Lónyay Gábor.
Egykorú kőnyomat után. Az országos képtár arczképgyűjteményének 3024. számú példányáról.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
József nádor kimutatása az egyes megyék magatartásáról a törvénytelen rendeletekkel szemben. Erőhatalmi eszközök a vis inertiae megtörése czéljából. A királyi biztosok működése Zala-, Veszprém-, Nyitra-, Trencsén-, Bars-, Zemplén-, Ung- és Nógrádmegyében. A rendeletek végrehajtása; az ellenszegülők üldözése. A királyi biztosok megjutalmazása. Tanulságok
Az adóemelésre és az ujonczozásra vonatkozó rendeletek végrehajtása – a mint a nádor és a kanczellár előre megmondták – nagy akadályokba ütközik. Az autonomiának, s a mi ezzel együvé van forrva, a rendi jogoknak sérelme életet önt a megyékbe, ellentállásra buzditja őket s napról-napra tapasztalnia kell a kormánynak, hogy minden kisérlete, melylyel a vis inertiae megbénitását czélozta, számos megyével szemben kárba veszett. S hagyján, ha azt, a mit a vis inertiae-re támaszkodva megtagadnak tőle, erőszakos eszközökkel mégis elérhetné; de a külpolitikai helyzet még mindig annyira aggasztó, hogy nem meri a húrokat túlfesziteni s egyelőre kénytelen csupán fenyegetésekkel érni be.
Piemontot az osztrák csapatok még mindig megszállva tartják, jeléül annak, hogy félnek a rend ujabb megzavarásától s csak az 1822. év végén tartott veronai kongresszus pecsételi meg hivatalosan az olasz királyságok pacificatióját. De e közben a hatalmaknak Spanyolországgal gyűlik meg ismét a bajuk. Metternich 1822 júliusában jelenti urának, hogy a gyönge jellemű Ferdinánd király, ki absolut hatalmát nem szünik meg a cortestől reklamálni, gyöngeségével a polgárháborút maga idézte elő, a mire Ferencz császár azt jegyzi meg, hogy a madridi események szégyenére válnak a királynak.1 A spanyolországi bonyodalmak irányában követendő eljárásra nézve szintén a veronai kongresszuson egyeznek meg a hatalmak egymással s határozataik végrehajtásáról a szomszédsági viszonynál fogva közvetlenűl érdekelt Francziaország gondoskodik.
Midőn ily módon már biztonságban érzi magát a bécsi udvar: a magyar megyék ellentállásával szemben csak akkor folyamodik erőhatalmi eszközökhöz.
A törvényhatóságok többé-kevésbé heves, de egyformán határozott feliratokban igyekeznek meggyőzni az udvart lépésének törvénytelenségéről, sőt midőn tapasztalni kénytelenek, hogy felirataikkal czélt nem érnek, a kiegyenlitésnek még egy nem szokatlan és a multban sokszor hatályosnak bizonyult eszközét is megragadják s közbenjárásra kérik fel nemcsak a nádort, hanem – mivel tudják, hogy ez az udvar előtt nem grata persona s igy közbenjárása sem kecsegtethet sikerrel – a trónörököst, sőt Metter nichet is. A rendeletek végrehajtásának határozott megtagadása ama megyék részéről, melyeknek harczképességét az előcsatározások ki nem meritették, csak ezután következik.
A törvénytelen rendeletekkel szemben az egyes megyék magatartását s József nádor titkos levéltárában elhelyezett következő kimutatás tünteti fel.
Az adó ügyében mindjárt az 1-ső rescriptumot végrehajtják: Abauj, Árva, Békés, Esztergom, Heves, Körös, Krassó, Liptó, Máramaros, Mosony, Temes, Varasd, Verőcze, Zágráb, Zala, összesen 15 megye; csak a 2-ik rescriptum után engedelmeskednek a király parancsának: Baranya, Bereg, Borsod, Csanád, Csongrád, Fejér, Győr, Pest, Pozsega, Pozsony, Sáros, Somogy, Szabolcs, Szatmár, Szerém, Torontál, Turócz, Ugocsa, összesen 18 megye; királyi biztosok hajtják végre, de kényszereszközök alkalmazása nélkül, a rendeletet: Arad, Bács, Bars, Bihar, Gömör, Hont, Szepes, Tolna, Torna, összesen 9 megyében; ellenben Komárom, Nógrád, Nyitra, Sopron, Trencsén, Ungvár, Vas, Veszprém, Zala és Zemplén, összesen 10 megyében a királyi biztosoknak kényszereszközökhez kellett fordulniok, hogy a rendeletet végrehajthassák.
Az ujonczozás ügyében az 1-ső rescriptumot végrehajtják: Arad, Békés, Bereg, Bihar, Csanád, Esztergom, Komárom, Krassó, Máramaros, Sáros, Szepes, Szerém, Temes, Torontál, Turócz, Verőcze, összesen 16 megye; a 2-ik rescriptumnak engedelmeskednek: Bács, Csongrád, Fejér, Győr, Moson, Pozsony, Szatmár, Vas, Zólyom, összesen 9 megye; a 3-ik rescriptumot hajtják végre, miután királyi biztos küldetik ki: Árva; Baranya, Bars, Heves, Körös, Liptó, Pest, Pozsega, Szabolcs, Tolna, Torna, Ugocsa, Ungvár, összesen 13 megye; a királyi biztosok kényszereszközök alkalmazása nélkül: Abauj, Borsod, Gömör, Hont, Somogy, Zágráb, összesen 6 megyében; kényszerrel Nógrád, Nyitra, Sopron, Trencsén, Varasd, Veszprém, Zala, Zemplén, összesen 8 megyében hajtják végre a rendeletet.2
A megyék többsége tehát meghajol a király akarata előtt s csak; a kapituláczió módjára, formájára nézve térnek el egymástól. Az egyik minden kifogás nélkül engedelmeskedik; a másik feliratban kifejezi aggályait a rendeletek törvényszerüsége felett s óhajtását arra nézve, hogy az ország-gyülést haladéktalanul hivják össze; a harmadik óvást tesz a törvénytelenség ellen s ezzel igyekszik magát megnyugtatni; a negyedik keresi a módját, hogy hajthatná végre a rendeletet a nélkül, hogy az alkotmánysértéshez, mely azokban foglaltatik, hozzájárulna.
Nem annyira a megyei szerkezet tökéletlenségének, mint inkább az annak keretébe tartozó elemek vagyoni és erkölcsi függetlensége hiányának tulajdonitható, hogy a megyék nagy része az engedelmesség erényét gyakorolja akkor, a mikor az engedetlenség lenne az igazi hazafiui erény. Hogy óvások és fölterjesztések repülnének az ország minden részéből Bécsbe s hogy országszerte megszünnék a közigazgatás és törvénykezés,3 – ez a történetiró részéről, ha nem nagyitása az eseményeknek, mindenesetre erős szinezése. Mint a fenebb közlött hivatalos kimutatásból látható, számos megye még a felirás jogával sem él, annál kevésbé szünik meg országszerte a közigazgatás és törvénykezés. A rendi alkotmány törik-szakad védelmezéséhez az 52 megye közül 42, illetőleg 44 megyének nincs ereje és bátorsága. De másrészről kétségtelen, hogy az a 8-10 törvényhatóság, melyben a vis inertiae erélyes alkalmazása következtében a közhatósági functiók szünetelnek, az egész országra kiható sikert képes elérni.
A kormány a legerőszakosabb eszközöktől sem riad vissza, hogy ez utóbbiak makacs ellentállását megtörje. Pestmegye rendei, – a kik különben tekintetbe véve a válságos időket, midőn a fejedelmeknek szükségük van népeik hűségének és szeretetének bőségesebb bizonyitékaira, meghajólnak a király parancsa előtt, – valamint a többi megyék közűl is számosan kifejezik ugyan méltatlankodásukat a felett, hogy a kormány erőhatalommal igyekszik kicsikarni az áldozatokat azoktól a megyéktől, melyek lelkiismeretükkel nem tudták összeegyeztetni, hogy a tőlük világos törvény ellenére követelt áldozatokat meghozzák; figyelmeztetik egyszersmind a felséget, hogy ezzel az eljárásával, melyet a magyar nemzet ellenségei tanácsolhattak neki mennyire elidegeniti magától hű alattvalóit; de a kormányt az engedelmeskedő törvényhatóságok eme feljajdulásai sem téritik le arról az útról, melyen megindult.
Királyi biztosokat küld a renitens megyék nyakára s ezek vakmerő, durva és mindenek felett tapintatlan eljárásukkal forradalmi időszakra emlékeztető jeleneteket idéznek elő.
Ezen kivűl a rendőrállam legvisszataszitóbb kormányzási eszközeit sem átallja alkalmazni. A levéltitok megsértésére egyenesen utasitja a postahivatalokat; a kémkedést és titkos feladásokat rendszeresiti s hivatalnokaira szigorúan felügyel, nehogy ők is konspiráljanak. Lónyay Gábor zemplénmegyei királyi biztoshoz példáúl kérdést intéz 1823 októberében Koháry kanczellár, hogy bizonyos Pálffy nevű hivatalnok nem vett-e részt azon a megyei gyűlésen, mely a királyi rendeletekkel szembeszállt, mire Lónyay megnyugtatja a kanczellárt, hogy egész Zemplénben egy Pálffy nevű hivatalnok van, Pálffy József, a tiszántúli kerületi tábla ülnöke, s ez az emlitett gyűlésen nem volt jelen, de különben is kipróbált hűséggel viseltetik a dynastia iránt; az igaz, hogy a leleszi plébánost szintén Pálffynak hivják, de ez is, mint általában a praemontrei rend minden tagja, a mérsékelt irány hive.4
Lónyay Gábor.
Egykorú kőnyomat után. Az országos képtár arczképgyűjteményének 3024. számú példányáról.
Azok, a kik a kormány szolgálatában állnak, hivatalos kötelességüknek ismerik különben egyenes megbizás nélkül is árulkodni nála. Berényi Gábor gróf ugocsai főispán példáúl Nyitramegyében tartózkodván, Koháry Ferencz herczegnek, a kanczellárnak 1823 június 1-én bizalmas levelet ir, melyben figyelmezteti őt s általa a kormányt, hogy Nyitrában a rendek ismét törvénytelen gyűléseket szándékoznak tartani s a tisztviselők meg akarják tagadni a felsőbbséggel szemben a köteles engedelmességet.5
Nem elégszik azonban meg a kormány az ellenzéki megyékben nyilvánuló közszellem elnyomásával, hanem áldozatokat is keres, kiket felelősségre vonjon annak terjesztéseért. Hogy ebbeli szándékát a törvényesség látszata mellett érvényesithesse, álhireket költ rendőrei és kémei által. Guzmics azt irja egyik levelében Kazinczynak: „Egy szomoritó újság szárnyal részünkön, hogy t. i. némely Bars, Zemplén s más megyebéliek a nem rég felfedezett olasz összeesküvésben részt vettek. Te jobban tudhatod, kérlek, nyugtass le. A magyar nem olasz.” A mire Kazinczy ezt válaszolja: „Mese az, hogy nálunk is vannak társai a külföldi czimborának, és gonosz czéllal hintegetett vád; mese volt, a mint ugyan hiszem, 1794-ben is. Férhetne-e a magyarnak szivébe az a veszedelmes bolondság, hogy ő egyéb lenne, mint a minek lenni kell? Sok van, a mi kiván javitást; de hiszen azt a diaeta is kiváná s már 1790-ben a maga elaborátumai által. S az carbonarismus-e, ha te vagy én nagynak valljuk, a mi ellenségünkben nagy, szépnek, a mi benne szép? S lehet-e mondani, hogy a francziákban s Napoleonban sok igen nagy, sok igen szép nem volt? Miért kopirozánk tehát? De te vagy én kivántuk-e valaha, hogy a franczia nemzet úgy legyen ura a világnak, mint Róma volt hajdan? Nem kellene mást akarva vádolnunk s nem volna panasz.6
A megyei ellenzéket valóban még a királyi biztosok erőszakos föllépése sem vitte bele semmiféle titkos társulat alapitásába, mert jól mondja Guzmics, hogy „a magyar nem olasz”. Az oppositio nem titkos összeesküvés eredménye, hanem természetszerű megnyilatkozása a rendi jogokra féltékeny s az események által provokált közszellemnek. A kik eléggé bátrak eme szellem érvényesitését megkisérleni, azoknak nem alattomos úton, hanem nyilt küzdelemben kellett szükségképen megmérkőzniök a kormány végrehajtó organumaival.
A királyi biztosok a megyéket, a hol megjelennek, valóságos ostromállapotba helyezik.
Aránylag még legsimábban végzi megbizatását mint komisszárius, Amade Antal gróf, főlovászmester és zalai administrator, Zalamegyében.
Itt, daczára annak, hogy a katonai szolgálatra alkalmas fiatalság nagy része az erdőkbe és a hegyek közé menekűl a toborzás elől, Hertelendy György első alispán és a hat szolgabíró már április 27-től május 21-ig 600 ujonczot állítnak ki, vagyis kiállitják az ujoncz-contingens kétharmad részét. S júniusban, a mikor a többi renitens megyékkel a királyi parancs foganatositása. miatt még javában folyik a viaskodás, Zalában már a királyi biztosság megszűnik, Amade pedig előterjesztést tesz a kanczellárnak a „hűséges buzgalmuk” által magukat kitüntetett tisztviselők megjutalmazása végett. Ajánlja nevezetesen, hogy Hertelendy alispánt királyi tanácsossá nevezzék ki, a hat szolgabiró pedig, valamint Varga László táblabiró s a katonaság parancsnokai Mengen báró és Clam-Martinitz gróf ezredesek legfelsőbb elismerésben részesittessenek. A kanczellár azonban az alispánt és a szolgabirákat kitüntetés végett nem terjeszti fel; meg akarja várni, hogy az októberre kihirdetett közgyűlésen, – melynek megtartását ő felsége nevében Lajos főherczeg az alatt a föltétel alatt engedte meg, hogy ott az adó és újonczozás ügyét ne hozzák, – hogy viselik magukat; a többiek ellenben s maga Amade is az ő fölterjesztésére csakugyan megkapják a legfelsőbb elismerést.7
Amadé Antal gróf.
Egykorú kőnyomat után, Ponori Thewrewk József idézett munkájából.
Az országos képtár arczképgyűjteményének 1959. számú példányáról.
Az októberi közgyűléstől van oka tartania a kormánynak, miután Amadét már mint administrátort az augusztus 25-iki particularis gyűlésen a rendek a legkeserűbb kifakadásokkal illetik s Hertelendy alispán részvételével titkos értekezleteket tartanak a czélból, hogy úgy az administrator, mint a tisztviselők ellen, kik a katonai executio bevárása előtt megadták magukat, előkészitsék azt a támadást, melyet a közgyűlésen szándékoznak ellenük intézni. Maga Amade is meg van félemlitve, úgy hogy azzal a kéréssel fordúl a kanczellárhoz, engedje meg, hogy az ujonczozás és adóbehajtás után tartandó első közgyűlésen az elnöklést az alispánra bizhassa, mert őt betegsége miatt az orvosok minden izgalomtól óvják, már pedig, tekintve a kedvezőtlen hangulatot, mint elnök nem kerülhetné ki a legkellemetlenebb szemrehányásokat, sőt a személyes invectivákat sem.
Amade kérelmére a kanczellár kitérőleg válaszol, hallgatólag tehát fölmenti őt, az elnöklés terhes kötelessége alól; de egy királyi rescriptumot ád a kezébe, melyben szigorú büntetés terhe alatt meghagyja a felség a rendeknek, hogy a közgyűlésen óvakodjanak minden rendzavarástól s szóba ne merjék hozni a közelmult eseményeit, utasitja egyszersmind Amadét, hogy tartson vizsgálatot annak a kideritése végett, kik vettek részt az emlitett titkos értekezleteken.8
Az októberi gyűlés csakugyan minden zavar nélkül intézi el a folyó administrativ ügyeket.
A mint Zalában, úgy Veszprém, Sopron és Varasd megyékben sem lép activitásba a kirendelt katonai erő, csak megmutatja magát s a kir. biztosok mindjárt czélt érnek.
Veszprémben Almássy József septemvir és hevesi administrator, mint királyi biztos, a márczius 10-iki gyűlést feloszlatja; de Bésán István királyi tanácsos, első alispán elnöklete alatt a rendek tovább folytatván a tanácskozást, – melyben különösen Rába Boldizsár másod alispán, Kolosváry Sándor kanonok és Rosos Ignácz királyi tanácsos vesznek részt, – az ellentállásra vonatkozó határozatokat meghozzák.9 A tisztviselők pedig, név szerint a két alispán, Bezerédj György főjegyző, Kazay Gábor főadószedő, Kocsi Horváth Sámuel, Kun László; Kun József főszolgabirák, Eőri Szabó Gábor, Bezerédj Mihály, Hollósy László, Késmárky Gábor, Dombay Ignácz alszolgabirák, Kupricz Mihály számvevő, Eőry László és Németh Jakab aladószedők, három nappal a gyűlés után külön-külön irásbeli nyilatkozatot adnak át a királyi biztosnak, mely szerint a fejedelem iránti hűségük és a rendek kezébe letett esküjök közt az összeütközést nem tudván kiegyenliteni, hivatalukról lemondanak.
Almássy helyett, ki ügybuzgalmáért megkapja különben a legfelsőbb elismerést, május 15-én Zichy Ferencz gróf gömöri administrator neveztetvén ki királyi biztosúl,10 ez, a mint a megyébe megérkezik, az előbbi határozat visszavonására kedvezőnek találja a hangulatot s – mint a kanczellárhoz intézett jelentésében irja11 – vissza is vonnák azt, ha Ányos Ignácz táblabiró fel nem izgatja beszédével az ifjúságot és a bocskoros nemeseket.
Idősb Eötvös Ignácz báró.
Egykorú festmény Eötvös Loránd báró tulajdonában.
Eötvös báró eredeti fényképfelvétele után.
A királyi biztos a gyűlésen sikertelenül hivja fel még egyszer engedelmességre a rendeket, ennélfogva a márczius 11-iki gyűlés jegyzőkönyvét széttépi, a gyűlést feloszlatja s a tisztviselőket magához rendelvén, ezek kijelentik előtte, hogy csak az erőszaknak engednek. Erre a Sommariva nevű vértesezred egy osztálya a királyi biztos lakása elé vonul s ennek látására a tisztviselők szóval úgy, mint irásban azonnal kinyilatkoztatják, hogy renitentiájukkal felhagynak, a katonaság pedig még az nap visszavonul állomáshelyére.
Az ujonczozást és az adó behajtását június 15-én kezdik meg 12s hogy milyen sikerrel folytatják, mutatja az, hogy már július 19-én különös megelégedését fejezi ki ő felsége a királyi biztos eljárása felett.
Az inquisitiót természetesen itt is, mint a többi megyében, elrendeli a kormány, különösen azt akarván kideriteni, hogy Almássy József volt királyi biztos és gróf Eszterházy János veszprémi főispán csakugyan elmulasztották-e utasitni Bésán alispánt, hogy a márczius 11-iki űlést ne merje folytatni a királyi biztos eltávozása után.
Eszterházy a vizsgálatot foganatositó Zichy királyi biztos előtt azzal menti magát, hogy ő nem avatkozhatott a királyi biztos dolgába; Almássy azzal, hogy akár adott az alispánnak utasitást, akár nem, el kellett volna annak hagynia a termet, a mint ő, mint elnök, a teremből kiment; Bésán pedig azzal, hogy ő nem látta tanácsosnak a rendek kivánságának ellenszegülni; mert ezzel csak nagyobb bajt idézett volna elő. A felség Eszterházy és Almássy mentségét elfogadja; Bésánt ellenben megdorgálja, jóllehet Zichy királyi biztos egy előbbi jelentésében főképen ez utóbbinak tulajdonitja; hogy a tisztviselők az opponalással fölhagytak.13
Nyitramegyébe február 10-én, Trencsénmegyébe márczius 4-én báró Eötvös Ignácz koronaőrt, abaúji főispánt és honti administratort küldik ki rendet csinálni s már február 17-ikén Bellegard, az udvari hadi főtanács elnöke, megkapja a legfelsőbb parancsot, hogy a szükséges katonai erőt bocsássa rendelkezésére.14
A király Koháry kanczellárhoz intézett, 1823 február 10-ikén kelt kéziratában kijelenti, hogy elhatározott akarata, jól átgondolt tervét a körülmények szerint szigorúbb vagy enyhébb eszközökkel Nyitrában is végre hajtani, utasitandó ennélfogva a királyi biztos, hogy a mennyiben a megye rendei feliratukban maguk is rámutattak az ujonczozásnak toborzás útján való végrehajtására: abban az esetben, ha a megyei tisztviselők vonakodnának kötelességöket teljesiteni, a királyi biztos a rendek emlitett nyilatkozatát a legczélszerűbb módon használja fel; ha pedig így sem menne semmire s kényszereszközök alkalmazására lenne szükség, a rendelkezésére bocsátandó katonai erő igénybevételével szoritsa a tisztviselőket, hogy az egyes községek közt megoszló ujonczok előállitását parancsolják meg a községi biráknak.15
Báró Eötvös a megyegyűlésen, – melyre a szomszéd Trencsén- és Bars megyékből is számosan eljöttek, – megjelenvén, a királyi leiratok felolvasása után a királyi kivánatok megtagadását tartalmazó 1822 deczember 19-én fölvett közgyűlési jegyzőkönyvet és feliratot megsemmisiti s a gyűlést feloszlatja. A két alispán, engedelmeskedve parancsának, vele együtt eltávozik, s – mint ő maga irja a kanczellárnak – voltak, a kik távozása közben, éljenezték, de „nem éljen” kiáltásokat is lehetett hallani, a mire ő azt felelte: „élek, ha lehet, meghalok, ha meg kell halnom!”16
A rendek azonban, daczára annak, hogy felszólitja őket, hogy senkinek beszédét ne merjék meghallgatni s hagyják el a termet, a főjegyzővel ott maradnak s ez utóbbi által hamarosan elkészitett újabb feliratot elfogadják; de mivel a megye pecsétjét a királyi biztos magához vette, a feliratot nem hitelesithetik.
Erre megkezdődik az alkudozás a rendek és a királyi biztos közt. Azok előbb azt kérik, hogy engedje meg a felirat elküldését, akkor az ujonczozásra vonatkozó rendelet végrehajtása elé nem gördítnek akadályt, majd mikor erre Eötvös nem áll reá, azzal a kéréssel fordulnak hozzá, hogy hívja össze a gyűlést s engedje meg, hogy onnan deputatio küldessék a felséghez, úgyde ebbe sem egyezik bele s csak annyit igér, hogy ha engedelmeskednek, husvétkor megtarthatják a gyűlést s akkor majd a küldöttségre nézve is határozhatnak.
Ilyen előzmények után rendeli el a királyi biztos, hogy a hat szolgabiró magánlakását katonaság szállja meg, a mire közülök kettő, név szerint Boronkay és Piatsek nyomban, a többi négy ellenben egy kis gondolkozás után engedelmességet fogadnak ugyan neki, de néhány hét mulva kijelentik, hogy nem szolgálnak tovább s a legközelebbi törvénykezésen már nem vesznek részt. Szavukat be is váltják, mert a törvénykezésen a két alispánon kivül senki sem jelenik meg.
Egyedül az első alispán, Ghyczy Péter támogatja a király emberét s ő sem teljes nyiltsággal. A felség is tudomást vesz ennek a hű emberének megbizhatóságáról, a mit mutat az a sajátkezű irata, melyben utasitja a királyi biztost, hogy Ghyczy alispánnak bizalmasan adja értésére, hogy a legközelebbi megyegyűlésen a hozzá küldendő bizottságra nézve csak abban az esetben tegyen inditványt, ha a rendek hangulatát erre nézve kedvezőnek találja.17 A megye rendei ellenben annál inkább elfordulnak az alispántól, úgy hogy Eötvös és a kanczellár javaslatba hozza a felségnél Ghyczynek a királyi táblához ülnökké való kineveztetését, hogy egy részről ily módon megjutalmaztassék hűségeért, más részről mivel – a mint fölterjesztésükben irják – a demagogok minden támadásának ő a czélpontja, s ha ki nem neveztetik, azért, mert hiven követte a legfőbb parancsokat, bosszút állnak rajta.18 Ghyczy már az 1825-ki országgyűlésen csakugyan mint alnádor vesz részt.
A királyi biztos a katonaság segitségével fog hozzá az ujonczállitáshoz, a kanczellárral megegyezvén arra nézve, hogy addig, mig az ujonczozás be nem fejeztetik, megyegyűlés tartását nem engedi meg. Mikor aztán az ujonczozást befejezi, a beteg báró Perényi János administrator helyett, – ki 1812 óta szolgált mint administrator s kit érdemei elismeréseül a kanczellár a pozsegai megüresedett nyugalmasabb főispáni állásra ajánlott kinevezés végett, – a megye vezetését ismét átveszi gróf Erdődy József főispán s ekkor a fenekestől felfordult administratio lassankint visszazökken a rendes kerékvágásba.
A vizsgálatot Nyitrában is elrendelik a czélból, hogy a bűnösöket, kik a megyét ellentállásra birták, megbüntessék. Eötvös ezzel kezdi meg biztosi működését. De a vizsgálat eredménye alapján a felség csak 1823 szeptember 17-ikén hozza meg itéletét, a midőn már a mozgalom teljesen megszünt. A királyi biztosnak azt kell megtudnia, kik voltak az 1822 deczember 19-iki felirat szerzői, miután ezzel a felirattal indult meg a megye részéről a tettleges ellentállás. Megbizatásában nem nehéz neki eljárnia, miután senki sem tagadja, hogy a deczember 19-iki feliratot, – a mely különben a két előbbi felirattól tartalmára nézve jóformán semmiben sem különbözik, – a gyűlésen tartott beszédében Babóthy Imre táblabiró formulázta, a gyűlésen jelen volt barsmegyei Balogh János szónokolt mellette s Brogyányi főjegyző foglalta irásba.
A kanczellár, midőn augusztus 29-iki fölterjesztésében közli a felséggel a vizsgálat eredményét, megteszi egyszersmind inditványát a tettesek megbüntetésére nézve. E szerint Babóthy és Brogyányi soha többé megyei tisztviselői állásokra nem kandidáltatnának; Balogh János pedig, – kit első sorban a barsmegyei eseményekért terhel a felelősség, – jövőre akként tétetnék ártalmatlanná, hogy minden megyei köztanácskozásból kizáratnék s különösen a Barsmegyében elkövetett vakmerő, bujtogató magaviseletéért a megérdemlett büntetést rendes per útján szabnák ki rá. Mindezen propositiókhoz a felség hozzájárulását jelenti ki.19
Eötvös királyi biztosi működésének eredményével, melylyel a kanczellárhoz sajátkezűleg irt leveleiben számol be,20 természetesen úgy a kanczellár, mint a felség nagyon meg van elégedve. Koháry kanczellár már márczius 26-ikán, tehát a mikor még a királyi biztos, küldetésének befejeztétől ugyan csak távol áll, azt irja fölterjesztésében ő felségének, hogy „báró Eötvös kellő komolysággal, nyomatékkal és erélylyel, de egyszersmind mérséklettel és körültekintéssel végzi megbizatását, úgy hogy a felség részéről a személyébe helyezett bizalomnak teljes mértékben megfelel”.21 A nemességet ellenben, melynek megfékezésére küldetett ki, erőszakoskodásaival annyira fölingerli maga ellen, hogy a személyes bántalmazásokat sem kerülheti ki s csak a székház megszállására kirendelt katonai erő menti meg a nagyobb veszedelemtől. A királyi biztosok közül nem gyűlölnek senkit jobban, mint őt s bosszút úgy állnak rajta, hogy borsodmegyei tarjáni birtokán gazdasági épületeit, termését felgyújtják.22
A mint a Nyitramegyében véghezvitt hatalmaskodásoknak a szomszéd Barsmegye rendei hírét veszik, nyomban megteszik a szükséges rendkívüli intézkedéseket, hogy saját megyéjükben báró Eötvös királyi biztos kezét megkössék s hogy lehetetlenné tegyék rá nézve törvénytelen feladatának teljesitését. Az összes tisztviselők lemondanak; a megye pecsétjét a szentbenedeki konvent levéltárában helyezik el; a táblabirákból egy bizottságot alakitnak azzal az utasitással, hogy ez végezze a legszükségesebb és halasztást nem tűrő közigazgatási teendőket, de csak addig, mig a királyi biztos a lábát a megyébe be nem teszi; végűl elhatározzák, hogy ha a királyi biztos gyűlést hirdetne, arra senki ne jelenjen meg s ha esetleg mégis sikerülne a gyűlést megtartani, annak határozatait előre is érvénytelennek nyilatkoztatják ki; feliratukban feltárják egyszersmind a felség előtt az alkotmányellenes rendeletek által előidézett politikai helyzetet a maga meztelenségében.
Az erőteljes, a vakmerőségig őszinte felirat, melyet Platthy Mihály jegyző fogalmazott, nemcsak a kormányra, nemcsak Barsmegye rendeire, de az egész országra mély benyomást tesz. Egyes nyomatékosabb; élesebb kifejezései szájról szájra járnak s részint ámulatba ejtik, részint lelkesedésre hangolják az embereket.
A királyi biztos a megyébe megérkezvén, tisztviselők hiányában semmit sem tud tenni, úgy hogy csakhamar kénytelen eredmény nélkül eltávozni. Ekkor a tisztviselők ismét elfoglalják hivatalukat, de az alatt a föltétel alatt, hogy csak addig működnek, mig királyi biztos nem jön ismét a megyébe s hogy a legközelebbi tisztújitásig törvényszéket nem tartanak, miután hét év mult el az utolsó restauratio óta s igy ők magukat rendes tisztviselőknek nem tekinthetik, birói teendők végzésére sincsenek tehát feljogositva.
Királyi biztos nem is megy többé a megyébe; hanem a kormány az administratorra bizza a rendek megpuhítását. S ez hosszabb húza-vona után sikerül is, a mennyiben Barsmegye rendei abban a reményben, hogy az országgyűlés mielőbb összeül, hozzáfognak a törvénytelen rendeletek végrehajtásához.
A kiszabott ujoncz-contingenst azonban – úgy, mint Szabolcsban tervezték – szabad toborzás útján állitják elő.
Szabolcsban gróf Dessewffy József inditványozta, hogy a tiszti kar tiltassék el a verbuválástól; egyesek azonban pénzbeli adományaikkal járuljanak a király által a saját katonai közegei útján foganatositandó toborzás költségeihez.
Úgyde maga Dessewffy tört pálczát saját inditványa felett, midőn elismerte, hogy „az a törvény lelke a privátusokra nézve, ut extra diaetam nec petantur nec dentur subsidia, hogy az ajánlók az ajánlás által magoknak érdemeket ne szerezzenek a végrehajtó hatalomnál; a jurisdictióra nézve pedig az, hogy a jurisdictiók ne adjanak és ne segitsék semmi módon az adást, ut votum constitutionale, idest legalis diaetarum servatio pro debito tempore obtineatur.”23
Barsmegye ellenben nem gondolva meg, hogy világos alkotmánysértés közvetitéssel, kölcsönös engedményekkel nem orvosolható, hogy közvetitésről nem lehet szó akkor, a mikor az alternativa oly mereven van felállitva, hogy vagy a törvényt tartják meg, vagy a kormánynak engedelmeskednek: a Szabolcs által mellőzött szabad toborzást a nádor közbenjárása folytán foganatositja s ily módon a törvénysértést a törvény megkerülésével kisérli meg jóvátenni.
Az ellentállás rendkivül heves még Zemplén és Nógrád megyékben is. Zemplénben a május 21-iki gyűlésen éri a rendeket az a meglepetés, hogy báró Malonyay János, a megye administratora, egyszerre mint királyi biztos mutatja be magát nekik. A királyi resolutio felolvasása után ő is, mint a. többi megyébe kiküldött biztosok, ott hagyja a gyűlést. De a rendek Szemere István első alispán elnöklete alatt a tanácskozást folytatják, annyival is inkább, mert úgy okoskodnak, hogy Malonyay mint administrator hivta őket össze, mint királyi biztosnak tehát nem volt joga a gyűlést feloszlatni. Egyhangúlag abban állapodnak meg, hogy utódaikat nem akarván abba a szomorú helyzetbe juttatni, hogy elveszett szabadságukat nagyobb áldozatokkal kénytelenittessenek visszaszerezni, még az erőszaknak sem engednek s előbbi határozatukhoz ragaszkodva, még egyszer felirnak úgy ő felségéhez, mint a nádorhoz. A tisztviselők pedig ünnepélyesen megfogadják, hogy ők a rendek intentióihoz soha hűtlenek nem lesznek, s valóban, midőn mindjárt a gyűlés után a királyi biztos meghagyja nekik, hogy a rendeleteket hajtsák végre, Szemere István első- és Szögyény Ferencz másod alispán, valamint Szent-Iványi Károly, Kaszner János és Mauks Mihály szolgabirák külön-külön, irásban nyilatkoztatják ki, hogy mivel megyéjük az adóra és ujonczozásra vonatkozó rendeletet törvénytelennek jelentette ki, s mivel a tisztviselői kar a megye rendeivel egy testet képez, a királyi biztos parancsának nem engedelmeskedhetnek.24
Malonyay nem az az ember, a kit a kormány erőszakoskodásokra sikeresen felhasználhatna. Erélye nincs, de akarata sincs törvénytelen dolgok elkövetésére. A tisztviselők renitentiájával szemben tehetetlen. Zemplénben és Nógrádban egyidejűleg fölmentik tehát a természetével és hajlamaival ellenkező megbizatás alól s az előbb emlitett megyébe a június 7-ikén kelt királyi decretum az erélyéről ismeretes ungvári főispánt és beregi administratort, Lónyay Gábort, – ki azelőtt mint első alispán Zemplénmegyét is szolgálta, – küldi ki.
Lónyay augusztus 18-ikára tűzi ki a közgyűlést, melyre nem kevesebb, mint tizenkét vármegyéből nagy számmal sereglenek össze az érdeklődők. Megjelenik a többek közt Erdélyből báró Wesselényi Miklós is.
A gyűlés előtti napon a királyi biztos ebédet ád, de az ebédre való meghivást sokan visszautasitják, azzal az izenettel, hogy érzésük tiltja „ily küldöttségű személynél mutatni tiszteletet s szeretetet”;25 majd előzetes conferentiát akar tartani, de az alispán lakásán együttlevők azt üzenik neki vissza, hogy nem jelennek meg az értekezleten, nehogy ezzel elismerjék küldetésének törvényességét.
A gyűlés napján már korán reggel zsúfolásig megtelik a tanácsterem s midőn az alispán megérkezik és saját megszokott helyére akar űlni, ezt nem engedik meg neki, hanem beleültetik az elnöki székbe s nyomban felolvasván a királyi rescriptumot, elhatározzák, hogy a májusi közgyűlés határozatait fenntartják; a tisztviselőktől elvárják, hogy az erőszaknak sem fognak engedni; a királyi biztos kiküldetését törvényesnek nem ismerik el, ha tehát ez a közgyűlésben megjelennék, a termet azonnal elhagyják mindnyájan, ha pedig a dorgáló újabb királyi rescriptumot mégis sikerülne neki felolvasni, az ő eltávozásával az alispán törvényes elnöklete alatt folytatni fogják a gyűlést.
A sátoralja-ujhelyi megyeház.
Rajzolta Mühlbeck Károly.
Minthogy ily körülményék közt Lónyay nem számithat rá, hogy úgy, a mint azt méltóságánál fogva megkivánhatná, meghivják a gyűlésbe s minthogy másfelől tart tőle, hogy az alispán elnöklete alatt hozott határozatokról a jegyzőkönyvet megirják és hitelesítni találják: eltökéli magát a merész lépésre, hogy meghivás nélkül bemegy a terembe, felolvastatja a dorgáló rescriptumot s megfékezi a zajongó, rendetlenkedő tömeget.
Minden nagyobb erőfeszités nélkül sikerül neki a nagy tolongásban az asztalig jutni; de a mint ott megpillantják, szitkokat kiáltanak feléje, Caraffához és Eötvöshöz hasonlitják s azt zúgják a fülébe, hogy nem ismerik el törvényes elnöknek. Az első alispán át akarja neki az elnöki széket adni, de – mint a kanczellárhoz intézett hivatalos jelentésében irja26 – egy csomó ember czélzatosan körül veszi a széket, hogy el ne foglalhassa; Kazinczy Ferencz értesülése szerint ellenben, rokona, Lónyay László állja útját, midőn le akar ülni.27 Szigorú tekintettel méri végig azokat, kik nem engedik székéhez jutni s mivel látja, hogy nem boldogul, az első alispán felé fordul. Az óriási lármában az egyik kezével a királyi rescriptumot mutatja fel, a másik kezével pedig azt fejezi ki, a mit szóval is kijelent, de a mit legfölebb a közelében állók hallanak meg, hogy t. i. solválja a sessiót. Távozása közben ugyanezt világosan ismétli a másod alispán előtt is.
Eltávozása után a jegyzőkönyvet felolvassák s daczára egyesek óvatosságra intő felszólalásának, hitelesítik, elrendelvén egyszersmind, hogy határozatukról a többi megyék körlevélben értesitendők.
Kazinczy Ferencz előadása szerint Szirmay Ádám főjegyző a rendek megbizásából utána megy a biztosnak s tudtára adja, hogy visszajöhet a gyűlésbe, ha tetszik neki;28 ő maga ellenben hivatalos jelentésében azt irja; hogy Szirmay csak azért jelent meg nála, hogy értésére adja a jegyzőkönyv hitelesitésének megtörténtét, de – saját szavai szerint – nem azért, hogy meghívja a gyűlésbe s hogy ily módon küldetésének törvényességét elismerje. Habár a főjegyző előtt kinyilatkoztatta, hogy az általa feloszlatott gyűlést határozatai érvénytelenek: a jegyzőkönyvet a főjegyző visszatértével mégis felolvassák, egy-két élesebb kifejezését enyhítik s ezzel délután fél négykor a gyűlés szétoszlik.
Lónyay a történtek után egyebet nem tehet, mint hogy megtiltja a két alispánnak s a főjegyzőnek, hogy az érvénytelen határozatokat tartalmazó jegyzőkönyvet megpecsételjék s expediálják. A jegyzőkönyvből mindössze öt pecsételetlen példány tűnik el az első alispán asztaláról s jut forgalomba. A két alispánról s a főjegyzőről dicsérettel emlékezik meg jelentésében Lónyay s egyenesen az ő jóakaratú támogatásuknak tulajdonitja, hogy a körlevél nem küldetett el még a gyűlésből, a mint a rendek kivánták, a többi megyékhez.
A nemesség nagy része 20-án haza utazik s a királyi biztos is ott hagyja Újhelyt, hogy Ungváron végezze megbizatását. De mielőtt búcsút venne a várostól, számos öregebb nemes kifejezi előtte sajnálkozását a történtek felett.29
A zempléniek, kiknek egy része Ungmegyében is birtokos, ezt a megyét, – mely különben, mint Lónyay irja, a felség legnagyobb kivánságainak is eleget szokott tenni, – annyira felizgatják, hogy itt is királyi biztosnak kell rendet csinálni. Április 14-iki űlésében határozza el a megye az ellentállást s augusztus 22-ikére hirdet Lónyay főispán, most már mint királyi biztos, újabb közgyűlést a törvénytelen határozat megsemmisitése czéljából. Mivel a gyűlésre itt sem hivják meg, nehogy úgy járjon, mint Zemplénben, irásbeli rendelettel oszlatja fel a gyűlést, meghagyván a tisztviselőknek, hogy azonnal jelenjenek meg nála. A rendek azonban a tisztviselőket nem eresztik, áprilisi határozatukat megújítják s ismételve megtiltják a tisztviselőknek, hogy az adóügyi rendelet végrehajtásához segédkezet nyujtsanak.
Lónyay mindkét küldetéséről egyszerre terjeszti fel jelentését a kanczellária útján a királyhoz. A történtek előadása után kiemeli jelentésében, hogy mivel a tiszáninneni megyék közt Zemplén a legtekintélyesebb és legnagyobb s az egyetlen, mely a legfelsőbb kivánalmaknak szigorúbb rendszabályok alkalmazása nélkül nem akar eleget tenni, a mi által rossz példát mutat a többi tiszai megyéknek: itt a királyi biztos föllépése sikertelen nem maradhat. De mivel más részről az ő viszonyai Zemplénben olyanok s különösen ellenségei oly nagy számmal vannak ott, hogy e miatt neki nagyon nehéz mint királyi biztosnak Zemplénben boldogúlnia: küldjenek ki helyette mást. Ha azonban a fejedelem megsértett tekintélyét neki, mint a kinek személyében sértetett az meg, kellene mégis helyreállitnia: ez esetben kijelenti, hogy mihelyt felséges ura parancsát teljesiti, az ebből származó kellemetlen következmények elkerülése végett visszavonul a magánéletbe s éppen ezért már most kéri Ung- és Beregmegyék administratiójának vezetése alól magát fölmentetni.
A kanczellár, illetőleg a felség nincs ugyan megelégedve Lónyay eddigi eljárásával, de azért ismét őt bizzák meg, hogy a két megye nyakasságát törje meg, miután nálánál alaposabban az illető megyék viszonyait senki sem ismeri.
Lónyay rossz kedvvel, de erős elhatározással fog hozzá újból a dologhoz. Legjobban szeretné, ha különösen Zemplénben közgyűlés nélkűl végezhetne; de mivel ebbe a kanczellár nem egyezik bele, annyit mégis kivisz, hogy a közgyűlést nem szüretkor tartják meg, a mikor tömérdek idegen van a Hegyalján, hanem deczemberben.
A deczember 15-ikére hirdetett közgyűlés megfékezése czéljából gróf Gorzkowsky vezérőrnagy parancsnoksága alatt egy zászlóalj báró Geppert-ezredbeli gyalogos és a Frigyes Vilmos porosz királyról nevezett huszárezrednek egy diviziója nyújt neki assistentiát.
A gyűlésre, mint Gorzkowskynak Estei Ferdinánd főherczeg és országos főparancsnokhoz intézett hivatalos jelentésében olvassuk, körülbelől ötszázan jelennek meg. A királyi biztos, a mint a terembe lép, felbontja a királyi resolutiót, melyben a felség szigorúan megdorgálja a rendeket, kik vakmerő magaviseletükért méltán megérdemelnék, hogy felségsértési per indittassék ellenük, azután széttépi a jegyzőkönyvet, de a kanczellártól nyert utasitás értelmében úgy, hogy a biróság majdan elolvashassa és felhasználhassa30 s ezzel a gyűlést feloszlatja.
A rendek zajongás nélkűl, a legnagyobb nyugalommal tűrik már most az erőszakoskodást.
A mint szétoszlanak, a tisztviselőket maga elé rendeli Lónyay s közli velűk ő felsége parancsát. Ezek ismét protestálván, Lónyay utasitja Gorzkowskyt, hogy csapataival vonuljon a megyeháza elé s hogy az összes tisztviselőket – szám szerint huszonnégyet – tartóztassa le, miután ő felsége parancsának nem akarnak engedelmeskedni.
A tisztviselők külön-külön szobában, úgy hogy sem egymással, sem a külvilággal nem érintkezhetnek, katonai őrizet alá helyeztetvén, huszonnégy órai fogság után a két alispánt megkérdezi a királyi biztos, nem gondolták-e meg a dolgot s nem hajlandók-e renitentiájukkal fölhagyni. Mire az alispánok azt felelvén, hogy ők minden lehetőt készek megtenni, hogy ő felsége akarata teljesüljön, de addig nem tehetnek semmit, mig tisztviselőtársaikkal nem értekeznek, ezt a biztos megengedi. S rövid tanácskozás után, megfeledkezve a májusi közgyűlésen tett fogadalmukról, hogy t. i. „ők, mint tagok, azon testtől, melyhez tartoznak, semmi esetben s az időknek semmi viszontagságaiban sem válván el, önnön magok is mindenkor a törvényhez s ezen épült, különösen most is megújitott határozásához a vármegyének állhatatosan és hiven ragaszkodnak s attól magokat elmozdittatni nem engedik”, – már most kijelentik a kir. biztos előtt, hogy az ujonczozást is foganatositják, az adót is behajtják. S csakugyan, az adólajstrom összeállitása végett a két perceptor nyomban elutazik Kassára a kerületi kamaraihivatalhoz, az ujonczozást pedig deczember 27-ikén megkezdik.31
Ily módon sikerül Lónyaynak a katonai erőre támaszkodó terrorizmussal végre is megtörnie a zemplénmegyei tisztviselők makacsságát. Ungmegyében szintén sikerrel végzi be missióját.
Midőn a következő évben meghal, daczára zempléni viselt dolgainak, Kazinczy Ferencz kegyeletesen emlékezik meg róla s úgy tünteti fel, mint a ki a fejedelem iránti tántorithatatlan hűségénél fogva végrehajtotta ugyan annak törvénytelen parancsait, de mivel e miatt nemzetével jött összeütközésbe, annyira elkedvetlenedett, hogy elhatározott szándéka volt minden hivataláról lemondani s a magánéletbe vonulni vissza. „Lónyayban – irja Kazinczy – sok jó, sok csodálást érdemlő volt; de hiú volt; látta, mint emelkednek a rosszak s a gaz idők eltántoritották.”32
Nógrádmegyébe, – mely 1822. évi októberi és novemberi közgyűlésén tagadja meg a rendeletek végrehajtását, – február 9-ikén báró Malonyay Jánost küldik ki királyi biztosul, hogy tartsa meg a vizsgálatot arra nézve, kik vettek részt a megye ellenszegülő határozatának hozatalában.
Malonyay jelentéséből arról győződvén meg a kormány, hogy különösen a november 7-iki közgyűlés nem azzal a mérséklettel és érettséggel folyt le, melyet a hely szentsége s a szőnyegen forgó tárgyak fontossága megkivánt, ő felsége a megyét szigorúan meginti, hogy jövőre a szenvedélyes és a törvényhatóság szégyenére váló cselekedetektől tartózkodjék, Prónay Ferencz alszolgabirót s Ebeczky József táblabirót pedig, kik a novemberi gyűlésen a főszerepet játszották, valamint Baloghy Lajos táblabirót, ki az októberi gyűlésen lázitó beszédet tartott, dorgálja meg.33
E közben a megye, daczára annak, hogy magának is meggyűlt a baja a kormánynyal, a szorongatott Nyitramegye ügyét pártfogása alá veszi. Az április 23-iki közgyűlésen a rendek elhatározzák, hogy a mennyiben Nyitra vármegye alispánjának leveléből s a szem- és fültanúk előadásából arról értesültek, hogy az emlitett megyében az ujonczozás katonai erőhatalom alkalmazásával ment végbe, ezen sérelem ellen fölírnak s annak orvoslása végett közbenjárásra kérik fel nemcsak a nádort, hanem a trónörököst, a primást, a kanczellárt, az országbirót, az összes zászlósurakat, sőt Metternichet is. Ez utóbbi közbenjárására különös súlyt fektetnek, miután – irják jegyzőkönyvükben – az ő fáradhatatlan tevékenységének köszönhető Európa régi constitutionális szerkezetének fenntartása s igy ő herczegsége iránt, valamint minden alkotmányos nemzet, úgy a magyarok is kiváló bizalommal viseltetnek. Fájdalmukat fejezik ki egyszersmind a felett, hogy az erőszakosságokat éppen a szent korona egyik őre, báró Eötvös követte el, a kinek pedig hivatalánál fogva legfőbb kötelessége volna a törvények szentségének megóvása.34
A gróf Brunswick József főispán elnöklete alatt június 10-én tartott közgyűlésből még egyszer megkisérlik a felirást úgy a királyhoz, mint a nádorhoz.
A királyhoz intézett, mérsékelt hangon szerkesztett feliratban előadják, hogy ők a szeretett király iránt érzett hű ragaszkodásuk által vezettetve, a palatinus irásbeli felhivása nélkül is eleget tennének ő felsége kivánságának az ujonczozást illetőleg, ha nem gátolná őket ebben a törvény iránti engedelmesség kötelessége; minthogy azonban a: király és a törvény iránti kötelességeiket egymástól szétválasztani nem lehet, kénytelenek a felség kegyelmeért esedezni, hogy szabaditsa meg őket a dilemmától oly módon, hogy az ujonczozás ügyét terjessze az országgyűlés elé, melynek összehivására nézve különben is biztos reményt merítettek a nádor leveléből.
Mielőtt ez a felirat a királyhoz jutna, egy június 7-ikén, tehát három nappal előbb kelt rescriptumban ő felsége értésükre adja a rendeknek, hogy Malonyay helyére báró Wenckheim Józsefet, Arad és Krassó megyék főispáni helytartóját nevezte ki királyi biztossá, meghagyván neki, hogy az ujonczozásra és az adóra vonatkozó legfelsőbb rendeleteket hajtsa végre.
Wenckheim József báró.
Egykorú kőnyomat Lieder 1831-iki rajza után.
Az országos képtár arczképgyűjteményének 2169. számú példányáról.
Minthogy az emlitett rescriptum s a rendek felirata keresztezték egymást: a kanczellár, nehogy a kiküldött királyi biztos elé akadályokat gördítsenek a rendek éppen a miatt, mert választ még nem kaptak feliratukra azt ajánlja a felségnek, hogy habár megmásithatatlanul ragaszkodik is elhatározásához, küldjön haladéktalanúl még egy rescriptumot feleletül a június 10-iki feliratra, hogy mire báró Wenckheim a legfelsőbb parancs értelmében a megyegyűlést összehivja, már akkor a június 10-ki feliratra adott választ felolvashassa.35
Igy is történt. De mielőtt a királyi biztos Balassa-Gyarmatra érkeznék s az ő megbizásából Gyürky Pál első alispán által augusztus 28-ikára hirdetett közgyűlést megtartaná, a rendek megelőzik s augusztus 25-ikén tartott közgyűlésükben fulminans feleletet adnak a június 7-iki rescriptumra.
Az új királyi biztos: megbizatása ellenkezvén az 1805: V. t: czikkel, annak törvényességét nem ismerik el, ennélfogva ragaszkodnak az adó és ujonczozás ügyében hozott határozatukhoz, attól semmiféle hatalom és kényszeritő eszköz nem fogja sem őket, sem a tisztviselői kart eltántorítani. Az adóra nézve az ő óhajtásuk is az, hogy az pengő pénzben fizettessék, de a fizetés módját csakis az országgyűlés állapithatja meg; az ujonczozásra nézve pedig, a mint Barsmegyének megengedte már ő felsége a szabad toborzást, ugyanezt kérik a maguk számára is. Ha feliratukra a legfelsőbb válasz leérkeznék: minthogy a királyi biztos elnöklete alatt sem ők, sem a tisztviselők nem tanácskozhatnak, kérik a királyi biztost hogy a leiratot a tisztviselők utján közölje velük s törvényes elnökük vezetése alatt fogják majd azt tárgyalni. Köszönetüket fejezik végül ki a nádornak, mint a ki hathatós közbenjárásával kieszközölte Barsmegye részére az emlitett kedvezményt; úgyszintén Barsmegyének, mely a súlyos viszonyok közt tanusitott tántorithatatlan szilárdságával engedékenységre birta ő felségét s Malonyay volt királyi biztosnak, ki hazafiságának fényes jelét adta az által, hogy félrevonult, midőn látta, hogy megbizatása a törvénynyel össze nem egyeztethető.
Az új királyi biztos, a mint augusztus 26-án este megérkezik Balassa-Gyarmatra, elámulva veszi át Gyürky Pál alispán kezéből az előtte való nap hozott közgyűlési határozatot, majd ugyancsak Gyürky vezetése alatt egy küldöttség azzal a kéréssel fordul hozzá, hogy megbizatásának végrehajtását függeszsze fel addig, mig a 25-iki határozatra, illetőleg feliratra a királyi válasz leérkezik s hogy támogassa odafenn a kérésöket, melytől semmi szin alatt sem tágítanak. Ő erre igéri, hogy igyekezni fog a rendek kivánságát összeegyeztetni a felség parancsával, de adjanak neki módot erre az által, hogy az ő elnöklete alatt tartsák meg a kihirdetett gyűlést s ott olvassák fel a királyi rendeletet. Az alispán azonban ezt kivihetetlennek tartja; fél tőle, hogy a felizgatott tömeg a biztosnak utját állná, ha az elnöki széket el akarná foglalni; azt tanácsolja tehát neki, hogy a botrányok kikerülése végett, melyek nemcsak az ő, de a király tekintélyét is sértenék, a gyűlésen ne mutassa magát.
Kinos alternativa előtt áll a király embere. Ha nem megy el a gyűlésre: ő felsége parancsa ellen vét; ha elmegy: magát és felséges urát kompromittálja s czélt még sem fog érni, mert még csak föl sem tehető, hogy a szenvedélye által elragadtatott nemesség, előtte való nap hozott határozatát visszavonná. A két rossz közűl tehát a kisebbet választja, miután sokkal könnyebb jóvá tenni egy megbizatás elmulasztását, mint a felség tekintélyének rovására bekövetkezhető kudarczot.
A gyűlés napjának reggelén magához rendeli a két alispánt s a főjegyzőt, és megbizza az első alispánt, hogy mivel a rendek 25-iki határozatukkal a kiegyenlités utját elvágták, a gyűlést azonnal oszlassa fel; meghagyja egyszersmind az alispánoknak, hogy ő felsége további rendelkezéseig semmiféle gyűlést ne merjenek tartani; megtiltja nekik a hivatalos pecsét használatát, a főjegyzőnek pedig bármiféle hivatalos írat expediálását; ha pedig az ő tudtuk nélkül a rendek mégis gyűlést tartanának, ennek határozatait előre is semmisnek nyilvánitja.
Gyürky alispán, engedelmeskedve a parancsnak, a gyűlést csakugyan a mint megnyitja, rögtön be is rekeszti s a teremből eltávozik. De a rendek ott maradnak, s visszatartván a másod-alispánt és a tisztviselőket, iszonyú lármával elhatározzák a gyűlés folytatását. A hivatalos pecsétet hiába követelik az első alispántól, az nem adja. Abban állapodnak tehát meg, hogy erőszakkal veszik el tőle. E czélból be akarván törni az alispán szobájába, a királyi biztos által időközben oda rendelt katonaság állja utjokat. Úgy segitnek magukon, hogy a levéltárból vesznek ki egy pecsétet s azt adják át a másod-alispánnak, a kit azonban a katonaság letartóztat. s a pecsétet elveszi tőle.
Az izgalmas jelenetek hatása alatt valóságos láz lepi meg az embereket, és pedig nemcsak benn a vármegyeházán, hanem kivűl is. A tömeg ellepi az utczákat; az ifjúság által fölizgatva a vármegyeháza előtt torlódik össze; ordítozása iszonyú disharmóniában vegyül össze a teremben levők zajongásával. A helyzet perczről-perczre fenyegetőbbé válik, úgy hogy a királyi biztos a katonaságot utasitja készenlétre, a szomszéd Orosziból pedig egy svadron dragonyost rendel be. A katonaság közbelépésére azonban nem kerül a sor, mert a rendek elhatározván, hogy a rajtuk elkövetett sérelmet közölni fogják a többi megyékkel, a gyűlés szétoszlik, illetőleg a következő napra halasztatik.
A királyi biztos már most szilárdúl eltökéli magát, hogy meg fog akadályozni minden további összejövetelt. Délután az első alispán útján magához rendeli a tiszti kart, de minthogy az testületileg nem akar előtte megjelenni, egyenkint beszél a tisztviselőkkel, s a legszigorúbban meghagyja nekik, hogy a gyűlés ideje alatt vagy otthon vagy hivatalos helyiségükben tartózkodjanak. A kanczellárhoz intézett hivatalos jelentésében, melyben beszámol küldetése eredményéről,36 azt irja, hogy a tisztviselők kinyilatkoztatták előtte, hogy szivesen engedelmeskednek neki, ha az ő parancsának teljesitése nem ütközik össze a rendek határozatával. Úgyde mivel az engedelmességnek ez a föltétele hiányzik: a valósággal homlokegyenest ellenkezik hivatalos jelentésében foglalt ama másik állitása, hogy a tisztviselőket katonai őrizet alá csak azért helyezte, hogy akaratuk ellenére ne kényszerithessék őket a gyűlésben való megjelenésre.
Augusztus 29-ikén a két alispán és a négy szolgabiró háza elé katonákat állittat, hogy lakásukat el ne hagyhassák, azt azonban nem tiltja meg nekik, hogy látogatókat fogadhassanak; a főjegyzőt, a fő- és aladószedőt, a számvevőt, a levéltárnokot s az iktatót pedig az alatt az ürügy alatt, hogy tanácskozzék velök az adó repartitiója s behajtása felől, magához. hivatja s ebéddel is ellátván őket, nem engedi meg, hogy lakásáról távozzanak. A mily furfanggal fosztja meg a tisztviselőket szabadságuktól, épp oly ravasz intézkedést tesz a megyeház elzárására. Katonákat rendel ugyanis ki a megyeház kapuja elé azzal az utasitással, hogy egyeseknek engedjék meg a ki- s bejárást, de a tömeges bevonulást gátolják meg.
Ily módon sikerül is neki megakadályoznia a gyűlés megtartását a. megyeházán; de az a körülbelől hatvan főnyi, többnyire fiatal emberből álló tömeg, melyet a katonák nem eresztenek be, elvonul a templom előtti térre s egy alszolgabiró elnöklete alatt ott tartja meg a gyűlést, mely annyiból áll, hogy egy ifjú protestatiót olvas fel az erőszakoskodások ellen. Azután egy katonatiszt felszólitására szép csendesen szétoszlanak.
Az alatt, mig ezek az utczán történnek, tiz idősebb nemes azzal a. kéréssel fordul a királyi biztoshoz, hogy a katonaságot távolitsa el s a letartóztatott tisztviselőket bocsássa szabadon. Mire Wenckheim kinyilatkoztatja; hogy habár ő csak királyának tartozik tetteiért számolni, helyre kell igazitnia a kérelmezők tévedéseit. Ő nem tiltotta meg, hogy a megyeházába egyesek bemenjenek, a tisztviselőket sem fosztotta meg szabadságuktól, a katonaságot pedig csupán azért rendelte ki, mert másként a rendet nem. vélte helyreállithatni. Ha azonban látni fogja, hogy gyűlést nem akarnak erőszakkal tartani, a katonaság mindjárt visszavonul.
Már este a nemesség egyrésze haza utazik, a másik része utazó félben van, ennélfogva a királyi biztos a katonai őrjáratokat megszünteti. s. másnap korán reggel a saját lakásán letartóztatott tisztviselőket szabadon bocsátja. Ő maga szintén ott hagyja Balassa-Gyarmatot, felbontatlanul viszszaküldvén a kanczellárnak a június 10-iki rescriptumot s szabadságot adván a távozásra Gyürky alispánnak is. Ez utóbbi nemcsak hogy mindenben engedelmeskedik a királyi biztosnak, hanem még tanácsaival is jóakaratúlag támogatja őt. Valószinűleg azért kért tehát szabadságot, hogy az alatt, mig távol lesz, lecsillapuljon a rendek haragja ellene. A megye hivatalos pecsétjét, ősi szokás szerint, két szolgabiró jelenlétében átadja a másodalispánnak s ezzel elhagyja a megye székhelyét.
A nemesség azonban csellel él, midőn a székvárosból távozik; mert nem haza megy, hanem Szügy nevű községben gyűl össze, hogy itt tanácskozzék a további teendők felől. Leirhatatlan lelkesedésben törnek ki, midőn egyszerre csak megérkezik közéjük a megye hivatalos pecsétjével a másodalispán s a már eltávozott királyi biztos szigorú tilalma ellenére meghivja őket szeptember 1-jére a székhelyen tartandó gyűlésre. De addig is tartva attól, hogy gyűlésöket ismét meg találják hiúsítni – ott nyomban tiltakoznak a törvénytelenségek ellen, s elhatározzák, hogy ebbeli óvásukat a váczi káptalan levéltárában helyezik el.37
A mint Gyürky a Szügyben történteket meghallja, rögtön visszafordúl utjából s követeli a pecsétet. De nem adják neki vissza, mig a megtartott gyűlés határozatáról jegyzőkönyvet nem vesznek fel s mig a körlevelet, melyben a testvér-törvényhatóságoknak elpanaszolják a velük szemben elkövetett hallatlan erőszakosságokat,38 valamint az ő felségéhez intézett hasonló tartalmú feliratot meg nem pecsételik.
A kanczellária október 4-én kelt rendeletében megtiltja ugyan a megyéknek az emlitett körlevél tárgyalását, s meghagyja nekik, hogy a mint megkapják, terjeszszék fel hozzá; de mire a kanczellár parancsa eljut a megyékhez, már akkor Nógrád sérelmét több megye magáévá teszi, s annak orvoslása végett felír úgy a királyhoz, mint a nádorhoz. Abauj élesen kikél feliratában a biztosok hallatlan eljárása ellen. Bereg „Nógrádmegye rendeinek erős lélekkel kimutatott igaz hazafiúi buzgóságával vetélkedni kiván”, ennélfogva panaszukat teljesen jogosultnak ismeri el; a mennyiben pedig ő felségéről, ki megesküdött az alkotmányra, nem teheti fel, hogy a visszaélések tőle származnának, hanem valószinűbbnek tartja, hogy a királyi biztosok mennek túl megbizatásuk határain: kéri ő felségét, hogy azokat, kik ily ártalmas tanácsot adtak neki s kik visszaéltek bizalmával, méltóképen büntesse meg. Hont, Gömör, Somogy, Borsod szintén pártjára kelnek Nógrádnak. A zemplénmegyei első alispánnak, Szemere Istvánnak ellenben egyenesen a kanczellár tiltja meg, hogy a körlevelet nyilvános tanácskozás tárgyává tegye.39
Wenckheim eljárásával a kanczellária annyival kevésbé lehet megelégedve, mert úgy viselte magát, hogy méltán föltehették róla, hogy király akaratának rendelte alá saját meggyőződését. „A nógrádiak azt hiszik – irja Kazinczy, – hogy az ott történteknek egyrészét hazafiúi örömmel szemlélte.”40 Ezt annyival inkább hihetik, mert – mint a vizsgálat folytatása végett Wenckheim után királyi biztosúl kiküldött Adamovics Antal verőczemegyei administrator jelentésében olvassuk – Wenckheim azt a nyilatkozatot tette a rendek előtt, hogy „nem azért kivánja a gyűlésnek az ő elnöklete alatt való megtartását, hogy a királyi parancsolatot felolvastassa, hanem hogy oly módokról értekezhetne a státusokkal, melyek által ő felsége kivánságának teljesitésében minden törvénytelen módokat elmellőzni lehessen.”41 A megbizatás tényleg annyira nem volt Wenckheimnak inyére, hogy megkisérlette az alól kibújni; de a kanczellár tanácsa folytán a király nem fogadta el lemondását.42
Koháry kanczellár a felséghez intézett véleményes jelentésében hibáztatja Wenckheimot, hogy a gyűlést nem tartotta meg; de menti azzal, hogy a fölhevült tömeg esetleges kihágásaitól méltán félthette a király tekintélyét. Minthogy a királyi rescriptum már közölve volt a rendekkel, a gyűlést nyomban feloszlathatta volna s az általa letartóztatott tisztviselők utján a katonaság segélyével végrehajthatta volna a rendeleteket. Nagy hibát követett el azzal is, hogy az első alispánt, az egyetlen embert, ki parancsainak föltétlenül engedelmeskedett, szabadságolta s engedélyt adott neki az elutazásra, mert ily módon jutott a megye hiteles pecsétje a rakonczátlan elemek befolyása alatt álló másod alispán kezébe.
Az ügyek ezen állásában a kanczellár nem ellenzi, hogy a rendeknek a verbunkra vonatkozó kivánságuk oly módon teljesittessék, mint a barsiaké; de az adó ügyében nem tartja czélszerűnek engedni. Ő felségének azt ajánlja, hogy Wenckheimot újból küldje ki Nógrádba, s ha a rendek a legfelsőbb parancsot még mindig vonakodnának teljesíteni, a királyi biztos maga vesse ki és hajtsa be az adót, a vakmerő kihágások tárgyában pedig megtartván a vizsgálatot, a bűnösöket ő felsége nevében vonja felelősségre.43
A király kanczellára véleményét elfogadja s Wenckheimot szeptember 17-ikén kelt rescriptumában megbizza, hogy missióját Nógrádban fejezze be. Wenckheim a november 4-ikére kihirdetett közgyűlés napján katonasággal véteti körül a megyeházát s megteszi azt, a mihez hasonló brutális visszaélés sehol másutt nem fordult elő még ezekben a viharos időkben sem, hogy t. i. katonatisztek kiséretében megy be a gyűlésterembe, s hogy a három szolgabirót: Horváthot, Srétert és Tihanyit, kik abbeli parancsának, hogy a többi tisztviselőkkel együtt vegyenek részt a gyűlésben, ellenszegülnek, – egy alezredessel vezetteti be a terembe.44
Mindjárt a gyűlés után, – mely mindössze addig tart, mig Wenckheim a szeptember 17-iki rescriptumot felolvastatja s az augusztus 25-iki jegyzőkönyvet széttépi, – a tisztviselők közreműködésével szabad toborzás utján megkezdődik az ujonczozás. Az adószedők ellenben megtagadják az adókönyvecskéknek a községektől való beszerzését, ennélfogva lakásukat egy-egy tiszt vezetése alatt katonák szállják meg, kiket saját költségükön mindaddig kénytelenek élelmezni, mig a királyi biztos rendeletének eleget nem tesznek. A repartitiót mégis maga a biztos kénytelen elvégezni, valamint sajátkezűleg irja be az egy-egy községre eső adót is az adókönyvecskékbe.45
A deczember 27-én kelt legfelsőbb kéziratban ő felsége, midőn utasitja a kanczellárt, hogy Wenckheimnak és báró Taxis vezérőrnagynak, a katonaság parancsnokának, fejezze ki megelégedését sikeres tevékenységükért, megbizza egyszersmind Wenckheimot, hogy a megtartandó vizsgálat után terjeszsze fel hozzá azoknak neveit, kik őt eljárásában támogatták s a kik ellenszegültek neki, ez utóbbiakét azért, hogy a legközelebbi tisztújitás alkalmával kizárja őket a kandidáczióból.46
Az alatt, mig a királyi biztosok a renitens megyékkel küzködnek, a felség azokat a megyéket, melyek nem tudnak belenyugodni a történtekbe s felirataikkal nem szünnek meg őt zaklatni, nevezetesen Pozsony, Nyitra, Liptó, Árva, Zólyom, Hont, Torna, Gömör, Ungvár, Abaúj, Pest, Fejér, Veszprém, Tolna, Bihar, Temes és Torontál megyéket, szeptember végén ismételve figyelmezteti leiratában, hogy az általa „visszavonhatatlanul elhatározott ügyben” czéltalan feliratokkal ne ostromolják, hanem végezzék a törvényes hatáskörükbe tartozó ügyeket s a pártoskodástól tartózkodva. nyugodtan várják be annak az általa is hőn óhajtott időnek elérkeztét, a. midőn az országgyűlésen minden szenvedély nélkül, éretten és egyértelműleg vele együtt tanácskozhatnak majd a közjót előmozditó ügyek felett.47
Részint a felségnek az országgyűlés összehivására vonatkozó emez igérete, részint a kormány által alkalmazott erőhatalmi és megfélemlitési eszközök lassankint megtörik mindenütt az ellenzéket.
Ott, a hol a megyei rendekkel és tisztviselőkkel nem boldogulnak, az ujonczozást a katonaság és a községi birák segélyével maguk a királyi biztosok foganatositják, úgy hogy gróf Cziráky Antal már április 30-ikán jelenti a kanczellária utján a felségnek, hogy Sopronmegyében 150 ujonczot állitott;48 báró Eötvös Ignácz hasonlóképen jelenti májusban, hogy Nyitrában április 26-ig 1169 ujonczot állitott s hogy május 20-án mindössze 456 ujoncz-hátraléka van az emlitett megyének; továbbá, hogy Trencsénben május 27-ig 432 ujoncz soroztatott be a hadseregbe.49
Minthogy azonban a királyi biztosoknak Zalából, Veszprémből és egyéb megyékből beérkezett hivatalos jelentéseiből arról értesül a kormány, hogy a katonai szolgálatra alkalmas fiatal emberek egy része a besoroztatást kikerülendő az erdőkbe és a hegyek közé szökik s ott kereset hiányában a közbiztonságot veszélyezteti, a másik része pedig a felvidékről az alföldre: költözik s ily módon a felvidéket a munkaerő-calamitas fenyegeti: a kanczellár ajánlatára ő felsége azokban a megyékben, melyek már az ujonczok egy részét előállitották, a sorozást bizonytalan időre felfüggeszti.50
A kormány tapasztalván a megyék gyöngeségét, nem elégszik meg azzal, hogy egymás után meghódolásra kényszeriti őket, hanem – mint a, fentebb emlitett számos példa is mutatja – bosszút akar egyszersmind állni azokon az egyéneken, kiknek a zavarok előidézésében jelentékenyebb részök volt.
A királyi biztosok e czélból a zavargások egész ideje alatt, valamint azután is szorgalmasan folytatják a vizsgálatokat. „A czél talán az – irja 1824 április 6-án Dessewffy József, kit szintén kihallgatott a királyi biztos, hogy némelyek kompromittáltassanak vagy pedig éppen az ellenkező, hogy t. i. nagy lárma történjék s a hivség álorczásai mondhassák: ime, mennyi embert kérdeztünk meg, még se sülhetett ki semmi is. Az is meglehet, hogy egy-két áldozatokkal akarják némelyek szerencsétlen következésű tanácsadásaikat takargatni. Akármi, vagy hazugság vagy gazság, vagy semmi süljön ki annyi külön-külön vallástételekből: könnyű lesz ráfogni s azt mondani: e sült ki – a főbb izgatók ezek. Ezeket hát nem lesz szabad az ország gyűlésére küldeni vagy nem lesz nekik szabad a vármegye gyűlésébe menni. Az elijesztett nemzet eddig is gyáváskodott s ezután még inkább fog, majd hát eltűri azt is.”51
A királyi biztosok azonban olyan adatot senki ellen nem képesek a vizsgálat folyamán kideriteni, melynek alapján az illetőket hűtlenség czimén biróilag felelősségre lehetne vonni. Németh János, a királyi ügyigazgató, kit Koháry kanczellár megbíz, hogy a súlyosabban kompromittáltak ellen inditsa, meg a hűtlenségi keresetet, határozottan kijelenti, hogy megbizatásának lelkiismerete szerint nem tehet eleget, mert a vele közlött esetekben hűtlenségi keresetre semmiféle jogalapot nem lát; hanem a király, mint népének atyja, gyermekeit – ha hibát követtek el – megdorgálhatja a nélkül, hogy e czélból a királyi ügyigazgató assistentiáját igénybe kellene vennie. Németh tanácsát – habár némi vonakodással – elfogadja a felség s megelégszik azzal, hogy az ellenzék kiválóbb tagjait részint maga, részint a főispánok és királyi biztosok utján megleczkézteti.
Ugyanakkor azonban, midőn a felség a parancsának ellenszegülő megyei urakkal érezteti haragját, nem mulasztja el egyszersmind megjutalmazásukról gondoskodni azoknak, kik a vis inertiae legyőzésében kiválóbb érdemeket szereztek maguknak. Ez utóbbiak kitüntetését azért tartja a kanczellár szükségesnek, hogy egyrészről a kiállott kellemetlenségekért kárpótoltassanak, másrészről, hogy lássa a közönség, hogy ő felsége intentiói szerint jártak el, midőn erőszakos eszközöket alkalmaztak a legfelsőbb parancsok végrehajtása czéljából.
A kanczellár legelőször báró Eötvös Ignáczot ajánlja magasabb kitüntetésre, mint a ki saját megyéiben: Hont és Abaujban erőszak nélkül, Nyitrában és Trencsénben pedig katonai segélylyel, teljes sikerrel járt el megbizatásában, a ki az első példát adta a rendeleteknek katonai erő alkalmazásával való végrehajtására s a ki oly lelkiismeretesen fogta fel kikül detését, hogy a hivatalos titok annál biztosabb megóvása végett minden parancsot, jelentést sajátkezűleg irt; sőt Trencsénben még az adókönyvecskékbe is maga irta be az adóösszegeket. Sikeres szolgálatai elismeréseűl a kanczellár őt a két megüresedett septemviri állás egyikére szemeli ki, a felség ellenben 1823 deczember 27-ikén kelt decretumában a taksa elengedésével kinevezi főpohárnokká (pincernarum regalium magister) és 3000 forintnyi évjáradékot biztosit számára a királyi kincstárból. Ugyanezen iratában megbizza egyszersmind a kanczellárt, hogy tegyen javaslatot a többi főhivatalnok és királyi biztos kitüntetése végett is, a kik t. i. az adó és ujonczozás ügyében kiadott rendeletek végrehajtása körül legtöbb érdemet szereztek maguknak.52
Koháry kanczellár 1824 január 8-án kelt fölterjesztésében tesz eleget megbizatásának.
Első helyen emliti s a magyar királyi főkamarási méltóságra ajánlja gróf Almássy Ignácz alkanczellárt, ki immár harmadik éve vesz részt ama fontos ügyek tárgyalásában és intézésében, ki őt – a kanczellárt – egész odaadással támogatta nehéz feladata megoldásában s kinek az uralkodó család iránti hűsége ő felsége előtt is ismeretes.
Gróf Cziráky Antal, az udvari kamara másod elnöke s Varasdmegye administratora – olvassuk tovább a kanczellár fölterjesztésében, – daczára annak, hogy az olyanféle megbizatás, mint a milyent ő felségétől kapott, hajlamaival, természetével homlokegyenest ellenkezik, teljes önmegtagadással, példányszerű engedelmességgel teljesitette a legfelsőbb parancsot, s Vasmegyében minden ellentállás nélkül, Sopronban pedig katonai assistentiával behajtotta az adót, ez utóbbi megyében ezenfelűl az ujonczokat is előállitotta. A kanczellár szeretné őt, mint koronaőrt, a főpohárnokká kinevezett báró Eötvös helyén látni, de mivel tart tőle, hogy a közelebbi országgyűlés nem igen nyugodnék belé koronaőrré való megválasztásába annak az egyénnek; ki a legfelsőbb parancsok végrehajtása végett erőhatalmi eszközökhöz nyult: ajánlja, hogy a Szent-István-rend közép keresztjével ékesittessék fel.
Gróf Zichy Ferencz, Gömörmegye administratora, saját megyéjében kényszereszközök alkalmazása nélkül, Veszprémben ellenben katonai erővel hajtotta végre a legfelsőbb rendeleteket. Minthogy a titkos tanácsosi méltóságot s a Lipót-rend közép keresztjét kitünő szolgálatai elismeréseűl már előbb megnyerte: most a kanczellár azt ajánlja, hogy septemvirré nevezzék ki, s egyúttal, minthogy gróf Rhédey bihari administrator ellen vizsgálat folyik, melynek előreláthatólag az lesz a vége, hogy Rhédey nem maradhat meg a helyén, – nevezzék ki főispánnak Biharba, a hol birtoka van s a mely megye vezetése az ő legfőbb vágyai közé tartozik.
Lukovszky Donát, al-bán, zágrábi főispán és körösmegyei administrator szintén belékerül a kitüntetendők listájába, mivel Körösmegyében mint administrator, a konokságáról különösen hires Varasd és Zágráb megyékben pedig mint királyi biztos, mitsem törődve a rendek heves tiltakozásával s az ellenpárt részéről személye ellen intézett támadásokkal, megbizatását kitünően elvégezte. A titkos tanácsosi méltóságra tartja őt érdemesnek a kanczellár, és pedig, mivel szerény anyagi viszonyai miatt a taksát nem lenne képes lefizetni, a taksa elengedésével.
Végűl a kanczellár felhivja ő felsége figyelmét Szögyény Zsigmond personálisra és Pestmegye administratorára, ki mint királyi biztos oly tapintatosan végezte saját megyéjében a rábizottakat, hogy Pestmegye rendei meghajolva ő felsége akarata előtt, nem görditettek akadályt a rendeletek végrehajtása elé, s ez a példa üdvös hatással volt számos más törvényhatóság magatartására is. Tekintettel előbbi hűséges szolgálataira is, a Szent-István-rend kis keresztjének adományozásával kivánja őt a kanczellár megjutalmazni.53
Cziráky Antal gróf.
Wolf F. kőnyomata után, Ponori Thewrewk J. idézett munkájából.
Az országos képtár arczképgyűjteményének 1044. számú példányáról.
A király a kanczellár ajánlatait elfogadván, a legfelsőbb kegyben kell a hűséges szolgáknak kárpótlást keresniök azért a nagy kincsért; melyet nemzetük tiszteletében birtak s melyet hosszabb-rövidebb időre, sőt örökre elveszitettek.
Ezzel befejeztetett az a szinjáték, mely a mily gazdag hatásos jelenetekben, épp oly laposan végződik; de a mely az új államalapitás első kezdeményei közt még sem vészel nyomtalanul.
A megyék többségének engedékenysége s a bátrabbak nem eléggé kitartó oppositiója a municipális szerkezet politikai jelentőségének megitélésében, nem csoda, ha elfogulttá teszi azokat a modern politikusokat, kiknek az újabb kor követelményei szerint szerkesztett s a nemzet erejének összpontositására irányult politikai rendszerébe ama szerkezet különben sem illik belé.
Az egyik azt irja, hogy „megyerendszerünk a garantiáknak legjobbika, de csak akkor, midőn tulajdonképen garantiákra szükségünk nincs. A tapasztalás ezenfelűl még azt mutatta, hogy valamint az egyes megyék felirási jogukkal néha visszaélnek: úgy számos eset van, hogy azzal élni kötelességökhöz tartoznék, de hol ezt elmulasztják, Csak az 1823-iki esetekre hivatkozom. Soha világosabb törvénysértés kormány által nem követtetett el, s hány volt törvényhatóságaink közül, mely kötelessége szerint, e sértés ellenében semlegességi jogával élt? A megyéknek alig egy ötöde, s mégis nem a 23-iki eset-e az, mely a megyei szerkezet hasznának bebizonyitására legtöbbször emlittetik.”54
Egy másik legújabbkori politikusunk, – ki még sötétebb szemüvegen nézi a municipalismust s annak jóformán csakis árnyoldalait látja meg, hasonlóképen azt irja, hogy olyan magatartással, a milyent a megyék 1823-ban tanusítottak, alkotmányt és állami függetlenséget komoly veszélyekkel szemben megvédeni nem lehet.55
Bármennyire megfelel azonban a történelmi igazságnak az az állitás, hogy a municipalismus mint alkotmánybiztositék éppen a legválságosabb időkben nem vált be, s bármennyire jogosult is az a politikai álláspont, mely szerint a megye és az általa gyakorolt vis inertiae mint alkotmánybiztositék keveset vagy semmit sem ért: a megyék 1823-iki föllépésének következményei még sem kicsinyelhetők.
Igaz, hogy akkor is az 52 megye közűl csak egy kis töredéknek volt ereje és bátorsága a rendi alkotmány érdekében a végletekig küzdeni a hatalommal, s az is igaz, hogy engedmények, igéretek s különösen megfélemlités következtében ezek is fölhagytak lassankint az ellenszegüléssel; de ennek a nehány megyének föllépése mégis ösztönül szolgált az udvarnak arra nézve, hogy ha már az alkotmányosság utjára nem tér, legalább az országgyűlést hivja össze, miután az országgyűléssel esetleg kevesebb baja lesz, mint azzal a 8-10 konok megyével.
Hogy tehát a politikai fejlődésünk történetében korszakot alkotó 1825-iki országgyűlés összeült, ez mégis csak a vis inertiae-nek is köszönhető, s a mennyiben az emlitett országgyülésnek az alkotmány megmentésében része volt, szükségképen ki kell adni eme nehéz munka érdeméből a maguk részét azoknak a megyéknek is, melyek a vis inertiae erélyes alkalmazásával legalább siettették az országgyűlés összehivását.
Pozsony a század derekán.
Lang W. aczélmetszete, Alt Rudolf rajza után. Kohl „Die Donau” (Trieszt,. 1854.) czímű munkájából.