ELŐSZÓ.

A béke korszakának hamis megitélése. A nyugalom szüksége. A korszak felosztása. Az ujjászervezés kisérletei és a nemzeti öntudat. A nemzeti erők csöndes gyarapodása

Mária Terézia a pozsonyi országgyűlésen.
Rajzolta Zemplényi Tivadar

AZON SZÁZAD történetének megirásához fogunk, melyet történetirásunk hagyománya és közvéleményünk egyaránt az elernyedés, a hanyatlás korának szoktak tekinteni. Szemben a megelőző nemzedékek véres, daczos küzdelmeivel, szemben a következő emberöltőnek szellemi és anyagi erőfeszitésével, könnyű volt a szatmári béke és Széchenyi kora közt lefolyó századra rásütni a tehetetlenségnek, puhaságnak, a nemzet nagy eszmei javairól való lemondásnak bélyegét.

Kutatásunk egészen más itéletre vezetett. A XVI–XVII. századok folytonos nagy izgalmai, a vallásos és közjogi harczok lázas hevülése szinte nem engedték észrevenni azt, minő nagy veszteséget szenvedett e nemzet a török, a német és nem legkevésbbé saját maga által. A lázt a levertség, a gyöngeség, hogy azon kor kifejezésével éljünk, az aléltság váltja fel. Nem a gyáva lemondás, hanem a nemzet jövőjéről való gondoskodás parancsolja a nyugalmat. Az eredmény tisztán áll előttünk. Az a nemzet, melynek vesztét fiai megsiratták, melynek megdőltén már ujjongtak ellenségei, voltakép tán soha nem gyűjtött több erőt, gyarapodott inkább számban, anyagi jólétben és szellemi műveltségben, mint épen ezen nemzetietlennek gúnyolt időszakban. Ezért méltán nevezhetjük ez epochát a helyreállás, a restauratio századának.

Természetes és nem mesterséges okok osztják e kort két külön részre.

Eleinte a királyi hatalom igyekszik ezt az országot szervezni, itt az azon kor eszméinek megfelelő állami létnek alapjait megvetni. Mária Terézia és II. József nagy neveihez van kötve nemzeti átalakulásunk ez az első nevezetes kisérlete. E törekvésben nagy sikereket ér el, már-már diadalra jut, midőn végre az egész nemzetet állitja talpra maga ellen, mint a nemzeti önállást megrontó, megsemmisitő idegen hatalom ellen.

Majd az egyéniségének újabb tudatára jutott nemzet maga veszi kezébe az államalkotásnak, jövője biztositásának nehéz művét. Az 1790. évet e kisérlet teszi mindenkorra emlékezetessé. De ez a szervezés sem sikerül, mert a nemzet még kizárólag rendi, történeti alapon áll, és minden erejével ellene szegül a nemzeti alkotmány lényegét sértő, gyökeres, és az egész ország haladását biztositó újitásoknak.

Ellentétben hazai történelmünk más régibb és újabb részeivel, itt nem a szereplők hatalmas volta, nem is az egyes események és jelenetek drámai vagy epikus érdeke vonja magára figyelmünket, hanem első sorban magának a nemzetnek élete, annak átalakulása, lassú, de folytonos növekedése. Úgyszólva ez a belső, szinte észrevétlen fejlődés a történetnek legfőbb tárgya és anyagja.

Fejlődésünknek, nemzeti erőnk e csöndes, de szembetűnő gyarapodásának megismerése, az a törekvés, hogy lehetőleg tudományosan megállapitsa e haladás feltételeit és menetét, birta e sorok iróját már ifjú korában ezen század tanulmányozására. Most, midőn régibb munkásságának szinhelyére visszatér, abban a tudatban teszi ezt, hogy semmi személyes elfogultság nem vezeti, és mindig kész régibb nézeteivel szemben is elfogadni és kifejezni az igazságot, ha újabb kutatása vagy elmélkedése ezt követeli.

A millenniumi történet belső oeconomiája aránylag csekély tért engedett ennek a csendes századnak: csak annyit, mint amennyit különben újabb történetünkben egy emberöltőnek vagy félszázadnak enged. Pedig épen mivel itt a belső fejlődésről, a tömegek életéről van szó, sokkal nagyobb számba jövő adatok halmaza mint bárminő más korban. Már nem egyes oklevelek, krónikák, emlékiratok, levelezések, hanem az állami és municipalis kormányzat aktái és mellettük egy évről-évre erősödő irodalom emlékei szolgáltatják a történeti kutatás anyagát. Itt még a viszonylagos teljességre való törekvés is lehetetlen. Meg kell elégednünk azzal, ha tisztán és világosan fel birtuk tüntetni a nemzet útját, mely a sülyedés és elzüllés széléről azon polczig vezette, ahol Széchenyit megérteni és követni birta

A magyar czimer Mária Terézia korában.
A 238 lapon közölt egykoru metszet széldíszitménye. Ernst Lajos gyűjteményének eredeti példányáról