Az utóbbi években a bőr- és cipőiparban nagyarányú változások következtek
be. A bőripar gyártmányszerkezete megváltozott, és kifejezetten kémiai iparból
mechanizált iparrá alakult át. A mechanikai cipőgyártás viszont egyre inkább
a kemizálás irányába halad. Ezekhez a változásokhoz a műbőrök növekvő felhasználási
aránya is hozzájárul, amely egyben a termelékenység növelésére is kedvezően
hat.
A rendelkezésre álló nyersbőr világszinten nem elegendő a lábbeli igények
kielégítésére, ezért a műbőr alapanyagok felhasználása szükséges és fontos.
A lábbeli szerepe is megváltozott az utóbbi időkben. Míg régebben kifejezetten
fogyasztási cikként tartottuk számon a cipőt, jelenleg részben divatcikké
vált, ill. egyes lábbeli típusoktól nem a tartósságot, hanem a divatosságot
követeljük meg.
Miután hasonló jellegű mű magyar nyelven eddig még nem jelent meg, igyekeztünk
minden használatos fogalmat tömören meghatározni. A cipőiparról céltudatosan
részletesen írtunk, mert a cipő a kiskereskedelem tárgya, így szélesebb kört
érdekel, míg a készbőr nem fogyasztási cikk.
Igen lényegesnek tartjuk, hogy a bőripar szakemberei egy MINILEXIKON keretén
belül utánanézhetnek a cipőipari definícióknak, míg a cipőipari dolgozók
ugyanazon könyvből megismerhetik a bőripari címszavakat.
Reméljük, hogy az egyszerűen fogalmazott, nem túl sok szakismeretet feltételező
kis könyv - korszerűsége miatt - a szakembereknek is segítséget jelent munkavégzésükhöz.
Hisszük, hogy a kereskedelmi szakembereknek sikerült jó képet adni, főleg
a különböző cipőtípusokról és azok optimális használatáról.
Végül reméljük, hogy az érdeklődő laikus is megismeri a bőr- és cipőgyártás
nagyüzemi problémáit, szervezési, technológiai, gépi megoldásait, valamint
magát a készterméket.
A sok utaló szót azért alkalmaztuk, hogy a keresett szó könnyen megtalálható
legyen.
Szeretettel nyújtjuk át ezt a kis szakkönyvet az olvasónak abban a reményben,
hogy megtalálja benne, amit keres.
Szerkesztő és a szerzők