket szaporitsa s a kiadásokat apaszsza. De fáradozása eredményéül 1610 elején azt jelentette, hogy ez évre a felső-magyarországi kamara kiadásai 65,379 forinttal fogják felülmulni jövedelmeit. E hiány fedezése végett arra kérte a királyt, hogy a felső-magyarországi dicát és taxát az ottani költségekre forditsa, mert az utóbbi időben elvonták onnan e jövedelmet más czélokra. Különösen a városok taxáját szerették Bécsbe kérni. De ha teljesiti is az udvar a nádor kérését, a felső-magyarországi hiányt még azzal sem pótolja teljesen. A pozsonyi kamara jövedelmei sem birták fedezni a hatósága alá tartozó vidékek költségeit. 1610-iki összes jövedelmeit, a dicát, a taxát s a hátralékokat összevéve, negyvenezer forintra becsülte a nádor. Már pedig csupán a bányavidéki végvárak ellátására havonkint 15,063 forint és 20 denár kellett. Komárom várának, a győri főkapitányság várainak, a horvát, a szlavóniai s a tengervidéki végváraknak költségeit Csehország, Ausztria és Ferdinánd főherczeg tartományai fedezték. A bánsági végvárakra s a Kanizsa elleni főkapitányság váraira nem volt fedezet a magyar királyság költségvetésében, ezek ép úgy, mint a felsőmagyarországi és a bányavidéki várak is nagyon reászorultak a cseh, morvaországi és sziléziai segitségre, mely nem érkezett meg pontosan, vagy reménybeli maradt. Ily körülmények közt a végbeliek pontos fizetése a jámbor óhajtások közé tartozott. S ha már fizettek nekik, nem mindig adtak készpénzt. Még jól jártak azok a katonák, a kiket felében pénzzel, felében pedig a tizedjövedelemből származó borral vagy búzával elégitettek ki. Sokan zúgolódtak, hogy csak azon „szegény búzával és borral” fizettek nekik. És gyakran megesett, hogy a búzát és bort kétszeres áron számitották a vitézlő népnek. Nem ritkán posztót is adtak a zsold törlesztésére, sokszor még az is elmaradt. E viszonyoknak köszönheti keletét „a se pénz, se posztó” szólásmód. Természetes, hogy a szökdösésnek, elégületlenségnek s lázongásnak alig volt szünete a végbeliek közt.15

A király a pénzügyi bajokon az adó emelésével akart segiteni. A portai adózás rendszere neki ép oly kevéssé volt inyére, mint elődeinek. Most is azt kivánta, hogy a rendek füstönként, vagyis házak szerint ajánlják meg az adót. Minden ház után három forintot kivánt, a földesuraktól pedig másfelet, legalább három évre. A rendek azonban az 1609-iki adónál maradtak s azt is csak egy évre ajánlották. A háromforintos adón kivül megszavaztak még a korona őrzésére portánként egy forintot s a királyi lakodalom alkalmából a fejedelmi párnak megint csak portánként egy-egy forintot. A kormány sokkal hasznosabbnak tartotta volna a füstönként megszavazott adót. Az utóbbi időkben ugyanis helyreigazitások czímén a megyék évről-évre apasztották a porták számát. A nádor ezért keményen korholta a rendeket. Nyilvános gyűléseken, irja 1610-ben Barsmegyének, szépen tudtok beszélni a haza megmentéséről. De a midőn össze számlálják a portákat, a magatok hasznát nézve, kevesebbre teszitek jobbágyaitok számát és az adót későn hajtjátok be.16

A jelentékeny adóhátralékok behajtásával egy bizottság foglalkozott, mely az 1609-iki országgyűlés óta a rovók és más tisztviselők számadásait volt hivatva átvizsgálni. A király arra kérte a rendeket, hogy támogassák a bizottság munkáját, tegyék lehetővé a kincstár kárának megtéritését és azoknak üldözését, a kik nemesi szabadalmaikra hivatkozva, nem akarják tisztázni számadásaikat.

A pozsonyi kamara elnöke azt állitotta, hogy az országgyűlési követek közt is voltak olyanok, a kiknél keresni kellene az adóhátralékot. Szerette volna az elnök, ha a personalis a király parancsára eltávolitaná a teremből az illetőket, midőn e tárgyra kerül a sor, mert nagy izgatás indúlt meg a hátralékok behajtása ellen. Az ügy függőben maradt s a rendek csak a koronaőri adó hátralékairól gondoskodtak.17

Sokkal jobban gondoskodtak a rendek a végvárak jókarban tartására szükséges ingyen munkák minél pontosabb szolgáltatásáról. A kassai részgyűlés is foglalkozott e kérdéssel. Kivánta, hogy a régi rend szerint az alispánok és szolgabirák „exigálják” az ingyen munkát s ne a várkapitányok, „mint most akarják”. A szokást abban is meg akarta tartani, hogy négy porta egy szekeret s négy gyalogot adjon hat napra. A váraktól távolabb eső megyék pénzen váltották meg a munkát. A váltság behajtása sokféle visszaéléssel járt. 1612-ben a nádor bizottságot küldött ki, mely a többek közt az ingyen munka váltságának számonkérésére volt hivatva. A bizottság jelentése igen tanulságos, különösen Fülek várára nézve. Fülek épitésére az 1609-iki országgyűlés Liptó, Árva, Turócz, Zólyom, Nógrád és Kis-Hont vármegyéket rendelte. Nógrád munkát szolgáltatott. A többi vármegye váltság czímén portánként egy forintot számitva, az 1610. és 1611. évekre összesen 1646 forinttal tartozott. E pénzből a megyék 1158 forintat adtak át a kapitánynak s igy még tartoztak 488 forinttal. Liptómegye hátraléka onnan származott, hogy az alispán, a szolgabirák, a jegyző s a pénzhordozók a váltságpénzből az emlitett két év alatt a maguk fizetésére megtartottak 88 forintot. Az ily tapasztalatok következtében a rendek az ingyen munkáról szóló törvényczikkben eltiltották a megyei tisztviselőket attól, hogy a váltságpénzt használják fel fizetésük fedezésére. Ugyanott a hátralékok behajtását s a vonakodók szigorú megbüntetését is elrendelik.18


Fülek vára.
Rajzolta Cserna Károly.

E részben az udvar meg volt elégedve a rendekkel. De midőn az 1608-iki törvények végrehajtására került a vita sora, kitört a vihar s talán még erősebben, mint a vallási viták alkalmával. A vármegyék követei többnyire azt az utasitást kapták, hogy ragaszkodjanak a bécsi békéhez. Különösen a felső-magyarországi követek, kik Mladossevith Péter szállásán gyültek össze, épen mint az 1609-iki országgyűlésen. Mladossevith szenvedélyesen izgatott a királyi előadások s az udvar egész politikája ellen. A kamaraelnök szerette volna keményen megfenyittetni a veszedelmes pártvezért, mert szerinte azok az éjjel s nappal tartott gyülekezetek az összeesküvés szinét viselik.19 Képzelhetjük, hogy minő hevességgel tárgyalták Mladossevith szállásán a királynak azt a propositioját, mely az 1609-iki kivánságot ismételve, a német katonaságnak a várakba való bebocsáttatását kéri. A szokott érvekhez az udvar most újat is csatolhatott. A nádor az 1611-iki hajdúlázadás alkalmából, midőn Forgách szerencsétlen vállalata a felsőmagyarországi megyei s végbeli katonák nagy részét elvonta az ország védelmétől, a szövetséges tartományok segitségét kérte. Küldött is akkor a király vagy ezer német lovast. Midőn a nádor e segitség bebocsátására határozta el magát, nem távozott el a bécsi béke alapjáról. Ennek szellemében járt el, midőn azokhoz a szövetségesekhez folyamodott, a kiknek védelmére a veszély esetén a magyar is kötelezve volt. S hogy elejét vegye minden bajnak, feltételekhez kötötte a németek bebocsátását. Pénzükön kellett élniök, a nádor vagy a magyar generális parancsára voltak kénytelenek hallgatni s a mi legfőbb, ha elvégezték dolgukat, „mindjárást az mint idejöttenek, úgy ismég visszamenjenek”. Körülbelül hasonló feltételek alatt a rendek is hajlandók lettek volna a király kivánságát teljesiteni. Ha az idegen katonák száma meg volna szabva, ha szétosztásuk és vezetésük biztositékát nyujtaná annak, hogy a magyar önállóság védelmére, nem pedig megrontására vannak hivatva, akkor a rendek befogadják őket. De még igy sem akarták a befogadást törvényczikkben kimondani. Németországban a rendeknek azt a nyilatkozatát terjesztették, „hogy inkább a török medve egye meg a magyart, mint a német farkas.”20

Az 1608-iki törvények halálos itéletét irta volna alá az országgyűlés, ha a királyi kivánságot a törvénykönyvbe iktatja. Igy is mennyi sérelme volt e törvények végre nem hajtása miatt. A bán még nem volt beiktatva, néhány ezer forintot költött az ország a gráczi küldöttségre, de a horvátországi és a szlavóniai végvárak őrségei s a Törökországból bevándorolt szerbek ügye még mindig a régi állapotban voltak. A magyar pénzügyeket nem a kincstartó igazgatja, a győri alkapitány nem magyar, a főkapitány pedig nem függ a nádortól. A komáromi főkapitány is idegen. Lévában, Murányban s Varasd várában megmaradt a német őrség, Óvár még mindig elszakitott területe az országnak; Borostyánkő, Kabold, Kőszeg, Fraknó, Kis-Marton, Szarvkő a szentesitett törvények ellenére most sem vesznek részt az ország terheiben, Mosonymegye az utolsó török háború óta nem bir megszabadulni az idegen katonaságtól.

E sérelmek úgyszólván elméleti érdeküek voltak ahhoz képest, mely a nádori tekintély megsértéséről szólt. A nádor s az udvar útjai nem csupán az erdélyi politika dolgában tértek el. Az udvarnak felfogását a nádori hivatal hatásköréről önérzetes nádor nyugodtan nem tűrhette. Pedig a király tanácsosai meggondolhatták volna, hogy ha már nem törhetik meg a rendi hatalmat, örülniök kell, hogy oly nádorral van dolguk, a ki ép oly nagyra tartja a királyi hatalom erejét, mint a törvényeken nyugvó rendi szabadságot. S a nádorral egyetértő királyi hatalom jóval nagyobb erőt fejthetett volna ki a Magyarországgal szövetséges tartományok és a birodalom rendjeivel szemben. De Mátyás tanácsosai inkább pártemberek voltak, mint államférfiak. Midőn a nádor 1610 őszén bécsi tartózkodása végén bucsuzni akart a királytól, Krenberg kanczellár az audientián mintegy leczkéztetve figyelmeztette Thurzót azokra a pontokra, melyekben vétett a királyi tekintély ellen. Thurzó talán a király előtt nem akart kimeritően felelni, elég az, hogy Pozsonyba térve, a királyhoz intézett felterjesztésében czáfolta Krenberg vádjait. Az első vád az idegen katonaságra vonatkozott. Thurzó elismerte a német katonák használhatóságát és derekasságát, de kijelentette, hogy féktelen fegyelmezetlenségük annyira elkeseritette a lakosságot, hogy ha német tisztek vezetése alatt megszállanák a magyar várakat, lázadás törne ki az országban. Krenberg azzal is vádolta Thurzót, hogy a kamara ügyeibe avatkozik. Ez a beavatkozás némikép gátolta az udvart az ország jövedelmeinek tetszése szerint való felhasználásában. Thurzó erre nyugodt iróniával hivatkozott a kamarai tisztviselőkre, a kik tanúskodhatnak róla, hogy ő nem avatkozik hatáskörükbe, de a mikor a királytól ily irányú megbizást kapott, negyvenezer forinttal emelte a szepesi kamara évi jövedelmét. Különben ha ő felsége előteremti a végbeliek zsoldját, ő többé nem ártja magát a kamara dolgaiba.

A vádlajstrom harmadik pontjára nézve azt válaszolta, hogy a nagyszombati ágostai evangelikusok nem az ő engedelmével hivták a városba lelkészüket. De ha úgy volt is, joggal engedte volna meg; ha a katholikusok kérnek tőle ily engedelmet, azoktól sem tagadja meg, sőt támogatni fogja a katholikus papot abban, hogy hiveihez jusson, mint Kassán meg is tette.21

Thurzó nem birta az udvart meggyőzni eljárása méltányosságáról. A fontosabb katonai tisztségeket ajánlata ellenére töltötték be. A király Bocskay Miklós helyébe Dóczy Andrást nevezte ki szatmári főkapitánynyá 1610 elején, noha Thurzó e kinevezést még határozottabban ellenezte, mint annak idején a Forgách Zsigmondét.22 Semmibe sem vették ellenzését. A katholikus Forgách és Dóczy hivatali elődjei protestánsok voltak. Az új kinevezések czélzata még inkább szembetünt, midőn Kolonics Szigfriedet, az érsekujvári főkapitányt is mellőzni akarták. Forgách bibornok nagyon haragudott a főkapitányra. Talán mivel az érsekujvári katonák folytonos lázongását s igy az érseki jövedelmek csorbulását is neki tulajdonitotta. Kolonics huszonnégy évi szolgálatra hivatkozott, s roppant összegeket követelt a királytól fizetésének hátraléka s adósság fejében. Azt állitotta, hogy az udvar majdnem hétszázezer forintjával tartozik. Sürgette a törlesztést, szóval terhére esett az udvarnak. Nem könnyű volt szabadulni tőle, mert a katonák nem akarták elbocsátani, attól tartva, hogy utódja meg nem fizeti őket. Végre 1610 deczember 24-én a haditanács elrendelte, hogy Kolonics hagyja el a főkapitányi szállást, mert a király Draskovicsot bizta meg a bányavidéki végek vezetésével. Draskovics mint királyi biztos már az év elején is rendezgette a végbeli ügyeket, s Thurzó már ekkor is eléggé rosszallotta, hogy Draskovics parancsolgat a végbeli kapitányoknak. A nádor Kolonicsot pártolta, de ép oly kevés eredménynyel, mint Bocskayt vagy Mágócsit. Cesare Gallo az udvar megbizásából azt mondotta Thurzónak, hogy Draskovics most is fizetéseket rendező biztosnak megy Érsekujvárra, de nemsokára a nádor előtt voltak a királyi parancsok, melyek a végbeli tiszteket Draskovics hatalma alá rendelték. És most Thurzó, a kit az utóbbi időben sok tiszavidéki kúrián majdnem hazaárulással vádoltak, határozottan szembeszállott az udvarral. A királyhoz irt felterjesztésében nem tért ugyan el a hódolat hivatalos formájától, de azért „csupa tőröket” beszélt. Figyelmeztette a királyt, hogy rendeletei ellenkeznek az aláirásával szentesitett törvényczikkekkel. Nádori esküjét szegné meg, ha nem tiltakoznék ez eljárás ellen. A nádor a király helyettese s a magyar tanács feje, megkerülésével nem szabad a hivatalokat betölteni. Kimutatja a törvényekből a rendeletek érvénytelenségét. A magyar kanczellár és titkár aláirásai hiányzanak, helyettük Molard és Kaczenstainer nevei olvashatók a rendeleteken. Thurzó nem érte be az írásbeli tiltakozással. A megyék panaszkodtak, hogy a végbeli kapitányok új utasitásai törvénytelenek. A nádor 1611 elején Pozsonyba idézte a kapitányokat, hogy megvizsgálja utasitásaikat. Thury Ferencz érsekujvári alkapitányt megdorgálta, hogy miért adta át Draskovicsnak a kulcsokat. Most az udvar is közbelépett.


Dóczy András aláirása 1608 április 24-ikén Rákóczy Zsigmondhoz irt levelén.
Olvasása: And(reas) Dóczy mp.
Az
irat eredetije az országos levéltárban.

Molard, a haditanács elnöke, néhány tanácsossal Pozsonyba érkezett 1611 márczius 25-én. A nádorral való beszélgetése tipikus párbeszéd volt, mely azóta a megfelelő változásokkal gyakran ismétlődött osztrák és magyar államférfiak közt. A nádor elismerte, hogy a királyé a kinevezés joga, de az ő véleményét ki kell kérni, már pedig a főtisztek utasitásában szó sincs a nádorról, hanem igenis szó van bennük a német őrségről, a mi törvénytelen dolog. A magyarok neheztelnek, attól tart, hogy fegyvert fognak. Ha nem szabad a kamarai jövedelmekkel törődnie s nem igazgathatja a végeket, tulajdonkép mi marad meg a nádori hatáskörből? Molard ezekre azt felelte, hogy ő felsége akar rendelkezni a hivatalokkal. Rudolf alatt sem emlitették az utasitások a nádort. Csodálkozik, hogy a hadi dolgokban járatos nádor a kapitányok maga elé idézésével lazitja a fegyelmi köteléket. Mikor Molard komáromi kapitány volt, utasitásában meg voltak emlitve a németek, Ha a magyarok fegyvert fognak, maguknak szereznek bajt. Ő felsége nem akarja csorbitani a nádor tekintélyét, de a saját tekintélyét sem engedi megsérteni. A nádort esküje kötelezi a király tekintély fentartására, ne keresse tehát a népszerűséget.

Thurzó nem akarta elmérgesiteni a vitát. Meg kellett nyugodnia a történtekben. Molard azt ajánlotta a királynak, hogy a megsértett Thúry Ferencznek a király tovább is fizesse a havi száz tallérnyi kegyelemdíjat, mert az öreg katona jutalmazása azt jelentené, hogy a végbeliek nem a nádortól függnek, hanem ő felsége kegyelmére vannak utalva.

Ily viszonyok közt a nádor csak az országgyűlés segitségéhez fordulhatott. A rendek residentiát kértek a nádor számára, hogy onnan intézhesse az ország dolgait s panaszkodtak a Draskovics kinevezésével elkövetett törvénytelenségek miatt. A residentiát az udvar igen fölösleges dolognak tartotta; a sérelmek eredménye két törvényczikk volt, melyek megerősitik a nádor, a magyar tanács s a magyar kanczellária hatásköréről szóló 1608-iki törvényeket.23

De legkellemetlenebb volt az udvarra nézve az a mód, melylyel a rendek az erdélyi ügyet tárgyalták. A sérelmek azzal a váddal kezdődtek, hogy Illésházy szerződését az ország megerősitette s a szövetségest mégis magyar sereggel támadták meg, mely oly borzasztó vereséget szenvedett, hogy ahhoz foghatót a rendek még nem értek. Vizsgálatot kértek e törvénytelen s magyar vért fecsérlő hadjárat inditója ellen. Az udvar mentegette eljárását azzal, hogy minden a nádor s a magyar tanács beleegyezésével történt. Felsorolta Báthory bűnlajstromát, bizonyitgatta politikájának nagyravágyó s megbizhatatlan természetét. A vizsgálat felesleges, a veszteségek nem voltak oly igen nagyok, a rendek visszavonása okozta a kudarczot.24


Magyar lovas vitéz 1613-ból.
(Cserneki Borsó Benedek képe.) Egykoru albumból származó vizfestmény. Ernst Laios gyűjteményében.
Felirata: 16: 13 G. I. M. T. Benedictus Borso de Cernek (manu) p(ro)p(ri)a. Kegyelmed atyafya et baratya minden korr. Genade dir Gott.

A rendek nem igy tudták a dolgot. Akkor még nem volt ratifikálva a Báthoryval kötött 1613-iki szerződés. Az országgyűlés kimondotta, hogy ha majd az erdélyi fejedelem megerősiti a szerződést, a jövő országgyűlés törvénykönyvébe fogja iktatni. Különben megerősitette az 1608-iki törvényczikket, melynek értelmében a király nem indithat háborút Magyarországban és kapcsolt részeiben az ország beleegyezése nélkül.

Khlesl azt mondotta, hogy őt az 1613-iki magyar országgyűlés megijesztette.25 Csalatkozott minden várakozásában. El volt itélve az erdélyi politika, a német katonaságot a törvények továbbra is kizárták az országból s igy az országgyűlés határozatai nem ösztönözhették a német birodalmi rendeket az állandó hadi erő költségeinek megszavazására. A rendi ellenzék szelleme ép oly élénk és követelő volt, mint a bécsi béke idején. Zierotin követe, Wolbram Pál, Pozsonyban volt az országgyűlés idején s biztatta a rendeket, hogy ne tárgyalják a királyi előadásokat, a mig sérelmeiket el nem intézik.26 Tehát a szövetséges tartományok rendeinek kapcsolata sem lazult meg. E körülményekből érthető, hogy a király április 12-én elégedetlenül távozott Pozsonyból27


  1. Botka, Kisfaludi Lipthay Imre emlékezete. 22.[VISSZA]
  2. Chlumecky, Zierotin. 797.[VISSZA]
  3. Thurzó Barsmegyéhez, 1612. június 1. Közli Szerémi: Tört. Tár, 1891. 597.[VISSZA]
  4. A királyi propositiókat a Hevenessy-féle gyüjtemény LXXIII. kötetéből ismerjük. L. még Szederkényi, Heves vármegye története, III. 32. 432–435.[VISSZA]
  5. A protestáns és katholikus sérelmekre nézve l. Zsilinszky, A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai, II. 69. s kk.[VISSZA]
  6. Acta Thurz. Fasc. 1. nr. 59.[VISSZA]
  7. Zsilinszky, id. h.[VISSZA]
  8. Annuae Litterae Societatis Jesu anni 1609–1612.[VISSZA]
  9. Zsilinszky, id. h.[VISSZA]
  10. L. különösen Salamon Ferencz Kisebb Tört. Dolgozatait. (II. kiadás, Budapest, 1878.) 257–259.[VISSZA]
  11. Hevenessy-Gyüjtemény, LXXIIl. k. s az Acta Diaetalia (Orsz. Levéltár). Pécs Antal, Az alsómagyarországi bányamivelés története. (Budapest, 1887.) 117. L. a már fent id. 1612-iki Relatiót és a rendek sérelmeit (Acta Diaetalia).[VISSZA]
  12. XXXIV. t.-czikk.[VISSZA]
  13. L. Meliorationes proventuum ad condescensiones erogationum stb. (Acta Thurz. Fasc. 34. Nr. 30.). Ez 1610-iki jelentés adatait az 1612-iki Relatio s a különböző országgyűlési iratok is megerősitik.[VISSZA]
  14. Benignae Res. 1609. Acta Thurz. Fasc. 19. Nr. 8. és Batthyány Ferencz levele Thurzóhoz, közli (Nagy Gyula Tört. Tár. 1879. 103.)[VISSZA]
  15. L. Komáromy András, A bányavidéki véghelyek 1610-ben (Hadtört. Közl. 1893. 680.), Hoffmann és Pécsy a nádorhoz (Acta Thurz. Fasc. 35. Nr. 7.), Tokaji vitézek Thurzóhoz (U. ott, Fasc. 38. Nr. 10.), Thurzó a királyhoz (U. ott, Fasc. 1. Nr. 49. és 71.) és Meliorationes proventuum, id. h.[VISSZA]
  16. A portalis és a füstönként való adóról l. Acsády: Két pénzügytörténeti tanulmány, Relatio Commissionis 1612. id. h., és Thurzó levele Barsmegyéhez, 1610. szeptember 9., közli Szerémi. (Tört. Tár, 1891. 381.)[VISSZA]
  17. A királyi előadásokon kivül, l. Pethe L. levelét a királyhoz Jászainál, Országgy. Irományok, IV.[VISSZA]
  18. Komáromy András, Nádori küldöttség jelentése 1612-ben. (Hadtört. Közl. 1894. 365.) Kassai gyűlés válasza a nádor propositióira. (Acta Thurz. Fasc. 4. Nr. 34.)[VISSZA]
  19. Botka Tivadar, Jogtört. Tanulmányok a magyar vármegyék szervezetéről. (Budapesti Szemle, új folyam, IV. 236.) és Jászay, Országgyűlési Irományok, IV. 96.[VISSZA]
  20. Királyi előadások, Thurzó id. levele Bars vármegyéhez. De receptione militum Germanorum (Acta Diaet.) és Ortelius, Continnatio. 41.[VISSZA]
  21. Thurzó a királyhoz. Pozsony, 1610, okt. 27. (Act. Thurz. Fasc. 2. Nr. 21.)[VISSZA]
  22. Thurzó a királyhoz. 1610, márcz. 14. (U. ott, Fasc. 2. Nr. 13.)[VISSZA]
  23. Thurzó levele Bosnyákhoz Géresinél: A gróf Károlyi cs. Levéltára, IV. 74. Kolonics Maszlykhoz, közli Szerémi. (Tört. Tár, 1891. 386.) Draskovics Bratulichhoz, közli Szerémi. (Tört. Tár. 1893. 443.); Kolonich Memorialéja a nádorhoz Komáromynál (Hadtört. Közlemények, 1895. 492.) Peck Leopold Thurzóhoz (Acta Thurz. Fasc. 87. Nr. 12.). A nádor levele a királyhoz. Bitse, 1611 jan. 14. (Acta Thurz. Fasc. 1. Nr. 74.) és Molardt jelentése. 1611. márcz. 29. (Bécsi áll. levéltár, Turcica). Országgyűlési sérelmek id. h.[VISSZA]
  24. U. ott és a királyi válasz Hevenessynél, LXXIII.[VISSZA]
  25. Hammer, Khlesls Leben. III. Függ. 77.[VISSZA]
  26. Chlumecky, Zierotin. 844.[VISSZA]
  27. Závodszky Katonánál, id. m. XXIX. 443.[VISSZA]