Tinódi Sebestyén
összes költeménye

           Sok csudák voltanak jó Magyarországba,
           Ki nagy emléközet széles ez világba.
           Tűz esztendő ulta ilyen nagy bolygásba
           Nem voltak magyarok hasonló szerencsába.

5         Erre hallgassatok es tü meghallyátok,
           Mert ez lészen néktek jeles krónikátok,
           Kiről emléközik tü megmaradéktok,
           Mert vagy mind elvesztek, avagy jóra fordultok.

           Beszéllek Erdélben mast történt dolgokról,
10       János király fia kibúdosásáról,
           És az Fráter Györgynek ő sok csudájáról,
           Csudaképpen történt nagy szernyű haláláról.

           Az Ferdinánd királ igyeközéséről,
           Pogán császár ellen töreködéséről,
15       Jó Magyarországnak megépöléséről,
           Légyen Isten véle elkezdött nagy igyéről.

           Sőt jó János királ hogy Erdélben vala,
           Izabella asszon jó Budában vala,
           Másfélezör és negyvenben írnak vala,
20       Az királné asszony egy szép fiat szült vala.

           Tuttára királnak lőn, öremben vala,
           Nem sok idő múlván halálra szorula,
           Fráter Györgyöt, Petruitot ott előállatá,
           Fiát, feleségét csak őnékik ajánlá.

25       Ímé történék halála Szászsebesben,
           Székesfejérvárban lőn eltemetésben,
           Az királné asszon lőn keserűségben,
           Fiával árvává marada özvegységben.

           Az felséges királ, Ferdinándus királ
30       Felesége után lött törvénből királ,
           Anna asszon báttya az jó Lajos királ,
           Ki Mohácson vesze ez országért az királ.

           Nagy sok esze, küncse költ már ez országra,
           Az magyar nemzetnek megmaradására,
35       Ki Némötországnak lenne nyugolmára,
           Pogán töreköknek eltávoztatására.

           Vendégországokból néki sok hada lőn,
           Ki János királnak oly nagy búára lőn,
           Előszer Tokajnál nagy futamása lőn,
40       Körösztesi mezőn gonosz szerencséje lőn.

           Szertelen futása az szinai mezőn,
           Ferdinánd királnak kin nagy öröme lőn,
           Mindezeknek oka az sok magyar úr lőn,
           Mert kösztök kétfelé pártolás, hasonlás lőn.

45       Lőn végre királnak oly nagy sok kárára,
           Sok rendbéli hadának elromlására,
           Magyar uraknak a sem lőn sok hasznára,
           Mert pártolások lőn sokaknak halálára.

           Jánosnak halálát Ferdinánd hogy hallá,
50       Kisfia annyával Budában benn volna,
           Hagyá szép táborát, hogy hamar indulna,
           Mind vízen és földen Buda alá szállana.

           Táborát indítá, Budát megszállatá,
           Lőtteté, rontatá, igen ostromlatá,
55       Az királné asszont azzal háborítá.
           Szulimán császárnak nagy sírtában írata.

           Ezen pogán császár igen megbúsula,
           Százezer emberét Budára bocsátá,
           Az nagy Memhet basát képében bocsátá,
60       János királ fiát hogy megszabadítaná.

           Rettenetös haddal Memhet el-felszálla,
           Szent Gellérd hegyére az némöt szorula,
           Budáról sok magyar akkoron kiszálla,
           Elvegy terekekvel együtt sokszor ostromlá.

65       Az császár is nem tűrheté, felsüete,
           Az királ fiához szerelmét jelönté,
           Hogy népét az Dráván általkölteszteté,
           Az budai hadat azzal megerőlteté.

           Terekök, magyarok ostromnak menének,
70       Nagy rettenetösön Szent Gellérd hegyének,
           Sokan az némötök az hegyen veszének,
           Kik szalathatának, hamar felsietének.

           Vígan terök császár Skanbriába juta,
           János királ fiát ott alá hozatá,
75       Hívségöt fogada, meg el-felbocsátá,
           Jó Terek Bálintot csak magának marasztá.

           Sokat ez dolgokról nem illik szóllanom,
           Mert tőlem már sokat hallottak, jól tudom,
           Erdéli gondomat ezzel sem múlatom,
80       Csak ennek sommáját én tünektek mast mondom.

           Dunát, Pestet, Budát császár elfoglalá,
           Az királné asszont békével bocsátá,
           Őt elkésérteté, Lippába szállalá,
           Az Tiszántúl ez országot néki ajánlá.

85       Erdélbe bészálla Gyulafejérvárba,
           Kisfiával lakék nagy fohászkodásba,
           Fráter György marada az kincstartóságba,
           Három pispekségbe, erdéli vajdaságba.

           Temesvárba jó Petruitt Péter szálla,
90       Nagy hűven szolgála ő az ispánságba,
           Birodalma vala Lippába, Solymosba,
           Jó Karánsebesbe, bűr vala jó Lugasba.

           Igen nagy gongyok lőn ott ez két tútornak,
           Mint kedvét lelhetnék az terek császárnak,
95       Szóval, ajándékval, béköknek, basáknak
           Sokat ígyérének, adának az császárnak.

           No, már hallgassátok az derék krónikát,
           Az két tútornak kösztök nem alkhatását,
           Barát kincstartónak szertelen csudáját,
100     Királné asszonnak fiával búdosását.

           Ó, mely szegín régen az Fráter György vala,
           Vezetékneve Vitissenovit vala,
           Skardonához közel néki háza vala,
           Az Horvátországban Karkas vízparton vala.

105     De mikor klastromba remöték köszt vala,
           Ott es bűr jó borral, mert kúlcsárok vala,
           Ő minden dolgában gyors és okos vala,
           Az ő szolgálattya mindennek kedves vala.

           Lőn hírével dolga jó János királnak,
110     Tanácsát fogadá agg fráter, Jánosnak,
           Klastromból hívatá, szólla az barátnak,
           Hogy immár szolgálna ő király magának.

           Vevé feljebb-feljebb szép jeles tisztekre,
           Udvarbíróságra, onnat pispekségre,
115     Onnat kincstartóság gondviselésére,
           Ő dolga mindenben lőn királnak kedvére.

           Testamentomba hagyá mint gubernátort,
           Oltalmazná fiát, véle ez országot.
           Halálakor királ hagyá ez barátot,
120     Éltetné annyával fiát, kis herceg Jánost.

           Jó Petruitt Pétert mellé hatta vala,
           Ki János királnak attyafia vala,
           Kit nagy szegűnségből ő felemelt vala,
           Fiát, feleségét es reá bíszta vala.

125     Nagy hűvségét jó Petruit megmutatta,
           Csélcsapását néki lám senki nem látta,
           Sőt az királ fiát mindenbe táplálta,
           Kinek lába nyomát nagy hűvséggel nyomotta.

           Jó hüt alatt mast es értöm, hogy aszt mondgya,
130     Hogy halálig ura gyermekét sem hadgya,
           Gyűjtötte szép küncsöt szükségére adgya,
           Dolgát az ki hallya, dícséri, jóvá hadgya.

           Sőt ő Temesvárba kezdé aszt gondolni,
           Ha az Fráter Györggyel kezdenek meghalni,
135     Az királ kincsében zsákmánt kezdnek tenni,
           Az királyfü kezd nagy szegűnségbe maradni.

           Tőn ily izenetöt barát-kincstartónak:
           "Ez nehéz ne légyen teuraságodnak,
           Tudod, hűvek vagyunk az király fiának,
140     Véle egyetömbe az ő asszon-annyának.

           Aszt tudod, mel nagy küncset néki gyűjtettünk,
           Szép erős várakba kiket helyhesztettünk,
           Ország-akaratból kiadgyunk, engeggyünk,
           Egy királi házba mindent béhelyhesztessünk.

145     Csak három főszemélt országul válasszunk,
           Három nemzetúrnak nagy hütet feladgyunk,
           Azokra az küncsöt illyen módon bűzzuk,
           Míg emberkort ér az királfü, addég adgyuk.

           Aszt igen jól tudod, ha kezdünk meghalni,
150     Feleségünk, gyermekünk nem kezd maradni,
           Tiszttartók, fajosok visszát kezdnek vonni,
           Az királ fiának kezdnek nagy gondot adni."

           Sőt hogy eszt meghallá Fráter György, haragvék,
           Ehhöz ő nem álla, mert néki nem tetszék.
155     Szóla, hogy halálig tőle ki nem vennék,
           Holta után tiszttartói mind megengednék.

           Sűr vala gyakorta az királné asszon,
           Semmi birodalma néki ez országon,
           Az Fráter György tartja fiával abrakon,
160     Kedve szerént nincsen, gyakran bánkódik azon.

           Ohítva telelni méne fel Gyaluba,
           Írnak vala ezörötszáznegyvennyolcba,
           Betegségében készül vala bánatba,
           Akar el-kimenni onnat Lengyelországba.

165     Vevé eszt eszébe barát, Petruittyal,
           Mindent ígérének ő nagy szép szavokval,
           Asszont megmaraszták nagy fogadásokval,
           Fejérvárra hozá Fráter György nagy szép szóval.

           Immár ez két tútor ellenködik vala,
170     Kiből végre az ország jót nem vár vala,
           Lengyel királné asszon eszt hogy meghallá,
           Mondhatatlan azon igen megbúsult vala.

           Erdélben bocsátá hamar két szolgáját:
           Pozneszti pispöket és egy nádrespánnyát,
175     Egyben békéltetnék, hoznák az két urat,
           Hogy hűven szolgálnák leányát, unokáját.

           Csakhamar urakat öszvebékélteték,
           Egy más akarattal ott ők eszt rendelék:
           Négy úrnak mindenkor egyik ott benn laknék,
180     Királné asszonnak szolgálna, ott forgódnék.

           Ott avagy Fráter György, vagy Petruitt Péter,
           Vagy Patócsi Ferenc, vagy Losonczi Antal
           Mindenkor forgódnék királ tanácsival.
           Váraddá indula barát lengyel urakval.

185     Maradának hárman, szolgálák őfelségét,
           Mikor látták volna az ő nagy szükségét,
           És az Fráter Györgynek ő nagy fesvénségét,
           Fogadással kérék az asszont őfelségét.

           Petruit szóllala: "Kérjük felségödet,
190     Mü igen jól láttyuk te nagy szükségödet,
           Lippán megszörözjük bévön életödet,
           Jőj el, ott eltartjuk asztalodat, népedet."

           Izabella asszon eszt jó néven vevé,
           Hűvségöket szép beszéddel megköszöné,
195     Eszt mind az országnak hamar hűrré tevé:
           Hogy éhel meghalna, kezzöllük el-kimenne.

           Lőn elindulatba, Dévára bészálla,
           Váraddá Fráter György eszt hamar meghallá,
           Hűv szolgái által kéré és unszonlá,
200     Erdélből ki ne menne, mert végre megbánná.

           Lám, ő akaratját asszon változtatá,
           Déva várába ő küncsét felhordatá.
           Eszt hallván Patócsi, Losonczi, búsula,
           Okot lelvén, mind az két úr haza indula.

205     Az királné asszon Déváról indula,
           Petruitval hogy Szöbömbe bészállana,
           Fráter György Váraddá aszt nehogy meghallá,
           Szöbönnek izene: asszont bé ne bocsátnák.

           Haj, te ravasz világ, mely hütetlen te vagy,
210     Szóhoz, ajándékhoz, mely igen hajló vagy,
           Világ-gazdagságban telhetetlen vagy,
           Kiért keresztyén népnek te utálatos vagy.

           Inkább engedének az barát szavának,
           Hogy nem az asszonnak és királ fiának,
215     Maga megesküttek az királ fiának,
           Őket nem bocsáták Szöbembe a szász urak.

           Tőn sűrva könyörgést asszon az Istennek:
           "Áldott igaz Isten, ki látod szűveknek
           Minden álnokságát hitlen embereknek,
220     Hagyom csak te reád, hogy megítíltessenek."

           Sírva Izabella Fejérvárba szálla,
           Éjjel-nappal ohűt, sűr, kesereg vala,
           Jó Petruitt Péter tisztiben indula,
           Ez meglött dolgokon oly igen megbúsula.

225     Elgondolá Fráter György császár mivoltát,
           Az ő ravasságát, álnok hazukságát,
           Mint királ fiának ajánlá ő magát,
           E szűn alatt magának kévánnya országát.

           Róla oly nagy gondgya, mint ő kihozhatná,
230     Hogy az pogán kéztől megoltalmazhatná,
           Attyátúl marattba épen iktathatná,
           Csak körösztyén kézbe, bár szegűnben tarthatná.

           Eszt eszébe vevé, már nem fog császárnál
           Sok ravasságával és sok csélcsapásval,
235     Mennyére az császárt szép ajándokával
           Meg annyéra csalta édes ravasságával.

           Nám, mely csudálatos vala bölcsesége,
           Ő minden dolgába nagy esze, elméje,
           Ha akarta, császár, királ szemét békötte,
240     Az mint ő szerette, mindkettőt úgy viselte.

           Igen nagyot használt bizon ez országnak,
           Bennevaló népnek megmaradásának,
           Majd megérthetitök, ha volt ez országnak
           Az ő csélcsapása hasznára magyaroknak.

245     Sokat gondolkodék Fráter György eszébe:
           Ura gyermökét ne ej cse terek kézbe?
           Ez ország maradhatna keresztyén kézbe,
           Némöt császártúl, királtúl érteni kezdé.

           Sőt már őközettek vala elvégezve,
250     Királ kevetével, hogy ő szembe lenne,
           Kisasszon napján az Nűrbátorba lenne,
           Királ fia felől, Erdélről jót végezne.

           Ímé, ez idő köszt, császár az uraktúl,
           Becsét, Becskereket kéreti baráttúl.
255     Gondba esének urak ez hűr hallástúl,
           Inkább megfélemlék Fráter György az császártúl.

           Mü választja légyen tőlök az császárnak,
           Simándot választák, hogy arról szólnának,
           Királ kevetéről es ott szólanának,
260     Hogyha szükség volna, követségöt meghallanák.

           Ott ez négy úr Simándon szömbe levének,
           Az terek császárnak bölcsen megfelelének.
           Bátori gyűlésbe es mind ott lennének,
           Petruit, Patócsi, Losonczi bégyűlnének.

265     De királné asszon hallá eszt, megérté,
           Az némöt kevetvel barát szömbe lenne,
           Búdosóban királ fiával ejtené,
           Országát őtőle elidegönítené.

           Ott Fráter György Erdélből hozzá hívatá,
270     És Magyarországból urakat hívatá,
           Váradból nagy szép sereggel elindula,
           Kétezeren nagy pompával Bátorban szálla.

           Módgya, mint felségnek ő dolgában vala,
           Az klastromba szálla, kernyülfogták vala,
275     Puskások, lovagok igen őrzik vala.
           Alföldi urak csak követöt bocsáttak vala.

           Jó Gróf Miklós vala ott követségben,
           Jámbor tanács vala király hűvségében,
           Magyarokhoz vala oly nagy szeretében,
280     Halálát ohűttya ez versszörző éltében.

           Nagy sok magyar szánnya ez vitéz halálát,
           Mert szereti vala magyar vitéz voltát,
           Mindenféle mesternek bölcs tudományát,
           Az felséges király es ohíttya megholtát.

285     Ott királ képében fogadá barátnak:
           Ha Magyarországot bocsáttya királnak,
           Attya jószágát János királ fiának
           Épen megbocsátná, megadná szép Jánosnak,

           De Erdélségben és vajdaságban hadgya,
290     Királné asszonnak jegyruháját megadgya,
           Barátnak váradi pispökséget adgya,
           Esztergami érsökséget es véle adgya.

           Ottan az Fráter György ez hitnek megálla,
           Ő es Gróf Miklósnak hitöt adott vala.
295     Bátorból kijeve, ő Erdélbe szálla,
           Királné asszonnak, mit szerete, aszt szólla.

           Mikor íránk ezörötszáz és ötvenbe,
           Gyűlést hirdetének Kiskarácson innepébe,
           Királné asszont indíták nagy hidegbe,
300     Jó Kolozsvár felé az Marosnak mentébe.

           Ím az barát vüvé asszont Besztercébe,
           Sokan csonkulának, halának nagy dérbe,
           Onnat Kolozsvárba harmadnap vivé bé,
           Nem gyűlésbe, hanem Korlátovitt menyekzőjébe.

305     Nagy pompával menyekző lőn Monostorba,
           Másodnap királné asszon Kolozsvárba,
           Mineróna asszont elházasításba,
           Zbornitzki Miklósnak adá törvén házasságba.

           Ott szép ajándékot az ország mutata,
310     Szegűn köznemes nép kit váltigen bána,
           Mert soknak költsége már elfogyott vala,
           Gyűlést nem várhattyák, sok haza is ment vala.

           Fráter György az gyűlésbe csak aszt végezé,
           Az asszon két hűv szolgáját elvesztené,
315     Horvát Mihált, Csáki Mihált megöletné,
           De bűnöket az asszon ő magára vevé.

           Egy füllér héával forintot szerzének,
           Hogy terek császárnak adót szerzenének,
           Mert mindenkor törvénye erdélieknek
320     Forintot héjával az adóban szednének.

           Reggel asszon indula jó Fejérvárba,
           Csendeszbe marada búvába, sírtába.
           Petruit megérte mindent Temesvárba,
           Asszonnak megírá, császárnak Drenápolyba.

325     Derék szerént királné asszon megtudá,
           Erdéli uraknak mind tuttokra adá,
           Kéré őket, hogy gondolnának jól arra,
           Hogy ne esnének fejenként császárnak rabbá.

           Igen gondolkodnak urak, rettenének,
330     Sokan az asszonnak ott fogadást tőnek,
           Hogy minden szerencsét véle késértének.
           Ebben Fráter Györgynek csakhamar hűrt tevének.

           No, hamar Alvincbe Fráter György bészálla,
           Tütkon Szászseböst ő magának foglalá,
335     Királné asszon ellen sokat gondola,
           Mint Erdélyből fiával kiigazíthatná.

           Az francai királ gazdag királ vala,
           Károl császár, Ferdinándus udvarába
           Korosként követe az királnak vala.
340     Fráter György dolgát követök értötték vala.

           No, hamar megírák francai királnak,
           Királ esmég írá az terek császárnak:
           "Barát hütöt adott Bátorba egy grófnak,
           Magát köteleszte az Ferdinánd királnak.

345     De hogy jobban felségöd ez dolgot tudgya,
           Bizon felségödet barát elárulta,
           Ő ura gyermekét annyával elatta,
           Jó Magyarországot némötnek ajánlotta.

           Oly igen készülnek némötök magyarval,
350     Rád akarnak jőni az ő nagy hadokval."
           Császár hallá feje hajtogatásával,
           Csak elámélkodék sok gondolkodásával.

           Az volt végezése sőt régen császárnak,
           Hogy egy kis lejányát francai királnak
355     Feleségöl aggya János királ fiának,
           És megkoronázja szép várában Budának,

           Uraságába haggya küncsös Budának,
           Jó Magyarországnak és Erdélországnak,
           És az Tótországnak, az Horvátországnak,
360     Végre Bécsországnak, az fölső Csehországnak.

           Terek császár íra az magyar uraknak,
           Külön-külön az kerűtett várasoknak,
           Mind az vármegyéknek, külön az szászoknak,
           Az ő levelében eszt írá mindazoknak:

365     "Csuda jól tudgyátok, kik voltatok hívem,
           Mikor küncses Budát én kezemhöz vevém,
           Királ fiát annyával én eleresztém,
           Sátoromban Fráter Györgyöt én megeskötém,

           Reá felelé ott: énnékem hűv lészen,
370     Ura gyermekének hűv szolgája lészen
           Szegénségből királ uraságra vevén,
           Szerzetös voltát, vénségét gondolván, nézvén.

           Azért bízám reá János királ fiát,
           Asszonyannyát, véle az önnen országát.
375     Véletök, tudgyátok, János királ fiát,
           Békével tartottam, oltalmasztam országát.

           Olyha adót is csak tűzezer forintot vöttem,
           Hogy hűveim vattok, aszt es azért vöttem,
           Maga az országnak hasznát mind értöttem,
380     Az barát elárult engem, jól megértöttem.

           Nám, fejemet egyött urának fiával
           Elárult asszonyával, Magyarországval.
           Azért hagyom néktek nagy parancsolatval,
           Ellene támadván barátnak hamarságval,

385     Azért kergessétök és őt megfogjátok,
           Vagy fejét, vagy magát tü kézbe hozjátok,
           Mert ha visszahallván, tü rá nem gondoltok,
           Szénnel-vassal tőlem bizon tü megrontattok."

           Terek császár ebben sokat nem múlata,
390     Mamhut csauszt hamar ott előhívatá,
           Minden leveleüt kezében adatá,
           Mint benne eljárjon, haraggal megtanítá.

           Oly hertelen csausz Temesvárba méne,
           Petruitt Péternek mindent megbeszéle,
395     Császár parancsolattyának hogy engedne,
           Az király fiára ő nagy gondot viselne.

           Ottan jó Petruit szép haddal készöle,
           Csauszt ott meghagyá, Erdélbe siete,
           Királné asszonnak eszt mind megjelönté,
400     Asszon Mamhut csauszt hamar hozzá viteté.

           Róla gondola Fráter György eszt hogy hallá,
           Sebösben hozzája urakat hívatá,
           Fő-fő szolgáit es ott hozzá hűvatá,
           Fő-fő emberekkel ő dolgairól szólla.

405     Ez Mamhut ott szólla királné asszonnak,
           Nagy kegyelmességét mondá az császárnak,
           És minden oltalmát, mint jó lejányának,
           Az királ fiának, mint tulajdon fiának.

           Gyűlést hogy tétetne erdéli uraknak,
410     Hallanák meg parancsolattyát császárnak.
           Asszon elirata minden székaljának,
           Kik akkort mindnyájan Szászsebösbe valának.

           Íra Magyarországba az két hűvének:
           Losonczi Antalnak, Patócsi Ferencnek,
415     Az Tiszakebelben mind az vármegyéknek,
           Kik az Fejérvárba hamar mind el-bégyőlének.

           Hamar leveleket csausz mind elosztá,
           Fő-fő uraknak, vármegyéknek megadá,
           Szavát az császárnak csausz ott így mondá:
420     "Az Fráter György mellől hogy minden elállana,

           Ura gyermekét mert elárulta volna,
           Minden őt kergetné, és ki megfoghatná,
           Az királné asszon kezében iktatná,
           Azzal az császárnak nagy hívségöt mutatna.

425     Nám, ha elhallgatnák, ők megbüntetnének,
           Vassal-tűzzel házokban emésztetnének."
           Barát hallá, nem alitá ezt semminek.
           Sebösből béméne várasában Megyesnek.

           Gyűlést ott tétete, keveteket választa,
430     Ország embörüvel két szolgáját adá:
           Dráva Jánost, Bornemissza Gergelt bocsátá,
           Nagy szép követséggel az császárhoz bocsátá.

           Ám, hamar hívatá Petruitt rácokat,
           Sebösből, Lugasból vitéz oláhokat,
435     Losonczi, Patócsi és jó szolgáikat,
           Fejérvár alatt megszállaták ő hadokat.

           Rettene meg szűvök kövély lengyelöknek,
           Kiknek csak bujaság és tánc kell kedvöknek,
           Esznek, isznak, leányok keröl csellegnek,
440     Királné asszonnak könyergeni kezdének:

           "Igen jók nem vagyunk mü táborban lakni,
           Kérjük felségödet, ne akarj kiküldeni
           Minket az táborban ott kinn nyomorogni,
           Jobbak vagyunk itt benn felségednek szolgálni."

445     Ezen az jó asszon ott igen mosolga,
           Gyenge lengyelöknek ő ott békét hagya.
           Jó Petruit Péter Alvinc alá szálla,
           Ö viadal nekül ott hamar belő szálla.

           Derék szép seregét ott kétfelé osztá,
450     Cserepvit Miklóst hamar elválasztá,
           Brancsika alá, Csanád alá bocsátá,
           Egy falka népével Fejérvár mellé szálla.

           Oly hamar megtudá barát az Megyesbe,
           Hamar hozzá gyűjte fő-fő székölyökbe,
455     Kéré, hogy mellette lennének igyébe,
           Titkon forintokat ád vala tenerökbe.

           No, feltámadának, mind mellé állának,
           Fráter Györggyel Vásárhelre bészállának,
           Ott az kalastromba ők bészorulának,
460     Hűv szolgáiban asszonnak megfogdosának.

           Az Marton-fúaknak ott magvát szakasztá,
           Az Marton Andrásnak nyakát elvágatá,
           Bálintot öccsével Görgénben levágatá,
           Királné asszonhoz bosszútételt mutata.

465     Vala az Fráter György oly igen nagy hadval,
           Kiskökellő mellett indula hadával,
           Az szegén nép közett dúlással, fosztásval,
           Az megnyomorultak élnek nagy jajgatásval.

           Ímé, ez idő közt táborát indítá,
470     Az jó Varkucs Tamás Várad felől juta,
           Csanád felé alá rácokra rohana,
           Ki lőn az rácoknak igen nagy romlásokra.

           Talám megunnyátok, ha mast többet mondok,
           Ottan az többinek mast én békét hagyok,
475     Az első részének mast én véget adok,
476     Az másik részében erről többet hallotok.

           Az Kököllő mellett barát nagy hadával,
           Kászon basa Lippán belől szép hadával.
           Varkucsot beszéllöm, mint jára rácokval,
480     Kászon basa mint járt az jó Terek Jánosval.

           Szertelen az rácok Csanád keröl dúlnak,
           Csakhogy nem égetnek, népet nem rabolnak,
           Ugyan terek módra de mindent levágnak,
           Cserepvit Miklóssal nyolcezeren vannak.

485     Rácok Csanád várát megszállották vala,
           Az Perusit Gáspár tisztöl tartja vala,
           Rácok az ostromnak gyakran mennek vala,
           De vitéz magyarok vissza küvágják vala.

           Az Fráter György hallá, azon megbúsula,
490     Az jó Varkucs Tamásnak hamar elíra,
           Varkucs nagy sok néppel táborba küszálla,
           Az Körös mentébe süet, el-alászálla.

           Csanádhoz nem messze, Körös mellett vala,
           Ott ő sok ezörön gyöleközött vala,
495     Perusit Csanádból hozzá küjött vala,
           Mint igyeköznének ők, tanácskoznak vala.

           Szorgost ott az rácok egy hűv emberöket,
           Abdolitt Mikolát választák kímöket,
           Küldék kímlenie az magyar népeket,
500     Ha megverhetnéjek, elrablanák földöket.

           Ott gonosz szerencse az rácnak adaték,
           Kűmségben járása mert kijelenteték,
           Ott harmadmagával hamar megfogaték,
           Körösben vetteték, kettei megnyásoltaték.

505     Körösön az Varkucs hamar elköltözék,
           Cserepuit Csanádból kitelepödék,
           Ő maga elöl egy dombocskára lépék,
           Sok seregöt láta, rácokkal megfutamék.

           No, magyarok láták, után indulának,
510     Kiket érhetének, sokat levágának,
           Közel Temesvárig dúlának, fosztának,
           Sok barmot magyarok akkoron elhajtának.

           Az királné asszon mikor eszt meghallá,
           Az Mamhut csausznak ottan hűrré adá,
515     Mamhut az császárnak aszt hamar megírá,
           Fráter Györgynek két nagy hadát tuttára adá.

           Kiereszté császár Ali csauszt, küldé,
           Egy aranyas zászlót királfinak külde
           Egy vont aran fosztánt levelével külde,
520     Az Petruitnak es aranyas fosztánt külde.

           Megküldé asszonnak az ország követit,
           És az Fráter Györgynek az két főszolgáit,
           Ő kezébe bízá azoknak életit,
           Akár elbocsássa, vagy megállya bosszúját.

525     Ez csausz ott adá zászlót királfinak,
           Császár levelével kezében magának,
           Tartani királfü adá Terek Jánosnak,
           Császár hagyásából így szólla királfünak:

           "Gyorsan ez zászlót felségöd kitétesse,
530     Országbélieket alá hirdettesse,
           Ki nem jönne, aszt felséged megbüntesse,
           Mennyü nép kellene, igaz annyüt köldene.

           Vajdáknak Havaselföldében, Moldvában,
           Béköknek, basáknak itt Magyarországban,
535     Melléd süessenek ez Erdélyországban,
           Parancsolatod szerént hatta szolgálatba."

           Ezt hallá királfü, annyával írata,
           Az budai basához hamar választa,
           Az Szalánczi Jánost hamar elbocsátá
540     Havaselföldében, Moldvában elírata.

           Rémöle Fráter György, mikor eszt meghallá,
           Gyulafejérvár alatt királfüra szálla
           Mind az három nemzet ővéle ott vala
           Petruit hadával ura mellé szorula.

545     Ez ország asszonhoz követöt kölde bé,
           Hogy az királ fiát küldené kezügbe,
           Kinek készök újonnan megeskönnie,
           Mert az első hütöt vélik rossznak lennie.

           Semmiképpen asszonnak nem teccik vala,
550     Fiát hogy elvennék, azt jól tudgya vala,
           Magát búcsúztatnák, azt ő nem akará.
           Végre őközettök frigyöt szerzöttek vala.

           Ez frigy alatt békeségöt ők szörzének,
           Hogy őköztök vérontások ne lennének,
555     Barát és Petruit haddal leülnének,
           Királné asszonnak hűv szolgái lennének.

           Fráter György béméne ott jó Fejérvárba,
           Asszony eleiben alázatosságba,
           Előtte fiával, két térdén állásba
560     Őket megköveté, vala könnyhullatásba.

           Rejá nézvén asszon, sűrva néki mongya:
           "Ha János királ jóvoltát nem gondolja,
           Avagy Istenét és ő fiát gondolja,
           Kit testamentomba királ néköd ajánla."

565     Az királfü barátval, fo-fő urakval,
           Fogának sűrnia, oly nagy ohításval,
           Vélék elvesztöket immár hamarságval
           Barát megbékélék Petruittyal, urakval.

           Tanácsok egyött lőn, ételjök, italjok,
570     Köztök szűnnel való minden múlatságok,
           Királné asszonnak egyött udvarlások,
           De sokáig nem tarta az ő barátságok.

           Ez idő közt Fráter György egy új hűrt érte,
           Budai basának Lippán belől lötte,
575     Moldva, Havaselföld mind táborba lötte,
           Kik mind bé Erdélben akarnának ötnüe.

           Reá gondolván, izené az országnak:
           Mindenött vérös tőrt ők hordosztatnának,
           Mind feltámadnának, hozzá folyamnának,
580     Mert ellenség mindenfelől rajtok volnának.

           Gyűle Szászsebösnél hatvanezörmagával,
           Brassó havasánál jó Kemén Jánosval,
           Az Vörös kapunál Kendefi Jánosval
           Hagyá seregöket ő jó hűv szolgáival.

585     Ez idő köszt Szalánczi nem értötte vala,
           Az két ellenség közt hogy békeség vala,
           Kászon basával ő Erdélben benn vala,
           Lippa belől Tótváradgyán ő nyugszik vala.

           Untalan az basa kezdé üzengetni:
590     Asszon megizennye, kit kellyen büntetni,
           Mert viadal nekül ő ki nem mér menni,
           Királné asszonval ő akar szömbe lenni.

           Rágondolván urak, asszont költezteték,
           Jó Diód várában fiával viteték.
595     Ifjú vitéz Terek János elbúcsúzék
           Királné asszontúl, mert őnéki nem teccék.

           Gondolá és szóla: "Kérlek, meghallgassad
           Kegyelmes asszonyom. Nékem megbocsássad,
           Én búcsúmat veszöm. Kérlek ezt ne bánnyad.
600     Az terek énnékem nem barátom, azt tudgyad.

           Nám, felségöd tudgya, terekek elveszték
           Én vitéz atyámat, megrágák, megevék,
           Jó Terek Bálintot hamis hittel veszték,
           Én szegűn fejemet öcsémmel árvává tevék.

605     Én vélök egy hadban nem akarok járnom,
           Inkább mindenkoron ellenök állanom,
           És ha lehet tőlem, azon gondolkodom,
           Atyám halálájért rajtok akarok halnom."

           Királné asszontúl az úrfü elválék,
610     Jó Hunyad várában mikoron érközék,
           Csak másodnap néki vígan ezt beszéllék,
           Déva várasában kétszáz terek nyugodnék.

           Vitéz Terek János oly nagy örömben lőn,
           És az jó Istennek hálaadásban lőn,
615     Ő jó szolgáival hamar tanácsban lőn,
           Csak százhetvenötmagával készöletben lőn.

           Ez úrfü indula, az várast megöté,
           Tüsztességgel nagy nyereségöt ott nyere.
           Az kétszáz tereket mert ő ám megveré,
620     Az főagájokat ám ő ott megöleté.

           Zászlót igen szépet egy terekkel kölde,
           Ajándékon Fráter Györgynek hamar kölde.
           Azt jó névön vevé, ugyan megköszöné,
           És mind Erdélország tőle jó névön vevé.

625     Ezt meghallá Kászon, el-kivakarodék,
           Havaseliek es akkort béötének,
           Rablani azt Verös kapura jevének,
           Vitéz Kendefi Jánostúl megveretének.

           Vitéz Terek János dolgát meghallyátok,
630     Ő krónikájában jobban megtudgyátok,
           De csak summaképpen itt őróla írok,
           Ott megérthetitök, mint volt tü hűv szolgátok.

           De ez idő közben ím az moldvaiak
           Brassó felől béötének, ők rablának,
635     Háromszék aljában sokat kapdosának,
           Kün egész székelség sírának, ohítának.

           Elindula Kászon basa nagy éhséggel
           Maroson költözék éjjel sietséggel,
           Lippa felé siet nagy hertelenséggel,
640     Akkor Varkucs Tamás vala egy kis erővel,

           Simándnál gyűjtezik, mert nem sokan vala.
           Kászon basa hallá, ottan elindula,
           Varkucs hallá, hamar előle elszálla,
           Rávigyázván, ő az Körösön általszálla.

645     Ezt megérté Kászon, onnat ő eltére,
           Küncsös Buda felé ő hamar siete.
           Patócsi Ferenc Gyula várában érte,
           Feleségét, gyermekét ő hamar felkölté.

           Az vízre rakodék, Sarkadon kiszálla,
650     Kölesérött az föld népe rátalála,
           Ott ő mind népével akada fogságba,
           Fogva őt bévivék az jó Bihar váradba.

           Szállának terekek ki-ki mind tisztekbe,
           Mezei, erdéli had mind ő földökbe.
655     Fráter György, Petruit lakának tisztökbe,
           Szent Miklós nap felé valának csendességbe.

           Beszéllöm Erdélnek harmadik nagy hadát,
           Ötvenegy esztendőben megindulását.
           Barát meg elkezdé némöttel tanácsát,
660     Diószegen két úrval végezé ő dolgát.

           Azt királné asszon megérté Erdélbe,
           Erdéli urakat gyűjté eleibe
           Mondá: "Az országot Ferdinánd kezébe
           Fráter György akarja adni, ő hűvségébe."

665     Sokan az baráttúl idegenedének,
           Kendi Antal, Bánk Pál, többen búcsút vőnek,
           Az királné asszon szolgái levének,
           Hogy királ fiának hűv szolgái lennének.

           Az szász urak akkor főre megeskűnek,
670     Királfinak annyával hívök lennének.
           Asszon parancsolá, Enyeddé győlnének,
           Barát ott ne lenne, mindent jót végeznének.

           Nám, ezt az barátnak megizente vala,
           Többé szolgálattyát venni nem akarná,
675     Barát békéval lakjék tisztiben Váradban,
           Még kezébe lenne, Alvincöt ő kivánnya.

           Alvincre múlatni méne ő népével,
           De bé nem bocsáták kastélba népével,
           Szászsebösben méne gyorsan ő népével,
680     Bánk Pált benne hagyá kapitánul szép népével.

           Királné asszon siete szép seregvel
           Győlésbe Enyeddé az ő híveivel,
           Fráter György hívatlan béjeve népével,
           Ellene asszonnak ország nagy erejével.

685     Barát mellé szászok kezdének hóldolni,
           Az királné asszont kezdék engesztelni,
           Barát szolgálattyát hogy akarná venni,
           Válaszjok őnékik csak ímez kezde lenni:

           "Előszer jobb volna országra gondolni,
690     Mi jobb volna, javára aszt elvégezni,
           Az szolga mindenkor ő urát megleli,
           És az úr szolgáját mindenkoron megleli."

           Ímé, egy hétig asszon vára bánatba,
           Semmi végezés lőn gyűlésbe haszonba,
695     Méne királné asszon bé Fejérvárba,
           Az győlés ott álla barát akaratjába.

           Ezt barát szolgái nagy sokan megérték,
           Az királfi ellen hamisságát érték,
           Asszont kisfiával kibeszéllenéjék,
700     Kiknek mind fejenként lám régen megesküttek.

           Vitézök baráttúl sokan búcsút vőnek,
           Királné asszonnak hűv szolgái lőnek,
           Az két vicevajda onnat eljevének,
           Balassa Minyhárval több vitézök jevének.

705     Vala bizodalma ezökben asszonnak,
           Ellene támada haddal az barátnak.
           Tordán barát érte, izene uraknak,
           Nagy erével Körösztös mezőre szállának.

           Ezen megeskevék barát ez országnak,
710     Hogy négy főtanácsát királné asszonnak
           Balassa Minyhártnak és Kendi Antalnak
           Fejök esnék, Kis Pétörnek, Csáki Mihálnak.

           Sőt Fejérvárat es ő kezögbe adgya,
           Még az tárházat es ő kezögbe adgya,
715     Sok fizetésével, szóval hozzá hajtja,
           Fő-fő székelyöket ugyan megapolgatja.

           Érté Petruitnak hadát Temesvárba,
           Sebesből, Lugasból mellé támadásba,
           És hogy Erdélségbe volna indulásba,
720     Királné asszont es győlésbe támadásba.

           Tuttára adák, hogy Erdélből kiűznék,
           Erdéli urakban es kétségben esék,
           Kiknek, érti, vagyon állhatatlan szűvök,
           Császár erejétől es igen megfélemlék.

725     Ezen elbúsula, kéré segétségét
           Az felséges királnak, nagy szép erejét,
           Oly igen fogadgya Magyarország földét,
           Mind koronájával adgya Erdélnek földét.

           Rajta az jó királ igen megvidula,
730     Régtől fogva tőle azt kívánnya vala.
           Hamar szép erejét Erdélbe bocsátá,
           Az erős Meszesön csakhamar bészállatá.

           Előttök bocsátá egy olasz hadnagyát,
           Bölcs, okos Castaldót, vén János Baptistát,
735     Jó Bátori Andrást, vitéz Nádasdi Tamást,
           Sok jámbor vitézzel vitéz Losonczi Istvánt.

           Királ hadnagyi köszt Nagy Kampó ott vala,
           Kinek Aldani Bernáld neve vala,
           Öccse az Kis Kampó vitéz vélök vala,
740     Neve Alonso Perez, Saianedráról vala.

           Igen nagy bánattya királné asszonnak,
           Érti nagy erejét barát kincstartónak,
           Erdélben jövését Ferdinánd hadának,
           Hallá eloszlását az Petruit hadának.

745     Akkor királ hada Almás vár alatt vala,
           Fejérvár alá az Fráter György indula,
           Az királné asszon hallá, elbúsula,
           Szászsebösben fiával szertelen indula.

           Nagy Horvát Ferencet Fejérvárba hagyá,
750     Az Maroson künyű terhével szalada,
           Jó ruháit akkor az víz megásztatá,
           Több kincse, marhája Fejérvárba marada.

           Oly igen bánkódnak ő szép váraiba
           Az ő jó szolgái, Dévába, Gyaluba,
755     Almásba és az jó Gyulafejérvárba,
           Solymosba, Lippába és az vég Temesvárba.

           Sőt az Fejérvárat barát megszállatá,
           Huszadnapig vívá, lőtteté, rontatá,
           De népét ostromnak ő ott sem bocsátá,
760     Királné asszonnak azzal kincsét megtartá.

           Vala az Fráter György oly nagy forgódásba,
           Követ által asszonyával sok tanácsba,
           Fogadgya minden jót szerzene dolgába,
           Asszon megengedé, férközék Fejérvárba.

765     Igen hamar kincsét asszonnak megköldé,
           Asszon reménségét terekből kivevé,
           Mert hatalmasságát barátnak esméré,
           Ferdinánd királnak ő szép hadát hogy érté.

           Tőn ily izenetöt barát az asszonnak,
770     Csak az négy árulót adgya ki királnák,
           Semmi bántása nem lenne ő magának,
           Szömbe lenne véle, javájért kisfiának.

           Ő szolgáinak asszon kegyelmet nyere,
           Sebösből felfelé őket el-kiküldé,
775     Az baráttal szömbe úgy egyött beszélle,
           Barát ez országból az asszont kibeszéllé.

           Sietséggel Sebösben felrakottatá,
           Az Maroson által Felvincre szállatá,
           Ott asszon kezéből koronát kisúgá,
780     Kit magyar uraknak asszon kezökben adá.

           Sőt bölcsen felelé: "Urak hallgassátok,
           Ihol koronátok, valakinek adgyátok,
           Oka én ne légyek, ti jól meglássátok,
           Félök, soha többé ezzel sem koronásztok.

785     Én fiamat néköm mely jó Isten atta,
           Ugyanazon Isten hiszem hogy eltartja,
           Kit földhöz verétök, mindentek, jól tudgya,
           Félök, közzülletök ez dolgot sok megbánnya."

           Gyorsan az királnak Castaldo Baptista
790     Jól tuttára adá. Királ Bécsbe vala,
           Ottan az Istennek vígan hálát ada,
           János Baptistának, hadnagynak ezt írá:

           "Én megkegyelmesztem János királnénak,
           Kissebbik leányom adom kisfiának,
795     Hittel fogadgyátok képömbe asszonnak,
           Ő jegyruhájájért adok én az asszonnak.

           Jegyruhája száznegyvenezör aran lészön,
           Sléziába egy hercegség evék lészön,
           Neve Apúlia, királfié lészön,
800     Mint egyik fiamra, reá nagy gondom lészön.

           Az leány képében ti megesköggyetök,
           Királné asszonnak ott hitit vegyétök,
           Barát kincstartónak es hitit vegyétök,
           Így erősíccsétök, mindent jót végezzetök."

805     Nagy híven az urak ebben eljárának,
           Kolozsvárban asszonnyal ők bészállának,
           Az erdéli urak győlésbe valának.
           Betegsége esék az szép herceg Jánosnak,

           Ott sokáig fekvék koronájért búvába.
810     Az erdéli urak győltek az templomba,
           Orgonák zúgának nagy visszavonásba,
           Semmi végezés lőn az királfi javába.

           Sok pínz, sok aj ándék őket elhajtotta
           Barát szép szavával mind mellé kapcsolta,
815     Barát el-felvivé asszont Monostorba,
           Minden birodalmát adá királ markába.

           Hívei királnak aszt jó néven vevék,
           Királnak kegyelmét asszonnak beszéllék,
           Jegyruháját megadgya, néki hírré tevék,
820     Az egy hercegségöt fiának megígyérék.

           Ez dolog jobb móddal hogy erősíttessék,
           Királ kislejányát néki kötelezék,
           Baptista, Nádasdi leányért eskőnek,
           Asszontúl, baráttúl es ott hitöt vevének.

825     Rajta az Fráter György lőn ott nagy vígságba,
           Hogy királ lejányát törvén házasságba
           Kötelezte volna királ fia hasznára,
           Véli asszonyának az volna nagy javára.

           Csuda nagy siralma királné asszonnak,
830     Leföggesztött feje az királ fiának,
           Sok könyhullatása minden udvarának,
           Sírás, nagy ohítás lőn az Erdélországnak.

           Szép szóval elíra szép kőváraiba
           Az királné asszon, Almásba, Dévába,
835     Ő tiszttartóinak Solymosba, Lippába,
           Petruit Péternek írá vég Temesvárba:

           "Ezt hagyom tinéktök szerető híveim,
           Felséges királnak aggyátok házaim,
           Mert néki engettem minden birodalmim,
840     Hívségtöket igen keszenem jó fiaim."

           Gondolá Petruit, barát mint járt volna,
           Asszont országából kiszínlette volna,
           Az országot királ kezében atta volna,
           Királfi annyával mast búdosóba volna.

845     Királfinak ohítá nagy árvaságát,
           És igen sirattya ő nagy búdosását,
           Immár terek császár kívánnya házakat,
           Erdélt, Magyarországot, az vég Temesvárat.

           "Innét el-kimégyök én atyámfiához,
850     Az jó János királ egyetlenegy fiához,
           Az én asszonyomhoz, János királnéhoz,
           Vélök én búdosom, hív lészök szolgálathoz."

           Lám, nem lőn múlatság az urak dolgába,
           Hamar bészállának ők az szép várakba,
855     Dévát, Solymost, Lippát lőnek foglalásba,
           Becsét, Becskereket, szállának Temesvárba.

           Ők királ képében Petruit Péternek
           Jó Munkácsnak várát hasznával ígyérék.
           Megköszöné Petruit őfelségének,
860     Hív szolgálattyával lenne őfelségének.

           Petruit rakodék ott minden kincsével,
           Az királfi után mégyen sietségvel
           Patócsi, Balassi es nagy sietségvel
           Kassa felé mennek az ő szép seregekvel.

865     Ez vég Temesvárban jámbor vitézivel
           Jó Losonczi Istvánt hagyák kérelmésvel,
           Lippában Pető Jánost bánatos szívvel,
           Bátori Andrásnak az két főembörivel.

           Siete Baptista, királnak iktatá
870     Az aran koronát, kit víg kedvvel láta,
           Az Erdélországot királnak hóldoltatá,
           Az magyar urakat hívségre fogattatá.

           Elindítá barát asszont Kassa felé,
           Őtet elkéséré Meszes uta felé,
875     Szentkirálig méne, ő ott búcsút veve,
           Asszonnak fiával ajándékot jelente.

           Enne sok kincséből csak őnékik ada,
           Mindkettőnek egy-egy ezer aranyat ada,
           Ott ugyan könyvezvén egy-egy csókot ada,
880     Jó Idenfi Lászlót késérőben bocsátá.

           Siet az Meszesen asszon ohításval,
           Szekerit vontattya ökrökön sírásval.
           Az Tiszához közel az jó Petruitval
           Lőn szembe Patócsi, Balassa Minyhártval.

885     Kassába ő bízik egy hűv szolgájába,
           Ő tiszttartójába, Czeczei Lénártba,
           Tizenöt esztendég az kapitánságba
           Ki jól szolgált vala nagy jámbor hív voltába.

           Az Czeczei Lénárt hamar felkészöle,
890     Lovaggal, gyaloggal, seregekkel méne,
           Királné asszonnak fiával köszöne,
           Az mellett hívségöt mindent néki ígyére.

           Sírva Kassába asszon letelepödék,
           Nagy szép csendességgel királlyal szörződék,
895     Urak ott őtőle mind búcsút vevének,
           Petruit, Czeczei csak mellette levének.

           Sőt királné asszont hagyom az Kassába,
           Térítem beszédöm az Terekországba,
           Mit császár mívele ő nagy búsultába,
900     Ez másik részében vég légyen ez írásba.

           Szulimán császárnak mondom nagy haragját,
           Beglerbék basának sok vár pusztítását,
           Az erős Lippának ő csoda romlását,
           Temesvár vívását, Ulumán szaladását.

905     Vala királné asszon még benn Erdélbe,
           Petruit hogy íra császárnak helyébe,
           Basa szancsákokval írának levélbe:
           Barát elárulta királ fiát Erdélbe.

           Legottan hogy érté, császár elbúsula,
910     Hogy az Erdélország az némötnél volna,
           És az királ fia búdosóba volna,
           Az erős végházak mind némöt kéznél volna.

           Az ő szép bajuszját, mongyák, hogy szaggatta,
           Beglerbéköt nagy búába ő hívatta,
915     Azt erősen néki ő megparancsolta,
           Ő nagy haragjába, mongyák, hogy ezt mondotta:

           "Meghallgassad beglerbék, vedd jól eszödbe,
           Értöm, kis királfi vagyon nagy ínségbe,
           És az ő birtoka vagyon némöt kézbe,
920     Ki énnéköm vagyon oly nagy kissebbségömre.

           Az János királnak tudod mint esköttem,
           Fiának es Buda alatt úgy esköttem,
           Minden ellenségtől országit megmentem,
           Mint egyik fijamat oltalmazom, éltetem.

925     No, tereád bízom mast minden dolgomat,
           Képemben bocsátlak mint jó hív szolgámat,
           Hamar feltámasszad uruméli hadamat,
           Az Geregországból vajdákat, szancsákimat.

           Csakhamar elizenj jó Magyarországba,
930     Én tiszttartóimnak az sok végházakba,
           Hamar siessenek melléd támadásba,
           Szolgáljanak híven mastani nagy gondomba.

           Indulj hamar el-bé jó Magyarországba,
           Becsét, Becskereket vegyed hatalmamba,
935     Lássad, ha béléphecc az Erdélországba,
           De népemet el ne veszesd Magyarországba."

           Az beglerbék hallá, csak ő fejét hajtá,
           Mindenfelé hamar beglerbék írata,
           Szalonkemént öszvegyőlésnek íratá,
940     Minden, ki azt látá, nagy hamar mellé futa.

           Szalonkemémbe sokfelől mellé jöve,
           Az Geregországból, tenger mellől jeve,
           Szancsák, szubasa, szpáhia nagy sok jöve,
           Nándorfejérvárból Ruszten bék mellé jöve.

945     Az pozsgai szancsák, Ulumán bék jöve,
           És zvorniki szancsák, az Memhethan jöve,
           Ajasz basa fia, újlaki szancsák jöve,
           Az szegedi szancsák, nagy Musztafa bék jöve.

           Rágondolván, az Mihalkovitt bék jeve,
950     Kászon basa jeve, jó Kám bék jeve,
           Beslia, martalóc, jancsár nagy sok jeve,
           Hatvanezer emböre mellé nagy szép jeve.

           Nagy vígan beglerbék onnat elindula,
           Péterváradgyánál hídon általszálla,
955     Az Tiszán Titelnél ott Becsét megszállá,
           Táborát járatá, álgyúkat igazgatá.

           Ám ott negyednapig kétfelől rontatá,
           Szentannai Tamás királ hadnagya vala,
           Jó Figedi Gábor benn porkoláb vala,
960     Kit beglerbék hitre hozzá hívatott vala.

           Könyörög, szörződik, sokat ígyér vala,
           Csak az Becse várát néki adgya vala,
           Sőt az szörzés alatt terek megindula,
           Nagy erős ostrommal Becsében belészálla.

965     Hirtelen terekekkel vitézök vívának,
           Végre mind kezökön magyarok halának,
           Szentannai Tamással levágatának.
           Becskereke alá terekek bészállának,

           Abban kik valának, hasonlottak vala,
970     Azt csak másodnapon ők megvötték vala.
           Onnat Csanád alá ők siettek vala,
           Annak kulcsát beglerbéknek kivitték vala.

           Rémöltek magyarok az sok apró várba,
           Sokan kiszökének, hagyák pusztaságba,
975     Csak Temesvár álla az nagy bátorságba,
           Kikben megnevezök várakba, kastélyokba.

           Az Becse, Becskereke, Galád, Aracia,
           Besenyő, Nagylak, Fellak, Egrös és Csálya,
           Csanád, Pálélése, Bodorlak, Zádorlaka,
980     Eperjes, Horogszeg, Csák, Kissomlyó, Iládia.

           Gyorsan temesvári rácok ijedének,
           Még Becsénél beglerbékhöz sietének,
           Engödelmességgel azok megeskőnek,
           Temesvárat, Lippát több várakval megnyernék.

985     Ímé az beglerbék hallá, megvidula,
           Az fő-fő rácoknak ajándékot oszta,
           Kinek tímárt, kinek bársont, lovat oszta.
           Immár beglerbéknek hadát hagyom Csanádba.

           Az vitéz Losonczi István Temesvárba,
990     Az olasz Kampóval nagy szép szertartásba,
           Beglerbéköt várják oly szép szándékokba,
           Ha Isten akarja, meghalnak Temesvárba.

           Bátori András, Patócsi Ferenc vala
           Lippába egynéhán ezör néppel vala,
995     Váraddól melléje egy szép had jött vala,
           Az királ hadából hadnagy Kis Károly vala.

           Ez időben az jó Varkucs Tamás vala,
           Egynéhán ezeren Erdőhegynél vala,
           Terekkel megvíjon, szándékja az vala,
1000   De gyakran Fráter György őt tartósztatja vala.

           Gyorsan Ulumán bék Csanádból kiméne,
           Ötszázadmagával, hogy csatát keresne,
           Sőt Lippából Egyedi Tamás készüle,
           Száz lóval kéredzék, hogy szerencsát keresne.

1005   Legottan indula Zádorlaka fele,
           Egy erdőbe álla, virrattig ott lese,
           Semmit nem talála, egy faluba méne,
           Evék, ivék, de ott ő csak strázsát sem vete.

           Eljuta azonba Uluma bék népe,
1010   Egyedi Tamásnak mind elvesze népe,
           Ő maga szalada, csak heten siete,
           Ezzel az Lippában ő mindent megrettente.

           Rettenvén vármegyék azon ijedének,
           Hogy az Várad felé terekek mennének,
1015   Az ő házok népi mind otthon vesznének,
           Ők megfutamának, nagy szertelen menének.

           Bátori búsula, könyörge uraknak,
           Hogy az futó népet ők megtartósztatnák,
           Hadnagyok forgódnak, de meg nem tarthaták,
1020   Az egész táborból mert mind megfutamának.

           Ez Bátori hagyá Petőt Lippa várba,
           Nem lőn mit tennie, ő es elindula,
           Az királ hada es utánna indula,
           Vélik, hogy beglerbék hadával közel volna.

1025   Kár lőn, Lippa vára hogy pusztán marada,
           Mert ott az főbiró Petőre támada,
           Várból ki nem menne, ő maga levágná,
           Mert beglerbék ellen ott Pető semmi volna.

           Ezen megfélemlék, hamar rágondola,
1030   Az öreg álgyúkat tölteté, fojtatá,
           Őket ott úgy hagyá, mind elszakadozna,
           Lippából kiméne, Bátori után indula.

           Lippában az álgyúk hamar kisölének,
           Csak két öreg álgyúk romolva veszének,
1035   Lippa várába polgárok bémenének,
           Megmaradásokról tanácsban végezének.

           Beglerbékhöz hamar főbírót bocsáták,
           Szép ajándékokval megajándékozák,
           Az Lippa kulcsával magokat ajánlák,
1040   Beglerbék nagy hada ott Allát kiáltának.

           Ottan elindula beglerbék utába,
           Mint lakóhelyébe szálla bé Lippába,
           Hozjá tartozóval császár hatalmába
           Foglaltattya vala oly nagy hálaadásba.

1045   Csálya várában akkor bészállott vala
           Az Mihál Bekovit, ki Ahmat bék vala,
           Három agával kétszáz beslia vala,
           Száz haramiával Csályában vala.

           Jó Bátori András Tamáshidán vala,
1050   Az jó Príni Gábriel ott véle vala,
           Jámbor Varkucs Tamás Erdőhegynél vala,
           Patócsi, Balassi Minyhárt Gyulán vala.

           Az nagy vitéz Horvát Ferenc az uraknak
           Könyörge, egy falka népet hogy adnának,
1055   Csályát meglátnáják, hogyha meghághatnák.
           Hallák urak, jó vitézeket bocsátának.

           Telének hatszázan, Ferenc elindula,
           Bátori hadnagya Sismán Ferenc vala,
           Patócsi hadnagya Henyei István vala,
1060   Egynéhány lajtrákat ők alkottattak vala.

           Az vitézek szintén hajnalban jutának,
           Csálya oldalára lajtrákat rakának,
           Az vitézek gyorsan várba béhágának,
           Nagy sok tereket ők ott hamar levágának.

1065   Sőt estve terekek vígan laktak vala,
           Mert közikben az bék akkort jutott vala,
           Örömökben mind hajnalig ittak vala,
           Sokan ő ágyokban ott nyakasztatnak vala.

           Az Mihál Bekovitt ám kézbe akada,
1070   Az jó Horvát Ferenc ölében ragadá,
           Hogy ő elevenen királnak adhatná,
           De ugyan ölében meglővék és meghala.

           Sok nyereséggel ők urakhoz menének,
           Vitézek ott nagy tisztösségöt nyerének,
1075   Az urak őtőlök ajándékot vőnek,
           Kit az vitézöknek szépön megköszönének.

           Ott beglerbék Lippán sokat nem múlata,
           Az vitéz Uluma béköt szép Lippába
           Ötezer vitézzel gazdagon otthagyá,
1080   Válogatott népet jó szertartással hagyá.

           Készölettel jóval vég Temesvár alá
           Táborával, álgyúival alászálla,
           Jó Losonczi István bátorságba vala,
           Az két Kampó véle szép népével ott vala.

1085   Valának jó szervel minden szertartásval,
           Harcolni kimennek minden bátorságval,
           Sok fejeket vesznek, térnek vigasságval,
           Terekek nagy sokan veszének hamarságval.

           Az vitéz Losonczi minden nap kinn vala,
1090   Éppen ő kopjája soha nem marad vala,
           Az vitézök között bisztatásba vala,
           Kik miatt az harcon sok terek elhull vala.

           Rajta az beglerbék oly nagy búban vala,
           Azért Temesvárat ő töreti vala,
1095   De semmit őnékik nem árthatott vala,
           Mert belől bölcs vezér és vitéz ember vala.

           Az Kis Kampó ám ott vitézködik vala,
           Minden nap az harcon kopjákat tör vala,
           Mongyák, hogy egy harcon hármat es tört volna,
1100   Vitéssége miatt sok terek veszett volna.

           Kiméne Losonczi, izene basának:
           "Törjön vélem kopját javáért császárnak,
           Én es kopjám töröm javáért uramnak,
           Jó egésségéjért az Ferdinánd királnak."

1105   Nem tetszék beglerbék basának ez dolog,
           Nem tuggya szerencse néki ott mint forog,
           Éhel az ő népe, oly igen nyomorog.
           Jó vitéz Losonczi jó lován jargal, forog.

           Azon idő közben Nagylakból indula
1110   Az Mehemet fia jó Kamber bék vala,
           Kétszázadmagával Makóban bészálla,
           Polgárokat mind levágná, végeszte vala.

           Kamber bék hogy látá, hogy sokan volnának,
           Őket elveszteni kevesen volnának,
1115   Titkon elizene szegedi szancsáknak,
           Hogy több népet küldgyön, polgárok sokan vadnak.

           Polgárok megérték, titkon hírt adának
           Ott az vidékökre jó vitéz hajdúknak,
           Hamar löpödőkből zászlót alkotának
1120   Egynéhány zászlóval Makóra indulának.

           Vevé hitit az bék makói bírónak,
           Ha valami had jőne, néki megmondanák.
           Egyszer hozzá méne, mondá, hogy látnának
           Szép fejér zászlókat, Makóra lobognának.

1125   Szóla az Kamber bék: "Mind császár zászlói,
           Segétségöl jönnek az császár szolgái."
           Akar eleikben mind kész szerrel menni,
           Vélök egyetömben polgárokat levágni.

           Terekeket az hajdúk elöl találák,
1130   Szintén saranpónál ottan visszahajták,
           Az Maros vizére ott őket szoríták,
           Vízbe szögdesének, mind ott elburulának.

           Juta egy hajóval halász, megsegéllé,
           Kamber béköt ötödmagával bévevé,
1135   Békével Maroson el-általeveze,
           Marok oszporával azt az bék megfizeté.

           Terek marhát sokat az vízből szedének,
           Nagy sok gazdagságot hajdúk ott nyerének,
           Várast pusztán hagyák, bolygának, menének,
1140   Többé az várasban lakni ők nem merének.

           Az Ulama béköt mondom jó Lippába,
           Az várost ő tartja nagy szép szabatságba,
           Vitézökkel vagyon oly nagy vigaságba,
           Senkitől ő nem fél, vagyon hóldoltatásba.

1145   Sok hegedős vagyon itt Magyarországba,
           Kármán Demeternél jobb nincs az rác módba,
           Sokat csélcsap béknek az Lippa várába,
           Azt alítja, érte esnék nagy gazdagságba.

           Az ő hegedőjét főhajtván rángattya,
1150   Az Ulumán néki csuffságba fogadgya,
           Minden ajándékval őt meggazdagítja,
           Az fogadás hozá őtet nagy koldusságra.

           Lippának vívását immár hallgassátok,
           Az Uluma békkel urak mint járátok,
1155   Országtokba soha ti így nem jártatok
           Terektől több házat ti vissza sem vívtatok.

           Immár Erdélségben régen híre vala,
           Királ hadnagyinak, Fráter Györgynek vala,
           Ez hír hallva barát gondba esött vala,
1160   Az királ erejét mert keveselli vala.

           Posták által királt ő szorgalmasztatja,
           Hogy nagyobb erővel hamar őket lássa,
           Mert császár erejét ő nagyobbnak hallya.
           Az ittvaló népet ilyen módon ne roncsa.

1165   Postákat az barát nem kezdé várhatni,
           János Baptistával kezde róla szólni
           Kelle az országnak igen könyörgeni,
           Hogy feltámadnának Lippát meg visszavenni.

           Az barát fogadá az széköly uraknak,
1170   Hogy egyet sem viszen bennek az ostromnak,
           "Csak légyetök vélönk szolgálni királnak."
           Arannyal, ezüsttel fizete az szászoknak.

           Nagy csélcsapásával országot felvevé,
           Kinyírmezejére vélök egyben győle,
1175   Bátori Andrásnak hamar elizene,
           Jó Varkucs Tamásnak es hamar elizene:

           "Azon kéröm mint uramat, fiaimat,
           Siessenek, szabadíccsuk Lippa várát.
           Ím én elindítom az királnak hadát,
1180   Kinyírmezejéről Erdélországnak hadát."

           Köszvén igen gyötri jó Bátori Andrást,
           Sírva ohajt, nem szolgálhatja az királt,
           Ott előszólítá egy hív attyafiát,
           Jó Príni Gábrielt, az egy nemes úrfiat.

1185   "Ezen kérlek tégöd, mint jó atyámfiát,
           Ez nagy szükségemben viseljed gondomat,
           Bízom ma kezedbe király zászlóját, dobját,
           Látod, nyomorottam, viseld hadnagyságomat."

           Róla az úrfiú nem sokat gondola,
1190   Ott az ő báttyának szép szóval szóllala:
           "Igen ifjú vagyok ezféle nagy gondra,
           Akarnám, jó bátyám, bíznád ezt más szolgádra."

           Ebben Bátori egyebet nem akara.
           Varkucsval egyembe Príni elindula,
1195   Csak tízezer néppel ők sietnek vala,
           Az Tótváradgyára mikoron juttak vala.

           Vitézök Erdélből vannak mind utokba,
           Ott elöljáróba egy szép had jő vala,
           Ezör lóval vannak Lippára utokba,
1200   Utánna barátnak három jeles tábora.

           Sok ott az székelség az egyik táborba,
           Szászság, az oláhság más harmad táborba,
           Vitézlő huszárok ott negyed hadába,
           Kincstartó jődögél az ő szép táboriba.

1205   Vén János Baptista, az királnak képe,
           Ott véle jődögél királnak szép népe,
           Renddel az seregök, elöl huszár népe,
           Másik az spaniol, harmad lanckenet népe.

           Ímé, az fegyverös kétféle nép vala,
1210   Cseh és némöt vala, két seregbe vala,
           Mindezek néköl sok gyalog puskás vala,
           Jó faltörő álgyúk csak hat vélök ott vala.

           Uluma bék Lippába jól érti vala,
           Ötezör terek ővéle szép nép vala,
1215   Beglerbégben néki bizodalma vala,
           Tőle segétségöt Ulumán csak vár vala.

           Az váras, vár szüksége mind készen állván,
           Vártákon terekek ki-ki helén állván,
           Királ nagy ereje azonban eljutván,
1220   Várast és az várat szépen mind kernyölfogván.

           Sőt az bölcs Baptista, baráttal rendelte,
           Királ hadát napkelet felé helhöté,
           Az kincstartó hadát dél felől helyhöté,
           Álló seregöket ott mind körülhelhöté.

1225   Az álgyúkat az hegy felől helyhezteté,
           Az váras kőfalát lőttetnie kezdé,
           Alsó klastrom mellett csak közel töreté,
           Harmadnapig erősen rontatá, lőtteté.

           Ulumán népével belől igen hallgat,
1230   Készön ő népével mind ostromot várat,
           Az törésen belől árkot igen ásat,
           Ő igen forgódik, ott mindent igen bisztat.

           Lőn Szent Imre napján veszése várasnak,
           Reggel urak órát ostromnak hagyának,
1235   Délután két órán mennének ostromnak,
           Egy jelös úrfi spaniolnak hírt mondának.

           Vitéz embör vala, csak heten indula,
           Város törésére csakhamar felálla,
           Közikben szököllék, viadalnak álla,
1240   Terekek nyakazák, mind az hét ott meghala.

           Megmondák némötnek, az spanioloknak,
           Elsö tisztességét félték az ostromnak,
           Készülni kezdének, órát sem várának,
           Nagy sivalkodással várasnak indulának.

1245   Az törésön ők nagy viadalt tartának,
           Semmit használának, ők hátat adának,
           Az urak ebélnek, ebben semmit tudnak,
           Az vitéz magyarok futva sivalkodának.

           Bátor szíve vala Nádasdi Tamásnak,
1250   Régi hív szolgája Ferdinánd királnak,
           Hívségét mutatá ott ő ez országnak,
           Látá futamását törésről gyalagoknak.

           Ezen megbúsula, lováról leszálla,
           Ő jó szolgáival lovát elbocsátá,
1255   Az közmagyarokkal törésnek indula,
           Bátorsággal kösséget kezdé bisztatnia.

           Kösség előtt kezde törésre felfutni,
           Kezde mindeneknek ő jó példát adni,
           Szömben terekekkel kezde igen víni,
1260   Ki miatt sok terek kezde igen hullani.

           Ebélnek az urak, sivalkodást hallnak,
           Mind fel szögdösének, lóra ragadának,
           Hamar száguldának, ostromhoz jutának,
           Kik leszökdösének, kik lovon forgódának.

1265   Lajtrákat nagy sokat falhoz támogatnak,
           Sok helen vitézök kőfalon béhágnak,
           Belől terekekkel nagy viadalt tartnak,
           Az álló seregök mind helyökön állanak.

           Szönög az ég Lippán nagy sivalkodástúl,
1270   Jézust, Allát nagy felszóval kiáltástúl,
           Sok puskahányástúl, sok kardcsattagástúl,
           Az ég homályosult mind az kétféle portúl.

           Az Ulumán látá, népével futamék,
           Jó Lippa várában szertelen béesék,
1275   Népe az kapuig kegyetlen vágaték,
           Árokban az hídról nagy sok terek leesék.

           Legottan az terek kétfelé szakada,
           Egyik része az várban el-bészalada,
           Másik része egy kis kapun kiszalada,
1280   Hétszáz lovag terek várasból kiszalada.

           Álló sereg ám ott három felől vala,
           Az egyik sereggel Terek János vala,
           Az szerencsa akkor lám úgy hozta vala,
           Fele az hétszáznak őreá talált vala.

1285   De lám az tereket vitéz hogy meglátá,
           Ottan az seregöt reája nódítá,
           Szömben terekekkel ott erősen víva,
           Vitézökkel öszve sok tereket hullata.

           Az Maroson által terekek gázlának,
1290   Bátori Andrással vitézi jutának,
           Vitézek meg vissza tereköket vágák,
           Spaniolok miá az vízben béhalának.

           Sőt jó Terek János igyében talála
           Az egy főterekre, kivel szemben álla.
1295   Terek János lován immár hét seb vala,
           Szömben az terekkel ott oly igen vív vala.

           Az szerencse néki bizon jól szolgála,
           Tereket lábáról mert ő letaszítá,
           Hegyös tőrrel földön oly igen gyagdosá,
1300   Az terek az földről hozzá igen vág vala.

           Találá az terek úrfinak jobb lábát,
           Félig kettévágá az ő kengyelvasát,
           És megsebesíté csizmáját, kapcáját,
           Végre ott megölé Törek János az pogánt.

1305   Jó Lippa várába másfélezör terek,
           Kik bészaladának szertelen előttök,
           De abban es nagy sok kár lőn őközöttök
           Lövés nagy seb miatt kik veszének közőlök.

           No, beglerbék hogy meghallá Lippa dolgát,
1310   Ferdinánd királnak ottvaló nagy hadát,
           Ottan ő elhagyá Temesvár vívását,
           Tizenkettődnapra kiszállítá szép hadát.

           Ott beglerbék valla oly nagy kisebbséget,
           Mert Temesvár alatt sok főterek veszett,
1315   Az vitéz Losonczi nyere tisztösségöt,
           Mutata Kampóval az királnak hívségöt.

           Dúlák, felzsákmánlák az Lippa várasát,
           Mindenfelől környülvevék ők az várát,
           Kasokat töltének, rakának tornyokat,
1320   Négy felől szegezének rejá szép álgyúkat.

           Igen kezdék lőni, az várat töretni,
           Szép erős kőfala kezde földre dőlni,
           Ulama bék belől kezde árkot ásni,
           Kiben az lövéstől népét ő ott nem félti.

1325   Sokan kezdének éhség miatt meghalni,
           Hadnagyoknak az bék kezde könyergeni:
           "Csak akarjatok békével elbocsátni,
           Lippát, Csanádot akarom néktek megadni.

           Én ha itt elveszek, semmi kár császárnak,
1330   Vagyok szökött szolgája Kazul basának,
           Vagyok csak pribékje hatalmas császárnak,
           Nem tudom, mi hasznát veszitek halálomnak."

           Baptista il választ ada Ulumánnak:
           "Aggyad kegyelemre magad az királnak,
1335   Téged urrá tészen, csak légy hív uramnak."
           Semmiképpen nem teccék ez az Ulumánnak.

           Eljára dolgában, mást kezde gondolni,
           Az barátnak kezde titkon könyörgeni,
           Hitire őnéki kezdé aszt fogadni,
1340   Csak békével őtet akarja elbocsátni.

           "Úrrá, naggyá tészen az császár tégödet,
           Az Erdélországban esmét hagy tégödet,
           Csak esmég béhozjad az királ gyermekét.
           Ne veszessed itt el én vitézi fejemet."

1345   Sokat gondolkodék barát, elbúsula,
           Császár nagy hatalmát ő mind elgondolá,
           Királ ereje ellene semmi volna,
           Nagy veszedelemben ez szegín ország volna.

           Tanácskodék barát az királképével,
1350   Hogy frigyöt tennének az Uluma békkel:
           Huszonkettődnapig frigyök lőn az békkel.
           Barát segétséggel lőn titkon élésével.

           Igen bánja az királlyal szörződését,
           Az királ fiának onnat kiszínlését,
1355   Ez szegín országnak gondolja veszését,
           Esmég az császárba veté ő reménségét.

           Ő meg félön tövé szép fejér sapkáját,
           Hogy avval megnyerné ez országnak javát
           És helyére hozná urának magzatját.
1360   Onnat kiiktatná békével királ hadát.

           Nagy eszes emberből mely bolond támada,
           Mindkét fejedelmet mely igen hordozá,
           Véli csélcsapását hogy egyik sem tudná,
           Ki miatt végre lőn néki szörnyű halála.

1365   Jól tutta ő maga ez példabeszédöt:
           Az ki bolondnak vél eszével más embert,
           Hogy beléje ejcse, gyakran ás nagy vermet,
           Csak veszi eszében, ő maga tőrben esött.

           Szólla hadnagyokkal, sokat tanácskodék,
1370   Hogy az béknek szabatsága megadatnék,
           Ki végre királnak hasznára teccenék.
           Hadnagyok elhivék, szabatság engetteték.

           Az Ulumánt barát hamar rakottatá,
           Egynéhán szekeret fegyverrel rakata,
1375   Puskát, dárdát sokat kikben bérakata,
           Egy falka népével élést véle bocsáta.

           Sőt titkon császárnak levelet írata.
           Hitit, szolgálatját ő néki ajánlá,
           És az királfiat meg helyébe hozná,
1380   Jó Magyarországot meg ő néki ajánlá.

           Ulumánt tizenháromszázadmagával
           Lippából bocsátá sok ajándékával,
           Ő elkésérteté egy falka hadával,
           Az terekek vannak azon nagy vigaságval.

1385   Késérőben terekkel akkort ki vala,
           Cserepuitt Miklós, ki rác vajda vala,
           Szabó Stepán, Bositt Pétör, Rác Száva vala,
           Balintitt Tódor, Hrelit és Mucsavit vala.

           Ezök kétszáz lóval ővélek valának,
1390   Terekek csak egy mélyföldön megszállának,
           Horvát Ferenc, Balassa egyben súgának,
           Békével az pogánt hogy el se bocsátanák.

           Rözgődnek, nagy titkon el-kicsellegének,
           Az terekek után hamar készölének,
1395   Azon éjjel terekek eleredének,
           Szövétnekvel, lámpásval igen sietének.

           Jutának terekek varjasi mezőre,
           Temesvárból kijöttek hősek ez hírre.
           Vitéz Horvát Ferenc talála hősekre,
1400   Az vitéz Losonczi István jó legínyire.

           Magát jó Dombai Mihál kijelenté,
           Kinek vitésségét sok jámbor értötte,
           Egy falka tereket ő ott kirekeszte,
           Vitézekkel öszvelevágá, mind veszté.

1405   Jó Kosár Benedek vicevajda ott vala,
           Vitéz Gergöl vajda Fellakból ott vala,
           Jámbor hősök közett Basnyák Amborus vala,
           Balassa Minyhart még el nem jutott vala.

           Népét Uluma bék oly igen őrizi,
1410   Miként az fias tik szárnya alá veszi,
           Az héjával megvív, fiát úgy megmenti,
           Melyet kiszakaszthat, aszt az héja megeszi.

           De Balassa Minyhárt ott késén juta,
           Kinek vitésségét mindentek hallotta,
1415   Jó Horvát Ferenccel ott egyben taláta,
           Az szegedi Tót Mihál is eljutott vala.

           Egy falka hajdúval Nagy Amborus vala,
           Az jó gyalogokval igen siet vala,
           De az vitézökhez harcra nem talála,
1420   Mert az Uluma bék oly igen siet vala.

           Nám, vitéz Balassa jó Horvát Ferenccel
           Harcolni kezdének ott az terekekvel,
           Sok kopját törének ők nagy merész szívvel,
           Lőnek az terekek sok puskával, kézívvel.

1425   Mely gonosz szerencse akkoron adaték,
           Vitéz Balassinak jobb lábát meglövék,
           Paizsát Horvát Ferencnek általlövék,
           Vitéz Balassi Minyhárt megkeserödék.

           Eltérének ottan nagy szomorúságba,
1430   Kár lőn ez vitéznek az ő jobb lábába.
           Ulumán míg bément Nándorfejérvárba,
           Szablya és dög miatt, éhség miatt utába.

           Gyalog az ő népe sok vesze utába,
           Három-, vagy négyszázan juta Fejérvárba,
1435   Onnat az császárhoz siet Drenápolyba,
           Fejének kegyelmet lele alázatosságba.

           Barát eszt hogy hallá, rajta megbúsula,
           Mert az Baptistával hitöt attak vala,
           Ulumánnak lenne békeségös uta,
1440   Ezért jövendőre veszedelmet gondola.

           Óh, mely veszedelem csakhamar történék,
           Kincstartó barátot mert ezért megölék,
           Jó Losonczi Istvánt Temesvárba veszték,
           Lantos Sebestyéntől krónikában íraték.

1445   Fráter György halálát immár hallgassátok,
           Kinek talám mássát ti sem hallottátok,
           Magyar krónikába ti sem olvastátok,
           Fejedelmek közt ily veszedelmet nem tuttok.

           Régen hallottatok sok paraszt példákat,
1450   Az kik elbízzák dolgokba ő magokat,
           Gyakorta csalatnak, elvesztik dolgokat,
           Ő tisztességöket, fejöket, jószágokat.

           Az kit akar Isten fólden megbüntetni,
           Annak eszét szokta előszer elvenni,
1455   Azután ő magát csudájul veszteni,
           Azzal ő hatalmát szokta megjelenteni.

           Ti ezt kik hallyátok, minden megtanulja,
           Az ki urat szolgál, hívségét fogaggya,
           Vagy nyeri, vagy veszti, de híven szolgálja,
1460   Hogy ő hírét-nevét végre meg ne alázja.

           Elszaladását hallátok Ulumánnak,
           Lippát ott kezébe adák Nagy Kampónak,
           Minden szökségére hadnagyok gondolának,
           Királ szép hadával onnat elindulának.

1465   Rendszerént Baptista régen mind megírta,
           Felségös királnak tudására atta,
           Lippának vívását, vételét megírta:
           Az Ulumán béköt barát mint elbocsátta.

           Gondolkodék királ, fejét hajtogatá,
1470   Az Fráter György dolgán ugyan elámula,
           Hogy az ő sapkáját még félen hajtotta,
           Az terek császárnak országát ajánlotta.

           Ez barát királnak lám megeskütt vala,
           Az királ fiától éppen elvált vala,
1475   Kiért nagyobb méltóságra veszik vala,
           Jó gardinálsága, érsögsége lész vala.

           Vala nagy bánatja felséges királnak,
           Félti vala vesztét erdéli hadának,
           És terekké löttét az Erdélországnak,
1480   Véle egyetemben ez jó Magyarországnak.

           Rettenetes híre barát kincstartónak,
           Menni hitöt adott János királnénak,
           Az királ fiának, az terek császárnak,
           Végre az felséges Ferdinándus királnak.

1485   Gyámoltalan ember, ki urát árulja,
           Nagy sok hajózással hordozja, megcsalja,
           Mint víz tekenőben, állhatatlan móggya,
           Hogy ne itt úgy éljön, jobb őnéki megholta.

           Nagy búába királ magába végezé,
1490   Jobb az egy embörnek megholta, elveszte,
           Hogysem egy országnak, sok népnek elveszte,
           Bűnét ez földszínön lerakja, megfizesse.

           El ne veszne lelkében, hamar írata,
           Castaldónak postán Lippára iktatá,
1495   Mind hamarébb lehet, az barát meghalna,
           Hogyha ez világba ő élnie akarna.

           Kastaldo Baptista azon elbúsula,
           Mert ő az barátnak hitöt adott vala,
           De feljebb királnak ő megeskütt vala,
1500   Ő maga éltét es igen szereti vala.

           Szorgalmatos gongya kezde arra lenni,
           Móggya halálának hol kellyen meglenni,
           Hozzá tartozóknak csendeszbe maradni,
           Veszedelöm nélkül népit leszállítani.

1505   Elbocsátása ha lőn az Ulumánnak,
           Azon nap ajándékot külde barátnak,
           Lippából könyörög bék, mind jó attyának,
           Békeséges utat érte ők csak várnának.

           Renddel ajándékot néki bémutaták,
1510   Aranyas hegyes tőrt, egy aranyas lámpást,
           Aranyas teztement, két aranyas gyertyát,
           Az egy szép szekeret, négy fő török lovat.

           No, Uluma béket ő elkésérteté,
           Az jó Lippa várát megerősítteté,
1515   Éléssel, álgyúval bévön megtölteté,
           Aldanai Bernált Kampót belé helheté.

           Indulának el-bé az kincsös Erdélbe,
           Mikoron jutának az neves Alvincbe,
           Castaldót az barát tartja tisztességbe,
1520   Kastélba, az önnön házába szállítá bé.

           Ő maga csak közel egy kis házban szálla,
           Ez szerzött dolgokban semmit nem tud vala,
           Erről az ki szóllott, ő nem hiszi vala,
           Mert őt az ő bűne megvakította vala.

1525   Vígan királképét ő vendégli vala,
           De az Castaldo igen bánkódik vala,
           Népet ez dologra titkon szörzött vala,
           Kik miatt meglenne az barátnak halála.

           Hadát az Fráter György mind leszállíttatá,
1530   Még udvarnépit is elöl elbocsátá,
           Ország győlésébe hogy másnap indulna,
           Megmaradásokról az országgal szóllana.

           Azon éjjel Nagykarácson előtt vala,
           Másod csötörtökön jó hajnalba vala,
1535   Egy inas, egy apród csak ővéle vala,
           Vas Ferenc és Gichi néki udvarnak vala.

           Lefüggesztött fővel zsolozsmát tart vala,
           Ajtót megkoltanták, ifjak kérdik vala,
           Hogy búcsút vennének, kívöl mongyák vala.
1540   Őket bébocsátnák, az barát monta vala.

           Az főtaliánok csak tízen valának,
           Kik az Baptistátúl rá választatának,
           Nagy hertelen az ajtón bérohanának,
           Kivont fegyverekkel baráthoz futamának.

1545   Legottan rapéllyal őtet általverék,
           Mordál puskából es őtet általlövék,
           Szegín Vas Ferencre hét sebet ejtének,
           Kegyetlen sebökkel az barátot megölék.

           Az kastél kapuját nagy hamar megvevék,
1550   Ottvaló kincsében mind zsákmánt tevének,
           Az jobb fülét néki gyapjastúl elmeccék,
           Királi felségnek postán vivék, jelenték.

           Rettenetös lőn halála az barátnak,
           Kin lőn nagy siralmok sok jó szolgáinak,
1555   Jelösben ohítás az horvát uraknak,
           Nagy sok jóval vala, mint attyafiainak.

           Oly igen örülik nagy sok várasokba,
           Kik voltak miatta gyakran kárvallásba,
           Mert kinél mit érzött, volt ólálkodásba,
1560   Vagy fogsággal, vagy szép szóval asztkivonyásba.

           Láttátok, mikor ő kezdett prédikálni,
           Evangéliomot elunta beszélni,
           Sok ezer forintra kezdött ohítozni,
           Addég sírt, kesergött, annak meg kellett lenni.

1565   Kegyetlenségéért kegyetlen lőn halála,
           Testét eltemetni es nem hatták vala,
           Hetven napég az tornácba állott vala,
           Szent Mathias másnapján eltemettetött vala

           Innet példát vehettök ti kegyetlenök,
1570   Az köznépen ti ne kegyetlenköggyetök,
           Imígy-amúgy tőlök kincsöt se gyüjcsetök,
           Mert mind kincsötökkel testben-lélökben vesztök.

           Rágondoljatok és esztekben vegyétök,
           Az Úristent tréfás társul ne vegyétök,
1575   Kik igéjét hallgattyátok, jól értitök,
           Meg nem csalhatjátok, mert tőle megbüntettök.

           Az Fráter György lehet néktek nagy példátok,
           Kik máson tanulnak, nagy bódogok azok,
           Kik magokon tanulnak, bódogtalanok,
1580   Ez miá vesztenek urak és sok országok.

           Lőn nagy okossága az királképének,
           Lele csendességöt az erdélieknek,
           Mind végére méne az barát kincsének,
           Házait foglalá királ őfelségének.

1585   Felséges királnak kincsben sokat külde,
           De azért ő magát abból sem feledé,
           Mert csak három kucsival Erdélben méne,
           Öt társzekér kinccsel Erdélből el-kiméne.

           János királné fiával már Kassába
1590   Az barát halálát hallá hamarságba,
           Csak elámélkodék nagy gondolkodásba,
           Nagy szernyű halálán ő tudakozásába.

           Csuda sápolódása az jó asszonnak,
           És ővéle öszve az királ fiának,
1595   Vala nagy öröme az ő udvarának,
           Hogy nagy ostort vetött Isten az kincstartónak.

           Ad vala nagy hálát mennybéli Istennek,
           Hogy megállotta bosszúját ínségének,
           Vég lött ő dolgában ím az Fráter Györgynek,
1600   Nagy sok jót monda királnak őfelségének.

           Sőt nem vala nehéssége az királra,
           Bosszonkodik vala csak ez egy barátra,
           Ki cseleködése lőn oly nagy kárára,
           Kis árva fiával marada búdosásra.

1605   Siralma nagy vala az tisztös asszonnak,
           És ővéle öszve az kisded fiának,
           Hogy más ura lészen az erős Kassának,
           Jó Magyarországnak, kincsös Erdélországnak.

           Az jó királ ő fogadását megállá,
1610   Jegyruháját az asszonnak mind megadá,
           Az hercegségöt Opúliát megadá.
           Asszon szép Kassából sírva el-kiindula.

           Bánkódik királfi, jó lován öl vala,
           Kassát nézi vala, szép szókat szól vala,
1615   Vajon mikor lészen Kassába szállása,
           Jó Magyarországban és Erdélben lakása.

           Óhajtják, siratják az kik látják vala,
           Az ő búdosását keserölik vala,
           Ő eszét, elméjét es csudálják vala,
1620   Ő lovon ölése, termete nagy szép vala.

           Lát, hall, ő körüle vén Petrovitt bátya,
           Jó Príni Ferencöt késérőben látja,
           Jó Czeczei Lénártot ott nem láthattya,
           Csak nagy szép seregét őkeröle ott látja.

1625   Kassai kapitán az Czeczei vala,
           Tizenöt esztendeig várast bírta vala,
           Ő esze, elméje bölcseséggel vala,
           Nagy víg embör vala, minden szereti vala.

           Jó híre-nevéjért hozzá futnak vala,
1630   Sok szegín vitéz nép, hogy szolgálna nála,
           Kiket megtart vala, az szegín nem vala,
           Kinek vitésségét érti, szereti vala.

           Bennök valamelyet ő útra bocsátott,
           Annak szép szót adott és kölcségöt adott,
1635   Azért sok vitéztől minden jó hírt hallott,
           Ő tisztire éjjel-nappal igen vigyázott.

           Váras kívöl tizenöt esztendég nem hált,
           Az ő szükségéjért ő kívöl sem kozárt,
           Kassára ki támatt, az mind gonoszul járt,
1640   Az Sárosi Laskán Kassánál szenvedett halált.

           De lám, életének jobb korába vala,
           Születésének ötven esztende vala,
           Soha betegségbe ő sem fekütt vala,
           Ímé, mely hertelen lőn őnéki halála.

1645   Ott királné asszon hogy rakodni kezde,
           Az Czeczei Lénárt es készülni kezde,
           De láss, mely hertelen ő megbetegüle,
           Halálára hamar igen elnehezüle.

           Sőt kapitánságát már letötte vala,
1650   Az királné asszon nem várhatta vala,
           Az erős Kassából útra indult vala,
           Utánna ötödnap Czeczei megholt vala.

           Az nagy monostorba őtet eltemeték,
           Csuda sokaságok őtet elkésérék,
1655   Nagy sírva halálát oly igen kesergék,
           Ott sok jámbor vitéz búdosó félben esék.

           Sirattyák vitézek mint kegyes attyokat,
           Üdvezlik és áldgyák, mint jól tött urokat,
           Ő atyafiai ohítják báttyokat,
1660   Éltette, táplálta, nékik adott sok jókat.

           Az királné asszon utába meghallá,
           Az királ fiával halálát ohítá.
           Ők el-bémenének az Lengyelországba,
           Hercegségbe onnat, neves Opúliába.

1665   Reménsége vagyon az királ fiának
           Atyaúristenben, mert ád hálát annak,
           Mint édesattyának Ferdinánd királnak,
           Mert ő lészen magasztalója ez fiának.

           Óh, ti keresztyének, mind feltámadgyatok,
1670   Ez fejedelmünkért Istent imádgyátok,
           Szent malasztjával szeresse ti királtok,
           Hogy az pogán kéztől épen maradhassatok.

           Lőn ennek írása az jó Kolozsvárba,
           Tinódi Sebestyén egy iratos házba
1675   Lelte krónikáját ott nyomtatásába,
1676   Két Karácson közbe írta ötvenháromba.

FINIS

           Szertelen veszödelem lám gyakran érközik,
           Istennek ostora fejönkön jelönik,
           Az kegyötlen pogán rajtunk döhösködik,
           Mert az mi életönk lám soha nem jobbodik.

5         Én beszédöm lészön mast történt dolgokról,
           Nagy Szegedön esött szertelen csudákról,
           Sok terek és magyar ott elhullásokról,
           Méltó hogy én írjak szerencse forgásáról.

           Buda vára hogy lőn Szulimán császáré,
10       Sok szép kővárakat vétete az mellé,
           Gondolá, hogy egy várat az Tisza mellé
           Szépen rakattatna Buda oltalma mellé.

           Azt felrakattatá Szeged várasában,
           Csuda bölcsen rakták minden állatjába,
15       Kinek mássa nincsen, mongyák, ez országban,
           Élést, álgyút sokat szörzete bé az várban.

           Sok gazdag árosnép győle az várasban,
           Gazdag harmincadot szörzének várasban,
           Császárnak sok kincse győle tárházában,
20       Onnat fizettetött hópínzt Magyarországban.

           Tisztől mikort adá Héder bék szancsáknak,
           Ezerötszázötvenkettőben írának,
           Várasban terekek csendeszben lakának,
           Semmi félelmek nincs, nagy kedvökre múlatnak.

25       Jó Tót Mihál régen magabíró vala,
           Szeged várasának főbírája vala,
           Az terekek közzűl ő kiszökött vala,
           Mező Döbröcömben szegényül lakik vala.

           Az nagy kárvallásán korosként bánkódik,
30       Mint megtorolhatná, azon gondolkodik.
           Nemzete sok főnép nagy Szegedben lakik,
           Kikkel jó hit alatt gyakorta tanácskodik.

           Nagy sok számú magyar benne lakik vala,
           Csak jó főhalász es hétszáz benne vala,
35       Kik egy-egy terekkel víni mernek vala,
           Mihál mindezekkel magát jól érti vala.

           Vala sok jó legén már öszvegyűlésbe,
           Kit hajdúknak monnak széllel vármegyékbe,
           Igen igyeköznek menni nagy Szegedbe,
40       Tót Mihált kivánják hadnagyul ő közikbe.

           Sok vitéz hajdúval Nagy Amburus vala,
           Királnak Tót Mihál felfogatta vala,
           Szegednek várasát hogy kezében adná,
           Az várát megvenné, arra elig nem volna.

45       Derék szerént királ eszt hamar megírá
           Aldanai Bernáldnak, hogy gondolna arra.
           Magister de Kampó gyűle bé Aradra,
           Tót Mihált hívatá urak közzé Aradra.

           Ez Kampónak öcse Kis Kampó ott vala,
50       Véle Bakics Pétör huszárhadnagy vala,
           Dóczi Miklós és jó Dőrfi István vala,
           Az nagy Horvát Ferenc akkort kösztök ott vala.

           Tanácsba gyülének, Mihállyal szóllának,
           Róla végezének, mi módon járnának,
55       Tót Mihál szavában minnyájan bízának,
           Szeged vételére gyorsan rágondolának.

           Jó vitéz Tót Mihál hamar felkészüle
           Ötezör hajdúval, mind jókkal, erede,
           Becskereke felé el-aláerede,
60       Szent Mátyás estin és napján mind aláméne.

           Nagy hertelen éjjel meg vissza-feltére,
           Az nádason, rétön mind el-felcsellege,
           Nagy Szegedön alól Tisza mellé ére,
           Becskereket megszállanák, az terek vélé.

65       Ott éjjel szombaton hamar hírt adának,
           Pártosok Szegedben mind készen valának,
           Hétszáz halász Tiszán mind alászállának,
           Négyszáz vitéz hajdút az parton meghagyának.

           Derék seregöt ők ott mind általhányának,
70       Az négyszáz hajdúval Tiszán felszállának,
           Kerítésen belől várasban szállának,
           Várasbéliekkel kapura rohanának.

           Derék nagy kapuját várasnak felnyiták,
           Az ötezör hajdúk mind bérohanának,
75       Nagy sivalkodással várast mind elbamlák,
           Szántalan tereket hajnalban levágának.

           Éjjel az terekek mind nyugosznak vala,
           Senkitől félelmök őnékik nem vala,
           Ugyan egy imegbe nyakasztatnak vala,
80       Héder bék az várban ingében szaladt vala.

           Ím egy vitéz fia ott fogságban esék,
           Egy beslia-aga ám ott levágaték,
           Sok áros főtörök akkort megöleték,
           Oly nagy veszedelem tereken ott esék.

85       Rajta mind az hajdúk nagy vígak valának,
           Az vár kapujára kik választatának
           Várban rohanának, meg kivágatának,
           Hete őközülük ott megnyakasztatának.

           Rémölés, nagy sírás mind uccánként vala,
90       Az sok holttest széllel ott feköszik vala,
           Két halmot az testben nagyot raktak vala,
           Az sok drága kincsöt széllel takarják vala.

           Vitézi lovakat, gazdag szerszámokat,
           Aran forintokat, ezüst oszporákat,
95       Drága szkófiákat és patyolatokat,
           Aranyas szablyákat, szép drága bársonyokat,

           Posztókat, drágákat, gazdag fosztányokat,
           Szántalan sokféle nagy gazdag árukat,
           Császárnak nagy summa ezüstét, aranyát,
100     Az hajdúk nyerének szép terek asszonyokat.

           Campó hamar juta némöttel, magyarval,
           Látá az hajdúkat oly nagy gazdagságval,
           Tót Mihál forgódik az Nagy Amborusval,
           Az sok nyereségöt gyűjtik nagy hamarságval.

105     Jól értitök immár Isten ajándékát,
           Mely jó szerencsével szereté hajdúkat,
           De ők szertelenül elbízák magokat,
           Mert nem adának erről Istennek hálákat.

           Oly nagy gonosságba ők elmerölének,
110     Mert nagy kevélységben fejönként esének,
           Az rút bujaságban nagy sokan élének,
           Az nagy részegségben rútalmason élének.

           Nagy Isten igéjét ők bizon nem vevék,
           Jámbor prédikátort várasból kiküldék,
115     Istennek jóltöttét ők ezzel fizeték,
           Il éktelen dolgokon Isten megbosszonkodék.

           Elvevé hajdúkról irgalmas szömeit,
           Reájok szállítá haragos fegyverit,
           Tőlök mind elvevé atta nyereségit,
120     Magokat elveszté, mint olyan ellenségit.

           Rendszerént hallyátok nagy veszedelmöket,
           S ő főhadnagyoknak megvakult szüvöket,
           Semminek alíták ők az terekeket,
           Senkitől nem félnek, hajtnak sok szép ökröket.

125     Vígan kötesztetnek ökröket, juhokat.
           Naponként ők várják az királnak hadát,
           Hogy ők megvehetnék nagy Szegednek várát,
           Nagy vígan ők iszják Baronya, Somogy borát.

           Sőt az vitéz Horváth Ferenc mongya vala:
130     "Jobb volna, hogy ez had innét kiszállana,
           Ez szép nyereséggel félfelé állana,
           Mert ez nyert tisztesség mast igaz elég volna.

           Terek dolgát értem, hogy ők sem alusznak,
           Enne nagy kárvallást ők el sem hallgatnak.
135     Ha mind elvesznek es, ütetlen nem hadnak,
           Császár nagy kárájért ők nagy bosszút állanak."

           Ím egy jeles fogoly terek es eszt mongya:
           "Az hatalmas császár, mely nagy kárt itt valla
           Zsebéből, ládájából várat rakattatta,
140     Ez nagy veszödelmet eddég ő meghallotta.

           Császár ez szép várát bizon megsegélli,
           Hanem ha soholt egy szolgáját sem leli,
           Jobb néktek magyarok ezzel elébb lépni,
           Mert félök én azon, keztök mind itt elveszni."

145     Ott ez beszédöket mind semminek vélék,
           Az császár erejét egy csöppné sem félék,
           Őket megvernie lehetetlennek vélék,
           "Nándorfejérvárig mennyönk", ők aszt beszéllék.

           Renddel seregekkel mezőre szállának,
150     Tizenkettődnapon ők megmonstrálának,
           Csak strázsájok sincsen még el-bészállának,
           Mind levetkőzének, ők övének, ivának.

           Vigaságok hamar tőlök távozának,
           Mert egy óra múlván pásztorok béfutának,
155     Szántalan tereket az mezőn mondának.
           Eszt hallván magyarok, igen megbódulának.

           Mikor jó Budában hírt hallottak volna,
           Hogy Szegedben ily nagy veszedelem volna,
           Kiből az császárnak nagy sok kára volna,
160     Budai beglerbék jó Ali basa vala.

           Azon megbúsula, hamar elírata
           Béköknek, vajdáknak, az sok tiszttartóknak,
           Szondában az várba és az Esztergamba,
           Simontornyába, Pécsbe, Székösfejérvárba.

165     Derék szép táborral nagy hamar indula,
           Az föld népében es ő mellé vött vala,
           Még az rácokban es ott véle sok vala,
           Az szegedi mezőre mikor jutott vala.

           Cászon basának es elíratott vala,
170     Becsét, Becskerekét akkort bírja vala
           Ki nyolcszáz lovaggal, széppel készült vala,
           De az viadalra ő el sem jutott vala.

           Ímé, Ali basa táborát járatá,
           Az álló seregbe köznépet állata,
175     Hátul szekereket két renddel járata,
           Puskás jancsárokat azok közzé állata.

           Vitézöket szárnyul kétfelől állata,
           Császárnak három zászlóját loboktatá,
           Tizenkét taraszkját elejbe vonyatá.
180     Mindent megtaníta és igen bátoríta.

           Immár az magyarok Szegedben hogy hallák,
           Hogy az terekek őket ott készen várnák,
           Ők az várasvégre hamar kiszállának,
           Semmi szertartás nincs, hadnagyok búsultanak.

185     Terekek az várban hát eszt megértötték,
           Hogy az segétségre terekek érkösztek,
           Sok taraszkot magyarokra kisütének,
           Ugyan kedvök ellen messze el-kimenének.

           Az terekek immár nem messze valának,
190     Hadnagyok forgódnak, rendet állatának,
           Királ zászlója alá sokan állának,
           Háromszáz fegyverös ott melléköl állának.

           Taraszkot csak kettőt elövonyatának,
           Huszárok, vitézök két szárnyul állának,
195     Ott az könnyű hajdúk zászló után vannak,
           Mindkétfelől Jézust és Allát kiáltának.

           Ez ő víg voltokat terekek hogy láták,
           Kétfelől szekeret előjártatának,
           Az álló seregöt mind környülfogaták,
200     Puskás jancsárokat szekerek köszt állaták.

           Magyarok es álló seregöt meghagyák,
           Az szárnya mindkét fél öszveroppanának,
           Nagy erős viadalt akkoron tartának,
           Ott jelös terekek nagy sokan elhullának.

205     Nagy sok dob, trombiták oly igen harsagnak,
           Nagy rettenetösen üvöltnek, kiáltnak,
           Nagy szép festett lovak az mezőn jargalnak,
           Kikről főterekek elestek, megholtanak.

           Az viadal kösztök ám ott meglassódék,
210     Álló seregekhöz két fél takarodék,
           Jézust, Allát meg másodszor üvöltének,
           Mindkétfelől hamar taraszkokból lüvének.

           Gyorsan nagy vakmerőn öszveroppanának,
           Nagy erős viadalt akkor es tartának,
215     Szekereket magyarok meg nem bonthaták,
           Mert taraszk, puskákból sok golyóbist szórának.

           Igen hullnak, vesznek szegín köresztyénök,
           Királ zászlójára tizenhat terekek
           Választattak vala, levágnák, vesztenék.
220     Az zászlót levágák, zászlótartót megölék.

           Zászló elesését magyarok megláták,
           Utoljáró huszárok megfutamának,
           Vélik vala elöl, hogy mind elhullottak,
           Elöl kik valának, azok es futamának.

225     El-fel Tisza mellett igen sietének,
           Terekektől messze ők sem űzetének,
           Négyezer hajdút ott megkörnyíközének,
           Kit nagy viadallal terekek megölének.

           Gyűjték az testöket, halmokat rakának,
230     Magyarok főnépek mind elszaladának,
           Kéve nádon Tiszán sokan általúszának,
           De sok szántalan nép az vízben burulának.

           Öték meg az várast terekek hertelen,
           Ott az bennvalókat levágák szertelen,
235     Az ifját elrablák, küldék alá vízen,
           Ötezör orrot, sok zászlót császárnak jelen.

           De lám, nagy ohítás, sírás köztök vala,
           Noha az sok kincsöt visszanyerték vala,
           De szántalan főterek ott veszött vala,
240     Kiket az terekek igen siratnak vala.

           Eszt es hallgassátok, mondok több csudákat,
           Viadal előtt harmadnap lött dolgokat.
           Négyszázan az hajdúk öszveüték magokat,
           Nagy Bálint hadnagyok, hogy űzjenek csatákat.

245     Társa Terek Péter, ők elindulának,
           Senki kérésével ők sem gondolának
           Az mezén el-alá mikoron jutának,
           Neves Martonosnál szerencsét találának.

           De lám Kászon basa Becskerekben vala,
250     Ali basa levelét hogy látta vala,
           Nyolcszáz jelös néppel nagy széppel indula,
           Hogy az viadalra Szegeddé eljuthatna.

           Ez Martonoshoz ő mikor közel juta,
           Az négyszáz hajdúval ott egyben talála.
255     Az hajdúk nagy szépen rendbe állnak vala.
           Látá Kászon basa, népit rendbe állatá.

           Igen víg mindkét fél, öszveszódulának,
           Nagy erős viadalt mindkét fél tartának,
           Hajdúk jó legínyök, nagy könnyen forgódnak,
260     Kik miatt terekek mely nagy sokan hullának.

           "No hozzá! No hozzá!" hajdúk mongyák vala,
           Reménsége Kászonnak már ott nem vala,
           Mert java népében sok elhullott vala,
           Lovát ott megölék, sebben haza indula.

265     Tőn ő nagy siralmat vitézi halálán,
           Igen bosszonkodék nagy szégyenvallásán,
           Nem lehetött rajta Szeged viadalján.
           Hajdúk hálát adnak Istennek nagy jóvoltán.

           Ők két szekeret fejekkel megrakának,
270     Szép gazdag morhákkal ők megrakodának,
           Szeged felé kevélyen elindulának,
           Szeged végön alól az füzesben jutának.

           Róla gondolának, magok bémutassák,
           Nem tudgyák, az várast hogy terekek bírják,
275     Nagy Bálint hadnagynak eszt ne hogy megsúgák,
           Magyarok elvesztek, az terekek forgódnak.

           Ímé, nagy szép szóval mongya az hajdúknak,
           Hogy az nyereséggel Tiszán elúszjanak,
           Az fajtalan hajdúk reá haragvának:
280     "Lám ez pesti lélök megijett!" ott mondának.

           Terekek azomba ott megzendülének,
           El-kirohanának, fegyverre kelének,
           Nagy erős viadalt hajdúkkal kezdének,
           Haj dúk egyen-ketten mind kezökön veszének.

285     Vitéz jó Nagy Bálint csak huszadmagával
           Tiszán általúsza igen nagy bánatval,
           Az terekek valának nagy vigasságval,
           Azért ők valának közzöllök nagy károkval.

           Vannak jelös dolgok írva krónikába,
290     Kik pogán miatt történtek ez országba,
           De hasonlót ehhöz nem lelök írásba,
           Azért méltó írnom az derék krónikába.

           Ez lőn magyar népnek jelös veszedelme,
           Az teröknek es egyenlő veszödelme,
295     Jóllehet szám szerént ott több magyar vesze,
           De főnép terekben nagy sokkal ott több vesze.

           Óh, ti balgatagok, hajdúk, kik ti vattok,
           Esztökbe vegyétök, mit mast néktök mondok:
           Szívvel, könnyőségvel jó vitézök vattok,
300     De hadakozásban igen bolondok vattok.

           Rendtartás jó nincsen hadakozástokba,
           Hitötök semmi nincs az Krisztus Jézusba,
           Vagyon reménségtök csak fajtalanságba,
           Az rút részögségben, az kevél bujaságba.

305     Vannak nyelvetökben nagy rútalmas szitkok,
           Mind testét, mind lelkét pestinek mondgyátok,
           Lovag vitézöket gyakran csúfoljátok,
           Kösztetök egymást kurta szelletnek híjjátok.

           Nagy Isten igéjét, kérlek, hallgassátok,
310     Próféta móggyára ti hadakozjatok,
           Fejedelmetökhöz hívön hallgassatok,
           Hadnagytokat pesti lélöknek ne mongyátok.

           Dúlást, sok kóborlást ti hátrahaggyatok,
           Tisztaságban, józanságban maraggyatok,
315     Csak az egy Istenben jámborul bízjatok,
           Minden igyetekben nyereséggel járhattok.

           Eszt ha eszötökben, hajdúk, nem tartjátok,
           Szidalmasságtokat hátra sem hadgyátok,
           Ti az pesti lelkektől mind elhordattok,
320     Mint szegedi mezőn, ti gyakran levágattok.

           Magát jelentötte versnek kezdésében
           Az ki szerzé, vagyon oly mint fél kedvében,
           Kassában Seböstyén nagybőjt közepiben,
325     Írá ezörötszázötvenkét esztendőben.

           Sok csudák közzül hallyatok egy csudát,
           Mint elvesztétök az vég Temesvárat,
           Benne vesztétök jó Losonczi Istvánt
           Sok jó vitézzel. Szánnyátok halálát.

5         Temesvár vala egy jeles kaputok,
           Terekek ellen nagy bizodalmatok,
           Jelesben Tiszántúl az kik lakosztok,
           Ő elveszésén ti már sokan sírtok.

           Én nagy szép renddel erről emléközöm,
10       Vég Temesvárnak veszését beszéllöm,
           Jó Losonczinak vitésségét jelentöm,
           Kinek halatát szívemben kesergöm.

           Parancsolattya felséges királnak,
           Az ő képének, János Baptistának,
15       Ha lesz kilépte János király fiának,
           Az végházakat foglalná magának.

           Hamar foglalá Erdélt, végházakat,
           Kikben ő hagya jelös tiszttartókat,
           Jó Losonczinak érté vitéz voltát,
20       Kezében bízá az vég Temesvárat.

           Az két Kampót is mellette bocsátá,
           Az nemes vitézt szép szóval unszonlá,
           Míg őfelsége ispánt választana,
           Ő Temösvárra hívséggel gondolna.

25       Nagy engödelmes lőn parancsolatnak,
           Mert híven akar szolgálni királnak,
           Szép hazájának, ez szegén országnak,
           Csak ez lőn oka szörnyű halálának.

           Vígan bészálla az vég Temesvárba,
30       Látá az várat szertelen voltába,
           Ő rágondola szorgalmatosságba,
           Minden szükségét bétakarításba.

           Sőt ott mellette két úrfiú vala,
           Príni Gábriel nemes úrfi vala,
35       Bátori Miklós másik úrfi vala,
           Mintegy attyoknak ők szolgálnak vala.

           De lám, Losonczi magában gondolá,
           Ő vitézivel csatára indulna,
           Megjelentené magát, hogy ki volna,
40       Isten akará, szerencsét talála.

           Egynéhán naszágy Tiszán feljött vala,
           Vízről Becsénél kiszállottak vala,
           Az naszágyokba népet hattak vala,
           Becse hóstágját ők égetik vala.

45       Losonczi István ott rájok talála,
           Az terekekvel viadalnak álla,
           Kopják romlának, ő igen vagdala,
           Sok fogoly esék, sok terek fő hulla.

           Ott Sövénházi Ferencnek inassát
50       Egy terek viszi fogva, mint ő rabját,
           Vitéz Losonczi látá, üté lovát,
           Ott az tereknek elvágá ő nyakát.

           Sokan naszágyra ám ott öklelének,
           De az terekek vízen elmenének,
55       Szép nyereséget vitézek nyerének,
           Csak egy főlegént közülök vesztének.

           Ott vesze vitéz Bogacsevit Stepán.
           Nagy vígan vala jó Losonczi István,
           Vég Temesvárba sok fejeket hozván,
60       Jelös foglyokat ő előtte hajtván.

           Nagy vígan láttya köznép az várasban
           Vannak Istennek nagy hálaadásban,
           Vitéz éltéjért nagy imádkozásban,
           Éltesse, tarcsa soká ez világban.

65       Császár Szulimán hallá országában,
           Hogy János királ fia búdosóban,
           Ő végházai némöt hatalmába,
           Ő birtoka mind volna foglalásba.

           Szulimán azon igen megbúsula,
70       Az beglerbéköt hamar elbocsátá,
           Rajta lött bosszút hogy megtorlanája,
           Hatvanezeren beglerbék indula.

           Csakhamar nagy szép házakat ő megvőn,
           Becse, Becskereke ő kezében lőn,
75       Sok apró várral Csanád kezében lőn,
           Lippában szálla, ott nagy öröme lőn.

           Onnat siete vég Temesvár alá,
           Vitéz Losonczi vígan várja vala,
           Már arról néki fogadása vala,
80       Hogy Temesvárba nagy híven szolgálna.

           Megszállá, tizenkét napig vítatá,
           Beglerbék akkor semmit nem kaphata,
           Mert jó Losonczi vitézkedik vala,
           Minden nap harcon ő kopját tör vala.

85       Erről bővebben krónikámban írtam,
           Vitésségéről többet beléraktam,
           De hogy halálát néki megírhassam,
           Summa szerént csak ezeket mast írtam.

           Siet beglerbék, onnat el-kiszálla,
90       Losonczi miatt mert nagy szégyent valla,
           Sok fővitéze néki ott elhulla.
           Vitéz Losonczi utánna indula.

           Tőn sok harcolást az begler népével,
           Mind harmadnapig ő jó vitézivel,
95       De nem járhata ott sok nyereségvel,
           Onnat eltére Fellakra népével.

           Elöljáróban száguldót bocsáta,
           Az derék sereg utánna indula,
           Fellakot akkor Kaidáz aga bírja,
100     Aga megérté, lovára fordula.

           Még az derekát ő nem láttya vala,
           Az száguldóra öklelni akara,
           Derék sereget mihelen meglátá,
           Ott hátat ada, vár felé fut vala.

105     Eszt jó Losonczi látá, nem múlata,
           Ugyan inokban emölcsőre juta,
           Viadalt kezde, sokat elhullata,
           Lakot megvevé, foglyokat fogata.

           Sok gazdagsággal Kaidáz aga vala,
110     Ki Losonczinak fogllyá esött vala,
           Kit Temesvárba soká tartott vala,
           Jó hírt, jó nevet akkor es nyert vala.

           Idő elmúlván egy gyűlést tétete
           Ferdinánd királ, Pozsomba hirdete,
115     Az magyar urak minden hogy ott lenne,
           Ország javáról mindent jót végezne.

           El-felgyőlének az Szent Mátyás napra,
           Ők ott választák ország oltalmára
           Bátori Andrást erdéli vajdaságra,
120     Losonczi Istvánt temesi ispánságra.

           Nagy fogadások lőnek tiköztetök
           Urak, hogy egymást ti megsegéllitök,
           Hogyha ellenség jönne keröletök,
           Halálig egyött halnátok, élnétök.

125     Sőt az királ is szép szót mondott vala,
           Hogy igyetökben mellétök állana
           Személye szerént, vagy fia támadna,
           Egyött véletök élni, halni akarna.

           Igen nagy gondba jó Losonczi esék,
130     Kétségös vala, hogy megsegéllenék,
           De az királtúl igen megfélemlék,
           Tisztöt felvenni ő készerítteték.

           Jó hit alatt ott királnak fogadá,
           Őfelségének hogy híven szolgálna,
135     De családinak lenne ő tútora,
           Királ ő magát mindenbe ajánlá.

           Siet készülni az vég Temesvárba,
           Asszon társátúl az Csejte várába
           Szép gyermekitől búcsúzik búába
140     Többé nem láttya, gondolja magába.

           Sok ohítások lőnek barátitúl,
           Török Ferenctől, jó tiszttartóitúl,
           Az jó Prínitől és Ország Kristóftúl,
           Végbúcsút vészön, mint jó fiaitúl.

145     Készületivel méne ispánságba,
           Temesváriak várják vigasságba,
           Miként attyokat nagy hálaadásba,
           Őtet üdvezlik sok jó szerencsába.

           Vala beglerbék császár haragjába,
150     Hogy Temesvárat elhatta utában,
           Uluma béköt veszni jó Lippába,
           Semmié tevé ő tiszttartásába.

           Ottan szólítá császár főtanácsát,
           Császári képét, az nagy Amhát basát,
155     Megfenyegeté haraggal az basát,
           Némöt királyon megállya bosszúját.

           "Magyarországra siess nagy hadamval,
           Vég Temesvárat szállyad hatalmamval,
           Nékem megvegyed sok szép álgyúimval,
160     Semmit ne gondolj népembéli kárval.

           Onnat másfelől Havaselbe, Moldvába,
           Készön légyenek vitézim dolgokba,
           Az királ hada az Erdélyországba,
           Hogyha lennének reád indulatba,

165     Derék táborral össenek Erdélbe,
           Semmi félelmed nem lészen igyedbe.
           Kéncses Budáról harmad készületbe,
           Várakat szeggyen Ali basa Felföldbe.

           Onnat sem lészen félelmed igyedbe,
170     Losonczi fejét vagy magát előmbe
           Néköm iktassad, lássam örömembe,
           Jó Magyarország légyen mind kezembe."

           Eszt hallván basa, főhajtván kiméne,
           Az főbasákkal mind egybe beszéle,
175     Vélök egyembe meg császárhoz méne,
           Az beglerbéknek ő kegyelmet nyere.

           véle egyembe Amhát felkészüle,
           Szancsák és vajda sok vala ővéle,
           Százhatvanezeren basa elerede,
180     Száz taraszk, tizenhat faltörő véle.

           Juta, az puszta Somlyónál megszálla,
           Onnat száguldót vég Temesvár alá
           Szent Iván napján pénteken bocsáta,
           Vitéz Losonczi akkort hon nem vala.

185     Temesvár dolgát kívöl futja vala,
           Ő jószágából mindent takar vala,
           Basa ott voltát immár tudgya vala,
           Ő éltét soká nem remélli vala.

           Azon pénteken csak negyedmagával
190     Ő bészalada nagy szerencsájával,
           Az hősek lőnek oly nagy vigaságval,
           Losonczi bisztat mindent bátorságval.

           Jó vitézeket mind egybe hívatá,
           Minden nemzetöt ő előszóllítá,
195     Az váras népét es előszóllítá,
           Nagy erős hittel nékik aszt fogadá:

           Nem szánja vélök az önnün halálát,
           Minden kéncsének nékik kiosztását,
           Holtig szolgálja az ő szép hazáját,
200     Jó szolgáinak ígéri jószágát.

           Ott az vitézök nagy örömbe lőnek,
           És nagy jó kedvvel ők es esküének,
           Tisztösségökre ott veszni mernének,
           Keresztyénségért halált szenvednének.

205     Polgárok es mind megesküttek vala.
           Losonczi István ötszáz lóval vala,
           Vitéz Kis Kampó kétszáz lóval vala,
           Serédi Györgynek száz lovagja vala,

           Príni Gábrielé száz lovag vala,
210     Az Forgács Simon hatvan lóval vala,
           Dom Gáspár háromszáz spanyollal vala,
           Háromszáz cse drabant, némöt csak száz vala.

           Vélök háromszáz magyar drabant vala,
           Ott az várasból harmadfélszáz vala,
215     Mind az kösséggel harmadfélezör vala,
           Vitéz Losonczi bisztatásba vala.

           Gyorsan másodnap harcolók jövének,
           Temesvár alatt jargalni kezdének,
           Vitézök sokan fő lóra ülének,
220     Jó Losonczival gyorsan kiütének.

           Nám, ez úrfiú bátor vitéz vala,
           Mindenütt elöl ő kopját tör vala,
           Vitéz Kis Kampó es ott véle vala,
           Az úrfi mellett ő kopját tör vala.

225     Akkor az harcon sok főterek vesze,
           Sok szegén legén vitésségét jelönté,
           Ifjú Sulyok István közülök ott vesze,
           Vitéz Losonczi vígan meg bétére.

           Csakhamar juta negyednap az basa
230     Temesvár alá, az császárnak hada
           Ulicia mezőn táborát járatá,
           Sáncokat hánya, álgyút igazgata.

           Ím az Temesvár Temes vízben vagyon,
           Az víz körüle nagy folyásba vagyon,
235     Napkelet felől Sziget váras vagyon,
           Az felszél felől derék várad vagyon.

           Oly szép árokkal kerítése vagyon,
           Három kapuja az várasnak vagyon,
           És két bástyája földből rakott vagyon,
240     Vár, váras között egy szép vízvár vagyon.

           No, ott dél felől Ulicia mezeje,
           Hogy kin megszállott az császár ereje,
           Rettenetesen onnat kezdék lőnie,
           Temesvár falát igen töretnie.

245     Eltörék onnat mind az főházakat,
           Földenig ronták az nagy kőfalokat
           Várból felgyújták Szigetben házakat,
           Abban es vínek terekek álgyúkat.

           Töretni kezdék onnat is az várat,
250     Véle egyetembe földből rakott bástyát
           Abban őrizni hatták jó Don Gáspárt,
           Erősen ronták várat és az bástyát.

           Eszt az terekek ostromlani kezdék,
           Vitéz Don Gáspár igen emberködék,
255     Jó spaniolok mind vitézködének,
           Ott lőn elveszte nikápoli béknek.

           Móggya Don Gáspár szernyű halálának:
           Mikor terekek onnat tágulának,
           Méne törésére fel az bástyának,
260     Derekát általlövék Don Gáspárnak.

           Ezen vitézök sokan bánkódának.
           Halála ott lőn oly nagy sok pogánnak,
           Kin az terekek igen ohajtának.
           Pora elfogya az Amhát basának.

265     Sok porral juta natúljai basa,
           Nagy sok éléssel, csak ezör lovagja.
           Sebesi hősek kimentek csatára,
           Egy falka tereket hányának szablyára.

           Vitéz Losonczi mikor aszt megérté,
270     Hogy segítsége sohonnat nem lenne,
           Porral, éléssel ő nem sokat érne,
           Hópénszt az népnek nem tud honnat venne,

           Az ő kölcsége már elfogyott vala,
           Az egész hadnak kiosztotta vala.
275     Titkos deákját szóllította vala,
           Il tanúságot néki adott vala:

           "Reá úgy gondolj fiam István deák,
           Ez Temesvárból ím én kibocsátlak,
           Én parancsolok minden tiszttartómnak,
280     Kéncsöm, jószágom zálagban hánnyanak.

           Engem kölcségvel, néppel értessetök,
           Mert Isten után bízom csak bennetök,
           Testamentomom, ím, adom tinéktök,
           Benne megvagyon, mint cseleködgyetök."

285     Csuda szerencsén István el-kijöve,
           Az tiszttartókkal kölcségöt béküldé,
           Zsoldot hirdetvén, szép falka nép gyűle.
           Varkucs Tamás es szép népet ereszte,

           Sőt az szegedi Tót Mihál felgyűlt volt,
290     Négy vagy ötszázan Temesvár felé ment volt,
           Terekek miatt népét vesztötte volt,
           Sebben kevesen onnat szaladott volt.

           Csalatságát megérték Tót Mihálnak,
           Az segéllő nép ott meghasonlának,
295     Maros révétől mind hátraoszlának,
           Jó Losonczinak azzal bút adának.

           Ez idő közbe naponként vítatá
           Temesvár falát basa, úgy rontatá,
           Három oldala mind földenig romla,
300     Csak nagy kapuban Losonczi marada.

           Sok ezör terekök ostromokon vesze,
           Az vitézekkel úrfi megepede,
           Élés béven nincs, vannak nagy éhségbe,
           Nincs reménségök sohonnét igyökbe.

305     Sőt az Istennek lelkét ajánlotta,
           Irgalmasságát csak őnéki várta,
           Az vitézeket ily szókkal bisztatta:
           Jutalma annak lészön mennyországba.

           Immár Szent Jakab napjára jutának,
310     Harminckettőd nap vala várvívásnak,
           Basa készíté népit végostromnak,
           Avagy megveszik, vagy mind ott elhullnak.

           Tőnek nagy zengést, megsivalkodának,
           Rettenetesen menének vízvárnak,
315     Ott es terekek sokan elhullának,
           Nagy viadalval vízvárba szállának.

           Sívás, nagy rívás vala az várasba,
           Vitézök vannak várba ohításba,
           Senki nem mehet várból az várasba,
320     Mindkét fél vagyon csak terek markába.

           Ezen Losonczi meg sem rettent vala,
           Egynéhány ezör terekben elhulla.
           Az Amhát basa szót béadott vala
           Az császár hitit úrfinak ajánlá.

325     Basák, szancsákok hitöket ajánlá,
           Csak Temesvárat császárnak megadná,
           Az vitézekkel ott ő meg nem halna,
           Minden sereggel békével bocsátná.

           Az jó Losonczi arra mégsem hajla,
330     Spaniol, némöt, magyar néki szóla,
           Az várasból es béizentek vala,
           Nagy szép szavokkal azon kérik vala:

           "Siess megadni ez megromlott várat,
           Ne veszess itt el sok nyomorultakat,
335     Vélönk egyembe vitézi magadat,
           Elég tisztösségben látod halatunkat."

           Tőn nagy ohítást úrfi, gondban esék,
           Mint az kösségnek régön megeskövék,
           Hogy híven együtt halnának, élnének,
340     Közakarattal várat megígérék.

           Immár Losonczi a vég Temesvárba
           Hétezer golyóbist rakott rakásba,
           Kit az terekek lőttek bé az várba,
           Népével szorult csak az nagy kapuba.

345     Az várasiak vannak könyörgésbe,
           Úrfi ne légyen aznap kimenésbe,
           Mert ők nem készök rakodva szekérbe,
           Ők készök lésznek reggel elmenésbe.

           Nám, az vitézök úgy szorgalmasztattyák
350     Aznap mentöket hogy el ne halaszják,
           Ha elhalasztják, bizon azt megbánnyák,
           Az terek dolgát mert sokan jól tudják.

           Vitéz Losonczi az kösségöt száná,
           Nékik megeskött, vélök élne, halna,
355     Reggerre hagyá, hogy vélök indulna,
           Éjjel készölne, minden készen várna.

           Sőt az kimenést így rendölé, hagyá,
           Az váras népét előtte bocsátná,
           Ő szekereit két renddel bocsátná,
360     Az szekerek köszt népével indulna.

           Derék gyalogok mind utól menének,
           Reggel fő lóra vitézök ülének,
           Az úr iffjai felöltösztetének,
           Várból várasba úgy szépen menének.

365     Ötvenezere az császár hadának,
           Kívöl lovon ül Prajko kapujának,
           Egy szekérutat hattak Losonczinak,
           Szájok tátva áll, mint éh farkasoknak.

           Tőn indulatot kapun várasi nép,
370     Azt ott bal kézre állatá terek nép,
           Szekereket bocsátá az lovag nép,
           Azt jobb kézre állatá az pogán nép.

           Jó Losonczi az kapun hogy kijuta,
           Beglerbék Kászonval ottan közből fogá,
375     Mint két kőfal között vélök indula.
           Az ő gyalogja kapun hogy kijuta,

           No, az terekek szorítani kezdék,
           Iffját népének ragadozni kezdék:
           Jó Losonczinak hamar megjelenték,
380     Önnön apródgyát, Tomorit elnyerék.

           Ottan az úrfi veszedelmét érté,
           Ő vitézinek felszóval üvölté:
           "Az terek hiti láttyuk itt elveszte,
           De vitéz módra légyen fejünk veszte!"

385     Dob és trombiták zengeni kezdének,
           Magyar vitézök mind fegyvert vevének,
           Az terekekvel viadalt kezdének,
           Sűrű terek köszt hamar elveszének.

           Csuda vakmerő jó Losonczi vala,
390     Mindenekelőtt hegyes tört ragada,
           Ő egy szancsákot ott általnyársola,
           Hamar két sebben ő fogllyá akada.

           Ám egy szancsáknak fogságában esék,
           Annak sátorában mikor viteték,
395     Amhát basának tuttára adaték,
           Az sebös vitéz eleibe viteték.

           Nagy haragjában kezdé feddenie:
           Mire császárnak nem akart engednie?
           Erejét vélte semminek lennie.
400     "Sok vitézét, eb, erüléd vesznie!"

           Eszt mongya úrfi: "Eb az ti hitetök,
           Császárral, basák, békök hitetlenök,
           Ha tuttam volna, oly ebek legyetök,
           Sokkal több lött volna itt elvesztetök."

405     No, basa szóla: "Hitetlenök ti vattok,
           Uluma béknek mind hitöt attatok,
           Másfelől utába rátámattatok,
           Itt azért ebek, kelle maradnotok."

           De lám, az basa inte, félön vivék,
410     Nemes vitéznek ottan fejét vevék,
           Fejét megnyúzák, szalmával megtölték,
           Egy ház oromra az csontját feltevék.

           Úrfiú testét basa temetteté,
           Nagy kéncsnél feljebb báná és könyvezé,
415     Hogy elevent császárnak nem küldheté,
           Mert két seb miatt nem élne, megérté.

           Vivék az bőrét hatalmas császárnak,
           Nagy hálát ada császár nagy Allának.
           Az több vitézök ott mind elhullának,
420     Kik meghalának, kiket elfogának.

           Megszámlálásra hagyom Úristennek
           Vég Temesvárba kik ott rekkenének,
           De vitézökben számost megnevezek,
           Illik örökké, hogy dicsírtessenek.

425     Jelös fővitéz az Kis Kampó vala,
           Ő keresztneve Alonso Perez vala,
           Saianedrai neve Pétör vala,
           Ő vitésségét sok csudálja vala.

           Nám, jó Losonczi hogy fegyvert vött vala,
430     Vitéz Kis Kampó fegyverét ragadá,
           Inte Losonczi, egyet ott levága,
           Körösbe szökék, ott lőn ő halála.

           Lőn az vár előtt nagy szörnyű halála,
           Vitéz Battyáni Farkasnak nagy kénja,
435     Ki Temesvárba viceispán vala,
           Térdben két lábát elvagdalták vala.

           Várasbélieknek könyörög vala,
           Hogy általlőjék, mert nagy kínt vall vala,
           Estig kínlódék, fejét vötték vala.
440     Vitéz Don Gáspár bástyán veszött vala.

           Vesze porkoláb Sövénházi Ferenc,
           Az Csefi Ferenc és az Deli Ferenc,
           Jó Macsóiai Ferenc, Horvát Ferenc,
           Főhadnagy Milák, jó Haraszti Ferenc.

445     Vesze jó Deli Balázs és Rácz Farkas,
           Az Deli Dömjén és Arpasitt Farkas,
           Prestiochi Lukács és Pattantyús Balázs,
           Az Nagy Vitális, vesze Kolbász Farkas.

           Vesze egy vitéz, az jó Forgács Simon,
450     Ki vitésségét látták ott az harcon,
           Benkuit Gergely és az Bradi Márton,
           Vesze Nagy Egyöd és Kenézi Márton.

           Vesze Nagy Gergely, Kis Kampó hadnagya,
           Jó Gergely vajda, és az Miklós vajda,
455     Újszászi Sándor, jó Príni hadnagya,
           Az kis Tomori, vesze Zoltán Józsa.

           Vesze sebesi Nagy Pétör, Pitár Pétör,
           Jó Vas Benedök és Farkasit Pétör,
           Az Szabari Benedök, Boli Pétör,
460     Az Sáfrán László, némöt monstramestör.

           Vesze Chlinchit György, Bornemissza János,
           Vesze Horvát György, jó Szörény János,
           Vesze Párnás György, jó Fekete János,
           Az Moga Bálint, vesze Moga János.

465     Vesze Ábránfi Imre, Rucitt János,
           Alia Imre, jó Margai Miklós,
           Az Tasi László és az Tasi Miklós,
           Jó Móré László, az Komornik Miklós.

           Vesze Rácz István, ifjú Sulyok István,
470     Kázméri István, az jó Köchör István,
           Guczit Bertalan, Becskereki Fábján,
           Az Pétör ispán, Mendoza kapitán.

           Vesze Újheli Pál és Váli Mihál,
           Zsámbokréti Miklós, Kendörösi Mihál,
475     Jó Korlát Imre és Eszéki Mihály,
           Az Lengyel Pétör, Széni Márton, Nagy Pál.

           Vesze Csomboli Miklós, Párnás Lukács,
           Bicskei Benedök, Pattantyús Tamás,
           Az Tabdi Antal és az Ördög Balázs,
480     Vesze körösudvarheli Nagy Máté.

           Vesze Barbél Máté, Szentjánosi Mihál,
           Az Kevél Ferenc, Székölszéki Mihál,
           Jó Bódog Ferenc és Balika Mihál,
           Fekete Gergely, Fekete Boldizsár.

485     Vesze Apros Pétör és az Glesán János,
           Gorbai Amborus és az Móré János,
           Az Borbás ispán és az István ispán,
           Az Lengyel Pétör, jó Körti Bertalan.

           Vala öröme az Amhát basának,
490     Véle egyemben az császár hadának,
           Ott mind fejenként Allát kiáltának.
           Ez nyereségön nagy hálát adának.

           Várasi népet esmét bészállaták,
           Örökségében mindent bocsátának,
495     Szabadságokban mindent megtartának,
           Tisztöt ott adák az Kászon basának.

           Csudáját király, hogy hallotta vala,
           Jó Losonczinak vesztét szánja vala,
           Igyében hogy meg nem segélhette vala,
500     Mert békesség dolgát akkor futtya vala.

           Ezen Baptista, Bátori Andrásval
           Igen bánkódék sok könyhullatásval,
           Hogy segétségvel nem lehete hadával,
           Mert ellensége Moldvában lőn nagy hadval.

505     Mongyam az Pökri Annának csudáját,
           Vitéz Losonczi szép társa sírását,
           Öt árvájával özveggyé marattát,
           Mikort megérté urának halálát.

           Csak ámélkodék, magát lebocsátá,
510     Keserűségvel ő urát siratá,
           Ő szép gyermökit sírva apolgatá,
           Olymint ő magát ott halni bocsátá.

           Az Ország Kristóf két hajadon hugával,
           Príni Gábrielnek szép mátkájával,
515     Terek Ferencnek es szép mátkájával,
           Ország Lászlónak megmaradékival.

           Sok könnyhullással ők sirattyák vala,
           Mint édesattyokat ohíttyák vala,
           Úrnak két szép leánmagzattya vala,
520     Édösattyokat ők kesergik vala.

           Sok jó adassék felségös királnak,
           Szolgálattyáért vitéz Losonczinak,
           Minden várait engedé leáninak,
           Fiakká tevé ő sok jószáginak.

525     Óh, mely szertelen hallyák kesergését,
           Az jó asszonnak csuda vesződését,
           Ő nem ohíttya világban élését,
           Mert elvesztötte édös szeretőjét.

           Vigasság nem kell már semmi dolgában,
530     Ő béöltözék az fekete gyászban,
           Szép gyermekivel holtig nagy siramba,
           Jó hív szolgái azon színű gyászban.

           Jó Losonczinak halálát ohítja
           Príni Gábriel, egy fogadott fia,
535     Jó Terek Ferenc, más fogadott fia,
           Sok jó barátja őtet szánnya-bánnya.

           Ő elveszésén sok úr szomorodék,
           Mert jószágokban sok elpusztíttaték,
           Ő családjokval búdosóban esék,
540     Tisza két fele terek kézbe esék.

           Ez Magyarország, sok nemes nemzetség,
           Halálát száná-báná szegén kösség,
           Rác, oláh, cseh, tót, sok magyar nemzetség,
           Egész Erdélség, spanyol, némötség.

545     De már láttyátok magyarok kik vattok,
           Hogy Temesvár volt csak jelös kaputok,
           Segétségére fel sem támadátok,
           Hogy elvesztétök, ládd-e mint romlátok.

           Jó Losonczinak vitésségét tuttátok,
550     Mire hogy Temesvárba bocsátátok.
           Néktök volt volna kívöl bisztatótok,
           Ki nálunk volna mast es Temesvártok.

           Derék krónikában én nem olvastam
           Ily jelös úrfit, hírrel sem hallottam,
555     Ily vitésséggel veszött volna végházban,
           Azért hogy méltó írnom krónikában.

           Immár magyarok mind széllel pillagtok,
           Hogyha lehetne már feltámadnátok,
           Még es jó hittel Istent imággyátok,
560     Mert ha nem segél, majd elfogyatkoztok.

           Tinódi Sebestyén írá könyvében,
           Nagybódogasszon napján énökében,
           Mert jó Losonczit szánja ő szivében,
           Ezörötszázban és ötvenkettőben.

FINIS

           Hallyátok már Ali basa bölcseségét,
           Budából hadával gyakran kiütését,
           Nyolc várnak, kastélnak romlását, vevését,
           Az Ördög hadának bölcsen megkerülését.

5         Ez parancsolása vala az császárnak:
           Míg alatta lenne Amhát Temesvárnak,
           Addég Ali basa Felföld tartománnak
           Ő rontója lenne ottvaló végházaknak.

           Rávigyáza erre herélt Ali basa,
10       Temesvárat víja az fő Amhát basa,
           Budából indula szép hadával basa,
           Beszperim vár alatt lőn hamar megszállása.

           Ez Beszperin vára szép püspekség vala,
           Az Balatom mellett merő kövön vala,
15       Az jó Paksi János ott főhadnagy vala,
           De az megszálláskor királ felé ment vala.

           Ezen Ali basa nagy örömbe vala,
           Álgyút igazgata, lőni parancsola.
           Egy hétig az várat erősen rontatá,
20       De azzal őnéki csak keveset árthata.

           Lám, benn az porkoláb jó Vas Mihál vala,
           Ki miatt az basa sok kárt vallott vala,
           Éjjel-nappal lőni basa siet vala,
           Kitől várbéliek igen rettentek vala.

25       Tőnek hasonlást az sok gaz nép az várba,
           Támadának porkoláb ellen haragba,
           Az fokról zászlókat lehányák búokba,
           Mind zsákmánt tevének kincsbe ott az tárházba.

           Az várból gaz népek sokan kiugrának,
30       Csak kevesen porkolábbal maradának,
           Erről az terekek hamar hírt hallának,
           Az árulók vár köről mind levágatának.

           Lőn nagy rettenése szegín Vas Mihálnak,
           Hamar szót kiada, fogadá basának:
35       Békével morhástúl ha elbocsátanák,
           Várat ő megadná az hatalmas császárnak.

           Jó Ali basa ezt hogy hallá, eröle,
           Néki fogadá; várat kezéhöz véve,
           Békével Vas Mihált eleresztetteté,
40       Titkon terekeket ő utánna ereszté,

           Basa hagyásából megfogák, megfoszták,
           Pínzétől, lovátúl őtet megtisztíták,
           Ott meg vissza az basának bémutaták,
           "Kavorokhoz ment volna" - őt úgy béárulták.

45       Az tereket basa hamar levonyatá,
           Előtte Mihálnak igen loholtatá,
           Vas Mihált ez okkal ő megtartósztatá,
           Hogy szpaiaságot császártúl nyerne, adna.

           Sok foházkodással mast es jó Budában,
50       Vagy Terekországban vagyon nagy rabságban.
           Úgy hidgyetök terek hitiben, szavában.
           Basa onnat szálla az nemes Skambriában.

           Az fövön 15 napig legelének.
           Esmég jó Budából hamar készölének,
55       Szancsákok, vajdák, békök egyben gyűlének,
           Tizenkétezeren álgyúkval eredének.

           Vitéz Ali basa dolgába bölcs vala,
           Drégel vára alatt táborával szálla,
           Az vár törésére álgyúkat állata,
60       Négy álgyúja, hat taraszkja néki csak vala.

           Jó vitéz Szondi György benn porkoláb vala,
           Bekefalusi Gergely ő társa vala,
           De akkort házához kikéredzett vala,
           Az megszálláskoron el-kirekedött vala.

65       Töretni az basa kezdé Drégel várát,
           Ott ám lerontatá egy szép magas tornyát,
           Szondi ott elveszté egy vitéz szolgáját,
           Jó Zoltai Jánost, meghala torony alatt.

           Első ostromot basa nagyot tétete,
70       Ott sok terek vesze, ő nem sokat nyere,
           Ezt tevé Szondi Györgynek jó vitéssége,
           Ott meg akar halni, azt ő már elvégezte.

           Sőt az várnak falát, tornyát igen törte.
           Basa oroszfalui pappal kérette:
75       Az várat megadná, magát ne vesztené.
           "Már késén költ ahhoz!" - Szondi csak eszt izené.

           Sok foglya őnéki, kettőt ő hívata,
           Két énökös apródgyát előállatá,
           Azok előtt ily testamentomot szóla:
80       Az Ali basának két apródgyát ajánlá.

           Ezen igen kéri basát őnagyságát,
           Vitésségre taníccsa ő két apróggyát,
           És eltemettesse Szondi Györgynek tagját,
           Mert majd itt megláttyák az ő szörnyű halálát.

85       Gyorsan mind az négyet skárláttal ruházá,
           Pínzzel kápájokat megtölté, megraká,
           Az Ali basának szépen kibocsátá,
           Ő minden morháját az közöbre hordatá,

           Égeté, elveszté. Istállóba méne,
90       Jó lovait hegyes tőrrel általveré.
           Lelkét az Istennek aj ánlá, ígyéré.
           Nagy derék ostromát Ali basa kezdeté.

           Nagy szép dárda Szondinak kezébe vala,
           Sebösölve térdön állván ő vív vala,
95       Romlott toron alatt általlőtték vala,
           Az fejét az hegyről alávetötték vala.

           Jó Drégelnek vára lőn basa kezébe,
           Szondinak az testét vivék eleibe,
           Fejét keresteté, az testhöz viteté,
100     Mint oly vitéz embört nagy szépen temetteté.

           Jó dícséretbe lőn Szondi vitéssége,
           Feje felé írott kopját feltétete.
           Ságra és Gyarmatra basa elerede,
           De az két kastélba ő egy embert sem lele.

105     Ott mikoron juta Szécsén vára alá,
           Szintén Szent Margit asszonnak napja vala.
           Ott porkoláb Árokháti Lőrinc vala.
           Azon estve várast várból gyújtották vala.

           Lám, nem merék várni az budai basát,
110     Ott meghasonlának sokan az füst alatt,
           Éjjel kiszökének, megyön ki szalathat,
           Árokháti hallá, látá csak nyolc szolgáját.

           Csakhamar utánnok ő es el-kiugrék,
           De nem szalathata, mezőben ellepék,
115     Mind nyolcadmagával fogva elviteték.
           Az jó Szécsén vára szépen erőssítteték,

           Vala basa ezen igen nagy örömbe.
           Csak háromszázan Arszlán béköt ereszté,
           Busa tornyát elöl ő megkésértené,
120     Kis palánkja vala, vala Balassa Zsigmondé.

           Abban kevesen, de vitézök valának,
           Vitéz Tercsi Mihál porkolábja annak,
           Nagy András, András deák és Szuhai István,
           Mondák, hogy az tornyot halálig meg se adnák.

125     Rettenetösön bék faluját égette,
           Tercsi Mihál belől erőssen lőttete.
           Bék ezen haragvék, táborban siete,
           Kétezeren másodnapon alája méne.

           Nagy öreg két álgyút alá vonyattata,
130     Tizenkét golyóbist toronyhoz bocsáta,
           Az tornyot fejekre töreté, rontatá,
           Tercsi az toromba ott meg nem maradhata.

           Az palánkban onnat minnyájan jövének,
           Mégis ők az béktől nagy hitöt vevének,
135     Palánkot megadák, úgy elvitetének,
           Kiket Buják alól békével eresztének.

           Kiszálla az basa az Hollókő felé,
           aborát járatá közel az vár mellé,
           Az porkoláboktúl az várat kéreté.
140     Két porkoláb vala akkor az Hollókőbe:

           Csák Imre porkoláb, Szaki András vala.
           Imre megijedött, András vitéz vala,
           Imre az basának ott választ tött vala,
           Jó Hollókő várát ő megígyérte vala.

145     András hogy aszt hallá, ottan ellent monda,
           Pártos drabantokkal Imre rátámada,
           Hegyes tőrrel társát általveri vala,
           Ha akkor ő kezét meg nem ragadgyák vala.

           Sietséggel várat basának megadá,
150     Basa békével őket elbocsáttatá,
           Imre magát ezzel gyűlöségbe hozá,
           Őt addég kergeték, szökék Terekországba.

           Táborával basa Buják alá szálla,
           Porkoláb, úrképe ott Nagy Márton vala,
155     De nem az elébbi Kopasz Márton vala,
           Kit jó vitéz módra régen elfogtak vala.

           Ötödnapég basa erősen lőtteté,
           Azért Buják falát egy cseppné sem sérté,
           Császár kegyelmére es igen kéreté,
160     De nagy bátorsággal Nagy Márton nem ígíré.

           Lőn köztök hasonlás, tárházát feltörék,
           Éjjel kiszökének, ottvalót elvivék,
           Az jancsárok őket utakon leselék,
           Öket mind levágák, Mártont fogva elvivék.

165     Nagy Márton ez nap es veszni oda vagyon,
           Az Ali basának nagy csudája vagyon,
           Az Buják várának erős fala vagyon,
           Nem hitte, hogy annak semmi módon árthasson.

           Az szép nyereségen basa lőn örömbe,
170     Császár vitéziben házakban helyheté,
           Hadával Budába esmég el-béméne,
           Örömébe Allát mindennel üvölteté.

           Kár lőn ez váraknak tőlünk elveszése,
           Mert sok tartománnak lőn hozzá térése,
175     Királi felségnek nagy kárszönvedése,
176     Lőn keserűsége reá gondviselése.

           Már hallyátok vesztét az Ördög Mátyásnak,
           Más nyelvvel Taifelnek nevezik és mongyák.
           Kegyes királyunknak mikoron megmondák,
           Felföldi végházak hogy elköltek, csúsztanak,

5         Elíra, izene fő-fő hadnagyinak:
           Olasz Sforciának és Ördög Mátyásnak,
           Győri és lévai szép magyar hadának,
           Az végbelieknek, vitézlő hadnagyinak.

           Gyorsan készülnének, ők elindulnának,
10       Hogy az végházakat megszabadítanák,
           Az Ali basával ők szembe vínának,
           Lévára gyülnének, ott mind egymást megvárnák.

           Nám, meg elírata, izene uraknak
           Kassa tartománba, vármegyés uraknak,
15       Hogy egyben gyűlnének, mind feltámadnának,
           Az lévai haddal ők öszveballagnának.

           Javokért, hasznokért, megmaradásokért
           Gyűlnének, vívnának az ő hazájokért,
           Ne vesznének mind el az nagy tunyaságért.
20       Vármegyék hogy hallák, gyűlni kezdének azért.

           Ördög Mátyás királképe kétszáz lóval,
           Duna elvöl Győrből hadnagyok szép hadval,
           Köglövitt György, Sándor Ferenc, Dombai Mihál,
           Dezsőfi Ferenc, Rátkai Pál száz-száz lóval.

25       Rágondolván Lévából es szép had vala,
           Széköl Miklós, Szárkándi Pál, Sztepán vajda,
           Matusnai Sebestyén, Jakosit Ferenc vala,
           Ezök száz-száz lóval oly nagy szép szerök vala.

           Élésmestör Sbardella Ágoston vala,
30       Váci pispök vala, ő száz lóval vala.
           Kis Pukhán száz lóval, Krusit Jánosnak vala
           Hadnagya Csuti Gáspár száz lovaggal vala.

           Sforcia negyedfélezör taliánnal
           Közikbe béjuta nagy szép gyalogokkal,
35       Maskó harmadfélszáz fegyveres lovaggal
           Véglesi tiszttartó juta nagy hamarsággal.

           És háromezör lanc, puskás, kopjás jöve,
           Mind fegyverös vala, Lévára béjöve,
           Egegre ez szép had táborral béjöve,
40       Nyolcszáz cse és hajdú ott hozzá nagy szép jöve.

           Az némötök, taliánok nagy gazdagok,
           Soknak őközülök vagyon aranláncok,
           Sok aranforintjok, sok ezüsttallérok.
           Tizenhatodnapég Egegön lőn lakások.

45       Szorgost híre jöve az Ali basának,
           Hogy szép hada indult Ferdinánd királnak,
           Néki nagy sok kíme tétova futosnak,
           Minden hírt igazán hamar néki meghoznak.

           Ő minden hadával mezőn készön vala,
50       Erre rágondola, Váccá el-bészálla,
           Még az Temesvárat akkort víják vala,
           Ezörötszázötvenkét esztendőben vala.

           Vácból Drégöl felé az basa indula,
           Egegön az Ördög Mátyás múlat vala,
55       Az vármegyéket ő igen várja vala,
           Föleg várasába ők gyülekösztek vala.

           Revid időn nemesek nem gyűlhetének,
           Hadnagyok Ördögnek gyakran izenének,
           Hogy ő feljebb lépnék, és öszvemennének,
60       De ő vélé magát basa ellen elígnek.

           De lám, az vármegyék felföldi urakval
           Már bégyűltek vala hétezör magokval.
           Immár basa vala nagy ólálkodásval,
           Az két had ne lenne hamar szömben egymásval.

65       Ördög felbocsáta álgyúk eleibe,
           Kiket Zólyom felől királ nékik külde,
           Rátkait, Köglevityöt, Matusnait küldé,
           Hogy Kékkő váránál ők találjanak egybe.

           Vannak az Bozóknál álgyúkkal, meghallák,
70       Egegről az hadat ők es kiszállíták,
           Elöljárót, ötszáz huszárt bocsátának,
           Azután az lovag fegyverösök valának.

           Gyalog háromezör lanckenet indula,
           Negyedfélezör olasz az után vala,
75       Nyolcszáz hajdú, cseh utánok indult vala,
           Élésszekerek köszt hét taraszk vélök vala.

           Hatszáz huszár ott utoljáróba vala,
           Az palásti mezőn tábort jártak vala,
           Basa táborával már Szilvásnál vala,
80       Ezör lovon való tereket elbocsáta,

           Az királ hadát kímöljék, megkörüljék,
           Aszt az utoljáró huszárok megűzék,
           Igen harcolának, egy fejet vevének,
           Fogva egy tereket hozának, ott nyerének.

85       De lám, az fogoly általjába megmondá,
           Hogy az basa vélök ott szömbe megvína,
           Valakinek Isten nyereségöt adna.
           Véli Ördög Mátyás, hogy nagy bölcs ember volna.

           Az Szent Lőrinc napján reggel az terekek
90       Elöl eljutának, nagy harcot tevének,
           Németök taraszkból igen lövöldeznek,
           De azzal magoknak ők hasznot sem tevének.

           Nám, ellövék Dezsőfi Ferenc bal lábát,
           Lova ott meghala, két ló köszt ő magát
95       Elvivék, utába láták ő halálát,
           Sok jámbor megbáná ez vitéznek halálát.

           Az harcon mindkét fél oly igen forgódnak,
           Kik ottan meghalnak, kik fogllyá akadnak,
           Három taraszkot nyerének, elhozának,
100     Hogy kin az magyarok, németök vigadának.

           Kárt az terekekbe magyarok tevének,
           Mert sok főterekek az harcon veszének,
           De magyarok közül két fővitéz esék:
           Dombai Mihált, Sándor Ferencöt elvivék.

105     Bátorságok vala ott az huszároknak,
           Negyven válogatott jó taliánoknak,
           Szükség hozá, huszárok megfutamának,
           Taliánok egy mesdecskébe szorulának.

           Elbamlák terekek az taliánokat,
110     Háromszázan vélök kezdének viadalt,
           Igen vitészködnek, ölének sok pogánt,
           Budai kincstartót megölék, az főpogánt.

           Viadalokban ők megfárattak vala,
           Hogy megsegéllenék, igen üvöltik vala,
115     Az magyar vitézök ráökleltek vala,
           Az spaniolokat éppen elhoszták vala.

           Lőn az basának délbe elérközése,
           Tizenkétezör nép, tizennégy taraszk véle,
           Az ő szép tábora vagyon megszörözve,
120     Sokat taraszkokból két fél lövének szömbe.

           Csakhamar egy falka népét elbocsátá,
           Az királ táborát hátul elbocsátá,
           Terek egy hegyecskén gyalognépet láta,
           Nyolcszáz hajdút, csehöt elbamla, mind levágá.

125     Ímé aszt háromszáz fegyverös meglátá,
           Ottan az terekre rejája indula,
           Az tereket hamar kétfelé szakasztá,
           Terek megfutamék, sok bennök ott elhulla.

           Ezután fegyverösök alászállának,
130     Helyekre táborba esmég béállának,
           Hagyá hadnagy: huszárok hátra állanának,
           Fegyverös seregöt ott elöl állatának.

           Németök, taliánok elöl állának,
           Eleikben taraszkokat vonyatának,
135     Az győriek szárnyul melléköl állának,
           Taraszkból mindkét fél sok golyóbist szórának.

           Mely gonosz szerencse ott nékik adaték,
           Csudaképpen álgyúpor ám felgyútaték,
           Terekek örülnek, Allá kiáltaték,
140     Az királ szép hada azzal megrémölteték.

           Ördög ő taraszkit visszatérítteté,
           Basa nagy felszóval Allát üvöltete,
           Egy csöppöt sem vára, ott rájok erede,
           Az lanckenet némöt először futni kezde.

145     Győri, lévai had utánnok futamék,
           Az derék seregöt ám megkörnyűközék,
           Az terekek miatt nagy sok levágaték,
           Egynéhán ezör ő bennök ott fogllyá esék.

           Királ szép hadában mind zsákmánt tevének,
150     Királ hadnagyiba ott fogllyá esének,
           Királképe Ördög Mátyás ott elesék,
           Az talián hadnagy Sforcia fogllyá esék.

           Elfogák Dombait és Sándor Ferencöt,
           Levágák Sbardella Agoston pispököt,
155     Jó Borsai Miklós, az kis Pukhon veszött,
           Az jó Sőli Farkas, Rozson Kristóf elesött.

           Rettenetös veszedelem ez lött vala,
           Ki az jó királnak keserves kár vala,
           Ördeg Mátyást Budára bévitték vala,
160     Zászlója, dobja, sípja, trombitása vala.

           El alá viteték az terek császárnak,
           Ott lőn szörnyű halála Ördög Mátyásnak,
           Saccolása meglőn olasz Sforciának,
           Tizenhatezer aranyat ada basának.

165     Vala ezön basa igen nagy örömbe,
           Éjjel-nappal vagyon nagy készülésébe,
           Szándékja Szolnokot, Egröt ő megvegye,
           Mind lengyel határig ez országot elnyerje.

           Lőn ez időközbe benn Moldva földében,
170     Illyés vajda készüle ötvenezörön,
           Terekkel, oláhhal Erdélnek földében,
           Rablást és égetést tegyen királ földébe.

           El-beüte az Ojtozon hamarságval,
           Torja várasánál szálla táborával,
175     Onnat száguldót bocsáta szertartásval,
           Háromszék aljába járnak nagy jargalásval.

           Szepsi, Kízdi és Orbai szék aljába,
           Hermán, Prásmán várasa lőn felgyújtásba,
           Az föld népe mindenfelől nagy futásba,
180     Terek, oláh jargal szabadon az országba.

           Ebben hogy híre lőn két vicevajdának:
           Idenfi Lászlónak és az jó Bánk Pálnak,
           Ország negyedrészével ők támadának,
           Kolozs, Doboka, Ózd, Küköllő indulának.

185     Lám, eszt az terekek mikoron megérték,
           Megvárni nem merék, ők futamást vőnek,
           Sepsit, Kízdit, Orbait rablák, égeték,
           Nagy sok kárt tevének, azzal ők kimenének.

           Jó Idenfi László, Bánk Pál sietének,
190     Őket az havasig erősen kergeték,
           Sokat levágának, kiket érhetének,
           Az terhös terekben havasokban vesztének.

           Pétör vajda fia, Illyés eszt müvelé,
           Hívségét császárnak ő ezzel jelönté.
195     Azonba Temesvár, Losonczi elvesze,
           Lippa, Solymos vára meg csudaképpen vesze.

           Pórul cselekedék, ki porkoláb vala,
           Aldanai Bernáld, ki Nagy Kampó vala,
           Mihelt Temesvárnak veszését meghallá,
200     Lippából, Solymosból hamar ő el-kiszálla.

           Amhát basa hallá, oly igen csudálá,
           Mint lakóhelyébe könnyen belészálla,
           Élése, álgyúja benne éppen vala,
           Sok ezer forint kárt ott királ vallott vala.

205     Sőt az Ali basa az nagy Amhát basát
           Ő szorgalmasztatja, indíccsa nagy hadát,
           Hogy ők megszállanák Szolnok, Egör várát,
           Annét nem múlatnak, mint vég Temesvár alatt.

           Ottan elindula az nagy Amhát basa,
210     Szolnokot megszállá elöl Ali basa,
           Húszezör népével álgyúkkal megszállá,
           Egy hétig lőtteté, de ő azzal sem árta.

           Lám benn főporkoláb Nyári Lőrinc vala,
           Véle sok jó legín hetedfélszáz vala,
215     De sokféle nyelvön való népe vala,
           Kik között pártolás, meghasonlás lőtt vala.

           Jó álgyú és taraszk huszonnégy benn vala,
           Szolnokban szakállos másfélezör vala,
           Spaniol puska es másfélezör vala,
220     Ezökhöz való por nyolcszáz mázsa ott vala.

           Mázsával vas, ón, tözesszerszám sok vala,
           Golyóbis és kötél szántalan sok vala,
           Sok ezör forintba királnak áll vala,
           Kiket az Szolnokban mind ott vesztöttek vala.

225     Oly igen szép, erős Szolnok vára vala,
           Egyfelől az Tisza alatta foly vala,
           Másfelől az Zagyva alatta foly vala,
           Vár alatt az két víz öszveszakadva vala.

           Sőt az felszél felől nagy árokja vala,
230     Három szegén három erős bástya vala,
           Csak nagy magas töltés néki fala vala,
           Házak az töltésből ki nem láccanak vala.

           Szolnok alá Amhát basa hogy eljuta,
           Mezőt egy mélyföldig népével szállatá,
235     Az császár táborát rajta megjáratá,
           Sátorit vonyatá, zászlóit felállatá.

           Oly nagy zöngés-bongás az táborban vala,
           Harangok, csengetők ott konognak vala,
           Sípok, dobok, trombiták harsagnak vala,
240     Szélét-hoszját az nagy hadnak nem látják vala.

           Látják várbéliek, borzadoznak vala,
           Losonczi veszése mind eszökbe vala,
           Ők ott alattomba súgnak-bógnak vala,
           Hogy bölcs vezérjök nincs, aszt ők orrolják vala.

245     Nem adának helt világi tisztösségnek,
           Az császár hadátúl ők megrettenének,
           Azon éjjel várból ők mind kiszökének,
           Szent Mihál hónak negyednapján ellépének.

           Ott eszébe vevé Nyári Lőrinc magát,
250     Hogy mind pusztán hatták jó Szolnoknak várát,
           Azon megijede, ő sem bízá magát,
           Ő es pusztán hagyá az Szolnoknak kapuját.

           Keserög magába, megálla utába,
           Gondolkodni kezde az ő nagy búvába,
255     Jobb néki meghalni Szolnoknak várába,
           Hogy nem szégyönére élni itt ez világba.

           Eltére, béméne Szolnok kapujába,
           Halálát végezé nagy bátorságába,
           Azomba az terek indula hajnalba,
260     Még nem tuggyák vala, hogy senki nincs Szolnokba.

           Legottan ostromnak ők megindulának,
           Az várba nagy föstöt ám ők meglátának,
           Megérték, az várból hogy kiugrottanak,
           Az vár kapujára ők hamar rohanának.

265     Vár kapuját Nyári Lőrinc megállotta,
           Vitéz módra vélök ott viadalt tarta,
           Sok terek elbamlá, ő fogllyá akada,
           Az futó gyalognép nagy sok vesze, meghala.

           Ezen lőn öröme ott az főbasának,
270     Hogy Szolnok vára lőn kezébe császárnak,
           Örömökben Allát, Allát kiáltának.
           Sok szerszámot várvíváshoz ott találának.

           Szorgost készölének Egör vára alá,
           Szégyen-vallania ők sietnek vala,
275     Abból es kiszöknek, mind azt vélik vala,
           Sőt ő szerencsájok ott visszafordult vala.

           Ezön kérönk Atyaúristen tégödet,
           Kegyösön hallgasd meg hív körösztyénidet,
           Téríccsed meg pogán ellen szerencsénket,
280     Roncs meg és elveszesd az fene tereket.

           Sok dícséretöt hogy tenéköd monthassunk,
           Az te szent igédben hallgassunk, tanuljunk,
           Jámbor életönkkel benne mi megtarcsunk,
           Te szent országodba véled öszve vigaggyunk.

285     Ennek lőn írása az jó Kolozsvárba,
           Tinódi Sebestyén könnyomtatásába,
           Szerzé nagy búvába egy hideg szobába,
288     Gyakran fú körmébe, mert nincs pínz tassolyába.

FINIS

           Ti magyarok már Istent imádgyátok,
           És őnéki nagy hálákat adgyatok,
           Jelösben Tiszán innét kik lakosztok,
           Egri vitézeknek sok jót mongyatok.

5         Ím egy krónikát mondok, meghallyátok,
           Talám mássát soha nem hallottátok,
           Magyarok, végházban sem szolgáltatok,
           Eger várát mint mast oltalmazátok.

           Nem emberi hatalom eszt mívelé,
10       Mert csak Úristen hatalmát jelönté,
           Ez világ hatalmát semmijé tevé,
           Terek császár erejét szégyöníté.

           Óh, mely jelös hat csudák történének,
           Krónikában hasonlók sem leletnek,
15       Kikről világvégig megemléköznek,
           Magyarok közt mely veszödelmek lőnek.

           De egy csuda az János király fia,
           Országából annyával búdosása,
           Kiből ez országnak lőn bódulása,
20       Török császár miatt nagyobb romlása.

           Jelös dolog más az Lippa vevése,
           Ulumán béktől meg visszanyerése,
           Mert az magyar végház visszavevése,
           Terek kézből soha nem volt nyerése.

25       Sőt harmad csuda Fráter György halála,
           Viadal nélkül lőn szernyű halála,
           Ily nagy úrnak lött volna így halála,
           Nem olvastam hasonlót krónikába.

           Elveszése nagy szegedi szép hadnak,
30       Negyedik csudája mennyei Úrnak.
           Ötödik lőn jó Losonczi Istvánnak,
           Tömösvárba lőn halála úrfinak.

           Bátor légyen hatodik nagy csudája,
           Isten mint lőn Egörnek megtartója,
35       Kiről énököm lészön megvallója,
           Csendességben csak légyen meghallója.

           Ebből, vitézök, sok jót tanulhattok,
           Szállott házba mi szükség, meghallyátok,
           Minden igyetökben mint forgódgyatok,
40       Hogy jó hírben, névben maradhassatok.

           Sok jó adassék memből vitézöknek,
           Kiktűl megtartaték vára Egörnek,
           Rabságtúl maratta ez földi népnek,
           Bora, kenyere hegyeknek, völgyeknek.

45       Ti hallyátok Egör istóriáját,
           Ne bánnyátok én szóm szaporodását,
           Mert négy részre osztom ennek mondását,
           Hogy bévebben ércsétök nagy csudáját.

           Írom első részében Egör várát,
50       Ő állását és minden rendtartását,
           Az többibe az erős ostromokat,
           Porfelgyúlást, terek szégyenvallását,

           Írnak vala másfélezörnegyvennyolcba,
           Szent Jakab hónak huszadik napjába,
55       Egör vára lőn jó királ számába,
           Érté királ Egröt nagy pusztaságba.

           Elválasztá egy jámbor hív szolgáját:
           Az ruszkai jó vitéz Dobó Istvánt,
           Mint főporkolábját, udvarbíráját,
60       Jó Zay Ferencöt, más porkolábját.

           Negyvenkilencben mikoron írnának,
           Esmég foglalák az Oláh Miklósnak,
           Főpispöknek, főkancelláriusnak,
           Ötödnapján az Bódogasszon hónak.

65       Dobót, Zayt akkoron megesköték
           Őfelségének, országnak, pispöknek,
           Eger várban hogy ők hívök lennének.
           Ötven esztendőben mikor élnének,

           Egri sereggel Szolnokot foglalák,
70       Királ akarattából megcsinálák,
           Vitéz Zay Ferencöt benne hagyák,
           Ki jól szolgála, sok jámborok vallyák.

           Az jó pispek ötvenegy esztendőben
           Vitéz Mecskei Istvánt egri tisztben
75       Dobó István mellé mindön igyében
           Választá, szolgálna jó hívségében.

           Királnak, pispöknek meghitözének,
           Hogy Egerben nagy hívséggel lennének,
           Viszont király és pispök felelének:
80       Szükségökben segétséggel lennének.

           Csuda szép helyen Egör vára vagyon,
           Az völgyre fekszik egy hegyorozaton,
           Északra ellenbe Királszéki vagyon,
           Napkeletre egy nagy magas hegy vagyon,

85       Arról bénézhetnek várban szabadon,
           Napkeletről alámeneti vagyon,
           Dél felé nemmén szép mezőcske vagyon,
           Dérről fekszik váras, egy völgybe vagyon.

           Sőt várasnak vala tapasztott palánkja,
90       Annak vala négy kimenő kapuja,
           Egör víznak által benne folyása,
           Napnyugatról az káptalan klastroma.

           Sok épölése benn az várnak vagyon,
           Dérről, váras felől nagy bástya vagyon,
95       Varkucs Tamás rakatta kapu vagyon,
           Közel napnyugatra egy toron vagyon.

           Ahhoz közel egy erős kőbástyája,
           Kit jó Dobó István rakatott vala,
           Azon belől egy szép erős palánkja,
100     Az kaputúl nagy bástyáig az vala.

           Benn, ezök közt vagyon egy földárokja,
           Kapupalánk mellett egy nagy domb vala,
           Tetejére kasokat raktak vala,
           Kiről álgyúk kétfelé járnak vala.

105     Az után régi nagy földdomb más vagyon,
           Napnyugat között, észak között vagyon,
           Vár szegletin, tetején sok kas vagyon,
           Tapasztott palánkval kerítve vagyon.

           Fenn az aránt belől mellette vagyon
110     Azon szegletön egy kőbástya vagyon,
           Az az tömlöc, hossza északra vagyon,
           Az mellett északról sok szép ház vagyon.

           Ez paloták alatt külső kőfala,
           Kőfal belől egy sövénpalánk vala,
115     Paloták végében egyenös kőfala,
           Fal végében az Sándornak bástyája.

           Régön Príni Péter kettészakasztá,
           Az nagy várat fallal általrakatá,
           Az monostort belső várba hagyatá,
120     Szanktuáriomát egy bástyának hagyatá.

           De az külső részt más várnak hagyatá,
           Szanktuáriomig egy nagy töltést hagyata,
           Kin sok álgyú három felé szolgála,
           Napkeletre, hegyoldalra, északra.

125     Ím az szanktuáriomba alkottak,
           Teteiglen baronából felróttak,
           Egy nagy töltést vitézök csináltanak,
           Az tetején töltött kasok állának.

           Nagy szép álgyúk arról délre szolgálnak,
130     Napkeletre és északra szolgálnak.
           Egy emölcsős kapu mellette annak,
           Kin az kilső várba ki s be ott járnak.

           Az kaputúl fogva szegletig vala,
           Az megmondott egyenös kőfal vala,
135     Az fokiglan belől mind töltés vala,
           Azzal egyaránt egy nagy töltésdomb vala.

           Nám, azon es töltött kasok valának,
           Tetejébe egy palánkot fonának,
           Belső várba hegyről bé ne lássanak,
140     Napkeletre álgyúk ormat szolgálnak.

           De az Sándor bástyátúl szegletig
           Az fal kívöl egy nagy árok mindvégig,
           Onnat egy egyenös fal nagy kapuig,
           Közepötte egy tornyocska ott nyukszik.

145     Vég az épüléséről belső várnak,
           Már hallyátok mondom az külső várnak,
           Északról vagyon Sándor bástyájának
           Egy egyenös fal, által rakott kőfalnak,

           Sőt árokját bérekesztötte vala,
150     Falon, árok kívöl, az kilső várba,
           Kit Csabi bástyájának hívnak vala,
           Mert mikor Csabi István bírja vala,

           Két részre ott szakasztani akarta,
           Az egy várból, hogy kettőt alkottatna,
155     Mel bástyánál el-kimégyen északra
           Egy szeglet, ki palota kilső kőfala.

           Innet az Csabi bástyájátúl fogva
           Vékon kőfal mégyen az hegyoldalra,
           Az szegleten egy kerek torony vala,
160     Kinek dereka belől rakott vala.

           Régen Bebek Imre rakatott vala,
           Más szegleten bástyát építött vala,
           Bebek bástyájának azt híják vala,
           Ez két szeglet kilső várnak vége vala.

165     Az Bebek bástyájátúl tér meg alá
           Vékon kőfal ó kapu bástyájára,
           Az bástyán egy vékon kőtorony vala,
           Ki alatt az régi ó kapu vala.

           Lejt még alább egy régi keskön kőfal,
170     Az szegleten dérről nemmen az fennáll,
           Az belső várhoz szépen foglalva áll,
           Kívöl az árok bérekesztetve áll.

           Nám, az kilső várnak keskön rakása,
           Kívöl vagyon egy kis keskön árokja,
175     Belől az Csabi bástyájátúl fogva
           Mind ím ez megmondott szegletig vala.

           Ám egy erős palánkot alkottanak,
           Mellette fiúpalánkot állattak,
           Aszt erőssen földdel megrakták, nyomták,
180     Gyakor bástyákat abban alkottanak.

           Kapu bástyájában es ilyen módon
           Palánk, kőfal között nagy árok vagyon,
           Gyakor helyen általszaggatva vagyon,
           Az töltésből gyakor lövőhel vagyon.

185     Helyre, oltalomra minden megvala,
           Vár árokjátúl egy palánkja vala,
           Aszt régi ó kapuig fonták vala,
           Viszont az kőfaltúl más palánk vala.

           Ím az meg visszamégyen az árokra,
190     Ne lőhessenek emelcsős kapura,
           Hegyekről es ne lássanak az várba,
           Ez palánkok lőnek ott nagy hasznokra.

           Vége vagyon Egör vár állásának,
           Kívöl, belől épejtött munkájának.
195     Immár mondom bennvaló tiszttartóknak
           Készölésöket ellenök basáknak.

           Vitéz módra porkolábok Egörben
           Dobó és Mecskei István az tisztben
           Forgódnak, takarnak mindent hertelen,
200     Másfélezörötvenkét esztendőben.

           Ol gyakorta hallnak veszedelmeket,
           Végházaknak terek miatt vesztöket,
           Sok magyar vitéznek elesésöket,
           Az császárnak foglalják ő földöket.

205     Losonczi István elesött hadával,
           Temesvár elkölt Lippával, Solmosval,
           Maros két fele Csanádnak várával,
           Tejjel-mézzel folyó tartományokkal.

           Temesközbe nyukszik az Amhát basa,
210     Véle beglerbék és az Kászon basa.
           Tiszán innet és Dunán túl egy basa:
           Az budai beglerbék, Ali basa.

           Az Balaton mellett Beszperín várát
           Megvevé, császárnak tartá az házat,
215     Onnat siete, elkelé az Dunát,
           Az Felföldön vőn ő egynéhán házat.

           Basa méne meg ő lakóhelyébe,
           Ferdinándus király ez idő közbe
           Egy szép hadat bocsáta segétségre,
220     Ördög Mátyás hadnagy ott az seregbe.

           Ali basa eszt bölcsen megkerülé,
           Megveré, elveszté, semmié tevé,
           Meg helyébe Budába ő béméne,
           Gondolkodik, Egröt mint megvehetné.

225     Egri bánok kímöktűl mindent értnek,
           Mint az basák hogy Egré igyeköznek,
           Vitéz módra ők meg sem rettenének,
           Viadalhoz ők oly igen szörződnek.

           Gondolják, láttyák az várnak nagy voltát,
230     Ahhoz képöst népnek ott kevés voltát,
           Hogy jobban tarthassák Felföld kapuját,
           Az király végházát, jó Egör várát.

           Rágondolván, leveleket küldének
           Felségös királnak, Miklós pispöknek,
235     Felföldi uraknak, az vármegyéknek,
           Segétséggel légyenek vég Egörnek.

           Igen kevesen az várban volnának
           Helyhöz képöst, mert nagysága az várnak.
           Az vármegyék várasában Szikszónak
240     Győlést tőnek, hogy arról szóllanának.

           Jó Mecskei Istvánt Egről bocsáták,
           Inté őket: segétségre gondolnának,
           Ha békével hon lakni akarnának.
           Megcsúfolák, néki oly szót mondának:

245     "Vártartásra ha elegek nem voltatok,
           Mire egri tisztben ti marattatok?
           Azért ha az koncával jóllaktatok,
           Az levét es reá ti megigyátok."

           Azt hogy hallá István, nyelvét harapá,
250     "Elég válasz" - ő magába azt mondá.
           Hamar ez válasszal Egré bészálla,
           Bizodalmok vala csak az Krisztusba.

           Rendtartással várbéli nép ez vala:
           Vár jövedelméből kétszáz lovagja,
255     Az mellett benn vala kétszáz drabantja,
           Nyolcvannyolcat mellé fogattak vala.

           No, az várhoz tartozó tiszttartókat
           Béhívaták, negyvenhat lovagokat,
           Pispökség jószágából parasztokat
260     Hívatának száztíz jó puskásokat.

           Az jó király hamar Egré írata,
           Két vitéz tiszttartóját bátorítá,
           Minden kegyelmével magát ajánlá:
           Népével megsegélli általjába.

265     Királ parancsola Pető Gáspárnak
           Zoltai Istvánnak, lovag hadnagynak,
           Az jó Bornemissza Gergöl deáknak
           Parancsola mint gyalog hadnagyának:

           Csakhamar ők Egörben szoruljanak,
270     Ez országnak ott híven szolgáljanak,
           Az porkolábokkal együtt szóljanak,
           Egymást értvén szeretettel lakjanak.

           Jó Pető Gáspár méne negyven lóval,
           Mert elszüktek vala egynéhán lóval,
275     Jó Zoltai István méne negyven lóval,
           Gergöl deák harmadfélszáz gyalogval.

           Uraknak, az felföldi vármegyéknek
           Királ írata, mint jó híveinek:
           Oltalmára gondolnának Egörnek,
280     Ha kívánnák megmarattát földöknek.

           De lám, urak erre rágondolának,
           Egör várába népet bocsátának,
           Huszadból Borsod vármegyéből adának,
           Ötven puskással Bolyki Tamást adák.

285     Abaúj vármegyéből elbocsáták
           Koron Farkast, ötven gyalogval adák,
           Príni Ferenc, Mihál, Nagy Borbást adák
           Huszonöt puskással, jókkal bocsáták.

           Hamar Serédi György Kendi Bálintot
290     Elbocsátá, véle ötven drabantot,
           Regécből es az Fekete Lőrincöt,
           Véle bocsáta tizennégy drabantot.

           Szabad várasok Lökös Mihált száz gyalogval,
           Báthori György Nagy Pált harminc gyalogval,
295     Jászai prépost az Jászai Mártonval
           Elbocsátá negyvenegy gyalogjával.

           Elbocsáták Bor Mihált jó puskásval,
           Sáros vármegyéből hetvenhat gyalogval,
           Szepes vármegyéből Szenci Mártonval
300     Egörbe bocsáták negyven drabantval.

           Rágondolván, Ung vármegyéből vala
           Szalacskai György, és Nagy Imre vala,
           Tizennyolc gyalogval Egörben szálla.
           Homonnai Gábrielné es bocsáta,

305     Ez Somogyi Ferenc, Nagy Tamás menének,
           Huszonnégy gyalogval Egré érének,
           Szolnok szállása előtt béeskőnek
           Királnak, országnak és az pispöknek.

           Nagy káptalannak vala száz drabantja,
310     Kiket bé nem kérhetének az várba,
           Várbéli fizetésre hívják vala,
           Egyesség felé ők oszlottak vala.

           Csak Figedi Jánost lovag gyalogval
           Bocsáták csak huszonheted magával.
315     Ezután Gömörből Kis Pétör Antal
           Juta Egré ötven puskás gyalogval.

           Jutának erős Kassából drabantok,
           Kit királ hagyá: "Szolnokban bocsássátok."
           Késén jártak, mert már elcsúszott Szolnok,
320     Egör várban menének az jámborok.

           Az hadnagyok kösztök az ki ott vala,
           Epörjesi jó Blaskó Antal vala,
           Zádornik Amborus, Janicskó vala,
           Kétszázharminc puskás gyalog az vala.

325     Az jó Serédi György hamar bocsáta
           Kétszáz drabantot jó Egör várába,
           Kiknek egész hópénzt ada Kassába,
           Holtig lennének benn hív szolgálatba.

           Az rossz népek hallák hírét tereknek,
330     Nagy féltökbe bémenni nem merének,
           Megtérének, Kassában hogy lépének
           Másfélszázan mind vasban veretének.

           Az jó Serédi György nagy haragjában
           Egynéhán holnapig kínzatá vasban,
335     Ő kezdettől fogva volt hív voltában
           Ferdinándus mellett minden dolgában.

           Jobbikat lám köztök elfelettök volt,
           Néma barátoknak négy gyalogjok volt,
           Azokat es ott béeskötteték volt,
340     Viadalhoz holtig ott minden kész volt.

           Az vitéz Dobó István meggondolá
           Szállott házba mi szükség ott benn volna,
           Az völgyről, Felnémötről felhívatá
           Egör várasból, Tályáról hozatá.

345     Barbélyokat tizönhármat hívata,
           Három lakatgyártót és négy kovácsot,
           Kerékgyártót, öt ácsot, kilenc molnárt,
           Nyolc mészárost és egyéb férfiakat.

           Az száztíz gyaloghoz esmét hozának,
350     Hetvenöt parasztnépet számlálának,
           Egri, tályai bírákkal jutának,
           Kiknek az várba mind tisztöt osztának.

           Valának szorgalmatosok tisztökben
           Falukról es parasztok harmincnégyen,
355     Sütőasszonnépek es tizennégyen,
           Egyéb asszonyok, gyermekök negyvenöten.

           Ím az sok pap közzöl csak egy vált vala,
           Ki benn marada, az Bálint pap vala,
           Másik egy futott pap, Márton pap vala,
360     De prédikállani nem tudnak vala.

           Tuttomra vagyon mindennek sommája,
           Hatvanöt héán kétezör lélök vala,
           De még ezekbe sok elszökött vala,
           Az jámbora bátor szívvel benn vala.

365     Ez idő köszt Ali basa írata,
           Amhát basát, beglerbéköt hívatá,
           Hogy Szolnokot, Egröt ő megszállaná,
           Kikben tuggya, egy magyar meg sem várná.

           Szolnok alá Ali basa bészálla,
370     Amhát basa nagy hadával eljuta.
           Szolnokból kiszökének, belé szálla,
           Szent Mihál hónak negyednapján vala.

           Egy levelet Amhát basa írata,
           Egy szegén embertől Egré iktatá,
375     Jó Dobónak, Mecskeinek béadá,
           Levélhozót ottan vereték vasba.

           Vitézöket porkolábok bégyűjték,
           Hallásokra levél magyaráztaték,
           Azon levelet királnak felköldék,
380     Akkor köztök ily szörzést végezének:

           Közikbe ha többet béköldenének,
           Levélhozót bátor béeresztenék,
           De az levelet tőle el se vennék,
           Kösség előtt véle megégettetnék.

385     Ez es kösztök akkor lőn elvégezve:
           Senki az szálláskor ki ne üvültene,
           Se jót, se gonosz szót ki ne ejtene,
           Senki ketten-hárman ne súgna-settegne.

           Tulajdon fejével érte fizetne,
390     Valaki ez szörzésnek nem engedne.
           Az két főkapitán arra felelé:
           Több hadnagyok nélköl semmit értene,

           Jó szertartással ők egymást értenék,
           Egy tanácsból mindent, jót végeznének,
395     Vármegadás felől ki csak emlékeznék,
           Vagy fő, vagy kösség, érte megöletnék.

           Reá felelének, mind jóváhagyák,
           Nagy örömmel az császár hadát várják,
           Segétségét Úristennek csak várják,
400     Benne bíznak, életöket jobbítják.

           Ily szép levelet írt vala az pasa:
           "Én, ki vagyok natúljai Amhát pasa,
           Az hatalmas császárnak főtanácsja,
           Főkapitánya és gubernátorja."

405     Az két porkolábnak köszön, eszt írja:
           Temes, Maros két felét mind elbírta,
           Az császárnak hatalmában hajtotta,
           Párkán, Szolnokot es néki foglalta.

           "Császár akarattából titeket intlek,
410     Híven engeggyetök őfelségének
           Egör várát, várasát engeggyétök,
           Mel basát én küldök, béeresszétök.

           Rágondolván, engödelmesök lésztök,
           Én es hitemre fogadok tinéktök:
415     Az császártúl minden jót nyerök néktök,
           Jószágtok minden megmarad tinéktök.

           Olyan szabatságban tartlak titöket,
           Mint régi királyok, örökségtöket,
           Mindentűl megoltalmazlak titöket,
420     Ezen adom én hitös pecsétömet.

           Noha engödelmesök ti nem lésztök,
           Az császárnak haragjában ti lésztök,
           Ki miá ti fejetöket vesztitök,
           Erre választ néköm hamar tegyetök."

425     Isten vala az jámbor vitézökvel,
           Maradának csendesz merész szívökvel
           Az hadnagyok vígak az vitézökvel,
           Bisztatnak, tanítnak szép beszédökvel.

429     Első része krónikának szép rendvel.

430     Immár lészen vártáknak elosztása,
           Vitézöknek nevök elszámlálása,
           Az basáknak Egör alá szállása,
           Nagy romlása és gyakor ostromlása.

           Magyarok, vitézök Egör várába,
435     Főhadnagyok vannak nagy forgódásba,
           Vitézöket vártákra elosztásba,
           Mint cselekeggyenek, megtanításba.

           Mondám, főhadnagy vitéz Dobó István,
           Néki társa vitéz Mecskei István,
440     Pető Gáspár, vitéz Zoltai István,
           Vitéz Gergely deák ott jól forgódván.

           Az káptalan hadnagya kösztök vala,
           Jó Figedi János forgódik vala.
           Vártaosztásnak ilyen móggya vala:
445     Béjáró kapunál kezdötték vala,

           Rajta az új bástyáig meghagyának,
           Az bástyával öszve béállatának,
           Egy héán száz drabantot ott hagyának,
           Azok előtt négy főlegént hagyának.

450     Lám, jó Pestyéni János egyik vala,
           Kusztovitt Horvát György második vala,
           Gasparit Mihály, Horvát Gergöl vala,
           Egyik vártát ezök őrizik vala.

           Ez új bástyán fölül tömlöcbástyába,
455     Ugyanottan egy erős földpalánkba,
           Száznegyvenegy drabant álla azokba,
           Négy főlegín azok közé béálla:

           Szertartással Nagy Bálint és Nagy Antal,
           Filöp Dömötör, Kálmán porkolábbal.
460     Tömlöctől fogván közép kapuiglan,
           Kapu nélkül, az Sándor bástyájával:

           Ezökbe százhúsz drabantot hagyának,
           Vitéz Istvánt, Filöp Andrást ott hagyák.
           Gyulai György, Liszkai György állának
465     Közép kapun, nagy kapuig hagyának.

           No, százöt drabantot ott állatának,
           Baksai Tamást, Horvát Mihált hívaták,
           Nágoli Urbán, Szólláti György jutának,
           Negyed vártára négyen béállának.

470     Vala két magas tornya monostornak,
           Kikre húsz drabantot felállatának.
           Ez négy vártája vala belső várnak.
           Négy vártája ismég az külső várnak.

           Az Csabi bástyájátúl fogva vala,
475     Az szeglettoronig egy várta vala,
           Bástyába, toromba állaták vala,
           Tíz héán száz drabant béállott vala,

           Rédei Ferenc, Kis Dienös vala,
           Nagy János, Vitéz János vélök vala.
480     Bebek bástyájátúl, szeglettől fogva
           Másod várta az ó kapuval vala,

           Több drabantot ezökbe állatának,
           Százharmincot, négy főlegént hagyának:
           Gersei Benedök, Nagy Mihál jutának,
485     Kusztos Balázs, Tegnyei Pétör állának.

           Az ó kaputúl fogva szegletig álla
           Ötvennyolc drabant, négy főlegén álla:
           Szabolcskai Mihál, Gálházi vala,
           Farkas János, Baronya György vala.

490     Keskön kőfal belső vár szegletig vala,
           Harmincöt jó drabant azon áll vala,
           Vince ispán, Tardi Pétör ott vala,
           Kóródi Máté, Tetétleni Pál vala.

           Négy álló seregöt ők állatának,
495     Belső várnak belső piacán hagyának,
           Kiben főlegényök, drabantok, katonák
           Kétszázhatvankilencen ott valának.

           Azok előtt jó Vajda János vala,
           Dobó István lovag hadnagya vala,
500     Zádornik Amborus gyalog hadnagy vala.
           Belső várnak más piacán es vala,

           Készön más álló sereg ott áll vala,
           Abban kétszáztíz jó legén áll vala,
           Iváni György ennek előttök vala,
505     Blaskó Antal, Epörjesi Janicskó vala.

           Ez két álló sereg igazgatója,
           Gondviselője jó Mecskei vala.
           Kilső várban, kapu előtt áll vala,
           Harmad álló seregben százegy vala.

510     Lám ennek gongya és igazgatója
           Az jó Pető Gáspár előttök vala,
           Gömöri hadnagy: Kis Pétör Antal vala,
           Az álló seregben Petővel vala.

           Oly szép sereg fenn külső várban vala,
515     Kétszáznyolcvan legén benne jó vala,
           Gondviselő, előttök járó vala:
           Bornemissza jó Gergöl deák vala.

           Száz-száz legén előtt hadnagy ott vala:
           Az vitéz Soklyósi Nagy Albert vala,
520     Másik jó Ardai Nagy Antal vala,
           Kik jámborul végig szolgáltak vala.

           Zoltai István es ott hadnagy vala,
           Jó Figedi János vélök ott vala.
           Vitéz Dobó István gongya nagy vala,
525     Az álgyúkhoz őt választották vala.

           Törésöket, belsőt, kilsőt, vártákat,
           Mindenfelé lásson minden dolgokat,
           Romlásokra tölteni sok kasokat,
           Mestörnépnek lássa ő munkájokat.

530     Az parasztnépnek jobb részét választák
           Álgyúk mellé és töltenie hagyák.
           Pattantyúsok csak kilencen valának,
           Forgódának, jámborul szolgálának.

           Sőt az vártarendölés csak addég volt
535     Ilyen módon, míg az nagy törés nem volt,
           Mert az törés után más rendölés volt:
           Hová több legén kellött, bocsátva volt.

           Az hat főhadnagyok mellett vitézök,
           Kik mindvégig ott forgottak szegényök,
540     Főlegínyök, kikben én megnevezök,
           Hogy mind éltig éljön az ő jó nevök.

           Vala főhadnagy vitéz Dobó István,
           Az ruszkai egyigyő Dobó István.
           Másik hadnagy vitéz Mecskei István,
545     Egri tisztöt bírja ott ez két István.

           Vitéz Pető Gáspár harmadik vala,
           Vitéz Zoltai István negyed vala,
           Vitéz Gergöly deák ötödik vala,
           Vitéz Figedi János hatod vala.

550     Vitéz hadnagya Dobónak Vajda János,
           Pestyéni János és Pozsgai János,
           Nagy János, Vitéz János, Pribék János,
           Farkas János, Bácsmegyei Terek János,

           Vitéz Ferenc viceporkoláb, Nagy Tamás,
555     Filöp András, Bay Ferenc, Bay András,
           Deli Balázs, Balog András, Nagy Balázs,
           Pető hadnagya az Somogyi András.

           Vélök Baksai Tamás és Nagy Tamás,
           Viceudvarbíró az Paksi Borbás,
560     Kamoti Balázs, Szőke András, Rácz Farkas,
           Garai Farkas és az Kusztos Balázs.

           Viceporkoláb másik, Nagy Bertalan,
           Széköl Kálmán, Nágoli Urbán, Vince ispán,
           Vitéz István, Fekete István, Nagy István,
565     Rédei Ferenc, Budaházi István.

           Vala Gusztovitt György, Liszkai Horvát György,
           Gyulai György, Orbonáz György, Dormán György,
           Szólláti György, Iváni György, Széköl György,
           Kamonyai Imre, Baronyai György.

570     Vala Horvát Gergöl, Varsáni János,
           Barbél János, számtartó Sukán János,
           Nagy Gábor, János ispán, Józsa János,
           Pribék Józsa, Szabó Márton, Barát Miklós.

           Vala Körmendi Máté, Halmi Miklós,
575     Kis Dienös, Nagy Bálint, Pozsgai Miklós.
           Gersei Benedök, Gálházi Miklós,
           Balogh Bálint, Nagy Bálint és Vas Miklós.

           Vala Szirmai Pál, Gasparitt Mihál,
           Döngelegi Gáspár és Horvát Mihál,
580     Szatai Imre, Nagy Mihál és Nagy Antal,
           Tetétleni Pál és Szabolcska Mihál.

           Vala Ráskai Pétör, Terek Dömötör,
           Istenmezei Sándor, Filöp Dömötör,
           Tardi Pétör, Onori Gábor, Hős Pétör,
585     Kamorai Gábriel, Trincsöni Pétör.

           Vala Kulcsár Imre, ki jó borral tarta,
           Sáfár István eleven csukával tarta,
           Benedök kovács lovamat megpatkolta,
           Szakács Balázs igaz ageből tarta.

590     Jó hívséggel ezök cseleködének,
           Munkát, fáratságot ők szönvedének,
           Kik mindvégig erős hitben levének,
           Sok jámbortúl dicséretöt nyerének.

           Tereknek hallyátok már indulását,
595     Az basáknak Egör alá szállását,
           Az sok álgyúk miá szernyő romlását,
           Ostromokon sok tereknek hullását.

           Ez Szent Mihál hónak kilencednapján
           Az száguldó Maklárra felszáguldván,
600     Egri strázsákba kettőt elragadván,
           Két tiszttartó gyalog alig szaladván.

           Szolgáikban Egről kibocsátának,
           Főlovakkal hírökkel hadnagyoknak,
           Azok mellett drabantok és katonák
605     Az kassai hadnagyval kiugrának.

           Ezön hónak tizednapján indula,
           Az budai herélt basa felszálla,
           Maklárnál tizenegy napján gyűlt vala,
           Vecsernyekor sok békkel készült vala.

610     Vala Ali basával ott nagy sok bék:
           Nándorfejérvári, szendörői bék,
           Memhethán, Arszlán bék és az Halom bék,
           Veli bék, szegedi nagy Musztafa bék.

           Kamber bék Dervis békkel ott valának,
615     Budai basához kik hallgatának,
           Amhát táborából es bocsátának,
           Huszonötezörön elindulának.

           No, Egörben készen vannak az hősek,
           Csak kevesen kabdosni kiötének,
620     Pető Gáspár, Zoltai István menének,
           Figedi János, Fekete István menének.

           Ezök csak kevés lovaggal valának,
           Tíz héán százan jó drabantok valának,
           Gergöl deákkal lesben állottanak,
625     Akkor főtörököket hullatának.

           Kucsikval és szekerekkel morhákat
           Ott nyerének szép drága szerszámokat,
           Fosztányokat, skárlát, gránát ruhákat,
           Boncsokokat, ezöstös sisakokat,

630     Nagy szép, jelös, drága gyöngyös tollakat,
           Nyakbavetőket, drága páncélokat,
           Sátorokat, hadakozó szerszámokat.
           Így jelönték először ki magokat.

           Ezen hálát adának az Istennek,
635     Ki nagy bátorságot ada szívöknek,
           Az terekek ol nagy kevélyön jönnek,
           Vélik, előttök hogy mind kiszöknének.

           Völgyekre, hegyekre basa felszálla,
           Felnémötig, az Királszéki alá,
640     Felszél felöl Egör vizéig szálla,
           Ő nagy táborával basa leszálla.

           Ezt hogy láták hősek, gyorsalkodának,
           Aznap leverék héját palotáknak,
           Szép házaknak és az nagy monostornak,
645     Hogy gyúlástúl éppen maradhassanak.

           Várasbéli molnákat és házakat,
           Az káptalant és az szentegyházakat,
           Azon napon felégeték azokat,
           Hogy jobban lőhessék az pogánokat.

650     Kisasszon nap után vasárnap vala,
           Ali basa távol egy hegyön vala,
           Három öreg álgyút hozatott vala,
           Hármat-hármat lőttete bé az várba.

           Ez lövésök ugyan sánc nélkül lűnek,
655     Harmadnapra nagy sáncokat vetének,
           Királyszékin közel lőnni kezdének,
           Az töltésre, monostorra lövének.

           Lám, onnat szép álgyúk szönögnek vala,
           Ki miá terekök búsultak vala,
660     Mert belől Dobó fenn forgódik vala,
           Monostorról oly erőssen lő vala.

           Szertelen nagy kárt törökök vallának,
           Királyszékin mert nagy álgyúk hullának,
           Álgyúkerekek, agyak elromlának,
665     Főpattantyúsok, jelösek halának.

           Az törökök nappal mit rontnak vala,
           Éjjel hősek igen forgódnak vala,
           Kétször erősben megépejtik vala,
           Ötödnapig így öszvelőtték vala.

670     Mikor Dobó sok por kelését látá,
           Szöntelen való lövését tágítá,
           Az nagy álgyúknak ő békét hagyata,
           Taraszkokból ritkán lőnni parancsolta.

           Lám, nem tuggya, ha lesz vár szabadsága,
675     Kíméletlen kel az por az ostromra.
           Első napon főlegényök várasba,
           Drabantok kioszlának az kapukra.

           Aznap barmot, lovat, juhot itatának,
           Vizet hordókkal mind estig hordának,
680     Éjjelre meg várban takarodának,
           Harmadnapon es mind így forgódának.

           Legottan Arszlán bék hadával juta,
           Bódogasszon klastrománál leszálla.
           Negyednapon négy taraszkot hozata,
685     Várba lövőhelyökre igazítá.

           Az földbástyát, lövőhelyöket lőtteté,
           Várba körösztül-kosul bélőttete,
           Egy főlegén, Nagy Antal esék sebbe,
           Oroszi Gábort választák helyébe,

690     Sőt halála szállás után történék,
           Tizenkettődnapön ugyanott esék.
           Azon napon ebéd után történék,
           Vitézökben az várból kiütének,

           Az jó Pető Gáspár Zoltai Istvánval,
695     Főlegényökvel, Figedi Jánosval,
           Bay Ferenc az Ormándi Jánosval
           Szépen harcolának az pogánokval.

           Az jancsárok hát lesben állottanak,
           Vállát lövék Budaházi Istvánnak,
700     Lovát általlövék Horvát Mihálnak,
           Az terekök oly nagy sokan jutának,

           Szépen térének, várban bészállának.
           Negyednapra meg várasba szállának,
           Itatának, vizet hordókval hordának.
705     Ötödnapra mikoron ők jutának,

           Beglerbékkel, Amhát basa hadával,
           Tengör elvöl békökkel, szancsákokval,
           Besliákval, akancsákval, jancsárokval,
           Juta sokasággal, zöngés-bongásval.

710     Aznap es az várból alászállának,
           Itatának, vizet hordókkal hordának,
           Egy tereket akkor ott békapának,
           Az vitézök vígan bészorulának.

           Sok jancsárok dérre nemmen jutának,
715     Almagyarinál hegyoldalba szállának,
           Hegyekön, völgyekön lovagok szállának,
           Sátorokat nagy sokat felvonyának.

           Az beglerbék Tihemér felől szálla,
           Az vízön túl Amhát pasa leszálla
720     Nagytályáig, és az vadkerben szálla.
           Hegy, völgy nagy sok sátorral rakva vala.

           Kapuját az várnak le nem bocsáták
           Hatodnapon, hogy ne essék csalatság.
           Az főpasák aznap tanácskozának,
725     Mely felől az várat ők megronthatnák.

           Nagy sáncokat hetednapon vetének,
           Töltött kasokat sokat építének,
           Héczei udvarán sáncot szörzének,
           Két nap az kohnyára onnat lövének.

730     Az három öreg álgyúkhoz hozának
           Tizenegy öreg álgyút vonyatának,
           Az vár köről sáncokban állatának.
           Golyóbissa az öregbik álgyúnak,

           Ki ötvenöt font vasgolyóbis vala,
735     Másik kevéssé annál kisebb vala,
           Többi ezöknél kisebbet vet vala,
           Taraszkoknak számát nem tuggyák vala.

           Ezökből sok golyóbist bészórának,
           Kik miatt embörök, barmok halának
740     De belől okosságot gondolának,
           Kilső várba árkokat ők ásának,

           Gyorson álló seregöket béállaták,
           Vártán valók es oltalmat alkotának,
           Laptákat, tüzesnílakat béhányának,
745     Terekök azzal semmit nem ártának.

           Elhányatá Dobó istállók héját,
           Megégetött széna-, szalmarakásokat,
           Barmokkal megétetött asztagokat.
           Hagya belső várba egy asztag szénát,

750     Vizes tehénbűrökkel bévonyatá
           És egy búza asztagat ott meghagya,
           Belső várba egy verömben rakatá,
           Töltés baronáit bőrrel bévonyatá.

           Rendönként vizes bőröket hagyának,
755     Kikkel tözeslaptát, nilat oltának.
           Először kezdék törni palotáknak
           Végénél, egyenös kőfalt rontának.

           Azon kívöl egy keskön kőfal vala,
           Az törésén sokat múlattak vala,
760     Attúl palotákhoz nem férnek vala,
           Tereköknek igen ellenök vala.

           Lám, az kilső várat is terettetik,
           Kilső toronnál észak felől lövik,
           Azon elő Bebek bástyáig lövik,
765     Vékon kőfalt ó kapu bástyájáig.

           Az belső várban mely igen forgódnak,
           Dobó és Mecskei ott parancsolnak,
           Törés aránt töltésöket alkotnak,
           Arra töltött kasokat fekakatnak.

770     Száraz gerendákat ők felásának,
           Kilső várban es oly igen forgódnak,
           Gergöly deák, Pető, Zoltai vannak,
           Törésökre gerendákat ásatnak.

           Annak utánna kezdék törettetni,
775     Paloták hátúsó részét rontatni,
           Dobó és Mecskei kezde sietni,
           Pincéket, boltokat földdel töltetni.

           Lövőhelyökre fenn az palotákba
           Hordókat, kasokat töltetnek vala,
780     Hol lőn álgyú miatt elszaggatása
           Nagy Balázsnak, gyalog hadnagynak halála.

           Lőttetni kezdék meg az belső várat,
           Az régi ó kapunak nagy bástyáját.
           Az hadnagyok csinálnak ótalmakat:
785     Töltésöket, hordókat és kasokat.

           Az több törést sietik jobban törni,
           Az fokokat mind széllel lerontani,
           Belől vitézök sietnek forgódni,
           Nappal törtet éjjel felépíteni.

790     Sok álgyúkból, taraszkokból lövének,
           Tizenkettődnapig sokat törének,
           Tizenharmadnapján nagyobbat tőnek,
           Kit belől vitézök megépítének.

           Az főbasák egy embertől küldének
795     Leveleket várbéli vitézöknek,
           Az szörzés szerént kit béeresztének,
           De semmit tőle el sem vevének.

           Nagy fazék szenet előemelének,
           Leveleket véle megégetteték,
800     Füstivel az embört igen füstölék,
           Vasba verék, árokban verejtőzék.

           Azért első főtörés belső várba
           Paloták vége, egyenös fal vala,
           Kívöl azon egy keskön kőfal vala,
805     Az Sándor bástyáiglan belső várba.

           Gyenge kőfalig bástya aránt vala,
           Gerendákat általástanak vala,
           Két vitéz embört ott állattak vala:
           Szirmai Pál, Terek Dömötör vala,

810     Jó drabantok vélök ott állnak vala.
           Más főtörés szeglettoronnál vala,
           Harmad: Bebek bástyája alatt vala.
           Negyed: ó kapu bástyájánál vala.

           Rútul az tornyát és külső kapuját,
815     Mind eltörték vala fenn az fokokat.
           Belől néppel újítának vártákat,
           Gergöl deák biztattya az uraimat.

           Ostromokat már hallyatok szépöket,
           Az vártákon sok embörölésöket,
820     Az várbélieknek vitésségüket,
           Nagy Istenben vették reménségöket.

           Már az szállásnak tizenkilenc napja,
           Akkor vala szintén Szent Mihál napja
           Az törekök éjjel gyűltek az sáncba,
825     Közel való árkok vélök mind rakva.

           Lőn jó reggel hajnalban sivalkodás,
           Nagy sok felől oly nagy Allá kiáltás,
           Először paloták felől indulás,
           Huszonhét zászlóval ostromnak rohanás.

830     Az terekek az törésre felmásznak
           De az ostromval semmit használának,
           Mert vitézök ott benn ébren valának,
           Jézust, Jézust felszóval kiáltának.

           Serénséggel az vitézök forgódnak,
835     Nappali rontást éjjel béalkottanak,
           Nagy szálfákkal erős falt csináltanak,
           Több népet az törésre állattanak.

           Az terekek sokan ott elveszének,
           Tözesszerszám miá sebesedének,
840     Ebbe szégyönökre alázörgének,
           Benn az vitézök es sebesedének.

           Ezök közt Gyulai Györgyöt meglövék,
           Sebben esék, onnat őt elemelék.
           Ezelőtt, Szent Mihál estin történék,
845     Vitéz Bolyki Tamást jancsárok ellövék,

           Sőt Borsod vármegyei hadnagy vala,
           Vitéz módra ott ő forgódik vala,
           Az szöglettörésnél ő töltet vala,
           Ott ellövék és hamar megholt vala.

850     Gongyok, bánattok lőn az uraimnak,
           Szeglettornyot hívják Bolyki bástyának,
           Sok zászlókval arra felrohanának,
           Kit terekek keményen ostromlának.

           Itt vitéz Zoltai István forgódék,
855     Az vitéz Gergöly deák verítözék,
           Népöket biztatják, törésre vivék,
           Ki-ki mind vitéz módra cseleködék.

           Az terekek ott es semmit nyerének,
           Sokan meghalának, sebösödének,
860     Ebbe szégyönökre meg elmenének,
           Benn es halának, meg sebösödének.

           Kapubástya felől az Bebek tornya,
           Ez kettő köszt igen nagy törés vala,
           Annak ostromára nem mentek vala,
865     Mert nagy épülését jól láttyák vala.

           Ó kapu bástyájára rohanának,
           Huszonhét zászlóval bévön jutának,
           Kapu fölött az toromban hágának,
           Sőrőséggel zászlók ott lobogának.

870     Rágondola Pető Gáspár ott vala,
           Az népet felszóval kéri, bisztattya,
           Kik keményen fogják, vitéznek mongya,
           Félelmeset erőssen porongattya.

           Ott jancsárok toromból lövöldöznek,
875     Bennvalókban nagy sokat ellövének,
           Vitéz Dobó mindenfelé forgódék,
           Hol gyalog, hol lovon ő serénködék.

           Sok tereket hogy láta az bástyába,
           Népének sok hullását benn az várba,
880     Nem árthatnak tereknek az toromba,
           Mert oltalmok torony belső kőfala.

           Tére hamar töltésre az álgyúkhoz,
           Kiket régen szörzött vala ostromhoz,
           Igazítván löve bástya tornyához,
885     Kőfalához, zászlókhoz, jancsárokhoz.

           Rontaték az kőfal, megfutamának,
           Az terök zászlók megcsavarodának,
           Terekökben ott sokan elhullának,
           Sokan bennök sebben elszaladának.

890     Ott Nagy Imre, ki más drabant hadnagy vala,
           Két ízben ő megsebösödött vala,
           Sebök miatt halála történt vala.
           Vitéz Petőn kő miá sérvés vala,

           Miatta sokáig betegösködék.
895     Vitéz Ferenc viceporkoláb hívaték,
           Pető helyére ostromkor állaték,
           Jó Pozsgai Jánost es ott ellőtték.

           Lát, hall jó Mecskei az belső várba,
           Álló seregök környül forgódásba,
900     Hová szükség nép, kilső, belső várba,
           Azokat válogattya bisztatásba.

           Az ostrom hajnalban kezdetött vala,
           Ebéd felé elvégeztetött vala,
           Sok terek, sok magyar ott veszött vala,
905     Sok zászlókat vitézök nyertek vala.

           Sok sebösök az várban sívnak-rívnak,
           De az jó Istennek mind hálát adnak.
           Jó jámbor barbélmestörök forgódnak,
           Sebösökhöz nagy szeretetvel nyúlnak.

910     Az vitézök bíznak az egy Istembe,
           Nem sok népbe, álgyúkba, sok élésbe,
           Sem az magyar urak segéllésébe,
           Isten után köztök nagy egyességbe.

914     Vége krónikámnak másik részébe.

915     Mégis hallyatok szép viadalokat,
           Porfelgyúlást, szép csuda ostromokat,
           Az jó Isten mint mutatá meg magát,
           Nagy szégyembe hozá az császár hadát.

           Elvégezvén első nagy ostrom után,
920     Kilső várba méne Mecskei István,
           Pető Gáspár helyére ott béállván,
           Mert Pető sebben fekszik az ű ágyán.

           Gondolák basák, levelet írának
           Utóssó napján az Szent Mihál hónak.
925     Sári Andrást az bánokhoz bocsáták,
           Őket kérik, hogy az várat megadnák.

           Igen hamar az várba béereszték,
           De az levelet tőle el sem vevék,
           Felét véle levélnek megéteték,
930     Felét véle ottan megégetteték,

           Setét tömlöcbe vasazván vetteték.
           Az szabadulás után megkérdeték,
           Levelekben mi volt, tőle megérték.
           Basák között ezt írta az Arszlán bék:

935     Hogy az várat az császárnak megadnák,
           Jó Losonczi halálát ne gondolnák,
           Mert ő maga nagy okot adott annak,
           Bátor pusztasága légyen az várnak.

           Az várból bátor mindent kivigyenek,
940     Ő magok es nagy békével mennyenek,
           Nagyobb bizonságért zálagul vennék,
           Ő maga Arszlán bék fogva tartatnék.

           Lám, annak felette bék aszt fogadja:
           Az császár hadát onnat kiindíttya
945     Három mélföldre vissza kiszállíttya,
           Az fólött őket megajándékozja.

           "Látom, értöm jó vitéz voltotokat,
           Ne veszessétök benn ti magatokat,
           Mert az császár mely várat megszállattat,
950     Aszt megveszi, mindent ott levágattat."

           Ím, az palotákat meg lőnni kezdék,
           Holott szegén egri bírót ellövék,
           András deák holtig ott jól forgódék,
           Vitézökbe sok ott megsebösödék.

955     Az ostromoknak utánna történék,
           Gyalog hadnagya az Serédi Györgynek
           Hegedős István helyébe Kendinek,
           Ez sem lőn hív szolgája vég Egörnek.

           Terekek szünetlen övöltnek vala,
960     Nagy sokféle nyelven bészólnak vala:
           Magyarul, németöl, tótul, olaszul,
           Lengyelöl, deákul és vad oláhul.

           Ol szép beszéddel övöltik, aszt mongyák:
           Császár, basák hitökre aszt fogaggyák,
965     Egröt az császár kezében ha aggyák,
           Őket nagy békével el-kibocsátják.

           Kis likacskán István hallgattya vala,
           Egynéhány barátival titkon szóla,
           Sokat ő melléje már hajtott vala,
970     Egröt elveszteni akarja vala.

           Szólla Hegedős István feleinek:
           Dobó Istvántúl ostrompénzt kérnének,
           Ha nem adna, várból ők kimennének,
           Mert nám az terekök jót beszéllének.

975     Azt hamar Dobó, Mecskei megtudák,
           Az több hadnagyokat hamar hívaták,
           Hegedős Istvánt hívaták, megfogák,
           Csöpögeték, erősen megvallaták.

           Parancsolának, hogy felakasztanák,
980     Vár piacán három fát állatának,
           Nyelve vallása szerént felakaszták.
           Az párttartók fülöket mind lecsapák.

           Választák helyébe Pribék Imröhöt,
           Ki végig jámborul szolgálá Egröt.
985     Sokan csudálák ez csuda esetöt,
           Hálaadásval dícsérék Úristent.

           Ím mel nagy kár, veszödelöm lész vala,
           Egy hegedős miá Egör vész vala,
           Egész Felföld tereké lészön vala,
990     Az palaszk orrunkról elesik vala.

           Íme, Mintszent hónak negyedik napján,
           Meg il veszödelöm Szent Ferenc napján,
           Segrestyébe pornak dereka állván,
           Történék egy tapló miatt felgyúlván.

995     Az segrestyét, monostornak jobb részét
           Mind felveté, az aránt vár törését,
           Az törésnek vártán megépölését.
           Az vártán megöle jó legényeket:

           Drabant hadnagya az Bátori Györgynek
1000   Nagy Pál vala, kivel nyolcan veszének,
           Keze elszakada Horvát Gergölnek,
           Kiből halála történék szegénnek.

           Az két száraz molnot fottig elrontá,
           Emberestől, barmostúl mind elrontá,
1005   Segrestyébe nagy kár lőn sok morhába,
           Kiket az por felhánya és elronta.

           Lőn ezön örömök az pogánoknak,
           Nagy felszóval mind Allát kiáltának,
           Hogy il romlása lőn Egör várának,
1010   "Egör császáré!" mondának egymásnak.

           Óh, mel igen az hősek rettenének,
           Kik nem tuggyák okát ez nagy esetnek,
           Vélék, csalatságában estek tereknek,
           Viadalhoz oly eréssen készülnek.

1015   Kifutamék Dobó István vártára,
           Sok vitéznek szörnyü halálát látá,
           Tisztesség vesztében hív mindent vártára,
           Félelmes szívőket bottal ráhajtja.

           Az hadnagyok kezdének forgodnia,
1020   Vártákra és álló sereghöz futnia,
           Az népet felszóval ők biztatnia,
           Hogy az hatalmas Isten nem akarja.

           "Töreköktől megszabadulásunkba,
           Hogy bízzunk élésünkbe, sok porunkba,
1025   Népinkbe és az mi erős voltunkba,
           Hanem csak az ő irgalmas voltába.

           Porfelgyúlás, árultatás történék,
           Ez es az mi jó szerencsánkra esék,
           Mert az mi lehetetlen emböröknek,
1030   Lehetségös bizon az jó Istennek.

           Oly igen bízjunk csak Urunk Jézusba,
           Hatalmasságába, szabadulásba,
           Azután királyba és ez országba,
           Kik mast jönnek segétségöl táborba."

1035   Reménségök ő magoknak nem vala,
           Csak az köznépet ők bisztattyák vala
           Az Istennek ők könyörögnek vala
           Megszabadulásokat hiszik vala.

           Félelmét vitéz Dobó nem mutattya,
1040   "Nagyobb része pornak megmaratt", mongya.
           Maga huszonnégy tonna por csak vala,
           Tizenkét kölyőt hamar alkottata.

           Éjjel-nappal az port kezdé töretni,
           Mert salétrom, kénkő sok vala néki,
1045   Molnárokat, kik megmarattak, kéri:
           Két malomból egyet hamar alkotni,

           Láttya az kenyérnek bévön kelését.
           Pallérul hagyá Zsigmond Benedököt,
           Megépüjték vártán az törésöket,
1050   Pornak, lisztnek bévön készítésöket.

           Gyakran lőnek középkapura terekök,
           Mert jól láttyák, hogy kijárnak vitézök,
           Sok megsebösedik, halnak őbennök.
           Az kapu mellett egy likat kezdenek,

1055   Jól el-alatt az kőfalt el-kivágák,
           Az árokba kis kaput alkotának,
           Bátorságval ki s bé azon járának,
           Belső, kilső várban igen forgódnak.

           Vígan terekök romláson szívet vűnek,
1060   Kőfalok mindenfelől terettetnek,
           Nagyprépost házánál sáncot vetének,
           Kibe három álgyút szépen szörzének.

           Lám, az földbástyán alól kezdék lőnni,
           Napnyugat felől az tornyot töretni,
1065   Házakat, palotákat lerontani,
           Királyszékiről tömlöcbástyát lőnni.

           Az vár piacára kezdének nézni,
           Sitőházakat erőssen rontani,
           Az földbástyát köröskörül liggatni,
1070   Tüzesnilakkal kezdék gyújtogatni.

           Serénséggel belől kit megoltának,
           Vizes juhbőrrel likakat bédugnak,
           Királyszéki felől árkot felásának,
           Az várból es rájok szembe ásának.

1075   Terekök fenn az dombon már valának,
           Deszkákból tárgyokat ők csinálának,
           Várbéliek kit hamar elrontának,
           Éjjel az likon el-kiostromlának.

           Szegén Kálmán porkoláb egyik vala,
1080   Filöp Dömötör néki társa vala,
           Az vártát ott ezök őrizik vala,
           Az tárgyokat kik aláhánták vala.

           Esmég likon hamar el-béjövének,
           Az bástyába Kálmánra nagy seb esék,
1085   Gasparitt Mihált helyébe helhöték,
           Hamar nap taraszkból aszt es ellövék.

           Filep Dömötör mellé esmég veték
           Számtartó Sukán Jánost, béereszték.
           Az Hejczei Mihál házátúl kezdék,
1090   Az domb alá egy nagy árok ásaték.

           Csinálának hordókból sok sáncokat,
           És szörzének lábakra szép tárgyokat,
           Egy hajnalba tárgyok alatt magokat
           Megjelenték, felgyújták az palánkját.

1095   Igen forgolódnak belől az hősek,
           De puskával reájok nem lőhetnek,
           Végre nehezen rájok likat szörzének,
           Törekökre oly erőssen lövének.

           Végre az terekek megfutamának,
1100   Csáklyákkal, kopjákkal belől forgódnak,
           Palánk mellől tárgyokat taszigálnak,
           Palánkon gyúlásokat megoltának.

           De azért az földbástyára rohannak,
           Éjjel-nappal rész szerént ostromlanak,
1105   Álgyúk szaggattyák karóit palánknak,
           Hajla palánk, hordók utánna hajlának.

           Az palánkot kötelekkel bévonyák,
           Vasláncokkal, jármokkal bécsatolák,
           Ott es terekök semmit nem ártának,
1110   Mert magyarok bátor szívvel valának.

           Ott dél felől kapujára belső várnak,
           Az várasba sáncba álgyúkat hozának,
           Kapu mellett kőfalba lerontának,
           Belől töltést ott nagyot alkotának.

1115   Sőt az kilső várban napkelet felől,
           Szeglettoronnál Bebek bástyája felől,
           Az terekek emberkednek az felől,
           Az árokba zsákot töltnek az földből.

           Töltést rakának bástya ellenébe,
1120   Belől valók nem lőhetnek az igybe,
           Felhágának az toron tetejébe,
           Állást csinálának hamar féltökbe.

           Reá nagy tárgyot gyorsan feltolyának,
           Kit nyers tehénbőrrel béburítának,
1125   Melnek belől hertelen nem árthatának,
           Tárgy alól terekek sok puskát hányának.

           Ott forgódnak hadnagyok biztatásval,
           Nagy vashorgokat hoznak vasmacskákval,
           Tárgyról szaggatják az bőrt vashorgokval,
1130   Vasmacskákat fára kötnek láncokval,

           Mellyel az zsák földekbe bévonyának,
           Tárgyra hév faggyút, szurkot felontának,
           Mártott búzakévéket felhányának,
           Tüzesszerszámmal tárgyot égeték, ronták.

1135   Ott terekek más fortélt gondolának,
           Nagy rakás vágott fákat hordatának,
           Sok teve, öszvér, terhös ló fáradnak,
           Az vár felött hegyeket rakatának.

           Köröl terekek Bebek bástyájának
1140   Az sáncokból lajtrákat kitolyának,
           Hasábfákat oda sokat hányának,
           Lövőhelyeket zsákokkal bédugának.

           Az bástyából kit meg kiszurkálának,
           Azután lövőhely aránt hányának,
1145   Az sáncokból az árokban hányának
           Sok vágott fát, arról hogy felhágjanak.

           Terek álnokságát vitézök láták,
           Orvosságot arra es gondolának:
           Az fák meggyújtására alkotának,
1150   Apró tonnákban sindölfoltot rakának.

           Azt vitéz jó Gergely deák gondolá,
           Az tonnákba aprópuskát béraka,
           Búzakévéket es sokat hozata,
           Kénkővel, szurokkal, faggyúval megontá.

1155   Szalonnaremekeket kihányának,
           Közösleg szalmát, kévét kihányának,
           Darab hájakat, tonnákat hányának,
           Rakás fa közé gyújtva kihányának.

           Immár meggyúlt az rakás fa árokba,
1160   Terekek vannak sokan megoltásba,
           Aprópuskák kisülének tonnákba,
           Terekek ámultak, futnak az sáncba.

           Ott azon bástyára pogán terekek
           Kétfelől es álgyúkat szegezének,
1165   Egyfelől kőfalban sokat törének,
           Hogy másfelől hozzá nem férhetének.

           Igen szép álgyút ásással hozának,
           Szintén árok szélére azt állaták,
           De azzal es semmit nem árthatának,
1170   Mert belől nagy töltése az bástyának.

           Serén vala Gergely deák dolgába,
           Hordót, kereket ő hamar hozata,
           Kerék küllőit deszkákval burítá,
           Töltött puskákat beléje alkota.

1175   Talám ily fortélt kevés embör látott,
           Gergöly deák mint szörzé ez bölcs dolgot,
           Puskákkal, szakállasokkal nagy hordót
           Tölte forgácsval, kénkőt, faggyút, szurkot.

           Ezt nehezen az bástyára tolyatá,
1180   Felgyújtatá, árokban taszíttatá,
           Hordó, kerék fut széllel az árokba,
           Az terekök vesznek, futnak az sáncba.

           Nám, az puskák, szakállosok ropognak,
           Sokan az terekek földre burulnak,
1185   Csudálkoznak, mongyák Isten haragjának,
           Csak az ő bölcseségének, hatalmának.

           Meg az ó kapubástyára indulnak,
           Három helyön reá árkot ásának,
           Az árokból kőfal alá jutának
1190   Az kőfalon lövőlikakat ásának.

           Jancsárok bélövének, gyagdosának,
           Ott belől es lövének, szurkálának,
           Végre az kaput terekek felgyújták.
           Várbelieknek kelének az likak,

1195   Nyás-gerellyel, hevítvén, kiszúrának,
           Kit terekek kézzel megragadának,
           Tenere bőre soknak ott maradának,
           Rút szitkokkal rájok átkozódának.

           Terekek szégyenlik, búsultak vala,
1200   Belől az vitézök kacagnak vala.
           Jó Mecskei István azomban juta,
           Fondamentom alá árkot ásata,

           Mert felvetéstől ő igen tart vala.
           Az terek ásásra hamar ásata,
1205   Az két ásás hogy közel öszvejuta,
           Egy mordály puskával Gergely deák juta,

           Vaj, mikoron egy likacskát nyitának,
           Löve hasába az terek pallérnak,
           Lőn halála egy főpatyolatosnak,
1210   "Medet! Medet!" jajt terekek hallának.

           Takarodnak onnat, mind kifutának,
           Ez csalatságon igen búsulának,
           Éjjel-nappal szüntelen rohanának,
           Az kapura, bástyára ostromlának.

1215   Az törésön palánk mellé béhányának
           Kéve nádakat, laptákkal hányának,
           Hasábfákat, kopján laptákat hányának,
           Mecskeivel kit vitézök megoltának.

           Terekökre viszont hagyigálának
1220   Sok laptákat, kalácsokat hányának,
           Egyéb tüzesszerszámokat hányának,
           Ki miá törésről mind elfutának.

           Az bástyából két kis ajtón eresztének
           Két főlegént, katonákval küldének,
1225   Szirmai Pált, Balog Andrást ereszték,
           Kőfal mellett sok terek levágaték,

           Meg vitézök egy héán béjövének.
           Esmég basák levelet béküldének,
           Mint először, azzal es cseleködének
1230   Nyelvkövetnek es semmit felelének.

           Ezután nilakon szép leveleket
           Gyakorta bélövének beszédöket,
           Kösség előtt szemben hányák ezöket.
           Minden nyelvön szóllíták vitézöket:

1235   Görögöl, magyarul, rácul, horvátul,
           Tereköl, csehöl, némötöl, oláhul.
           Az várat megadnák, kiáltják tótul,
           Magokat ne vesztenék el gonoszul.

           Mert immár tisztességbe elég volna,
1240   Tudgyák, hogy borok, kenyerök nem volna,
           Por nem volna, vizök elfogyott volna,
           Császár népét ne vesztenék, jobb volna.

           Az várból békével mind elbocsátnák,
           De ha erővel őket megbírhattyák,
1245   Mind az császár szablyája alá hánnyák.
           Sokszor ezféle szókat kiáltának.

           Gondot erre hadnagyok viselének,
           Lövésöket ők sokat tétetének,
           Sípok, dobok, trombiták szünögtenek,
1250   Hogy köznépek kiáltást ne ércsenek.

           Az terekek mongyák: "Immár szóljatok,
           Nám, jól láttyuk, hogy mind vitézök vattok,
           Ostrom megmutatta. Némák nem vattok,
           Nékönk hogy nem szóltok? Mire hallgattok?"

1255   Terekek nagy rútul szitkozódának,
           Sem jót, sem gonoszt hogy tőlök nem hallnak.
           Tizenkét nap után első ostromnak
           Éjjel-nappal sok kőfalok romlának.

           No, már Egröt ily igen törték volna,
1260   Belső vár kapunál egy törés volna,
           Az új bástya, földbástya között más volna,
           Tömlöcbástya mellett nagy romlás volna.

           Az kívöl új bástyáig palánk vala,
           Mindenfelől földbástya liggatva vala
1265   Ott az kőfal mind eltöretött vala,
           Kivel bástya várhoz foglalva vala.

           Gerendákkal, szálfákkal azt felrakták,
           Tömlöcbástyát, palotákat rontották,
           Sándor bástyáig kilső falt rontották,
1270   Kilső várba fokait Bolyki tornyának.

           Ím az szeglettorony: Bebek bástyája,
           Az ó kapu bástyája rontva vala,
           Ezök közt kőfalok valának rontva.
           Az terekek vannak dobjok fakadva.

1275   Harmad része immár meg vagyon mondva.

           Negyed és utósó része ez hadnak,
           Mondom móggyát másod, harmad ostromnak,
           Nagy szégyembe elmentét az nagy hadnak,
           Szernyű halálát Mecskei Istvánnak.

1280   Ez sok törés, romlás hogy meglött vala,
           Lovon es várba bémehetnek vala,
           Az vitézök mindent épejtnek vala.
           Szabadulást Istentől várnak vala.

           Gyakran alázatoson imátkoznak,
1285   Prédikátorjok nincs, igen óhajtnak,
           Az jámbor hadnagyok csak prédikálnak,
           Isten igéjével ők bátorítnak.

           Immár segétségöt sohonnét nem várnak,
           Mert az nagyurak csak veszteg pillagnak,
1290   Semmi jó választot bé nem hallhatnak,
           Azért köznépnek "sok nép jő", úgy szólnak.

           Egör szállása előtt Dobó István
           Egy inasát, Vas Miklóst felbocsátván,
           Levelekkel pispökhöz ő feljutván,
1295   Az jó pispök kitől mindent megtudván.

           Ezön ő magába búskodik vala,
           Az fejedelmeknek könyörög vala,
           Jelösben őfelségét kéri vala,
           Egör segétségére inti vala.

1300   Őfelsége arra igen kész vala,
           Az ő kéncsét reá sem szánnya vala,
           De annak módgyát akkor nem találá,
           Mert minden népe késödelmes vala.

           Ennél inkább az jó pispök búsula,
1305   Éjjel-nappal Úristenhöz imáda,
           Misemondásokkal ő ohít vala,
           Egri vitézökért imáttat vala.

           Elbocsátá Vas Miklóst nagy bánatval
           Az hősekhöz, nagy szép biztatásokval,
1310   És mindenben nékik ajánlásával.
           Szarvaskőbe juta nagy hamarságval.

           És az szállásnak tizenkettődnapján
           Varsáni Imröhöt meg kibocsátá,
           Vitéz Szalkai Balázsnak írata,
1315   Szarvaskőbe ki főporkoláb vala.

           Ezön kéri, írjon az nagyuraknak,
           Vármegyéknek, az szabad várasoknak,
           Egör oltalmára rágondolnának.
           Balázs levelén kik semmit adának.

1320   Ez Varsáni másodnap Vas Miklósval
           Hárman Egré menének bátorságval.
           Az terekek megérték hamarságval,
           Mégis egyikét megölék dárdával.

           Ezöket Dobó megajándékozá.
1325   Követségben kevés biztatás vala,
           Azért hadnagyok mindent biztatnak vala.
           Meg másodszor őket bocsátta vala,

           El nem mehetének strázsaállóktúl.
           Harmadszor azon Vas Miklóst, azontúl
1330   Varsáni Imrehet bocsátá társul,
           Harmad egy jámbor drabant méne társul.

           Ez bocsátás utóssó ostrom meglévén,
           Szarvaskőbe mennek estve pínteken,
           Szalkai Balázs szolgál híven mindenben,
1335   Követöket ő táplálja mindenben.

           Egynéhán csatája volt terekökkel,
           Sokat bennök hullatott vitézökkel.
           Vas Miklós szömbe lőn Bécsbe pispökkel,
           Imre tére Egré semmi jó hírvel.

1340   Egről egy gyalog tizedös kiméne,
           Szolnok szállásakor el-kicsellege,
           Az vitéz Nagy Lukács csatázni méne,
           Huszonnegyedmagával az Vác felé.

           Egröt azomban terekök megszállák,
1345   Ők kinn rekedének, igen óhajták,
           Szarvaskőbe hamar ők bészállának,
           Szalkai Balázzsal ők csatázának.

           Ezen Nagy Lukács igen ólálkodik,
           Egré bészalathatna, mert búskodik,
1350   Tisztességébe fél megfogyatkozik,
           Vagy meghal, vagy bémégyen, ő esköszik.

           Ez ifjú Vas Miklós pispöktől juta,
           Szabó Imre Egről Szarvaskőbe juta,
           Nagy Lukács ezökkel Egré szalada,
1355   Kin Istennek ő nagy hálát ott ada.

           Ezenkívöl nagy sok jámbor vitézök,
           Szomorkodnak jámbor szegén legényök,
           Tíz várból, Kassából csatáznak vélök,
           Sokat hordnak és levágnak őbennök.

1360   De csak fejedelmek megindulnának,
           Megkésértenék hadát az császárnak,
           Hazájokért mindhalálig vívnának,
           Fejedelmeknek sok gonoszt mondának.

           Egröt az jó király igen óhajtja,
1365   Meg nem segélheti, azt szánnya-bánnya,
           Magyarországból lehet kevés hada,
           Vendégországból késén indult hada.

           Éjjel-nappal könyörög Úristennek,
           Lenne kegyelmes egri vitézinek,
1370   Pogánok miá hogy el ne vesznének,
           Lenne megmaratta nemes Felföldnek.

           Egör marattáért sokan imádnak,
           Jámbor házasok, özvegyök, sok árvák,
           Sok jámbor prédikátorok imádnak,
1375   Egri vitézökért ők imáttatnak.

           Édös hazájokban egri hőseknek,
           Jelesben Dobónak és Mecskeinek,
           Jó Gergely deáknak és az Petőnek
           Szép asszonfeleségök kesergenek.

1380   Egy szép leán, hitvöse Zoltainak,
           Gyakor könhullása szép mátkájának,
           Házastársa jó Figedi Jánosnak,
           Éjjel-nappal Istenhöz foházkodnak.

           Sírnak, ohítnak, csak hozzá kiáltnak,
1385   Bőjtölnek és szinetlen imátkoznak,
           Özveggyé, árvává ne maradnának,
           Édös hitvösöktől meg ne válnának.

           Sok atyafiak szünetlen imádnak,
           Egri vitézök hogy meg ne halnának,
1390   Jó nevökön ővélök vigadnának,
           Úristentől kik meghallgattatának.

           Sőt tizenkettődnapján Mintszent hónak
           Innepe vala Szent Maximiliánnak,
           Szerdán éjjel terekek felrohanának,
1395   Sáncokba nagy sokan takarodának.

           hannak készök másod derék ostromra,
           Legelőször ó kapu bástyájára
           Huszonnyolc zászlóval rohanának rá,
           De Mecskei készön várja ostromra.

1400   Téglából, agyagból az vitézökvel
           Az ó kaput bérakta ő kezével,
           Mert terekök elégették szenökvel,
           Rajta hagyott lövőhelyöket szép rendvel.

           Ol erősen ő az népet biztattya,
1405   Álló seregből népit változtattya,
           Fáratt népit hamar hátra állatja.
           Szép beszéddel jó vitézöknek mongya.

           Sőt az rettögőit megporongattya,
           Némelyét bottal es törésre hajtja,
1410   Kalácsokat, cserepeket, furkókat,
           Sok tüzesszerszámát el-kihányattya.

           Serénködnek főlegényök mellette,
           Kik miá sok tereknek lőn ott veszte,
           Benn es soknak lőn halála és sebe,
1415   Kő miá Mecskeinek nagy sérelme.

           Ott másfelől terekek földbástyára,
           Sok zászlóval az temlöc bástyájára,
           Hertelenséggel rohanának romlásra
           Kézívesök, jancsárok az kőfalra.

1420   Rettenetös ostrom kezdetött vala,
           Akkor belől senki ott nem áll vala,
           Vitéz Dobó benn földbástyában vala,
           Viadalhoz népit biztattya vala.

           Ezt jó Sukán János látá, futamék,
1425   Egy lanckenezfával törésre állapék,
           Pribék János hamar mellé futamék,
           Az törésön igen embörködének.

           Zöngnek, lőnek, sok kővel hagyigálnak,
           Az terekek zászlókat lobogtatnak,
1430   Belől es segétségre igen futnak,
           Kik miá terekek igen hullanak.

           Eljuta Pető Gáspár es új népvel,
           Kalácsokval hagyigálnak, cserepekvel,
           Kik miá hullának ő tar fejökvel,
1435   Futamának, elmenének szégyönvel.

           El-kijöve Dobó István azomba,
           Feltekénte az tömlöc bástyájára,
           Ott az feltött zászlót ellőtték vala.
           Álló seregéből zászlót hozata,

1440   Zászlót adá vitéz Nagy István kezébe,
           Lelőtt zászlót es azomba hozák bé,
           Zászlótartót ellövék ott mellőle,
           Szegén Nagy István éltét ott végezé.

           Hamar Dobó István kapá, hogy látá
1445   Elesni az zászlót, ő ott sem hagyá,
           Egy jámbor drabant kezében azt adá,
           Nagy István testét szépen takartatá.

           Az Bolyki tornyára es ostromlának,
           Nyolc zászlóval ugyanakkor rohanának,
1450   Gergely deák, Zoltai belől valának,
           Figedi Jánosval jól forgódának.

           De Zoltai kő miá sebösödék,
           Tüzesszerszámokkal terekeket veszték,
           Viszont hosszú kopjákra az terekek
1455   Csuda faányuságot ők szörzének.

           Nagy szép vaskarikákkal erősíték,
           Hozzávaló port beléje szörzének,
           Az végébe aprópuskákat szörzének,
           Melyekvel az ostromra ők jövének.

1460   Az terekek azzal semmit ártának,
           Főlegényök mert ott sokan valának,
           Az törésön kik erőssen vívának,
           Kívöl-belől ott sokan elhullának.

           Közel mind estvélig ez ostrom tarta,
1465   Császár hada kárt, szégyent nagyot valla,
           Az jó Isten mert magyarokkal vala.
           Aznap húsz mázsa por mind elkölt vala.

           Másodnapon meg gyűlnie kezdének,
           Hajnaltúl fogván mind ebédig gyülének,
1470   Messze földről, hegyekről béjövének,
           Lovag terekek mind rendöt ütének.

           Ott jancsárok, csauszbékök forgódnak,
           Vajdáknak, besliáknak, akangyáknak,
           Szancsákbéköknek es ők parancsolnak,
1475   Hogy mind készök lennének végostromnak.

           Nagy övöltve szablyával es kergeték,
           Ez gyűlésbe közel tíz óra telék,
           Benn es minden viadalhoz szörződék,
           Éfelétől fogván talpon állapék.

1480   Derék ostromnak terekek állának,
           Nagy zöngésvel ők Allát kiáltának,
           Sok zászlókval mind körölrohanának,
           Ott belől es Jézust, Jézust kiáltának.

           Ott svancár és rézdobokat verének,
1485   Trombitákkal hangos sípok zengének,
           Sok lövésök, kőhányások levének,
           Kik miatt két félben ott eldőlének.

           Méne Dobó tömlöc mellé romlásra,
           Aranyas sisak apróggya fején vala,
1490   Mely hamar ellövék, apród meghala,
           Dobó keze, lába sebesölt vala.

           Megcsendeszöle ostrom az törésön,
           De földbástyát mindenfelől erőssen
           Víják, ostromlják terekek vakmerőn.
1495   Dobó futamék bástyába hertelen,

           Ott minden népét erőssen bisztattya,
           Az köveket asszonnépvel hordattya,
           Fáratt népnek csöbörrel borát hordattya,
           Viadalhoz azzal jobban támasztja.

1500   Gyorsak, vitéz asszonyok hagyigálnak,
           Vitéz Petővel nyugott népek jutának,
           Aranyas zászlóját Ali basának
           Ott bényerék, budai herélt basának.

           Jó Bálint papot palánkon ellövék,
1505   Kiből szegénnek halála történék,
           Drabantok, tizedösök sebesödének,
           Mindhalálig kik ott vitézködének.

           Ali basa, több békkel az Arszlán bék,
           Az ostromon voltanak főembörek.
1510   Lövés miá sebben esett Veli bék,
           Jancsárok, besliák, akancsgyák veszének.

           Túl az Bolyki tornyára es rohanának,
           Sok zászlókkal viadalnak állának,
           Megmondott álnok kopjákat bétolyának,
1515   Kik miatt benn sok seböket vallának.

           Mel igen az három hadnagy forgódék,
           Gergel deák jobb keze sebösödék,
           Jó Zoltai István es sebben esék,
           Figedi Jánosnak fogát kiüték.

1520   Az drabantokban sokan elveszének,
           Terekekben naggyal többen veszének,
           Meghalának, sokan sebösödének,
           Várbéli vitézök zászlót nyerének.

           Sok szántalan zászlókkal indulának,
1525   Ó kapu bástyájára rohanának,
           Főnépek és jancsárok ostromlának,
           Az vitézök belől készön valának.

           Ott es Mecskei tözesszerszámokval,
           Készön várja egyéb sok ártalmakval
1530   Vitézöket inti biztatásokval,
           Szömben állnak erős viadalokval.

           Drabantok és főlegényök forgódnak,
           Sok tereket az bástyán elhullatnak,
           Sebesölve sokan futva szaladnak,
1535   Benn es sebesölnek, sokan halának.

           Hálát adnak mind az egri vitézök,
           Tágulának szégyönökre törekök.
           Ez két helyen beglerbékkel sok békök,
           Ez ostromon voltanak főtörekök.

1540   Amhát pasát mongyák volt az sáncokba,
           Igen bosszonkodik Ali basára,
           Hogy őt hívta ilyen biztatásokba:
           Őt senki meg nem várja végházakba.

           Rossz akolnak monta vég Egör várát,
1545   Barmoknak monta az porkolábokat,
           Vélök való huszárok, drabantokat.
           Ugyan sírva szidja budai basát.

           "Mennyet jártam mind ez szélös világba,
           Sok várakat vívtam sok országokba,
1550   Jobb vitézökre sem találtam házba,
           Mint ez rossz akolnak vélt Egör várba.

           Az császár kincsében sokat elkölték,
           Sok jelös vitéziben itt elveszték,
           Szégyent nagyot én Egör alatt nyerék,
1555   Császártúl fejemre haragot lelék."

           Derék ostrom vecsernyekorig tarta,
           Ostrom után egy terek így bészólla:
           "Jámborok, vitézök vattok ez várba,
           Immár semmit ne féljetök ez útba.

1560   Óh, mely nagy kárt tőtök császár hadába.
           Több ostrom már nem lészen itt voltunkba,
           Mert az basák kiszállnak nagy búokba,
           Esztendőre lésznek bosszúállásba."

           Sok lövésök mindazáltal levének,
1565   Píntök, szombat, vasárnapon levének.
           Vitéz Dobó szólla ő gyermökének
           Tarjáni Kristófnak, hív gyermökének:

           " Töréséhöz siess Bolyki bástyának,
           Lássad dolgok mint áll az uraimnak."
1570   Elfutamék bástyájára Bolykinak,
           Puska miá lőn halála Tarjáninak.

           Rémöle meg nagy hada az császárnak,
           Felnémötön házakat felgyújtának,
           Késén estve sáncokból kivonyának
1575   Szép álgyúkat, kikkel elindulának.

           Ott az várból hamar kirohanának,
           Sáncból zsák porokat sokat hozának,
           Azon éjjel táborokat gyújtának,
           Amhát basa, beglerbék indulának.

1580   Megindula Ali basa tábora,
           Az basák után igen siet vala,
           Keddön, Szent Lukács napján elindula,
           Hátuljáró szertelen mégyen vala.

           Nem embertől való ő nagy féltökbe,
1585   Csak hatalmas Istentől rettenésbe,
           Felvont sátorokat az táborhelybe
           Ott hagyának, egyéb morhát féltökbe.

           Az vitéz hadnagyok Egör várába
           Bisztatásba vannak, nagy forgódásba,
1590   Készön állatnak mindent az vártákba,
           Álló seregöket talpon állásba.

           Készön várnák, terekek ha térnének,
           Valami csalatságot szörzenének,
           Szép nyert török zászlókat feltevének,
1595   Kiket törökök csudálván nézének.

           Nagy álgyúkat, taraszkokat, puskákat,
           Egyszörsmind kilövének szakállosokat,
           Ök tevének Jézus kiáltásokat,
           Imátkozván nagy hálaadásokat.

1600   Az szegén sebösök Egör várába
           Több kétszáznál fekösznek fájdalmokba,
           Ki vak, csonka, sánta, bénna vívtokba,
           Azért vannak nagy szép hálaadásba.

           Gazdag öreg álgyú tizenhat vala.
1605   Tizönkétezör golyóbist az várba
           Bélövének, kit rakának halmokba,
           Taraszklövés nem vala számlálásba.

           Ímé négy főlegént elválasztának,
           Követségön királhoz bocsátának,
1610   Aranyas zászlóját Ali basának
           Két zászlóval köldék fel az királynak.

           Zászlókat jó kedvvel az király látá,
           Pispökkel, Móric herceggel vigada,
           Vitézöket szépen ajándékozá,
1615   Minden kegyelmével magát ajánlá.

           Előttök vitéz Vajda János vala,
           Másik az vitéz Iváni György vala,
           Az harmadik Somogyi András vala,
           Az negyedik Kőszegi Albert vala.

1620   Ezöket az felség ajándékozá,
           Száz-száz aranyat bársonyokkal ada,
           Miklós pispök egy-egy aranyas kupát ada,
           Móric herceg szép négyszáz tallért ada.

           Egyéb urak őket ajándékozák,
1625   Királnak, pispöknek sok jót mondának,
           Vitézöket sok jóval hogy meglátták,
           Vígan Egré kiket elbocsátának.

           Egri hadnagyok hamar választának,
           Vitéz Fekete Istvánnal bocsátának,
1630   Csatára jó legényöket adának,
           Ali basa után kik ballagának.

           Gondban, bánatban terekök ballagnak,
           Pest felé mennek, senkitől nem tartnak.
           Szintén Öllőnél vitézök jutának,
1635   Terekökben sokat ők levágának.

           Igen szép zászlót nyerének, foglyokat,
           Kucsival morhákat, szép sátorokat,
           Gránát ruhákat, szép patyolatokat,
           Subákat, ezüstös szép sisakokat.

1640   Ezekkel páncélokat, karvasakat,
           Lovakat és egyéb szép szerszámokat,
           Hadnagyoknak bémutaták magokat,
           Kótyavetyén eloszták mindazokat,

           Maradának vitézök nagy vígságval.
1645   Meghala őbennek több háromszáznál,
           Sebösüle, marada több kétszáznál,
           Úristennek vannak hálaadásval.

           Basák, szancsákok vannak nagy búokba,
           Anne főnép nem veszött egy utokba,
1650   Nagyobb szégyönt ez jó Magyarországba
           Nem vallottak, mint Egör ostromába.

           El-béméne Amhát Terekországba,
           Ali basa méne kincsös Budába,
           Az több békök tisztökbéli házokba,
1655   Sok vitézök veszésén nagy búokba.

           Elgondolá Dobó István magába,
           Hogy már megnyugoggyék otthon házába,
           Mecskeivel szólla szép szertartásba,
           Véget vessenek ő tiszttartásokba.

1660   Lám, megkínálák királt őfelségét,
           Ő urokat, Oláh Miklós pispököt,
           Könyörögvén kérik ott őfelségét:
           Már elvegyék tőlök egri tisztöket.

           Meghallgatá kegyelmesön az királ,
1665   Erről szólla jó kancelláriusval,
           Ők szóllának az vitéz Sforciával,
           Egré bocsáták hamar nagy summával.

           Elosztá, megadá ő hópénzöket,
           Az porkolábok letevék tisztöket,
1670   Dobó István szólla szép beszédöket,
           Sforciát szóllítá mint királyképét.

           Nagy hív szolgálattyát igen ajánlá,
           Egör kulcsát tisztösségvel megadá,
           Kit az királyképe tőle elfoga,
1675   Király kegyelmét mindenben ajánlá.

           Tőn az vitéz Mecskeivel oly szörzést:
           Két holnapig Egrön az gondviselést
           Hogy felvegye végre való javáért,
           Őfelségéhöz való szerelméjért.

1680   Erre kész lőn az vitéz nagy jó kedvvel,
           Szeretettel szolgála jó hívségvel,
           Ez idő köszt király jó híveivel
           Egör felől szólla Miklós pispökvel.

           Választá az Bornemissza deákot,
1685   Főhadnagyát vitéz Gergely deákot,
           Egrön pispök ada főbirodalmot,
           Porkolábságot, udvarbíróságot.

           Társul mellé adá jó Szárkándi Pált,
           Gergöl deákkal vevé Egör kulcsát,
1690   Az felségös királ jelenté magát,
           Vitézökhöz ő nagy kegyelmes voltát.

           Az jó Dobó Istvánt tiszttel szereté:
           Erdéli vajdaságra emelteté
           Egy falka pínz-summával őt tisztölé,
1695   Jövendőre több javával értetné.

           Aranyas zászlóját néki adatá,
           Tisztiben szerencsás légyen, úgy szólla,
           Mindenben kegyelmes voltát ajánlá,
           Érte tőle csak hívségét kévánná.

1700   Az jó Dobó felségnek eszt izené:
           "Isten őfelségét lássa, éltesse,
           Minden ellenségén szerencséltesse,
           Országit mindenütt öregbíthesse.

           Az jó Isten ha éltet ez világban,
1705   Holtig lészök hívön szolgálattyában,
           Földét, országát oltalmazásomban,
           Hívségömben holtig maradásomban."

           Az jó király vitéz Gergöly deákot
           Ajándékozá, ada szép jószágot,
1710   Az mellett ada nagy szép ajándékot,
           Miklós pispök adá egri bánságot.

           Az több vitézöket látá javával,
           Kit jószágval, kit pénzbéli summával,
           Jövendőre magát ajánlásával,
1715   Mutattya magát kegyelmes voltával.

           Az jó Dobó bírja már vajdaságát,
           Gergöly deák tisztiben Egör várát.
           Már beszéllöm vitéz Mecskei Istvánt,
           Utában történt nagy szernyű halálát.

1720   Az szerencse csudálatos magába,
           Mely hamar ő jóból fordul gonoszba,
           Nem kell kevélködni jó szerencsába,
           Csak kell lenni érte hálaadásba.

           Szegén Mecskei István felkészüle,
1725   Szép asszonytársához hazaerede,
           Várkon nevő faluban ő béére,
           Útra való segétségöt ott kére.

           Nagy vakmerő pórok feltámadának,
           Segétségöt utára sem adának,
1730   Sőt fegyverekkel ellene állának,
           Egy fejszével őt homlokba találák.

           Azomba két dárdával általüték,
           Ez nemes vitézt ott hamar megölék,
           Mellette kik valának, elkergeték,
1735   Az gyilkosok magokat elenyészték.

           Gongya lőn erre jó Gergöly deáknak,
           Halálájért jó Mecskei Istvánnak
           Nagy siralmat szörze várkoni póroknak,
           De gyilkosok kézbe nem akadának.

1740   Halálát kegyelmes király ohítá,
           Az jó pispök oly igen száná-báná,
           Az nagy hadtúl lám az Isten megtartá,
           Mely rossz helyen mint történék halála.

           Az testét egy káptalamba iktaták,
1745   Az szöpösi Szent Mártomba felhozák,
           Édös attyafiai takaríták,
           Asszonfeleségének hírré adák.

           Dobó István nemes vitéz hogy hallá,
           Ő szerelmes társát igen ohajtá,
1750   Véle egyessége eszébe juta,
           Együtt véle tisztességgel szolgálta.

           Nagy sok jó adassék memből Dobónak,
           Lelke mennyországba Mecskei Istvánnak,
           Az új tisztben vitéz Gergely deáknak,
1755   Jó Pető Gáspárnak, Zoltai Istvánnak,

           Az Figedi Jánosnak, hadnagyoknak,
           Az főuraimnak és katonáknak,
           Gyalog hadnagyoknak, jó drabantoknak,
           Sok jó adassék kicsinnek és nagynak.

1760   Kik hívön szolgálátok Egör várba,
           Kevélségbe és felfúalkodásba
           Ne essetök, légyetök hallgatásba,
           Az Úristennek nagy hálaadásba.

           Szálláskoron ki nagy sok viadalba
1765   Titöket megtarta jó szerencsába,
           Ne légyetök ti hálaadatlanságba,
           Kiért végre jussatok mennyországba.

           Erre gondot vitézök nem viseltök,
           Ő jóvoltát ti ha elfeleditök,
1770   Igéjét, beszédét ha nem veszitök,
           Visszahallván külömben ti értitök.

           Régen ó tervénben sok fejedelmek,
           Csak mi időnkben es sok jelös népek
           Saul móggyára sokan elveszének,
1775   Hogy az egy Úristentől nem féltenek.

           Noha kegyetlenséggel cseleköttök,
           Szükségtökben hozzá se ivölcsetök,
           Mert talám ő nem lészön segétségtök,
           Az sokáért memből kirekesztettök.

1780   Isten lássa javával királyunkat,
           Ferdinánd királnak kegyelmes voltát,
           Oltalmazhassa nagy bölcsen országát,
           Békében tarthassa alatta valókat.

           Isten éltesse király udvarában
1785   Oláh Miklós érsököt jó szándékban,
           Sok szegén magyarnak táplálásában,
           Őfelségénél minden jó szavában.

           Jó válasszal hamar elmehessenek,
           Mert sokan megfogyatkoznak, éhöznek,
1790   Asszúkórsága lészön erszényöknek,
           Feneketlen zsákja vagyon Újbécsnek.

           Ezt ki szörzé nagy betegös voltába
           Kéncsös Kassába egy föstös szobába,
           Tinódinak híják mind ez országba,
1795   Ezörötszáz és az ötvenháromba.

           Egör jó szerencséjén víg voltába
           Vígan iszik szikszai jó borába,
           Mert ha terek csúsz vala Egör várba,
1799   Víztől nád teröm vala ő orrába.

FINIS

           Summáját írom Egör várának,
           Megszállásának, viadaljának,
           Szégyönvallását császár hadának,
           Nagy vigaságát Ferdinánd királnak.

5         Urak hallyatok szép csuda dolgot,
           Mint az Úristen ada vígságot,
           Mutat hozzátok irgalmasságot,
           Az pogánokon álla bosszúságot.

           Megírtam bévön históriáját,
10       Egör várának ő nagy romlását,
           Mast revidedön annak summáját,
           Megérthetitök ő nagy sok csudáját.

           Mikor írnának ezörötszázban
           Az negyvennyolcban Magyarországban,
15       Egör vára lőn király számában,
           Király megérté, volna pusztaságban.

           Az ruszkai vitéz Dobó Istvánt
           Egré bocsátá, főtiszttartóját.
           Zay Ferencöt más porkolábját,
20       Ezökre bízá jó végháza kulcsát.

           Jó király adá Oláh Miklósnak
           Az pispökségöt, főtanácsának,
           Negyvenkilencben akkort írának,
           Az vár tartásán megigazodának.

25       Az ezörötszáz íránk ötvenbe,
           Egri sereggel felkészületbe
           Puszta Szolnokot nagy hertelembe
           Vevék, épejték minden szükségébe.

           Takarva hagyák szolnoki tisztbe
30       Zay Ferencöt nagy hívségébe,
           Mecskei Istvánt Egré helyébe
           Dobó mellé hozák ötvenegy esztendőbe.

           Jó szertartással, gondviseléssel
           Ez két tiszttartó nagy szeretetvel
35       Az tisztöt bírák egymást értésvel,
           Királt szolgálák oly nagy vitésségvel.

           Régen hallották tisztösség dolgát,
           Hogy az végvárnak ő tiszttartását,
           Mikoron értik rájok szállását,
40       Mint kell állani annak minden sarát.

           Jól értik vala az Amhát basát,
           Az beglerbékkel az császár hadát,
           Miként megvötték vég Temesvárát,
           Mint ott megölték jó Losonczi Istvánt.

45       Az Temesvárral sok végházakat
           Ők elbírtanak tartományokat,
           Elfutamtatták Tiszántúl valókat,
           Megrettentötték erdéli hadakat.

           És az Felföldön az Ali basát,
50       Mint gyorsan megvött sok végházakat,
           És ő megverte az király hadát,
           Vég Egör alá készíti nagy hadát.

           Gongyok nagy vala ez vitézöknek,
           Az jó királnak és az pispöknek,
55       Itt az uraknak és vármegyéknek
           Segétség felől levelet küldének.

           Ezt őfelsége el sem hallgatá,
           Jó vitézöket Egré bocsátá,
           Kiknek az király szép szókat ada,
60       Kegyelmességét mindönben ajánlá.

           Vitézök ezök: egy Pető Gáspár,
           Zoltai István szép lovagokval,
           Az Bornemissza Gergely deákval
           Bémentek vala nagy szép drabantokval.

65       Rágondolának felföldi urak,
           Hat vármegyéből sok nemes urak,
           Az öt várasból az polgár urak
           Jó drabantokat Egré bocsátának.

           Vala káptalannak száz drabantja,
70       Kit Egör várba bé sem bocsáta,
           Csak az jó Figedi Jánost adá,
           Huszonhetedmagával bébocsátá.

           Az vitéz Dobó azt meggondolá,
           Mi szükség volna megszállott házba.
75       Az várasokból hamar hívata
           Sokféle mestört ő ott béhozata.

           Rendönként nékik mind munkát ada.
           Az sok pap közzül csak Bálint vala,
           Véle elfutott egy vén pap vala,
80       Kik Egör várban bészorultak vala.

           Az egri népnek derék summája:
           Tizenkilencszázharmincöt vala,
           De még ebben sok elszökött vala,
           Az jámbora bátor szível benn vala.

85       Nám, ez idő köszt az Ali basa,
           Budai beglerbék herélt basa,
           Amhátot, beglerbéköt hívatá:
           Szolnokot, Egröt, hogy ő megszállaná.

           Az Ali basa Szolnok alá szálla,
90       Az Amhát pasa hadával juta,
           Pasa bészálla, mint egy párkámba,
           Szent Mihály hónak negyed napján vala.

           Kárt nagyot valla párkán Szolnokba
           Felségös király álgyúszerszámba,
95       Kik benn valának az tiszttartásba
           Kisebbödének az ő mivoltokba.

           Mely hamar pasa lövelet íra,
           Két porkolábnak Egré iktatá,
           Vitézök előtt magyarásztatá,
100     Az két porkoláb mind tuttokra adá.

           Erről írt vala az Amhát pasa:
           Hogy Egör lenne császár végháza,
           Az két porkoláb es hív szolgája,
           Semmi nem kele az ő kővánságába.

105     Gyorsan il szerzést ők végezének:
           Többé ha levelet béküldenének,
           Bébocsáttatnék, de el ne vétetnék,
           Az kösség előtt véle megégettetnék.

           Szörzés más ez lőn kösztök végezve:
110     Senki szálláskor ki ne ivöltene,
           Se jót, se gonosz szót ne ejtene,
           És ketten-hárman ne súgna-settegne.

           Az szörzést kösztök ha ki megszegné,
           Csak egy fejével érte fizetne.
115     Két főkapitán arra felelé:
           Több hadnagyok nélköl semmit értene.

           Lenne szertartás: egymást értenék,
           Egy akarattal jót végeznének,
           Vármegadásról ki csak emléköznék,
120     Vagy fő, vagy kösség, érte megöletnék.

           Lőn ráfelelés, mind jóváhagyák.
           Vígan az császár hadát ők várják,
           Segétségét csak Istennek várják,
           Őbenne bíznak, életöket jobbítják.

125     Az Egör vára rossz kőfal vala,
           Nagy helyön vala, szakasztva vala,
           Szép lakóhelye pispöknek vala,
           Drága monostor közepötte vala.

           Sőt mindkét várnak tornya, bástyája,
130     Gyakor helyökön tapasztott palánkja,
           Egynéhány helyen töltése, dombja,
           Azokon feláll álgyúja, taraszkja.

           Ásott sok vermök, árkok valának,
           Vártát nyolc részre ők elosztának,
135     Sok vitézöket béállatának,
           Álló seregöt négyet meghagyának.

           Nagy bévön eszt mind nagy krónikába
           Néktök megírtam ő állatjába,
           Itt rövid szóval csak summájába,
140     Hogy ne légyetök restök hallásába.

           Az vitéz Dobó István főhadnagy,
           Mecskei István társa más hadnagy,
           Jó Pető Gáspár harmad főhadnagy,
           Zoltai István az negyedik hadnagy.

145     Köztök Bornemissza jó Gergöly deák
           Ötedik hadnagya jó királnak,
           Figedi János az káptalannak
           Hadnagya vala egri pap uraknak.

           Vala ezöknek nagy vitésségök,
150     Minden igyekbe nagy bölcseségök,
           Kikhöz hallgatnak sok jó legényök,
           Az krónikába megvagyon ő nevök.

           Jó hívséggel ők embörködének.
           Munkát, fáratságot szönvedének.
155     Kik erős hitben mindvégig lűnek,
           Sok jámbortúl ők jó nevet nyerének.

           Immár Szolnokból az császár hada,
           Jó Ali basa elöl indula,
           Sok végbeli bék ővéle vala,
160     Huszonötezörön Egör alá szálla.

           Ali basával vala Arszlán bék,
           Nándorfejérvári, szendörői bék,
           Memhethán vala és az Halom bék,
           Veli bék, Kamber bék, nagy Musztafa bék,

165     Dervis bék vala. Jó szerrel jönnek.
           Rájok Egörből el-kiötének,
           Az terekökben ők megölének,
           Drága morhákat őtőlök nyerének.

           Az Ali basa Királyszéki alá
170     Az felszél felől hegy-völgyön szálla,
           Három nagy álgyút hegyre vonyata,
           Kilenc golyóbist az várban bocsáta.

           Láták az hősek, gyorsalkodának,
           Aznap leverék héát palotáknak,
175     Az több házaknak, nagy monostornak,
           Épen gyújtástúl hogy maradhassanak.

           Ím az várasi molnákat, házakat,
           Az káptalant és szentegyházakat
           Azon nap felégeték azokat,
180     Hogy jobban lőhessék az pogánokat.

           Az Kisasszon nap után ez vala,
           Vasárnap vala ezörötszázba
           Ötvenkettőbe ez szállás vala.
           Harmadnap nagy sáncokat vettek vala.

185     No, Királyszékiről lőnni kezdének,
           Töltésre, nagy monostorra lőnnek,
           Onnat szép álgyúk mert igen zöngnek,
           Jó Dobó miatt sok terekök vesznek.

           Az Királyszékin álgyúk hullának,
190     Álgyúkerekek, agyak romlának,
           Főpattantyúsok ott meghalának,
           Öt nap egymásra golyóbist szórának.

           Kapun mindennap kiötnek vala,
           Lovat, juhot, barmot itatnak vala,
195     Vizet hordókkal béhordnak vala.
           Arszlán bék juta, klastromnál leszálla,

           Szép négy taraszkot előhozata,
           Lövőhelyökre igazíttatá,
           Az földbástyára sokat szórata,
200     Sok golyóbissal hőseket bolygatá.

           Esmég másodszor ők kiötének,
           Az törökökvel igyeközének,
           Sebösödének, semmit nyerének,
           Másszor Iovakat, öszvérököt nyerének.

205     Gyorsan ötödnap az Amhát basa,
           Sok szancsákokval beglerbék basa,
           Tihemér felől beglerbék szálla,
           Az vadkert felől Amhát basa szálla.

           Juta sok jancsár, vár alatt szálla.
210     Másfélszázezör az császár hada,
           Tizenhat vala öreg álgyúja,
           Sok taraszkjának ott száma nem vala.

           Ez basák együtt tanácskozának,
           Hetednap sok sáncokat ásának,
215     Nagy sok kasokat ők fonatának,
           Földdel megtölték, tárgyokat alkotának.

           Várra álgyúkat ők szegezének,
           Egynéhányfelől kőfalt törének,
           Kik miá belől sokan veszének,
220     Tözeslaptákat, nilakat bélövének.

           No, benn az hősek igen forgódván,
           Jó Dobó István, Mecskei István,
           Az vitézöknek ők parancsolván,
           Törés aránt töltésöket alkotván.

225     Vermöket sokat ott benn ásatnak,
           Töltött kasakat ők ferakatnak,
           Ó gerendákat ők felásatnak,
           Tüzeslaptákat vizes bőrrel oltnak.

           Az kilső várban meg-meg forgódnak,
230     Gergely deák, Pető, Zoltai vannak,
           Csak vitéz módra ők es forgódnak,
           Mert az terekek ott es igen rontnak.

           Lövik erőssen az szép házakat,
           Ott lerontanak sok kőfalokat,
235     Az kölső várban mind az bástyákat,
           Ó kapu környül mind az kőfalokat.

           Láttyák az hősek, nappal kit rontnak,
           Az főhadnagyok igen forgódnak,
           Éjjel erőssen azt bécsinálják,
240     Mind az vártákot több néppel újítják.

           Az ostromokat minden meghallya,
           Mikoron vala Szent Mihály napja,
           Az megszállásnak egy héán húsz napja,
           Éjjel terekek bégyűltek sáncokba.

245     Sivalkodással reggel hajnalba
           Felszóval vannak Allá kiáltásba,
           Az palotákra nagy ostromlásba,
           Huszonhét zászlóval másznak kőfalra.

           Az szeglettorony Bolyki bástyája,
250     Bolyki Tamásnak hol lőn halála,
           Zászlóval terek ott es rohana,
           Bebek tornyára sok terek rohana.

           Törésére az régi ó kapunak
           Huszonhét zászlóval bévön jutának,
255     Vitésségöket ők mutatának,
           Várbélieknek nagy gondot adának.

           Csuda bátorok ott benn valának,
           Bölcsen hadnagyok ott forgódának,
           Jóllehet bennök sokan hullának,
260     Rajtok terekek semmit kophatának.

           Isten magadá szerencséjeket,
           Mert ő meghallá könyörgésöket,
           Ám ott elveszte sok terekeket,
           Szégyembe hozá ő eltérésöket.

265     Az ostrom után csuda történék:
           Egy gyaloghadnagy az vég Egörnek
           Árulója lőn az vitézöknek,
           Sok társaságval hogy onnat kilépnék.

           Szorgost hadnagyok ez dolgot érték,
270     Hegedős István ám megfogaték,
           Tőle megérték, mert megkínzaték,
           Az vár piacán ám felakasztaték.

           Az Egör veszte nagy kár lész vala,
           Ha egy hegedős miá vész vala,
275     Az egész Felföld elpusztul vala,
           Az palaszk orrunkról elesik vala.

           Rettenetösség meg más történék:
           Nagy sok mázsa por ott felgyújtaték,
           Ki segröstyében ott benn tartaték,
280     Monostor jobb része hamar felvetteték.

           Hertelenségvel nagy kárt vallának,
           Az törés miatt vitézök halának,
           Molnak barmostul mind elromlának.
           Kin az terekek igen vigadának.

285     Az vitézök benn háborodának,
           Vélik, töröktől megcsalattanak,
           De az hadnagyok jól forgódának,
           Az köznépeknek sok szép szót mondának.

           De hogy megérték, bátorodának
290     Csak vitéz módra helyökre állának,
           Hamar kölyőket, molnat raggatának,
           Port töretének, nagy hálát adának.

           Azon pogánok bizakodának,
           Sok golyóbist az várra szórának,
295     Az közép kapun vitézök hullának,
           Ez alatt likat árokra nyitának.

           Nagyprépost házánál sáncot vetének,
           Onnat es nagy sokat bélövének,
           Az földbástyán gyújtásokat tőnek,
300     Kiket vitézök semmié tevének.

           Árkot Királyszékiről felásának,
           Deszkából tárgyot fenn alkotának,
           Belől oly hamar rájok ásának,
           Azt elronták, mert ők kiostromlának.

305     Kárt az terekök nagyot vallának,
           Meg más árokból tárgyot állatának,
           Nagy viadallal kit elrontának,
           Végre terekök onnat elfutának.

           Nagy palánk mellől tárgyok romlának,
310     Gyúlások, égésök megalvának,
           Palánk karói el-kihajlának,
           Lánccal, kötéllel kiket bécsatlának.

           Az nagy kapunál kőfalt törének,
           Szeglettoronnál bástyája béköknek,
315     Földdel zsákokat sokat töltének,
           Csuda fortéllyal nagy tárgyot szerzének.

           Gyorsan toromra tárgyot vonyának,
           Kit nyers bőrökkel béburítának,
           Belől vitézök igön forgódnak,
320     Horgok, vasmacskák tárgyot szaggatának.

           Ímé más fortél: sok fát hordának,
           Vár fölött nagy halmokat rakának,
           Árokban hasábfákat hányának,
           Hogy nagy ostrommal arról béhágnának.

325     Vitézök arra es gondolának,
           Tonnákba, hordókba ők rakának
           Aprópuskákat, szakállasokat,
           Kik az árokba széllel ropogának.

           Ím az rakás fák mind felgyúlának,
330     Könkő, szurk, faggyú kihányatának,
           Az terekök ott sokan hullának,
           Ez sok fortéllyal semmit használának.

           Gyorsan ó kapura indulának,
           Árkokat ásának, kőfalt vágának,
335     Bélövöldöznek, bégyagdosának,
           Kaput felgyújták, sokan meghalának.

           Az likak tőlök elnyeretének,
           Belől vitézök embörködének.
           Nyás-gerelt igen meghevítének,
340     Kit az terekek igen pögdösének.

           Sokan az gerelt mert megragadák,
           Tenerök bőre szakadozának,
           Nagy rút szitkokkal átkozódának,
           Benn az vitézök igen kacagának.

345     Az tereköknek sok ányúságok
           Semmit használa bölcs tudományok,
           Marada nékik csak hiú bosszújok,
           Mert Isten vala magyarok paizsok.

           Gyakran császárnak az várat kérik,
350     Sokféle nyelvön kívöl üvöltik,
           Nagy szép jutalmát annak ígyérik,
           Békével őket gazdagon eresztik.

           Az bölcs hadnagyok nagy lövést tésznek,
           Trombiták, dobok, sípok szönögnek,
355     Köznép szózatot hogy ne ércsenek,
           Kiből hasonlás, gonosz ne követköznék.

           Tizenkettődnapján Mintszent hónak
           Innepe Szent Maximiliánnak,
           Szerdán másod nagy derék ostromnak
360     Egynéhánfelől indulnak kőfalnak.

           Felhágnak, másznak pogán terekek,
           Nagy sok zászlókat törésre visznek,
           Allát kiáltnak, dobok zöngenek,
           Lőnek, hagyítnak, igön embörködnek.

365     Először ó kapu bástyájára
           Nagy sok zászlóval rohanának rá,
           Mecskei István gondola arra,
           Az vitézökkel ott ellenök álla.

           Rettenetös nagy öldöklés vala,
370     Mind az két félben sok megholt vala,
           Szegín Mecskei megsérvött vala,
           Szégyönt terekek ott vallottak vala.

           De meg másfelől az földbástyára,
           Nagy sok zászlóval tömlöcbástyára
375     Hertelenséggel rohanának rá,
           Belől vitézök sokan futnak arra.

           Itt vitéz Dobó István forgódék,
           Pető Gáspár es oda érközék,
           Sok jámbor vitéz ott embörködék,
380     Zászlók hullának, vitézök halának.

           Nám, az Bolyki tornyánál es vala,
           Nagy ostrom vala, viadal vala,
           Jó Gergöl deák, Zoltai vala,
           Kösztök Figedi jól forgódik vala.

385     Az ostrom közel estvélig tarta,
           Az császár hada kárt nagyot valla,
           Ostromról aznap terek elálla,
           Aznap húsz mázsa por mind elkölt vala.

           Nagy bánatjok lőn az főpasáknak,
390     Egyött dolgokról tanácskozának,
           Egy végostromot szolgáltatnának,
           Hogyha nem nyernék, ők elszállanának.

           Derék ostromhoz ők készölének,
           Senkit az igyben nem kíméllének,
395     Pasák, szancsákok mind készön lűnek,
           Másnap ostromra várnak eredének.

           Közel tíz óra gyűlésbe telék,
           Az vígságtevők igen szöngének,
           Allát mindönök ott övöltének,
400     Belől Istennek igen könyörgének,

           Jézust háromszor ők kiáltának,
           Dobok, trombiták igen harsagnak,
           Kétfelől puskák igen ropognak,
           Fénös fegyverök villagnak, csattagnak.

405     Rettenetösön minden bástyánál
           Vínak, harcolnak sok vérontásval,
           Sebösök vannak nagy oításval,
           Sokan elhullnak sebbel és halálval.

           Az temlöcbástyánál Dobó vala,
410     Ott ő apróggyát ellőtték vala,
           Ő keze-lába sebösült vala,
           Ott asszonnépek vitézködnek vala,

           Lám, sok köveket vártákra hordnak,
           Nagy bátor szívvel ők hagyigálnak.
415     Aranyas zászlóját Ali basának
           Hősek bényerék, igen vigadának.

           Nagy viadal kinn Bolyki tornyánál,
           Vala öldöklés sivalkodásval,
           Belől az hősek nagy bátorságval
420     Ők nem gondolnak sebbel és halálval.

           Az Gergel deák kezén seb esék,
           Zoltai István es sebbe esék,
           Az Figedinek foga kiesék,
           Sok jámbor vitéz hulla, sebben esék.

425     Kárt az terekek nagyot vallának,
           Az ó kapura es ostromlának,
           Mecskeivel ott mind készön vannak,
           Kik miatt kívöl sokan elhullának.

           Ám szégyönökre eltágulának,
430     Dobjok fakadva elbúsulának,
           Sok főnépeket ők siratának,
           Magyar vitézök nagy hálát adának.

           Az Amhát vala bosszonkodásba,
           Ali basára átkozódásba,
435     Hogy őtet hívta oly bisztatásba:
           Őt senki meg nem várja végházakba.

           Az egrieket barmoknak monta,
           Vég Egör várát rossz akolnak monta,
           Kik miatt szégyönt ott vallott volna,
440     Jobb vitézöket házba sem látott volna.

           Amhát táborát hamar indítá,
           Minden hadával onnat kiszálla,
           Nagy dicséretöt egriekről szólla,
           Ferdinánd királ nagy örömet halla,

445     Az vitézök mert zászlót köldének,
           Az jó királnak kedvesök lőnek,
           Követök tőle ajándékot vőnek,
           Magát ajánlá minden vitézinek.

           Már meghallátok revid summáját,
450     Egri szállásnak históriáját,
           Azon imádgyuk mennyei atyát,
           Tőlönk se vonnya nagy irgalmasságát.

           Egröt minékönk éltig megtarcsa,
           Több végházakkal megszabadiccsa,
455     Az pogán kéztől megoltalmazja,
           Körösztyén népet igaz hitben tarcsa.

           Nagy históriát az ki szörzötte,
           Ez summáját es azon jegyzötte,
           Nevét versfőben megjelöntötte,
460     Ezörhatodfélszázháromba szörzötte.

ÁMEN

           Ez elmúlt gonosz üdőket beszélöm,
           Vitéz Terek Jánosról emléközöm,
           Mert jó híre-neve öröm énnéköm,
           Attya halálán keserög én lelköm.

5         Nincsen szöme szerencse kerekének,
           Egyaránt forog gazdagnak, szegínnek,
           Hol jó, hol gonosz fordul emböröknek,
           Urak és szegén legénök mind vesznek.

           Nagy sok jóval szereté az Úristen
10       Vitéz Terek Bálintot ő éltében,
           Mikort vala szintén jobb életében,
           Az szerencse hozá veszödelömben.

           Jó Terek Bálintnak szép házastársa
           Megmarada az jó Penflinger Kata,
15       Árvaságba véle két vitéz fia:
           Az jó Terek János és Ferenc vala.

           Nem élhete asszon sokat ez világba,
           Urán való szertelen bánatjába
           Ő meghala Debrecen várasába,
20       Az két fia marada árvaságba.

           Gondolá eszt Terek János magába,
           Hogy ő menne egy felség udvarába,
           Látna, tanulna vitézlő dolgokba,
           Méne Ferdinánd királ udvarába.

25       Jó kedvébe kezde királnak lenni,
           Mert hívséggel kezde néki szolgálni
           Mi ifjakhoz illik mindent tanulni,
           Mindönökkel ő magát szerettetni.

           Tudományokat ő kezde tanulni,
30       Játékokban, vadászásban ott lenni,
           Gyorsasággal sokakat meghaladni,
           Házasságra kezde ő igyeközni.

           Elbúlcsúzván, méne kincsös Erdélbe,
           Jó Hunyad várába, lakóhelébe,
35       Szép mátkáját hozá nagy örömébe,
           Attya meghala azon esztendőbe.

           Rágondola Terek János dolgára,
           Írnak vala ezörhatodfélszázba,
           Vala huszonegy esztendős korába,
40       Álla János királné udvarába.

           Eszt királné asszonnak megjelenté,
           Hogy őfelsége szolgája úgy lenne,
           Az terekkel együtt hadba nem lenne,
           Sőt attyájért holtig ellenök lenne.

45       Királné asszon akkor Fejérvárba
           Vesze öszve kincstartóval búvába,
           Hogy ellene támada országába,
           Némötöknek magát ajánlásába.

           Igen bízik Fráter György Ferdinándba,
50       Az királné asszon terek császárba,
           Izene Kászon basának Budába,
           Havaselföldébe és az Moldvába:

           Az császárnak hagyásából jönnének
           Segétséggel, hogy mellette lennének.
55       Nagy hadakkal azok felkészülének,
           Erdélségre indulának, sietének.

           No, mikoron Terek János eszt érté,
           Hogy terekké lenne, eszt nem szereté,
           Asszonyátúl hamar búcsúját vevé,
60       Szép szóval asszonyának ezt beszéllé,

           Ohítva szólla: "Kérlek meghallgassad,
           Kegyelmes asszonyom eszt megbocsássad,
           Én búlcsúmat veszöm, kérlek, ne bánjad,
           Az terek nem barátom, aszt jól tudgyad.

65       Sőt lám tudgya felségöd, mint elveszték
           Én vitéz atyámat megrágák, evék,
           Terek Bálintot hamis hittel veszték,
           Fejemet öcsémmel árvaságba veték.

           Rágondolván, én nem akarok járnom
70       Terekekkel, egy hadba barátkoznom,
           Inkább, ha lehet azon gondolkodom,
           Én atyámért rajtok akarok halnom."

           Ott az úrfi asszonyátúl elválék,
           Jó Hunyad várába mikor érközék
75       Hírt mondának: Tótváradgyán nyugodnék
           Kászon basa, hogy Erdélben bélépnék.

           Legelöl két agáját választotta,
           Feru agát társával elbocsátta,
           Kétszáz lóval Dévára bébocsátta,
80       Utánna ötszáz lovagját bocsátta.

           Ezt hogy hallá Terek János, vigada,
           Egy inassát, Kósát hamar bocsátá,
           Dévára bémenne, bizon hírt tudna.
           Kósa siete, Dévára béjuta.

85       Nagy gazdagon Feru aga eljuta,
           Az sarampón Kósa mind megszámlálá,
           Kétszáz lóval épen az aga vala,
           Ali csausz, Gyurbát vajda ott vala.

           Eszt megmondá Kósa vitéz urának,
90       Az úr hírré tevé jó szolgáinak,
           Erről hálát ad az mennyei Úrnak.
           Kérdi: "Mi tetszenék az uraimnak?"

           Vala Nagy György azkor az úr hadnagya,
           Kösség-akaratból úrnak eszt mongya:
95       "Három jelös dolgát jól meggondolja,
           Hogy valami kárát annak ne vallya.

           Királné asszon hiti ellen lészen,
           És az ország értelme nélkül lészen,
           Kezd jószágod veszni, ha ellenök lészen,
100     Ezöket nem nézöd, kezedön lészen."

           Erre Terek János szóla ilyeket:
           "Régen kértem az felségös Úristent,
           Hogy adgyon éltömben oly jó szerencsét,
           Terekekkel aggyon néköm oly igyet,

105     Bátorsággal Terek Bálint fogságát
           Én megtorolhassam szernyű halálát,
           Nem nézhetöm jószágom pusztulását,
           Bizon megkésértöm az basa hadát."

           Eszt hallván vitézök, éjjel készülnek,
110     Éfelekor két embörök jövének,
           Az dévai főbírótúl jövének
           Az esköttek nagy hitöt izenének.

           Nagy vígan az úr trombitát fúvata,
           Lovagját, gyalogját el-kiindítá,
115     Száztizenhárom lovagot számlála,
           Hatvanhét gyaloggal éjjel indula.

           Terek János elöljárót bocsáta,
           Barcsai Gáspárt szép szerrel bocsátá,
           Jelt kiada, és mindent bátoríta,
120     Viadalnak móggyára megtanítá.

           Jó legényeket fejéhöz választa:
           Kardos Józsát, Keresztúri Pétert hagyá,
           Bocskai Miklóst, Palatics Gergelt hagyá,
           Temesvári Nagy Jánost, Őz Lászlót hagyá.

125     Nagy Györgyöt elöl Dévára bocsátá
           Véle Hetey Sebestyént bocsátá,
           Vas Benedeket es véle bocsátá,
           Titkon az főbírót hogy kihívatná,

           Ott űtűle mindent bizont értene.
130     Nagy György siete, Dévára béére,
           Titkon az főbíróval ő beszélle
           Hát jó hitben vagyon, mindent megérte.

           Dévai kertökön két ösvént nita,
           Kin az gyalog az várasra rohanna,
135     Terek János juta, kernyülfogatá,
           Ő maga az vár felé felszágulda.

           Igen kéri az főbíró az agát,
           Hogy Terek Jánostúl őrizze magát,
           Mert bizonnyal tuggya ő indulattyát,
140     Rajta akarja állani bosszúját.

           Sőt Déva várából az Pétör deák
           Feljönnének, izene az agának,
           Napfelköltét az várasban ne várnák,
           Mert jövetit hallya Terek Jánosnak.

145     Ez hírökkel az aga nem gondola,
           Sőt csak csalárdságnak eszt mongya vala.
           Ali csausz, Gyurbát vajda hogy hallá,
           Magát bízá az várhoz, felnyomtata.

           Bátorsággal az vitézök jutának,
150     Szintén hajnalban felriaszkodának.
           Az gyalogok kertöket szaggatának,
           Kin az várasra ők bérohanának.

           Egy bízott emböre Terek Jánosnak
           Harmadmagával álla sarampónak,
155     Leüté az lakatot lovagoknak,
           Kin az vitézök ott bészaladának.

           Sok tereket várasszerte hullatnak,
           Sokan terekek házba szorulának,
           Lovon, gyalog vár felé szaladának,
160     Sok közülök várasszerte halának.

           Terek János az vár felől forgódék,
           Az felső sarampóhoz találkozék
           Egy gyalog terekkel, ott igyeközék,
           Előtte az terek meg sem futamék.

165     Jelös fővitéz embör, mongyák, hogy volt,
           Öltözeti néki mert szép gazdag volt,
           Az Feru agának agatársa volt,
           Egy szablyával viadalnak állott volt.

           Egy ő maga Terek János már vala,
170     Szerencséjét Isten úgy atta vala,
           Hegyös tőrrel derékba úgy találá,
           Sarampóhoz az tereket nyásolá.

           Nem sok múlva elesék és meghala,
           Főszabója az úrnak jutott vala.
175     Az agának fejét vétette vala,
           Feru agát mondom mint megholt vala.

           Immár aga egy házba szorult vala,
           Kit az pórok reá bétörtek vala,
           Ott futamék lovához istállóba,
180     El-kihozá, felülni akart vala.

           Ott az pórok jutának, aga látá,
           Nem lőn mit tenni, lovát elbocsátá,
           Az pórokkal nagy viadalt ő tarta,
           Előttök az kertre futva szalada.

185     De az pórok oly erősen kergeték,
           Egy hágsóra az aga igazodék,
           Igaz akkor Terek János érközék,
           Hogy meglátá, hamar reá igazodék.

           Elérék az hágsóig paraszt népek,
190     Kiktől koncról-koncra elvagdaltaték,
           Terek János látá, igen bánkódék,
           Elevenön hogy meg nem fogathaték.

           Intéz Terek János meghatta vala,
           Eleven tereket senki ne fogna,
195     Azért mindent ők ott levágnak vala,
           De sok bennök várhoz szaladott vala.

           Benn egy házba Déván vajda szorula,
           Nagy sebökben az várhoz felszalada,
           Kit császárnak végre bémondott vala,
200     Kiért agaságra felvötte vala.

           Rémülés nagy lőn ez az pogánoknak,
           Futó terek megmondá az ötszáznak,
           Kik mind az Kászonhoz hamar futának,
           Azon lőn nagy bánattya az basának.

205     Elindula Buda felé hadával,
           Hogy ne járjon nagyobb szégyenvallásval.
           Terek Bálint halálájért fiával
           Igy járt vala vitéz Terek Jánosval.

           Várasban az holttestöket számlálák,
210     Két negyvennégy testet ott találának,
           Csak négy magyar vitézök meghalának,
           Vitéz Palatics Gergelt sokan szánák.

           Csuda szép nyereséggel ők járának.
           Terek János külde az kincstartónak
215     Egy tereket, egy zászlót az barátnak,
           Megköszöné, mint szerelmes fiának.

           Szeretettel hallá eszt Erdélország,
           Ez úrfiat idvezlé nagy sokaság,
           Éltesse és tarcsa az Szentháromság,
220     Övé légyen holta után mennyország.

           Egy jó lovat nyereségből hozának,
           Ajándékon mutaták az úrfinak,
           Mongyák: főlova volt Feru agának,
           Kinél jobb nem volt hadában basának.

225     Vitéz Terek János erüle annak,
           És nagy hálát ada mennyei Úrnak,
           Minden jószága megvagyon az lónak,
           Nagy szerettében nevezé Agának.

           Még más ellenség Havaselföldében
230     Nagy haddal akarna jőni Erdélben,
           Terek János hallá nagy örömében,
           Vas Benedököt bocsátá tisztiben.

           Benedök az föld népét feltámasztá,
           Nemeset, nemtelent hamar indítá,
235     Az Hátszagon terekekkel harcola,
           Vitéz módra elöljárót tartósztatá.

           Ötszáz terek elölharcoló vala,
           Utánna nem messze négyezör vala,
           Derék tábor az után indult vala,
240     Kiben terek és sok oláhság vala.

           Nagy szép néppel Vas Benedök gyűjtezék,
           Harmadnap elöljáróval ütküzék,
           Vitéz módra ott vélek igyeküzék,
           Azonközbe Kendefi János érközék.

245     Jó rézdobját ott hamar megzöndíték,
           Az négyezör terek, oláh megfutamék,
           Magyaroktúl sok bennök levágaték,
           Az derék tábor hallá, eloszlaték.

           Ezzel is Terek János tisztességet,
250     Mindönöktől nyert vala jó hírt, nevet,
           Ha ő meg nem állya vala eleiket,
           Lát vala Erdél nagy veszödelmeket.

           Intéz Terek Jánosról többet szóllok,
           Sok jámbortúl kit igazán én hallok,
255     Mikort Lippát Ulumánra szállátok,
           Ottálló seregben őtet hagyátok.

           Ennek rendít, módgyát bévön megírtam,
           Derék krónikámban én beléraktam.
           Mikort immár benn valátok Lippában,
260     Ulumán bék bészalada az várban.

           Megcsalaték Ulumán bék dolgába,
           Mert sok terek elhulla viadalba,
           Nem szaladhatának mind bé az várba,
           Hídról sokan hullának az árokba.

265     Igen vágják őket az keresztyének,
           Kis kapun kiszaladának terekek,
           Hétszázan jó szerrel vadnak szegények,
           Éppen hazamenni ők igyeköznek.

           Nem messze szép seregöket látának,
270     Kétfelé féltökben ott szakadának,
           Egyik része az Marosra váltának,
           Más rész Terek Jánosra találának.

           Terek János az szilvásba áll vala,
           Hogy az tereket ott meglátta vala,
275     Vitézeket ránódította vala,
           Ő maga is bátor szívvel indula.

           Igen hullnak, vesznek ott az terekök,
           Vígan forgódnak az magyar vitézök,
           Terek János jól forgódik közöttök,
280     Hát gyaloggá esött volt egy fűtörök,

           Oly erősen ví vala az hősekkel,
           Sokra sebet ejt vala bátor szível,
           Mint egy vadkan ő élös fegyverével
           Kit ér vala, eltér vala nagy sebbel.

285     Közel juta Terek János, hogy látá
           Az terekhöz siete, szömben álla,
           Hegyös tőrrel őtet gyagdosá vala,
           És őreá sebeket ejtött vala.

           Ottan Terek Jánost ő megfutamá,
290     Lova nyakát általüté, kiszakasztá,
           Ő jó lován már egynéhán seb vala,
           Mely lovat Agának nevezött vala.

           Míg jó lovát úrfi megtörölgeté,
           Addég Kardos Józsa fáját felveté,
295     Az terekben ő kopjáját eltöré,
           Vasát vállából az terek kivevé.

           Juta meg egy huszár, öklelni akará,
           Félön szököllék, kopja héban jára,
           Egyet terek szablyával hozzácsapa,
300     Az ló farán fél singnit vágott vala.

           Ám eljuta más huszár es azonba,
           Ott es terek egyet-kettőt ugorda,
           Hozzácsapa, ló lába elszakada,
           Terek János látá, reá indula.

305     Hát az terek magát vérösítette,
           Ez úrfi jó lovával úgy ötette,
           Az tereket hamar földre elejté,
           Ugyan rajta jó lovát téröngeté.

           Ott az hegyös tőrrel igen gyagdosá,
310     Szablyájával az terek ám felvága,
           Vitéznek szép kengyelvasát találá,
           Az rézkengyel félig el-bészakada.

           Szakada csizmája és ő kapcája,
           Azért meg nem sebesüle ő lába.
315     Hegyös tőrrel úrfi hozzátaszíta,
           Szablyás karját ő az földhöz nyássolá.

           Ez világból ugyanott kivégezé,
           Terek János nagy tisztességet nyere,
           Az Úristen soká őtet éltesse,
320     Még több igyben őtet szerencséltesse.

           Haj, eszt ne utáljátok, kik hallyátok,
           Ez vitéz úrfira ti ne szóljatok,
           Mert bizon kevés úrfiakat látok,
           Kikkel együtt terekekkel vínátok.

325     Kár, hogy ez úrfit elő nem veszitök,
           Hogy valami tiszttel nem szeretitök,
           Hozzá sietnének szegén vitézök,
           Híven szolgálná országtok, földetök.

           Ezörötszáz iránk ötvenháromban,
330     Aranlábú Debrecen várasában,
           Tinódinak híják mind ez országba,
332     Szerzé búba egy puszta kamorába.

FINIS

EZ KÖNYVNEK MÁSODIK RÉSZE
kiben külömb-külömb időben és országokban
lött dolgok, históriák vannak szörzője
azon Tinódi Seböstyén

           Saxónia vala Némötországba,
           Károl császár ellen feltámadásba,
           Meghallyátok Károlt nagy haragjába
           Mint fogta meg kúrfirst az viadalba.

5         Erről írást, tudom, sokat hallhattak,
           Császárok, királyok mint hadakosztak
           Aláttok valókat sokat rontottak,
           Kik ő hívségökben megbontakosztak.

           Béírták lám eszt az evangélisták,
10       Isten szava kemén szívű zsidóknak:
           Az mi az császáré, adnák császárnak,
           Az mi Istent illet, Istennek adnák.

           Az magyar nemzetöt ezért utálják,
           Vendégnépek éktelenöl rútolják,
15       Az ő nagy vétköket meg nem gondolják
           Ő urokat kik hívön nem uralják.

           Sokszor történt Fölső-Némötországba
           Némöt urak voltak meghasonlásba,
           Császárjokra arcul feltámadásba,
20       Mi miá estenek szégyönvallásba.

           Tuggyátok, nem régön Némötországba,
           Ezörötszáz írtak az negyvenhatba,
           Zöndülés lőn egész impériomba,
           Károly császár ellen feltámadásba.

25       Idő vala akkort bolond vakságba,
           Nagy tévölygés vala az hit dolgába,
           Luter Márton hirdetni keszte vala:
           Az az jó hit! mind aszt kiáltja vala.

           Az pápa ellen kezde prédikálni,
30       Az emberi szörzés ellen szólani,
           Evangéliomot kezdé hirdetni,
           Sokan kezdének őmellé támadni.

           Nagy hertelen az hit mellé állának,
           Hercegök, nagyurak hitöt adának,
35       Az hit mellett mindhalálig vívnának,
           Károl császárnak erről hírt mondának.

           Vala ellene ez az jó császárnak,
           Gyakran izene Ő az nagyuraknak,
           Hogy más hitöt ők ne támasztanának,
40       Az ki ellene lenne az pápának.

           Semmi félelmet ők nem mutatának,
           Az hit dolgába ők mind eljárának,
           Közzülök egy fejdelmet elfogának,
           Kit fogva császárnak bémutatának.

45       Lőn ez hírön sok úrnak búsulása,
           Zendölének, tanácskoztanak vala,
           Vittembergbe Friderik János vala,
           Kit tisztiről kúrfirstnak hívnak vala.

           Jöve őmelléje egynéhán herceg,
50       Kiket hivatott vala kúrfirst herceg,
           Jöve Ren nádrespán, az Falc gróf herceg,
           Az harmadik az wirtömbergi herceg.

           Támada Langróf, ki jó hadnagy vala,
           Ötödik kolóniai pispök vala,
55       Ki az pápaságra igyeközik vala,
           Banfrani herceg, gróf Pofaig vala.

           Ez fejedelmek sokan győltek vala,
           Portugáliából segétség vala,
           Kúrfirst mindezökkel hamar indula,
60       Ő tanácsok, végezésök ez vala:

           Rettenetös haddal Károlt megvernék,
           Nemzetivel tisztiből űt levetnék,
           Az pápa hitit űk semmié tennék,
           Császárt, királt, pápát mást emelnének.

65       Az Isten sőt másképpen végeszte volt,
           Mert császárra még meg nem haragutt volt,
           Birodalmának véget sem vetött volt,
           Mert az Károly életiben jámbor volt.

           Tuttára vala Károlnak házába,
70       Hogy kúrfirst már benn vala országába,
           Tartománya lőn mellé támadásba,
           Mikor közel Ingolstad felé juta.

           Vevé magát onnat Pajorországba,
           Minik váras felé nagy hatalmába,
75       Egész impérium lőn holdolásba,
           Lőnek császár ellen feltámadásba.

           Sőt császár Rezembe akkoron vala,
           Csak kevesen ő táborába vala,
           Vitéz Maximilián herceg vala,
80       Császár körül szépön forgódik vala.

           De lám, Károl azt mind jól érti vala,
           Ingolstadra kúrfirst hogy siet vala,
           Ki császárnak jelös várasa vala,
           Három zászlóalja népet választa.

85       Ez várasban titkon őket bocsátá.
           Flandriába egy levelet írata,
           Lajos királnénak, ki húga vala,
           Kinek neve Mária asszon vala.

           Támasztaná népét nagy hamarságval
90       Vitéz Faperönnel, főhadnagyával,
           Faperön sietne egy szép táborval.
           Más levelet Prágában gyorsaságval

           Íra öccsének, Ferdinánd királnak,
           Csehök, vitéz magyarok támadnának,
95       Szakszóniára ők bérohannának,
           Mindent mívelnének, hóldoltatnának.

           No, már kúrfirst Ingolstad felé vala,
           Ki az Duna mellett szép váras vala,
           Várasbéliektül frigyöt kért vala,
100     Mert az váras alatt egy nagy híd vala,

           Ott az hídon, hogy békével bocsátnák.
           Megengedék, hídon általbocsáták,
           Ott egy hegyön nagy szép tábort járának,
           Kúrfirst kéri, hogy ők meghódolnának.

105     De az Károl erre hamar gondola,
           Csak tizenkétezör néppel indula,
           Duna mellett titkon hamar felszálla,
           Ingolstad várashoz táborát csatlá.

           Sok szép harcok akkoron ott levének,
110     Kopják törnek, sok puskákból lövének,
           Kik miatt két félben sokan veszének,
           Károly vitézi ott embörködének.

           Császárnak ott mely nagy hívön szolgála,
           Vitéz Maximilián harcon vala,
115     Ferdinándnak öregbik fia vala,
           Vitésségén harcon sok csudál vala.

           Rajta császár oly igen örül vala,
           Azon éjjel nagy szép sáncot hányata,
           Kúrfirst másfélszáz álgyút igazgata,
120     Három éj-nap kit császárra szórata.

           Juta Flandriából nagy sietségvel
           Az vitéz Faperön nagy szép erővel,
           Egy hajnalban harminckétezör népvel
           Egy hegyön tábort jára bölcseségvel.

125     Bémondák kúrfirstnak, igen csudálá,
           Két negyvenezörön először vala,
           Végre másfélszázezörön gyűlt vala,
           Az császártúl ő semmit nem fél vala.

           Jó Ferdinánd királ Prágába vala,
130     Feleségével, gyermekivel ott vala,
           Ez hír hallva ő levelet írata,
           Gróf Miklósnak az Újbécsben iktatá.

           Tanácsa, főképe királnak vala,
           Bölcs és vitéz hadnagy, komornik vala,
135     Hívségében király kétös sem vala,
           Levélben néki ezt írta vala:

           "Bocsáss hozzám az magyar vitézökben,
           Mert bátyám császár vagyon mast nagy igyben,
           Nyári Ferenc légyön hadnagy seregben
140     Az többit es megjelönté levélben.

           El-felsiessenek nagy hamarságval,
           Kiért övék lészök én minden jóval."
           Hallák urak, készölnek gyorsaságval,
           Az jó névnek örülnek buzgóságval.

145     Lőn monstrájok csakhamar Nagyszombatnál,
           Az jó Nyári Ferenc csak két zászlóval,
           Az jó Bakit Pétör es két zászlóval,
           Az jó Zay Ferenc es két zászlóval.

           Lőn Erdődi Pétör másfélszáz lóval,
150     Jó Horvát Bertalan százharminc lóval,
           Ifjú Pető János vala száz lóval,
           Getyei Ferenc vala ötven lóval.

           Az Bornemissza Seböstyén ötven lóval.
           Ott telének ezörkétnegyven lóval,
155     Szent Mihál napján lőnek gazdag zsoldval,
           Nyári hadnagy, lőnek ilyen tanácsval.

           Az felségös királnak szolgálnának,
           Véle öszve az felségös császárnak,
           Igaz szeretetvel egyött járnának,
160     Egymásmellett élnének és halnának.

           Csakhamar ez szép sereg elindula,
           Morván, Csehországon általment vala,
           Prágához juta. Királ azt meghallá
           Feleségével vígan őket ott látá.

165     Ám bémutaták szép szerrel magokat,
           Meg akarák mutatni ő módgyokat,
           Sivalkodván futamtaták lovokat,
           Nagy szép szertartással jargalásokat.

           Ránézve az királ igen vigada,
170     Mert ő az csehökbe nem bízik vala,
           Ez kevés magyarnak úgy örül vala,
           Mert vitésségöket jól tuggya vala.

           Ott az főnépeket béhirdetteté,
           Hívségöket tűlök jó névön vevé
175     Minden kegyelmével magát ígyéré,
           És mindön igyökben mellettök lenne.

           Lám, szép beszéddel őket megtanítá
           Képebéli embört vélök bocsáta
           Saxónia felé őket szállítá.
180     Az csehöket hatezörön bocsátá.

           Ott az magyart csehök semminek vélék,
           Igen fegyvertelen népnek ítélék
           Harminckettőt egy fegyverösént lelék,
           Egy sem térne magyarra, azt beszéllék.

185     Rájok asszon, leányok néznek vala,
           Sokan köztök keservest sírnak vala,
           Okát kérdik, ők ím eszt mongyák vala:
           "Eszös népnek titöket hallunk vala,

           Oly igön csudálunk bolondságtoknak,
190     Rontásokra mentök atyánk fiainak,
           De jaj, azok titöket mind levágnak,
           Csak jajveszík atyátok, anyátoknak."

           Még Károllyal az kúrfirst harcol vala,
           Ez had felől semmi híre nem vala
195     De az Saxóniába híre vala,
           Zendölének, hamar támattak vala.

           Az országból tízezör elindula,
           Határokat ők mind bévágták vala,
           Király hada Slokkaber várasnál vala,
200     De ő maga Prágába maratt vala.

           Nyugovának, onnat elindulának,
           Az csehökkel egy táborban szállának.
           Hírök jöve, hogy az saxóniaiak
           Támattanak, utakat bévágtanak.

205     Onnat hamar száguldót bocsátának,
           Az határon utakat hogy megjárnák,
           Magyarok előtt Bakit Pétört hagyák,
           Az csehök előtt Slik Albertot hagyák.

           Renddel az határon bérohanának
210     Saxóniában tüzet támasztának,
           Egy kerítött várasra találának
           Elszöc váras hostágjában dúlának.

           Várast meghágák, kapuját bévágák,
           Az várasba sok némötöt vágának,
215     Sok nyereséggel ők megrakodának,
           Vissza az derék táborba szállának.

           Meg az derék táborral indulának,
           Az határon némöttel szemben szállának,
           Mintszent napján szömben vívni akarnak.
220     Ott az csehök kösztök meghasonlának,

           Csehök főhadnagyokra támadának,
           Az sátorba hadnagyok szaladának,
           Az határ kívöl nem vívnak, mondának.
           Hír lőn, hogy az némötök indultanak.

225     Ez lőn nagy rémölés az magyaroknak,
           Hogy két ellenség közé szorultanak,
           Vagy az csehhel, vagy némöttel vívjanak.
           Az cseh hadnagy mellé hamar állának.

           Sőt Nyári Ferenc hamar rágondola,
230     Tanácsul adá, cseh hadnagynak szóla,
           Az hitlenöket békével bocsátná,
           Az kik hívök, azzal hamar indulna.

           Az seregök szépön elindulának,
           Elöljárót ők hamar választának,
235     Vitéz Horvát Bertalamot bocsáták,
           Utánna szép seregök indulának.

           Rút betegség vitéz Nyárin ott vala,
           Azért kösztök egy jó lovan ott vala,
           Élni-halni vélök ő ott kész vala,
240     Mert királnak hívségös szolga vala.

           Én megmondom csehökben ki hív vala:
           Az főhadnagynak Baiszmul neve vala,
           Más főhadnagy ím az Szvitmelya vala,
           Cseh kancellárius Pan Szplavna vala.

245     Egy gróf Látron jámbor híve királnak,
           Három seregöt rendbe állatának,
           Németökkel hamar szömbe állának,
           Az magyarok ott jargalni fogának.

           Tartózást ökleletben nem tartának,
250     Maga rájok puskát, álgyút sütének,
           Az csehök es másfelől ütközének,
           Az némötök ott hullani kezdének.

           Rettenetösön sokat levágának,
           Futásokban sokat bennök fogának,
255     Magyar és cseh nyereséggel járának,
           Az Istennek ők nagy hálát adának.

           Az királnak ajándékot szörzének,
           Zászlókat, fegyverösöket küldének,
           Az királlyal nagy sokan örülének,
260     Az magyarok nagy szeretetben lőnek.

           Gyorsan Nyárira nagy nehésség szálla,
           Királ hagyásából haza indula,
           Népe előtt egy öccsét hatta vala,
           Az Nyári Lőrincöt, ki jól szolgála.

265     Őfelsége azon bánkódik vala,
           Mert hívségében igen bízik vala,
           Jó Bakityot hadnagyul hatta vala,
           Ki dolgába ott jól forgódott vala.

           Csakhamar vitézök elindulának,
270     Cvik várashoz mikoron ők jutának,
           Móric herceggel egyben találának,
           Ki jó bízott híve vala császárnak.

           Ott nyolcezör emböre nagy szép vala,
           Kétezöre lovag fegyverös vala,
275     Egy táborba véllök szállottak vala,
           Saxóniában széllel járnak vala.

           Nagy sok kulcsos várasok hóldolának,
           Urak, tartományok sokak hajlának,
           Mihalya várasig felszáguldának,
280     Megtérének, Vittemberghöz jutának.

           Tartományában ők sokat dúlának,
           Az várasban szép seregök valának,
           Kúrfürst mellé császár ellen támattak,
           Colna várasban ők es bészállának.

285     Rémölének Vittembergbe kik valának,
           Őközöttök nagy sokszor harcolának,
           Károl császár, kúrfirst szömbe valának.
           Az kúrfirstnak il gonosz hírt mondának:

           Az Ferdinándus királ hogy felkészült,
290     Magyarokkal országában béütött,
           Sok kulcsos várast Saxóniában megvött,
           Országának népében sokat megvert.

           Igen megrémüle az két tábortúl,
           Károly császártúl, magyari királytúl,
295     Fél, hogy kiszakasztják Saxóniátúl,
           Elkergetik minden birodalmátúl.

           Nagy csendeszön táborát elindítá,
           Ugyan szökve ott Károltúl elfuta,
           Maga másfélszázezör népe vala,
300     Az Vittemberg felé ő siet vala.

           Ferdinánd királ népe hogy eszt hallá,
           Előle távol földön el-kiszálla,
           Mert ez kis had ellene semmi vala,
           Lipszia várast kúrfürst hamar megszállá.

305     Ím az váras herceg Móricé vala,
           Főlakóhelye az Móricnak vala,
           Tizönötödnapig vítatta vala,
           Azért néki semmit nem ártott vala.

           De az foglalt várasokat, várakat,
310     Meg visszafoglalá tartományokat.
           Ferdinánd indítá ő szép táborát,
           Akará látni Károlt, szerelmes báttyát.

           El benn Károly már vala Augustában,
           Mindent hóldoltata birodalmában,
315     Onnat siete Rezen várasában,
           Szép erővel szálla Égör várasban.

           Égörben királlyal szömbe levének,
           Fejedelmek nagy örömbe levének,
           Nagyhétben innepöt szépön illének,
320     Húsvét másnapján kúrfürstra eredének.

           Látni kíváná császár az hadakat,
           Mentől feljebb az vitéz magyarokat,
           Mert régen hallotta vitéz voltokat,
           Szép seregök ott mutaták magokat.

325     Eröl császár királyval az hadaknak,
           Parancsolá császár az magyaroknak,
           Módgyok szerént magok előmutatnák.
           Az vitézök szépön rendbe állának,

           Sivalkodván ők ott megfutamának,
330     Jargalának, meg helyökre állának,
           Mindönök helyökre bétalálának,
           Sokféle nép kit igen csudálának.

           Gyorsan császár az kúrfirstra indula,
           Kúrfirst csak tíz mélföldön tőlök vala,
335     Ily szép szerrel vadnak. Kúrfirst hogy hallá,
           Albis vizén népivel általszálla,

           Elégeté Misnie várasnak hídgyát,
           Túl másfelől indítá minden hadát,
           Akará kapni Vittemberg várasát.
340     Az császár hogy érté eliramását,

           Rágondola, víz mellett felindula,
           Milberg várasánál szömbe találá,
           Csak az Albis vize kösztök foly vala,
           Kétszáz magyart onnat választott vala.

345     Magyarok jutának Toriga alá,
           Nagy szép váras, kiben szép sereg vala,
           Négy zászlóalja nép onnat kiszálla,
           Megvívjanak, akaratjok az vala.

           Az magyarok láták, nem tartózának,
350     Ugyan folyva rajtok kopját rontának,
           Az némötök hamar megfutamának,
           Veretének, sokan levágatának.

           Nám, az fejedelmek ez idő közbe
           Albis vizén általlövének szömbe,
355     Ki miá veszödelöm lőn két félbe.
           Révöt találának Albis vizébe,

           Ott magyarok gázlának, úsztatának,
           Császár népi és kik könnyek valának,
           Az kúrfirstnak hamar harcnak állának,
360     Kúrfirst népi előttök indulának.

           Sietséggel császár es elköltözék,
           Királ herceg Móriccal elköltözék.
           Nápoli had könnyű lovaggal érközék,
           Az spaniol nagy szép szerrel költözék.

365     Gyorsak az magyarok ott ő dolgokban,
           Vélök az jó spaniolok az harcban,
           Addég tartósztaták kúrfirst az útban,
           Míg az császár érközék ő nyomokban.

           Elmenni nem lehet, kúrfirst hogy látá,
370     Mert az fejedelmek ott vadnak, látá,
           Viadalhoz népit harcul állatá,
           Meg ne futamnának, úgy bátorítá.

           Sőt parancsol császár Bakit Pétörnek,
           Mindönök előtte ők ütköznének,
375     Bakit engede császár intésének,
           Az vitézök ottan fát felvetének.

           Tartózást nagy lövéstől nem tevének,
           Az lövésre arcul űk öklelének,
           Császár, királ, herceg ott érközének,
380     Másfelöl kemén ökleletöt tőnek.

           Az viadal kösztök ám elkezdeték,
           Kúrfirst népiben sok ott levágaték,
           Mert az első rend hamar megbontaték,
           Az ő sok népe hamar megfutamék.

385     Az jó császár vala szép fegyverében
           Vitéz módra forgódik ő igyében,
           Herceg Maximilián ott az igyben
           Vitéz módra forgódik fegyverében.

           Esze kúrfirstnak eltávozott vala,
390     Mert ő népit vágják, fogják, látja vala,
           Azonközbe egy magyarra talála,
           Kúrfirst azzal ott viadalnak álla.

           Termete az magyarnak kicsin vala,
           De kúrfirstnak oly nagynak láccik vala,
395     Kinek neve az Luka Józsa vala,
           Fogllyá magát ő annak atta vala.

           De az spaniolok tőle elvevék,
           Károly császárnak azok béjelönték,
           Az ki fogta, császár megtudakozék,
400     Luka Józsa megajándékosztaték.

           Erül császár királval, az urakkal,
           Mind hozzátartozó sok jámborokkal,
           Az magyarok vadnak nagy vigassággal,
           Bémutaták magok ajándékokkal.

405     Császárnak, királnak ajándékokat,
           Jelös foglyokat, lovakat, morhákat,
           Zászlókat, dobos és trombitásokat,
           Véle öszve ű hív szolgálatjokat.

           Az császár kedvelé ajándékokat,
410     De feljebben ő hív szolgálatjokat
           Megköszöné nékik, szóla szép szókat,
           Az Istennek tőn hálaadásokat.

           Parancsolá komorniknak szép szóval,
           Hozna ajándékot nagy hamarságval,
415     Az főnépet tisztölé ott il jóval:
           Vitézzé szentöléssel, aranyláncokval.

           Tisztölé az seregöt ott il jóval:
           Csak ötezör nagy szép aranyforintval,
           És ő magát öccsével, Ferdinándval,
420     Holtig való mindenben ajánlásval.

           Jámbor vitézök láták, megköszönék,
           Az császárnak ily könyörgést tevének:
           "Egész Magyarország tefelségödnek,
           Nagy ínségből szegínyök könyörgenek.

425     Jól érti felségöd nagy ínségönket,
           Terek miá mi nagy veszödelmünket,
           Az Istenért kérjök tefelségödet,
           Már segél meg minket, te szegínyidet.

           Ím mi felségödért az mi hazánkat
430     Elhattuk fiunkat, házastársunkat,
           Nem nésztük ily messze fáratságunkat,
           Felségödért nem szántuk halálunkat.

           Jöjj el azért erőddel országunkba,
           Fejönként lészönk véled ott az hadba,
435     Isten vélönk lészön az viadalba,
           Az pogánok lésznek ott megromlásba."

           Jól hallgatja császár, szépön felele,
           Egy magyar úr tolmácsa őmellette
           Oláh Miklós kancellárius neve
440     Ki magyarnak királ után segéde.

           "Jó vitézök, értöm nagy ínségtöket,
           Pogán miatt nagy veszödelmetöket,
           Sokszor akartam segélleni titöket,
           Elindulnom támasztottam erőmet.

445     Itt azomba ellenöm támattanak,
           Ez árulók országomra indultak
           Odamentöm vélem ők elhagyatták,
           Nagy gyakorta énvélem tusakottak.

           Isten őket bünteté és megrontá
450     Véletök egyembe kezembe adá,
           Vitézök, ha élhetök ez világba,
           Megsegéllek titöket országtokba.

           Jó készölettel megyök tihozzátok,
           Élni, halni köztetök én akarok,
455     Régön hallottam, jó vitézök vattok,
           Ez igyemben kit szömömvel jól látok.

           Immár magamban aszt én elvégesztem,
           Valamikor lészön én ellenségöm,
           Magyar nélkül nem lészön ütközésöm,
460     Mert akkor tudom, lesz néköm nyerésöm."

           Jó vitézöket császár elbocsátá,
           Sokszor néki ellensége támada,
           Ki miá magyar mellé nem támadhata,
           Azon vagyon néki szomorúsága.

465     Indula császár az Vittemberg alá,
           Nem sok múlván vevé birtoka alá,
           Onnat indula, Auspurgban felszálla,
           Ez szép nyereségön ott es vigada.

           Vígan az jó királ es elindula,
470     Csehországban Prágában ő leszálla,
           De láss, ott es mely szerencse találá,
           Csehországot rátámadásban hallá.

           Immár az csehök sokan támattanak,
           Az szabad várasok népet attanak,
475     Kik Prágában, kik utokba valának,
           Az ó váras kapuját ők bézárták.

           Támadásokkal semmit használának,
           Az jó király hagyá az magyaroknak,
           Viltava vizén általgázlanának,
480     Hogy Prágában több népet ne bocsátnának.

           Az magyar vitézök gyorsak igyökbe,
           Hamar lőnek az vízön költezésbe,
           Sirotniczki Károllyal egyetömbe,
           Kiktől csehök lőnek nagy rettenésbe.

485     Térének meg az segéllő seregök,
           Prágában eszt hogy megérték az csehök,
           Zászlókkal, szakállosokkal seregök,
           Király ellen arcul jönnek az csehök.

           Ebben hír lőn az magyar huszároknak,
490     Ott es nagyot szolgálának királnak,
           Arcul az lövésre ők indulának,
           Bátor szível öklelének, vívának.

           Csehök hamar ott mind megfutamának,
           Sokat bennök magyarok levágának,
495     Kiket bennök elevenön fogának,
           Kiket vígan királnak mutatának.

           Ott királnak nagyobb öröme vala,
           Az cseh urak meghóldoltak vala,
           Mint királi méltóság engette vala,
500     Sokat bennök ő megbüntetött vala.

           Rágondolván, vitézöket szóllítá,
           Országában ő házokhoz bocsátá,
           Minden kegyelmével magát ajánlá,
           Nagy hívségöket megköszönte vala.

505     Példa lehet ez az több magyaroknak,
           Ez kevés nép mel hívön szolgálának,
           Nagy sok országban ők jó hírt hagyának.
           Magyaroknak hírt, nevet jót hozának.

           Hírök sok országban nékik oly vala,
510     Gyorsaságról töröknek mongyák vala,
           Sok országok tőlök rettentek vala,
           Mint egy mendörgőtől ők félnek vala.

           Írtak sokat az magyar krónikába,
           Az magyarok Némöt-, Olaszországba
515     Hadakosztak, voltak diadalmakba,
           De il keves nép nem volt il dolgokba.

           Jobb vitéz magyarnál bizony nem volna,
           Sem török, némöt, olasz jobb nem volna,
           Csak az igaz szeretet köztök volna,
520     És jó vitéz vezér előttök volna.

           Sőt szüntelen könyörgjünk Istennek,
           Ez fejedelmek soká élhessenek,
           Keresztyénnek rontói ne légyenek,
           Csak pogánnal gyakran igyeközzenek.

525     Ezörhatodfélszáz jó esztendőben,
           Az ki szörzé megtalálják versfőben,
           Magyarok vitésségén örültében,
528     Kincsös Kassában bőjtnek nagyhetében.

FINIS

           Lészön beszédöm itten ez országról,
           Szitnya, Léva, Csábrág, Murán váráról,
           Ferdinánd királ elrontatásáról,
           Az bennök valóknak nagy szernyő halálokról.

5         Aszt tudgyátok régtól fogva, magyarok,
           Tinköztetök csak dúlátok, fosztátok,
           Egymásra kegyötlön agyarkodátok,
           Ki miá vesztétök nagyobb részre országtok.

           Nagy siketség, vakság szállott reátok,
10       Fárahó királhoz hasonló vattok,
           Hiszem, Isten keménítötte johotok,
           Sem prédikállással, sem énökkel gondoltok.

           Ti az ó törvénből meghallhattátok,
           Mely sokat üvöltünk néktök, tuggyátok.
15       Fárahó, Manasses és Olofernes,
           Nabukodonozor lehet néktök példátok.

           Ó törvénnyel immár ha nem gondoltok,
           Csak az mi időnkbe elgondolnátok,
           Az fűurakat ti elfogatátok,
20       Kik mast es fogságba, kiknek ott lőn halálok.

           Sőt mindaz kegyötlenségért veszének,
           Fejedelömségnek mert örülének,
           Mastaniak jól eszökön légyenek,
           Olyan vendégségben, csiklében ne essenek.

25       Sok ostort Úristen vete reátok,
           Szükségöt, döghalált és pogánságot,
           Mindezzel es semmit nem gondolátok,
           Immár nemzetségtök vannak mast tirajtatok.

           Ebben Isten nagy szép utat talála,
30       Császárok köszt békeségöt szállíta,
           Az frigy alatt egy ostorát bocsátá,
           Ki Magyarországból kobzókat kitisztítá.

           Bizon sokan hálát adnak Istennek,
           És jót mondnak ez jó fejedelömnek,
35       Bátorságos utat szörze az népnek,
           Igazat szolgáltat nyomorult szegínyöknek.

           Ez Ferdinánd királ gyűlést tétete,
           Vármegyéket sokat ő felhirdete,
           Igaztételét mindönnek ígyérte,
40       Urakat, vármegyéket mind hozzá esköttete.

           Sokfelől üvöltés lőn ez várakra,
           Kikből tolvajok állnak az utakra,
           Senki békével nem mehet Posonra,
           Sok kincsöt elfosztnak, népit vágják halálra.

45       Tanácsa lőn királnak az urakval,
           Az ő hadát bocsátná szép álgyúkval,
           Ez várakat szállatná hamarságval,
           Dúlókat, fosztókat büntetné ostorával.

           Igen hamar szép táborát készíté,
50       Szép álgyúit szekerekre vetteté,
           Jó gróf Miklóst ő képében ereszté,
           Csak ötötfélezör nagy szép néppel ereszté.

           Jámbor vitéz hadban nagy bölcs ez vala,
           Királnak főkomornikmestöre vala,
55       Főtanácsa és főhadnagya vala,
           Kinek régen attya neuburgi gróf Miklós vala,

           Jelös hadnagya Károl császárnak vala,
           Ki hadakozásban igen bölcs vala,
           Francia királt hadba megfogta vala,
60       Ez keresztyénségnek sokszor jól szolgált vala.

           Eszt erősen királ meghagyá grófnak,
           Hogy semmit ne kedvezjön kóborlóknak,
           Szabad utat ircson az magyaroknak,
           És rontója légyön ez megmondott váraknak.

65       Nagy haragja Balassira királnak,
           Csábrág várát hogy nem adá királnak,
           Semmi lőn szolgálatja ez úrfinak,
           Tudgyátok, jól szolgált ő ez szegín országnak.

           De lám, sokan tudgyátok vitézségét,
70       Ki tart vala sok jámbor vitézöket,
           Kikkel ütött törökkel sok igyeket,
           Kik közül Lévában sokan veszték fejöket.

           Ő táborát gróf Miklós elindítá,
           Ebestorfot hadnagyul elbocsátá,
75       Horvátinuvityot társul bocsátá,
           Erős Szitnya várát ő hamar megszállatá.

           Erősen kezdék Szitnya várát vínya,
           Benne Makri Lukács porkoláb vala,
           Véle sok jó legín és hajdú vala,
80       Kik kiötnek vala, sok kárt ők tésznek vala.

           El-kijöve Bak Orbán száz hajdúval,
           Nagy igyet tarta az hadban valókval,
           Horvátinuvit forgódik hadával,
           Bak Orbán fogllyá esék ötvenhat jó magával.

85       Ezön az várbéliek búsulának,
           Az hajdúk ott hamar meghasonlának,
           Ellene az porkolábnak állának,
           Az várat megadák az felségös királnak.

           Az gróf hadnagy azon nagy örömben lőn,
90       Szitnya vára mert királ kezébe lőn,
           Léva alá indulattya hamar lőn,
           Balassi Menyhártnak hogy ki nagy búára lőn.

           Királ hada előtt úrfi ellépék,
           Három várában sok vitéz hagyaték.
95       Lévaiakba megmondok tinéktek,
           Magyarok kik vattok, hiszem kesörülitek:

           Kösztök hadnagy az vitéz Daczó Tamás,
           Farkas Gyenis porkoláb és Kis András,
           Az Horvát Vid, jó vitéz Nemes Tamás,
100     Nagy Orbán, Nagy Amborus, jó legín Terek Tamás,

           János ispán, Perhát, Kávási János,
           Kelecséni András, Alpári János,
           Terek Balázs, Nagy László, Móré János,
           Körösközi Demeter, Ország István, Nagy Miklós,

105     Tései Kelemen, Fekete Mihál,
           Tersi Basa, Horvát György, Széköl Antal,
           Szabó Vitális, Verebéli Mihál,
           Az Somogyi Máté, köztök az Farkas Mihál.

           Ezökkel Pohárnok Miklós Lévába,
110     Kalandai Jakab, Horvát Kelemen az várba.
           Erősen megeskőnek ők az házba,
           Holtig ő uroknak lésznek hív szolgálatba.

           Sietséggel az gróf Miklós eljuta,
           Húsvét másnapján népével megszálla,
115     Léva keről ő táborát járatá,
           Az királ álgyúit az várnak igazítá.

           Megszálla ugyanakkor Csábrágot,
           Az vár keről állata ő nagy sáncot,
           Ott hagyá vitéz Horvátinovityot,
120     Lovaggal, gyaloggal hogy őriznék Csábrágot.

           Erőssen kezdé Léva várát vívni,
           Vékon kőfalát álgyúkkal törtetni,
           Mindkétfelől egymást ők igen lőnni,
           Ki miatt két félben kezde sok jámbor halni.

125     Ezön kéri gróf az jó vitézöket,
           Ne veszessék az rossz házba fejöket,
           Nyerjenek az jó királtúl kegyelmet,
           Mert gróf szánnya vala veszni jó legényöket.

           Egy holnapig kérik, hogy frigyök lenne,
130     Hogy uroktúl ő kevetök megtérne,
           Ily kívánságokban semmi nem kele,
           Sokan felelének: készök meghalni benne.

           Rontaték annéra Léva kőfala,
           Szabadon ostromnak mehetnek vala,
135     Benn az jó vitézök forgódnak vala,
           Gyakor lövés miatt sokan elhullnak vala.

           Nagy csudájok mind az hadban valóknak,
           Mely vakmerő szívök benn magyaroknak,
           Királ szép hadával semmit gondolnak,
140     Az egy tisztösségért ott meghalni akarnak.

           Erössen huszonharmadnapig vívák,
           Nyukhatatlanok az hősek valának,
           Sebben sokan epettek, fárattanak,
           Mégis nincs kezzőlök, kik halni nem akarnak.

145     Kárán az gróf olyha bánkódik vala,
           Népében, porában hogy kára vala.
           Szent Zsófi asszon estin rágondola,
           Népit bátorítá, végostromnak indítá.

           Sokan az ostromnak ők indulának,
150     Az bennvalók kit ingyen sem vártanak,
           Az törésre ők hamar feljutának,
           Kösztök az gróf Miklós, nagy bátorok valának.

           Ott jó Daczó Tamás főhadnagy vala,
           Az törésről másfelé ő ment vala,
155     Mert mindönfelé néki gongya vala,
           Mindent viadalhoz igen bátorít vala.

           Kiáltást, sivalkodást nagyot halla,
           Kapu fölött törésre ő fut vala,
           Sok spaniol immár várban benn vala,
160     Az fáradott népet vágják ők, lövik vala.

           Vevé magát Daczó Tamás az vízre,
           Onnat adá ő magát kegyelömre.
           Az vitéz Kis András juta az helre,
           Hol megeskött vala, kapu közt, nagy hitire,

165     Rajta nagy seb, mégis térdön vív vala,
           Ő apróggya oly igen kéri vala
           "Minden megfutamott", mutatja vala,
           "Mi es elmehetönk", sírva könyörög vala.

           Azt felelé: "Siess hozzám, apródom,
170     Mint lenne, fiam, az én étöm, itom,
           Vitézök közt lenne rossz nyájasságom,
           Tudod, itt esköttem, itt lészön én halálom."

           Kapuközbe nagy viadalt tart vala,
           Halálával semmit nem gondol vala,
175     Végre puskából általlőtték vala,
           Egynéhány vitézvel ott ő elesött vala.

           Jó Farkas Dienöst ott általlövék,
           Gróf előtt Kávási János levágaték,
           Horvát Vidot és Nagy Lászlót ellövék,
180     Körösközi Demetert, Terek Balást ellövék.

           Sebben esék Nemes Tamás igyében,
           Jámbor vitéz vala az ő éltében,
           Kinek vitésségét tuggyák végekben,
           Igen epett, fáratt, keserödött az sebben.

185     Tó vizére, hallá, sokan futának,
           Egynéhányan véle kiszaladának
           Az tó mellett hír jön spanioloknak
           Őt megkörníközék, ott megfogni akarák.

           Ő forgódik, fogllyá magát sem adá,
190     Egy puska miatt lőn néki halála.
           Vitéz Terek Tamás törésre álla,
           Palota ablakáról őtet meglőtték vala.

           Nám, az tisztös vitézök hullnak vala,
           Szablyájokkal semmit nem ártnak vala,
195     Mert mind fekete merő fegyverös vala,
           Puskájok kettő is, az miá vesznek vala.

           Az fejedelmek gonoszul cseleködnek,
           Kik házokban vitézöket rekesztnek,
           Megsegéllik, ők nagy fogadást tésznek,
200     Azt ők hátrahagyák, sok jámbort úgy elvesztnek.

           Gonosz, nem jó ez képpen cseleködni,
           Nem akarnak lelkökre gondot adni,
           Csak világi tisztességöt tudnak nézni,
           Vitézök az mellett sokan készök meghalni.

205     Jó Fekete Mihált ott általlövék,
           Nagy Orbánt, Perhátot törésnél lövék,
           Nagy Amburust sebben székiben megölék,
           Az jó Horvát Györgyöt az törésnél ellövék.

           Ott jó Alpári Jánost es ellövék,
210     Tersi Basát, Pohárnok Miklóst ellövék,
           Kelecséni Andrást tóban ellövék,
           Téseni Kelement az törésnél ellövék.

           Nagy szép nyereséggel ők ott járának,
           Az spanyolok véle gazdagulának,
215     Magyarokat vélök sem bocsátának,
           Hogy nevet végyenek, az ostromon valának.

           Immár sok szépségöt hogy ott nyerének,
           Akarák szedni fejöket vitézöknek,
           Egy úrfinak erről ott hírt tevének,
220     Ő megkeserödék, szóla fő-fő népeknek:

           "Óh, micsuda kegyötlenök ti vattok,
           Eszök, vitésségök nem gondoljátok,
           Hogy fejöket szedni ti akarjátok,
           Vitézi testöket azzal szidalmazjátok.

225     Ti ez várat juhkosárnak montátok,
           Talám soha il dolgot nem láttatok,
           Mely nagy vitésségöt itt ti látátok,
           Mezőn voltak volna, mast többen jajgatnátok."

           Az spanyolok ezzel sem gondolának,
230     Harminckettőt bennök megnyakazának,
           Magyar vitézök ott sokan sírának
           Az kegyötlenségön sírva ők ohajtának.

           Nám, eszt az fővitézök hogy meghallák,
           Vitézök halálát igön siraták,
235     Gróftúl az testöket kérék, eltakarnák,
           Horvát Vidot, Terek Tamást, Kis Andrást elhozaták.

           Nám, tizenhat testöt ők elhozának,
           Fő nélkül azokat eltakaríták,
           Gróf Miklóssal seregök indulának,
240     Erős Csábrág alatt álgyúk igazgattatának.

           Az harminckét fejet gróf elhozatá,
           Az sáncból karókban felrakattatá,
           Foglyok közül Móré Jánost hozatá,
           Az várat megkérné, az fejekhöz állatá.

245     Könyörög Móré János vitézöknek,
           "Hogy halálra őhozzá ne lőjjenek,
           Mert szernyű halállal most fenyögetnek.
           Várat megaggyátok, mert benne mind megölnek,

           Kit itt láttok, fejök az vitézöknek,
250     Mind várastúl minket mind eltörének,
           Ha meg nem aggyátok, ti es így vesztök."
           Az fejeket láták, ottan megrettenének.

           Igen törete gróf egy jelös bástyát,
           Ostromnak készíté ő mindön hadát,
255     Szót adának, kérik az gróf Mikolát,
           Hogy megkegyelmezjön, mert megaggyák az várat.

           Jó vitézök valának az Csábrágba,
           Nem tudom, mi észveszés lött dolgokba,
           Az várat megadák nagy bolondságba,
260     Megküssebbödének az régi jó voltokba.

           Kárvallással ők kibocsáttatának,
           Királ kegyelmére ők tartatának.
           Szép seregök onnat elindulának,
           Ki lőn törésére erős Murán várának.

265     Ez énököt az ki szörzé Kassába,
           Magyarok veszésén gondolatjába,
           Első része légyen mast ez írásba,
268     Másik része lészön, mint járt Basó Murámba.

           Sőt hallyátok erős Murán romlását,
270     Az kegyötlen Basónak bolondságát,
           Kinek példájul vehetik ő dolgát,
           Ki róla megtanul, megjobbítja ő magát,

           Erős magas kőszálon Murán vala
           Egynéhán országot szűkítnek vala,
275     Erősb várat soholt nem láttak volna,
           Az két császárnak es megvenni nagy gond volna.

           Róla bizon sokan példát vehetnek,
           Erős várakat az kik építenek,
           Ott szegínyök éhöznek, verítőznek,
280     Az ő cseléggyökkel élhetetlenné lésznek.

           Rívás, sívás, sok könyörgés Istennek,
           Hogy az urak ez miá elvesszenek,
           Kit az urak fölök megé sem vesznek,
           Bíznak, erős házból sok gonosságot tésznek.

285     Üvöltését az kösségnek Úristen
           Bizon meghallgattya nagy kegyelmesen,
           Mind várával elrontja ő éltében,
           Mint az Basó Mátyást Murán erősségében.

           Vala nagy haragja rá az királnak,
290     Mert sok gonosszal volt ő országának,
           Végét soha nem veté gonosságnak,
           Isten ostora lőn ez királ az Basónak.

           Lám, az királ Bebek Ferencnek szóla,
           Murán kerül kastélokat állatna,
295     Basó utát mindönfelé irtaná,
           Őfelsége hada míg Murán alá jutna.

           Fáratságát Bebek Ferenc nem száná,
           Kastélokat Murán körül állata,
           Hat mélföldig nagy fákat levágata,
300     Szent Gergöl nap ulta kikből mind őrt állata.

           Ott Bebeknek szolgái vigyázának,
           Basó szolgáiban sokat fogának,
           Lovagot, gyalogot kiszaggatának,
           Kiket megölének, kiket fogva tartának.

305     Ha gróf juta, Murán alatt megszálla,
           Basót közhelre kikívánnya vala,
           De ő Basó Mártont bocsátta vala,
           Ki által az úrral szörződik, beszél vala.

           Az Basónak nagy lőn ő kívánsága,
310     Kit fel nem fogada királ hadnagya,
           Semmit nem fél, vagyon nagy bátorsága,
           De mind semmié lőn az Basó kívánsága.

           Szállatá meg gróf erős Murán várát,
           Bebek Ferenc hozata szép álgyúkat,
315     Sáros várából es nagy szép álgyúkat,
           Csuda bölcsen szörzék rendszerént az álgyúkat.

           Kőszál, magas, az vár előtt áll vala,
           Ki Muránnak erőssége az vala,
           Mert sohonnét hozzá nem férnek vala,
320     Míg aszt meg nem vennék, ott senki nem használna.

           Ott dél felől kőszál alatt egy uta,
           Nagy magas havasra vagyon hágása,
           Az havasnak tetején egy kőszikla,
           Annak tetején áll az erős Murán vára.

325     Derék bizodalma az kőszál vala,
           Annak utát Basó állattya vala,
           Napnyugatról az várat meghalaggya,
           Az út meg visszatér, ott egy kifolyó kuta.

           Jő dél felé, ott vagyon nagy kapuja,
330     Belől vagyon az várnak nagy piaca,
           Néhol-néhol kőfal nélkül oldala,
           Egyenös az kőszál, benne nagy sok szép háza.

           Kőszál felszél felől magasb az várnál,
           Az nyolc álgyú azon helyhösztetve áll,
335     Ott forgódik Bebek pattantyúsokval,
           Az álgyúkat hoszta csuda erős munkával.

           Elrendölé az bölcs hadnagy az népet,
           Napkeletről állatá Bebek népét,
           Napnyugatról az hajdú gyalognépet,
340     És az felszél felől erős spaniol népet.

           Sőt Bebek népe mindenkor kész vala,
           Horvátinuit másfelől vigyáz vala,
           Ő maga gróf az spaniolokkal vala,
           Bebek álgyúsmestör mindennél tudósb vala.

345     Bátron az kőszálnál sáncot hányának,
           Azon belől nagy szép sánca Basónak,
           Nagy oltalmára vannak az kőszálnak,
           Kikből mind az két fél lövének, harcolának.

           Vala Basó Mátyás Murán várába,
350     Bízik vala János királ fiába,
           De hogy Muránt nem adá birtokába,
           Nem lőn segétséggel akkort való dolgába.

           Sőt vala vakmerő szíve Basónak,
           Csak fittyöt hány ő az királ hadának,
355     Ki nem teccik az atyafiainak,
           Basó Dömötörnek, vitéz Basó Mártonnak.

           Az jó Tárnok Ferenc vélök ott vala,
           Jámbor vitéz erkölcsében ő vala,
           Sok dolgáról Basót megfeddi vala,
360     De ott jámbor tanács semmit nem használ vala.

           Zaskornik tanácsok néki udvarnak,
           Mongyák tolvajoknak, avagy latroknak,
           Kik néki tolvajtak, dúltak, fosztottak,
           Kiket ott igyébe láta mind árullóknak.

365     Sokan hallottatok paraszt példákat,
           Az ki bízja csak latorra ő magát,
           Megcsalatik, latrul vészi ő hasznát.
           Mint ez Basó veszté fejét és Murán várát.

           Egyfelől gróf Muránt Bebekkel rontatja,
370     Másfelől az kőszálat ostromtatja,
           Bebek jámbor szolgáival vívtatja,
           Végre az kőszálat adá nékik szerencsa.

           Bátorsága nagyobb lőn ott az grófnak,
           Megfélemlék, bánatja lőn Basónak,
375     Mert nagy részét lerontották az várnak,
           Minden rendbéliek készülnek az ostromnak.

           Ez vala Nagybódogasszony nap előtt
           Vasárnapon, szintén napkelet előtt,
           Jó gróf Miklós forgódik népe előtt,
380     Ostromnak készíté sok népét az vár előtt.

           Sőt az ostrom előtt nagy csuda esék,
           Az kőszálon hágva várba bészökék
           Hét spaniol, kik fegyverre kelének,
           Öte meg kiszökék, kettőnek fejét vevék.

385     Trombiták, dobok zöngeni kezdének,
           Rettenetös sivalkodások levének,
           Az kőfalnak ostromképpen esének,
           Hullának, halának, ott nagy sokan veszének.

           Tíz óráig ott erőssen vívának,
390     Lábát általlövék Basó Mártonnak,
           Kin az várbéliek szomorodának,
           Mert nagy vitésségét látták Basó Mártonnak.

           Jó vitézök magyarok az ostromon,
           Spaniolok, fegyverösök akkoron,
395     Sokan aláforognak kősziklákon,
           Akkor nagy seb esék vitéz Horvátinovityon.

           Ím az vitéz Don Gáspár spanyol vala,
           Egy kopjával törésre hágott vala,
           De csakhamar letaszították vala,
400     Ugyan nyakra-főre ott aláforgott vala.

           Eljövének, ostromtúl tágulának,
           Háromszázan nem sok heán halának,
           Fejedelmek ezön megbúsulának,
           Halálát ott hallák spanyol vicehadnagynak.

405     Nám, az ostromkor az várból kiszökék
           Huszadmagával Bebekhöz ő lépék
           Gergöl kovács, kinek kegyelmezének,
           Mert mindön dolgokat őtőle megértének.

           Ez Murámban szazkornikok súgának:
410     "Látjuk erőtelenségét Basónak,
           Mert nagy sebe vagyon Basó Mártonnak,
           Mellette ne vesszünk, aggyunk hitöt az grófnak."

           Láss, nagy sokan titkon öszveeskűnek,
           Az táborba erről ők hírt tevének,
415     Basónak ők mind árulói lőnek,
           Tizenhat ha válék, az kik hívök levének.

           Kiben Basó mégis semmit ért vala,
           Szolgáiban vártára küldött vala,
           Szaskornikok aszt aláverték vala,
420     Basó eszt megérté, oly igen rettent vala,

           Egy álajtón féltébe el-kiméne,
           Egy álösvényön el-aláerede,
           Csak harmadmagával alácsellege,
           Széllel ő búdosik ott az nagy kietlenbe.

425     Vannak attyafiai egy toromba,
           Zaskornikok zöndülének az várba,
           Kapuról lakatot leüték azomba,
           Mert jelt attak vala hétfőn estve táborba.

           Nagy sivalkodással bérohanának,
430     Vasas szekrínyök nagy sokak romlának,
           Kikben sok kincsöt űk ott találának,
           Azon erölének és sokan vigadának.

           Jó vitéz Basó Márton az toromba
           Dömötörrel, Tárnok Ferenccel bánatba,
435     Beandrás feleségével fogságba,
           Jó Szöréni Pétör véle vala fogságba.

           Vivék mindezöket gróf eleibe,
           Vala az úr igen nagy örömébe,
           Hogy az Murán vagyon királ kezébe,
440     De bánkódik, hogy nincs Basó Mátyás kezébe.

           Ez idő köszt Basó Mátyás az hegybe
           Juta egy juhkosárhoz nagy féltébe,
           Egy sótézjának izene az völgybe,
           Kinek bízik vala mindenkor hívségébe.

445     Tőle bízván segétségöt kér vala
           Sótész hallá, igen bisztattya vala,
           Az faluból három öccsét szóllítá,
           Basónak szolgáit csakhamar levágatá.

           Hiszöm, hogy ez lőn Isten akarattya,
450     Mint fárahót önmagát es elrontja,
           Basót sótész megkötözve vondozja,
           Az gróf Mikolának nagy örömmel iktatja.

           Vala ezön az gróf nagy víg voltába,
           Az sótész lőn szép ajándékozásba,
455     Basó látá öccsét az nagy fogságba,
           Ott ő véget vete minden gonosságába.

           Lám, gróf szóla, hogy fejöket elvennék,
           Tárnok Ferencnek először fejét vevék,
           Basó Mártonnak, Demeternek elvevék,
460     Tizönegyedmagával Basónak fejét vevék.

           Lám, egy példát ki nagy sokan mondának:
           Ebet vernek előtte oroszlánnak.
           Erre az magyarok úgy gondoljanak,
           Az más embörének hogy ők békét haggyanak.

465     Az erős vár Isten ellen mind semmi,
           Azért benne senkinek nem kell bízni,
           Istenünknek kell szerelmét hallgatni,
           Ez földi urunknak es nagy hívön szolgálni.

           Ti magyarok jobb, ha mind eggyé lésztök,
470     Mint eddég, egymást ne úgy szeressétök,
           Úgy ád Isten jó szerencsét tinéktök,
           És megszabadítja idegön néptől földetök.

           No, ha ebben nem akartok elővenni,
           Ennél inkább kezdötök fogyatkozni,
475     Két fél között mindenestől elveszni,
           Mint az két szék között puszta földön maradni.

           Aggyatok azért Istennek nagy hálát,
           Hogy adott tinéktök kegyelmes királt,
           Csak igazán szeressétök ti egymást,
480     Hátra nyerhetitök az elveszött házakat.

           Kincses Kassa mast vagyon jó őrzetbe,
           Benne Sebestyén deák versszörzésbe,
           Nem csuda, ha vétök vagyon versfübe,
484     Szörzé 15 és az 49.

           Siess keresztyén, lelki jót hallani,
           Ó törvénből hadakozni tanulni,
           Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni,
           Krisztusban bízni.

5         Emléközöm az régi királyokról,
           Prófétákról, Sámuelről, Saulról,
           Az Góliátról és Dávid királról,
           Bajviadaljokról.

           Biblia mongya királyok könyvében,
10       Elsőben, tizönhetedik részében,
           Ki akarsz vívnya, vegyed eszt eszödben,
           Jól jársz igyedben.

           Az idő vala régön ó törvénben,
           Ez világnak negyedik idejében,
15       Négyezörben írtak és nyolcvanötben,
           Világkezdetben.

           Sámuel egy jelös próféta vala,
           Ramatába attya Helkána vala,
           Helkánának két felesége vala,
20       Nagy jámbor vala.

           Tészön Anna asszony gyakor sírásokat,
           Hogy Isten nem ád néki magzatokat,
           Másik, Fenenna hoz vala fiakat
           És leányokat.

25       Isten meghallá Anna ohítását,
           Adá méhében Sámuel prófétát,
           Anna dícséré Istennek jó voltát,
           Irgalmas voltát.

           Az Sámuelt Isten igen kedvelé,
30       Parancsolatját mert ő igen félé,
           Gyakorta Isten ővéle beszélle,
           Titkot jelönte.

           Nám, az időben sok pogánság vala,
           Pogán jász népnek kiket hívnak vala,
35       Az zsidó népre hadakoznak vala,
           Gyakran vívnak vala.

           Vívnak, harcolnak Izráel fiai,
           Űzik, kergetik jászoknak seregi,
           Sámuel kezdé népét tanítani,
40       Hitben bisztatni.

           Sőt Úr bárkáját előttök viselék,
           Viadalban jászok tőlök elnyerék,
           Dágonnak feje bárkájért véteték,
           Ott megöleték.

45       Lőn rettenésök jászoknak, félelmök,
           Isten bárkáját viszontak megküldék,
           Azután jászok igen veretének,
           Sokan veszének.

50       Izráel népi Istentől térének,
           Az Sámueltől ők királt kérének,
           Sámuel fiai gonoszok lőnek,
           Királlyá sem lőnek.

           Támaszta Isten királt zsidó népnek,
           Sault szentölné, hagyá Sámuelnek,
55       Benjámból Saul fia az Kisnek,
           Jó keresztyénnek.

           Elvesztek vala szamari az Kisnek,
           Saulnak hagyá, megkerestenének,
           Saul keresi határit hegyeknek,
60       És sok völgyeknek.

           Róla az Saul esék nagy bánatba,
           Hogy meg nem lelé szamarit utába,
           Hallá Sámuelt lakni egy várasba,
           Jövendőmondásba.

65       Az Sault látá Sámuel próféta,
           Mint Isten hatta, királlyá választá,
           Olajt fejére tisztösséggel onta,
           Őtet megáldá.

           Támada Saul az keresztyénökvel,
70       Gyakorta víva az pogán jász népvel,
           Bátron vív vala minden ellenségvel,
           Győzödelömvel.

           Végre az Saul elveszté ő dolgát,
           Mert megszegé Isten parancsolatját,
75       Isten így vevé el ő királságát,
           Nagy birodalmát.

           Sámuel szólla az Saul királnak:
           "Isten aszt hagyá, mint jó szolgájának,
           Légy töredelme amálekitáknak,
80       Szép várasoknak.

           Dúljad, levágjad az bennevalókat,
           Ifját és vénét, leánt, asszonyokat,
           Az csecsszopókat és minden barmokat,
           Minden jószágokat.

85       Egyiptomból Isten mikort kihozá,
           Az nép ellenünk nagy hadat támaszta,
           Bennünk nagy kárt tőn, Isten aszt megbánta,
           Őket megátkoszta."

           Tőn indulatot Saul, hogy eszt hallá,
90       Amálekita várast mind feldúlá,
           Bennevalókat királ levágatá,
           Köznép mind meghala.

           Ímé, az királ ezzel veszté magát,
           Amálekitabéli Agág királt
95       Elevent fogá, megtartá az királt,
           Nagy gazdagságát.

           Isten haragvék, Sault megbünteté,
           Királi székiből őtet leveté,
           Parancsolatját mert ő hátraveté,
100     És bé nem tölté.

           Nám, az Úristen szólla Sámuelnek:
           "Lám, mégis kedvezz az Saul vétkének,
           Nám, én levettem közzűle népemnek,
           Ki nincs ellenök.

105     Olajjal tölcs meg az te szép szarvadat,
           Hamar megkeresd Betlehem várasát,
           Az Isainak választám egy fiát,
           Mint népem királyát."

           Dávid prófétát választotta vala,
110     Ki Isainak kisebb fia vala,
           Az Isainak szép nyolc fia vala,
           Úrnak kedves vala.

           Lám, az Sámuel Betlehembe méne,
           Isait hívá, áldozatra méne,
115     Mind az nyolc fiát hívatá előve
           Királ egyik lenne.

           Vala közöttök az Dávid próféta,
           Az szaru olajt ő fejére ontá,
           Istennek lelke Dávidot megszállá,
120     És őt megáldá.

           Tudására ez Saulnak nem vala,
           Az Szentlélök Saultúl elment vala,
           Az gonosz lélök őbelé jött vala
           Kínozja vala.

125     Ímé, Saulnak mondának szolgái,
           Egy bölcs hegedőst akarnak keresni,
           Ki szépön tudna előtte zöngeni
           És énökölni.

           No, Saul hallá, elhozni meghagyá.
130     "Én egyet láttam - mondá egy szolgája -,
           Az Betlehemben Isainak fia,
           Bölcs tudománya.

           Igen bölcs lantba és az hegedőbe
           Hadakozásba bölcs nagy erejébe,
135     Szép termetébe, bölcs az ő nyelvébe,
           Szép énöklésbe."

           Saul hogy hallá, attyátúl kéreté,
           Isai hallá, Dávidot ereszté,
           Ő mestörségét Saul megszereté,
140     Igen kedvelé.

           Tudománya Dávidnak oly bölcs vala,
           Sault az sátán mikort bántja vala,
           Dávid nagy szépön ott hegedöl vala,
           Saul jobban vala.

145     Az hegedőszót, lantot és orgonát
           Nem Dávid lelte kezdetben muzsikát,
           Tubál lelte volt az fundamentomát,
           Az sípnak szavát.

           Csudáját mondom Dávid prófétának,
150     Mint fejét vötte az nagy Góliátnak
           Kiből vitézök vívnya tanulhatnak,
           Ha rá hallgatnak.

           Oly nagy sereggel jászok készölének,
           Két váras közben táborban győlének
155     Izráel népi es felkészölének,
           Táborban győlének.

           Nagy készölettel mind elindulának,
           Két tábor két hegytetőn megszállának,
           Nagy völgy közöttök, hol ők harcolának,
160     Tusakodának.

           De ott kijöve jászok táborokból
           Az nagy Góliát, vala Gyet várasból,
           Ö magassága hat sing és egy arasz,
           Fattyú voltából.

165     Ám fején vala nagy szép ércsisakja
           Őrajta vala halhéjú páncélja,
           Az nehéssége ötezör lat vala,
           Nagy szép érc vala.

           Megércesölt szekernyék fedik szárait,
170     Ércből csinált paizs fedi vállait,
           Csuda fegyverrel kezeit, lábait,
           Fette tagjait.

           Magas kopja nyele oly temérdök vala,
           Mind az szövő cuborfa olyan vala,
175     Az kopja vasa es hatszáz lat vala,
           Fénös vas vala.

           Az ő apródgya előtte jár vala,
           Az Izráel népével szömben álla,
           Az Góliát felszóval üvölt vala,
180     Eszt mongya vala:

           "Győzödelömért vagy idejöttetök,
           Tuggyátok, vagyok az jászok nemzetök,
           Saul szolgái ti vattok, jól értjük,
           Hogy jól megércsétök.

185     No, közzületök egyet válasszatok,
           Kit itt énvélem szömben bocsássatok,
           Kit viadalban ha meg nem bírhatok,
           Lészünk rabotok.

           Itt ha meggyőzöm, bizon megveretik,
190     Lésztök minékünk rabjaink, szolgáink."
           Saulnak népi Góliátot félik,
           Sokan rettögik.

           Fia az Dávid Isainak vala,
           Betlehemből ő zsidó nemzet vala,
195     Mely Isainak szép nyolc fia vala,
           Vén embör vala.

           Isai fia hárma öregb vala,
           Saul hadába vívnya mentek vala,
           Eliáb, Abinádáb, Samma vala,
200     Dávid kisebb vala.

           Csalárd Saultúl Dávid haza méne,
           Attya juhait hogy mezőn őrizné.
           Góliát negyven napig reggel, estve
           Mind ott üvölte.

205     Isai mongya Dávid prófétának:
           "Rétest, tíz kinyírt vígy el báttyaidnak,
           Ez tíz sajtokat vigyed az hadnagynak,
           Előttök járónak.

           Dávid, tudgyad meg, báttyaid mint vadnak."
210     Zsidók jászokkal szömben állottanak.
           Dávid az csordát hagyá egy pásztornak,
           Engede attyának.

           Oda ha juta Magalhoz táborba,
           Nagy üvöltést halla ő az táborba,
215     Kétfelől az had szömben állott vala,
           Vívnya készül vala.

           Meghallá Dávid, táskáját hagyítá,
           Egy hív embörnek őrizni ott hagyá,
           Ő az táborba hamar odafuta,
220     Mindent megtuda.

           Immár az Dávid hogy ott beszél vala,
           Az nagy Góliát ott előve álla,
           Az elébbi szavát ő szólja vala,
           Övölti vala.

225     Nagy sokan futnak, kik űt látják vala,
           Mert félik vala, Dávid látja vala,
           Egy ű közülök Dávidnak szóllala,
           Eszt mondgya vala:

           "Jól látád ez nagy embört, ki felméne,
230     Izráelt késérteni ű felméne,
           Az ki ez vitézt meggyőzné, megverné
           És őt megölné,

           Véle királtúl gazdagságot nyerne,
           Az királ leánya es ővé lenne,
235     Attyának háza nagy szabad ház lenne,
           Minden tisztölné."

           Az Dávid hallá, mondá az népeknek:
           "Vajon s mit adnak, ki megfelel ennek,
           Ki megállya bosszúját Izráelnek,
240     Ő szép népének?

           Láss, kicsoda ez ellene Istennek,
           Ki bosszúkat mond ő szép sereginek."
           Ott mind először Dávidnak beszélnek,
           Sokat ígérnek.

245     Öregbik báttya, Eliáb hogy hallá,
           Szegín Dávidnak nagy haragval szólla:
           "Mire jöttél el, juhot őrzesz vala,
           Hon hattunk vala.

           Nagy álnokságod tuttam kevélségöd
250     Megbánod Dávid az te idejöttöd."
           Dávid szóllala: "Mit véttem ellenöd,
           Mit árt tenéköd?"

           Tuttára adák az Saul királnak,
           Minden beszédét Dávid prófétának
255     Előve hívák, mondá az Saulnak,
           Hogy hallgatnának:

           "Imé tefelségöd szolgája vagyok,
           Az jász vitézzel szömben én megvívok."
           Az Saul mongya: "Nem vagy te elég ok.
260     Erőssek az jászok."

           Nám, az királnak Dávid mongya vala:
           "Lám, ez te szolgád juhot őriz vala,
           Oroszlán és medve eljönnek vala,
           Juhot kapnak vala.

265     Vélök megvívtam, én megveröm vala,
           Juhot torkokból én kivonszok vala,
           Ők énellenöm feltámattak vala,
           Vélem vívnak vala.

           Sőt az állokat megragadom vala,
270     Szaggatom vala és megölöm vala,
           Oroszlánt, medvét így megbírtam vala,
           Megöltem vala.

           Tudom és bízom, ez jászt én meggyőzöm,
           Mint egyikét az vadnak én megölöm,
275     Ím én elmégyök, népedet megmentöm,
           Bosszúdat kitöltöm.

           Ez környülmetéletlen jász ki volna,
           Az élő Isten népét szidalmazia,
           Mely Isten engöm az vadak kezökből
280     Megszabadíta.

           Reméllöm, ez jásztúl es megszabadít."
           Saul mongya: "Isten tégöd megsegít."
           Dávidra adá Saul ő ruháit
           Minden fegyverit.

285     Ő sisakját és páncélját ráadá,
           Tőrét felköté, aszt késérti vala,
           Ha eljárhatna; Dávid elindula,
           De nem járhata.

           Királnak szólla: "Nem szoktam így járni."
290     Kezde vetkőzni, botát emelgetni,
           Torrens vizéből öt követ felvenni,
           Tassolyába hánni.

           Dávid kezében egy parittya vala,
           Az Góliátnak elében járula,
295     Dávidot az jász hogy meglátta vala,
           Hogy gyermök vala,

           Eszt mongya az jász: "Mi nem eb vagyok én,
           Hogy csak egy bottal mast jősz énellenöm."
           Szidalmat monda jász az Dávid ellen
300     Az zsidók ellen.

           "Én te testödet madaraknak adom,
           Az bestiáknak szaggatnia hagyom."
           Dávid eszt mongya: "Ellenöd eszt szóllom,
           És ím eszt mondom.

305     Nagy fegyverközvén, tőrrel és kopjával
           Jősz énellenöm, paizzsal, páncélval,
           De teellenöd Isten hatalmával,
           Benne bízásval,

           Nagy bátor szível véled szömbe megyek,
310     Igen megverlek és tégöd megöllek,
           Az mi Istenünk nevével elvesztlek,
           Semmié teszlek.

           Itt fejed vészöm, testöd néköd adom,
           Vadnak, madárnak szaggatni elhagyom,
315     Eszt minden földnek tudására adom,
           Jó Istenönk vagyon.

           Jól tudgya földön eszt minden kerösztyén,
           Nemcsak fegyverrel oltalmaz az Isten,
           Hatalom nála, titöket ád Isten
320     Az mi kezünkben."

           Nagy Góliát Dáviddal szömbe juta,
           Az Dávid hamar tassolyába nyúla,
           Egy követ kivőn, tevé parittyába,
           Megcsavarítá,

325     Góliátnak hagyítá homlokába,
           Ottan marada az kő homlokába,
           Ott hanyatt-homlok esék, leborulván,
           Esze elhagyván.

           Immár Dávidnak fegyvere nem vala,
330     Futamék, az jásznak testére álla,
           Az jász fegyverét hamar el-kirántá,
           Nyakát elvágá.

           No, mind az jászok halálát hogy láták,
           Megfélemlének, oszlának, futának,
335     Izráel népi utánnok valának,
           Sokat levágának.

           Csuda kegyötlen az jászokat vágák,
           Akkaron és Get várasig hullaták,
           Megtérvén, az jász táborra jutának,
340     Kit mind feldúlának.

           Az Góliát fejét Dávid bévivé
           Jeruzsálembe, fegyverit feltevé,
           Azután Saulnak az fejét vivé,
           Néki jelönté.

345     Saul csudálja az Dávid hatalmát,
           Hogy mire hoszta Isten az ő dolgát,
           Kérdözi vala nemzetét és attyát,
           És ő hazáját.

           Sőt nem héába eszt az ó törvénbe
350     Próféták írták biblia könyvébe,
           Szép tanúság ez mast az új törvénbe,
           Mi életünkbe.

           Az hatalmasok, császárok, királyok,
           Hercegök, urak, vitézök, hadnagyok,
355     Ó törvénből tanulhatnak tiszttartók,
           Kik hadakosztok.

           Fejedelömség csak vagyon Istenben,
           Minden hatalom vagyon ő kezében,
           Kiket ő akar föld kerekségében,
360     Emeli égben.

           Ez világi fejedelmek kik vattok,
           Próféták módgyára hadakozjatok,
           Mint Saul királ, úgyan ne járjatok,
           Meg ne csalassatok.

365     Csak Isten szavát hátra ne haggyátok,
           Sámuel móggyára ti megtarcsátok,
           Szegín kösségöt ne nyomorgassátok
           És ne nyúzzátok.

           Inkább sok jóval őket tápláljátok,
370     Ellenségöktől megoltalmazjátok,
           Igaz jövedelömen maradgyatok,
           Lésztök jámborok.

           Ti hadakozó, bajvívó vitézök,
           Kösség-nyomorgatók ti ne légyetök,
375     Gazdát az kertre ki ne kergessétök,
           Ne kesergessétök.

           Az bajviadalra ha szömben juttok,
           Aranyért, ezüstért ti ne vívjatok,
           Lóhoz, fegyverhöz keveset bízjatok,
380     Isten ótalmotok.

           Ne essél kétségben nagy jó voltában,
           Az igaz hitben légy kemén magadban,
           Mint Dávid úgy jársz bajviadalban,
           Idvösség vallásban.

385     No, ezökről ti ha elfeletkösztök,
           Mint Saulban, ördög búik belétök,
           Dávid próféta lészön hegedőstök,
           Azért ti elvesztök.

           Oltalma Isten Dávid prófétának,
390     Attyafiai véle búdosának,
           Az Saul előtt ők sokszor futának,
           Végre jól járának.

           Dávidot Isten hagyá királságban,
           Saul meghala meggyalázásában,
395     Dávid hegedős mast es ez világban,
           Szép énök adásban.

           Ezörötszázban és negyvenkilencben
           Tinódi Sebestyén írá könyvében,
           Az bibliából szörzé énökében,
400     Bőjtben nagyhétben.

FINIS

           Sokat szólhatok az meglött dolgokról,
           Régieknek az ő krónikájokról,
           Ó törvénben nagy Isten haragjáról,
           Mast én szóllok Judit asszon dolgáról.

5         Emlöközöm régi hadakozásról,
           Nemcsak fegyverökkel megvert hadakról,
           Nabugodonozor királ hatalmáról,
           Csudaképpen ő nagy megromlásáról.

           Benn Asszíriában hatalmas vala,
10       Nabugodonozor királ él vala,
           Ninive várasban lakozik vala,
           Arfaxat királyra hadakozik vala.

           Arfaxatnak hatalmát ő megrontá,
           Minden országit ő elfoglaltatá,
15       Jobb részét világnak meghóldoltatá,
           Isten gyanánt magát ő imáttatá.

           Serén követöket sok országokban,
           Ciliciában bocsáta, Damaszkomban,
           Galileában és Szamariában,
20       Jordán vizének ő határaiban.

           Túl az Jesse földében Jeruzsálemnek,
           Ethiópiának, hegyön élőknek,
           Ez országoknak és fejedelmeknek,
           Követöktől izene, mint hívöknek:

25       "Jöjjenek hozzám, adókat hozzanak,
           Engedelmességöt ők mutassanak,
           Isten gyanánt engöm ők imádgyanak,
           Úgy éntőllem minden jót ők várjanak."

           Az követek fejedelmekhöz jutának,
30       Il követséget ők mind megmondának,
           Fejedelmek ezen megbúsulának,
           Az egy Isten mellől el sem állának.

           Nagy haraggal követeknek szóllának,
           Csuda szókkal ők megrútoltatának,
35       Követök ott csak le nem vágatának,
           Ő urokhoz alig szaladhatának.

           Vagyon nagy haragja Nabukodonozornak,
           Mert megérté járásokat szolgáinak
           Azon megeskövék jó szolgáinak,
40       Bosszútételt jelent mind az uraknak.

           Sok vitézlő népet el-béhívata,
           Nagy hatalmas hadot hamar támaszta,
           Olofernes királt előszólítá
           Kit az többi közett jobbnak alíta.

45       Lám, az Olofernest jól érti vala,
           Vitésségét, hívségét tudgya vala,
           Azért benne ő igen bízik vala,
           Az főhadnagyságot rábíszta vala.

           Igen nagy haraggal megfenyögeté,
50       Hogy kegyötlen lenne, őt azon inté,
           Napkelet felé őtet úgy ereszté,
           Mint egy sáskahadat, bőven ereszté.

           "Tégy sok veszödelmet sok országoknak,
           Dúlást, rontást sok kulcsos várasoknak,
55       Jelösben, kik néköm nem hóldoltanak,
           Engödelöm semmi légyön azoknak.

           És fejedelmeket sokat levágass,
           Kiket bennök elevenön megfogass,
           Sok országokat néköm meghóldoltass,
60       Mindenött Isten gyanánt imáttattass."

           Rejá Olofernes ellent sem szólla,
           Az parancsolatnak hívön megálla,
           Ottan minden seregével indula.
           Mely országba mikort ő bejut vala,

65       Annak erős várait rontja vala,
           Kulcsos várasit töretteti vala,
           Fejedelmeket levágattat vala,
           Sok országot így meghóldoltat vala.

           Támadának királyok, készülének,
70       Mert Holofernestől megijedének,
           Hozzámenének és mind engedének,
           Drága ajándékokat jelöntének.

           Viadalt néki senki nem ád vala,
           Sáska módra mert ő nagy haddal vala,
75       Fejedelmekhöz ő kegyötlen vala,
           Drága ajándékhoz meg sem hajt vala.

           Sokat az királyokban levágata,
           Várasokban sokat ő elrontata,
           Kiket akara, mind helyén hagyatá,
80       Nabugodonozort ő imáttatá.

           Derék táborával onnat indula,
           Jeruzsálem határában bészálla.
           Eszt az zsidó nép mikoron meghallá,
           Kit Izráel népének monnak vala,

85       Elijedének, igen rettenének
           Kegyötlenségétől Olofernesnek,
           Törése ne lenne Jeruzsálemnek,
           Templomokban az drága szépségöknek.

           Tőnek áldozatot az nagy Istennek,
90       Egyetömben csak néki könyörgének,
           Hamar izenének az vidéköknek,
           Hogy fejenként mind felfegyverköznének.

           Jerikóig Szamariában hírt adának,
           Az szoros utakat hogy mind bévágnák,
95       Mert szoros bémeneti az utaknak,
           Fegyverös népekkel aszt béállatnák.

           Nagy jelös főváros Jeruzsálem vala,
           Betúlia más jelös váras vala,
           Az többinek ezök parancsolnak vala,
100     Hamar mindönfelől készültek vala.

           Ott az utakat béállák, bévágák,
           Vala fejedelme Betúliának,
           Hívják vala az Eliákhim papnak,
           Parancsolatot mind tőle tanultak.

105     De Izráel fiai jól élnek vala,
           Parancsolat szerént ők járnak vala,
           Egymást igazán űk szeretik vala,
           Bőjtölnek, igen imádkoznak vala.

           Istennek könyves szömvel könyörgének,
110     Sok közzülök szőringöt viselének
           Cseléggyökkel rabságba ne esnének.
           Nagy bizodalmat Istenben vevének.

           No, hamar Olofernesnek hírt adának,
           Az utakon fegyverösök állanának,
115     Hadnagyok, vitézök béhívatának,
           Mind fejenként arról tudakozának.

           "Lám, béjártunk mi már sok országokat,
           Rontottunk várakat, szép várasokat,
           Levágtunk urakat, sok királyokat,
120     Soholt nem láttunk ellenünk állókat."

           Igen csudálkoznak ők az országnak,
           Hogy micsoda népek benne laknának,
           És minémű istent űk imádnának,
           Kihöz bíznak, hogy ellenünk állanak.

125     Nagy csendeszön ott mind hallgatnak vala,
           Hadnagyok köszt egy jámbor vitéz vala,
           Kinek neve Achior herceg vala,
           Olofernesnek ő így felelt vala:

           "Győzödelmes felségös uram, kérlek,
130     Megbocsássad, hogy néköd megfelelek,
           Ez nép felől én igazat beszéllök,
           Felségödnek haragjába ne légyek.

           Vannak zsidó népek itt ez országban,
           Izráel fiai ez várasokban,
135     Vannak Istennek parancsolatjában,
           Kik csak bíznak az ő nagy jóvoltában.

           Az parancsolat szerént ha nem élnek,
           Ottan az Isten haragjában esnek,
           Számkivetésben űk hamar vettetnek,
140     Rabságban, ínségben ők gyötrettetnek.

           Ha mikor parancsolat szerént élnek,
           Minden ellenségök megtörettetnek,
           Csak kevesen oly nagy hadat megvernek,
           Mindazzal es kevélségben nem esnek.

145     Úgy hallottam, régön való időben
           Egyiptomban voltak ők nagy ínségben,
           Fárahó királnak az ő kezében,
           Istentől voltak ők nagy büntetésben.

           Nagy alázatoson mikor megtértek,
150     Könyörögvén, Istentől kegyelmet nyertek,
           Egyiptomból angyaltúl kivitettek,
           Az tengörön szárazon általmentek.

           Gyorsan Fárahó királ felkészült volt,
           Izráel fiait ő kergeti volt,
155     Az tengörbe mind népével bément volt,
           Az nagy Isten mind ott sílyesztötte volt.

           Aszt es hallottam nem régi időben
           Őket atta volt az jászok kezében,
           Parancsolatszegésért nagy ínségben
160     Negyven esztendég voltak büntetésben.

           Rágondolván, Istennek könyörgének,
           És őtőle ők kegyelmet nyertenek,
           Köszönhetik egy jámbor életének,
           Egy magzat adatik feleségének.

165     Jámbor Manuét Isten úgy szerette,
           Vénségében oly magzattal szerette,
           Aszt nagy hatalmas erővel szerette,
           Kivel szegín foglyokat kimentötte.

           Csuda erőssége az Sámsonnak volt,
170     Ki erős oroszlánt elszaggatott volt,
           Egy szamárállal ezör vitézt megölt volt,
           Az két ezörét elfutamtatta volt.

           Az Gáza várasban ő el-bément volt,
           Ki kapuját vállára rántotta volt,
175     Ebron hegyére ő el-felvitte volt.
           Soret völgyében onnat el-bément volt,

           És az Dalida asszont ő elvötte volt,
           Ki miatt erős Sámson megvakult volt,
           Jászokat egy boltban rekkentötte volt,
180     Mert az nagy Istennek akarattya volt.

           Csak eszt felségös uram vedd eszödbe,
           Ha nem vannak mast az Isten kedvébe,
           Bizon esnek felségödnek kezébe,
           De ha vadnak az nagy Isten kedvébe.

185     Siess hamar, illik innet elmennünk,
           Mert azon félök, hogy mind itt kell vesznünk,
           Mert az ő Istenök lészön ellenünk,
           Ki ellen minnyájan semmié lészünk."

           Bátor szíve vala Olofernesnek,
190     Gonoszt monda az Achior hercegnek,
           Parancsolá hamar az vitézöknek,
           Hercegöt iktatnák az zsidó népnek.

           Igen hamar őtet fogva elvinnék,
           Váras mellett egy nagy fához kötöznék,
195     Izráel fiai őtet bévinnék,
           Ugyan vélök meg rabságába esnék.

           Bizonítom eszt az ő rabságával,
           Hogy ez földön terömtött állatokval,
           Egyéb Isten nem bír az én uramnál,
200     Az hatalmas Nabukodonozor királnál.

           Legottan őt éjjel fogva elvivék,
           Váras mellett egy nagy fához kötözék,
           Várasbéliek reggel ott úgy lelék,
           Okát ennek őtőle mind megérték.

205     Igen hamar ők mind feltámadának,
           Áldozának, mind Istent imádának,
           Hálát adának, Istenben bízának,
           Olofernestől semmit nem tartának.

           Az Olofernes táborát indítá,
210     Váras utait megostromlattatá,
           Zsidó népet ő ott meg sem bírhatá,
           Szégyönére esmég tábort jártata.

           Csuda álnokságot hamar gondola,
           Kifolyó kutakat mind elfoglalá,
215     Betúlia egy kis hegyháton vala,
           Szoméhsággal sokan meghalnak vala.

           Az köznépek ezön megbúsulának,
           Várast akarják megadni királnak,
           De nagy kérésére Oziás papnak
220     Öt napig várast tartanák magoknak.

           No, akkoron Betúliában vala
           Egy özvegyasszon, neve Judit vala,
           Az Meráriusnak leánya vala,
           Kinek régön férje Manasses vala.

225     Ez özvegy Judit szent életű vala,
           Oly igen szép és ű nagy gazdag vala,
           Senki űróla gonoszt nem szól vala,
           Az nagy Istent oly igen féli vala.

           Néki ez dolgot hogy megadák tudni,
230     Akarják királnak várast megadni,
           Az fejedelmeket kezdé feddeni,
           Izráelnek sok járásit beszélni.

           Derék járásokat az prófétáknak,
           Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak,
235     Moizesnek és az több prófétáknak
           Nyomorúságokban hálát attanak.

           "Vaj, azokat eszötökben vegyétök,
           És szönetlen értem könyörögjetök,
           Mert ez éjjel ez várasból kimegyök,
240     Tőlem okát ti annak se kérgyétök."

           Magában lőn oly nagy imátságában,
           Azután béméne ágyasházában,
           Hamar öltözék drága ruháiban,
           Szép asszony vala nagy gyenge voltában.

245     Csuda fejér-piros orcája vala,
           Szép sár haját megeresztötte vala,
           Ujját szép gyűrűkkel bérakta vala,
           Arantúl, kövektől ő fénlik vala.

           Ottan indula szolgálóleányával,
250     Az igen jámbor szép leán Ábrával,
           Várasból kiméne nagy bátorságval,
           Az sok jámboroknak áldomásával.

           No, ha juta az váras határába,
           Ottan esék ellenség fogságába,
255     Az Olofernesnek vivék sátorába,
           Királ látá asszont nagy szép voltába.

           Ugyan szépségére elámélkodék,
           Kinek szerelmére ő indíttaték.
           Az vitézök egymásnak eszt beszélék:
260     "Illik ily szépökért halált szönvednünk."

           Eszös és bölcs asszon az Judit vala,
           Olofernest hogy ű meglátta vala,
           Nagy félelmet ű ott mutatott vala,
           Ott ű magát földhöz ütötte vala.

265     Reá nézvén királ, megkeserülé,
           Parancsola, az földről felvéteté,
           Olofernes űt ugyan megkérlelé,
           Kérdésére asszony bölcsen felelé:

           "Tudgyad uram király, véled jó lészön,
270     Mert az Isten tevéled oly jól tészön,
           Minden hatalmasság kezedben lészön,
           Izráel népe rabságodba lészön.

           Ők az Isten ellen nagyot vétkösztenek,
           Éhel-szoméhal mast nagy sokan vesznek,
275     Aszt végeszték, barmokat már megöljék,
           Kiknek véröket megigyák, megéljék.

           Nám, ettől Isten őket megtiltotta,
           Ezért őket te kezedbe bocsátta
           Azért hozzád az jó Isten bocsáta,
280     Énáltalom néköd tuttodra atta."

           Sőt az Olofernes hogy ezt megérté,
           Megörüle, ezt oly igen szereté,
           Belső sátorába őtet viteté,
           Tisztösséggel őtet megőriszteté.

285     Bátorsága az szép asszonnak vala,
           Imátkozni, kimenni szabad vala,
           Az sátorból ő el-kimégyön vala,
           Az Istennek ő esedözik vala.

           Egy víg kedvét Olofernes jelönté,
290     Mert nagy gazdagon ő sokat főzete,
           Sok fejedelmeket mind leülteté,
           Sok vigasságot előttök tétete.

           Legottan hopmestörétől izene,
           Sátorából hogy az asszon kijönne,
295     Hogy előtte víg kedvet jelöntene,
           Minden akaratjának ű engedne.

           Lám, ha hallá asszony hamar szököllék,
           Drága öltözetben hamar öltözék,
           Asztalához az királnak bélépék,
300     Nagy jó víg kedv asszontúl jelönteték.

           Víg kedvén Olofernes megvidula,
           Gonosz kívánságban gerjedöz vala,
           Örömében megrészögödött vala,
           Mert éltében annye bort nem itt vala.

305     Mikor estve jól elsetétölének,
           Az vitézök mind megrészögödének,
           Egyön-ketten szállásokra menének,
           Olofernesnek szép ágyat vetének.

           Ha mikor ágyában őtet feköték,
310     Az szép sátor ajtaját bététeték,
           Az szép asszony Juditot ott rekeszték,
           Hogy Olofernessel együtt nyugodnék.

           Vígan az hopmester es elment vala,
           Az bor miatt mind elaluttak vala,
315     Az Olofernes is elbágyatt vala.
           Asszony Judit hogy eszt meglátta vala,

           Nem kell alunni ott az jó asszonnak,
           Hamar parancsolá leján Ábrának,
           Kívöl őrizője lenne az sátornak,
320     Előtte megállapék az királnak.

           Gyakor könyvhullásokkal imádkozék,
           Az Izráel népéjért esedözék,
           Akarattya szerént cseleködhetnék,
           Rabságtúl az nép megmeneködhetnék.

325     Az szép Judit bízék bátorságára,
           Hamar feltekinte az árbozfára,
           Az királnak szép aranyas kardjára,
           Aszt levevé, hamar lépék az ágyra,

           Ragadá üstökét Olofernesnek,
330     Ottan fejét vevé az kegyötlennek,
           Adá az fejét Ábrának, szép szűznek,
           Erszényében tenné, úgy elmennének.

           Igen hamar sátorból kimenének,
           Senki nem kérdi, hogy hová mennének,
335     Vélik vala, imádkozni mennének,
           Nagy békével táborból kimenének.

           Csakhamar Betúliához jutának,
           Várasőrzőknek szózatot adának,
           Az fejedelmeknek ők hírt adának,
340     Zöndülének, az kapuhoz futának.

           Víg az nép, hogy az asszont megesmérék,
           Hálaadásval őt hamar bévivék,
           Az megfáratt asszont ők leülteték,
           Mely nagy szépen, vígan őtet kérdözék.

345     Minden járását ő megbeszélgeté,
           Olofernes fejét előjelönté,
           Kapu fölött szépön el-kitéteté,
           Az Izráel népét megerülteté.

           Parancsolat szerént nagy félve élnek,
350     Nagy hálákat adnak ők az Istennek,
           Az özvegy Judit szent asszony életének,
           Hogy elesött feje Olofernesnek.

           Özvegy Judit kösségöt megtanítá,
           És őket oly igen megbátorítá,
355     Viadalhoz őket mind feltámasztá,
           Olofernes népére kiindítá.

           Rájok vevék az ő szép fegyveröket,
           Szépen megszörzék minden seregöket,
           Tésznek üvöltésöket, zöngésöket,
360     Kikkel rettentének ellenségöket.

           Strázsásokra mikoron ők jutának,
           Az táborban azok alig szaladának,
           Fejedelmeknek hamar hírt adának,
           Izráel népi hogy rajtok volnának.

365     Csudaképen oly igen rettenének,
           Az Oloferneshöz ők sietének,
           De ő ágyához menni nem merének,
           Asszonnyal vélik, hogy együttfekönnék.

           Rágondola hopmestör, hogy eszt érté,
370     Ő ágyáról leplöt megemelinté,
           Hát az királ ágyát vérösítötte,
           Judit asszony miatt fejét vesztötte.

           Vitézök megérték okát halálának,
           Urok halálán ők igen sírának,
375     Megijedének ők, megfutamának,
           Mindent hátrahagyának, eloszlának.

           Tőn nagy zöndülést az Izráel népe,
           Kitől rettene Olofernes népe,
           Az szántalan sok népnek lőn elveszte,
380     Mind levágaték Olofernes népe.

           Anni gazdagságot űk ott nyerének,
           Mind fejenként nagy gazdagok levének,
           Betúliában nagy vígan menének,
           Nagy hálákat adának az Istennek.

385     Nabukodonozor nagy hatalmas vala,
           Fejedelmektől győzhetetlen vala,
           Az Istennek nagy ostora ő vala,
           Bűnös népnek büntetésére vala.

           Sok országot immár ő elbírt vala,
390     Isten gyanánt ő imáttatik vala,
           Kit az Isten bosszúképpen tart vala,
           Vad képében őt váltosztatta vala.

           Fertelmes vadak között hét esztendég
           Nabugodonozor csudaképpen lakozék,
395     Isten előtt Dániel esedözék,
           Meg emberi ábrázatban változék.

           Éltébe sokat hadakozott vala,
           Mikoron ő negyven esztendős vala,
           Babilóniában ő megholt vala,
400     Fia vala, ugyanez neve vala.

           Keresztyénök ez jó példa tinéktök,
           Példa az ó törvény az új törvénnek,
           Ha parancsolat szerént ti élnétek,
           Minden ellenségöt megverhetnétek.

405     Inkább az Istennek ellene vattok,
           Próféták módgyára nem hadakosztok,
           Nem csuda, hogy il igen nyomorgotok,
           Istentől il igön ostorosztattok.

           Támadgyatok fejenként igaz hitben,
410     Ti éljetök az igaz szeretetben,
           Reménségtök légyön csak az Istenben,
           Minden ellenség lészön kezetökben.

           Eszt szörzötte az Anthimus szigedben
           Tinódi Sebestyén deák könyvében,
415     Bibliából kiszette egy kedvében,
416     Terek Bálintnak házánál éltében.

FINIS

           Seregök köszt kik vattok hadnagyok,
           Kerösztyén hitöt az kik vallotok,
           Igyetökben nyerni ha akartok,
           Hallgassátok, eszt megtanuljátok.

5         Ez nagy szükség, jó vitéz hadnagyok,
           Megtanulni, mint hadakozjatok,
           Példa néktök prófétáknak hadok,
           Ha úgy jártok, Istenben áldattok.

           Bátorsággal Istenben bízjatok,
10       Seregökkel rendöt állassatok,
           Pogánokval vívni ha akartok,
           Nagy felszóval nékik így szóljatok:

           Állyatok meg, és mind hallgassatok,
           Attyafiak Istenben mind vattok,
15       Csak Istenben vitézök bízjatok,
           Mert ű lészön fegyvertök, paizstok.

           Sőt Istennek mind meggyovónjatok,
           Bűnötöket szánjátok-bánjátok,
           Ellenségtöknek megbocsássatok,
20       Feletöket ti bátoríccsátok.

           Tuggyátok aszt sok jámbor vitézök,
           Régtől fogván ez pogán terekök
           Elhordották, levágták nemzettök,
           Pusztították, rablották földetök.

25       Itt valaki közzülünk elesik,
           Az angyalok mennyországban viszik,
           Ez világon neve elhírhöszik,
           És mindönök nagy jóval üdvezlik.

           Az kik kösztünk itt megmaradandnak,
30       Mind örülnek nagy gazdag prédának,
           És romlásán, veszésén pogánnak,
           Az Istennek nagy hálákat adnak.

           Ne futamjék senki közzületök,
           Mert sok jámbort ti itt elveszthettök,
35       Magatok es itt, vagy hon elvesztök,
           Mely pokolban ti eltemöttettek.

           Vélem öszve no mind induljatok,
           Krisztus Jézust mind felkiálcsátok,
           Az Szentlelköt kérjétök, hívjátok,
40       Induljatok vélem már, mongyátok:

           Sokan várunk Szentlélök Úristen!
           Jöjj el immár, légy vélünk ez igyben,
           Ne haggy minket elesni hitünkben,
           Mindhalálig vívjunk te nevedben.

45       Lám, régönte az te fiaidat
           Meghallgattad tebenned bízókat,
           Vigasztaltad szegín juhaidat,
           Elrontottad kegyötlen farkasokat.

           Jöjj el immár te szent Fiúisten,
50       Véled lészön az Atyaúristen,
           Ne aggy minket ez pogán kezében,
           Kegyötlenül elvesznünk ez igyben.

           Te magadat ígyérted minékünk,
           Hogy megrontod ellenségünk nékünk,
55       Szabadítod országunkat nékünk,
           Nagy ínségből kimentöd mi népönk.

           Elrontád te régön ó törvénben
           Az fárahó királt mély tengörben,
           Szabadítád népedet az vízben,
60       Mert csak bíztak te istenségödben.

           Rettentéd meg Olofernes népét,
           Judit asszonnyal vétetéd fejét,
           Ott elvesztéd szántalan sok népét,
           Meghallgatád Juditnak kérését.

65       Az hatalmas Nabugodonozornak
           Nagy sok népét elvesztéd királnak,
           Fejét adád kezében Cyrusnak,
           Hatalmadat jelentéd sokaknak.

           Támasztád fel az gyermök Dávidot,
70       Pásztorságból szerelmes prófétádot,
           Megöletéd az nagy Góliátot,
           És megrontád kegyötlen jászokot.

           Vedd el róllunk azért haragodat,
           Mutassad meg irgalmasságodat,
75       Ma es roncs meg gonosz pogánokat,
           Jó Isten vagy, mutasd meg magadat.

           Semmi kétség nem tartja tagunkat,
           Meghallgattad fohászkodásunkat,
           Mast vélönk vagy, vessük fel mi fánkat,
80       Jézust, Jézust üvölcsünk, ropp, csatt, patt.

           Eszt ki szörzé, gondolá Kassába,
           Pártos urak vannak jó szándékba,
           Mind fejenként pogánra vívásba,
84       Szolnok alatt mast várcsinálásba.

           Sok királról, császárról emlékösztem,
           Csuda hadakat rólok beszéllöttem,
           De terek nemzetről nem elmélköttem,
           Meghallyátok, mit felőlök értöttem.

5         Én beszéllök Szulimán járásában,
           Kinek birodalma vagyon Budában,
           És nagy része vagyon mindez világban,
           Isten ostora ő nagy sok országban.

           Birodalma nagy vagyon ez császárnak.
10       Háromféle terek fejedelmet monnak,
           Az egyiket hívják szultán Szulimánnak,
           Szultán Szelim neve volt az attyának.

           Ennek vagyon szép fejér patyolatja,
           Geregországban Konstantinápolt lakja.
15       Másik fejedelöm Sahizmail fia,
           Neve Sahit Ahmáz az Kazul basa.

           Sahitnak vagyon vörös patyolattya,
           Perzsiában Korozaint ű lakja.
           Harmad fejedelöm az nagy Jesil bas,
20       Filiszteus terekeket ez bírja.

           Tiszta kék vagyon ennek patyolattya,
           Császárt az Kazulra ez haragítá,
           Az két fejedelmet egyben vítatá,
           Kazult az császárnak így béárulá.

25       Így izene Jesil bas az császárnak:
           "Vedd el országát az Kazul basának,
           Mert attyokfiát veszik házastársnak,
           Felségöd hitinek ellene vadnak.

           Én is melléd megyök minden népemvel."
30       Császár hallá, készöle erejével,
           Negyedfélszázezör lovag népével,
           Tizennégyezör képös kopjás kézívösvel.

           Négyszáz taraszkval, tízezör puskásval
           Indula, hogy szömben vívjon Kazulval.
35       Kazul vagyon hatvanezör lovagval,
           Semmit nem gondol az terek császárval.

           De az császárt ott Jesil bas megcsalá,
           Mert népével őmellé nem jött vala,
           Azért császár oly igen siet vala.
40       Kazul egy követét elkülte vala.

           Ez követ császár táborába juta,
           Követségét az basáknak nem mondá.
           Császár hallá, őtet hozzá hívatá,
           Az császárnak az követ fejét hajtá.

45       Az zsebből egy szelöncét ott kivonya,
           Áfián nevű maszlag kiben vala,
           Adá az császárnak, és így szólt vala:
           "Felségödnek küldé eszt Kazul basa.

           Küldé ez maszlagot, hogy te megrágjad,
50       Mert hallotta nagy haragusságodat,
           Inkább megmutathatod haragodat,
           Meg nem kéri az te nagy haragodat."

           Szólla császár: "Bizon eszt nem csudálom,
           Hogy néköm eszt izente az én rabom,
55       De te vakmerő szívedet én látom,
           Hogy eszt meréd mondani, aszt csudálom."

           Ugyan hamar követöt megfogatá,
           Egy idegöt hamar előhozata,
           Az ő lábára aszt hamar fojtatá,
60       Annál fogva őtet felakasztatá.

           Láták basák, császárnak mongyák vala:
           Nem hallották ők, sem olvasták volna,
           Valahol követöt megöltek volna.
           Császár hallá, eleresztette vala.

65       Juta Kazul szömbe császár népével,
           Szemben szálla az császár erejével,
           Vagyon Kazul válogatott vitézökvel,
           Csak kevesen, hatvanezör jó legénvel.

           Megszemlélé Kazul az császár hadát,
70       Elöl látá szép képös íves hadát,
           Utána látá natúliai hadát,
           Macedóniai hadban az császárt.

           Aszt parancsolá Kazul szolgáinak,
           Az első hadat csak letapottatnák,
75       Az másikat bottal csak elhullatnák,
           Ő maga öklelne hadára császárnak.

           Nagy zengésök, üvöltések lőnek,
           Nagy erőssen ők öszvezöndülének,
           Mindkétfelől erős viadalt tőnek
80       Az császár népében sokan veszének.

           Csuda bátorsága Kazul basának,
           Nagy gondot adott ő ott az császárnak,
           Látá császár veszését két hadának,
           Kazul juta puskáira császárnak.

85       Igen kezde Kazul népe hullani,
           Taraszk, puska miatt oly igen veszni,
           Mert nem tudnak vala puskátúl félni,
           Ők soha nem tuttak puskából lőnni.

           Az Kazulnak egy karját általlövék,
90       Főhadnagyát viadalba ellövék,
           Kazul látá, ott hamar megfutamék,
           Mégis fele népével megmeneködék.

           Szancsákbékök jelösek elesének,
           Tizenegyen viadalban veszének,
95       Lőn halála basák közül kettőnek,
           Az egyiknek az főúr beglerbéknek.

           Azért császár nagy nyeröségöt nyere,
           Kazulnak minden marháját elnyeré,
           Pohárszékit, társzekerit elnyeré,
100     Szép feleségét es császár megnyeré.

           Róla azért esék oly nagy bánatba,
           Hogy sok főnépe vesze viadalba,
           Tebritz várast az Kazul országába
           Megvevé, elrontatá haragjába.

105     Kazul földéből császár kiindula
           Mikor juta az Konstantinápolba,
           Kazul szép feleségével elhála,
           Csak egy éjjel császár véle vigada.

           Adá feleségül Kertez szancsáknak,
110     Szancsák megköszöné aszt az császárnak.
           Mikor az ágyban ők együtt volnának,
           Szancsák nyúla kezéhöz az asszonnak.

           Szancsák aszt eszébe nem vötte vala,
           Az asszonnál titkon egy hancsár vala,
115     Ágyékjában hancsárt ütötte vala,
           Az Kertez szancsák ott hamar meghala.

           Vala asszony igen nagy siralmába
           Az szót mongya ágyasházban sírtába:
           "Eszt azért szörzém én nagy haragomba,
120     Nem akarok többet élnöm ez világba.

           Légyen az én vitéz uram éltéjért,
           Én férjemért, ím az Kazul basájért,
           És énrajtam lött az nagy kisebbségért."
           Császár hallá, őt megfogatá azért,

125     Bévetteté az tengörnek vizébe.
           Vagyon császár meg oly elmélködésbe,
           Kazult elveszesse az ő földébe,
           Mert bánkódik, hogy kárt vallott földébe.

           Az Ibráin basát császár szólítá,
130     Az Kazul basára őtet bocsátá,
           Aszt erősen néki megparancsolá,
           Hogy Kazult kergetné és nyomorgatná.

           Sok néppel Ibráim hamar indula,
           Kazul földében egy várasban szálla,
135     Közel Kazul egy szép várasban vala,
           Esztendeig öszveharcoltak vala.

           Semmiképen mezőre Kazul nem méne,
           Az Ibráin őnéki eszt izené:
           Szömély szerént ővéle szömbe jönne,
140     Az szerencse válnék el, kié lenne?

           Aszt íratá Kazul az Ibráinnak:
           "Te vagy csak egy rabja az Szulimánnak,
           Nem illik il nagy fejedelöm úrnak,
           Viadallal társa lenne egy rabnak.

145     Vagyon néköm ilyen rabom, mint te vagy,
           Annak megmutathatod, hogy te ki vagy,
           De hívjad ki uradat, ha jámbor vagy,
           Azzal szömben vívok, meglátom, mint vagy."

           Az Ibráin eszt császárnak iktatá,
150     Szóval császárt igen szorgalmasztatá,
           Ne alunnék, nagy hadát indítaná,
           Kazul basán bosszuját megállaná.

           Legottan készüle császár nagy hadval,
           Négyszázezör lóval, négyszáz taraszkval,
155     Tizenkétezör puskás jó jancsárval,
           Kazulnak eszt izené nagy haragval:

           " Tuttodra adom néköd indulásomat,
           Titkon nem viselhetöm nagy hadamat,
           Hogyha jámbor vagy, vár meg enmagamat,
160     Országodért vív meg, mutasd magadat.

           Valahol meglellek, én megkereslek,
           Hogyha viadalba tégöd nem lellek,
           Várasidról várasidra kergetlek,
           Úgyes tégöd én rabságomba ejtlek."

165     Sietséggel készül Kazul, hogy hallá,
           Az császárral szömbe vívni akar vala,
           Deli Mentes egy főtanácsa vala,
           Egy nagy hegyre Kazult felvitte vala.

           Az császárnak mutatá nagy erejét,
170     Tengörnek mondá az császár sok népét,
           Tengör módra elnyelné Kazul népét,
           És mutata sok taraszkot, puskás népet.

           "Kegyelmes úr, néped ha arra viszöd,
           Kegyötlenül őket megégettetöd,
175     Jobb körülök kabdosván keröngenöd,
           Császár népét gyakor helyön öldöznöd."

           Ottan megfogadá Mentes beszédét,
           Kezdé kerengeni császár erejét,
           Sok helyön öli, vagdalja ő népét,
180     Kazul azzal mutattya jelönlöttét.

           De hogy eszt császárnak megmonták volna,
           Kazul szömben viadalnak nem állana,
           Csak kerülök oly igen kapdosna,
           Az császárnak abból nagy kára volna.

185     Az császár hogy hallá, hamar indula,
           Babilóniát búába megszállá,
           Hogy mely váras Kazul basáé vala,
           Császár vítatá, és megvötte vala.