Harmadik felvonás

Sík. Messziről palota látszik, s feléje bokrok között egy
gyalogút visz.

Mirígy

Itt van hajnal palotája,
És tündér tömkeleg.
Tünde s Csongor - úgy mutatják
Messzelátó szemeim -
Erre jőnek, az pihenni,
Ez mint árnyék, őt követni;
S a manók is - mely szerencse!
Üldözésem tárgyai,
Erre jőnek. E határon
Most én kővé változom,
Rút varacskos régi kővé,
Hogy, mit önkényt elbeszélnek,
S fúrt agyakon végezének,
Majd, ha mind kihallgatom,
Meg lehessen rontanom.

Leül s összezsugorodik. A manók húzzák kordélyon Balgát s
bólyogatnak.

Balga

Deh, te Duzzog! e biz alszik
Mind a három, mint az ürge,
Jól teszik, hadd nőjenek.

Leszáll s nyujtózik.

Ejha! szinte megmeredtem!
Úgy, de bezzeg Balga bátytó,
Mit csináljunk a manókkal?

Hirtelen föleszmélve.

Úgy van, úgy lesz, azt teszem.

Lassan félre fordítja a kordélyt.

Megfordítom a szekerkét
S e varacskos vén követ
Felnyalábolom fölébe.
Aztán hadd ballagjanak,
Mind a vízig szárazon.
Deh, te szürke, deh, te ráró. -

A manók bólyogatva elballagnak.

Mirígy
egy kissé fölemelkedve.

Elmegyek, de fél fülemmel
Itt vigyázok, mint az örvény,
S jaj neked, te csalfa szolga,
Meg lesz ágyad vetve nálam,
Meg! csalánból, és tövisből,
S szúnyogokból szemfedőd. El.

Balga

     Mintha szóltak volna? - Senki.
Így la! most szabad vagyok.
Hej! de mit szemlélek ott?
Ember az, vagy morzsalék?
Oly alatt mász a gödörben.
Csongor úrfi. - Ő az, ő az!
Oh, be messze van szegény.
Hol jár itt az istenadta?
Átkozom rosz bocskora
Milyen hirtelen meghozta.
Soha, soha! Csongor úrfi,
Erre! Erre!

Csongor
jő.

     Itt vagy, Balga?

Balga

Itt biz én, pedig kocsin.

Csongor

Hál' az égnek, hogy kimásztam.

Balga

Úgy-e, a bocskor vetett le?

Csongor

Nem tudom. Mint gondolat,
Mint sugár, mely egyik égből,
Egy világi messze végből,
Más világba szökve hat,
Jöttem, vagy csak álmodám,
És alattam, és fölöttem,
Oldalattam, és köröttem
A világot láthatám.
Egy nagy arc volt, végtelen,
Rajta millió szemek;
Mind oly ékes, oly remek,
Hogy beszédem képtelen,
Méhdongás, szunyogzene,
Elbeszélni, amit láttam,
Ahogyan forrt fenn, s alattam
A világok mindene.

Balga

S ily magasról porba hullni,
Mily keserves hullomás!

Csongor

Úgy van, s azt nem érzi más,
Mint, ki már fenn kezde járni.
De beszéld el, Balga, mint van,
Ily hamar, hogy itt teremtél?

Balga

Aki ösmer, nem csodálná.
Mig te égen, csillagon
Összevissza nyargalóztál,
Addig én kordélyomon
Jöttem itt a vert uton.
Mennyi csárda, mennyi csapszék
Volt előttem! és utánam!
Az egész út csárda volt.
S rajta százezer pohár
Csillogott, mint napsugár.
S mennyi zaj, mily kurja volt,
Azt én el nem mondhatom,
A mennydörgő mennykü dobszó,
S a legmérgesebb mozsárszó
Ahhoz képest cimbalom.

Csongor

Jó szerencse, hogy talállak.
Ott, a' házba költözünk most,
S hírt, tudosítást veszünk.

Balga

Vagy még inkább jól eszünk,
És annál inkább iszunk.

Csongor

Telhetetlen! annyi csárda
Volt előtted, s szomjuhozál?

Balga

Telhetetlen, és mivel?
A temérdek semmivel.
Mint fizettél, úgy ihattam,
Szégyenedre - csak vizet.

Csongor

Majd a jobb idő fizet.
Balga, hallod, itt megálljunk.

Balga

Elhiszem; mert két leány jő,
Két parányi mézedény.

Csongor

Oh, az első mily sugár,
Mily dicsőség mozdulatja.

Balga

Kár! a fátyol elborítja.

Csongor

Lába két ezüstmadár -

Balga

Hímtelen nép, árva pár.

Csongor

Mely enyelgve jár a földön -

Balga

Legkivált a búzaföldön.

Csongor

Oly mulón, oly könnyüden,
Mintha csókot kérne kölcsön
A füvektől, a virágtól,
S félni kell, hogy meg nem adja,
Hogy legottan elrepűl,
S a virágot sírni hagyja.

Balga

Ej! a tüske majd megfogja.
Mondhatom, gyöngy két személy.

Csongor

Oh, ne mond kettőnek, egy,
S ami ott utána megy,
Az csak árnya termetének.

Balga

Az nekem már cifra ének!
Hát az árnyék vastagabb-e?
Törzsökebb-e, izmosabb-e?
S a valóság ösztövér?
Oh, uram, még oly árnyékot
Össze-vissza s átölelni
Nem legböjtibb gondolat.

Csongor

Szószatyor! ne tátogass itt,
Nyeld el félkapált eszednek
Lúdtömő termékeit.
Menj, mig e nap rajzolatja
A szük útat el nem hagyja,
Térdepelve állj elébe.
Kérjed, kényszerítsd nevemben:
Nincs-e tiltva s kedve ellen
Mondhatatlan kellemeinek
Elborulnom zsámolyánál,
S mint utasnak, idegennek
Kérdést tenni szűz magánál?
Menj, ne késsél, menj sietve.

Tünde, Ilma
jőnek.

Ilma

Azt mondottad, asszonyom, hogy
Itt a Hajnal honja van.

Tünde

Úgy van, Ilma, ott ama ház,
Mely rőt tajtékból fuvalva,
S csillaggal van koszorúzva,
És e tündér kert megette
A szép hajnal birodalma.

Ilma

Úgy, de az csak tréfa volt,
Hogy tilalmas birtokában
Lánnyal szólni férfinak,
Még tilalmasb nyájaskodni
S csókért csókkal adakozni?

Tünde

Csak valóság, amit mondasz.
Hogy legelsőbb kedveséhez
A szerelmes lányka szólt,
Elpirultak arcai,
S szebbek lőnek Hajnalénál,
És azóta e hazában
Amely lány szól kedveséhez,
Eljátszotta kedvesét,
Eljátszotta szíve üdvét,
Mely, mint forrás a hegyekből,
Ömlik, ömlik, s vissza nem tér.
Csak mikor fenn tündököl
A világos dél,
S Hajnal messze múlat, egy más
Ország szélinél,
Akkor kertje belsejében
Lop a szerelem,
S egy rövidke édes órát
Enged töltenem.
Ah, de innen, innen is
Elhajt végzetem,
S akivel felboldogulnék,
Nincsen itt velem.
Csongor ah, még egy delem van,
Egy kis óra tartománya,
És te messze, messze vagy még,
Mint a végtelen világvég.

Ilma

Már azt meg kell vallani,
Ily bohó kis rendelést
Nem találni hét megyében.
Férfihoz nem szólni lánynak!
Szörnyűség az. -

Tünde

     Ilma, hallod,
Emlékezned illik, hol vagy.

Ilma

Már azt meg nem állhatom,
Legalább hagyd megsiratnom.

Meglátván Csongort és Balgát.

Ah! szegényke szolgálójok.

Tünde

Oh öröm, kit látok ott.
Ilma, Ilma, Csongor eljött.

Ilma

Oh, keserves állapot,
Balga is nyomába jött.

Tünde

Oh, örömnek fájdalomnak
Kínos édes érzeménye!

Ilma

Asszonyom, nem volna jó,
Míg időnkben tart, ölelni?

Tünde

Hagyd el, Ilma, jer, siessünk.
Vár kívűl egy ház vagyon,
Tisztes özvegyasszony lakja,
Ott Csongornak hirt hagyunk,
Délben Tündét hol találja.
Jer, ne lépj oly pípesen,
Mintha boltba küldenélek,
Jer, szaladjunk.

Balga eléjök térdepel.

     Ah, de nézzed,
Itt egy ember -

Ilma

     Tátogat.

Tünde

S milyen harcsaszája van.

Ilma

Vajjon? s Csongor úrfi szebb-e?

Tünde

A majomhoz is hasonlít.

Ilma

No bizony! - de nem haragszom:
Férfi, mint a többiek.

Tünde

Ilma, mondd el, mit tegyek?

Ilma

Én egy tapot sem megyek.

Balga

Ne tovább, szelíd galambok,
Térdem itten a határ.
Ott egy ékes ifju vár -

Ilma

Éhes, úgy-e? hadd igyék.

Balga

Az' nevében szólandok.

Ilma

Oh, az ürge a vakondok,
Hogy beszélhet ily bolondot!

Tünde

Ilma, nézzed, nem bocsát;
Szűk utunkat mind elállta.

Balga

Oh, talán nem hallotok,
Vagy magyar szót, szép virágim,
Még ti nem tanúltatok?
És az a kis gyenge száj,
Gyenge, mint a csibemáj,
Oly hiába volna szép,
És hiába oly pirosló,
Hogy határin semmikép
Nem terem meg a magyar szó?
Azt kivánom tudni - Menykő!
Egyik sem fülel reám.

Tünde

Ilma.

Ilma

Tessék.

Tünde

     Ments meg innen.

Ilma

A majomtól?

Tünde

     Ah nem, Ilma,
A legnyájasabb legény.

Ilma

Férfi.

Tünde

A természet oszlopa.

Ilma

Mit parancsolsz, asszonyom?

Tünde

Tedd, hogy félremenjen innen,
Mert különben itt veszünk.

Ilma

Megcsipem, hogy vére csordúl.
És tudom, hogy visszafordúl.

Balga

Jaj, mi szörnyü tíz köröm,
A boszorkány körmök ilyek.

Ilma körmei előtt hunyászkodva átborúl a keskeny gyalogúton

Ilma

Asszonyom, nézd, elterült,
S híd gyanánt lesz lábaidnak,
Annak is rossz bár; de menj át,
Addig én őrt állok itt.

Tünde átmegy.

Balga

     Vaj! mi volt ez, bolhaugrás,
Vagy szunyogtánc hátamon?

Ilma átmegy.

Jaj nekem, jaj tomporom,
Oh, ez átkozott szekér volt.

Ismét térdre áll.

Csongor

Már nem állhatom tovább.
Elborúlok ott előtte,
S válaszát magam veszem.

Letérdepel, Tünde, Ilma közbeszorulnak.

Tünde

Ilma! lásd, hová vezettél?
Most középen itt rekedtünk.
Ott a szolga, itt az úr.

Ilma

Szörnyüség, most mondja bárki,
Hogy leánynak lenni könnyü!
Útját úgy eltérdelik,
Hogy nem képes elszaladni.
Mint lehullott férges alma
Láb előtt hever körűle
A sok csalfa férfi szív:
S aztán lépjen, s ne botoljon!
Oh, én inkább hódolok.

Csongor
Tündéhez.

Nap, ki elborulsz előttem,
Éjbe foglalt délvilág
Szólj, miként nevezzelek,
Hogy ha fénynek mondalak,
Még csekély ne légyen a név.
Nem felelsz? ah, ajkaid közt,
Mint szeretnék lenni szó,
Titkos, édes, fél kimondott.
Szólj csak ennyit is, ne kínozz.
Nincs szebb, mint a némaság,
Mely szép ajkakon mulat;
Tó az, mely bár pusztaság,
Mégis mennyet mutogat.
Oh, de már ha tiltva van,
Látnom rózsaréveit
Szózatodnak, hallanom hagyd
Szívbeöltő hangjait.
Intesz? félretérjek innen.
S meg ne tudjam, hol vagyok?
Ah ha még te is kegyetlen,
Milyek úgy a szirt s fagyok?
Elveszek! - de nem busítlak,
Szívemet hagyom hidúl;
Lásd, hogyan mégy rajta át,
Mert alatta tenger a bú,
S a sohajtás fergeteg.

Felkel. Tünde s Ilma mennek.

Semmi szép szó, semmi kéret
Meg nem tartja; elmegy, itt hágy.
Szólj, te tőke, szólj, te szikla,
Szólj, te békasó! mivel
Bánthatád, hogy nem felel?

Balga

Én?

Csongor

     S ki volna más? te szirt,
Irgalmatlan rossz kova,
Kedvem volna addig ütni -

Balga

Rossz kován nehéz kiütni.

Csongor

Összezúzlak, sárgöröngy.

Balga

Azt ne tedd az istenért!
Ily gyaloghid, mint magam,
Félvilágon sem terem több,
Melyen istenasszonyok
Járdogálnak, lépdegélnek.
Úgy beszélik, egy volt ilyen.
Melyet Jákob álma látott,
S Balga alkalmas hitellel
Még ez őstől származik.
Oh, az a láb!

Csongor

     Mit beszélsz?

Balga

Általlejte hátamon.
Oh, mi láb az!

Csongor

     Gyenge volt-e?

Balga

Ah, mi gyenge!

Csongor

     Szólj, kicsiny volt?

Balga

Ah, mi kisded!

Csongor

     Könnyű volt-e?

Balga

Mint a szellő.

Csongor

     És nyomása?

Balga

Édes, ízes és csiklandós.
Minden porcikám megindult:
Szívem, májam, agyvelőm,
Még a -

Csongor

Nem hallgatsz-e?

Balga

     Még a
Hátam is nyögött belé,
Úgy megnyomta - meg ne üss hát -
Azt hiszem ő, csak árnya volt,
Aki úgy reám dobolt,
S dobbanása oldalaim közt
Most is nyögve bujdosik.

Csongor

Ah, ha Tünde volt - de hírét
Itt ki mondja most nekem?
Elnémúlt a szerelem,
S akkivűl nincs semmi hívem
Mely vezetne útamon.
Nem tudom, hová legyek.

Balga

Nagy baj. Ily esetben a hős
Torkon metszi a keservet,
Elsohajt egy ilyenadtát,
S szépen meghalálozik.
A szokás ez -

Csongor

     A szokás az,
Hogy te most letérdepelj,
Durva szolga, mert miattad
Hágy el mindenütt szerencsém.

Balga

Ah, kegyelmezz.

Csongor

     Nem, letörlek
Annyi veszteségemért.

Balga

Ah, kegyelmes úr, csak egy szó!
Vedd le lábadat nyakamról,
Itt találtam egy nyomot.

Csongor

Mit találtál?

Balga

     Hátamon van,
S itt a földön a homokban.

Csongor

Mily jelek, mily gyenge lábnyom?
Egy van ilyen a világon!
Ő az, ő az, Tünde jár itt,
Tünde! - oh, öröm, ne ölj meg.

Balga

Hej! be jó, hogy a homok
Minden úton megterem.

Csongor

Jer, kövess, tán úton érjük,
Oh szerencse, oh örömnap! El.

Balga

Szinte meghalék, de semmi!
Oh szalonna, oh kenyérnap! El.

A manók húzzák a szekeret Miríggyel.

Mirígy

Hóha!

Kurrah

Hőhe! Itt megálljunk.

Berreh

Oh, mi kárhozott fiak!

Duzzog

Mért nem róka, hogy megenném!

Kurrah

Elszökött az átkozott.

Berreh

Rajtunk egy követ hagyott.

Duzzog

Egy varacskos vén követ,
mely alatt kigyó tenyészik,
S a penészes béka nyög.

Berreh

Döntsük el, hogy összezúzzék.

Kurrah

Aki ráül, elkárhozzék.

Duzzog

Holtig álmatlan legyen,
Aki rajta megpihen.

Mirígy
fölemelkedve

     Hőhe!

Berreh

Mely ijesztő.

Duzzog

     Mely utálat.

Berreh, Duzzog elszaladnak.

Kurrah

Bár utálat nézni rád,
S hozzád nyúlni förtelem;
Megragadlak, undok állat,
Meghuzattál, most fizess.

Mirígy

Oh, fiam, kár vesztegetned
Szép erődet oly hiába.
Hátha még majd rád ijesztek?

Kurrah

Szállj le, és ne tétovázz,
Egy van, aki rám ijeszthet.

Mirígy

S egy van, aki bánthat engem,
Tudd, s réműlj, az ördög az.

Kurrah

Tudd meg hát, és vessz, az ördög,
Aki bánthat, én vagyok.

Mirígy

Rossz manó! ki rád ijeszthet,
Vén Mirígy, tudd, én vagyok.

Kurrah

Hah, utálat!

Mirígy

     Meg ne indúlj:
Mert, ha lábad, mint az örvény,
Mint az orsó pördül is,
Vén Mirígy mint gondolat,
A boszúnak gondolatja,
Úton ér, és elemészt.

Kurrah

Vagy, vagy sem; de szólj, mi kell még?

Mirígy

Látod a fehér lakot?
Vár kivűl egy dombon áll.
Ott most én lakom, cselédes,
Tiszta özvegy képiben.
Csongor, aki most ezen jár,
Mert egyéb nincs a vidéken,
Kisded hajlakomba száll.

Kurrah

Hah! leginkább ő az, akit
Körmeim keresnek itt.

Mirígy

Hagyd el! itt erőszakért
Büntetés vár. Jól tudom,
Ami kárt tett, azt idővel
Visszaszerzem, csak figyelj rám.

Kurrah

Mit tegyek, szólj?

Mirígy

     Légy szolgája.
Aki most van, azt rekeszd el,
S öltözzél, mint ő vagyon,
Légy bohó, mint az, s fecsegj,
Hogy, ha Csongor lát, ne sejtse,
Ami változott körötte.

Kurrah

Értem, értem, mit tovább?

Mirígy

Csongor majd egy kertbe visz
A közép dél fényekor,
Hintsd meg ottan e porokkal,
S ő alunni fog, ha szinte
Félvilágot érne is
Minden perc, kit ott elalszik.

Kurrah

És azontúl?

Mirígy

     Bízd reám;
Károd megtéríttetik.
Most eredj, én majd követlek.

Kurrah
félre.

Nem hiszek; de úgy cselekszem,
Hogy jutalmam meglegyen. El.

Ledér
sietve jő.

Mirígy

Pszt!

Ledér

Ki szólít?

Mirígy

     Pszt!

Ledér

     Ki az, no?

Mirígy

Pszt!

Ledér

Hiszen megyek, de merre?

Mirígy

Kis leány.

Ledér

     Oh, oh, bizony ni!
Kis leány.

Mirígy

     No, nagy leány hát!

Ledér

Hát bizony, nem mindenik
Olyan ám, mint nénike,
Oly redőből szőtt öreg zsák.

Mirígy

Kis babám, ne légy boszús.

Ledér

Oly töpörtő! akinek már
Fogfájása sincs -

Mirígy

     No kedves
Kis madárkám, csillapodjál.

Ledér
nevetve.

Néne, úgy-e szép dolog
Szántóföldet vinni arcán,
Melyben agg szeplő virágzik,
S mint egy tisztes régi szűz,
A szömörcs szakállt ereszt?
Jaj, beh furcsa kép maga!

Mirígy

Fúdd ki már lúdmérgedet,
Dévaj, álnok, csapdi szer, te.
Én tudom, hogy nem vagy oly rosz,
Mint szavadból mondanálak;
Lásd, a kort tisztelni illik,
S én, behintve bár redőkkel
Még javadra élhetek tán;
Mert, leányom, a redők

Ledér arcát végigsimogatja.

Majd ez arcon is tanyáznak.

Ledér
megborzadva.

Hah, mi jég kéz!

Mirígy

     El ne rémülj.
Hát hová mégy, szép leányom?

Ledér

Hát hová s hová ne mennék?

Mirígy

Oh, te gyöngy, te pávatoll!
S hát hová mégy, gyermekem?

Ledér

Erre is, meg arra is
Tudja isten, vagy mi! merre?

Mirígy

Valld meg, édes, nemde otthon
Kór apád van s szenvedő;
Nincs egyéb, mint csak te, aki
Gyámolítsa és kötözze,
Most füvekkel gazdagon
Visszatérsz, hogy azt tegyed.
Úgyebár! tudom, mi űz?

Ledér

Ah!

Mirígy

     No lásd, leányom;
Az nagyon szép, mert atyád volt,
Aki téged, bennszorúltat
A rettentő tűzhalálból
Másod élettel megáldott,
S már te ép vagy, ő pedig, mint
Szén az izzadó kohóban,
Vész, fogy, s tán hamvába dől.

Ledér

Oh jaj, oh jaj!

Mirígy

     És az árvák,
Oh, az a két gyenge gyermek,
Aki porban mász előtte,
S mint oroszlán rí az éhség
Ajkaik közt, hogy miatta
A sivány port rágdogálják.
S a szegény, e férgek atyja
Nem segíthet, nem mozoghat,
Köny helyett kínlángokat sír
És az égre így kiált föl:
Isten, Isten! élsz-e még?

Ledér
leül, és sír.

Jaj nekem, jaj elhagyottnak!

Mirígy

Kelj föl, kis bohó te, kelj föl.
Hisz csak tréfa volt beszédem.

Ledér

Jaj nekem, jaj! mit tehettem.
Egy setétlő kis teremben
A pokolmécs pillogása,
Bűnös ajkak suttogása
Elboríták lelkemet.
Elpirultam, és nem látszott,
Visszavágytam, nem bocsáttak,
Vagy bocsáttak, s nem jöhettem,
Nem kivántam jőni már.
Hév kar ége vállamon,
S a merész, az áruló csók
Elcsattant tűzajkamon.
S oh, azóta, szörnyü élet!
Oh, én elveszett leány, én!

Mirígy

Hagyd leányom a keservet,
Egy szép úrfi vár reád.

Ledér

Jaj nekem! szegény apám! -
Átkozott az óra is.

Mirígy

Kelj, ne sírj te kis bohó,
Nézd e szép aranyhajat.

Ledér
fölkel.

Azt is átkozom -

Mirígy

     Te dévaj!
Lásd, neked van szánva, kell-e?
S oh, az a szép gazdag ifjú!

Ledér

Én testvérimhez megyek.

Mirígy

Mintha aztán nem mehetnél!
Oh, mi szép az ifju vérnek
Úgy lobogni, úgy szökelni.
Félig alkonyúlt teremben
Bíbor ágyon a fehér lány
Mint elöntött téjhab alszik,
Vagy csak úgy tesz, mintha alunnék.
S mint a megrezzent harang,
Hangzik, és ver a tüzes szív:
Akkor a szép ifju jön
Titkon, csendben, egyedűl.
Jer velem, ne búslakodjál,
Jer, te csinos kis boszorkány.

Ledér

Oh jaj - elmegyek haza.

Mirígy

Hogyne mennél! most velem jőj.
Mennyi szál hajad terem,
Mind arannyá változik,
Olyan gazdaggá tehetlek.

Ledér

Istenem! hát merre menjünk?
Én tán elmegyek haza.

Mirígy
elvonja.

Kis bohó, nem! most velem jősz. Félre.
Csongor, ezt neked szereztem.
Ennél lelj utált szerelmet,
Azt ohajtom, s végrehajtom,
S többé nem keres boszúm.