JEGYZETEK

[1] A Boston melletti Worcester város (Massachussetts állam) egyeteme, a Clark University 1909 szeptemberében ünnepelte alapításának huszadik évfordulóját, s ebből az alkalomból a pszichológus G. Stanley Hall, az egyetem akkori rektora Freudot is meghívta, hogy előadás-sorozatot tartson az ott összesereglett tudósok előtt Freud kezdetben - az útjára őt elkísérő Jung javaslatára - az álmokról akart értekezni, majd abból a meggondolásból, hogy az amerikaiak esetleg "gyakorlatiatlannak" tekinthetik az álmok problémáját, hosszas latolgatás után úgy döntött: általánosan a pszichoanalízist fogja ismertetni. Előadásait szabad fogalmazásban, német nyelven tartotta.

[2] Dr. Josef Breuer (1842-1925) - a fiatal Freud barátja és több mint tíz éven keresztül munkatársa. Jó nevű bécsi orvos, korának komoly tudományos szaktekintélye az osztrák császári tudományos akadémia levelező tagja volt.

[3] Studien über Hysterie - Tanulmányok a hisztériáról; 1895-ben jelent meg először, tartalmazott egy Breuerrel közösen írt tanulmányt, öt esettanulmányt (ebből négyet Freud ismertetett), egy elméleti cikket Breuertől és a Freud által írt zárófejezetet a pszichoterápiáról; ez utóbbit tekintik általában a pszichoanalitikus módszer kezdetének.

[4] Freud mindig fontosnak tartotta a pszichoanalízis tételeinek minél szélesebb körű népszerűsítését, erre ő maga is minden alkalmat felhasznált, műveinek jelentős része ezt a célt szolgálta (Az álomról, A pszichoanalízis rövid vázlata, A mindennapi élet pszichopatológiája, Önéletrajz, A lélekelemzés legújabb eredményei stb.).

[5] Deliráló - a delírium állapotában félrebeszélő, fantáziáló. A delírium ködös tudatállapot, amelyben megszűnik a kapcsolat a külvilággal külső ingerek nem váltanak ki reakciókat, tömeges hallucinációk lépnek fel, gyakran régi emlékek, beidegződések jönnek elő (például öregeknél gyermekkorban tanult versek egyes sorai), az érzelmek is ködösek, gyorsan változóak; mindez kusza, zavart, összefüggéstelen beszédben, értelmetlen, heves vagy lassú, megfeszített mozdulatokban nyilvánul meg. A delíriumnak számos formája ismeretes.

[6] Az ókori görög orvosok a hisztériát sajátosan női betegségnek tartották, az anyaméh (görögül: hüszteria) megbetegedésének tulajdonították.

[7] Talking cure: csevegési kúra; chimney sweeping: kéményseprés. Breuer katartikus kezelésének, a beteg egyfajta önhipnózisának mint eljárásnak ötlete a szóban forgó lánytól származott.

[8] Az idézet a Tanulmányok a hisztériáról című kötetből, Breuer esettanulmányából van.

[9] Patogén - kórokozó, betegséget kiváltó, előidéző.

[10] Anna - a lányt Bertha Anna Pappenheimnak hívták (1859-1936), "igen értelmes, de amellett még rendkívül csinos külsejű, vonzó személyiség is volt [...] Németország első védőnője lett, de a világon is a legelsők közé tartozott. Folyóiratot alapított és több intézetet, ahol fiatalokat képeztek ki erre a pályára. Életének jelentős részét a női egyenjogúsítás ügyének szentelte, de nagyon sokat tett a gyermekekért is. Több ízben küldöttségek élén utazott Olaszországba, Lengyelországba, Romániába, hogy kimentse onnan pogromokban megölt szülők gyermekeit" - írja róla Ernest Jones, Freud életrajzírója. (Sigmund Freud élete és munkássága. Európa Kiadó 1973. 209. old.)

[11] Valójában az eredeti emlékoszlop későbbi időből származó másolatáról van szó.

[12] Katartikus gyógykezelés - Breuer és Freud elgondolása szerint, ha a beteg tudatosítja és elmondja, "kibeszéli magából" kellemetlen élményeit, miáltal az ezekkel kapcsolatos, "lelke mélyén" megrekedt érzelmeit is felszínre hozza - megtisztul a tüneteket okozó feszültségektől. A katartikus kifejezés Arisztotelész drámafelfogására, katarzis-elméletére utal, miszerint a néző a dráma hőseivel való azonosulás révén megtisztul a drámai történés keltette érzelmi feszültségektől.

[13] Double conscience - kettős tudat.

[14] A tudattalannal való foglalkozásnak már Freud előtt voltak hagyományai a német filozófiában és filozófiai lélektanban [Carl Gustav Carus (1789-1869), Eduard von Hartmann (1842-1906) stb.], de az önálló tudomány igényével jelentkező pszichológia számára Freud állította előtérbe a pszichikum nem tudatos aspektusait Freud felfogásában a tudattalan csak egyik formája a nem tudatosnak; itt: nem tudatos lelki tartalmakról van szó. (A magyar nyelvű lélektani szakirodalomban Ferenczi Sándor honosította meg a német "Unbewusste" megfelelőjeként a tudattalan kifejezést.)

[15] Charcot mester - Jean Martin Charcot (1825-1893) francia idegorvos, nagy tekintélyű orvosprofesszor, a párizsi pszichoneurológiai iskola vezető egyénisége. A hipnózis és hisztéria tanulmányozásával foglalkozott; azt tartotta, hogy hipnózisnak csak hisztériára hajlamos személyek vethetők alá; a hisztériát neuroszomatikus megbetegedésnek, a hipnózist fiziopatológiai jelenségnek tekintette.

[16] Freudot ebben az időszakban az agyanatómiai kutatások érdekelték, egyetemi tanulmányai elvégzése után ösztöndíjjal Párizsba utazik Charcothoz, hogy a Salpêtrière idegklinika laboratóriumában a gyermekkori agybénulásokat meg a gerincagy degenerálódását tanulmányozza, Charcot előadásait látogassa. Charcot nagy hatással volt Freudra és nagymértékben közrejátszott abban, hogy kialakult érdeklődése a pszichopatológia iránt.

[17] P. Janet - Pierre-Marie-Félix Janet (1859-1947) tanítványa volt Charcotnak, majd annak halála után pszichológus-neurológus utóda; az automatizmusokkal, a személyiség struktúrájával, a tudat és tudattalan viszonyával, a viselkedést szabályozó tényezők szerepével stb. foglalkozott. Munkássága értékes hozzájárulás a pszichológia fejlődéséhez.

[18] A Charcot irányította párizsi pszichoneurológiai iskola mellett másik jelentős (a salpêtrière-ivel szemben álló) iskola Nancyban volt; vezetői Ambroise-Auguste Liebault (1823-1904), majd Hippolyte-Marie Bernheim (1840-1919). A nancyi irányzat a hisztériás tüneteket, az érzékszervi vagy mozgási képességek szervi sérülések nélküli megbénulását szuggesztióval, illetve önszuggesztióval magyarázta. Freud 1889 nyarán több hetet töltött Nancyban, hogy hipnózis- technikáját az ott folyó klinikai gyakorlatban tökéletesítse.

[19] Elfojtás - A német "Verdrängung"-nak szó szerint megfelelő kiszorítás, félretolás helyett Ferenczi Sándor a folyamat lényegét jobban megközelítő elfojtás kifejezést választotta, s ez így honosodott meg magyarul. Más nyelvekben is az elfojtás értelmét fedő, ezzel egyenértékű szavakkal jelölik a folyamatot. A pszichoanalízis mai képviselői közül sokan inkább gátlásról beszélnek. (Freud maga is használja a gátlás - "Hemmung" - kifejezést; 1926-ban könyvet is írt Hemmung, Symptom und Angst (Gátlás, tünet és szorongás) címmel.

[20] Disszociáció - szétválasztás, elkülönítés; itt: tudat szétesés. (Nem a szkizofrénia értelmében vett tudathasadásról van szó, hanem a pszichikum tudatos és nem tudatos törekvései és tartalmai közötti merev elkülönülésről és a köztük rögzült feszültségről.)

[21] dr. Stanley Hall - Granville Stanley Hall (1844-1924) az amerikai kísérleti pszichológia és pedagógiai lélektan egyik első úttörője. Munkásságát Wilhelm Wundt (1832-1920) lipcsei laboratóriumában kezdte, hazatérve az Egyesült Államokba főleg pedagógiai lélektannal foglalkozott. Legnagyobb és legjelentősebb műve az Adolescence (Az ifjúság - 1904). Nézetei széles körű vitákra adtak alkalmat szakkörökben. A pszichoanalízis tisztelője, majd híve, kezdetben fenntartás nélkül elfogadta Freud tanait, a későbbiekben Adler individuál-pszichológiai irányzatának követője lett.

[22] Átszellemítés - A latin eredetű német "Sublimierung"-nak megfelelő átszellemítés helyett magyarul ma is inkább a szublimálás kifejezés használatos.

[23] C. G. Jung - Carl Gustav Jung (1875-1961) a zürichi pszichoanalitikusok iskolájának fő képviselője. 1906-1910 között Freud egyik leglelkesebb híve, de fokozatosan szembekerül a freudi nézetekkel. 1914-től önálló irányzatot teremt a pszichoanalízisen belül. Saját szemléletét analitikai lélektannak, később komplex lélektannak nevezte. Az Über die Psychologie des Unbewussten (Bevezetés a tudattalan pszichológiájába - Európa 1993) című művében fogalmazza meg 1906-ban a kollektív tudattalanról és a gondolkodás őstípusairól (archetípusairól) szóló elméletét; a kollektív tudattalan örökletes struktúra, amelyben mintegy rétegeződve megtalálhatjuk az emberiség ősi tapasztalatait. Személyiség-tipológiájában Jung kétféle személyiségtípust különböztet meg: introvertáltat (befelé, magába fordulót) és extrovertáltat (kifelé, a világ felé fordulót); további altípusokat is meghatároz, de a két fő típus elválasztása bizonyult máig használhatónak a pszichológiában és a pszichiátriában.

[24] Freud egész gondolkodását áthatották a korabeli tudományos szemléletben uralkodó és akkoriban a Helmholtz-iskola által erőteljesen hangsúlyozott determinizmus elvei, amelyekkel Freud orvostanhallgatóként ismerkedett meg. Azt tartotta, hogy a lelki élet területén is kölcsönös ok-okozati összefüggésekkel és törvényszerű folyamatokkal kell számolnunk, a pszichikumban semmi sem történik véletlenül, minden lelki jelenségnek oka, eredete, története van és egy törvényszerű folyamatba illeszthető.

[25] Der Witz und seine Beziehungzum Unbewussten (A vicc és viszonya a tudattalanhoz. In: Esszék. Gondolat 1982. 23-251. old.) című 1903-ban Bécsben megjelent könyvében elemzi Freud a humor - vicc, élc, szellemesség - lélektani mechanizmusát és hangsúlyozza jelentőségét a pszichológiai megismerés számára.

[26] Komplexus - A fordításban szereplő komplexum kifejezés helyett mindenütt komplexus szerepel, mivel ez egyértelműen lelki komplexumot jelent, míg a komplexum szónak tágabb jelentése van.

[27] Ezek a kísérletek azon a feltételezésen alapultak, hogy az embereknek valamivel kapcsolatos gondolatai, képzeletei, érzelmei nem véletlenszerűen, spontánul és előzmények nélkül jelentkeznek, hanem belső lelki összefüggéseiknek, elrendezettségüknek megfelelően, így az eszme-(vagy képzet-)társítások (asszociációk) során feltárul az egyén lelkivilága. Jung és tanítványai főleg az irányított eszmetársítással kísérleteztek, Freud a szabad asszociáció módszerét dolgozta ki és alkalmazta; ennek során hagyta hogy a páciens mindent elmondjon ami eszébe jut, s minden gondolatához, felmerült képzetéhez újabb és újabb ötleteket, eszméket társítson, ezáltal mintegy feltérképezte a beteg gondolati, érzelmi, indulati struktúráját. Freud és Jung szemléletét a múlt század végén kialakult asszociációs lélektani irányzat befolyásolta, amelynek leghíresebb képviselői Hermann Ebbinghaus (1850-1909), Georg Elias Müller (1850-1934), Theodor Ziehen (1862-1950) voltak. Az asszociációs módszerek ma is alkalmazott eljárások a pszichológia különböző ágaiban és a pszichiátriában.

[28] Freud Traumdeutung (Álomfejtés. Helikon 1993.) című alapvető művéről van szó.

[29] A magyar nyelvű szakirodalomban egyaránt használatosak a manifeszt, illetve nyilvánvaló álomtartalom és a latens, illetve lappangó álomgondolat kifejezések.

[30] Ellenhatási vagy: reakció-képződmények (Reaktionsbildungen). Freud a kultúraellenes ösztönökkel ellentétes irányba ható, ezekkel szemben kifejlődött és túlhajtott kompenzálási folyamatokat, beállítódásokat nevezi így; ilyen reakció-képződmények például az alázatosság (szemben az agresszivitással), a szemérem vagy undor (szemben a szexuális féltékenységgel) stb. A reakció-képződmények szublimálás útján is létrejöhetnek; az akadályozott, ezért ki nem elégíthető és kínt okozó ösztönrezdülések célt és irányt változtatnak és létrehozzák a kínérzet elnyomására alkalmas képződményeket; erre az alapra épülhet rá aztán a kultúra és az erkölcs.

[31] Zur Psychopathologie des Alltagslebens (A mindennapi élet pszichopatológiája. Cserépfalvi 1994.) című könyvében elemzi Freud a tévcselekmények és esetleges cselekmények jelentését, magyarázza létrejöttüket és hangsúlyozza lélektani és pszichiátriai jelentőségüket.

[32] Etiológia - kóroktan.

[33] Az egyesült államokbeli szaklapok közül ez a Stanley Hall szerkesztette American Journal of Psychology és a Morton Prince szerkesztésében megjelenő Journal of Abnormal Psychology biztosított állandó teret a pszichoanalitikusok írásainak.

[34] Előtanulmány a nemek közti szerelmi emócióról.

[35] Drei Abhandlungen zur Sexualtheorie - Három értekezés a szexualitás elméletéről (1905); magyarul Ferenczi Sándor fordításában 1915-ben jelent meg először az 1914-es bővített harmadik német kiadás alapján. A három értekezés: I. A nemiség tévútjai, II. A gyermeki szexualitás, III. A serdülőkori átalakulás.

[36] Eugen Bleuler (1857-1939) - svájci pszichiáter; kezdettől fogva rokonszenvezett a pszichoanalizissel (Jung tanársegédként dolgozott mellette), Freuddal együtt irányították a Jung szerkesztette Jahrbuch für psychoanalytische und psychopatologische Forschungent (Pszichoanalitikai és pszichopatológiai kutatások évkönyve), amelyet 1908-ban indítottak és rendszeresen megjelentettek az első világháború kitöréséig. Bleuler mindvégig nagyra becsülte Freudot, bár nem mindig értett egyet nézeteivel.

[37] Egyik korabeli tanulmányában Bleuler a gyermek szexuális abnormitásairól értekezett.

[38] Havelock Ellis (1859-1939) - tekintélyes angol ideggyógyász, szexuálpszichológus, kapcsolatot tartott fenn a pszichoanalitikusokkal, érdeklődéssel figyelte elméleteiket, de nem csatlakozott egyik irányzathoz sem, később bírálólag fordult szembe velük.

[39] Szadizmus, mazochizmus - A kifejezéseket Freud Krafft-Ebingtől vette át Richard von Krafft-Ebing (1840-1920) - neves ideggyógyász, a Bécsi Neurológiai Társaság elnöke volt; támogatta Freud kinevezését egyetemi rendkívüli tanárrá.

[40] Ennek a hajlamnak patologikus formáját, amikor a magamutogatás kéjérzettel jár, exhibicionizmusnak nevezzük.

[41] "Ha a perverzió nem a normális nemiség (nemi cél és tárgy) mellett lép fel, hanem úgy, hogy az a rendes nemiséget minden körülmények között kiszorítja és helyettesíti, akkor van jogunk a perverziót kórosnak ítélni. A kizárólagosság és a rögzítettség adja meg tehát a perverziónak a kóros jellegét" (Freud: Három értekezés a szexualitás elméletéről. Budapest 1919. 24. old.)

[42] Ferenczi Sándor (1873-1933) - magyar idegorvos, pszichoanalitikus. Freud közeli barátja és munkatársa, a magyarországi pszichoanalízis korai szervezője, vezéralakja. Széleskörűen hozzájárult a pszichoanalízis gondolatrendszerének kialakításához. Főbb művei: Lelki problémák a pszichoanalízis megvilágításában (1912), Lélekelemzés, (Értekezések a pszichoanalízis köréből - 1910), Ideges tünetek keletkezése, eltűnése és egyéb értekezések a pszichoanalízis köréből (1914), Katasztrófák a nemi működés fejlődésében (1928), A pszichoanalízis haladása (1919).