Bethlen czimere a nagyszebeni bástyán.
Rajzolta Cserna Károly.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Roe Tamás itélete Bethlenről. Bethlen egyéniségének titokzatos vonásai. Ifjúságának benyomásai. Szereplése Bocskay alatt. Török barátsága. Politikája a portával szemben. Közvetítő szerepe a két császár között. Politikájának eredményei. Dynastai hajlamai. Katonái. Hadvezéri tehetsége. Diplomatiai sikerei. Az államháztartás rendezése. Az ipar fejlesztésére tett kisérletek. Az anabaptisták behozatala. A kereskedelem Bethlen idejében. Fényüzése. Iskolái. Építkezései. Gyula-Fejérvár. Hunyad. Kisérletei Mátyás könyvtára visszaszerzésére. Zeneszeretete. Nemzetiségi politikája. A székelyek. Az oláhok. Bethlen vallásossága. Igazságszeretete. Munkássága. Kinézése. Erkölcsi érzésének nagysága
Bethlen czimere a nagyszebeni bástyán.
Rajzolta Cserna Károly.
ROE TAMÁS, a nagy müveltségü angol diplomata, sokat foglalkozott Bethlen jellemével. Diplomatiai küldetésének természete ösztönözte arra, hogy fürkéssze a fejedelem cselekvésének bonyodalmas motivumait. Egyre sulyosabbnak érezte a feladatot. Bethlen – irja egyszer Roe – letépné ingét, ha azt sejtené róla, hogy tudja gazdája szándékait. A titokzatos homály nem oszlott szét. Roe haragudott, ha csalódott az erdélyi fejedelemben, a mi gyakran megesett, de olykor nyugodtan megvallotta, hogy nem érti Bethlent.1 Sokan jártak igy, de kevesen vallották meg. A kortársak gyűlölete és lelkesedése átszállott a különböző pártok történetiróira is. Nem csupán az elfogultság nehezitette a megértést: Bethlen szövevényes diplomatiája a nyugodt vizsgálót is megtévesztette.
Ifjuságának benyomásai magyarázzák meg férfikora érzelmeit. Gyakran emlegette akkori élményeit. „Mi rajtunk erdélyieken történt ez meg” irja egyik titkos utasitásában – „jámbor szolgálatunkért, vérünk hullásáért Rudolphus császár ő felsége idejében, nemcsak kicsiny értékünket fosztották el, hanem a profoszok öllel hordották az istrángokat és az urak, nemes népek előtt lehányták s a kiket akartak közülök, nyakon kötözték, felaggatták.”2
Bethlen átszenvedte Erdély történetét Mihály vajda s Basta korában. Az a meggyőződés vert benne gyökeret, hogy Erdély csak a török oltalom alatt őrizheti meg szabadságát. Együtt érzett Bocskayval, aki azt mondotta, hogy a független Erdély pajzsa a magyar nemzetiségnek. Ha még kételkedett volna Székely Mózes és Bocskay politikájának helyességében, Forgách Zsigmond és Homonnay támadásai alkalmasak voltak kétségeinek eloszlatására. E meggyőződésében meg nem ingott haláláig; végrendeletében is hivatkozva a Bocskay támadása előtt történtekre, arra kéri a rendeket, hogy ne álljanak a német mellé s bizzanak a török nemzetben, kit az isten a hazának „pajzsul való oltalmára” rendelt.3
Bethlen-Gábor kancsója.
Gróf Horváth-Toldy Lajos birtokában. Az eredetiről rajzolta Cserna Károly.
De vajjon e gondolatnak híve volt-e akkor, midőn a császár leányát nőül kérte és a török ellen szövetségesül ajánlkozott? A történetirók sokat elmélkedtek Bethlen politikájának ez állitólagos változásáról. Pedig úgy hisszük, hogy az udvarhoz küldött ajánlatok nem zavarták meg politikája alapgondolatának egységét. Csak akkor zavarták volna meg, ha Bethlen a töröknek „pajzsul való oltalmát” szolgai alázatossággal akarta volna meghálálni. Sokszor vádolták Bethlent azzal, hogy ifju korában törökké lett s egész életében rabja volt a töröknek. Mindabból csak annyi igaz, hogy fiatal korában kénytelen volt oltalmat keresni a porta s a végbeli pasák udvarában; megismerkedett a török szokásokkal s úgy vette észre, hogy a pogány alapjában véve nem sokkal rosszabb, s bizonyos tekintetben még valamivel jobb is, mint sok keresztény. „Ismerem a törököt természetiben”,4 szokta volt mondani s több joggal mondhatta ezt, mint azok az államférfiak, a kik érzékenyen szónokoltak a pogány embertelenségéről, de nem átallották keresztény ellenségeik ellen titkon felizgatni a török politikát. Bethlenre igen nagy benyomást tett a török hatalma. A nagy csapások, melyek az ozmán birodalmat érték, nem változtatták meg azt a hitét, hogy a szakadozott kereszténységgel szemben a török erő még mindig félelmetes. Azért áldozatokat hozott a porta barátságáért, ha látta, hogy nem boldogul más uton. Leveleinek törökös stylje, melyet ellenfelei annyi kárörömmel emlegettek, a legcsekélyebb volt ez áldozatok közt. De azért megőrizte s egyre növelte függetlenségét. Leszállitotta a török adót, megkevesitette a császár s a vezérek ajándékát; ellenfelei a portán nem ok nélkül hangoztatták, hogy a török katonák 1623 óta inkább Bethlen érdekeit szolgálták, mintsem a portáét. Az 1621-iki hadjárat óta a török megbecsülte hatalmas vazallusát, nem küldözgette messze földre a szultán ellenségeinek tábora ellen és elnézte némely merészségét. Bethlen azon volt, hogy növelve hatalmát, a portával szemben mind nagyobb függetlenségre tegyen szert. Ezért kereste a római császár barátságát a nélkül, hogy eltávozna politikája szilárd alapjáról. A két császár közt az erős közvetitő szerepére törekedett. Ezért igyekezett kiterjeszteni Erdély határait s ezért vágyódott arra a szerepre, hogy mint a császár veje s Magyarország elismert kormányzója, a törökkel ijeszthesse az udvart s az udvar hatalmával a portát. Úgy hitte, hogy ezt a szerepet utódjaira is átszállithatja és hosszu időre biztosithatja az egész nemzetet és Erdélyt a Rudolf korabeli események megujulása ellen. Terve sok más alakot is öltött. Örömest fogott fegyvert abban a reményben, hogy megsemmisiti az osztrák ház hatalmát. Ez a remény buzdította, midőn a cseh korona elnyerésére gondolt, vagy a midőn Magyarországot a protestáns császárságtól vezetett német birodalom egyik tagjává óhajtotta tenni. Sőt talán e reményben vágyódott a lengyel koronára. De a kisebb eredménynyel is beérte. Midőn királylyá választatta magát, midőn Erdély beiktatását kérte a gyarmati és szőnyi békébe, s midőn halála előtt a hét megyének Erdélyhez való kapcsolását akarta elérni, mindig arra törekedett, hogy magának s az utána következő erdélyi fejedelmeknek megszerezze a már emlitett közvetitői szerepet. Nem úgy sikerült minden, a hogy kivánta. De igen sokat ért el. Elérte, hogy a cseh alkotmány megsemmisitése idején Ferdinánd kénytelen volt megujitani a bécsi békét s hogy uralkodása alatt ellenség nem merte háborgatni Erdély területét. A kis országot az európai politikának jelentékeny tényezőjévé tette. Lángeszének fáradhatatlan, bár nem mindig sikeres munkája fényt vetett utódjainak trónjára is.
Nem azt akarjuk mondani, hogy Bethlent csupán az általános eszmék vezették törekvéseiben. A dynastai nagyravágyásnak is volt bennük része. A személyi s általános motivumok kapcsolatát gyakran fel kellett bontanunk, midőn történetét elbeszéltük. De nem akarjuk tagadni a kapcsolatot. Régi családból származott. Szerette emlegetni, hogy erdélyi vajda is volt ősei közt. Történetirója, Bojthy Gáspár, meg akarta örvendeztetni urát egy lelkiismeretesen készült s mégis diszes genealogiával. Feladata nem volt könnyü. Egyik dogozatára Bethlen ezt jegyezte meg: Keveset irt le benne.5 Büszke volt származására és még inkább örült annak, hogy a maga erejéből családjának hatalmat és dicsőséget szerzett. Az európai fejedelmek sorában mennél előkelőbb rangot iparkodott kivivni. Királyi pompás, módos magaviselő fejedelem volt, ahhoz képest udvart is csinosat tart vala – irja Kemény János. Opitz szerint kelet és nyugat pompája egyesültek palotájában.6
Nagy czéljai elérésére mindenekelőtt katonaságra volt szüksége. Az erdélyi s később a magyarországi nemesi fölkelés, a székelyek, a kapuszámos gyalogok és lovasok, a hajduk és más fizetett zsoldosok alkották hadseregét. Legtöbbre becsülte a zsoldosokat, a nemesi fölkelésben nem igen bizott. Nem győzi eléggé gúnyolni a magyarországi urak idegenkedését a tábori élettől. A lovasság volt seregének legjava, Bethlen egész stratégiája a könnyü lovasság harczmódján alapult. E stratégiával alázta meg Buquoyt, Monte Negrót és Wallensteint. Hadakozása jól kipróbált módjának követését végrendeletében is ajánlja utódainak, szivükre kötve, hogy ha némettel szemben való viadalt elkerüljétek minden úton.”7
A harczmezőn nevelkedett. 1623 végén azt mondotta, hogy negyvennégy harczon volt.8 Gyönyörködött a hadi szemlékben, melyeknek akkor, a nem állandó hadseregek korában, nagyobb jelentősége volt, mint most. Egy alkalommal reggeltől estig lovon volt és tizenháromezer négyszáz embert mustrált meg.9 Az ellenség előtt sem kimélte magát. Sokszor hált táborostúl „a hó hátán”.10 Midőn 1621-ben Füleket ostromolta, egész éjjel ott forgolódott a sánczok körül és semmit sem aludt.11 Sátrát többször járta át az ellenség golyója, de a fejedelem nem akart tovább költözni. Pozsony előtt 1621-ben egy golyó feje mellett repült el. Hivei vigyázatra intették, de ő azt mondogatta, hogy a fejedelmek életét Isten őrzi.12
Fegyelmet tartott, amennyire akkor lehetséges volt; eléggé intette katonáit a jámbor életre. 1621 nyarán táborában tiz prédikátor volt és minden nap huszonnyolcz helyen megütötték a dobot prédikátióra és könyörgésre.13
De legnagyobb diadalait a diplomatia fegyvereivel vivta. Mestere volt az elhitetésnek. Egészen beleélte magát annak lelkébe, a kit meg akart győzni. Kételkedő mosolylyal olvasták nagyitásait azok, a kik már egyszer csalódtak benne; de mintha valami bűvölet vett volna rajtuk erőt, mindig hajlandók voltak ujra hinni. Politikája sajátságos vegyülete volt a nagy, szinte phantastikus terveknek s a minden csekélységet számba vevő gyakorlati észjárásnak, majdnem úgy, mint a Gusztáv Adolfé. Egy kevéssé maga is hitt abban, a mit elhitetni akart s ez a csekély őszinteség az őszinteség nagy hiányában megzavarta ellenfelét. Tulajdonkép ellenfeleinek mondhatjuk szövetségeseit is. Bethlen senkiben sem bizott, alig csalatkozott valakiben s mindenkinek kezéből kisiklott.
A dévai Bethlen-bástya.
Rajzolta Cserna Károly.
Erősen vezetett s jól rendezett országra akart támaszkodni, midőn messze kalandozó tervei valósitásán fáradozott. Rendezetlen s majdnem elpusztult államot vett át elődjétől. Báthory Gábor eltékozolta az állami jószágokat úgyannyira, hogy a Fogarashoz tartozó hetvenhárom faluból csak egy maradt meg, a Váradhoz tartozó tizezer jobbágy közül százötvennél több nem maradt.14 Bethlen segitett ez állapotokon.
Azonban az államháztartás rendezésére s vállalataira pénz kellett. Nagy adókat vetett ki, évenként tizenhat, sőt huszonnégy forintot is szavaztak meg országgyülései egy kapu után. Igaz, hogy az erdélyi kapu több adózót foglalt magába mint a magyarországi porta. De ha még hozzávesszük a gyakori hadviselések terheit, azt kell hinnünk, hogy Bethlen ellenségei nem egészen alaptalanul terjesztették a fejedelem népszerütlenségének hirét. Pedig az elfogulatlanok elég jelét láthatták annak, hogy Bethlen nem csupán a fiscus érdekeivel törődik. Igaz, hogy a rossz ötpénzes garasok veretése miatt sokan vádolták a fejedelmet; Bethlen garasának csúfolták e pénzt. A hitvány apró pénz elszaporodása miatt Bethlen területének ez időtájt ép annyi baja volt mint a Ferdinándénak. De 1625 végén Bethlen segitett a bajon s Nagybányán és Kassán oly jó pénzt veretett, mely sokáig forgott Erdélyben. A régi garas beváltása egyeseknek sok kárt okozott, de végre a jó uj pénz kiszoritotta a régibb rosszat.15 A pénzviszonyok zavarossága összefüggött a bányák elhanyagolt állapotával. Bethlen uralkodása kezdetén az erdélyi arany- és ezüstbányák beszakadoztak és megteltek vizzel. Bethlen a nikolsburgi béke után körülbelül kétszáz magyarországi bányászt telepitett le Erdélyben és nagy költséggel, de eleintén kevés haszonnal műveltette a bányákat.16
A kolozsvári Bethlen-bástya.
Rajzolta Cserna Károly.
A mesteremberek telepitése általában uralkodása legelső teendői közé tartozott. Erdélynek szüksége volt iparosokra, Bethlen minden felől hivogatta őket. 1621-ben a Morvaországból elüzött anabaptistákat küldötte Erdélybe s Alvinczen rendelt nekik lakóhelyet. A szász mesteremberek nem igen örültek a különféle mesterséghez értő anabaptisták bevándorlásának. Bethlen azonban úgy hitte, hogy a verseny nem fog ártani. Segitette a szegény jövevényeket s kimondatta az országgyűléssel, hogy senki se háboritsa őket vallásukban.17
A rossz pénz okozta, hogy az iparosok és kereskedők nagy áron kinálták czikkeiket. A hivatalos árszabások nem igen segitettek a bajon. De midőn 1626-ban Bethlen jobb pénzt veretett, szigoruan megkövetelte, hogy az iparos és kereskedő a kiszabott árakhoz tartsa magát. Különösen a görög kereskedők kegyetlen birságot fizettek, midőn az országos biztosok nem voltak megelégedve a követelt árakkal. Az erdélyiek hasznosnak tartották a görögök kereskedését, de sokszor panaszkodtak ellenük, hogy kiviszik a jó pénzt az országból. Különben az erdélyiek is hoztak pénzt más országokból; Lengyelországba, Ausztriába, Velenczébe és Törökországba jártak az erdélyi kereskedők. Kénesőt, viaszt, rezet, sót, ökröt, lovat és ökörbőrt vittek a külföldre. Bethlen volt az ország első kereskedője. Néha eltiltotta az ökör, ló vagy viasz kivitelét, hogy megdrágitsa a saját áruit. 1625-ben el volt tiltva Erdélyből az ökörkivitel s ez évben egyszer másfélezer ökröt hajtatott Bethlen a „bécsi kőre”.18
A fejedelmi pénztárnak mennél több jövedelemre volt szüksége. Bethlent még barátjai is fösvénységgel vádolták. Murtéza azt mondotta, hogy az 1626-iki vállalatnak nagyobb sikere lett volna, ha Bethlen nem fukarkodik a pénzzel. A nagy adók, az előkelő foglyok váltságdijai, a kereskedelem, a gondos gazdálkodás egyre szaporitották a fejedelmi vagyont. De Bethlen a vádakra azt felelte, hogy pénzt kell gyüjtenie, nehogy szükség esetén másokra szoruljon. Midőn a lengyelországi vállalatot tervezte, büszkén emlegette, hogy kincstára el van látva a szükséges eszközökkel.19
Különben nem kimélte a pénzt, ha az egyházra, az oktatásra, a művészetre, vagy fejedelmi házának fényére kellett költenie. Mily bőven áldozott a fejérvári iskoláért. Nagy örömmel irja 1628-ban, hogy virágzik már az intézet. „Jó reménységü ifjak nevelkednek tudományokban, reméljük 75 avagy nyolczvanon is, főemberek gyermekei is.” Arra törekedett, hogy a gyulafejérvári főiskolát a legjobb németországiakkal egy sorban emlegessék. Azért kerestette számára a hirneves külföldi tanárokat. És boldog volt, midőn élete utolsó évében hallotta, hogy Alsted, a nagy theologus Erdélybe igérkezett. Könyvtárt is szerzett az iskola számára. Más protestáns főiskolákról is gondoskodott és másutt is tanittatott ifjakat. „Gyönyörködött igen abban” – irja Kemény János – „az mely hazafiában jóindulatot látott; bezzeg valóban apjok is volt, nemkülönben tanitván, oktatván szegény bennünket, mint jó atyjafiait; látni, hallani örömest küldözött, segitett maga költségén.” Igy tanittatta öcscsének két fiát, Istvánt és Pétert, utaztatta őket, ajánlotta nekik az idegen nyelvek tanulását. De sok más ifjat is tanittatott a külföldön. Papokká, tudósokká, diplomatákká s hadi mérnökökké igyekezett nevelni őket. Támogatta az irókat. Kedvelte a jezsuiták módját, a kik jó rhetorokká nevelik tanitványaikat.
Pedig őt nem nevelték a tudományok tiszteletére. Korán lett árva. Nagybátyja, Lázár András, egy székely főnemes nevelte, a ki keveset törődött a könyvekkel. Tizenhat éves korában már be volt fejezve Bethlen iskoláztatása. Szeretett volna többet tanulni, de a tapasztalás, a tettek vágya az udvarhoz vonzották s nemsokára a politikai életbe sodorták. Később olvasgatott, tábori szekerein könyveket is vittek utána. A bibliát sokszor átolvasta, a papjelöltek vizsgáján előtte volt a biblia, szorgalmasan felkereste a szentirásbeli bizonyságokat és meghallgatta a magyarázatokat. A hadi tudomány, a történet s az európai államok viszonyai nagyon érdekelték. De maga mondja, hogy „deákúl soha sem tanult s magyar irásnál egyebet nem tud”.20
Sok volna előszámlálni – irja Szalárdi – az épitésben való telhetetlenségét. Lengyelországból, Németországból és Olaszországból hozatott kőműveseket, szobrászokat s épitészeket. Nemcsak várfalakat s bástyákat épittetett nagy gonddal, hanem pompás épületü házakat is Fejérvárott, Radnóton, Alvinczen, Balásfalván, Fogaras és Várad váraiban. Gyulafejérvár puszta hely volt, midőn Báthory Gábor elhagyta Erdélyt. Bethlen igazán fejedelmi székhelylyé változtatta. Palotája kivül „olasz fokos” volt, „belül különbnél különb szép képirásos, aranyos és mészmetszésbeli mesterséges mennyezetekkel és azokat sok ezer tallér-érő különbnél különb velenczei drága kárpitokkal megékesitette, melyekben holmi római és Julius császár históriái voltak csudálatos szép mesterséggel szőtetve”. A nyugat felől való hegyekből forrásvizet vitetett a városba. Az 1627-iki országgyűlés elhatározta, hogy minden vármegye, szék és város házakat épittet Fejérvárott. Bethlen épittette a vajdahunyadi vár délkeleti szárnyát s átalakittatta a várbeli lakóházat. Itt közvetlenül érintkezett munkája a Hunyadyak munkájával s mintha általában azon lett volna, hogy feltámaszsza Mátyás király korát. Bizonyos, hogy Mátyás könyvtárát ki akarta szerezni a törököktől.21 A zenében ép oly nagy öröme telt, mint az épitésben. Egy olasz zenésznek, Baglioninak, a ki a pápa zsoldján élt, ezer aranyat igért évenként, hogy Erdélybe csábitsa. Don Diego, spanyol muzsikus, olaszul beszélő zsidó szintársasággal mulattatta az udvart. Különösen Brandenburgi Katalin bevonulása óta a fényes balletek gyakoriak voltak a gyulafejérvári palotában.
Vajda-Hunyad a Bethlen-bástyával.
Fischer L. H. rajza után.
Az érzéseiben és szokásaiban annyira magyar fejedelem érdeklődött az idegen szokások iránt és nagyra becsülte az idegen nemzetek érdemeit. Jól bánt a szászokkal. Bár eleinte sok baja volt velük s lett volna oka neheztelnie rájuk, nem éreztette velük haragját. Ajánlotta nekik, hogy férjenek meg a magyarokkal. Fogadják be városaikba a nemességet és erősitsék meg rokoni kötelékkel a barátságot. A szászok azonban makacsul ragaszkodtak kiváltságaikhoz. Bethlen nem akarta sérteni Erdély hasznos polgárait, a szászok pedig, kik Báthory Gábor halála után annyira irtózták Bethlentől, később megszerették a fejedelmet és áldották emlékét.22
Bethlen általában nem bántotta a kiváltságokat, csak azokat üldözte, melyek lazitották a központi hatalom erejét. Sajátságos visszaélés harapózott el ekkor a székelyek közt. A Székelységen való jobbágyság, mely 1622 táján számra a tizezret meghaladta, sem adót, sem dézsmát nem fizetett. Ez a kiváltság arra csábitotta a hadakozni köteles szabad székelyt, hogy jobbágynak kösse magát. Csak Bocskay fejedelem ideje óta majdnem hatezer székely lett jobbágygyá. Az 1622-iki őszi országgyűlés Bethlen inditványára elhatározta, hogy a kik Mihály vajda bejövetele előtt jobbágyok voltak, azok maradjanak ős jobbágyoknak és fizessék az országos adó felét. Az új jobbágyoktól pedig, a kik fizetésért kötelezték magukat szolgálatra, a nemes vagy lófőszékely vegye föl a pénzt és bocsássa őket szabadon. Ily módon ujra megszaporodott a „szolgáló rend” a székelyek közt.23
A Bethlen-ház belső udvara Fejérvárott.
Rajzolta Dörre Tivadar.
Bethlen az oláhok állapotán is javitani akart. Felmentette a fogarasvidéki oláh papságot a tizedfizetéstől. Az oláh nép iskoláztatására és irodalmának fejlesztésére is gondolt. A bibliát le akarta fordittatni oláh nyelvre. Halála e téren is nagy tervekben okozott fenakadást. Azt hitte, hogy a tudatlan és durva pópáktól vezetett oláhság hite alig nevezhető vallásnak. Cyrill patriarcha segitségével Kálvin hitére szerette volna őket tériteni. E törekvésekben Bethlent nem a nemzetiség érdeke, hanem a vallás és művelődés szempontja vezette.24
Buzgó hive volt egyházának. Egész életének az volt tartalma, hogy gátat emelt az ellenreformáczió árja ellen. Nem kell komolyan vennünk, hogy néha hitegette az udvart katholizáló szándékával.
Ha utazott, a pap is ott volt kiséretében. „Praedicator nélkül semmiképen utunkban el nem lehetünk” irja egyik levelében.25 Sokféle kedvezményben részesitette egyházát. Megnemesitette a papokat és utódjaikat. Az evangélikus egyház lelkészeiről is gondoskodott. Ellensége volt azoknak a szász papoknak, kik a Formula Concordiae mellett kardoskodtak. A külföldre küldött ifjaknak Pareus heidelbergi tanár leczkéit ajánlotta, mert Pareus a kálvinisták és lutheránusok uniójának volt szószólója. Alvinczy, ki azt hirdette, hogy Calvinus az úr vacsorája felől nem sokat különbözött Luthertől, nagyon kedves embere volt Bethlennek. A fejedelem türelmes volt mindenki iránt, az unitáriusokat sem bántotta, pedig azt mondotta, hogy legörömestebben őket üzné ki országából. S mi csodálatosabb, a katholikusokat sem igen háborgatta. Nem türte a katholiczismus uralmát vagy terjeszkedését, de nem bolygatta a katholikusok vallásszabadságát. Kényes természetü katonai s diplomacziai feladatokat bizott katholikus hiveire. A jezsuitákat is támogatta olykor; téritő buzgalmukat nem szenvedte, de megbecsülte érdemeiket. Emlitettük Káldyhoz való viszonyát. Kiváltságokat adott a zsidóknak ép úgy, mint az anabaptistáknak, hogy a kereskedők rendjét gyarapitsa. De a szombatosokat üldözte; untig elégnek tartotta Erdélyben a felekezeti szakadozottságot.26
Bethlen aláirása utolsó évéből (1629 május 2-ikán Pázmány Péterhez irt levelén).
Olvasása: Gabriel m(anu) p(ro)p(ri)a.
Az irat eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában.
Az igazságszolgáltatás terén emlékezetre méltó munkát végzett, midőn codificáltatta a perrendtartást.27 Kegyelmes igazságszolgáltatása ép úgy ritkitja párját korában, mint vallási türelme. 1621-ben irja, hogy „eddig egy nemes embert is meg nem ölettem”.28 Valóban csodálatos volt az a nagylelkü okossága, hogy hamar megbocsátott árulóinak. Igaz, hogy nem bocsátott meg mindenkinek és keményen sujtott, ha javithatatlan volt a vádlott, vagy bünét szerfelett ártalmas példának tartotta. De ha összehasonlitjuk eljárását elődjeiével, vagy a korabeli fejedelmek szokásaival, el kell ismernünk, hogy igaz érzéssel irta e szavakat: „a megtérő bűnösökért holt meg Krisztus urunk”.29 Elég erősnek érezte magát a kegyelmességre, a félénk s ideges zsarnokok kegyetlensége távol volt lelkétől. Volt valami patriarkális nyájasság szigorúságában; a kipróbált hűséget pedig meleg ragaszkodással viszonozta.
De korát tekintve, ne csodáljuk, hogy Bethlen is babonás volt. A szombatot szerencsés napjának tartotta. Hitt a bűvölésben, a boszorkányok, nézők és jövendőmondók mesterségében.30
Mindez nem zavarta értelmének erejét. Tulajdonkép mindent egyedül végzett; „egyedül gondviselő vagyok” irja a táborból nejének. „Annyi gondom vagyona – irja Thurzó Imrének – „hogy egészségem is szintén megbomol immár miatta, napestig csak az levelek olvasása is elég gond nekem, ha választ nem adnék is reájok mindjárt.” A nagy munka s a nem egészen mértékletes életmód hamar aláásták egészségét, Már 1620-ban is kinozta a vesebaj, mikor még elég erősnek s egészséges szinünek látszott. Nagy feje volt; rövidre nyirt haja régi magyar mód szerint elöl üstökbe volt csavarva; magas homloka alatt nagy szemek világlottak; széles szája volt s hosszú fekete, de korán őszülő szakált viselt.
Betegségének haladása nem törte meg munkakedvét. Terveiről nem mondott le, mert sokáig bizott gyógyulásában, de a halálra is készült, „nagy, erős férfiui bátorsággal.” Rendezte családja s országa ügyeit, hogy halála után fel ne bomoljon mindaz, a minek megerősitésén annyit fáradozott, Nehéz küzdelem után várta az örök nyugalom. Sokáig és keményen tusakodott oly hatalmakkal, melyeknek pánczéljáról a jámborság fegyverei visszapattantak volna. Természetes, hogy sokszor visszásnak tünt fel viselete, pedig nagy erkölcsi érzés élt lelke mélyén. Számadásra kötelezett szolgának érezte magát. Erős hite volt munkája jelentőségében, nemzetét boldogitó és istennek tetsző mivoltában. Halála napján, midőn már nem tudott szólni, papirost és tollat kért s e szavakat jegyezte fel: „Ha isten velünk, kicsoda ellenünk? senki nincsen bizonyára, bizonyára nincsen.”31
Bethlen Gábor lakodalmi násfája.
(A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött eredeti példány.)
Rajzolta Cserna Károly.