NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET
VIII. KÖTET: AZ ELLENREFORMATIO KORA
III. RÉSZ: AZ ABSOLUT KIRÁLYSÁG MEGALAPITÁSA FRANCZIAORSZÁGBAN ÉS A PARLAMENTARIS ALKOTMÁNY GYŐZELME ANGLIÁBAN
XVI. Franczia hegemonia és királyi absolutismus.           XVIII. A polgárháború.

XVII. FEJEZET.
A Stuartok és az angol alkotmány.

Erzsébet utolsó évei.I. Jakab uralkodása. Politikai rendszere.A parlament és a presbyteriánusok ellenhatása.Ir és skót ügyek. A királyság tekintélyének bukása.

 

Erzsébet utolsó évei.

Az armada támadásának visszaverése egyszerre elsőrangú állást szerzett Európa népei közt Angliának és világra szóló hirt királynője bölcseségének. Mind ennél fontosabb volt, hogy az angol nemzet maga átérezte hivatása fontosságát és nemcsak tetteivel, hanem gondolataival és érzéseivel is helyet foglalt a világtörténet nagy tényezői közt.

Raleigh és Cavendish csak a spanyolok és portugallok nyomába léptek felfedezéseikkel és gyarmatosító kisérleteikkel, de az a szellemi mozgalom, mely akkor Angliát áthatotta, nemcsak önálló, hanem páratlan, sokoldalúságát és mélységét nézve. Mert a szellemi és erkölcsi műveltségnek két nagy alapvetője, a classikus, világi műveltség és a bibliai hit, mely addig szinte elkülönítve szabályozta a nemzetek gondolatának világát, itt egyszerre, párhuzamosan lép fel és mindegyik egyformán nyujt táplálékot az angol geniusnak. A renaissance virága Shakespeare nevével foglalható össze; a hit pedig sehol sem volt oly mélyreható, a nép egész lelkét betöltő, mint épen azon országban, melynek kormányai egymásután ép úgy változtatták a vallást, mint bárminő politikai intézményt és melyben, addig legalább, az intéző körök belső meggyőződéséről alig lehetett szó.570

Erzsébet mindvégig megmaradt annak a hiú, felületes, lelki mélységet meg nem értő nőnek, kinek nagy győzelméig mutatkozott. A költészet nagy virágzásának annyiban örvend, a mennyiben udvari emberei annál szebb és hangzatosabb bókokkal üdvözlik; a hit mindvégig kormányeszköz nála. Mint az egyház feje, teljesen hatalma alatt tartja a püspököket, szeretné őket lehető hasonlókká tenni a katholikusokhoz, ruhában, szertartásban, még a coelibatusban is és sokkal inkább törődik saját rendeleteinek pontos végrehajtásával, mint a nép vallásos nevelésével.

Az a se hideg, se meleg dogma és szertartás, melynek mindenáron különböznie kell a katholikustól és a kálvinistától egyaránt, nem elégíti ki az angolok lelkét. A katholikusok, bár számuk egyre csökken, annál erősebben ragaszkodnak őseik hitéhez, a protestánsokat pedig Kálvin komoly, következetes tanítása hódítja meg. Ők visszatérnek a forráshoz, a bibliához és az ige csakugyan úgy hat reájok, mint egy új kinyilatkoztatás, nem enged helyet bennök más, azzal ellenkező, vagy attól idegen gondolkodásnak és érzésnek. A hatalom a hivatalos egyháznál van; a lelkesedés tüze, a meggyőződés ereje a katholikusoknál, kiket nagy birságokkal kényszeritenek az anglikán isteni tiszteletben való részvételre és a puritánusoknál, kiket megfosztanak lelkészi állásuktól, mihelyt akár hitben, akár szertartásban eltérnek az állami egyház rendeléseitől. A vallásilag annyira közömbös királynő utoljára is üldözővé válik, Róma és Genf irányában egyformán, mert jól érzi, hogy ezek a határozott, nem politikai érdekből fakadó tanok függetlenekké teszik tőle az embereket, belső ellentétben állanak azzal a korlátlan uralommal, melyet alattvalói fölött követel.

Bármi nagy a hatalma és hire, bármily sűrűn veszi is őt körül a hizelkedők tömege, bármennyire tele rakja vézna tetemét gyöngygyel és gyémánttal, utoléri a vénség és vele a halál félelme. Ha lefekszik, kivont kardot tesz maga mellé és azzal végig tapogatja szobáját, nincs-e valahol gyilkos elrejtve. Végre már a pompáról is lemond, elhagyja magát, csak az uralomról nem bir lemondani. Ministereit szinte utolsó perczéig vaspálcza alatt tartja. Halálos ágyán sem mondja meg nyiltan, ki legyen az utódja, csak feje fölé teszi kezeit és azzal jelzi a koronát, mit ministerei Jakab skót királyra magyaráznak, mint ki már koronás uralkodó. Így halt meg 70 éves korában, 1603 április 3-án.571 Másnap már a titkos tanács kihirdette az új királyt, I. Jakabot.

 

I. Jakab uralkodása. Politikai rendszere.

I. Jakab már érett korában lépett az angol trónra. Tudományos műveltsége által kivált korának fejedelmei közt, s nézeteit az államról és a királyi hatalomról az irodalomban is érvényesiteni akarta. Még Skócziában munkát írt a királyok kötelességéről, és fiának királyi ajándékul (Basilikon Dóron) szentelte, melyben őt az uralkodás művészetébe avatja. A nagy büntető törvényszéknek, az ú. n. csillagkamarának 1616. jun. 20-diki gyülésén szintén erélyesen fejezte ki politikai véleményét.572 Nála, ki tétlensége és képtelensége miatt nem ismerte az élet valódi viszonyait, egy volt a tudományos és a politikai meggyőződés, s minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett eszméit megvalósítani. Egyesült benne a tudós makacssága, a király hatalomvágya és az író hiúsága.

A királyok isteni jogából indul ki. A király Isten helyét foglalja el, azt kell utánoznia minden más tekintet nélkül. Ő itél, minden törvénykezés az ő nevében történik, s az igazságért ő felelős. Istentől nyert hatalmánál fogva népeivel úgy bánhatik el, a mint neki tetszik, s azok nem állhatnak neki ellent másként, mintha elmenekülnek.

Felelős a vallásért is, mert méltósága részben egyházi, részben polgári. Nem kivánja, hogy a katholikus papokat felakaszszák, ha misét mondanak, de igen, ha nem teszik le a hűség esküjét. Ő itéli meg, nem térnek-e el a szónokok a szent szövegtől. A lelkészek egyenlősége nem fér össze a monarchiával és csak bajt okoz, ezért mindenképen arra kell igyekezni, hogy a püspöki egyház uralkodjék kizárólagosan.

Ezen tanok: a király elleni ellenállás bűnössége és a király legfőbb intézkedési joga egyházi ügyekben, nemcsak I. Jakabnak tették meggyőződését, hanem kora más kiváló íróiét is. Hogy csak a legnagyobbat említsük, Lord Bacont, ez következőleg ír: a királyok halandó istenek a földön, kiknek az élő Isten kölcsön adta tulajdon nevét. Ki nem tiszteli őket, közel áll az istentelenséghez, nincs szívében Istentől való félelem.


XIV. Lajos 1706-ban.
Viaszba mintázta Benoist. A versaillesi palotában.

Fontos állami iratokban is teljes nyíltsággal fejezi ki a király, mennyire magasabban áll alattvalóinál. Midőn a parlament 1621-ben észrevételeket tett a király külső politikájára, a király az alsóház elnökének irt levelében rosszalta, hogy néhány tüzes és makacs ember merészkedett oly dolgokról beszélni, melyek felül vannak eszökön.573 Semmi sem volt képes a királyt ezen meggyőződéseitől eltéríteni, bár uralkodása alatt gyakran volt alkalma láthatni, mennyire ellenmondanak azok országa érdekeinek.


I. Jakab angol király.
Festmény a XVII. századi flandriai iskolából. A madridi Nemzeti Muzeumban.

Már uralkodása első éveiben erélyes állást készült ellene foglalni a parlament, különösen rossz gazdálkodása miatt. Ekkor a lőporösszeesküvés adott az eseményeknek más irányt.

A katholikusok nagy örömmel és reménynyel fogadták Jakab trónralépését, hisz vallásuk vértanujának volt fia. Ezért már trónralépése óta folyton készültek a fanatikus pápisták attentatumra a király és a parlament ellen.

Eleinte bizonyos elnézéssel volt irántuk a király, de midőn skót kegyenczei egyre pénzt kértek tőle, azokat a birságokat adományozta nekik, melyeket Erzsébet törvénye értelmében a király egyházi felsőségét tagadók és az állami egyház isteni tiszteletére nem járók (recusansok) tartoztak fizetni. Ez a csalódás végkép elkeserítette a katholikusokat, kik mind inkább azon helyzetbe jutottak, hogy csak erőszak segíthet elnyomott, kétségbeejtő állapotukon. Csekély számuk miatt még felkelésre sem gondolhattak, nem maradt hátra más, mint attentatum a király és a parlament ellen. A királynak pedig annál inkább ellenük kellett fordulnia, mert különösen 1605 elején, midőn a puritánusok ellen lépett fel, gyanúba vették, hogy katholikus akar lenni. Nemes, birtokos katholikusok, Catesby Róbert vezetése alatt, már 1603 óta összeköttetésben állottak Spanyolországgal és a pápával, de aztán, nem várva többé külföldi segítséget, elhatározták, hogy magok cselekszenek. Percy Tamás, a northumberlandi gróf rokona, lépett elő azon tervvel, hogy öljék meg a királyt. Egy házat vett a Westminster-palota közelében, hol a parlament üléseit tartotta, onnét földalatti aknát ástak a parlament pinczéjéig, oda lőport vittek, hogy az ülés megnyitásának napján a királyt ministereivel és az ország gyülésével levegőbe röpítsék. Egyúttal a királyi gyermekeket is el akarták fogni és az általános felfordulás közben spanyol segítséggel helyreállítani a katholikus vallás uralmát. Tervök végrehajtását azonban többször is el kellett halasztaniok, mert a király egyre halogatta a parlament megnyitását. Közben, a növekedő költség miatt, egyre több részest kellett beavatniok és így a titok nem volt megtartható. Az egyik összeesküvő, Tresham Tamás, az elhatározó nap, nov. 5-ike előtt intette rokonát, Monteagle lordot, ne menjen az nap gyűlésre.574

Ez még jobban felélesztette a gyanút, s nov. 4-én este megvizsgálták a parlament pinczéit és ott találták a lőport és mellette Guy Fawkest, egy zsoldos katonát, ki vallásos kötelességének tartotta végrehajtani a reá bizott szörnyű tettet. Egész Angliát borzalom futotta át a fölött, minő eszközökhöz képesek folyamodni a jezsuiták, hogy elérjék czéljukat. Tény, hogy a jezsuita provincialis tudott az összeesküvés felől, s azt nem jelentette föl.575 Addig az angol egyház gyakran állott közelebb a katholikushoz, mint a puritanushoz, most minden protestáns egyaránt Rómában látta halálos ellenségét. Az angol protestantizmus napjainkig a lőporösszeesküvés emlékéből veszi legerősebb fegyvereit a római egyház ellen, s még nem rég szokásban volt Londonban november 5-én elégetni a pápát s Guy Fawkest ábrázoló fabábokat.

Természetes, hogy az összeesküvés meghiúsulása még jobban megszilárdítá a király elveit. Az angol egyház, melyet a közös veszély szorosan fűzött királyához, egészen magáévá tette azokat. Az 1606-ban tartott egyházi gyűlés (convocatio) vétkesnek mondá ki azt a felfogást, mintha minden hatalom és tekintély a néptől eredne, s nem egyedül Istentől. A felség a születés jogától függő, a szenvedő engedelmesség iránta vallásos kötelesség. Az oxfordi egyetem később törvénytelennek jelenté ki az alattvalók minden ellenállását a fejedelem ellen. Egyaránt állást foglaltak a pápa igénye ellen, hogy letehesse a fejedelmeket és a népfelségnek a franczia liga által terjesztett elvei ellen.

Ép oly határtalan engedelmességet vett igénybe a maga részére az angol egyház. A király ép oly szentnek állítá a püspöki jogot, mint a királyit. «Nincs püspök, nincs király» (no bishop, no king), ez volt Jakabnak és pártjának jelszava. A püspökök, kiknek élén a felszentelt király áll, ép oly korlátlanúl intézkednek egyházi kérdésekben, mint a király a világiakban. Tudta, hogy a puritánusok erős és buzgó pártja nem ismer el más tekintélyt, mint a szentírást, s nem ismeri el a királyi theologus tanainak igazságát. Kijelenté, hogy vagy vessék alá magokat az egyháznak, vagy költözzenek ki az országból.

Már első parlamentjében, mely 1604-ben gyűlt össze, erősen volt képviselve a puritanizmus, és több szertartást kivánt eltávolítani az angol egyházból, melyet pápista pogányságnak tekintett. Tékozlása a parlament jóakaratától tette őt függővé, de nemsokára megtalálta a felszabadulásnak módját. Kétségtelen volt a király törvényes joga a vámszedésre s a vám emelésére, de azzal a királyok addig nem igen éltek. Most, miután a törvényszékek kijelentették, hogy a fejedelem korlátlan hatalommal intézkedhetik minden a külső kereskedésre vonatkozó ügyben, elhatározta e jogának érvényesítését. A gyorsan növekedő kereskedés óriási jövedelmet igért és ő csakugyan nagy vámot írt ki mind a kivitt, mind a behozott árúkra. Mindamellett reászorult a parlamentre, mely 1610-ben erélyesen felszólalt a vám ellen és újra követelte az egyházi reformot. Nem részesült a követelt pénzsegélyben és elhatározta, hogy többé nem hí össze parlamentet, hanem királyi jogánál fogva megköveteli a hűbéres földekről járó adókat. E szándékkal oszlatta fel a parlamentet 1611. febr. 11.576 Midőn 1614-ben újra kénytelen volt a rendekhez fordulni, oly erős választási küzdelem fejlődött, minőre addig nem volt példa. Az ország pártjának képviselői nyertek nagy többséget az udvari párt ellenében. Elhatározták, hogy nem fizetnek adót, míg sérelmeiket nem orvosolták. A király újra kénytelen volt feloszlatni az országgyűlést. Most hét éven át minden alkotmányos gyűlés nélkül, korlátlanúl uralkodott. Pénzt a vámból és a nemesi jogok eladásából szerzett, sőt még lordokat is nevezett ki pénzért. De midőn úgy látszott, hogy nincs törvényes eszköz a királyi önkény megszorítására, épen az a testület vont az absolutismusnak határt, mely addig legjobban képviselte a korona jogait: a birák. A király ki akarta terjeszteni az egyházi törvényszékek hatáskörét, de az ország birája, Coke Eduárd, ellene itélt. Ezért 1616-ban elvesztette állását, mi nagyon megingatta az országban a király iránti tiszteletet.577 Még többet ártott magának maga a király, kinek udvara ép oly feslett volt, mint Erzsébeté, de kellem és lovagiasság nélkül, s ki méltatlan kegyenczei érdekében gyakran avatkozott az igazságszolgáltatásba.

Különösen Cecil Róbertnek, a nagy Burleigh fiának 1611-ben történt halála után vált az udvar szerencsevadászok és gonosz nők Eldoradójává. A király első kegyencze, kit Somerset grófjának nevezett ki, mérgezés bűnébe esett. A másik, Villiers György, kit Buckingham herczegévé emelt és teljes hatalmú ministerré tett, nyilvánosan elfogadott vesztegetéseket. A mindenható ministernek alig volt más érdeme, mint személye szépsége.

Már 1604-ben, midőn a közvélemény ellenére megkötötték a spanyol békét, a legtöbb minister és főember évi pensiókat kapott e hatalomtól, mely ily módon megvásárolta jóakaratukat.578 Azóta az angol kormányzat teljesen elvesztette azt a jó hírét, melyet Erzsébet önzetlen ministerei részére megszereztek és melyet külföldön irigyeltek.579 Bizonyos, hogy ennek a király tehetetlensége volt legfőbb oka. Jakab átvette Erzsébet egész hatalmi körét, azt, mely egészen gyakorlati alapon állott, theoretikus alapon a legszélsőbb határokig iparkodott kiterjeszteni és a maga sérthetetlenségét átvitte kegyenczeire és hatalmának eszközeire is. Mert, mint I. Jakab bevallá, előtte a fő nem szolgáinak származása, vagy érdeme, hanem az, hogy meggondolás és minden más tekintet nélkül végrehajtsák az ő akaratát.

Mindez csak azt mutatja, minő erős volt még a monarchikus eszme. Másrészt azok a visszaélések, melyekkel a kegyenczek uralma együtt járt, ébren tartották a nemzet alkotmányos lelkiismeretét. 1621-ben a parlament komolyan kezdte megvizsgálni a monopoliumokat és az igazságszolgáltatás terén elharapódzott bajok ügyét. Már több előkelő udvari embert vád alá helyezett és elitélt, midőn bevádolták előtte vesztegetés miatt a lord kanczellárt, Bacon Ferenczet, minden idők egyik legnagyobb elméjét.

Verulami Bacon esete legjobban bizonyítja, mennyire leszállítja az ilyen kormány a nemzeti erkölcs színvonalát. Az angol igazságszolgáltatás legfőbb őrére rábizonyult, hogy nemcsak a perek befejezése után fogadott el ajándékokat, nemcsak kölcsönöket vett fel perlekedő feleknél, hanem a per folyama alatt, legalább három esetben, jelentékeny összegeket vett át. A törvény szerint a felsőház volt birája, de ő, ki annak elnöke volt, eleve lemondott a védelemről és kegyelmet kért. Állásától mindjárt pere kezdetén megfosztotta a király, birái pedig pairi rangja elvesztésére, 40,000 fontnyi birságra és börtönre itélték. A két utóbbi büntetés alól felmentette a király, de Bacon nyilvános szerepének vége volt; azontúl 1626-ban bekövetkezett haláláig nyugalomban élt a tudománynak. Sorsát megérdemelte, de mégis igazságtalanság volt épen az ország legkiválóbb emberét büntetni akkor, midőn nálánál sokkal nagyobb bűnösök tovább élvezték a hatalmat és a király kegyét. Annyira alacsonyra szállott le a hivatalos erkölcs színvonala, hogy sokan az ő bűnében csak formális hibát láttak, vagyis, hogy olyan pénzt, melyet néhány hét múlva a legnagyobb lelki nyugalommal fogadhatott volna el, időnek előtte vett át. Pedig mellette, minden bűne mellett egy látszólag igen erős ok szólt: az, hogy mint kimutathatta, a vesztegetésnek egyetlen egy izben sem volt semmi befolyása birói itéletére. Azt remélte, hogy bukása meg fogja mutatni Anglia biráinak, milyenek legyenek a jövőben.580

Valamint a király személyes akaratától függött Anglia belső kormánya, úgy a külső politikának is egyedül ő adott irányt. Eleinte, míg Cecil élt, a IV. Henrikkel való spanyolellenes szövetség képezte az angol politika sarkkövét. IV. Henrik halála után Jakab foglalhatta volna el helyét, mint a protestantizmus előharczosa, s ezen törekvésére mutat, hogy leányát a német kálvinisták fejének, Fridrik pfalzi választónak, a későbbi szerencsétlen «téli királynak» adta nőül. Fia részére franczia házasságra gondolt, épen ez a fia, Henrik képviselte leghatározottabban a Spanyolország elleni küzdelem eszméjét. De a herczeg 1612-ben történt halála, melyet mérgezésnek tulajdonítottak, meghiusítá e tervet. Mindamellett még mint a protestáns párt feje szerepel Anglia, mint olyan lép szövetségre Oroszországgal, Velenczével és Törökországgal, mint olyan kezdi telepítéseit Kelet-Indiában és Virginiában.

Spanyolország a maga erős szervezetében, hol Európa minden országa közt legjobban volt megvalósítva a vallásos egység és a királyi mindenhatóság, mégis sokkal nagyobb hatást gyakorolt Jakabra, mint a IV. Henrik halála után pártokra bomló Francziaország. A spanyol udvar a maga részéről komolyan gondolt közeledésre, s egy infansnőt ajánlott fel nőül a király második fia, Károly részére. A ministerek tanácsa idegenkedett ezen tervtől, annál jobban pártolták a kegyenczek. Az alkudozás a londoni spanyol követnek, Gondomar grófnak kezében központosult, ki igen nagy befolyást gyakorolt a királyra. A spanyol házasság volt most a király törekvéseinek legfőbb czélja, azt egyaránt hasznosnak látta dynastiája s országa jövőjére nézve.

E spanyol barátságnak esett áldozatául az Erzsébet korának egyik legfényesebb alakja, Sir Walther Raleigh, ki tollával és kardjával egyaránt nagy hírt vívott ki magának és kinek szeretetreméltó egyénisége egyik legfőbb dísze volt a vénülő királyné udvarának. Jakab trónralépése után mindjárt egy összeesküvésbe bonyolódott, melynek, úgy látszik, nem volt más czélja, mint az, hogy ő lépjen Cecil helyett a kormány élére. Már akkor halálra itélték, de az itéletet nem hajtották végre. Csaknem tizenhárom évi fogság után kibocsátották a Towerból, mert gazdag aranybányák felfedezését igérte Guyanában, Dél-Amerikában, spanyol területen ugyan, de olyanon, mely alig volt megszállva.

A spanyolok gyanakodása miatt egyenes utasításul nyerte, hogy kerüljön minden összeütközést. (1617.) De midőn az illető vidékre jutott, nem vette tekintetbe a tilalmat, annál kevésbbé, mert remélte a sikert s annak felmentő hatását.581 Vállalata azonban teljes kudarczot vallott. Spanyolország elégtételt követelt és Raleigh, a régi itélet alapján, a vesztőhelyen végezte életét (1618. okt. 29). A király megmutatta, hogy többre becsüli a spanyol barátságot, mint nemzetének Drake és maga Raleigh által oly fényesen képviselt hagyományait és kereskedelmi érdekeit.

Más áldozatot is követelt ez a spanyol politika. A király veje, a pfalzi választó, leginkább Anglia segítségébe bizva fogadta el a cseh koronát. Jakab intette és később is minden befolyását felhasználta, hogy Fridrik ne kapjon segélyt, bár mennyire felzaklatta a német vallásos háború az angol közvéleményt. Vejének és unokáinak sorsát sokkal jobban vélte biztosíthatni a spanyol szövetség, mint a háború által és csakugyan kétségbe nem vonható Spanyolország törekvése a Pfalzot Fridrik kezében hagyni, ha a császárral kibékül. Hanem utoljára, mint láttuk, a bajor érdek győzött, Miksa lett választó, a spanyolok pedig nem támogatták erélyesen az angol követeléseket, mert királyleányuk iszonyodott az angol, eretnek házasságtól.582 Csak huzták-halasztották a dolgot, lehető legtöbb hasznot kivánván húzni az angol király hajlandóságából. Jakab pedig mindig csak alkudozott és közvetített, legfölebb fenyegetődzött fia érdekében és ha már háborúról volt szó, inkább izente volna azt meg Hollandiának, mint Spanyolországnak.

Végre a fiatal herczeg egy elhatározó tény által akart menyasszony birtokába jutni. Romantikus módon, álruhában ment Madridba (1623 tavaszán). A házasság létrejövése annyira szivén feküdt Jakabnak, hogy beleegyezett a spanyol udvar minden követelésébe, mely vallásos engedményeket akart elérni az angol katholikusok és teljes vallásszabadságot az infansnő és kisérete részére. Időközben azonban a Pfalz egészen a spanyolok kezébe jutott és Ferdinánd épen a walesi herczeg utazása idején ruházta Miksára a választói méltóságot. A spanyol udvarnál volt egy párt, mely fenn akarta tartani a jó viszonyt Angliával a császár ellenére is, de IV. Fülöp és Olivarez a másik nézethez csatlakoztak. Harczolni akartak, szövetségben a német Habsburgokkal, de nem ellenök. Midőn a walesi herczeg Olivarezzel tanácskozott, az utóbbi egyenesen kimondá, hogy államuk alapelve tiltja e harczot a német császár ellen. Ha így áll a dolog, felelt a herczeg, vége mindennek. Az eljegyzést nem tekintették felbontottnak, de a herczeg visszatért hazájába.583


I. Károly és felesége ünnepi lakománál.
Greetbach metszete után. Az eredeti festmény Bartholomeus van Bassen (1613–1640) műve.

Ritkán örvendett nép oly őszintén fejedelmi házasságnak, mint a hogy az angolok akkor megünnepelték a spanyol házasság meghiúsulását. A trónörökös maga állott a spanyolellenes párt élére és az 1624-iki parlament szivesen szavazott meg hadiköltséget a háborúra. Jakab nem soká élte túl politikája kudarczát. Még életében eljegyezte fia IV. Henrik leányát. E házasság volt az akkor hatalomra jutó Richelieu politikájának első jelentékeny eredménye.584 Anglia ismét természetes helyét foglalta el mint protestáns nagyhatalom szövetségben Hollandiával, Dániával és Bethlen Gáborral, midőn Jakab 1625. márcziusban meghalt.

Minden gyarlósága mellett is ő irta elő háza politikáját. Nem más az, mint a korlátlan hatalomra való törekvés, egyházi és világi tekintetben. Ennek elérésére szolgál az anglikán egyház uralma, a katholikusok és puritanusok kizárása. Közvetett adó lép a közvetlen helyébe – ez teszi fölöslegessé a parlamentet. Kegyenczek uralkodnak, nem állás és érdem által kiváló férfiak, ez teszi a királyt korlátlan urrá tulajdon szolgái fölött. Végre, a lőporösszeesküvéshez hasonló tervek megelőzésére nem Erzsébet politikáját követik, hanem jó viszonyba óhajtanak lépni Spanyolországgal, a legveszélyesebbnek látszó hatalommal.

Még egy tekintetben korszakot alkotó I. Jakab uralkodása. Ő egyesíti először Anglia és Skótország koronáit s uralkodása óta még szorosabban összefűződik e két nemzetnek addig is egymásba bonyolódott sorsa. Már 1604-ben fel akarta venni a Nagy-Britannia királya czimét, hanem a parlament ellenmondott. A király, ha megvalósíthatja a közös kormányt, rendkívül gyarapíthatja hatalmát mind a két országban, mert a közös kormány inkább fog függeni tőle, mint a rendektől. De épen ezért ellenezték a parlamentek az egyesítés tervét. Nem a monarchiának, a dynastiának központosított hatalma volt előttük a fő, hanem az egyes országok jóléte, szabadsága és virágzása.585

Jakab mindig számított egyik királyságára, a másiknak elnyomása dolgában. Skótországban, hol csak árnyéka maradt meg a királyi hatalomnak, ép oly igényekkel lépett fel, mint Angliában. Ott az egész alkotmánynak legszilárdabb bástyája a presbyterianus egyház szervezete volt. De Jakab már 1597-ben erősen szembeszállott a kálvinista papokkal és hogy ezt a független elemet a királyi hatalom alá hajthassa, mindenkép azon volt, hogy püspökivé tegye az egyházat. Eltiltotta az egyházi gyűlést s midőn a presbyterianus papok e tilalom ellenére, a törvény értelmében összegyültek, tizenhetet elfogatott (1605). A következő évben Angliába idézte a skót egyház vezérét; Melvillet és ott visszatartá. A Glasgowban tartott közgyűlés (1610) egészen a kormány befolyása alatt állott. Annak kivánsága szerint visszaállította a püspökségeket, s elismerte a püspökök tekintélyét. Hatalmukat különösen az ugyanakkor felállított, befolyásuk alatt álló, nagy hatáskörrel felruházott egyházi törvényszékek biztosították.586 Ezáltal egyházi téren csakugyan életbe lépett a király által annyira óhajtott centralisatio, mely hatalma alá hajtá az addig oly nyakas skót egyházat.

 

A parlament és a presbyteriánusok ellenhatása.

Sokkal mélyebben gyökerezett a polgári szabadság és függetlenség érzete az angol rendekben, semhogy akadály és küzdelem nélkül érvényesülhetett volna a királyságnak ez az új messzetörő politikája. Mindig az volt a főelv, mihelyt a parlament összeült, hogy a koronának orvosolni kell a sérelmeket, mielőtt még költséget (subsidiumot) igényelhet. Nemcsak tettleg állották útját a királyi praerogativa kiterjesztésének, hanem elméletben is. A parlament felszólalására eltiltottak egy könyvet, mely a királynak azon jogát vitatta, hogy esküje ellenére változtathat a törvényen, ha azt az állam érdeke követelné. Később elv gyanánt tűzé ki minden adónak, melyet nem a parlament szavazott meg, érvénytelenségét. A külső politika terén, különösen az 1621-iki parlament, mely hét évi parlamenti szünet után ült össze, foglalt határozott állást. Mindent kész volt felajánlani a királynak a spanyolok elleni háborúra, de midőn a király ezt visszautasítá, a belső igazgatást vetette éles birálat alá. Ekkor itélték el a főkanczellárt, Verulami Bacont. Régi előjoga volt az alsóháznak a törvényszegőket a felsőház törvényszéke elé idézni. Most ezt megujította; de különben a legnagyobb tisztelettel viseltetett a királyi jogok iránt. Ujra előfordult a spanyol házasság és háború ügye s midőn a király a már említett módon kijelenté, hogy az alsóház oly ügyekbe avatkozik, melyekhez nem ért, a ház hozzátartozónak mondta ki minden állami és egyházi, külső és belső közügy tárgyalását. A király saját kezével tépte ki e nyilatkozatot a ház naplóiból, «a közjó értelmében, de nem a közvélemény szerint» akart uralkodni és feloszlatá a házat.

Bizonyára Jakab sokat tett az alsóház tekintélyének emelésére. Erzsébet jó kormányhoz szoktatta alattvalóit és a kor szelleme igen elősegítette a királyi tekintélynek korlátlanná válását. Hanem ez a kormány nyiltan ellenállott a nép követeléseinek és érdekeinek és sem a király, sem tanácsosai nem érdemeltek tiszteletet. A trónörökösbe helyezték bizalmukat az angolok, ki oly erélyesen viselte magát a spanyol házasság meghiúsulása után.

Károly mint király még erősebben ragaszkodott atyja egyházi és politikai rendszeréhez, mint az maga. Neje katholikus volt és hitfelei érdekében érvényesíté befolyását akkor, midőn Angliában mind erősebb lett a Róma elleni gyűlölet és a puritanus mozgalom. Bármily loyalis volt az 1625-ben összeülő parlament, még is felszólalt a magas (püspöki) egyháznak a királyi mindenhatóságra és a püspöki szentségre vonatkozó tanai ellen, melyeket Laud püspök, a király meghitt embere, tolmácsolt legékesebben. Megszavazták a hadi költséget, de míg különben az új királynak egyszerre szokták megszavazni egész uralkodására a hajóvámot, a közvetett adót, most csak egy évre szólott a megajánlás. Az oppositio nem annyira a király ellen fordult, mint Buckingham ellen, ki semmit sem vesztett hatalmából. Az alsóház be akarta vádolni, mire a király feloszlatta. Buckingham megmentésére megkezdte a háborút Spanyolország ellen. De vállalata Cadix ellen nem vitt eredményre, csak nagyobbította a költségeket.587 Károly ekkor a katholikusok elleni fellépése által kivánta kiengesztelni a nemzetet. A fellázadt közvélemény Buckinghamban látta minden baj okát és bármennyire kitette magát érte a király, elhatározták vád alá helyezését. Az egész idő alatt a király törvénytelen módon szedte a hajóvámot és kölcsönök által szerezte a szükséges pénzt, mert az alsóház nem szavazott meg semmit.

Ferde politikáját mi sem bizonyítja annyira, mint ekkor viselt franczia háborúja. Igaz, a franczia kormány akkor a hugenották ellen harczolt, kiket Károly segített, de nem vallásos okból, hanem politikai czélból. Sokkal szükségesebb lett volna az angol támogatás az épen akkor Wallenstein által végső veszélyben forgó német protestantizmusnak. De Buckingham személyes ügyévé tette e háborút és 1627-ben maga indult meg a hajóhaddal a franczia partok ellen. Vállalata teljes kudarczot vallott és midőn 1628-ban személyesen indult La Rochelle vára felmentésére, elhajózása előtt megölte őt egy fanatikus puritánus, Felton (1628. aug. 23.). A szerencsefi halála megkönnyítette volna a kiegyezést a király és a nemzet közt, ha annak okai nem gyökereztek volna oly mélyen.

Buckingham az alkotmányos kérdések egyik legfontosabbikát tette megvitatás tárgyává: azt, felelősek-e a király ministerei az alsóháznak. Különösen Sir John Eliot lép fel mint a parlament jogainak ügyes és erélyes szószólója. A király ellen nincs törvény, ő az alkotmányos axioma szerint nem tehet rosszat, nincs tehát más mód a zsarnokság ellen, mint ministereinek felelősségre vonása. Az alsóház már 1626-ban a sérelmek orvoslásától tette függővé a subsidium megszavazását és a király személyes beavatkozása ellenére sem állott el e feltételtől, sem Buckingham vád alá helyezésétől. A király erre maga vállalta el a felelősséget mindazért, mit kegyencze tett és elfogatta Eliotot. A parlament nem akart tanácskozni, míg szabadsága nincs biztosítva. Kibocsátották, de midőn az alsóház újra követelte Buckingham elbocsátását, a király feloszlatta a parlamentet. Kényszerkölcsönök által akarta elérni a király a parlament által megtagadott pénzt. Az ellenállókat börtönbe vetették, közöttük a később oly hiressé vált Sir John Hampdent, ki a Magna Chartára hivatkozott.588 Mindez nem vitt czélhoz és midőn Buckingham 1627-iki hadjárata Francziaországban vereséggel végződött, a királynak újra a parlamenthez kellett folyamodnia.


John Eliot.
William Holl (1807–1870.) metszete után.

Az 1628-ban összegyülő alsóházba épen azokat választották meg, kik a legtöbbet szenvedtek és a királyi önkény leghatározottabb ellenségeinek bizonyultak. Nem elégedtek meg Buckingham üldözésével, a személyes szabadságot akarták biztosítani. Ebben Sir Thomas Wentworth járt elől. Minden sérelem összefoglaltatott egy a királyhoz intézett, a jogért való folyamodásban, (Petition of rights), mely egyike az angol alkotmány sarkalatos törvényeinek. Tartalma a következő:

Először I. Eduard és III. Eduard törvényeire hivatkoznak, melyek tiltják akármilyen adó szedését vagy kölcsön követelését parlamenti hozzájárulás nélkül.

II. Mindazonáltal Felséged rendeletet adott ki kölcsön követelése végett, a kormányszék elé állíttatta és elfogatta az ellene cselekvőket, törvény és szabad szokás ellenére.

III. Pedig a nagy szabadságlevél megállapítja, hogy szabad ember nem vesztheti el szabadságát, sem vagyonát, csak egyenlőinek törvényes itélete által.

IV. Az 1355-iki törvény egyenesen tiltja bárkinek elfogatását vagy megbüntetését, ha nem állították előbb a rendes törvényszék elé.

V. Mégis több alattvalót elfogtak ok nélkül, s a birák előtt nem is mondtak más okot, mint Felséged különös akaratát.

VI. Továbbá számos katonát és hajóst szállásoltak el az országban a lakosok nagy terhére.

VII. Törvény ellenére állítottak ki, országos pecsét alatt, felhatalmazást katonai törvényszék előtt szokásos eljárásra, az 1352. t. cz. ellenére, mely meghagyja, hogy csak törvényes úton szabad akárkit halálra itélni.

VIII. Pedig ily módon több alattvaló szenvedett halált a rendes törvényszék kikerülésével.

IX. Sok bűnös pedig nem vette el törvényes büntetését, mert az illető tisztek nem akartak eljárni ellenök másként, mint hadi törvénynyel.

X. Ezért az egyházi és világi főurak és az alsóház (commons), parlamentben összegyűlve kérik Felségedet, ne irjon ki többé a parlament beleegyezése nélkül bármily adót vagy kölcsönt. Ilyennek megtagadásaért senkit se érjen bántás. Távolítsa el Felséged a katonákat és hajósokat. Töröltessék el a hadi törvény.

XI. Mindezt alázatosan kérik Felségedtől, mint szabadságaikat és jogaikat, a királyság jogai és statutumai értelmében. Kegyeskedjék Felséged kimondani, hogy ezen elmondott tények nem fognak többé bekövetkezni és kegyeskedjék Felségednek népe javára kimondani királyi akarata és tetszése gyanánt, hogy az említett dolgokban minden tiszte és ministere a törvények értelmében szolgálja Felségedet, ha fenn akarja tartani Felséged becsületét és a királyság jólétét.589

Ez a folyamodás előbb a felsőházhoz jutott, hol a lordok meg akarták említeni a király Felségjogát, de Pym kimondá, hogy itt az angol törvények hatalmáról van szó, melylyel szemben nem állhat meg más hatalom.590 A felsőház engedett, de a király kitérő választ adott. Erre Eliot nagy merészséggel támadta meg Buckinghamot. Az alsóház elnöke, hivatkozva a király parancsára, elhallgattatta a király ministerei ellen szólót. A követeken a legnagyobb felháborodás vett erőt a szólásszabadság ezen megszorítása miatt. Mind kijelenték, hogy egyedül Buckingham az oka minden bajnak. Erre a király engedett, hogy megmentse kegyenczét. Elfogadta a «Petition of rights»-ot, a rendes franczia formulával: legyen úgy, a mint kivánják.591 A parlament és a törvény joga ünnepélyes elismerést nyert a királyi absolutismus eszközei ellenében.

Sem ez a törvény, sem Buckingham halála nem biztosíthatták az angol alkotmányos és vallásszabadságot a király hatalmi igényei ellen. A király 1629 elején új parlamentet hívott össze a hajópénz szabályozása czéljából, de itt erős ellenállásra talált. A parlament a puritánusok befolyása alatt először a vallás ügyét akarta biztosítani, melyet Laud püspöknek és a király többi tanácsosának a római egyházhoz való közeledése fenyegettek. Midőn a király el akarta napolni a gyűlést, Eliot felelősségre kivánta vonni Weston pénzügyi kanczellárt, a király megbízottját. Az elnök minden erőlködése ellenére még együtt maradt a ház, hogy Anglia szabadsága csalójának és ellenségének nyilvánítson mindenkit, ki önként hozzájárul törvénytelen tényekhez s a királyság és az állam ellenségének azt, ki újítást hoz be a vallásba és azt a ministert, ki a parlament által meg nem szavazott adó szedését tanácsolná.592 A hadizenet a parlament és a király közt megtörtént. Ki vannak már jelölve a fő álláspontok: a ministeri felelősség, az adó megszavazása a parlament által és a puritanizmus, mely tiltakozik a püspöki egyház kizárólagos uralma ellen.

Még egészen a király kezében a hatalom. Az egész európai állás kedvezni látszott helyzetének. A protestantizmus épen teljes vereséget szenved Francziaországban és Németországban. Mindkét országban a királyi korlátlan hatalom jut érvényre, minek hatása csak bátoríthatta a Stuartok politikáját. Másrészt La Rochelle bukása és a német protestánsok teljes legyőzése után tárgytalanná vált a francziák és a Habsburg-ház ellen folytatott ellenségeskedés. Az első hatalommal Velencze közbenjárására jött létre a béke, 1629. apr. 1-én, a Spanyolországgal kötendő béke érdekében Rubens, a hires festő, alkudozott Angliában, mint ezen hatalom megbizottja.593 Károly egészen atyja politikáját készül folytatni: lemond a külső beavatkozásról, hogy a belső ügyekben teljes érvényre emelje a királyi jogokat.

A külső béke függetlenebbé teszi a parlamenttel szemben, kijelenti, hogy ezentúl határozatlan ideig nem fog összehívni országgyűlést. Időközben maga fogja kormányozni az Isten által kezébe adott eszközökkel. Azonnal elfogatta a parlamenti ellenzék vezéreit, köztük Eliot-t, ki a Towerban halt meg. Minden takarékosság mellett sem lehetett el adó nélkül, melyet csak a parlament tilalma ellenére szedethetett. Nem is gondolt másra, mint uralma fentartására; olynemű királyi absolutizmus, mint a milyen Francziaországban ép az ő korában alapult meg, már csak azért sem lehetett szándéka, mert semmit sem tett egy nagy állandó királyi seregnek szervezésére. A nélkül pedig gondolni sem lehetett valódi korlátlan hatalomra.

Minthogy nem volt rendes adó, minden módot meg kellett ragadni pénzszerzésre. Megujították a régi hűbéres igényeket, nagy birságokkal fenyegették azokat, kik foglaltak a korona jószágaiból. A katholikusok ellen teljes szigorral alkalmazták az őket birságra itélö törvényeket, bár mennyire közeledtek is különben feléjök. Az egész pénzügyi törvénykezést egy a királytól teljesen függő testület, a csillagkamara gyakorolta. Minthogy mindez csak keveset használt, megujították a monopoliumokat. Egyedárusággá vált a bor, a só, még a szappan is.594 A vámot tovább is szedték, bár a parlament törvénytelennek nyilvánítá. Ujra a kényszerkölcsönökhöz fordultak, de igen csekély eredménynyel.

Mindezen intézkedés alkotmányellenessége mellett is törvényen vagy régi szokáson alapult és a mennyiben új volt, csak jelentéktelen részét sérté az angol nemzetnek. Sokkal fontosabb és nagyobb következésü az I. Károly által inaugurált vallásos elnyomás.

Laud Vilmos, londoni püspök, később canterburyi érsek és Anglia primása, volt a puritanusok elleni küzdelemben a király legfőbb tanácsosa. Minden szűkkeblűsége mellett kivált a többi angol főpap közt nagy szorgalma, önzetlensége és kormányzási képessége által. Még a kereskedelmi ügyekben is nagy jártasságra tett szert. Tagadhatatlan, hogy magasztos elv hatotta át és irányozta egész politikáját. Mint püspök, az angol egyházban csak részét látta az általános katholikus egyháznak; melyet Krisztus tana és az első conciliumok állapítottak meg. Ezen ősi egyháztól egyaránt eltávoztak a római egyház és a Luther és Kálvin által alapított felekezetek. Azért az angol egyházat, mely addig belső összeköttetésben állott a szárazföldi protestáns egyházakkal, azoktól teljesen el akarta választani. Ha ezen felekezetek másban közel állanak is az angol egyházhoz, hiányzik belőlük a püspökségnek, az apostoli örökösödésnek elismerése. Másrészt a római egyházban, minden hibája ellenére, oly részét látta Krisztus egyházának, melylyel egyesülni lehet, ha az levetkőzteti tévedéseit. Bár tehát egyaránt tiltakozott Róma és Genf ellen, működése tényleg tisztán a puritánusok üldözésére szorítkozott.

Sok szertartást tartott szentnek és kivánt megtartatni, mely babonának itéltetett a szigorú kalvinisták által. Mint primás mindazon papokat megfosztotta állásuktól, kik nem követték az általa előirt liturgiát. Szigorúan eltiltotta az evangelium magyarázatát a városokban. Az elűzött papok a falusi nemeseknek birtokaira menekültek, de ott is üldözte őket Laud keze. Minden állomásra oly papokat neveztek, kik ellenségei Kálvinnak és hirdetői a király iránti engedelmesség tanának. A magas egyháznak (High church), mely közeledik Rómához, erős püspöki autoritást követel és politikai tekintetben túlságba viszi a király iránti hódolatot, ez volt virágzó kora.

A papok üldözésenél még jobban bántotta a puritánusokat a biblia üldözése. Eltiltották annak Genfben nyomatott példányait. A puritánusok teljes szigorúsággal szokták megtartani a vasárnapot a mint az ó-testamentom előírja a szombat szentelését,595 Laud ellenben, a középkori traditiót tartva fenn, e napon továbbra is ünnepeltetni kivánta a nép hagyományos játékait és mulatságait. Elrendelte az erre vonatkozó királyi parancs kihirdetését a szószékről. Egy puritán pap az isteni tisztelet után felolvasta ily szavakkal: hallottátok mit rendel az Isten és mit az emberek, válaszszatok. A legtöbb, ki nem olvasta fel, elvesztette hivatalát. Több százra ment ezeknek száma.

Oly mély gyökeret vert már a törvény iránti tisztelet az angolokban, hogy a puritánus felekezet, mely tán a lakosság nagyobb felét számította tagjai közé, semmi kisérletet sem tett a fegyveres ellenállásra. Utoljára is csak a papokat és a túlbuzgókat bántották, olyanformán, mint a hogy Traján császár járt el a keresztyénekkel szemben. Az anglikán, püspöki vallás volt a törvény által előirva, a míg az nem közeledett erősen a római principiumokhoz, nem volt az ellenállásnak törvényes oka. Angliában egyedül a püspöki egyház van szervezve, a puritánus inkább él hívei lelkében, mint külső intézményekben.

Magok a puritánusok is két részre oszlanak. Az egyik rész Kálvin tanainak követője és mint olyan, ellensége az állami, csakúgy mint a katholikus egyháznak, mert az egyházi kormányzatot nem akarja sem a pápa, sem a püspökök kezében látni. De lényegében megegyezik velök annyiban, a mennyiben szintén nagy súlyt helyez az egyház kormányformájára és a mennyiben, hol hatalomra jut, kész a maga meggyőződését másokra erőszakolni, sőt ezt egyenesen kötelességének tartja. A másik, sokkal kisebb rész ellenben a vallást csak a hivőnek Istenbe és igéjébe való elmélyedésében látta és feleslegesnek, sőt egyenesen vallástalannak tartotta a hivöknek külső szertartásokkal és formákkal való igazgatását. A bibliának nemzetivé vált, kizárólagos olvasása sok lelket szinte közvetlen érintkezésbe hozott teremtőjével és ennek az új felekezetnek voltak kétségtelenül legbuzgóbb, az ember vallásos hivatásától legjobban eltelt fiai. Nemcsak olvasták, hanem egész életüket is a szentirás szerint rendezték be s községeik erkölcs és hit dolgában egyaránt mintát szolgáltattak a többinek. Egyházat nem alapítottak, külön éltek a többitől és ezért rendesen Separatistáknak vagy egyik alapítójuk, Brown Róbert után brownistáknak nevezték őket. Később inkább az independens szóval jelölték őket, mely legjobban kifejezi meggyőződésük függetlenségét és mely még nagy történeti szerepre volt hivatva.


I. Károly angol király.
Róbert Strangel (1721–1792) karcza után. Az eredeti festmény Van Dyck (1599–1641) műve.


Laud Vilmos.
Watson metszete után. Az eredeti festmény Van Dyck (1599–1641.) műve.

Ezeknek a jámbor embereknek az egyházilag organisált Angliában nem maradt helye. Minden eltérést az egyháztól keményen megbüntettek, a nem «conformálókat» vagyis eltérő meggyőződésüeket megfosztották minden állásuktól és börtönnel, birsággal, néha akasztófával sujtották azokat, kik a hivatalos isteni tisztelettől távol maradtak. Ezért megkezdődött köztük a kivándorlás, előbb a tolerans Hollandiába, majd midőn ott abban az iparos országban nehezükre esett a megélhetés, messze, a hol magok maradhatnak, távol a bűnös világ minden egyházi és világi kormányától, Amerikába. Erre megnyerték Jakab király engedelmét, ki megigérte nekik, hogy vallásuk miatt nem háborgatja őket, mig békén maradnak. 1620 szeptemberben körülbelül 120-an egy kis hajón, a Mayfloweren, átmentek Észak-Amerikába, hogy a Hudson torkolatánál alapítsanak új gyarmatot. Ezek a «zarándok atyák», az új angliai gyarmatoknak és közvetve az észak-amerikai egyesült államoknak megalapítói. Első telepök Uj Plymouth, Massachusettsben. Nemsokára százával követték őket az elégedetlen puritánusok és independensek. Később a szintén üldözött katholikusok is követték a példát és gyarmatot alapítottak Baltimore lord birtokán, Marylandban.

Minő ellentét e békés, ihlett kivándorlók közt és Cortez vagy Pizarro vérszomjas, zsákmányoló vitézei közt, kik egy századdal azelőtt lépték át az új világ küszöbét! Azok kincset és dicsőséget kerestek és ha volt bennök valamelyes vallásos érzés, az a máshitüek kiirtására vagy erőszakos megtérítésére vitte őket. Ezek ellenben munkájuk után akartak megélni békén, magok hozta törvényeik oltalma alatt és legfőbb kincsöknek saját hitöket tartották, melynek szabad gyakorlásáért elhagyták szülőföldjüket. Nem csekélyebb a különbség köztök és a Drake vagy Raleigh kalandos kalózai közt, kik, bár más vallást követve, mint a spanyolok, de hasonló okokból szelték át a világ tengert. Egy egész világ van a kétféle gyarmatosítás között.

Tudjuk, minő óriási politikai és gazdasági eredményeket hozott létre idő folytán a kivándorlók zsenge kezdete. De igazi fontosságuk nemcsak ezekben áll. A mi a legritkább, új eszmével gazdagították az emberiséget.

Az independens önmaga és hozzátartozói iránt szigoru, községében nem hajlandó eltűrni semmi eltérést attól, a mit a szent iráson alapuló erkölcsnek tart. Másoktól csak azt óhajthatta, hogy olyan legyen mint ő, de kényszerítésre nem gondolhatott. Nála a hit egyéni, valóban az Isten adománya. Mivel egyházi kormányt nem ismer el, eszköze sincs máshitüek fegyelmezésére.

Ebből következett, hogy ők, kik annyit szenvedtek az egyház és állam szoros kapcsolata és kényszere által, ezt a két tényezőt teljesen különválasztották. Ők fejezték ki először azt a tant, hogy egy vallás papságának sincs joga ahhoz, hogy az állam kényszerítő hatalmát hívja segítségül nézeteinek támogatására vagy terjesztésére. A felekezeti vagy rendi lelkiismeret mellé ők helyezték az egyéni lelkiismeret jogát, az ember legigazabb szabadságát.

Mialatt ők e jogot túl a tengeren megvalósítani igyekeznek, az anyaországban a legerősebb és következéseiben legfontosabb összeütközés megy végbe az egyház által támogatott királyi hatalom és a külön vallásos meggyőződés által gyámolított alkotmányos jog közt.

 

Ir és skót ügyek. A királyság tekintélyének bukása.

A Stuartok politikája első sorban egyházi politika, az anglikán egyház képezi támaszukat, annak kiterjesztése Skótországra és Irországra főtörekvésök. Lehetetlennek tartották az uralmat a három királyság fölött, ha mindegyikben nem teszik uralkodóvá saját vallásos meggyőződésüket.

Tudjuk, hogy Irországban csak névleg uralkodott még az angol egyház. Most a királyi megbizott, Wentworth Tamás, az oppositio előbbi vezére, kivitte az ir egyház egyesülését az angollal az 1634-ben tartott gyülésen.596 A katholikusokkal meglehetős jó viszonyba léptek, s a korona tekintélyét azon országban igen magas fokra emelték. Már is kitünik a Stuart politikának azon tendentiája, hogy a protestáns főország ellenében a katholikus melléktartomány által akarja fenntartani az egyensúlyt. Wentworthnak, ki Irországban majdnem korlátlanul vitte a kormányt, köszönheté e tartomány a gyolcsipar meghonosítását, mely mai napig oly fontos szerepet visz közgazdaságában. Ez a férfiu mint a Buckingham elleni oppositio egyik vezére kezdte meg nyilvános pályáját, de most a királyság hatalmának terjesztésére fordítá egész, igen jelentékeny tehetségét. A szegény és elmaradt országot a királyság dominiumává tette, hol az legcsekélyebb ellenállással valósíthatta meg eszméit. Az ország általa élvezett először jó kormányt.

Sokkal nagyobb akadályokkal találkozott az anglikán egyház Skótországban. Ez az ország, melyben 1581 óta kizárólagosan uralkodott a kalvinizmus, volt az angol puritánizmusnak természetes szövetségese. Ott kellett a harcznak kitörni a centralisáló absolutista anglikán, és a nemzeti demokratikus presbyterianus egyház közt.

Károly már 1626-ban beavatkozott a skót ügyekbe, a mennyiben a nemességtől visszakövetelte az általa lefoglalt egyházi javakat.597 Ezek birtokán megosztozott a papsággal. Midőn 1633-ban megkoronáztatta magát skót királynak, Laud végezte az egyházi szertartásokat, a kálvinisták nagy megbotránkozására.598 Mihelyt Irországban eredményt értek el, Laud itt, Knox hazájában is uralkodóvá akarta tenni az angol püspöki egyházat. A püspököket a világi urak fölé emelték, másrészt pedig a főpapokat és az egyházi gyüléseket egészen a királytól akarták függővé tenni, mi egészen ellenmondott a skót egyházi és közjognak. Ezzel meg nem elégedve, az angol szertartásokat is be akarták hozni (1636-ban). Ebben a buzgó presbyteriánusok nem igen láttak mást, mint a római istentelenség megújítását. A vallási meggyőződésen kivül az angol szertartás érvényre jutása sérté a nemzeti önállás érzetét is. Az egyházi változásban az angol uralomnak látták kezdetét.

Magában a fővárosban akarták megkezdeni az uj szertartás keresztülvitelét. Midőn 1637. jul. 23-án majdnem az egész kormány jelenlétében az angol módon kezdték tartani az isteni tiszteletet Edinburg egyik főtemplomában, a nép tettleg ellenállott és megtámadta a püspököt. Oly nagy volt az izgatottság, hogy a kormány engedve a zavargó tömegnek, egyelőre meghagyta a régi liturgiát. Az oppositio ezen első diadala felbátorította a presbyteriánus papokat, kik nemzeti gyülést követeltek. Kitünt, hogy a kormány csak békés eszközökkel viheti keresztül szándékát, az első tettleges ellenállás tehetetlenné tette.599


Gróf Strafford Tamás kivégzése Londonban.
(Hollar Venczel (1607–1677) rézmetszetének hasonmása.)

Mindjobban meglátszott, hogy az egész nemzet osztozik a zavargók meggyőződésében. Edinburgban folyton tartott a gyülésezés, a skót nemesség és papság teljesen egyetértett a püspökök és a király ellen. Mindannyian a püspököket vádolták. A mozgalom vezetésével még 1637 novemberén minden rendből választott férfiakat bíztak meg, kik valódi nemzetgyülést alkottak.600 Az egész nemzet egyetértően az uj liturgia visszavonását követelte a királytól. Midőn ez megtagadta, a mult században követett példa szerint «covenant»-ot kötöttek, melynek tagjai esküvel kötelezték magokat az ország rendi- és vallásszabadságának megvédésére (1638. febr. 28.). Oly nagy volt a lelkesedés, hogy némelyik vérével írta alá a szerződést. A covenanthoz csatlakozott az egész nemzet. A szenvedő engedelmesség elvével szemben itt a határozott, mindenre kész ellenállás elve jutott érvényre.


Wentworth Tamás.
Névtelen metszet hasonmása. Az eredeti festmény Van Dyck műve.

A király háborúra készült, de nem volt sem pénze, sem katonája. A covenant ellenben erős hadat szerzett, melyben nagy számmal voltak a harminczéves háború vitézei közül; a vezér Leslie, Gusztáv Adolf zászlai alatt tanulta mesterségét. Richelieu is támogatta e mozgalmat, mert I. Károly a nagy háborúban a spanyolok felé hajlott. Egész Skótország nemsokára a covenant hatalmába jutott, és seregök a határon oly erős állást foglalt, hogy Károly nem mert támadni, hanem parlamentet igért. Most Wentworthot, kit Strafford grófnak nevezett ki, tette ministerévé, s annak tanácsára mind Irországban, mind Angliában összehívta a parlamentet. Az ír parlament a hatalom szolgájának bizonyult, adott pénzt és katonát. Angliában ellenben az 1640-iki parlament előbb a sérelmeket akarta tárgyalni, csak azután a királyi előterjesztést.

Mint annyiszor, ismét a királyok pénzszüksége menté meg az alkotmányos szabadságot. Károly törvényes absolutizmusa ellen nem alakulhatott Angliában eredményes oppositio. Ott nem volt szó másról, mint arról, melyik oldala érvényesüljön az angol alkotmánynak, az-e, mely a királyi praerogativát, vagy az, mely a parlament jogait fejezi ki? És ki kell emelni, hogy az angol törvények magyarázói, a birák, ezen időben meggyőződésből vagy érdekből, a királyi felfogáshoz szegődtek. Legfontosabb a hajópénz ügyében követett eljárásuk.

Midőn a királyi kormány főfeladatának tekintette pénzforrásokra tenni szert parlament nélkül, régibb példák szerint a tengermellékiektől követelt adót hajók felszerelésére, majd a belső részekben is megkövetelte az adót, mi újítás volt. Hampden János megtagadta a reá rótt csekély összeg fizetését, hogy nyilvános eldöntésre hozza ezt a fontos ügyet.601 Pere az 1636. év végén jutott a kincstár törvényszéke elé. A törvényszék tizenkét birája közt hét itélt ellene, de a bátor férfiu, ki egyedül mert védelmére kelni az alkotmányos jogoknak, hőse lett az angol népnek. A hajópénz kérdése még kiszélesíté a nemzet és királya közt tátongó örvényt.

Ily hangulatban gyült össze az 1640. országgyülés, melytől a király segítséget kért a skótok ellen. Tagjai belátták, mily kedvező reájok nézve a helyzet, inkább szövetségeseiket látták a skótokban, mint ellenségeiket s Laudnak és a többi tanácsosnak megbüntetését követelték. A király ellenben előbb akart segélyt, csak azután igérte a sérelmek orvoslását. Hanem a petition of rights sorsa, melyet megvásároltak, de melyhez a király nem tartotta magát, makacscsá tette a parlamentet. Mikor a tanácskozás még folyt, a király feloszlatta a gyülést 1640. májusban. Ez a rövid parlament. Oliver St. John, Hampden ügyvédje és barátja, így fejezte ki a helyzetet: előbb rossz fordulatnak kell beállani, hogy azután teljes javulás jöhessen létre. A kormány tekintélye egészen megszünt, a fővárosban egyre tartott a zavargás, s a nemzet boszút forralt Laud és Strafford ellen. Az angol egyház ujabb intézkedései a puritánusok ellen még növelték az elégedetlenséget.


John Hampden.
Egy arczkép után, mely Earl of St. Germains birtokában van Port Eliotban.

Skótországban sem állott helyre a rend. A skót parlament a király elnapoló rendelete ellenére együtt maradt és a skót sereg beütött Angliába, mielőtt Károly összegyüjthette hadát. Nem az angolok ellen viseltek háborút, hanem Laud pártja ellen. A király maga köré gyüjtötte Yorkba a főurakat, tőlük kért segítséget és tanácsot. Azok nem ajánlhattak mást, mint új parlamentet.

«Vége szakadt a zsarnokság játékának. Károly koczkára vetett mindent és vesztett. Nehéz elképzelni minden megalázást és gyötrelmet, melyet el kellett tűrnie. Serege lázongott, kincstára üres, népe parlamentet követelt, mindenünnen érkeztek a feliratok és kérvények a kormány ellen. Strafford azt ajánlotta, hogy katonai szigorral járjanak el a folyamodók ellen, de a király nem bizhatott a katonákban. A főurakat hívta össze, azokban sem lehetett bízni. Küzdött, kitért, habozott, minden lehetőt megkisértett, csakhogy ne kelljen újra szembe állania sértett népe képviselőivel. Semmi sem használt. Fegyverszünetre lépett a skótokkal, s összehívta a parlamentet.»602

Az új parlament összehívása teljes diadalát jelölte az alkotmánynak, bukását az absolutismus elvének. Az elnyomás idejében sok hazafi vándorolt ki Amerikába, még oly férfiak is gondoltak kivándorlásra, mint Hampden, és több főur szerzett birtokokat a tengeren túl, hogy asylumot biztosítson családjának. Most magában Angliában várták az új világot. Az uj parlament egészen az oppositiónak állott befolyása alatt, mig az előbbi még kész volt alkudozni. Mindenki belátta, hogy fél intézkedések nem visznek czélhoz, s gyökeresen kell orvosolni a bajt. Legnagyobb tekintélyre Hampden mellett Pym János tett szert, ki már 1614 óta volt tagja a gyüléseknek és soha sem esett kétségbe a nép jogának diadala fölött.

A parlamentet november 3-án nyitotta meg a király. Azonnal tárgyalni kezdték a sérelmeket és megindult a harcz a ministerek ellen. Pym már november 11-én bevádolta Straffordot. Hollis egy hónappal később Laudot. A király engedett, csakhogy a skótok ellen segítségre tehessen szert. A parlament pedig a skótokban látta szövetségeseit és a királyellenes párt hatalmas külföldi segítségre is számíthatott: Richelieure. Midőn pedig a király a skótokkal kezdett alkudozni, ezek épen azt követelték, mit az angolok: a király tanácsosainak büntetését. Ebben is engedni kellett, sőt az egész püspöki rendszer eltörlésébe is beleegyezett, csakhogy a skótokat kiengesztelje. Angliában pedig alkudozásba bocsátkozott az ellenzékkel és kész volt annak vezéreit tenni ministereivé, csakhogy régi tanácsosait megmenthesse.

Strafford védelme magára vonta az egész ország figyelmét. A többi miniszter elmenekült, de ő megállotta helyét és támadás által akarta megelőzni bukását. Ellenségeit vádolta hazaárulással, mint a kik a skótokkal állanak összeköttetésben. De a közvélemény haragja győzött, az alsóház vádjára elfogták. A felsőház törvényszéke előtt erélyesen védte magát, és csakugyan törvényes módon nem lehetett volna elitélni, mert törvényt nem szegett, az angol törvény pedig csak felségsértést ismert, de alkotmánysértést nem. Bizonyosnak lehetett tartani felmentését. Ekkor hire kezdett járni, hogy a király sereget gyüjt a parlament ellen, híve felszabadítására. Az alsóházban a legerősebb eszközhöz nyultak. St. John indítványára a «Bill of Attainder»-t alkalmazták a vádlott ellen, azaz egy ezen egyedüli esetre hozott törvényt.603 Mert a parlamentnek jogában áll megvédeni magát, és itélete magasabban áll a többi törvényszékénél. Ez által a felsőház joga volt megtámadva, de a zavargó London a bill elfogadására kényszeríté a lordokat. Hogy pedig a király szét ne kergethesse a gyülést, elhatározták, hogy a király azt fel ne oszlathassa, még el se napolhassa, magának a gyülésnek beleegyezése nélkül.

Károlynak egyszerre kellett dönteni a két végzés elfogadása fölött, melyek közül az egyik ellenségei haragjának áldozá fel legmeghittebb szolgáját, a másik pedig függetlenné tette akaratától a parlamentet. Engedett, lelkiismerete ellenére, nem akarta országát polgárháború veszélyének tenni ki. Strafford bátran szenvedte a halált (1641. máj. 22.), keserüen mondván a szent irás szavait: Ne bizzatok a fejedelmekben, mert az emberek fiai.

De halála nem menté meg királyát. Már hallható volt a kiáltás, mely a király halálát követelte, vagy Straffordét. Még nagyobb volt a gyülölet a katholikus királyné ellen, kit a király zsarnoki politikája fő előidézőjének tartottak.

A veszély nagysága teljes kibékülésre kényszeríté a királyt a skótokkal. Maga tartott ott országgyülést 1641 nyarán, s lemondott az 1626-ban lefoglalt jószágokról. Ott keresett támaszt az angol parlament ellen. Hanem azért nem állott helyre a béke. Irországban, melyet addig Strafford karja tartott féken, megszünt minden kormány. A katholikusok erősen szervezkedtek és hirtelen a lázadás lángja borítá el az egész szigetet. Dublin maga csak nagy bajjal maradt ment, az egész ország a felkelőknek került hatalmába, kik sok ezer protestánst végeztek ki kegyetlenül. A kegyetlenségek hire óriási zavart és rettegést keltett Angliában, annyival is inkább, mert a felkelők a király parancsára hivatkoztak.604 Guy Fawkes óta az angol nép mindenre képeseknek tartotta a katholikusokat, a királyt pedig katholikus neje és Laud szertartásai miatt azokhoz számította. Az egész gyülölet és harag a rettegés által ezerszeresen fokozva, az ő személye ellen fordult.

Ily hangulatban volt az ország a király visszatértekor. Az alsóházban nagy feliratban állították össze az alkotmányon 1625 óta elkövetett sérelmeket és felszólították a királyt oly ministerek kinevezésére, kik a parlament bizalmát birják. Ez a hires nagy felirat. (Grand Remonstrance). Az alsóházban csak csekély többséget nyert. Mind erősebb lett a puritánusokkal szemben azok pártja, kik tiltakoztak ugyan a zsarnokság ellen, de ragaszkodtak az angol egyházhoz és a törvény hatalmához. Ezeknek kormányra jutása tán még megmenthette volna Károlyt. De ő, bizva udvarában, az őt környező nemesekben és jogaiban, neje által a legvégső lépésre ragadtatta magát.

Csak így vélte elkerülhetni a végső megaláztatást, azt, hogy szeretett nejét, a királynőt, annyi király ivadékát fogja vád alá az alsóház. A parlament legkiválóbb tagjainak kiadását követelte és maga ment az alsóházba, hogy őket elfogassa.605 (1642. jan. 10.) A keresettek London városába menekültek, a polgárság fegyvert ragadt védelmökre és a parlament szabadságának megőrzésére. Nem maradt hátra más, mint az alkotmányos és vallásos kérdésnek háború által való eldöntése.


  1. Legfölebb a régi Görögországot és Rómát lehet e fejlődéshez hasonlítani, azon időpontban, midőn a platonikus philosophia és a Stoa a jó császárok idejében újra felélednek, de mellettök már a keresztyénség is terjed.[VISSZA]
  2. History of England from the accession of James I. by Samuel R. Gardiner I. k. 43.[VISSZA]
  3. Blakey, History of Political Literature II. k. 86. l.[VISSZA]
  4. Gindely i. m. 337. l.[VISSZA]
  5. Böven, Thuanus (XXXV. könyv, a per iratai alapján).[VISSZA]
  6. Green, History of the english people 464. l.[VISSZA]
  7. Gardiner, i. m. II. 110. l.[VISSZA]
  8. Green 473. l.[VISSZA]
  9. Cecil 1000 fontnyi évi pensióját egy év mulva 1500-ra emelték. A boldog államférfiú kegyét ugyanakkor Francziaország is megfizette hasonló módon.[VISSZA]
  10. Tavannes, Mémoires.[VISSZA]
  11. Gardiner i. m. IV. k. 58–104. Macaulay híres essayjében tán kissé túlszigorú Baconnal szemben.[VISSZA]
  12. Ranke i. m. 117. l.[VISSZA]
  13. Gindely i. m. 4. 391. l.[VISSZA]
  14. Green i. m. 479. l.[VISSZA]
  15. Mémoires I. 290. – 5. l.[VISSZA]
  16. Ranke 80. l.[VISSZA]
  17. Buckle i. m. 5. k. 8–10. l.[VISSZA]
  18. Leo 574. l.[VISSZA]
  19. Macaulay. Hampden 198. l.[VISSZA]
  20. Stubbs, Select Charters. 514–517. l.[VISSZA]
  21. Green 487. l.[VISSZA]
  22. Soit droit fait come est désiré. Stubbs 517.[VISSZA]
  23. Green i. m. 490.[VISSZA]
  24. Ranke i. m. 221–229. l.[VISSZA]
  25. Carlyle, Letters and speches of Oliver Cromwell. I. 89.[VISSZA]
  26. Egy puritánus községet azzal gunyoltak, hogy hétfőn felakasztatja a macskákat, mert vasárnap egeret fogtak.[VISSZA]
  27. Ranke, i. m. 624. l.[VISSZA]
  28. Leo i. m. 577. l.[VISSZA]
  29. Carlyle i. m. 95. l.[VISSZA]
  30. Ranke i. m. 294–6. l.[VISSZA]
  31. Buckle 5. k. 17. l.[VISSZA]
  32. Macaulay i. m. 203. l.[VISSZA]
  33. Macaulay u. o. 207. l.[VISSZA]
  34. Ranke 3. k. 37. l.[VISSZA]
  35. Green 525. l.[VISSZA]
  36. Kimbolton lord, Pym, Hampden, Hollis, Haslerig és Strode.[VISSZA]