KUTHY LAJOS
(1813-1864)

Kuthy Lajos élete szinte példázat arra, hogy egy tehetséges író, aki talán maradandó nyomot is hagyhatott volna az irodalomban, hogyan esik ki a maga jelenéből, és válik nyomtalan semmivé utókorában, ha rendkívül rossz erkölcsisége érvénytelenné teszi a vegyes értékű életmű valóságos értékeit is. Kuthy Lajosnak már a neve is olyan undort váltott ki a kortársakból, és az indokolt ellenszenv úgy öröklődött nemzedékről nemzedékre, hogy még az irodalomtörténeti művekben is csak mint elrettentő példa, mint a rossz erkölcs vagy a féktelen karrierizmus irodalomba tévedt típusa szerepel, akinek erényeit (ti. irodalmi erényeit, mert emberi-morális erényei valóban nem voltak) csak mellékesen, félmondatokban, viszolyogva emlegetik. De hát több mint száztíz évvel a halála után úgy véljük, már felfigyelhetünk azokra az értékeire is, amelyek miatt egy ideig annyira népszerű volt, de amelyeket már élete végső másfél évtizedében sem volt hajlandó senki tudomásul venni e hazában.

Partiumi, jó műveltségű nemesi család fia, apja tisztelt református prédikátor volt Székelyhidán. A család az okos és már ifjan lebilincselően csevegő fiút is papnak szánja. A debreceni Kollégiumban is nagy egyházi jövőt jósolgatnak a könnyen tanuló, rendkívül vonzó megjelenésű fiatalembernek. Őt azonban elragadják könnyen szerzett társasági és szerelmi sikerei. Ráadásul nemcsak könnyeden ír, de jó stílusa is van. A romantika éppen világdivat lett és Kuthy, példaképül választva Victor Hugo divatos drámáit, majd Eugène Sue divatos bűnügyi regényét, olyan szertelen jellemeket tud ábrázolni olyan rendkívüli helyzetekben, gazdag és kuszán burjánzó nyelvezettel, hogy láthatólag nyitva előtte az irodalmi siker. Ez is vonzóbb számára, mint az igét hirdetni áhítatos hívők gyülekezetében. De még vonzóbb a társasági, a szerelmi siker, és ezeken keresztül a politikai érvényesülés. Csillogni akar és hatalmat akar.

Harmadéves teológusként hátat fordít a Szentírásnak, megyei tisztviselőnek áll be a Partium központjában, Nagyváradon, ahol hamarosan a bihari társaságok kedvence. Huszonegy éves korában sikerül beosztatnia magát Bihar vármegye országgyűlési követe mellé patvaristának (ez a patvarista szó egyszerre jelent joggyakornokot, ügyvédjelöltet és fontos politikai személy mellett jogi kérdésekhez értő titkárt). Így kerül az országgyűlés színhelyére, Pozsonyba. Itt barátkozik össze a korai forradalmi ifjúsággal, Lovassy Lászlóékkal. Jelleme ismeretében nehéz eldönteni, hogy rossz lóra tett-e, amikor máris elérkezettnek hitte a forradalmi változást, vagy eleve beépített spicli volt-e. Annyi bizonyos, hogy Lovassyék elfogatása és elítéltetésekor ugyan egy egész rövid ideig ő is börtönbe jutott, de míg a magasztos lelkű ifjú Lovassy László súlyos fogságba került, ahol megőrült, és mindhalálig tébolyodottan élt, társai pedig sokévi rabsággal fizettek ábrándjaikért, Kuthynak hamarosan megkegyelmeztek, sőt engedélyt kapott újságszerkesztésre is. Egy ideig kolozsvári lapszerkesztő, ott kezd feltűnni érdekes hangú, jól szerkesztett novelláival. Politikai magatartása most az a mérsékelt liberalizmus, amelyet eltűr a kormányzat. Hamarosan fel is kerül Pestre, ahol a liberális arisztokrácia tiszta lelkű és népszerű vezéralakjának, Batthyány Lajosnak - a későbbi vértanú miniszterelnöknek - a titkára lesz. Ezzel végre bekerült a főúri társaságokba, ahol megbecsülik, és főleg a nők lelkesednek érte. Itt kezd drámákat írni, amelyeket a végre megépült új színház (nemsokára már Nemzeti Színháznak hívják) egymás után elő is ad. Ezeknek színvonala megfelel az akkori romantikus drámák jó átlagának, s nemcsak nyelvezetük szebb, választékosabb és gazdagabb, mint a legtöbb hazai kortársáé, hanem témái lelkesedést keltenek a haladó lelkekben, különösen az ifjúságban. A Fehér és fekete Amerikában játszódik, fehér földesurak és néger rabszolgák között. Minden fehér ember ördögnél gonoszabb, minden fekete testet öltött angyal. Az egész dráma harsány tiltakozás minden társadalmi megkülönböztetés, minden faji előítélet ellen. A négereket akár magyar jobbágyoknak, a fehéreket akár hazai földesuraknak is lehetett értelmezni. Azután következik az Első Károly és kora. Talán nem is Hugo, hanem a még vadabb romantikájú Dumas hatása érződik szövevényein, de a témája: Zách Felíciánnak és családjának szörnyű tragédiája az idegen király uralma idején. A nézők akár a Habsburgokra is gondolhattak. Siker siker után. És közben csak úgy áradnak novellái. Előbb lapokban, folyóiratokban, majd novellás kötetekben. A közönség elkapkodja. A főúri társaságok liberálisai ugyanúgy lelkesednek érte, mint az egyre forradalmibb érzelmű és hangulatú ifjak. Ömlik hozzá a pénz, és Kuthy luxuséletet él. Ő az "arszlánok" példaképe is. Fényűző lakást tart a Belvárosban, saját fogatán hajtat az utcákon. Ha pénzzavarban van, a korosabb úrhölgyek retiküljei kinyílnak a számára, és amit idősebb asszonyoktól kap, azt ifjabbakra elpazarolja.

Az irodalomban irigység tárgya, senki nem él az írók és költők körében olyan nagy lábon, senkit sem kedvel olyan egyértelműen a szalonok világa és a napi gondokkal küzdők különböző körei. Petőfi az első, aki gyanús alaknak tartja. Petőfi jó emberismerő: megérzi benne a rossz jellemet.

Amikor megjelenik Nagy Ignác bűnügyi regénye, a Magyar titkok, és azonnal népszerű olvasmánnyá válik, Kuthy vele akar versenyre kelni, és akárcsak Nagy Ignác, ő is Sue bűnügyi ponyváját tekinti példaképnek, és megírja a maga bűnügyi regényét, a Hazai rejtelmeket. Kuthy jobb író Nagy Ignácnál. A Hazai rejtelmek jobban komponált, egységes regény, nagy társadalmi körképszövevény, jól jellemzett típusokkal, hiteles társadalmi feszültségekkel, burjánzó romantikus stílussal. De megjelenik benne egy új elem: az antiszemitizmus. És ezzel megnyeri magának a pesti és Pest környéki német polgárság lelkesedését is, hiszen ezek a fejlődő polgárosodás idején egyre inkább a zsidó polgárokban látják a fő konkurenciát. A kor legvilágosabb fejű, emelkedett lelkű, haladó szellemű kritikusa, Erdélyi János szigorú bírálattal utasítja el a regényt, elismerve a jól sikerült részek realizmusát, főleg a vidéki típusok rajzát.

Kuthy pedig minél jobban közeledik a forradalom, annál forradalmibb hangot üt meg. Ez időben már az irodalom élén járók közt van a helye: a Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagjává választja. Sokan keresik barátságát, sőt kegyeit, mert úgy vélik, hogy ha elkövetkezik a forradalom, a legfőbbek közé fog tartozni. Neki is ez az igénye. És amikor itt van március 15-e, majd egy percig úgy tetszik, minden sikerül, akkor Batthyányval együtt lépi át az új miniszterelnökség küszöbét. Ő lesz a miniszterelnökség irodaigazgatója, az új felelős kormány adminisztrációjának a feje, majd 1849-ben magas rangú tisztviselője a Szemere-féle belügyminisztériumnak. Akár miniszter is lehet belőle.

Együtt menekül a kormánnyal Debrecenbe.

Hanem amikor itt az összeomlás, Kuthy eltűnik. Nagyon rövid ideig bujdosik, vagy úgy tesz, mintha bujdosnék, mert csakhamar felajánlja szolgálatait a leigázó és vérengző császári hatalomnak, amely habozás nélkül, tárt karokkal fogadja... És ez alapos gyanúját kelti, hogy már eleve kétkulacsos játékot játszott. Mert nem egyszerű "Bach-huszár" lesz, mint azok a nyomorúságos kisemberek, akik, hogy megéljenek, elszegődnek a gyűlöletes Bach-korszak kistisztviselőinek. Ő azonnal vezető állást kapott: "megyei biztos" lett, ami az önkényuralom idején főispáni rangot jelentett.

Ez a pálfordulás, ez a túl látványos hazaárulás egyszeriben elfordította tőle ismerőseit is, olvasóit is. Hát még amikor 1856-ban, Erzsébet császárnő első gyermekének születésekor dicsőítő ódát ír az uralkodóházról! (A fiatal császárnőről akkor még csak annyit tudtak, hogy a gyűlölt császár felesége; sokkal később lett belőle az oly népszerű Erzsébet királyné.) Egyszeriben már a magyar nők sem álltak szóba Kuthyval, még az idősebbeknek sem kellett már a szerelmi szolgálata. Könyveit nem vették meg. A viszonylag magas hivatali fizetés pedig nem volt elegendő megszokott fényűző életéhez. Olyan botrányos adósságokba keveredett, amelyeket már a császári hatóságok sem nézhettek el egy főtisztviselőnek. A magáramaradottság és a sorozatos hivatali botrányok tönkretették testi-lelki egészségét. 1863-ban pedig felettesei is végképp megunták, és azonnali hatállyal nyugdíjazták. Akkor hitelezői elől Nagyváradra, első sikerei színhelyére menekült. De ott még csak vissza sem köszöntek neki. Ha ismerős került vele szembe az utcán, az átment a túlsó oldalra. Nem akadt, aki akárcsak szóba is álljon vele. Hónapok alatt megrokkant, megvénült, és a következő évben meghalt. Pedig csak ötvenegy éves volt. De tudomásul kellett vennie, hogy már nem létezik.

Regénybe kívánkozó példázat arra az általában nemigen érvényesülő erkölcstani közhelyre, hogy a bűn elnyeri a maga büntetését. Kuthy Lajos esetében mégis bekövetkezett.