SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

XII. FEJEZET.
Rákóczi és az orosz szövetség.

A magyar ügy a bukás szélén. A kibontakozás nehézsége. Az 1710-iki országgyűlés. Szomoru kilátások. A külföldre menekülés eszméje. Az orosz politika közeledése. Nagy-Péter követe Rákóczinál. Oroszország érdekei a spanyol örökösödési háborúval szemben. Francziaország oroszellenes politikája. Rákóczi kisérletei a porosz és lengyel uralkodóknál. A kurucz vezérek Lengyelországban. Bercsényi diplomatiai küldetése. Vetésy László Párisban és Moszkvában. A német hadak előnyomulása. A kuruczok végkimerülése. Változás a császári hadak vezérletében. Gróf Pálffy János fővezér. A béke reményének emelkedése. Károlyi Sándor és a kiegyezés kérdése. Pálffy levele Károlyihoz. Károlyi Sándor találkozása Rákóczival. Komáromy György bihari alispán. A titkos békealkudozások. A kiegyezés eszméje az udvarnál. A Pálffynak adott királyi meghatalmazás. Károlyi és Pálffy Debreczenben. Rákóczi és Pálffy vajai találkozása. Rákóczi levele a királyhoz. Az udvar engesztelhetetlen hangulata Rákóczi iránt. Eugen herczeg kifakadása Pálffy ellen. Anglia beavatkozásának hatása a királyra. Pálffy meghatalmazása a béketárgyalások folytatására. A béke reményének hatása a kuruczokra. Rákóczi elpártolása a béke eszméjétől. Hiú remények az orosz támogatásában. A salánki gyűlés. Rákóczi lengyel útiterve. Február 20-iki kiáltványa. Távozása az országból.

Veszve volt minden s Rákóczi nem zárkozott el a tudat elől, hogy a harczot folytatni nem lehet. Választania kellett a között, hogy külföldre menekül vagy föltétlenűl meghódol. A régi alakban kívánt kiegyezésről, a nemzeti programm valósításáról szó sem lehetett többé, mert Heister győzelmei a Heister-féle szellemet végleg diadalra juttatták Bécsben. Az ország legnagyobb része ismét a király kezén volt, ki azonban nem állította helyre a régi alkotmányt. Az országgyűlést 1710-ben is összehivta ugyan, de nem végeztetett vele semmit. A gyűlés az állandó hadsereg és az állandó adózás elvébe is belenyugodott, sőt az ellen sem emelt kifogást, hogy a mikor országgyűlést tartani nem lehet, a király a főrendeket s a városok és megyék kiküldötteit hivja meg az adó megszavazására. Mindazáltal ez a gyűlés is meddő maradt s az ország kormányzata sem helyeztetett vissza a törvényes állapotba. A hol a németek megjelentek, ott a régi mintára megkezdődött a vallásűldözés, ámbár a király tiltotta, sőt a primás is rosszalta. Mindazáltal úgy látszott, hogy a német uralommal visszatér a Kollonics-rendszer, mert, mint az angol követ deczember 10-ikén irta: „bizonyos, hogy ebben az udvarban sokan vannak, kiknek hasznára és javára válik, ha Magyarország fegyveres erővel vettetik alá”.

Ily hangulatban volt az udvar az 1710-ik év folyamán s elfogadható kiegyezésre Rákóczinak alig nyilt többé reménye. Komolyan számba vette tehát a külföldre menekülés eszméjét. Külföldön akart vagy segélyt szerezni vagy legalább oda működni, hogy a magyar kérdés az általános békekötésbe felvétessék.

A külföldre való menekülésre biztathatta azon körülmény, hogy 1709 óta az orosz politika ismét közeledni kezdett hozzá, mert a czár nagyon zokon vette, hogy az udvar újabb szövetségi ajánlataival is elutasitotta. A császári követnek roppant erőlködéseket kelle tennie, hogy a czár ne önálló állam követeiképen fogadja a nála járó magyarokat. Rákóczi orosz-franczia-svéd-magyar szövetség eszméjét vetette föl, melyet azonban halomra döntött XII. Károly, ki megkezdte a háborút Oroszország ellen. De tönkre veretett s török területre kelle menekülnie, hol a szultánt háborúra ösztönözte a czár ellen. Péter azonban nem akart új háborut, s mindent elkövetett, hogy egyrészt franczia közvetítéssel békét kössön Svédországgal, másrészt meg a portát is visszatartsa a szakítástól. Mindkét irányban fel akarta használni Rákóczit, kit bécsi követe Urbick1 1710 tavaszán meglátogatott, a mi Bécsben nagy megütközést keltett. A fejedelem Urbick útján is tett nagyon mérsékelt kiegyezési ajánlatokat az udvarnak, a czárt meg felkérte, küldjön Munkácsba, Ecsedbe és Máramarosba orosz őrséget, Ukrajnában pedig bizonyos területet jelöljön ki megtelepedésre azon magyaroknak, kik hazájokból kiszorulnak. Minthogy azon időben a szepesi városokban orosz hadak álltak, a czár könnyen segíthette volna Rákóczit, kinek törekvéseit XIV. Lajos is támogatta s követét 1710 júliusban azzal küldte a czárhoz, hogy tőle fegyveres segélyt2 szorgalmazzon a magyarok részére. Csakhogy a franczia és orosz politika ármányos játékot folytatott egymással. Dolgorucki orosz külügyminister azt ajánlotta a czárnak, csak ámítsa, biztassa Francziaországot, mert mennél tovább tart a spanyol örökösödési háború, annál több hasznát veszi Oroszország. Viszont XIV. Lajos, habár a czár segélyét kérte Rákóczi számára, egyre arra ösztönözte a portát, támadja meg Oroszországot. A fondorlatok e tragikomédiájának Rákóczi lett az első áldozata. Segítséget sem pénzben, sem katonában nem kapott a czártól s igy helyzete annyira kétségbeesetté vált, hogy még októberben czélszerűnek látta a porosz királytól menedéket kérni, ha hiveivel külföldre kénytelen húzódni.3 Deczemberben hasonló kéréssel fordult a lengyel királyhoz. Időközben a mozgalom életben levő vezérei csakugyan mindinkább Lengyelországba menekültek. Oda huzódott családjával Forgách Simon, Esterházy Antal s oda ment Bercsényi is hivatalos megbizással ugyan, de tényleg azért, mert itthon a pestis és a németek miatt nem érzé magát többé biztosságban. Hivatalos megbizása az orosz segély szorgalmazása volt, melyet Dolgorucki herczeg valóban kilátásba helyezett, mert az orosz politikának szüksége volt Rákóczira, kit a portán és a franczia kabinetnél akart felhasználni. Már régebben arra kérte a fejedelmet, hasson követe, Vetésy útján oda, hogy XIV. Lajos vállalja el Károly svéd királylyal szemben a békeközvetítést. Ha ezt kiviszi, a czár viszont megigérte, hogy végrehajtja a varsói szerződést s egész erejével megsegiti Magyarországot. Rákóczi teljes buzgalommal működött tehát a czár érdekében XIV. Lajosnál, ki július 25-ikén igen biztató válaszszal küldte Vetésyt Magyarországba, honnan a czárhoz utazott Moszkvába. A franczia politika azonban ez esetben is szemfényvesztést űzött. Épen nem akart békét szerezni a czárnak, hanem ellenkezőleg, mindent elkövetett, hogy a szultánt a czár ellen ingerelje, a mi sikerült is s 1710 novemberben a porta megüzente a háborút Oroszországnak. Mikor tehát Vetésy Moszkvába érkezett, a czár szóba sem állt vele, mert ekkor már tudta, hogy Francziaország bújtogatta fel ellene a törököt. Csakhogy a háború meg volt ugyan üzenve, de az ellenségeskedések még szüneteltek s nem látszott lehetetlennek, hogy a porta a tavaszig, mig a műveleteket megkezdheti, meggondolja a dolgot s békét köt. Oroszország még mindig hasznát vehette tehát Rákóczinak, ki a portán nagy tekintélynek örvendett. Ennek következtében az oroszok nemcsak nem szakítottak vele, hanem egyre fegyveres segélylyel biztatták Bercsényit, ki csakhamar (deczember 28-ikán) azt irta a fejedelemnek „bizonyos segitségünk; nem bizonyos az ideje,” pedig „a török lárma nélkül” – mint egy héttel később irta – Rákóczi Munkácson várhatta volna be az orosz segitséget, most azonban több idő kell hozzá. Minthogy e közben a felvidék nagyrészt német kézbe jutott s attól lehetett félni, hogy az ellenség elzárja a lengyelországi útat, Bercsényi folyton figyelmeztette a fejedelmet, vigyázzon, hogy Munkácsba ne rekedjen; jőjjön ki tehát idejében ő is a czárhoz, hozza ki a hadakat, ne béküljön, hanem várja be a czár segítségét. Rákóczi hajlott a tanácsra. Mivel itthon veszve volt minden, azt hitte, hogy orosz segélylyel elhuzhatja a háborút az általános békéig, mely az évek óta hadakozó felek kimerültsége mellett közelben levőnek látszott. Biztosan számított reá, hogy XIV. Lajos bevéteti az általános békébe Magyarországot. Sőt tervezgetéseiben szerepet játszott I. József halála, noha a király még 33 éves sem volt s ez ideig jó egészségnek örvendett.4 Húzni-halasztani akarta tehát a végleges eldöntést hogy „vagy az universalis békességig vagy a mostani császár haláláig vontatódnék ezen hadakozás”.


Ostromjelenet a kuruczvilágból.
Rugendas György Fülöp egykorú metszete után. A Lanfranconi-gyűjtemény példányáról

Csakhogy a vasöv egyre szűkebbre szorult körülötte. A császáriak egyesültek s a Tiszának nyomultak, Erdélyből meg egy másik hadtest közeledett s a nemzeti mozgalom az év végén alig öt megyére, Szatmárra, Szabolcsra, Ugocsára, Ungra, Máramarosra szorítkozott s ezek is végnyomorba sűlyedtek. „Majd egész vármegyénket – irja Máramaros – a grassáló pestis ellepvén annyira, hogy mindennemű mezei és egyéb munkát, sőt maga cselédjét elhagyván lakosink, egész falvak havasokra, erdőkre, völgyekre, sőt Moldvára és Lengyelországra elszéledtenek.” „A vad helyen megtelepedett nép ha egyszer eloszol, medvéknek, farkasoknak és rókáknak lakó helye lészen és in perpetuum marad pusztaságban” a vármegye területe.5 „Méltóságos kommandirozó generálisunk – kiált fel Szabolcs vármegye6 – hazánkhoz való szoros szövetségbeli kötelességeinket mindenben contestálni készek vagyunk. De minthogy a lakos megkevesbedett; az impositiok pedig és a restantiabeli szedések megmaradtak”, a nép, a mennyiben a pestis még meg nem ölte, az alföldségre oszolt. Ily viszonyok közt lehetetlen volt tovább hadakozni s a győztes labanczok gúnyosan kérdezték: Hol vagy már te nyalka kurucz? Ez meg bánatosan felelte:

Régi időm elmúlt,
Most másképen fordult,
Szomorú az én sorsom.7

Az igazság és jog kétségkivül ekkor is az ő részén volt, de a háború nem a jog, hanem a hatalom kérdése, s a mozgalom teljésen elveszté a jog diadalra juttatásához kellő hatalmi eszközöket.

A végkimerülés ez állapotában egész váratlanúl olyan esemény történt; mely élénk reményeket keltett a hazafiakban; mely ismét lehetségesnek láttatta az udvarról való megegyezést, habár nem is a régi alapon, de mindenesetre elfogadható feltételek mellett.

A császári hadak vezetésében ugyanis hirtelen emlékezetes változás állt be, mely a ministerek akarata ellenére egész új irányba terelte a magyar kérdést. A vérengző Heister, a ki ez évben is folytatta szörnyű kegyetlenségeit,8 súlyosan megbetegedett s a fővezényletet gróf Pálffy János horvát bánnak akarta átadni. De Pálffy nem fogadta el s a vezénylet Cusani tábornokra szállt. Csakhogy Eugen herczeg attól félt, hogy az új fővezér nem képes feladatának megfelelni s Pálffy kinevezését sürgette, kivel bizalmas barátságban és levelezésben állt s kinek tehetségeit igen jól ismerte. 1703 óta mindig Pálffy volt a herczeg magyar fővezér jelöltje s ismételve ajánlotta, most meg egyenesen sürgette kinevezését. A herczeget tisztán katonai okok vezették; tapasztalt vezért akart a sereg élére állítani,. hogy végleg vérbe fojtsa a fölkelést. Ugyanily indokokból a hadi tanács ismételve kérte Pálffyt, vállalja el a fővezérséget. Pálffy végre engedett s 1710 őszén átvette a magyarországi német hadak főparancsnokságát.

Pálffy János gróf addig is majdnem szakadatlanúl részt vett a háborúban s mint horvát bán a horvát és rácz hadakat vezette, melyek gyilkos rablásaikkal különösen gyűlöletessé tették magukat s melyeket a kuruczok ismételve megvertek vagy szétűztek. Politikailag Pálffy föltétlen hive volt az udvarnak. Mindazáltal melegen óhajtotta a békés megegyezést s annak idején komolyan támogatta Széchenyi Pál törekvéseit. „Igaz magyar”-nak vallotta magát, s mihelyt magyar földön vezérlő állásba jutott, megbizás, felhatalmazás nélkül, tisztán józan eszét és hazafiasságát követve nyomban vállalkozott az utolsó próbára, hogy a magyar kérdés békés megoldást nyerjen. Csakhogy természetesen oly alapon kezdte meg a munkát, melyről, azt hihette, hogy Bécsben sem fogják kifogásolni.

Kinevezésének egyszerű hire sok várakozást, reményt ébresztett a kuruczokban s a változást a labancz urak azon törekvésére vezették vissza, hogy „Heister tirannismusától megmentsék nemzetöket.” „Csodálatos munkáját az istennek, – látták kinevezésében – mely által példa nélkül ellenségeink fegyverének kormányzását magyar kezére adta.” Több felől felhangzott az intés, hogy itt az ideje a megbékülésnek, hogy a német ne tekinthesse „ezen hazát úgy, mint fegyverrel nyert országot”. Rákóczi maga is nagyon behatóan foglalkozott a Pálffy kinevezése átal alkotott új helyzettel.9 Környezetében túlsúlyban volt a bizalmatlanság az udvar iránt s bármily kedvezően vélekedtek Pálffyról, úgy érveltek, hogy a kiegyezésben bizni nem lehet, hanem folytatni kell a háborút az általános európai béke létrejöttéig, melybe Magyarország is befoglalandó, vagy József király haláláig. Noha maga Rákóczi szintén igy gondolkodott, mégis szükségesnek tartotta, hogy Pálffy szándékairól alaposabb tájékozást nyerjen s megbizta Károlyi Sándort, a mozgalom fővezetői közül az egyetlent, ki még az országban maradt, hogy valami úton-módon tudja ki az új fővezér szándékát. Károlyit e megbizás olyannyira meglepte, hogy mielőtt Pálffyhoz fordult, személyesen akart a fejedelemmel értekezni.

Károlyi ez időben még nem bizott elfogadható kiegyezés lehetőségében s Bécsben különben is annyira gyűlölték, hogy az angol követ jelentése szerint az udvar, ha közbocsánatot hirdetne, Rákóczit, Bercsényit és Károlyit ki akarja belőle zárni. Károlyi tényleg nem várt kegyelmet s azok közt, kiknek számára a fejedelem a porosz királytól menedéket kért, ott szerepel ő is családjával együtt. Csakugyan azon gondolkodott, hogy családját beküldi a többi menekültekhez Lengyelországba s egyedül a fejedelem tanácsára küldte nem oda, hanem az erős Munkácsba, hol neje a háború befejeztéig maradt Rákóczi többi oda menekült hiveivel. Nem nagy kedvet érzett tehát a fejedelem azon megbizásának teljesítésére, hogy Pálffy szándékait kitudja s nem is ő, hanem Pálffy maga ragadta meg ez ügyben a kezdeményezést.

Pálffy béketárgyalások indítására egyáltalán nem volt felhatalmazva s csupán azért nevezték ki, hogy befejezze Magyarország visszahódításának munkáját. Karddal és nem olajággal küldték honfitársai közé s ő csak mint magyar ember óhajtotta a békés megoldást. Ezt azonban általános szerződéssel nem érhette el, mert ilyet ajánlani vagy megkötni nem volt joga. Ellenben érintkezésbe léphetett mint magánember a mozgalom vezetőivel szintén mint magánemberekkel. Terve az volt, hogy felszólítja őket s ez alól magát Rákóczit sem vette ki, hogy mindegyik külön-külön kérjen kegyelmet, melynek kieszközlésére készségesen felajánlotta közbenjárását. Kétségkivül Bercsényihez fordúlt volna először, ha tudta volna, hol találhatja. Legkönynyebben azonban Károlyihoz férhetett, kihez 1710 november 17-ikén Pestről levelet intézett, melyben felhivta, hogy teljes kegyelem biztosítása mellett térjen vissza a koronás király hűségére.

Károlyit ez a levél még inkább meglepte. Épen Rákóczihoz készült, mikor Pálffy e felhivását vette. Siettette tehát útazását s bemutatta a levelet a fejedelemnek, kivel abban állapodott meg, hogy udvariasan feleljen. Deczember 9-ikén felelt, tehát, de hivatkozva a magyar rendek szövetségének tett eskűjére, elutasította Pálffy ajánlatát. Ezzel azonban a fejedelem nem akarta az alkudozásokat megszakítani, hanem Károlyival egyetértve Komáromy György debreczeni birót s bihari alispánt, „mint neutralis személy”-t küldte Pálffyhoz. Komáromy részletes utasítást kapott, melyben a fejedelem előadta összes kivánságait s mely abban ormolt, hogy a háborúnak ne fegyver, hanem solennis békesség vessen véget. Pálffy azt felelte (deczember 17-ikén Pestről), hogy Rákóczi ne említse többé az erdélyi fejedelemséget, se tractára, se diaetára, se fegyverszünetre ne számítson, hanem forduljon irásban a királyhoz, mely esetben személyére teljes kegyelmet nyerhet. Rákóczi és Károlyi újra elküldték Komáromyt Pálffyhoz, ki e közben jelentést tett az udvarnak a levélről, melyet Károlyihoz intézett. Bécsben úgy fogták föl a dolgot, hogy Károlyi az Ocskay példájára áruláson töri fejét, miért is a király deczember 22-ikén formaszerűen felhatalmazta Pálffyt, hogy Károlyival megalkudjék, neki eddigi javai és méltóságai birtokát biztositsa, de nyilvános átpártolását úgy eszközölje s addig is akként működjék, hogy minél több kárt okozzon a fölkelőknek.10 Az udvar tehát ekkor sem békekötés, hanem egyesek elcsábítása útján akarta a magyar kérdést elintézni. Ez irányban azonban hasztalan csábította Károlyit, ki mint eddig, ezután is csupán Rákóczi tudtával és utasításai szerint érintkezett Pálffyval. Ez 1711 január 10-ikén szoboszlói táborába hivta meg, hogy személyesen tárgyalják az ügyet, mely czélból 8 napi fegyvernyugvást igért. Károlyi azonban nem Pálffyhoz, hanem Munkácsra sietett, hogy Rákóczival tanácskozzék. Csakhogy ekkor a fejedelem rövid időre átment Lengyelországba s Károlyi csupán Sennyey Istvánt és Vay Ádámot találta Munkácson, kik biztatták, menjen el Pálffyhoz, hisz a fejedelem úgy is fölhatalmazta az érintkezésre. Egyedül az ő biztatatásukra kereste föl Károlyi Debreczenben Pálffyt. A találkozást a legfontosabb katonai tekintetek tették halaszthatatlanná, mert a téli időjárás daczára folyt a háború s a kuruczokat egyik baj a másik után érte.11 Maga a fejedelem utólag a legnagyobb elismeréssel adózott Károlyinak s azt irta: „ha Károlyi Pálffyt nem tartóztatta volna, vége lett volna dolgainknak ezen sokféle rémülés között”. A debreczeni találkozáson Károlyi azon dolgozott, hogy Pálffy fegyverszünetet engedélyezzen, melynek folyamán személyesen találkozzék Rákóczival. Pálffy beleegyezett, mire Károlyi Debreczenből újra Munkácsra s minthogy a fejedelmet ismét nem találta ott, Lengyelországba sietett, hol megnyerte a Pálffyval való találkozás eszméjének. A fejedelem kijelenté, hogy „ha a fogyatkozás csak az én megalázásomon áll”, Pálffy ne folytassa a háborút, mert „kész Bécsbe menni, s ő felsége lábai elé borúlni”. Csakugyan haza jött s személyes érintkezésbe lépett Pálffyval.


Károlyi Sándor.
Egykorú festmény gróf Károlyi Lajos tót-megyeri kastélyában

Emlékezetes találkozásuk Vaján, Vay Ádám kastélyában január 31-ikén ment végbe. Pálffy Kállóból indult St-Croix tábornok, Acton ezredes és 200 dragonyos kiséretében s két óra tájban érkezett meg. Csakhamar megjött Rákóczi Károlyival s más hiveivel és 200 svéd dragonyossal. A fejedelem is, Pálffy is a kastélyban laktak s sokáig értekeztek egymással minden kisérő nélkül. Később a német tisztek szintén a terembe hivattak, de jelenlétükben politikáról nem volt szó. Pálffyék Rákóczinál ebédeltek, ki poharat emelt „ő császári felsége” egészségére.12 Azután a fejedelem Pálffyval ismét visszavonult s több órán át, éjfélig egyedül maradt vele. Másnap folytatták a tanácskozást. Az a megállapodás létesült, hogy Pálffy három heti fegyverszünetet enged, Rákóczi pedig József királyhoz levéllel fordul, melyet Károlyi visz föl Bécsbe. Ezzel a vajai találkozás véget ért s biztató kilátásokat nyitott a jövőre. De Rákóczi késett az igért levél megirásával, noha Pálffy megsürgette.13 Végre megirta ugyan, de Pálffy a levél hangját és tartalmát nem találta megfelelőnek s azt sem akarta, hogy Károlyi vigye Bécsbe, mert a pestis elleni vesztegzár miatt csak hetek multán bocsátották volna a császári székvárosba. A saját emberével küldte tehát fel a levelet, noha semmi jót sem várt tőle, mert nem találta kielégítőnek, másrészt meg időközben megtudta, hogy tárgyalásai az udvarban erős visszatetszést keltettek. Már a vajai találkozás előtt azt jelenté Bécsbe, hogy Károlyi nem közös megállapodásra, hanem saját kezdeményére hozza oda Rákóczit. „Én az utóbbit nem kivántam ugyan, hanem ő tett lépést, hogy velem beszélhessen. De mivel az ő ügyében nincs felhatalmazásom, egyszerüen csak meg fogom hallgatni.”14 A találkozásról magáról Pálffy szintén kimerítő jelentést tett, mire még élesebben kitört ellene az elkeseredés. „Pálffy meg kell dorgálni, – mondta régi pártfogója és barátja, Eugen herczeg – hogy fegyverszünetet, akár csak néhány napit kötött Rákóczival, hogy vele értekezzék. Nem jó a lázadókban olyan nagy reményeket kelteni s velük annyi jósággal bánni.” Mikor meg Pálffy beküldte Rákóczi levelét, a herczeg még élesebben kifakadt ellene. Az ő nézete az volt, hogy a ki két hét alatt leteszi a fegyvert és hűséget fogad, az kegyelmet, javaiból azonban legfölebb 10,000 forintnyi értéket kaphat. A többit fegyverrel kell leverni, az ország újjászervezését pedig németekből álló bizottságra bizni. Az ügy a ministertanácsban (február 10-ikén) is élénk eszmecserékre adott alkalmat. De egyedül Seilern csatlakozott Eugen herczeg engesztelhetetlen nézeteihez s azt mondotta, hogy salvus conductust kell adni Károlyinak, ha azért jön Bécsbe, hogy meghódoljon, ellenben szóba sem kell vele állani, ha Rákóczi vagy mások nevében akarna tárgyalni. A február 14-iki ministertanácsban Eugen herczeg megint azt hangoztatta, mégis csak sok „ilyen megátalkodott rebelliseknek” kegyelmet adni.


A Pálffynak adott meghatalmazási irat záradéka.
Eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.

licher als Unsz angenember sein und zu mehrerer versicherung | seiner beständigen Treüe gereichen würde, wann Er vor oder | bey seiner offentlichen herübertrettung denen Rebellen einen | mercklichen abbruch thun: Unsz hingegen einen ansehnlichen | Dienst leisten möchte. Also hastu dahin auff alle weise anzutra- | gen, und Unsz den erfolg in allem ausführlich zu berichten | Verbleiben dir anbey mit Kaÿszer(lichen) und Königlichen Gnaden | wohlgewogen. Geben in Unszerer Statt Wienn den | Zweÿ- und Zwanzigsten Decembris im Siebenzehen Hundert | und Zehenden: Vnszerer Reiche des Römischen im Ein und Zwan- | zigsten: des Hungarischen im Vier- und Zwanzigsten- und des | Böheimbischen in Sechsten Jahre. | Joseph. mp. | Joh(ann.) Fried(rich) Fr(ei)h(err) Seilern. | Ad mandatum Sac(r)ae Cae(sare)ae | Majestatis proprium. | Johann Grov Buol m. p.

Csakhogy a kiegyezés ügye váratlanúl erős támaszt nyert Angliában, melynek bécsi követe, Palmer, ismételve sürgette a magyar kérdés békés rendezését. Eugen herczeg azt felelte, hagy a kiegyezésnek egyetlen egy módja van s ez az, hogy a magyarok közvetlenűl a császártól kérnek kegyelmet; ellenben idegen közvetítéstől ne reméljenek semmit. Az angol kabinet ezzel nem elégedett meg, hanem elhatározta, hogy lord Peterborough-t külön követűl Bécsbe küldi azon utasítással, hogy a többek közt a magyar kérdés rendezését már ne csak ajánlja, hanem egyenesen követelje. Ezzel ismét kilátásban állt Anglia kellemetlen, tolakodónak tartott beavatkozása. Hogy szabaduljon tőle, hogy tárgytalanná tegye, a király elhatározta (február 14-ikén), hogy Rákóczinak is kegyelmet ad, jószágai birtokában hagyja, ha három hét alatt meghódol s a kezén levő várakat átadja. Csak ezzel kapta meg Pálffy a meghatalmazást a tárgyalások folytatására s ekkor is csak oly irányban, hogy ne általános szerződést kössön, hanem minden egyes főbb emberrel egyezzék meg. Ellenőrűl Locher Károly hadi tanácsost rendelték mellé azon határozott czélból, hogy túlságos engedékenységét fékezze.

A Pálffyval folyó tárgyalások nem maradhattak titokban a közvélemény, a még fegyverben levő kuruczok előtt.


Vay Ádám.
Egykorú festmény gróf Erdődy Ferenczné galgóczi várkastélyában. Felirata: NÉHAI VAI ADAM

Karácsony táján emlegették először, hogy az udvar Pálffy útján békével kinálta meg a magyarokat. Januárban bizonyosabb alakban kelt a hír szárnyra. Pálffy és Károlyi, de még inkább Rákóczi és Pálffy találkozása után senki sem kételkedett többé a hirek valóságában s a béke-vágy oly elemi erővel, oly általánosan nyilatkozott, hogy Rákóczi még a vajai értekezlet előtt azt irta Bercsényinek: „Úgy látom, valóban kevés lesz, a ki békességet quoquo modo ne amplectálja, avagy spe pacis evanescente gratiára ne menne.”15

Őt magát azonban kevéssel a vajai találkozás után az orosz segélylyel való csalfa biztatások végleg leterelték a kibékülés útjáról. Arra a hirre, hogy a czárt Lengyelországba várják, sietett megtenni az előkészületeket, hogy maga is minden órán oda indulhasson.16

Február 12-ikén néhány senatorral Salánkon gyűlést tartott s előadta, hogy „in omni casu jobb s állandóbb békességet remélhetünk a moszkva interventiója által, mintsem Pálffy hitegetései után”. Erre a gyűlés felhatalmazta, hogy az orosz segély szorgalmazása czéljából Lengyelországba menjen. Ezzel el volt vetve a koczka. A fejedelem igen csipős levelet intézett Pálffyhoz, noha Károlyinak, kit helyettesévé, összes hadai főparancsnokává nevezett ki, meghagyta, hogy folytassa a tárgyalásokat. Egyszersmind azonban útasította, hogy ha Magyarországból kiszoríttatnék, Máramaroson át Lengyelországba, Staniszláv felé húzódjék; ha pedig Moldvába kellene vonulnia, onnan igyekezzék lengyel földre jutni. Február 18-ikán irta neki: „ime indulok, hová hazám szolgálata ösztönöz”. Mikor Munkácsról útra kelt, a hagyomány szerint egyik udvari czigányzenésze borúlt lábai elé s sirva mondta neki: „mégy, mégy felséges fejedelem! Itt hagyod a vagyont, keresed a nincsen-t!”17 Február 20-ikán adta ki pátensét, melyben jelentette, hogy külföldre indúl s távolléte idejére „a dolgok folytatását” s hivei vezetését „gróf” Károlyi Sándorra bizta, útasítva őket, hogy „magokat csoportban tartóztassák”, s a közkatonaság maradjon a maga ezrede mellett. Ha az országból kizáratnának, kötelezi magát, „hogy nemcsak teljes bátorságos megmaradást, de az idegen hatalmasságoknál illendő szolgálatokat” szerez nekik.

Másnap (február 21-ikén déltájban) a vereczkei szorosból kelt levelében „kedves hazám boldogulásának munkáját” ismét Károlyi kezébe tette le, maga meg azzal a reménynyel indult tovább idegenbe: „aratáskor többed magammal megyek vissza, mint a mennyivel most kimegyek, sőt hamarább is, ha kenyerek lehetne az új vendégeknek”.


  1. E látogatásról egykorú magyar verset közöl Thaly Kálmán: Századok, 1895. 172–75.[VISSZA]
  2. Recueil des Instructions, II.[VISSZA]
  3. Rákóczi 1711 elején ismételte kérését. A király már január 7-ikén késznek nyilatkozott 8–900 magyar menekültet családostól befogadni, február 21-ikén pedig Rákóczinak, Bercsényinek, Károlyinak s még igen sokaknak, kiknek névsora még októberben elkészűlt, teljes védelmet, életük vagyonuk és biztonságát igérte. (Tört. Tár, 1882. 165–167.)[VISSZA]
  4. Ez eshetőséget említi, az 1710-iki emlékirat. Thaly Arch. Rakoczianum III. 402.[VISSZA]
  5. 1710 június 4-iki felterjesztése a gróf Károlyi-család budapesti levéltárában.[VISSZA]
  6. 1710 szeptember 22-iki felterjesztése u. ott.[VISSZA]
  7. 1710-iki ének. Közli Thaly: Adalékok, II.[VISSZA]
  8. Mikor Jávorka Ádám (életrajzát Thaly Kálmán irta meg) 1710 január 1-jén elfogta az áruló Ocskayt, ki január 3-ikán hadi törvényszéki itélet alapján kivégeztetett, Eugen herczeg levelet irt a fogoly érdekében Bercsényinek. Csakhogy a levél megkésett, mert az itélet időközben végrehajtatott. Erre Heister utasította báró Bruckenthal győri főparancsnokot, hogy a hadi foglyok közül tizet kivégeztessen. Január 18-ikán Fodor László dandárnok, Bolfort (Wolhfart) Ádám ezredes, Palkovics Ferencz főhadbiztos s hét más kurucz feje vétetett. Válaszúl az érsekújvári kuruczok több német tisztet, köztük egy gróf Zichyt felakasztottak, Rákóczi meg kijelentette, hogy minden megölt kuruczért 3 császári tiszt fejét véteti. Mindazáltal csak a dunántúli harczokban maga Nádasdy tábornok 1710-ben száznál több kuruczot végeztett ki. Nádasdy tábornok a lenyakazott országbiró fia volt s hűségét a magyarok irtásával bizonyította be. Már 1707-ben mondta neki Sugó György, egy igen tanult kurucz, a kit foglyul ejtett s lenyakazással fenyegetett, „az én fejem s vérem sem lesz károsabb a Ngod atyja fejénél”. Thaly, Arch. Rakoczianum, V. 552.[VISSZA]
  9. „Egy igaz magyarnak hazája dolgai felől készült emlékezése”, melyet Rákóczi sajátkezűleg javított s egészített ki, azután pedig megküldött Károlyinak.[VISSZA]
  10. A levelet közli Thaly: Századok, 1887. 465.[VISSZA]
  11. Ezeket a fejedelem részletesen leirja Bercsényihez január 24-ikén intézett levelében. Thaly: Arch, Rakoczianum, III. 568–70.[VISSZA]
  12. Feldzüge des Prinzen Eugen, XIII. 431.[VISSZA]
  13. Levelét közli Thaly: Hadt. Közl. 1895. 450–53.[VISSZA]
  14. Arneth, id. m. II. 480.[VISSZA]
  15. 1711 január 29-iki levele: Thaly, Arch. Rakoczianum. III. 569.[VISSZA]
  16. Február 6-iki levele u. ott, III. 570.[VISSZA]
  17. Thaly Kálmán, Tanulmányok, 47.[VISSZA]