Előszó

A korona és a nemzet viszálya. A bécsi béke vivmányainak enyészete. A török uralom vége. A német kényuralom. II. Rákóczi Ferencz fölkelése. Kűzdelem a magyarságért. A korszak történetének forrásai

II. Rákóczi Ferencz az ónodi országgyűlésen.
Rajzolta Dudits Andor

AZ AZ ÖTVENNÉGY esztendő, melyen át I. Lipót és I. József királyok ültek Szent István trónusán, nemzeti történetünk hőskölteményének egyik legemlékezetesebb szakasza. Ez időben szabadult meg az államterület legnagyobb része a török uralomtól s Buda visszafoglalása soha el nem halaványodó fénynyel övezi e korszakot. Csakhogy az örök emlékezetű eseményt véres vajudások, romboló balmozgalmak előzték meg, kisérték és követték. E mozgalmak Lipót trónra léptével kezdődtek s csak fia, József halálával szüntek meg s végletekig elmérgesítették a korona és a nemzet, a királyi hatalom és a magyarság egymáshoz való viszonyát. Lipót trónra léptének már első évében megdőlt az a hatalmi egyensúly, melyet a bécsi béke a magyar államterületen alkotott s mely félszázadon át biztositotta a magyarság legfőbb nemzeti érdekeit a császári és a török udvar túlkapásai ellen. Erdély, mely addig magyar politikájukban mindkettőt mérsékletre, kiméletre kényszeritette, külső és belső háborúkban meritette ki régi erejét. Ezzel az egyensúly megbomlott s Bécsből és Konstantinápolyból egyaránt özönnel zudittattak a szenvedések a magyarságra. Egy ideig csak az uralkodó osztályok védekeztek s Magyarország évtizedeken át nehéz belső forrongások, összeesküvések és lázadások szinhelye volt. E közben a királyi hatalom tökéletesen megfeledkezett abbeli hivatásáról és kötelességéről, hogy az országot az. ozmánok ellen oltalmazza. Soha a török uralom oly kiterjedést hazánkban nem öltött, soha az udvar annyi áldozatot nem hozott, hogy a szultántól békét vásároljon magának, mint Lipót uralkodása első huszonöt évében. De bármi kevéssé akarta, épen a magyarok, a bujdosók mozgalmai elemi erővel, ellenállhatatlanul háborúba sodorták, mely Európa támogatásával, hirneves hadvezérek vezetése alatt nehéz és hosszú tusában megtörte a szultán félelmetes erejét s Budával az ország legnagyobb részét Lipót uralma alá helyezte. Patakokban folyt a hosszú háborúban a magyar vér is s a parányivá fogyott nemzet mérhetetlen áldozattal járult a küzdelem sikeréhez. De a diadal nem neki gyümölcsözött s az udvar nem a magyar királynak, hanem a császárnak foglalta vissza Magyarországot. A török rabságot a német kényuralom váltotta fel s a királyi hatalom a béke éveit nem a múltak bajainak orvoslására, hanem a magyarság megmaradt erejének végképeni megtörésére használta.

Úr és jobbágy, polgár és nemes egyaránt testi-lelki nyomorba sülyedt s lassankint mindenkiben az az érzés támadt, hogy olyan hatalommal áll szemben, mely teljes megrontására törekszik, A társadalom minden rétegére kiterjedt az elkeseredés s immár a tömegek is megmozdultak, hogy midőn többször vérbe fojtott kisérletezés után végre II. Rákóczi Ferenczben megtalálták természetes vezérüket, lángba boritsák az egész országot. Azok a törekvések, melyek meg akartak semmisiteni mindent, a mi magyar, a nemzet legnagyobb részét egy zászló alá gyűjtötték. E zászló köré sorakozott a nép minden eleme, a magyar nemes úr és a paraszt, a városok német polgársága, a felvidéki tót és ruthén szegénység. Küzdelmük nem a rendi alkotmány, nem a nemesség osztályérdekei, hanem a magyar nemzet megmaradásának védelmére irányult. Ez az idő nem a rendi kiváltságokért, az oligarchikus vagy nemesi előjogokért való küzdelem korszaka többé. A rendi alkotmány politikai jogait az udvar egymás után rég elkobozta már. Országgyűlést nem tartottak, a király maga szabta a törvényt, maga vetette ki az adót, mellőzte a nemesi kiváltságokat, szóval félre tette az egész alkotmányt, a nélkül, hogy a tömegeket maga ellen lázitotta volna. Végül sem rendi érdekekért, hanem a lételében megtámadott magyarságért, azért fogtak fegyvert, hogy Magyarország magyar maradjon. Csak ez eszmény hozhatta mozgásba a tömegeket s ez avatta kűzdelmüket a katonai, politikai és kormányzati ügyekben járatos rétegek, az úri és nemesi osztályok csatlakozásával nagy nemzeti szabadságharczczá. A rendi kiváltságok védelme soha sem gyűjtött volna össze oly óriási hadakat, minők II. Rákóczi Ferencz köré sereglettek. Az ő táborában volt akkor Magyarország s épen a kiváltságosak csekély töredéke szolgálta a bécsi politikát. A tömegek hősi tusája nem maradt meddő s vérükből sarjadzott ki az új Magyarország, melynek alapját a királyi hatalom s a magyarság kibékülése, a szatmári pacificatio rakta le.

Ez időszak változatos történetét elbeszélni a jelen kötet feladata. Eseményeit töméntelen kútfő és irodalmi segélyforrás helyezi új világitásba. Ez idők számos kiváló, sőt másod-, harmadrendű szereplője is értékes naplókat, emlékiratokat s más följegyzéseket hagyott reánk. Leveleik és okirataik meg épen töméntelen számmal maradtak fenn s a sok becses kútfő segélyével valósággal bepillanthatunk a rég sirban porladó nemzedékek lelki világába, az események legrejtettebb titkaiba. Másfelől az egész művelt Európa szakirodalmában dús anyag kinálkozik a magyar történelem e korszakának ismeretéhez. A legtöbbet természetesen a magyar történetirás szolgáltatja. Jeles irók, Szilágyi Sándor, Pauler Gyula, Károlyi Árpád, messze kiterjedő kutatások alapján, e korszak számos kimagasló jelenetét kitünő munkákban világitották meg. Különösen gazdag azonban a Rákóczi-korszak irodalma. Járultak ugyan hozzá sokan, főleg külföldiek, de mindnyájuk közül kimagaslik, sőt páratlan, nagynevű irónk, Thaly Kálmán történészi tevékenysége. A Rákóczi-korszaknak és előzményeinek szentelte fáradhatatlanul munkás életének immár negyedik évtizedét s az eredmény valóban tiszteletet, bámulatot parancsoló. Fáklyát gyujtott a vak sötétségben s okmánykiadásaiban, feldolgozott műveinek fényes és hosszú sorozatában, kisebb tanulmányaiban, tárczáiban és másnemű közléseiben, melyek száma sok százra megy, a kuruczvilág minden dicsőségét és szenvedését visszavarázsolta a mai emberöltő elé. Magán- és hivatalos levéltárak, kül- és belföldi, másoktól észre sem vett gyűjtemények szolgáltatták kezébe a rengeteg anyagot s útazások, a fontosabb események szinhelyén tett megfigyelések és tapasztalatok gyarapitották bámulatos tudását. Nincs a nagy szabadságharcznak olyan mozzanata, nincs egyetlen alakja, akár politikai, akár katonai, vagy közművelődési tekintetben válik ki, a kire új világot nem deritett volna. Koszorúba fűzte a kurucz költészet virágait, kiásta a levéltárak mélyéből a kurucz diplomaták jelentéseit, a hadvezérek és kormányférfiak magán-levelezéseit. A honvédelem és a közigazgatás, az egyház, iskola és közművelődés, művészet- és iparfejlődés szóval a nemzeti élet minden megnyilatkozása szerető és szakavatott búvárt, gyűjtőt és feldolgozót talált benne. Elvándorolt a Márvány-tenger zúgó partjaira, hogy az ott porladó hősök emlékét felkutassa, el Konstantinápolyba, hogy II. Rákóczi Ferencz hamvait újra megtalálja. Nincs történelmünknek egyetlen korszaka, melynek minden lényegesebb mozzanatára annyi becses forrással rendelkeznénk, mint Thaly Kálmán kutatói szerencséje, törhetetlen munkakedve, sohasem szünetelő irói tevékenysége következtében a Rákóczi nevével összeforrt nagy nemzeti fölkelés idejére. Hálával és tisztelettel emlékezem meg e páratlanul sikeres történetirói tevékenységről, melynek eredményeit jelen munkámban lehetőleg értékesitettem. De ép oly gondosan használtam minden egyéb irodalmi segédforrást és kútfőt, hogy részrehajlás és elfogultság nélkül úgy beszélhessem el ez időszak eseményeit. olyanoknak rajzolhassam a vezérlő egyéniségeket, a mint azok cselekedeteikben s az egykorú hiteles emlékekben visszatükröződnek.

II. Rákóczi Ferencz kardja és zászlaja.
(A kard Forster Zsigmond birtokában, a zászló a pozsonyi városi múzeum gyűjteményében.) Rajzolta Cserna Károly