NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET
IX. KÖTET: AZ ABSOLUTISMUS KORA
III. RÉSZ: A FELVILÁGOSODOTT ABSOLUTISMUS KORA
XIII. Nyugot-Európa az utrechti béke után           ––

XIV. FEJEZET.
Mária Terézia és Nagy Fridrik kora.

A királynő és a magyarok.Az osztrák örökösödési háború.A hétéves háború.A bajor örökösödési háború.Nagy Fridrik uralkodása.Sans-souci.Mária Terézia uralkodása.A külügyi viszonyok. Kaunitz.A császárné és családja. II. József.

 

A királynő és a magyarok.

Mialatt Európa északkeleti részein két új nagyhatalom szervezkedett nemzeti alapon, beállott az a veszedelem, hogy közép Európának századokon át irányadó hatalma, a Habsburgok monarchiája, melynek ily nemzeti alapja nem volt, e család férfiágának kihaltával felbomlik alkotórészeire. E felbomlás pedig ép oly szükségszerűnek látszott, mint a nagy spanyol monarchia megosztása, mihelyt ott kihalt az uralkodó család. Hisz itt még sokkal inkább a dynastia volt az államalkotó tényező, mint amott és egész Európa VI. Károly leánya felé fordította figyelmét. Mária Teréziának, annyi koronás fő unokájának, kellett megvívnia az újabbkori történet egyik legnagyobb problemájával: azzal, hogy lehet ily különböző alkotéreszekből alakult államot nemcsak összetartani, hanem szervezni is, ugyanakkor, midőn az csaknem minden szomszédja támadásának ki van téve.

Mária Terézia trónralépésekor (1740 okt. 20.) huszonhárom éves volt, teljes ifjú szépségben virult és egyaránt kitűnt női erényei, nagyvilági és udvari ügyessége s komoly életfelfogása által. A spanyol, orosz és bajor trónörökösök részére megkérték a gazdag örökös kezét; még arról is volt szó, hogy Fridrik, a porosz trónörökös, legyen a férje. Hanem a főherczegné maga választott s atyja és tanácsosai, hosszabb huzavona után, helybenhagyták szive vonzalmát, bár annak tárgya épen nem volt fényes sorsúnak mondható. Ferencz István lotharingiai herczeg volt ez, Buda visszahódítójának unokája, kit családjának próbált hűségén kívül különösen az ajánlott, hogy éppen örökségének jelentéktelen volta miatt, mint a királyné férje, semminemű külföldi befolyással nem fenyegeti a monarchiát. A politika még egy nagy áldozatot is követelt tőle. Hogy a császár befejezhesse a francziák ellen szerencsétlenül folyó háborút, a lotharingiai herczegnek le kellett mondania ősi birtokáról. De a császár leányának szerelme, mely leveleiben is visszatükröződik, sokkal fényesebb kilátásokat nyitott meg előtte. A házasság 1736 február 12-én ment végbe. Egy évvel később, az utolsó Medici halála után, Toscana nagyherczegsége Ferenczre szállott és az ifjú pár egy ideig ott lakott. Ferencz sem Magyarországon, melynek 1732-től 1736-ig kormányzója volt, sem Toscanában, sem a török háborúban nem igen tüntette ki magát, úgy, hogy előre volt látható, hogy fényes tehetségű neje lesz az uralkodó. Ez annál szükségesebb, mert a herczeg népszerű nem volt sehol. A porosz követ egy jelentése szerint «a magyarok a legelégedetlenebbek, aztán az olaszok, kiket egészen elidegenített, hanem legveszélyesebbek az osztrákok, kik botrányosan szólnak felőle és nem is titkolják hajlamukat a bajor választó iránt. Csak Csehországban van a herczegnek némi pártja, mert ez a tartomány nem hajlik úgy a szászhoz, mint Ausztria a bajorhoz.»551


Mária Terézia trónralépése.
A hódolók a lovagszobában. Kriegl egykoru rajza után.

A hódolás megtörtént, minden kitelhető pompával, de a királynőnek mindjárt atyja halála után módjában volt megtudni, minő terveket forralnak ellene. A bajor követ kijelentette, hogy ura, Károly Albert választó, I. Ferdinánd végrendelete értelmében a jogos örökös.552 Csakhamar meg kellett győződnie arról, hogy a végrendeletben nem talál támaszt, de azért az igények meg nem szüntek. Más trónkövetelő is jelentkezett: Spanyolország. VI. Ferdinánd király, V. Fülöp fia, az 1617-iki családi szerződés értelmében magának követelte VI. Károly egész birodalmát.553 Fontosabb volt az, hogy Francziaország habozott elismerni Mária Teréziát, mert, mint Fleury bibornok kifogásul mondá, nem lehet megtalálni azt a formulát, mely szerint magyar királyt üdvözölnek. Az udvarok, melyek a bajornak kivételével mind elfogadták volt a pragmatica sanctiót, csak látszatát keresték a megbízhatóságnak, de szerződések kedvéért nem voltak hajlandók lemondani valami nyereségről. Mindenki részt követelt, vagy várt a zsákmányból és így az örökké lesben álló Sardinia sem maradhatott hátra. De Versaillesban még nem határoztak. Megelégedtek azzal, hogy Belleisle marquist, a harczias párt fejét Németországba küldjék, a császárválasztás előkészítésére.554

A többi fontolgatott, a fiatal porosz király, II. Fridrik, ki csak néhány hónappal előbb lépett trónra, mint a magyar királynő, cselekedett.

Láttuk, minő nehéz iskolán ment át, minő bonyodalomba vezette őt az a mély ellentét, mely atyjától elválasztotta. Meghajolt, de ideáljait fel nem áldozta. Atyja kivánságára 1732-ben megnősült; Erzsébet Krisztina braunschweigi herczegnőt vette el, de családi életet soha sem élt. Legnagyobb élvezetét a Voltaire-ral és más franczia írókkal folytatott levelezésben találta.

De nemcsak a művelődés érdeke vonta őt oda, hanem a politikai is. Ismerte az írók hatását a közvéleményre, és eszközt látott bennök hire-neve dicsőítésére. Maga is írt; a politikával egyelőre inkább elméletileg, mint gyakorlatilag foglalkozott. Egészen belemélyedt kora philosophiájába, Bayle és Wolf kritikai iskolája volt reá legnagyobb hatással. Vallásos meggyőződésében eltért minden positiv hittől. De az erény, a dicsőség, a becsületesség lovagjának vallotta magát és azért írta Anti Macchiavelijét, hogy a ravaszkodás és ámítás politikáját pellengérre állítsa. A királyban országának első, felelős tisztviselőjét látja. Azt követeli, hogy atyja legyen alattvalóinak, hogy bölcseségét a vészes háborúk elkerülésére fordítsa, hogy hatalmát a törvény és igazság szolgálatának szentelje. E tudományos játékok mellett azonban elég komolyan folytatta katonai tanulmányait is, melyekben szintén a francziákban látta mestereit. Egyáltalában, ő, I. Fridrik Vilmos fia, nemcsak hitetlen volt, hanem minden ízében franczia akart lenni. A német nyelvet egyáltalában képtelennek tartotta arra, hogy ezen világnyelv mellé emelkedjék.555


Erzsébet Krisztina királynő.
Thomas Huber (1700–1779) festménye után. Berlinben, a Hohenzoller-múzeumban, a Monbijou kastélyban.


Részlet Mária Terézia trónralépésének ünnepéből.

Ebből a víg legényéletből, melyet néha-néha zajosabb mulatság is tarkított, szólította őt a trónra atyja halála. Béke volt mindenfelé és az új uralkodó csak humánus intézkedései által vonta magára a figyelmet. De VI. Károly halála után mindjárt elhatározta, hogy az európai bonyodalmakat hasznára fordítja. Kitünt, «mily ingó alapon áll a béke, ha egy nő lélekerejétől és egy philosophus őszinteségétől függ.»556


Belleisle marschall.
Mellini rézmetszete után. Az eredeti festmény Maurice Quentin de la Tour (1703–1788) munkája.



II. Fridrik, Poroszország királya, 1740-ben.
Johann Georg Witte (1715–1808) rézmetszete után. Az eredeti festmény Antoine Pesne (1684–1757) műve.

Már az első hírre elhatározta, hogy Sziléziát megszerzi. Megszerzi, vagy oly módon, hogy Mária Terézia azt neki hadi segítsége és 2.000,000 tallér fejében önként átengedi, vagy, ha a királynő erre reá nem áll, erőszakkal. Ismeretes, hogy a brandenburgi ház igényt tartott Szilézia egy részére, de az illető állami iratban még csak szó sincs valami jogos alapról.557 Bécsi követét megbízta az alkuval, az ijesztéssel, hogy a franczia-bajor követelések ellen csak a porosz segítség tarthatja fenn a monarchiát, egyúttal pedig összeköttetést keresett a versaillesi udvarral is. El volt szánva arra, hogy Szilézia birtokba vételén kezdi, aztán majd sokkal könnyebb lesz az alku. Jogi, erkölcsi szempontból semmikép sem védhető eljárása és ő maga is így ír róla: «Ifjusága, szenvedélye, dicsvágya, a kiváncsiság és bizonyos titkos ösztön ragadták ki szelid nyugalmából: az a törekvés csábította el, hogy nevét az újságokban, később a történetben olvassa.»


Az 1741. áprilisi harctér áttekintő térképe.


II. Fridrik sajátkezű terve a molwitzi ütközetről.
Utánzata a dessaui levéltárból Orlich által közzétett eredetinek.

Mária Terézia elhatározása, mely egész történeti szerepére nézve döntő volt, ép úgy, mint Fridrikére nézve az ő követelése, nem lehetett kétséges. Büszkesége fellázadt az ellen, hogy ősi birtokáról lemondjon, vallásos érzése nem engedte, hogy alattvalóit protestáns uralkodónak engedje át. Egész Európát felhívta igazságos ügye védelmére és készületeket tett fenyegetett birodalmának megvédésére. A török határon és Magyarországon elhelyezett sereget az északnyugoti határ felé küldte és nem sokba vette az addig meglehetősen megvetett «burkus»-nak fenyegetését.558


Schwerin tábornagy.
Seidel rézmetszete után.


Nagy Frigyes levele Podewills ministerhez Berlinbe.
Kelt Schweinitz, 1740 decz. 16.

Átírása:

Mon cher Podewils. J’ai passé le Rubicon enseignes déployés et tambour battant; mes troupes sont pleines de bonne volonté, les officiers d’ambition, et nos généraux affamés de glorie, tout ira selon nos souhaits, et j’aiumer tout le bien possible de cette entraprise … Ou je veux périr ou je veux avoir honneur de cette entrêprise, mon coeur me présage tout le bien du monde: enfin un certain instinct, dont la cause nous est inconnue, me prédit du bonheur et de la fortune, et je ne paraîtrai pas à Berlin sans m’être rendu digne du sang dont je suis issu, et des braves soldats que j’ai l’honneur de commander. Adieu, je vous recommande à la parde de Dieu. Federic.

Fridrik megtette előkészületeit. Serege már deczember 16-án bevonult Sziléziába, ő maga egyenesen egy bálból indult utána. Az őrség csekély volt, támadást nem vártak és a porosz sereg, melyet a protestáns lakosság felszabadítója gyanánt fogadott, néhány hét alatt megszállotta az egész országot, úgy, hogy csak Glogau és Neisse várai állottak ellen. 1741 elején az elsőt elfoglalták, a másodiknak felmentésére pedig csatába bocsátkozott gróf Neipperg, Belgrád elvesztője, kit Mária Terézia kegyelme kiszabadított börtönéből és újra vezérré tett. A magyar királynő serege volt a hadban gyakorlottabb; Fridriké számosabb és fegyelmezettebb. Molwitznál, Boroszlótól délkeletre ment végbe az első azon számos ütközet közül, melyben a Habsburgok a Hohenzollernekkel mérkőztek. Neipperg vasasai megfutamították a porosz lovasságot, melyet maga a király vezetett és korának leghíresebbé válandó hadvezére szégyenszemre megszaladt első csatájából. Egész éjjel bolyongott; majd hogy el nem fogták a Csáky huszárok.559 De tábornoka, Schwerin gróf, megállotta helyét, s a porosz gyalogság gyilkos tüzelése megszerezte neki a diadalt. Itt is a haladottabb katonai rendszer győzött az elmaradó osztrák fölött. (1741 ápr. 10.) Nemsokára Boroszló is megnyitotta kapuit Fridrik előtt.


Ezüst érem Boroszló elfoglalásának emlékére.
Eredeti nagyság.

Megtörtént tehát a döntő tény, a mely megmutatta, hogy büntetlenül, diadalmasan lehet igazságtalan háborút viselni. A siker egyszerre halomra döntötte az európai udvarok lelkiismeretét, Fleury bibornok kijelentette, hogy nem ismeri el a pragmatica sanctiót, a spanyol király szövetségre lépett a bajor választóval és junius 5-én Berlinben létrejött a szövetség Fridrik és a franczia udvar közt. Ebben a francziák a porosz királynak biztosítják Alsó-Sziléziát Boroszlóval, ez pedig viszont megigéri, hogy a császárválasztásnál a bajor választónak adja szavazatát. Anglia még egyszer megkisérlette a közbenjárást, de Mária Teréziának egész lénye fellázadt az ellen, hogy «a rossz embernek» tegyen engedményeket, kit szinte lázadó hűbéresnek tekintett.

Porosz oltalom alatt, várva a már útban levő franczia segítséget, hódító hadjáratra indult a bajor választó is. Elfoglalta Passaut, szeptember 15-én bevonult Linzbe és nyitva állott előtte az út Bécsig. A szász választó, III. Ágost, kinek VI. Károly császár annyi áldozat árán szerezte meg a lengyel trónt, szintén a szövetséghez csatlakozott, hogy Csehországot megszerezhesse. Spanyolország Itáliába küldött hadat, Belleisle már elkészítette a monarchia felosztásának tervét, a mely szerint Mária Teréziának csak Magyarország és az osztrák főherczegség maradt volna meg. És ki akadályozhatja ezt meg, mikor ő még a «brandenburgi őrgróffal» sem birt, most pedig nagy franczia sereg áll Németország közepén. Szövetségese, Oroszország, el van foglalva a svéd háborúval, a tengeri hatalmak legjobban szeretnék, ha kielégítené Poroszországot és valami nagyon nem lelkesednek Mária Terézia ügyeért. Mi nagyobb baj, alattvalóiban sem bízhatik. Már tavaszszal irta anyósának, hogy nincs nyugodt helye, hol lebetegedhetnék. Akkor szülte első fiát, a későbbi II. József császárt (1741 márcz. 13.).

Ily viszonyok közt lép fel a magyar nemzet döntő tényező gyanánt.

Károly uralkodása vége felé bizonyosnak tartották a magyarok elpártolását, ha valami komolyabb veszély éri a dinastiát. 1729 óta nem volt országgyűlés és az utolsó szerencsétlen török háború, melyben magyar vezért nem alkalmaztak és Nándor-Fejérvárt is elvesztették, mélyen bántotta a nemzetet. Változás pedig nem volt várható, hisz Mária Terézia megtartotta atyjának gyönge és megvesztegethető ministerét, Sintzendorffot, magyart pedig nem fogadott tanácsába.560

Eleinte csak önkéntesek állítására szólította fel a magyar hatóságokat és Sziléziában nagy hasznát vette a magyar könnyű lovasoknak.561 Majd összehivta az országgyűlést Pozsonyba, május 18-ára. A rendek szokatlanúl nagy számban jelentek meg és magyar gyászruhában várták a királynőt, ki jun. 20-án érkezett Pozsonyba, s kit «Vivat Domina et rex nostra» kiáltásokkal fogadtak. De az a lelkesedés, melyet a királynő személyes bája keltett, éppen nem hallgattatta el a rendek hazafias törekvéseit és aggodalmait. Viszont a királynő is el volt határozva arra, hogy mit sem enged ősi jogaiból. Junius 22-én nádornak megválasztották a hetvenhét éves gróf Pálffy Jánost, 25-én pedig teljes ősi pompával koronázták meg a nőkirályt. Az ellentétek csak aztán szállottak szembe egymással.

Magyarországon Mária Terézia uralomra jutását többnek nézték trónváltozásnál és joggal. Másfél század óta először történt, hogy a magyar király nem német-római császár, hogy országai közt rangban, jelentőségben Magyarország állott elől. Elérkezettnek tartották az alkalmat minden törvénytelen, idegen befolyás kiküszöbölésére, országos kincstár, magyar ministerium felállítására.

Minden téren nemzeti önálló kormánynak berendezése, ez volt az elérhetőnek látszó czél. A királynő, kinek ezalatt napról-napra veszélyesebb lett helyzete, a legbefolyásosabb országnagyoknak, mint a nádornak és Gr. Esterházy József országbirónak megnyerése által akart hatni a daczos rendekre, de könnyen be volt látható, hogy csak gyökeres rendszerváltozás segíthet. Eddig a százados hagyomány alapján fél lázadót láttak a legloyalisabb magyarban is. Midőn az ország felfegyverzéséről volt szó, a német tanácsosok nagy része ellenezte azt, mert a magyarok a dynastia ellen fordíthatják fegyveröket. Most csak a közt lehetett választás: felfegyverezik-e a magyarokat, vagy ellenállás nélkül dől-e össze a birodalom? Értjük, hogy a német ministerek, kik megszokták az országon való élősködést, irtóztak felszabadításának még gondolatától is, és tovább is élesztették a magyarok elleni gyanut a királynő szivében; de annál nagyobb és felségesebb Mária Terézia elhatározása, melyben családi traditiói és legmeghittebb emberei ellenére maga kereste és találta meg a nemzet szivéhez vezető utat.

A nádorral és a primással folytatott tanácskozások után, s miután a karok és rendek nagyeszű elnöke, br. Grassalkovics Antal kir. személynök kellően előkészítette a hangulatot, 1741 szept. 11-ére, ez örökké emlékezetes napra, délelőtt 11 órára magához, a királyi várba hivta Magyarország rendjeit. A királynő trónján foglalt helyet, sötét gyászruhában, szent István koronája fején, körülötte az országnagyok, távolabb a főrendek és követek. Gr. Batthyány Lajos főkanczellár adta elő a királyi propositiókat. Ő felségének legfőbb törekvése volna kedvelt Magyarországát, melynek minden jogát megerősítette, békében felvirágoztatni és boldogítani. De a szomszéd hatalmak irigysége, mely nem törődik joggal és szent szerződésekkel, megakadályozza e törekvését. Már betörtek a Magyarországgal annyi századon át összekötött tartományokba, veszélyben forog a főváros, a bajor választó magára Magyarországra is igényt tart. E veszélyben ő felsége, mint maga is elő fogja adni, hű magyarjainak erejéhez és bölcseségéhez fordul.

Amint a kanczellár elhallgatott, a királynő búsan így szólott: «Szomorú és elhagyatott állapotunk visz reá, hogy irásban tegyünk előterjesztést a tekintetes rendeknek, örökös tartományunknak, Ausztriának, megtámadása felől és azon rendelkezésekről, melyeket tenni kell. A magyar birodalomnak, személyünknek és gyermekeinknek fentartása forog kérdésben. Mindenkitől elhagyatva, egyedül a magyarok hűségéhez és ősi vitézségéhez folyamodunk. Kérjük a rendeket, gondoskodjanak e végső veszélyben mulasztás nélkül hathatósan, személyünk, gyermekeink, koronánk és birodalmunk biztosításáról. A mi minket illet, mindenben, mi a birodalom régi boldogságának, a nemzet fényének helyreállítására vonatkozik, tapasztalni fogják a hű karok és rendek királyi jóakaratunkat és kegyelmünket.»562

«A beszéd vége felé, de különösen midőn gyermekeiről emlékezett meg, könnyei elborították szemeit és ő eltakarta arczát. A sors által üldözött ártatlanságot fejezte ki ábrázata. A rendek szeme is könnybe borúlt, mindnyájan egy szóval felkiáltának: Életünket és vérünket (vitam et sanguinem).» Ez a jelenet emeli Mária Teréziát az uralomra termettek sorába, ez válik mindenkorra becsületére a magyar névnek. A primás, gr. Esterházy Imre, szólott a nemzet nevében, felajánlva annak minden erejét a trón védelmére.563 A rendek nagy lelkesedéssel oszoltak szét és örvendve, hogy a királynő végre engedett személyes meggyőződésének tanácsosai ellenére, átkozták a német ministereket, kiknek fondorkodása annyi ideig elválasztotta az uralkodót a nemzettől, mindkettőnek nagy kárára. A délután tartott ülés elfogadta a királyi javaslatokat és tiltakozott a bajor választó igényei ellen. Harminczezer gyalogot akartak kiállítani a nemesi felkelésen kívül, melyhez Magyarországon 15,000, Horvátországból és Szlavoniából 14,000, Erdélyből 6000 fegyverest vártak. A szabad csapatokkal együtt 100,000-re tették a sz. István koronája országaiból kiállítandó harczosok számát. Lázas tevékenységgel intézkedtek a nagy tömegek szervezése, begyakorlása és ruházása dolgában. Még más tekintetben is meghajoltak a rendek a királyné kivánsága előtt, elismerték férjét kormánytársául (szept. 20.), különösen kiemelve nagyatyjának, Lotharingiai Károlynak halhatatlan érdemeit.564 Másnap Ferencz letette az esküt és ekkor mutatták meg a királyi várba gyülekező rendeknek a féléves trónörököst. E jelenet adott alkalmat az annyira elteljedett, bel- és külföldi írók és költők által annyiszor elbeszélt mondára, hogy Mária Terézia, ölében tartva fiát, birta volna a magyar rendeket segélyadásra.

Nagy volt a magyar országgyűlés határozatainak erkölcsi hatása. A veszélyben forgó osztrák tartományokba visszatért a bátorság, az ellenségek belátták, hogy terveik végrehajtása sok akadályba fog ütközni. Egész Európa visszhangzott a magyarok dicsőségétől. Pozsonyban azonban még hosszabb ideig folyt az alkotmányos küzdelem, mert az alsó tábla nagy és fontos jogokat követelt a felajánlott segély fejében. Végre okt. 29-én a törvények szentesítésével véget ért az országgyűlés, mely szentesítette a bizalom helyreállítását a nemzet és a király közt, s ez által mindkettőnek megkettőzteté hatalmát.

A megszavazott törvények közt a nemzet egyik legfőbb érdekét fejezi ki a 7-ik, melyben a királynő megigéri, hogy ezentúl, a mennyire többi tartományainak kormánya engedi, az országban fog lakni és mindent megtesz a haza régi virágzásának helyreállítására. A legfőbb rendi kiváltságokat szentesíti a 8-ik, mely alaptörvénnyé teszi a nemesség adómentességét és elvül elfogadja, hogy a teher nem a telken nyugszik, hanem a személyen. Alkotmányos biztosítást nyújt, hogy a törvény szerint a nádori hivatal egy évnél tovább nem maradhat üresedésben. Minthogy most már Magyarország az első a királynő országai közül, az uralkodó államministeriumába ezentúl magyarokat is befogad, a hazát illető ügyekben pedig csak hazafiaknak fog élni tanácsával. A királyi kamara csak a királytól függ, s ez alá rendeltetik a só- és bányaügy is. Egyházi javadalmakra is csak hazafiakat fog kinevezni a felség, kik székhelyükön laknak és magyarul tudnak (15–16). A jezsuita-rend tartományát is el akarják választani az osztráktól. Az ország területi épségének helyreállítását illetőleg nem teljesült a legfőbb vágy: az unio Erdélylyel. Csak a «részeknek», Kraszna-, Közép-Szolnok- és Zaránd-megyéknek, továbbá Kővár vidékének egyesítése mondatott ki, ép úgy a katonai igazgatás alatt álló déli megyéknek, a Bánságnak, Szerémségnek és Alsó-Tótországnak az országhoz csatolása. A királynő megigéri, az anyagi érdekek előmozdítására, a szabad marhakivitelt Ausztriába.

Végre a legfontosabb ügyben, a felkelés körül, következőleg intézkedik a diéta: «Miután a királyi felség a bajor választó törekvései és jogtalan igényei ellen, ki Felső-Ausztriát franczia segítséggel megtámadta és Bécset is fenyegeti, míg ő felsége serege Poroszország ellen Sziléziában van elfoglalva, a magyarok ősi vitézségéhez fordult és azok védelmébe méltóztatott ajánlani szentelt személyét és fenséges gyermekeit, a karok és rendek az 1723 1. és 2. czikkek értelmében egyhangulag, életöket és véröket ajánlják fel és a bajor választó ellen, és ez egy alkalomra általános felkelést rendeltek el. Kiállítanak 21,622 gyalogot porták szerint az egyes megyékből. Azonkívül fegyvert fog minden nemes. A birtokosok minden nádori porta után állítanak egy-egy lovast. A szabad királyi városok pedig minden porta után 100 rénes frtot adnak a hadi költségre. A csapatok a megyei zászlók alatt harczolnak és egy-egy vezér áll az ország egyes kerületei élén (63. t.-cz.).»

A magyar nemzet állásfoglalásának politikai hatása nyomban érezhető volt és gyökeresen megváltoztatta az európai helyzetet. A hadak szervezése sok időt vesz igénybe, s tulajdonkép csak a jövő 1742. évben vethette teljesen súlyát a had mérlegébe a magyar sereg. A délszláv csapatok, kik horvátok és pandurok neve alatt nagy rémületet gerjesztettek rablásaik és pusztításaik által nemcsak az ellenségnél, hanem az országban is, még később váltak a sereg használható részeivé. Szervezésökben Menzelt, Trencket és más kapitányokat illette a főérdem.565

 

Az osztrák örökösödési háború.

Mária Terézia a pozsonyi országgyűlés folyama alatt sem szünt meg alkudozni, hogy csökkentse ellenségei számát és annál könnyebben boldogulhasson a bajor választó ellen. Az angolok rábeszélésére kész volt már lemondani Sziléziának egy részéről. Fridrik személyesen találkozott Neipperggel Kis-Schnellendorfban (okt. 9.) és ott megegyeztek abban, hogy Alsó-Szilézia Neisse várával együtt, melyet az osztrákok át fognak adni, Fridrik kezében marad, ki viszont a királynő seregét többé nem háborgatja. Fridrik ez egység által megszegte a csak imént kötött franczia-bajor szövetséget és épen ezért kikötötte, hogy az egyesség teljesen titokban maradjon.566 Maga Fridrik is érezte eljárásának helytelenségét, melyet Ranke következőleg jellemez: «A fejedelmek politikai kötelessége gyakran összeütközésbe jut erkölcsi kötelességökkel.»

A veszély egy időre kezdett oszlani. A fegyverszünet lehetővé tette Neipperg seregének Bécs védelmére fordítását, a magyarok lelkesedése mindenütt visszhangot keltett. Angliában az egész nemzet felbuzdúlt Mária Terézia ügyeért, nagy összegeket szántak segítségére, maga Marlborough özvegye 40,000 font sterlinget írt alá, s Walpole békés ministeriuma minden nap közeledett bukásához. Ellenségeinek hibái is javították helyzetét. A bajor választó első eredményei után nem vonult egyenesen a még védtelen Bécs felé, hanem Linzben időzött, majd pedig Csehországba fordult egész seregével. Ott sikerült Prága elfoglalása egy véletlen éjjeli roham által (nov. 26.) és a cseh nemesség sietett meghódolni az új királynak. De Mária Terézia most már el volt határozva, hogy inkább elveszt mindent, semhogy engedne. És elhatározottságára annál nagyobb szüksége volt, mert egyik csapás érte a másik után. Csehország gyors elveszése újra gyengének mutatta a királynő birodalmát. Fridrik, ki a fegyverszünettel nem sokat törődött, fel akarta ezt használni. Mint ministerének, Podewilsnek írta, kész volt becsületes ember lenni, ha az használ, de csalni is, ha az visz czélhoz.567 Seregeit, nem törődve a szerződéssel, Csehországba és Morvába küldte és Schwerin még 1741 karácsonyán elfoglalta Olmütz várát. Az év végén az egész nagy birodalomból Magyarországon és Alsó-Ausztrián kívül már csak az alpesi tartományok voltak a királynő birtokában. Hanem a fegyverkező magyarság új erőt adott, s a királynőben meg volt a tehetség annak felhasználására.

Vezére, Khevenhiller András, 1742 januáriusban betört Felső-Ausztriába, elfoglalta Linzet és a könnyű csapatok csakhamar beszáguldották Bajorországot. Maga München is megadta magát 1742 február 12-én. A választó országa éppen akkor veszett el, midőn őt a választók egyhangú szavazata, kikhez mint «cseh király» ő is tartozott, a keresztyénség első méltóságára, a császári trónra emelte. Az új császár, VII. Károly, teljesen a francziáktól függött, kiknek trónját köszönheté, és kik elérték régóta kitüzött czéljokat: a császári széknek a Habsburg-háztól való elidegenítését. Mária Terézia protestált a választás ellen, de eredmény nélkül.


Khevenhiller András Lajos gróf.
Egykoru rézmetszet után.


Mária Terézia koronázásakor.
Elefántcsont lapocskákra festett egykorú kép. (1745.) Az eredeti Strobl Alajos ur birtokában.


II. Fridrik.
I. F. Bausenak (1738–1814) 1787-ből való rézmetszete után. Az eredeti festményt A. Graff (1736–1813) festette.

Mégis csak Fridrik volt az egyedüli veszélyes ellenség. A francziák attól tartottak, hogy nélkülök köt békét; ő sem igen bízott szövetségeseiben és egészen tisztában volt azzal, hogy csak az marad az övé, a mit maga szerez meg. Előrehatol Morvába; Ziethen huszárai egész Bécsig pusztítanak. Mária Terézia ellene kénytelen fordítani az addig Bajorországban működő hadak jelentékeny részét; sógorának, Károly lotharingiai herczegnek vezetése alatt. Ez elől Morvából Csehországba vonult vissza a király, melynek birtokán már is viszálykodtak a bajorok, szászok és francziák. Még egy csatát akart nyerni, hogy tisztességes békét köthessen. Károly is kész volt megütközni és a csata 1742 május 17-én ment végbe Chotusitznál, Csaszlau városa közelében. A magyar lovasság ismét szétverte a poroszt, de aztán zsákmányolni kezdett és időt engedett az ellenségnek a sorakozásra. A túlnyomó porosz tüzérség végre eldöntötte a kemény harczot, melyben sorban estek el a Vetési és Pálffy ezredeknek a porosz hadállást megrohanó gránátosai.568 Mária Terézia elhatározta e legveszélyesebb ellenségének kielégítését. Angol közvetítéssel már junius 11-én megkötötték a békét, melyben a magyar királynő lemondott Sziléziáról, kivéve a tescheni herczegséget és a troppaui, jägerndorfi és neissei herezegségek egyes részeit. A birtokállapot ott azóta sem változott. Szászország is békét kötött. De a királynő méltán érezhette magát megalázottnak. Úgy mondá, hogy koronája legszebb gyémántját veszté el.569


Kuttenberg-Czaslau-Chotusitz környékének térképe.

A béke reményt engedett arra, hogy a francziák és bajorok rovására szerez kárpótlást és Mária Terézia egész szenvedélylyel vetette magát a háborúba. Most már a magyar felkelés is hadban állott és mindenütt a királynő részére biztosítá a túlsúlyt. Károly herczeg elfoglalta Csehországot; Belleisle, kit magára hagytak, télben, a legnagyobb nélkülözések közt volt kénytelen kivonulni az ostromolt Prágából. Bajorországot teljesen occupálták és a rendek kénytelenek voltak Mária Teréziának hódolni.

Mióta a franczia ellen hadakozik és nem a protestáns porosz ellen, Anglia is jobban felkarolja a királynő ügyét. Walpole megbukik, az új minister, Carteret, szárazon és vízen kész támogatni Mária Teréziát. Hollandiát megnyeri, Sardiniát békére hajlítja, a spanyolokat visszatartja az olasz birtokok megtámadásától és nagy sereget küld Németalföldre, hogy onnét Francziaországba törjön. Mintha visszatértek volna Eugén és Marlborough napjai. Maga II. György király lépett a pragmatikusnak nevezett sereg élére – utolsó eset az angol történetben – és Dettingennél, a Majna mellett, 1743 jun. 27-én legyőzte a francziákat. Már Elsass visszaszerzésére gondoltak; a huszárok átmentek a Rajnán és ellenük Bercsényi Miklós fia vezette a franczia sereget. Ott szerezte nagy hírét, mint huszárvezér, gróf Nádasdy Ferencz. Párisban is rettegtek a pusztító panduroktól. Nagy változást jelent az európai politikában és hadviselésben, hogy a magyarok régi szövetségeseik, a francziák ellen fordultak és legszilárdabb támaszai, fentartói lettek a már-már ingadozó Habsburgi monarchiának.


III. Ágost, Lengyelország királya, Szászország választó fejedelme, lengyel viseletben.
L. Zucchi (1704–1779) rézmetszete után. Az eredeti festmény Louis de Silvestre (1675–1760) műve.

De Fridrik nem nézhette tétlenül a királynő fegyvereinek győzelmes előmenetelét. Tudta, hogy orvtámadását nem lehet elfelejteni. A két évi békét serege és országa jobb rendezésére fordította, aztán megújította a szövetséget a császárral és Francziaországgal, melyet az éppen Berlinben járó Voltaire közvetített (1744 junius 5). A maga részére Csehországnak északkeleti, Sziléziával szomszédos részét kötötte ki zsákmányul. Hirtelen tör be oda 100,000-nyi «császári segélyhaddal». Prágát elfoglalta, de az ellene jövő Traun marsall elől kénytelen volt hátrálni, annál is inkább, mert a föld népe mindenütt ellene fordult. Mária Terézia reményei ismét magasra szárnyaltak. Az a szövetség, melyet 1745 január 8-án Varsóban a lengyel királylyal, Angliával és Hollandiával kötött, kilátást nyitott neki Szilézia visszaszerzésére, VII. Károly császárnak néhány nappal később bekövetkezett halála pedig rövid időn elérhetőnek mutatta a császári koronát férje részére. A császár fia, a bajor választó, hogy országát visszanyerje, Füssenben békét kötött és szavazatát lekötötte Ferencznek.

Így Fridrik egyedül maradt, mert a francziák Belgiumban harczoltak és Lotharingiai Károly ellene vezethette a királynő legnagyobb seregét. Be is nyomult Sziléziába, de Hohenfriedbergnél 1745 junius 4-én nagy csatát vesztett s 12,000 embert és sok ágyút hagyva a csatatéren, vissza kellett mennie a hegyeken át Csehországba. Most már a porosz lovasság döntötte el a győzelmet és egyáltalában a porosz háborúkban új jelentőségre jutott ez az addig elhanyagolt fegyvernem. A gyors mozdulat, az erélyes roham a kellő pillanatban döntött a hadjáratok és csaták sorsa fölött. A methodikus háború lejárta magát; ismét mertek üldözni és felhasználni a győzelmet. Fridrik a hegyeken át követte az ellenséget és Sorrnáli Trautenau közelében újra legyőzte (szept. 30). Néhány nappal később Ferenczet császárnak választották és neje, ki őt elkisérte Frankfurtba, teljes mértékben élvezhette a sikernek és a népszerűségnek mámorát. Még mindig remélte, hogy orosz segítséggel elnyomhatja Fridriket, csak midőn meggyőződött arról, hogy onnét nem várhat támogatást, szövetségesét, a szász választót pedig decz. 15-én Kesselsdorfnál szintén legyőzték a poroszok, szánta rá magát a békére. A drezdai szerződés (1745 decz. 25) megerősítette Fridriket hódítása birtokában, viszont ő is elhagyta a franczia szövetséget és elismerte I. Ferenczet császárnak.

A háború tovább folyt, csakhogy egész jelleme megváltozott. Anglia és Francziaország akkor kezdették meg a nagy harczot a világtenger és a gyarmatok uralmáért Amerikában és Indiában. Az angolok túlsúlyát a tengeren a francziák szárazföldi győzelmeik által akarták ellensúlyozni, sőt XIV. Lajos terveire visszatérve, még arra is törekedtek, hogy Angliában újra a Stuartokat helyezzék a trónra és így függésbe hozzák maguktól e birodalmat. Azon nagy érdekekhez és erőkhöz képest, melyek ott egymással küzdöttek, szinte kicsinyesnek tűnik fel az a harcz, melyet még mindig folytattak Mária Terézia ellen. Annál is inkább, mert trónja, birodalma biztosítva van és legföljebb néhány csekély terület megnyeréséről, vagy elvesztéséről van szó.


Nagy Frigyes és tábornokai.
J. P. Clemens (1749–1831) rézmetszete után. Az eredeti festményt Edmund Francis Cuningham (1741–1795) festette.


Lotharingiai Károly Sándor.
A. du Boulois rézmetszete után. Az eredeti festmény I. le Gendre munkája.

XV. Lajos már 1744-ben Németalföldre akarta vezetni hadát, de betegsége megakadályozta. A következő évben, midőn a magyar királynő serege Fridrikkel volt elfoglalva, Francziaország újra e tartomány elfoglalására központosította erejét. A franczia sereg élén tehetséges, nagyravágyó vezér állott, Szász Móricz, Erős Ágost lengyel király törvénytelen fia Königsmark Aurora grófnőtől. Vele szemben jobbára csak angolok és hannoveraiak védték a magyar királynőnek e távoli birtokát, mely a tengeri hatalmaknak mintegy sánczul szolgált. Móricz Tournay várát ostromolta; felmentésére csatát vívtak a szövetségesek Fontenoynál 1745 május 11-én. Minthogy ez volt a régi franczia királyságnak és nemességnek utolsó szép győzelme, egész mondakör fűződik hozzá. Soká eldöntetlenül hullámzott az ütközet és az angol hadoszlop ellenállhatatlanul tört előre, úgy, hogy Móricz kénytelen volt elővezetni a király őrzésére rendelt 6000 főnyi hadosztályt. Ugyanakkor a franczia szolgálatban álló ir ezredek is megrohanják az angolokat és végre is áttörik soraikat. A hollandusok már előbb megszaladtak. Csaknem az egész Belgium a győztes kezére jutott és már Hollandia is rettegett a franczia betöréstől.


Kesseldorf környékének térképe.


Hohenfriedberg környékének térképe.

Ilyen kedvező auspiciumok közt sikerült Károly Edvárd herczegnek, II. Jakab unokájának, kikötni Skótországban és onnét, nemzetsége fészkéből, még egy utolsó veszedelmes támadást intézni a protestáns dynastia ellen. A clanok hozzá csatlakoztak, az angolok igen gyengén állottak ellen, úgy, hogy a trónkövetelő szeptemberben bevonult Edinburgba és onnét kormányozta az országot. Majd a hű hegyi lakóktól kisérve, levonult a síkságba, Preston-Pansnál legyőzött egy nagyobb angol sereget és benyomult Angliába. Egész Derbyig, az ország közepébe vitt diadalmi útja, és sokan azt hitték, hogy magát Londont is elfoglalhatja, ha elszántan előre tör. De látnia kellett, hogy a nemzet idegenkedik tőle, hogy skót kisérete őt népszerűtlenné teszi és, hogy a hegyi lakók, bárminő vitézek, rendes, ágyúkkal ellátott sereggel nem szállhatnak szembe.

Vissza kellett vonulniok Angliából és, bár a pretendens Falkirknál 1746 január 17-én újra győzött, a harcz végleges eredménye felől nem lehetett kétség. Francziaországból alig jött segély. Végre Cullodennál, északi Skócziában végkép elhanyatlott a felföldiek és a Stuartok ügye (1746 ápr. 16). A régi kelták törzsszerkezete és vitézsége porba dőlt az újkori állam és az állandó sereg ereje előtt. Ez a csata végkép megtörte a felföldi clanoknak addig annyi felkelésben nyilvánuló rabló szellemét és a modern polgári életet segítette diadalra. Skócziában. Másrészt ki kell emelni, hogy Cumberland herczeg, a cullodeni győző, II. György fia, a felkelők véres üldözése és sok kegyetlenség által fertőztette diadalát, míg a felföldiek vitézsége és a menekülő pretendens érdekében kifejtett valóban regényes hűsége részökre nyerte az egész világ rokonszenvét.570 Károly Edvárd féléven át bujdokolt és nem akadt árulója, bár 30,000 font sterlingnyi díj volt kitüzve fejére. Végre sikerült Franciaországba menekülnie. Rómában halt meg 1788-ban gyermektelenül.

Szász Móricz felhasználta a pretendens vállalatából és az angol sereg távollétéből származó előnyt. Tavaszszal elfoglalta Brüsszelt és Anverst őszszel s a raucoux-i csatában legyőzte (okt. 11-én) az egyesült angolokat és osztrákokat. Nyitva állott a francziák előtt Hollandia és a bredai békealku nem vitt eredményre. A következő évben már Hollandia földjére törtek a francziák. Betörésüknek ugyanaz volt az eredménye, mint egykor XIV. Lajos támadásának. A francziaellenes párt egységes vezetéstől várt erélyesebb ellenállást és megdöntve a köztársasági alkotmányt, Orániai Móriczot, a család frizlandi ágából, választotta meg helytartónak, majdnem királyi hatalommal (1747 május 2). Nemsokára, a mint a francziák mind jobban előnyomultak, a rendek örökössé tették a helytartói méltóságot férfi és női ágon.571 Ez intézkedések azonban nem állították meg a francziák diadalmenetét, kik elfoglalták Bergen-op-Zoom várát, Lawfeldnél újra legyőzték a szövetségeseket és ostrom alá fogták Maastrichtot, a köztársaság legfontosabb várát. Úgy látszott, hogy Francziaország, mely németországi politikájával kudarczot vallott, Belgiumban teljes kárpótlást fog találni.


III. Fridrik, Poroszország harmadik királya.
G. F. Schmiedt 1734-ból való rézmetszete után. Az eredeti festményt Antoine Pesne (1684–1757) festette.


Szász Móricz.
I. G. Wille (1715–1808) rézmetszete után, 1745-ből. Az eredeti festmény Hyacinthe Rigaud (1659–1743) műve.


Fontenoy környékének térképe.


I. Ferencz István császár.
Ph. A. Kilián (1714–1759) rézmetszete után. Az eredeti festményt Martin van Meytens (1698–1770) festette.


VI. Ferdinánd spanyol király.
I. D. Herz (1693–1754) rézkarcza után.


Stuart Károly Edvárd.
Jean Daullénak (1703–1763) egy rézmetszete után, 1744-ből.

Olaszországban is javában folyt a Bourbonok és Habsburgok közti háború. Ott a királynő és Sardinia fentartották az egyensúlyt a spanyolok, francziák és a velük szövetséges Genua ellen. De 1745-ben, midőn Poroszország ellen kellett küzdenie Mária Teréziának, az egyesült spanyolok és francziák elfoglalják Milanót. V. Fülöp neje, a dicsvágyó Farmese Erzsébet, közel jutott vágyai tetőpontjához, ahhoz, hogy minden gyermekének birtokot szerezzen Olaszországban. Hanem a drezdai béke után újra nagyobb erővel lépett fel a magyar királynő. Vezérei Piacenzánál 1746 junius 16-án teljes diadalt aratnak a spanyolok fölött. V. Fülöpnek akkor történt halála s a franczia és spanyol vezérek s udvarok közt kitört egyenetlenség egyengették Mária Terézia fegyvereinek útját. Maga Genua is kénytelen volt osztrák őrséget fogadni be és a szövetséges sereg Anglia követelésére berontott Francziaországba, Toulon ellen.572 Hanem e vállalat ép oly kevéssé sikerült, mint Savoyai Eugénnek hasonló terve negyven évvel azelőtt. Genua népessége, a melynek büszkeségét mélyen sértette az idegen occupátió, fegyvert ragadott és az osztrák sereg kénytelen volt hátrálni e felizgatott nép elől és kivonult a fontos városból, mi szükségessé tette a Francziaországba nyomult seregnek is visszavonulását. Mint egy híres író mondja: Genua e felkelése volt az egész századokon át az egyetlen olasz nemzeti tett.573 Mai napig is megülik évfordulóját. Olaszországban tehát a hosszú és véres háború egyik félnek sem hozott állandó eredményt.

Már 1747 ősz óta folyt a békealku Aachenban és Mária Terézia leginkább csak azért sürgette az oroszoknak rég igért segítségét, hogy az orosz sereg közeledése jobb békefeltételeket eszközöljön ki részére. Az alku sok ideig húzódott, mert Mária Terézia mindent megmozgatott, hogy Fridrik új hódításainak biztosítását ne foglalják a békébe és követe, Kaunitz gróf, egyaránt kész volt Francziaországhoz és az eddigi szövetségesekhez csatlakozni, hogy e célját elérhesse. A végre 1748 október 23-án – éppen egy századdal a westfáliai béke után – megkötött szerződés aránylag csekély változásokat idézett elő Európa térképén. Mária Terézia visszanyerte egész Belgiumot, de le kellett mondania olasz hódításairól és Parmát, Piacenzát és Guastallát át kellett engednie a spanyol király egyik fiának, Lombardia néhány kerületét pedig Sardiniának. Fridriknek biztosították Szilézia és Glatz birtokát. Francziaország annyi költség és vereség fejében nem nyert semmit és Mária Terézia birodalma aránylag csekély veszteséggel került ki a nyolcz éves háborúból. Kitünt, hogy az egészben csak Poroszország nyert; az használta fel a maga részére a nagyhatalmak féltékenységét. A kisebb hatalmak közül Hollandia már csak függeléke Angliának és Nagy Fridrik joggal nevezé dereglyének, mely oda van kötve a nagy hadihajóhoz, Angliához; Sardinia pedig ismét közelebb jutott egy lépéssel főczéljához, hogy szeletenkint megszerezze Lombardiát.

 

A hétéves háború.


IV. Vilmos oraniai herczeg.
Mac. Houbraken (1685–1746) rézmetszete után 1753-ból. Az eredeti festmény Reg. Gall műve. 1751-ből.

A hosszú háborút inkább fegyverszünet követte, mint béke. Mindenki csak erőt akart gyűjteni, hogy végleg eldönthesse a háború eredménye által végkép el nem intézett hatalmi kérdéseket. Poroszország rendkívül kedvező körülmények közt helyet szorított magának Európa első hatalmasságai közt, de vajon megtarthatja-e ezt az állását, ha nem melléje, hanem ellene sorakoznak a többiek? Ausztria vesztett ugyan, de a monarchia belső összetartása sokkal erősebbnek bizonyult, mint hitték és a német hegemonia mégis csak a Habsburgoknál maradt. Eltűrnek-e maguk mellett német földön egyenrangú, ellenséges hatalmat? A tengeri háborúban Anglia volt ugyan a győztes, de Francziaország is megtartotta tengerentúli birtokait és a két állam összeütközése a gyarmatokban alig volt kikerülhető.

Egészen tehát senkit sem elégíthetett ki a béke. Hogy ujabb kisérlettel többet nyerhessenek, erősödni kellett otthon és megbízhatóbb, hatalmasabb szövetségesek után nézni.

Mert a régi szövetségek rendszere e háborúban éppen nem vált be. Mária Terézia szövetségesei, a tengeri hatalmak, éppen a legérzékönyebb ponton sértették őt, midőn saját érdekükben Fridrik kielégítésére szorították. Viszont Francziaország sem lehetett megelégedve a porosz királylyal, ki akkor háborúskodott és akkor békélt, mikor neki tetszett. Minden forrongásban volt, belső s külső viszonyok egyaránt és a forrongásban Mária Terézia a mozgató erő, mely mindent megindít, hogy az új alakulások segítségével visszaszerezhesse Sziléziát és régi, másodrendű állásába szoríthassa vissza Poroszországot. XII. Károly nagyobb diadalokat vívott ki, mint Nagy Fridrik, mégis tönkre tette hatalmát egy csata.

E czél elérésére nem igen bízhatott a tengeri hatalmak őszinte támogatásában, melyeket annyi vallásos és politikai hagyomány fűzött Poroszországhoz. A mellett büszkeségét sértette az a gyámkodó ellenőrzés, melyet szövetségesei fölötte gyakorolni akartak, Belgiumot fel akarta virágoztatni, de abban megakadályozta a hollandusok politikai és kereskedelmi féltékenysége. Az ottani új vámtarifa ellen panaszt emeltek Anglia és Németalföld kereskedői.574 Viszont az angolok zokon vették tőle, hogy subsidiumaikat nem a franczia háborúra fordítja, hanem nagyrészt udvari pompájára pazarolja. A dolog lényege az, hogy a nagy közös érdek megszünt, mióta a Habsburgok már nem Francziaországban látták főellenségüket.

Viszont Francziaországnak, melynek Németország megoszlása volt mindig egyik legfőbb érdeke, meg kellett gondolnia, nem vét-e saját maga ellen, midőn a porosz királyt oly túlnyomó hatalomra segíti. Az a centralisált katonai északnémet állam sokkal veszélyesebbé válhatik, mint az annyi alkotórészből összeszerkesztett, lassan mozgó dunai birodalom.

Ez ellentét még világosabb lőn, midőn Ausztria külügyeinek vezetése 1753-ban Kaunitz grófnak, az előbbi párisi követnek kezébe jutott, kinek főczélja volt lehetőleg jobb viszonyba lépni a Bourbonokkal; másrészt pedig Angolországban mind népszerűbbé vált a nagy porosz király. Az egész politikai rendszer forgott szóban és határozni kellett, mert 1754 óta tényleg már hadban állottak a francziák és angolok amerikai gyarmatai. A háború kitörése csak idő kérdése volt és nem lehetett kétség a felől, hogy a francziák sietni fognak Hannovera elfoglalására használni fel szárazföldi túlsulyukat. Az angol király e tartomány biztosítására szövetségre lépett Szászországgal, Bajorországgal és Oroszországgal, 1756 elején pedig Poroszországgal is.575 Az előbbi hatalmaknak subsidiumokat fizetett Anglia és így várni lehetett, hogy Hannoveráért oroszok és francziák fognak küzdeni. Ausztria is kész volt fentartani az eddigi szövetséget, de csak azon feltétel alatt, ha az Poroszország ellen is lesz irányozva. Minthogy Anglia erre nem hajlott, a bécsi udvarban a franczia szövetségre irányuló politika jutott érvényre.


Bernis bibornok.
Augustin de St. Aubin (1736–1807) eredeti rajza után. Eredeti nagyság.

Már 1752 óta közeledett Mária Terézia a spanyol és a nápolyi Bourbonokhoz. Most 1755 nyarán, elhatározta a franczia-angol bonyodalomnak felhasználását. A semlegesség fentartása Németországban majdnem lehetetlen, legjobb tehát a franczia szövetség, mely által majdnem biztosan lehet számítani Poroszország legyőzésére. Francziaországot, melyet úgy is sértett Fridrik hűtlensége az örökösödési háborúban, Németalföld egy részének átengedése által vélték megnyerhetni. A közös katholikus érdek is nagy szerepet játszott ez alkudozásokban, melyekben franczia részről Pompadour marquisné, a királynak volt maitresse-e, most mintegy első ministere, játszotta a főszerepet. A mint Anglia megegyezett Poroszországgal, mind természetesebbé vált a franczia-osztrák szövetség. A Versaillesban 1756 május 1-én Bernis bibornokkal kötött egyezségben védő szövetséget kötött a két állam, mely századokon át soha meg nem szünt egymást ellenségének tekinteni.576 Az alkudozások tovább is folytak és a francziák, ismerve, minő értéket tulajdonít Mária Terézia Sziléziának, támadó szövetséget ajánlottak föl, ha a császárné kész kedvező béke után nekik engedni át Németalföldet.

A versaillesi szövetség természetesen véget vetett az angol-osztrák jó viszonynak. Mária Terézia azonban joggal mondhatá, hogy annak Anglia vetett véget a porosz királylyal kötött szövetsége által, kivel ő nem állhat egy párton. Az addig az angolokkal tartó Oroszország, osztrák befolyás alatt, kész volt szintén Poroszország ellen fordulni, ha a tulajdonképeni Poroszország megszerzésére nyerhet kilátást. Svédország, mely egészen a francziáktól függött, Pomeránia birtokára vágyott. Szászország, hol a mindenható miniszter, Brühl gróf, halálos ellensége volt Fridriknek, hasonlókép szivesen látta volna Poroszország megalázását.577 Ki kell azonban emelni, hogy 1756 nyarán még mindez csak terv volt és még csak Anglia és Francziaország közt folyt nyilt háború. Ekkor történt, hogy Fridrik, nem akarva bevárni, míg ellenségei bevégzik diplomatiai és katonai előkészületeiket, gyors támadás által akarta szétoszlatni az ellene tornyosuló fellegeket és 1756 augusztusban hadai élén benyomult Szászországba.

Fridrik tisztában volt azzal, hogy a hatalomban annyira túlnyomó coalitio fölött csak úgy diadalmaskodhatik, ha sikerül azt megosztani, vagy ha annak legveszélyesebb tagját, Ausztriát, egy csapással megbéníthatja. Megkérdeztette Mária Teréziát, béke legyen-e, vagy háború és midőn kitérő választ kapott, jogosultnak tartotta magát a támadásra. Fellépése most is csak úgy ellenkezett a nemzetközi joggal, mint 1740-ben, de annak határozatait ily nagy veszedelemben nem tartotta magára kötelezőnek.578 Szászország kész zsákmánynak kinálkozott, különben is az udvar, mint egy hivatalnoka, Menzel elárulta, belépni készült a poroszellenes szövetségbe.


Brühl.
Baleschou (1715–1764) rézmetszete után. Az eredeti festményt Luis de Silvestre (1675–1760) festette.


Prága jobb moldvaparti környékének térképe.


Louis Francois Armand du Plessis, Richelieu herczege.
Louis Charles Auguste Couder eredeti festménye, Pierre Maria Gault de Saint Germain (1754–1822) után. A versaillesi történelmi muzeumban.

Mindenesetre a porosz volt az, ki a maga reális, kiméletlen modorával szakított a hadviselésnek addigi lovagias formáival és rideg élet-halálharczczá tette a háborút. Ez kitűnt most Szászországban. Drezda még nem volt védelmi állapotban és már 1756 szept. 9-én porosz kézre jutott. Fridrik az állami levelezéseket akarta birtokába ejteni, mert azt remélte, hogy velük majd igazolhatja támadását. A papirokat a királyné rejtette hálószobájába. Egy porosz tiszt megjelent azok átvételére, de a királyné saját testével védte a szekrényt, remélve, hogy reá, VI. Károly császár leányára, a dauphin anyósára, senki sem mer kezet vetni.579 Hiába, a poroszok elvették és kiadták a papirokat, bár azok legföljebb az Ausztria ellen viselendő háborút igazolhatták. Fridrik nyomban megadásra szólította fel a Pirna körül gyülekező szász sereget, bár ujólag kijelenté, hogy Szászország ellen nem visel háborút. Mária Terézia, ki akkor férje birtokán, Holicsban tartózkodott, azt óhajtotta volna, hogy a szászok Csehországba vonuljanak, de azok nem akarták hazájukat elhagyni. Minthogy táborukat az éhség is fenyegeté, Browne tábornok Csehországból kisérletet tett felmentésére. A poroszok Lobositznál, az Elba szűk völgyében, útját állották és visszaszorították s október 14-én megadásra kényszerítették a szászokat. A capitulatio szerint a tisztek szabadon elmehettek, ha fogadják, hogy Poroszország ellen nem szolgálnak, a közlegényeket pedig saját seregébe sorozta Fridrik.580 Télre Szászország minden gazdagságával az ő szállása maradt.

Tavaszra nagy készülődéseket tesznek ellene a szövetségesek, kikhez Oroszország és Svédország is csatlakoztak. Összesen fél millió katonát állítottak síkra Fridrik 200,000 embere ellen. A három nagy szárazföldi hatalom egyetért abban, hogy a negyediket, a legujabbat, elfojtsa. Számban és képzettségben az osztrák volt a legkülömb, melyet Mária Terézia szelleme lelkesített. Csak az volt a baj, hogy ismét a derék, de csatavesztőnek elismert Károly herczeg a vezér, mellette a nagytehetségű Browne csak mint segéd működik. Fridrik ellene fordul, a francziák távoltartását az angol és hannoverai csapatokra bízza.


A Planian és Kolin között fekvő vidék térképe.


Porosz csapatok a hét éves háború idején.


Charles de Rohan-Rohan, Soubise herczege.
Massard után. Az eredeti festmény a versaillesi történelmi képtárban.

Kora tavaszszal betör Csehországba és véres, nagy csatában legyőzi a Prágánál elsánczolt osztrák sereget. Itt estek el Schwerin gróf, Fridrik öreg, tapasztalt vezére és Browne (1757 május 6). De Prága felmentésére már útban van egy más nagy sereg, gróf Daun alatt. A király ismét gyors rohamtól várta a diadalt és legjobb ezredeit küldte a kolini sánczok ellen. Oly erős volt a roham, hogy az óvatos Daun már kiadta a parancsot a visszavonulásra. De a szász lovasság vezére észreveszi, hogy a porosz sorok is megingottak és a kellő pillanatban ellenük vezette dragonyosait és a magyar lovasságot. Fridrik kétségbeesetten harczolt, erőszakkal kellett őt elvinni a csatatérről. Tulajdon öcscse, Henrik herczeg, már bukottnak tartotta, Phaëtonhoz hasonlította bátyját, mint Nagy Péter Károlyt. Mária Terézia ellenben úszott a kielégített boszú boldogságában.

A kolini csata napját, junius 18-át, a monarchia születése napjának nevezte és örök emlékére alapította a Mária Terézia katonai érdemrendet, melynek Daun lett első lovagja. Fridrik ez első nagy vereségének csakugyan végzeteseknek látszottak a következései. A királyt a huszárok üldözték Szászország felé, öcscsét, Ágost Vilmost, maga Daun Szilézia felé. Fridrik nem volt megelégedve öcscsével és indulatában annyira megrótta őt, hogy lemondott és nemsokára meg is halt. Winterfeld tábornok, ki a király különös kegyének örvendett, szintén csatát vesztett és elesett, szeptember 7-én. Daun Sziléziában táborozott és Hadik András 3500 könynyű lovassal Berlinig portyázott és megsarcolta ezt a várost.

A többi szövetséges sem volt tétlen. Az oroszok megszállották és elpusztították a porosz herczegséget és Grossjägerndorfnál szeptember 30-án legyőztek egy porosz sereget. A francziák Richelieu herczeg vezetése alatt Hastenbeck mellett legyőzték a cumberlandi herczeget, kinek fel kellett oszlatnia seregét. Hannovera franczia kézen maradt és így Brandenburg nyugat felől is nyitva állott. Oda készült egy franczia sereg Soubise herczeg alatt, melyhez a birodalmi sereg is csatlakozott.


Seydlitz.
D. Berger rézmetszete után.


Az első orosz foglyok Berlinben.
Chodowiecki (1726–1801) 1758-beli rajza és karcza után. (Jobbról a művész maga, feleségével.)

A birodalom ugyanis, a császár indítványára, a porosz királyt, mint békebontót, átok alá vetette és büntetésére sereget küldött. Ezen sereg indult az addig hadait összeszedő és elleneinek minden mozdulatát megfigyelő Fridrik ellen.

Richelieu herczeg késő vénségéig mintaképe maradt a franczia divathősöknek; Soubise ebben is versengett vele és a franczia tisztek követték a példát. Egész kis Versailles volt a franczia tábor. Kéjutazásnak nézték a Berlinbe vonulást. Meg akarták kerülni Fridrik táborát. A király azonban ellenük küldi, Seydlitz alatt, magyar mintára szervezett könnyű lovasságát és néhány lovassági roham és ágyúlövés vad futásba dönti nemcsak a tarka birodalmi contingenseket, hanem a próbált franczia gyalogságot is. Ez a hires rossbachi csata (1757 november 5), mely nevetségessé tette a francziákat, az ő nagy bámulójukat, a porosz királyt pedig a német nemzet ünnepelt hősévé avatta.

Ez a nagy diadal arra bátorította a királyt, hogy Thüringiából Sziléziába induljon, ezen tartomány visszaszerzésére, melyet mindenkorra elveszettnek tekintett, ha most vissza nem nyerheti. Katonáihoz appellált: felszólította őket, harczoljanak vallásukért, hazájukért, családjukért; a ki nem kész mindent koczkára tenni, szabadon mehet. Mindnyájan el voltak szánva a harczra az ördög és pokol ellen is. Az északnémet katonaságnak erős protestáns érzülete volt a hitetlen királynak legerősebb szövetségese: a legények egyházi énekeket dalolva mentek a csatába. Mégis merész vállalkozás volt a 30,000-nyi sereggel megtámadni a 80,000-nyi osztrák tábort. Csakhogy ott hiányzott az egyetértés Károly herczeg, Daun és Nádasdy közt. Leuthen mellett ment végbe az egész nagy háború legnagyobb csatája (1757 decz. 5). Mint rendesen, a király volt a támadó. Seregét ferde csatarendben állította fel, úgy, hogy az az ellenség jobb szárnyát fenyegette, de midőn ezt nagyon megerősítették, gyorsan a gyengült bal szárnyra vetette magát. Itt is a lovasság döntött. Nádasdy huszárjai nem birtak ellenállani Ziethen huszárjainak. Ebben az esetben az utánzás jobb volt az eredetinél. Néhány óra mulva a nagy sereg felbomolva, üldözve futott Csehország felé. A király pedig az év végéig visszafoglalá egész Sziléziát, Schweidnitz vára kivételével. Ez a két csata tette őt az egész világ művelt közvéleményének bálványává. Az ész hatalmát ünnepelték benne, mely porba taposta a nyers erőt.


II. Frigyes diszszemlét tart Potsdamban.


Gróf Daun tábornagy.
J. E. Nilson (1721–1788) rézmetszete után. Az eredeti festményt Martin van Meytens (1695 vagy 99–1775) festette.

E közvélemény különösen Angliában nyilatkozott erősen, hol Fridriknek évi négy millió tallér subsidiumot szavazott meg a parlament és pedig rendelkezési jogának minden korlátozása nélkül. Így 1758-ban kora tavaszszal megkezdhette a háhorút. Most Morvába tört és Olmütz várát ostromolta. Daun nem bocsátkozott csatába, hanem csak könnyű csapataival nyugtalanította. Ezek Laudon és Siskovics tábornokok vezetése alatt elfoglalták egy nagy szállítmányát és ez által az ostrom félbenhagyására és elvonulásra kényszerítették. Seregét Csehországon át vezette, és csakhamar kelet felé indult az oroszok ellen, kik már behódoltatták a porosz herczegséget és Brandenburgba törtek. Zorndorfnál, Küstrin közelében került csatára a dolog (1758 aug. 25). Az oroszok tömött sorokban állottak, minden ágyúgolyó talált és Seydlitz lovasai sem pihentek; le kellett őket mészárolni, de nem hátráltak. Midőn a csata után a részeg kozákokat és oroszokat foglyul a király elé hozták, így szólt Seydlitzhoz: «Lássa, ilyen ficzkókkal kell veszekednem.» Ez a sorsa minden nagy embernek; csak ritkán küzdhet méltó ellenféllel és még szerencse, ha a méltatlan az ő hatalmába kerül.

Nyugaton a Rajnánál ezalatt szerencsésen harczolt a francziák ellen Fridrik méltó hadnagya, Ferdinánd braunschweigi herczeg. De azért e hadjárat sem végződött nagy csatavesztés nélkül. Daun, felhasználva Fridrik távollétét, igen erős állást foglalt Szilézia és Szászország közt. Laudon, a könnyű csapatok vezére, szerte pusztított mindenfelé. Fridrik, ismerve Daun óvatosságát, igen merészen állást foglalt vele szemben, hogy sánczaiból kiszorítsa. Csak támadásra gondolt és a legegyszerűbb elővigyázatot is elhanyagolta. Így történt, hogy az október 13. és 14-ike közti éjjelen meglepték Hochkirch faluban (Bautzentól keletre) levő táborát. A poroszok a sötétségben is sorakoztak, de az ellenséget vissza nem verhették. Több, mint száz ágyújok jutott osztrák kézre. Két nagy ellenséges sereg táborozott az országban, segédforrásai egyre fogytak és így a dicsőn megkezdett hadjárat igen szomorúan végződött reá nézve.


Zieten.
Berger Dániel rézmetszete után 1782-ből. Az eredeti festmény Therbusch Anna Dorothea (1728–1782) munkája 1769-ből. A medvebőrkalpag a sárgarézből készült sasszárnyakkal, valamint a párducz-kaczagány a Hohenzollern-Muzeumban őriztetik, Berlinben, a Monbijou-kastélyban.

1759-re azt határozták, hogy ez a két sereg, az osztrák és az orosz, mely eddig külön működött, egyesülve törje meg a makacs ellenséget. Egy nagy orosz sereg Szoltikov alatt betört Brandenburgba és az Odera melletti Frankfurtban hozzá csatlakozott Laudon hada is. Daun ellen Henrik herczeget rendelte a király, Laudon ellen maga indult 50,000-nyi sereggel. Kunersdorf falunál, Frankfurttól keletre, megtámadta az erősen elsánczolt ellenséget. Óriás munkával és nagy veszteséggel előre hatoltak a poroszok; még csak Laudon tartotta magát. De este felé, midőn Fridrik népe már elfáradt, Laudon pihent lovascsapatokat vezet elő és halomra dönti velök a porosz gyalogságot. Ez igazi Poltava volt; az annyiszor diadalmas sereg vad futásnak eredt, a király körül, ki kétségbeesetten kereste a halált, alig maradt 3000 ember. Este azt irta ministerének Berlinbe: «Minden elveszett, mentse meg a királyi családot. Isten vele mindenkorra.» Mindent elveszettnek tartott és el volt határozva, hogy nem éli túl hazájának és dicsőségének vesztét. Már 1757 óta mindig mérget vitt magával, hogy élve ne jusson ellenségei kezébe; látjuk, nemcsak ellenségeivel szemben volt kiméletlen, hanem saját magával szemben is.

Az annyira rettegett katastropha még sem következett be. Szoltikov megelégedett az eddigi győzelmekkel, Laudon gyönge volt azok felhasználására, Daun pedig csak Szilézia visszafoglalására gondolt. Hiába, a «szivbe tőrdöfés» politikája porosz találmány: ellene nem alkalmazták, mikor lehetett volna.

Hanem azért helyzete kétségbeejtő maradt. Drezdát már szept. 4-én elfoglalták az osztrákok. Egyik legjobb tábornokát, Fink generálist egész seregével bekerítette és elfogta Daun (nov. 20-án Maxen mellett Szászországban). Egyáltalában ez a methodikus, higgadt, a mellett a kellő pillanatban elszánt vezér bizonyult Fridrik legveszedelmesebb ellenfelének. Meg voltak győződve arról, hogy előbb-utóbb az lesz sírásója.581 Egyelőre az ejtette Fridriket kétségbe, hogy minden szokása ellenére védelmi állást kellett elfoglalnia. Csak az vigasztalta, hogy a szövetségesek közt szembetünő volt az egyetértés hiánya és, hogy a franczia birodalom növekedő gyöngesége képtelenné tette a versaillesi udvart arra, hogy Mária Teréziát erélyesen segítse. Ferdinánd herczeg ismét győzött Mindennél, Westfaliában. Éppen a reá nézve annyira válságos 1759. esztendő volt Angliára nézve a leggyőzelmesebb. Ekkor hódítja meg Clive Bengáliát, ekkor győzi le Wolfe Quebeknél a francziákat és szerzi meg Canadát. És, ha előbb az angol subsidiumokat azért szavazták meg, «mert Amerikát Németországban kell meghódítani», most viszont Amerika meghódítása lényegesen könnyített Fridrik helyzetén.

Olyan nagy volt az általános kimerültség, hogy a király azt szokta mondani: az győz, kinek az utolsó tallér marad a zsebében. De meg is tett mindent, hogy ez ő legyen.


Pompadour marquise.
Quentin de la Tour (1703–1788) festmény után.

A kincstár kiürült, a király rossz pénzt volt kénytelen veretni, a mi ismét a forgalmat akasztotta meg. Nem fizették többé a hivatalnokokat, sem a nyugdíjasokat.582 Lehetetlennek látszott, hogy e százezernyi hadak által elpusztult porosz terület tovább birja e küzdelmet. «Hanem a király úgy viselte a háborút, a hogy még nem viselte európai hatalom, kivéve a jólét bizottságát a franczia forradalomban. Úgy kormányozta királyságát, mint egy várparancsnok az ostromlott várat, nem törődve azzal, mennyi vagyon pusztul el, sem a polgári foglalkozás szünetelésével, csakhogy szembe szállhasson ellenségével. A míg van egy ember Poroszországban, az puskát hordhat vállán, a míg van egy ló, azt a tüzérséghez lehet venni. Némely tartományban egészen megakadt a polgári kormány. De még volt burgonya, volt árpakenyér, volt ólom és lőpor és a míg nem volt hiány az életet fentartó és tönkretevő eszközökben, Fridrik el volt határozva küzdeni a végsőkig.»583 Nemcsak a saját országát merítette ki, hanem a szomszéd Szászországot is, hol még az erdőket is kivágatta, hogy pénzre tehessen szert. Mindamellett csak 80–90,000-nyi embert állíthatott síkra, míg az ellenséges hadak száma tán négyszer annyit tett ki.

A következő hadjárat elején újra nagy csapás éri: Laudon elfogja a Sziléziában, Landshutnál felállított figyelő hadtestet, mely a király parancsára megmaradt veszélyes állásában. (jun. 20). Ismét elveszett több ezer próbált vitéze, már maga is nagyon érezte a veteránusok hiányát. De sokat pótolt tekintélye, melynek vasparancsa össze van kötve az ügy iránti teljes odaadással (Ranke). Még többet pótolt katonai lángesze, mely ez évben döntő fordulatot adott a harcznak. Sziléziába ment, hol Laudon Liegnitznél megütközött vele, bizva a közel táborozó Daunnak támogatásában. De Daun elmaradt és a poroszok hosszú idő után ismét győztek (1760 aug. 15). Ekkor történt, hogy az orosz és magyar könnyű csapatok Totleben és Lacy vezetése alatt másodszor is megszállották Berlint. Totleben még csak a nagy hadi szertárt sem rombolta le, de katonái mindenfelé pusztítottak. Potsdamban ellenben, hol gróf Esterházy Antal volt a parancsnok, épen maradt a királyi kastély.584 Fridrik közeledése csakhamar elűzte a portyázókat (okt. 5).

Ismét Szászország felé kellett fordulnia, hol Daun táborozott és hol Hadik a birodalmi sereggel elfoglalta Wittenberg és Torgau várait. Torgaunál ütközetre került a dolog, melyben a király ismét támadhatott (nov. 3). Az osztrák tüzérség nagy erőt fejtett ki; még soha sem volt oly ágyuzás, mint ott, de végre is győztek Ziethen huszárjai és a sebesült Daun visszavonult. Így Szászország nagy része ismét porosz kézre jut.

E tapasztalatok arra birták az osztrák vezéreket, hogy többé ne bocsátkozzanak nagy csatába. hanem pusztitással, egyes várak elfoglalásával gyöngítsék, fáraszszák Fridriket és idézzék elő végső kimerülését. Fridrik, kinek úgyszólván már nem volt állama, csak serege, szintén tartózkodott az ütközetektől. Az 1761. év táborozással telt el Sziléziában. A lassú elvérzés annál valószínübb volt, mert most már egyetlen szövetségese, Anglia is elhagyta. Pitt harczias miniszteriuma megbukott és 1762-ben Anglia már nem fizetett neki subsidiumokat.585

Monarchiában a személyes ügyek el nem választhatók az általánosoktól. Tudjuk, minő fordulatott adott Anna angol királyné személye a spanyol örökösödési háborúnak. Most is hasonló dolog történt. Ki tudná megmondani, minő része volt a nagy coalitióban annak a maró gúnynak, melylyel Fridrik Erzsébet czárnőről, XV. Lajosról és ennek maitresseéről, Pompadour marquiseról szokott nyilatkozni? Ezek tehát majdnem oly hőn óhajtották a porosz király bukását, mint maga Mária Terézia. Erzsébet czárné 1762 január 5-én meghalt; utódja, III. Péter, a királynak bámulója, nemcsak visszahivta seregét, hanem barátságát ajánlotta fel. Az orosz segítség elmaradása pedig annál nagyobb csapás volt Mária Teréziára nézve, mert attól kellett tartania, hogy a török megtámadja Magyarországot. Hajlott a békére. Csak azt akarta megtartani, mi Sziléziából még kezében volt. De Fridriknek Daun fölött kivívott burkersdorfi győzelme (jul. 22) és Schweidnitz várának elveszése (okt. 9) elvette ezen reményét is. Attól kellett tartania, hogy egyedül marad fegyverben, mert már Francziaország is megbékélt Angliával.

Ily viszonyok közt jött létre a béke, az általános kimerülés közepett, Hubertsburgban, a szász választó vadászkastélyában, 1763 február 15-én. Annyi irtóztató mészárlás és pusztítás után egy talpalattnyi földet sem nyert egyik fél sem. De a győztes mégis Fridrik, ki egy világgal szemben fentartotta magát, birtokát, államának nagyhatalmi rangját. Mária Terézia legnagyobb tragikuma az, hogy miután annyi áldozatot követelt népétől, annyi vérontást idézett elő, ebbe mégis bele kellett nyugodnia. Csak csekély vigasztalásnak tekinthető, hogy a brandenburgi választó lekötötte szavazatát a római császárválasztásnál a császárné fiának, Józsefnek.

 

A bajor örökösödési háború.

Még egyszer összemérte erejét a két állam, midőn mind a két nagy uralkodó már békére hajlott. A háború oka a német egyensúly fentartása, annak megakadályozása, hogy a katholikus Németország egy jelentékeny része Ausztria birtokába jusson. Midőn még anyja tekintélye bénította II. József tetterejét, azon téren kivánta érvényesíteni eszméit, hol császári méltósága ehhez teljes jogot adott: a német alkotmány terén. Csakhogy a császári felsőség keresztülvitele igen nagy akadályokba ütközött az egyházi és világi rendeknél egyaránt. Nem is volt más eredménye a császár fellépésének, mint a kedélyek felzaklatása és a közvéleménynek ismét az alkotmányos reformmal foglalkozása. A Poroszországhoz való viszony lényegesen nem javult, s a bécsi udvar nem mondott le azon meggyőződéséről, hogy csak Poroszország megsemmisítésével állíthatja vissza régi hatalmát.

Ehhez igen nagy lépéssel közeledik, ha sikerül Ausztria anyaországát, Bajorországot az örökös tartományokhoz csatolni. Egy emberöltővel előbb a bajor dynastia tartott igényt a Habsburg örökre, most, még Mária Terézia életében, 1778 elején, kihalt a Wittelsbachok bajor ága és a császári udvar csak azon feltétel alatt ismerte el a palotagróf örökösödési jogát, ha alsó Bajorországot átengedi a császárnak. Minthogy a Habsburgok csakugyan jogot tarthattak e vidékre, a szerződés létrejött és az osztrák seregek már be is vonultak az illető tartományba.


Részlet Berlinből, Nagy Frigyes idejéből.
Az operaház és királyi palota.

Most is, mint 1744-ben, Nagy Fridrik lépett fel, mint a birodalmi alkotmánynak és Bajorországnak védője. Seregei élén bevonult Csehországba, s bár a német fejedelmek közül csak Szászország állott pártján, elég erős volt a császári sereg visszatartására. Nem folytak nagyobb ütközetek, az osztrák sánczok utját állották a poroszoknak és csak egyes huszárcsetepaték mutatták a hadakozó felek vitézségét. Nem is nézték ezt nagy háborúnak, hanem szilvaháborúnak nevezték, mert a Csehországba tört poroszok jobbára e gyümölcscsel voltak kénytelenek táplálkozni. József, ki maga is részt vett a táborozásban, nem nyert diadalt, de elegendőnek tartá, hogy serege már megállja a sarat nagy ellensége ellen. De míg a harcz terén nem történt semmi döntő esemény, a diplomatiai helyzet mind kedvezőbbé vált Poroszországra nézve. Francziaországot, Ausztria szövetségesét, az angol háború tartá lekötve. Oroszország ellenben erélyesen lépett fel a német egyensúly érdekében. Így Mária Terézia, ki nem akarta birodalmát egy új nagy háború esélyeinek kitenni, fia tudtán kívül békealkut kezdett, mely 1779 tavaszán békéhez vitt. A tescheni békében Ausztria csak egy kis kerületét nyerte Bajorországnak, az Inn mellékén; a német egyensúly érintetlen maradt.

 

Nagy Fridrik uralkodása.

Egy század haladása abban fejezhető ki, hogy XIV. Lajos mondása szerint a király maga az állam, a nagy porosz király szerint pedig az állam első szolgája. Pedig Nagy Fridrik tán korlátlanabb uralkodó volt a napkirálynál, tán korlátlanabb minden fejedelemnél, kit az európai történet ismer. Már atyja gyökeresen végzett a rendek, az udvar, maga a királyi család korlátozó befolyásával. Az egyház hatalma e protestáns országban soha sem volt jelentékeny, Fridrik lelkére pedig éppen semmi befolyással nem bírt. És egyénisége abban áll, hogy lerázza az utolsó igát is, azt, mely előtt minden elődje meghajolt, a formáét, a szertartásét.

Abban a szerencsés s szinte páratlan helyzetben volt, hogy semmi belső ellenállást nem kellett legyőznie. Egész erejét, az államéval együtt a külső hatalom emelésére és országa felvirágoztatására fordíthatta. Nála csakugyan a királyi hatalom mintegy személytelen, a közt szolgáló fogalommá válik. Nem is engedi, hogy érdekét bármikép elválaszszák az államétól, vagy épen szembe állítsák vele. «Én csak azt tartom hasznomnak, mi népem hasznára és könnyítésére szolgál», írta túlbuzgó hivatalnokainak.586 El is bocsátotta azt a tisztviselőt, ki a kincstárt a lakosság kárával akarta gazdagítani. Egyebekben nem kellett újítania: elég, ha atyja nyomán haladt, valamivel finomabban és emberségesebben.

Az ilyen király, ki nem méltóságot akart, hanem munkát, nem tarthatott udvart a régi módon. Nejével alig érintkezett, de más nő sem dicsekedhetett kegyével. Társasága ifjusága barátaiból állott, de ministereknek atyja próbált tanácsosait tartotta meg. Kora reggel egyedül dolgozott, aztán ministereivel, dél felé kilovagolt, barátjaival ebédelt, este concertet hallgatott, vagy maga is flótázott. «De lelke nem annyira a játéknál volt, melybe csak hangulatát lehellte, mint az ügyeknél. Ilyenkor teljes magányban fontolta meg a nehezebb kérdéseket».587 Későbbi éveiben még ministereit is ritkán kérdezte. Titkáraival végzett mindent. A külügyek vezetését és annak titkát egészen magának tartá fenn. A végletig vitt személyes uralom volt ez, de nem az önkényé, hanem a munkakedvé és kötelességtudásé.


Nagy Fridrik.
Schmidt G. F. (1712–1775) 1746-ból való rézmetszete után. Az eredeti festmény Antoine Pesne (1684–1757) műve.


Nagy Fridrik hálószobája Sans-souciban, a mint a király életében volt.
Strack építész aquarellje után. Jobbra elől a szék, melyben a király a meghalt, most a berlini Hohenzollern-Muzeumban. A király a háttér fülkéjében aludt.

Mindennek utána járt, egyre utazott, személyesen akart volna ismerni és javítani mindent. De legfőbb gondját a békében is a hadseregre fordítá. Az évi nagy gyakorlatok nála nemcsak a begyakorlás, hanem az elvi kérdések eldöntésének eszközéül szolgáltak. Sokat foglalkozott a hadviselés elméletével is; mindent alapjára akart visszavezetni, tudományt látott a háborúban csak úgy, mint a békében.

Első sziléziai hadjáratai megállapították vezéri és diplomatiai hírnevét; már 1745-ben «Nagy»-nak nevezték. De a hódítás nagy feladatot is rótt reá: Sziléziának többi országaihoz való szoros csatolását. Véget vetett ott az osztrák kormány alatt fenmaradt régi alkotmánynak és az egész igazgatást személyes intézkedése alá helyezte. Az adó igazságos elosztása végett új összeirást és katasztert rendelt. Egyháziak és nemesek egyaránt meg voltak adóztatva. Minthogy a hétéves háború alatt nagyon elpusztult a tartomány, egy félévre elengedte az adót. A kárvallottaknak tizenhétezer lovat és roppant mennyiségű gabonát engedett át. Néhány év alatt 37,000 új gyarmatost telepített oda. Tizenöt, lengyel módra fából épült várost, jobbára a maga költségén építtetett fel kőből. 1763-tól 1783-ig összesen 6,200.000 tallért költött e tartományra. Nagy gondja volt az ott már rég virágzott fejlett nagy ipar fentartására akkor is, midőn az, a politikai elválasztás következtében, elvesztette régi biztos piaczát, Magyarországot. A sziléziai vászonnak utat nyitott a tengerentúli kereskedés által Amerikába és Indiába.588

De Szilézia beolvasztása nemcsak kormányzati és gazdasági tekintetben követelt nagy gondot. A tartomány lakossága nagyrészt katholikus volt. Mikép fog az beilleszkedni az addig túlnyomóan protestáns állam keretébe? Nem fognak-e a katholikusok az osztrák uralom után sóvárogni?

Ezen kérdés megoldása összefügg Fridrik egész egyházpolitikai rendszerével.

Tudjuk, hogy ifjuságában a protestáns elvektől való eltérése volt atyja haragjának egyik legfőbb oka. Istenben hitt, de a vallásokban ember művét látta. Mostanában elég gyakori, hogy éppen a hitetlenek, vallásilag legközömbösebbek lépnek fel legsűrűbben, mint a türelmetlenség szószólói. A boldog XVIII. század legalább ezt a hypokrisist nem igen ismerte. Nagy Fridrik mindjárt trónra lépése után kijelentette, hogy országaiban mindenki a maga módja (façon) szerint üdvözülhet. Ettől egész uralma alatt nem tért el. Soha sem tagadta, hogy hite más, mint alattvalóié, hogy sem Kálvin, sem Luther, sem a pápa hiveihez nem tartozik, hanem Voltaireben tiszteli vallása patriarcháját. A sziléziai katholikusok igazságos, jóakaró urat nyertek benne, ki seregében, tisztviselőinél, minden alattvalójánál csak az érdemet és jogot nézte, nem a felekezetet. A felekezetnélküli állam eszméjének ő első nagy történeti képviselője. De azért a protestáns hagyományokat sem vetette félre. A hétéves háborút az osztrák-franczia szövetség, melyhez 1758-ban a pápa is csatlakozott, másrészt meg a porosz-angol frigy szinte folytatásává tették a vallásharczoknak. A magyar protestánsok több izben hozzá fordultak oltalomért. Az egyenes beavatkozást kerülte, mert azt Mária Terézia előtt könnyen lehetett volna azon színben feltüntetni, mintha legnagyobb ellenségével értenének egyet protestáns alattvalói. Ezért a boroszlói püspökkel egyenesen a pápának iratott oly értelemben, hogy a magyar protestánsok üldözése rossz következésekkel lehet a sziléziai katholikusokra nézve. A lépésnek megvolt a hatása: XIV. Benedek pápa mérsékletre intette a túlbuzgó veszprémi püspököt, Biró Mártont.589

Elméletben a király egyetért tehát Voltaireral és levelezésök mutatja, minő könnyedén, gyakran tréfásan nyilatkozott a legmagasabb kérdésekről: Istenről, a halhatatlanságról, az akarat szabadságáról. De a positiv vallások, különösen a katholikus egyház iránt való gyűlölet, mely annyira jellemző vonása a felvilágosodás akkori franczia irodalmának, egészen hiányzik belőle. A gyakorlatban meg kellett ismernie, minő nagy kormányzó eszköz a vallás; ha más nem, megtaníthatta reá vitézeinek viselkedése Leuthennél. Ő minden meggyőződést tisztel. «Szabad-e arczul csapni a népeknek idő által szentesített előitéleteit? És ha élvezzük a gondolkodás szabadságát, kell-e gyalázni az elfogadott hitet?»590 Igaz, hogy a köznépet nem is tartja érdemesnek arra, hogy felvilágosítsák. És minthogy a hatalmi kérdés nála mindenben az első, e szempontból itéli meg országa hivatalos vallását is. «Észak fejedelmei – irja még trónörökös korában 1737 máj. 14-én – sokat köszönnek Luthernek és Kálvinnak (különben elég gyönge emberek), kik felszabadították őket a papok és a római udvar járma alól és az egyházi javak saecularisatiója által növelték jövedelmöket; de azért e vallásban sincs hiány vakbuzgókban és babonásokban».

Minden felvilágosodása mellett conservativvá tette őt vallásos tekintetben államférfiúi belátása, mint hadvezér meg, philosophiai meggyőződésével ellentétben, fentartotta a társadalmi különbségeket, különösen a nemességet. Állama első sorban katonai volt, nem nélkülözhette a Junkereket, kiket atyja tiszteknek nevelt. «Mint philosophus utálattal szól a jobbágyságról, de a robot eltörlését a nemesi birtok oly megkárosításának tekinté, hogy nem mert hozzáfogni. Nemesi jószágokat csak nemes birhatott, de azt visszaélésnek nézte, hogy a jobbágytelkek nemesi kézre jussanak, mert az csökkenti a népességet. Az ipar és kereskedés a polgár dolga. Nem akarta, hogy a polgárság nemesi birtokok megszerzésére fordítsa pénzét, a mint másrészt nem látta szívesen a nemesség részvétét kereskedelmi vállalatokban.»591 A bölcselkedő király tehát fentartotta a középkor rendjeit, csak azon volt, hogy az alkalmazásban enyhítse a feudalis visszaéléseket. Erre pedig eszközt nyujtott neki a rendi érdekeken felülemelkedő állami igazságszolgáltatás.

Új törvénykönyv alkotására is adott megbízást és kanczellárja, Cocceji, 1746-ban ki is dolgozta a Codex Fridericianust. De a feudalis viszonyok a modern elvekkel elméletileg nem voltak összeegyeztethetők és így a Codex soha sem léphetett életbe. Mégis sokat elért a király független, tudós, becsületes birói kar létesítése által. Bár elvben fentartá azt a jogát, hogy a perek folyamába avatkozhatik, a Codex meghagyja a biráknak, hogy semmi rendelet által ne engedjék magokat eltéríttetni a törvényes eljárástól.592 A fiscalisokat pedig felelősségre vonta, ha a kincstár érdekében zaklatták az alattvalókat.


Voltaire szobája Sans-souciban.

Nemcsak népe biztosságára és jólétére, hanem művelésére is volt gondja. Szászországból, hol Bötticher, az aranycsináló, szinte véletlenségből jutott reá az addig csak Khinából és Japánból hozott porczellán készitésére és hol már 1710 óta fennállott a meisseni gyár, nemcsak munkásokat hozatott a berlini porczellángyár megalapítására, hanem néptanítókat is, mert a német protestantismus szülőföldje az iskola terén még megtartotta régi hírnevét. Emlékirataiból kitünik, minő nagy súlyt helyezett a népoktatásra. Az ifjuság nevelése a kormány tevékenységének egyik főtárgya. Mindenre van hatása; nem teremt, de jóváteszi a hibákat. Addig a községek takarékossága azt a visszaélést ápolta, hogy rendesen a legkevesebbel megelégedőt tették meg tanítónak. Most a király elrendelte, hogy csak vizsgált tanítókat alkalmazzanak. Hogy ez elérhető legyen, képző intézeteket alapított protestáns és katholikus néptanítók részére.

Nem elégedett meg a nép iskolai tanításával, hanem rendeleteivel is oktatta, különösen gazdasági ismeretekre. Királyi rendeletek utasították a parasztot a luczerna és kömény termelésére, az eperfaültetésre és a selyem tenyésztésére.

De azért első sorban mégis hasznot várt minden intézkedésétől. Szivén viselte népe jólétét, de munkája eredményeit magának, az állam szolgálatának foglalta le.


Porosz katonai kiképzés.
Chodowiecki metszete után.


Boroszló látképe.
F. B. Werner: Scenographia Urbium Silesiae czímű művéből, mely 1752-ben jelent meg.


Berlin látképe.
Egy 1737-ben készült térkép aljáról.

Uralkodása vége felé a nagyhatalmi állás fokozódó követelései őt is népe financialis kizsákmányolására szorították. Minden ország tapasztalása mutatja, hogy állandó katonaságot, ott, hol pénzgazdaság van, tisztán a telekadó jövedelméből fentartani nem lehet. A közvetett és fogyasztási adóknak akkor kezdődött nagy divatja és szüksége, midőn a modern állam nagy feladataival és igényeivel kifejlődik. Természetes, hogy Francziaországban volt akkor legkövetkezetesebben keresztülvive ez a financiális rendszer. Csakhogy ott minden jövedelem bérbe volt adva, Fridrik pedig, hogy a hasznot meg ne kelljen osztania, a maga tisztviselőivel, az úgynevezett régie-vel szedette be az acciset. E hivatalnokok mind francziák voltak és egy franczia író, a nagy Mirabeau, így jellemzi e rendszer működését:

«Különös módja volt ez az ország helyreállításának pusztítás által. A franczia fiscalitás növendékei, kik Európa azon birodalmában tanulták a kisajtolás mesterségét, hol azt legtöbbre vitték és kiket csak hivataluk kötött Poroszországhoz, borzasztóan zaklatták a kereskedést és a népet. Nagy önkényt gyakorolhattak; megvizsgálhatták a házakat, raktárakat, kocsikat és embereket, még az országúton is. Annyi kihágást követtek el, hogy ez utóbbi jogot megvonták tőlük, de a többinek gyakorlatában a király fentartotta őket. Borzasztó igazság az, hogy a kereskedés sokkal inkább megsinylette az elviselhetetlen bilincseket, mint a pénzt, melyet kisajtoltak belőle».593

Eredetileg igen józan és czélszerű volt a fogyasztási adók terve. Abból indult ki, hogy mindaz, mi fényűzésre szolgál, a király kénye szerint megadóztatható, míg másrészt a szükséges élelmi czikkeket csak aránylag csekély adó sujtsa. Az idegen fűszerek és italok a magas vámok által csaknem egészen kizárattak. Nagyon megsinylette a porosz vámrendszert hazánk is: a magyar borok elvesztették ezen egyik legjobb piaczukat, helyökbe kölcsönös kereskedelmi kedvezések alapján inkább a francziák léptek. A király országából egész Spártát szeretett volna csinálni, hogy minden pénz az ő kincstárába jusson. 1765 óta monopolium lett a dohány, később a kávé is, hogy a szegényebb osztály elszokjék élvezetétől. Hogy a posta többet jövedelmezzen, eltiltotta a magánfuvarosok versenyét. A só, a bélyegadó, a lutri, megannyi jövedelmi forrássá vált. Annyira gondoskodott a király mindenről, mi pénzt hozhat az országba, hogy halálos büntetéssel sujtotta a gyapjú kivitelét, mert annak feldolgozásából amúgy nem alattvalói, hanem idegenek húznának hasznot.

Ez az egyoldalú, pedáns, zaklató fiscalis rendszer megtöltötte ugyan a király kincstárát, de annyira terhes volt a népre nézve, hogy az uralkodó általa elvesztette nagy és megérdemelt népszerűségét. És, ha tekintetbe veszszük az akkori budgetot, teljesen igazoltnak látjuk a panaszt. Jövedelmeit 7 millióról 20 millió tallérra fokozta; ebből a belső kormány 4 milliót igényelt, az udvartartás 200,000-et, a sereg 12,800.000-et. A felesleg a kincstárba került, melyben halálakor 55 millió tallért találtak. Meddig birhatja el a még fejletlen ország ezt az irtózatos terhet?

Mert hiába, a philosophus királynál, ki oly szépen tudott elmélkedni az uralkodó kötelességéről és ki részletekben meg is mutatta, hogy gondját akarja viselni népének, mégis csak a sereg, a külső politika, a hatalom megszerzése és fejlesztése állott legelől. Ez által pedig nemcsak saját nemzetét sujtotta, hanem bizonyos tekintetben átkává vált egész Európának.

Addig ugyanis a nagy legitim hatalmak közt nem folyt élethalálharcz és, ha volt is terhes, költséges háború, azt igazi béke, lefegyverezés követte. De mióta ő, hogy hódíthasson és megtarthassa ragadmányát, mindig készen állott seregével, gazdasági tekintetben megszünt a nagy külömbség béke és háború közt. Ez által ugyanarra kényszerítette az újabb jogtalan megtámadásoktól méltán tartó szomszédokat, különösen Ausztriát. Történetileg véve ő az annyira nyomasztó fegyveres békének első előidézője.

De ez a bűne, mely különben oly szoros összeköttetésben áll az ő hivatásával és államának történeti szerepével, nem tehet elfogulttá kétségtelen nagysága iránt. Egyéniségének hatása nem szorítkozott országára. Páratlan hadi és diplomatiai tapasztalatai, sikerei csakúgy, mint fáradhatatlan munkássága, hősévé tették őt századának. Mint Michelet szépen mondja: ő valósította meg a század nagy elvét: a cselekvést. Első sorban a német nemzetnek volt hőse, a művelt középosztály benne látta előharczosát és, mint Goethe mondja, nem annyira porosz – mint Fridrik-párti volt. Ehhez járult még összeköttetése a divatos franczia írókkal, nagy érzéke a nyilvánosság iránt, melynek köszönheté, hogy nemcsak uralkodói működése foglalkoztatá a világot, hanem magánéletének minden mozzanata is. Mindent tudtak felőle és mindenben egyforma nagynak, «egyetlen»-nek tartották.

Sokat írtak és nyilatkoztak felőle a legkiválóbb elmék, hogy csak Voltairet, Mirabeaut, Goethet, Napoleont és Ranket említsük. A magunk részéről csak egy lényeges vonást csatolhatnánk jellemzéséhez, hatása titkához.

A renaissance és reformatio nagy mozgalmai óta, melyek a természetességhez való visszatérést, a középkori czafrang elhagyását czélozták, ismét a convenientia, a szertartás, az üres, tartalmatlan forma vett erőt az európai emberiségen. Mint a renaissance tiszta ízléséből a díszes, de tartalmatlan barokk, úgy fejlődött a XVI. század hatalmas, szenvedélyes nemzedékéből az udvarok üres pompája, a királyok színpadias méltósága, szolgáiknak még üresebb «elhalása». Még a vallás is tisztán formává lett, legalább az előkelő körökben. És ha megjelent egy-egy hatalmas, öntudatos egyéniség, azt idegenné, gyűlöltté tette a már nem időszerű vallásos fanatismus, mint Cromwellt, a barbár kegyetlenség, mint Nagy Pétert, a nevetségig menő kicsinyesség és durvaság, mint I. Fridrik Vilmost. Nagy Fridrik a XVIII. század első nagy alakja, ki művelt létére eredeti is mert lenni.


Cocceji.
J. Haid (megh. 1767) metszete után. Az eredeti festményt Lysiesky festette.

Mint király és hadvezér nagyot alkotott, de dicsőségét csakhamar elhomályosítá, államát csaknem megsemmisíté Napoleon. De egyéniségének hatása tán maradandóbb volt, mint politikai alkotása. Hanem ő a mellett külön életet is élt, mint művész és író, szabadon, saját ösztönét, izlését követve. Ez az élete Sans-soucihoz van kötve.

 

Sans-souci.

Potsdam közelében egy szőlőhegyen csendes elvonultságban építteté a világhirre jutott Sans-soucit. A fontos állami ügyek vezetésével meg akarta és meg is tudta egyeztetni a boldog rheinsbergi életet. Ott volt D’Argens marquis, rendkívül sokoldalulag művelt és minden szellemi iránt érdeklődő férfiú, ki őszintén ragaszkodott Fridrikhez. Ott volt La Mettrie, egy franczia orvos, egyike a materialismus első tanítóinak, ki minden erkölcstelensége és könnyelműsége mellett sem vesztette el a király kegyét. Finom műveltsége által előkelő helyet foglalt el az olasz Algarotti. Maupertuis, a tudós mathematikus, az akadémia elnöke, ott is megtartotta komolyságát, és minden ellenmondással szemben fenn akará tartani tudós tekintélyét. És megjelent végre Voltaire is, kinek társasága legkedvesebb volt Fridrik előtt, s ki leghíresebb képviselője maradt mindvégig a Sans-souciban uralkodó iránynak.


A brandenburgi kapu Berlinben 1760 körül.
Chodowiecki (1726–1801) után.


A berlini királyi palota társalgója; Zieten Nagy Frigyes előtt ülve.
Chodowiecki (1726–1801) metszete után.

Voltaire 1750-től fogva hosszabb ideig tartózkodott Sans-souciban és a különben oly takarékos király gazdagon fizette a lángeszű írót. Ott lakott palotájában mint kamarása, ott ült asztalánál és, mint maga a király, úgy egész környezete is hódolt Voltaire személyében a lángésznek. Minthogy a király idegen nyelven, a franczián írt, nem lehetett el idegen segítség nélkül műveinek, különösen költeményeinek publicálásában. Fridrik ugyan első sorban belső szükség kényszerítése alatt írt, hangulatait, érzelmeit és tanulmányait egyaránt szerette kifejezni versben, s a legnagyobb megpróbáltatások és veszélyek közt sem mondott le e szokásáról, melyért senki sem gúnyolta őt jobban, mint önmaga, hanem később, legalább néhány beavatott előtt, írói babérra is törekedett. Voltaire lett grammatikusa, vagy, mint maga meglehetős csipősen mondá, a király irodalmi szenynyesének tisztítója. Bizonyos azonban, hogy az ily tanítványnyal bánás a mesternek is több tekintetben hasznára volt. Potsdamban, e hatalmas uralkodóval való érintkezés korában fejezte be Voltaire XIV. Lajos korát tárgyaló művét.594 «Vacsora közben megszünt minden korlát. Teljes szabadsággal tárgyalták a metaphysika és erkölcstan legfontosabb kérdéseit és a legszabadabb tréfa vidította fel, vagy szakította félbe a legkomolyabb vitatkozásokat. A király egészen eltünt, csak a szellemes embert mutatta».595

Voltaire távozása után néhány évvel kitört a hét éves háború, melynek befejezése után a király visszatért ugyan Sans-souciba, de a régi csillogó társaságnak már alig volt nyoma. Nagy hadvezérei, Seydlitz, Ziethen és mások, nem érdeklődtek műveltségi ideáljai iránt, franczia társalgóinak pedig komoly czélra nem vehette hasznát. Szellemre és műveltségre hozzá hasonló öcscse, Henrik, nem bírta rokonszenvét. Így öregségével mind magánosabb lett. Hanem mindvégig megtartotta előszeretetét az irodalom iránt s mintegy a franczia cultura őrszemének tekintette magát a barbár poroszok közt.

Ő, nemcsak Poroszországnak, hanem az egész német nemzetnek hőse és a franczia continentális túlsúly megbuktatója, franczia volt szívvel, lélekkel. Nem ismerte és nem is bírta méltányolni a német irodalom gyönyörű fejlődését, melynek kezdete éppen az ő korába esik. Szemében mindig barbár volt a német nemzet és csak a jövőtől várta a német cultura kifejlését. Racine könnyekre bírta elragadni; Lessing iránt, kit pedig az ő diadalai lelkesítettek a Minna von Barnhelm megirására, s ki ott élt Berlinben, mindig hideg maradt.


Voltaire.
Ficqutnek 1762-ből való rézmetszete után; az eredeti képet de la Tour festette 1736-ban.


II. Frigyes és Voltaire kezeirása.
Eredeti nagyság, Berlinben, Lessing tartományi törvényszéki elnök gyűjteményében.

Átirása:

Je proments a Sa Majesté que tout quelle me fere la Graece de Me Loyér aux Chatan, je n’ecrirai contre personne, Soit Contre le Gouvernement de France, Contre les Ministres soit contro d’autres Souverains ou Contre des G illustre envers Les Quels on me trouvera Rendre Les Egards qui leurs sont dus, je n’abuserai point des Lettres de Sa Magasté et je me gouvernerai d’une Maniere Convenable a un home de lettre qui a L’honneur d’etre Chambelau de Sa Majesté.

ce 27 de Nov. 1752

et qui vit avec des honetes Gens

fait a Potzdam

Voltaire a következőket írta alája:

jexecuteray Sire tous les orders de votre majesté. et mon coeur n’aure pas de peine a luy obeir. je la suplie encor une fois de considerer que jamais je nay ecrit contre aucun gouvernement encor moins contre celuy, sous lequel je suis né, et que je nay quitté que pour venir achever ma vie a vos pieds. jay eté historiografe de france, et en cette qualité jay ecrit lhistoire des louis 14, et celle des campagnes de Louis 15 que jay envoiées a mdargenfon ma voix et ma plume ont eté consacrees a ma patrie, comme elles le sont a vos ordrcs, je vous conjure d’avoir la bonté dexaminer quel est le fands de la querelle de maupertui;

je vous conjurc de croire que joublie cette querelle puisque vous me L’ordonnez

je me soumets sans doute a touttes vos volontez. Si votre majesté mavait ordonné de ne me point deffendre, et de ne point entrer dens cette dispute litteraire je luy aurais obei avec la meme soumission. je la supplie depargner un vieillard accablé de maladies et de douleur, et de croire que je mourrai aussi attaché a elle que le jour que je suis arrivé a sa cour

Voltaire.


Lessing.
Bause J. F. 1772-ből való rézmetszete után. Az eredetit A. Graff (1736–1813) festette.

És, ha a nagy király jellemének kulcsát keressük, azt e különös helyzetében fogjuk megtalálni. Gyermekkorától fogva egyedül áll meggyőződéseivel: éppen azokkal kell leginkább szembe szállani, kik legközelebb állanak hozzá. Elvált atyjától, nejétől, családjától; politikailag fölötte állott a francziáknak, műveltségileg a németeknek. Fiatal éveiben annyira gyengéd lelke ezen magánosság által fásult el még inkább, mint politikájának és hadjáratainak gyakran oly fájdalmas tapasztalatai által.

Egy jeles német író következőleg fejezi ki Fridrik hatását nemzete szellemi életére: Igaz, Fridrik körében is elnyomta a franczia társalgás az anyanyelv ritka hangjait, melyeket néha egy-egy öreg generális, vagy pap mert kiejteni, de legalább szellemes beszélgetés folyt, nem betanult szólásmódokból és nevetséges bókokból álló egyhangú fecsegés. Igaz, hogy Fridrik füle, mely gyönyörrel hallgatta Voltaire múzsáját, majdnem egészen bezáródott a német költészet komolyabb zenéje előtt, de a nagy király élénk érdeklődése az irodalom iránt, ha téves irányban haladt is, végtelenül jobb volt, mint a teljes érdektelenség, vagy az a nyomorult ízléstelenség, mely a többi német udvarnál uralkodott, hol fizetett poéták hizelkedéseinek örvendettek.

Ha közvetlenül nem tett is semmit a német irodalom érdekében, közvetve ő teremtette annak egy új korszakát, a nemzet szellemének felélesztése, a tettei által előidézett lelkesedés s a szabad gondolkodást és búvárlást addig akadályozó korlátok lerontása által.

Maga Goethe is reá vezeti vissza a nemzeti szellem lendületét.596

Bár a rendi alkotmányt meghagyta, sem példája, sem elvei nem erősítették meg a nemességet a többi néposztály megvetésében, a polgári erkölcs és a törvény áthágásában, a komoly foglalkozástól tartózkodásban és azon hitben, hogy könnyelműség és henyélés a nemesi életmódhoz tartoznak. Elismerte és felhasználta a polgári érdemeket, míg másrészt kiméletlenül megbélyegezte és visszautasította a nemesi származásra hivatkozást, ha az nem párosult az ész és szív tulajdonságaival. A szellem aristokratiája, mely e század második felében mind jobban érvényre jut, az addig egyedül uralkodó származási nemesség mellett; a tudós búvárkodás és az emberiség s közjó iránti buzgalom, mely kiszorította a szellemtelenséget és az élvezet egoismusát; a népélet lendülete, mely ép úgy nyilatkozott az általános erkölcsben, mint tudományban és művészetben; a nemzet egész nyilvános és erkölcsi szellemének e hatalmas átalakítása nagyrészt Nagy Fridrik személyéből és életmódjából indul ki. Csak tekintélye segítette diadalra az addig az uralkodó befolyások ellen csak félénken küzdő törekvéseket.597

Első sorban a régi, nagyrészt szintén német nemzeti alapon nyugvó Habsburg monarchia jutott Fridriknek és az általa oly hatalmasan képviselt eszméknek befolyása alá.

 

Mária Terézia uralkodása.598

Egy görög mondás szerint a háború minden dolgok atyja. A küzdelem, a vetélkedés a Habsburgokkal volt az, mi sajátos jellemét adta a Hohenzollernek birodalmának. Viszont a vágy, a régi nagyságot fentartani és az alkalmatlan új vetélytársat visszaszorítani, idézte elő azon változásokat, melyek a Habsburgok örökét igazi birodalommá tették.

Mint Nagy Fridrik a Hohenzollern családnak, úgy Mária Terézia a Habsburgháznak legkitünőbb sarja.599 A legsúlyosabb viszonyok közt jutott uralomra. Már megmentésében is nagy része volt személyes elszántságának, az erő és báj azon vegyületének, mely a magyarokat lelkesítette, tettre ragadta; birodalmának ujjáalkotása és a későbbi megpróbáltatásokra való előkészítése pedig csaknem kizárólag az ő műve. Babérjait neme miatt nem szerezhette a csatatéren, bár fiatalságában nagyon szeretett volna személyesen is részt venni a hadjáratokban.600 De a belső kormányzás dolgában ő a XVIII. század legkiválóbb uralkodója. Neki magának kellett elvégeznie azt az egész nagy munkát, melyen Poroszországban I. Fridrik Vilmos és nagy fia megosztoztak; el kellett végeznie folytonos háborúk és veszélyek között és a legnagyobb belső nehézségek leküzdésével. Az a monarchia, mely később ki birta állani a franczia forradalomnak és Napoleonnak ostromát, első sorban a nagy királynő műve.

Alkotmányos tekintetben is korszakot jelöl az ő uralma. Addig, legalább az intézményekben, Ausztria nem szünt meg rendi és foederalis országnak lenni. Csak ő tette a fejedelmi hatalmat igazán absoluttá és csak ő egyesítette a nemzetiségökben és hagyományukban annyira eltérő cseh-német, délszláv és lengyel tartományokat egy állammá. Minthogy pedig Magyarország belső alkotmánya és közjoga épen maradt, ő lett tudatos megalapítója a monarchia két állama alkotmányos dualismusának.

Látnia kellett, hogy az a laza szervezet, melyben az aristokratiának és a papságnak oly nagy kiváltságok jutottak, nem állhat ellen a centralizált, katonai fegyelem alatt álló, bár annyival kisebb Poroszországnak. Neki, kit lelke, hagyománya az egyház és állam régi formái felé vont, az ellensége fegyveréhez kellett folyamodnia, hogy fentarthassa magát. Így lett belőle, ki egész lényében conservativ volt, a modern történetek egyik legnagyobb ujítója. A porosz király azonosítja magát államával, annak szenteli minden perczét, mert az megfelel minden eszméjének. A magyar királynő nagyobb áldozatot hoz: az állam szükségeinek, a hatalom érdekeinek feláldozza szíve hajlandóságát.

Első sorban a hadseregről és eltartásáról kellett gondoskodni, mert békében is 100,000 katonát kellett a zászlók alatt tartani. Az állam szükségei előtt meg kellett szünniök a rendek régi kiváltságainak. Magok a ministerek, kik a kiváltságosok képviselőinek tartották magokat, ellenezték a reformokat. A császárné saját elbeszélése szerint Haugwitz grófé a főérdem azok keresztülvitelében. Haugwitz, egy, a katholikus hitre áttért szász gróf, előbb Sziléziában volt alkalmazva, majd ez ország elvesztése után híve maradván a dynastiának, Bécsbe jött. A többi főúr műveletlenségétől és henyélésétől nagyon eltérő munkássága magára vonta a császárné figyelmét, bár külső megjelenése épen nem volt megnyerő. «Inkább hasonlít egy bolondhoz, mint egy nagy emberhez.»601 Haugwitz javaslata szerint a tőkéűl felvett földbirtoktól a nemesség egy ötödét, a jobbágyság két ötödét fizette az ötperczentes jövedelemnek. A rendek pedig bizonyos összegek fizetésére kötelezték magokat tíz éven át. A teljes felosztás a részletes felméréstől tétetett függővé. A rendek, némi ellenzés után, mely különösen Alsó-Ausztriában volt hevesebb, elvállalták a reájuk rótt adót (contributio), melynek jövedelmét 1754-ben Magyarország nélkül 14 millióra tették. Az adókulcs meghatározása azonban a rendektől függött és minden tartományban más-más volt.602 Minden felmentés megszünt, de a nemesség aránylag mindenütt kevesebbet fizetett, mint a jobbágy.

Nemcsak Magyarországon, hanem az örökös tartományokban is addig rendi ügynek tekintették a katonafogadást és eltartást. Most ez államivá vált, a rendeknek csak a költségek fedezéséről kellett gondoskodniok. Az osztrák birodalom tehát – mert most már annak nevezhető – először hadi és pénzügyi tekintetben ért el szilárdabb összetartást.


Mária Terézia pecsétje.
Körirat: Maria Theresia D(ei) G(ratia) Rom(anorum) Imperatrix Reg(ina) Germ(aniae) Hung(ariae) Boh(emiae) et Arch(idux) A(ustriae) Dux Burg(uundiae) Brab(antiae) et Com(es) Fland(riae). 12/13 nagyság. A berlini kir. titkos állami lev lenyomat után.

Rendi volt addig egész szervezetében a közigazgatás és az ezzel még összekapcsolt igazságszolgáltatás. Külön kanczellária igazgatta a cseh korona, ismét más az osztrák tartományok ügyeit. Most az egész közigazgatás és pénzügy a porosz minta után fölállított politikai és kamarai directorium alá rendeltetett, melynek élére Haugwitzot állította a császárné kegye és hálája. Az igazságszolgáltatást egészen elválasztották a közigazgatástól. Mindkettő állami lett. Az új hivatalnokoknak a feudális visszaélések megszüntetésére kellett törekedniök. A kerületi kapitányok által a föld népe közvetlen viszonyba jutott fejedelméhez és az uralkodói tekintély kezdte elnyomni az «uraság»nak előbb annyira rettegett hatalmát. A régi tartományi jogok helyébe egy általános, egész birodalmára kiterjeszkedő törvénykönyv megalkotása volt Mária Terézia egyik főgondja. De e téren ép oly kevéssé volt képes maradandó becsű codex által örökíteni meg emlékét, mint Nagy Fridrik.

A hadügy terén volt leghatározottabb a porosz elsőség, arra kellett fordítani a legnagyobb munkát. Eleinte lotharingiai Károly, a szerencsétlen hadvezér, de tudós tiszt, volt e téren a császárné legbefolyásosabb tanácsosa. Mindig a hadviselésben és annak előkészítésében volt aránylag legkönnyebb az idegen intézmények átvétele; most egyszerűen átvették a porosz berendezést, melynek jóságáról oly keserves tapasztalatok alapján győződtek meg. A hadi tanács 1748-ban új rendszer megállapításán fáradozott. Egyforma, új gyakorlás és a katonai számvitel átalakítása voltak első feladatai. A katonai gyakorlatokat és a nagy manoevereket porosz minta szerint rendezték be és a császárné kötelességének tartotta személyesen felügyelni az évenkint tartatni szokott nagy hadi szemlékre. Az udvarnál is előtérbe kezd lépni a katonai elem, mint Poroszországban, s az uniformis, a régi udvaronczok nagy megbotránkozására, kezdi elhomályosítani a régi spanyol udvari divatot.603


Gróf Lacy Móricz tábornagy.
Mansfeld 1770-ből való rézmetszete után. Az eredeti festményt Kollomitsch festette.

A kormány szerette volna a nemességet is katonai irányba terelni. Poroszországban a Fridrik Vilmos által megalkotott állam rend egyik kiváló érdeme volt, hogy a nemesi osztályt az állam szolgálatába vonta. A szegény, harczias porosz nemesség a tisztikarban tett szert dicsőségre és ellátásra. Maga a király is hozzá számította magát, s az udvar, a mennyiben szó lehetett róla, katonai szint öltött. Gondoskodtak a szegény nemes ifjak katonai neveléséről, s a nemesség valóban vérével fizette meg kiváltságait, s legbiztosabb oszlopa maradt nemcsak a királyi hatalomnak. hanem az állam erejének is. A cseh-osztrák nemesség sokkal gazdagabb volt a porosznál. Megszokta a semmittevést, az udvari kegyben sütkérezést; a legmagasabb polczok elfoglalását a seregben, a kormánynál és az udvarnál, mintegy származásához kötött jognak tekintette. És midőn az események előtt nem állhatott meg a régi feudalis uralkodási mód és Mária Teréziával, bár akarata ellenére, új szellem vonult be a régi «Burg»-ba, az osztrák nemesség nagy részben megmaradt annak, a mi volt: kényelmes, komoly munkára hasznavehetetlen, udvari czímeket és jövedelmeket hajhászó és élvező udvaroncz-seregnek. A magyar nemességet, melyben sokkal több volt a politikai és katonai szellem, mint bővebben ki fogjuk fejteni, nemzeti okok is visszatartották katonai osztálylyá válásból. Hiába volt Mária Terézia minden igyekvése: az osztrák úrfiak nem igen látogatták a katonai iskolákat.

Mária Teréziának köszöni megalapítását a bécsi katonai akadémia, a bécsujhelyi kadetiskola (1780) és a mérnök-akadémia. Panaszkodott, hogy a nemesség nem igen veszi hasznát e kegyének. És csakugyan szembetünő, seregében mily nagy szerepet játszanak az idegenek és aránylag mily csekélyet az örökös tartományok nemesei. Ezek közül a hét éves háborúban csak Daun jutott nagyobb hírnévre, míg Lacy és Laudon orosz szolgálatból léptek át, Hadik és Nádasdy pedig magyarok voltak.

Bizonyos, hogy a császárné serege a felszerelésre, vitézségre s vezetésre nézve mindjárt a porosz után következett, számra pedig ezt felülmúlta. Csak részéről fenyegette Fridriket komoly veszély. A legtöbb intézkedésben a porosz minta volt mértékadó. Az 1748-iki reformmal együtt meghonosították a rendes katonaszedést és megszüntetvén a toborzással régebben űzött visszaélések nagy részét, szilárd alapra helyezték a sereg létszámát. A monarchia nagy terjedelménél és különféle segédforrásainál fogva, némely téren önálló haladás is észlelhető. Így a tüzérséget elsőnek tartották Európában, mit leginkább szervezőjének, Lichtenstein Venczel herczegnek tulajdonítottak érdemül.604 A határőrvidék vitéz, de rabló katonai népessége csak az ő korában kezdett szigorúbb fegyelemhez és rendes hadviseléshez szokni. A török harczi módhoz szokott népet európai sorkatonasággal kellett szembeállítani. A régi hagyományokhoz ragaszkodó félvad határőrök 1751-ben s 1755-ben fegyvert fogtak régi öltönyeik és rakonczátlanságuk érdekében, de a felkelést könnyen elnyomták és azóta a külső háborúkban is hasznát vették ezen aránylag olcsó katonaságnak, mely azonban a fosztogatástól nem igen bírt elszokni. Rendes ezredekre osztva, megbízható vezérek alatt, a határőrök ezentúl jelentékeny tényezőjét képezték Ausztria hadi erejének. Még sokkal fontosabb volt természetesen, hogy ezentúl Magyarország katonai ereje rendelkezésére állott a bécsi udvarnak.


Swieten.
Bruneau rézmetszete után: az eredeti rajz Aug. de St. Aubin (1736–1807) munkája.

Bár a toborzás szünő félben van és a sereg nagy része már belföldi, a tisztikar, éppen az osztrák nemesség csekély katonai hajlama miatt, még majdnem olyan tarka nemzetiségi tekintetben, mint a harmincz éves háború, vagy Savoyai Eugén korában. Az ezredek tulajdonosainak még igen jelentékenyek voltak kiváltságaik, a tisztek kinevezésére nézve is. Csak Mária Terézia uralkodása vége felé vált a sereg intézése egységessé, midőn a trónörökös, József, a hadseregre fordította egész energiáját. Akkor azonban Lacy befolyása alatt, a renddel együtt mértéktelen pedanteria is honosodott meg.

Poroszországban a királyok a nemességnek tartották fenn a katonai carriéret, míg a polgári elem a hivatalos szolgálatban nyert alkalmat a kitünésre és előmenetelre. A porosz bureaukratia kitünő képzettsége, önzetlensége és hűsége volt a porosz hatalomnak másik nagy oszlopa. Mária Terézia is nagy gondot fordított alkalmas hivatalnoki osztály nevelésére. A bécsi egyetemet, a középiskolákat és szakiskolákat különösen azon czélból javította, hogy általuk jó hivatalnokokra tehessen szert. Egy külön szakiskolát is alapított, mely mai napig is nevét viseli: a Theresianumot. Oda csak érdemes szegény nemesek fiait veszik fel. Jezsuiták felügyelete alatt állott az intézet, de a császárné kitünő világi tanárokról is gondoskodott, a politikai tudományok előadására.605 Ide már inkább jöttek az ifjak, Magyarországból is, és az osztrák bureaukratia, legalább a magasabb állomásokban, nemsokára számos jeles képzettségű férfiúval dicsekedhetett.

Maga Mária Terézia előtt sem volt titok, mennyire mögötte marad a monarchia intézeteiben nevelt hivatalnokok képzettsége a külföldön elért eredményeknek. Uralkodása elején észre vették, hogy három idegen birja legfőbb bizalmát: a szász Haugwitz, ki az örökös tartományokat igazgatja, a genuai Botta, ki Németalföldnek, és a szintén genuai származású Pallavicini, ki Lombardiának állott élén. Még mindig nagy volt a szükség alkalmas erőkben, és Mária Terézia uralkodása alatt soha sem szünt meg külföldieknek, különösen katholikus hitre tért német protestánsoknak, Bécsbe hívása. Több nagy szerepet játszó államférfiú pedig, mint maga Kaunitz, Hatzfeld és mások, papi pályára készültek s csak később léptek át a politikához. Katholikus országokban a világi nevelés még nem vetekedhetett a protestáns iskolázással. A főnemes családok el lehettek nélküle, de nagyobb számú hivatalnok, orvos, ügyvéd és mérnök képzéséhez szükséges volt az egész közoktatásügy reformja.


Mária Terézia.
Ridinger (1698–1767) rézmetszete után.


II. József, római király.
P. Lion metszete után. Az eredeti képet Tischler festette.

Mint minden katholikus országban, úgy Ausztriában is a jezsuita szerzet kezében volt az egész felsőbb oktatás. A hatalmas renddel nem vetélkedhettek a régi tanító szerzetek, sem az új, de már is nagy lendületnek örvendő piaristarend. De a jezsuiták megelégedtek az uralkodó osztály nevelésével, a nép zömétől egészen idegenek maradtak. A bécsi egyetem egészen kezökben volt; nem is igen tartott lépést a tudomány haladásával. Van Swieten, a császárnő tudós udvari orvosa, ki Hollandiában nevelkedett és ismerte a protestáns egyetemek szabadabb formáit, szerzett legnagyobb érdemet a felső oktatás reformja körül. A jogi facultásnál nagy tudományú világi férfiak tüntek fel, kik megtámadták az egyházi és állami jogban a jezsuiták által hirdetett elveket. Már a buzdulni kezdő német irodalmi életnek is volt némi hatása. Sonnenfeld, egy áttért zsidó, lépett fel, mint a felvilágosodottságnak és az irodalmi jobb ízlésnek apostola. Bár sem tehetségre, sem stilusra nem hasonlítható a német renaissance kiváló alakjaihoz, szélesebb látköre és magasabb műveltsége föléje emelte a többi bécsi írónak.606


Bartenstein.

 

A külügyi viszonyok. Kaunitz.

A császárnő uralkodása elején politikai léteért küzd, később egy megszilárdult állam élén már nagy befolyást gyakorol Európa közügyeire. A belső viszonyokban a rendeknek és az egyháznak hatalma nehezen áttörhető akadályok által korlátozta tevékenységét, kifelé azonban egész önállóan járhatott el. Éppen a külső diplomatia terén találta azt az államférfiút, ki legtehetségesebb és leghívebb eszköze lett a birodalom ujjá alkotásának és megszilárdításának.

V. Károly kora óta a császári diplomatia soha sem játszott elsőrendű szerepet. Előbb a spanyol, azután a franczia külügyi politika homályosítá el. A harmincz éves háború koráig a spanyol követ gyakorolt túlnyomó befolyást a császári tanács elhatározásaira, később pedig a franczia. A császári ministerek nagyon csekély kivétellel franczia zsoldot húztak.607 Ismeretes Lobkowitz és Porcia esete, de még VI. Károly korában is ott szerepel Sinzendorff a franczia budgetben. Csak egy tanácsos szolgálta Mária Terézia trónralépése korában teljes hűséggel, odaadással és buzgalommal a császári házat: a polgári és protestáns eredetű Bartenstein. Mária Terézia többi ministerei, Uhlefeld, Sinzendorff, Colloredo, vagy tehetetlenek voltak, vagy megbízhatatlanok, s tényleg az aránylag alacsonyabb állású Bartenstein vezette a külügyeket, az úgynevezett conferentiát. Nagy tudománya, feddhetetlen jelleme és a császárné kegye biztosították befolyását, bár inkább volt tekinthető tudós hivatalnoknak, mint ügyes államférfiúnak. Különben Sovoyai Eugén ideje óta nagy vonásokban ki volt szabva a monarchia külső politikájának rendszere. Nyugot felé a Bourbonokkal való vetélkedés, kelet felé a török elleni küzdelem a döntő. Az előbbiből folyik a tengeri hatalmakkal való barátság, mely képessé tette Ausztriát ellenállani a franczia túlsúlynak, az utóbbiból az orosz birodalom, mint a porta ellensége iránti hagyományos jó viszony.

Poroszország erőszakos fellépése ép oly gyökeres változást okozott a monarchia külső viszonyaiban, mint a belsőkben. Véget vetett a dynastia régtől elismert hegemoniájának Németországban, elválasztotta egy időre a császári koronát az osztrák főherczegitől. Addig egy volt a Habsburgi és a német császári politika, most e kettő külön vált. Kaunitz volt az a férfiú, ki átértette e változás következéseit és megalapította a monarchiának újabb, függetlenebb politikai rendszerét.


Gróf Kaunitz.
I. G. Haid (1739–1809) rézkarcza után, mely M. van Meytens (1698–1770) festménye után készült.

Kaunitz Rietberg Venczel gróf (1763 óta herczeg) egy régi cseh-morva nemzetség sarja (sz. 1711 jun. 2.), előbb papi pályára készült, majd atyja példájára a diplomatiai carrieret választotta. Tanulmányait Bécsben kezdte meg, de a lipcsei és a leidai protestáns egyetemeken folytatta és a német birodalmi udvari tanácsnál (Reichshofrath) fejezte be. Előbb az olasz udvaroknál járt követségben, majd Németalföld kormányában volt előkelő része, végre Angliában képviselte a «magyar királynőt». Módjában állott megismerni az európai államok belső és külső viszonyait és udvarához küldött jelentései mutatják, mily éles volt felfogása s mily gyors itélete. Még aránylag fiatal korában vett részt az aacheni congressuson, mint a császárnő meghatalmazottja. Tulajdonkép ott készült elő a jövő osztrák politika. Kaunitz látta, hogy a bécsi udvar csak eszköz a tengeri hatalmak kezében, melyek zsoldjukban tartják Francziaország fékentartására.


Mária Terézia, Ulefeld és Bartenstein aláírásai.
A fuldai apáthoz szóló levélen. Kelt Bécsben, 1744 ápr. 11. A berlini titkos állami levéltárban.

Valóban meglepő, hogy Francziaország soha sem örvendett nagyobb tekintélynek, mint legnagyobb hanyatlása korában. Midőn belsejében már elkorhadt a központi kormány minden eszköze, kifelé még megtartotta teljes «prestige»-ét. N. Fridrik szava szerint nem történhetnék ágyúlövés Európában beleegyezése nélkül, ha ő volna franczia király.608 E tekintélye azonban nem Francziaország belső erősödésének volt következése, hanem a többi európai állam gyöngeségének. Walpole által Angliának vagyona gyarapodott ugyan, de nem hadi ereje és diplomatiai súlya. A két német nagyhatalom kölcsönösen gyengítette egymást. Svédország és Spanyolország a franczia udvartól függöttek, Oroszország még nem igen számított. Ennélfogva Kaunitz mindenkorra biztosítottnak tartotta Ausztria túlsúlyát Közép-Európában, ha részére nyeri a Bourbon udvarokat. A közös katholikus érdek is összekapcsolta a keresztyénség két első dynastiáját a protestáns Anglia és Poroszország emelkedése ellen. Kaunitz diplomatiája mindenesetre roppant eredményt vívott ki e természetellenesnek látszó szövetség létrehozása által.

Ez volt Kaunitz legnagyobb tette: Ausztriának a tengeri hatalmaktól elválasztása tett csak lehetővé független érdekpolitikát. De e tett is mutatja, hogy szerzője inkább volt ügyes diplomata, mint nagy államférfiú. A szövetséget nem támogatta a nemzetek közös érdeke, még csak vonzalma sem. Francziaország nemzeti érzülete tiltakozott ellene és megnyugvást talált Nagy Fridrik diadalaiban. Az egyetlen közösség: az egyház, nem volt már nemzeti jelentőségű Francziaországban, és hanyatlóban volt a császárné országaiban is. Udvari cselszövények és a dynastikus érdekek előtérbe vonása birták a versaillesi udvart e frigy megkötésére. Mária Terézia nem érte el általa czélját, Francziaországban pedig egyik fő oka volt a Bourbon-ház népszerűtlenségének.

Mint az új politikai rendszer tervezője és megalkotója, Kaunitz teljes mértékben birta a császárné bizalmát és mint birodalmi kanczellár majdnem korlátlan tekintélylyel intézkedett a külügyekben. Szabadabb francziás viselete, élénksége és irodalmi műveltsége nagy mértékben elütött az udvarnál addig uralkodó spanyol grandezzától, s a régi kor képviselői egyáltalában nem látták szivesen Kaunitz befolyását. Hanem a császárné kegye és az ő tagadhatatlan érdemei által az államkanczellár mindvégig megtartotta az első szerepet a kormányban, bár meggyőződései őt többször éles ellentétbe hozták Ferencz császárral és később a trónörökössel, Józseffel. Műveltségre, belátásra és hűségre nézve kétségtelenül első volt az európai ministerek közt és nem egyszer hozta kényelmetlen helyzetbe nagy ellenfelét, Fridriket. Európa kocsisának szokták őt nevezni. Szolgálatai miatt a különben oly szigorú császárné elnézte különösségeit, melyek az udvarnál közbeszéd tárgyáúl szolgáltak, sőt vallási és erkölcsi szabadabb felfogását is. Az állami kanczellária, mely akkor épült és azóta külügyministeriuma lett az osztrák-magyar monarchiának, alatta központja volt az európai diplomatiának. Ő szervezte az ahhoz csatolt levéltárat is, melynek Bartenstein vetette meg alapját és melynek nagy számú, gyönyörűen kidolgozott emlékiratai, megannyi remeke a világos, könnyű és mégis mélyre ható diplomatiai stilusnak, teszik egyik legbecsesebb kincsét.

Oly határozott, környezetét oly magasan túlhaladó szellem, mint a Kaunitzé volt, nem szorítkozhatott, a külügyeknek magában véve is oly óriási munkával járó vezetésére. Egyáltalában igazságtalanok volnánk emléke iránt, ha csak diplomatának néznők, mert ő teljesen belátta az államok erejének alapfeltételeit és nem szorítkozott annak mechanikus kifejtésére és felhasználására. Valamint magánéletében, úgy a kormánynál is képviselője volt a szabadabb, franczia elveknek, bár természetesen azokat inkább az állam és a dynastia erősítésére, mint a régi intézmények lerontására kivánta felhasználni. Nagyon jól belátta a központosított államok nagy elsőségét a félig-meddig még foederalis Ausztria fölött, melyben a kormány még az egyházzal és nemességgel osztotta meg a jövedelmet és befolyást. Ezért a külső hatalom szempontjából is szószólója lett az állami központosításnak. Ezt ő valóban modern alapon akarta keresztül vinni. Inkább fordult az egyház és a nemesség, mint a nemzetiség ellen. Ó maga igazgatta az állami kanczellárián kívül, a németalföldi és olasz ügyeket is, melyek ép úgy el voltak választva a cseh-osztrák kormánytól, mint a magyar korona országainak ügyei.

Midőn a hét éves háborúban Ausztriára nézve kedvezőtlen fordulat állott be, s a szorgos császárné már financiális és politikai bukástól tartott, 1760 végén Kaunitz, mint gyógyszert, az államtanácsnak felállítását ajánlotta. Terve szerint maga az uralkodó marad a főminister és a tanács csak javasol, de nem dönt az eléje terjesztett ügyekben. A tanács dolgozza ki a rendeleteket, őrködik végrehajtásuk fölött, szemmel tartja a vallás érdekeit, de mérséklettel; az igazságszolgáltatást, a közrendet és állami hitelt; javaslatokat terjeszt be a földmívelés, ipar és kereskedés emelésére; főfeladatának pedig az állami közigazgatás alapjainak szilárd megvetését tűzi ki. A terv megnyerte a császárné tetszését, ki az államtanácsnak és tervezőjének segítségével meggátolhatni remélte az állam romlását. Az új hatóság 1760 deczember végén kezdette meg működését, benne Kaunitzon kívül a belügy reformátora, Haugwitz játszotta a legfőbb szerepet. Az államtanács legerősebb képviselője lőn a monarchia központosításának és a dynastia hatalma emelkedésének. Egészen a modern eszméknek állott befolyása alatt úgy egyházi, mint állami tekintetben. Innen indult ki az állami patronatus erős érvényesítése az egyházzal szemben és a pápai hatalom megszorítása. Kaunitz, mint állampolgár, nem láthat szivesen oly polgárokat, kik már nem azok, alattvalókat, kik idegennek lesznek alattvalói, honfiakat, kik lemondanak hazájukról. És Kaunitz ezen egyházellenes irányában már nem állott egyedűl. N. Fridrik sasszeme észrevette, minő változás készül a Habsburgok régi monarchiájában. «Bizonyos», írja Voltairenak 1766 elején, «bizonyos, hogy a tisztességes emberek minden országban elkezdenek gondolkodni. A babonás Csehországban, a vakbuzgóság régi székhelyén, az előkelőbb emberek látni kezdenek. A szentek képeit már nem tisztelik úgy, mint előbb. Bármennyire útját állja is az udvar a jó művek behozatalának, az igazság utat tör magának minden szigorúság daczára. Bár a haladás nem rohamos, mégis igen fontos, hogy annyian kezdik széttörni a babona igáját.»

Az egyházi reformok terén a császárné kegyelete visszatartotta Kaunitznak és társainak működését. Annál erősebben érvényesült befolyásuk, midőn a nemesi jogokat akarták csökkenteni a fejedelmi hatalom javára. A hubertsburgi béke korában az egyes koronaországok rendjei ismét kezökbe kivánták volna venni a kormányt. Kaunitz velök szemben így nyilatkozott: «Nem szavazhatok a nemesség és a rendek újabb felemelésére. Magam is a cseh nemességhez tartozom és földesúr vagyok, de felséged iránti kötelességem áll legelől. Mily veszélyes a nemesség hatalma, kitünt Magyarországon, Erdélyben és a Németalföldön. Isten és Felséged szine előtt meg kell vallanom, hogy a kormánynak ismét a nemességre bizását oly ténynek tartom, mely egyszerre véget vetne minden javításnak és reménynek és igen érzékeny csapás volna a legfelső hatalomra nézve.»609 Valóban, az államtanács maradt mindvégig az úrbér szabályozásának előharczosa. Minél többet várt Kaunitz e testülettől, annál nagyobb érdeme, hogy kisérletet sem tett e központosító intézmény hatáskörének kiterjesztésére a magyar önállóság rovására.


Mária Terézia özvegy korában.
Adam rézmetszete után.

 

A császárné és családja. II. József.

A Habsburgok monarchiája, mely első sorban a dynastiának és az általa szervezett seregnek műve, Mária Terézia korában is ugyanazon létalapoknak köszönte fennállását, melyek századokon át fejlesztették és fentartották. De sem az egyház, sem az udvar természetes conservativismusa nem zárhatták már ki a franczia eszméknek és a porosz példának befolyását és érvényesülését. Az utóbbi Kaunitz és Haugwitz műve. Hanem a réginek megegyeztetése az újjal, és Ausztriának dynastikus alapon modern állammá válása Mária Terézia nevéhez van csatolva. Csak az ő hatalmas és szeretetreméltó, fenséges és nyájas, a régit tisztelő és az újítás hasznát felfogó egyénisége volt képes ez óriási átalakítást úgyszólva észrevétlenül foganatosítani.

Nő volt s reá nézve nem üres hízelgés és kegykeresés, ha országai anyjának nevezték. Csupa tűz és szenvedély, de nagy lelke soha sem töri át az erkölcs és kötelesség határait. Azon korban, midőn az uralkodók csak önkényük eszközének tekintették országaikat, és még Nagy Fridrik is jogának tartotta, királyi hatalmánál fogva önkényesen rendelkezni minden alattvalójával, Mária Terézia volt az egyetlen, ki más jogot is ismert, mint a magáét, és a ki nemcsak kötelességből, hanem tiszta szívből fakadó szeretetből munkálta népei javát.

A császárné nem annyira tudományos készültsége, mint éles esze, határozott és megnyerő magaviselete által vált képessé országai igazgatására.

Egyaránt lelkiismeretes volt családi és uralkodói kötelességeinek teljesítésében. Korán reggel szokta olvasni a folyamodásokat. Mindennap más-más ministert fogadott meghatározott rendben. Nagy figyelemmel hallgatta meg az előadásokat és magánosokat is szívesen fogadott, kik előtte elmondhatták minden ügyöket, bajokat. Szabad idejét gyermekeinek szentelte. Családi életének tisztasága és belsősége által egyedül állott kora uralkodói között. Hű ragaszkodás csatolta szive választottjához, a császárhoz. Ferencz mindig a család fejének tekintetett, de leginkább csak a gazdaság érdekelte, az állami ügyek, ép úgy, mint a gyermekek nevelése, a császárnétól nyertek irányt. Mária Teréziának levelezése gyermekeivel rendkívül becses történeti anyag és teljes fénybe helyezi a császári család tagjainak egymáshoz való viszonyát. A császárné a legnagyobb gonddal és szigorú anyai szeretettel intézi gyermekei nevelését és gyermekei fölött akkor is megtartja tekintélyét, midőn fiai már uralkodtak, leányai pedig idegen uralkodókhoz mentek férjhez. Különösen legfiatalabb leánya, Mária Antónia, a franczia dauphinnek (később XVI. Lajos királynak) neje, részesült igen gyakran anyai oktatásokban, nemcsak személyes magaviseletére, hanem politikai szerepére nézve is. Éppen az örökösödési háborúnak és a birodalom szervezésének korába esik gyermekei születése. Összesen tizenhat gyermeket szült 1737–56 közt, kik közül tizenkettő jutott serdültebb korba. Ketten követték a trónon, József, a ki atyja halála után 1765-ben kormánytársa lett anyjának, és Leopold toscanai nagyherczeg. Ferdinand főherczeg Lombardiát kormányozta, majd a toscanai trónt nyerte el. A legifjabb, Miksa főherczeg mint kölni érsek és münsteri püspök, továbbá a német rend nagymestere egyik főtámasza lőn a dynastiának Németországban. A leányok közül Mária Krisztina Magyarország helytartójának, Albert szász-tescheni herczegnek nagyműveltségű és mély kedélyű neje, Mária Karolina, a szenvedélyes és büszke nápolyi királynő, és különösen a tragikus sorsú Mária Antónia játszottak nagyobb szerepet. Két főherczegnő klastromi életben találta a nyugalmat, melyet a sors megvont trónra született és a nagy forradalom vihara által sújtott testvéreitől. Mária Terézia gazdag lelkének egész melegét sugározza vissza a gyermekeihez intézett levelezés, melyben egyforma gonddal ír a legfontosabb állami ügyekről és tisztán személyes pletykákról, vallásos szertartásokról és udvari mulatságokról. Gyermekei boldogságában találta legnagyobb örömét és egész polgári módon érdeklődött azoknak minden körülménye iránt. Büszke volt és büszke is lehetett gyermekeire és unokáira, bár a kor változó szelleme azokat el kezdte szakítani az anya eszméinek és érzelmeinek körétől. «Soha, kétszáz év óta családunk nem volt oly számos, mint most» – írja Leopold negyedik fiának, Sándornak, a későbbi nádornak születésekor – pedig velem kihalt volna. Látom, mint éled fel újra, vajha ép oly hasznos lenne szent vallásunkra, az egyházra és népei javára nézve, mint a régi volt; mind jó és kegyes uralkodók, jó keresztyének, jó férjek, jó atyák, barátjaiknak barátai. Ezt kivánom mindnyájuknak, mint egyetlen boldogságot a földön, ettől remélhető a jó örök élet is.»610 Ezzel ellentétbe állítja a divatos elnevezéseket: «héros, tudós, philosophus, miket csak az önzés talált fel a gyarlóságok elfödésére azok számára, kik az első czímeket nem érdemlik és mégis látszani akarnak valaminek.»

Ifjú korában nem mondott le az élet nemesebb élvezeteiről. A bécsi udvar megtartotta hagyományos fényét, egymást érték az ünnepélyek, melyekre soha sem hiányzott az alkalom és melyeknek a szép és ünnepelt fejedelemasszony volt természetes központja. Sem a háborúk, sem a financiáknak néha nagyon kétséges állapota nem vetettek gátat Mária Terézia költekezésének, ki hiveinek királyi jutalmazásában találta méltóságának kifejezését. Nem is igen lehetett szemére vetni mást, mint túlságos jószivűségét.611 A hét éves háború után komolyabbá vált az udvar hangulata, a császárné megjelenésében a méltóság lépett a báj helyébe. Gyökeres változást idézett elő a császárnak 1765 aug. 18-án, Innsbruckban történt hirtelen halála. A császárné fájdalma nem ismert határt, azóta soha sem szünt meg kesergő özvegy lenni. Vallásos kedélye imában, mystikus elmélkedésben, a szertartások buzgó végrehajtásában keresett és talált enyhülést. Mint a régi eszmék képviselője, érezte, hogy egyedül áll és azok is más körhöz tartoznak, kik legközelebb állanak szívéhez. Gyakran említette, hogy vissza szándékozik vonulni a kormánytól és kegyes gyakorlatok közt fogja tölteni élete hátralevő napjait. Hanem végre is győzött uralomhoz szokott természete és haláláig egyforma kitartással és eredménynyel teljesítette a kormányzásnak mind nehezebbé váló feladatait. Legidősebb fia már férje halála óta mint kormánytárs működött oldalán s így látszólag egyenlő hatalmat gyakorolt a birodalom fölött a réginek az anyában, és a haladásnak Józsefben megtestesített szelleme.


II. József aláírása.
Egy levélen, melyben Corvey apátjával tudatja anyja halálát. Kelt Bécsben 1780. nov. 30. A berlini állami levéltárban.

A császárné lelkén soha sem szünt meg uralkodni a gyermekkora óta táplált vallásos meggyőződés, soha nem szünt meg tisztelete az egyház és annak képviselői iránt. Kötelességének tartá kifejteni az állam erejét és dynastiája hatalmát, de áldozatába került a régibb érdekek megsértése politikai haszonért. Reformjait lehető kimélettel hajtotta végre, s ha lényegben keresztül is vitte akaratát, a kivitelben mindig ki tudta békíteni a legközelebb érdekelteket. Uralkodása csak jelölte a centralisatióhoz és az állami mindenhatósághoz vezető utat és mindig csak compromissum volt a kiváltságos osztályok és a kormány közt, melynél a császárné majdnem kivétel nélkül az előbbieknek fogta pártját. A régi feudalis, egyházi és nemzetiségi ellentéteknek megszünt az uralma, de nem a befolyása. Bármily hasznos volt tehát Mária Terézia uralkodása, rendszere nem elégítheté ki azokat, kik meg voltak győződve az új eszmék igazságáról és gyors és biztos kivihetőségéről. Ezeknek maga a kormánytárs, II. József állott élén.

József császár, a dynastiának legnépszerűbb és egyik legjobban kiváló alakja, 1741 márcz. 13-án született, az örökösödési háború elején. Születése biztosította a dynastiának megtámadott folytonosságát és szülei egész szeretettel csüngtek a szép és gyorsan fejlődő gyermeken. A régi mód szerint udvari emberek és papok vezették első lépteit, de maga a királynő ügyelt fel reájok és írt elő terjedelmes utasítást. Nevelésének vezetésével gróf Batthyány Károlyt, München elfoglalóját bizta meg, leginkább, hogy a magyar nemzet iránti hajlandóságát bizonyítsa. A neki adott utasításban a császárné fia hibáiúl makacsságát és gúnyolódását említi. Batthyány katonai irányban nevelte a trónörököst, de szellemi fejlődésének nem adott irányt. Az egyes tudományokat többnyire papok adták elő, köztük Bajtay, a tudós piarista, később erdélyi püspök. Nagyobb befolyást azonban csak Martini, a híres jogtanár, a jezsuiták nagy ellensége, gyakorolt az ifjú fogékony kedélyére. Hiába, az új eszmék hullámzása elért Bécsig is, és sem az udvari kizárólagosság, sem anyjának szorgossága nem tarthatták őket távol a trónörökös lelkétől. József szellemi és erkölcsi képzésében nem környezetének volt legnagyobb része, hanem a franczia íróknak és philosophusoknak.

Minél nagyobb volt az ellentét az udvar és a birodalom tényleges viszonyai és József eszméi közt, annál erősebb volt a tettre és hírnévre vágyó trónörökös törekvése, a monarchia erejének kifejtését hátráltató tényezők megsemmisítésére. Még nem volt húsz éves, midőn egy emlékiratban, melyet maga is «álmodozásainak» nevez, kifejezi későbbi kormányzásának minden ideálját. Meg akarja alázni a nemességet és papságot, véget akar vetni a rendek befolyásának, ki akarja aknázni Magyarország segédforrásait, és az udvar takarékossága és a jövedelmek emelése által helyre akarja állítani a financiák egyensúlyát. «Legjobbnak tartanám megegyezni az országokkal, hogy tíz évre teljhatalmat adjanak, hogy mindent lehessen tenni javokra, megkérdezésök nélkül. Ennek elérése bizonyára sok nehézséggel fog járni, de jelenleg kedvezőnek tartom a pillanatot és a tapasztalat majd ráviszi őket arra, mily nagy haszonnal jár a dolog. Nagyon sok egyes ember elégedetlen lesz vele, de elébe kell tenni a nemzet zömét a résznek.»612

A trónörökös tizenkilencz éves korában lépett házasságra Isabellával, a parmai infansnőnek, XV. Lajos kedvencz leányának szép leányával, kit Mária Terézia «hasonlíthatatlannak» szokott nevezni. E házasság kifejezése volt a Bourbon-Habsburg családi szövetségnek, de egyúttal teljesen megfelelt József szívének. Neje, ki nem tudott teljes boldog lenni oldalán, három év mulva meghalt, egy leánykát hagyva hátra. Római királylyá választása csak rövid időre szórakoztatá Józsefet, második házassága pedig, Jozefa bajor herczegnővel, tisztán politikai volt. A császár nem igen törődött nejével, ki két év mulva meghalt. Nemsokára sírba szállott leánykája is, és az erősen érző férfiút többé nem boldogította semmi családi kötelék. Ezek a csapások hasonlóvá tették sorsát az oly rideg lelki magányban élő nagy Fridrikéhez. Egészen az országé volt, midőn 1765-ben anyja őt kormánytársának nevezte.

Elérkezett tehát az idő, eszméinek, melyekről sohasem mondott le, megvalósítására. Csakhogy anyjában erős pártfogóra talált a régi állapot, és női állhatatosságán hajótörést szenvedett a kormánytárs legtöbb radikális terve. Sokszor volt szó Mária Terézia lemondásáról, máskor meg József akart lemondani állásáról, mely felelőssé tette, a nélkül, hogy teljes hatalmat adott volna. Az ellentéteket teljesen kifejezi a következő levelezés, melyben az anya összeállítja azt, mi elválasztja fiától, József pedig törhetetlenül ragaszkodik elveihez.

«Sok általános elv közt, mi nekem mind nagyon reális», írja Mária Terézia 1775 végén, «a három legfontosabb: szabad vallásgyakorlat, mit katholikus fejedelem nem engedhet meg súlyos felelősség nélkül; a mostani nagyok tönkretétele, azon áloknál fogva, hogy ez a többségnek javára válik, a minek szükségét nem látom, még kevésbbé méltányosságát; végre az a sokszor ismételt szabadság mindenben, mi bennem inkább félelmet kelt, mint reményt. Öregebb vagyok, semhogy valaha engedjek ezen principiumokból, de kivánom, és kérem az Istent, hogy örökösöm soha még meg se kisértse. Sem őt, sem utódait nem tenné boldogabbá.» A két uralkodó közti ellentétben két nagy korszak küzdelme talál kifejezést. Lényegében ugyanaz az eset forog itt fenn, mint Fridrik Vilmos és Nagy Fridrik közt. Csakhogy itt a politikai eltérés soha sem szüntette meg a szülő és gyermek közti belső egyetértést, úgy, hogy a küzdelem csak a két fél meggyőződését mutatja, de nem gyűlöletét.

Kaunitz volt a közvetítő az anya és fia közti viszályban, és József békén tűrte, hogy legvirágzóbb férfi korában második szerepre legyen kárhoztatva. Egész gondját a katonaságra fordítá, melynek igazgatásában leginkább járhatott el saját belátása szerint. Ott Nagy Fridrik még inkább tünt fel követendő mintakép gyanánt, mint a belső igazgatás terén. A császár nagy tiszteletet tanusított dynastiájának e hatalmas ellensége iránt, s kereste az alkalmat a vele való találkozásra. 1769-ben Szíléziában meglátogatta a porosz királyt, ki a következő évben Morvaországban viszonozta a látogatást. Az élesszemű király észrevette József jellemének fővonását, a határtalan, csak nehezen rejtett ambitiót, de különben nagy elismeréssel szólt fiatal vetélytársáról. «Bigott udvarban született, mégis lerázta a babonát; pompában nevelték, mégis egyszerű életmódot folytat; tömjéneztek neki, mégis szerény; feltüzeli őt a dicsőség szomja, mégis feláldozza a nagyravágyást fiúi kötelességének, melyet egész lelkiismeretességgel teljesít; pedánsok voltak tanítói, mégis olvassa Voltairet és teljes érdeme szerint bírja méltányolni.» Voltaire e rajzban a mesterre ismer, ki tanítványát jellemzi.

Mint ilyen, katona volt minden izében, de inkább kötelességtudásból, mind igazi hivatásból. Mindenre felügyelt, de mivel Lacy volt nagytekintélyű tanácsosa, sokkal inkább nézte a külsőségeket, a «dressurát», mint az igazi katonai szellemnek fejlesztését és nyilvánítását. Minden évben nagy szemléket tartott. ellátogatott a porosz mintára tartott nagy hadi gyakorlatokra, Csehországba, Morvaországba és a pesti táborba. Különben is fáradhatatlanúl járt-kelt, hogy megismerje országait és a Caesarok utódja, minden tartózkodás nélkül leszállott népéhez. Magyarországot és Erdélyt több izben bejárta; elment az akkor megszerzett Galicziába is. Ez utazásairól megmaradt jegyzetei és levelei mutatják, minő figyelemmel nézett mindent, mennyire gyűjtötte az anyagot ahhoz, hogy eszméit megvalósíthassa, ha egyszer uralomra jut. Gyakran utazott álnév alatt, álruhában, mint Mátyás király, kit egyáltalában sűrűn emlegetett és némileg példányképeül választott.

Tapasztalatait, tanulmányait még kiegészítette a nagy európai államok beutazása által. Meglátogatta hugait Versaillesban s Nápolyban, öcscseit Firenzében s Milánóban, Katalin czárnőt pedig végig kísérte Pétervártól Chersonig. Mindenütt lelkesedéssel fogadták, nem is az udvarok, hanem a nemzetek vendégének tekintette magát, csak kelletlen vett részt a tiszteletére rendezett ünnepeken és mulatságokban és egész idejét a katonai és polgári intézetek tanulmányozására, hires férfiak látogatására s a nép életének megismerésére fordította. Neki még az akkor már egészen köztársasági érzelmű párisi társaság is megbocsátotta, hogy a királyságot védi, «mert ez az ő mestersége». Egyáltalában, mint Fridrikre, reá is Francziaország volt legnagyobb hatással. Széchenyi István megírta, hogy az oly roppant mű, mint a tengereket összekötő déli csatorna, XIV. Lajos hatalmának dicső emléke, méltán kelthette benne azt a gondolatot, hogy csak a korlátlan uralkodói tekintély birja igazán munkálni a népek javát.

Az utazó, jótékony, tanulni vágyó, minden pompáról lemondó császárnak (álnéven Falkenstein gróf), emlékét több röpirat és számtalan anekdota tartotta fenn. Nagy Fridrik népszerűségét akkor már csökkentette zaklató gazdasági politikája és fukarsága; nála nemcsak a magas rangot és szellemi felsőséget bámulták, hanem a szív jóságát is. Mint Mária Terézia írja: a népek istenítik, sohasem láttak ily szeretetreméltó és népszerű császárt, legjobban pedig egyszerűsége lepi meg őket; sohasem tart nagy lakomát, mi egész hihetetlennek tünik fel előttük. Ruházata is egyszerű volt; egész magaviselete katonás, komoly, de megnyerő. Kedvtelései közt nála is, mint annyi elődjeinél, a zene állott elől; néhány év előtt adták ki több szerzeményét. Feléje fordult nemcsak népeinek, hanem az egész világnak szeme, midőn anyjának 1780 nov. 29-én történt halála egy virágzó, erőtől duzzadó, a haladás útjára tért birodalomnak egyedüli urává tette.

Az öreg porosz király e hír hallatára ezt írta: «Mária Terézia meghalt; a dolgok új rendje kezdődik.»

Nyugot nagy államait akkor a tengeri hatalomért és a gyarmatok birtokáért folyó világháború foglalta el és gyöngítette. Az is érezhető volt már, hogy az új eszmék haladása, különösen Francziaországban, már nem fér a régi állami és társadalmi keretbe és, hogy azok pusztító kitörése egyelőre lehetetlenné teszi e nemzetnek hathatós fellépését kifelé.


Mária Terézia utolsó napja.
Egykorú rézmetszet után.

Szemben a zavarokkal, a három nagy keleti monarchia, a XVIII. század alkotása, bár kevésbbé művelt és gazdag és, bár fejlődésükben a nyugoti eszméktől függő, a nyugalomnak, méltóságnak, békés haladásnak képét tüntette fel. Az állami tekintélyt itt nem korlátozta sem parlamentáris ellenőrzés, sem demokratikus mozgalom. A nagy történeti munka itt hatalmas uralkodók nevéhez volt kötve, kik mindenben szinte katonai engedelmességre számíthattak. Sem előbb, sem utóbb nem volt tán korszak, melyben oly kiváló, munkás és nagyravágyó fejedelmek állottak volna a legfőbb államok élén, mint akkor, mikor Nagy Fridrik, II. Katalin, Mária Terézia és II. József intézték vetélkedve közép és keleti Európa sorsát.

Szinte megdöbbentő volt e hatalmak politikai túlsúlya a Nyugot fölött. Walpole Horácz már új hunn és vandál betörésnek és hódításnak lehetőségétől rettegett.

De a történet ujabb fejlődése mégsem az autokratiához, hanem a szabadsághoz fűződik.


  1. Podewils jelentése 1739 jun. 6. Droysennél 379. l. jegyzet.[VISSZA]
  2. A bajor igényekkel szemben a bécsi udvar egy nagy, Bartenstein által összeállított munkában adta ki az örökösödésre vonatkozó hiteles adatokat. Vorläufige Beantwortung der sogenannten gründlichen Ausführung derer dem durchlauchtigsten Chur-Haus-Bayern zustehender Erb-Folgs und sonstiger Rechts-Ansprüchen. Bécs, 1741.[VISSZA]
  3. Krones, i. m. 162. l.[VISSZA]
  4. Ezen korszak történetét két fontos, egymást kiegészítő forrásmunka világítja meg. Az egyik a Nagy Fridrik politikai levelezése (25 kötet), melyet a berlini akadémia adott ki, a másik az osztrák örökösödési háború története, melyből eddig 8 kötet jelent meg a bécsi hadi levéltár kiadásában.[VISSZA]
  5. Levele Voltairehoz 1737 jul. 6.[VISSZA]
  6. Duc de Broglie, Fréderic II et Marie Thérése I. 40. l.[VISSZA]
  7. Polit. Corr. I. 74–78.[VISSZA]
  8. A burkus szó a brandenburgus rövidítése.[VISSZA]
  9. Österr. Erbfolgekrieg.II. 235–245.[VISSZA]
  10. A hadi tanács, hogy ne kelljen a magyar királyi nevet felvennie, «ő csász. felsége hátrahagyott hadi tanácsának» nevezte magát.[VISSZA]
  11. Ezeket huszároknak nevezték; a porosz seregben szolgáló magyarokat pedig kuruczoknak.[VISSZA]
  12. Ez az országgyűlési napló hivatalos textusa. Kolinovics, ki jelen volt, az utolsó mondatot, mely igéretet tartalmaz, nem közli[VISSZA]
  13. Kolinovics Gabriel, Nova Ungariae Periodus 492–493. l.[VISSZA]
  14. 1741. 4. t.-cz.[VISSZA]
  15. Arneth, i. m. 308. l.[VISSZA]
  16. Broglie, i. m. II. 101–103. l.[VISSZA]
  17. Arneth, i. m. I. 413. l.[VISSZA]
  18. Österr. Erbfolgekrieg,III. 637.[VISSZA]
  19. Arneth, II. 77.[VISSZA]
  20. Lecky, 453. l.[VISSZA]
  21. Leo, 363–364. l.[VISSZA]
  22. Krones, 215–220. l.[VISSZA]
  23. Sismondi, Histoire des républiques Italiennes XVI. 349. l.[VISSZA]
  24. Ranke, Geschichte von Oesterreich und Preussen, zwischen den Friedenschlüssen von Aachen und Hubertsburg.[VISSZA]
  25. Lecky, II. k. 484. l.[VISSZA]
  26. Arneth, IV. k. 442–443. l.[VISSZA]
  27. Ranke, 201–206. l.[VISSZA]
  28. Mémoire raisonné sur la conduite des cours de Vienne et de Saxe.[VISSZA]
  29. Macaulay, Frederic the Great. Essays. 688. l.[VISSZA]
  30. Midőn arra figyelmeztették, hogy ez az eljárás új és ellenkezik a joggal, a király azt felelte: Je me pique d’ętre original.[VISSZA]
  31. Horace Walpole levelei.[VISSZA]
  32. Ranke, 357. l.[VISSZA]
  33. Macaulay, 647–648. l.[VISSZA]
  34. Arneth, VI. 169–170.[VISSZA]
  35. Lecky, III. 47.[VISSZA]
  36. Ranke, Preussische Geschichte III–IV. k. 279. l.[VISSZA]
  37. U. o. V. k. 301. l.[VISSZA]
  38. Lásd bőven: Mirabeau De la monarchie Prussienne czímű munkájának I. kötetét és a Schlesien vor nach dem Jahre 1740 czímű két kötetes munkát.[VISSZA]
  39. E levelezéseket a berlini áll. levéltár őrzi. 1750. és 1751. évekből.[VISSZA]
  40. 1766 aug. 7-iki levelében. II. k. 357. l.[VISSZA]
  41. Ranke, Friedrich der Grosse. 41–42. l.[VISSZA]
  42. Ismeretes az az anekdota, hogy midőn a király tisztviselői zaklatták Arnold gersdorfi molnárt, az azt mondta: «Van még biró Berlinben.» Mutatja az igazságszolgáltatásba vetett bizalmát és az annak alapján fejlődő jogérzetet. A király e per miatt elbocsátotta Fürst kanczellárt.[VISSZA]
  43. I. m. I. k. 182–184.[VISSZA]
  44. Ranke, V. 287–288.[VISSZA]
  45. Condorcet, Vie de Voltaire 63. l.[VISSZA]
  46. Wahrheit und Dichtung.[VISSZA]
  47. Biedermann II. 145–176.[VISSZA]
  48. Lásd bővebben Mária Terézia czímű munkámat.[VISSZA]
  49. Bismarck őt a Habsburgház legnagyobb államférfiának nevezte.[VISSZA]
  50. Arneth, IV. k. 8. l.[VISSZA]
  51. Fürst porosz ügyviselő. Ranke-nél. Österreich und Preussen 22. l.[VISSZA]
  52. Adam Wolf. Österreich unter Maria Theresia. 295. l.[VISSZA]
  53. Arneth, IV. 88–92.[VISSZA]
  54. Wolf, 175. l.[VISSZA]
  55. Arneth, IV. 126.[VISSZA]
  56. E reformoknak és az egész szellemi mozgalomnak hatását hazánkban a X. kötetben tárgyaljuk.[VISSZA]
  57. A franczia külügyministerium utasításai a követekhez. Kiadta Sorel Albert.[VISSZA]
  58. Seconde Partie de l’histoire de Brandenbourg par Fréderic le Grand 142. l.[VISSZA]
  59. Hoeck, Der österreichische Staatsrath. 10–11.[VISSZA]
  60. Ferdinándhoz 1772, aug. 20. Arneth. Briefe der Kaiserin Maria Theresia. I. 146.[VISSZA]
  61. Fürst, Hof und Staat Maria Theresias. 9. l.[VISSZA]
  62. Lásd az egészre nézve Marczali Magyarország története II. József korában. Három kötet.[VISSZA]