SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
A systema. A parlamenti munka módja. Az ország kivánságai s sérelmei. Adó. Katonaság. Igazságszolgáltatás. Királyi tanács. A systema jellemzése. Az állandó katonaság s adó. Előzményei. Az 1715. VIII. t. Az adó mennyisége. Katonaélelmezés. A visszaélés és zsarolás. Az adóalap. Az összeirás. Ennek megbizhatatlansága. A katonai összeirás. Egyes megyék állapota s fejlődése. A nemesi adómentesség
A török kiüzése után égető szükséggé vált az ország kormányzásának, igazgatásának új karba helyezése, a régi alkotmánynak, melynek hiányait még az is érezte, kinek hasznára váltak, reformatiója. Kollonics hirhedt terve ez új berendezésnek első nagy kisérlete. Csakhogy az ország kormányából teljesen kiszoritotta a rendeket és tudatosan és következetesen a magyar nemzetiség elnyomására, politikai megsemmisitésére törekedett. A Rákóczy-felkelésnek, a nemzet véráldozatának meg volt az az eredménye, hogy ilynemű kisérletekről egyelőre nem lehetett szó.
Hanem a szükség érzete megmaradt. Egyes ujitások nem vezethettek czélhoz: egységes elvi alapon nyugovó munkálatot, systemát emlegetett mindenki. Ezért a főrendek a koronázás után az előbbi országgyűlésen váltott feliratok és királyi válaszok tárgyalásához akartak fogni (május 27-én). A rendek május 29-én hosszas viták és több üzenetváltás után a magok részéről szintén küldtek ki tagokat azon bizottsághoz, mely a kalocsai érsek elnöklete alatt hivatva volt e rendszer kidolgozására. Az ellenzék azon álláspontra helyezkedett, hogy a systema ujitás, ez pedig ellene van az utasitásoknak. Minden ujitás magában foglalhat káros és oktalan dolgokat, jobb tehát ettől tartózkodni és a régibb dieták gyakorlatát fentartani.1 Attól is tartottak, hogy az ilyen nagy jelentőségű hatáskörrel felruházott bizottság könnyen sértheti az országgyűlés jogát. „Mert ha ő felségének tetszeni fog a deputatiónak projectuma, addet confirmationen, azután az ország nem disputálhatja.”
A régi Magyarországban körülbelől egyenletesen oszlott meg a parlamenti munka az országgyűlésen. A főurak, kik egyedül ismerték, legalább nagyjában, az udvar intentióit, kik tudták, mi lehető, mi nem, kiknek egy része magas katonai, közigazgatási vagy egyházi hivatalában megismerkedett a kormányzás szükségleteivel és traditióival, képezték az irányozó és mérséklő elemet. A rendek képviselői, akár papok akár világiak, akár nemesek vagy polgárok voltak, utasitásaik és a megbizóikkal való folytonos érintkezés révén, legjobban ismerték a közvéleményt, legbuzgóbban iparkodtak törvényesen orvosolni az ország vagy egyesek sérelmeit. A kettő között áll, mint az alsó táblának vezetője és a munkálatok szerkesztője, a királyi tábla. Annak itélőmesterei körülbelül annak feleltek meg, mit mai fogalmak szerént állandó előadóknak nevezhetnénk. Birói hatalmuk tekintélyt és befolyást biztosit részükre, a mellett egész létük az országban, az alkotmányban gyökerezik. Ha nem is a tudományban, de a jogi gyakorlat terén legkiválóbb férfiak közül válogatták ki őket principálisaik: a nádor, az országbiró és a kir. személynök. Ambitiójuk a korona kegye felé vonja őket, származásuk, képzésük természetes vezéreivé teszi őket a köznemességnek, melynek ragaszkodását szintén biztositaniok kell részükre. Képzésükre és szerepükre nézve sokban megfelelnek a régi franczia parlamentek előbbkelő tagjainak. Az 1712/15-iki országgyűlésen a personalison kivül, Hunyady András alnádor, Felsőbüki Nagy István nádori itélőmester, Sigray József, Meskó Ádám és Szluha Ferencz itélőmesterek voltak a feliratok szerkesztői, a törvényjavaslatok előkészitői.
Ily erők közreműködése mellett nem csoda, ha a bizottság alig 10 nap alatt bevégezte munkáját és azt június 6-ikán már be is nyujtotta.
Ez a munka, bár némileg fölületesen, átöleli a közélet egész terét. Szerkesztői kijelentik, hogy feladatuk nagysága elriasztotta volna őket, ha a felség iránti hűség és a haza szeretete nem szolgál nekik ösztönül. Mert nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy e végkép kimerült, megromlott s megzavart birodalmat megnyugtassák és boldogitsák.2
Kettős szempont vezette őket. Először az, hogy a felség szolgálatának előmozditására és a birodalom régi boldogságának és jólétének visszahozására biztos módszer állapíttatik meg, melynek azonban semmikép sem szabad ellenkezni az ország törvényeivel. Másodszor, ha azt megalapitották, gondoskodni kell arról is, hogy minden alattvaló megtartsa. Mert vége van mindennek, ha a birodalom alkotmányát és az ezt szabályozó törvényeket mindenki bátran és büntetlenül megszegheti, ugy mint ez eddig, a mint a tapasztalat bizonyitja, meg szokott történni.
Az első elv teljes meztelenségében fölfedi a rendi törvényhozás meddőségének legmélyebb okát. Haladást, boldogulást keresnek őszintén, mert a hazaszeretet több volt ajkukon puszta szónál. De az iránt még csak kétség sem támad bennük: vajjon nem épen azok az ősi törvények, melyeknek megmásitására még csak gondolni sem birnak, állják-e utját az annyira kivánatos haladásnak és boldogulásnak?
Nagyobb sikerre volt hivatva a második elv. A törvények végrehajtása ezentúl csakugyan nem ütközik oly nehézségekbe mint az előző századokban. A végrehajtó hatalom erősebbé vált törvényesen, mint Mátyás ideje óta valaha. De a törvény ereje csaknem kizárólag az alattvalók, sőt azoknak is csak némely osztályai ellen fordult, épen azok ellen, melyek az elmúlt felkelésekben a vezérszerepet vitték. Felfelé, az idegen befolyással szemben korántsem érvényesül kellő erővel a törvénynek sem betűje, sem szelleme.
Az eszközök, melyek a hőn óhajtott czélhoz vezetnek: a birodalom területi helyreállitása, az elveszett részek visszacsatolása, a kölcsönös egyetértés és a türelmesség jó és balsorsban egyaránt.
Következik az ország elszakitott, vagy idegen kormányzás alatt álló részeinek felsorolása: megannyi a nemzet nyilt sebe. A Partiumot ide kell szerezni Erdélytől; a bányavárosokat ki kell venni a császári bányakamara hatósága alól; a Jászkunságot ki kell váltani a német lovagrendtől, melynek Leopold 1702-ben eladta. Magyarországba be kell kebelezni Posega, Verőcze, Valkó, Szerém, Bács, Bodrog, Zaránd, Békés, Csongrád, Csanád megyéket, melyeket visszavettek ugyan a töröktől, de a melyek még a császári haditanács és a császári kamara igazgatása alatt állanak. Dalmáczia-Horvát-Tótországhoz csatolandók a varasdi generalatus (határőrvidék), a Frangepán- és Zrinyi-javak úgy a tengerparton, mint Horvátországban, melyeket a belső ausztriai kormány még nem bocsátott ki karmaiból, továbbá Lika, Corbavia és a Száva folyó melléke, melyet a krajnai mokriczi uradalom ragadott magához. Mert nemcsak államok, hanem magánosok is kihasitottak egy-egy részt a magyar területből, mintha gazdátlan volna.
Más utja és eszköze a boldogságnak az adóteher mérséklése, szabályozása. Bel- s külháborúk, pestis, a szúnyogok és egerek csapása3 néptelenné tették az országot, tönkre tették a baromállományt és az őszi és tavaszi vetést. Sok helyről, különösen Sárosmegyéből a „misera plebs” külföldre kényszerült vándorolni. Bár Magyarország erejéhez képest kész a felséget szolgálni, mindazonáltal reménylik, hogy a kegyes és igazságos király enyhiteni fogja a hadi biztosság zaklatásait és executióit.
Mennyire elsőrangú tényezőnek tartotta az ország azon katonai visszaélések fékezését, melyek oly súlyosan nehezedtek a népre és melyek tán leginkább idézték elő a felkeléseket, kitünik abból is, hogy az ország népesitésének előmozditását szintén ezen „moderatio”-tól várták. Ha az adó terhe csökken, a nép visszajő hazájába és szolgálja a királyt és az országot. Feltünő az is, mi a népesitésről szóló czikkelyből hiányzik: a gyarmatositás. Ezt Kollonicsnak a magyarság ellen irányzott telepitési politikája okozhatta.
Negyedik eszköz a kereskedés emelése, különösen a szabad kivitel a külföldre, az 1681: XLV. t.-cz. értelmében.4
Sem a politikai nyugalom, sem az anyagi jólét nem elegendő a nemzet boldogságához, ha a szellemi műveltség hiányzik. Ennek eszköze: V. az akadémiák felállitása, melyeken a király és a haza diszére és szolgálatára oktatást nyerhet a nemes ifjuság mindabban, ami az előkelő lelkekhez illik. Ez által kiragadtatik a minden rosszra vezető lomhaságnak s semmittevésnek karjaiból. Ezen akadémiák megalapitására kellene forditani a hét hajduvárosnak jövedelmét.
Mint látjuk a művelt nevelést még szinte nemesi kiváltságnak tartják. Hisz másnak mint nemesnek sem joga, sem kötelessége szolgálni a hazát, még kevésbbé annak diszére válni. Hanem azért a nemzet többi osztályairól sem feledkeznek meg. Háromféle a nemzet foglalkozása: hadi, tudós és munkás. E szerint az egyének alkalmasságához képest rendezni kell a hadügyet, az igazgatást és törvénykezést, a gazdaságot és ipart.
Mindezekben kérik a felség jóakaratát a magyar nemzet megvigasztalására. Az ily módon szerzett boldogságnak megtartásáról, biztositásáról szól a munkálat második része.
Ez az ország egy szörnyű ellenség torkában, belső mozgalmaktól is gyakran feldulva, békét csak ugy remélhet, ha katonája van. Ezért az első a „Systema Militare”.
Számos törvény rendelte el a külföldi katonaság kivonását. De kárán tanult a haza: tűzzel-vassal való pusztitás, a lakosságnak rabságba hurczolása következtek gyakran a katonaság távollétéből. „Ezért nem hiszszük a most visszatért békét másként megszilárdithatónak s biztosithatónak, mintha a szükségnek megfelelő külföldi sereg is készen áll a ország oltalmára.” A tapasztalás megmutatta, hogy a nehéz fegyverzetű külföldi sereg mellett minő hasznos szolgálatot tesz a török ellen a nemzeti könnyű katonaság. Szükséges tehát, hogy az országban tartózkodó hadseregnek legalább harmadrésze álljon rendes ezredekbe osztott, a külföldiekkel ugyanazon ranggal biró magyar hadakból.5 Az egész armádia a törvények útmutatása szerint három generalatusba, a kassaiba, a Dunán-innenibe és a Dunán-túliba legyen beosztva és érdemes magyar honfiaknak álljon a parancsa alatt.6 A tisztek pedig tisztségük anciennitása szerint lépjenek elő e méltóságokra.
2. A katonaság eddig zabolátlansága által inkább bajt okozott, mintsem védelmet nyújtott.7 Ennek elkerülésére a határra és a várakba, illetőleg az ott épitendő kaszárnyákba kell áthelyezni. Ott természetben való ellátásáról az ország és kapcsolt részei erejük arányában fognak gondoskodni.
3. A természetben való élelmezés mellett szükség van azonban zsoldra is, mert a nem fizetett katona könnyen válik fegyelmetlenné.8 A királyi felség találjon módot arra, hogy az ő szomszédos tartományai és a római szent birodalom fizessék ezt a zsoldot, Magyarországnak, mint a kereszténység pajzsának fenntartására. Ha ez a hozzájárulás nem volna elegendő, forditsa erre királyi jövedelmeinek feleslegét is.
4. Mindamellett nem igen remélhető, hogy a katonaság, bár a várakban és a határon van elhelyezve, ne kövessen el excessusokat. A természetben való élelmezéssel is van mindig baj. Szükséges tehát pontos regulamentum. Ezek szabályozására és végrehajtására kell országos biztos. Ő és alárendeltjei magyarok legyenek, és a király már a diéta folyama alatt is kinevezhetné őket. Ezeknek kötelessége a katonai kihágásokat előbb az illető commandánsnak adni elő, és ha ez nem segitene, azokat a felállitandó hadi tanácshoz terjeszteni fel.
5. „Az ugyanis az alázatos véleményünk, hogy magyar hadi tanácsot kell felállitani, egy elnökkel, hat tanácsossal, két titkárral, a szükséges lajstromozóval és irnokokkal, kik mindannyian magyarok legyenek.” Ennek a székhelyét a király határozza meg. Hatásköre kiterjed minden katonai ügyre melyeket a király s haza javára kell intéznie. E tanács itél úgy a külföldi mint a belföldi katonaság minden kihágási ügyében, és pedig, ha az ügyben nem rendelkeznek a hadi czikkelyek, a hazai törvények értelmében. Az okozott károkat a kir. biztos közbenjárásával meg kell becsültetni. Ezt az összeget levonják az illető ezred fizetéséből és vele kárpótolják a károsultakat.
Ilyen módon akarták elejét venni a százados katonai sérelmeknek. Nem is lehet kétség a felől, hogy ez a javaslat igen ügyesen akarja megkerülni azon veszélyeket, melylyel idegen hadseregnek az országban való tartása mindég és minden körülmények közt jár. De az a követelés, hogy az idegen, sőt a nemzeti katonaság zsoldját is mások fizessék, hanem a Magyarországon elhelyezett hadsereg mégis kizárólag magyar igazgatás alatt álljon, nemcsak a méltányosságnak nem felelt meg, hanem, mi sokkal fontosabb, a tényleges hatalmi viszonyoknak sem. Minél több alkotó részből állott ez a hadsereg, annál szigorúbban kellett ragaszkodni az igazgatás egységének elvéhez.
Katona nemzetből vált a magyar jogász nemzetté. Ezt a felfogást és fejlődést tükrözteti vissza az a tény, hogy a reformok sorrendjében a hadügy után mindjárt a törvénykezési rendszer következik.
A kiindulópont a királyi propositio, mely az igazságszolgáltatás gyorsabb és szabatosabb menetének megállapitására szólitja fel a rendeket. Itt egészen történeti alapon áll a munkálat; ha valahol, itt nem akarták semmikép sem elhagyni a folytonosság talaját.
A főtörvényszék – a hétszemélyes tábla – a nádoron, primáson, a többi az addigi törvényekben megnevezett férfiakon kivül még 6 tagból álljon. Ezek között három legyen püspök, és pedig lehetőleg magyar, három pedig mágnás. Ily módon az elnöklő nádoron kivül 12 ülnöke lesz. Egyáltalában úgy a fő appellatiós törvényszéknek, mint a kir. táblának jogai megerősittetnek. Hozzájuk megy a fölebbezés a megyétől és mindkét főtörvényszéknek a nádori itélőmester legyen az előadója.
Hogy az ügyeket gyorsabban intézhesse el, évenkint kétszer tartsanak ülést Pozsonyban, Szent-György nap után 40 napig és Szent-Márton napja után 20 napig. Ujitás az állandó széhhely és a terminusok idejének megszabása.
Sokkal nagyobb haladást javasolnak a másodfokú törvényszékeknél. Az addigi vándor törvényszékek helyébe rendes kerületi táblák lépnek az ország minden kerületében. Ezeknek az elnökön kivül 6–6 ülnöke legyen és pedig két mágnás, egy pap s három nemes, kifogástalan életű és kiváló jogtudományú férfiak, kiket a király és az ország nevez ki. Állásuk rendi volta nemcsak a táblák összetételéből és a kinevezés módjából tűnik ki, hanem abból is, hogy hivataluk csak egy diétától a másikig tart; akkor megerősitik, de el is bocsáthatják őket. Az ülnökök közt szükségképen egy-egy protonotariusnak kell lennie, az expeditiók kibocsátása végett. Azonkivül szükséges még 6 esküdt jegyző, jóreményű nemes ifjak és két fizetett ügyvéd, ki a szegények ügyeit viszi a megyéktől kiállitott bizonyitvány alapján.
E kerületi törvényszékek a törvényes juristitiumokon kivül megszakitás nélkül működnek. Székhelyeik: Felső-Magyarországon Eperjes, Dunán innen Beszterczebánya, Dunán túl Szombathely, ezenkivül felállitandók még Erdélyben és a társországokban is. Szent-István birodalmának jogi egysége ily módon teljes kifejezést nyer.
A megyében az alispán itél, maga mellé véve a szolgabirákat és esküdteket. Hatásköre kiterjed minden ügyre, mely a sedria elé való, kivéve a bűnügyeket. Minden ügyet két terminus alatt el kell végezni.
Szervezet dolgában elég nagy tehát a változás, mondhatjuk a haladás. Legalább némi kezdetei látszanak az igazságszolgáltatás gyorsitásának, s annak, hogy a birák tanult szakemberek legyenek. De a törvénykezés lényegéhez, a törvényhez még csak gondolatban sem mernek nyúlni. Verbőczy, a százados praxis és a birói szokásjog megtartják kizárólagos érvényüket.
Teljesen új a politikai igazgatásnak, vagy is a kormányzatnak rendszere. Minthogy más kormányszéket, mint testületit, el sem birtak képzelni, olyannak kell lenni a fő politikai hatóságoknak is. Ilyet pedig kettőt javasolnak. Fontos és titkosabb ügyekben, ha a késedelem veszélylyel járhat, hivja össze a nádor Pozsonyba az egyházi és világi magyar tanácsosokat, más kormányszékek tagjait és a nemesek közül is több alkalmas férfiút. Más titkos ügyekben, ha nem lehet halasztani az ügyet, legalább irásban kérje ki azok véleményét.
Ez tehát az egyik királyi tanács, az mely az I. Ferdinánd ideje óta fennálló magyar királyi tanácsnak lépne a helyébe. Változás csak annyiban van, a mennyiben a nemesek hozzájárulása is követeltetik. Más szóval ez a tanács nem más, mint az ország gyűlésének helyettese. Tisztán rendi természetét az is mutatja, hogy egészen a nádor vezetése alatt áll. A tanácsosok állása szinte kizárja azt, hogy e tanács működése folytonos legyen.
A legtitkosabb és halasztást épen nem törő ügyekben hivassa össze a felség az ország oszlopos embereit és azon tanácsosait, kik épen kéznél vannak, és tárgyaltasson minden magyar ügyet magyar tanácsa által, úgy mint ezt az 1608: X. t.-cz. előirja. Ebben a titkos tanácsban a király már személyesen érintkezik a rendi Magyarország vezéreivel, de állandó kormányról, miniszteriumról még csak véletlenségből sincs szó.
Mi sem mutatja jobban a magyar politikai műveltség egyoldaluságát, mint az, hogy a gazdasági, kamarai ügyekben meg csak elvek kijelöléséhez sem fognak. Itt tisztán közvetlen, praktikus, részletes érdekek befolyása alatt állanak. Az országgyűlés összeállitotta az ország gazdasági követeléseit 18 pontban, ha a király ezeket teljesiti, eléggé gondoskodva lesz a kamarai ügyekről is.
*
Magyarországnak tehát módjába állott ismét kinyilvánitani akaratát: minőnek óhajtja, milyennek képzeli jövő fejlődését. És szinte elámulunk azon, minő kevéssel érte be akkor, midőn az új alkotás korszaka derengett. Nem akar mást, mint régi alkotmánya fenntartását, benső kormányzásának önállását. Sem az egyes osztályoknak egymáshoz való viszonyában, sem az országnak viszonyában királyához nem talál semmi lényeges változtatni valót. Röviden összefoglalva mindent: annyira conservativ rendi tekintetben, annyira kizárólagosan uralkodik rajta a nemesség hagyománya és érdeke, hogy beéri a provincialis de autonom élettel.
Máskor, új korszakok hajnalán, midőn merész szárnyalású remények duzzasztják a nemzeti élet vitorláit, inkább a követelések végtelensége, az új láthatár korlátlansága jellemzik a politikai gondolkodást. Most szinte megdöbbentő az, hogy bár a legmagasabb czélokra törnek, minő kicsinyes és a mellett annyiszor ismételt és megvitatott eszközöktől várják az üdvöt. Biztos jelensége annak, hogy hiányzik minden új eszme, minden magasra törő és a mellett határozott akarat. Az ország ujjáalakitása nagy munkájához nem volt a nemzetnek sem elég anyagi ereje, sem elég szellemi és erkölcsi emelkedettsége. Ilyenkor pedig a külső befolyás érvényesülése egyenesen történeti törvény.
Különben még ebben a csenevész alakjában sem volt megvalósitható a systematica commissiónak jó szándékú operatuma. Midőn június 8-ikán a rendek elé került a javaslat, különösen a törvénykezésről szóló rész nagy ellenmondásra talált. Ellene szavazott csaknem minden rend, élén a clerussal. Ezen egyértelműségnek igazi okát megtaláljuk a június 11-iki ülés alkalmával összefoglalt véleményekben. „Régi idők óta a dietákon folyt ezekről a szóbeszéd és a tervezgetés, de az akták tanúsága szerint soha sem következett ebből pontos határozat. Ebből észszerűen lehet következtetni azt, hogy már atyáink is észrevették, hogy valami káros rejtőzik a dolog mögött.” Az a félelem is nagy hatással volt a rendekre, hogy az új törvényszékek költségeit esetleg a nemeseknek kell viselniök, mert a király a népet kimélni fogja, hogy az jobban viselhesse a portió és hadi adó terhét. Ezért külön deputatiót küldenek ki a törvénykezési rendszer kidolgozására, mely majd csak a jelen diéta után fog a munkához. Addig is a régi törvény és az igazságszolgáltatás régi gyakorlata maradjon érvényben.9
A gyors, gyökeres ujitás nem felelt meg a rendi alkotmányok szellemének, legkevésbbé a magyarnak. Hiába unszolta az urak táblája a nemességet, hogy hisz „a felséges táblánál lévő urak is hazabéliek, nem idegenek, ha tapasztalnák, hogy romlás lönne a systemából nem kivánnák amplectálását,” – a rendek megmaradtak határozatuk mellett. Nem akarják útját állani a systemának, de idő kell annak kidolgozására, mert nem gyors, hanem jó munkára van szükség. Ki tudja, mikor lesz a jövő diéta? Addig pedig minden esetre maradjon meg a régi jogállapot.
A törvénykezés köre az, a miben a nemesség igazán él és uralkodik. Annak gyakorlata biztositja nemcsak életét és vagyonát, hanem szellemi felsőbbségét is. Ezért oly érzékeny minden azt bolygató kisérlet irányában. A nagy politikai és katonai reformok, melyeket a systema követel, csak a jövőben valósithatók meg – ha ugyan megvalósithatók – de itt közvetlen nagy és mélyen gyökerező érdekek forognak a koczkán. Igy nem volt nehéz a választás, és a systema kezdettől fogva holt betű maradt.
Természetes, hogy azért a törvényhozási munka nem szünetelt. Hanem a változtatások és ujitások, bárminő lényegesek voltak is, nem egységes szempontból történtek, hanem úgy mint az épen jelentkező szükség parancsolta, és a mint a király és a rendek közti alkú megszabta azok irányát és kiterjedését.
A reform haladhatott, de az állam mindennapi szükségletei, a dynastia nagyhatalmi állásának igényei, magának az országnak biztositása fegyveres erő által, nem tűrhettek halasztást. Maguk a rendek is belátják az állandó katonaság szükségét. Ha pedig azt elismerik, gondoskodni kell annak állandó eltartásáról is pénzzel és terményekkel.
Magyar nemes III. Károly idejében.
Vogel Bernát metszete Kupeczky János festménye után. Aláirása: PANNONIVS passim gelidas disjectus in Alpes. Tibull(us); s legalul balra: Joannes Kupeczky pinx(it). Pars 4*** No. 43., közepütt: Cum Priv(ilegio), Sac(rae), Caes(areae) Maj(estatis) és jobbra: Bernardus Vogel juxta Originale Sculps(it) et excudit Nor(im)b(ergae) 1737.
Az országos képtár gyűjteményének 3719. számu példányáról
Már az 1708-iki országgyűlés komolyan foglalkozott e kérdésekkel, és az 1712/15-iki diéta korszakalkotó ujitásai egyenesen annak munkálataira vihetők vissza.
Még az utolsó török háborúk alatt a császári katonaság mellett külön nemzeti katonaság10 szerepel az országban. Ez (három huszárezred kivételével) sehogy sincs beosztva a császári sereg keretébe. Csak a spanyol örökösödési háborúban állitják fel az első rendes magyar ezredeket.11 A rendes hadseregnek törvénybe foglalása határozott ujitás volt. A honvédelem régi módjai: a banderium, az insurrectio, a portalis katonaság törvényesen még fennállottak, bár lényegében már egészen más szerkezet felelt meg az eredetileg a nemesség vállára nehezedő kötelességnek. A magyar közjognak és alkotmánynak az a sarkalatos elve, hogy a honvédelem a nemességnek joga és kötelessége, a császári sereg megalakulása óta holt betűvé kezdett válni. Az volt a legfontosabb kérdés: mikép egyeztethető meg egy részben idegen organisatió beczikkelyezése azon kiváltságok fenntartásával, melyeknek épen a nemesség katonai kötelessége adta meg erkölcsi és törvényes alapját?
A török szomszédság és az országot annyiszor felzaklató zavarok egyaránt szükségessé tették jelentékeny idegen hadi erőnek az országban tartását. Ebbe, mint a systema kidolgozásából láttuk, az ország is belényugodott. Csak az volt az óhaja, hogy ez őrségnek költségét az örökös tartományok és a német birodalom viseljék, hisz magyar földön azok határait és biztosságát védik, és a töröknek minden előnyomulása azokat dönti a veszélybe.12 A bécsi kormány azonban nemcsak a törökkel szemben akarta felhasználni ezt a hadi erőt, hanem esetleg Magyarország ellen is, melynek hűségébe épen nem bizott. A hadi tanács szempontjából Magyarország félig-meddig hóditott, fegyverrel elfoglalt föld volt. Annak pedig, a háború joga szerint, kötelessége a győztes megszálló seregnek eltartása. Ha pénze nem volt, volt gabonája, takarmánya, szállása.
Ezen annyira ellentétes felfogások ütköztek össze már az 1708-iki diétán. A király eleinte csakis a nemesség banderialis és insurrectionalis kötelezettségét emliti és e kötelezettség fejében felmenti a kiváltságosokat a katonatartás és elszállásolás terhe alól.13 De egy évvel később, 1710 február 10-ikén már az insurrectio mellett a rendes hadseregről sem feledkezik meg. „Nem kétséges, hogy az insurrectio, valahányszor azt ő kir. felsége szükségesnek itéli, megfelel a törvényeknek. De ő felsége azt véli, hogy a rendek előtt, úgy mint bárki más előtt, ki hadi dolgokhoz ért, nyilvánvaló, hogy a harczolásnak egész más módja keletkezett, mint a milyen régen volt, és hogy az insurrectio egyedül nem elégséges az ország megvédésére. Szükséges tehát erős, rendes katonaságnak, szabályozott hadseregnek, mely belföldiekből és külföldiekből áll, minden eshetőségre való állandó fenntartása. Az pedig bizonyos, hogy ezt contributio nélkül megszerezni nem lehet. Ezért a felség kegyelmesen megnyugszik abban, hogy a karok és rendek az ország törvényeinek, és különösen az 1599: VI–XV. és 1635: II. czikkelyek értelmében, sajátjukból is hozzájárulnak megfelelő és elégséges eszközökkel, a mint a király és haza iránti kötelességük, de saját megmaradásuk is előírják.” Szükség esetén, ha nem lehet országgyűlést összehivni, a király az ország commissariusaival fogja elintézni az adó és katonatartás kérdéseit. Azt azonban kegyesen megigéri, hogy a subsidiumok és a hadi adó ügyét mindig csak dietán fogja tárgyaltatni, „mert tudvalevő, hogy oda tartoznak”. A rendek aztán ebbe belényugosznak, csak azt kötik ki, hogy úgy a hadi adó, mint a katonaelszállásolás ügyében tartsák fenn teljes épségben a nemesi privilegiumokat.
Ezen az alapon épült fel a systematica commissio munkálata, majd az 1715: VIII. törvényczikk.
„Mivelhogy a nemesek, és mindazok, kiket Magyarországon e név alá foglal a törvény (bárminő méltóságú és állapotú személyek legyenek külömben)14 az ország védelmére katonáskodni: tehát személyesen felkelni s banderiumaikat kiállitani tartoznak:
1. Ezt ő cs. kir. felsége, valahányszor szükségesnek tartja, az eddig szentesitett törvények értelmében ezentúl is megkivánhatja és megkövetelheti.
2. Mivel azonban egyedül ez által nem védhető meg kellően ez az ország: ezért erős és szabályozott katonaság, bennszülöttekből és külföldiekből álló, tartandó fenn minden eshetőségre. Kétségtelen, hogy ez zsold nélkül, az pedig hadi adó nélkül nem szerezhető meg. Ezért az e czélra szükséges subsidiumok és contributiók ügye, dietában (hová nyilván tartozik) tárgyalandó a rendekkel.15
3. Ha pedig a váratlan ellenséges támadásnak rendkivüli esete fordulna elő, vagy pedig a háború előre nem látott válságai nem engednék ez annyira fontos ügynek rendes mód és forma szerint való elintézését, ez esetekben a karok és rendek nemcsak tanácsosnak, hanem szükségesnek ítélik, hogy a nádor, a primás, főpapok, főurak, a kir. tábla, a megyék és a sz. kir. városok mentől nagyobb számban hivassanak össze, az országon belől és nem kivüle.16
Kik is megismervén e váratlan szükség okát és elégnek itélve azt az ország haszna és szüksége szempontjából e contributio ügyében (de nem az ügyében az ország egyéb ügyeiben), tanácskozhatnak és határozhatnak.”
Ezzel az állandó külön magyar hadsereg ügye törvényesen el volt ejtve. Mert a nemesi felkelés és a banderiumok kiállitása csak esetről esetre, ha az országot támadás érte, volt kötelező. Pedig a honvédelemnek ezen ősi módszerei, maguknak a rendeknek beismerése szerint, már nem feleltek meg a kor szükségeinek. Ha pedig beáll egy szervezet szükségessége, a nemzet pedig azt saját erejéből megvalósitani nem hajlandó vagy nem képes, természet szerint más idegen hatalomnak kell azt megvalósitani. Történetileg tekintve: a magyar hadsereg a nemesi kiváltságok fenntartásának esett áldozatául. Ismétlődött az, mi Mátyás halála után az első magyar állandó sereggel, a fekete sereggel történt.
A magyar haditanács, mely különben még az 1712-iki javaslatban is csak igen korlátolt hatáskörrel jelenik meg, soha sem lépett életbe, de még csak szó sem volt soha komolyan életbeléptetéséről. A királyi sereg, melyben a honfiak is szolgáltak, teljesen és kizárólagosan a bécsi hadi tanács intézkedése alá jutott.
Hanem azért az ország nem mondott le azon jogáról, hogy befolyását érvényesitse azon hatalmas testületre, melyet erejével, vérével táplált. Ezt egyaránt követelte a nemzeti érzés és a nemzeti jus.
Állandó kivánsága a rendeknek, hogy a cs. kir. seregben magyar honfiak, nemesek is kapjanak illő alkalmazást. A király, mint láttuk, hajlandó is volt az ország e kivánságát lehetőleg teljesiteni. Különben is a magyar urak tapasztalt vitézségének mellőzése magára a monarchiára nézve lett volna káros. Az 1715/18-iki török háborúban az ott működő magyar vezérek, köztük első sorban Pálffy János, nagyban hozzá is járultak a sikerhez. De később és különösen az 1737/39-iki török háborúban nem igen alkalmazták a magyar generálisokat, és a közvélemény nem ok nélkül e mellőzésnek tulajdonította a háború szerencsétlen, sőt szégyenteljes lefolyását.
A hadsereg vezetésére vonatkozó kivánságok pium desideriumok maradtak és még a törvénykönyvben is alig van nyomuk. Ellenben állandóan kellett foglalkozni az országgyűléseknek a hadi adónak és a katonaság eltartásának kérdésével.
Eleinte csak az élelmezés forgott szóban. A miniszteri conferentia 1712 elején 15,000-ben állapitotta meg a szolgáltatandó portiók számát. Hiába hivatkozott a magyar kanczellária az ország elpusztult állapotára; az udvar nem engedett, legfölebb a behajtásban irt elő némi méltányosságot.17 Az 1723-iki országgyűlésen már pontosan megállapitották az országtól évenkint fizetendő hadiadó összegét 1.920,000 forintban.18 Ehhez járult még a katonai czélokra való közmunkának és az u. n. hálókrajczárnak pénzül való megváltása, mi évenkint szintén többet tett ki 100,000 frtnál. Az egész összeget 2.138,000 frtban állapitották meg. 1728-ban 2.500,000-re emelték az adót.19 Erdélyben 1712-ben készpénzül 155,000 frtot fizettek.20 1717-ben már 590,000 frtot szavazott meg a dieta, azonfelül az élelmezés megváltására21 132,126 frtot. Itt nagyobb volt az ingadozás, de az adó csak igen ritkán, nagyon rosz termésű évek után szállott 1/2 millió alá.
Ez az összeg magában véve nem látszik nagynak.22 De bizonyos, hogy az ország azt sem birta el, s különösen a korszak vége felé, 1735-től fogva egymást érik a keserves panaszok az adó túlságos súlya ellen. A restantiák igen gyakran egyáltalában nem voltak behajthatók. A főbaj azonban az volt, hogy a készpénzben fizetett portió aránylag csak csekély része azon költségnek, melyet a katonatartás Magyarországra háritott. Külföldön is tudták, minő elégedetlenséget okoz a 20,000 gyalogosból és 16,000 lovasból álló császári hadsereg tartása és e nagy és méltánytalan teherben látták legfőbb okát annak, hogy a nemzet nem bir belényugodni sorsába.23 A paraszt eledelt és szállást volt köteles adni a nála lakó katonának. Gyakran a gazdának nem volt miből, és ilyenkor a kelletlen vendég zúzott, rombolt, dúlt. Az a körülmény, hogy Erdélyben a nagy részt görög hitü lakosság csak ritkán táplálkozik hussal, és igy a katonának sem adhatott, a házi élelem megváltását vonta maga után.24 Csak hamar azonban visszatértek a régi rendszerhez, és igy a nemesen kivül úgy szólva mindenki természetes ellenségévé lett a császári armádiának. De akárhányszor előfordult, hogy a katonaság nem tartotta tiszteletben azt a kiváltságot, mely a nemesi lakot mentessé tette a kvártélytól, és a megyéket hathatós felszólalásra kényszeritette.25
Még sokkal követelőbben léptek fel a tisztek. Ugy akartak élni, mint meghóditott földön és sarczolásaiknak, zsarolásaiknak nem volt se vége, se hossza. Azokban a városokban, melyeket mint régi várakat állandó őrség tartott megszállva, a főtisztek magukhoz ragadták a vám, rév, vásárjog egész jövedelmét. Hosszú lajstromot állitottak össze azon szolgálatokból és jövedelmekből, melyeket p. o. Győr városának commandánsa követelt.26 Később is, midőn a regulamentum gondoskodott gazdag ellátásukról, nem volt vége-hossza a „discretiok”-nak, melyeket a városoktól és községektől kicsikartak. Kézdi-Vásárhelytől az ott szállásoló St. Amour tábornok a maga részére követelt havonként száz szekér szénát, száz köböl zabot, 200 szekér szalmát, 25 köböl rostált tiszta búzát, tiz köböl árpát, egy köböl kölest, két mázsa rozsot, három mérő kelt, répát, petrezselymet, minden éjjelre 30 gyertyát, minden napra 4 nagy viaszgyertyát, két köböl borsót, ugyanannyi lencsét, 10 sertést, 50 ludat, 30 pulykát, 150 tyúkot, 40 kacsát, két font borsot, 6 font mazsolát, egy font sáfránt, 1 font köményt és négy veder vajat.27 A Bánffy-Hunyadon lakó ezredes ezt még megtoldotta mézzel és tojással, a nagy-enyedi kapitány havonkint 40 veder bort, kellő mennyiségű czukrot, muskátdiót, fahéjat, gyömbért is harácsolt. Maros-Vásárhelyen Hohenzollern megalkudott a várossal 1000 frtban, a pénzt felvette, aztán eltávozott és utódai ujabb követelésekkel állottak elő. Nem csuda, ha a német tisztek Eldorádónak nézték ezt az országot, de az sem, hogy a töröktől-tatártól sem féltek jobban, mint tőlük.
Az volt a legnagyobb baj, hogy az ilyen túlkapások és zsarolások ellen szinte lehetetlen volt orvoslást találni. A katona csak a hadi tanácstól függött; az pedig elvének tartotta lehető legkevesebb súlyt helyezni a polgári hatóságok panaszaira. Bár a discretiókat eltiltották, azoknak gyakorlata csak lassankint hagyott alább. Ha ezen állandó csapáshoz hozzáveszszük némely tisztek viselkedését, kik megöletik a férjet, kinek nejét elcsábitották,28 vagy megverették katonáikkal azt a nemes embert, kivel összevesztek – elképzelhetjük a haragnak és boszúnak óriási tömegét, mely a lakosságot – szinte kivétel nélkül – ezen zsarnokok ellen eltöltötte. „Ha szabad volna helyeselni az alattvalók lázadását, bizony igen nagy okokat lehetne felhozni a magyarok felkelése mellett.”29 A katonai excessusok ellen való panasz állandó themája volt a megyék és az ország gyűléseinek, és e sérelmeket a megerősitett 1715: XLIII., 1723: XXI. és 1729: III. IV. törvényczikkek csak igen csekély részben birták orvosolni.
E viszonyokból következett a rendeknek azon állandó követelése, hogy a katonaságot vonják ki az ország belsejéből és helyezzék a határra és a végvárakba. Eleinte csak a generalatusoknak a határokra való áthelyezését sürgetik (1715: XLII.), majd, ezenfelül, a fölösleges őrségek kiüritését is. (1723: XXIII.) Okúl azt adták, hogy a természetes ellenségnek, a töröknek visszaszoritása után az országnak ily erős megszállása már nincs indokolva.
Valóban nem is volt az, és a török, különösen 1718 után, épen nem látszhatott félelmesnek. Mind a mellett nem szünt meg a katonai occupatio. Ennek egyik oka financiális. A hadsereget, különösen pedig a lovasságot. sokkal olcsóbb volt eltartani itt, hol ingyen vagy mesés olcsó áron kapta az élelmezést, mint az örökös tartományokban. De sokkal fontosabb volt a hadi tanács szemében a másik, politikai ok. Még csak az imént viharzott el Rákóczy felkelése, és minthogy azon bajok, melyek azt előidézték, csak észben szünteti meg, nem bizhattak a magyarok hűségében. A császári armádia nemcsak a török ellen volt itt felállitva, hanem a magyar ellen is. „Szükségesnek tartják e változásra hajlandó népnek, mely általában nem igen ragaszkodik a császárhoz, őrzésére, jobban mondva alávetésére.”30
Hazánknak tehát oly sereg eltartását kellett magára vállalnia, mely esetleg elnyomásának vált kész és hatalmas eszközévé.
Az állandó adó behozatalával gondoskodni kellett állandó adóalapról is. Ez az adóalap csak az adózó nép, a contribuens plebs lehetett. Ennek összeirása, erejének, teherhordási képességének kimutatása egyszerre fontos állami feladattá vált. A király sürgetésére 1715-ben meg is hozták az összeirást elrendelő törvényt. „A karok és rendek, ő felsége hozzájárulásával, elhatározták, hogy az ország fenntartására szükséges közterhek egyenletesebb elviselése czéljából irassék össze az ország.”31 Hogy a részrehajlatlanság annál jobban biztositva legyen: mindig az egyik kerület irja össze a másikat. A kidolgozott bő utasitás, a régi dicák módjára, meghagyta az adózóknak, telkeiknek, rétjeiknek, szőlőiknek stb. összeirását, azonfelül a földek termékenységének, a vásári viszonyoknak feltüntetését is. Nem is lehetne elképzelni becsületesebb és behatóbb munkát, mint ha az esküdt összeiró biztosok ezt a feladatot csakugyan lelkiismeretesen hajtották volna végre.
Már 1716-ban nagyjában el is készültek az összeirók munkájukkal, de az korántsem felelt meg a várakozásnak és a beléjük helyezett bizalomnak. Hód-Mező-Vásárhelyen p. o. a Baranya megyei urak, kik az összeirással megbizva voltak, nem azt irták be, mit a nép hit alatt vallott. „Egy ember kapálta szőlőjükön várhatnak 16 itczét, de ők 64-et irtak be. Minden köblöt kétszeresre vettek: a ki 30-at mondott, annak 60-at irtak be.”32 Ilyen panaszoktól viszhangzott az egész ország. A portákat rectificáló bizottság, mely 1718-ban összeült Pozsonyban, nem szánhatta reá magát, hogy alapúl fogadja el e munkálatot. Ujra a királynak kellett dönteni.
A kanczellária következő módon adta elő az ügy állását: A revisio alkalmával kitünt, hogy csak némely összeiró tartotta magát pontosan az előirt módszerhez. Némelyek nagyon is enyhén, mások túlságos szigorúsággal itéltek, még mások utána sem néztek semminek, hanem tisztán a nyomorult népnek bevallása vagy puszta vélekedés után indultak. Minthogy igy sok részt egészen ujonnan kellett átdolgozni, a nádor 1718-ra új conscriptiót rendelt el. Magának a kanczelláriának az a véleménye, hogy az összeirás hibás, a helyeknek és haszonvételeiknek rosz összeirása miatt. Ezen a hibán az új conscriptio sem segithet. A methodust, melyet az országgyűlés állapitott meg, törvényesen csak ott lehetne meg változtatni. Addig is alapul lehetne venni a régi conscriptiót és azt a megyék által kiigazittatni, az egyes helyek különböző előnyeinek tekintetbe vételével.33 Ezt a véleményt magáévá tette az Eugen herczeg elnöklete alatt tartott ministerialis conferentia is.34 Új methodus kidolgozásához is fogtak. Az volt a szándék, hogy Magyarországon is oly pontos legyen az összeirás, mint az örökös tartományokban, és hogy lehetőleg találják meg a biztos adóalapot. Ennek értelmében kezdődött 1720-ban az új összeirás,35 melyet az év nyarán végre is hajtottak. Nem sokkal később Erdély-t is conscribálták az adók méltányos felosztása czéljából.36 Hanem azért ezen összeirás eredménye sem szolgált az adókivetés alapjáúl. Az 1721-ben a porták rectificatiója czéljából összeülő országos concursus kimondta, hogy az egyenetlenség még növekednék, ha a conscriptio adatai szerint járnának el, és némely megye egészen tönkre menne belé.37 Nem maradt tehát hátra más, mint az adókulcsnak némileg önkényes megállapitása a nádor és az országos bizottság részéről. A döntő szó azonban a katonai élelmezési hatóságot (commissariatust) illette meg, melynek módjában volt jól ismerni az ország különböző részeinek állapotát és erejét, és melyet legalább részrehajlással vádolni nem lehetett.
Mert a magyar uraknál nem volt és nem is lehetett meg a pártatlanság. Mindenkinek életérdeke követelte, hogy a maga megyéjének vagy községeinek erejét lehető legcsekélyebbnek, a másét lehető nagynak tüntesse föl és ily irányban eszközöljön ki határozatot. Talán nem véletlen, hogy az országos levéltárban meglevő 1715-iki összeirási anyagból épen Trencsén és Vas megyék, az Illésházyak, Batthyányak, Erdődyek megyéi hiányzanak. Az országos bizottságnak egyik legmunkásabb és legbeavatottabb tagja, Károlyi Sándor, egyenesen ráutal az ilyen jogtalan befolyásokra. „De mindezen országos commissiónak nagy munkájának is semmi gyümölcse és effectusa nem tapasztaltatott s engedtetett, bizonyos magyarnak álma szerént az hazában meggyökerezett s rögzött kvártélyban beszállott improportio nem engedvén visszaszállani az istenes proportiót ezen hazában, mely másutt bővebben leirattatott.”
De nem csupán egyes főurak érdeke és önzése állotta útját a terhek egyenletes, igazságos elosztásának. Többről volt itt szó: arról, mit a nemesség sarkalatos szabadságai legkiválóbbikának tekintett: a nemesi váll szüzességéről, a nemesi föld tehermentességéről.
Biztos adóalapot nem szolgáltathatott sem a jobbágy személye – hisz az még sem volt egészen röghöz köthető – sem a nem nemeseknek annyira ingadozó jövedelme. Ezért a király már az 1720-iki országgyűlés alkalmával elrendeli, hogy keressenek állandó alapot a porták részére, „mert sehol a világon nincs máskép”. Ne vegyék tehát a számitás alapjáúl a marhaállományból, vagy a hajózásból és tutajozásból folyó igen változandó jövedelmeket, csak az igazi adóalapot. Erre a pozsonyi concursus, a nádor és primás az igazságnap némi látszatával azt válaszolták: hogy hiszen a földesurak és nemesek jövedelme sem állandóbb, az is függ az évek termékenységétől és az áraktól. Nem engedhetik meg a nemesi kézen levő szőlők vagy malmok összeirását, mert az a „primae nonus”-ba ütköznék.38 inkább azt óhajtják, hogy a szabad költözködési joggal biró nem nemeseket, kik néhol egész falvakat alkotnak, szoritsák a községekben, vagy legalább megyéjükben való megmaradásra.39
A helytartótanács berendezése után az udvar azt remélte, hogy e kormányszék segítségével végre hajthatja terveit. Az 1724. év szeptemberében tartott miniszteri conferentia szükségesnek tartja az egész ország felvételét a nemesi személyekkel és telkekkel egyetemben. Nem azért, hogy megadóztassák, hanem egyelőre csak azért, hogy a király valóban ismerhesse az ország állapotát. Időközben pedig a helytartótanács végezze el az egyes megyék összeirását a porták rectificatiója czéljából.40 1727-ben még egy lépéssel tovább megy az udvar. A király elrendeli a jobbágytelkek összeirását, bárki kezén vannak is azok. Ezeket geometriailag is fel kell mérni.41 Ez nem más, mint az adókataszter.
E tervek ellenében a nemesség végső elkeseredéssel védi jussait. A jobbágytelkek adó alá vonásával elismerné, hogy azoknak nem ő a birtokosa. Lemondana arról a jogáról, hogy azokat esetleg saját czéljaira foglalja le, allodiumaivá tegye. Az 1728-iki országgyűlésen teljes erővel tört ki a harcz. A királyi biztosok ellen a rendek magához a Gráczban időző királyhoz fordultak. Szószólóikat, gróf Esterházy Józsefet és Zichy Ádám protonotariust szóban és irásban úgy ünnepelték, mint az ország szabadságának, a nemesi kiváltságnak dicső és győzelmes megvédőit. A rendek július 30-ikán nyiltan kijelentették, hogy a conscriptiót illetőleg nem bocsátkoznak semmi alkuba.42 A miniszteri conferentiával szemben, mely terveiről nem akart lemondani, a magyar kanczellária körömszakadtig védte a magyar felfogást.43 Végre a királynak el kellett ejtenie a föld megadóztatásának tervét. „Felséged méltóztassék kegyelmesen elállani azon elvtől hogy a contributio a telkekre rovássék ki,” irja akkor Batthyány Lajos alkanczellár.44 A nemesség teljes diadalt ült, de az ország baján nem segitettek.
Gróf Esterházy József.
Schmitner Ferencz Lipót 1754-iki metszete után. Körirata: IOSEPHUS COMES ESTERHAZIVS DE GAL(antha). PERP(etuus). IN FRAKNO. IVDEX CVRIAE REGIAE PER VNGARIAM. (Alul folytatva:) NATVS CDM, DC. LXXXII. DIE XII. IVNII | OBIIT CDM. DCC. XLVIII. DIE X. MAII.
Az országos képtár gyűjteményének 1194. számu példányáról
Nem maradt tehát hátra más, mint az, hogy ujra a katonai hatóságnak és különösen a hadi biztosoknak meghallgatásával állapitsák meg az adó kulcsát. Nesselrode főhadi biztosnak jelentése azért is nevezetes, mert átnézetét adja az egyes megyék és városok gazdasági állapotának, hogy okát adja annak, hol lehet a terhet emelni, és hol szükséges annak könnyitése.45
Sopron vármegye, hogy a Dunántúli részen kezdjük, termékeny és meg van az alkalmatossága arra, hogy terményeit eladhassa. Az eddigi portáin felül elbir még egy felet. Sopron városa sokat szenvedett a tavalyi nagy tüzvésztől; igazságos, hogy egy kicsit könnyitsenek rajta. Kis-Marton lakosait és polgárait nagyon megkárositják az Esterházy herczeg uradalma alatt élő zsidók. Különben is annyira el van adósodva a város, hogy méltányos egy negyed portával könnyiteni rajta. Ruszt, borának jövedelmezősége miatt, tovább is elviselheti mostani portáit. Vasmegye nagy része meglehetősen terméketlen. Uradalmai közt oly jelentékeny az adóteher dolgában az aránytalanság, hogy már ezért sem lehet emelni adóját. Kőszegnek termékeny a határa, nagy a szőlőhegye, bora jó, és el is adhatja, tehát megmaradhat eddigi állapotában. Ha Győrmegyének állapotát összehasonlitják más megyékével, kitünik, hogy nagyobb terhet reá háritani nem lehet, de az eddigit elbirja. Győr városa46 napról napra növekszik és igy aránylag könnyen elviselhet még egy negyed portát. Komárom megyében igen nagy az elosztás aránytalansága. Ha ezen segitenek, elbírja mostani portáit. Zala területe részben hegyes ugyan, de jobbára elég termékeny, úgy hogy mások könnyitésére elviselhet még egy portát. Kanizsa (melynek akkor még külön portái voltak), mindenképen kedvező állapota miatt elviselheti eddigi portáit. Veszprém megye elég jó karban van, és igy nem esik majd nehezére még 3/4 portának elviselése. Fejér megye helységei jelesek, lakosai más megyékéhez képest jómódunk, földje nagy és termékeny, baromtenyésztése igen virágzó, úgy hogy könnyen elbirja, ha adóját kilencz portával emelik. Székes-Fejérvárnak számos a lakossága, sok a bora, mely bár hitvány, helyben mégis elfogy, gabonával is kellően el van látva, úgy hogy mérsékelt felemelést könnyen elviselhet. Baranya megye viszonyai kedvezők, népessége néhány év óta erősen növekedik, úgy hogy két portányi növelés nem esik majd nehezére.47 Somogy elég bort és gabonát termel ugyan és a makkoltatásból is pénzel, de rosz belső igazgatása miatt meglehetős a nyomorult állapotban van, úgy hogy jobban megterhelni nem lehet.48 Tolnának sok a javadalma, nagy és termékeny a földje, elegendő a bora, számos a marhája; mezővárosai és falvai jómodú és számos néppel telvék. Fel is emelték a portáját 8 3/4-el. Mosonynak jó alkalma van ugyan terményei eladására, de községe kevés és sok faluja egészen tönkre van téve. Megmaradhat eddigi állapotában, de túlterhelni nem lehet. Egészben tehát emelték a Dunántúl adóját és pedig 23 1/4 portával, vagy is körülbelől 12.000 forinttal, csakhogy ez az emelkedés csaknem egészen Fejér. Tolna és Baranya megyék rovására történik.
Dunán innen Pozsony megye igen szerencsétlen állapotban van, és pedig leginkább rosz administratiója miatt. Tisztviselői annyira tönkretették a népet, hogy könnyités nélkül lélekzeni sem bir. Pozsony városának nyomorult állapota és azok a nagy költségek, melyeket a gyakori katonai megszállás, kvártély és meghálás neki okoznak, megkövetelik, hogy könnyitsenek rajta. Nagy-Szombatot az e nyáron ott dühöngő tüzvész méltóvá teszi némi könnyitésre. Szent-György nagyon eladósodott, kevés ott a család, semmi javadalma nincs és a diéta idején azonfelül nagy tűz is pusztitotta. Le is vették e városkáról terhének felét, négy portát. Bazinon, mely szintén el van adósodva és melynek polgárai végső nyomorra jutottak, szintén könyitettek valamicskét; Modorról, melyet nemcsak adóssága nyom, hanem mely tüzvésztől is szenvedett, négy portát vettek le. Nagy dicsérettel szól a jelentés Nyitramegyéről, melynek jó állapota és nagy kiterjedése mindenki előtt ismeretes. Községei néppel és minden jóval bővelkedők, határa termékeny és jól el is adhatja terményeit. Fel is emelik portáit 8 3/4-el, úgy hogy neki lett legtöbb portája az országban: 352. Szakolcza városa a tűzvész által végső inségre jutott. Könnyiteni kell rajta a törvénye értelmében. Le is veszik terhének több mint felét. Trencsén megye népes ugyan, de lakossága jobbára más megyékből él. Szántóföldje keskeny, a hegyek közt terméketlen, a Vág mentén pedig gyakori áradásoknak van kitéve. Ezen tehát könnyitettek. Trencsén városában már nincs katonaság, az átvonuló katonaság sem bántja. Elbirja az eddigi terhet. Bars megyét nagyon kárositotta a tűzvész és sok lakója elszökött. Levettek róla négy portát. Körmöcz és Uj-Bánya városok portája megmarad, mert terhelésük magát a kincstárt kárositaná. Zólyom megye alkalmas fekvésénél fogva megmaradhat, ha egy portát levesznek róla, feltéve, hogy az adót arányosan osztják el, és a földesurak túlságos birságokkal és követelésekkel nem terhelik a jobbágyokat. Beszterczebányának, mint a városi repartitio mutatja, az erejéhez mért a terhe. Breznóbánya nyomorúsága köztudomású, bár több éven át executio volt a nyakán, soha sem birta megfizetni az egészet. Levették terhének felét, Libetbánya és Zólyom városai megmaradnak, de Korpona, melynek határa kicsi és terméketlen és melyet az október 24-iki tűz egészen tönkre tett, méltó arra, hogy könnyitsenek rajta. Árva megye igen terméketlen, népe csak faizásból és napszámból él vagy más megyékben keresi kenyerét. Levettek róla három portát. Turócz megyének nincs ugyan annyi erdeje, de termékenyebb. Liptó megyének az a jövedelme, melyet a tutajozás és a királyi só fuvarozása után húzott, nagyon megcsökkent. A Vág áradása is kárositja, úgy hogy adója leszállitandó. Nógrád megye népes és termékeny ugyan, de csak csekély a marhatenyésztése. Pest-Pilis-Solt megyék területe nagy és termékeny, marha tenyésztésre alkalmas, könnyen el is adhatja terményeit, sok a népes helysége és a javadalma, úgy hogy nagyobb tehernek is megfelel. Buda városának lakói nagyon megszaporodtak, sok a szőlleje, biztos a piacza otthon és a Dunán, közjövedelme is jelentékeny. Ha a felosztás aranyos, emelhető az adó. Pest városának haszna van a kir. táblából és az ebből folyó fogyasztásból és eladásból. Könnyen elviselhet valamelyes adóemelést. Kis-Kunság népe állapotja szerint nem terhelendő.49 Esztergom megyének sok a faluja, kedvező a helyzete, ugy hogy elbirja az emelést. Szintugy Esztergom városa is elviselheti a nagyobb terhet, ha más városokkal hasonlitják össze. Hontmegyének nagy haszna van terményei könnyü eladásából a bányavárosokban, tehát nem szorúl a könnyitésre. Selmeczbányának számos ugyan a népe, de többnyire bányászok, kiknek sok a kiadása és kevés a haszna. Bélabánya és Bakabánya adója csekély, de megfelelő. Bács megyének kevés ugyan a helysége, de azok elég népesek. A baromtenyésztés és a földművelés virágzók, úgy hogy a dézsma arendájáért évi 7000 frtot fizetnek. Fel lehet emelni. Ellenben Bodrogmegyének, ha külön veszik Bácstól, nem emelhető a portája. Mindössze 10 3/4 portát, vagyis körülbelől 6000 frtot vettek le e kerületről. Az északnyugati megyéknek és különösen a kisebb városoknak rohamos elszegényedését Pest és Bács megyék még nem birták ellensúlyozni.
Tiszán innen Abauj megye már ki kezd vergődni pusztult állapotából. Jó a földje, elég a szénája, bora úgy mennyiségre mint minőségre nézve jeles, a makkoltatásból is van haszna és terményeit jól eladhatja a Szepességben és a Hegyalján. Emelkedőben van Kassa városa is, mely 16 falunak ura, és sok szőlejéből és az őrségből is húz hasznot. Zemplénmegye a legnagyobbakból való és nagyobbára termékeny. Itt szürik a legjobb bort, az azzal való kereskedésből, a hordók szállitásából is van jövedelme. Más megyékből valók is költenek itt szőlőművelésre. Mindezekért 1724-ben nyolczczal emelték portáinak számát. Azonban az idén kárba veszett a szüretje és igy további megterhelést nem birna el. Sáros megyének rost az administratiója és e miatt nyomorult az állapota, úgy hogy könnyiteni kell rajta. Könnyiteni kell Eperjes városán is, melynek polgárai csak házaik és földjeik jövedelméből élnek és nagyon el vannak adósodva. El van adósodva Bártfa is, melynek azonfelül kicsi és terméketlen a határa. Kis-Szebennek csak közepes a birtoka, de mint a repartitio mutatja, elviseli az eddigi adót. Szepes megyében az adó felosztása körül van a hiba. Különben őszi gabonája jó, vasbányái és kohói sok pénzt hoznak oda; a vásznat az ezredek itt szokták összevásárolni. Elég ha két és fél portát vesznek le róla. Lőcse városa szinte fuldoklik adósságainak terhe alatt; Késmárk ellenben, melynek tehetősek a polgárai és mely Lengyelország felé kereskedik, még valami adóemelést is elbir. Ung megyének egy része igen terméketlen, a termékenyebb pedig nagyon ki van téve az áradásoknak, úgy hogy csak ritkán lehet ott összegyüjteni a gabonát és szénát. Gömör megyének jó a földje; hol terméketlen, a bányák és erdők jövedelme nyújt kárpótlást. Megmaradhat. Borsodmegye termékeny, baromtenyésztése virágzó, bora jó, piacza is van Lengyelországban, a makkoltatásból is pénzel. Portáit tizzel emelik. Heves és Külső-Szolnok megyéét is felemelik hattal, mert jó és kiterjedt a határa, sok a szőlője, hires bort termel, nagy a baromtenyésztése s lakóhelyeinek száma és népessége szaporodik. Eger városán ellenben könnyiteni kell. Jövedelme csak borából van és 1724-ben, lakosai nagy számára való tekintettel, tulságosan emelték az adót. Hasonló a helyzete a Jászságnak és Nagy-Kúnságnak, melytől előbb túlsokat követeltek. Bereg megyében nagy az aránytalanság a teher felosztásában. Az áradások miatt is könnyiteni kell rajta. Torna megye valósággal nem több egy járásnál. Apró és elpusztult. Szatmármegye népessége többnyire nyomorult szegény oláhokból áll, kiken kétszeres és háromszoros katonai executio sem birta megvenni az eddigi adót és a hátralékokat. Levettek róla 6 portát. Szatmár-Németi elég népes, határa termékeny, sok borral, jó legelővel dicsekszik. Nagybánya adója is megmarad, mert borából van jövedelme. Felsőbánya portárnak számát ellenben felényire, 6-ra szállitottak le, mert előbb túlsokat róttak reá. Szabolcs megye Nagy-Kállóval: 1724-ben könnyitettek rajta, mert sok jobbágya elszökött. Többet levenni róla nem lehet, mert jó a földje, sok a szénába, biztos piacza van a Hegyalján, a salétromból, makkoltatásból és halászatból is van jövedelme. A Hajdúvárosok népének száma és tehetsége tizenhét év óta nagyon megapadt. De még mindig virágzó a földművelésük, úgy hogy csak egy fél portával fizetnek kevesebbet. Polgári községének külön portáit 1724-ben törölték, mert nem volt ott jobbágy. Azóta ismét él ott vagy 100 család, köztük ujak is. Eleinte azonban nem kell túlságosan terhelni. Ugocsa tehetségéhez képest eléggé meg van terhelve. E kerület is hanyatlik, adójának terhét 13 1/4 portával csökkentik. Nagy emelkedést csak Hevesben és Borsodban észlelnek; a városok Kassa kivételével itt is majdnem mind könnyitésre szorulnak.
Buda és Pest III. Károly idejében.
Egykoru metszet után.
Az országos képtár gyűjteményének T. 111. számu példányáról
A régi beosztás a jelen Tiszántúli kerületnek jelentékeny részét is a Tiszán inneni kerületbe sorozta. A Tiszántúl csak Biharral kezdődött. Ez nagy és népes megye, terjedelmes legelőkkel, sok borral, sűrű erdőkkel, vaddal hallal bővelkedő. Borának piacza van Máramaros, Szabolcs, Békés, Zaránd és Arad megyékben, a Kúnságban és a hajduvárosokban, gabonáját pedig Váradra és Debreczenbe viheti vásárra. Adóemelése a legnagyobb egész Magyarországban: 24 portával fizet többet, mint azelőtt.
Debreczen városa népes, nagy baromtenyésztéssel és földműveléssel; pusztái nagyon jövedelmezők. De a tavalyi nagy tűzvész miatt terhét nem lehet emelni. Igy is 46 porta nyomja vállát, mi több, mint Pozsonyé, négyszer annyi, mint Pesté. Emelkedőben van Szeged, melynek nagy a határa és földje, halászata jövedelmező.
Az északon annyira számos roskadozó területekhez itt csak Máramaros megye hasonlitható. Ez a közelismerés szerint bajjal, szerencsétlenséggel, nyomorúsággal teljes. Mivel a sóból való haszna is csökkent, adóját 17 portával csökkentik. Kraszna és Kővár-vidéke és Közép-Szolnok megmaradhatnak a régi adó mellett. Zaránd megyének sok a népe, a hegyeken kivül termékeny a földje, aranybányája is van, néhol még a zápor is kimossa az aranyat.50 Ennek adóját valamivel emelik, ellenben Csanádét egy portával leszállitják, mert ott nincs több, mint egy mezőváros és 12 kis község. Arad megye egészen kimerült, és bár Zaránd megye több ezer forinttal segitett rajta, még sem birja fizetni a reá kirótt összeget; hiába minden executio. Leszállitják hát adóját 10 portával. Csongrád megyének portái megmaradnak. Békését még kettővel növelik. Bár ez a megye földesurának gondoskodásából nagyon emelkedik, többet még sem lehet reá róni, mert szokás, hogy az új falvaknak több évi szabadságot engednek.
E kerületben is csak három portányi az emelés. Máramaros és Arad elnyelik Biharnak feleslegét.
Meglátszanak tehát már körvonalai annak az átalakulásnak, mely ismét az alföldet és a Dunántúli vidéket tette a magyar nemzet életének központjaivá. A török hódoltság kényszere, a mig tartott, a terméketlen hegyes vidéket, a menhelyet, tette nemcsak politikailag és katonailag, hanem gazdaságilag is a magyar faj erősségévé. Mihelyt a magyar terület visszaszereztetett, lassanként helyre kellett állani a természetes aránynak felföld és alföld között. Ezt a processust a nemességnek az a törekvése, hogy jobbágyságát minden eszközzel visszatartsa a sziklás hegyek és szűk völgyek nyomorúságában, meglassithatta, de teljesen meg nem akaszthatta.
Élet, fejlődés nélkül nincs történet és hazánk is fejlődött a szatmári béke utáni évtizedekben. De alkotmánya nemhogy javult volna, megcsontosodott. A nemesség adómentességének privilegiuma csak ekkor vált a politikai élet első rangú tényezőjévé. Épen akkor, midőn az az ellenszolgálati melynek fejében élvezte a magyar nemesség a törvény értelmében ezt a kiváltságot, a hadi szolgálat, lényegileg megszünt. Igaz, hogy a törvényczikkek még összeköttetésben emlitik a banderiumot és az insurrectiót a nemesi adómentességgel, nemcsak a már idézett 1715: X. t.-cz., hanem az 1723: VI. t.-cz. is, de már 1728/29-ben, midőn épen legerősebben folyt a viadal, nem készült articulus. Ez az aránytalanság kötelesség és jog, kiváltság és teher közt okozza a mult századi magyar társadalomnak és államnak gyöngeségét, félszegségét, kimondjuk a szót, belső hazugságát. Privilegium nem állhat fenn soká ellenszolgálat nélkül s mivel a magyar nemesség már nem teljesitette történeti hivatását fegyverrel kezében, az élvezett kiváltságnak más téren kellett megadnia az árát.
III. Károly.
Müller Gusztáv Adolf metszete 1730-ból Van Schuppen Jakab udvari festő festménye után. Ő Felsége hitbizományi képtárának példányáról