SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

IV. FEJEZET.
A Hóra-világ Erdélyben.

Az oláh nép állapota. A parasztság reménye. Tolvajbandák. A pópák szerepe. Az orosz szövetség. Dacia királyságának terve. Az összeirás hatása. Az oláhok forrongása és engedetlensége. A zalatnai bányauradalom. Ursz Nikolaj. A felkelés kitörése és haladása. A katonaság magaviselete. A nemesség fegyverkezése. Hóra tervei. A lázadás jelentéktelen volta. Hóra és Kloska elfogatása és kivégzése. József eljárása. A lázadás tanulsága

Mialatt József, egyrészt az egységes birodalom, másrészt magának a nemzet jólétének érdekében, gyökeresen fel akarta forgatni azt az alkotmányt, mely csak a kiváltságos osztálynak szolgált bástyájául, a magyar nemességnek azt kellett tapasztalnia, hogy nem csak felülről fenyegeti veszedelem. Az ország egy részét jobbágylázadás pusztitotta: annál erőszakosabb és borzasztóbb, mert a rendi különbséget nemzetiségi és vallásos ellentétek tették még élesebbé.

Háromszoros elnyomás súlya nehezedett az oláh népre. Privilegiuma nem volt; mint a magyarok és szászok jobbágya lakta a földet. A törvényes felfogás szerint tűrt nemzet volt, melyet csak „propter interesse publicuma toleráltak. Nem foglalt helyet a kiváltságos, országalkotó három nemzet között: vallása, a görög nem egyesült hit, nem tartozott a bevett, jogot adó felekezetekhez. A földesurak épen nem szokták még meg az alattvalóikkal való jó bánást; miért tettek volna kivételt épen azokkal, kiket tőlük a vallás és nyelv különbözősége is elválasztott? Az elnyomó és elnyomott közti ellentétet mi sem enyhitette.

Annak, hogy épen II. József idejében, teljesen békés időszakban történt a kitörés, oly okai is voltak, melyek az urbéri viszonytól teljesen függetlenek.

Mindenfelé nagy reményeket keltett a császár jóakarata a parasztokban. Könnyű volt elhitetni velük, hogy az uralkodó már minden intézkedést megtett javukra, és csak az urak titkolják el a császári parancsokat, hogy tovább is folytathassák zsarnokságukat. Elég elterjedt az a felfogás is, hogy a császár maga izgattatta a hiszékeny népet urai ellen, hogy a magyarok hatalmát megtörje és őket magától teljesen függővé tegye. Ennek a felfogásnak történeti alapja nincs; ha a császárnak valaha szándékában állott volna a kaszára appellálni a kard ellen, egészen más erő állott volna rendelkezésére, mint az, melyet az oláh kar kifejthetett. De különben is: egész irányával, méltóságának önérzetével mi sem ellenkezhetett volna jobban, mint a nép bevonása az alkotmányos küzdelmekbe.

Régi csapása volt az ország déli határszéleinek a tolvajság; mintegy a török hódoltság maradványa. A megvetett, fegyvertelen „rája” a rablóban, hajdúban látta a vitézt, jogainak bár törvénytelen, de bátor védőjét. A rabló-bandák megmaradtak később is és többnyire oláhokból állottak. Mária Terézia uralkodása alatt egymást érik a rendszabályok ellenük, de siker nélkül. II. József szintén teljes erővel fog megfékezésükhöz. De igen nehéz volt velük elbánni, mert a szomszéd oláh vagy szerb terület mindig kinálkozott biztos menhelyükül. Meg is maradtak ott a század végéig.1 Volt tehát egy felfegyverezett, mindenre elszánt csapat, mely egy lázadásnak mintegy magjául szolgálhatott. Legelszántabbak természetesen az aránylag igen számos katonai szökevények voltak.

Az úgynevezett bánságban felállitott új megyék 1781 óta nem szüntek meg sürgetni a császárt, végezzen már a zsiványokkal, kiknek Ardelián volt a leghiresebb kapitányuk. Józsefet különösen azért is érintette kellemetlenül a dolog, mert a vagyon és élet bizonytalansága nagyon megnehezitette az ottani kamarai birtokoknak jó áron való eladását. Másrészt a bajokért a földesurakat is felelőssé teszi, kik jobbágyaikat távozásra kényszeritik, csak hogy nagyobb földet nyerjenek a marhatenyésztésre. A megyék torturát és halálos büntetést akarnak alkalmazni; a császár azt nem engedi. Azt sem engedi, hogy Aradmegye, hol szintén nagyon elharapódzott az oláhok rablása, huszonnégy új pandúrt fogadjon. Egyre rémesebb hirek jöttek e vidékről. Utoljára a császár száz aranyat tűzött ki jutalmul annak, ki élve fog el egy rablót. Ekkor történt, hogy huszonnégy fegyveres oláh meglepte és elfogta Aradmegye alispánját, az öreg Forray Andrást, hogy általa kegyelmet nyerjen. A megye ijedtében a kegyelem megadását ajánlja, és a császár ezt elfogadja, sőt az ellen sincs már kifogása, hogy a megye huszonnégy huszárt fogadjon. Ezalatt, mint halmágyi és buttyini jelentések tanusitják, a megyének hegyes, Erdély felé eső részei egészen a tolvajok kegyelmére voltak bizva. 1784 nyarán már senki sem mert Erdélybe menni.

Forray kiváltására maga az aradi görög nem egyesült püspök ment a rablók közé. Dumbroviczán találta őket, közel az erdélyi határhoz. Ünnepélyes istentiszteletet tartott, úgy hirdette a kegyelmet és esküdött meg annak megtartására. A rablók, kik különben sem kiméltek sem nemet, sem vagyont és saját fajuk ellen is dühöngtek, nem tekintették méltóságát. Lövés dördült el ellene, de nem találta. Az ötvenhat lator közt csak nyolcz kért kegyelmet, és ezek közt is csak három hozta el a puskáját. A rablók közt sok volt a szökött katona, magából a De Vins ezredből, melynek legénysége oláh volt, tizenhárman. Temesből is átjöttek negyvenen. Az egész buttyini járás részes. Csak az segithet, ha más, nem oláh ezredet küldenek ellenük. A császár egy polgári és egy katonai biztost küld a nyugalom helyreállitására: az előbbi Jankovich Antal, az utóbbi Papilla tábornok.

Nem lehet tagadni, hogy a nyomor és a tudatlanság idézték elő az oláhság nagy részének erkölcsi alacsony szinvonalát. De bizonyos, hogy ez megvolt, a legborzasztóbb tényekben nyilatkozott, és hogy épen azok, kiknek első sorban volt kötelessége a nép javitása, a pópák, nem tettek e bűnök ellen semmit. Hatalmuknak épen az volt az alapja, hogy egészen a néphez tartoztak. De ezt viszont azt okozta, hogy a császár minden igyekvése ellenére, csak úgy bántak velük, mint bármi más oláhval. A tudatlan, de ravasz papokban meg kellett gyökerezni annak a gondolatnak, hogy mennyire máskép volna minden, ha népük, mely előtt végtelen tiszteletnek örvendenek, ha hitük volna az uralkodó.

Erre pedig épen a császár politikája nyitott kilátást. Szövetsége az orosz czárnővel egyre bensőbbé válik. 1782 nyarán a két uralkodó már megegyezik Törökország felosztásán, Katalin czárnő 1782 szeptember 21-iki levele szerint a három császárság, az osztrák, az orosz, és a török helyébe lépő görög között független királyságnak kell létesülnie. Ez az állam, mely régente Dáczia neve alatt volt ismeretes, Moldvából, Havasalföldből és Beszarábiából állhatna, oly fejedelem alatt, ki az ezen tartományokban uralkodó felekezethez tartoznék. Ezen eszmék terjesztésére meg is volt már a kellő eszköze. A porta kénytelen volt megengedni, hogy 1781 óta orosz főconsul telepedjék meg Bukarestben. Minő fokra jutott az izgatás, kitűnik a porta azon intézkedéséből, hogy 1785-ben halálos büntetés alatt eltiltotta a politikai beszélgetést, és e parancsot kihirdettette minden templomban és az oláh vajdák házaiban. Folytonos volt az érintkezés a havasalföldi és a magyarországi pópák közt, melyet különösen a kolduló barátok közvetitettek. Ez érintkezés káros hatásáról maga a császár is meggyőződött. Megparancsolta a hatóságoknak, tartsák lehetőleg távol a török hódoltságból átjövő kalugyereket, kik mindenféle ürügy alatt meglátogatják az innen lakókat és beléjük oltják saját rajongásukat, vak hitüket és babonájukat. Az ő révükön terjedhettek el az erdélyi pópák közt az orosz czárnő által kiadott politikai jelszavak. Volt tán közvetlenebb izgatás is. 1783-ban egyszerre tizenöt szekérrel jöttek orosz szentképkereskedők az országba.

Ez volt az a történeti keret, melybe a Hóra-lázadás beillesztendő. Kiegésziti még e keretet József császár intézkedéseinek hatása az elhanyagolt, szegény nép lelkére. Épen erdélyi tartózkodása alatt adta ki azt a rendeletét, melyben eltörli a személyes szolgaságot, és megengedi, hogy mindenkinek szabad legyen minden taksa nélkül házasodni, mesterséget tanulni és elszegődni. „Kell, hogy már végét érje az emberiségnek ez a rabszolgai lealázása.” A hatóságokkal szemben, melyek mentegetni merik az erdélyi viszonyokat, oly hangot használ, mely szinte kihivja a revolutiót. Igaz, hogy az urbéri kötelékekhez nem nyul, de mindenki tudta, legjobban a paraszt, hogy a császár azokon változtatni akar. Valami homályos sejtelme derengett a szegény oláh fejekben annak, hogy a hatalmas, istenként imádott császár, az „imperator”, azt akarja, amit ő, és hogy egy az ellenségük: a magyar nemes.

Legjobban mutatta a császár és a magyar nemesség közti ellentétet az összeirás. Egy törvényes módja van a jobbágynak terheitől megszabadulni: az, ha elviszik katonának. Igy értelmezték a conscriptiót a megyék is; nem csoda, ha a parasztság felszabadulását várja tőle. Az oláhság közt csak csekély izgatásra volt szükség, hogy magát tömegesen beirassa katonának. Egész falvak népe indult útnak a főhelyek felé, jelentkezés végett. Túlbuzgó tisztek még bátoritották őket, más részről pedig a pópák szitották a tüzet. Hunyadmegyében 1784 augusztusban már nyiltan kitör a zendülés, melynek a katonai és polgári hatóságok közötti rossz viszony egyre új táplálékot adott. Zeyk János alispán 1784 szeptember 24-iki jelentése szerint az oláhok számba sem veszik a megyei hatóságot, és a felséges úrhoz való jóindulatuk is nagyon kétséges. Mindamellett sem a kormányszék, sem a katonai parancsnokság nem járnak el erélyesen, a császárnak egész gondja pedig oda irányul, hogy a conscriptiót szükség esetén erőszakkal is végrehajtsa és a magyar nemesség büszke nyakát meghajlitsa.

Az a terület, melyen a lázadás tüze épen a conscriptio napján, 1784 november 1-jén fellobbant, nem állott magyar földesúri hatalom alatt, erdélyi érczhegység városait a császári bányakamara igazgatta. Elnyomása, zsarolása ellen örökös a zalatnai jobbágyok panasza. 1778-ban jár először Bécsben Hóra, mint e jobbágyok megbizottja; 1783 végén újra szól a császárral megbizói nevében. De az ügy eldöntése nem volt könnyű. A császári kamarának 1784 október 6-iki átirata szerint a kormányzóságnak, a kincstartóságnak és a bányakamarának egyetértőleg kell elintézniök a zalatnaiak dolgát. Mikor egyeznek meg ezek? Addig a szegény jobbágy csak hordja az igát.

Ez az iga pedig csakugyan súlyos. A zalatnai és offenbányai uradalmakban lakó 9075 család mindössze csak 10,500 hold szántóföldet és 93,300 hold legelőt és rétet birt megszállani. A talaj terméketlen, a termőföldet a meredek helyekről lemosta az eső. Mindössze talán 15,000 embert táplálhatott ez a terület a legmérsékeltebb követelések mellett, és az oláhság azokhoz szokott. Gazdasági rendszerük is szerencsétlen. Csak kukoriczát termesztenek, azt pedig gyakran kipusztitja a tavaszi fagy. Boruk nincs, makk ritkán terem, legelőjük, szénájuk marhatartásra kevés. Bányászatból vagy faczikkek készitéséből kell élniök. Alig van betevő falatjuk és igy sokszorosan megérzik a legkisebb zsarolást is.

Ezen vidéknek, mely szinte rendelve volt egy agrarius forradalom szinhelyéül, szomszédságába huzódtak az Aradmegyéből kizavart rablócsapatok. A bécsi kamara határozata szinte végtelen időkre elhalasztja a bajok törvényes orvoslását. Vezér is támadt, Ursz Nikoláj személyében, ki már a császárral is beszélt, és kit erős hangja miatt Horjá-nak, kántornak neveztek el. Most, a mint Bécsből haza jött, a hatóság felelősségre akarta őt vonni, de ő, fellázitva a parasztokat, megmenekült.

Egy akkori levél igy adja elő a lázadás keletkezését: „Az egésznek okozója gyanánt egy Horra nevű embert emlitenek, ki czélja elérésére a hidak alatt össze szokott jönni a parasztokkal, kiknek Mesztákont, egy hegyen épült templomot, nem messze Brádtól, jelölte ki gyűlőhelyül. Ez a rendelet futótűz gyanánt terjedt egyik helyről a másikra, úgy hogy a kijelölt napon roppant parasztcsoport gyűlt össze azon a helyen, hol aztán az a gazember egy (tudja Isten honnan szerzett) nála levő, aranyos betűvel irt patenst2 és arany keresztet mutatott a népnek, és kérdezte, hisznek-e ezen jelvénynek? És a mint egyhangúan igennel válaszoltak, gonoszul megesküdtek, hogy kiirtják az egész nemességet.”

„Nem lehet leirni, mily véghetetlen kegyetlenségeket visznek véghez ezek a pórok; körüljárnak mint az orditó oroszlánok, mondhatatlan, gyilkos tettekkel dühöngenek a nemesek ellen; nem kimélik a magzatot sem az anya méhében, elégetik a nemesi lakokat s falvakat, s Zarándmegyében már föl is gyujtották Brádot, Kristyórt és Ribiczét, hol a legtöbb nemes lakott, úgy hogy e helyekről alig menekült meg három. Minthogy Zarándmegyében nem találtak több nemesi lakot, azonnal átjöttek a Maroson Hunyadba, a hol már úgyszólván egy lélegzetben felégették Branyicskát, Maros-Németit, Solymost és Dédácsot. Félek, ha gyorsan nem vetnek véget, tavaszszal, ha nem is az egész országot, de nagyobb részét fölemésztik.”3

Már november 7-ikén felprédálták a lázadók Abrudbányát és Verespatakot. Itt is kitünt a zendülés vallásos szinezete. Mint Isten és a császár parancsát kihirdették, hogy „a ki disunita religióra nem áll és oláh köntösben nem jár, vagy nyársba húzzák, vagy fejét veszik”. A mozgalom általános; a pópák gyülekezésének meg volt a foganatja. Krassómegye már november 3-ikán kér katonaságot a forrongó nép megfékezésére. Jankovics királyi biztos szerint a nép mindenütt örvend az erdélyi hireknek. A Szamos mellékén is mozogtak, nemcsak az oláh parasztok, hanem a magyarok is.

A lázadás gyors elharapódzását és azt a végtelen gyászt, melyet öldöklésével a magyarságra hozott, két körülmény magyarázza meg. Először a katonai parancsnokság az embertelen tömeg ellen nem tett semmit, miben Preiss tábornok, a katonai parancsnok volt a főbűnös. A katonaság utasitása az volt, hogy „mig a hadi-tanácstól nincs parancs, kirukkolnak ugyan, de tüzet nem adnak.” Ez az eljárás a katonákban, magyarokban és oláhokban egyaránt, azt a hitet keltette, hogy Hóra igazat mond, és csakugyan a császár parancsából dúl. Másodszor, a császár túlzottaknak tartotta az első hireket; annyiszor meggyőződött a hatóságok megbizhatatlanságáról, hogy most is a nemesség félelmének tulajdonitotta a veszély kiszinezését. Midőn pedig a nemesség fegyveresen készül megvédeni életét a rablócsordák ellen, midőn a Déva várában ostromolt magyarság legyőzi az oláhokat és közűlük 44 foglyot rögtönbiróság útján kivégeztetett, József ebben törvénytelenséget lát, nem jogos önvédelmet. Egyforma mérleggel méri a bősz támadókat és az életükért, családjukért küzdeni kényteleneket. A gyilkosokkal még hetek mulva is alkudoznak az ellenük kilküldött katonatisztek. 4000 emberélet és 133 hamuvá égett község adta meg az árát a katonai parancsnokság hanyagságának és rosszakaratának, és a császár rosszul alkalmazott humanismusának.

Hadik terve szerint Preiss, ha 4-ikén értesült a „forradalomról”, már 13-ikán, vagy legfölebb 18-ikán véget vethetett volna a rabló hadjáratnak, a rendelkezésére álló eszközökkel. E helyett Schultz alezredes alkura lép a „nemzeti és vallásügy” előharczosaival. Pedig azoknak fegyverkezése épen nem volt félelmes. Kevés volt köztük a puskás, csak vasvilla és nagy bot volt a fegyverük. A czigány kovácsok és lakatosok voltak csiszárjaik; az anyagot a „mindenhunnad elrabolt vas” szolgáltatta. Csak nagy számuk és a meglepetés adta kezükbe a magyar családokat, nem bátorságuk. De midőn látták, hogy a császári katonaság úgy bánik velük mint komoly ellenféllel, nőttön nőtt a követelésük. Az eredeti czél, az úrbéri viszonyok könnyitése és az amnestia megnyerése, egészen eltűnik szemeik elől. Nyiltan szembe szállanak a katonákkal; november 29-ikén, mikor azt várták, hogy leteszik a fegyvert, hirtelen megszállják Illyét a Maros mellett, Bethlen Gábor születése helyét. Akkor kezdik hirdetni, hogy Hóra fejedelem, vagy épen Dáczia királya. Tordán egy oláh nyilvánosan azt mondta „feljött az oláhok csillaga, a magyarok menjenek Scythiába, mivel ők régibb lakosai e hazának”. Látnivaló, hogy az akkor keletkező dákoromán elmélet megtalálta az útat a nép legalsó rétegéig, mit csak a pópák befolyásának lehet tulajdonitani. Ők hirdették ki mindenütt Hóra akaratát, ők tartják fenn az összeköttetést Havasalfölddel, honnét még sok rabló csatlakozott hozzájuk.


Hóra és Kloska.
Verhelft augsburgi metszete után. Aláirása: Horja der Hauptanführer und Vhrheber der im Jahr 1784 in dem Grossfürstenthum Siebenbürgen ausgebrochenen Aufruhr der Walachen. Glocska sein vorzüglicher Anhänger, und zweytes Haupt der Rebellen, so den 30. De(cember). 1784. gefänglich eingebracht wurden, –
Ernst Lajos
gyűjteményének példánya után

Kik voltak azok a férfiak, kik mint veszedelmes pártütők lépnek fel és megrettegtetik a magyarokat és szászokat? – Hóra és társai, Kloska és Krizsán, a műveltség legalacsonyabb fokán álló pórok és pásztorok. Az a vélemény, hogy valami Salis nevű idegen tiszt vezette őket, nem látszik alaposnak. A mozgalom vezéreit személyes veszélyük, melynek mint népük szószólói ki voltak téve, ragadta fölkelésre. Valami titkos ösztön és remény elhitette velük, hogy szándékuk nem bűn a császár szemében. A számos rabló és szökött katona kész segitségnek kinálkoztak. A katonaság tétovázása minden reményükön túl emelte tekintélyüket. És midőn már meggyőződtek arról, hogy a császár bűnösöknek tartja őket, vállalatukat nem hagyhatták abba. A kegyelem nem terjedt ki a vezetőkre, sem a szökött katonákra. Mint lázadóknak kellett tovább élniök, ha nem akarták tetteik méltó büntetését elszenvedni. Magukra maradtak, mert mihelyt a katonaság komolyan hozzálátott a dologhoz, a nagy, ezrekre menő tömeg szétrebben és csak kevesen követik őket a hegyek közé.

Tizennyolcz század katonaság elég volt e nagy tűz elfojtására. Az oláhok deczember hó elején lerakták a fegyvert. Hórát és Kloskát oláhok fogták el havasi rejtekükben és adták át (deczember 27-ikén) Kray alezredesnek. Még bujdosásukban is uralkodtak nemzetük lelkén; a pópák úti költséget gyűjtöttek részükre mindenfelé. A lázadás főczinkosait a császár, elvei ellenére, Gyula-Fejérvárott kerékbe törette. (1785 február 28.) A széthulló tömeggel enyhén bántak. Csak nagy nehezen és sok idő mulva birták újra elsimitani az embertelen öldöklés által okozott izgatottságot, és helyreállitani az ország belső békéjét.

József császár magaviselete a felkelés elején nem volt sem igazságos, sem politikailag helyes. Az egész ügyet a conscriptio szempontjából nézte és mivel a magyar urak azt ellenezték, kész volt velük éreztetni hatalmát. De mihelyt a rend helyreállott és semmi mellékgondolat nem zavarta, megtalálta a czélhoz vezető eszközöket. Állami hatalmat mutatott, az egyes nemzetiségek fölött állót. Az oláhokat leverte, de azt nem akarta, hogy a magyarok bosszut álljanak.

Az oláh zendülés nagy tanulságot rejtett magában a magyar nemzetre nézve. Rikitó szinben mutatta azt a veszélyt, melyben egy kiváltságon alapuló társadalom forog. A császár pedig most közelről láthatta, mi borzasztó a társadalmi forradalom. Ezentul elejét akarta venni humanus intézkedésekkel, de többé könnyen félre magyarázható intézkedésekkel nem segitette elő kitörését.

E szomorú eseménynek van még egy oldala, mely azt mindenkorra tanulságossá teszi nemzetünkre nézve.

Nincs állam és társadalom anarchikus, erkölcstelen elemek nélkül. De mig az uralkodó osztályok, bárminő politikai ellentétek választják el őket, egyetértenek a socialis veszély elháritására nézve, addig a közrend háboritói nem számithatnak másra, mint büntetésre. Az anarchiát csak az uralkodó elemek megoszlása teszi lehetővé, mert a zavargó mindig számithat az egyik tényező támogatására a másik ellenében. Rettenetes tanulság az azokra nézve, kik pártszempontból helyeselnek mindent, mi az ellenpártnak káros, vagy veszélyes. Az intéző osztályoknak soha sem szabad megfeledkezni arról, hogy harczaiknak ott van a határa, hol a nemzeti érdeknek és a közös müveltségnek veszélye kezdődik. Erről feledkeztek meg II. József és a magyar nemesség egyaránt. Az elnyomás némi erkölcsi alapot adott a lázadásnak, a császár elnézése nyitotta meg az utat a felforgató törekvések előtt. Ha a korona és a nemzet közt megszünik az egyetértés, vagy ha csak el lehet hitetni az anarchikus elemekkel, hogy komoly ellentét választja el ezt a két államalkotó tényezőt – mindjárt felüti fejét a forradalom kisértete.


  1. Gróf Hoffmansegg utazása. 1794.[VISSZA]
  2. A brádi vásári jogról szóló kiváltságlevelet.[VISSZA]
  3. Gróf Gyulai Ferencz tábornok levele gróf Hadik Andráshoz. Nagy-Szeben, 1784 november 12.[VISSZA]