Fegyverek Rákóczi korából.
Rajzolta Cserna Károly.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Fegyverek Rákóczi korából.
Rajzolta Cserna Károly.
Brandenburgi Katalin megválasztatása. Bethlen István kormányzó. Zierotin Katalin udvarában. A katholikus párt. Katalin bizalmatlansága a Bethlen-család iránt. Bethlen István. A hét vármegye visszabocsátásának kérdése. Csáky István. Sereggyűjtés Bethlen Gábor pénzén a Bethlenek ellen. A kővárvidéki csata. Csáky István menekülése. Katalin betegsége. Béke Bethlen István és Katalin között. A gyulafejérvári országgyűlés. Csáky befolyásának megujulása. A megyeri gyűlés. Csáky István számüzetése. Prépostváry Zsigmond trónjelöltsége. A hajduk mozgalma. A tokaji ütközet. A szamosujvári és kolozsvári országgyűlések. Katalin lemondása. Bethlen István fejedelemmé választatása. Rákóczy György, a hatalmas vetélytárs. Bethlen alkudozásai a választás előtt. Zólyomi Dávid és ifju Bethlen István Rákóczy pártján. A topai egyezség. A segesvári országgyűlés. Rákóczy György megválasztatása. Uralkodásának jellemzése. Takarékossága. Egyház- és irodalompártolása. Politikai irányelvei. Párhuzam Bethlen és Rákóczy politikája között. Esterházy nádor ellenséges magatartása. Támadása Rákóczy ellen. A rakamazi kudarcz. Kassai szerződés. Brandenburgi Katalin elhagyja Erdélyt. A Császár-féle pórlázadás. Leveretése. Az eperjesi béke. Zólyomi elégületlensége. Bebörtönöztetése. Ifjú Székely Mózes szökése. Rákóczy népszerütlensége a török előtt. A törökök 1634-iki lengyelországi hadjárata. Rákóczy mint békeközvetitő. Öreg Bethlen István elégületlensége. A török Erdély fejedelemségével biztatja. Körlevele. A török tervei. Bethlen készülődései. Ali csausz üzenete. A nagyszalontai tábor. Győri Jakab vitézsége. Rákóczy győzelme
BETHLEN GÁBOR meglepetést akart szerezni fiatal nejének, midőn 1626-ban kijelentette előtte, hogy utódjává választatja. A májusi országgyülés végrehajtotta Bethlen akaratát. Már ekkor is suttogták egyesek, hogy szokatlan dolog nőt, és pedig idegen származásút, a fejedelmi trónra ültetni. Állitólag a porta is ez okból késleltette a fejedelmi jelvények megküldését. A nagy uralkodó elismerte ez ellenvetések jogosságát, midőn öcscsét, Bethlen Istvánt, a kormányzót Brandenburgi Katalin gyámjának s első tanácsadójának jelölte ki. Úgy hitte, hogy Bethlen István s a fejedelmi tanács az ő uralkodása szellemében vezetik majd az országot s esetleg megakadályozhatják a kormányzás új irányainak felülkerekedését. Egyúttal remélte, hogy biztositva van a Bethlen-dynastia jövője, mert két unokaöcscsét azért neveltette oly gondosan, hogy az erdélyiek örömest válaszszák fejedelmüknek a Bethlen névnek valamelyik örökösét.1
A szép remények nem teljesültek. A könnyüvérü fejedelemasszony mulatni vágyott s férje nem akarta kedvét szegni. Zierotin Ditrich, a morvaországi protestáns száműzött, kit Bethlen udvarában nagy becsületben tartott, előkelő szerepet játszott az udvari mulatságokban. A léha főúr nagyon tetszett Brandenburgi Katalinnak. Zierotin többször változtatta vallását, s hogy a császári udvar kedvében járjon, 1629 elején katholikus könyveket s képecskéket juttatott a fejedelemasszony kezébe. Nemsokára Brandenburgi Katalin köré csoportosult az a katholikus párt, mely a kormányzó s családja befolyását meg akarta törni. Nagy volt „a zsibongás közöttök, kiki csak a rút változó állapotot remélte”. A fejedelem is figyelmessé lett, eltávolította Zierotint s gyöngéden kérdőre vonta nejét. Erre Brandenburgi Katalin július 31-ikén nyilatkozatot irt alá, melyben kijelentette, hogy nem pártolt el Kálvin hitétől s nem is fog elpártolni. Ha valaha mégis megváltoztatná vallását, fejedelmi méltósága megszünnék s az erdélyiek többé nem volnának iránta hűségre kötelezve. A neje iránt mindig gyönge fejedelem meg volt nyugtatva, Brandenburgi Katalin pedig azt izente a nádornak, hogy mindvégig hive marad a katholikus vallásnak.2
Az is maradt Bethlen halála után egy ideig. A fiatal özvegy nem szerette férje családját. Érezte s aligha nem éreztették is vele, hogy utját állja a Bethlen család emelkedésének. Nagyon nehezére esett, hogy az 1626-iki választási faltételek a kormányzó gyámsága alá helyezték. Gyűlölségét szitották a Bethlen család rosszakarói. A kormányzó egyénisége nem riasztotta vissza azokat, a kik a trónváltozás zavarát fel akarták használni rég visszafojtott politikai vagy egyéni vágyak elérésére. Bethlen István bátyja segitsége nélkül egész életén át a homályban maradt volna. Volt nagyravágyása, de hamar visszariadt a nehézségektől. Nagyon helyén volt mint kormányzó, midőn még bátyja vezérlete alatt szolgált. De nem sokára oly viszonyok közé jutott, a hol merészségre és kiméletlenül erős kézre lett volna szüksége, hogy érvényesüljön. Itt megakadt, habozott, hirtelenkedett; félénken visszavonult, vagy könnyen koczkáztatott.
Brandenburgi Katalin.
A porosz királyi ház tulajdonát képező egykoru festmény másolata Gróf Bethlen András tulajdonában.
Brandenburgi Katalin és Bethlen István vitájának első eredménye az volt, hogy megbukott az a terv, melynek valósításán Bethlen Gábor élete utolsó heteiben fáradozott. Apafy György küldetése sikerült. A szultán védelmébe fogadta a hét megyét Kassával s a hajdukkal együtt. Murtéza budai pasa rá akarta birni a kormányzót, hogy a hét megyét, vagy legalább Bethlen hóditásainak tiszántúli részét ne adja át a császárnak. Sőt Papazogli Muhammed egri pasát négy-ötszáz lovassal Debreczenbe küldötte s másfelől is táborba szólította a végbeli pasákat, hogy ellenállásra bátoritsa Bethlen Istvánt. Murtéza Konstantinápolyból nem várt segitséget, hanem a kormányzótól ötvenezer tallért kért hadak fogadására. Brandenburgi Katalin a bécsi udvar kedvében járt s nem is gondolt arra, hogy a Bethlen Gáborral kötött békekötések ellenére megtagadja a hét megye átadását. Bethlen István pedig félt a kűzdelemtől, nem bizott a török önzetlenségében s attól tartott, hogy a császárral való vitája erősen felingerelné s nagyon is erősitené Brandenburgi Katalin pártját. Igy esett meg, hogy Erdélyből már Bethlen halála napján elindult az a követ, ki a fejedelemasszony, a kormányzó s a tanács nevében felszólitotta a bécsi udvart a hét megye átvételére. Murtéza készsége s a török táborozás nyugtalanitották a kormányzót. Aggódott, hogy a nádor ürügyül használhatná a török mozgalmat az erdélyi határ megtámadására s hajlandó volt elhinni, hogy Murtéza tulajdonképen Jenő várának elfoglalására törekszik. Sürgetésére Murtéza visszavonta hadait.3
Bethlen István engedékenységével nem birta lefegyverezni erdélyi ellenségeit és azoknak magyarországi támogatóit.
Bethlen István.
Egykoru metszet után Khevenhiller id. munkájának függelékéből.
Csáky István, az ekkor huszonhat éves, Bécsben nevelkedett ifju gróf volt a katholikus ellenzék feje. Azt beszélték róla, hogy a fejedelemségre törekedett, pedig esküdözött, hogy nem magának halász. Saját szavai szerint Brandenburgi Katalin korlátlan fejedelemségének utjában fáradozott. Ha e czélt eléri, úgy is uralkodó lett volna, mert a fejedelemasszony, ki már elfelejtette Zierotint, megigézett rabja volt Csákynak. Úgy féltem tőle – beszélte később – hogy meg nem mertem volna tartani tőle, valamit láttam, hogy kedvel. Csáky előszőr is azon volt, hogy megtörje a gyűlölt Bethlen család hatalmát. Hadakat fogadott a saját s kis részben barátjai pénzén. A fejedelemasszonytól is kapott nehány ezer forintot. Kegyetlen iróniája volt a sorsnak, hogy abból a féltékenyen őrzött kincsből, melyet Bethlen a nevét viselő dynastia hatalmának megalapitására gyűjtött, özvegye katonákat toborzott a Bethlenek ellen. Különben ez uton Csáky nem boldogult. Barátjai nem igen támogatták, okosabbnak tartották megbékülni a kormányzóval a fiskális jószágok árán, melyeket másrészt Brandenburgi Katalin is vesztegetett, hogy pártot gyűjtsön magának.4
Kovács Pétert, Bethlen mezei kapitányát, Csákyék megvesztegették. Kovács hadai Kővár vidékén voltak elszállásolva Szunyogh Gáspárnak, a kővári kapitánynak s Csáky pártfelének oltalma alatt. Toldalagi Mihály, az ismert diplomata, Bethlen István parancsából, marosszéki hadakkal kiűzte Kovács katonáit az erdélyi határból.
Ez még 1630 január 25-ike előtt történt. E napra volt kitűzve Bethlen Gábor temetése s a fejérvári országgyűlés megnyitása. A kővárvidéki csata hire növelte a Fejérvárra gyülekezők izgatottságát. Csáky is megjelent, fogadott hadait a falukba szállásolva. Zólyomi Dávid, a kormányzó veje, már előbb is fenyegette Csákyt, hogy „rövid nap bizony elütik a pohárt az orra elől”. A fejérvári palotában is megfenyegette ellenségét a fejedelemasszony jelenlétében. Zólyomi és ifjabb Bethlen István szolgái széltében hirdették, hogy levágják a pápistákat. Csáky forrónak érezte a fejérvári talajt; gyors futással menekült almási várába.5
Csáky menekülése nagyon elrémitette Brandenburgi Katalint. A gyönge elméjü s állhatatlan lelkü asszony idegrendszere megsinylette a sok izgalmat. Valami sulyos betegség is gyötörte, melynek természetéről sokat fecsegtek az emberek titokban. Schulitz, vagy Scultetus Weikhard, Bethlen Gábor volt udvari orvosa, gyógyitotta a beteg fejedelemasszonyt, és rémülve látta, hogy betegének lelki orvosságra is szüksége van. Segitségül hivta a papokat, Gelei Istvánt és Alstedet. Az orvos és a papok meg voltak győződve, hogy Brandenburgi Katalint az ördög szállotta meg. A beteg istentelenül szitkozódott s látta a fenyegető sátán borzasztó arczát. Alsted, Gelei és Schulitz imádkoztak és zsoltárokat énekeltek, hogy elűzzék az ördögöt. Huszonnyolcz óráig küzdött a beteg a sötétség fejedelmével; végre csillapultak idegei s ekkor kijelentette, hogy elhagyta az igaz hitet, de bánja bünét s vissszatér ősi hitéhez.6
Brandenburgi Katalin érme.
Előlapján a fejedelemnő mellképe CATH(arina) • D(ei) • G(ratia) • N(ata) • M(archionissa) • B(randenburgensis) S(acri) R(omani) I(mperii) • ET TRAN(silvaniae) • PRINC(ipissa) • körirattal; hátlapján Szüz-Mária alakja, alul a brandenburgi sassal, és a körirat folytatása: PAR(tium) R(egni) H(ungariae) D(omina) SIC(ulorum) CO(mitissa) A(c) B(ergae) I(uliae) C(liviae) M( ... ... ) D(ucissa) 1630.
A Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányáról.
Most helyreállott a béke a kormányzó és a fejedelemasszony közt. Bethlen István átadta kardját Katalinnak és felszólitotta, hogy vágja le fejét, ha valami jogtalanságot bizonyithat reá, de ha nem, bizzék hű szolgájában. Katalin visszaadta a kardot; nem használhatta kedve szerint. Achitofel elnémult, Haman meg volt verve és Mardochai győzött – irja a jámbor Schulitz, ki az ördögűzés és Bethlen István ügyéhez való ragaszkodása miatt később orgyilkosok áldozata lett.
A temetés után megnyilt országgyűlés törvényei azt mutatják, hogy Bethlen István és Csáky kűzdelme nem csupán a felekezeti és személyes ellenkezésből keletkezett. Csáky menekülése után is többségben volt az országgyűlésen az a párt, mely megunta Bethlen Gábor erős kormányát s csak a fejedelem halála után mert szabadon nyilatkozni. Ez a párt a fiskus szegényitésére s jogainak csorbitására törekedett. Nem kellett neki a hatalmas fejedelemség, mely telt kincstárral és fizetett hadakkal rendelkezik. Bethlen úgy hitte, hogy Erdély állami élete folytonos rázkódtatásokat szenvedne ily fejedelemség nélkül. De a rendek visszavágyódtak az aristocraticus köztársaság formájához, mely kevesebb áldozatot kivánt tőlük s nagyobb tért adott az egyéni nagyravágyásnak.7
Brandenburgi Katalin a fejérvári országgyűlés után egy ideig megfért a kormányzóval. A mig a brandenburgi választónak Koszpoth Jánostól vezetett követsége Erdélyben volt, Bethlen István nem panaszkodott. A követség május 22-ikén eltávozott. A kormányzó arra kérte a választót, hogy küldjön a fejedelemasszony mellé megbizható protestáns tanácsost, a ki a jó úton vezetné. Ily tanácsosra nagy szüksége volt Katalinnak. Mert Koszpoth távozása után a hizelgők s Csáky emberei kormányozták a fejedelemasszony akaratát. Június elején az a hir lepte meg Bethlen Istvánt és hiveit, hogy Brandenburgi Katalin ujra pénzt adott Csákynak s kinevezte munkácsi és tokaji uradalmának gondviselőjévé. Az erdélyiek megvoltak döbbenve. „Csáky e magyaroszági jószágokból, mint sas úgy volna fejek felett” – mondotta valaki. Különösen veszedelmes lett volna Munkács az ellenség kezében. Szerencsére Balling János kapitány nem olyan ember volt, a kit szép szóval vagy fenyegetéssel kicsalhattak volna a várból. Örömmel beszélték Erdélyben, hogy gúnyos választ küldött Brandenburgi Katalinnak: Mit tenne ő felsége ott olyan nagy udvari nagy úr kapitánynyal, mint Csáky István?
Brandenburgi Katalin aláirása 1631 november 12-iki iratán.
Olvasása: Catharina m(anu) p(ro)p(ria.)
Az irat eredetije a gyulafejérvári káptalan levéltárában.
Bethlen István tűrhetetlennek érezte a helyzetet. Reávette Brandenburgi Katalint, hogy július 10-ikére rendkivüli országgyűlést hivjon össze Megyesre. Az előleges egyesség ellenére Bethlen István veje, Zólyomi Dávid hadakkal jelent meg Megyesen. A kormányzó katonái őrizték a templomot, a hová a rendek gyülekeztek. Bethlen István kijelentette, hogy senki sem köteles a fejedelemasszony hűségére, mivel megszegte esküjét. A rendek nyugtalankodtak a tanácskozás szabadságának megsértése miatt. Szivesen meghallgatták Kapi András és Kornis Zsigmond szavát, a kik a fejedelemasszony pártján voltak. A német testőrök el voltak szánva a kűzdelemre, ha Zólyomi hadai meg merték volna támadni a fejedelemasszony környezetét. Bethlen István visszaijedt a vérontástól. Toldalagi és Borsos közvetitése helyreállitotta a nyugalmat. Az országgyűlés törvényei szabályozták a kormányzó és fejedelemasszony viszonyát és pedig nem úgy, a hogy Katalin kivánta. Különösen rosszul esett neki az a határozat, melynek értelmében kénytelen volt erdélyi és magyarországi magán jövedelmét közczélokra a kincstár kezébe szolgáltatni.
Csákyt a fejedelmi tanács július 16-iki határozata kitiltotta az udvarból s egyszersmind értésére adta, hogy ne merészeljen fegyveres kisérettel megjelenni az országgyűléseken.8
Csáky valóban elhagyta Erdélyt, de a béke nem állott helyre. Alkudozás nem csillapithatta le a felizgatott szenvedélyeket. Esterházy nádor és pártja nem akarták tűrni, hogy Bethlen István uralkodjék Erdélyben. Haragudtak a megyesi országgyűlés végzései miatt. Az a terv merűlt fel, hogy az örökké elégületlen Prépostvári Zsigmondot ültessék az erdélyi trónra. Brandenburgi Katalinnak csak annyit mondottak a cselszövők, hogy Bethlen István elmozditásáról van szó, s hogy Prépostvári meg fogja őt oltalmazni. Időközben Zólyomi Dávid, az udvari kapitány Debreczennél táborba szállt s visszanyomta a böszörményiekkel háboruskodó kállai katonákat. A hajduk mozgalmak jó alkalom volt az ország táborba szólitására. Brandenburgi Katalin augusztus 28-ikára Szamosujvárra hivta a rendeket. Itt szeretett volna a kormányzótól megszabadulni. De beteggé lett s a terv meghiúsult. Még Szamosujvártt volt a kormányzóval együtt, midőn Bornemissza János a kassai alkapitány a Tiszához közeledett, hogy megfenyitse az erdélyieket a debreczeni harcz miatt. Úgy látszik, hogy támadása összefüggésben volt a Prépostvárira vonatkozó tervvel. De Zólyomi és ifjabb Bethlen István gróf Bornemisza fogadtatására siettek és Tokajnál megverték a nádor hű szolgáját, a ki hajdan Bethlen embere volt s a hét megye átadása után elhalt urának utódjai ellen fordult. Ez az ütközet jelentékeny hatással volt Erdély sorsára.
A rendek közt nagy izgalom támadt Szamosújvártt. Ugy hitték, hogy Bornemisza támadásának folytatása is lesz. Egyrészt haragudtak Bethlen István fiára s vejére, akiknek harczias kedvét veszedelmesnek tartották. De másrészt megúnták a női kormányt, mely annyi zavart hozott az országra. Bethlen István fel akarta használni e hangulatot. Katalinnal országgyűlést hirdettetett szeptember 21-ikére Kolozsvárra, mert, úgymond, tanácskoznia kell az országnak a hajduk mozgalma s a két könnyelmű ifjú dolgában.
Természetes, hogy Bethlen István nem haragudott ekkor fiára s vejére. Sőt arra kérte őket, hogy oltalmazzák az országgyűlést a felső-magyarországiak esetleges támadása ellen. Az országgyűlésen pedig azon volt, hogy Brandenburgi Katalin lemondjon a trónról. Még azok sem merték védelmezni Bethlen Gábor özvegyének fejedelemségét, a kik Megyesen pártján voltak. Katalin szeptember 28-ikán kénytelen volt lemondani a trónról.
Most Bethlen István volt a helyzet ura, mert a rendek attól tartottak, hogy Zólyomi és a váradi kapitány ellenük fordulnak, ha az öreg urat meg nem választanák. A kormányzó némi habozás után elfogadta a választást.9
Nem ok nélkül habozott. Jól tudta, hogy hatalmas ellenjelölt indul Erdély felé.
Ez a hatalmas ellenjelölt Rákóczy György volt, Sárospatak gazdag ura s a jó Rákóczy Zsigmond fia. Rákóczy már Bethlen halála óta igyekezett magának pártot szerezni Erdélyben.10
Bethlen István ismerte Rákóczy szándékát; egy ideig maga is arra gondolt, hogy csak a hatalmas úr segítségével buktathatná meg Csáky Istvánt és őszintén biztatta Rákóczyt. Nem sokkal Brandenburgi Katalin lemondása előtt levelet irt Sárospatak urának, melyben tizenöt vagy tizenhatezer tallérról szóló irást kért Rákóczytól, hogy ez összeg odaigérésével rávehesse a fejedelemasszony környezetét a lemondás elősegitésére. Ez a kérés csakis azt jelenthette, hogy a lemondás Rákóczynak válnék hasznára. Bethlen István ekkor már nem Rákóczynak útját akarta egyengetni, hanem Sárospatak urának nevét s hatalmát a maga érdekében szerette volna felhasználni. Midőn Bethlen még őszintén biztatta Rákóczyt, nem hitte, hogy könnyü dolog volna kitudni a fejedelemasszonyt Erdélyből; a kolozsvári országgyűlésen már az a merész gondolata támadt, hogy felhasználja s cserben hagyja Rákóczyt. Levelet irt Rákóczynak, hogy ne induljon ki Patakból, vejét és fiait pedig arra kérte, hogy tartóztassák a főurat Váradnál mindaddig, a mig az ország szabad választással ki nem mondja akaratát.
De Zólyomi és a váradi kapitány Absolonokká változtak. Nem eresztették atyjuk levélvivő szolgáját Patakra s hitlevelet adtak Rákóczynak. Teljes erővel támogatták ügyét. Az „okos elméjü” ifju gróf átlátta, hogy atyja veszve van, ha annyi ellenségen felül még Rákóczy híveit is maga ellen lázitja. Az öreg úr el volt keseredve, de nem akart megmérkőzni azzal a táborral, melyhez gyermekei is csatlakoztak. „Azon könyörgünk a mi Istenünknek” – irja ekkor – „hogy a mi Absoloninknak fizessen kegyelmesebben, hogy sem mint a régi Absolonnak.”
Egy Topa nevű falunál egyességre került a dolog október 23-ikán. Bethlen István megigérte, hogy a következő országgyűlésen felszabaditja hiveinek neki való kötelességét és új választást enged nekik. Ennek fejében Rákóczy őt atyjának tartja, Fogaras kiváltásában segiti s Huszt vára birtokában nem háborgatja. Bethlen november 26-ikára Segesvárra hivta össze a fejedelemválasztó országgyűlést. Időközben igérete ellenére mindent elkövetett Rákóczy megbuktatására. Hatni akart a törökre, de fia s veje már korán megnyerték a budai basát Rákóczy ügyének. Rákóczy igért és költött. Brandenburgi Katalin is pártját fogta, mert örült, hogy a kormányzón bosszúját töltheti. Követe Kemény János volt az első, ki deczember elsején a segesvári gyűlésen Bethlen István példáját követve Rákóczyra szavazott. A nagy többség a két lemondott fejedelem után indult.11
A felsővadászi Rákóczy-kastély.
Rajzolta Cserna Károly.
Végre erős kéz vette át Erdély kormányát. Széltében beszélték akkor, hogy már Bethlen Gábor emlegette Rákóczyt utódjának. Talán emlegette, de komolyan nem gondolt e jelöltségre. S mégis Rákóczy méltó utódja lett a nagy fejedelemnek. Szalárdi nem ok nélkül irja, hogy Rákóczy minden dolgaiban az egy nagy pompán kivül Bethlen fejedelem magaviselését az igazgatásban követni igyekezett. Rákóczy is mondotta egy alkalommal: „mi sokat tanultunk a szegény megholt fejedelem idejebeli példákból”.12 Sokat tanult azokból, a nélkül hogy utánozta volna elődjét. A két uralkodó természete sokban egyezett.
Rákóczy még gondosabb és szorgalmasabb gazda volt, mint Bethlen. Trónralépte után a fiskus ujra gazdagodott s a fejedelmi jövedelmek mindjobban szaporodtak, a kereskedés, a monopoliumok, a jószágszerzések és adók révén. A családi kincstár gyarapodását rossz szemmel nézték Erdélyben. „Szamos, Maros annyit nem hozhat, amennyit Patak emészt”13 – mondogatták a kis országban. Bethlen családi kincstára legalább Erdélyben maradt. A nótaperek is sűrübbek voltak Rákóczy alatt, a ki szigorubb volt elődénél s jobban szerette használni a vagyonszerzés e módját. Kún Kocsárdot egy elejtett szóért megfosztotta szabadságától és jószágaitól.14
De az egyházért s az iskoláért csak oly szivesen adakozott mint Bethlen. Mátyás könyvtárának maradványaiért ő is igért pénzt a töröknek. Oláh alattvalóival szemben folytatta Bethlen politikáját. Kálvinista kátét adott ki számukra s kinyomatta az új testamentom oláh forditását.15 Senki sem multa felül egyházias buzgóságban. Az ó testamentomot tizenháromszor, az új testamentomot harminczkétszernél többször olvasta el.16 Büszkeséggel emlegette tiszta s józan életmódját. Soha sem voltam ittas – igy szólt egyszer bizalmasai körében – soha sem vágyódtam más nőre, mint feleségemre és soha sem kivántam más könyvet olvasni, mint a melyben isten szava van megirva.17 Vagyonát és szerencséjét is Isten jutalmának tekinté. „Nem a sietés, nem az akarat, hanem a könyörülő Isten dönti el dolgainkat” – ez volt jelszava. Pedig Rákóczy sietett, fáradozott s erősen akart. Nem hiu dicsekvésképen irta, hogy „az éjszakát is sokszor nappá teszszük és tennénk, úgy sem akarnánk megfogyatkozni a közjónak, nem kedvezvén sem magunk egészségének s nyugodalmának, testünknek”.18 Éber gondoskodása megőrizte az országot az ellenség háborgatásától. E jótétemény áldását azok sem tagadhatták, kik erőszakkal és kapzsisággal vádolták. Nem riadt vissza a veszélytől. Nyugodt lelkiismerettel s Istenébe vetett bizalommal állott meg a legnagyobb veszedelem közepett. De nem akart koczkáztatni. Óvatosabb volt mint Bethlen. Nagy dolgokban a maga fejétől nem kivánt cselekedni. Meghallgatta Kassai Istvánnak, nejének Lorántfy Zsuzsánnának és másoknak szavát. Távol volt lelkétől a phantasia mindennemü kisértése. E tekintetben gyökeresen különbözött Bethlentől.
A katholikus és német uralmat ép oly kevéssé szerette, mint az a fejedelem, a kinek zászlaja alatt szolgált 1619 óta. Eleintén nagy tűzzel, noha nem nagy szerencsével harczolt, de Bethlen később korholta lanyhasága miatt. Rákóczy sokallotta a Bethlentől kivánt áldozatokat, a családi hatalom gyarapitásának gondja uralkodott lelkén. A katonáskodásban nem lelte oly nagy mértékben kedvét, mint Bethlen. Hanem szenvedélyesen vadászott mind haláláig.
A török barátságra való támaszkodás neki is hasznos dolognak látszott. De ebben a tekintetben merész újitásokat engedett meg magának Bethlen politikájával szemben. E téren nem volt eléggé erdélyi, meglátszott rajta a magyarországi nevelés. Erdély későbbi helyzete bizonyitja, hogy Bethlen hagyományainak félretolása veszedelmes következménynyel járt. De Rákóczy még nem adta meg merészsége árát. Még a töröknél is hatalmasabb szövetségese volt szerencséje, mely el nem hagyta haláláig; állhatatos szerencséje feltünt már az egykoruaknak, a kik verset is irtak róla.19
Esterházy nádor még nem ismerte Rákóczy e szövetségesét, midőn 1630 végén elhatározta, hogy szembeszáll az új fejedelemmel. Sokan hitték akkor, hogy a nádor valamiképen egyesiteni óhajtja hivatalát Erdély fejedelmének méltóságával. A hir nem volt alaptalan. Valószinünek látszik, hogy Esterházy puhatolta, vajjon a töröknek volna-e kifogása a hivatalok e különös egyesitése ellen. Politikai pártállásának szempontjából bizonyára jó okokkal birta igazolni nagyon merész tervét. Lehetséges, hogy tervének valósitását is remélte, midőn az erdélyi zavarokat a magyar király fegyvereivel próbálta eligazitani. De jól ismerte tervének nehézségeit, és nagyon elég lett volna neki a csekélyebb eredmény. Megelégedett volna azzal, ha az udvarnak megbizható szövetségese, vagy legalább nyugodt természetű fejedelem foglalja el Erdély trónját. Munkács visszaszerzésének reménye is befolyással volt erdélyi politikájára.
Nagyon megharagudott Bethlen Istvánra, midőn azt hitte, hogy a tiszántúli hajduk segitségével akarja elűzni Bethlen özvegyét. De a midőn észre vette, hogy Bethlen István gyermekei, a kik a hajduknak élére állottak, Rákóczy szolgálatába szegődtek, Esterházy megbarátkozott Bethlen István fejedelemségével. Támogatta őt Rákóczy ellen s Bethlen István a topai egyesség után is az udvar segitségére számitott. Esterházy haragja Rákóczy ellen nem csupán személyes okokból magyarázható. A nádor igen veszedelmes dolognak tartotta, hogy Rákóczy a hajdukra támaszkodik. Úgy hitte, hogy csirájában kell elfojtania a bajt, mert különben megujulnának a Bethlen korabeli események. Ezért is mondotta Rákóczyról: „Nem hagyom megtollasodni repülésig, hanem miglen csak pihes, addig előzöm meg.” A sajátjából vagy 150,000 forintot költött hadak fogadására. De midőn Kassára ért, tapasztalnia kellett, hogy a felsőmagyarországi megyék erősen ellenzik vállalatát. E vidéken oly hangulat keletkezett akkor, mint a minővel Forgách Zsigmondnak kellett megkűzdenie, midőn Báthory Gábor ellen indult. Esterházy nem rosszul fizetett hadaitól, hanem a német csapatok megérkezésétől várta a sikert. De a dragonyosok lassan haladtak s Esterházynak tennie kellett valamit. Meginditotta az ellenségeskedést a Tiszántúl. Rákóczy nem ijedt meg a nádortól. Tudta, hogy az udvarnak egy hatalmas pártja nem helyesli vállalatát. Pázmány állott e párt élén. A bibornok tudatta is a fejedelemmel, hogy a nádor nem az udvar politikáját hajtja végre, s egyszersmind mérsékletre intette Rákóczyt, a kinek családjához baráti kötelék is fűzte. Rákóczy hajlandó volt alkudozni Esterházyval, feltételei semmit sem változtattak volna azokon a viszonyokon, melyek a hét megye átadásának voltak következményei. De Esterházy Rákóczy teljes megalázását óhajtotta. Csak azért alkudozott, hogy bevárja a dragonyosokat. S midőn látta, hogy az udvar alig támogatja, s hogy a vörös vitéz, a hogy haragjában nevezte Pázmányt, Rákóczyt a Bécscsel való közvetlen tárgyalásra bátoritja, fegyverszünetet kötött Rákóczyval.
I. Rákóczy György.
Van Fliet 1631-iki metszete Rembrandt festménye után.
A kép felső része: R(embrand)t V(an) Ryn pi(nxit) 1631. Jo(annes) Van Fliet fecit.
A Lanfranconi féle gyüjteménynek az országos képtárban őrzött példányáról.
Esterházy kezdettől fogva Szathmárt, Kállót és Tokajt féltette az erdélyiektől. A Tokaj védelmére ásott rakamazi sánczot Esterházy Pál védelmére bizta. Midőn Zólyomi és ifjabb Bethlen István észrevették, hogy a nádor csak a dragonyosok megérkezését várja, elhatározták, hogy megelőzik ellenfelüket. Felégették Kálló városát, mivel az ottani hajduk a nádor pártján voltak, s mit sem törődve a fegyverszünettel, márczius 15-ikének hajnalán megtámadták a rakamazi sánczot. Majdnem az egész hajduság állott most szemben a nádornak másfélezer főnyi fizetett hadával. A hajduk családjukért, szabadságukért és életükért harczoltak, mert jól tudták, hogy a nádor diadala vesztüket jelentené. Öt óráig ostromolták a sánczot Zólyomi vezetése alatt, a ki mezitelen hegyes tőrrel fenyegette a csüggedőket. Végre az ostromoltak egy része elpártolt, ekkor Esterházy Pál s Bornemisza János abbahagyták a harczot és háromszázad magukkal kompokon menekültek át a Tiszán. A nádori sereg nagy része fogságba került, vagy a sánczban maradt, vagy a kiáradt Tisza vizébe fúlt.
A sárospataki várkastély.
Rajzolta Dörre Tivadar.
A rakamazi kudarcz után Esterházy már nem merte megvárni a dragonyosokat. Komolyan alkudozott a Kassán várakozó biztosokkal. Április 3-ikán megvolt kötve a béke, mely alapjában semmit sem változtatott Erdély és Magyarország viszonyán. Rákóczy a már szokásossá vált titkos pontokat is aláirta, melyekben hűségre kötelezi magát a király iránt, a ki elismerte fejedelemnek. Most már a hajduk is csillapodtak és a Magyarországhoz tartozók hűséget is fogadtak a királynak. Különösen e körülményre czéloz Esterházy, midőn azt irja, hogy „nagy fegyverrel is csak ezt kellett végben vinni”. Csak leplezni akarta e szavakkal elégületlenségét. Jól érezte, hogy megfontolás nélkül cselekedett. „Jó oskolám volt „igy kiáltott fel,” talán Paduában sem tanúlhattam volna többet”.20
Gróf Esterházy Pál fiatal korában.
Egykoru festmény az Esterházy herczegek fraknói várában.
Nem is birta elfelejteni megaláztatását, és szivesen megújitotta volna küzdelmét Rákóczy ellen. De a német birodalomban dúló háborúk és Pázmány mérsékletre intő tanácsai megakadályozták törekvéseiben. A fejedelem azzal vádolta Esterházyt, hogy 1631 nyarán újabb támadásra ingerelte Béltek urát, Prépostváry Zsigmondot, a kiről az egykorú pasquillus azt irja:
Prépostvári uram, sem prae sem post nem vagy.
Pártoló urak közt ne légy első hadnagy.
Az izgága öreg úr ártatlan mozgolódásának csak az volt a következménye, hogy Rákóczy elkobozta erdélyi jószágait.
Rákóczy sem úgy viselte magát, mintha igen komolyan venné a kassai szerződést. A Kassán aláirt titkos pontokra nem akarta letenni az esküt, „holmi haszontalan mentségekkel mentve magát,” a nádor szavai szerint. Rákóczy most már nem elégedett meg a kassai szerződéssel, nagyobb vállalatra még nem látta kedvezőnek az időt, de a császár szorult helyzete alkalmasnak látszott birtokok szerzésére. Leginkább a munkácsi uradalom elnyerésére gondolt. E czélból szüksége volt Brandenburgi Katalin és a császár beleegyezésére.
Szegény Brandenburgi Katalin megbánhatta, hogy oly mohó örömmel támogatta Rákóczyt Bethlen István ellenében. Rákóczy választása után talán vissza kivánta a régi állapotot; 1631 június 28-ikán alá kellett irnia egy kötelezvényt, melyben megigéri, hogy Rákóczy középső fiát, Zsigmondot fiává fogadja és beirja neki Munkácsot százötvenezer forintban, úgy hogy húsz jobbágytelket azonnal a kezébe bocsát s erről vallomást is tesz a leleszi káptalan előtt.
Ifjabb Bethlen István aláirása.
Olvasása: Comes Stephanus Bethlen mp.
Az irat eredetije az országos levéltárban.
E szerződés aláirása mintegy váltságdija volt Katalinnak. Mert rosszul érezte magát Erdélyben s Magyarországba kivánkozott. Midőn aláirta mind azt, a mit Rákóczy kivánt tőle, elhagyhatta Erdélyt, de Ibrányi vezetése alatt diszőrség kisérte. A fejedelemasszony azt hitte, hogy az őrség csak az erdélyi határig kiséri. De Ibrányi oly aggodalmasan féltette Katalin biztosságát, hogy addig nem akart távozni, a mig a fejedelemasszony nem teszi meg az igért vallomást Leleszen. Hanem a magyar területen Bethlen özvegye már Csáky István s a királypárti urak szavára hallgatott. Sennyey Sándor eltiltotta Katalint a leleszi vallomástól a császár nevében.
Csáky elfogatta Balling János fiát és vejét, hogy igy Munkács várának átadására kényszeritse. De Balling nem tágított, Csákyt nem bocsátotta a várba; Katalin pedig Csáky nélkül nem jól érezte volna magát a Rákóczy kapitányától őrzött Munkácsban.
S igy ellenséges állapot fejlődött ki egy részt Rákóczy hadai, másrészt pedig a Katalin ügyét védelmező királypárti seregek közt.
Ez ellenségeskedések nyomán oly mozgalom keletkezett, mely mind a két félre nagyon veszedelmessé válhatott volna.
A szerencsétlen jobbágyok, a kik a béke idején is eleget szenvedtek, 1830 végén s a következő év elején rendkivül el voltak keseredve az Esterházytól fogadott magyar hadak és az ugyancsak tőle behivott dragonyosok garázdálkodása miatt. 1631 tavaszán azon vette észre magát a felső-magyarországi generális, hogy az úgynevezett paraszt vármegyék abban is utánozzák a nemesi vármegyéket, hogy közfelkelést hirdetnek. A jobbágyok eskettető leveleket küldöttek szerteszét, kapitányokról, hadnagyokról, tizedesekről beszéltek s puskákkal, lándzsákkal, vasvillákkal és hajitó lánczos botokkal voltak ellátva. A fölkelés Torna, Ung, Sáros, Bereg, Abauj, Zemplén s Borsod vármegyékben, sőt tovább is el volt terjedve. Nemesek is csatlakoztak a jobbágyokhoz; társadalmi és politikai okok táplálták a lázadás tüzét. A jobbágyság s köznemesség gyűlölettel volt eltelve az Esterházytól befogadott idegen katonaság ellen. A császár és Rákóczy viszálya Munkács miatt különböző reményeket ébresztett a felkelés sikere iránt. Bizonyos, hogy Császár Péter, a mozgalom vezetője, megfordult Erdélyben s beszélgetett Rákóczy fő hiveivel. Az egri pasa támogatását is kereste. De a mozgalom mégis csak inkább parasztlázadás volt; az a remény lelkesitette a felkelőket s vezetőiket, hogy könnyitenek sorsukon. Erősen el volt terjedve a hir köztük, hogy a császártól „levél érkezett a pórok könnyebbségére, melyben az volt, hogy a pórság öt napnál többet egy hónapban ne szolgáljon földes urának.” De a mesés levelet Semsei Miklós elrekkentette, pedig a szegény jobbágyok szivesen feláldozták volna életüket, csakhogy e levelet megkaphassák.
Elszántak voltak, de nem kegyetlenek. Inkább a szabadságot óhajtották, mint a bosszut. Aránylag kevés fosztogatás s öldöklés történt. A felsőmagyarországi generális, a ki nem akart vért ontani, megbizta Kátai Jánost, az ónodi kapitányt, hogy alkudozzék a jobbágyokkal. Az volt a baj, hogy nem mertek szétoszlani, mert a büntetéstől féltek. 1632 elején a király katonái elfogták Császár Pétert s Kassára vitték, ott márcziusban a kiküldött biróság vallatta a jobbágyvezért s azután kegyetlenül kivégeztette. Április 3-ikán a felsőmagyarországi generális kegyelmet hirdetett a felkelőknek, de most a félelemhez a bosszu vágya is járult. A fölkelők meg akarták torolni a felnégyelt vezér halálát. De a harczhoz szokott s jól felfegyverkezett zsoldosok és hajduk ellenében mit sem tehettek. 1632 nyarán le voltak verve. Különösen súlyos csapás volt reájok nézve a bátori harcz, melyben az erdélyi hajduk s a váradi hadak verték széjjel a Tiszán túl fosztogató pórhadat.
Pedig a mikor a kassai törvényszék vallatta Császár Pétert, nagyon szerette volna megtudni a jobbágyvezértől, hogy nem kapott-e biztatást Rákóczy Györgytől? Oly mély volt a nádor s egyes udvari körök bizalmatlansága Rákóczy iránt a munkácsi ügy miatt.
Nagyon féltek attól, hogy Rákóczy egyesülni óhajt a császár nyugati ellenségeivel. Pázmány már 1631-ben tanácsolta az udvarnak, hogy jó volna a Rákóczy és a király közt fenforgó ügyet törvénytudó férfiak döntésére biznia. A nádor ellenezte az alkudozás gondolatát. 1632 végén Ostrosyth István a király nevében felszólitotta a fejedelmet a tárgyalások megkezdésére s ekkor Rákóczy, ki fegyveres beavatkozásra nem birta magát elhatározni, megnyugodott az udvar ajánlatában. Eperjesen 1633 február 5-ikén kezdődtek a tárgyalások Ferdinánd és Rákóczy biztosai közt. Mint Pázmány irja, a vitának „derék veleje ugyancsak a munkácsi és mádi dolog volt”. Az alkudozások hosszasan húzódtak. Brandenburgi Katalin lemondása után Munkács a fiskust illette volna meg, az udvar nem könnyen engedte át a strategiai szempontból oly fontos várat és a hozzátartozó gazdag uradalmat Rákóczynak. De a fejedelem tudta, hogy az udvarnak engednie kell. Követeléseit csak akkor szállitotta le, midőn látta, hogy az udvar eljutott engedményei legszélső határáig, 1633 szeptember 28-ikán meg volt kötve az eperjesi béke, melynek értelmében a király elzálogositja Munkácsot a fejedelemnek és két fiának 200,000 forintban s nem váltja vissza a fejedelem, vagy fiai életében. Alaghy Menyhértné halála után Mád is a Rákóczy család birtokába jut. Ónod váráról a kassai béke azt határozta, hogy a király őrsége együtt őrzi a fejedelemével. Az eperjesi béke a vár őrizetét egyedül a fejedelem katonáira bizza.
Ily áron szabadult meg az udvar a kelet felől fenyegető vésztől. Rákóczy pedig gyarapodott vagyonban, hatalomban és tekintélyben.21
A szomszédban fenyegető tűz el volt oltva, de belülről is füstölgött a ház. Zólyomi Dávid, az udvari kapitány, nem volt megelégedve a Rákóczytól kapott jutalommal. Prépostváry Zsigmond biztatta és csábitgatta Bethlen István vejét. Hitegette azzal, hogy a császár pártján nagyobb jutalom vár reá mint Erdélyben. A ki nagy vizben halász – irta neki – nagyobb halakat fog. Zólyomi 1631-ben a csekélyebb vizben maradt és feljelentette Prépostváryt. A rakamazi harcz és a bátori diadal, melyet a parasztokon aratott, növelte a könnyelmü ifju elbizakodottságát. A katonák és a hajdúk nagyon szerették a vitéz hadvezért, a ki a szegénységen elkövetett erőszakosságokért nem bántotta embereit.
Sólyom módra nyargalsz jó vitézid előtt,
irja róla az egykoru versiró. A jó vitézek messze földről sereglettek zászlai alá, hogy örülhessenek a vitézi életnek a polgárok és jobbágyok rovására. Zólyomi harczi dicsőségre s hatalomra vágyott. „Im édes anyám” – mondá egy nemes özvegyasszonynak – „a fejedelem énnekem nem ad semmit, de én egy kardot csináltattam s a melyik oldalamra akarom, arra kötöm, s a mily könnyen fejedelemmé tettem, olyan könnyen levehetem róla, ha akarom”. Ifjabb Bethlen István gróf hű társa volt sógorának. De Bethlen ifjan halt el 1633 januárjában, nem nagy bánatára Rákóczynak, mint sokan mondották, mert a fejedelemnek tartania kellett attól, hogy a kormányával való elégületlenek esetleg az általánosan nagyra becsült ifju köré csoportosulnak. A hű s okos barát halála után Zólyomi vakon rohant a veszedelemnek. Nem igen titkolta hóbortos terveit. Hadsereget próbált gyüjteni, hogy a német császár ellenségeihez csatlakozzék, üzengetett a töröknek s a német császárnak is. A Bethlen Gábortól elfoglalt hét megyét akarta magának megszerezni, hogy ezután a fejedelemségre törekedjék. Rákóczy ráijesztett s erős reversalisokat csikart ki tőle. De midőn újabb bizonyitékokat szerzett Zólyomi veszedelmesnek látszó törekvéseiről, 1633 április elején elfogatta a szerencsétlen ifjut. Az augusztusi országgyűlés fő- és jószágvesztésre itélte Zólyomit. Rákóczy megkegyelmezett az elitélt életének, hanem Kővárba záratta, hol a sólyom módra nyargaló vitéz eléggé tisztességesen el volt látva, de szabadságától örökké meg volt fosztva.
Zólyomi büntetését sokan hálátlan, törvénytelen és kegyetlen eljárásnak bélyegezték. S igaz is, hogy a büntetés nagyon súlyos a vétséghez képest. Mert Zólyomi sok mindent akart, a minek veszedelmes látszata volt, de csak beszélt, tervezgetett s ide-oda kapkodott. S mégis példa végett szükségesnek látszott a büntetés, annál is inkább, mert Zólyomi Rákóczy fogadott katonáit is magához csábitgatta. Azonban a jószágelkobzás, amely az ilyen büntetésnek kiegészitő része s az a körülmény, hogy a fejedelem menedéklevele megszegésével fogatta el Zólyomit, gyülöletes szinben tüntették fel az egész eljárást.22
Zólyomi Dávid aláirása 1630 július 26-iki levelén.
Olvasása: K(egyelmedne)k szeretettel szolgál Zoliomi Dávid.
Az irat eredetije az országos levéltárban.
Az 1633-iki augusztusi országgyűlés Zólyomin kivül Székely Mózesre is kimondotta a hütlenség büntetését. Székely Mózesnek, a hasonló nevü fejedelem fiának, jó dolga volt Bethlen Gábor alatt. De Rákóczy alatt panaszkodott, mert nemhogy szerezhetett volna jószágot, hanem még el is vették tőle ami a kezén volt. A megsértett fejedelmi utód 1632 végén Temesvárra szökött s egy irásra hivatkozott, melyben az volt, hogy a szultán az ő apjának úgy adta a fejedelemséget, hogy az fiára is szálljon.
Oda igérte Lugost, Karánsebest és Jenőt, ha a szultán Rákóczy helyébe ülteti. Székely sok nyugtalanságot okozott Rákóczynak. A porta nem akarta kiszolgáltatni sem őt, sem társait, „az éretlen elméjű szökevényeket”, mint a fejedelem irja. Itt léte hasznosabb, irta Musztafa fővezér nagy nyugalommal. Sőt 1635 nyarának elején az a hallatlan dolog történt, hogy a vén Juszuf aga, a császár csausza, Székelytől lázitó leveleket hozott Erdélybe. Székelynek ekkor elég kényelmes fogsága volt szép mulató helyekkel. De most Rákóczy erélyes hangon irt a portára. A kajmakám tehát a Jedikulába záratta Székelyt oly helyre, ahol „egyebet az égnél és a fejér tengernél nem látott”. Ez sem volt elég Rákóczynak. Székely szolgái szabadon jártak. A fejedelem tizezer tallért igért Huszain pasának, ha megöleti a foglyot. Azonban a portán tovább is őrizték Székelyt, hogy zsarolják és ijesztgessék Rákóczyt.23
Mert a török nem szerette Rákóczyt. Már 1631-ben jelenti Szalánczy kapitiha, hogy Konstantinápolyban haragusznak a fejedelemre, mert a kassai békét a török hire nélkül kötötte meg. Különösen sajnálták a tiszántúli hajduság átengedését. Ez azonban csak múló harag volt. Rákóczy azzal mentette magát, hogy a budai pasa kényszeritette a békére.24
Tartósabb haragot vont magára a fejedelem, midőn az oláh fejedelemségek ügyébe avatkozott. A vezérek nagyon rossz néven vették tőle, hogy úgy viseli magát, mintha a két fejedelemség osztogatása rajta állana. Leon oláh vajdától évenként négyezer arany évi adót követelt. Midőn Radul megbuktatta Leont, a portán azt mondották, hogy Rákóczy azért pártolja az ellenjelölt Basaráb Mátét, mert csak olyan vajdát tür meg, aki megadja a Leontól igért adót. A porta megüzente Rákóczynak, hogy nem kivánja Máté vajdaságát, hanem határozottan óhajtja Radul megmaradását. S Rákóczy mégis támogatta Basaráb Mátét, a ki valóban el is űzte Radult. 1633-ban a porta kénytelen volt jóváhagyni Máté vajdaságát. Nyegul, Basaráb fia, a ki 1633-ban moldvai vajda akart lenni, ötezer arany évi adót igért Rákóczynak, ha az óhajtott hivatalt megszerzi neki. A porta megalázva érezte magát; nem segithetett a bajon, csak rejtegette haragját Rákóczy ellen.25
Az sem igen emelte Rákóczy népszerüségét a török előtt, hogy késedelmes volt az adó beküldésében.26 Midőn a nagyvezér 1633-ban Jenőt követelte, Kőrössy István kapitiha büszkén oda mondotta a pasának, hogy Rákóczy soha azt oda nem adja, hanem ha fegyver leszen a nyakán. A lippai törökök czivakodása a jenei katonákkal annyira megharagitotta a portát, hogy Rákóczy kénytelen volt „leszállitani” Bornemissza Pált a jenei főkapitányt tisztségéről.27
Mind ehhez járult még a töröknek 1634-iki lengyel hadjárata. Murad szultán szerette volna megalázni a lengyel királyságot. Rákóczyt is táborba szólitotta. A fejedelem nem merészelt ellenkezni, sőt május közepén a megyei hadakkal és fizetett katonáival Szászsebesen táborba szállott. Nagyon óhajtotta a török vereségét. IV. Ulászló lengyel király előtt mentegette magát, hogy kénytelen volt kivonulni országának hadi erejével a szultán parancsára, de igérte, hogy nem fog keresztény vért ontani. Tudósitotta a lengyeleket a török sereg mozdulatairól. El volt szánva arra, hogy nem fog megjelenni a török táborban, hanem esetleg részhadat küld oda Kemény János vagy Szentpáli vezetése alatt. Szerencséjére a töröknek dolga akadt Perzsiában s a lengyel oly nagy erővel készülődött a harczra, hogy a szultán elvesztette kedvét a hadakozásra. Murtéza szerdár többet foglalkozott a békealkuval, mint a háboruval. Rákóczy is meg volt bizva a lengyel-török béke közvetitésével. A fejedelem örült, hogy ily megbizatást kapott s nem kell a lengyelek ellen vonulnia. De megijedt, midőn hallotta, hogy Murtéza oly helyen kelt át a Dunán, a honnan közel érheti Erdélyt. Attól tartott, hogy Murtéza neki ront a két oláh vajdaságnak s azután leigázza Erdélyt. Azért meghagyta a lengyel táborba küldött erdélyi követnek, hogy szerezze meg a lengyel segitséget a veszély esetére. Megüzente Ulászlónak, hogy valami módon biztositsa a lengyel oltalmat Erdély s a két vajdaság számára, a nélkül hogy a török hűtlenséget vethetne Rákóczy szemére. Ulászló meg is próbálta ezt, de a szerdár kereken megtagadta Erdély felvételét a békébe. Októberben a béke meg volt kötve és Rákóczy eloszlathatta szászsebesi táborát. A porta nem köszönte meg Rákóczy közvetitését. Észrevette, hogy nem egyenes uton járt. Az a hir volt elterjedve a törökök közt, hogy Rákóczy 40,000 főnyi segitséget igért a lengyelnek.28
Mind e körülmények eléggé érthetővé teszik azt, hogy a török Székely Mózest nem akarta megöletni és Zólyomi kiszabaditását is sürgette.
A két főurnál hatalmasabb ellensége támadt Rákóczynak 1636-ban. Bethlen István a fejedelem választása után visszavonult magyarországi jószágaira. Nem tudta elfelejteni a történteket; az alattvaló szerepe nehezére esett neki s Rákóczy sem igyekezett azt könnyűvé tenni. Bethlen István nem akarta letenni a hűségeskűt. Rákóczy az 1631-iki országgyűlésen törvényt hozatott azokról az urakról, a kik a római császár birodalmában laknak s Erdélyben is birnak jószágokat. Az ilyenek tartozzanak reversalist adni, hogy semmi ellenségeskedést nem inditanak – mondja az 1631-iki törvény. Bethlen azonban nem adott reversalist s nem esküdött hüséget. Rákóczy az 1633-iki gyulafejérvári országgyűlésen ujra felszólitotta az öreg urat az eskü letételére s midőn Bethlen nem tágitott, a már elkészült törvénykönyvhez függeléket készittetett, mely egészen Bethlen Istvánra vonatkozott. E törvényczikk a hűségeskü letételére szólitja fel azokat, a kik eddig le nem tették s egyszersmind meghagyja, hogy a fiskális várak birtokosai hittel kötelesek a fejedelemnek, a kit bebocsátni tartoznak kiséretével együtt, ha a közszükség, vagy a fejedelem magán körülményei úgy kivánják.
„E czikkel” – irja Bethlen István – „minket nézett, hogy vagy halálom történvén (mivel szorgalmatosan szokta calculálni időmet) maradékaimtól könnyebben elránthassa Husztot, vagy magam megbetegedvén, hamarább kényszerithessen annak az articulusnak szinével az ő kegyelme népét belebocsátani, és osztán szokása szerint könnyebben kiszinelhesse kezemből.”
Bethlen István válaszul ez 1633-iki czikkre Illésházy Gáspárnak, közeli rokonának katonáit vitette Huszt várába. Rákóczy ily körülmények közt nem érezte magát kötelezve arra, hogy teljesitse Ecsed és Huszt urának követeléseit, melyek a topai egyességen alapultak, vagy összefüggöttek ifjabb Bethlen István örökségének és Zólyomi elkobzott jószágainak kérdésével. Bethlen István nem szerette Zólyomit, de leánya érdekeit védelmezte s családjára nézve rossz jelnek tartotta, hogy Rákóczy oly rövid uton végez vejével, Erdély egyik leghatalmasabb főurával.29
Huszt vára.
Rajzolta Dörre Tivadar.
Aggodalmait növelte az a baleset, mely másik fiát, Bethlen Pétert érte. Bethlen Péter ugyanis hirtelen haragjában úgy megütötte egyik gazdatisztjét, hogy a szerencsétlen ember néhány nap mulva meghalt. Bethlen Péter meg akart alkudni az elhalt gazdatiszt anyjával, de Rákóczy úgy látszik, megakadályozta az alkút. Annyi bizonyos, hogy pörbe fogatta Bethlen Pétert, a ki attól tartott, hogy „nehezen kerüli el Zólyomi tánczát”, noha Rákóczy váltig állitotta, hogy nem akarja elfogatni. 1635 szeptemberében Bethlen Péter elhagyta Hunyadot és atyjához szökött Ecsedbe.30
Most már csak a fegyver dönthette el a Bethlenek és Rákóczy vitáját. Rákóczy bizonyára visszafogadta volna Bethlen Pétert megalázó feltételek árán, de az öreg ur már az addigi megaláztatást is sokallotta. Úgy hitte, hogy Rákóczy hatalma alapjában meg van ingatva. Miért adná tehát fel családjának erdélyi birtokait s miért türné tovább szerencsés vetélytársa kiméletlenségét? 1635 deczember 20-ikán Murtéza pasának egy embere érkezett Ecsedre, aki Moldván, Lengyelországon és Huszton át utazott. A török azt kérdezte Bethlen Istvántól, hogy felveszi-e az erdélyi fejedelemséget? Mert a hatalmas császár a telhetetlen Rákóczyt nem szenvedi tovább. Másrészt Illésházy Gáspár megüzente Ecsed urának Esterházynak ezt a nyilatkozatát: „Ha Bethlen István uram a maga oltalmához fog, mi azt csak az ujjunk közül fogjuk nézni”.31
Bethlen Péter aláirása 1635 márczius 30-iki levelén.
Olvasása: Petrus Betthlen mp. (ropria)
Az irat eredetije a gyulafejérvári káptalan levéltárában.
Ezek igen biztató szavak voltak. Alaposnak látszott a remény, hogy az 1630-ban elvesztett méltóság most visszaszerezhető. Január közepén Bethlen István elhagyta Ecsedet és Budára utazott Naszuhpasazade Huszein pasához.
Rákóczy nem ijedt meg. Jellemzi hangulatát két udvari emberének párbeszéde. Kerekes Pál azt mondotta 1636 februárjában Faragó András mezei kapitánynak, hogy minden jót vár, mert a töröknek most ügye vagyon. „Hohó, Pál uram” – mondja Faragó – „nem sok kell minekünk”. Mire Kerekes igy szólt: „Nem azért hoztam bizony most két hordóban hetven vagy nyolczvan ezer forintot és egy ládában hét vagy nyolcz ezer aranyat, hogy könnyen hagynánk; nem megyünk bizony oly könnyen ki innét”.32
Mindamellett Rákóczy szerette volna a vitát békésen elintézni. Bethlen István mindenfelé szétküldött körleveleiben nem csupán személyes sérelmeit emlegette. Törvénytelen s rossz kormányzattal vádolta Rákóczyt. Felemlitette egyebek közt, hogy Bethlen Gábor hagyományát nem adta át a fejérvári kollégiumnak. A hagyományozott 20,000 forintot Rákóczy az Isten oltáráról vonta el – irja Bethlen István. Rákóczy tisztázni kivánta magát s a vitát az ország itéletére bizta. Az erdélyi rendek követsége visszahivta Bethlen Istvánt Budáról, de a trónkövetelő feltételei oly parancsoló hangon voltak irva, hogy Rákóczy meg nem nyugodhatott bennük.33
Bethlen a portában bizott, a hol Laskai János járt el ügyében. Ugyanott a Toldalagitól vezetett követség védelmezte Rákóczyt. De Toldalagiék magaviselete gyanusnak látszott. Annyi bizonyos, hogy Bethlen Gábor e hű embere a békülést ajánlotta Rákóczynak.34
A töröknek valóban sok ügye volt, a magyarországi hadviselés felülmulta volna erejét; azon volt, hogy bizalmat keltsen Rákóczyban. S remélte, hogy a végbeli törökök majd kikergetik a készületlen fejedelmet. A portáról azt irták Rákóczynak 1636 júniúsban, hogy Bethlent elviszik Rodusba, vagy a héttoronyba zárják, a hogy a fejedelem kivánja. Erősen bizott a török e hitegetés sikerében s abban, hogy az erdélyiek Bethlen pártjára kelnek. Atesi Mehemed aga, Huszein küldötte, azt mondotta a szultánnak: „Padisahom! ha Bethlen visszahelyezéséért kibocsátott parancsoddal elmenvén a Rákóczy nevű átkozottat tönkre nem teszem, fejem legyen a biztositék.”35
Esterházy nádor jól ismerte a török szándékait. A párkányi aga mondotta Eőrsi Zsigmondnak, a nádor Budára küldött követének, hogy Rákóczy nem vitéz, csak kalmár, rosszul bánt Bethlen Istvánnal, fiát megétette, s Székely Mózest kiüzte. Mivel ezek a császár köntöséhez ragaszkodnak, a török kiűzi Rákóczyt.36 A nádor nem haragudott ezért. Azon volt, hogy elszigetelje Rákóczyt; a hajduknak megüzente, hogy fel ne keljenek, mert nem bizták reájuk Erdély védelmét, Rákóczynak pedig azt tanácsolta, hogy engedjen, ha nagy az ellenség.37
Arról szó sem volt, hogy a nádor komolyan megfenyitette volna az Ecsedben lakó Bethlen Pétert, mint Rákóczy kivánta. Bethlen Péter ugyanis hadakat fogadott, háborgatta Rákóczy hiveit s megtámadta azt az erdélyi sereget, mely Huszt várát ostromolta.38
Ez júliusban történt. A budai pasa belátta, hogy a hitegetés politikája nem használ, mert Rákóczy háborura készül és pedig a legnagyobb erélylyel. Augusztusban Ali csauszt küldötte hozzá háborus üzenettel. Szeptember másodikán Budára érkezett Atesi aga és Van Ali bég az indulásra való parancsolattal. Október elsején a török tábor Gyula mellett volt.39
Rákóczy meg nem hátrált az Ali csausztól hozott üzenetre. A török követséget letartóztatta és Tordára sietett, a hova közfelkelést hirdetett. Szeptember 26-ikán az egész ország hadai az Aranyos partján sátor alatt mezőben voltak. Rákóczy a rendek elé terjeszté az állapotokat. Nem igen nagy volt a harczi kedv, a fejedelem ellenségei s a Bethlen-ház barátjai, a kik közt Kapronczai György és Bethlen János, a történetiró voltak a leghangosabbak, hevesen ellenezték a hadjáratot. De Rákóczy szerencsés optimismusa legyőzte a félénkséget, a habozást és ellenséges indulatot. A fejedelem bizonyára arra hivatkozott, hogy a magyar és erdélyi hajduk mellette vannak, hogy a jó legények mindenfelől gyülekeznek s igy hadserege húszezerre is reá telik.40
A nagyszalontai csatatér.
Rajzolta Cserna Károly.
E hadseregnek egy része Kornis Zsigmond és Ibrányi Mihály vezérlete alatt október elején Nagy-Szalonta mellett táborozott. Ide gyültek az Erdélyhez tartozó vármegyék, a hajduk, a Rákóczy uradalmaiból való katonák s a marosszéki hadak. Kornis Zsigmond választotta a szalontai táborhelyet, hogy biztositsa a visszavonulást Várad felé s jobban vigyázhasson a hajduvárosokra.41 Huszein pasa Bethlen Istvánt Bekir temesvári pasával, mint szerdárral s a török sereg szinével Szalonta felé inditotta. Október 6-ikán este felé a két tábor összeütközött. „Lőn rettenetes kopjatörés és nagy kemény viadal” irja Szalárdi. A kopjás lovasok rohama „az iszlám sereget visszanyomta s némely hitharczost vértanukká tett” a török történetiró szavai szerint. De a jancsárok nehány könnyü taraczkkal bokrok és szekerek közé lévén helyezve, sűrü lövésekkel visszariasztották az erdélyieket. A magyar hadnak nem volt egységes vezetése, a hajduk s mások is nem biztak a „pápistás” Kornis Zsigmond vezetésében. Ibrányi Mihály pedig kevesebbet értett a vezetéshez, mint Bethlen Gábor volt tábornoka. A janicsárok lövöldözése teljesen felbontotta a rendet. A vezérek is Nagyvárad felé menekültek. De a török tábor is visszavonult éjjeli pihenőre. Ekkor Győri Jakab szalontai hajdu, aki egész életét török csatákban töltötte s egyszer rabja is volt a töröknek, háromszáz lovassal a tiszta és csillagos éjszakán csendesen a török után nyomult. Lovasait hátrahagyva, gyalog az ellenség táborába indult s ott hamar észre vette, hogy a törökök meg vannak ijedve. Attól tartottak, hogy Rákóczy derék hada nyomon követi Kornisékat. Győri visszaszökött s meghagyta társainak, hogy dobolással, „hozzá, hozzá vitézek!” s „Jézus, Jézus!” kiáltással, továbbá puskalövésekkel mennél nagyobb lármát csináljanak, de helyükből meg ne mozduljanak. E lármára a török táborban az a hir terjedt el, hogy Rákóczy megérkezett s éjjeli támadást intéz Bekir ellen. Bekir is megijedt, hiába intette Bethlen István, hogy várja meg azon helyben a virradást. A pasa elhatározta a visszavonulást, de midőn kiadta azt a parancsot, hogy nézzenek a ló után, tüstént elterjedt a hir, hogy a szerdár megfutott. Erre a török hadsereg csapatokra szakadozott s mint Arany irja:
Ekkor aztán: rajta! vágni!
Mint a vetést, egymás után.
Szigetenkint, és egyenkint,
Győri és az öt kapitány.
Szigetenkint, lápon, éren,
Másnap is még, sőt hetekig, –
Ugy vadászták, ugy halászták,
Élve-halva, mérföldekig.
Sok, szájában kizöldellő
Árpaszemmel, éhen veszett;
Szalontánál a háromszáz
Hajdú dolga ekkép esett.42
A nagy vereség után a budai pasa Lippára vonult vissza, hogy onnan Illye felé Erdélybe mehessen, mint Rákóczy táborában hitték. De Rákóczy azon volt, hogy elvágja utját. Október 21-ikén Kornis Zsigmondot tizezer kopjással, ötezer gyaloggal és tiz ágyuval küldötte a vezér látogatására. De a Maros áradása s a nagy esőzés miatt Kornis nem támadhatta meg a vezért. Pálélésénél Lippától egy mérföldnyire megállapodott. A vezér nem vette tréfára a dolgot, zálogokat kezdett kivánni s a békealkudozáshoz fogott.43
Sehonnan sem várhatott segitséget. Tudta, hogy Konstantinápolyban a perzsa elég aggodalmat szerez. Kinán pasa pedig, a ki Oláhországban Máté vajdát akarta háborgatni, november vége felé visszavonult, midőn hallotta, hogy Rákóczy székely csapatokat küld szövetségese segitségére. A portáról meg azt üzenték a budai pasának, hogy vigye végbe a dolgot, ha oly állapottal viheti végbe, hogy a szultánnak tavaszi ázsiai hadjáratát meg nem gátolja, ha pedig nem tudja, béküljön.44
S igy a budai pasa bár eleintén nagyokat követelt, mégis engedett, Rákóczy is örült, hogy szép szerével szabadult a bajtól. Szászvároson Bethlen Istvánnal egyességet kötött deczember 4-ikén, melyben nagyrészt kielégitette az öreg úr birtokköveteléseit. Kimondotta, hogy Huszt várára s Bethlen Istvánra nem terjeszti ki a fiskális várakról szóló czikknek érvényét. A Bethlen Péter ellen inditott pert pedig egyszerüen eltörli s a sérelmes asszonyt a békességre inti.
Huszein pasának Rákóczy sok mindent megigért, egyebek közt azt is, hogy negyvenezer tallért küld a szultánnak s tizezret a kajmakámnak. De igéreteinek teljesitését attól az athnamétól tette függővé, melyben a szultán Rákóczy fejedelmi hatalmát a tőle kivánt módon ujból meg fogja erősiteni.45
A szalontai csata hire messze terjedt; Ferdinánd udvarából is terjesztették Rákóczy dicsőségét. A félénkebb politikusok, kik a tordai tábori országgyűlésen ellenezték a hadjáratot, talán most is azt mondották, hogy ne itéljünk, mig a dolog végét nem láttuk. De bármit mondottak, Rákóczy trónja most szilárdan állott: két császárnak támadása és három főúr pártütése mintha csak arra valók lettek volna, hogy megerősitsék Bethlen Gábor örökösének hatalmát.