SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

VIII. FEJEZET.
A Tiszavidék s Erdély elvesztése.

Haynau táborba szállása. A szegedi magyar fősereg. Görgei levonulási terve. A debreczeni csata. Az orosz sereg előnyomulása. Az oroszok Erdélyben. A tömösi sánczok. Brassó elfoglalása. A tihai csata. Bem visszatérése. A jádi és wallendorfi csaták. A beszterczei vidék elvesztése. A Székelyföld védelme. A kökösi csata. Gábor Áron halála. A sepsi-szentgyörgyi csata. Szakadás a székely csapatok közt. Bem sikerei. Clam-Gallas gróf osztrák csapatai benyomulása Erdélybe. A szeredfalvi csata. Nagy-Szeben és Segesvár elvesztése. A segesvári ütközet. Petőfi halála. Nagy-Szeben visszafoglalása. A nagycsüri vereség. Bem távozása. Az osztrákok győzelmei a székelyföldön

Haynau öt napi tartózkodás után, július 24-ikén odahagyván s lázongás esetében rombadöntéssel, Brescia sorsával fenyegetvén Budapestet, melynek őrizetére 8000 embert rendelt, 46,000 emberével és 284 ágyújával Kecskeméten és Félegyházán át Szegednek tartott. Perczel kénytelen volt visszahúzódni előle, s 29-ikén Szegeden már Dembinszkynek átadni a parancsnokságot. Ugyaneznap vonult be Szegedre, a titeli hősies, de eredménytelen támadás után, Guyon tábornok is és így Szeged körűl állott a magyarok 40,000 főnyi főserege. A parancsnokságot a 30-ikán fővezérré kinevezett Dembinszky vette át, ki Szentesnél Lenkey tábornokkal őriztette a tiszai átjárót, hogy Haynau ott átkelve, ne egyesülhessen a Debreczen felől várt oroszokkal. Schlick hadteste nem is ott, hanem Alpárnál kelt át. Az osztrákokkal való döntő csata tehát Dembinszkynek volt fenntartva.

Görgeinek a Tisza balpartjára nyomuló oroszokkal kell vala leszámolnia, kik – mint ezt Nagy-Sándor Hadházról jelentette is – augusztus elsején mintegy 15,000-en Tisza-Füreden ismét átkeltek a Tiszán. Eznap már Arad volt a kormány és a parlament új székhelye; ott volt a pénz- és a hadiszerkészlet is. Ettől tehát, a hadviselés eszközeinek forrásától,1 Görgei nem akarta elvágatni magát, ami megtörténik, ha Nyiregyházáról délnyugatnak fordulva, ennyi idővesztés után még mindig Szegednél keresi a Dembinszkyvel való egyesülést. Egyenesen Aradnak fordult; az augusztus elsején Görgei nyiradonyi táborába érkező ministerek, Szemere és Batthyány, maguk hozták azt a hirt, hogy Dembinszky is csak úgy fogadta el a fővezérséget, ha nem Szegednél, hanem valahol Arad táján kell ütköznie. Ennek a csatának Haynauval még az oroszok odaérkezte előtt kellene megtörténnie. Görgei már csak úgy vehetne részt benne, ha erőltetett menetekben siet Arad felé; ő azonban naponkint csupán 15–20 km. utat tett meg, hogy az őt nyomban követő oroszok épp oly lassan nyomulhassanak a Maros felé és így a déli magyar sereg idejében egyesülve várhassa az ő északról jövő hadait.

Hogy könnyebben mozogjon, ő maga az eddigi csatákban legjobban megtizedelt hadtestekkel2 Nyiregyházáról Nagy-Kálló felé térvén ki, Nagy-Szalonta és Arad felé haladt, mig Nagy-Sándor hadtestét, mely harmadfél hét alatt csak egy csatában vett részt, oldalvédőül Debreczen és Berettyó-Újfalu irányában inditotta el, azzal az utasitással, hogy minden komoly összeütközés elől kitérjen, de megóvja a fősereget nagy veszedelemtől, ha kell, önfeláldozással is. Végzetes hiba volt, hogy a párhuzamosan haladó két sereg közt az összeköttetés megszakadt. Nagy-Sándor augusztus 1-én Hadházról tudatta ugyan Görgeivel, hogy a Tiszán átkelt egy 15,000 főnyi orosz sereg, további jelentéseket azonban nem tett. Erőltetett menetek után Debreczenben, augusztus 2-ikán hajnalfelé megelőzte az oroszokat. 9521 embere volt 43 ágyúval; hozzácsatlakozott Korponaynak – puskával csak egyharmadában ellátott – 3280 gyalogja is 380 lovassal és 4 ágyúval. Nagy-Sándor azonnal visszanyomta a Balmaz-Újváros felől mutatkozó orosz lovasságot s ezzel utasitásának eleget téve, folytathatta volna a visszavonúlást, ha megengedi ezt hadainak fáradt volta s Görgeinek egy éppen akkor érkezett parancsa, mely őt a mutatkozó ellenség megtámadására utasitotta.3 Nagy-Sándor azonban csatarendbe állitott seregével pihenőt rendelt s a tisztek egy részével a városba ment. Az ebédtől fél kettőkor ágyúlövés riasztotta fel. Azonnal a táborba nyargalt, hol helyettese, Bobics, a jobbszárny vezére már megkezdte a tüzelést a fölfejlődő oroszok ellen. Máriássy, a balszárny vezére, Nagy-Sándort a túlerővel szemben visszavonulásra kérte. A vezér azonban, nem gyanitván, hogy ötszörös erővel, magának Paszkjevicsnek seregével áll szemben, ezt csak azután akarta tenni, ha az ágyúzás következtében zavarba jött ellenséget4 általános rohammal visszanyomhatja. Ezt azonban az ellenség megelőzvén, Gillenschmidt és Bebutoff vezérlete alatt a nagy erdő felől egyszerre hátban támadta a tartalékot (Korponay újonczait), s azt szétugrasztván, a jobbszárnyra (Bobicsra) tört, mialatt azt Paszkjevics 48 ágyújának szakadatlan dörgése közt 32 lovas zászlóalj szemben is megrohanta és két tűz közé szoritotta. Máriássyt az oroszok erős ágyúzással akadályozták meg, hogy segitségre siessen. Az oroszok szétverték a jobbszárnyat, magát Bobicsot is megsebesitették. Máriássy jórendben vonult vissza és fedezte a hátrálást. Ha Glasenapp tábornok lovasait az öles tengeri közt egy debreczeni parasztember szándékosan téves irányban nem vezeti, az oroszok kétségkivül elvágják a visszavonulás útját; így azonban csak gyengén folytatták az üldözést. A hadtest 152 halottat vesztett, kiknek Debreczen városa utóbb szobrot állított: szikladarabon nyugvó sebzett oroszlánt, mely a lehanyatlott zászlóra hajlik. 215-re teszik a súlyosan sebesültek számát, 800-ra azokét, kik eltüntek, kétségkivül azonban elestek. 5 ágyú veszett oda, 11-et csak leszerelve lehetett megmenteni.5 Az oroszok maguk 661 halottat és 277 sebesültet vallanak be; ez utóbbiak közt volt Kuprianoff altábornagy és Müller vezérőrnagy is.6


Nagy Sándor József.
Barabás Miklós egykorú rajza ugyanott

Nagy-Sándor egyfolytában 37 kilométert hátrált és Görgeinek csak másnap, Berettyó-Újfaluból tett jelentést. Görgei Vámos-Pércsen hallotta ugyan az ágyúzást, kiküldött lovas hirszerzői azonban nem térvén vissza, más hirszerzésről pedig nem gondoskodván, azt hitte, hogy Nagy-Sándor csak az ellenség előhadával csatázik. A Debreczenig való távolság az ő serege egynapi menetének felelt meg s így nem remélhette, hogy fáradt seregével idején beavatkozhassék; különben sem ismervén az ellenség erejét, ily oldalmozdulattal nem tehette ki hadát a Berettyó és a Maros vonalától s vele a déli seregtől való elvágatás múlhatatlan veszedelmének. „Sok gondolatok vannak mindennek elméjében, de csak az Úrnak tanácsa áll meg”7 prédikálta Szoboszlai Pap István superintendens a debreczeni nagytemplomban, a hol Paszkjevics, Konstantin nagyherczeg és az összes főtisztek jelenlétében istenáldó ünnepet kellett tartani az oroszok debreczeni győzelmének örömére.

Paszkjevics hadai nyomában voltak ugyan Görgeinek, de nem üldözték hevesen. Rendesen egy nappal később ütöttek tábort ugyanott, a honnan a magyarok Arad felé vonultak tovább. Paszkjevics ugyanis, úgylátszik, csak Erdély teljes lecsöndesitése után akart végső csapást mérni a magyarokra. Attól tartva, hogy Lüders és Grotenhielm Erdélyben túlnyomó erővel áll szemben, sietett biztositani a velük való összeköttetést; e végből a Sebes-Körös völgyén fölfelé augusztus 7-ikén Melnikoff lovasezredét küldte Erdély felé.

Pedig Erdély ekkor már az oroszok kezében volt.

Erdélyben még április 11-ikén hire járt, hogy a tölgyesi szoroson orosz és román csapatok akarnak betörni; Bem után aznap, melyen 10,000 emberrel a bánságba ment ki (április 16-ikán), Csányi már futárt küldött,8 értesitvén őt is, Czetzet is a betörésre vonatkozó hirekről. Bem azonban Czetzre bízván az oroszok ellen szükséges intézkedések megtételét,9 folytatta útját s éppen egy hónap múlva (május 16-ikán) Orsováról azt jelentette a kormánynak, hogy a bánságot, Temesvár kivételével, visszahóditotta. Erdélyben ezalatt sikertelen kisérletek történtek a románok lecsillapitására, s hévvel folytatták az újonczozást. Szamosújvárról, Dézsről 1489 román újonczot kiküldtek Nyiregyházára,10 a szászok azonban szökdöstek, vagy nem álltak ki teljesen;11 mindamellett június közepén már meg lehetett szüntetni a sorozásokat.12 Bem június 5-ikén ismét Szebenben volt s 8-ikán elindult a határszélek megvizsgálására13 s onnan visszatérve, kapta Kolozsvár hölgyeitől II. Rákóczy Györgynek azt a kardját, melyet utóbb II. Miklós czár 1896-ban, a magyar nemzetnek ezredéves ünnepén kétszeres emlékül ajándékozott vissza. Erdély közvetlen megtámadtatásától azonban nem látszott tartani. Az erdélyi lázadás elnyomásáról, a bánságba való kivonulásáról s a fővezérletről Kossuthtal éppen aznap (június 18–19-ikén) tanácskozott, a melyiken az orosz másodszor két ponton is betört Erdélybe. Lüders tábornok és főhadsegéd 56 ágyúval és 28,636 emberrel Brassónál, Grotenhjelm altábornagy 32 ágyúval és 10,501 emberrel Beszterczénél tört be. Csatlakozott hozzájuk az osztrákok részéről Springensfeld alezredes az Urban-féle hadosztály 3000 emberével és 9 ágyújával Bukovinából és Clam-Gallas gróf altábornagy (Puchner és Malkovsky utóda) Oláhországból 36 ágyúval s mintegy 12,000 emberrel;14 úgy, hogy a szövetségesek, a lázadókról s elégületlenekről nem is szólva, 133 ágyút és több mint 54,000 embert állithattak szembe Bem 64 ágyújával és mintegy 24,000 emberével.15

Lüders a magyar kormányhoz most már „minden kisértés mellett is” hiven ragaszkodó16 Brassó irányában, a tömösi szoroson át támadt. Dyck tábornok 20 ágyúval, 8 zászlóalj gyaloggal és 16 század lovassal már az első nap két sánczból kiverte Szabó Nándor alezredest; másnap Kis Sándor ezredes vette át a parancsnokságot s 1500 székelyével 28,000 orosz négy rohama ellen a harmadik sánczot (Alsó-Tömös táján) hősiesen védelmezte, mig végre a Leonidasra emlékeztető küzdelemben halálos sebet kapván,17 a minden oldalról előözönlő kozákok elől hada megfutott és azt Szabó csak Prázsmáron szedhette össze, hogy Háromszékbe vezesse. A győzők másnap megszállták Brassót, fellegvárát azonban csupán június 21-ikén hajnalban foglalhatták el.18 Parancsnoka, Szidlovszky őrnagy, ki 200 emberrel s 6 ágyúval védelmezte, főbe lőtte magát, hogy, lengyel létére, az oroszok kezébe ne jusson. Engelhard tábornok a törcsvári szorosnál szintén keresztültört s ugyanaz nap ért Rozsnyóra, hol összeköttetésbe lépett Lüdersszel.

Besztercze irányában Grotenhjelm és Springensfeld a borgói, Pavloff tábornok pedig a radnai hágón át június 20-ikán nyomult előre. Grotenhjelm Damaszkin őrnagyot csak a Tihánál vivott több órai harcz után szorithatta vissza a borgó-prundi sánczok közé, melyeket másnap Dobay alezredes három órai kemény harcz után oda hagyni kényszerült; a radnai csapat, melynek előörsön álló egész százada foglyul esett, a kis-ilvai összecsapás után (június 20-ikán) szintén visszavonult s Betlennél egyesült Dobayval, hogy azután a dézsi sánczok mögött álljon újabb harczot. Bem, ki Nagyváradról és Kolozsvárról 24-ikén érkezett Deésre, hadi törvényszék elé akarta állitni Dobayt, hogy ily messzire hátrált. Nem sokat törődve tovább Deés megerősitésével,19 onnan 14 ágyúval és mintegy 6000 emberrel már másnap megkezdte előnyomulását Besztercze felé s 27-ikén már kemény csatát vivott Jádnál (Beszterczétől éjszakkeletre), másnap pedig Wallendorfnál (Jád és Besztercze közt) Grotenhjelm és Pavloff hadaival. A tegnapi döntetlen csata most, öt erős roham visszaverése után, a magyarok visszaszoritásával végződött; Bem az üldözésnek Sófalva táján ágyú-sortűzzel vetett véget s azután – Beszterczétől délnyugatra – a Sajó szeredfalvi hidjánál foglalt állást, hogy megakadályozza Grotenhjelmnek dél felé, Lüdershez való vonulását. Néhány ezer székelylyel erősödve, már július 1-jén ismét megszállta Beszterczét s 5-ikén onnan szólitotta kitartásra és ellenállásra a magyar népet. Oroszországban kétségkivül forradalom üt ki s akkor úgyis visszahivják az orosz hadakat; de rajta kell lenniök, hogy azokat előbb is kikergessék Oláhországba, hol a román szabadelvűek szivesen csatlakoznak hozzájok. Másnap Teleki Sándor gróf ezredest nevezte ki serege főfelügyelőjévé, reá bizván a sereg élelmezésére, ruházatára és fölszerelésére való gondviselést.20

Szervezkedésre azonban többé nem volt idő. Július 10-ikén Grotenhjelm Besztercze alatt egész erejével megtámadta s visszanyomta Bemet. A város bezárt kapuja előtt álló osztrákokat Streliczky őrnagy a lengyel légióval elűzvén, a vadászok a kaput kinyitották s a gyalogok a belvároson át, a lovasok és a tűzérek pedig azon kivül sértetlenül elvonultak s Damaszkin őrnagy fedezete alatt szerencsésen átjutottak.21

Bem most a Székelyföld segitségére sietett. Hasford tábornok Brassóból s Lein ezredes az ojtozi szoroson át két tűz közé szoritották s június 25-ikén elfoglalták Kézdi-Vásárhelyt,22 a népet lefegyverezték, az ágyúöntőműhelyt, puskapor-malmot, gyutacs-gyárat lerombolták. Öt nap mulva Hasford diadallal ment be Brassóba, a Csikba menekült háromszékiek pedig Gál Sándor ezredes vezetése alatt visszatértek Háromszékbe, melynek népe ismét fölkelt. Lüders nem indulhatott Nagy-Szeben ellen addig, mig le nem veri őket. Adlerberg tábornok Gál Sándort a kökösi hidnál, ugyanott támadta meg, hol az oroszok egyszer már (június 23-ikán) diadalt arattak. Most is erősen szorongatták Gál Sándort, midőn Gábor Áron hirtelen megjelenvén ágyúival, fordulatot adott a csatának. Gábor Áront, az önvédelmi harcznak az egyik legérdemesebb hősét és munkását egy ágyúgolyó leteritette ugyan, a székelyek azonban győztek és Prázsmár felé űzték az ellenséget.23 Harmadnap azonban Eresztevényen már nem adhatták meg Gábor Áronnak teljes katonai díszszel a temetést, mert most Lüders maga indult ellenök; s azért, hogy jobb területen mérkőzhessenek meg vele, a kökösi hidat oda hagyva, Sepsi-Szent-Györgyre húzódtak vissza. A város mellett fekvő Eprestetőn azonban Gyertyánfy Ferencz az udvarhelyszékiekkel csaknem az utolsó emberig elesett, a Szent-Györgyön álló sereg pedig, cserben hagyva vezérét, Gál Sándort, tétlenül nézte halálos küzdelmöket, majd, hogy az oroszok be ne keritsék, rendetlenül menekült éjszakra, Csik felé. Csak a Vilmos-huszárok teljesitették kötelességöket. A sereg nagy része 2 alezredessel és 14 őrnagygyal megtagadta az engedelmességet Gál iránt, de 230-an hivek maradtak hozzá s megesküdtek, hogy utolsó csepp vérükig védik a Csikba vezető útat, a Mitács-szorosát. Bem azonban július 4-ikén a Székelyföldet ostromállapotba helyezvén, 8-ikán Gál Sándor meghagyta, hogy minden székely visszatérjen hütlenül elhagyott zászlajához.24 Bem pedig 16-ikán megérkezvén, a szakadás okozóit hadi törvényszék elé állittatta. Mintegy 15,000 emberrel és 40 ágyúval rendelkezvén, megszállatta a gyimesi szorost, a Rikát, Kézdi-Vásárhelyt és az ojtozi szorost s 20-ikán Sepsi-Szent-Györgyöt megtisztitván az ellenségtől, a kökösi hidon át Háromszék elhagyására kényszeritette.

Most már nemcsak oroszok álltak vele szembe, hanem osztrákok is. Lüders Brassóból azonnal Szeben ellen indult, amint Clam-Gallas gróf július 15-ikén a törcsvári szoroson át Oláhországból betört az osztrákokkal.25 Erre a császár báró Wohlgemuth Lajos altábornagyot 19-ikén Erdély polgári és katonai főkormányzójául nevezte ki s biztosul Bach Eduárdot rendelte melléje.26

Clam-Gallas csak 23-ikán nyomúlt Gál Sándor ellen, ki Tamás András alezredestől támogatva, a szemerjai csata után Sepsi-Szent-Györgyöt hősiesen megoltalmazta, mire a szövetségesek a Bárczaságra húzódtak vissza. Ugyanaz nap – mint ismeretes – Bem Moldvába tört, de vállalatát már harmadnap abba hagyván, az északkeleti sereghez sietett. Ott azalatt (július 16-ikán) Pavlov megtámadta a Szeredfalvánál Damaszkin őrnagy alatt álló csekély erőt (3 zászlóalj gyalogot, 3 század huszárt, 600–700 lengyelt és 10 ágyút), mely egy ideig derekasan küzdött s utóbb, Kálnoky őrnagy lovasainak fedezete alatt, a hidon át jó rendben húzódott vissza a Sajó balpartjára,27 majd délkeletnek, Szász-Régen és Maros-Vásárhely felé tartott. Szász-Régent 23-ikán, két órai csata után, az oroszok elfoglalták s a visszavonulókat Sáromberkig űzték. Július 28-ikán Damaszkin hadát Bem a maros-szent-györgyi táborban (Maros-Vásárhelytől északkeletre) találta.

Azonnal Lüders ellen kivánt nyomulni. Lüders ugyanis Brassót odahagyván, július 20-ikán a verestoronyi szoroson át Oláhországba szoritotta Ihász Dániel alezredest, ki azután az 55. zászlóaljjal a törökök előtt le is tette a fegyvert. Másnap Lüders kardcsapás nélkül elfoglalta Nagy-Szebent, melyet Hasford védelmére bizván, ő maga 26-ikán visszafordult a Székelyföld ellen s 29-ikén már akadálytalanul megszállta Segesvárt, honnan a románokat is csatlakozásra szólitotta. 31-ikén reggel 16,000 emberével és 24 ágyújával, a várostól keletre, csatarendben fogadta Bemet, ki nem Maros-Vásárhelyről, mint várta, hanem Héjjasfalva felől 2400 gyaloggal, 250 lovassal és 14 ágyúval jött ellene, hogy megelőzze Grotenhjelmmel és a Fogarasból Udvarhelyre rendelt Dyck tábornokkal való egyesülését. Bem reggel 10 órakor a Nagy-Küküllő szűk völgyében fekvő Fejéregyháza határában, a Sárpatak és Ördögárok közt állitotta föl ágyúit s heves tüzelést kezdett az oroszok ellen, hogy kifejlődésüket meggátolja. Jakovlevics Skariatin György tábornokot, az ötödik hadtest vezérkárának főnökét, egy ágyúval ő maga lőtte le. Az oroszok Maros-Vásárhely felől oldaltámadástól tartván, beérték a támadások visszaverésével. Jobb szárnyukkal csak akkor indultak ellene, mikor meggyőződtek, hogy a maroknyi nép Bem egész ereje. A maros-vásárhelyi útat kémlő oroszok Hétúr felől visszatérvén, viszont a magyarok jobbszárnyára vetették magukat s bekeritették a sereget, melynek majdnem fele elesett. Másnap Fejéregyháza határában 1030 magyar vitézt temettek el. Köztük volt kétségtelenül Petőfi Sándor is:

„Ha-ugyan jámborkéz teneked sírt ásott,
S nem temetetlen bolyg földi alak-másod.”28

Barátja Zeyk Domokos, egymaga küzdött 30 kozák ellen. Lüders, ki bámulva látta hősiségét, élve akarta elfogatni. „Zeyk Domokos meghal, de rab nem lesz soha!” kiáltott a hős és főbe lőtte magát.29 Ott estek el mindaketten: a harcz mezején; ott folyt az ifjúi vér ki szivükből. Holttestükön át fújó paripák nem a kivivott diadalra száguldtak; szeretett vezérük, Bem maga is egy mocsárba vetette magát s második Mariusként, egészen estig rejtőzött ott, mig vitézei reá akadtak s megmenthették. Skarlatin sirját már egy esztendő mulva megjelölte a fejedelmi hála; a magyar hősök, kik a szent világszabadságért éltek, haltak, csak 48 esztendő mulva kapták meg a kegyelet jelét: a nemzettől emelt oszlopot, fölötte turulmadárral, mely honvédkardot tart a csőrében. S fenn a segesvári vár fokán ott áll a Petőfi szobra, Pantheonná téve azt a földet, mely sirboltul volt szánva.30

Bem egymaga, báró Kemény Farkas azonban Kolozsvárról 4000 emberrel érkezett Maros-Vásárhelyre; s Bem augusztus 2-ikán ennek a csekély erőnek nagyobb részével ismét megindult Szeben ellen. 5-ikén már ott állott Nagy-Csűrnél s két órai csata után a Szebenbe való zárkózásra kényszeritette Hasfordot, ki a segesvári csata napján báró Steint Szerdahely táján megvervén, azt hitte, egyhamar nincs mitől tartania. Bem azonnal utána nyomult s véres utczai harcz után az oroszokat kiverte Szebenből, melynek lakosai virágokat, Hasford pedig Sellenberg felől gránátokat szórt útjába.31 Lüders azonban 30 órai hatalmas menetelés után Erdő-Szent-Györgyről Nagy-Csűr alatt teremvén, azonnal megütközött a fogadására induló Bemmel s túlnyomó lovasságával hadát, kemény küzdelem után, délelőtti 11 órára szétverte. 1200 fogoly és 10 ágyú került az oroszok kezébe; a sereg romjait Keresztény-Szigeten a Hasford megfigyelésére kiküldött Kálnoky összegyüjtvén, Szerdahelyre, másnap pedig Szász-Sebesre vezette, hová a külön útakon menekülő Bem egymaga érkezett meg. Ott az erdélyi sereg roncsait Stein parancsnoksága alatt egyesitvén, másnap Lugos felé utazott, hogy, Kossuth óhajtása szerint, átvegye a magyarországi fővezérséget.


A segesvári ütközet helye.
Rajzolta Székely Árpád

Ugyanaz nap (augusztus 7-ikén) érkezett Kolozsvárra Gál Sándor; tehát a Székelyföld is elveszett. Július 29-ikén az osztrákok elfoglalták Sepsi-Szent-Györgyöt, Kézdi-Vásárhelyt s vele a Háromszéket, melynek a szabadságharczban oly dicsőséges része volt; augusztus elsején a Csikba vezető két szorost, a Nyerges-tetőt és a Mitács-szorosát hősies küzdelem után s 3-ikán Csik-Szeredát és vele a Székelyföld egész keleti részét Clam-Gallas nagyobb erejével szemben szintén oda kellett hagyniok. Gál Sándor a Margittán át Udvarhelyszékbe menekült, de már csak 2000 embere és 21 ágyúja volt. Grotenhjelm Maros-Vásárhely és Szász-Régen közt két tűz közé akarta szoritani, de ő a két város közt Körtvefájánál ágyúival együtt átkelt a Maroson s a Mezőség völgyei közt, a legjáratlanabb útakon, ezer veszedelem közt Kolozsvárra, báró Kemény Farkas csapatához vezette maroknyi népét. Erdélyben már csak Kolozsvár és – Stein parancsnoksága alatt – Szász-Sebes körül állott némi magyar sereg. A „nagyfejedelemség” legnagyobb része behódolt az oroszoktól támogatott osztrákoknak.


  1. * Július 28-ikán a szegedi nagy lőpor-raktár felrobbant. (Reizner, A régi Szeged, I. 246–7.) „Két hét mulva vége a komédiának” jegyezte meg erre Görgei. (Görgei István, id. m. III. 317.)[VISSZA]
  2. * Leiningen és Pöltenberg 5–5, Görgei Ármin 3 csatában küzdöttek július 15-ikétől július 27-ikéig. Görgei, Gazdátlan levelek, 30.[VISSZA]
  3. * A röviden irt parancs nem volt egyúttal világos; Nagy-Sándor és táborkara nem tudott rajta teljesen eligazodni. Szerzője, úgy látszik, Bayer ezredes, a táborkar főnöke, kit másnap Görgei Nagy-Létán ittassága miatt megdorgálván, ez lemondott, Bemhez távozott s utóda 4-ikén Görgei Ármin lett. Lemondása és a csata elvesztését nagyban elősegitő 2-iki parancs közt összefüggésnek kell lenni. Különben a parancs hiteles szövege nem ismeretes.[VISSZA]
  4. * A tűzérség kitünően működött. Csányi tűzérkapitány még ballábának ellövetése után, a földön kínlódva is hidegvérrel vezényelt.[VISSZA]
  5. * Szűcs szerint (Debreczen tört., 1022. l.) a debreczeni Csigekert mögött 112 honvéd és 634 orosz van eltemetve. Közös sirjukat a debreczeniek a csata évfordulóján mindig megkoszorúzzák.[VISSZA]
  6. * A debreczeni csatáról az egyik vezér, Máriássy János: Hon, 1867. 264–5. Pongrácz István (Nagy-Sándor vezérkari főnöke) u. ott, 157. és 255. és Debreczen-Nagyváradi Értesitő, 1877. 31. szám., Ujlaky Jenő, u. ott, 166., Görgei Ármin u. ott, 205. és Dessewffy Dénes u. ott, 270. 287. szám. Szűcs István, Debreczen tört., 1009–1023. és Csokonai-Lapok, 1850. 10–12. Görgei, Mein Leben, II. 327–338. Gazdátlan levelek, 2331. Görgei István, id. m. III. 273–312. Lapinski, Feldzug der ung. Hauptarmee, 153–162. Bericht … der russ. Truppen, III. 58–63. Rüstow, id. m. II. 365–373. Gelich, id. m. III. 801–804. Horváth, id. m. III. 379–381., Szeremlei, id. m. II. 265–271.[VISSZA]
  7. * Példabeszédek, XIX. 21.[VISSZA]
  8. * Gál Sándor Csikszeredáról még április 11-ikén a Tölgyesi-szoros védelmére küldte Gábor Áront. V. ö. Lázár alezredes levele M.-Vásárhelyről, április 12-ikéről és Csányi levele 16-ikáról: Csányi-lt. 1272., 3466. és 4194. sz.[VISSZA]
  9. * Erről Czetz tábornok május 27-iki jelentése. Csányi-ltár, 2425. sz. Dobay Józsefé Beszterczéről május 26-ikáról. U. ott, 2284., 2305. és 2528. sz.[VISSZA]
  10. * Bittó őrnagy június 23-iki s Bauer őrnagy június 26-iki jelentései. Csányi-ltár, 3126. és 3256. sz.[VISSZA]
  11. * Bethlen Gábor gróf jelentése Fogarasról június 17., Binder Frigyesé Medgyesről június 12., Fronius Mihályé Szebenből június 19-iki kelettel. U. ott, 3086., 3114–3115. sz.[VISSZA]
  12. * Ormay Norbert Vásárhelyt június 10-ikén, Kuun Kocsárd gróf Hunyadban június 14-ikén szüntette meg. U. ott, 2939., 2946. sz.[VISSZA]
  13. * Tervbe vett útjáról l. Dobozy István június 10-iki jel. U. ott, 2794. sz.[VISSZA]
  14. * Dobokay József jelentése az oroszok készülődéseiről Szebenből, június 5. és Bánffy Jánosé Dicső-Szent-Mártonból, június 17. Csányi-ltár, 2666., 3105. és 3250. sz.[VISSZA]
  15. * A létszám kérdésére nézve lásd különösen Hegyesi czikkét: Tört. Lapok, 1895. 70–71. l.[VISSZA]
  16. * Dósa Elek május 28-iki jelentése. Csányi-ltár, 2902. sz.[VISSZA]
  17. * Csernoviczban utóbb, mint az oroszok foglya, hazája bukásának hirére kötelékeit letépte és elvérzett. A hősök emlékét Alsó-Tömösnél 1879-ben a magyar mérnök- és épitész-egylet obeliszkkel örökitette.[VISSZA]
  18. * A vár ostroma Orbán Balázsnál: A Székelyföld leirása, VI. 233–239. és a szemtanú Herendy Vilmostól: Tört. Lapok, 1894. 10–12. sz.[VISSZA]
  19. * Tóth Károly százados június 28-ikán már az erősitési munkálatok folytatását kérte. Csányi-ltár, 3798.[VISSZA]
  20. * Gróf Teleki a pénzügyministeriumhoz. Tört. Lapok, 1892. 102.[VISSZA]
  21. * Kővári, id. m. 247–248. Thoroczkay Sándor: Hazánk, VIII. 337.[VISSZA]
  22. * Gábor Áron már egy héttel azelőtt panaszkodott a kézdi-vásárhelyi hatóság tehetetlensége miatt. Csányi-ltár, 3214. sz.[VISSZA]
  23. * A kökösi csatáról l. Orbán Balázs, id. m. III. 178. Ebben a csatában esett el a vitéz Mara Gábor őrnagy is.[VISSZA]
  24. * Kiáltványa: Tört. Lapok, I. 464.[VISSZA]
  25. * Clam-Gallas mellé Lüders 2 zászlóalj gyalogot, 8 század lovast és 8 ágyút adott.[VISSZA]
  26. * Kineveztetése: Tört. Lapok, I. 512.[VISSZA]
  27. * Thoroczkay helyreigazitásai a Hazánkban, VIII. 337–340.[VISSZA]
  28. * Arany költeménye. A segesvári csatának s Petőfi halála körülményeinek elbeszélése a rá vonatkozó irodalommal Ferenczi Zoltánnál: Petőfi élete, III. 364–385.[VISSZA]
  29. * Nagy Sándor: Háromszék, 158. Tört. Lapok. 1892. 39–40., 1894. 179., 189., 1897. 112.[VISSZA]
  30. * Szász Gerő beszéde a fejéregyházi ünnepen 1897 július 31-ikén.[VISSZA]
  31. * Ezek a gránátok különben mind a város előtt levő rétre hulltak. Thoroczkay a Hazánkban, VIII. 340.[VISSZA]