Szabó Pál (27147 bytes)

SZABÓ PÁL
(1893-1969)

1930-ban Móricz Zsigmond a Nyugatban elragadtatott cikket írt egy új íróról, akit a falu küldött, aki a parasztság életének új és szép hangú kifejezője. Ezzel a lelkes köszöntéssel Móricz az irodalom kellős közepébe léptette Szabó Pált. Nem lehetett nem figyelni rá. Elvárták nagy lendülettel kibontakozó életművét, és ő eleget is tett a várakozásoknak a társadalmi felelősségtudat és a könnyeden áradó mesélgetés sajátos egységével, amely oly jellemző íróművészetére.

Amikor megjelent az irodalomban, már napirendre került a "népiek" és "urbánusok" vitája, ez a merőben értelmetlen ellenségeskedés az alapvetően falusi élményektől ihletett és a városi kultúrán nőtt írók között. Politikai gyanakvással tekintettek egymásra, legszívesebben kirekesztették volna egymást az irodalomból, sokáig nem véve tudomásul, hogy a kettő együtt jelenti a nemzeti irodalom sokszínű egységét. Az ellentét annál is értelmetlenebb volt, mert se népiek, sem urbánusok nem álltak azonos világnézeti alapon. Ahogy az urbánusok vegyes tábora liberálistól polgári radikálison és szociáldemokratán át kommunistákig terjedt, úgy a népieké egyik oldalon elnyúlt a fasiszta szélsőjobbig, a másik oldalon pedig együtt tartott a kommunistákkal, tehát a népiek bal szárnya és az urbánusok balszárnya sokkal közelebb állt egymáshoz, mint saját köreik jobboldalibb elemeihez. Ennek ellenére jó ideig irodalmunk felszínére ez a népi-urbánus ellentét volt a jellemző, és igazán majd csak József Attila nagy költészetében vált magasabb rendű szerves egységgé az "utca és a föld" kettős ihletése.

Szabó Pál természetesen, helyzeténél fogva, a népiek írói táborának lett fontos alakja, s jelentőségét aláhúzta az az irodalmi értékelés, hogy az urbánusok is, ha olykor fenntartásokkal is, de kezdettől fogva mindvégig elismerték tehetségét és igazi író voltát. Mivel aki olvasta, nem tudott szabadulni elbeszélő varázsától.

Amikor a Móricz felfedezte Emberek című regényével belépett az irodalomba, már nem volt fiatalember. Harminchét éves korában a férfi virágkorát éli, de írói indulásnak szokatlanul késői. Szabó Pál addig már kalandos életet tudhatott maga mögött. Biharból érkezett, egy Biharugra nevű kis faluban volt zsellérszármazású ácslegény. Maga művelte magát kezdetben ötletszerű, később igen rendszeres olvasással. Az első világháború idején katonaként egy ideig Nagyváradon élt, ahol abban az időben a magyar irodalom egyik fő központja volt. De a katonának öltöztetett parasztfiú idegen volt még abban az irodalmi világban. Mégsem maradt érintetlen Nagyvárad akkori városi izgalmától: onnét messzebbre lehetett látni, mint Ugráról, jobban meg lehetett érteni a történelem adta társadalmi feladatokat. És a forradalmak idején Szabó Pál a forradalmak oldalán van. A tanácsköztársaság bukása után felelősségre is vonják, és mint gyanús alakot szülőfalujába internálják. Két év múltán mehet, ahova akar, de ettől kezdve is figyelik, és akármit csinál, mindig valahol valahogy beleütközik a hatóságokba. Pedig ettől kezdve minden paraszti szervezkedésben tevékenyen részt vesz. A Független Kisgazdapártnak is az egyik alapító tagja volt, majd amikor észreveszi, hogy ez a pártja nem szolgálja a szegényparasztság érdekeit, kilép, és egyik megalapítója lesz a Nemzeti Parasztpártnak, amelynek azután sokáig jellegzetes vezéralakja, s amikor a nyilvánvalóan baloldali Parasztpárt már üldözött, akkor - 1938-tól a második világháború végéig - ő az elnöke. Már ismert publicista, parasztlapok szerkesztője, amikor végre eljut odáig, hogy első regényével jelentkezzék, és azonnali sikert arasson.

S ettől kezdve egymás után keletkeznek regényei, és számlálatlanul ontja novelláit. Ezekben a művekben kitárul a magyar falu, ahol az emberek egyre jobban értik, hogy lázadozni kell a sorsuk ellen. Szabó Pál faluképe már nagyon is túl van a népszínművek idillizálásán, hiszen közben már Móricz Zsigmond megmutatta, hogy milyen a magyar falusi élet, és Móricz után igazán nem lehetett visszatérni a népszínmű hamisításaihoz. De Szabó Pál faluja Móriczéhoz sem hasonlít. Minden paraszti gond megjelenik ebben az epikában, az összeütközések nemegyszer nagyon is drámaiak, anélkül, hogy a kép komor volna. Szabó Pál lelke mélyéből derűs ember, nagyon szereti azt a világot, amelyet ábrázol és a legzordonabb történeteket is valami angyali fénykörrel vonja be. Mindig a valóságról vall, de a mesemondó hangján. Ő is a nagy anekdotázók közé tartozik, regényeiben egymást követik a kerek, csattanó történetek, az embereket történeteikkel jellemzi, s ahogy vidám históriái is elgondolkoztatnak a valóság bonyodalmairól, úgy legszomorúbb eseményei olvastán is megértő és megértető derűt érez az olvasó. Szabó Pál könyveit derűs lélekkel fejezzük be. Írói útjának első felében, amely a második világháború kezdetéig tart, még azt is mondhatjuk, hogy túl sok fénnyel eszményíti azt a szegényvilágot, amelyet megrajzol. Témavilága Móriczot folytatja. A realizmushoz a világháború tanulságai alapján jut el, de ez a realizmus azonnal szocialista realizmus: úgy láttatja a társadalom ellentéteit, hogy a drámákon keresztül haladó kibontakozás csakis a szocializmus felé vezethet. Ennek a korszaknak nyitánya egyik legjobb, legszebb regénye, a Lakodalom, keresztelő, bölcső (1943), amely azután a felszabadulást követő évektől fogva Talpalatnyi föld címmel jelent meg (minthogy ilyen címen készült a nagy sikerű film is belőle).

A felszabadulástól kezdve az új irodalom egyik főalakja. Nagy terjedelmű társadalmi regényeit ez időben írja. S habár egyetlen történelmi regénye, a Dózsa Györgyről szóló Nagy temető (1947) is ekkor keletkezik, műveinek túlnyomó részében lépést tart az idővel, és arról ír, ami éppen napi időszerűség a faluban.

A politikai-társadalmi életben is szakadatlanul jelen van, mindig magas közéleti rangban. Tisztségeit is mosolyogva viseli, tréfálkozik a parlamentben, és ellentéteket nevetve simít el a különböző elnöki székekben. De minden tisztségét felhasználja, hogy onnét is figyelje a való életet. És amit látott, arról azonnal történeteket mondott el.

Ezzel a szakadatlan életkapcsolattal regényei mindig azonnali művészi válaszok lehettek a falu napról napra változó problémáira. Az Isten malmaiban már 1949-ben nagyregényt ad ki a felszabadulás utáni idők falusi erjedéséről. Amikor a termelőszövetkezetek még korai válságos éveiket élik, 1953-ban az Új földben regénnyé varázsolja a szövetkezet adta élő problémákat. Ezt a napról napra való valóságközvetítést aki más megpróbálta, vagy beleveszett a retorikus publicisztikába, vagy megmaradt a riport szintjén, vagy megszületésekor is már elavult sablonosságot tudott írni. Szabó Pál volt az egyetlen, aki a publicisztika és a riport témáiban élő emberek életét, drámáit, válságait, életmegoldásait tudta ábrázolni, mindig Szabó Pál módon, vagyis az az angyali fénykör ott lebegett ekkor is a napi drámák körül.

De lehetséges, hogy művészetének legeslegjavát mégis novelláiban adta. Most és mindörökké címmel ötszáz novelláját gyűjtötte össze, de sokkal többet írt. Ezeknek legjobbjaival odatartozik a magyar novella nagy klasszikusai közé. Publicisztikai munkássága máig is áttekinthetetlen. S ezek mellett olykor még színpadi játékokat is írt.

Végül pedig megírta magamagáról is a regényt, a Nyugtalan élet című önéletrajzot. Nemcsak a korszak fontos dokumentumai közé tartozik, nemcsak egy válságos hazai emberöltőről szóló tanúvallomás, hanem nagy lélektani kalandregény is arról, hogy miképpen emelkedik egy biharugrai zsellércsalád ácslegény fia az ország élenjárói és a szellem élenjárói közé. Népmese hiteles társadalmi regényben elbeszélve. De egy kissé magyarázza is az író életútjával, hogy mindig is közel maradt a népmesék derűjéhez, ahhoz a törhetetlen optimizmushoz, amely egész életművéből árad.

Ezek után természetes, hogy aki ismerte, szerette, s aki szerette, halála óta hiányát érzi oly szeretetre méltó emberi egyéniségének.


TARTALOM