Az agrárágazat integrálódásának lényeges kérdése a szakemberek felkészítése, amely nem nélkülözheti az általános műveltségi alapokat. Az általános képzés és a szakképzés szoros összhangját, egymásra épülését kell megteremteni. Az Európai Unió fehér könyvében megfogalmazott egész életen át tartó tanulás követelménye nemcsak szólam, hanem valóság. Különböző állami intézkedések és társadalmi összefogások születtek Európa számos országában, szem előtt tartva a falu, a mezőgazdasági termelés közvetlen környezetének hatását és az élő anyaggal történő munka speciális követelményeit. Az agrárszakképzés szorosan kapcsolódik Magyarország gazdasági változásaihoz. A középfokú oktatás első önálló intézményének a szarvasi gazda- és gazdaasszonyképzőt tekinthetjük, amely 1779-ben nyitotta meg kapuit a parasztfiatalok előtt. Azóta folyamatosan fejlődött és a múlt sikerein építkezve jutott el a mai, az európai normáknak is megfelelő szintre.
Az Európai Unióban az agrárágazat igényli a legtöbb egyeztetést, tehát a probléma nem magyar jellegzetesség. A gond érthető, hiszen még egy iparilag fejlett országban is a lakosság jelentős részét alkotja a vidéken élő népesség. Ökológiai adottságaink az agrártermelésre adnak lehetőséget, amelyet a nemzet jövője érdekében ki kell használni, a további fejlődésünk lényeges eleme az agrárágazat. Figyelmet kell fordítani a mezőgazdasági termelő területekre, az itt élők szellemi színvonalára, amelyet a bővülő nemzetközi kapcsolatok és a minőségi termelés előfeltételeként említhetünk.
A nemzetközi szakértők a magyar oktatásügyet -- ezen belül a szakképzést - megfelelőnek ítélték meg. Az agrároktatás területére ugyan ez a megállapítás elmondható, azzal a kiegészítéssel, hogy az ágazaton belül sikerült viszonylag zökkenőmentesen biztosítani a korábbi képzési struktúrák átlépését az új követelmények irányába. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a végzettséget, a kiadott oklevelek számát tekintve, elegendő szakember áll rendelkezésre.
A legnagyobb gondot a szakmai képzésben az okozza, hogy az elméleti oktatást fejlesztik, pedig az agrárágazati képzés alapvetően gyakorlatorientált, és sokkal többet kellene a manuális munkavégzési feladatokkal foglalkozni. Ehhez a feltételeket megteremteni rendkívül nehéz, hiszen az átalakulás, a privatizáció miatt tanulókat, hallgatókat nem szívesen fogadnak a kezdő üzemek.
Az agrárágazat oktatással szembeni igényét három külön területen lehet vizsgálni:
A három terület eltérő követelményeket, eltérő feltételrendszert támaszt, de az egymásra épülést biztosítani kell. A magyar agrárgazdasági szakképzésben nem vált el a felnőttképzés az iskolarendszerű oktatástól szervezeti formájában, hanem a gyakorlati háttér célszerű kihasználása érdekében elsősorban az ifjúsági képzésben érintett szakoktatási intézmények vállalták fel a felnőttképzés feladatait is. Európa, és a világ valamennyi mezőgazdaságilag fejlett területén ez a jellemző.
Az Európai Unió agrárrendszerével, a szükséges vállalkozási ismeretekkel és a mezőgazdasági termeléshez szükséges biológiai, műszaki, kémiai, stb. ismeretekkel csak azokat lehet felvértezni, akiknél kialakult az igény egy magasabb életszínvonal elérésére, egy magasabb műveltségi tartalom elsajátítására. Az általános iskola 8. osztályát el nem végzettek jelentős része falun, a mezőgazdasági környezetben él és dolgozik. Számukra helyben kell a műveltség pótlásáról gondoskodni, amely lehet iskolai oktatás, de ide kell sorolni minden olyan helyi kezdeményezést, amely a jó értelembe vett falusi polgárosodást szolgálja, felkészíti a fiatal és az idősebb lakosságot a változó körülmények befogadására.
Az általános műveltségi ismeretek birtokában lehet a szakmai tájékoztató oktatással foglalkozni, amely magába foglal minden kérdést, amely a termelés fejlesztéséhez, az agrárágazatban dolgozók szakmai műveltségének emeléséhez, a vállalkozások indításához nyújt támogatást. A képzés önkéntes, tulajdonképpen közösségi szabad szakmai művelődés. Ma kevés helyen tudjuk azt mondani, hogy az információkért, a tájékoztatásért a résztvevők anyagi áldozatot is vállalnak.
Az 1993. évi szakképzési törvény alapján a szakterületek kidolgozták az állami érvényű elismerést (bizonyítványt) adó képesítési rendszert, amely a nemzetgazdaság egészét tekintve több mint 900 szakképesítést tartalmaz. Ezen belül az agrároktatás mintegy 170 szakkal képviselteti magát. A szakok száma sok, de ha végiggondoljuk a magyar gazdaság helyzetét, és megpróbálunk összehasonlításokat tenni más országok képzési rendszerével szemben, akkor azt kell mondani, hogy reális kép jelent meg. A jegyzék tartalmazza a szakterületek által felvetett igények alapján, a szakmai szervezetek által kért, a szakértők által támogatott képesítéseket. Így egyaránt szerepelnek a viszonylag kisebb elméleti felkészültséget igénylő munkakörökre szóló felkészítések, a középfokú szakmai felkészítések, a technikusképzés, a szakmai továbbképzések és folyamatosan kerül beépítésre a felsőfokú szakképesítések rendszere.
Az agrárágazat területén szükséges valamennyi szakképesítési szint megjelenítése, mert más feltételeket kell teljesíteni az egyéni vállalkozásra készülő gazdának, és más ismereteket kell szerezni az alkalmazottként dolgozó szakembernek. Az európai integráció folyamatában a mezőgazdasági munkaerő minőségének fejlesztése erősíti pozícióinkat gazdasági területen és csökkenti a foglalkoztatásban meglévő feszültségeket. A szakképesítések szintjeinek meghatározása a nemzetközileg elfogadott "ISCED" rendszer alapján történt.
Az alapfokú szakképesítés az alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezők képzésére szolgál. Számolni kell azzal, hogy sokan nem akarják, vagy nem tudják elvégezni 16. éves korukig az általános iskola 10 osztályát, nem teszik le az alapvizsgát. A középfokú szakképesítés alapfokú, vagy középiskolai végzettségre épülő szakképesítés, amelynél a képzési időtartam a belső tartalomtól függ. Ide soroljuk a fizikai munkakörökre, a magasabb alapműveltséget feltételező, részben önálló tevékenységre történő, a magasabb szellemi tevékenység végzésére szolgáló felkészítéseket, a különleges igények szerinti specializáló, vagy szakmai továbbképzéseket. A felsőfokú szakképesítések közé olyan szakképesítések kerülhetnek, amelyek a tényleges termelő munkában való részvételt jelentik, de emellett magasabb elméleti felkészültséget is feltételeznek. Ennek egyik formája a felsőfokú, akkreditált szakképzés, amely az országos akkreditációs bizottság által elfogadott szak.
Az
agrárágazati szakképzés fogalma
Az agrárágazat magába foglalja a mezőgazdasági termelést, az erdőgazdálkodást, a vadgazdálkodást, az elsődleges faipart, a földmérést és térképészetet, az élelmiszerfeldolgozás valamennyi területét. Az európai tendenciák egyértelműen azt jelzik, hogy a korábbi általános képzés specializálódik. Sok országban külön jegyzékek találhatók egy-egy termelési körzetben, egy-egy nagy ipari objektumban, nem az országos jegyzékekben tartják nyilván a szakmai alapfokú képzéseket, a szakirányú továbbképzéseket.
A szakmai képzés valamennyi nemzetgazdasági területen, de különösen az agrárágazatban rendkívül komoly manuális felkészítést igényel. Az agrárterület rendkívül balesetveszélyes és egy-egy rosszul elvégzett, hibás művelet nagyon sok ember, vagy az élőlények nagyobb csoportjának károsodását is okozhatja. A veszélyességre való tekintettel a szakmai követelményekből nem lehet engedni, sőt inkább szigorítani igyekszünk. Különös jelentősége van ma a felnőtt- és átképzésnek, amikor az országban megváltozik a termelő feladata, munkája a hagyományos paraszti tevékenység mellett sok kiegészítő tevékenységgel bővül, folyamatosan új igények jelentkeznek: minőségi piac, feldolgozottsági fok növelése, nemzetközi kapcsolatok, pénzügyi ismeretek, beruházási lehetőségek, pályázatok, stb.
Az agrárágazat várható feladatait tekintve kiemelten kell kezelni az intézményes oktatás kiterjesztését azokra a rétegekre, amelyek jelenleg kényszerből, sok esetben szakmai felkészülés nélkül kezdtek mezőgazdasági termelést, hiszen életterük a falusi környezet másra nem ad lehetőséget. Biztosítani kell a korrekciós funkciókat és a munkanélküliséggel fenyegetett csoportok felkészítését a mezőgazdasági ismeretekkel együtt a lakóhelyük környékén történő munkavállalás lehetőségére. Az ágazat területén rendkívül nagy figyelmet fordítanak az iskolák a kapcsolódó képzésekre.
Az oktatás kérdését a gazdasági igények oldaláról és a társadalompolitikai megközelítésből egyaránt vizsgálni kell. Az alkalmazásban állók, vagy a kisvállalkozásba kezdők csak akkor tudják megőrizni vagy fejleszteni pozíciójukat, ha szakmai ismereteiket a változó körülményekhez igazítják. A Földművelésügyi Minisztérium felelősséggel a szakmai követelményekért tartozik, de a mezőgazdasági termelés, az élelmiszerfeldolgozás helyszínének tagoltsága miatt minden olyan képzést, felkészítést támogat, amely a falusi környezetben élők számára az új feladatok eredményes ellátása miatt szükséges. A termelő nem képes feldolgozni a rázúduló változásokat, ha magára hagyjuk, ha a falun élő agrárértelmiség összefogva a pedagógus társadalommal és a többi értelmiségi csoporttal, nem segíti az ismeretek széleskörű átadását. Ezen a területen minden oktatási intézménynek rendkívül nagy szerepe van, hiszen a helyi közösségek ujjászerveződését, a pedagógus társadalom tudja leginkább segíteni.
Az Európai Bizottság fehér könyve (tanítani és tanulni) kiemeli az egész életen át tartó oktatás fontosságát és jelzi, hogy az információs társadalom létrejötte nem csak a munka konkrét formájának, a tudományos eredmények gyakorlatba vitelének lehetőségét teremti meg, hanem a termelés szervezésének átalakítását is igényli. Sokkal változatosabb munkatevékenységre kell felkészülni és így a humán erőforrásnak, az emberi tényezőnek a szerepe a termelésen belül növekszik. A tudományos ismeretek termelési folyamatban történő alkalmazásának kényszerűségére fel kell készülni, a felkészületlen társadalom számára ez civilizációs sokkot okozhat.
Az ifjúsági és felnőttoktatási területnek egyaránt alkalmazkodnia kell a hazai előírások mellett a nemzetközi elvárásokhoz. Célunk, hogy az országosan egységes tananyag alapján kiadásra kerülő szakképesítéseket a nemzetközi szervezetek egyenrangúnak ismerjék el. A szakképzésben az egyik legnagyobb gondot az úgynevezett funkcionális analfabétizmus okozza. A mezőgazdaság és élelmiszerfeldolgozás területén ez a ma már tudományos kutatással is alátámasztott művelődési jelenség óriási veszélyeket rejt. Az olvasni, írni tudás képességének szintje ebben az esetben csak korlátozottan alkalmas arra, hogy használható legyen az új, korszerű információk befogadására, közlésére, a szakmai tudás megszerzésére és felhasználására. A mai mezőgazdasági technológiák alkalmazása során jelentős rétegek az alapismertek birtokában vannak ugyan, de nem képesek a technológiai ismeretanyag befogadására és nincs elegendő alapjuk a személyes fejlődés előmozdítására. Pedig számolni kell azzal, hogy az újabb és újabb kutatási eredmények rendkívül gyorsan megjelennek a mezőgazdasági területen.
A továbblépés érdekében rendkívül szoros együttműködésre, a különböző szervezetek, intézmények közös tevékenységére van szükség. Ezen belül mindenkinek a saját feladatait kell a legmagasabb szinten teljesíteni, azokat a feladatokat, amelyekhez tárgyi, személyi adottságai biztosítottak. A területi koordináció szükséges, hiszen nem csak felesleges, hanem a magyar társadalom elleni bűn is, egymás melletti intézményekben ugyan azokat a gyakorlati feltételeket kialakítani. Ezt nálunk sokkal gazdagabb országok sem tehetik és nem is tették meg.
Az általános agrároktatási célokat, a termelés fejlesztéséhez kapcsolódó agrárprogram tartalmazza. Az agrárterületen a felnőttoktatási rendszereknek rehabilitáló feladatuk is van, fejlesztő tevékenységükkel, gyors beavatkozási lehetőséget kínálnak.
Az utóbbi években az iskolákból a tanulók közül is sokan jutnak már el külföldi gyakorlatra. Legyünk erre büszkék, mert sok Nyugat-Európai gazda szívesen alkalmaz gyakorlaton lévő magyar fiatalt, mert felkészültek és szakmai munkájuk a termelő tevékenységgel kapcsolatos ismereteik, emberi magatartásuk megfelel az elvárásoknak. A csatlakozást megelőző vizsgálatok azt mutatják, hogy oktatási rendszerünk, az 1993-ban kiadott közoktatási és szakképzési törvények, illetve a végrehajtásukra megjelent jogszabályok alkalmasak a korszerű képzés folytatására és a további kapcsolódásban a szakképzési rendszer felépítése nem jelent akadályt.
A bővülő nemzetközi kapcsolatok tapasztalatai erősítettek meg bennünket abban, hogy valamennyi, a mezőgazdasági termelő tevékenység szempontjából jelentős országban az agrárképzés, az adott ország rendszerén belül jelentős helyet foglal el, és az agrárképzés bizonyos eltérési lehetőséget kap. Ennek oka az, hogy a termelés döntő részben szabad téri tevékenység, amelyet az időjárás alapvetően befolyásol, másrészt pedig, hogy a tevékenység végzése biológiai kötöttségekkel jár, hiszen a munka tárgya élő anyag, a biológiai ciklus sok esetben a tudomány eredményeivel módosítható, de meg nem változtatható.
Az EU tagországai rendkívül nagy súlyt fektetnek a szakképzésre, a szakemberek, dolgozóik felkészítésére. A tagországok képzési rendszerük kialakításához szabad kezet kapnak. Nincs uniformizálási kötelezettségünk, nem kell mechanikusan átvenni egy másik ország agrároktatási rendszerét, de természetesen minden tapasztalatot, minden eredményt szeretnénk felhasználni. Nem kell, és nem szabad a magyar képzési rendszerbe meggondolatlanul beépíteni a hazai hagyományoktól idegen formát, de meg kell találnunk minden eredményes pedagógiai rendszer adaptálásának lehetőségét.
Az ország 'demokratizálódása a korábbi iskolairányítási rendszert átalakította. Ma az agrárterületre képző intézmények között találunk helyi önkormányzati, megyei, egyházi, állami fenntartású, alapítványi intézményeket. A Földművelésügyi Minisztérium, az agrárágazat minden olyan intézményt sajátjának tekint, amely agrár képzést folytat. Így nem a költségvetési folyósítás formája jelenti az összetartozást, hanem a belső tartalmi munka. Csak az lehet a fontos, hogy megfelelő szakmai munka mellett az európai és nemzetközi mércét elérő szakember kerüljön ki a közép- és felsőoktatási intézményekből.
Az agrárterületen a változásokat az oktatási intézmények nem 1990 után, hanem ezt megelőzően jóval korábban megkezdték. Az 1985. évi oktatási Törvény lehetőséget adott a kísérleti képzések bevezetésére. Az eredmények nem maradtak el, hiszen az iskola és a központi szervek a társadalmi képviseletek együttműködésével megindult új szakok közül jó néhány ma az új Országos Képzési Jegyzékben államilag elismert képesítésként funkcionálhat tovább.
A közeljövő és az oktatási rendszer távlati feladatai közül az európai csatlakozás szempontjából néhány fontos kérdést ki kell emelni:
Az ország ökológiai adottsága lehetővé teszi a minőségi termelést, hogy az európai piacon a választék bővítését, az ember jólétét biztosító új, különlegesen feldolgozott igényes termékekkel jelenjünk meg. Az ország nem rendelkezik olyan gazdag ásványi kincsekkel, mint Európa sok más országa, így nekünk arra a kincsre kell építeni, ami határainkon belül van. Ez pedig a termőföld, a környezet, az éghajlat, egyszóval a mezőgazdasági alapanyag termelés és a feldolgozási fok emelése ad lehetőséget fejlődésünkhöz. Ezt a stratégiai lehetőséget ki kell használni. Elengedhetetlen a humán erőforrás magasabb szintű biztosítása, az agrárképzés javítása, a képzési szint emelése.
Az agrároktatás intézményei anyagilag rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, a gyakorlati képzés, a fejlesztés sok helyen nem biztosított. Az agrárgazdasági képzés rendkívül drága oktatás, hiszen az alapozás időszakában több irányú természettudományos ismeret megszerzése szükséges. A társadalomnak el kell fogadnia, hogy nem lehet ugyan olyan mércével mérni és ugyanolyan anyagi támogatást nyújtani annak a képzésnek, amely nem függ az időjárás viszontagságaitól, amely nem függ az ember kapcsolatteremtő képességétől, amely bármely időszakban reprodukálható.
Az európai csatlakozás elengedhetetlen követelménye a képzés gyakorlatiasságának növelése. Igyekeztünk a gyakorlati képzés időtartamát növelni, azonban ennek határt szabott az oktatásra vonatkozó általános előírások mellett a gyakorló helyek hiánya is. Európa szinte valamennyi országában - ahol pedig a mezőgazdasági fejlődés nem járt be oly kacskaringós utat, mint nálunk, és rendelkezésre állnak a tanulókat, hallgatókat fogadó üzemek - az oktatási intézmény mellett, a fenntartó által támogatott, az intézménnyel egy szervezeti egységben működő tanüzem áll rendelkezésre. Korábban Magyarországon is természetes volt ez a megoldás, de a mezőgazdaságra rákényszerített, tőle idegen képzési formák kiépítése a tangazdaságokat megszüntette. 1990 után arra volt lehetőség, hogy kihasználva a történelmi lehetőséget, bizonyos földterületet juttassunk az intézményeknek. A törvények az iskolafenntartó hatáskörébe utalják a gyakorlati oktatás szervezését, így az államtól kapott földön a korszerű gazdálkodás kialakítása, annak szervezése, bonyolítása és az ehhez szükséges beruházás, a működtetés költségeinek megteremtése a fenntartó feladatát képezik.
A szakképesítések bőséges rendszere áll rendelkezésre, amely magán viseli az átalakulás gondjait. Természetes követelmény a racionalizálás, az egymásra épülő rendszer kialakítása. A korábban tanult ismeretek beszámításával az átképzésekhez szükséges időtartam csökkenthető. Számolni kell a modern technika beépítésével, a távoktatási rendszerek bővülésével. A munkaerő szabad áramlása megköveteli a kölcsönös elismerést. Ehhez a magyar tantervek képzési tartalmát is változtatni kell, és biztosítani a külföldi gyakorlatok lehetőségét.
Az intézményhálózat ma túlzott, sok a kislétszámú, nem kellően felszerelt iskola. Az ágazati, a regionális és a helyi érdekek kölcsönös kompromisszumán alapuló hálózat fog kialakulni. A folyamat megállíthatatlan, amit az utóbbi évek folyamatos és spontán átalakulása bizonyít. (Több, korábban agrár képzést is folytató iskola megszüntette ágazati oktatását, más irányú feladatot keresett.) A maradó képzési helyek stabilizálódnak, szélesebb kimeneti lehetőséget ajánlanak diákjaiknak, alkalmazkodva a szakmai-üzemi igényekhez.
A közgazdasági, kereskedelmi, vállalkozói
tevékenységre felkészítő ismeretanyag beépítése a jelen egyik legfontosabb
követelménye. A termelésre felkészülni ma már nem elég, a megtermelt áru
értékesítésével, kikészítésével, eladásával foglalkozni kell, amihez természetes
igényként csatlakozik a pénzügyi rendszerek, eljárások, szabályok oktatása.