SZINI GYULA
(1876-1932)

Régóta és alaposan elfeledkeztünk arról, hogy élt a múlt században egy Szini Károly nevű pozsonyi református kántortanító, aki Táncsics Mihály és Vajda János jó barátja volt. 1849 után hátat fordított egyházi foglalatosságának, Pestre jött újságírónak, s miközben költészettel, szépprózával is kísérletezett, még egy feltűnést keltő utópisztikus regényt is írt. Előbb az utópista, majd a tudományos szocializmus első népszerűsítői közé tartozott, majd a modern folklórtudomány egyik korai kiválósága lett, ő készítette el az első igazán jelentékeny magyar népdalgyűjteményt, amelyben már modern zenetörténeti szempontok érvényesülnek, és végül megzavarodott elmével tébolydában halt meg. Még pozsonyi tanító korában nősült, osztrák nőt vett feleségül, de már Budapesten született Gyula nevű fiának Táncsics Mihály leánya, Táncsics Eszter volt a keresztanyja.

Szini Gyula tehát a kultúra és a haladó eszmék légkörében nőtt fel, mint gyenge testű, érzékeny idegzetű, a polgári világ sivársága elől a szépségekbe, az irodalomba, filozófiákba menekülő ifjú. Új, szokatlan szépségeken át kiutat keresni a mindent elszürkítő, lélekgyilkos és a többség számára elnyomorító, megalázó polgári világból - ez volt a századvégen kibontakozó szecesszió programja; és ha a szecesszió túldíszítettsége, sokféle zsákutcája, olykor stíluskeverése manapság nemegyszer erőltetettnek, néha még ízléstelennek is látszik számunkra, kétségtelen, hogy ma már jól felismerhető értékeket is alkotott, s ami ennél is fontosabb, nem egy haladó törekvésnek volt első szószólója. Szini Gyula minálunk ennek a szecessziónak lett az egyik előkészítője, és jó néhány novellájában az egyik legjelentékenyebb alkotómestere, akinek életműve magán viseli ennek az akkor oly modern világtörekvésnek minden gyorsan múló és minden maradandó vonását.

Elvégezte a jogot, természetesen mindig jó tanuló volt, közben még némi világlátásra is volt alkalma, kószált Itáliában, tölthetett néhány hetet Párizsban is, noha korán el kellett tartania magát, hiszen húszéves volt, amikor már régóta zavart elméjű apja meghalt. A nagy műveltségű fiút azonban szívesen fogadták az irodalmi lapoknál. Cikkei, kisebb irodalmi tanulmányai, művészeti és filozófiai ismeretterjesztő munkái kezdetben A Hétben jelentek meg, hiszen Kiss József, a kitűnő szerkesztő és mellette az irodalomhoz, tudományokhoz egyaránt értő olvasószerkesztő, Cholnoky Viktor lelkes örömmel fogadta a tehetséges fiatalokat. De hamarosan a szenvedélyes tehetségfelfedező Osvát Ernő is észreveszi, és megnyitja előtte különböző folyóiratok hasábjait. Egész sor irodalmi lapnak lesz a munkatársa, és irodalmi érzékenységére jellemző, hogy 1905-ben Osvát Figyelőjében éppen Szini Gyula hívja fel legelőször a figyelmet Ady Endre költészetének irodalmat újító jelentőségére.

Jogvégzetten ugyan elszegődik fővárosi tisztviselőnek, de az irodalom köreiben oly hamar lesz nemcsak népszerű, hanem tisztelt nevű is, hogy otthagyhatja a közhivatali pályát. Szinte szellemi útmutatója lesz az új irodalomnak. A Nyugatnak kezdettől fogva munkatársa. Az ő tanulmányai tágítják az egész irodalom látóhatárát. Olyan témákról ír, amelyek csak ezután válnak divatossá vagy éppen hatóerővé az irodalmi körökben. Nemcsak Dosztojevszkijről, Wilde-ról, Hauptmannról, D'Annunzióról, majd Gorkijról ír először részletes elemző tanulmányt magyarul, de ő hangoztatja legkorábban a francia szimbolisták világköltészet-formáló jelentőségét: Baudelaire-ről, Verlaine-ről, Maeterlinckről ismételten ír, először fordít magyarra Rimbaud-t, és kitekint a filozófia és a modern tudományok felé is. Nietzsche filozófiájának, Wundt pszichológiájának, Werner Sombart közgazdasági eszméinek is ő az első magyar ismertetője. A képzőművészetben hitet tesz az impresszionisták mellett, majd lelkesedik Cézanne művészetéért, és ő fedezi fel a magyar közönség számára a szecesszió legjelentékenyebb angol képzőművészét, Beardsleyt. Kosztolányi nemhiába nevezi Szini Gyulát a róla írt tanulmányában többek közt "az új magyar irodalom utászá"-nak. Az esszéíró Szini ismeretterjesztő és ízlésformáló hatása úgyszólván az egész Nyugat-nemzedéken lemérhető.

Holott elsősorban és egész alkata szerint: novellista, annak ellenére, hogy hangulatvilága közelebb áll a finoman árnyalt, impresszionista lírához, mint a cselekményes epikához. És amennyiben cselekményformáló, inkább meseszerű, mintsem hús-vér emberek cselekedeteinek ábrázolója. Színes - kezdetben túl színes - nyelve is közelebb áll a költészethez, mint a tényközlő prózához. Nem érdektelen, hogy a modern irodalom és művészet lankadatlan propagandistája milyen lelkesülten szereti Jókait, akinek romantikájában az élet valóságainak nagy szimbólumrendszerét ismeri fel. Szinte természetes is, hogy aki egyszerre érzi közel magához a romantikát, a szimbolizmust és az impresszionizmust, az a kor egyik főalakjának éppen Maeterlincket látja, hiszen ennek a belga író-költő-elmélkedőnek jellegzetesen szecessziós művészetében lép a legteljesebb egységre a romantika, az impresszionizmus és a szimbolizmus. Szini novellavilágának legközelebbi világirodalmi rokonsága alighanem Maeterlinck sejtelmes-szorongásos-meserokonságú színjátékaiban kereshető. De az előzmények közt alighanem Andersen is nyilvántartható. Legszebb novelláiban, amilyen a Trilbi vagy a Bábsütő vagy a Rózsaszínű hó, a történetindítás valóságából szinte észrevétlenül csap át a mesébe. Annak ellenére, hogy a lelki rezdülések igen finom megfigyelője, és szinte tudományos színvonalon jártas a modern pszichológiákban, megoldásai végül is nem a lélektani szükségszerűség útján következnek be, hanem mesebeli fordulattal, illetve lírai szimbólumnak tekinthető eseménnyel. Szininél nincs abban semmi csodálatos, ha a szerelmesnek a nagy szerelemtől megszakad a szíve.

A Nyugat nagy novellistái, nemcsak Kosztolányi vagy Csáth Géza, de még a merőben más utakon járó kemény realisták, mint Móricz Zsigmond, majd Nagy Lajos is úgy tekintettek rá, mint műfajuk úttörőjére és artisztikus nagymesterére. Ady mindig elragadtatottan nyilatkozott róla. Ennek oka volt példás szerkesztőkészsége is. Novellái a rövid epika mesterien felépített darabjai. Nagyobb kompozícióhoz azonban nem volt érzéke. Regényeinek bármilyen választékos a nyelve, és ha akadnak igen jól sikerült - novellisztikus! - részletszépségei is, nem jó regények. Több szálú cselekményt sehogyan sem tud bonyolítani, hosszabb eseménysorhoz nincs lélegzete. Pedig írt néhány regényt is, főleg azért, hogy pénzt keressen örökösen nehéz anyagi helyzetében. Nem volt sikerük. Művészileg meg sem közelítik novelláit, a nagyközönség körében pedig Szini sohasem volt igazán népszerű. Az irodalmi körök és a finomultabb ízlésű kevesek írója volt és maradt. Műveiben az emberszerető humanista szólal meg, ritka még a célzás is azokra a társadalmi igazságtalanságokra, amelyek elől az író a szépségek közé menekül. Pedig Szini Gyula magánemberként, vagy ha tetszik: irodalmon kívüli életében olykor tevékeny részt vállalt a munkásmozgalomban is: a tanácsköztársaság idején ő volt az Írók Szindikátusának elnöke.

Kegyvesztett is lett az ellenforradalom éveiben. Polgári lapoknál többé állást nem kapott. Abból senki sem élt meg, hogy a Nyugat munkatársa. Most már a legszűkösebb megélhetésért kellett írnia. Olyasmit, amiért fizettek. Ebből is, de az ellenforradalom idején végképp ránehezedő pesszimizmusból is következett művészi színvonalának erős hanyatlása. De egészsége is hanyatlott. Írt ugyan még néhány nagyon szép novellát, de még több olyan cselekményes regényt, amely merőben idegen volt egész művészi alkatától. Nyomorúsága pedig olykor a betevő falat problémájáig fokozódott. Ötvenhat éves korában végzett vele a sokféle betegség, a testet felőrlő nélkülözés és a reménytelen bánat.

De akiknek fülük és szemük van a szépséghez, tudják, hogy a nagy magyar novellisták egyike volt.