SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

IX. FEJEZET.
A békepárt.

A békés megoldás pártja a debreczeni országgyűlésen. Kossuth február 12-iki nyilatkozata a kiegyezésről. A forradalmi sajtó. Az Esti Lapok békeprogrammja. Az engesztelhetetlennek pártja. Madarász László. A vésztörvényszékek szervezése. A purificatio kérdése. Hajsza Madarász László ellen. A gyémántpör. Kossuth fellépése a képviselők igazolásának kérdésében. A békepárt Kossuth ellen. Kossuth és a sajtó megrendszabályozásának kérdése. A sajtószabadság diadala

Két hónap óta a honvédek minden ponton győzelmet arattak. Győzelemről győzelemre szállva, azt hihették, hogy Welden nem ismételné Windisch-Grätznek félesztendővel azelőtt kimondott elvét s hajlandó volna alkudozni velük, „a lázadókkal”. A most esztendeje szentesitett törvényekért, a szabadságért harczoltak; megverték a törvények lábbal tipróit; úgy hitték, ezeknek a törvényeknek alapján immár békét köthetnek s mehetnek haza, vérrel áztatott földeik művelésére, leégett házaik fölépitésére, nyomorgó családaik könyeinek letörlésére. A katona heteken át sem látott ujságot s a lapok száma különben is megfogyatkozott.1 Tábornokaira s a debreczeni képviselőkre bizta a politizálást. Kötelessége hű teljesitésében észre sem vette, hogy a politikai események fejlődése mindinkább elzárta előle a békés kibontakozás útját.

Egy párt, a debreczeni országgyűlés békepártja, mégis hitt ebben a kibontakozásban.2 Nem akart minden áron egyezkedni, mint sokáig vádolták, hanem a törvényeknek legalább is olyan tiszteletben tartása mellett, mint az nem is másfél századdal azelőtt történt, midőn az ónodi függetlenségi nyilatkozatra mégis a szatmári béke következett. Igaz, hogy ott II. Rákóczi Ferencz volt s emitt Kossuth Lajos lenne az áldozat.

Budapesti kisérletei után ez a párt3 január 13-ikán próbált először szerencsét a debreczeni parlamentben. Kész volt harczolni oly leplezett dictatura ellen, mely kerülte a felelősséget; de még mindig nem szervezkedett, ha Madarász László forradalmi pártjának, az úgynevezett flamingóknak4 magatartása aggasztotta is. Jókainak a „Közlöny” február 9–10-iki számában irt czikkeiről, melyekben az alkotmány és törvények biztositása mellett a békét ajánlotta, Madarász József megkérdezte a kormányt, magáévá teszi-e azok szellemét? Madarász László, a kormány egyik tagja, sietett kijelenteni,5 hogy nem teszi; Kossuth azonban, a kormány feje, február 12-ikén jóformán megtagadta a forradalmiakkal való közösséget. Kijelentette, hogy a kormány védeni kivánja ugyan a hazát igazságtalan megtámadás ellen, de e védelem közben nem zárja el annak egyetlen útját sem, hogy Magyarország ügyeit a nemzet jogai, becsülete és szabadsága alapján úgy egyenlitsék ki, mint a körülmények szerint legtanácsosabb. Nem nyilatkozott, egyénileg köztársasági-e vagy monarchista; de meg akarta akadályozni, hogy a hivatalos lapban a kormány nézeteivel ellenkező czikkek jelenjenek meg. A képviselőház ugyan már február 3-ikán ellene nyilatkozott annak, hogy a Közlöny szerkesztője mellé felügyelő bizottságot rendeljen, miben Bezerédj, a béke-párt embere, a censura legsujtóbb nemét látta rejleni, de Nyáry Pál, a kormány tagja, egy hét mulva már báró Jósika Miklóst nevezte meg, mint a lap felügyelőjét. Ezzel azonban csak a hivatalos közlöny semlegessége volt biztositva. A február 14-én ujból megindult Márczius Tizenötödikének s a Debreczeni Lapoknak hangját és irányát korlátolni nem lehetett, a béke-párt azonban azt hitte, hogy törekvéseit ellensulyoznia kell. Különben sem lehetett el közlöny nélkül. Február 22-ikén tehát a Közlönytől megválni kényszerült. Jókai Mór szerkesztésében meginditotta az Esti Lapokat. Ennek két első számában a lap, vagy inkább maga a párt, mintegy programmképen, kimondta, hogy nem gyűlöli annyira ellenségeit, mint a mennyire szereti hazáját s hogy ily drága kincset sem magának, sem másnak nem enged koczkáztatni. Minden hazafinak kötelessége lévén, hogy nevelje a kormány erejét és hatását, fenntartani törekszik a kormány tekintélyét; csak a kormány egy tagja se tegye lehetetlenné ezt a törekvését. Nem tarthat forradalminak oly kormányt, mely bevallott politikája szerint ez 1848-iki törvények alapján védi a megtámadott hazát. Az alkotmánynak és a nemzetiségnek ezt az önmagát védő harczát csak azok a tulzók nevezik forradalomnak, kik – azzá akarják tenni.

„Az a szerencsétlen békepárt! – irja Görgei, a békepárt elnökjelöltje, egy hónappal a programm kiadása után.6 – Semmi békét, de nyaktilót, nyaktilót!” Madarász László a békepárt egyik tagjával valóban a guillotine alatt akart számolni.7 Korlátlanul uralkodott az egyenlőségi körben, hol őt a tiszta kezű Robespierrenek tartották; a honvédelmi bizottság őt tevén a postahivatal és a rendőrség főnökévé, 66 hivatalnokát flamingókból válogatta össze s ezzel a törzskarával föltétlenül rendelkezett.8 Valóságos rendőrminister gyanánt viselkedett, aki cabinet noirt rendezett be, feltörette még a képviselők leveleit is, és útlevél nélkül őket sem engedte ki Debreczenből, mindaddig, mig e miatt meg nem támadták; a posta élén állván, akadályozta a béke-párt lapjának szétküldését, az országgyűlésen a kormány és Kossuth nevében többnyire ő nyilatkozott stb.9 Január 13-ika után határozottan ő állt a békeellenző, az engesztelhetetlen párt élére; már február 3-ikán politikai biróság fölállitását inditványozta azok ellen, kik a ház korábbi határozata értelmében a honárulás bünébe estek. Az alakuló félben levő békepárt tagjai akkortájban erős czélzásokat tettek a rémuralomra s legalább a képviselőket kivánták kivenni a tervezett politikai biróságok hatásköréből. A rögtönitélő hadi s polgári vegyes biróságokról szóló javaslatot azonban a kormány február 8–13-ikáig letárgyaltatta és el is fogadtatta. A február 13-iki törvény tehát megteremtette az új biróságokat, melyeket közönségesen vésztörvényszékeknek neveztek.10


Báró Jósika Miklós.
Walzel A. F. egykorú kőnyomata Barabás Miklós 1845-iki rajza után. Az országos képtár gyűjteményének 2357. számú példányáról

Csakhamar kitűnt, hogy Madarászék, ha a vésztörvényszékkel nem tehetik, máskép akarják megtisztitani a házat. Madarász József már január 22-ikén s február 8-ikán inditványozta, hogy a Debreczenben meg nem jelent képviselőket, mint hűtleneket és gyávákat, törüljék. Egyes képviselők azonban még most is szállingóztak Debreczenbe s előre lehetett látni, hogy, ha a seregnek kedvez a szerencse, még többen jönnek vissza, hogy szavazatukat a kiegyezés és a béke érdekében adják be. Visszatérésük tehát a békepárt szaporodását jelentené. Madarász Lászlónak kétségkivül igazsága volt, hogy Pázmándynak, Szentkirályinak és másoknak, kik Windisch-Grätz előtt hódoltak, Debreczenben nincs helye; azt sem lehetett tagadni, hogy az ilyenek megbizó-levelének meghagyása vagy megsemmisitése egyaránt veszedelmes. Megtörténhetnék, hogy belőlük Windisch-Grätz csakugyan ellenparlamentet alkot, mely azután önmagát kiegészitve, a jogosság némi látszatával határoz. Viszont elég tanulsággal szolgálnak a különböző parlamentek történetei, mit tesz a képviselőt kihallgatás nélkül, mint árulót, megfosztani mandátumától.

A purificatio kérdését el is halasztották február 27-ikéig, midőn ismét tárgyalták Madarász Józsefnek azt az inditványát, hogy törüljék a képviselők névsorából, kik február 10-ikéig Debreczenben meg nem jelentek. Győzött Irányi felfogása, hogy a souverain nép képviselete a souverain hatalom, melynek tehát joga van egyes tagjairól határozni a törlés kimondása és az új választás elrendelése tekintetében. Azóta ismét többen jelentek meg, kiket törülni kellett volna; viszont egyes kerületek a képviselőház elnökének felhivása nélkül is választottak, ami ismét ellenkezett a parlament jogával és gyakorlatával,11 s a mellett a vörös tollasok számát szaporitotta volna, mert a Debreczenbe való választásra csak a forradalmibb szellemű kerületek határoznák el magukat.

A galambok (a békepártiak) azonban többé nem akadályozták a flamingók tervét, sőt maguk állottak a purificatio élére, olykép, hogy a törölteket se tegyék ki a politikai halálnak, de ha lehet, még a távol levő flamingókat is igazolják, mert tőlük mégis több mérsékletet várhattak, mint az ezentul választottaktól. Madarász László nem csinált belőle titkot, február 27-ikén nyiltan kimondta, hogy Magyarország parlamentjének legelhatározottabb lépései közé tartozik, midőn kijelenti, hogy a képviselőnek a vész pillanatában is a törvényhozás helyén kell maradnia. Madarász József radicális szerkezetén Tóth Lőrincz, Irányi Dániel és Palóczy László enyhitettek s a ház (február 28-ikán) végre is ez utóbbinak módositását, azt fogadta el, hogy a magukat nem igazolókat ne törüljék, hanem lemondottaknak tekintsék s hogy ne bizzák a kerületekre, akarnak-e helyettük mást választani, hanem erre egyenesen utasitsák őket.12 A békepárt most már remélhette, hogy a szászok újra választván, bizonyosan békepárti lesz mind a 22 követük.

Mialatt az igazoló bizottság dolgozott, a békepártiak olyan hajszát inditottak a rendőrminister ellen, mint a girondeiak Dantonnal szemben, hogy mint sikkasztót tegyék képtelenné a kormányban és a parlamentben. A mit Danton ellen 1792 október 10-ikén Cambon minden alap nélkűl kezdett, s a miben sokáig mégis hitt a világ,13 az 1849 márczius 17-ikén jobban sikerűlt Madarászszal szemben Kazinczy Gábornak. Február 27-ikén, midőn Abonyi István inditványt tett, hogy a kormány a ház engedelme nélkűl ne nevezhessen ki új hivatalnokokat, a magas napidijakat pedig szüntesse meg, Madarász László, találva érezvén magát, maga inditványozta, hogy a kormány számadásainak megvizsgálására a ház bizottságot küldjön ki, a mi márczius 1-jén meg is történt. Madarász akkor csak némely kormánybiztos hiányos számadásaira czélzott; Kazinczy most az ő saját ügyét is ezen bizottság elé kivánta terelni. Márczius 17-ikén megkérdezte a házban, azok a különböző ékszerek és egyéb ingóságok, melyekre a Közlönyben a rendőrminiszter árverést hirdet, a Zichy Ödön gróftól lefoglalt javak közé tartoznak-e? Madarász kijelentette, hogy igenis oda tartoznak; de a hirdetés hibásan emlit ékszereket, azt pedig példátlannak találta, hogy valamely parlament árverést tárgyaljon. Kazinczy viszont azt mondotta példátlannak, hogy egy embert, kit a hadi törvények értelmében felakasztottak, még jószágainak elkobzásával is büntessenek; a jószágelkobzást csak politikai biróság mondhatja ki. Madarász nem tért ki az elv vitatása elől, de a kérdés személyes vonatkozásait sem akarta elsimitani s egyenesen felhitta a házat, hogy ha bűnösnek találja, s a kormánynak még ily kicsiségekben sem enged szabad kezet, rendeljen ellene vizsgálatot. Kovács Lajos maga is csak a vagyonbiztosság elvét emlegette, midőn az eladás ellen tiltakozott; a ház azonban hosszabb vita után végre is tudomásúl vette Nyáry Pálnak, mint a kormány egyik tagjának azt a felvilágositását, hogy csak a nem tartható tárgyakat adják el. Kazinczy Gábor a beszédet kisérő zajra már most megjegyezte, hogy igen gyanús az olyan ügy, melyről nem lehet szabadon szólni; de azonnal előadta a kérdés másik részét is; igaz-e, hogy a Zichy ingóságairól szóló eredeti leltár elveszett, hogy az ingóságokat magában foglaló szekrényt Debreczenben nem azok nyitották ki, a kik azt Budapesten lepecsételték s hogy az ingóságok egy része hiányzik? Madarász kijelentette, hogy a leltár Budapesten az országos levéltárban maradt, hogy a ládát a pénzügyministerium két s a rendőrség egyik küldöttje nyitotta fel; van-e hiány, biztosan nem tudhatja; de tudja, hogy megvan az a 19 gyémánt, melyet Görgei maga hozott be, az ezüstöt pedig az ő helyeslésével a pénzügyministerium beolvasztotta. A ház ezt a feleletet minden vita nélkűl vette tudomásul s vizsgálatról szó sem volt.

A gyanú azonban fennmaradt; s mialatt a két párt lapjai hevesen támadták egymást, a közönség is érdeklődni kezdett, honnan telik Madarásznak olyan nagyúri életre, miért váltja be bankóit aranyra, stb. Madarászt mint gyémántos ministert kezdték emlegetni s titokban gyűjtögették ellene az adatokat, hogy döntő csapást mérjenek reá a parlamentben. E végből azonban elő kellett késziteni a többséget, melylyel most még, Kossuth nevével takarózva, Madarász László, az Esti Lapok szerint „a sas szárnyai alá bújt ökörszem”, csaknem föltétlenűl rendelkezett.

Márczius 23-ikán a ház a távollevők igazolásával foglalkozott s 24-ikén olyan képviselőket is igazolt, kiket az előtte való nap elejtett. Kétségkivűl kinos jelenet volt, midőn egy Széchenyi István is arra a pontra jutott, hogy politikai halottnak nyilvánitsák;14 a ki mellett valaki felszólalt – s a galambok még a flamingók mellett is turbékoltak – azt rendesen igazolták, úgy, hogy csak azokat ejtették el, kik mellett senki sem beszélt. Az egész tanácskozás valóban inkább csak a bon plaisir jellegét viselte;15 de a mérsékeltek győzelme így is valósággal megdöbbentette Kossuthot, mert láthatta, hogy Madarász László az ő ügyét a képviselőházban többé nem képviselheti. Attól félt, hogy Madarász egyéni tekintélyének rohamos hanyatlása következtében megszűnik az eddigi pártfegyelem, hogy sokan átcsapnak a békepárthoz, mely most már az igazolt képviselők visszatérésével rövid időn többségre juthat. A verificatio kérdését tehát kabinetkérdésnek tekintvén, személyesen jelent meg a vasárnapra (márczius 25-ikére) szokatlanúl összehitt képviselőházban. Kijelentette, hogy csak úgy maradhat a kormányon, ha többsége van a házban. Attól tarthat, hogy, mig a táborban jár, ez a többség megváltozik; ilyen meglepetésnek azonban ki nem teheti sem magát, sem a nemzetet, sem a hadsereget. Hivatalos kötelességének csak úgy felelhet meg, ha a ház távollétében is követi az ő mostani politikáját, vagyis ha visszatérve ugyanezt az országgyűlést találja itt. Ha a ház közben ellenkezőt határozna, be kellene nyujtania lemondását.16 Nem akar azoknak megbizottja lenni, kik csak most szállingóznak Debreczenbe, mikor ismét derűlni kezd s kik nem osztozván a többivel a veszély napjaiban, bensejükben nem is érezhetik, minő kincs az, melynek megóvására hivatottak. Biztositsák őt, hogy ugyanezt az országgyűlést találja itt. Különben elvesziti azt a nymbusát, hogy a népnek s a nép egy tekintélyes részének, a hadseregnek képviselete; megtágulhatnak irányában az engedelmesség kötelékei, minek azután polgárháború lehetne a vége. Azután a békepárt feje, Kovács Lajos felé fordúlva, heves vádat emelt a sajtó (az Esti Lapok) ellen, mely a kormány egyik tagját olyasmikkel vádolja, mik miatt, ha igazak, nem maradhat az a kormány tagja; – ha pedig nem igazak, bűntetni kell a vádlót. Ki fogja nyomatni az ügyre vonatkozó iratokat s esküdtszéket állit föl, mely a törvények értelmében itéljen. Irányi erre azonnal felhatalmaztatni kivánta Kossuthot, mint a honvédelmi bizottság elnökét, hogy a szükséghez és a körűlményekhez képest az országgyűlést más helyre tehesse át. A követek megütődtek, mert attól tartottak, hogy Kossuth ezzel a ház elnapolásának, vagy éppen eloszlatásának jogát is magának tulajdonithatná; de meg példátlan lett volna, hogy a kormány egyik tagjának ily gyűlöletes ügyében kiküldött parlamenti bizottság17 vizsgálatát a parlament feloszlatásával akaszszák meg. Ivánka Zsigmond kérdésére azonban Kossuth a rémlátókkal szemben sietett kijelenteni, hogy ő maga nem vágyik hatalomra, arra pedig éppen nem, hogy a törvényhozás felett gyakoroljon jogokat. Sőt felhitta a házat, hogy ezt a jogát ne is engedje át senkinek se, székhelyét csak saját határozatából tegye át máshová, és csak saját akaratából adjon helyet egy új törvényhozó testületnek. Még Debreczenben ki kell jelentenie akaratát a márcziusi olmützi manifestummal szemben s intézkednie az ideiglenes kormányról; ha az együttmaradásra nincs elég elhatározottsága, akkor majd akad valaki, a ki a nemzetnek ura kiván lenni; de az nem ő lesz.

Kossuth majdnem Cromwell módjára leczkéztette meg a parlamentet; de az országgyűlés szétrobbantására nem ő gondolt először, s eszébe sem jutott, hogy Madarász fejét Kovács Lajos fejével váltsa meg. A békepárt észrevette, hogy Madarász ellen emelt megsemmisitő vádja igen kellemetlenűl érintette ugyan, de nem gátolta meg Kossuthot, hogy segitségére siessen egy embernek, ki ez idő szerint még tagja a kormánynak, melynek tekintélyétől látszott függeni a nemzet küzdelme s vezére egy pártnak, mely egy elég homályosan jelzett forradalmi határozatban legjobb segitségére lehetett. Marat-t senkisem szerette, de Maratval mindenki számolt. Épen azért kellett elbuktatni Marat-t, hogy többé senkinek se kelljen számolnia vele. Megemlékeztek Kossuth szavairól, hogy „nem minden láz a szabadság érdekében történik és hogy egy nemzet, midőn a szabadság kivivására törekszik, legkönnyebben jut a szolgaság jármába, ha tullép a korlátokon.18

Kossuthnak a táborba távoztával tehát a békepárt azonnal megújitotta a harczot, és pedig Madarász bevallott szövetségese, Kossuth ellen is. Már másnap (márczius 26-ikán) meg akarta akadályozni, hogy az elnök egyéni nyilatkozata jegyzőkönyvbe jöjjön; a ház méltóságát sértőnek mondta, hogy a ház az elnök visszatértéig esetleg meg ne változtathassa politikáját, vagy hogy megsemmisitse a két utolsó űlésben hozott határozatait. Toperczer Ödön inditványára a ház sok keserűség után19 kimondta, hogy Kossuth beszédének második (a verificatióra vonatkozó) részét nem veszi fel a jegyzőkönyvbe. Szeptember óta az országgyűlés, a gépies protokolizáló parlament20 Kossuthtal szemben először mutatkozott önállónak. S annak mutatkozott április 2-ikán is, midőn Gorove megtette interpellatióját, igaz-e, hogy a hadseregben bújtogatások történnek s hogy ott az országgyűlés tagjait rágalmazzák?

A kérdés éle Kossuth ellen irányult, mert Nyáryhoz a táborból irt levelében vizsgálatot rendelt az iránt, hogy a seregben elterjedt hirek szerint21 Debreczenben párt alakúlt az ellenséggel a hadsereg tudta nélkül való egyezkedésre s hogy a békét az Esti Lapok szerint meg is köthetik, ha egyebek közt Olaszország legyőzésére Magyarország 40,000 katonát ad Ausztriának. Nyáry Pál, a kormány ideiglenes elnöke, maga is a békepárt tagja, kijelentette, hogy erről szó sem lévén a lapban, puszta pletykák alapján a vizsgálatot el sem rendelte. A ház tudomásúl vette a választ, Bárczy azonban ebből az alkalomból, elég váratlanúl, a sajtó féktelenkedéseire irányozta a képviselők figyelmét. Kossuth már márczius 25-ikén tartott hires beszédében irtózatosnak találta a sajtó működését, melytől borzadnia kellett, „kinek keblében ez a szó: haza, magasabb, mint a személyes elégtétel az önérzelmek iránt”, A sajtó egy része az országgyűlés és a honvédelmi bizottság ellen fordult s oly mértékben izgatott az egyetlen szervezett hatalom ellen, hogy egyesek már a vésztörvényeknek az országgyűlés ellen izgatókról szóló §-át akarták vele szemben alkalmazni. Valóban aggodalomra adhatott okot, hogy midőn leghevesebben folyt az ellenséggel való küzdelem, némely lap az országgyűlés feloszlatását követelte, mert ilyen aristokratikus szellemű parlament fel nem fogván, meg sem valósithatja a nép érdekeit, ha idestova alkotmányozó testületté kell átalakulnia. Hátha itt is convent jön a constituante után? S hátha ekkor itt is olyasmi történik, hogy népszerűséget hajhásznak a hirlapokban s névtelenűl árulóknak kiáltanak ki olyanokat, kik útjában állanak ennek a népszerűségnek? A convent követte, itt is követheti a lapokban adott példát s résztvesz a népszerűség árverésében. Az árverést a convent tagjai a hirlapokban kezdték s mind magasabbra, hihetetlenűl magasra verték az árakat, hogy egymást meghaladják; el is jutottak arra a térre, mely sirja volt a Girondenak, sirja a jakobinusoknak,22 de sirja egyúttal a szabadságnak is.23 A sajtó szabadsága azonban megengedi, hogy vádoljon egyes embereket, sőt egész testületet is; csak történeti igazsággal, a vádak egyenes megnevezésével tegye azt, ne az alacsony rágalom fegyverével.24


Nyáry Pál.
Walzel A. F. kőnyomata Barabás Miklós 1848-iki rajza után. Ugyanonnan, a 3476. számú példányról

A sajtó ügyében különösen Szacsvay Imrének és Kazinczynak ápril 2-ikán a legelőkelőbb parlamenti modorban tartott szónoklatait lelkesedéssel fogja ismertetni a magyar sajtószabadság története, ha valakinek végre eszébe jut annak a megirása; ezúttal a ház napirendre tért a méltóságát sértő czikkek felett s még féktelenkedéseiben sem korlátolta a sajtó szabadságát. Ezt választotta a teljes eltiltás helyett.

A békepárt azonban épen akkor vesztette el lába alól a talajt, a mikor legerősebbnek érezte magát, s midőn legjobban megvonta a „mi és ti” közt való határokat.25 Az olmützi államcsinyre a debreczeni államcsiny következett.


Honvéd felszerelés.
Rajzolta Cserna Károly


  1. * Osztrák hivatalos jegyzék szerint 1848 második felében Magyarországban 20 német, 21 magyar, 2–2 szerb és oláh, 1–1 horvát és tót, összesen 47 lap jelent volna meg. (Apor-gyüjtemény, 101. sz.)[VISSZA]
  2. * Erre nézve l. különösen Kovács Lajos, A békepárt a forradalomban. (Budapest, 1883.) Beksics, Kemény Zsigmond, a forradalom és a kiegyezés. (Bpest, 1883.) Függelék: Kemény emlékirata, 56.–154. Irányi Dániel, Megjegyzések Kemény Zs. emlékirataira. (Bpest, 1883.) Ez ellen Hunfalvy Pál: Budapesti Szemle, 1883. Kazinczy Gábor a Hazánkban, I. 95. s köv. ll. Kovács Lajos, A debreczeni pártok és az Esti Lapok. U. ott, I. 196–201.[VISSZA]
  3. * Tagjai: Kovács Lajos, Almásy Pál, Nyáry Pál, Kubinyi, Kemény Zs., Kazinczy Gábor, Zeyk Károly és József, Bethlen János, Pálfy János, Bartal, Bezerédj, Mészáros L., a Lónyayak, Gorove, Szász K., Szunyogh Rudolf, Hunfalvy Pál, Simon Rudolf, Bittó István, Horváth Boldizsár, Zichy Antal, Somogyi Antal, Ivánka Zsigmond stb.[VISSZA]
  4. * Főbb tagjai: Madarász László és József, Irányi Dániel, Dobolyi Sándor. A képviselőházon kivül, a Márczius Tizenötödike szerkesztőségében Pálfy Albert rendőrtanácsos és Csernátony Lajos, Kossuth titkára. Flamingóknak kalapjuk veres tolláról nevezték őket.[VISSZA]
  5. * Nyilatkozatának története Kovács Lajostól: Hazánk, I. 198.[VISSZA]
  6. * Márczius 22-ikén. Gelichnél, id. m. III. 33.[VISSZA]
  7. * Kemény Beksicsnél, id. m. 75.[VISSZA]
  8. * „A debreczeni rendőrminiszteri hivatalnokok életrende: Vasárnap ünnepelni, hétfőn megpihenni, kedden nem dolgozni, szerdán mulatozni, csütörtökön aludni, pénteken készülődni, szombaton kérdezni: mit fogunk dolgozni?”[VISSZA]
  9. * Csányi Madarászról. Csányi-ltár, 4640. sz.[VISSZA]
  10. * Bővebben szól a vésztörvényszékekről Hegyesi Márton: Hazánk, III. 83–94. és Biharmegye 1848–49-ben, 130–143. A javaslat teljes szövege Pap Dénesnél: A parlament Debreczenben, I. 65–67.[VISSZA]
  11. * Például Komárom vármegye maga rendelt új választást a renegát képviselők helyett a csallóközi és udvardi kerületekben. (Tóth Lőrincz február 27-iki beszéde.)[VISSZA]
  12. * A két napi tárgyalás a Közlönyben, 141–148.[VISSZA]
  13. * Teljes igazolása Aulardnál, Études sur la révolution française. (Páris, 1893.) 137–169. Nálunk szintén sokáig fognak még abban hinni, hogy a békepártiak báró Stein Miksa ezredessel, hadügyministeri osztályfőnökkel egyetértve a Debreczenben állomásozó Zaniniak szuronyai közt külföldre akarták kisértetni Kossuthot, hogy aztán lépéseket tehessenek a kiegyezésre, s hogy minden készen is volt már, de az utolsó pillanatban elvesztették bátorságukat.[VISSZA]
  14. * Horváth B., Besze, Bezerédj, Kazinczy, Tóth Lőrincz felszólalása után a ház márczius 24-ikén törülte Széchenyit a nem-igazolt képviselők sorából.[VISSZA]
  15. * Kállay Ödön február 24-iki megjegyzése.[VISSZA]
  16. * 1848 deczember 14-ikén tudvalevőleg szintén azt kivánta, hogy a ház az átmeneti időkben ne foglalkozzék elvi jelentőségű dolgokkal.[VISSZA]
  17. * Tulajdonképen a Kubinyi Ferencz elnöklete alatt a kormány számadásainak megvizsgálására még márczius 1-jén alakult bizottság, hová Madarász ügyét is utasitották.[VISSZA]
  18. * Kossuth 1848 június 11-én. Idézte báró Bánffy ministerelnök 1898 január 3-ikán.[VISSZA]
  19. * Palóczy elnök megjegyzése.[VISSZA]
  20. * Igy nevezte a Márczius Tizenötödike, 39. sz.[VISSZA]
  21. * Erről különösen Kemény Beksicsnél, id. m. 121.[VISSZA]
  22. * Madarászék talán inkább voltak jakobinusok, mint Kazinczyék girondeiak. A girondeiak köztársaságiak, a békepártiak királyiak; azok háborút, ezek békét akartak; azok páratlan terrorismusnak estek áldozatul, ezeknek hajuk szála sem görbült meg. „A girondeiak a forradalmi éneket hangoztatva mentek a halálba, a békepártiak theázni jártak suttyomban Szunyogh Rudolfhoz” stb. Irányi, Megjegyzések, 22–23.[VISSZA]
  23. * Kazinczy beszéde a képviselőházban ápril 2-ikán.[VISSZA]
  24. * Szacsvay Imre u. ott.[VISSZA]
  25. * Irányi ellenében Kazinczy Gábor u. ott.[VISSZA]