József Attila (22544 bytes)

JÓZSEF ATTILA
(1905-1937)

Az Ady utáni magyar költészet főalakja, a magyar irodalomból világirodalomba nőtt lángelme, a XX. század uralkodó eszméinek világviszonylatban is nagy jelentőségű lírai kifejezője, a szocialista világköltészet egyik példamutatója és vezéralakja. Jelentősége a nemzetközi irodalomban semmivel sem kisebb, mint Bartóké a zenében. És élt mindössze harminckét évet, sorsa nélkülözés, üldöztetés s meg nem értés volt. Rettegett a belülről fenyegető őrülettől és a kívülről fenyegető világőrülettől, a fasizmustól. Élete végső napjain is remekműveket írt, s nem reménykedve többé semmi jóban, öngyilkossággal fejezte be az életet.

A proletariátus legmélyéről indult, a munkásosztály élményvilágát hozta gyermekkorából. Az eltűnt apa és a korán halt mosónő árvája áttengődi az országot: proletárnyomor után a paraszti nyomort. Alulról ismerte meg a várost is, a falut is, és úgy emelkedett fel a szellem egyre magasabb rétegeibe, hogy számára nem volt különbség, még kevésbé ellentét népi és urbánus között. A kor károsan szított irodalmi fő ellentéte az ő költészetében teljes egységben jelenik meg: "az utca és a föld fiá"-nak tudja magát.

Tehetsége azonban korán érik, és rokoni támogatásokkal, szívós kitartással, küzdve a napi kenyérért, iskolába jár, érettségiig verekszi magát, egyetemre iratkozik. Szinte elképzelhetetlen, hogy ennyi kényszerű küzdelemmel hogyan tudott már ifjúkorában olyan nagy műveltséget és olyan fejlett irodalmi kultúrát szerezni. De annyi bizonyos, hogy tizenhét éves korában már birtokában van a Nyugat verstechnikájának, minden versformát biztosan kezel.

Csokonai óta ő a magyar versformák legváltozatosabb eredményű kísérletezője, költészetének formavilága szélesebb skálájú, mint Kosztolányié vagy Babitsé.

Tizenhét éves korában Szegeden Juhász Gyula felfigyel rá. Nemsokára meg is jelenik első kötete (Szépség koldusa). Ebben még Kosztolányi és Juhász Gyula tanítványának mutatkozik, de úgy, hogy hallható már saját hangjának eredetisége is. Később is magába fogadja a különböző hatásokat, és magához hasonítja. Hamarosan megilleti Ady, majd Kassák költészete, később a modern nyugati költészet. Ezekből ötvözi össze a maga hangját-stílusát, amellyel kora legfőbb mondanivalóit tudja klasszikus végérvényességgel megfogalmazni.

Tanulmányait azonban nem folytathatja. Költészetének még ösztönös, de jól érezhető forradalmi hangja ellene fordítja a professzorait: eltanácsolják az egyetemről. De nem akadályozhatják meg szakadatlan továbbtanulását. Hamarosan felfigyel rá az irodalom, Juhász Gyula után az új hangokra oly érzékeny és mindig segítőkész Kosztolányi, majd - ellentétes érzelmekkel - Babits is, és a Nyugatnál harciasabb, baloldali-polgári A Tollat szerkesztő Zsolt Béla, de felfigyelnek a szociáldemokraták is, hiszen a Népszava irodalmi rovatát a költészethez jól értő Révész Béla szerkeszti. Így azután hamarosan a Nyugat, A Toll és a Népszava kezdi hozni a József Attila-verseket. És a kitűnően induló fiatal költőnek most már alkalma nyílik külföldi útra is, ha vállalja a nélkülözéseket, de hát ezt kisgyermekkora óta megszokta. Nekiindul a világnak, fő állomások Bécs és Párizs. Eddig is tudott németül és franciául (nyelvtanárnak indult), most tökéletesítheti ismereteit, s ami még fontosabb, nyelvismerete révén kinyílik előtte az új német és francia költészet. Bécsben megismeri az irodalmi emigrációt, és az emigránsok között Kassák Lajost és Lukács Györgyöt. Az ő körükben kezd a lázongó fiatalember tudatos marxista forradalmár lenni. Marxot, Hegelt, Lenint olvas. Párizsban már kommunistának tudja magát. Majd amikor nagy tapasztalatokkal hazatér, kapcsolatba kerül az illegális munkásmozgalommal, idővel a kommunista párt tagja lesz. Pártos költő, aki hiszi, hogy a munkásmozgalom képviseli most már az emberiség ügyét: ezt akarja szolgálni.

Fiatalos hévvel támadja bal felől versben is, kritikában is Babits politikai elhúzódását. Lényegében igaza van (ezt évekkel később a Jónás könyvét író Babits maga is tudja), de a hang sértően kíméletlen és méltánytalan (ezt viszont József Attila látja be néhány évvel később). Ez a támadás elszigeteli a polgári költészettől, a Nyugat elzárkózik előle. A pártban viszont sokan őt tartják idegen elemnek. Az akkori pártszervezés szektás szellemének gyanús minden olyan nagy műveltségű értelmiségi, aki túlnéz a napi politikai teendőkön. József Attilát polgári entellektüelnek vélik, s az idegenkedést fokozza a költő tudományosan felkészült rokonszenve a freudizmus iránt. Nem áll egyedül József Attila a jelentékeny gondolkodó elmék között, akik Freud tanításának fő eredményeit be akarják építeni a marxizmusba. Ez lehet vita tárgya, de a szektás szellem szemében pártellenes bűn. S így, miközben József Attila ismételten kerül bíróság elé verseinek világnézete miatt, az egyik verseskönyvét el is kobozzák, miközben nemcsak a hivatalos jobboldal, de az ellenzéki polgári baloldal is egyre inkább a kommunista költőt ismeri fel benne - törölték a párt tagjai közül.

Idegzete eddig sem volt jó. Művész volt, nagy művész: eleve érzékeny idegrendszerű. A sok nélkülözés, a mélyre szívott érzelmi válságok, szerelmi reménytelenségek, rendetlen életmód eddig is koptatták-rongálták az érzékeny idegzetet, egyszer ifjúkorában már kísérletezett is az öngyilkossággal. Amikor elkötelezte magát a párt feladataihoz, a pártban találta meg az egyetlen biztonságos fogódzót az életben. És most kivetetten, egyedül állt. Ekkor kezdett rohamosan romlani az idegrendszere.

Körülötte pedig az egész világ készült megőrülni: a fasizmus, úgy látszott, ellenállhatatlanul terjed Európában. József Attila előbb ismerte fel a népfrontpolitika nélkülözhetetlen szükségességét, mielőtt a kommunista párt meghirdette volna. Amikor ő igényelte, ezt a dogmatikusok pártellenesnek minősítették. Nemsokára ez volt a pártvonal, de akkor József Attila már kivetettként rettegett a megőrüléstől.

Adódott olykor boldog szerelem is, amelyet megmérgezett a nyomor és a betegség, keresett még boldogabb szerelmet, de viszonzásra nem talált.

És közben - legalábbis irodalmi körökben - híres költő lett. Most már Babits is újra elismerte; összebékültek, Kosztolányi lelkesedett érte, a polgári baloldal a magáénak kívánta. Valamennyire javult hát anyagi helyzete (Hatvani, a nagy mecénás, Ady hajdani pártfogója is segítette), szerkesztője lett egy új, színvonalas haladó polgári folyóiratnak, a Szép Szónak. De itt is eléggé magányos volt, a munkatársak, ha jó barátok is voltak, politikailag tőle jobbra álltak (legközelebb talán az anarchista Remenyik Zsigmond volt). Egyre jobban nyomasztotta az idegbaj. Az orvosok és pszichológusok csak ideig-óráig tudtak valamit javítani: az életet egyre elviselhetetlenebbnek érezte. Pedig első gyűjteményes kötete, a Medvetánc óta meg lehetett elégedve a fogadtatással, és évről évre tökéletesebb remekműveket írt. Világnézeti lírája egyenrangú Petőfiével és Adyéval, de túllépett rajtuk, ő a nagy szocialista megoldás vátesze, Majakovszkij és Aragon társa a világirodalomban. Szerelmi lírája pedig hasonlóképpen Petőfivel és Adyval teszi egyenrangúvá, s a világirodalomban a legelsők társa Petrarcától Baudelaire-en keresztül Éluard-ig. Költészetében klasszicizmustól szürrealizmusig, ősmítosztól marxizmusig évezredek eredménye szövődik óriási egységgé. Minden, ami költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába; minden, ami azóta van, vele kezdődik. A "szellem és szerelem", a szocialista humanizmus, az európai magyarság klasszikusa volt. Csak idegekkel nem bírta tovább. Vonat elé vetette magát. A Baumgarten-díj halála után érkezett meg. Azután nemzeti klasszikus lett. Azután világirodalmi klasszikus.


TARTALOM