Buquoy Longueval Bonaventura gróf.
Khevenhiller id. munkájának függelékéből.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Morvaország elpártolása a szövetség ügyétől. Buquoy a morva határszélen. Thurzó Szaniszló futása. Szakolcza eleste. Az osztrák és morva harcztér. A dunántuli harczok. Csepreg fordulása. Buquoy utolsó hadjárata. Pozsony meghódol. Széchy György foglalásai. Nyitra feladása. A bányavárosok meghódolnak Ferdinándnak. Thurzó Imre Trencsénben. Bethlen Kassáról táborba száll. Pálffyék megszalasztása. A zólyomi győzelem. Bethlen többi felvidéki sikere. A dunántúli harcztér. Magyar-Óvár, Sopron, Kőszeg eleste. Érsekujvár ostroma. Buquoy halála. Lichtenstein Miksa, Buquoy utóda. Bethlen Érsekujvárt felszabadítja az ostrom alól. A guttai diadal. A Csallóköz elzárása. Bethlen Nagy-Szombatban. A sziléziai felkelés. A jägerndorfi őrgróf Bethlen táborában. Pozsony ostroma. Foglalások Nyitra megyében. Batthyány Stiriában és Alsó-Ausztriában. A morvaországi hadjárat. Pfalzi Frigyes bujdosása. Bethlen tárgyalásai Frigyessel. Mansfeld sikerei. Velencze és a magyarországi felkelés. A valtellinai kérdés. Frigyes követe Velenczében. Zengg átengedésének kérdése. Az alkudozások eredménye. Kereskedelmi összeköttetés Velenczével. A porta halogató politikája. Ali fővezér halála. Bethlen aggodalmai. Deák Mehemed táborba száll. A török-lengyel háború. Bethlen küldeménye a chocymi török tábor számára. Toldalagi küldetése. A török sereg kivonul Lengyelországból. A török segitség elmaradása. A békehangulat az országban. Rákóczy György hazatérése. Bethlent hivei a béke megkötésére unszolják. Forgách Zsigmond elpártolása. Az általa kieszközölt királyi amnestia. Bethlen a kegyelemlevél ellen. Thurzó Szaniszló és biztostársai küldetése. A kassai gyűlés. Thurzó Imre békeközvetítése. Bethlen ujabb alkudozásai Nagy-Szombat elfoglalása után. Bethlen és a jezsuiták. Káldy György mint Bethlen közvetítője. Erdődy Kristóf ajánlatai. A nikolsburgi tárgyalások. Thurzó Imre halála. A békekötés. Ferdinánd megerősiti a bécsi békét s az 1608-iki törvényeket. A békepontok végrehajtása. A korona átadása. Az átengedett vármegyék tisztviselőitől kivánt eskü
A kűzdelemnek a haimburgi alku alatt sem volt szünete azon a területen, melyre a fegyverszünet nem vonatkozott. Morvaország elpártolása a szövetség ügyétől nagyon bántotta Bethlent. Buzditotta s fenyegette a morvákat, kérte tőlük a szövetséggel járó pénzbeli kötelezettségek teljesitését, mintha szava elég lett volna a fehérhegyi csata hatásának lerontására. De a morva határszélen táborozó Buquoy tétlenségében is elég erős volt arra, hogy elszakitsa a morvákat Bethlentől, sőt még arra is, hogy nyugtalanságot keltsen Bethlen táborában. Bethlen tehát meg akarta mutatni, hogy hivei ok nélkül félnek s hogy a morváknak volna oka megbánni hűtlenségüket.
1621 január kezdete óta a csatázások három nap „meg nem szűntenek” Buquoy hadával, mint Bethlen írja.1 Újév napján Egri István ezerkétszáz lóval Brünn tájékán meglepte a császári sereget. A császáriak meg sem gondolták, hogy a magyaroktól félniök kellene, úgy jöttek mind, mintha menyegzőbe indultak volna. A magyar lovasság sok ellenséget levágott, számos fogolylyal és szokatlanul gazdag zsákmánynyal tért vissza, ha Bethlennek hihetünk.2 Buquoy közeledtének hirére Bethlen átment Morvába s elfoglalta Szakolczát, Straszniczát, Wesselyt, Osztrát, Hradist és Magyar-Bródot. E környéken a magyar határ őrizetét a Straszniczában hagyott Thurzó Szaniszlóra bizta.3
Buquoy nem akarta tűrni, hogy a magyarok Morvaországban maradjanak. Január 23-ikán valamennyi lovasával, gyalogjával és lövő szerszámával megtámadta a magyarokat s visszafoglalta a nevezett morva helységeket, Thurzó Szaniszló cserbe hagyta katonáit, 23-ikán estve elmenekűlt Straszniczából és másnap délben megjelent Nagy-Szombatban. A béketárgyalások jobban érdekelték Thurzót, mint Buquoy hadi mozdulatai. Bethlen a generális csúfos futásának tulajdonitotta csapatai visszaszoritását, dicséri Kornis, Egri és Kún István vitézségét, de maga is kénytelen megvallani, hogy hadait a császáriak tüzérsége hátráltatta. A szakolczai katholikus polgárok hivására a császáriak január 25-ikén elfoglalták a várost ellenállás nélkül, mert Bethlen őrsége a polgárokhoz szegődött. Buquoy táborba szállitván csapatait, január 29-ikén Bécsbe érkezett.4
Thurzó Szaniszló tehát bátran maradhatott volna a határon; oktalan ijedtsége másokra is átragadt. Midőn Buquoy támadásának hire január 24-ikén reggel Nagy-Szombatba érkezett, Széchy György nagyon megréműlt. Bethlen megkinálta Thurzó Szaniszló tisztével, de Széchy Nagy Szombatban sem akart maradni, nemhogy a morva határon mert volna mutatkozni. Hanem Thurzó Imre elvállalta a veszedelmesnek látszó feladatot.5
Most azután serényen látogatták a csaták Ausztriát és Morvaországot. Horváth István február elején körülbelül harmincz falut és várost fosztott ki Ausztriában.
Kornis Zsigmond és Petneházy átkelvén a Morva vizén, a morvák közt próbáltak derekas dolgot. Kemény tél volt, a magyar csapatok a jégen szabadon mehettek mindenütt. De Buquoy helyettese sem pihent. Február közepe felé Czobor Imre szolgái Holicsot átadták a császáriaknak. Súlyosabb csapás volt Bethlenre nézve az, hogy Tieffenbach Rudolf február 21-ikén elfoglalta Dévényt. Most a császáriak szabadon hajózhattak a Dunán Bécs és Pozsony közt. Néhány nap múlva Dévény falu is Ferdinánd hatalmába került. Bethlen hiában próbálta visszaszerezni e foglalásokat. Straszniczát sem szerette volna az ellenség kezén hagyni. Kornis Zsigmond ezerszáz gyaloggal és vagy négyezer lovassal, a „hadnak szinével,” február 25-ikén éjjel megtámadta a morva várost.
A magyar gyalogság vitézül megvette a kaput, de a Fugger gyalogezred a piaczon csoportosúlva erős ellenállást fejtett ki. Bethlen szerint négy egész óráig hallatlan és csodálatos harczot állott a kétféle gyalog, melyhez hasonlót históriákban sem olvasott. De a Fuggerek visszaszoritották Bethlen gyalogságát, majd a kozákok üldözték a visszavonuló magyarokat. A magyaroknak talán száz halottja, de valamivel több sebesültje volt. Körülbelül annyira becsűlték a császáriak is saját veszteségüket. De maguk is elismerik, hogy több ház elpusztúlt s hogy a magyarok sok lovat és pénzt zsákmányoltak. Bethlen vagy ezerre teszi a császáriak veszteségét s felette gazdagnak mondja az övéi „nyereségét”.6
Túl a Dunán érezhető volt, hogy a béke még csak egyesek óhajtása. Frangepán Miklós bán február 9-ikén elfoglalta Grebent, Batthyány rosszul őrzött szlavóniai várát. Batthyány visszaadta a kölcsönt, mert a midőn Bánffy Kristóf és Zrinyi György márcziusban átkeltek a Murán, hogy a Kanizsa ellen való végeket foglalják, Egerszeg alatt nem boldogultak s Batthyány úgy intézte a dolgot, hogy a körmendi had megszalasztotta Zrinyit. Ezzel ugyan nem bosszulta meg Collalto vállalatát, a ki 1621 januárjában Batthyány jószágait dúlta. Útja közben Csepregben nyolczszáz magyar lovast akart meglepni, a lovasok elhagyták a helységet, a lakosok pedig a templomkeritésében védelmezték magukat. Collaltonak öt muskétása elesett s huszonöt embere megsebesült; ekkor a császáriak létrákat támasztottak a keritésnek, átugrottak rajta s levágtak több mint ezer embert. Iszonyú kegyetlenséggel dúlták fel Csepreget, a magyar protestáns műveltség egyik székhelyét. A csepregi hőstett után a császáriak jogtalanul panaszkodtak Horváth István, Kornis és társai dúlásai miatt.7
Buquoy a haimburgi alkudozások elmúlására s még inkább a tavaszi időre várakozott, hogy derekas vállalathoz fogjon. Különben is lassú mozgású hadvezér volt. Hiven követte a spanyol Mendoza tanitását, aki azt hirdette, hogy a hadvezér lassan s óvatosan, mintegy ólomlábon járva, bocsátkozzék ütközetbe.8 Április 21-ikén búcsúzott el Ferdinándtól.
Buquoy Longueval Bonaventura gróf.
Khevenhiller id. munkájának függelékéből.
A császár különös kegyelme jeléűl lehúzta keztyűjét, midőn a grófnak kezet nyújtott. Nem sejtette, hogy utoljára látja tábornokát.9
Bethlen nem várta meg Buquoyt a határon, nagyobbitani s pihentetni akarta hadseregét. Attól is tartott, hogy egyfelől Buquoy s másfelől az elpártoltak két tűz közé fógják. „Elől, oldalul s hátúl gyújtott nagy tüzek miatt ott bátorságosnak lenni nem láttam,” irja később ez elhatározásáról. Április 16-ikán tehát elindult Nagy-Szombatból Kassa felé.10
Buquoy útja szabaddá lett. Először is a magyar főváros ellen indult; katonái sorában az ifjú Cartesius is magyar földre lépett. Pozsony városa nem is gondolt az ellenállásra. Körülbelűl április 20-ika óta alkudozott a nádorral. Április 28-ikán a pozsonyi polgárok egyességet kötöttek Ferdinánd biztosaival, másnap Buquoy a városban volt s ott fogadta Nagy-Szombat hódoló küldöttségét.11 A várban Zay Lőrincz a csekély őrség élén megpróbálta az ellenállást. De midőn Buquoy bombáztatni kezdé a várat, Zay május 6-ikán kaput nyitott. Az őrség magyar legénysége Érsekujvár felé, a morva gyalogság pedig hazájába vonult. Récse, Szent-György, Bazin, Modor követték a pozsonyi s nagyszombati példát.12
Buquoy most egyenesen Érsekujvárnak tartott. Itt akarta megtörni Bethlen hatalmát. Jól tudta, hogy Érsekujvár eleste hatalmasan támogatná Collalto s a Bethlentől elpártolt magyar urak vállalatait.
Midőn Széchy György Buquoy közeledtének hirére Nagy-Szombatból haza futott, nem az volt a szándéka, hogy Murányban Bethlen ügyét szolgálja. Már februárban megizente a nádornak, hogy Lipcse, Rozsnyó s négy falu árán hajlandó volna segiteni Ferdinándot. Az igéretet tettek követték. Bethlen még Nagy-Szombatban volt, midőn meghallotta, hogy Herencsényi, a ki Bethlen országgyűlésein Homonnay egyik várának védelme miatt már el volt itélve, de később kegyelmet kapott Bethlentől, április 9-ikén Füleknek felső várát meglepte és az őrséget Ferdinánd hűségére eskettette. Strucz Ferencz, a ki Váczot átadta a budai pasának, segitett Herencsényinek. Szécsény és Gyarmat is meghódoltak Ferdinándnak. A nádorral egyetértő Széchy volt e foglalások vezetője.13
Buquoy aláirása 1620 január 20-ikán kelt iratán.
Olvasása: Buquoi.
Az irat eredetije az országos levéltárban.
Úgy látszott, hogy nem elégszik meg a várak foglalásával. Midőn Rhédey Ferencz, Bethlen sógora, Nagyváradra utazott, hogy halála előtt még egyszer láthassa családját, Daróczy István április 10-ike körül Rima-Szombat alatt megtámadta s lefegyverezte a nagyváradi kapitány kiséretét. Ha arra számitott Daróczy, hogy Rhédeyt nagy áron váltják ki, csalódott, mert az agg hősnek már nem volt ereje a raboskodásra, a támadás izgalmai véget vetettek életének. Bethlen úgy hitte, hogy Széchy volt a gonosz kaland intézője. Murány ura visszautasitotta a vádat, de nehéz volt megbizni szavában, mikor csak egy nappal a füleki meglepetés előtt esküdözött, hogy ő nem caesareanus.14
Ez az embertelenség még inkább elkeseritette Bethlent a pártosok ellen. Rákóczy Györgyöt nagy erővel küldötte reájuk; Rákóczy április 20-ikán visszavette Szécsényt,15 de Fülek és Murány daczoltak Bethlen hatalmával.
Sőt mind tovább terjedt a császáriak foglalásának köre. Forgách nádor intő szavának a Pálffy Istvántól, Miklóstól, Koháry Pétertől és Bosnyák Tamástól vezetett magyar csapatok, továbbá Buquoy jelenléte nagy nyomatékot kölcsönöztek. „Nyitrán” – irja Bethlen május végén – „Litassy igen meggyalázta magát, mert ellenséget nem látott, hanem csak egy izenetire Forgáchnak feladta az várat. Pedig Litassy István szivesen védelmezte volna a várat, hanem a háromszáz főnyi őrség fellázadt ellene. Egy Dezső Bálint nevű nemes ember volt a lázadók vezére. Dezső egyebek közt azzal is izgatott, hogy Ferdinánd Magyarországnak törvényesen választott királya s hogy a korona nem illeti meg Bethlent.16
Fontosabb dolog volt az, hogy a két Pálffy és Koháry junius elején Beszterczebánya előtt termettek. Ennek következtében a selmeczi, körmöczi és beszterczebányai kamarák tisztviselői hűséget fogadtak Ferdinándnak.17 Korpona városa Zólyomban június 12-ikén esküdött meg a biztosok előtt arra, hogy a végszükségben is állandóan fog engedelmeskedni Ferdinándnak.18 Június 6-ikán jelentették Bethlennek Trencsénmegye elpártolását. Thurzó Imre Lietava várában újra kételkedett s a békét ajánlotta. Majdnem példátlan volt a breznóbányaiak hősiessége. A szegény polgárok megverekedtek Széchyvel és noha súlyos veszteséget szenvedtek, nem akartak átpártolni vallásuk üldözőinek táborába.19
Bethlen biztatta őket a sikerrel, mert maga is bizott. A hűtlenség s csüggedés jelei mintha aczélozták volna erejét. Serényebb, okosabb volt, mint valaha s bizni is jobban tudott. „Ha az eszem el nem vész” – irja ekkortájt – „úgy igyekezem serénykedni, hogy markomban semmi ne szakadjon.” Midőn május 8-ikán Kassára érkezett, szabadságolta katonáit, a magyarországi hadaknak három hetet, az erdélyieknek négy hetet adott házuknál való mulatásokra, s hogy a sok prédától megüresitse őket. De azért maradt nála néhány ezer ember. Biztosra vette, hogy jelentékenyen gyarapithatja seregét. Mert a keleti országrész buzgalma nem hűlt le annyira, mint az északnyugati megyéké. S volt elég ember az országban, aki a zászló alá kivánkozott. Csak pénz kellett a jó kedv ébrentartására és Bethlen el volt szánva a legnagyobb áldozatokra.20
A mig serege gyülekezett, az alatt a pártosok vigan dolgoztak. De midőn Bethlen összeszedte magát, fordult a koczka. Június közepe körűl Abaffy Miklóst Révai Ferenczczel szép kopjás és lovas puskás seregek élén Trencsénmegyébe küldötte Thurzó Imréhez. Lietava ura a háromezer főnyi segitségre támaszkodva újra Bethlen hűségére téritette Trencsén vármegyét.21
Ekkor már Bethlen is elindult Kassáról mindinkább gyarapodó seregével. Bosnyák Tamás június 29-ikén Rima-Szécs körűl négy óra hosszat értekezett Bethlennel. A békéről vitatkoztak. Bethlen most nagyon kevéssé gondolt a békére s úgy hitte, hogy Bosnyák ép oly kevéssé őszinte vele szemben. Az a talán nem is alaptalan gyanúja támadt, hogy Bosnyák csak tartóztatni akarja, a mig a német segitség meg nem érkezik a magyar urak táborába. Midőn Bosnyák visszatért füleki táborába, Bethlen Rima-Szombathoz szállott július elsejének hajnalán; Pálffyék megréműltek, eszeveszettül és rend nélkül még az nap délelőtt átmentek a fenyvesen Divénynél. Bethlen utánok eresztette Egri Istvánt valami tizenkétszáz lóval. Egri július 2-ikán találkozott Pálflyék utóhadával s elfogta az egészet Bosnyákkal együtt. Nyomon követve az ellenfélt Zólyom felé, 3-ikán reggel 7 órakor szemben állott Pálffyék táborával egy nagyon erős szorosnál, melyet gyalogság állott ell. Egri ostrommal vette meg a szorost, azután heves közeli harcz fejlődött. „Úgy össze kellett mennünk” – irja Egri – hogy kétszáz szál kopját el nem hoztak, mind összetörték.” Egri vitézül visszaverte a nagyobb számú ellenséget. A sebesült Pálffy is Bethlen foglya lett. Július 5-ikén Szécsény, Gyarmat, Palánk, Végles, Zólyom és a hét bányaváros már ismét visszahajlott Bethlen hűségére. Korpona városa július 12-ikén ép oly „egész lélekkel” fogadott hűséget Bethlennek, mint egy hónappal azelőtt Ferdinándnak. Széchy György kegyelmet kért Bethlentől. Füleket Bethlen erősen lövette július 4-ikén, úgy hogy a „nem jámbor” Herencsényi alkudozni kezdett, de mivel nem remélt Bethlentől kegyelmet, nem merte feladni a várat.22
Kassa a XVII. század elején.
Schnitzer Lukács egykoru metszete után.
Felirata: Civitas Cassovia in Vngaria Superiori.
Bubics Zsigmond püspök gyüjteményének példánya után.
Ezalatt túl a Dunán is folyt a harcz Ferdinánd és Bethlen hívei közt. Pozsony elfoglalása után Magyar-Óvár is meghódolt Ferdinándnak s igy szabaddá lett a közlekedés Bécs, Győr és Komárom közt.23 Collalto elfoglalva Sopront, Kőszeg ellen indult. A polgárok megadták magukat, a várban Batthyány csekély őrséget hagyott. Collalto muskétásai benyomultak a várba s megölték a kis magyar csapatot. Hörmann Mihály várnagy, a ki öt tonna lőport a levegőbe röpitett, hogy az ellenség ne használhassa, menekülni akart azokkal, a kiknek Collalto szabad elvonulást biztositott. De észrevették, elfogták s Collalto május 28-ikán lefejeztette Hörmannt, mivel védelmezni próbált oly helységet, melyről tudhatta, hogy nem védhető.24 Collalto innen tovább indulva, Rohonczot és Körmendet szállotta meg, hogy katonáit Batthyány jószágain élelmezze. Mert a megyék késedelmeztek az élelem szolgáltatásával. A dunántúli nemesség nagy része, a végbeli vitézekkel együtt, Batthyány szavára hallgatva Bethlennel tartott. A pápai mezőn gyűlés volt, melyen a nemesek és katonák fejenként összeesküdtek, hogy Batthyánytól akarnak függeni.25
Collalto hiába várta Körmendnél a Kanizsa elleni végek hódolatát. Ahelyett éreznie kellett Batthyány boszúját. Batthyány Németújvár mellé csapatokat gyűjtött, segitségül hivta a végbeli törököket s innen magyar módra zaklatta Collaltot. A császári tábornok őrséget hagyva Kőszegen, kénytelen volt visszavonulni. Batthyány sikertelenül ostromolta a várost, katonái nem birtak várat foglalni, hanem elpusztitották a szőlőhegyeket. Kőszeg ez időtájt nagyon elromlott s elszegényedett a sok ostrom és dúlás következtében.
De nem csupán Kőszeg szenvedett Ferdinándhoz való hűségeért. Mikor Zrinyi György szolgái a Muraközből Collaltohoz indultak, Batthyány emberei július 5-ikén egy faluban kora reggel meglepték őket és reájuk gyújtották a falut. Sok horvát „fő ember” veszett itt el, köztük Malagrudics Iván, a kit a krónikás „jeles próbált horvát vitéz embernek” mond. Collalto elvonulása után Batthyány visszavette Körmendet és Rohonczot.26
De nem a zólyomi győzelem, s nem is a dunántúli harczok döntötték el az 1621-iki hadjárat sikerét. Érsekujvár felé fordul mindenkinek figyelme. Az „ország főbástyájának” védelme Thurzó Szanisztlóra volt bizva. Bethlen nem igen bizott a Straszniczáról elmenekűlt generális állhatatosságában. Azért Csúti Gáspárt, Thurzó Imre udvari főkapitányát Érsekujvárba rendelte még áprilisban, noha a fiatal gróf nem szivesen látta vén hivének távozását. De Bethlen azt hitte, hogy a könnyen hajlitható generális mellett Csúti jó szolgálatot tehet „eszével, sok szép intésével.”27 Az események nemsokára igazolták Bethlen bizalmatlanságát. Az Érsekujvárra vonuló németek felgyújtván Cseklészt és Szempczet, roppant kárt okoztak Thurzó Szaniszlónak. Úgy látszik, hogy Thurzó többi jószágainak megmentése végett megparancsolta Sempte önkénytes átadását, noha Bethlen remélte, hogy az őrség tartóztatni fogja Buquoyt a semptei hidnál. Az ujvári katonák azt állitották, hogy Balog Ferencz, a semptei kapitány nem merte volna átadni a várat Thurzó Szaniszló engedelme nélkül, mivel a kapitány felesége és leányai Érsekujvárban voltak. Megintették tehát a generálist „kemény szókkal,” hogy hirük nélkül ne alkudozzék az ellenséggel, mert el nem szenvedik senkinek. Követségben küldötték Bethlenhez Márkus Ádámot és Majthény Bertalant azzal az izenettel, hogy halomba rakatják magukat s feleségeiket, de meg nem adják a várat vallásuk kegyetlen ellenségeinek. Bethlen meg akarván jutalmazni az őrség érzelmeit, május közepén tizenötezer forintot küldött a vitézlő nép fizetésére. Most már a békét ajánlgató Thurzó Szaniszló is megizente, hogy megtartja a végházat majdnem háromezer katonájával együtt. Bethlen már akkor is megmondotta, hogy Érsekujvár az övé marad, ha az őrség nem árulja el. Úgy is történt. Az igaz, hogy Bethlen sem merte volna erős próbára tenni a vitézek hűségét; gondja volt arra, hogy Buquoy ne ostromolhassa zavartalanul Érsekujvárt.28
Érsekujvár a XVII. században.
Egykoru rézmetszet után.
Felirata: NEVHEVSEL.
Ugyanonnan.
A császári hadsereg május 29-ikén szállott Érsekujvár alá. Buquoy tizenkétezer főnyi serege nem volt elég erős arra, hogy teljesen elzárja a nagy várat a környékkel való érintkezéstől, tekintve azt, hogy saját táborának védelmére is le kellett kötnie seregének egy részét. Egy tudósitás szerint az ostrom ideje alatt a várba „az élést mindennap Esztergom felől szintén olyan bőven hozták be elejétől fogva, mint akármikor békességes időben.” Ez nem Buquoy hibája volt, hanem a császári hadi kormányé. A kincstár sok katonáért fizetett zsoldot, a kik a táborban nem is voltak láthatók.29 Buquoy talán nem is mert volna Érsekujvárig menni, ha az udvar magyar hivei nem biztatják az ország elpártolásával. Bethlen visszavonulása Kassára igazolni látszott az udvar reményeit.
Buquoy nem volt ellátva könnyű lovassággal, noha nagy szüksége lett volna reá. Bosnyák s a Pálffyék hada, mely elindult az ország hóditására s oly siralmasan veszett el Zólyomnál, jól elkelt volna az érsekujvári ostromlók táborában. Buquoy kozákokat sem fogadott, pedig ezek is megbénithatták volna Bethlen lovasságának működését. Lehetséges, hogy Buquoy nem akarta átengedni a zsákmányt s a dicsőséget olyféle katonaságnak, a minőnek ő a magyart s a kozákot tartotta.30 Az európai hirű büszke tábornok nagyon is lenézte a magyar lovasság harczmódját.
Buquoy még június közepén sem vethetett sánczot. Később három sánczból harmincz ágyúval lövette a várat. De a golyók nem sok kárt tettek a tüzérek hibája miatt is, de bizonyos, hogy a magyarok a tüzelést, a sánczok ásását minduntalan megzavarták s általában azon voltak, hogy megtörjék az ostromlók erejét.31
Június 2-ikán a vár őrsége kirohant, Bethlen értesülése szerint reggeltől tizenegy óráig harcolt, száznegyvenkét foglyot ejtett és tizennyolcz szekér élést vitt a várba. Június 13-ikán érkezett Horváth István a vár alá két nappal később Bornemisza János is egyesült vele. Ez a fölmentő sereg, melynek toborzása nagy gondjába került Bethlennek, vagy ötezer lovasból állott. A végbeli törökök is támogatták Bethlen katonáit. Kemény János irja, hogy Horváth István, a részeges, de igen vitéz ember éjjel-nappal nyugtalanitotta a császáriakat, „a nehéz német had semmit sem árthatott neki, mert mikor harczolni akart volna, az magyar könnyű és csak lovas, de jó fizetett had olyankor elállott előle, s amaz leszállván meg rajta termett”. Június 27-ikén a magyarok hat élelemmel s borral terhelt hajót fogtak el. A császári hadsereg egyre pusztult az élelem hiánya, a várőrség s a fölmentő csapatok folytonos zaklatása miatt. A csatározások alkalmával a magyarok tömegesen fogták el a császári katonákat; a törökök sok rabot vásároltak, a várban maradt foglyokat Thurzó a vár épitésére használta. Buquoy katonái Érsekujvárba szökdöstek „a kenyér kedvéért.”32
Július 17-ikén nehezen pótolható veszteség érte a császáriakat. E napon Buquoy gróf vagy ezerkétszáz lovassal és háromszáz gyaloggal kiindult a táborból, hogy a takarmányolókat védelmezze. Thurzó Szaniszló a bástyáról vigyázva észrevette a seregek kijövését. Ezerkétszáz lovast rendelt ki ellenük, a kik tiz seregben indultak az ellenségre; Horváth István ment előljáróban négyszáz lóval. A császári lovasság mit sem törődve a tábornokkal, megfutott. Buquoy elesett, tizenegy seb boritotta testét. A muskétások tüzelése nem riasztotta vissza Horváth István lovasait, „hanem eltapodtatván az szép franczus, spanyol, német cornétákat, az tábor széléig vágták”. A magyarok csak akkor hátráltak, midőn a császári tábor gyalogsága és lovassága ütközetre készen ellenük indult.33
Dampierre után Buquoy is magyar csatatéren lelte halálát. Buquoy eleste oly hatást tett az országra, mint egy nagy diadal hire. Az egykorú vers igy szóllaltatja meg a császári tábornokot:
Toppantó lovamat magyar paripákkal
Pályafutni bocsátám,
Én is azt gondoltam, hogy az magyarokat
Meg tudom tanitani.
De a magyar korbács német vasderékban
Halált tudott okozni.34
Buquoy halála után Lichtenstein Miksa vette át a vezérletet. Midőn Lichtenstein meghallotta, hogy Bethlen Thurzó s Abaffy hadával egyesülve Érsekujvár alá siet, nem merte bevárni az ellenséget. A július 17-ikére virradó éjjelen megkezdette a visszavonulást a Nyitra jobb partjára, Érsekujvár előtt hagyván az ágyúk s a lőszerkészlet nagy részét. Lichtenstein nem ok nélkül mondja, hogy ha egy nappal tovább marad a balparton, Bethlen elvágta volna a visszavonulás útját. Hajnalkor Bethlen üldözni kezdé a visszavonulókat. Ostrommal vette meg a balparton épült sánczot, melyben az utóvéd a visszavonulást fedezte. Lichtenstein nem birta teljesen szétrombolni a hajóhidat, miután átkelt rajta. Bethlen seregének egy része azon kelt át, a másik része átúszott a vizen. A magyarok délután öt óráig üldözték Lichtensteint, aki csak Guttától fél mérföldnyire pihenhetett meg. „Egynéhány ezret elvesztettünk közülök” irja Bethlen e visszavonulásról.
Buquoy halála.
Egykoru metszet után.
Aláirása: Eigentlicher Abriss des Scharmützels bev Neuhäusel in Hungarn da der kayf(erlichen) auch zu Hungern und Boeheim Königl(ichen) Majest(ät) General Feld Onister Herr Cobrte de Buquoy geblieben ist. A(nno) 1621.
Khevenhiller id. munkájából.
Lichtenstein Guttánál erős sánczczal védelmezte táborát. De ott sem volt nyugta, „Nyolcz egész nap – irja Bethlen István – minden nap újabb újabb seregekkel szüntelenűl ostromoltatta király urunk ő felsége őket, végtére (július) 25. napján költöztenek által az Dunán az Csallóközre sok kárral, mind vitézlő népből, de kiváltképpen rakott szekerekből és lovakból, s egyéb portékájokból.”35
Az érsekujvári ostromló seregnek ekkor már majdnem fele része hiányzott. E harczoknak egy szemlélője igy nyilatkozik: „Nincs oly ember talán ez világon, aki a magyar nemzetnek annyi emberségét látta volna, mint mostan az Ujvár táján való magyar cselekszik”.36 S igaz is, hogy Érsekujvár felszabaditása Bethlen első támadásának legfényesebb hadi ténye. Nem csupán a lovasság vitézsége tette azzá, hanem Bethlen vezetése is, mely az időt s az erőket bölcs nyugalommal s biztos számitással használta fel a Nagy-Szombatból való visszavonulástól a guttai diadalig.
Bethlen Horváth Istvánt hétezer emberrel előre küldötte a püspökii révhez, hogy azon ki ne jőjjön a „német uram” a Csallóközből. Horváth meg akarván akadályozni az átkelést s Pozsony megsegitését, Olgyánál a Csallóközben sánczot vetett. Azonban Schlick gróf és Lebel ezredes augusztus elsején elfoglalták a sánczot, melynek védelmében háromszáz magyar esett el. Lichtenstein ura maradt a Csallóköznek, de kénytelen volt a védelemre szorítkozni.37
Nem zavarhatta Bethlen útját. A fejedelem július 28-ikán Nagy-Szombat előtt termett; Bornemisza János nagy kárt okozott a lesbe csalt nagyszombati őrségnek, melyet Bethlen ágyúi még inkább elrémitettek. Július 30-ikán a város újra Bethlen birtokában volt. A polgárok kegyelmet kaptak, a pártos nemesek dolga „az ország meglátására halasztódott. A német őrség egy része Bethlenhez állott, a jezsuiták három szekeren távoztak a városból. Ugyane napon Illésházy Gáspár, aki Buquoy közeledtekor oly rosszul érezte magát Bethlen hivei közt, elfoglalta Brumow várát Morvaországban.38
Bethlennek ekkor tizennyolczezer lovasa volt, s vagy kétezer főnyi gyalogsága.39 Számra tekintélyes hadsereg, de csak arra alkalmas, hogy kifárassza az ellenséget. Bethlen régen szerette volna német gyalogsággal erősiteni seregét, hogy képessé tegye azt nagyobb támadó vállalatokra. A fehérhegyi csata előtt nem volt módjában jelentékenyebb számú német gyalogságot szerezni, mert szövetségeseinek szüksége volt e fegyvernemre. De a nagy katasztrófa után kedvezőbbek voltak a körülmények.
Különösen Szilézia felé forditotta figyelmét. Itt János György, a jägerndorfi őrgróf, még mindig lobogtatta a felkelés zászlaját. Szinte kénytelen volt vele. A császár január 29-ikén kimondatta reá a birodalmi átkot s igy ki volt zárva az egyezségből, melyet a szász választó Ferdinánd utólagos jóváhagyásával a sziléziai rendekkel és fejedelmekkel kötött. A kiátkozott őrgróf tehát tovább küzdött. A bujdosó téli király kinevezte főhadvezérének és biztosának. 1621 április elején meghagyta neki, hogy csapataival Bethlenhez csatlakozzék. Az őrgróf azonban Sziléziában szeretett volna maradni és huszonötezer aranyat kért kölcsön Bethlentől hadi készületekre. Bethlen azonban kijelentette, hogy „Sziléziában avagy Morvában való lételekre kevés költségünket magunk igen nagy periclitálásával nem adhatjuk.” Nem tudjuk biztosan, hogy a márczius elején kért kölcsönt megadta-e neki, csak annyit tudunk, hogy májusban. Bethlen sokallotta az őrgróf követeléseit. „Nem adhatnék neki annyi summát,” irja ekkor, „ha megnyúznának is”. Hanem ekkor tájt hatvanezer forintot küldött az őrgrófnak. János György nem maradhatott Sziléziában a szász választó s a hozzá csatlakozó rendek serege miatt, kijelentette tehát július 10-ikén, hogy elindul a „magyar király” táborába.40 Nyolczezer ember élén Morvaországon át Magyarországba vonult. Thurzó Imre augusztus 4-ikén fogadta az őrgrófot Bethlen nevében, 9-ikén egyesült a két sereg.41
Bethlen nagy örömmel fogadta vendégét. A cseh mozgalom két emigransához, Thurn grófhoz és Hofkirchenhez, az osztrák rendi csapatok volt vezéréhez, most egy német fejedelem is csatlakozott. „A német herczeggel” – irja ekkor Bethlen nejének – „nagy szeretettel élünk, és jól alkuszunk, egymás tanácsából cselekedünk mindent: felette jeles fejedelem, sátoromba jő minden nap udvarhoz, és nagy tanácsot tartunk.”42
Emigransok lévén tagjai e nagy tanácsoknak, igen természetes, hogy ott a viszonyoknak meg nem felelő, nagy tervek kerültek szóba. A prágai bevonulás kápráztatta Thurn s az őrgróf szemeit, Bethlen is szivesen foglalkozott a nagy tervekkel, de csak félig hitt bennük. Élesztette vendégeinek jó kedvét; ők mindent reméltek a nagy vállalat sikerétől, Bethlen a fél sikernek is jó hasznát vehette.43
Abban mindannyian egyetértettek, hogy mindenekelőtt Pozsonyt kell visszafoglalniok. Bethlen a nagy esők miatt csak augusztus 17-ikén szállott a pozsonyi mezőre. Schwendi Lázár védelmezte a várost és a várat összesen talán kétezer emberrel. Lichtenstein Csallóközben nem messze Pozsonytól a balparti mezőt lövette, hogy kárositsa az ostromlók táborát. Bethlen nagy reményekkel fogott az ostromhoz. Bizott német barátainak hadi tudományában. Örömmel irja nejének, hogy főmesterembere, egy falábú német, igen mesterségesen csináltatja a sánczokat, s hogy ágyúinak bizonyára nagy lesz a hatása. A jól irányzott lövések valóban rongálták a bástyákat, de Schwendi rögtön kijavittatta a réseket s nem kevésbbé jól irányzott ágyulövésekkel zavarta az ostromlókat. Ennél nagyobb bajnak érezte Bethlen azt, hogy nem birta megakadályozni a város közlekedését Bécscsel és a Csallóközzel. Pedig eléggé próbálgatta. Sok mesterséggel és sok fáradsággal – mint maga irja – hat szép sajkának tette szerét, azok mindegyikén két-két taraczkos és ötven-ötven puskás naszádos legényt helyezett el. A sajkákat 22-ikén éjjel akarta felinditani Dévény alá. Ha igy elzárhatja a Dunát, Bécs felől a pozsonyiak nem várhattak volna élést s a magyar csaták mehettek s jöhettek volna a Dunán. De a terv nem sikerült, úgy látszik, egy szökött hajdú vallomása elég korán figyelmeztette Schwendit a magyar sajkákra.44
Nagyobb sikere volt Abaffy Miklós vállalatának; mely „a szárazról” való élelmezést akarta megneheziteni. Abaffy kétezer lovas élén augusztus 28-ikán Csütörtök mellett a Csallóközben megtámadott egy ellenséges hadosztályt, mely élelemszállitó kocsik őrizetével volt megbizva. A német jelentés is megvallja, hogy sok német „vitéz” esett el, az élelem pedig Bethlen táborába került.45
A pozsonyiak nem késtek a megtorlással. Augusztus 28-ikán délután kétszáz császári katona felhasználva az ostromlók vigyázatlanságát, kirohant a városból, beszegezett öt ágyut s állitólag kétszáznál több katonát ölt meg. Harminczadikán ismétlődött a kirohanás, de a támadók vereségével végződött. A császáriak jelentéséből is kitünik, hogy a kirohanóknak majdnem fele elesett vagy megsebesült.46
Bethlen türelmetlenné lett, lőszerkészlete fogytán volt, átlátta, hogy az ostrom a legjobb esetben is hosszura nyúlnék. Pedig az 1621-iki hadjáratot nem sikertelen várostrommal, hanem valami csattanós hadi vállalattal akarta befejezni. Szeptember elsején abban hagyta az ostromot.47
A hónap végén elfoglalta az alig ötven némettől védett Holicsot, azután Szakolcza következett, melynek kapitánya, egy Rauber nevű stiriai úr, 260 „igen szép új friss gyalogjával” együtt Bethlen hűségére állott. Ugyanekkor Battyhány is pusztitotta Stájerországot s Alsó-Ausztriát. A császár tehát kénytelen volt kivonni hadait Magyarországból a fenyegetett tartományok védelmére.48
Bethlen Szakolczáról Morvaországba tört. Elfoglalta Straszniczát, Wesselit és Magyar-Bródot. Mivel a császári hadsereg lassan gyülekezett a tartomány védelmére, Bethlen tovább terjeszkedett Morvaországban. Megtámadta Littaut, Neustadtot, Hohenstadtot s még Trübaut is Csehország határán. A jägerndorfi őrgróf Szilézia felé tartván elfoglalta Preraut november elején. Bethlen s az őrgróf november 5-ikén felszólitották a sziléziai rendeket, hogy térjenek vissza Pfalzi Frigyes hűségére, mert különben országuk a török s tatár martaléka lesz. A felszólitásnak kedvező hatása lett volna, ha a jól fegyelmezett szász hadsereg nem állja útját a császár ellenségeinek. Egri István azonban deczember elején ezerötszáz lovas élén mégis meglátogatta Sziléziát s a jägerndorfi mezőben elfogta a „fő német kapitányt”. Igy búcsúzunk egymástól, irja Bethlen e vállalatról.49 Mert vége volt az igazi hadjáratnak; a morvaországi foglalások inkább arra valók voltak, hogy a béketárgyalásnak kedvező fordulatot adjanak. Bethlen nem folytathatta tovább a harczot; 1621-ben majdnem magára hagyva küzdött.
Pfalzi Frigyes barátságának nem vehette hasznát. Midőn a téli király a nagy katasztrófa után Boroszlóba menekült, Bethlen Krausz János titkárt a bújdosó fejedelem udvarába küldötte. Anhalti Keresztély állitása szerint Bethlen ekkor azt ajánlotta Frigyesnek, hogy béküljön a császárral, mert ha nem teszi, ő bizony megköti a békét. Bethlen ugyanis ekkor még a közös cseh-magyar békekötés tervét ajánlgatta Ferdinándnak.50
Szakolcza.
Egykoru metszet után.
Ezt a tervet a haimburgi alkú levette a napirendről. Azóta Bethlen az ellenállásra buzditotta, szerencsétlen szövetségesét. Midőn Frigyes eltávozott Boroszlóból, Bethlen arra kérte, hogy térjen vissza Sziléziába régi hiveinek bátoritása végett. De a trónját vesztett fejedelem Bethlen levelét Hágában olvasta, a hová 1621 áprilisében érkezett. Innen siralmas levelet irt a „magyar királynak”. Könnyes szemmel beszéli el szerencsétlenségét. Mansfeld mindinkább kiszorul Csehországból. A bajor herczeg a felső Pfalzot fenyegeti. Spinola gróf spanyol csapataival a rajnai Pfalzban garázdálkodik és ott elfoglalja a városokat. Az unio pedig nemhogy védelmezné a protestáns fejedelem tartományát, hanem leteszi a fegyvert, „szétbontván a szövetség kötelékét”. S igy ő hontalanul bolyong a birodalmi átok súlya alatt. El van árulva, el van adva. De mégsem tud lemondani a reményről. Rokonai és barátai, Anglia, Dánia, Svédország és a német protestáns fejedelmek csak nem fogják egészen cserben hagyni.51
Hiába remélt. 1621-ben leginkább Mansfeld, a zsoldos vezér, védelmezte a protestantismus ügyét a német birodalomban. Sok bajt okozott a császárnak előbb Csehországban, majd a felső s végre a rajnai Pfalzban. Bethlent is tudósitotta viselt dolgairól. Egy izben kétezer lovast kért tőle.52
Bethlen örült Mansfeld sikereinek, de a zsoldos vezér hadai távol voltak a magyar határtól s egyre jobban távolodtak, úgy hogy mozdulataik hatása a magyar harcztéren nem volt érezhető. Fölösleges nagylelkűség lett volna az itthon is szükséges lovasság átengedése. Különben Bethlen azelőtt sem adta ingyen a katonákat szövetségeseinek. Elég rosszúl esett neki, hogy a cseh tartományok pénzbeli segitsége elmaradt. Kárpótlást keresvén a veszteségért, figyelme Velencze felé fordult.
Mansfeld.
Egykoru metszet után.
Felirata: ERNESTVS COM(es) MANSFELD MARCH(io) CASTEL(li) NOVI ET BVTIGL(iae) NOB(ilis) D(omi)N(us) IN HELDRVNG DVX BELLICVS ET SVPREMVS IN BOHEM(ia) REI TORM(entariae) PRAEFECTVS.
A „Theatrum Europaeuma” id. kiadásából.
Jó oka volt azt hinni, hogy Velencze szivesen látja a magyarországi felkelés sikereit. Bethlen tudta, hogy a versengés az adriai tengeren való uralomért nem az egyedüli ellentét, mely elválasztja Ausztria és Velencze érdekeit. Eléggé jól volt értesülve a svájczi eseményekről. Tudta, hogy Spanyolország hatalmába akarja keriteni a Graubündenhez tartozó Valtellinát. E területen át Spanyolország milanoi helytartója szabadon érintkezhetett volna Tirol kormányzójával. A Habsburgok területeinek e közvetlen kapcsolata nyugtalanitotta a spanyol-osztrák hatalom európai ellenségeit, kivált Velenczét, mely szárazföldi birtokát féltette az ölelkező szomszédoktól. A spanyol, franczia és velenczei befolyás mérközése, az Innsbruckban kormányzó Leopold főherczeg vállalkozó kedve, a katholikusok és protestánsok gyűlölsége változatos diplomatiai cselszövények, katonai vállalatok s véres jelenetek szinhelyévé tették Graubündent s Valtellinát. Úgy látszott, mintha az 1621 április 25-ikén kötött madridi szerződés véget vetett volna a zavaroknak. E szerződésben IV. Fülöp kormánya előzékenységet mutatva a közvetitésben kedvét találó franczia udvar iránt, letmondott valtellinai vivmányairól. De a svájcziak megmondták s mindenki érezte, hogy a spanyolok nem fogják „a tollnak s papirosnak kiszolgáltatni azt, a mit a karddal szereztek.”53
A velenczei köztársaság ily körülmények között nagyon érdeklődött a cseh mozgalom s Bethlen harczai iránt.54
Pfalczi Frigyes szerette volna, ha a köztársaság érdeklődése tevékeny részvétté emelkednék. Azonban a Velenczébe küldött cseh titkos ágens hasztalanul fárasztotta magát. Tecknau Henriket, a ki 1620 elején érkezett a lagunák városába, nagyon jól fogadta a köztársaság kormánya, sőt Frigyesnek meg is adta a királyi czímet, de szövetséget nem akart kötni vele. Pedig Tecknau oly csábitó föltételekkel kinálta a dogét. A cseh király – úgymond – gondoskodnék arról, hogy Fiume és Zengg ne jussanak a spanyolok birtokába. Még arról is gondoskodik, hogy a köztársaság szabadon vezethesse csapatait Stájerországon és Karinthián át. Úgy hisszük, hogy Tecknau a Bethlennel való szövetség hasznára czélzott, valószinüen Bethlen engedelmével. Annyi bizonyos, hogy Bethlen Beszterczebányán Dohna Ábrahám előtt hajlandónak nyilatkozott átengedni Velenczének Zengget s még más hasonló fontosságú helyet. Arról is beszélgetett akkor Bethlen szövetségeseivel, hogy Stájerországgal s Karinthiával nem sokára szabadon fog rendelkezni. Bethlen phantasiájának e nem éppen ártatlan játékaira nagy komolyan épitgetett Tecknau, midőn oly vívmányokkal kecsegtette a dogét, melyekre Velencze hasztalanul törekedett az uszkokok miatt keletkezett háborúban.
De a velenczei államférfiak nem biztak a téli király jövőjében, a velenczei aranyak nem vándoroltak Prágába, hanem 1620 április 21-ikén a doge udvarias levelekben megköszönte Frigyesnek és Bethlennek a köztársaság iránt mutatott jóindulatot.55
Bethlen e levélre hivatkozva, a haimburgi alkú felbomlása idején folytatni akarta Tecknau alkudozásait. 1621 április közepén Szunyogh Gáspárt, a főpohárnokot s Ványai Illést, a ki 1620-ban az anhalti herczeg táborában a magyar hadak fizetésével volt megbizva, Velenczébe küldötte. A követekkel utazott Agazza Lőrincz, egy Vercelliből származó nemes ember, a ki azt állitotta magáról, hogy a dán és cseh királynak, a savoyai herczegnek, a német fejedelmeknek s kivált Bethlennek nem jelentéktelen szolgája volt. Május 28-ikára érkezett a követség Spalatoba. A velenczei tanács némi zavarban volt. Nem akarta sérteni Bethlent, de óvakodott annak a látszatnak felkeltésétől, hogy a császár fellázadt alattvalóinak vezére szövetségese a köztársaságnak. A bécsi udvar ugyanis semlegesnek mutatkozott a valtellinai kérdésben. Velencze oktalanul járt volna el, ha kihívja Ferdinánd haragját, de Bethlennek elriasztása sem látszott czélszerű eljárásnak. A spalatoi proveditor tartóztatta a követeket a vesztegzár ürügye alatt, a míg megtudakolta, hogy mi járatban vannak. Intézkedett a tanács, hogy a magyar követek illő ellátásban részesüljenek a Velenczébe való átkelés alatt, de oly módon, mintha a köztársaság hivatalnokainak szives előzékenysége nem a hivatalos megbizásnak volna következménye.
Június 28-ikán két senator a titkos lépcsőkön a doge tanácsába vezette Bethlen követeit. A távollevő dogét Michiel Ágoston helyettesitette. Szunyogh latin nyelven adta elő küldetése czélját.
Bethlen a doge 1620 április 21-iki levelére mindeddig nem felelhetett, mivel a zavaros idők miatt nem mert hirnököt küldeni. De most a barátságos sorokra azzal a kijelentéssel válaszol, hogy szoros szövetségbe akar lépni a köztársasággal. Bethlen ugyanis nagyra becsüli Velenczét, mely annyi ellenséggel szemben meg birta védelmezni hazai törvényeit és szabadságát. Midőn a köztársaság az uszkokok miatt háborúban volt Ferdinánd főherczeggel, egy velenczei diplomata lovasságot kért Bethlentől. Akkor Bethlen erdélyi fejedelem volt, meg nem adhatta a segitséget; most Magyarország törvényes királya és a szultán szövetségese. A vele kötött szövetség nagy hasznot hajtana a köztársaságnak. Mert Bethlen nem csupán a maga nevében, hanem a magyar rendek nevében is kötne szövetséget a köztársaság Magyarországba küldött követeivel. Rajta volna Bethlen, hogy Erdély, a két oláh fejedelemség, Ausztria, Morvaország, Szilézia és a két Lausitz is a szövetségbe lépjenek. Ha a köztársaság védelmi háborúba bonyolódnék, vagy támadást inditana, Bethlen rögtön küldene lovasságot, mert az ő országai csodálatosan bővelkednek e fegyvernemben. Sőt még gyalogságot is küldhetne, esetleg a szomszéd tartományokból is a szövetséglevél megállapodása szerint. Azon kivül Bethlen viaszt, rezet, kénesőt, ökröket és juhokat szállitana Magyarországból s Erdélyből Velenczébe.
Michiel kijelentette, hogy a köztársaság kormánya nem sokára felelni fog ez ajánlatokra.
Két nappal később Agazza a doge tanácsában fontos részletekkel egészitette ki Szunyogh előadását. Magyarország a folytonos háborúk következtében elszegényedett, Bethlennek pénzre van szüksége, már pedig a köztársaság éppúgy bővelkedik pénzben, mint a magyar királyság hadakozni kivánó emberekben. Velencze pénzével Bethlen oly hatalomra tenne szert, hogy Spanyolország kénytelen volna visszaadni Valtellinát Graubündennek. De még ha nem is adná vissza, Bethlen támadásai az örökös tartományok ellen megkönnyitenék Velencze hóditásait a szárazföldön.
Bethlen Gábor arany forintja.
Az előlapon a fejedelem mellképe: GAB(riel) D(ei) G(ratia) EL(ectus) HVNG(ariae) DALM(atiae) CR(oatiae) SCL(avoniae) REX körirattal és K–B. pénzverési jegygyel. Hátlapján Szűz-Mária alakja, lábainál a magyar czimerrel s a körirat folytatása: TRANS(ilvaniae) PR(inceps) ET SIC(ulorum) COM(es). 1620.
A Magyar Nemz. Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányáról.
A velenczeiek azonban nem hitték, hogy a Bethlennek adott velenczei pénz fel birná szabaditani Valtellinát. A tanács tehát igen udvariasan válaszolt Bethlennek, követeinek háromszáz arany értékű lánczokat ajándékozott, de a királyi czímet nem adta meg neki s a szövetségkötés kedveért nem küldött követeket Magyarországba, mint Bethlen kivánta.
Szunyogh és Ványai augusztus 5-ikén indulván el Spalatoból, augusztus 24-ikén érkeztek Bethlen pozsonyi táborába. Távollétük alatt Bethlen diadalmasan nyomult előre a nyugati határig. De a velenczei pénzt most csak úgy s talán még jobban kivánta, mint azelőtt.
Már szeptember 4-ikén útnak inditotta a piemonti származású Lucio Sándort, a ki már húsz éve bolyongott a külföldön s 1620-ban Pfalzi Frigyes követét Konstantinápolyba kisérte. Lucio titkos követ volt, csak két szolga kisérte s úgy utazott, mintha kereskedelmi ágens volna. Bethlen ugyanis tudta már ekkor, hogy a köztársaság nem akar vele nyilvános alkúba bocsátkozni. Agazza nem lett volna alkalmas ily küldetésre. A vercellii diplomata rosszúl viselte magát Szunyogh és Ványai társaságában, kapzsi és csélcsap embernek bizonyult. Lucio október 28-ikán jelent meg először a doge tanácsában. Mindenekelőtt panaszkodott, hogy a köztársaság nem adta meg Bethlennek a királyi czímet. Az ő ura nem haragszik, nem a köztársaságot okolja, hanem a saját követeit, kik járatlanságból vagy megfontolatlanságból valami hibát követtek el. Azt is tudja Bethlen, hogy Velencze kényes politikai helyzetében még nem adhatott határozott választ, de reményli, hogy most nem lesz oly tartózkodó. Gondolja meg a köztársaság, hogy Bethlen diadalmas hadseregéből néhány nap alatt háromezer lovast küldhetne Dalmáczia partjaira. Ez a segitség nem kerülne annyiba, mint a friauli katonaság, mely kincset emésztett fel. Bethlen a velenczei pénzen szerzett hadsereggel annyira szorongatná a Habsburgokat, hogy Spanyolország kénytelen volna Németország segitségére sietni s így az olasz fejedelmek felszabadulnának. Soha sem volt jobb alkalom az osztrák ház hatalmának megtörésére: ha elmulasztjuk, a köztársaság s Olaszország adja meg az árát.
Bethlen Gábor ezüst pénzei.
1. Ezüst tallér; előlapján a fejedelem mellképe és GABRIEL • D(ei) • G(ratia) • EL(ectus) • HVNGARIAE • DAL(matiae) • CR(oatiae) • SCL(avoniae) • REX körirat, a magyar czimerrel és Szüz-Mária alakjával megszakitva; hátlapján a szent koronával fedett pajzsban Magyarország, Erdély és a Bethlen család czimerei s a körirat folytatása: TRANS(ilvaniae) PRINCEPS ET SICVLOR(um) • COM(es) • 1621 •
2. Ezüst garas, előlapján a magyar czimer: GABRIEL D(ei) G(ratia) E(lectus) HVN(gariae) CROA(tiae) DAL(matiae) SCLA(voniae) REX • körirattal és N–B. pénzverési jegygyel; hátlapján Szűz-Mária alakja s a körirat folytatása: PRIN(ceps) TRAN(silvaniae) ET SIC(ulorum) COMES • 1620 •
3. Ezüst denár, előlapján a magyar czimer: GAB(riel) D(ei) G(ratia) E(lectus) HVN(gariae) D(almatiae) C(roatiae) REX körirattal és K–B. pénzverési jegygyel; hátlapján Szűz-Mária alakja s a körirat folytatása: TR(ansilvaniae) PR(inceps) ET SI(culorum) CO(mes) • 1620 •
Ugyanonnan.
Mialatt Lucio így beszélt, az események mintegy igazolták beszédét. Leopold főherczeg Engadinba nyomult, megszállotta Churt, Feria pedig elfoglalta Chiavennát.
A tanács november 3-iki válaszában valóban elismerte, hogy a spanyolok háborgatni akarják a kereszténység nyugalmát s különösen Olaszországét. Valtellina megszállása s hozzá még Chiavenna vidékének a minap történt elfoglalása eléggé megzavarták Velencze nyugalmát. De a köztársaságnak meg kell várnia a Francziaországban folytatott tárgyalások eredményét. A tanács igazat mondott. 1621 nyara óta Velencze és Francziaország közt barátságos viszony fejlődött. „A francziaországi velenczei követ nem minden eredmény nélkül fejtegette, hogy a spanyol politika mind a két állam érdekeit sérti. Igaz, hogy Velenczének a franczia szövetség ápolásán kivül zsoldosok fogadására is kellett gondolnia. De a velenczeieknek nem bizonyos számú könnyű lovasra volt szüksége, hanem tapasztalt hadvezérre, a ki egész hadseregével a köztársaság szolgálatába szegődik. A tanács tehát nem kivánta a bécsi udvar érzékenységét sérteni Bethlen ajánlatai miatt, hanem nem győzte elég fordulatosan kifejezni, hogy mennyire becsüli Bethlent s mennyire óhajtja nagyságát s boldogulását.
Lucio nagy felindulást mutatott, midőn a tanács egyre csak fejedelemnek czímezte Bethlent. De a Collegioban reáolvasták a tanács azt a véleményét, hogy nem illenék a szavak miatt a nagyfontosságú dolgokat koczkáztatni; hiszen maga Bethlen sem vette fel annak a nagy méltóságnak jeleit, melyre erényei és érdemei miatt választották. Hasztalan volt Lucio minden okoskodása, nagyzása és pathosa. Hiába rajzolta urának nagy hatalmát, hiába védelmezte Bethlent az ellene Európaszerte terjesztett rágalmakkal szemben. Fölösleges volt az a megjegyzése, hogy a francziák csak a spanyolok érdekeit szolgálják s még kevesebb hatást ért el szónoki kifakadásaival, melyekben vádolta a spanyolokat az olasz szabadság megalázása miatt.
A tanács ötszáz scudót szavazott meg Lucionak ennyi fáradságért.
Különben a két követjárásnak fontosabb gyakorlati eredményei is voltak. Mind a két követség figyelmeztette a tanácsot a Bethlen környezetében élő emigransokra. Thurn, Hofkirchen s a jägerndorfi herczeg hajlandók lettek volna a köztársaság szolgálatába lépni. A tanács komolyan foglalkozott ez ajánlatokkal.
Közvetlenebb eredménye volt azoknak az alkudozásoknak, melyeket Bethlen a Velenczével való kereskedelem élénkitése végett inditott meg. Szunyogh és Ványai Marc Antonio Velutellot, a spalatoi kórházak gondviselőjét, kinevezték Bethlen kereskedelmi ágensének. Úgy egyeztek meg, hogy Velutello Magyarországba utazik, a hol Bethlennel megalkuszik majd arra nézve, hogy minő díjért s minő feltételek alatt vállalja el a Bethlentől Velenczébe szállitott árúk értékesitését. A tanács megengedte az utazást, hasznot remélve a Bethlennel való kereskedésből. Egyszersmind megbizta Velutellot, hogy értesitse a magyar viszonyokról. Velutello kétezer arany értékű árúkat adott Szunyognak s Ványainak, kik megigérték, hogy a pénzt Spalatoba küldik, mihelyt haza érkeznek. De mivel Velutello nem kapta meg az igért összeget, elhalasztotta utazását. Azonban e kellemetlen epizód nem akasztotta meg azt a kereskedelmi összeköttetést, melytől Bethlen jövedelmeinek nagy gyarapodását várta.56
Csak várta, de pénzre s katonára oly égető szüksége volt, hogy tovább nem várhatott. A porta 1621-ben sem sokkal jobban bánt vele, mint az előző években.
Már emlitettük, hogy midőn Dóczy és Rimay 1621 elején haza üzenték a divánnak oly ünnepi formában hozott határozatát, Bethlen még sem fojthatta el aggodalmait. Különösen Deák Mehemednek, a kanizsai beglerbégnek szerdárrá kinevezése nyugtalanitotta. Szerette volna, ha a budai vezért neveznék ki annak a török-tatár segédcsapatnak fővezérévé, mely kivánsága szerint harminczezer főből állott volna. Márczius végén meghagyta követeinek, hogy kivánságainak megvalósitása végett „százezer forintig is elmenjen kegyelmetek az igéretben”.
Ekkor már Dóczy és Rimay is belátták, hogy a február 3-iki diván határozatát komolyabban vették, mint kellett volna. Ali fővezér márczius 9-ikén történt halálán Bethlen nem ok nélkül búsult oly nagyon. Attól tartott, hogy Huszaint, az új vezért „kiveti sarkából a német”. Rimai is azt hitte, hogy Cesare Gallo mesterkedésében kell keresnie a portai igéret beváltásának vontatását. A „sokszőrű róka” – irja április közepén a császári követről – „számtalan cselhányási akadoztatják Deák Memhet basa kimenetelét.” Április végén a két magyar követ Frigyes követeivel együtt pecsétes levelet irt alá, melyben uraik nevében nyolczvanezer tallér fizetésére kötelezik magukat az esetre, ha a fővezér ő felségeiket székeikbe ülteti, az országok birodalmit kezekhez rendeli.57
Mind hiába. Deák Mehemed csak június elején érkezett Belgrádba, tehát egy hónappal később, mint megigérte. De ez még nem lett volna baj. Innen nem akart tovább menni. Bethlen gúnyolta, szidalmazta, istentelen csodaszerdárnak nevezte, a ki felesége mellől nem akar táborba szállni. Belgrádba küldötte Toldalaghi Mihályt, a ki május 4-ikén Brassóra érkezvén a portáról, onnan rögtön a fejedelemhez sietett. Toldalaghi nagyon kedvelt ember volt a portán, igen jól tudott bánni a törökökkel, de Mehemeddel most nem boldogult. Pedig Bethlen pénzt is küldött a szerdárnak, „hogy inkább meginduljon”: Mehemet elvette a pénzt s otthon maradt, mert – „az német többet küldött neki”, mint Bethlen mondja a Mehemed ellen intézett vádiratban. Sőt a basa Toldalaghit sem küldötte vissza urához, hanem ott tartotta maga mellett mindaddig, a míg Bethlen érsekujvári diadalának híre Belgrádba nem érkezett.58
Bethlen ugyan elég jól ismerte Mehemed pasát, de igazságtalanul vádolta, némikép szándékosan is, hogy panaszos leveleiben ne legyen kénytelen oly vezéreket sérteni, a kiket inkább kellett kimélnie, mint a szerdárt. A budai vezér is úgy viselte magát, mint Mehemed. Merészelték volna a segitséget megtagadni a fővezér meghagyása ellenére? De Bethlen is tudta, hogy a porta 1621-iki politikájában volt a baj főoka. II. Ozmán maga vezette hadait a lengyelek ellen, hogy a kozákokat megfékezhesse. A míg e háború nem volt befejezve, addig a porta nem merte magát Ferdinánd nyilt ellenségének mutatni. Sőt a végbeli hadakat sem merte kirendelni a császár ellen, noha Bethlen felfogása szerint elég sokat ártott magának bátortalanságával. Hanem Bethlent határozottabban biztatta, mint azelőtt s mennél jobban erősbödött, a török is annál bátrabban támogatta kis csapatokkal. A segitségadás ez a módja nem okozott nagy feltünést és menthető volt Ferdinánd előtt.59
Bethlen zászlókat és rabokat küldött a szultán táborába, hogy diadalának jelvényei irányában több bizalmat ébreszszenek a vezérek szivében. Másként is kedvét kereste a szultánnak. Midőn Ozmán tábora Moldván át Chocym felé vonult, a törökök azt mondogatták Sövényfalvi Dániel erdélyi kapitihának: „Láttad-e? Utunkban csak egy szegény faluból is kijött a szegénység a császárt köszönteni ökrökkel, juhokkal, tulkokkal, de Erdély aluszik. Ti tólatok egy bogár sem jöve.” A kapitiha tehát költögette Bethlen Istvánt, a ki a fejedelem távollétében kormányzója volt Erdélynek.
II. Ozmán.
Egykoru metszet után. Khevenhiller id. munkájának függelékéből.
Elég olcsóság volt akkor Erdélyben s úgy sem kellett ingyen adni az egész szállitmányt, volt élés ajándékban, de „pénzre való is”. Az erdélyi szekerek akkor indultak el hazulról, midőn a török tábor már Chocymban volt s akkor érkeztek közel Chocymhoz, mikor a szultán már indulóban volt haza felé. A szultán utközben az erdélyi szekértábor mellett haladt el, kocsija megállott, gyengén fejét hajtá az erdélyiek láttára és „kicsiny vártatva elindula”.
Huszain fővezér azt irta a kormányzónak, hogy az Erdélyből küldött pogácsa és eczet jókor érkezett s a szolgálatért Nagyságod orczája fejérbüljön.60
Bethlen is úgy gondolta, hogy a porta kárpótlással tartozik neki nem az élésszállitmányért, hanem az annyira megigért segitség elmaradásáért. Panaszai s követelései előadására a szempczi táborból augusztus 7-dikén Chocymba küldötte Toldalaghi Mihályt, a ki csak az imént tért vissza Belgrádból.
Toldalaghi azzal volt megbizva, hogy a „császár táborából” tizezer törököt és tizezer tatárt szerezzen a budai vezér szerdársága alá a fővezértől. Továbbá, hogy százezer aranyat kérjen kölcsön Bethlen számára s az erdélyi adónak négy vagy öt évig való elengedését kivánja. De midőn Toldalaghi a Dnjeszter partjára ért, a háboru már vége felé járt. A törökök roppant veszteséggel s eredmény nélkül ostrornolták a lengyelek táborát. Dilaver pasa, a ki szeptember 17-ikén átvette a megbukott nagyvezér hivatalát, a békére hajlott.
Október közepe körül a szultán tábora megkezdette a visszavonulást. Arra tehát hiába várt Toldalaghi, hogy ebben az évszakban a fárasztó hadjárat után a szultán oly jelentékeny erőt új hadi vállalatra inditson. A kölcsönt s az adó elengedését megtagadta a nagyvezér. De mégis őszintébb jó indulattal volt most a szultán környezete Bethlen iránt, mint azelőtt. A gyűlölt Deák Mehemed mazullá lett, vagyis elvesztette hivatalát, helyébe egy másik Mehemed indult el szerdárnak Toldalaghival. Más kisérete is volt Bethlen követének. A szultán Dselál mirzát valami háromezer tatárral Magyarországba küldötte. Az 1621-iki hadjáratban vagy háromszázharmincz török hadakozott Bethlen mellett, nem számitva azokat, a kik Batthyányhoz csatlakoztak. Most az év vége felé Dselál gyarapitotta volna a segitséget. De későn érkezett; Bethlen ekkor már alkudozott a császárral. Dselál Nyitramegyéig jutott s onnan hazatért „minden kár és rablás nélkül”.61
Nem egyedül az törte meg Bethlen szivósságát, hogy a török segitség elmaradt s hogy pénzzel sem támogatták az ausztriai ház ellenségei, hanem leginkább az, hogy Magyarország mind erősebben követelte a békét. Adó, személyes fölkelés, megyei katonaság táborba szállása, s a zsoldosok keresztül-kasul járása az országban: mindez igen sok volt egyszerre s mennél tovább tartott, annál erősebb próbára tette a türelmet. A diadalok nem változtatták meg a rendek hangulatát. A siker fokozta a zsoldosok jó kedvét s nagy örömet okozott azoknak táborában, a kik együtt éreztek Bethlennel. De még ezek közt is sokan voltak, a kik jobban szerettek otthon szónokolni, mint adót fizetni vagy a táborban fáradozni. A kényelemre vágyók csoportját a rendeknek az a része gyarapitotta, a mely csak részben vagy épen nem helyeselte Bethlen politikai czéljait. Buquoy elesésének idején a vármegyék minden nap zsinatot tartottak és fejenként haza kéredztek Bethlentől. Bethlen elbeszélése szerint még a csallóközi harczok után is tizennyolcz gyűlést tartottak az urak és vármegyék, arra erőltetve Bethlent, hogy kérjen békét a császártól. Midőn Bethlen ellenkezett, az urak ott hagyták, „legelőször is Rákóczi György uram ment haza felesége fejefájására is”. A vármegyék három portától egy jó puskás gyalogot igértek, de egy részük valószinűleg oly módon teljesitette igéretét, mint Barsmegye, melynek katonái elszöktek, a táborban maradtak pedig nem kaptak hópénzt a megyétől. De végre a zsoldosok is megunták a pontatlan fizetést; a katonák kedvetlensége és sok főrenden lévő urak és rokonok unszolásai 1621 végén arra birták Bethlen legvitézebb kapitányait, hogy esedezve kérjék a fejedelmet a szent békesség megszerzésére. Nyáry István, Kornis Zsigmond, Petneházi István, Horvát István, Abaffi Miklós, Egri István, Darholcz Ferencz és Geréb András irták alá a békeért folyamodó iratot.62
Az ő szavuk döntött. Bethlen lebocsátotta kardját.
A haimburgi alku felbomlása óta meg nem szünt alkudozni a császáriakkal. Néha időt akart nyerni ily módon, máskor türelmetlen hívei panaszát igyekezett elnémitani, vagy a befejező alkut akarta előkésziteni, mint kezdettől fogva tenni szokta.
Midőn Forgács Zsigmond Haimburgból Bethlen felhatalmazása nélkül Bécsbe utazott, oly diplomát hozott vissza, melyet elegendőnek tartott az ország lecsillapitására.
A május 2-ikán kelt királyi irat bünbocsánatot hirdet mindazoknak, a kik a hónap végeig hűséget fogadnak a királynak. Megbélyegzi a rágalmazókat, a kik azt hirdetik, hogy Ferdinánd az országot a szolgaság jármába akarja fogni. A király az országgyűlés összehivását igéri a sérelmek elintézése végett.63
A bécsi békéről, a koronázási hitlevél pontjairól szó sem volt a diplomában. A királyi kegyelemlevélnek Forgách pecsétével ellátott másolatait a nádor Jakusith és Apponyi pecsétes leveleivel együtt szétküldötték a vármegyéknek. Bethlen erre azt jegyezte meg, hogy a diplomának vármegyéről vármegyére hurczoltatása nem egyez a régi megirott törvények és szabadságok módjával. Mert a magyar rendek nem könyörögtek kegyelemért, mint a nyilvánvaló tolvajok. Hanem az ország gyűlését kell megkérdezni, hogy megelégszik-e a királyi irattal.
Hogy lerontsa a kegyelemlevél hatását, május 9-ikén országgyűlést hirdetett Eperjesre június elsejére, hivatkozva a nagyszombati gyűlés határozatára. Ez országgyűlés határozzon arról, hogy megelégedhetik-e az ország a Forgáchtól hozott ajándékkal.64 S hogy elejét vegye annak a vádnak, mely szerint csak az ő nagyravágyásán mult, hogy az ország békéje helyre nem állott, május közepén Thurzó Szaniszlót, Csúti Gáspárt és Hoffmann Györgyöt nevezte ki biztosainak. Meghagyta a biztosoknak, hogy Érsekujvárból ki nem mozdulva, lépjenek érintkezésbe a császáriakkal. Jelentsék ki, hogy Bethlen hajlandó megszüntetni az ellenségeskedést, ha a német hadsereg is úgy cselekszik. Várja meg a két fél békében az eperjesi határozatokat. Ha a rendek nem volnának megelégedve a diplomával, legyen módjuk a módositást és javitást kérni a császártól. Bethlen személye nem lesz akadály. Az elfoglalt országrész átadásának ideje nem fog nehézséget okozni, mert Bethlen most már hajlandó a békeokiratok kicserélése után rögtön átadni az országot.65
Természetes, hogy Thurzó Szaniszló és biztostársai ez utasitással nem boldogultak. Buquoy nem akart időt engedni Bethlennek a hadgyűjtésre. Az Eperjesre hirdetett, de Kassán tartott gyűlés határozatai sem voltak alkalmasak a békés kifejlés gyorsitására.
Buquoy, Collalto hadai s Széchy pártütése miatt csak kevesen jelenhettek meg Kassán. A megjelentek Bethlen kedve szerint határoztak. Először is Forgách Zsigmondot itélték el hűtlensége miatt. Azután elhatározták, hogy Révay koronaőr az előbb Zólyomban, de ekkor már Kassán őrzött szent koronát vitesse Ecsed várába. Majd a diplomát tárgyalták, nem fogadták el, azonban kijelentették, hogy a diploma javitása végett „készek magok atyjokfiát ő felségéhez alábocsátani”, de úgy, hogy a német had Ujvár alól mindjárt elszálljon. Végül az ország védelméről gondoskodtak, talán Bethlen kedve szerint, de hogy nem teljesitették igéreteiket Bethlen kivánsága szerint, azt biztosan tudjuk. Június 11-én vége volt a tanácskozásoknak.66
Buquoyt a kassai határozatokhoz hasonló üzenetek nem birhatták arra, hogy elhagyja Érsekujvárt. De midőn a magyar csapatok az ellenséget a Csallóközbe szoritották, Bethlen komolyabban kezdett alkudozni, mint Buquoy előrenyomulása alatt. Thurzó Imrére bizta az ügy vezetését, ismervén a fiatal gróf nagy békevágyát. Thurzó már július végén izeneteket küldött az udvarhoz és Dietrichstein bibornokhoz, a ki atyafiságban volt a Thurzó családdal.67 Midőn Bethlen július 30-án elfoglalta Nagy-Szombatot, a diadal érzete csak arra ösztönözte, hogy újabb módot találjon a tárgyalások meginditására. Örömest engedte meg a jezsuiták szabad elvonulását, midőn a vár parancsnoka az átadást egyebek közt e feltételhez kötötte. A jezsuiták alig mertek bizni a fejedelem szavában. El voltak szánva a halálra. De nagy meglepetésükre Bethlen egész serege láttára becsülettel és jóakarattal volt hozzájok. A két Káldyt és Ferenczffyt, az udvari titkár öcscsét, aranyos szekerébe ültette s – mint Thurzó Imre irja – „bölcsen beszélt velök. Izent is tőlük a békesség felül, talán azoknak intéseket inkább megfogadja császár, mintsem az több tanácsinak”.68
A jezsuiták s különösen Káldy György, a bibliaforditó, hiven eljártak Bethlen megbizásában, midőn Bécsbe érkeztek. A magyar tanács augusztus 11-iki ülésében tárgyalta a jezsuitáktól küldött izenetet. Bethlen – így gondolkoztak a tanácsosok – nem megbízható; az eddigi tapasztalatokból azt következtethetjük, hogy a tárgyalásokkal gyengiteni akarja a császáriak buzgalmát hadi erejük gyarapitásában, ő pedig a törököt várja s más szövetségeseket keres. De lehetséges, hogy gyengének érzi magát s hiveinek kedvetlensége kényszeriti a béke útjára. Semmi esetre sem szabad azt a látszatot felkelteni, hogy Ferdinánd visszautasitja a békét. Tudakolni kell, hogy Bethlen szándéka őszintébb-e most, mint azelőtt volt.
Káldi György Bethlen előtt.
Egykoru metszet után.
Felirata: P(ater) Georgius Kaldi Soc(ietatis) Jesu, Ungarus, potens opere et Ser | mone concionator operari(us) tota Unzgaria nulli Secund(us) | ausus etiam ex justo zelo Principem Transylvaniae | haereticum Bethleenum Gabor reprehendere de toc | thristianis Turcae proditis. Obiit Posonii 30. (Oct)obris 1634. aet(atis) 64.
Tanner Mátyás „Societas Jesu apostolorum imitatrix” (Prága, 1694) czimű munkájából.
Augusztus 15-ikén Thurzó Imre sógora, Erdődy Kristóf jelent meg Bécsben. Erdődy elbeszélte, hogy Bethlen erősen bízik a török segitségben. A tatárok Szlavóniát, Stájerországot és Ausztriát fogják pusztitani. E bevezetés után Erdődy előadta Bethlen kivánságait. Ne küldjön a császár magyar biztosokat, mert azok ellenségei a békének. Szakolcza legyen az alkudozás helye. Thurzóért küldjön az udvar egyenlő rangú zálogot Bethlen udvarába. Bethlen biztosai urukat királynak fogják czímezni, a császári biztosok úgy czímezzék, a hogy ők akarják. Fegyverszünetet Bethlen nem akar adni, mivel neki sem adtak, midőn Haimburgban kérte. Az országos sérelmeket az 1618-iki országgyűlés protestáns ellenzékének követelései alapján akarja elintézni. Bethlen személyes kivánságaira nézve nem üzent semmit, de Erdődy azt hiszi, hogy megelégszik a haimburgi ajánlatokkal. Nem hivatalos formában Erdődy azt a hirt terjesztette, hogy a magyarok megkoronázzák Bethlent, ha nem lesz béke és rögtön meg is választják utódját. Már ki is szemelték a franczia királyt.
Erdődy ajánlatai nem oszlatták el a magyar tanács kétségét. Gyanús dolog, hogy Bethlen nem nyilatkozik személyes kivánságairól. Talán anynyit kiván, a mennyit lehetetlen megadni. Az országos dolgokban is nagyon sokat követelt. Erdődyt hadd kisérje haza az udvar egy embere, a kitől meg lehetne tudni, hogy érdemes-e megkezdeni az alkut. A király tetszése szerint választja biztosait, Pozsonyt ajánlja Szakolcza helyett. Zálogot nem küld Thurzóért, a királyi szó elegendő zálog.69
A magyar tanács e tárgyalásaiból látszik, hogy minő bizalmatlansággal fogadták Ferdinánd hivei Bethlen ajánlatait. Sokat vártak Dietrichstein és Thurzó Imre találkozásától. A találkozást Thurzó kivánta, Pázmány melegen pártolta a gondolatot, az udvar azt remélte, hogy Dietrichstein biztos értesülést fog szerezni Bethlen szándékairól. De Thurzó személyes biztosságát féltve, azt akarta, hogy Dietrichstein a maga öcscsét küldje zálogul. Ez az inditvány meghiusitotta a találkozást. Azonban az udvar különböző küldöttei meggyőződtek arról, hogy Bethlen most komolyan akarja a békét. Látták, hogy hadseregének fölszerelése nagyon hiányos s észrevették, hogy az ország hangulata Bethlent a béke utjára kényszeriti. Másrészt az udvar is örült a békének. Bethlen 1621-ben oly ellenségnek bizonyult, a ki magára hagyatva is félelmes. Bethlen pusztitásai, melyek a béketárgyalások alatt sem szüntek meg, Mansfeld és Halberstadti Keresztély ellenségeskedése, Morvaország és Ausztria nyomora, a németalföldi bonyodalom, mely annyira elfoglalta a szövetséges spanyol udvart, nagyon kivánatossá tették Bethlen lefegyverzését. S mind ehhez járult a török veszély, mely a török-lengyel béke óta alig látszott elkerülhetőnek.
Hosszadalmas tárgyalások előzték meg a derekas alkút. A zálog követelését Bethlen elejtette, előbb Ravensberget szemelték a felek az alkudozás helyéül, de ez a hely valóban alkalmatlan volt, s igy Nikolsburgot választották Dietrichstein kivánságára, a ki biztosabban érezte magát saját várában, mint az ellenséghez közelebb eső Ravensbergben.70
Ferdinánd Dietrichstein bibornokot, Pázmány Pétert, Breuner Szigfridet, gróf Collaltot és Esterházy Miklóst küldötte Nikolsburgba. Bethlen pedig Thurzó Imrét, Sándor Jánost, Kassai Istvánt és Fráter Istvánt. A tulajdonképeni tárgyalások október 11-ikén kezdődtek a nikolsburgi vásosháza tanácstermében. A császári biztosok reábirták Thurzót, hogy ő tegye meg az első inditványt. Thurzó előbb az általános békéről beszélt, melyet Bethlen Pozsonyban, Beszterczebányán s még Haimburgban is kivánt. Igaz, hogy nem a szövetséges tartományokat, hanem csak az onnan kiszorult s Bethlennél tartózkodó rendeket kivánta a békébe foglalni. Majd komolyabb inditványt tett. Bethlen – így szólt – megelégszik a dunáninneni részekkel, Pozsonyt is ide értve, a dunántúliakat és Szlavóniát Ferdinándnak ajánlja fel; nem fogja magát megkoronáztatni, átadja a koronát s ügyét a rendekétől nem választja el.
II. Ferdinánd békebiztosainak aláirásai 1621 október 6-ikán kelt iratukon.
Olvasásuk: Archiep(iscopus) Strigoniensis, S. Breiner Rambaldus Collalt comes, Nicolaus Esterhasy de Gala(ntha).
Az irat eredetije az országos levéltárban.
A császáriak erre azt felelték, hogy a királyi czím és az uralkodás meg nem oszthatók s kivált Magyarországban nem, mely mostani romlott állapotában is a kereszténység bástyája s így a kereszténység ügye sinylené meg a kettéosztást. Különben ez az inditvány már Haimburgban is napirenden volt s ott a közvetitők is elvetették. Most Thurzó felszólította a császáriakat, hogy ők tegyenek inditványt.
Meg is tették. Adja vissza a fejedelem mindazt, a mit elfoglalt s mondjon le a bitorolt királyi czímről. Ha ezt megteszi, ő felsége megbocsát neki, sőt új czímmel és pénzzel is jutalmazza. A mi pedig az országos sérelmeket illeti, a király Magyarországot, mint törvényes fejedelem, fogja kormányozni. Most Bethlen biztosai mondották, hogy ez az inditvány már Haimburgban el volt vetve. Világos volt, hogy a császáriak nem szerettek volna túlmenni a haimburgi ajánlatokon. Bethlen pedig nehéz szívvel vált meg a beszterczebányai vivmányoktól s a legrosszabb esetben meg akarta menteni a pozsonyi fegyverszünetben megigért területeket s méltóságokat. Október 18-ikán követei még sokat kértek, de bejelentették uruk lemondását a királyi czímről és jogról. Hanem ez áldozatért Bethlen a fátrántúli és tiszántúli megyéket, a munkácsi, ecsedi és szatmári várakat és uradalmakat kérte. Fizessen a császári felség – így hangzottak a további követelések – a végházak fentartására s a véghadakra évenként százezer forintot, Bethlen költségeinek pótlására pedig egyszer mindenkorra százezer aranyat. Adja a felség neki és fogadott fiának, ifjabb Behtlen Istvánnak, az oppelni és ratibori herczegségeket. Ruházza fel őt e czímmel: a római szent birodalom, Magyarország és Erdély fejedelme, Oppeln és Ratibor herczege s a székelyek grófja, egyszersmind szerezzen neki széket és szavazatot a birodalmi gyűlésben. Bethlen azonkívül az aranygyapjat és czímerének kibővitését kérte. Végül Pardubitz várát az esetre, ha a török kiszoritaná Erdélyből.
Nikolsburg.
Rajzolta Dussek Ede Adorján.
Bethlen óhajtotta s talán remélte is, hogy a békét e kérelmek alapján kötheti meg. De Thurzó Imre, a ki a haimburgi alkú óta folyvást mérsékletre intette Bethlent, bizonyára nem vállalja el a nikolsburgi küldetést, ha nem tudta volna, hogy Bethlen kevesebbel is beéri. Thurzó Imre valószinűen gyorsitotta volna a tárgyalásokat, ha tovább él. De október 19-ikén reggeli öt órakor meghalt huszonhárom éves korában. Halála előtt néhányszor ismételte e szavakat: „én az igaz, tiszta ágostai hitet vallom.” Thurzó Szaniszló, a ki az elhunyt ifjú helyét foglalta el Nikolsburgban, diplomatiai tapintat s műveltség dolgában nem versenyezhetett elődjével.
Bethlen egy ideig nem akarta feladni a Fátráig terjedő országrészt. De biztosai „rajta való cséplésit” megunva, s kapitányai már emlitett nyilatkozatának hatása alatt november 22-dikén megirta Thurzó Szaniszlónak és társainak, hogy kérdezzék meg, „mivel akar ő felsége contentálni, ha a Fátráig való földet nem fogom kivánni?”
Thurzó Imre halotti czimere.
Az árvai vár kápolnájában.
Körirata: ILLUST(rissimus) COMES • AC • D(ominus) D(ominus) • EMERICVS • THVRZO • D(e) B(ethlenfalva) COMES PERP(etuus) • DE • ARWA EIVSDEMQ(ue) CO(mi) T(a)TVS ARWEN(sis) • PERP(etuus) • AC • SVPREM(us) COMES | SER(enissi)MI • PRINCIPIS • AC • D(omini) • D(omini) GABRIELIS • D(ei) • G(ratia) • EL(ecti) • HVNGAR(iae) • TRANSSYLVAN(iae) • ETC(etera) REGIS • COMITIS • SICVLOR(um) etc(etera) INTIMVS CONSILIAR(ius) • EXERCITVS CAMPE | STRIS G(e)N(er)ALIS CAPITAN(eus) ET AD TRACTATVM PACIS PVB(licae) CVM SACRA CAES(area) MA(ies) T(a)TE FERD(inando) II. DEPYTAT(us) COMMISSARIVS • ET • PLENIPOTENTIAR(ius) DORMIVIT • IN D(omi)NO IN CIVITATE NICKOLSPVRG DIE XIX OCTOBR(is) AN(no) DO(mini) M • D • C • XXI • VIXIT ANNOS XXIII MENSEM I. DIES VIII.
Rajzolta Dörre Tivadar.
Bethlennek ez új nagy engedménye lehetővé tette a már-már fennakadt tárgyalások folytatását. Megújult az a diplomatiai játék, mely annyira megnehezitette a haimburgi tárgyalásokat. A császári biztosok mindig függőben hagytak bizonyos pontokat, hogy a mennyire lehetséges, Bethlen személye legyen az alkú felbomlásának oka. Bethlen emberei pedig mintegy rejtegették az országos kivánságokat, hogy ezeket tüntessék fel, ha a szükség kivánja, a bomlás okául. Dsellál mirza megjelenése Nyitrában kedvező hatással volt a tárgyalásokra. Bethlen megizente a császáriaknak, hogy vagy haza bocsátja a tatárokat, vagy Ferdinánd örökös tartományaira küldi őket. Az 1622-ik év első napjaiban a béke meg volt kötve.
Bethlen január 6-ikán, Ferdinánd pedig 7-ikén erősitették meg az okiratokat. Bethlen lemondott a királyi czimről. Átadja a király biztosainak a Ferdinándot illető várakat, városokat, jószágokat, bányákat és kincstári jövedelmeket. Átadja még a szent koronát is, mely a következő országgyűlés intézkedéseig Trencsén várában fog maradni. Bethlen az egyháziaktól vagy világiaktól elfoglalt várakat és jószágokat rögtön visszaadja előbbi uraiknak, még a neki átengedett területen is. Az eladományozott jószágokról országos bizottság az oklevelek kicserélésétől számitott két hónap alatt fog intézkedni. A beírt s elzálogositott jószágok birtokosainak kielégitéséről a jövő országgyűlés fog határozni. Bethlen nemesitései érvényben maradnak, csakhogy be kell őket mutatni a következő országgyűlésen. Az 1620-ban elhalt Homonnay özvegyének jószágait Bethlen átadja az özvegynek. A szabadságuk visszanyerése iránt még nem szerződött foglyokat a fejedelem váltságdíj nélkül szabadon bocsátja. Bethlen igéri, hogy ezentúl hű barátja lesz az uralkodó háznak. Viszont ő császári és királyi felsége Bethlent a római birodalom fejedelmének nyilvánitja. Átadja neki és törvényes örököseinek, vagy esetleg fogadott fiának, Oppelnt és Ratibort. Azonkivül Ferdinánd hét megyét engedett át Bethlennek, úgymint Szatmárt s a hasonló nevű várat, Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Zemplén s Borsod vármegyéket Szendrő vára kivételével. Abaujt is átadja Kassával együtt. A hét megyében Bethlen nem háborgatja a katholikus vallás szabadságát. Az átengedett terület az igazságszolgáltatás ügyeiben a nádornak s az ország biráinak van alávetve; a hét megye követeket küld a magyar országgyűlésre a fejedelem tudtával. Az egyházi jószágok adományozása s a patronátus joga a hét megye területén ő felségeé marad. A szent koronára háruló jószágokat a fejedelem adományozhatja ő felsége jóvá hagyásával. Török háború esetére a Bethlennek átadott megyék lakosai hű szolgálattal tartoznak a királynak. Bethlen halála után az átengedett terület egyesül az országgal. A király Munkács várát és uradalmát háromszázezer magyar forintig beirja Bethlennek. Ferdinánd megengedi, hogy Bethlen Tokajt, Tarczalt és Kereszturt mostani birtokosaiktól kiválthassa; a váltság lefizetésére ő felsége százezer magyar forintot ajánl Bethlennek. Ecsed várát is százezer magyar forintban engedi át a király a fejedelemnek. Ő felsége az átengedett végvárak fentartására évenkint ötvenezer rajnai forintot fog átadni a német birodalmi segélypénzből. A király segiti Bethlent, ha a török megtámadja.
Ha a nikolsburgi béke e pontjait olvassuk, kételkednünk kellene a nagy küzdelem eredményének értékében. De Nikolsburgban nem csupán Bethlen személyes kivánságairól volt a szó. Bethlen még augusztus végén a megyék és városok követeit főhadiszállásába hivta, hogy utasitásaikkal és tanácskozásaikkal támogassák biztosainak munkáját, mint Nagyszombatban tették 1621 elején. Kevés követ jelent meg Magyar-Bródban s az egybegyültek, mint rendesen, most is korán vesztették el türelmüket. Bethlen magyar-bródi főhadiszállásán rosszúl érezték magukat a pestises levegő miatt. Deczember elején Trencsénbe költöztek s nyolcz tagból álló választmányt hagytak Bethlen mellett, a ki a hónap közepén Szakolczára tette át főhadiszállását. Ez a választmány mind végig figyelemmel kisérte a tárgyalásokat s nem eredmény nélkül. Ferdinánd 1622 január 7-ikén kelt oklevelében megerősitette a bécsi béke czikkelyeit s az 1608-iki törvényeket. Megigérte, hogy koronázási hitlevelét törvénybe fogja iktatni a legkésőbb hat hónap alatt egybehívott országgyűlésen. Mennyire különbözik e nyilatkozat a Forgách Zsigmondtól hozott kegyelmi pátenstől! Bethlen küzdelmei nélkül Ferdinánd hallgatagon mellőzte volna a bécsi békét s az 1608-iki törvényeket. Bethlen megmentette Bocskay művét.71
A nikolsburgi béke okiratának záradéka.
Az okirat eredetije a bécsi állami levéltárban.
Az okirat olvasása és fordítása.
Bethlen siettette a béke végrehajtását, mert a hosszú távollét után haza vágyódott. Két bizottságot nevezett ki s ezek Ferdinánd biztosaival együtt Dunáninnen és Dunántúl átadták az országrészeket régi vagy új uruknak. Fontosabb volt a dunáninneni bizottság működése. Bethlen Kassán várta meg Pyber János nagyváradi püspököt, Osztrosith Istvánt és Czobor Imrét. A biztosok, kik útközben is az országrészek átvételével foglalkoztak, márczius 13-ikán érkeztek Kassára; ott átvették Ung, Torna, Szepes és Sáros vármegyéket, Lőcsét, Eperjest, Kis-Szebent és Bártfát. Fényes gyülekezet vette körül Bethlent, midőn márczius 20-ikán átadta a szent koronát Révay Péternek. Az átadás s az átvétel formaságait nem egészen simán intézték el az arra hivatottak. Ki-kitört a gyanú és bizalmatlanság mind a két részen. Midőn a biztosok átadták a hét megyét a városokkal együtt, felszólitották a főispánokat, városi előljárókat és hajdukapitányokat, hogy a nikolsburgi béke értelmében esküdjenek a következő pontokra: Hogy Magyarország ellen nem fognak törni, hogy a török ellen segitik a magyar királyt, hogy Bethlen halála után visszatérnek a király hűségére. De a felszólitottak Rákóczy György ösztönzésére ily függeléket akartak csatolni az eskühöz: addig tartozunk hűséggel ő felségének, a meddig a béke pontjait híven teljesíti. Bethlen s a biztosok csak nehezen vehették arra Rákóczy hiveit, hogy letegyék az esküt a veszedelmes függelék nélkül.72
Bethlen új pecsétje.
Zárt korona alatt négyelt pajzs 1. mezejében hármas halmon álló sas; mely a jobb lábában tartott szivbe harap; a 2. mezőben az erdélyi magyar sas, felette nap; a 3-ban egyfejű sas, a 4-ben félhold és a hét bástyatorony, a sárkány által övezett szivpajzsban Bethlen családi czimere. Körirata: GABRIEL • D(ei) : G(ratia) : SAC(ri) : ROM(ani) : IM(perii) • ET • TRAN(silvaniae) : PRI(nceps) : PAR(tium) : REG(ni) : HVN(gariae) : D(omi) N(u)S : SIC(ulorum) : CO(mes) : AC : OPO(liae) : RATIB(oriaeque) : DVX •
A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárának eredeti példányáról rajzolta Mühlbeck Károly.