Gróf Haller Ferencz aláirása a kir. kanczellárhoz Zágrábból 1843 május 3-ikán intézett levelén.
Az irat eredetije az országos levéltárban.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
A kormány előkészületei. A négy első űlés. A coordinatio. A képviseleti rendszer kiterjesztése Túrmezőre. Postulatumok és sérelmek. A pestmegyei körlevél és a conservativek. A pesti küldöttség. A kormány részrehajlása
A horvátok, kik separatisticus törekvéseiket eddig a helyhatósági önkormányzattal takargatták, az 1845-iki tartománygyűlésen levetik az álarczot s a kormány segitségével megteszik az első lépést az önálló horvát királyság ábrándjának megvalósitására. Azt az elvet, a mit az 1839/40-iki országgyűlésen Busan Hermann a rendek élénk tiltakozása mellett hirdet, hogy t. i. a magyar törvényhozás Horvátország municipalis jogainak változtatására befolyást nem gyakorolhat, miután a társországok nem subjectae, hanem adnexae partes, már most tényekkel erősítik meg, s önkormányzatuk mesgyeköveit önkényüleg eltávolitván régi helyükről, a magyar állam területi és politikai integritása ellen nyilt támadást intéznek.
A szeptember 23-ikára összehívott tartománygyűlés tárgyaiul a legközelebbi országgyűlés által alkotott törvények kihirdetése, az országgyűlési követek beszámolója s a tartománygyűlés coordinatiója van kitűzve.
Hogy az illir, vagy a „Pesti Hirlap” által az „illyr” kifejezés használatát eltiltó legfelsőbb rendelet után „nevevesztett”-nek gúnyolt párt és a magyar-horvát párt a coordinatio kérdésében szándékoznak leghevesebben összemérni fegyvereiket, ezt mindenki tudja; de hogy a „magyaromanok” lefegyverzésével maga a kormány biztositja az illirek számára a győzelmet, ezt még azok sem gondolhatták előre, kik a horvátországi politikai viszonyokba be voltak avatva.
Apponyi alkanczellár, – ki az izgatott közhangulatra való tekintettel a tartománygyűlés megtartását a legkényesebb és legnehezebb feladatok közé sorozza, – a kormány hozzájárulásával gróf Haller Ferencz bánt részletes utasitásokkal látja el,1 melyek leginkább a körül a kérdés körül forognak, mi módon lehetne a szavazásra jogositottakat s a „jóérzelműeket” megvédelmezni a Josipovics turopolyai gróf vezetése alatt nagy számmal megjelenendő köznemesség erőszakoskodásaitól. E végből egy szeptember 14-ikéről kelt legfelsőbb rendeletet adnak Haller kezébe, melyet csak szükség esetén publikálna s melyben a felség meghagyja, hogy addig, mig a tartománygyűlés újjászerveztetnék, csakis a bán által meghivottak s a törvényhatósági követek élhetnek szavazati jogukkal s foglalhatnak helyet a korláton belül, a többi nemesek és tisztességesen öltözött egyének ellenben csak mint hallgatók a korláton kivül vehetnek részt a gyűlésben.
Gróf Haller Ferencz aláirása a kir. kanczellárhoz Zágrábból 1843 május 3-ikán intézett levelén.
Az irat eredetije az országos levéltárban.
A szavazati jog ilyetén megszorítása mellett egészen biztos az illirek többsége. Bedekovics alkanczellár számítása szerint a conservativ, helyesebben: illir pártnak 38, az ellenzéknek 28 szavazata lesz;2 de a bán mindjárt az első ülés után örömmel értesiti a kormányt, hogy a conservativek közül többen jelentek meg, mint a mennyire a kanczellária számitott.3
Az első ülés minden rendzavarás nélkül megy végbe. Az új törvényeket latin nyelven kihirdetik, a nélkül, hogy a karzat kiüritésére szükség volna, a mire pedig a felség előzetesen felhatalmazza a bánt, miután tart tőle, hogy a magyaromanok a törvény eredeti magyar szövegének felolvasását fogják követelni,4 majd a coordinatióra vonatkozó leiratot mutatják be. A köznemesek közül sokan részt vesznek ugyan a gyűlésen s a korlátot áttörve a szavazásra jogositottak közé vegyülnek, de mivel a tanácskozást nem zavarják meg, a bán nem utasitja őket ki még akkor sem, a mikor a várasdi követek, az alsó nemesség megjelenése ellen tiltakozván, instructiójukhoz képest eltávoznak.5 A következő gyűlést azonban mielőtt megnyitnák, a bán Modics Albert varasdi alispánt mint királyi biztost kiküldi, hogy azokat, kiknek credentionalisuk nincsen, a követek számára fenntartott helyekről távolitsa el. Az alispán megbízatásában eljárván, Josipovics, majd Bedekovics Kálmán zágrábi követ és a szavazatjoguktól megfosztott köznemesek részéről Piszasics György, haraggal eltelve tiltakoznak a nemesi jogok megcsonkitása ellen, sőt Josipovics kijelenti, hogy addig, mig ezt a sérelmet nem orvosolják, ő nem engedi meg, hogy más tárgy felett tanácskozzanak. S ekkor a bán látva, hogy másként a rendet helyre nem állithatja, a szeptember 14-iki resolutiót felolvastatja.6
A harmadik gyűlésen a magyar párt feliratot inditványoz az emlitett resolutio ellen, gróf Draskovics János és a fiumei kormányzó ellenben meg akarja köszönni a felségnek, hogy az abusust megszűntette, mire a zágrábi követek és a turopolyai gróf kijelentik, hogy a coordinatio ellen óvást tesznek a magyar országgyűlésen s hogy többé nem vesznek részt a tanácskozásokon.7 Josipovics azonban a következő gyűlésen báró Rauch Levinnel még egyszer megkisérli a rendeket a törvény útjára visszatériteni s a mikor ismét kudarczot vall, báró Kulmert és Haulik zágrábi püspököt szitkokkal halmozva el s a bánnak rendreutasitására durczásan visszafelelve, ott hagyja véglegesen a tartománygyűlést.8
Másnap a rendek feliratot intéznek ugyan a felséghez, melyben kérik, parancsolná meg Zágrábmegye követeinek, hogy vegyenek részt a tanácskozásokban;9 de azért szívükből örülnek, hogy megszabadultak tőlük; a garázda Josipovicsot pedig még csak arra sem méltatják, hogy reclamálják.
Az ellenzék legelszántabb és legbuzgóbb tagjainak eltávozásával két gyűlésen végeznek a coordinatióval, melynél pedig fontosabb, következményeit tekintve nagyobb jelentőségű tárgy évtizedek óta nem fordult elő a horvát tartománygyűlésben. Az erre vonatkozó küldöttségi munkálatot a bán egy-két módositásával jóformán vita nélkül fogadják el.10
Politikai szempontból teljesen jogosult abbeli törekvésük, hogy a tartománygyűlés a képviseleti rendszer elvei szerint alakittassék át. Igaz ugyan, hogy Horvátországban jó darab ideig nem voltak megyék s azok a jogok, melyeket Magyarországon a megyék gyakoroltak, a tanománygyűlést illették meg, sőt a megyei rendszer életbeléptetése után is, a magyar megyék legfontosabb joga, t. i. a követválasztás és az utasításadás joga meghagyattak a tartománygyűlésnek, a miből az következett; hogy a mint Magyarországon a megyékben, úgy Horvátországban a tartománygyűlésen minden nemes embernek joga volt szavazatával résztvenni mindamellett a tartománygyűlés szerkezetének átalakitását úgy lehet tekinteni, mint a politikai fejlődés természetszerű folyományát. De hogy a coordinatio a magyar országgyűlés hozzájárulása nélkül történjék, ez a statutarius jog szántszándékos félreértéséből eredő olyan visszaélés, mely a magyar közjogi status quo sérelme nélkül épp oly kevéssé nézhető el, mint az az ugyanakkor elkövetett durva merénylet, hogy a képviseleti rendszert Túrmezőre is kiterjesztik.
Bedekovics Kálmán.
Marastoni kőnyomata után.
A „Hajnal” czímű Albumból.
A postulatumok és sérelmek összeszedése végett Haulik elnöklete alatt kiküldött bizottság azt kivánja, hogy Zágrábmegye gyűlésein a túrmezei községeket a községi birák képviseljék, tehát Túrmezőnek összesen 24 szavazat adassék, a tartománygyűlés pedig még ezzel sem elégedve meg, a 24 szavazatot egyetlen egyre szállitja le, melylyel a gróf ruháztatnék fel.
A túrmezeieknek 1831-ben és 1836-ban felsőbb rendelet által is elismert egyéni szavazatjogát az illirek – saját bevallásuk szerint – azért akarják elkobozni, mert a legújabb magyarországi események a köznemesség befolyásának mérséklését tanácsolják s mert csak igy lehet szerintük megakadályozni ama sajnos események ismétlődését, melyekkel a túrmezeiek nemcsak Zágrábmegye, de egész Horvátország nyugalmát felzavarták.
Jogi szempontból pedig úgy okoskodnak, hogy mivel az egyéni szavazat gyakorlásához az országos nemességen kivül még az illető megyei hatóságtól való függés is megkivántatik, Túrmező pedig külön képviselettel bir a tartománygyűlésen, a megyétől – mint az az utolsó országgyűlésen is megtörtént – különböző utasitást adhat, külön gyűléseket tart, tiszti karát maga választja, fölkelő seregét saját zászlaja alatt állitja ki, szóval a független törvényhatóság csaknem minden attributumával föl van ruházva: ennélfogva – hacsak a kalniki nemesség példájára le nem mond kiváltságos állásáról – a túrmezei nemeseket az egyéni szavazatjog nem illetheti meg, annyival kevésbé, mert saját kebelükben már 1735 óta szintén a képviseleti rendszer divatozik s mert Zágráb város szomszédságában lakván s grófjuktól feltétlenül függvén, a zágrábmegyei nemesekkel szemben a tanácskozások alkalmával határozott túlsúlyban vannak.
Úgyde éppen ennek az érvelésnek a gyöngesége mutatja, hogy az illirek tulajdonképen csak ürügyet keresnek arra, hogy az ő terveikkel nem rokonszenvező turopolyai nemesség befolyását megtörjék. Ha Túrmező olyan önállósággal bir, mint egy törvényhatóság, ebből logice nem az következik, hogy mondjon le kiváltságos állásáról, sőt még arról a jogról is, mely más törvényhatóság nemességét megilleti, hanem hogy annyi joga legyen, mint a többi autonom megyének. Ha pedig ez a százados hagyományok miatt kivihetetlen s Túrmezőt Zágrábmegyéből mint önálló törvény hatóságot kiszakítani nem lehet: akkor ugyanazon hagyományokra való tekintettel a Zágrábmegyével összekapcsolt Túrmező kiváltságait sem szabad bolygatni.
Mielőtt a horvát rendek többi postulatumaikat előadnák, hálájukat fejezik ki a felség ama kegyességeért, melynél fogva nemzeti és municipalis jogaikat minden támadás ellen megvédelmezte, s ezt a hálanyilatkozatot megelégedéssel veszi tudomásul a kanczellária, mert bizonyítéknak tekinti arra nézve, hogy a kormány a horvátokkal szemben helyes politikát követ.11
Municipalis jogaikra támaszkodva kérik azután a felséget, hogy a mennyiben a tartománygyűlés részére megküldött törvényeknek csak magyar szövegét irta alá, jövőre mind a magyar, mind a deák szöveget irja alá s minden törvényhatósághoz ilyen példányt küldjön. Úgyde ennek teljesitése annál nehezebb, mert a magyar törvényhatóságok meg tiltakoznak ellene, hogy a legközelebbi országgyűlés törvényeinek eredeti szövegét latin forditásukkal egyidejűleg küldik meg nekik, sőt Borsodmegye a deák példányt egyszerűen visszautasitja, mire Apponyi körlevélben figyelmezteti a megyefőnököket, hogy ehhez hasonló „törvénytelenség” elkövetését megyéikben meg ne engedjék.12
A külön horvát helytartó-tanács felállitását, a varasdi követ inditványára, szintén fölveszik a postulatumok közé, jóllehet Haulik, báró Kulmer és a három szlavón megye követei megelégednének azzal is, ha a magyar helytartótanács kebelében egy külön horvát „bureau” szerveztetnék. Ezenkivül a következő kivánalmakkal járulnak még a felség elé: az evangelikusok kizárására vonatkozó törvény jövőre is épségben maradjon, a mihez csak a szerémi követ nem járul hozzá; a tengerparti hatóságoknál alkalmazott hivatalnokoktól feltétlenül ne kivánják meg a magyar nyelv tudását; a horvát nyelven kiállitott okmányokat a dicasteriumok ne küldjék vissza leforditás végett; a bánnak adják vissza régi hatáskörét; Dalmáczia visszacsatolása és Zengg bekeblezése által állitsák helyre Horvátország területi épségét; belső Szlavónia elnevezésének használatát tegyék kötelességükké a dicasteriumoknak; a zágrábi püspökséget emeljék érsekséggé; a hétszemélyes tábla és váltófeltörvényszék latin nyelven fogalmazzák a társországokba küldött itéleteiket;13 a tudós társaság felállitását engedjék meg; a nemzeti nyelv és irodalom tanszékét nemcsak a zágrábi akadémiában; hanem minden gymnasiumban állitsák fel; a magyar történelem tanárai a kapcsolt országoknak Magyarországgal való összeköttetését megelőző időszakra vonatkozó történetét is tanitsák; a zágrábi akadémián a közjog tanára a kapcsolt részek helyhatósági jogait is adja elő stb.14 Egyes megyék Josipovics turopolyai gróf és Kussevics Aurél országos levéltárnok ellen is panaszt tesznek, amaz ellen azért, mert a magyar országgyűléshez fordult Turopolya állitólagos sérelmeinek orvoslása végett, emez ellen pedig azért, mert Josipovicsnak a magyar országgyűléshez intézett sérelmi feliratához az okmányokat felsőbb engedelem nélkül kiszolgáltatta az országos levéltárból;15 de a tartománygyűlés a Josipovics elleni panaszt hallgatással mellőzi, Kussevicsre nézve pedig megelégszik azzal, hogy jegyzőkönyvileg megrójja.16
A separatisticus törekvéseknek ilyetén nyilt bevallása nagy nyugtalanságot idéz elő a magyar törvényhatóságok körében.
Egy modern magyar politikus azt állitja, hogy 1848 előtt nálunk a nemzetiségi kérdés a magyar táblabirót délutáni álmában nem zavarta; hogy a henczegő jurátusok és a dikcziózó követek mitsem tudtak róla s ha a horvát követeket lezúgták, ezt nem azért tették, mintha sejtelmük lett volna arról, hogy Jellacsics előörsei vagy parlamentairjei, de mert közönséges pecsovicsoknak tartották őket, kik a magyar állam dicsőségesen haladó hintajának alkalmatlan és fölösleges kerékkötő lánczai.17 S ez a felfogás bármily túlzott is különben s bármily drasticusan van is kifejezve – helyes annyiban, a mennyiben 1848 előtt csakugyan kevés ember tartja nálunk érdemesnek kutatni akár a panszláv, akár az illir mozgalmak belső, politikai rúgóit és végczélját s úgy az országgyűlés, mint a törvényhatóságok és a napi sajtó a nemzetiségi kérdésnek jóformán csakis közjogi oldala iránt érdeklődnek, a nélkül, hogy azt a maga teljes összefüggésében s minden vonatkozásaiban kellő figyelemre méltatnák. De éppen mert a magyar közjogot támadja meg ezúttal a tartománygyűlés: nem csoda, ha a megyék egymásután megmozdulnak, hogy az alkotmány megvédelmezése tekintetében kötelességüket teljesitsék.
A magyarországi ellenzék abból az elvből indulva ki, hogy a magyar és horvátországi nemesség jogai ugyanazon törvényeken alapulnak s hogy eme jogok felett csakis az országgyűlés rendelkezhetik: a horvát tartománygyűlés végzését, melynél fogva a nemesek egyéni szavazatuktól megfosztattak, törvénytelennek tekinti s az önkényűleg újjászervezett tartománygyűlés által választandó követeket törvényes követeknek nem ismervén el, föltétlenül szükségesnek tartja, hogy az ügy törvényes mederbe való visszaterelése végett a tartománygyűlés a régi rendszer szerint mielőbb hívassék ismét össze. Jövőre nézve pedig sürgeti, hogy kapcsolják vissza a horvátországi megyéket, ruházzák fel mindazon jogokkal, melyek a magyar megyéket illetik, hogy ily módon a tartománygyűlés fölöslegessé váljék.
Pestmegye ily szellemben szerkesztett, Kossuth Lajos által inditványozott körlevele azonban nem mindenütt talál kedvező fogadtatásra. Eddig az országgyűlés, a törvényhatóságok és a sajtó, ritka egyértelműséggel ostromolták az illirek túlkapásait; a conservativ szellemű „Hirnök”, „Világ” és „Budapesti Hiradó”, valamint a liberális „Pesti Hirlap” közt ebben a tekintetben nem volt véleményeltérés. Most ellenben egyszerre megváltozik a helyzet. Az illir-horvát párt azonositni kezdi magát a magyarországi conservativ párttal, hogy ily módon védelmet és támogatást nyerjen az egyik magyar párttól a másik magyar párttal szemben, sőt a conservativ nevet is fölveszi s a kormány, a kanczellária és a bán sem nevezik hivatalos irataikban soha másképen.18 A conservativek pedig rideg pártérdekből, hogy t. i. erejük gyarapodjék, elfogadják a felajánlott szövetséget, nem gondolva meg, hogy szövetséges társuk a conservativ politikától mennyire távol áll. A „Pesti Hirlap”, sőt magának a conservativ pártnak tárgyilagosabb tagjai is váltig bizonyitgatják, hogy jogosan nem nevezheti magát conservativnek az a párt, mely a Magyarország és Horvátország közt fennálló százados kapocs elszaggatására törekszik, mely a kormánynyal újjat húz, amennyiben a legfelsőbb tilalom ellenére az illir nevezetet használja; mely a horvát anyanyelv mellőzésével az elterjedtebb illir nyelvet veszi pártfogása alá, hogy ily módon a százados hagyományok sérelmével nagyratörő ábrándjait megvalósithassa. Mindez mitsem használ. A magyar conservativek többsége – a kormány czélzatainak megfelelőleg, de a conservativ politika alapelvének világos sérelmével – fenntartja a horvát forradalmi párttal kötött szövetségét, miután elhiteti magával, hogy a horvátok részéről Magyarországot semmi veszély sem fenyegeti.
Azok a törvényhatóságok, a hol a conservativek vannak többségben, például. Tolna, Sáros, Fejér, Esztergom, vagy egyszerűen tudomásul veszik a pesti körlevelet, vagy határozottan rosszalják és visszautasitják, sőt Hontmegye, – mely még az imént oly hevesen összetűzött a kormánynyal, illetőleg administratorával, – nem átallja bizalmat szavazni a kormánynak, úgy Hont, mint a többi conservativ megyék arra a merőben hamis álláspontra helyezkedvén, hogy a horvát tartománygyűlés municipalis jogával élt, midőn a nemesség szavazati jogát szabályozta, házi dolgaiba tehát a többi törvényhatóságok nem avatkozhatnak, ha pedig a tartománygyűlés határozata következtében Zágrábmegye rendei mégis sérelmet szenvedtek volna, forduljanak sérelmükkel ők maguk a megyékhez s ne tolja fel magát fogadatlan prókátorul Pestmegye.
Csatlakoznak ellenben Pestmegyéhez s a horvátországi sérelem ügyében felirnak a királyhoz Vas-, Heves-, Nógrád-, Kolozsmegyék stb., ez utóbbi azzal az érdekes indokolással, hogy „meg kell mutatni, mikép van egy közös, egy szent érdek, mely az idők viharai által kettészakitott iker-hazát egymáshoz csatolja, s ez érdek: nemzetiségünk, mely sem Pestmegyének, sem Horvát- vagy Erdélyországnak, hanem az összes magyar nemzetnek érdeke, mely ha, sértve van, egyaránt fáj a magyar kebelnek a Királyhágón innen és túl.”19
Pest-, Pozsony- és Trencsén-megyék, feliratul átadásával, küldöttséget bizván meg, a felség a mellett, hogy a pesti küldöttséget – mert a többi nem jelentkezik nála – visszautasitja, az illető megyéket még keményen meg is dorgálja, hogy egyrészről egyoldalú informatiók alapján felszólaltak és másokban is aggodalmat keltettek az iránt, mintha Horvátországban az anyaországtól való elszakadás s az egyéni jogok megcsorbitása czéloztatnék, másrészről, hogy a legfelsőbb engedelem előleges kikérése nélkül küldöttséggel akarták őt zaklatni. E szerint a korona a sérelmet újabb sérelemmel tetézi; mert igaz ugyan, hogy az 1770-iki rendeletben, melyre hivatkozik, utasíttatnak a törvényhatóságok, mikép közdolgokban feliratokkal, nem pedig küldöttségek által terjeszszék fel panaszaikat ő felségéhez: de a mellett, hogy az emlitett rendelet kibocsátása óta számos esetben elfogadták az uralkodók egyes törvényhatóságok küldöttségét, oly fontos szabadságjognak, mint a kérvényezés joga, rendelet által való megszoritása az alkotmányos felfogással is homlokegyenest ellenkezik. Az emlitett megyék elhatározzák tehát, hogy a sérelmet az országgyűlés elé fogják vinni.
A kormány, híven eddig követett taktikájához, amily nyiltan kifejezi ellenszenvét a horvát-magyar párt és az azt támogató magyarországi ellenzék iránt, épp oly határozottan kedvükbe jár az illireknek, a mint azt a tények egész lánczolata bizonyitja.
Igy nevezetesen a tartománygyűlés kivánalmainak legnagyobb részét teljesiti vagy legalább megigéri, hogy teljesiteni fogja; csak a külön helytartó-tanács felállitását tagadja meg.
A kanczellár a bánt utasitja, hogy a hivatalnokokat figyelmeztesse, tartsák magukat távol az ellenzéki mozgalmaktól, továbbá, hogy azonnal tegyen jelentést, ha valamely hivatalnok a kormánynak opponál; mert – úgymond – a kormány megkövetelheti hivatalnokaitól, hogy vagy úgy viseljék magukat, mint a kormánynyal homogen elemek, vagy lépjenek ki az állam szolgálatából.20 Sőt maga a kanczellár is gyakorolja az ellenőrzést a hivatalnokok felett, s midőn megtudja, hogy Kussevics Aurél országos levéltárnok, gróf Sermage Dénes és Bedekovics Kálmán zágrábi kerületi táblai ülnökök, Briglevics József ugyanezen tábla jegyzője, Mixics Henrik károlyvárosi váltótörvényszéki jegyző és Zerpák Ede kamarai fiskális, úgy magán körökben, mint nyilvános gyülekezetekben folytonosan ellenzékieskednek a bánt utasitja, hogy vonja őket felelősségre,21 a mi megtörténvén, kiderül, hogy az illetők közül még a melyik tanácsával támogatta is a magyaroman pártot, annak űzelmeiben, tettleg nem vett részt,22 a többi ellenben teljesen ártatlan,23 s legfeljebb Bedekovics Kálmánnak kell exaltatiója miatt közhivatalától megválnia, jóllehet – a bán itélete szerint – tehetsége, jelleme és vagyoni függetlensége folytán hasznos szolgálatokat tehetne az államnak.24
Magával Haller bánnal és zágrábmegyei főispánnal sincs azonban a kormány megelégedve, miután az ő uralma alatt kapott erőre Zágrábmegyében a horvát-magyar párt. Ennélfogva Haller mindjárt a tartománygyűlés berekesztése után kettős méltóságától fölmentetvén, báni helytartóvá Haulik György zágrábi püspököt nevezik ki. Hogy ez a személyváltozás milyen hatással van a magyar-horvát pártra, mutatja az, hogy Zágrábmegye ugyanakkor, a mikor Hallertől meleg hangon búcsút vesz, feliratban kéri egyszersmind a felséget, hogy a bánt mielőbb nevezze ki, miután a báni helytartó Zágrábmegye nemességét az egész ország színe előtt, undok bűnténynek gyanújával terhelé, jogait kétségbe vonta, meggyőződésével ellenkező irányzatokat pátolt és pártol s ennélfogva a rendek bizalmát nem birja.
Jellemző továbbá a kormány politikájára, hogy a túrmezei tisztújitást, mely hatszáz éven át követett szokás szerina mindig Szent-Lucza napján tartatott, felfüggesztvén, annak vezetésére s a túrmezei állitólagos zavarok megvizsgálására királyi biztost küld ki, különösen meghagyván a túrmezei grófnak, hogy gyűlést ne merjen máskép, csakis a biztos beleegyezésével tartani s hogy annak minden rendeletét pontosan végrehajtsa. Ily módon akarják ártalmatlanná tenni Josipovicsot, ki ellen a conservativ lapok, különösen pedig a „Budapesti Hiradó” nem szűnnek meg folytonosan árulkodni, úgy hogy Josipovics végre megsokalva a dolgot, a „Pesti Hirlap” hasábjain egy rendkivül hazafias nyilatkozatban egyszer-mindenkorra leszámol ellenfeleivel.25
Josipovich Antal aláirása Kossuth Lajoshoz 1844 november 24-ikén intézett levelén.
Az irat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.
A kormány politikájára élénk világot vet még az előadottakon kivül az a királyi leirat is, melyben Zágrábmegye rendeit ő felsége a lehető legkeményebb szavakkal megdorgálja, a miért „a tartománygyűléshez intézett rendeleteit feszegetni” s a történteket – becsmérelni vakmerően bátorkodtak, megparancsolván egyszersmind nekik, hogy jövőre a törvényeket tartsák tiszteletben, nehogy kénytelen legyen szigorúbb eszközöket alkalmazni azokkal szemben, kik a mérsékeltség elébe helyezik a vakmerőséget.
Azokat tehát, kik a Magyarországgal való kapcsolatra nézve a status quot fenn akarják tartani, valósággal üldözőbe veszi a kormány; az illir propaganda garázdálkodását ellenben vagy elnézi, vagy ha ezt a jogrend arczulcsapása nélkül nem teheti, csak szemfényvesztésül lép fel ellene. Midőn például Zágrábmegyében az 1845-iki követválasztás alkalmával a magyar-horvát párt jelöltjeit: Briglevics Józsefet és Bedekovics Kálmánt választják meg s e miatt az illirek olyan verekedést provocálnak, hogy a katonaság is kénytelen közbelépni s tizenkét halott marad a csatatéren: a felség egy katonai és polgári vegyes küldöttséget megbíz ugyan a vizsgálat foganatositásával; de mivel kitűnik, hogy ha a magyaroman báró Rauch Levin és Kussevics Aurél résztvettek is az utczai csatában, a verekedést az illirek fővezére, Gáj Lajos kezdte s ő izgatta hallatlanul a tömeget: a mesterségesen elnyujtott vizsgálatot, Stettner Mátyás kanczelláriai tanácsos ajánlatára, 1847-ben abbahagyják s az ügyet birói útra terelvén, eltemetik.26
Igy növeli nagyra a kormány azt az elemet, mely a történelmi jogot lábbal tapodva, az anyaország és Horvátország között nyolcz század óta fennálló kapocs szétszaggatását tűzi ki czéljául s mely az első kinálkozó alkalmat megragadja, hogy ama czélját nyilt pártütés által valósitsa meg. A mikor azonban az elszakadás végrehajtására kerülne a sor: az önálló Horvátország ábrándja az Ausztriához való csatlakozás vágyában olvad fel.