A fogyasztóról
Amikor a rendszerváltással a magyar vásárló fogyasztóvá lépett elő, akkor bizony maga sem gondolta, hogy néhány év múltán ott toporog majd a fenenagy szupermarketjében és zavartan kapkod hol a fejéhez, hol a zsebéhez... A statisztika szerint a mai átlagháztartások bevételük egyharmadát élelmiszerekre költik, akárcsak tíz éve. Csakhogy amíg a fogyasztó korábban 5 ezer fajta élelmiszer közül választhatott, manapság már 40 ezer féle termék akarja rásózni magát. A tudomány - amely már régen elemeire szedte az élelmiszereket - most azon fáradozik, hogyan lehet nagyüzemi módszerekkel a természetes alkotórészeket másképp összerakosgatni (lásd: a gyümölcsjoghurtok karrierje). Segítségül hívta ehhez a mesterséges adalékokat: a színezékeket, az ízfokozókat, az emulgeátorokat, a stabilizátorokat stb.
Az élelmiszeripar kiteljesedésével - az árubőség mellett - megjelent azonban a pénzzavar is: a vásárlóerő csökkenése (a lakosság elszegényedése). A tehetősebbek fogyasztásának pedig "sajnos" határt szab az, hogy az ember - fő szabály szerint - csak addig eszik, amíg jól nem lakik...
Nem csoda tehát, hogy óriási a harc a fogyasztók pénzéért. A gyártók és kereskedők hada erőszakos reklámkampányokkal, csicsás csomagolásokkal és "fantasztikus" akciókkal próbálja megerőszakolni a lankadó keresletet (a reklám, a csomagolás, az akció költségeit - mint tudjuk - beépítik a termékek árába). A fogyasztó zavarát pedig tovább fokozzák az olyan hírek, hogy nehézfém van a paprikában, rákkeltő anyag a kávéban, nem stimmel valami a vegetával, az ecettel...
A hazai környezetvédő mozgalom eddigi tevékenysége nagyban hozzájárult az egészséges életmóddal, a vegyszermentes táplálkozással kapcsolatos lakossági igények kiteljesedéséhez. Ahhoz, hogy a "vegyszermentes táplálkozás"-ról álmodozó fogyasztó három dologra összpontosítson:
az élelmiszerekben lévő (pl. az "intenzív" állattenyésztésből származó, növényvédő szerekből visszamaradó) vegyszermaradványokra,
a környezetből származó szennyeződésekre, melyek a közúti közlekedés, a felelőtlen ipari üzemek, a hulladéklerakók- és égetők "segítségével" jutnak az élelmiszer-alapanyagokba (a csernobili sugárszennyezés valós magyarországi következményeivel ez a füzet nem foglalkozik).
és az élelmiszeradalékokra, amelyeket a feldolgozó a technológia során juttat az élelmiszerekbe. Mégpedig szándékosan: valamely meghatározott "kedvező" hatás elérése érdekében (tartósítás, ízfokozás, keverhetőség, puffasztás, állagjavítás, színezés stb.).
Füzetkénk csak ez utóbbi témával, az élelmiszer- adalékanyagokkal foglalkozik, hiszen ez eddig sajnos méltatlanul kevés publicitást kapott.
Az elején tisztázni szeretnénk, hogy olyan hatóságilag engedélyezett adalékokról van szó, melyek felhasználás előtt szigorú vizsgálatokkal és (állat)kísérletekkel bizonyították veszélytelenségüket. Az engedélyezettség azonban nem jelenti azt is, hogy az adott adalékanyag fogyasztása senki számára nem jelent egészségi kockázatot... Az újabb tudományos kutatások, orvosi megfigyelések nyomán idővel már sok ártalmatlannak gondolt adalék került mellőzésre vagy a tiltólistára (persze: országa válogatja!).
Még egy megjegyzés: nem csak arról van szó, hogy egy adalékanyag egészségvédelmi szempontból esetleg problémás, de sokuk felesleges is. A mesterséges pl. színezőanyagokat nyugodtan mellőzhetnénk mi is, mint teszik ezt más országokban (pl. Svédország, Norvégia, Izland).
