(MOSTOHA ÁLLAPATUNK...)
(MOSTOHA ÁLLAPATUNK...) |
|
|
Mostoha áLLapotunk terhét egy DráVaINájás
VILLongó hab közt szánta LetolLVa fejét.
Pest, 1817
(NE SZÁNJ MEG...) |
|
|
Ne szánj meg éltem szűnte után, útas!
Ne szánj! nyugalmam felzavaró szavat
Ne mondj felettem, kinjaimnak
Vélem egyűtt temetése itt lett.
Pest, 1817
A KEGYETLEN EMBERRŐL |
|
|
Zordon szikláknak szirtjei közt nevelt
Vad, - Tigris emlő szoptata tégedet,
Te tenger háborgó dagályán
Szerte csapó Boreás kegyetlen
Magzatja! mily nagy fergeteget szülél,
Csendünknek habzó indulatid mire
Kisztetnek ismét állhatatlan,
Béke törő Furiák dühénél
Durvább, ragadjon messze az éj szele
Téged mi tőlünk a hegyek öblibe,
Egymásra dőlöngő haboknak
Árja vigyen felhevűlt ölébe.
Szent béke áldott lakhelye téreink
Csendében állván tárja ki ajtajit
S kisded karunkat felsegítő
Karjaival kegyesen fogadja.
Pest, 1817
(KEDVETLEN A DAL...) |
|
|
Kedvetlen a dal, kedvetlen a sor is,
Melyt legnagyobb gond s fáradozás szüle.
Kedvetlen e sor, melyet írok,
Mert kedvetlen kezek írogatták.
Pest, 1817
(ÉLTÜNK HIÚSÁG TALPAIN...) |
|
|
Éltünk hiúság talpain alkatott
Báj-tűneménnyel jádzani láttatik,
Ha minden éveknek, napoknak
Tűneteit szomorún tekéntjük.
Kik járni tudnak, szollani, már nagyobb
Termetre vágynak, s azt ha elérhetik,
Eljutnak a sok vélemények
Rendetlenűl habozó zajához.
Serdűl azomban hajladozó korok,
A titkos épség ékei nyílanak.
Ekkor alább megy már sikamló
Életüdőnk, hanyatlásra készűl.
Aggott korunknak napjai a komor
Éjnek setétit képzik előnkbe, a
Kétséges elmét csak fogyasztó
Fergetegek kebelünkbe gyűlnek.
Pest, 1817
(BOLDOG AZ, AKI...) |
|
|
Boldog az, aki jeles célját izzadva eléri,
S bármily munka legyen, súlyát megbirni törekszik,
Állhatatosságát jutalommal örömre tetézett
Végezet ingerli, s más több munkákra vezérli.
Pest, 1817
(SEMMIRE SEM MEHETÜNK...) |
|
|
Semmire sem mehetünk, ha csak andalgólag emeljük
Tollunkat, kedvünk, s tárgyunk sincs verseket irni.
Igy tehetetlen volt elmém, késtette nagyokra
Vágyó indulatom, mikoron tárgy nem vala, melyre
Kénye szerént szedné érzésit rendbe, ez okból
Kezdettem tűnődésem versekbe foglalni.
Múlik üdőm hasznos munkában, nem töröm annyit
Válogató elmém a tárgy sokféle nemében.
És bár kedvetlen s ízetlen sorra fakadt ki
Kétes versezetem, mégis több jóra tenyésző
Munka helyett únalmamban jobb ilyeket írnom,
Mintsem egyébb jelesebb dolgot rútúl magyarázni,
Ami többnyire származni szokott unalomnak öléből.
Pest, 1817
AZ IRÍGYSÉGHEZ |
|
|
Minden jóra fenet vad agyart a mérges irígység
És gyakran a rényt is éri miatta veszély.
A terjedt jó hírt, bérét a gondos erőnek,
Hogy letapodja, siet dönteni gúnyaival.
A boldog sorsot sanyarú epedéssel irígyli,
Hogy ha nem ő nyer, dúl fúlva keserve alatt.
Amire állhatatos szorggal törekedhet az elmés
Fáradozó, henyeség által ohajtja azont.
Undok tévelygés, feneketlen mélyre sikamlott
Megcsalatás, mi remény csillaga s fénye vakít.
Büszke Athénának, híres Rómának az írégy
És henye polgárok csak düledékit hagyák.
Számtalan országok szomorú hányatlásai példát
Nyújtanak, s a bánat jajszava erre tanít.
Nagy Hunyadynk, ki Török vérrel festette ki pusztúlt
Téreit ellenség földinek, erre bukott.
Ottoman őt remegé, neve is már rettenetes volt,
Mennyköveket szörnyen hullata karjaiból.
Drága Hazájának javait, hogy tartsa, halállal
Küzde, nagy hírének csillaga szerte hatott.
De meg irígylették tettének határtalan hírét
A puha életnek kényei Cylleivel.
Már vesztére megindúltak nagy gyilkos erővel
A bosszút lehegő Cyllei pártosai.
Tárgyokat elvéték, mert ő megtudta, mit értnek,
Bátor ugyan bosszút állhata, éltet adott.
Isteni kar védj ilyen irígy csordának hadától,
A vad agyart tőlem hajtsad, örökre elűzd.
Pest, 1817
(EGYKORON A KIS EGÉR...) |
|
|
Egykoron a kis egér egy vasládába becsúszott.
Mindene volt bőven, élete kénye szerént
Ott ő jól lakozott, egyszer próbálja, ha vallyon
Mely hasadékon jött, vissza jöhetne-e még.
Úgy lett, ált menvén csak szőrét veszti el, ismét
Megtért, mint ezelött lézzege, töltve hasát.
Minden háborgás nélkűl sétálgata csendes
Rejtekiben, s boldog napjait éldegelé,
De jó élte után sanyarú inségre vetődött,
Mert szűk a hasadék kis köze, teste kövér.
Ő ugyan ált csúszott bőrét vas tőre lehúzta,
Melyért ily szókkal hirleli bánatait:
Bár még kis testem csak szőrét vesztve kicsúszott,
Vissza ne indúltam volna lakozni megint,
Most nem nyújtoznám fele vesztett csonka farommal
Gondatlanságom bélyege terhe alatt.
Pest, 1817
(KÉNYE SZERÉNT...) |
|
|
Kénye szerént széljel dühödő szél hajtja vitorlám,
Szerte ragad, nincs már állapodásra helyem,
Már a vad Sirenek zaj alatt lesekődve csikorgó
Zúgással fogokat dúlva toromra fenik.
Pest, 1817
(ÖSZVEJÖVÉSÜNKET LEVELEMMEL...) |
|
|
Öszvejövésünket levelemmel előzni akartam,
Fáradozó elmem izzadozási között.
Édes Atyámnak halálával megváltoza sorsom,
Mely, hogy tégedet is érdekel, írok azért.
Téged is érdekel az, s ha talán már tőled örökre
Elválaszt, végső öszvejövésre siess.
Majd ha Öcsém kijövend, vele jöjj te is, hijjad azomban
A Czeczeit, ha kijön egy kis időre veled,
Amire oly hevesen buzdíta elöbbeni gondunk
És buzgó szívünk ingere kisztete fel.
Bár a Mennyei Bölcs ugyanarra segítene! bárcsak
E gyász lenne egyedűl engemet érdekelő.
Nyék, 1817
(SZŰZ ARCÁD...) |
|
|
Szűz arcád kecseit forró ifjúi viránynak
Kellemi ékítik s ritka kerékded ajak.
Pest, 1817
EPIGRAMMÁK S NÉMELY RÖVID ALAGYÁK |
|
|
Czinke reád sok irígyeknek rút vádjaik omló Pest, 1817 U. A. 2 Buzgóságodat egy némely mondotta hibának, Pest, 1817 3 Átkozod életed hogy ha szerencsétlen vagy, azomban Pest, 1817 4 Azt mondod Kormos, köztünk nincs nálad erősebb, Pest, 1817 5 Látom hogy ájtatosan viseled magadat, de hogy épen Pest, 1817 6 Imre sietsz; de hátráltat nagyon a komor álom. Pest, 1817 7 Míg nyájas ligetek csendében napjaim élém, Pest, 1817 8 Boldog az, aki világát nyájasan éli magamként Pest, 1817 9 Hogy fejedet beverék, ne boszúld meg, mert igaz
űgyed Pest, 1817 10 Az álomból hamisan jósló Bodorról Álmadat hímezvén ugyanabból jóslani szoktál, Pest, 1817 11 Bosszonkodsz minden kicsinyért, mindegyre nagyítod Pest, 1817 12 Hogy megütél, Brálos, s a kölcsönt vissza nem
adtam, Pest, 1827 13 Síratod a multat, de jövendőt várva tünődöl. Pest, 1817 14 Tiszteled Istenedet, mikor éles mennyköve dördűl, Pest, 1817 15 Nappali pállyáját végezve hanyatlani kezdett Pest, 1817 16 Engedelemre von a hatalom vad rettegetéssel, Pest, 1817 17 A Bajnok Hektórt csalfán leteríti Akilles Pest, 1817 18 Rusnya fekélyeddel, mely csorbát ejte nevemben Pest, 1817 20 Bús Pyram amikoron társát elvesztve kesergné, Pest, 1818 21 Az én nevem V-én kezded nevemet, s yttel fordítva rekeszted, |
Pest, 1818
A BETEG HAZAFIAKÉRT |
|
|
Fohászkodás I. B. örökké tisztelendő Brúna
Ferenchez
temetésekor Pesten karácson hav; 2. 1817.
Brúna! Te boldog vagy. Még, harmad napja miséztél:
Lelked az oltártól, úgy hiszem, égbe repűlt.
Pesti Magyar próbáinkat tisztelte nem egyszer
A Te jelen-voltod: nézz nyavalyánkra, Te Szent!
Néhai nagy Rektor! küldd uj gymnaziominkba
Egy Mátyás lelkét, hogy ha utadba kapod!
Küldd el az Árpádét ha leled a Zrínyi Miklósét,
Mert sok pesti latán veszni rohanva nevet.
Jőjj Te! Mathésis helyett, - hozz natragulyát, vagy eret
vágj,
Mert sok pesti latán veszni - nevetve rohan.
Pest, 1817. december 2.
(KÉRJ TE...) |
|
|
Kérj Te mathesis helyett Brúnától natragulyát, én
Egy Mátyás lelkét kérni sohajtva fogom.
Natragulyádat akárhova tedd, én a deli Mátyást
Hívom, hogy a magyar had jó vezetője legyen.
Pest, 1817. december
(SZÍVEMBŐL ÖRÜLÖK...) |
|
|
Szívemből örülök, hogy kedvet e tudományra
Gyúlasztott benned, titkos erő s nevelés.
Isteni ez munka, folytasd csak régi barátom,
S ez tudományban édes Atyára akadsz.
Pest, 1817. december
(SOK VÉSZ RIASZT...) |
|
|
Sok vész riaszt a tengerek árjain,
Mégis vak hittel sürgeted árbocid,
Hogy a remény majd egy Charybdis
Mérges öblén, veled elmerűljön.
Elöbb megéred ezt remegő Hajós!
Mint azt, miért oly szívesen útazol.
Oh! a remény nem bíztat immár
Amikor elragad a valóság.
Boldogtalan! - járj! már tova hányatik
Hajód, vitorlád már szakadoz, bomol,
Zúg a dagadt víz árja, s színét
Északi szél dühe ostromolja.
A kormos égnek fellegiből zavart
Morgással a bús mennykövek hullanak,
S Romlott hajódat szerte hányva
A zivatart követő veszélypont.
Pest, 1817. december
(VÉGRE KÖSZÖNTÉSEM...) |
|
|
Végre köszöntésem, melyet most vinni tilalmas,
Küldöm el hozzád, Miska fogadja felét.
Pest, 1817 vége - 1818 eleje
(A HAVAZÓ TÉLNEK SZELE...) |
|
|
A havazó télnek szele kezdi lezárni folyóink
Árjait, és jegesűl a hegyek ormin hava.
Már a címeres Híd nem rengeti annyi utasnak
Tagjait, hol kocsizott Pest s Buda kénye szerént.
A Duna szőke vizén nem eveznek el annyi hajósok,
Őket is a télnek mord szele rettegeti.
Partra tolatnak hajók, csikorogva körűltök haladnak
A jegek, és ropogó zajjal omolnak alá.
Még egyedűl járják a víz esméretes útját
A kész révészek, bátran evezve hajón.
Amikor esztendőnk nagy üdőnek tágas ölébe
Visszakerűl s más év kezd leforogni során,
Ő halad! és mi heves zengéssel verseket írunk!
Nem tudjuk, miket hoz majd lefolyása nekünk.
Ám ha nem is tudjuk, tiszteljük örömmel azomban
Eljöttét, nyerjünk ösztöne által erőt,
Vizsgálgatva miket tettünk folytával az évnek,
Rosszúl, vagy mely jót végzeni elmulatánk.
Indúljunk munkára kegyével az Isteni Várnak
A jámbor szeretet visszanozási között.
Én pedig óhajtván, hogy ez évet boldogan éljed
Más többekkel együtt s élj az örömnek ölén,
Tisztellek, s köszönöm, hogy Öcsémnek dolgait híven
Megjegyezéd s gondod volt kiterűlve reám.
Pest, 1818. január
CZECZEI BARÁTOMHOZ |
|
|
Azt véléd, hogy már emléke baráti nevednek
A feledékenység hitlen ölébe bolyong,
Hogy nincs gondja Vörösmartydnak már ma erántad
S hálátlan szívét félre riaszta heve.
Megcsalatál: még ő el nem vétette arányát
Régi barátságunk visszahozása felől.
Hogy levelünk közlése kitűnt, mély csendbe borúlánk
Mindketten, vad idönk durva csapási között.
Engem, mint tudod, a sors mostoha karral ölelget
Sirba temetve Atyám meghidegűlt porait.
Még most érezzük, mi nagyot veszt, aki atyától
Megvált házában árva kenyérre szorúl.
Engem nem sanyarít úgy annyira sorsom, azomban
A dúló ínség édes Anyámat öli,
S több Testvéreimet, nevelés nélkűl maradandó
Kisdedek! Oh ezeket félti kesergve fejem.
Sorsom zsámolyokúl hogy nem nyújthatja segédét,
Keblem hevűl, s epedő búk özönébe merűl.
Meg ne akadj, Czeczeim! e tárgyban, versezetemnek
Bánatit elrebegő félre csapása miatt.
Könnyűl megsebesűlt szívem fájdalma, midőn azt
Mérsékelve szavam tőlem előbbre viszi.
Béke tehát nyugvó hamvára szerelmes Atyámnak!
Hol bús zárait átnyögve siralma borong.
Térjünk vissza megint felvett tárgyunkra, Barátom,
Mely majd mint engem, illete tégedet is.
Hogy tudnillik okát adjam, mért hallgatok eddég,
Hallgattam mult év elforogása alatt:
Öszvejövésünket vizes ősz végére reménylvén
Bízva köszöntésem más levelébe tevém.
Mely hozzád elment-e, vagy a levegőbe bolyongott
Út, s vezető nélkűl, nem tudom: erre felelj.
Őszi nyugalmamban nem tudván merre vagy: írni,
Írt levelemnek arányt nem mere szabni kezem.
Most is hever levelem, melyet számodra leírtam
És kiszabott idejét már meghaladva avúl.
A levelek, melyek tova jártanak, Hertzegi lábon
Mind tudtom nélkűl mentek utazni feléd.
Pest, 1818. január
(EZT A BARÁTOMNAK...) |
|
|
Ezt a barátomnak küldöm, hogy értse, mit érzek.
S emlékezzen meg tőlem elválva szivemről.
Pest, 1818 (?)
|
|