NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET
VII. KÖTET: A REFORMATIO KORA
III. RÉSZ: KELETI EURÓPA A REFORMATIO KORÁBAN
XIV. Magyarország a mohácsi vész után           XVI. A török háború

XV. FEJEZET.
Az ország végleges megoszlása.

A török hódítás. Martinuzzi György.Buda elveszése.Keleti Magyarország szervezkedése.

 

A török hódítás. Martinuzzi György.

János még Szászsebesen intézkedett fia felől. Frater Györgyöt és rokonát, Petrovich Péter temesi grófot nevezte ki gyámokúl. Ezeknek kellett az özvegy királynéval együtt dönteni a fölött: végrehajtják-e a váradi békét?

Szapolyai házassága, bár nem mondott ellen a váradi béke betűjének, annak szellemével nem fért meg. Az egyesítést nem mozdította elő. Viszont Ferdinánd nem oly előrelátó, hogy a Szepesség megszerzése által eleve is megszerezze az eszközt az egyesítés föltétlen végrehajtására. Igaz, hogy a Szepesség épen a leghatalmasabb tanácsosoknak, köztük Thurzó Eleknek, volt a kezén. De a hol oly nagy érdekről volt szó, a kárpótlás nem okozhatott nehézséget. Ez a mulasztás keservesen megboszulta magát, mert a kis János Zsigmond gyámjainak jogos alapot adott arra, hogy az ország átadását megtagadják.

Ehhez járult, hogy Martinuzzi már a török miatt sem tartá lehetőnek Ferdinánd uralmának elfogadását. Ha Ferdinánd meg birja nyerni a magyar urak bizalmát, ez az ok elesik és az egyesült ország a sikerre való kilátással megvívhat a szultánnal. De bárminők voltak Ferdinánd személyes és családi erényei, a nemzet szivétől idegen maradt. 1528 óta, midőn látta az általános elpártolást, magyar ügyekben is német tanácsosaira hallgatott és szelleme nem volt sem oly magas röptű, sem oly önálló, hogy azoktól függetlenül is határozhatott volna a maga és az ország érdekében. Ilyen tanácsosai voltak Hoffmann, Held Mátyás kanczellár, Feld Lénárd és Roggendorf, az ő hadnagyai. Ezek igazi divánt alkottak, egymásközt összetartottak, a jövedelmeket maguk közt fölosztották, míg a királynak alig jutott valami. Ezekben a magyarok elleni gyülölet az önzéssel párosult és főkép azért ellenezték a békét, mert az véget vet a jövedelmező confiscatiónak. Még Fráter György sem remélhette, hogy befolyásával ezeket a tisztátalan elemeket ellensúlyozza. Nemcsak kormányváltozásról volt szó, hanem arról, hogy a magyar uralom helyébe német lépjen.

De tán még ezt az áldozatot is meg lehetett volna hozni, ha ennek árán csakugyan elérhető a török visszaszorítása. Erre 1539-ben volt kilátás, midőn Károly császár jó egyetértésbe lépett Ferencz királylyal. De a császár nem használta föl az alkalmat és tétlensége, halasztása teljesen véget vetett a hatalmába helyezett reményeknek. A barát gyorsan döntött. Mialatt Ferdinánd alkudozott, Laszky Jeromost küldvén a portára és készült, hogy szükség esetén haddal foglalja el az országot, ő nagy ajándékok által biztosítja magának a török segítséget. Szükségesnek tartja, hogy a két nagy hatalom között külön fejedelem alatt önállóan, bár a törökre támaszkodva maradjon meg Magyarország. Az utolsó évek tapasztalatai után már a török sem látszott oly félelmesnek, mint azelőtt és ha mással nem, pénzzel mindig el lehetett fordítani a veszélyt. Ezért már 1540 októberben kikiáltatja gyámfiát magyar királynak. Ferdinánd erre 1540 deczemberben Fels Lénárdot haddal küldi Buda alá, de bár a királyné kész megalkudni, a barát állhatatos marad és visszaveri az ostromot. Fejérvárt, Tatát és Pápát azonban elfoglalják Ferdinánd hadai, Erdélyben is mozog pártja és Majláth őt kiáltatja ki királynak. Ezalatt a török sereg fölkészült. Élén maga Szulejmán jő Magyarországba.

 

Buda elveszése.

Ferdinánd májusban új sereget küld Buda alá Roggendorf alatt. Nemcsak annak erejében bizik, hanem a királynénak és a német polgároknak békés hajlamában is. De Fráter György egészen magához ragadja a hatalmat. A királynét szinte fogságban tartja és az áruló polgármestert fölnégyelteti. Az ostromot visszaverik és a német vezér a szultán közeledtének hirére szégyenszemre visszavonul. Pesten a török had megtámadta a visszavonulókat és csaknem mind lekaszabolta. Roggendorf is belehal sebeibe.

A várban, hol csak Martinuzzi energiája tartotta az éhező őrségben a lelket, nagy örömmel fogadták a fölmentő szultán közeledését.352 Szulejmán aug. 26-án ért Pest alá, leölette a német foglyokat és átszállott a budai partra, hol Fráter György a főurakkal fogadta. Augusztus 29-én viszont a szultán küldött ajándékokat és követséget a várba azon üzenettel, hogy látni kivánja a kis királyt. Az egy éves fiút elvitték a török táborba és mig a szultán vele foglalkozott, a kisérő főurakat megvendégelték a basák. Ezalatt a város megszemlélésének színe alatt mind több jancsár lopódzott föl egészen tervszerűen biztos vezérek alatt és csendben, összekocczanás nélkül, elfoglalták előbb a szombati kaput, majd a többit is. Midőn a kapuk, a piacz és a főhelyek biztos kézen voltak, a jancsárparancsnok körüllovagolva kihirdetteti a szultán rendeletét, hogy mindenki tegye le a fegyvert és békén maradjon otthon, különben halálos büntetés éri. A lefolyt ostromtól elcsigázott, megrémült polgárság kiadta fegyvereit és azonnal 10.000-nyi őrség szállotta meg a várat.353 Épen a mohácsi csatának 15. évfordulóján jutott a magyar székváros a török kezére. A szultán János Zsigmondot visszaküldé aggódó anyjának, a főuraknak pedig, kiket addig szorosan őriztetett, kijelenté, hogy e fontos helyet nem hagyhatja nő kezén. Miután ellenállástól többé nem kellett tartania, az urakat, Török Bálint kivételével, kit magával vitt fogságba, elbocsátá. Elrendelé, hogy Buda és a Duna s Tisza közti vidék egy basa alatt álló tartománya legyen; Izabella és fia uralkodjék a Tiszán túl és Erdélyen, Verbőczy maradjon Budán, mint a török hódoltságban lévő keresztyének főbírája.

Buda elfoglalásával a szultán levoná a mohácsi csata természetes következményeit. A nagy alföld és a főváros már előbb védtelen volt, most kardcsapás nélkül vált török birtokká. Az ország szive-közepe kiszakíttatott. Igy most hazánk három részre oszlott. A középső a törököt uralta, a nyugati Ferdinándot, a keletiben a szultán meghizásából Martinuzzi vitte a kormányt. Mig Buda a török kezén maradt, földrajzilag sem igen lehet gondolni az ország egyesítésére, mert nyugati és keleti harmadait csak aránylag keskeny és hegyes terület köti össze. Még egy ideig tart az igyekezet helyreállítani a nemzet területének épségét, majd azon szomorú kénytelenséggel kell megbékülni, hogy külön szervezkedjék a két magyar haza.

Budának elveszése, azon városnak, mely egy fél századdal azelőtt politikai és műveltségi metropolisa volt keleti Európának, egy basa székhelyévé válása egész Európa figyelmét hazánkra fordítá. De hiába hivatkoztak a magyar rendek V. Károly ismételt igéretére, a császár nem segíthette őket, mert a franczia háború ismét megujult. Csak a német fejedelmeket rettegteté a közelgő veszély. A speieri országgyűlés 1542-ben nagy segélyt szavazott meg és Ferdinánd minden erejét megfeszíté Buda elfoglalására. III. Pál pápa is küldött segítséget. Igy nagy birodalmi sereg, körülbelül 60.000 ember, indult meg Joachim, brandenburgi választó, vezérlete alatt. De a német had csak igen lassan indult előre, zsoldról és eleségről nem gondoskodtak és az egész tábor a fejetlenségnek és zürzavarnak volt mintaképe. A franczia követ, midőn Speierben a segélyadás ellen szólott, ki is mondta, hogy a német nem mérkőzhetik a törökkel, mert nincs lovassága, nem oly mértékletes és kitartó s különösen, mert nem ismeri a katonai fegyelmet. A másik nagy akadálya a győzelemnek szerinte a magyarok és németek közti rossz viszony. A magyarok gyülölik a németet, ugy, hogy nagyobb részük inkább hódolna a tőröknek, mint nekik. És hogy nem igen túloz, kitünik a császári követ egy 1545-i jelentéséből, mely szerint a köznemest és pórt törökbaráttá tette a kétségbeesés. A seregben lévő olaszok sem fértek meg a németekkel. Ily viszonyok közt a nagy hadi vállalat még akkor sem vezethetett volna czélhoz, ha Joachim alkalmas a vezetésére. De a választó került minden összeütközést és tartózkodott minden veszedelmesebb vállalkozástól. Nem is Budát ostromolja, hanem Pestet, de ott is csufos vereséget szenved. Egyedül Zrinyi Miklós, egy 400 lovasból álló dandár vezére nyert ott babért. A magyarok reménye, hogy országuk fölszabadul, ismét semmivé lőn. Perényi Péternek elfogatása, kit aztán haláláig fogságban tartottak, mégjobban elidegeníté a magyart a németektől. A sikertelen támadásra válaszúl 1543-ban a szultán a franczia király felszólitására ismét Magyarországba vezette hadát, most már hatodszor. Már nem Bécs a czél, hanem a Budához közeleső és a török hódoltságot szegélyező várak elfoglalása. Magyarországnak már nem volt mezei hada. Az óriási török hatalommal csak egyes várak gyönge őrsége szállott szembe. Valkó várát vitézül védte Perényiné. De Siklós, Pécs, Esztergom, Tata csaknem ellenállás nélkül meghódoltak. Székesfejérvár, melyet Varkocs György védett teljes elszántsággal, eleste után szintén megnyitotta kapuit. A szultán az őrséget elbocsátotta, a polgárok közül az előkelőket lefejeztette. Egyáltalában mindenütt az volt a török eljárás, hogy a köznépet kimélték, de az urakat, nemeseket, papokat, mint az ellenállás lehető vezéreit kiirtották. Igy két év mulva Budának, a politikai fővárosnak sorsában osztoztak az ország egyházi és tudományos központjai és a magyar királyok régi temetőhelye. Mint Ranke mondja, a barbárság ismét nagy területet hódított a civilisatiótól.

Ferdinánd csak Szulejmán visszavonulása után küldött sereget az elveszett várak visszaszerzésére. Eredményt azonban nem ért el, sőt a török vérszemet kapva újra terjeszkedik, elfoglalja Visegrádot, Hatvant és Nógrádot. Budát így már mindenfelől török várak koszorúja övezi. Csak az 1544-ben kötött crespyi béke, mely megfosztotta a franczia segítségtől, majd a perzsa háború megujulása vetettek gátat a török hóditásának. Több fegyverszünet és hosszabb alkudozás után 1547 jun. 19-én békét kötnek 5 évre. E szerint mindegyik fél megtartja birtokát, Ferdinánd pedig 30.000 arany évi adó fizetésére kötelezi magát.

 

Keleti Magyarország szervezkedése.

A magyar nemzet elvesztette történeti központjait, melyekhez százados hagyomány fűzte egész életét. Megdöntött állami épületének nyugoti omladéka egy sok tekintetben hatalmasabb szervezettel jutott királya által szoros összeköttetésbe és így önállóságát alig őrizhette meg. Az volt a kérdés, hajlékot adhat-e a török önző védelme alatt a magyar nemzetiségnek és a magyar állam eszméjének. Történetiróink rendesen Erdélynek nevezik azt az államot, melynek önálló története Buda bukásával és Martinuzzi kormányával kezdődik. E tévedésnek az az oka, hogy később csakugyan a régi erdélyi vajdaság területével vált azonossá ez az állam. Eredetében azonban ennél nagyobb volt a hivatása. Nemcsak, hogy a Tiszántúlt és az északkeleti felföldet is magában foglalá, hanem egész lényegében, bár csonkított területen, folytatója volt Szapolyai János királyságának. Nem is fejedelem uralkodik rajta, hanem János Zsigmond, Magyarország «választott királya».

Midőn Izabella királyné fiával nagy szomorúan Lippára ment török kisérettel és Martinuzzi Váradon tartózkodott, hogy menthesse, a mi menthető, a kormányzására bizott országrészben hiányzott úgy szólván minden, mi az államot állammá teszi. Nincs kormány, nincs hadsereg, nincs igazságszolgáltatás, nincs adófizetés. Valóban tán sohasem állott a magyar nemzet oly közel teljes fölbomlásához, mint akkor. A két császárság igen könnyen megosztozhatik romjain.

Ily viszonyok közt született meg Fráter György agyában egy új Magyarország eszméje. Annak a keleti magyar államnak, melynek századokon át oly fontos szerep jutott a magyarság föntartásában, ő a megalapítója.

A legnagyobb lángész is csak fölhasználni tud, teremteni nem. Nézzük, mi állott rendelkezésére Martinuzzinak, midőn a még csak elméjében élő állam alkotó részeit készült szervezni. Csomópontul, mely körül az egésznek jegeczesedni kellett, Erdélyt választá, mert ott volt már oly szervezet, mely alapjául szolgálhatott.

Erdély a XI. sz. óta vajdaság, a XIII. sz. óta külön tartományi gyűlései is vannak s önállóságát emeli az a körülmény is, hogy az ifjabb királyok kormányozzák. De állami léte egyáltalában nem volt. A vajda csak oly tisztje a koronának, mint bármely más. Nem örökölhető és a király kénye szerint elmozdítható. Sok tekintetben hasonló az állása a bánokéhoz. De az oly hatalmas vajdák, mint Hunyadi és Szapolyai voltak, tényleg már sokban önállóan jártak el és különösen katonai tekintetben megteremtették az egységet és fentartották a másutt már hanyatló fegyelmet. Alkotmányos tekintetben pedig az 1437-ben kötött 1459-ben megujított unio, mely az ország három annyira különböző, kiváltságos nemzetét egyesítette, nagyban hozzájárult Erdély külön fejlődéséhez.

Említettük már, hogy 1540-ben Majláth és Balassa fölvetik a külön erdélyi fejedelemség gondolatát. De ez nem valósult meg, mert a török követ kicsalta fogarasi várából Majláthot, fogságba vettette és Konstantinápolyba küldte, hol a héttoronyban, a híres állami fogházban végezte életét Török Bálinttal együtt. Kisérletének meghiusulása után sem akar az erdélyi nemesség meghódolni Izabellának, kiről azt hitték, hogy korlátlanul akar kormányozni. Még az országba sem akarták bebocsátani. A végeken a török és hűbérese, a moldvai vajda fenyegetett, benn minden a legnagyobb zavarban. Fráter Györgyöt sem szerették az erdélyiek. János király idejében kincstartó volt és az a nagy szigoruság, melylyel az adót behajtotta, zugolódást keltett ellene.

De a töröktől való félelem hatalmasabb volt minden más érzésnél. Martinuzzi a szultán oltalma alatt jelent meg a maros-vásárhelyi gyűlésen (1542 jan. 20.). Ezen oltalomért a fényes porta évi 10.000 arany adót kap «még ha egy fillér sem marad az országban».

Tulajdonkép a tordai gyűlés, melyet a barát márczius 24-ére hivott össze, szervezte Erdély belső kormányát azon módon, mely fővonásaiban megmaradt az ország önállóságának egész tartama alatt. Martinuzzi eleinte a királyi helytartó czimét követelte, de aztán Statileo püspöknek tanácsára beérte a kincstartói méltósággal. Nem a szinét, hanem lényegét akarta a hatalomnak. Az egész kormány az ő kezében egyesült. Neki személyesen szavazták meg az adót, mely állandó maradt egész századon át, minden portától 99 denár, egy hián egy forint. A sereg is az övé volt, mert mindig gondoskodott zsoldjáról és a rideg, buzgó főpap, ha kellett, együtt mulatott, ivott vitézeivel.

Alkotmányos tekintetben különösen abban állott a nehézség, hogy meg kellett akadályozni a nemesi uralomnak oligarchiává való fajulását. Másrészt biztosítani kellett az egységet és központosítást, mely nélkül az ország könnyen zsákmányává válhatik a túlhatalmas töröknek. Ezekhez járult még, hogy Izabella királyné csak kelletlenül hajolt meg a barát szellemi felsősége előtt és udvari embereinek, különösen lengyel kedvenczeinek befolyása alatt, női hiusággal és szeszélylyel külön politikát folytatott, nem törődve sem a hazának, sem fiának érdekével. Különösen a pénzkérdés okozott sok nehézséget, mert a királyné udvari pompa után áhitozott és a barát szigorú takarékosságában csak fukarságot és rosszakaratot látott.

A kincstartó mellett az országtanács volt a főhatóság. Az ország három alkotó része egyformán volt benne képviselve. Hét tagja a magyar megyékből került ki, 7–7 a székelyek és szászok közül. A 22-ik tanácsos a gyulafehérvári káptalannak volt képviselője. Megujult a három nemzet régi szövetsége. «Isten kegyelméből megegyezett mind a három nemzet a béke kölcsönös ápolásában, az ország ügyeinek közakarattal, közös tanácscsal és egyetértéssel intézésében és a helytartó úr irányában követendő engedelmességben, az ország. szabadsága és régi szokása értelmében.354 «Ha külső ellenség jő, vagy belső ellenség támad, minden nemzet köteles teljes készülettel, vagy oly módon táborba szállani, a hogy a helytartó úr meghagyja. A helytartó úrnak gondja lesz arra, hogy a három nemzetnek csak azon részét szólítsa fegyverbe, mely szükséges és elégséges lesz. A meg nem jelenők fejvesztéssel büntettetnek, de javaik megmaradnak örököseiknek.» Így a három nemzet egysége katonai tekintetben meg volt szilárdítva.

A nyolcz magyar megye, mely a nagyváradi béke értelmében Szapolyait uralta, egy ideig ellenséges állást foglalt el ezen intézkedésekkel szemben. Első, Nagyváradon tartott gyűlésükön Ferdinándnak hódoltak és nem szavaztak meg adót a barátnak.355 Ugyanily határozatot hozott az 1542 junius 29-én Debreczenben tartott gyűlés. Egyedül a királysághoz akartak tartozni. Végre Martinuzzi mégis rá birta őket a szultán iránti hódolat bemutatására.

A magyar megyék nem akartak résztvenni a birodalom kettészakításában. Fel szabad tennünk, hogy Martinuzzi és az erdélyi urak előtt is nagy szerencsétlenség gyanánt tűnt az fel. Tulajdonképen általános volt az óhaj, végrehajtani a nagyváradi béke megszabásait. Csak egy ok akadályozta Ferdinánd elismerését, de olyan, melynek nyomása előtt minden más érzésnek meg kellett hajolnia. Ez a török veszély, mely későbbi időben is legfontosabb gátja volt a két testvérhaza egyesitésének. Lehetetlen az azon korból származó számos nyilatkozat után kételkedni abban, hogy az erdélyiek a külön állásnak nemcsak előnyét, hanem kárát is felfogták teljes súlyában, és hogy nem hajlamból, hanem kénytelenségből vetették magokat alá a török főhatóságnak, a kisebb bajt választva. Ferdinánd hatalma nem volt elegendő a távoli ország megvédésére. Martinuzzi még 1541 végén is szerződésre lépett Gyalun Ferdinánddal, melyben készségét mutatta, átadni neki az országot, ha János Zsigmondot kielégíti. Buda elfoglalása a szultán által kevésbbé élesen látó politikusnak is megnyithatta szemét. De 1542-ben, midőn Joákim vállalata, melyhez annyi fényes reményt fűzött az egész keresztyénség, teljes kudarczczal végződött, azon szomorú tapasztalatra kellett ébrednie minden hazafinak, hogy a magyar király még a német birodalom segítségével sem képes a szultánt visszaszorítani. Buda török kézen maradt, a török határ mind mélyebben vágott a magyar birodalom elevenjébe.

Erdély az Alföld elfoglalása által elzárva a nyugoti keresztyén világtól, csak a barát lángeszében látta menekülését. A tordai gyűlés 1542 deczember 29-én megujította a három nemzet unióját. Elhatározták, hogy János Zsigmondot ismerik el fejedelmül, adót küldenek a szultánnak, Ferdinándot megkérik, hogy ne vigye őket veszélybe, ha nem birja őket megvédeni, és engedje őket magukról gondoskodni. Mint Veráncsics irja: félnek a töröktől és nem biznak Ferdinánd hatalmában. Az adót csak a barátnak szavazták meg.

A magyar részek megmaradnak a király hűségében. Az 1543 elején Váradon tartott ülésen Szapolyai özvegyének felmondták a hűséget és Ferdinándnak hódoltak. Akkor Báthory András befolyása győzött a baráté fölött. De tényleg Martinuzzi uralkodott ott is, személye levén az egyedüli kapocs Erdély és a részek közt. Csak 1544 juniusban vitte keresztül a debreczeni gyűlésen a török adó megszavazását. A tordai gyűlésre (augusztus 1-re), a helytartó meghivta a magyar megyéket is és csakugyan megjelentek ott követjeik. Ez rendkivül fontos lépés. Az országnak egyik legtermékenyebb és legnépesebb része növelte ez egyesítés által a különben kis Erdélynek hatalmát. De tán még fontosabb e csatlakozásnak az a következése, hogy Erdély ezen tiszta magyar megyék által minden geographiai és politikai különállása ellenére egész szilárdúl kapcsoltatott Magyarországhoz. Azon szerepet, melyet Erdély az egész török uralom alatt vitt, meg se lehetne érteni a magyar részek tekintetbe vétele nélkül. Itt csak egy fontos tényre akarunk figyelmeztetni: a nagy fejedelmi családok, a Szapolyaiak, Báthoryak, Rákóczyak nem erdélyiek valának, hanem magyarországiak.

Ez a tordai gyűlés, melyen a későbbi fejedelemség először vett részt egészen, Martinuzzit megerősítette mint kincstartót és főbirót. Névleg felelősséggel tartozott a királynénak, ki keserű panaszban tört ki ellene, de tényleg ő volt a kormányzó. A gyűlés egyúttal elhatározta minden évben egy országos diétának tartását, melyen a magyar megyék is megjelennek. Ez által meg volt állapítva az állam és a kormány egysége. Teljes egyesítésről a közigazgatásban, pénzügyben és sereg dolgában szó sem lehet; az egyes részek történeti különállása ép oly ridegen fentartatott, mint magában Erdélyben, az unió ellenére, a három nemzet sajátos állása. Igy p. o. a telekadó (dica) Erdélyben 99 dénárt tett ki egy portáról (telek), a magyar részekben (Partium), egy egész forintot, 100 dénárt. De azért a külfölddel szemben egy egység ez az új állam, mely a kényszerű szükségnek köszöné ugyan születését, de melynek alapjait, mint a történet mutatja, ritka bölcseséggel és belátással veté meg a pálos barát.

Nézzük azon férfiút, ki ily nagy önálló tekintélyre bir jutni az egymás ellen küzdő nagy hatalmak közt és a ki bizonyára egyike a magyar történet legkiválóbb alakjainak, a szervező tehetség és politikai lángész szempontjából.

Utjessenics György Horvátországnak Kamichacz nevű várában, nemes, de szegény családból született. Születésének évét nem tudjuk pontosan, 1482 vagy 1484. Anyai ágon a Martinuzzi családnak volt ivadéka. Mint gyermek Corvin Jánosnak került udvarába, ki őt Erdélybe küldte a hunyadi várba. «A magyaroknál szokás, fáradságos és majdnem megvetendő módon nevelni a gyermekeket, úgy hogy alig van különbség az előkelők és a köznemesek fiai közt, eltűrik a meztelenséget, hideget, forróságot, álmatlanságot, verést és szidást s elvégzik a legközönségesebb szolgálatokat: kályhafűtést, lovak tisztítását és házőrzést. Ez által lelkük elvezettetik a puhaságtól. Azt hiszik, hogy a férfi erő kifejtésére legjobb, ha a gyermek megtanul tűrni.»356 Igy nevekedett ő is. A Hunyady-család kihalta után Szapolyai István özvegyének, János anyjának udvarához került, mint nemes apród. Testi szépségén kívül már akkor is kitünt szellemi tulajdonságai és jó erkölcsei által. Olvasni még nem tudott, midőn 20 éves korában úrnője szabadabb röptöt engede neki, ellátva őt hópénzzel három lóra. Megunta a nőuralmat és János vajda társaságában harczolt, majd pedig belépett Sz. Pál szerzetének Buda melletti zárdájába. Egészen elvonulva élt a világtól 1528-ig, midőn a Lengyelországba menekülő János királyt elkisérte. Zárdai tartózkodásának köszöné műveltségét és lelki nyugodtságát. A király el sem lehetett nélküle, nem sokára a barátnak szava döntött a tanácsban. Különösen nagy szolgálatot tett Fráter György urának, mint a párt összetartója a szerencsétlenség idejében. Pártolta a török szövetséget, míg azt önzetlennek hitte, majd a nagyváradi béke megalkotásában vett kiváló részt, midőn belátta, hogy a két király versengése a haza romlására vezet. Addig mint kitünő diplomata tett szolgálatokat királyának. János halála után, midőn tényleg ő kormányozta keleti Magyarországot, teljes fényben tündökölnek valóban államférfiúi tulajdonságai. Csak az ő bátorsága, belátása, türelme és reábeszélő képessége volt képes önálló államot alapítani oly helyen, mely a nélkül menthetetlenűl zsákmánya lesz a töröknek. Azon probléma megoldását tette élete czéljává, hogy magyar keresztény államot tartson fenn, a félhold oltalma alatt.

Azon kor kiváló férfiai közt őt nagyon megkülönbözteti financziális képessége. A királyi jövedelmek maradványait ő ragadá ki a tolvajok és rablók kezéből, sikerült neki rendbehozni a teljesen kimerült kincstárt és mégis jó indulatban tartani a főnemeseket.

Helyzetének főnehézsége abban áll, hogy más politikát kell követnie, mint melyet hazafisága., mely ép oly nagy volt, mint uralmi vágya, előirt. Erdélynek általa kivívott különállása a török uralom elismerésén alapúl. A török mintegy lemond ezen tartomány elfoglalásáról adóért, s azon feltétel alatt, hogy az ne vesse magát alá a magyar királynak. Arra egyelőre nem volt kilátás, hogy a törököt kiűzzék, a schmalkaldi háború más irányt adott a császár politikájának. Igy minden régibb alkudozás és a nagyváradi béke ellenére is arra törekedett, hogy János Zsigmondnak terjeszsze uralmát. A végczél itt is Magyarország egyesítése, de mint török hűbéré. Ez nem más, mint a János király politikájának megújítása. Csakugyan terjedt befolyása, még Kassa vidékéről is hozzá felebbezték a pereket, a felvidéken az ő részére szedték az adót.357

Ezen nagy tervek és kilátások közt személyes állása még Erdélyben sem volt egészen megszilárdulva. Az ország pénzügyeit jól kezelte ugyan, de Izabella udvarának ellátásáról nem gondoskodott kellően. A főurak soha sem feledték el, hogy ő közönséges származású, s társa a kormánytanácsban, Petrovics őt 1546-ban még fegyveres hatalommal is meg akarta buktatni. De a barát fentartá magát. A maga felelősségére, úgyszólván egyedül vitte az alkudozásokat a bécsi udvarral és a portával, a jövedelmekről, a rendek ismételt felszólalása ellenére, nem adott számot, kijelentvén, hogy akkor fog számolni, ha a királyfi nagykorú lesz. Izabella még a portánál is izgatni kezdett a helytartó ellen, ki megfosztotta őt minden befolyástól. A török, midőn látta, hogy a barát nem akarja terjeszkedését, megvonta tőle kegyét. Ily körülmények között, midőn a török, az erdélyiek és a királyné részéről veszély fenyegette, midőn másrészt belátta, hogy a szultán csak a kedvező alkalmat várja Erdély meghódoltatására, természetesen közeledett Ferdinánd királyhoz. Bizonyára politikája ezen újabb változására nagy befolyása volt a császárnak a protestánsok fölött kivívott döntő győzelme által felkeltett reménynek is, az ország egyesítésére. Nagyravágyása és hazaszeretete egy utat irt elő. Mint Ferdinánd helytartója, megtarthatta egész hatalmát.

Izabellával meghasonlott, az erdélyi rendektől sem várhatott semmi jót. Petrovics a portát figyelmezteté a barát alkudozásaira. Ennek sikerült a török követet ajándékok által lekenyerezni, de ez a veszély is sietteté elhatározását. Nyirbátorban találkozott Ferdinánd biztosaival 1549 augusztus 1-én. Megegyeztek abban, hogy a királyfi ősi birtokai helyett Oppeln és Ratibor sziléziai herczegségeket kapja, az özvegy királynénak 200.000 koronát biztosítottak. Fráter Györgyöt esztergomi érseknek fogja nevezni a király és kiviszi bibornoki méltóságra emeltetését. A mellett megtartja az erdélyi kormányt és kincstartói hivatalát. Ennek fejében a barát átadja Ferdinándnak a koronát, Erdélyt és a részeket, mihelyt elegendő sereget küld a király az átvételre.358 A seregküldést a barát nagyon sürgette és Ferdinánd annál jobban meggyőződött ennek szükségéről, minél inkább kitünt, hogy a porta mindenről értesülve van Izabella és Petrovics által. A törökök már letettnek nyilváníták Györgyöt és azt remélték, hogy mint foglyot küldhetik a budai basához.

De ez nem volt könnyű dolog. A barát kész seregével Erdélybe nyomult, hova a török is készült már betörni, a rendek nagy részét csatlakozásra birta, s a királynét ostrom alá fogta Fehérvárban. A töröktől nem szakadhatott el nyiltan, mert a várt német segély nem érkezett meg és ezért csak úgy tarthatta fenn magát, ha Izabellával kibékül. A rendek közvetítésére György megigérte, hogy a királynővel rangjához illően fog bánni és jó egyetértésben marad Petrovicscsal, Izabella pedig elvállalta a török had kivonulásának kieszközlését. Ezután a barát bement a várba és könnyezve borult a királyné lábaihoz.

359

Soha sem ragyogott György nagy tehetsége fényesebben, mint e veszély idején. A török seregek három részről közeledtek. Két betörő hadát visszaverték a barátnak katonái, a budai basa visszavonult. A rendek azonban egészen elidegenedtek a helytartótól, az enyedi gyűlés 1551 márczius 15-én őt hazaárúlónak nyilvánítá és száműzé. Ha Ferdinánd nem akarta Erdélyt török kézen látni, gyorsan kellett segélyére sietni a barátnak. Csakugyan ki is nevezte vezérnek Castaldo György őrgrófot, ki 5000-nyi sereggel el is jött Erdélybe. A barát Enyeden találkozott Castaldóval és tisztába hozta a szerződést, melynek értelmében Ferdinándra száll Erdély uralma. Maga, annyi eredmény után, vissza akart vonulni a politikától és csak a király kérésére tartotta meg a kormányzóságot addig, míg jobb idők nem következnek be.360 A szászsebesi szerződésben gondoskodtak János Zsigmondról is, kiknek eljegyezték Ferdinánd egy leányát. A nagyváradi béke lényegében végre volt hajtva.


Fráter György levele a császárhoz.

A latin szöveg forditása:

Felséges király, legkegyelmesebb uram!

Igen alázatosan ajánlom örök hű szolgálatomat.

Utolsó levelemben irtam az országgyülés tartásáról, de midőn később Méltóságos Castaldo Ker. János őrgróf úrral, Felséged tanácsosával és helytartójával és Nagyságos Nádasdy Tamás úrral erről bővebben is, behatóbban beszéltünk és tárgyalttük, hogy erről ismét kell irnunk, Castaldónak és nekem is. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy Felséged az országgyülés tartásában ne mulasszon el időt, ha lehet, egy napot sem, mert az ország megmaradására nézve fölötte szükséges és úgy véljük, hogy Felségednek és birodalmának is hasznára válik. Mert most oly rendetlenül és zavarosan megyen minden, hogy a földnek nincs semmi védelme, az államnak semmi nyugalma, csupán csak a nyomorult jobbágyok nagy elnyomása mindenütt. Mindezt pedig Felséged legjobban az országgyülésen orvosolhatja.

Most nekem Erdélybe kell majd mennem, mert Erdély rendjeinek Sz. Tamás apostol napjára (decz. 21.) gyülést hirdettem, különösen azért, hogy ott biztos és kiváló férfiakat válaszszanak az országgyülésre. E gyülés végével ismét Magyarországtt is különösen azon czélból tartok gyülést, hogy mindkét birodalom előkelő emberei Felségednél lehessenek.

Azt hiszem, Felséged előtt már ismeretes, hogy Ulumánt Lippa várából övéivel együtt kibocsátottuk. Mi vitt minket elbocsátására, azt annak idején megtudja Felséged. Bár mi a többi úrral együtt lekötöttük hitünket szabad elmenetele mellettak olyanok, kik azt megszegni és semmivé tenni merészelték, de azért nem árthattak nekik, s a legnagyobb szégyennek, gyalázattal, Felséged serege hirnevének kisebbitésével kénytelenek voltak meghátrálni. Tán jó volna, ha Felséged az ilyen hitszegőket megbüntetné, hogy ne kövessen el más ilyen szabadosságot.

Ali csausz még nem jött hozzám, azt sem tudom, visszament-e, vagy pedig Havasalföldön maradt. Isten segedelmével már nemsokára Erdélyben leszek és ha megtudom, hogy Havasalföldről még nem távozott, odahivatom. Ezalatt Felséged méltóztasséadni, mit beszéljek és tárgyaljak vele.

Arról is értesitem Felségedet, hogy az országban sok hamis pénzverő támadt, ki nem csekély kárt okoz. Néhányat közülük elfogtak és fogságban tartanak, de vannak közülök néhányan előkelő emberek is. Felséged utasitását kérem, hogy mi történjék velök.

A jó Isten tartsa meg számos évekig épen Felségedet.

A lippai táborból, 1551. decz. 6-án.

Felségednek hű szolgája

Frater György, váradi püspök.

Ugyanaz a váradi szolga saját kezével.

Le kellett még számolni a törökkel. A szultán, kit annyi ideig birt hitegetni a barát, végre meggyőződött arról, hogy az országot át akarja adni a németnek és haragja nem ismert határt.361 Kimondá, hogy a szászsebesi egyezség érvénytelen, mert Erdély török szandzsák. Ferdinánd követét fogságba vetteté.

Martinuzzi diplomatiája egészen sajátságos helyzetet teremtett részére, Ő hítta be Castaldót az országba, de az egész idő alatt nem szünt meg alkudozni a portával sem. A két nagyhatalom közt az ő saját hadi ereje sem megvetendő. És bárminő szolgálatokat tett is ő Ferdinándnak, bizonyos az, hogy ez nem bizhatott egészen azon politikusban, ki annyiszor kisiklott a szerződések kötelező ereje alól. Minden kedvezés és igéret mellett is Castaldo titkos utasításokkal van ellátva: ha György magaviseletét gyanusnak találod, tégy vele úgy, a mint az én javam és a birodalom érdeke kivánja. A barát jól tudja, hogy Ferdinánd csak eszközül akarja felhasználni és teljes nyiltság által akarja megnyerni királyának bizalmát. Leveleiben elmondja, hogy a törökkel alkudozik, de egyszersmind kifejti, hogy e hitegetés szükséges, különben 80.000-nyi had tör be az országba. Fukar, de most bőven költ, hogy jó karba hozza az ország védelmét. Minduntalan unszolja Ferdinándot, hogy több sereget küldjön az országba. Másrészt bizonyos, hogy a német kormány iránt ellenszenvvel viseltetik. Nem minden alkudozását közli Ferdinánd embereivel. A török kezére engedi jutni Csanádot, s ismételt felszólítás ellenére sem segíti a Lippánál táborozó Báthoryt. Castaldo őt, mint állítja, már szeptemberben meginti. A büszke és pénzsovár olasz úgy is rossz szemmel nézi a barát hatalmát, igyekszik annak minden tettét rossz szinben tüntetni elő és minden módon kieszközölni Ferdinándtól az engedelmet, Györgygyel kénye szerint bánhatni el.362 Midőn Lippa várának török őrsége megadta magát és György szabadon bocsátotta a foglyokat, elérkezettnek látta az időt. Az engedelem megérkezett és Castaldo sietett azt felhasználni. György alvinczi kastélyában mulatott, Castaldo és főtisztjei vendégszeretetét élvezték. Nekik adta át vára legszebb részeit. A mint a barát reggeli imáját végezé, Castaldo titkára, Ferrari jelenté, hogy fontos közlendői vannak. György egy levelet irt alá, midőn Ferrari tőrrel támadta meg, azután beront a többi tiszt, Pallavicini és Sforza vezérlete alatt. Két puskalövés és 65 seb vetett véget a nagy államférfiú életének. (1551 decz. 17.) A kortársak megjegyezték, hogy e gonosztett minden részese gonosz véget ért. Az áldozat fülét diadaljelűl elküldték Bécsbe.363 A politikai gyilkosságot Castaldo a legnagyobb cynizmussal mondja el Nádasdynak irt levelében. A gyilkosok előtt az áldozat kincseinek lefoglalása volt a fő, melyekről mesés dolgokat beszéltek. A holttestet 70 napon át temetetlenül hagyták. Legjobban Izabella örvendett a barát halálának.


Emlékérem Erdély megszállására Castaldo által.
A Magyar Nemzeti Múzeumban.


Emlékérem Erdély megszállására Castaldo által.
A Magyar Nemzeti Múzeumban.

Ilyen véget ért az a férfiú, kinek szelleme a legnagyobb hatással volt kortársaira és segített új irányba terelni Magyarország sorsát. Első nagy áldozata azon tragédiának, mely századokon át tarolta le hazánk legnemesebbjeit. A török és a német uralom között kellett választani, vagy arra igyekezni, hogy a kettő közt lehetőleg független magyar állam is maradjon fenn. Ez a kis Magyarország, melynek Erdély teszi zömét, gyenge arra, hogy egyedül álljon ellen akármelyik nagyhatalomnak. Martinuzzi hazafisága őt Ferdinánd pártjához vonja; soha sem birta elfeledni Buda megvételét. De midőn látja, hogy Erdély nem a magyar királynak lesz birtoka, hanem idegen zsoldosoknak válik prédájává, hazafisága őt ismét a régi politikára készti: a német és török párt közti ingadozásra, az egyensúly fentartására. Arról is meggyőződött, hogy a német hatalom nem oly nagy, minőnek hitte és ezen meggyőződés kifejezése egyik oka volt vesztének. Hazafi volt, de úgy visszariadt a Ferdinánddal együtt járó német kormánytól, mint a töröktől. Ez volt végzete.

Az akkori magyar közvélemény kárhoztatta a gyilkosokat. Nem csendesíté le Ferdinánd nyilatkozata sem, melyben a barátot egyenesen árúlással vádolja.364 A pápa kiátkozta a bibornok gyilkosait és kényszerítette Ferdinándot, hogy perbe fogja őket. E pernek nem lett semmi eredménye, okiratai a Vatikánba vitettek. A trienti zsinat nagy történetirója, Paolo Sarpi, következőleg itél ez ügyben: Ferdinánd el akarta foglalni Erdélyt, melyet másrészt a török is megtámadott. Azon ürügy alatt, mintha János Zsigmondot védné, Martinuzzi György váradi püspök, kitünő eszű és nagy tekintélyű férfiú meg akarta őrizni az ország szabadságát, s hogy a nagyobb veszélylyel szállhasson szembe, nem birván egyszerre küzdeni a törökkel és az osztrákokkal, emezekkel lépett szövetségre és így fentartá az egyensúlyt. Az osztrákok, tudván, hogy a főpap megnyerése által elérhetik czéljukat, egyebeken kívül, mik által le akarták kötni, Ferdinánd 8000 scudo évi dijat igért neki, a császár pedig kieszközölte Rómában, hogy bibornokká tegyék. Ez meg is történt októberben. De a püspök nem sokra becsülte ezt a tiszteletet és nem akarta az osztrák érdeket eléje tenni hazája hasznának. Ezért Ferdinánd tisztjei által megöletett áruló és kegyetlen módon, azon ürügy alatt, hogy egyetért a törökkel.


Martinuzzi György meggyilkoltatása.
Ricaut «Die neu-eröffnete ottomanische Pforte» cz. munkájából.

Ez az eset rendkivül felháborítá a bibornokokat, kik magokat sérthetetlennek tartják. Rettenté őket a példa, hogy egy bibornokot meg lehessen ölni hamis rágalom és gyanú alapján. A pápánál az is döntött, hogy a meggyilkoltnak hagyatéka 1 millióra ment, és az jog szerint, minthogy végrendelet nem volt, a pápai kamarát illette meg. De a megtörténten nem lehetett változtatni, s a mint az indulat lelohadt, a pert folytatták ugyan, de lanyhán. Végre a pápa feloldá Ferdinándot és mindazokat, kik a gyilkosságnál nem voltak jelen, azon feltétel alatt, ha igaz, a mi a perben előadatott. A császári miniszterek panaszára, hogy e záradék sértő, mert kétségbe vonja a király szavát, Ferdinándot feltétlenül feloldották, s csak a gyilkosoknak kellett Rómába menniök, a hol úgy viselték magokat, mintha üdvös dolgot követtek volna el. Magyarországon és Rómában mégis általános volt a hit, hogy a tett annak parancsára történt, kinek érdeke kivánta. Ferdinándnak nem vált hasznára, nemsokára elvesztette végkép Erdélyt.

Így nem sikerült Erdélyt egyesíteni Magyarországgal, s a hosszú alkudozás és ingadozás nyilt török háborúval végződött.


  1. Egy köböl gabonának 96 korona volt az ára. Az őrség már lóhússal táplálkozott.[VISSZA]
  2. Istvánffy 241. l.[VISSZA]
  3. Szilágyi S., E. orsz. Eml. 84. l. 1542. tordai országgyűlés határozata.[VISSZA]
  4. Fraknói, M. Osz. Emlékek. II. 473. l.[VISSZA]
  5. Veráncsics Antal, Georgii Utissenii, Fratris appellati vita. Kiadja Szalay László 16–34. l.[VISSZA]
  6. Szilágyi Sándor, Erdélyország története. I. 292. l.[VISSZA]
  7. Horváth M. i. m. 259. l.[VISSZA]
  8. Szilády Áron, Régi magyar költők tára II. 25. «Reá nézvén asszony sirva neki mondja: / Ha János király jó voltát nem gondolja, / Avagy Istenét s ő fiát gondolja / Kit testámentomban király neked ajánla.» (Tinódy Sebestyén.)[VISSZA]
  9. Horváth i. m. 292. l.[VISSZA]
  10. Veráncsics i. m. 252. l.[VISSZA]
  11. Krones i. m. 229. 30. l.[VISSZA]
  12. Forgács i. m. 33. l. Istvánffy 309. l.[VISSZA]
  13. Istvánffy 310–314. l.[VISSZA]